Ne bántsátok. Ő is csak közülünk való. Ő is csak addig nyújtózkodik, amíg a takarója ér. Az persze más, hogy az ő takarója címeres, és nem az óvodai jele van belehímezve, pedig talán az volt az utolsó dolog amit helyesírási hiba nélkül le tudott rajzolni. Ne bántsátok, ő is csak áldozat. Szinte magam előtt van a jelenet. Közért, kiflis pult, SP nyúl a kifliért, de egy kéz megfogja a csücsköt. “Pali, akarsz valami nagyon jót csinálni?” … és mire Schmitt felocsúdott, már bepalizták. Így lesz az átlagos kis ügyeskedőből, az egyszerű nép még annál is egyszerűbb fiából köztársasági elnök. Annyi volt/van rábízva, hogy ne nyúljon a gombokhoz, amit derekasan be is tart. Néha ugyan beleszalad a magyar nyelv tüskés ágaiba - képzavar ide vagy oda -, de a fülkeforradalmárokat nem zavarja, sem fülkén belül, sem kívül. És ez itt a lényeg.

Yonatan Frimer's Optical Illusion Maze of Chaos conforming

Hogy Orbán Viktor mire gondolt, mikor elvették kiskedvence doktoriját, elképzelni sem tudom, de biztos ki lehetett volna akasztani a két fülére a 18-as karikát. Nem hiányzott ez a felhajtás senkinek, na ezt be kell vallanunk, de ha már így történt, nézzük meg, vajon mit okozhat ez az aprócska szellentés a magyarok csergetős univerzumába.

Viktor, a fülkeforradalmár valószínűleg most is a fülkében ül, és két kézzel próbálja a saját malmára hajtani a vizet. Az elhúzódó IMF tárgyalások miatt mindig jó ha van valami konc ami eltereli az ostoba halandók figyelmét - hát most itt van. Amíg mi az áldoktort rugdossuk, nem lepődnék meg ha a parlament mondjuk visszamenőleg államosítaná a már kiosztott nyugdíjakat, esetleg a 10 főnél több embert foglalkoztató gyárakat, vagy lóhátra pattanva feldúlnák és kifosztanák Nyugat-Európát, sikoltozó IMF-bankárokat megerőszakolva. Másfelől Schmitt Pál erkölcsi halála még jó is a fidesznek. Tudjátok, van egy pont, ahol az elkeseredés kezd kikristályosodni, és környezettől függően két irányba fejlődhet a dolog. Vagy forradalom lesz - erre azért a Pali esete mégiscsak kevés - vagy köszönés nélkül leül melléd az apátia. Márpedig a fülkeforradalmároknak pont ez kell, hogy ne legyenek rajtuk kívül még fülkébb forradalmárok a másik oldalon. Megettük a médiatörvényt, sokat jajjgatunk. Megettük, hogy megették a magánnyugdíjpénztárakat, jajjgattunk. Lement a torkunkon a választási törvény módosítása is, az új alkotmányt már egész rezignáltan nyeltük, hát most is nagyra kell tátanunk a szánkat, mert ez a darab fekália akkor is nagy, ha csak szimbolikus. Szerintem Orbán Viktor most tesztel minket. Ha ezt is lenyeljük - márpedig le fogjuk - akkor egy kicsit megint gyengül a tartásunk, holnaptól egy kicsit megint többen mondják majd, hogy leszarom a politikát, leszarom az egészet, nem szavazok, nem tüntetek, minek...

Másfelől viszont lehet hogy SP okos és bölcs, már már katartikus és isteni döntése felrázza az országot. Lehet hogy pont emiatt mozdulnak majd meg az emberek, végülis jön a tavasz, a jó idő, ilyenkor öröm tüntetni. Macskakövet dobálni a nyári záporban, már már pálutcaifiús hangulatot keltene. MSZP-s, DK-s, LMP-s, meg Jobbikosok vonulnának vállvetve együtt (persze csak azért mert sállal az arcuk előtt nem ismernék fel egymást). Végülis, a köztársasági elnök feladata, hogy az ország egységét szimbolizálja, és valljuk be, a kárpátok szent bércei között mindig jobban sikerült valakit együtt utálni, mint valaki mögött együtt felsorakozni. Talán most is ez lesz az első lépés. Dögöljön meg Schmitt Pál tehene, eddig ez a nemzeti konszenzus legmarkánsabb tétele. Mit mondhatnék még, Schmitt Pálra reagálni kell, különben mind itt halunk.

Schmitt tegnap esti nyilatkozata izomból arcul vágott majd mindenkit e hazában, akinek van némi köze a tudományos világhoz. Miután a Semmelweis Egyetem példaszerű gyorsasággal meghozta a döntést egy számukra rutinszerű ügyben, az elnöki interjú nem azt boncolgatta, hogy maradhat-e ezek után elnök, hanem azt, hogy vele itt most mindenki, de főleg az egyetem szenátusa, jól kitolt. És majd ír ő másikat, istibizti, és lesz itt nemulass!

"De már hozzák is. Révai beszámol
a boldogultról, vélnéd. Egy fenét!
A heti bel- és külpolitikáról,
hogy Truman mily szemét"
(Faludy György: Egy bizánci teológus temetésén)

Ha érdekel majd valakit és nem teszi meg addig más, szívesen leírom, hogy ez miért képtelenség, most viszont szerintem fontosabb és időszerűbb az a gondolat, hogy mi lesz most. Merre fejlődhet az a politikai pálya, amelyet Schmitt tegnapi interjúja saját magának, az őt jelölő Fidesznek és annak támogatóinak felvázolt?

Ő kijelölte magának az utat. Ő itten egy áldozat, akit meg kell védeni. Igaz, hogy erről az egész doktorosdiról olyan képtelenségeket állít, mint aki az életben nem próbált meg tényleg disszertációt írni, de ez nem számít. A nép hülyítése köztévés asszisztenciával sem nagy ár azért, hogy a doktorátust és minden kapcsolódó témát értelmiségi, pesti huncutságnak tartó többség szimpátiáját megszerezze. Ez világos.

De barátaim, mit mond erre a Fidesz, és főleg annak elkötelezett értelmiségi támogatói? Azok a kollégáim, akik őszinte meggyőződésből mentek el a Békemenetre, de most erősen pirosban van a kiakadásjelzőjük? A jobboldali véleményvezérek, a Professzorok Batthyány Köre, a Magyar Nemzet publicistái, a jobboldali akadémikusok? Azt hogy mit mondtak az egyetemi verdikt és Schmitt mégsemlemondós interjúja közt, azt tudjuk: gyakorlatilag azt, hogy mennie kell.

De mit fognak most mondani? A saját, szakmai meggyőződésük lesz erősebb, vagy jön a pártalapú összezárás? Mert ne felejtsük el: még csak nem is az a kérdés, hogy mit mondanak most, hiszen valószínűleg ugyanazt mint tegnap. Ők valóban konzervatív emberek - eltérően az általuk favorizált párttól! - nekik nehezükre esik naponta váltani a véleményt. A kérdés az, hogy mit mondanak akkor, amikor esetleg 2-3 hét múlva valami hitelminősítő még bóvlibbá vág vissza minket, vagy valamelyik uniós tanácskozáson Cohn-Bendit szájára veszi Orbán nevét? Ha elkaszálja az Unió valamelyik paragrafusunkat, amikor megvan az adekvát válasz, hogy "Magyarországot megtámadták". Akkor is megtartják a véleményüket, vagy felül fogja írni mostani őszinte gondolataikat a Fidesz - és az ő világlátásukban az ország - melletti egységes kiállás igénye, amely nem engedi a köztársasági elnök kritikáját még akkor sem, ha belül már inkább elküldenék?

Ez a fő kérdés. A saját értelmiségi bázisa ellen Orbán sem mehet sokáig. Mondhatják neki a profi kommunikációs tanácsadói, hogy minden vidéken dől el, és ott ez az ügy rutinból szétmaszatolható: ha szinte minden professzor, akivel találkozik, azt a véleményt hozza szóba előtte, hogy ez mégis csak vérciki, akkor az neki is végzetesen kellemetlen lesz. Nem kezelhetetlen, hiszen lehet őket semmibe venni - csak egy idő után nagyon, nagyon kellemetlen.

Kit választanak ebben a helyzetben a konzervatív professzorok, tudósok, véleményvezérek: Schmitt mentorát, Viktort, az eddig soha meg nem kérdőjelezett vezért, vagy Tulassay rektor urat (akit nem mellesleg Viktor is hívott a kormányába, de ő nem ment), aki példamutatóan és gerincesen járt el az ügyben? Ezt a kérdést tette fel nekik Schmitt. Szerintem erősen nem a tizenkilencre, de a húszra húzott lapot.

Dr. Schmitt Pál köztársasági elnök ma este egy TV-interjúban minden kérdésre megadja a választ - nyilakozta az elnöki hivatal munkatársa.

Igazából nem kívánunk mi ennyit. Minket egyetlenegy kérdésre érdekel a válasz, és ahhoz nem szükséges az interjú, bőven elég egy rövid TV-beszéd, vagy akár egy kommüniké. Ha több kérdésre is válaszolni akar, akkor a tényleges kérdésre nemet mond?

A rossz hír az, hogy ha tényleg ez történik, ha nem mond le, akkor delegálóit, a miniszterelnököt (igaz, hogy pártelnöki minőségében, de hát ez hadd legyen már mindegy) és a saját korábbi, és funkcionálisan mostani pártját hozzá védhetetlen pozícióba. Védhetetlenbe, mert azon a terepen szorítja őket nagyon kínos defenzívába, amelyet ők maguk a párt legfontosabb értékének mondtak: a morális, erkölcsi témákban. Talán még nem is lenne ez végzetesen kellemetlen, de egyszerűen az van, hogy az ügynöküggyel együtt ez már gyakorlatilag a kritikus tömeg. Ez a két ügy, egymást erősítve, annak az illusztrációja, hogy Orbán fülkeforradalma nemhogy befejezné a rendszerváltást, hanem épphogy a korábbi kiváltságosokat védi, akár a saját pártkatonák és a jobboldali közvélemény egy része ellenében is.

Ez az a pont, amelyet a Fidesz, véleményem szerint egyáltalán nem engedhet meg magának. Balra még (egyre kevésbé) el-elsüthető egy-egy gyurcsányahibás meg elmúltnyócév, de amikor a Jobbiktól az LMP-n át az ügyben messze nem szűz szocialistákig és DK-ig mindenki morális alapon támadja - és okkal - a Fideszt, az hamar kikezdheti a Békemenet(ek)kel épp összehozott, és valamelyes stabilizációt ígérő bázist.

Ezt veszélyezteti ma Schmitt, illetve a Fidesz. Ha tényleg a párt bábja az elnök, akkor meg sem kell magyarázni neki. Ámde ha pont most válik önjáróvá, akkor abból szép kis műsor lesz. Persze a lemondás sem egyszerű, mert azért 3 napon belül még nem is rég láttuk megdőlni a Fidesz tévedhetetlenségi dogmáját.

Este kiderül.

A hatáskörrel rendelkező egyetemi doktori tanács döntött: 16-2 arányban javasolja a Szenátusnak, hogy  a köztársasági elnök plágiummal szerzett doktori címét vonja vissza. A szenátus délutáni döntése ezután valószínűleg formalitás. Innentől a fő kérdés, hogy meddig és milyen áron lehet ezt a játszmát még tovább húzni. A német példa alapján - normális országban legalábbis - nem sokáig.

Tisztelet és köszönet a Semmelweis Egyetem Doktori Tanácsának, hogy úgy érezhetjük: mi is normális országban élünk!

A miniszterelnök úr pedig ennek szellemében megtisztelne azzal, ha most pont ő nem azt nyilatkozná, hogy "no lám, mégsem vagyunk következmények nélküli ország". Azok pedig, akik az elmúlt két hónapban, és különösen tegnapelőtt óta, minden morális megfontolást félretéve védték Schmittet, érdekes döntés előtt állnak, hogy ezt hogy tálalják most.

Hadd jogászkodjak egy kicsit: és ha visszavonják a címet, akkor ez visszamenőlegesen történik? Hatályos akkor az összes olyan törvény, amelyet - most már béna kacsa - elnökünk dr. Schmitt Pálként írt alá?

(Innentől jöjjön, némiképp szokatlan módon, az "öntömjénezés classic": ebben egy picit mi is benne voltunk. Már januárban, az ügy kipattanásakor leírtuk, hogy minek kell történnie, és azt is, hogy miért. És tegnapelőtt, amikor a Magyar Nemzet remek médiahekkel tematizálta 6 órán át a hazai sajtót, tudomásunk szerint mi mondtuk ki elsőnek délután egykor, hogy a bizottsági vélemény nem védi Schmittet, hanem ha szépen becsomagolva is, de éppen hogy kimondja a plágiumot - ezután fordult az online sajtó hangneme rezignáltan csalódottból támadóvá. És most itt vagyunk, ma már a MN is fordult.)

Elnök úr, nem lesz ez korai? Ma elég magabiztosan azt állította, hogy a bizottság az Ön álláspontját támasztja alá, tehát maradna még egy kicsit mégis köztársasági elnök. Apró probléma, hogy a Magyar Nemzeten meg a Fideszen kívül (bár az ügy szerintük is kínos) ezt nem sok mértékadó értelmező látja így, konkrétan a tényfeltáró bizottság azt mondta, hogy Ön szokatlanul sokat másolt a doktorijában, meg hogy Ön azt hihette az eljárás végén, hogy ez így rendben van. Pedig - sajnos csak következtetni tudunk, de azt tudunk - pedig nincs.

Jelentem viszont, hogy nem a bizottság dönt. A doktori cím esetleges visszavonása az intézmény Doktori Iskolája tanácsa kezében van, ez a testület pedig holnap tart rendkívüli ülést az ügyben. Ön már tudja az eredményt? Virág elvtárs, ez már az ítélet?

Azért a DI Tanácsa szép kis dilemma előtt áll. Nekik kell kimondani azt, ami egyértelmű, nekik kell felvállalni azt az egyébként tisztán szakmai, és az egyetem jövője, jó híre szempontjából kritikus döntést, hogy megtartható-e egy másolmány alapján szerzett, plagizált doktori cím. A nemleges döntésnek viszont a hazai politikára nézve Öszöd óta példátlan következményei lehetnek.

Holnap kiderül, hogy mi az Egyetem számára a fontos. Schmitt úr csak azt mondta meg ma, hogy ő mit szeretne.

PS. Ja igen, az index indított egy keresőmozgalmat. Aki játszik, szerintem próbálja a keresést innen. Kit hivatkozott, ki hivatkozta...

(Ceterum censeo: bár SP szerint ez egy alacsony minőségi követelményeknek megfelelő kisdoktori, az EP honlapján még mindig az szerepel, hogy ő 1992-ben PhD-t szerzett. Nem az EP találta ki ezt, abban biztos vagyok.)

Felszállt a fehér füst, egy nappal az ígért határidő előtt itt a Schmitt-jelentés, legalábbis az összefoglalója.

Összegezzük:

• nem volt rendes forrásmegjelölés
• nem szerepeltek az érintett (másolt) művek szerzői a köszönetnyilvánításban
• szó szerint átvett 17 (az eredetiben 8) oldalt egy német szerzőtől
• gyakorlatilag változtatás (és forrásmegjelölés) nélkül átvett 2 ábrát és 4 táblázatot
• 180 oldalt többé-kevésbé szó szerint átvett egy bolgár szerzőtől
• az eljárás megfelelt az akkor önálló Testnevelési Egyetem akkori gyakorlatának (!)
• a bírálók miért nem vették észre ezt, ők a hibásak
• a szegény doktorjelölt így nem tudhatta meg, hogy tőlük, hogy másolni nem szabad.

Az utolsó mondat különösen szép: "A Testnevelési Egyetem szakmai hibát vétett, amikor ezt a szövegazonosságot nem tárta fel időben, s így a dolgozat szerzője azt hihette, hogy értekezése megfelelt az eljárásoknak."

Vagyis a bizottság szerint nem felelt meg!

Dodonai vagy nem, én ezt nem tudom máshogy értelmezni. Mondjuk már csak a mai anyaintézmény, a SOTE felé tehettek volna egy gesztust, hogy kimondják rendesen. Az, ami most a sajtóban megy, hogy "Schmitt nem plagizált", egyfajta értelmezés, a szöveg alapján lehet máshogy is.

De ami a lényeg szerintem:

1. aki másolt, pláne ennyit és így, az nem lehet doktor
2. ha egy egyetem azt mondja magáról, hogy ez így megfelelt a saját eljárásának, az az összes doktori címéről állít ki lesújtó véleményt, és minthogy a SOTE minden végzősének kisdoktori címet ad ma is, ez nagyon gáz
3. ha Schmitt ezek után nem mond le, akkor az összes magyar doktorit minősíti ezzel
4. aki pedig politikailag védi őt ebben, az ezt jóváhagyja. Még akkor is, ha korábban pont ő mondta, hogy ne legyünk következmények nélküli ország.

De ki fogja kimondani, hogy nem jogosult a doktori cím viselésére?

Ceterum censeo: és az Európai Parlament honlapja szerint Schmitt Pál még mindig PhD-t szerzett 1992-ben...

Tegnapi bejegyzésemben (Bajnai Godot-ra várva?) sürgettem, hogy a civil ellenzéki megmozdulások, de általában a jelenlegi kormányt leváltani igyekvő ellenzék találjon egy olyan arcra, akivel a támogatók azonosíthatják a törekvéseiket. Legalább ilyen fontos azonban, hogy milyen mondandót, programot, jövőképet képviseljenek. A politikai vezető, az ikon kiválasztása is része ennek, hisz már ismert politikusok esetében tudjuk, mire számíthatunk tőlük - de a programhirdetés nem úszható meg akkor sem, ha már lenne ilyen ikon, amilyen most még nincs is.

Megint a 15-i Milla-tüntetéshez kapcsolódom: jó néhány beszéd elhangzott, egy bő órán keresztül. Mégis: nem igazán tudom felidézni, kik beszéltek (ez a tegnap már vázolt probléma), de a még nagyobb baj, hogy nem mondtak semmi újat. Nem volt olyan gondolat, amelyet ne lehetett volna három mondattal előre pontosan kitalálni. Halványan rémlik, hogy volt talán egy diák, hogy jaj de rossz lesz most nekik (mondjuk a leendő diákok esetén ennek van is némi alapja), aztán egy oktató kollégám, hogy ők meg szolidárisak, de aztán ennyi, a többire tényleg nem emlékszem.

És még a Himnuszt is csak az oldalról zavarni igyekvő jobbosok kezdeményezésére énekeltük el, ami azért március 15-én elég gáz.

De - kicsit jobb koreográfiával - ez volt múlt hétvégén a Szolidaritáson is: a kötelező körökön túl nem volt semmi új infó. Persze, nem ezt ígérte a Fidesz. Meg rosszabban érezzük magunkat, meg honfitársaink sok csoportjának érdekeit sértette a kormány, sokszor az idézeteink ellenére is. De mitől, és főleg hogyan lesz jobb nekik, ha bekövetkezik a vágyott kormányváltás? Önmagában attól, hogy más a kormányfő, nem lesz jobb senkinek. Azt is meg kell mondani, mit akar csinálni ez az új kormányfő.

És most jön a lényeg: ha erről nem mond semmit az ellenzék (pl. mert az ötlethiány vagy a megosztottság miatt nem tud), akkor ezek a most sértett és erre hivatkozva felmutatott társadalmi csoportok - jellemzően eltartottakról, inaktívakról van szó! - azt gondolhatják, hogy egy kormányváltás esetén az ő helyzetük jobbítása lenne az első cél. Azt viszont bárki láthatja, hogy még a mostani gazdaságpolitika is deficites, tehát ez nem megy. Nem azt mondom, hogy nem lehetne jobban csinálni, de azt azért meg kéne mondani, hogy ennek hogyan, és nagyjából mikor lesz, lehet olyan eredménye, amelyet a mostani sértettek is érezhetnek. Ebben a helyzetben megint benne van az "A-t mondok és B-t csinálok" helyzet veszélye, és ezt többször nem szabad eljátszani!

Tegnapi bejegyzésemhez érkezett olyan komment, hogy a "baloldalnak" (értelmezésem szerint: az ellenzéknek) be kell látnia, esélye csak akkor van, ha a 2010-es Fidesz-szavazókat is meg tudja szólítani jelöltjével és programjával. Ez kétségtelen. Nem mindegy azonban, milyen a megszólítandó volt fideszes szavazó: 2008-ban a népszavazáson "átállított" nyugdíjas, vagy az adó- és adminisztratív terheket és a Gyurcsány-éra tehetetlenkedését már sokalló aktív dolgozó vagy vállalkozó. Merthogy a 2010-es "kétharmadban" mindkettő benne van! Ez a blog következetesen azt mondja a kezdetektől, hogy az utóbbiaknak kell főleg elmondani, hogy hogyan lesz a dolog elviselhetőbb, számukra kell könnyebbé tenni a munkát, hogy jobban dolgozhassanak a többiekért is.

És ha már tegnap Bajnait említettem, őt olyannak tartom, aki úgy vállalható az ellenzéki spektrum nagy részének, hogy ilyen irányú programhirdetésre képes. És talán a nemzeti ünnepen olyan beszédet mondana, amely az ünnepről, annak mai tanulságairól is szól.

A 15-i napra vonatkozó baljós forgatókönyv, amelyet e blogon is felvetettünk, szerencsére nem vált valóra. Bár a Kossuth téri gyűlésen nyilvánvalóan többen voltak, mint a Milla erzsébethídi összejövetelén, a Két tömeg uralta az ünnepet üzenetet azért sikerült elérni. Arra viszont számos publicisztika felhívja a figyelmet, hogy a Milla és a Szolidaritás által szervezett civil tüntetések, elsősorban új politikai üzenetek hiányában kifulladóban vannak. Nem azt mondom, hogy ne lenne nagyszámú elégedetlen ember hazánkban, azt viszont igen, hogy a kormánypolitika kritikája, ellenzése most, a választási ciklus félidejében már kevés. A kormánypártok felé inkább megértő Nívó blogon teljes joggal vetik fel a kérdést: ki kormányozná jobban az országot, mint Orbán? Erre a - talán most már legfontosabb - kérdésre egyik ellenzéki tüntetés, egyik akció sem adott választ.

Olyan embert keres, illetve kell keresnie az erősen megosztott ellenzéknek, aki egy vonzó alternatív jövőképet vázol Orbán kurzusával szemben. Ez a jövőkép alakulhat az azt képviselő vezető szuggesztív képességein (emlékezzünk az 1998-as Orbánra!), alapulhat a korábbi teljesítményén is - állásinterjúkon azt kérdeznék: milyen referenciái vannak? Elfogadott és népszerű, de legalábbis jól népszerűsíthető politikus kell tehát. Ráadásul olyan ember kell, aki mind az ellenzéki pártok, mind a párton kívül szerveződő ellenzéki civilek számára elfogadható. Ha szétnézünk, túl sok jelölt nincs. És túl sok ídő sincs a válogatásra.

A civilek nem találtak, nem neveltek ki ilyen vezetőt. Kónya Péter és Árok Kornél egy ideig nem voltak teljesen esélytelenek e versenyben, azonban a Szolidaritáson belüli, nehezen követhető belharcok már azelőtt megszüntették indulási esélyeiket, hogy azok egyáltalán bebizonyosodtak volna. Mesterházy lehet mégoly népszerű az MSZP-n belül, kifelé a tényleg új üzenetek hiánya fájdalmas versenyhátrányt jelent; a 2010 előtti MSZP-re azért a nagy többség még mindig nem lenne kíváncsi kormányon. Az LMP-ből Schiffer már épp elkezdett komolyabb respektet szerezni a nem baloldaliak körében is, amikor hátrébb lépett, és nem nyilvánvaló, hogy kit indíthatna a párt ebben a versenyben. Hacsak Jávor Benedeket nem, de ő azért finoman szólva sem lehetne a jelenlegi miniszterelnök esélyes kihívója, a tegnapi Pilvax közi közönség alapján pláne.

A jövőképet felvázolni képes jelöltek mezőnyét így pillanatnyilag kétfősnek (nagyon halványan esetleg háromfősnek) látom, a referencián azonban egyikük látványosan elbukik. Gyurcsány bármikor képes jövőképet vázolni majdnem bárkinek, ez talán a legnagyobb erőssége, és ebben valószínűleg bárkinél jobb idehaza. De hát ki tudná elfeledni a DK-s szimpatizánsokon kívül, hogy az "A-t ígérem és B-t csinálok" stílust ő emelte ipari szintre hazánkban, a jelenlegi kurzus ezt legfeljebb tökéletesítette - ráadásul, nem csekély mértékben emiatt, a potenciális ellenzéki támogatói bázis nagyobb része számára ő nem vállalható, sokunk körében még az "Orbán kontra Gyurcsány" választásból sem valószínű, hogy ő jönne ki győztesen.

Eséllyel marad Bajnai Gordon, aki messze nem annyira szuggesztív - bár én már hallottam zsúfolt egyetemi előadó-teremben, és kifejezetten jó előadó, de nem tudom, milyen szónok - viszont a tapasztalatai vitathatatlanok, sokan rá tekintenek lehetséges alternatívaként, elsősorban a baloldalon pesti szemszögből sokszor nem eléggé értékelt vidéki honfitársaink körében. A bejelentkezést erre a posztra kulturáltan meg is tette pár hónapja. Párthoz gyakorlatilag nem kötődik, nem valamelyik rivális ellenzéki párt vagy csoport tagja, viszont valószínűleg bármelyikük inkább választaná a 2009-2010-ben megismert kormányzati stílusát a mostani helyett. És figyeljük csak a Nívó szavazását!

(Azt mondtam fentebb, hogy nagyon halványan háromfős is lehet a mezőny. Én a lehetséges jelöltek közt tartanám számon Tétényi Évát, az esztergomi polgármestert is, bár referenciája kizárólag helyi és ismertsége emiatt alacsony. A "fideszes nyomulással dacoló kedves hölgy" arc viszont egy érzelmek alapján dönteni hajlamos országban akár be is jöhet, nagyon jó médiatéma, és félig már fel is van építve. Persze nem tudom, vállalná-e, vagy elég neki a helyi perpatvar kezelése, de megemlíteni minimum meg kell. Hátha.)

De vissza Bajnaihoz: ha jelölt, akkor kinek a jelöltje legyen? Itt juthat még nagyon fontos, mondhatni főszerep a most hanyatlani látszó civil szerveződéseknek. Miközben az ellenzéki pártok, szervezetek egymással is versenyeznek, a jelöltállításnál túl sok egyéni mozgásterük nem lesz. Az viszont gyakorlatilag elképzelhetetlen, hogy a legnagyobbjuk, az MSZP saját jelöltjét a többiek támogatnák. A Milla azonban akár fel is vállalhatja a magyar Olajfa szerepét, elindítva a közös jelöltet. Fél év múlva akkor viszont ezzel kéne próbálkozniuk, nem dr. Dopemannal és az alternatív bohóckodással. Mert most még kiment jópár tízezer ember csak a kormányellenes demonstráció kedvéért, de hátha legközelebb még többen kimennének azért, hogy meghallgassák, milyen jövőképet kínál az ellenzék jelöltje.

Hátha erre többen lennénk kíváncsiak. Hátha többen azok közül is, akiket a Milla tegnap még nem tudott megszólítani. Talán érdemes lenne megpróbálni.
 

- * -* - * -

(A blog indításakor vázolt kétfajta jövőkép közül elvi alapon továbbra is a mérsékelten konzervatív és gondolkodásában - nem önálló értékrendjében! - liberális alternatívát választanám, ha lenne ilyen. De nincs, és fogy az esély meg az idő, hogy legyen. A stílust persze eszerint visszük, de én ma 2012 márciusában a fent leírt forgatókönyvet látom reálisnak.)

Lassan itt a március vége, amikor újra döntenem kéne, visszalépek az állami rendszerbe vagy maradok magánban: azt mondta decemberben a kormány, hogy mostanra meglesznek a döntést segítő eljárási szabályok. Nem látom őket. A jelenlegi jogi szabályozás pedig nemcsak diszkriminatív, de egészen cinikus módon ellentétes az Alaptörvénnyel és a hatályos EU-normákkal: lássuk a helyzetet hangsúlyozottan a saját szemszögemből.

1998-ban léptem be a magánpénztárba, én abba a korosztályba tartozom, amelynek ez valódi döntés volt. Kezdetektől fizetem az ún. tagi kiegészítést, vagyis 10%-ra egészítettem ki a befizetéseimet: mivel átleg felett keresek, 12 év alatt ez a rész több milliós összeget jelent. Hangsúlyozom: ezt a pénzt zsebre is tehettem volna folyamatosan, vagy számlára vagy önkéntes pénztárba. Nem látszott a különbség.

Kézenfekvő lett volna tavaly visszalépni és felvenni ezt az összeget: azért nem (sem) tettem, mert senki nem tudta megmondani, hogy mi mennyi. 2011 januárban visszavonhatatlan döntést kellett volna hoznom, hogy egy későbbi árfolyamhelyzetből levezetett összeget kapjak, ami nem kicsit emlékeztetett egy véletlen számra. Nem, inkább maradtam, 10% befizetésből elleszek, az állami nyugdíj diszkriminatív megvonását meg a következő 20-25 évben majd csak sikerül orvosolni jogilag - ha lesz annak bármilyen következménye addigra.

Erre decemberben hazánk pénzügyi főzsenije kitalálta, hogy vissza az egész, a saját maguk által hozott törvényt sem kívánják betartani amikor épp életbe lépne: nem fizet semmit az állam utánam a pénztárba. Én meg kapok állami nyugdíjat rendesen - de egy buzgó egyéni módosító ezt is levitte 75%-ra.

Ez a szabály ma. Ja meg az, hogy március végéig visszaléphetek. Nem fogok, már megint nem tudom, mit kezdjek a döntés utánra belőtt időpontban vett árfolyamokból való számolgatással. Igen ám, de ha nincs kötelező befizetés a pénztárakba, akkor ők miből maradhatnak meg, pláne hogy még vastag pénzügyi feügyeleti díjat is kell fizetniük az államnak? Önkéntes tagdíjból vagy adományból, szép menet lesz még ez is. Néhány pénztár már be is dobta a törölközőt, hogy erre az egészre nem kíváncsi. A megszűnő pénztártagok átvihetik a megtakarítást más pénztárba, vagy ha ezt nem teszik, az az állami nyugdíjrendszerbe kerül, pontosabban az ott vezetendő "egyéni számlára", amelyet S. G. már tavalyra ígért, de a nyugdíjzsarolás sikere után mintha nem lenne annyira sürgős.

Eddig minden (na jó: majdnem minden) törvényes és szabályos volt. A 2010-11-es zsarolás egy érdemi alkotmányos kontrollt valószínűleg nem élne túl, de ilyenre sok kilátás most nincs. Ámde most jön a csavar, ráadásul nem is direkt, hanem mulasztásos formában:

Mi lesz ugyanis az utolsó magánnyugdíjpénztár megszűnésekor? Nem tudok erre vonatkozó külön szabályról, pedig a kormány egyértelműen erre játszik. A mostani szabály szerint ugyanaz mint most: átlépsz máshová vagy államiba kerülsz. Ja, hogy nincs máshová? Így jártál, mi aztán igazán nem tehetünk róla... azazhogy de, csak nem tudsz mit csinálni. És ez az a pont, ami erősen támadható, és bármilyen meglepő, de ellentétes mind a hatályos Alaptörvénnyel, mind pedig az EU alapjogi chartájával.

Tetszik, nem tetszik, a manyup-megtakarítás ugyanis magántulajdon. A most hatályos törvény szerint is az (5. paragrafus 4. pont). Lemondhatsz róla magad - tavaly ezt tette 97%, még ha erősen megkérdőjelezhető törvényi alapon nem tevőlegesen tette is, de jogállamban nem vehető el! Még ilyen trükközéssel sem, amit az előző bekezdésben írtam. A magántulajdont a mostani Alaptörvény is védi (XIII. cikk), csak a hazai fórumok előtti alkotmányos védelmet függeszti fel, de védi az alapjogi charta 17. része is.

A jogszerű elvétel tehát nem megy, elég hosszú procedúra végén valószínűleg ez nyerhető. Célszerű, ha a konszolidációra hajtó kormány nem is akarna ebbe az utcába bemenni - bár itt talán nem kizárólag a józan ész vezérli a döntést. Mi lehet akkor a megoldás?

Én két megoldást látok, a teljes jogú állami nyugdíj helyreállítása mellett:

• a megmaradt vagyon átvitele/átengedése az önkéntes pénztárak valamelyikébe, ill.
• a megtakarítások kifizetése a megmaradt tagoknak.

Nézzük az egyes megoldások előnyeit és hátrányait.

Mindkét esetben jogos valamekkora adót kivetni: a kötelező befizetés ugyanis mindkét esetben többletjövedelem, amelyre a második esetben személyi jövedelemadó rendes kulcsát kellene alkalmazni, az első esetben persze csak akkor, ha a 2011 előtti állami nyugdíjjogosultság számításakor a 75% ennek arányában emelkedne. A tagi többletbefizetések esetében a korábban ténylegesen igénybe vett adókedvezmény visszafizettetése merülhet fel, természetesen a második esetben, lévén hogy az önkéntes pénztári befizetések is adókedvezménnyel történtek. Az adókedvezmény egy bizonyos jövedelemhatár felett nem járt, tehát ez a számítás nem automatizálható: emiatt az elmúlt 5 évben ténylegesen felvett kedvezmények állami visszafizettetése kivitelezhető - azért 5 év, mert azokról meg kell lenni az adóbevallásoknak.

Az első esetben az állam a magánpénztártól az önkéntes pénztárba történő transzferkor megkapná az adót (a pénztár által kezelt eszközökben vagy készpénzben), a második esetben valamivel több adóbevételhez jut készpénzben, de ez elég nagy felzúdulást váltana ki a visszalépettek körében. Emiatt a kormány helyében az első megoldást preferálnám. Ezt egyébként hírek szerint az LMP frakciója javasolja is.

Száz (meg sokkal több...) szónak is egy a vége: én a jelen szabályozás mellett nem fogok visszalépni, és az államnak nagyon fel kell kötnie a gatyáját, ha a még bent maradt tőkére fáj a foga. Lehet persze, hogy ez a kormány elveszi és elkölti, de mint az ÁFA-visszatérítési ügyben tavaly történt, egy későbbi kormánynak valószínűleg helyt kell majd állnia ezért a követelésért.

A mai nap megszólalása nálam Hoffmann Rózsáé. A hallgatói szerződéssel kapcsolatban annyit közölt, hogy az "szabad döntés alapján megkötött polgári jogi szerződés, amelynek az aláírásáról a fiatal mindenféle kényszer nélkül dönt".

Azt azért még hozzáteszi, hogy "Ha nem írja alá, akkor tanulhat a diákhitel segítségével, ha viszont megköti az állammal a szerződést, akkor kötelezettséget vállal, hogy idejében befejezi a tanulmányait, és a diplomaszerzés utáni húsz évből körülbelül tizet Magyarország javára dolgozva visszaadja a segítséget annak a közösségnek, amely a tanulmányait fizette".

Érdekesen fogja fel a Fidesz és a KDNP a "minden kényszer nélkül" kitételt. Nyilván egy bő éve a magánnyugdíjpénztári tagok 97%-a is minden kényszer nélkül lépett vissza az állami rendszerbe, amikor belengették az azóta nagyrészt visszavont javaslatot, hogy majd jól nem kap senki állami nyugdíjat. Szóval itt is valami ilyesmi van. Nem kötelező aláírni, de ha nem írod alá, akkor fizetsz az egyetemért (mert e veretes mondatban a diákhitel, az kb. ezt jelenti).

Az megvan, amikor Hitler, Churchill és Sztálin vitatkoznak, hogyan lehet egy macskát rávenni, hogy megegye a mustárt?
Hitler erőből beleveri a macska orrát a mustárba, az harap, karmol, de nem eszi meg.
Churchill bemustároz egy szelet sonkát, betekeri, hogy a mustár legyen belül, de a macska kitekeri, lekaparja a mustárt és megeszi a sonkát.
Sztálin csak annyit mond: amatőrök vagytok! Fogja a mustárt, és bekeni vele a macska fenekét. Azt nagyon csípi a mustár, és rettenetesen nyivákolva próbálja lenyalni.
Látjátok - teszi hozzá a grúz-orosz tanítómester - Önként és dalolva!

Itthon azért már nem tőle kéne tanulni.