Kövér László somorjai beszéde a magyar kitelepítés emléknapján szerintem igen precízre sikerült. A szlovákok inkább elfelejtenék a sztorit, a hazai - jellemzően ellenzéki - kommentelők pedig autofire módban lőnek Kövérre. Nem kellene, most nincs igazuk. Véleménycikk.

Mielőtt a minapi somorjai Kövér-beszédre térnék, hadd ajánljak egy szerintem igen figyelemreméltó véleményt a szlovák nemzetfejlődés állapotáról. A kinti visszhangokat érdemes ennek fényében is szemlélni.

Történelmi háttér: átugorható: A második világháború előestéjén, a müncheni egyezmény oldalvizén Magyarország az első bécsi döntés keretében visszakapta Csehszlovákia legdélebbi, túlnyomóan magyarok lakta sávját. Nem mellesleg, ennek a sávnak a nagy részét az 1938 október kétoldalú tárgyalásokon Csehszlovákia maga ajánlotta fel Magyarországnak a helyzet rendezésére. Fél évvel később, amikor a németek lenyelték a maradék Csehországot és a maradék Szlovákia - német támogatással - kikiáltotta a függetlenségét, a magyar honvédség egyoldalúan megszállta az addig cseh fennhatóság alatt álló Kárpátalját és egyben azonnal elismerte Szlovákia függetlenséget. Az így a szlovákok körében megszerzett respektust rögtön semmivé tette, hogy pár nap múlva szabályos, bár korlátozott intenzitású háborút indítottunk Kárpátalja nyugati határainak nyugatra tolásáért. A szlovák-magyar "kis háború" (légi komponenssel, az iglói szlovák repülőbázis elleni légicsapással) 1500 négyzetkilométeres, jobbára ruszinok, kisebb részt szlovákok lakta területnyereséget eredményezett - és a frissen esélyt kapott baráti, az új határba belenyugvó érzések eljátszását. A második világháború végén a magyar fegyverszünet egyik feltétele a trianoni határokhoz visszatérés volt.Az újra birtokon belül kerülő csehszlovák állam a Benes-dekrétumokban kimondta a német és magyar kisebbség háborús bűnösségét és jogfosztását. A hárommillió csehországi németet (Szudéta-vidék...) kizsuppolták Németországba. A magyarok ilyen kitelepítéséhez a potsdami szövetséges konferencia nem járult hozzá, de a párizsi béketárgyalásokon két témáról folyt komoly magyar-csehszlovák vita: a határokról és a kitelepítésről (ha Magyarország megtarthat valamit a bécsi döntéssel nyert területekből, mennyi magyart hajlandó befogadni máshonnan). Végül még mi vesztettünk három falut Pozsonynál de a békekonferencia nem mondta ki a magyarok kitelepítését. Amiről most a megemlékezés szólt, az két dolog: (1) a csorba-tói magyar-csehszlovák "lakosságcsere-egyezmény" keretében néhány tízezer magyarországi szlovák jelentkezhetett átköltözésre, míg csaknem 200 ezer magyart toltak át (hm, hát nem "jelentkezéses" alapon) Magyarországra. A kint maradt magyarságból tízezreket telepítettek át Csehország kiürült szudétanémet területeire is. A dolog az akkoriban sajnos már megszokott náci módszerekre emlékeztetett. Erről szól a mostani megemlékezés.

Kövér László magyar házelnök augusztus 2-án a kitelepítettek somorjai (Csallóköz, Dunaszerdahely és Pozsony között) emlékművének avatásán tartott beszédet. A beszéd leglényegesebb pontjait ragadjuk ki a hazai politika környezetéből és olvassuk el inkább egy felvidéki magyar portál híradásában. Mármost én nem vagyok Kövér László nagy híve, különösen amiatt, amit a magyar parlament mindenható házmestereként az ellenvélemények elhallgattatására tesz. Ugyanakkor javaslom, hogy a hazai véleményeket kezeljük külön az olyan nemzetstratégiai ügyektől, mint a határon túli magyarság kérdése. Ami a Telex közösségi oldalán a hír alatti kommentfolyamban előjön, az nem sok jót mond arról, mit gondol az ellenzék bázisa erről a kérdésről. És itt kellene megállni egy pillanatra: azért gondolják ezt sokan, mert "amit Kövér mond, az ab ovo csak hülyeség lehet", vagy azért mert tényleg úgy gondolják, hogy ez már lefutott ügy, hagyjuk a fenébe? Az előbbi javítható, az utóbbi, hát az elég baj lenne. Hát igen, nézzük csak Szlovákia nemzetiségi térképét:

(Somorja ott van a sárgával jelzett magyarlakta sáv nyugati vége közelében.)

Mármost ebből a térképből érthető, hogy a szlovákok szeretnék a háború utáni rendezést örökre "lezártnak" (povojnové usporiadanie je uzavretá téma - írja a szlovák külügyminiszter) tekinteni. Azt azonban követendő össznemzeti véleménynek javaslom, hogy olyan viszonyokat szeretnénk és olyan alapú együttműködést építsünk (és csak ilyet!) a szlovákokkal, ami a nemzet térvesztését a fenti helyzetben megállítja. Ha ez Szlovákiában elérhető, jó. Ha nem, akkor sajnos nem jó a keret.

Ebből a szempontból mind a Kövér-beszéd, mind az arra adott szlovák válaszok szerintem előremutatóak. Ezeket a dolgokat nem elfelejteni kell, hanem kibeszélni, feldolgozni, a közös emlékezet részévé tenni, végül is ugyanazt gondolni róla. Enélkül a fenti nemzeti cél nem érhető el. Én pedig azt szeretném, ha egy esetlegesen más színű magyar kormány vagy más többségű magyar parlament képviselője is nagyjából ezt mondaná az ügyben, mint Kövér most.

És "ceterum censeo", a Benes-dekrétumok kollektív bűnösséget és ebből fakadó jogfosztást tartalmazó részeit visszamenőleg hatályon kívül kell helyezni. És ne mondja senki, hogy "az ma már történelem": nem az.