Szombaton a Szolidaritás tartott a várakozásokhoz képest lényegesen hervadtabb demonstrációt, vasárnap pedig az LMP közölte az aláírásgyűjtés pillanatnyi állását. Bár mindkét szervezet kötelező optimizmussal kommentálta a hírt, ne áltassuk magunkat. Ez így kevés lesz.

A szombati tüntetés eleve amolyan rögtönzött dolog volt: amikor úgy tűnt, hogy 15-én csak engedély nélkül tüntethet az ellenzék, ez az időpont és helyszín amolyan pótmegoldásnak tűnt, aztán amikor a jövő pénteki, ünnepi időponton mégis elérhetővé vált a Szabad Sajtó út, valahogy nem akaródzott ezt lefújni. Lett így aztán egy kellemes party, a szervezők szerint tízezer emberrel, én belülről nem éreztem annyinak, de ne legyen igazam. Sok újdonság nem hangzott el, nagy bejelentés nem történt, Kornis Mihály író beszéde jó volt, Bornai jól zenélt, a többit inkább hagyjuk.

Az LMP gőzerővel felhasználta a rendezvényt az aláírásgyűjtésre, szinte az összes pesti kitelepülő-készletüket ide csoportosították délután. Kellett is: a vasárnapi bejelentés szerint 30 ezer aláírásnál tartanak egy hét után, amihez lelkesen hozzá lehet számolni 7 ezer elvitt/letöltött, de össze még nem gyűjtött ívet. Számoljunk: ha 200 ezer a limit, és minimum 40 ezer lenne a biztonsági ráhagyás, akkor a 4 hetes gyűjtési periódust figyelembe véve 60 ezer lenne az időarányos eredmény. Ennek pedig ugye kb. a fele van meg. Azt pedig sem az LMP, sem tágabb értelemben az ellenzék nem engedheti meg magának, hogy már a kezdeményezés is elbukjon.

Ezekkel az előzményekkel fordulunk 15-ére, a Nagy Számháború napjára. De nemcsak a számháború a lényeg, hogy Viktort hallgatják többen a Kossuth téren, vagy nem tudom kit az Erzsébet hídnál. Mert sajnos, ez a "nem tudom kit", ez kezd fontos lenni, ami már kikezdeni látszik az ellenzéki megmozdulások hatékonyságát. Nincs arc, nincs üzenet, aki mellett, amelyért lelkesedni lehetne. Kónya Péter vagy... nem is tudom, ki szólhatna a Milla nevében, pedig viszonylag még érdeklődőnek tartom magam... ez így nem megy. Kulka János persze biztos nagyon kedves lesz, de az az üzenet, hogy minden politikus eleve bunkó, láthatóan zsákutca. Ehhez jön egy eléggé hamvába holt történet az alternatív köztársasági elnök megválasztásáról, ahol nem annyira a kínos választási közjáték a gáz, hanem amilyen arcok egyáltalán felmerülhettek. Ezzel együtt, akinek nem tetszik Orbán rendszere, ide kell mennie ide mehet, más nincs.

Csak remélni lehet, hogy ez a tényező elég lehet ahhoz, hogy ne legyen a 15-e az ellenzék látványos kudarca. Brendel Mátyás kitűnő elemzése a Piroslapon pusztán a Facebook-os lájkolók számából ezt vetíti előre (az elemzés többi része is nagyon elgondolkodtató!), de ha véletlenül ilyen előzményekkel is összejön az októberi 40-50 ezer ember, az sem feledtetheti, hogy a választások közeledtével lassan fel kell bukkannia azoknak az arcoknak, akik az "Ebből elég!" hangulatú tömeget összefogják, és véleményét majdan a Parlamentbe vezetik.

Ez pedig nem alapulhat azon, hogy a civilek a jók, a politikusok meg a rosszak. Tessék politikusokat állítani - vagy legalább elfogadni. Elsőre - de csak elsőre! - nem kell, hogy profik legyenek (majd beletanulnak, csak nem lesz rá sok idejük), de legalább legyenek olyan arcok, akiket meghallgatni kimegyünk, és még nevén is nevezhetjük a dolgot. Akik a mi képviselőink. Vagy akik azok akarnak lenni - őket hívjuk politikusnak.

Csak tagadásra ezt sem lehet építeni.

Schmitt dr. nyilatkozott a Bruxinfónak, s ebben azt mondja, hogy azért támadják, mert segíti a kormányt. Ajjaj. Nem az a gond, hogy nincs igaza, hanem az, hogy maga is elhiszi ezt, vagy legalábbis úgy tesz, mintha. És hergeli ezzel jó pár honfitársunkat.

Kezdjük az elején. Nem azért támadják elsősorban, mert nem fék, hanem erős motor lett a béke frontján. A támadást egyrészt azért kapja, most már kiderült, hogy az egyetemi doktori értekezésének, amelynek alapján ő most dr. Schmitt, már legalább 90%-a másolással keletkezett (kapcsolódó mém: ctrl/schmitt, ctrl/v), és ha a HVG elég dörzsölt, akkor 28-áig, az egyetemi vizsgálóbizottság döntéséig mond még licitet a maradék 10%-ra is, sőt a helyükben én még a döntés utánra is hagynék infót, hátha nem lesz az eléggé határozott. Másrészt meg azért, mert egy olyan párt választotta meg posztjára egymaga, amely kommunikációjában határozottan morális alapokon próbál állni, még ha a gyakorlatban ez sokszor nem is sikerül. És hát ő maga is ezeket tartotta fontosnak nyilatkozataiban.

Dehát kérem, Schmitt úr, Ön az elnök! Ön testesíti meg mindazokat az értékeket, amelyeket a jelölő szervezet, és ez itt csak részben a Fidesz, hanem inkább az általunk választott parlament, az ország számára követendőknek gondol! Az a gond, akik támadják Önt, pl. én is, azért tesszük ezt, mert úgy gondoljuk, a minimum másolással szerzett doktori cím elfogadhatatlan hazánkban! Meg kell nyugtassam, ha egy baloldali elnököt választott volna egy más összetételű parlament, akkor hasonló vehemenciával keresték volna a támadható pontjait. És ez nem is baj: ismétlem, az elnök morális mérce (kellene hogy legyen), ha támadható, akkor az az országra nézve is baj.

Ön azt mondja, "Ami fontos, hogy ez nem egy PhD volt a mostani elvárásokkal, hanem egy kisdoktori 20 évvel ezelőtt, ami írógéppel készült". Elnök úr, megtisztelne akkor azzal, hogy ha ezt komolyan gondolja, akkor legalább volt EP-képviselőként ír egy levelet az Európai Parlamentnek, és kéri őket, hogy a honlapjukon ne írják azt Önről, hogy 1992-ben PhD-t szerzett? Mert most az van ott, és nyilván nem maguktól találták ki.

Nem a plágiumüggyel kapcsolatos, de érdekes ez a megjegyzése is: "Én is hibáztam, amikor olyan törvényt írtam alá, amit később az Alkotmánybíróság, vagy valamelyik EU-s fórum kritizált. Igen, ezek hibák voltak, de ezeket lehet korrigálni." Hát, elnök úr, ha már szóba hozta, nem lehet! Ezeket nem lehet korrigálni, ezek már megtörténtek, Önt már mindenki úgy könyveli el, hogy bő másfél év alatt nulla darab esetben élt törvényességi felügyeleti jogával. Ezen már nem segít az sem, ha istibizti megfogadja, hogy mostantól tényleg felügyel, és emellett megpróbál helyesen írni. Törvényességi ellenőrként megbukott, morális etalonként épp bukóban van.

Mire vár még? (ugye nem a beiktatásának második évfordulójára? Ugye nem szempont az, hogy legalább életfogytig kapja az elnöki juttatásokat?)
 

Szkeptikus vélemények szerint kemény fába vágta fejszéjét az LMP, amikor nekiindult a 4 hét alatt 200 ezer aláírás összegyűjtésének országos, ügydöntő népszavazás kezdeményezésére. A feladat azonban messze nem olyan nehéz, mint a majdani országgyűlési jelöltállítás: kétszer annyi idő, fele annyi támogató, akiknek a földrajzi eloszlása is mindegy, nincs verseny a többi párt részéről a papírokért, mint az ajánlócédulák esetében. Magyarán: ha ezt nem sikerül megugrani, akkor az országgyűlési választásnak már neki se menjenek.

Ennek ismeretében valószínű, hogy a kezdeményezés össze fog jönni, és valamikor fél év múlva a következő kérdésekben dönthetünk:

• kívánjuk-e a tankötelezettség korhatárát 18 évre visszaállítani (a Fidesz most vitte le 16 évre)?
• kívánjuk-e, hogy a munkanélküli ellátás maximális időtartama visszaálljon a 2011 szeptemberét megelőző háromnegyed éves időszakra (ezt a Fidesz 90 napra szállította le)?
• kívánjuk-e, hogy a munkások felvételekor a maximális próbaidő visszaálljon 100 napra (a Fidesz ezt fél évre emelte fel)?
• kívánjuk-e, hogy az éves szabadságunk kétharmadát a saját, munkavállalói szándékunk szerinti időben vehessük ki?

(Forrás: fidesz.hu, lehetmas.hu)

Nyilvánvaló, hogy az LMP stratégái előtt a Fidesz 2008-as "szociális népszavazása" a minta, még ha a kérdések kiválasztásában és a párt szervezeti hátterében elég lényeges is a különbség. Az viszont kétségtelen, hogy a motiváció - mind a közvetlen és kommunikált, mind a háttérben munkáló és remélt is - ugyanaz. 2008-ban is az volt a hívószó, hogy Gyurcsány nem azt csinálta, amit az embereknek ígért, hogy szó sem volt a fizetős egészségügyről és felsőoktatásról (az már csak hab a tortán, hogy kormányra kerülve, hát... nem ennyire konzekvens a Fidesz álláspontja sem). Most is jogos az a megállapítás, hogy a Fidesz egy szót sem szólt arról 2010 áprilisa előtt, hogy rövidebb munkanélküli ellátást akar, vagy ki akar rúgni párezer tanárt (mert a tankötelezettség korhatára pont erről szól).

Ha akkor jogos volt, most is az. Ha akkor nem volt gond, hogy "költségvetési hatása van", akkor most se legyen az.

És hát nyilván az is ott motoszkál a pártstratégák fejében, hogy ez az az eszköz, amellyel az LMP sikerrel próbálhat meg kitörni a vidéken szinte láthatatlan értelmiségi párt szerepköréből, és a januári kongresszuson elfogadott néppárti politizálás útjára léphet.

Az igazi feladat persze az, hogy a vélhetően sikeres népszavazási kezdeményezés után egy hatásos kampányt is végigvigyenek. Ezt a meccset a Fidesz sem azzal nyerte 2008-ban, hogy urnához szólította a polgárokat, hanem hogy azok el is mentek és a javaslataik mentén szavaztak. Érdekes feladat lesz ez az LMP számára, amely a majdani eredménytől némiképp függetlenül is olyan témákban és helyeken kényszeríti ki a megnyilvánulásaikat, ahol eddig az fájdalmasan hiányzott.

És ha véletlenül nyernek most és 2014-ben is, talán nem szüntetik meg utána a munkanélküli járulékot meg a tankötelezettséget, amúgy fideszes mintára.

Hónapok óta téma, hogy a kormányzat át akarja szabni a Kossuth tér arculatát. Károlyi szobra rég fáj a magát jobbnak nevező oldalon, aztán valamiért József Attila is célkeresztbe került.

De konkrétan a fákkal mi a baj?

(Forrás: Egyenlítő TV)

De tényleg: miért kellett ehhez a manőverhez több évtizedes fákat kivágni? Sőt, eddig éppen pont csak ennyi történt.

Eddig egy magyarázatom van a hivatalos álláspontokból. Hogy a Kossuth tér 1944-es állapotát akarják visszaállítani, és ezek a fák akkor még talán nem voltak ott. De ez a magyarázat legalább akkora hülyeség, mint amit majd hallani fogunk.

De amíg megkapjuk a választ, hallgassunk Szörényit:

Már látom a túlzottdeficit-eljárás döntő szakaszába fordulásának, a hazánknak szánt kohéziós támogatások mintegy harmadának befagyasztását kezdeményező döntésnek a kormányzati kommunikációját: Gyurcsány miatt van, meg amiatt, hogy hazai politikai ellenfeleik kint teregetik a szennyest, ahelyett, hogy itthon vitáznának róla. Vagy befognák a szájukat.

Kíváncsi leszek erre. Az első érv nyilván nagyrészt igaz, ezt a balhét messze nem egyedül hozták össze, sőt. Uniós csatlakozásunk, 2004 óta folyamatosan túlzottdeficit-eljárás alatt állunk, tehát Medgyessy, Gyurcsány benne voltak ebben rendesen. Orbánék annyit tettek hozzá, hogy nem folytatták Bajnai óvatos de utólag elég eredményesnek látszó gazdasági konszolidációját, mert valami teljesen újat akartak, csak nem jött be.

De igazából a másikra leszek kíváncsi. Hogy szaladgál itt mindenki Nyugatra, meg kibeszéli, hogy mi van itt. Meg a Tabajdi. Emiatt kutyáznak itt minket, aztán mi lett belőle.

Pedig szerintem egyszerű ez, mint a faék, még ha egyelőre az Unió is szerencsétlenkedik, hogy értelmesen megmondja, hogy mi a baj. Van ez a lista:

• visszamenőleges hatályú jogalkotás
• magántulajdon alkotmányos védelmének felfüggesztése
• magánnyugdíj-megtakarítások államosítása
• egypárti alkotmány
• egypárti médiafelügyelet
• rapid házszabály
• A Fideszre szabott választási törvény/körzethatárok
• a független bírósági rendszer megkérdőjelezése
• feloszlatott Költségvetési Tanács
• és egyelőre csak terv szintjén, a törvényerejű rendeletek visszahozása.

Ha ezek nem lennének, nem lennénk téma. Azt nem állítom, hogy kisebb lenne a deficit (hisz Gyurcsány alatt is nagy volt, oszt akkor még nem voltak ezek a problémák - mások persze igen). De az valószínű, hogy az Unióban nem lenne menő Magyarországot kutyázni. Kellemetlen ügy lennénk, mint a belga deficit, de nem a statuálás lenne a lényeg.

Az összes szoci felkereshetné az összes nyugati kapcsolatát, akkor sem törölné belénk a lábát minden mérvadó nyugati lap heti/havi rendszerességgel - ha nem lenne ez a lista. Ha nem akarna a Fidesz pártállamot építeni magának.

Persze, az Unió is elég érdekesen működik. Egy év kellett nekik, hogy leessen, mi is történik nálunk, és még most sem a fenti listával jönnek, hanem mindenféle, szerintem meglehetősen másodlagos ügy maszatolásával. Ám ha elkezdenek tényleg figyelni ránk, akár helyére is kerülhet a fókusz. Akkor leszünk csak igazán bajban.

UPDATE: nekem fel sem tűnt, de ez az egész bünti nem is mehetne, ha nem hajtja át tavaly a magyar EU-elnökség a szabálymódosítást... (thx. Vastagbőr)

Az elmúlt másfél év a közvéleménykutatások szerint nem a Fidesz diadalmenete volt: népszerűsége viszonylag egyenletesen csökkent, az egyetlen pozitívum számukra, hogy az ellenzék - a Jobbik valamelyes erősödését leszámítva - ebből gyakorlatilag nem tudott profitálni. A csökkenés oka részben a kormányzás eltérése a mégoly homályos választási ígéretektől, vagy inkább sejtetésektől, másrészt pedig az, hogy a Fidesz számára idegen taktikai terepen mozog. Illetve mozgott eddig: most mintha az EU nyújtana nekik segítő kezet.

A Fidesz igazi terepe, ahol politikai stílusa a leghatékonyabb, az az ellenzéki szerepkör. Kitűnően képes maga mellé állítani az elégedetleneket, bejáratott megoldásai vannak a kiábrándult tömegek egymástól homlokegyenest eltérő érdekű csoportjainak összefogására is. Persze, Gyurcsány rendesen feladta nekik a labdát, de ahogy ebből kihozták a kétharmadot, az klasszikus siker. Orbán csibészes kis félmosolya, benne a finom lesajnálással, nagyon hatásos és mindent elmond. Ez a terep akkor a legkedvezőbb, ha két játékos van a politikai pályán, a "mi" és az "ők"; ilyenkor jó érzékkel lehet úgy ásni az árkokat minden területen, hogy aztán "mi", a "jók" kerüljünk a többségi oldalra.

A 2010 tavaszi győzelem teljesen új helyzetbe hozta a pártot. Győztek. Nem kicsit, nagyon. Ennél jobban lehet persze győzni, de funkcionálisan már nem érdemes. Mindenről lehet dönteni, nincs koalíciós kényszer, nincs egyeztetési kényszer. Az van, amit ők mondanak, ha pedig valami rosszul sül el, nem lehet másra fogni. Volt is egy - elég rövid életű - zavar, hogy akkor most mi is legyen (Bocsánat, de erről egy 1988-as Újpest-Békéscsaba jut eszembe a Megyeri útról, amikor 0-0-nál az Újpest irányítója már egy perce senkitől sem zavartatva tologatta a labdát a saját térfelén, mire egy borízű hang a lelátóról: "Most bajban vagy, mi, Attila? Nem zavar senki azt van előtted egy labda..."). Aztán eldöntötték, jött a NENYI, a NER, és a többi, a múltkor már soroltam. De ellenfél, valódi ellenfél, az nem. Persze, a szocik, meg Gyurcsány, de hát egyrészt őket a szűk táboron kívül senki nem gondolja komoly ellenfélnek, másrészt lassan két év gazdaságpolitikai húzásai után nagyon halványul az elmúltnyócév retorikai hatása. Bajba is kerültek 2011 végére, az év elejére, mint az említett újpesti focista. Ellenfél híján árokra sem volt remény.

És ekkor onnan jön a segítség, ahonnan pont nem várták (illetve lehet, hogy várták és tervezték, de ennek azért lennének jelei): az Európai Unió jogvédő felhorgadásától. Ők egy évig több-kevesebb érdeklődéssel, de valódi ellenérvek és fellépés nélkül figyelték, mi is zajlik nálunk. Igen, a médiatörvénybe beírattak 2-3 kisebb módosítást, de mondjuk a most úgy tűnik eredménnyel kifogásolt bírói nyugdíjazást sokáig nem vették elő, pedig - Orbán EP-felszólalásával ellentétben - az már az Alaptörvény  áprilisi normaszövegében helyt kapott. Korlátozták a magántulajdon alkotmányos védelmét - mit szólt ehhez Európa? Érdemben semmit. Visszamenőleges hatályú törvénykezés - mit szólt ehhez Európa? Érdemben semmit. Folytathatnám. Most, hogy az IMF-megállapodáshoz ők is kellenek, és a parlament az év végén tényleg minden maradék ügynek frontálisan nekiment, most pattant el náluk valami, most találták meg az alapjogi chartát, és kezdik - egyelőre eléggé véletlenszerűen - megtalálni, hogy mi nem stimmel nálunk. A rendszernek elég nagy a tehetetlensége, egy év kellett Európának, amíg észrevette a változás jellegét, és ha változtatnánk is, ennek az észrevétele sem lesz gyors. Fenn vagyunk a szopórolleren rendesen. Nem a kormány, hanem az ország.

És ez politikai értelemben a mentőöv Orbánnak, pont ez. Itt van az ellenfél, akinek neki lehet ugratni a híveket, aki ellen indulhat a keresztes háború, amelynek logikája megtiltja a saját hibáknak még az elismerését is. "Megtámadták az országot, waze! Hát nem érted? Ha nem érted, vagy szerinted nem, akkor nem is tartozol közénk!" Ismét itt egy árok, amely mentén megosztható az ország: az unióval vagy, vagy a magyarokkal? Megint élére állhat a Fidesz az elégedetleneknek, a kiábrándultaknak, hiszen a bajok oka most már nem mi vagyunk, hanem Európa! Hát ők, pont ők nem hagyják, hogy a magyar nemzet tovább haladjon önnön gazdasági zsenialitásának útján! Már megmutatta a Békemenet is ennek a szerveződési logikáját, és az akkor feltett kérdéseim fájóan aktuálisak (és részben megválaszoltak) azóta is: a külső fenyegetés bizony láthatóan egységbe forraszt és részben még a korábbi tábor egy kiábrándult részének visszacsalogatása is céllá válhat ezzel. Konkrétan fogalmazva egy példán: az uniós keménység képes sokakkal elfeledtetni, hogy az Alaptörvény fideszes szövegezője feleségének mindenható bírósági hivatalvezetővé kinevezése bizony nagyon nem frankó, vagy hogy a fideszes marioneállamfő erősen lódított doktorija keletkezésének részleteiről.

Igen, mondhatjuk, hogy az Unió sem volt taktikus: nem akkor reagált amikor - sokkal korábban - kellett volna, és az akkori tétlenségükhöz képest a mostani kampány tényleg sokak számára indokolatlanul erős - szerintem is előbb és fokozatosabban kellett volna. Azt azonban kár mondani, hogy "nyeglén bánnak velünk", végül is a koki- és sallerháborút nem ők hirdették meg. És igen: láthatóan a görögöknek egy segélycsomagban nagyobb összeget tolnak, mint a mi teljes államadósságunk, de részben magunkat hoztuk olyan helyzetbe, hogy ezt az érvet eséllyel föl se vethetjük senkinek.

Szóval érik itt a kétosztatú, szép régi-új világ, magyarok és libsik, progresszívek és félfasiszták közt. Megint jöhet a "velünk vagy, vagy ellenünk?". Mi meg bámulunk mint a tömeg Cipollára.

Tudnánk valami mást is csinálni?

Amilyen gyorsan berobbant, úgy távozott a közbeszédből az összes budapesti út havi tízezer forintos áron való fizetőssé tételének ötlete - reméljük hogy végleg. De mi volt ez? Fideszes belharc, avagy egy a kormánypárt már-már szokásos megosztó taktikai húzása közül?

Nincs pénz a BKV-ra, a leállás elkerülésére több tízmilliárdos tőkeinjekció kell - reppent fel a hír egy hete, azzal a szinte hihetetlen elképzeléssel párosítva, hogy ezt a forrást úgy lehetne előteremteni, hogy a budapesti utakat mindenki számára fizetőssé tennék. Nem is akármennyiért: miközben egy éves pályamatrica valahol 40 ezer felett kóstál egy személykocsira, Pesten a parkolóból kiállás rögtön havi 10 ezerbe kerülne. Annyiba, mint a BKV-bérlet.

Ne menjünk bele a dolog erkölcsi oldalába, vagy hogy mennyire igazságos: még a javaslat papírra vetői is elismerik, hogy nem az, de nem tudtak más olyan ötlettel előállni, amely tetszett volna a Gazdasági Minisztériumnak. Ment pár napig a perpatvar, azóta csönd. Valószínűleg rájöttek, hogy ez nem fog menni.

Igen ám, de akkor miért csinálták? Annyira nem amatőr a Fidesz, hogy egy ilyen labdát csak úgy feladjon. Vagy egy párton belüli vita egyik fordulója volt az ügy, vagy egyszerűen a jó öreg megosztósdi egyik fejezetét láthattuk.

A párton belüli konfliktusra nyilvánvalóan adódik, hogy Tarlós túlzott függetlensége bökheti a pártközpont csőrét. Bökheti annyira, hogy még egy ilyen nyilvánvalóan elfogadhatatlan elképzelést is nyilvánosságra hozzanak zsarolásképpen? Elképzelhető, de most nem is erre szeretném felhívni a figyelmet.

Ahogy az ügy nyilvánosságra került, óriási médiavisszhangot kapott, és pár napig kedvelt téma volt a közösségi oldalakon is. És itt rögtön egymásnak esett a vidék és Pest. A vidékiek azonnal felvetették, hogy jogos, fizessen csak Pest a BKV-ért, hiszen a Csongád Volánt vagy a miskolci villamosközlekedést sem az állam tartja el (a MÁV-ot most hagyjuk). A fővárosiak válasza sem váratott sokáig magára: az állam most már szinte teljesen, ha ugyan nem egészében elvonja az SZJA-t az önkormányzatoktól (a rendszerváltás idején, Antall kormánya alatt ez az arány 50% volt, onnan küzdöttük le magunkat idáig, szinte függetlenül az aktuális kormányok színezetétől!). Eszi egymást pesti és vidéki, tulajdonképpen teljesen feleslegesen. És persze mindegyik a jóságos, mindenható Állambácsitól várja a megoldást, amely majd meg is fog érkezni. Nem tudjuk még, hogy mi az, de biztosan nem a havi 10 rugós útdíj lesz a megoldás, tehát még mosolyoghatunk is, az Állambácsi tényleg nem olyan rossz, ahogy az a csúnya újság leírta, sőt tulajdonképpen kedves és aranyos is.

És megint arra neveli a rendszer a polgárokat, hogy a másikban az ellenséget lássák, akiknek az érvei ellen csak a felsőbbségnél kuncsorgással lehet bármit elérni.

Persze, valószínűleg így könnyebb gyakorolni a hatalmat, azonban a sokrétű önkormányzatiságon alapuló nyugati társadalmak szembetűnő versenyelőnye arra utal, hogy a mindent központilag eldöntő rendszer hatékonysága jócskán elmarad az optimumtól. Ez már Kádár alatt is nyilvánvaló volt, mostanában azonban valahogy mintha elfelejtenénk.

És aki a másikban az ellenséget látja, a felsőbbségben pedig a megnyerendő szövetségest, az ezzel ki is szolgáltatja magát. A felsőbb hatalom bármikor könnyedén kreálhat ilyen érdekkülönbségeket, ha minden erőforrás felett gyakorlatilag csak ő rendelkezik. Amíg az így megosztott csoportok rivalizálnak, a rendszert sohasem tudják megjavítani, saját helyzetük, döntési lehetőségeik nem fognak fejlődni.

Úgyhogy, kedves barátaim, hadd kérjem: ne engedjük megosztani magunkat. Budapest és vidék, magánszférában dolgozó és állami alkalmazott, (volt) korkedvezményre jogosult tűzoltó és bárki más, pedagógus és bárki más, aktív és nyugdíjas, devizahiteles és manyup-károsult: ne egymást együk, inkább próbáljuk megérteni egymást.

És még valami: egyáltalán nem véletlen, hogy nem említek a kép szerint szervezendő kis halak közt politikai pártokat. Amiről beszélek, az sokkal általánosabb: én a rendszert vitatom, a rendszert, amely mindent központosítva kíván eldönteni, és amely így minden más szereplőt akarva vagy akaratlanul (de inkább akarva) függésben tart. Ez ellen kell szerveződnünk.

A forradalmi hevület nem tartható fenn a végtelenségig. Egy idő után a túlnyomó többségnek unalmas - és ha be van seperve a nyereség, hát a pókerasztaltól is fel kell állni. Úgy tűnik, a Fidesz is inkább konszolidálná az elmúlt bő másfél év szerzeményeit magában foglaló rendszert.

Vannak szerzemények bőven. Médiairányítás a teljesen fideszes Médiatanácson át. Kiiktatott érdemi alkotmánybírósági kontroll. Bólogató köztársasági elnök, aki bármi alá odaírja a nevét, legyen az akármilyen törvény vagy másolt doktori értekezés. A kétpólusú rendszert bebetonozó, a győztest iszonyúan túlkompenzáló választási rendszer, a Fidesznek kényelmes egyéni körzethatárokkal. Lenullázott Költségvetési Tanács. Kisöpört magánnyugdíjpénztári kasszák. Központosított oktatás és egészségügy. Megbízható emberek által felügyelt bírósági rendszer, jelentős hatalmú ügyészséggel. Elég lista ez egy komplett állampárti rendszernek is - arról nem is szólva, hogy ezek közül egyik sem szerepelt még áttételesen sem a Fidesz választási programjában. Abban csak az szerepelt, hogy majd minden máshogy lesz, mint a szocik alatt. De aztán épp a minden nem lett más.

Innen tényleg nincs már mit nyerni. Ráadásul ez a fránya Európai Unió is észbe kapott, hogy mire is emlékeztet ez a rendszer (ami kiváló apropóul szolgál a nyugati pénzügyi érdekeltségek sérelmeinek ellenzéséhez), és kezdi kihúzni a tételeket, még ha egyelőre nem is a tényleg fontosakat. A nép meg csak ábrándul kifelé. Ideje tehát gondolni egy nagyot, itt a ciklus fele, eddig forradalmárok voltunk, mostantól inkább polgárok leszünk. A kettő ugye pont ellentéte egymásnak.

Nincs kételyem abban, hogy tudják, miért teszik, és ahhoz is bőven elég profik, hogy tudják: fél év alatt az istenadta nép olyan sok mindent elfelejt a fenti listából. A nagy része nem is érdekli, amivel meg súrlódásba kerül, nem köti össze a kormányzati tevékenységgel. Jó sok kékfényt a híradóba (persze úgy, hogy a rendőrség már mindenkit elkapott), néha egy-egy felvillanó szocialista expolitikust egy bírósági tárgyalóteremben, mosolygó, minden problémára békés megoldást kínáló kormánypártot. És ennyi.

Egy akadálya van ennek. Az istenadta nép sok mindent elfelejt ebből, leszámítva a saját keresetét. Amelyen keresztül épp a napokban találkozik a még újabb adórendszerrel, amivel még mindenki jól jár - legalábbis a magyarázatok szerint. Szép dolog a konszolidáció, de még mindig nincs - sőt, egyre inkább nincs! - meg a gazdasági alapja. Az idei költségvetést már akkor át kellett írni, amikor el sem fogadták, és nem igazán találni olyan független szakértőt, aki szerint ezzel minden rendben lesz. Még mindig mi kuncsorgunk az IMF-hitelért, és nem ők ragaszkodnak hozzá, hogy adhassanak. Megint megszorítások jöhetnek, meg még újabb adók.

Nem állítjuk persze, hogy az anyagiak mindent meghatároznak, sőt az erkölcsi, morális kérdéseket e blogon is előbbre tartjuk ezeknél. Egy konszolidációban is meg lehet próbálkozni megszorításokkal, persze úgy, hogy az állam képviselői elmagyarázzák, hogy mire miért van szükség (én speciel eleve ezt vártam a Fidesztől, de hát közismerten nem vagyok reprezentatív minta). A konszolidáció ezt igényli, az "így van és kész, punktum", az forradalmi tempó, amitől most valamiért szabadulni kellene.

A gond az, kedves kormánypárt, hogy nem nagyon van, aki magyarázzon. Azt, hogy miért keressen sok polgártársunk kevesebbet, meg miért kell majd esetleg további megszorítás, miért veszítik el sokan a munkájukat, miközben az egymillió munkahely egyre inkább mínuszban látszik tervnek. Hogy magyarázza ezt el valaki, aki, vagy akinek a párttársai tízmilliókat kerestek a saját maguknak írt végtörlesztéssel, miközben százezreknek csak a miniszterelnöki levél jut, nem a megoldás? Hogy lehet ezt elmagyarázni a lézerblokkolós állami extra Audi volánja mögül? Hogy magyarázza ezt el valaki, akinek a képviselői fizetése százezrekkel nőtt, miközben azt kéne magyaráznia, hogy Józsi bácsinak miért csökkent? "Miért, miért? Hát hogy az enyém nöjön, azért!" - ez nem magyarázat. Illetve az, de nem jó. Nem olyan konszolidációs.

Szóval bele lehet vágni, uraim, de kéne néhány vállalható arc hozzá.

Kitörni - mármint a 6-10%-os kispártiságból. Nem ment az - utólag visszatekintve - karakteres Schiffer Andrással, és a mostani kongresszusuk után sem látszik a pálya. Annak ellenére, hogy sokaknak, sokunknak nincs most más választható pártja, még leginkább ők. De ez kevés lesz. Mi viszont pont ezért rugózunk a témán.

Sokszor hallani politikai beszélgetésekben azt, hogy "á, ők az új SZDSZ", meg "ők a belvárosi kozmopolita értelmiség pártja". Az előbbi véleményem szerint komoly tévedés, bár van látszólagos alapja. Az utóbbi pedig tényleg az a csapda, amelyet mindenképp el kell kerülniük.

A pártok üzenetei szinte kizárólag a médián, sajtón, elektronikus hírforrásokon keresztül jutnak el a polgárokhoz, reménybeli választóikhoz. A hazai közmédia sajnos reménytelenül kézivezérelve húz a kormánypárt felé, míg a kereskedelmi médiumok saját üzleti érdekeiket követve igyekszenek a - kis- vagy rétegpártok felé nem igazán megértő - átlag kiszolgálására. Ezen a falon csak jól felépített trükkökkel, média-hekkek segítségével lehet átjutni. Ez az LMP-nek olykor-olykor sikerül is - érdekes, és a fenti probléma szempontjából nem is lényegtelen azonban, hogy milyen témákkal.

Ha nekem hirtelenjében fel kéne idéznem, hogy milyen témákkal jutott át (tavaly december 23-ig!) az LMP ezen a falon, hát ilyenek jutnak eszembe: hajléktalanok ügye, szegénység, cigányság integrációja, melegek ügye és bár nem tudom, hogy konkrétan ilyesmi volt-e, mégis beugrik a drog-liberalizáció, vagy legalábbis a totális tiltás elleni fellépés. (Persze, a környezetvédelem is, erről mindjárt később). Az a nagy gond, hogy ezek az ún. 80%-os ügyek, amelyekben a hazai választóközönség 80%-a zsigerből "rendpárti" véleményen van, tehát nekik marad a 20%. Így a médiában képviselt témákkal a párt eleve bezárja magát a kisebbségi térbe, és még ott is versenyeznie kell a baloldali pártokkal. És ez a témaválasztás az, ami miatt sokaknak "SZDSZ-utánérzésük" van, pedig elég érdemiek a különbségek, főleg az értékalapú politizálásban, és az ezen alapuló független szövetségi politikában.

Nehogy valaki félreértsen: nem gondolom, hogy ezek a témák nem fontosak, vagy hogy ne lenne - demokráciában bizony alkotmányos! - joga a kisebbségeknek saját érdekeik védelmére, és egy párt ne álljon ki mellettük. Nekem még szimpatikus is, hogy megteszik, a nevemben is csinálják. Én csak azt mondom, hogy így megmaradnak kispártnak.

Két dolog miatt azt látom, hogy nagyon nehéz lesz ebből a helyzetből kimozdulniuk. Egyrészt azért, mert lassan bejáratódik a márka, a média pedig eleve ennek alapján "ereszti át" az üzeneteket. Nem nyilvánvaló, hogy az LMP esetleges gazdasági témájú véleményét is hasonló hatékonysággal közvetítenék-e. A másik ok pedig az, hogy az LMP politikacsináló bázisa is ezekre a témákra "gerjed", a kapcsolódó, és igen aktív civil szerveződések (pl. az A Város Mindenkié csoport) ezekben dolgoznak. Nem látszik sem az érdeklődés, sem - és remélem, ez tényleg csak látszólagos - a komoly hozzáértés más, a polgárok többsége számára fontos ügyekben.

A január végi kongresszus a kötelező lépést, az ellenzéki oldalon bevállalt függetlenség deklarálását megtette - ámde egy hangsúlyozottan a mindenkori kisebbségi vélemény védelmére szakosodó kispárt számára ez kevés. Témaválasztásában is nyitnia kéne a pártnak - erre egyébként a meghirdetett, de tartalommal azóta sem megtöltött "Új Ellenállás" talán szolgálhatna is valamilyen iránnyal. Két fontos téma maradt, amellyel esetleg sikerülne áttörni azt a korlátot, amelyet a nagy többség által sajnos teljesen lesajnált témák jelentenek: a jogvédelem és a környezetvédelem. Még akkor is, ha sokak számára ezek is "belvárosi luxustémák", de ezekről legalább nem 80% gondolja hogy azok, hanem csak mondjuk 50.

December 23-ának ez volt az érdemi üzenete: igen, kiállunk a demokratikus jogokért akkor is, ha bizony sokak erre is legyintenek. És akár a személyes bátorság bemutatásával is - ez nagyon fontos egy olyan párt esetében, amely mellett a köznapi társalgásban szinte megszokott jelzővé vált a "töketlen". A környezetvédelemmel is polgártársaink egy jelentősebb (de nem többségi!) csoportja szólítható meg. És ott a jogvédelem mindenkit érintő része, a Munka Törvénykönyve, amelynek tematizálásába a párt már belekezdett, de a népszavazási kezdeményezés elfektetése óta elfeledett. Ezzel már ki lehet - és valószínűleg ki is kell - menni az utcára, nem tüntetni, hanem érvelni, aláírást gyűjteni, megmutatkozni, látszani.

Túl sok idő nincs rá - a másik oldal már a konszolidációra, a mindenki fejét megsimogató jóságos Állambácsi szerepére készül, és ha közben nem viszi csődbe az országot, fél év, és nagyon sokan elfelejtik neki a "forradalmi előzményeket".

A magyar államadósság egy része forintban, egy másik, komoly része devizában, jellemzően euróban denominált. Itthon az államkötvényeket az Államadósság-Kezelő Központ forgalmazza. És miközben az ÁKK időnként devizakötvényeket is kibocsát, ezeket a betévedő magyar állampolgár - tudtommal - nem jegyezheti.

A vájtfülűek persze megoldhatják ezt is: brókercégen keresztül, külföldi, pl. a frankfurti tőzsdén vehetünk devizás magyar állampapírokat, de ismétlem, tudtommal a hazai lakossági kínálat ezekre nem terjed ki. Nem igazán értem, hogy miért.

(Forrás: eBay)

Amennyire tudom, a dolognak hagyománya van. A fenti lista alján is feltüntetett 1924-es népszövetségi kötvények (lásd a képen; emlékszünk még a Jeremiah Smith-sztorira?) kibocsátása is külföldön történt. Ezzel kapcsolatban laikusként hadd kérdezzek két dolgot a hozzáértőktől:

1. Valóban nem lehet devizabelföldiként idegen pénznemben kibocsátott állampapírt jegyezni?
2. Ha nem, akkor vajon miért nem?

Miért kérdezem akkor, amikor talán nem mindenki szerint érdemes most magyar állampapírba fektetni (bár pl. Oszkó Péter ezt másként látja)? Azért, mert - mint a listában is láthatjuk - e papírok hozama jelentősen meghaladja a devizabetétekre fizetett bank kamatokat. Miért ragaszkodik ahhoz a magyar állam (ha tényleg ez a helyzet), hogy az állampolgár csak a hazai vagy külföldi bankokon keresztül fektethesse be a devizáját, majd azok vehessék meg a devizás államkötvényt? Miért nem juttat a saját, befektetni kívánó polgárainak a nagyobb hozamból, miért kell a bank mint közvetítő?

Ha Frau Keller Stuttgartból jegyezhet euróért magyar államkötvényt, a szegedi Kovács úr miért nem teheti meg ugyanezt? Van-e oka az uniós polgárok ilyen értelmű - és a hazai polgárokra nézve hátrányosnak tűnő - megkülönböztetésének?

(A poszt az író kíváncsiságát is tükrözi egy olyan kérdésben, amelyben információi erősen hiányosak. Az esetlegesen beérkező kommentek felhasználásával, azokra hivatkozással szándékomban áll a posztot módosítani.)