A KARD a Facebook-on

Őket ajánljuk

Hírfolyam

Friss topikok

Elérhetőség

A KARD blog

e-mail: kard.blog@gmail.com

Facebook: A KARD

Twitter: @KARD_blog

Minden kényszer nélkül

2012.03.12. 19:41 timargabor

A mai nap megszólalása nálam Hoffmann Rózsáé. A hallgatói szerződéssel kapcsolatban annyit közölt, hogy az "szabad döntés alapján megkötött polgári jogi szerződés, amelynek az aláírásáról a fiatal mindenféle kényszer nélkül dönt".

Azt azért még hozzáteszi, hogy "Ha nem írja alá, akkor tanulhat a diákhitel segítségével, ha viszont megköti az állammal a szerződést, akkor kötelezettséget vállal, hogy idejében befejezi a tanulmányait, és a diplomaszerzés utáni húsz évből körülbelül tizet Magyarország javára dolgozva visszaadja a segítséget annak a közösségnek, amely a tanulmányait fizette".

Érdekesen fogja fel a Fidesz és a KDNP a "minden kényszer nélkül" kitételt. Nyilván egy bő éve a magánnyugdíjpénztári tagok 97%-a is minden kényszer nélkül lépett vissza az állami rendszerbe, amikor belengették az azóta nagyrészt visszavont javaslatot, hogy majd jól nem kap senki állami nyugdíjat. Szóval itt is valami ilyesmi van. Nem kötelező aláírni, de ha nem írod alá, akkor fizetsz az egyetemért (mert e veretes mondatban a diákhitel, az kb. ezt jelenti).

Az megvan, amikor Hitler, Churchill és Sztálin vitatkoznak, hogyan lehet egy macskát rávenni, hogy megegye a mustárt?
Hitler erőből beleveri a macska orrát a mustárba, az harap, karmol, de nem eszi meg.
Churchill bemustároz egy szelet sonkát, betekeri, hogy a mustár legyen belül, de a macska kitekeri, lekaparja a mustárt és megeszi a sonkát.
Sztálin csak annyit mond: amatőrök vagytok! Fogja a mustárt, és bekeni vele a macska fenekét. Azt nagyon csípi a mustár, és rettenetesen nyivákolva próbálja lenyalni.
Látjátok - teszi hozzá a grúz-orosz tanítómester - Önként és dalolva!

Itthon azért már nem tőle kéne tanulni.

Tegyük a KARD blogot a könyvjelzők közé

RSS hírfolyam a blog bejegyzéseiről

143 komment · 4 trackback

Címkék: cinizmus hoffmann rózsa hallgatói szerződés

A bejegyzés trackback címe:

https://kard.blog.hu/api/trackback/id/tr674312669

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: A mérhetetlen mérése 2012.03.13. 10:46:59

A felsőoktatási keretszámok óta visszhangzik a kérdés: mit is ér valójában egy, a hagyományos magyar felsőoktatásban szerzett diploma, milyen képzésekre van szükség, kik a hasznosak és kik a herék, akik csak élősködnek az adófizetőkön, miközben tel...

Trackback: Magyarország már tüntetőkből is importra szorul 2012.03.13. 00:24:49

Nem elég, hogy kínai fokhagymát árulnak a legnagyobb kereskedelmi láncok zöldségpultjain, a Pilóta kekszet Lengyelországban gyártják, már tüntetőket is importálnunk kell!     Nincs annál kínosabb, mint amikor az ország nemzeti ünnepén a Pil...

Trackback: „Korrekt, fair rendszer” 2012.03.12. 22:54:39

  Orbán Viktor egy ma reggeli rádióműsorban a felsőoktatási rendszerrel kapcsolatban kifejezte azon véleményét, mely szerint „korrekt, fair az új rendszer". Véleménye szerint a változtatások azért szükségesek, mert Magyarország „termelési központtá...

Trackback: Utólag már szabhatjuk ... 2012.03.12. 22:53:48

„Nem tudnék azonosulni olyan lépéssel, amely a fiatal számára előnytelenül avatkozik bele a képzés menetébe” – mondta a Népszabadságnak adott interjújában Hoffman Rózsa, miközben kifejtette, „nincs tandíj” és az ég adta világon semmilyen veszély se...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

timargabor · http://kard.blog.hu 2012.03.12. 22:38:25

@bigthereal: persze hogy azt hitte, mert törvény mondta ki, hogy az a Te magántulajdonod. Kicsit kínos, de még mindig azt mondja ez a törvény.

A magántulajdonról lemondhatsz (tavaly ezt tette 97% még ha elég elítélhető módon ehhez nem is kellett tevőleges nyilatkozat), de olyan csak Abszurdisztánban van, hogy ha a körülmények úgy alakulnak (pláne ha a körülményeket a kormány úgy alakítja), akkor a Te beleegyezésed nélkül az államra száll.

béla a görög (törölt) 2012.03.12. 22:45:36

@sanyix: "A mobilszolgáltatókat nem akarja valaki egy kicsit csesztetni a hűségidő miatt? vagy a netszolgáltatókat?"

Ne légy demagóg! Nagyságrendekkel számolsz?! Mobil és netszolgáltatót max 1 évre írod alá és ha nem tetszik kifizeted az 1 év maradékrészét és lelépsz (max 40-50ezer) azonkívűl olyan nagy különbség nincs közöttük. Tudod, piac! Ez egy kicsit más nagyságrend és már történet.

De valóban nem szabad aláírni. fizetni külföldön is lehet ahol jobb szolgáltatást kapsz. Tudod ez is piac!

sanyix 2012.03.12. 22:50:55

@timargabor: A hozzászólásod első részét nem igazán értem, főleg azt hogy "Ti". Ki az a mi? Milyen szociális népszavazás milyen eltöröljük a tandíjat?

Süket duma hogy önként vállalják? Mutass példát arra hogy megfenyegettek egy embert hogy ha nem "tanul" tovább akkor baj lesz. Önként lehet tovább tanulni, önként választani hogy marad valaki itthon, vagy fizet, vagy nem tanul, ennyi.

politologus · http://politologus.blog.hu 2012.03.12. 22:53:48

@sanyix: Semmi baj nincs vele akkor, ha nem már megkezdett folyamatokba nyúl bele. A Bokros-csomag idején úgy döntött az Ab, hogy a gyermekvállalást érintő ellátások megváltoztatása csak 9 hónappal később léphet érvénybe. Ez az iskoláztatásra is adaptálható elv, de a kétéves érettségi felkészülésre mindenképp (ha pl. valaki választott egy felkészítő tárgyat egy bizonyos egyetemi cél miatt, amit most ellehetetlenítenek, akkor joggal érzi úgy, hogy az ő útja félresiklott).

morgás joga mindenkit megillet · http://morgasjoga.blog.hu/ 2012.03.12. 22:58:18

az egész hajcihő közgazdaságilag értelmetlen, sőt, negatív egyenlegű:

számszerűsítette bárki is, ha a jelenlegi statisztikák szerint egy diplomás kétszer annyit keres, mint egy érettségizett, akkor 10 év alatt mennyivel több adót, járulékot fizet be a költségvetésnek, munkaadója mennyivel több közterhet csenget ki utána, és mennyivel nagyobb fogyasztással, beruházási igénnyel jelentkezik a piacon? A többet keresők finanszírozzák a belföldi turizmust, szabadidős sportokat, a kultúrát, a szórakozást és egyéb minőségi szolgáltatásokat. Korrekt számolással kiderülhet, hogy ennyi idő alatt bőven megtérül a költségvetésből az ő diplomájukra áldozott összeg és valójában akkor sáfárkodik jól az állam az adófizetők pénzével, ha minél több piacképes diplomásba "fektet bele"?

timargabor · http://kard.blog.hu 2012.03.12. 23:01:56

@sanyix: Ti = Te és hagyma, kb. ugyanazt írtátok.

Szociális népszavazás, eltöröljük a tandíjat nincs már meg??? Segítek:
www.youtube.com/watch?v=tcGSqRO0S3E
www.youtube.com/watch?feature=player_embedded&v=T-Yhi8SEWjU

És nem azzal fenyegettek meg senkit, hogy baj lesz, ha nem tanul tovább, hanem azzal, hogy ha nem ír alá, akkor csak fizetősen tanulhat. OK, értem én, hogy "ne a külföldet finanszírozzuk", de a 2008-as fideszes népszavazás után elég sokan hihették, hogy pont ők nem akarnak tandíjat, aztán meg mégis. És a legtöbb még mindig azért megy el, mert itthon nem kap munkát, kint meg igen.

l ember 2012.03.12. 23:06:15

@hagyma: mivel ha már annyi ezresem lenne, mint ahányszor ezt a dumát hallottam, én lennék Bill windows Gates, egyre többször gondolkodom el rajta, hogy az ilyen vélemények megfogalmazói láttak -e már egyetemet belülről. Remélem, nem, nem kerül ki a egyetemről olyan ember, aki nem lát át olyan egyszerű összefüggéseket, minthogy ha én, mint állam fizetem egy ember taníttatását (azaz lehetővé teszem neki, hogy öt évig ne keressen pénzt, valószínűleg szar körülmények között éljen, és cserébe rengeteget dolgozzon a saját önművelésén), akkor kapok egy jól kereső diplomást, aki sokkal több adót fog fizetni, mint egy futószalagmelós vagy egy képzetlen munkanélküli (főleg a régi kétkulcsos rendszerben), vagy ha olyan nyomorultul keres a sokat érő diplomájával, mint egy tanár, egy társadalomtudós vagy egy kezdő orvos, a közhasznúsága pénzben felbecsülhetetlen lesz. Ilyenkor jön a másik sláger, a külföldre emigráló diplomás. Mivel az oktatás nemzeti hatáskörű, nem tartanám tragédiának, ha a külföldön jól kereső magyar diplomás némi költségtérítést fizetne, de ismerve a történelmet, tudva, hogy Jugoszláviát és nagyban Törökországot is a külföldi vendégmunkások által hazautalt pénz tartotta el, ezt sem tartom olyan vérre menő kérdésnek, pláne, hogy ezeket az embereket igenis haza lehetne csábítani minimális megbecsüléssel. A legértékesebbek tapasztalatom szerint nem a munkalehetőségek hiánya vagy a kevés pénz miatt mentek el, hanem a sok szarrágás és fúrás miatt, ami az érdemi alkotó munkát lehetetlenné tette

komplikato 2012.03.12. 23:23:04

@hagyma: "nincs ingyen ebed"
Ezzel a mondással az a baj, hogy "Ego-landben" találták ki pénzemberek.

sanyix 2012.03.12. 23:25:59

@timargabor: ne már hazudtak egy kampányban? Húha, ilyen még nem volt! :)

Ez engem nem érdekel, jól van ez a szerződés, így kellett volna lennie évek óta. Nem kell költeni a büfészakokra, aki meg külföldre akar menni, ne várja már el hogy a maradók fizessék meg az ő külföldi boldogulásának alapját...

komplikato 2012.03.12. 23:28:18

@sanyix: Nem egy kampányról volt szó szerintem. Azért évekig hangoztatni valamit, sőt népszavazást csinálni róla és aztán SZARNI RÁ "picit" több, mint hazudni egy kampányban.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.03.12. 23:36:25

@timargabor: nezd
a felesegem amerikai /mar en is de ez nem erdekes/ dolgos csalad 8 gyerekkel, marmint ennyi testvere volt a nejemnek
neki harom gyereke
dolgoztak latastol vakulasig, a szulei is O is a ferje is
/coca cola ilyesmi/ apja mellekesen katona is volt, de ez is mellekes
namost a gyerekei mar gimnazista korukban dolgoztak mekiben , aruhazakban stb.
azutan a csaladnak nem volt penze egyetemre. elmentek a hadeseregbe alairva 5- 10 evet
a lanya is volt irakban, a fia most jon haza afganisztanbol jovo heten
a masik fia mar obsitos, volt irakban afganisztanban
ennek fejeben egyetemet vegeztek, ma mar jol keresnek
lett volna olyan utjuk is hogy kurva jo sportolok, vagy van penzuk, vagy super tehetsegesek a tanulashoz
el vagytok varazsolva otthon

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.03.12. 23:40:04

emellety ertem, hogy politkai tetel volt a tandij eltorlese, mar Bokros idejen stb
eleve nepszavazasra sem engedtem volna, de ez megint mas kerdes
amerikaban alig ismerek egyetemistat aki vagy nem elsportolo, vagy nem dolgozik naponta
ismetlem
naponta
vagy 6 honapot melozik, azutan hatot tanul
ilyen nincs, hogy megyek egyetemre vegigiszok 5 evet /tudom tulzas/ bolcsesz leszek es tuntetek

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.03.12. 23:43:53

@l ember: fizess azert, vagy dolgozz azert amit el akarsz erni, a lofasz kap jol kereso diplomast, hat errol szol minden
ingyen akarsz tanulni majd lelepsz a gecibe
ha otthon maradsz summantasz az adoval
ez magyarorszag

pirosfeherzoldezamagyarfold (törölt) 2012.03.12. 23:43:56

legalabb a tehetsegesebbje hamarabb lelep, es mar az egyetemet is europaban vegzi. skociaban pl eleg sok osztondij lehetoseg van eu-s allampolgaroknak, ott ingyenes az oktatas. magyaroszagon minden perc elvesztegetett ido.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.03.12. 23:44:49

@l ember: ja es nem sosem lattam egyetemet, meg kivulrol sem, ez csak neked adatott meg, al;dattassek a neved

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.03.12. 23:50:05

ha meg megis igaz
GOOOOOOOOOOOO
a hatarok nyitva
az en idomben aknak voltak, meg elektromos zar
GOOOOOOOO
skociaban jobb?
rajta
es jon a pofaraeses, mint a srac aki kijott amaerikaba es nem ertette miert nem kap 20 evesen sort...
stb

pirosfeherzoldezamagyarfold (törölt) 2012.03.12. 23:50:38

@hagyma: nem igaz? de az. elsosorban a gazdagok hasznaljak ki, pl azok a politikusok, akik most megvagtak az allami finanszirozast.

pirosfeherzoldezamagyarfold (törölt) 2012.03.12. 23:52:01

@hagyma: ez aztan a pofara eses. tenyleg ilyen hulye vagy?

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.03.12. 23:56:38

@pirosfeherzoldezamagyarfold: en nem erzem magam hulyenek, de ettol meg lehetek, de megmondom oszinten en jol erzem magam amerikaban
nalunk julius 4-en unnepelnek nem tuntetnek
/marc 15?/
hehe

l ember 2012.03.13. 00:06:54

@hagyma: nem gáz, a gáz az, hogy ehhez képest nagyon tudod, milyen egyetemistának lenni, ráadásul abból az országból osztod az észt, ahol az adóelvonás a mienknek töredéke. Ha annyi adót fizetnék, mint amennyit ott kéne, simán kipengetnék bármennyi tandíjat vagy diákhitel2-t

finalNmbr 2012.03.13. 00:21:20

Élvezem a szarjaitokat olvasni :) Ha már most fostok mi lesz két év múlva mikor már a Jobbik lesz hatalmon? :)

bigthereal 2012.03.13. 00:22:04

@timargabor: buta vagy, soha nem volt magántulajdon.
a tulajdonoddal rendelkezhetsz, de ezzel az összeggel nem rendelkezhettél, ez nem zavar?

csak elkülönített számlán volt, és jó nagy kezelési költségbe fájt.

Dr. Táskás Tóni 2012.03.13. 00:43:06

@bigthereal: Most viszont már sehol nincs ez a 3000 milliárd ft. Másfél év alatt a fidesz elkúrta. Ez konkrétan 3000 milliárd ft-ba fájt az országnak és nem tehető mellé semmi eredmény.

szabidoki 2012.03.13. 01:01:36

@hagyma: az a nagy probléma, hogy élhetetlen az ország. A diploma egy befektetés, aminek ára és megtérülése van. Amerikában egyszerű a képlet, a diák (valahogy) kifizeti a képzése költségeit, tanul, aztán jön a jó élet. Ő fizette a költségeket, ő dolgozott, és övé a nyereség is. Itthon kicsit más a szitu. Ha neked alá kell írni egy tanulmányi szerződést, az azt jelenti, hogy az állam befektet némi pénzt (meg a szüleid is egy jó csomót, mert egyetemre járni még "ingyen" is drága mulatság), te befektetsz sok munkát, de a nyereség már csak az államé, mert éhbérért leszel foglalkoztatva 10 évig. Egyébként ez az "írjaalávagyfizesseki" dolog is csak addig fog működni, amíg sokan rá nem jönnek, hogy nyugati fizetésből egy diplomás különösebb nehézségek nélkül visszafizeti a képzése díját, és akkor majd lesz fejvakargatás.
Élhető országot kellene csinálni a sok hülye trükk helyett, arra kellene törekedni, hogy a fiatal diplomás ne is akarjon elmenni, hanem lásson fantáziát az itthoni karrierben. Szerintem.

röhögő 2012.03.13. 01:25:52

@hagyma: miért nem mész a qrva anyádba te amerikás? Ha elhúztál vendégmunkásnak a jenkik szarát pucolni, és a zöldkártyád a mindened, akkor szakadj le rólunk te tetves geci!

Jofiu 2012.03.13. 01:56:15

Nem tudom mi ez a pörgés a felsőoktatási képzés és külföldre távozás körül.
Mintha a magyar diplomásokért versengenének világszerte, egymást törnék a cégek mint a Tom Cruise-os The Firm-ben.
Mintha nem kellene extra köröket futni bárkiknek akik a világhírű magyar egyetemekről kerültek ki frissibe. Mintha egyből felajánlanának menő pozíciókat, csak mert volt szerencséjük Magyarországon felsőoktatni magukat. Amit a magyar felsőoktatás nyújt az garancia a külföldi elhelyezkedéshez. Azonnal. Önmagában.

Bah.

Nem semmi extra befektetés egy magyar egyetem után külföldön elhelyezkedni, csak az csinálja aki komolyan gondolja (vagy tele a töke), és extrán befektet. Nem kevés extrán.

Plusz ilyen alapon a szakmunkásokat is kéretik kurvára megbaszni ha külföldön vízszerelnek vagy hasonló.
Sőt!
Bármilyen magyar képzés után kéretik átalányt szedni és szerződést aláíratni.
Óvoda included!
Írd le a jeled, ha más nem megy, bögre vagy katica, mindegy, a lényeg, hogy a magyar képzés az kötelez!
Itt élned halnod kell.

2012.03.13. 02:54:58

Nem tudom miért olyan nagy gond ez... vagy maradsz és akkor aláírhatod, vagy ha startból menni tervezel, akkor fizetsz, vagy máshol tanulsz. Miért lenne az a normális, hogy más pénzéből tanulsz, majd nem adod vissza a 'kölcsönt'? Ez szerintem erősen lopásnak minősül... más zsebéből kihúzni a pénzt, majd lelépni. Elhiszem, hogy kellemetlen ez a változás, de szerintem teljesen normális... ki kéne nőni a szocializmusból, semmi nincs ingyen és nem is az államot lopjuk, hanem adófizető embertársaink.

Őexc.Vitéz Bivalybasznádhy. Dr. Őfőméltóságu Úr 2012.03.13. 06:15:57

Nem tudom miért kell itt pampogni? 1989 óta az történik ami mi " ANEMZET" akarunk. Mindegyik tróger bandát az ország lakosai választották. Aki nem ment szavazni az is választott, csak ő másképp de azzal is hozzájárult, hogy lassan csak por és hamu marad ebből az országból.
Teccettek volna gondolkodni! Úgyis mint anno a gilisztásoknak és a CHF hiteleseknek kellett volna. De nálunk ez nem divat. Kell egy vezér aki atyáskodik a nép felett és meg mondja mit szabad és mit nem Neked! Hívják bárkinek. Kádártól Orbánig ....

timargabor · http://kard.blog.hu 2012.03.13. 06:24:08

@bigthereal: "A pénztártag követelése - a tulajdonlás elve szerint - a pénztártag tulajdona, amelyre az e törvényben foglaltak szerint kedvezményezett jelölhető. A pénztártag követeléséért a pénztár, és az e törvényben meghatározott feltételek szerint az Alap tartozik helytállni."
net.jogtar.hu/jr/gen/hjegy_doc.cgi?docid=99700082.TV
5. paragrafus 4. pont.
Attól, mert nem rendelkezhetsz teljesen szabadon vele, még a tulajdonod. Pl. megöröklik a gyerekeid, ha a nyugdíjas korod előtt meghalsz. Az állami rendszerben mit örökölnek?

midnight coder 2012.03.13. 06:47:49

@Dr. Jofiu, PhD, FYI, ASAP, Etc.: Nézd, amikor egy orvos kiképzése súlyos títmilliókba kerül, akkor ugyan már ne húzzon el az egyetem után mondjuk a norvégokhoz ahol nincs is orvosképzés mert drága, és olcsóbb felvenni a Kelet-Európában közpénzen képzett szakikat.

midnight coder 2012.03.13. 06:53:25

@timargabor: Aha. És megöröklik a hitelt is amit felvettek rá. Ez a manyup egy jellemző liberós húzás: csináljunk úgy, mint ha neked nagyon jó lenne, közben pedig jó vastagon húzzunk le. A 8% ment a manyupos számládra - amivel azok jártak jól, akik kezelték ezeket - a kieső pénzt pedig állam bácsi pótolta hitelből amit Te és a gyerekeid fizetnek vissza kamatostul. Te örültél hogy a manyup esetleg produlált _valamiféle_ reálkamatot - közben pedig állam bácsi csengette a kamatokat a felvett hitel után. Azt kellett volna főbe lőni, aki anno az egészet kitalálta.

neoteny · http://word.blog.hu 2012.03.13. 06:53:57

@midnight coder:

"norvégokhoz ahol nincs is orvosképzés mert drága"

Négy egyetemi orvosi fakultás is van Norvégiában:

www.iime.org/database/europe/norway.htm

konrada 2012.03.13. 07:05:21

No valaki írta, hogy aki diplomázik, az mennyivel többet keres és mennyivel többet adózik.

...és teljesen igaza van. A diplomával egy hozzá adott értéket kap, mely később hasznot hoz neki.

De azért kettőn áll a vásár: aki ezt a hozzáadott értéket kifizeti, az is szeretne hasznot ebből - ahogyan írták, adó formájában.
Ezt meg az nem fogja befizetni, aki a mások által kifizetett iskoláztatását külföldön váltja kézpénzre.

...szóval tekintsük ezt is ebben a kapitalista világban üzletnek: a diák beleteszi az akaratát és az eszét, az állam a pénzét és hasznon közösen osztoznak.
S az, hogy az egyik fél se károsítsa meg a másikat, erre egy szerződést kötnek.

És így igaz az, hogy nincs kényszer: aki nem akar az üzletben részt venni, az a másik felet kihagyhatja, vagy nem lép a termékével - ez esetben képesítésével a piacra.

Kalmár 2012.03.13. 07:16:38

@timargabor: Az Alaptartozik helytállni....az mi?
Ki az? A biztositásaik a betétek 1 ezrelékét fedezte. Ha buknak eltűnik a lóvé.
Számtalan példa volt rá a világon.
Szerencsére vége van annak arablásnak. Évenet 300 milliárdot hoz, ennyi pénzt nem tudunk nélkülözni. Ráadásul nerm ilyen elmebeteg módon.
Akinek a tőkéje sem lett meg ezeknél a rablópénztaraknál, azoknaál miért nem állt helyt az a híres Alap??
A kormány pótolta ki a tőkéig.

Trompf · http://trompf.blog.hu 2012.03.13. 07:18:56

Teljesen jogos a röghözkötés változtatása.

Aki már egyetem alatt a kimenetelen gondolkodik, az legyen szíves fizessen az oktatásért, és ne az itt élők adóforintjain történő képzésen akarja más ország GDP-jét növelni.

Értem hogy edddig apuci anyuci mindent fizetett és az agyatlan tinigyerek azt hiszi az egész világ ingyen van, de ez nincs így.

Én fizetem a képzésed, meg a többi itt élő adófizető.
Vagy fizesd a képzésed árát, vagy leszel szíves itt dolgozni, ha már ingyen tanultál, legalább amíg az önköltséged adó formájában befizeted!

Walter Melone (törölt) 2012.03.13. 07:27:59

Nem értem miért megy ez a kétségbeesett nyivákolás ezzel a "tanulmányi szerződéssel" kapcsolatban.

Aláírod és kész.

Majd 10 év múlva meg letagadod. Vagy megtámadod bíróágon, ha nem tetszik. Esetleg 2 havi fizetésedből kifizeted.

nem kell ebből ügyet csinálni!
Ha ettől Rózsika megnyugszik, alá kell írni neki, közben a másik kezünk meg csuriban hátul. ;-)

Esetleg lehet mellé csatolni jogfentartó nyilatkozatot, amiben rögzíted a kényszerítés tényét...

stim 2012.03.13. 07:28:43

mindenki aki ide kommentel az vagy fizet az oktatásért mert már adózik vagy nem fizet érte akkor meg csak a véleménye van meg, ugye.

Nézzük meg mennyibe kerül egy egyetemi képzés, szorozzuk be azzal a számmal ahányan eddig leléptek és megkapjuk, hogy mennyi pénzt dobtunk ki az ablakon.

Olyan ez mint amikor egy szülő felnevel egy gyereket becsülettel az meg leszarja utána. Akinek van némi kötelességérzete és érzi, hogy van némi viszonozni valója az nyugodt szívvel aláírhatja hiszen nem csak leszarja azokat akik kifizették az ő képzését ami ugye nincs ingyen hanem a képzést azért kapja, hogy az adózóknak legyen hasznos a munkája.

Ez még mindig a posztkommunista mentalitás, hogy neki minden jár, cserébe nem adna semmit és ha szóba hozzák az aránytalanságot akkor meg hőbörög meg támad mert érzi, hogy nincs igaza.

stim 2012.03.13. 07:34:45

A képzés nem a kicsi gyerek két szép szeméért jár hanem mert annak hasznos célja van a társadalom szempontjából. Ezért fizetjük és megnézem mire fizetek.

Ez egy nagyon finom egyensúly az önmegvalósítás és a piacképesség között. Ami felelősséggel is jár mert valaki kifizette nemcsak az akarok lenni ami lenni akarok. Szomorú, ilyen időket élünk, tessék hozzá szokni.

stim 2012.03.13. 07:41:38

egy ország oktatási rendszerében azt érdemes tanulni amire abban az országban igény van. Miért akarsz bölcsész lenni ha nem tudsz elhelyezkedni utána? Miért itt tanulsz orvosnak ha utána elmész az országból azonnal? Svédországba mennél? Akkor fizess a tanulásért Svédországban!!! Ja, hogy ott nem fizeti ki neked senki?

timargabor · http://kard.blog.hu 2012.03.13. 07:42:02

@midnight coder: azzal, aki kitalálta, azt csinálsz, amit a jog megenged. Ettől még a magántulajdon magántulajdon marad.

@Kalmár: ha buknak, bukik a lóvé, igen. De amíg nem, addig magántulajdon marad.

És aki szerint jogos, hogy aki kimegy, fizessen (nem állítom, hogy nincs benne igazság, csak a poszt nem erről szól), at nézze meg, mit mondott erről Viktor:
www.youtube.com/watch?feature=player_embedded&v=T-Yhi8SEWjU
Ja, még ellenzékben? Kellemetlen...

De ismétlem: a poszt nem erről szólt, hanem arról, hogy ha az a politikai döntés, hogy aki kimegy, fizessen, AKKOR TESSÉK EZT MONDANI, és nem himihumizni, hogy "szabad döntés alapján megkötött polgári jogi szerződés, amelynek az aláírásáról a fiatal mindenféle kényszer nélkül dönt".

nimonic 2012.03.13. 07:44:13

@Trompf: Azt tudjuk, hogy itt mindenki fizet mindent.Többek között Te is a sok "agyatlan tinigyerek" tanulmányainak költségeit.
Még azt is mondhatjuk, hogy morális vagy épp közgazdasági szempontpól vállalhatóvá is lehet magyarázni a "röghözkötést".De:
Úgy vélem, hogy ez mindenekelőtt jogi vagy ha úgy tetszik elvi kérdés.Ugyanis évekig azért küszködtünk, hogy részei legyünk egy rendszernek, amely többek között az egyének szabad mozgását is lehetővé teszi. Sőt ez az egyik legfontosabb alapelve magának a rendszernek. Ehhez képest mi most épp diszkriminálni készülünk a leendő diplomásainkat, ugyanis azt mondjuk, hogy nekik nem járnak következmények nélkül azok a jogok, amelyeket minden állampolgár gyakorolhat egyébként.Hozzátenném, hogy a felsőoktatásban tanulás jogás is az Alkotmány garantálja.Még akkor is gyanús lenne ez az egész, ha nem csupán a diplomásokról szólna, ha minden iskolai végezettséghez azt mondanák, hogy a jogaid gyakorlása esetén ki lehet fizetni annak költségeit. Ez az egész nagyon rossz üzenetet hordoz, mert óhatatlanul felmerül az emberben a gyanú, hogy holnap ki következik?
Ki lesz az, aki tett ma valamit törvényesen, s ennek következtében holnap fizetnie kell.
Két megoldás van.Megfizetni mindenki úgy, hogy ne akarjon elmenni.Ha pedig ez lehetetlen, akkor ki kell állni és elmondani, hogy számunkra vállalhatatlan az Unió, mert sokkal több kárt okoz /sic/, mint amennyit hasznát élvezzük. Többek között elszívják más országok a képzett munkaerőt Magyarországról.Ezért kilépünk és kész.
Vagy legalább is megérdeklődjük a néptől, hogy mi erről a véleménye.
Leszögezném, hogy sosem jártam egyetemre, sőt a gyermekeim sem, így ha tetszik elvileg pont ellenérdekelt vagyok, Azonban úgy gondolom, hogy bozonyos elvi kérdéseket nem szabad közgazdasági síkra terelni. Még ha nagyon kényelmesnek is tűnik is momentán.

stim 2012.03.13. 07:49:44

@nimonic: ne hivatkozz az alkotmányra, ingyen tanulhatsz az én számlámra (!) ha aláírod, hogy CSAK akkor fizeted ki ha elmész. Az elmenetel a te választásod nem az, hogy tanulsz vagy fizetsz.

Mészáros Laci 2012.03.13. 07:50:22

bakker, micsoda poszt...

igen, a fidesz hülye, ceterum censeo, ahogy Kató néni mondja.

de az egyem nem jár alanyi jogon, függetlenül attól, hogy fidesz vagy maszop.

Alhazred 2012.03.13. 07:54:38

az mondjuk érdekelne, hogy tartják itthon a végzett diplomásokat, függetlenül attól, hogy aláírt vagy nem...

nimonic 2012.03.13. 07:57:58

@stim: Látom nem érted.
Megvilágítanám egy párhuzammal.
Mi lenne, ha azt a kiegészítést is hozzáfűznénk, hogy a diplomások addig nem lehetnek politikusok, amíg a képzési idő dupláját le nem dolgozták. Természetesen effektíve, vagyis a sok százezres, esetenként milliós képviselői fizetéseknek addig nem kerülhetnek a közelébe, amíg le nem dolgozták a diplomájuk árát.Ha úgy vesszük ez még sokkal indokoltabb mint a külfölfre távozókat cseszegetni, ugyanis ők legalább nem kerülnek pénzbe ha már elmentek.
Azonban természetesen ez is nonszensz. Kitartok amellett, hogy ez jogilag tökéletesen tarthatatlan.
Ahogy ez vélhetően rövidesen ki is fog derülni.
Én egyébként sosem tanultam a te számládra, ugyanis mind a négy szakmámat önköltségesen szereztem meg.Egyetemet még nem is láttam belülről.Ettől meg utálom azokat, akik igen.

nimonic 2012.03.13. 08:04:03

@Mészáros Laci: Ebben igazad van.
Ki kell vetni a tandíjat. Mindenkire, annak mérlegelés nélkül, hogy mit akar csinálni később.
A tandíj kivetésével párhuzamosan meg kell teremteni egy működő ösztöndíj-rendszer kereteit, amelyben mindenki érdekeltté tehető a jobb tanulmányi eredmény elérésében.
Közben természetesen hozzá kell igazítani a várható munkaerő-piaci igényekhez a képzés egész struktúráját. Vagy bármit lehet tenni még.
Csak állampolgárokat hátrányosan megkülönböztetni nem.Sem ebből, sem más okból.

nimonic 2012.03.13. 08:07:02

@nimonic: Az utolsó mondat természetesen így helyes:Ettől még NEM utálom azokat, akik igen.

Mészáros Laci 2012.03.13. 08:14:49

@nimonic:

rendi, első lépésben jósoljuk meg a várható munkaerőpiaci helyztetet mondjuk a következő 25 évre :-)

a jósláshoz kis segítség: ha a monopol-foglalkoztatott tanarakat leszámítjuk, a diplomások elenyésző hányada végzi azt a munkát, amelyért öt évig tanult. tényleg. de ez nem baj, tényleg :-)

az ingyenes képzés vs tandíj+ösztöndíj sokkal inkább gyakorlati kérdés, mint elvi, lehet jó ez is, az is, az ördög fizeti a részleteket vagy hogy is mondják, commentek között még a véleményem alapos kifejtésére sincs mód.

Mészáros Laci 2012.03.13. 08:16:44

@nimonic:

"Csak állampolgárokat hátrányosan megkülönböztetni nem.Sem ebből, sem más okból. "

Ezt nem értem, engem egy éve hátrányosan megkülönböztetett a rendőrség, amikor bevarrt rajtam 30 lepedő gyorshajtási bírságot, a párhuzamos sávban velem azonos sebességgel haladókon nem. ezt szabad...?

stim 2012.03.13. 08:18:55

@nimonic: érteni értem amit mondasz, egyet nem értek vele. A kettő nem ugyanaz ezért szokták egymást sokszor felületesen hülyének nézni idehaza az emberek pedig csak véleménykülönbség van.

Én úgy látom, hogy az oktatás finanszírozása magyar állampolgárnak jár. Akkor legyen olyan kedves aki addig magyar állampolgár csak amíg pénzt kap az gondolkodjon el a viszonzásról és a felelősségről.

Akinek ez nyilvánvalóan nem megy azt meg emlékeztetik rá. El lehet menni de akkor meg kell fizetni a képzést. A képzés ingyenes marad ha te is maradsz. Nem kötelező se elmenni se politikusnak lenni, ahogy említetted, se egyetemre járni. Valamit valamiért.

Tandíj. Először fizetések kellenek utána lehet tandíjat szedni. Fizetéshez pedig több adózó kell, ahhoz több munkahely. Több munkahely pedig több pénz amíg létrehozzák tehát meg kell nézni mire költünk, nem hagyjuk kidobni a pénzt az ablakon. Pl így.

Vagy kérdés nélkül vehetünk fel hitelt mindenáron és akkor még inkább úgy járunk mint most mert a hitel adósság. Tehát spórolunk ahol lehet még.

Walter Melone (törölt) 2012.03.13. 08:21:47

@stim:

"Én úgy látom, hogy az oktatás finanszírozása magyar állampolgárnak jár. Akkor legyen olyan kedves aki addig magyar állampolgár csak amíg pénzt kap az gondolkodjon el a viszonzásról és a felelősségről. "

Szted a kettős állampolgároknak is kell majd 10 évet dolgozniuk itthon a diplomájukért?

nimonic 2012.03.13. 08:22:48

@Mészáros Laci: Nem vagyok értője a területnek, így biztosan igaz, hogy rengeteg a megválaszolhatatlan kérdés e kérdéskörben.Különös tekintettel a jövőbelátás korlátozott lehetőségeire.
Így ismét csak arra hívnám fel a figyelmet, hogy semmilyen közgazdasági probléma vonatkozásában nem jó hozzáállás, hogy ha pillanatnyi érdekeink úgy kivánják, akkor simán felülírunk jogállami alapelveket. Vagy legalább is annak tűnő dolgokat.
Sajnos mostanában ez eléggé jellemző kezelése lett a gondoknak.Ezen az ügyön túl is.
Ezért gondolom én, hogy nem megengedhető ez a szemlélet, általában.
Ez olyan, mint a futballban a les. Ha kétséged van, ne intsd be!

konrada 2012.03.13. 08:25:27

@nimonic:
Ennek pont annyi köze van az egyének szabad mozgásának elvéhez, mint a bankkölcsönnek, csak ez esetben nem pénzben fizetsz a lejáratig, hanem közterhek fizetésével.

...és a bankkölcsön esetében sem lehet az abból megszerzett értéket a tartozás kifizetése alól kivonni azzal, hogy annak megfizetésének kényszerét röghöz kötésnek tekinted.

Egyébként meg: ez nem egy most kitalált új rendszer. Évente sok tízezer iskolát végzett van, akiknél ez már több évtizede is így működött: ő tanulni akart, munkáltatójának meg szükség volt erre a tudásra, ezért szerződést kötöttek időhöz kötve.

És ez mint írtam volt, csak annyiban zavarta őket a szabad mozgásban, mint a bankkölcsön: ha menni akart, mehetett a maradék kifizetése mellett, és az esetek 99,9%-ában ő járt jól.

nimonic 2012.03.13. 08:26:06

@Mészáros Laci: Nem.
Szerinted akkor azt kell mondani, hogy "velem szemben jogsértően jártak el egyszer, ergo innentől mindenkivel szemben tegyék"?
Ebben kétségtelenül van némi egyenlősdi szag, de azért nem dondolnám, hogy kifomult jogérzékenység szülné ezt az álláspontot:)

Mészáros Laci 2012.03.13. 08:26:59

@nimonic:

"ez eléggé jellemző kezelése lett a gondoknak"

(mármint jogállami elvek átlépése) -- ebben egyetértek, márminthogy a fidesz hajlamos izomból okos lenni, ami nem szokott beválni, nekik sem, de nem tanulnak belőle.

de most a konkrét esetben speciel nem sérül semmilyen jogállami alapelv. ha elvárod, hogy az állam fizesse a tandíjadat, akkor az állam elvárja, hogy itthon adózzál legalább tíz évig. pont. kölcsönös megállapodás egybeeső érdekek mentén.

Mészáros Laci 2012.03.13. 08:29:39

@nimonic:

velem szemben nem jártak el jogsértően, tényleg majdnem 80-nal mentem a 60-as táblánál (Budapest, Mozaik utcai felüljáró a HÉV sínek fölött, déli irány, a felüljáró végében van egy 60-as tábla, annak tövében állt a mérőkocsi, ami így csak a külső sávban haladókra láthatott rá).

nimonic 2012.03.13. 08:32:51

@stim: Összefoglalva:
Az, hogy választahtó ás választó vagy 18 fölött, elidegeníthetetlen jogod. Ahogyan egy ideje az is annak számít, hogy ott dolgozol, ahol akarsz.
Teljesen elhibázott gondolkodás szerintem azt mondani, hogy ha élsz egy jogoddal, akkor egy másikban korlátozunk. Úgy ahogyan azokat nem, akik nem élnek az első jogukkal.
Vagyis:Ha jogod van diplomát is szerzni, meg parlamenti képviselőnek lenni, akkor nem hozhatnak abba helyzetbe, hogy vaálasztanod kelljen közülük.
Teljesen rossz érvelés, hogy "nem kell választanod, csak fizess érte", ugyanis azoknak sem kell fizetniük, akik nem élnek a másik jogukkal.
Ezen az sem változtat, hogy ha gazdasági krízishelyzet van.Kivéve olyan országokban, ahol deklaráltan nincs jogállami berendezkedés. Nálunk elvileg az vóna.

Mészáros Laci 2012.03.13. 08:32:55

@nimonic:

szóval a fidesz néhány kérdésben, amikor nincs igaza, a reális helyzetfelmérés HELYETT hajlamos átlépni a jogállami kereteket.

de ebből nem következik az, hogy bármilyen kérdésben, amely nekem nem tetszik, azonnal a jogállami keretek átlépéséről jajgatok, mert akkor pont annyira vagyok tyúkeszű, mint a fidesz néhány agysebésze, Lézer Janó, Matolcsy Gyuri www.youtube.com/watch?v=V_AgElep8zE end kó.

neoteny · http://word.blog.hu 2012.03.13. 08:36:54

@Mészáros Laci:

Ah, de tudod-e azt bizonyítani hogy a melletted haladókat _nem_ büntette meg a rendőrség?

Mészáros Laci 2012.03.13. 08:36:59

@nimonic:

"Teljesen elhibázott gondolkodás szerintem azt mondani, hogy ha élsz egy jogoddal, akkor egy másikban korlátozunk."

jajnemár.

az alkotmányos alapjogok számtalan ponton ütköznek egymással, ezeknek az ütközéseknek a rendezésére születnek a törvények.

nekem jogom van a lakóhely szabad megválasztásához, mégsem költözhetem be a lakásodba, mert neked meg jogod van a magántulajdonhoz. a gyülekezési jog is fontos jog, de nem gyakorolhatom választásokon a szavazókörök bejárata előtt. stb.

nimonic 2012.03.13. 08:38:43

@Mészáros Laci: Feltéve, de el nem fogadva álláspontodat úgy vélem, hogy ez esetben kizárólag úgy lenne korrekt, ha minden félév végén kiküldenék a számlát a tanulmányi költségekről.Mikor végeztél megkapod, majd valami számított módon meg kéne állapítani, hogy ez hogyan viszonyul az általad később fizetett adóhoz.
E viszonyszám tükrében valamikor lejárna a tartozás, természetesen nem egysésen tíz vagy akárhány év után.
S természetes az is, hogy ezt a végszámlát mindenki megkapja, s aki bármilyen okból nem adózik eztán, /lustaság, munkanélküliség stb./
azt fenyegessék a törvény szigorával.
Ez hogy tetszik?:)

Mészáros Laci 2012.03.13. 08:39:12

@neoteny:

megnéztem a fényképet, amit a traffipax készített, a belső sáv abból a pozícióból nem látható. de ez nem az én dolgom: nem kellett volna 80-nal menni :-)

stim 2012.03.13. 08:40:58

@nimonic: igen, ebben a világban mindenkinek mindenhez joga van csak valaki más fizesse ki a számlát a végén mert a kötelesség az már büdös.

dr Smittpálelnökúr 2012.03.13. 08:42:31

@hagyma: A tandíj ellen népszavaztatok, nem emlékszel?

De a tiszta beszéd tiszta helyzetet teremthetne:

Elhangzott: nincs kényszer, az írja alá a röhghöz kötő szerződést, aki akarja. (viszont,ha nem írja alá, nincs oktatás)

Mennyivel őszintébb lett volna, ha azt mondják: fizetsz, vagy nem tanulsz?!

De politikusnak és elvakult fidesz hívőnek őszinte szó nem jön a szájára.

nimonic 2012.03.13. 08:43:50

@Mészáros Laci: Értem az álláspontodat.
Itt inkább gondolkodásmódok ütköznek, de legalább kulturáltan:)
Te azt mondod, hogy már úgy is annyi helyen korlátoznak, akkor nem mindegy, hogy eggyel több vagy kevesebb?
Én meg azt mondom, hogy az egy , az pont eggyel több, mint ami tolerálható.
Jelzem, magam is híve vagyok sok esetben annak, hogy közösségi érdekek mentén korlátozni kéne az egyéni jogokat, s ilyenkor mindig kétségbeesem.
Rájövök mindig, hogy tkp. egy kozrevatív-liberális-szocialista vagyok, s ettől nem vagyok boldog. Az én koromban már illene tartozni valahova:)

dr Smittpálelnökúr 2012.03.13. 08:45:06

A szociális népszavazáson a havi 5-10 ezres tandíj ellen tiltakoztatok, most kaptok helyette 1 milliós tandíjat!

Gratulálok annak, akinke ez tetszik!

nimonic 2012.03.13. 08:46:51

@stim: Álláspontodat tiszteletben tartva gondolom úgy, hogy két malomban őrlünk.
Szerinted ez a kérdés pénzügyi, szerintem meg jogi.
Fenntratom a lehetőséget, hogy neked van igazad.
Vagy nekem, Vagy bárkinek:)

neoteny · http://word.blog.hu 2012.03.13. 08:48:58

@Mészáros Laci:

"megnéztem a fényképet, amit a traffipax készített, a belső sáv abból a pozícióból nem látható"

Akkor nem lettél hátrányosan megkülönböztetve: mentél volna a belső sávban, nem büntettek volna meg.

Akkor lett volna esélyed a hátrányos megkülönböztetés bizonyítására ha visszamentél volna és másodszorra a belső sávban dörgettél volna el 80-al és _azért is_ csak téged csesztek volna meg. :)

Mészáros Laci 2012.03.13. 08:49:37

@nimonic:

egyrészt bonyolult.

másrészt a közteherviselés arról szól, hogy az állam rövid és hosszú távú működtetésének költségeihez múltbeli, jelenbeli és jövőbeli fogyasztásom arányában járulok hozzá (vagyonadó, fogyasztási adó, jövedelemadó) -- annak tudomásul vételével, hogy a befizetett adókért cserébe közvetlen ellenszolgáltatást nem követelhetek.

(ebben különbözik az adó a járulékoktól, ahol a befizetéssel szerzek valamilyen jogosultságot.)

NINCS MÓD arra, hogy minden apró ficakot törvényekkel szabályozzunk, így is túl sok a paragrafus, sokszor már betarthatatlanul bonyolultak az összefüggések és a feltételek.

A tökéletlenül működő államból, tökéletlen törvényekből, tökéletlen állampolgárokból stb adódik valamekkora "súrlódási" veszteség, amit be lehet vállalni, mert a korrekció drága (vagy egyszerűen lehetetlen).

Rendszerszintű veszteséget viszont nem lehet hosszabb távon fenntartani. Az, hogy a képzést finanszírozom (én mint adófizető az állam közvetítésével), majd a diplomások szisztematikusan elmennek külföldre, nekem nem nyerő.

Mészáros Laci 2012.03.13. 08:56:26

@nimonic:

a jogokat nagyon sokszor korlátozzák. amíg ez a korlátozás normatív, az lehet ésszerűtlen, sőt: rendkívül ésszerűtlen, de attól még jogszerű.

a jogok normatív módon történő korlátozása pl a sebességkorlátozás. oda megyek, ahová akarok, de itt maximum 60-nal és pont. ha csak a cégautók sebességét korlátoznák, még az is normatív lenne, legfeljebb ésszerűtlen. persze vannak olyan normatív korlátozások, amelyeket nem szabad alkalmazni (életkor, nem, rassz, politikai nézet stb), vagy legalábbis nem szabad leírni.

nimonic 2012.03.13. 08:56:51

@Mészáros Laci: Na jó, de azért elég fajsújyos kérdés ahhoz, hogy megérdemeljen egy minden szempontra kiterjedő átgondolást.
Ez nem az a nagyságrend, amit el lehet intézni A "súrlódási veszteség" elvével.
Arról nem is beszélve, hogy ha egy tökéletlen törvényből adódik a veszteség, akkor azt még csiszolni kell.
A joggyakorlás és alkalmazás eredendően szül hibákat, azonban az alkotás szintjén ez nem megengedhető. Ez esetben ugyanis kitörölhetetlenül kódolod a gyakorlási és alkalmazási hibákat.
Ennél azért illenne igényesebbnek lennünk. Szerintem.
Viszont hiányolom a reagálásodat a minden diplomásra kiterjedő számlavezetési javaslatomra.Pedig az volt a lényeg:)

nimonic 2012.03.13. 09:00:13

@Mészáros Laci: Alapvetően elhibázott a példád.
Neked nem ahhoz van jogod, hogy olyan gyorsan vezess, ahogy akarsz. Ahhoz van, hogy közlekedhess.A megadott szabályrendszer keretein belül. Amely elvileg mindenkire egyformán érvényes.S ez a kulcsa az egésznek.Az egyenlő bánásmód. Én mindöszze azt kifogásolta, de már ketdünk elcsúszni kicsit.

2012.03.13. 09:01:19

Elvárjuk az adóforintjainkból kitanított diplomásoktól, hogy cserébe a mi javunkra is fordítsák tudásukat.
Felháborító.

Mészáros Laci 2012.03.13. 09:01:46

@nimonic:

a törvényeket tökéletlen emberek alkotják, ezért a törvények is tökéletlenek. törvényszerűen :-)

a javaslatodra írtam, hogy bonyolult (...), és vannak még szubjektív ellenérzéseim is, de az meg hosszú, ráadásul megkezdődött a munkanap, labora necesse est.

nimonic 2012.03.13. 09:06:57

@zulu: Nem az.Szerintem is fizessenek tandíjat. akkor nincs péztártól való távozás utáni reklamáció.
Teljesen igazségtalannak tartanám, ha most minden szerencsétlen pedagógus végzettségűt azért hurcolnának meg, mert nem kapott munkát pedagógusként, s így nem hasznosult a rá költött pénz. Vagy bármilyen más foglalkozás esetében ez érvényes.

nimonic 2012.03.13. 09:08:17

@neoteny: Fogalmam sincs:)
Két évig próbáltak nekem latint tanítani, de full homály.:)

Mészáros Laci 2012.03.13. 09:08:57

@nimonic:

"ha most minden szerencsétlen pedagógus végzettségűt azért hurcolnának meg, mert nem kapott munkát _PEDAGÓGUSKÉNT_"

...de erről nem is volt szó, vagy igen?

neoteny · http://word.blog.hu 2012.03.13. 09:12:27

@nimonic:

Nekem négyig, de én is csak a Google + Net segítségével boldogulok.

nimonic 2012.03.13. 09:12:33

Na, pont erről beszéltem.
Most vagy elvárjuk, hogy minden diplomás képzésének legyen haszna, vagy nem.
Nem lehet annak függványében váltogatni a bűnbakokat, hogy hogyan ébredtem.
Ha egyszer az az alapelv, hogy ha már fizettünk, akkor legyen haszna, akkor tartsuk be.Minden esetben. Vagy ne mondjunk ilyen alapelvet. Egy esetben se. Szerintem.

Kalmár 2012.03.13. 09:14:09

@timargabor: Először is nem magántulajdon. Ha még tag vagy, akkor arra kérlek, hogy vegyél egy üveg sört a pénzeden.....ja anyira nem tulajdon?
Aki úgy dönt, hogy le van szarva a szülei nyugdíja, most már gyűjtsenek a többiek rá, mert ő innentől saját magának gyűjt, az számomra erkölcsi hulla.

A másik témában, mindenkinek világos, hogy az elvándorlást akadályozzák meg. Legalábbis végre végetvetnek annak a képtelen helyzetnek, hogy ez a szegény tönkretett ország, ingyen képez orvosokat Norvégiának. Agyrém.
Köszi de elegem van abbból, hogy a kommunizmusban Kubát támogattuk, most meg a világ leggazdagabb országait.
Akinek én fizetem a tanítatását, az engem gyógyítson.
Teljesen mindegy, hogy forgatod a szót, az emberek többségének találkozik az igazságérzetével az, hogy ha saját zsebből tanul, ott kamatoztatja ahol akarja. Ha az állam fizeti, akkor tessék valamit visszaasni belőle.
Felesleges ez a tandíj hiszti.
Aki igyekvő, szorgos tanuló és itthon fog gyógyítani(vagy bármi egyébb területen dolgozni) az mosz is ingyen juthat diplmához.

Meg kell nézni egy mérnöki kart. A legjobbakat leszerződtetik nyugati multik. Csak annyi a kikötésük, hogy érjen el egy átlagot és menjen hozzájuk 5 évre dolgozni. Elképesztő agyelszívás folyik. Pár százezer forintos havi fizuért megszerzik a legjobb koponyákat, akik euró milliókat hoznak nekik. Mindezt úgy, hogy mi fizetjük.
Tessék már felébredni!

nimonic 2012.03.13. 09:14:45

@neoteny: Nekem azért komoly mentségem is van.
Még senki sem szólt hozzám a gimi óta latinul, így nincs túl nagy kényszerem az alkalmazására.)

konrada 2012.03.13. 09:15:34

@dr Kangörény:
Az emberi együttélés kikényszerített olyan udvariassági formulákat, mely miatt a nyílt beszéd nem bevált gyakorlat. Ezért nem mondják az esetek túlnyomó töbségében a nyomulós pasinak sem az igazat: "büdös vagy mint egy görény és bottal se piszkálnálak", hanem helyette: "most nem érek rá, kapcsolatom van...",
vagy nem mondják "az ételre kell" szöveggel lejmolónak, "hogy dögölj éhen naplopó, legalább nem kell kerülgetni", helyett azt, hogy most éppen nincs nálam apró.;))

...és pont ezért nem mondja egy politikus sem, hogy ...

Mert akinek egy csöpp esze van, az úgyis kitudja a válaszokból kódolni, aki meg tök hülye, azt nem érdekli az igazság, csak addig jut el, hogy őt bántják.

morgás joga mindenkit megillet · http://morgasjoga.blog.hu/ 2012.03.13. 09:24:15

@nimonic:

ki dönti el, ki a nem hasznos diplomás? Az a nem hasznos,
- aki nem a szakterületén dolgozik (de sok adót fizet)
- aki a szakterületén dolgozik (minimális adót fizet, mert a fizetése is minimális)
- aki sehol sem dolgozik, mert nem kap állást és itt-ott próbál magának segélyt szerezni, hogy éhen ne halljon
- aki külföldre megy, de küldi haza a pénzt a családjának (azok meg fogyasztanak)
- aki külföldre megy, nem küldi haza a pénzt, de 5 év múlva a megtakarításaival együtt hazajön, beruház (lakást vesz) és próbál itthon gyökeret verni
- aki országgyűlési képviselőként (egyéb politikusként), az adófizetők pénzéből hülyébbnél hülyébb ötletek eredményeképpen koncepciókat, jogszabálytervezetek és a legrosszabb esetben törvényeket gyárt

nimonic 2012.03.13. 09:30:30

@morgás joga mindenkit megillet: Épp erre a paradoxonra akartam rávilágítani. Persze csak másodlagosan, mert hozzászólásomat nem ebből az irányból fogalmaztam meg eredendően.
Senkinek sincs halvány fogalma sem arról, hogy mi hasznosabb hosszú távon a közösségnek. Ha marad, vagy ha elmegy.Bármibe lefogadnám, hogy sok munkanélküli bölcsészt látna szívesen a kormány a határokon kívül. Akkor legalább nem kerülnének pénzbe.

morgás joga mindenkit megillet · http://morgasjoga.blog.hu/ 2012.03.13. 09:39:01

@nimonic: az államnak a legdrágább a mindenféle képzettség, szakértelem nélküli munkaerő eltartása. Egy diplomás előbb vagy utóbb tud magának állást szerezni, módosíthat pályát (sok pedagógusból lett biztosítási üzletkötő), a már megszerzett ismeretmennyiségére új irányokban építkezhet (korrepetálhatja mások gyerekeit, vállalhat idősgondozást, stb.), munkahely elvárásait lejjebb is adhatja és előbb-utóbb újra adófizető lesz.

De mit csinál az (és az állam hogyan segítheti azt), akinek nincs lejjebb? Milyen perspektívája van egy funkcionális analfabétának? Még átképezni sem lehet, a dinnyeföld meg szezonális ...

nimonic 2012.03.13. 09:49:11

@morgás joga mindenkit megillet: Ez már legalább három másik problémát is érint.
Felsőoktatáson belül a mindenkori képzések irányát, munkarőpiaci specifikusságát.
E tekintetben pl. magam is úgy vélem, hogy helyes lépés ebből az irányból átvilágítani és megváltoztatni az egész rendszert.
Kívülállóként azt nem tudom megítélni, hogy a jelenlegi próbálkozások hogyan érintik a szereplőket.Sok a jajszó, de ettől még tény, hogy van mit tennünk ez ügyben.
Ez pl. sokkal hasznosabb lehet, mint az alapkérdés napirenden tartása, ami véleményem szerint kimutatható haszon nélküli populista, megosztásra irányuló lépés.
A dinnyeföld pedig részben az alapképzést, de méginkább szociális hátteret érint, amihez megint csak nem értek, illetve nem is téma itt.
Ezzel együtt összességében maradéktalanul egyetértek Veled.

cindbl 2012.03.13. 09:59:12

@hagyma: "normalis
nincs ingyen ebed
ha tanulni akarsz fizess"

de van, csak az osztrakoknal. meg meg par helyen, ahol sok szeretettel varjak a magyar diakokat is.

"nem ertem mi a gond?"
latod, ezert szeretnek elerni, hogy mas se tanuljon. mert akkor ok sem fogjak erteni :D

sárkányfő 2012.03.13. 10:05:37

@Kalmár: van egymillió forintod? igen? tudsz rajta venni sört? ja hogy részvényben van, államkötvényben, ingatlanban? tehát nem tudsz venni rajta most rögtön sört? na akkor az nem is tied!

hogy bírsz ennyire demagóg lenni? vagy tényleg hiszed amit írsz? mert akkor meg tök hülye vagy és gőzöd sincs arról, hogy a tulajdonnak nem csak készpénz formája van?
hányszor írtuk le ezt az evidenciát az elmúlt hónapokban? egyszer sem sikerült elolvasnod? vagy csak hajtod a magadét mint egy mélysötét troll, le se szarva hogy már százmilliószor megcáfoltak?

Roy 2012.03.13. 10:11:50

@ROBERTO: Ezek a köcsögök akik most osztják az ész kinek a pénzén tanultak szerinted?
A mostani 50-60 éves korosztály fizette az ingyenes tanulásukat, külföldi, hazai ösztöndíjaikat. Egyébként a diplomás, illetve a szakmunkás nem azért megy külföldre dolgozni mert utál itt lenni. A munkanélküliség, a be nem jelentett munka, illetve minimálbér elől kénytelen külföldön munkát vállalni. Selmeci agyréme miatt legalább most már aki teheti külföldre megy egyetemre. Egyébként nem csak Ausztriában, hanem Erdélyben is tárt karokkal várják a tanulni vágyókat, ingyen.

emzse3 2012.03.13. 10:23:01

@hagyma: Ok, h amerikában fizetnek, DE OTT NEM SZED A KORMÁNY EKKORA ADÓKAT, barátom!! Ha minden "költséget" nekem kell állni akkor mire szed adót??? arról az az "apróságról" már tényleg nem is beszélve, h pont ezen törte el a másik kormány nyakát a fidesz. Most meg a mi pénzünket tömik a zsebükbe leplezetlenül törvényekkel és rendeletekkel.
Vádlottak padjára az egész bandát!!

Jofiu 2012.03.13. 10:25:53

@midnight coder: Ez még rendben is lenne. Nem is akarok vitába szállni.
De valahogy furcsa, hogy a drágán kiképzett szakembereket nem a megbecsüléssel, hanem (gazdasági) erőszakkal tartják a helyükön.
Végül is nem egyedi a példa, gazdasági életben az ösztöndíjrendszer létezik, akinek fizetik a képzését, attól elvárnak hasznot, teljesen rendben van.
De azokat a drágán kiképzett embereket meg is becsülik, míg itt közel sem ez a helyzet.
Ez nem az elvek miatt van ám, hogy 'ha mi fizettük akkor illő nekünk dolgozni', hanem egy rossz folyamat rossz módszerrel megfékezéséről. Ecettel próbálnak legyet fogni, nem mézzel. Szájletapasztással próbálják gyógyítani a köhögést.
Nem véletlen, hogy hajlandó egy sok munkával, sok áldozatok árán megszerzett tudás után beleugrani valaki az újba a helyett, hogy beleülne a 'tutiba' és élvezné a drágán kiképzett szkértelmének gyümölcsét. Nem lepődnék meg, ha inkább választanák a másik bizonytalant az emberek és direkt térítéses képzésbe mennének, még akkor is ha lenne 'ingyen'. De akkor már lehet inkább eleve külföldön ahol a megtérülés is biztosabb.
Sehogy se jó ez, képmutató az egész, még a teljes önköltséges képzés is jobb lenne mint ez, ilyen körülmények között. Vagy felhúzni újra a vasfüggönyt és nincs mászka!

Mellesleg.
Nem kevés külföldön befutott és gyakorlatot szerzett, drága pénzen továbbképzett, magyarul beszélő, magyar kultúrájú szakember ugrana (mekkora lehetőség már, a sok külföld által továbbképzett szakembert alkalmazni az ottani óriási befektetések nélkül) ha lenne lehetőség itthon.
De nincs.
És ezen a láncok sem segítenek.

morgás joga mindenkit megillet · http://morgasjoga.blog.hu/ 2012.03.13. 10:58:22

@nimonic:
Legyen a piac a döntőbíró, mire van szükség és mire nem, bízzuk a piaci szereplőkre, kiket alkalmaznak, kiket képeznek át és milyen képzettségű munkaerővel tudják megoldani üzleti céljaikat. Nem valószínű, hogy bárki íróasztal mellett vagy sztereotípiái által vezérelve jobb, hatékonyabb rendszert tud kitalálni, mint maga a munkaerőpiac. És lássuk be, a mai munkanélküliek többsége sem a sokat átkozott "büfé-ruhatár szakon" végzett.

morgasjoga.blog.hu/2012/03/13/a_merhetetlen_merese

Jofiu 2012.03.13. 11:07:52

@morgás joga mindenkit megillet: ... arról meg ne is beszéljünk, hogy egy képzett ember nem csak hogy állást tud találni, hanem netalán állást is tud teremteni....

A témának címezve:
Egy bizonyos országban, kultúrkörben, az ottani emberek és gyakorlat szerint, az adott nyelven kiképzett ember nagyon nagy eséllyel először abban az országban próbál elhelyezkedni.
Az 'ottani nyelvet beszéli' szakmai szinten, ott szerzett kapcsolati vagy informális tőkét.
Bárhol máshol hátrányban van.
Ha nem abban az országban helyezkedik el, akkor azzal az országgal van baj. Az oktatást faragni az csak egy részkérdés ebben az esetben.
(az egész persze általánosítás, vannak kompatibilis országok és kultúramentes szakmák, de a kultúrális röghözkötésben Magyarországnak eleve előnye lenne, ha más egyéb klappolna)
süti beállítások módosítása