A KARD a Facebook-on

Őket ajánljuk

Hírfolyam

Friss topikok

Elérhetőség

A KARD blog

e-mail: kard.blog@gmail.com

Facebook: A KARD

Twitter: @KARD_blog

Dr. Bóvli

2012.01.20. 09:51 timargabor

Szomorú ez nagyon. Végül is egy kétszeres olimpiai bajnok nem akárki. És nehogy valaki lelazsált döntővel jöjjön: odáig el is kell ám jutni. Államfőként nem volt egy etalon, de hát nem is mondta, hogy az akar lenni. De ez most, ez alapjaitól lövi szét az embert. Arra gondolok, hogy miközben álamfőnk állhatatosan próbál mindent megmagyarázni, az 1992-es kisdoktorija önálló munkaként elfogadható lapjainak felezési ideje lassan egy hét alá esik, és már nem maradt belőle sok. Statisztikai alapon lehet, hogy pár nap, és annak az eredetijét is megtalálják valami urdu vagy inuit nyelvű sportelemzésben.
 


Közben megy itthon a szokásos alternatív valóságok gyártása, oldalak szerint szépen leosztva. A kormány térfelén hárítanak, vagy bagatellizálnak, természetesen a közmédiában csak ez jelenik meg, miközben az ellenzék szépen szétszedi a már kevésbé mosolygós elnök urat. A dolog nemzetközi hatásairól már hadd ne is beszéljek. Viszont itt és most két dolgot, alapvetően taktikaiakat, nem értek. Nem számoltak ezekkel a mentegetőzők, már a botrány legelegén?

1. Az önálló Testnevelési Egyetem könnyen lehet, hogy benne is lett volna az eltussolásban (az egyetemi karrá tagozódott egység dékánja ezzel meg is próbálkozott), csak hát volt egy - véleményem szerint elhibázott, de most nem ez a lényeg - egyetemi integráció, amelynek során nekik a SOTE-t dobta a gép, hogy oda fognak tartozni. Namármost a SOTE-re, a Semmelweis Orvostudományi Egyetemre pontosan két dolog igaz: nem hagyhat ilyen foltot esni a renoméján (a rektor ezt láthatóan pontosan tudja), és körülbelül a kormány által legkevésbé zsarolható felsőoktatási intézmény széles e hazában (az orvosi keretszámokat csökkentenék nevelésképpen? Tényleg?) - mivel a doktori oklevelek ügyében, egyrészt mint egy ilyen birtokosa, másrészt mint ilyenek kiadásában aktívan közreműködő egyetemi ember, érintett vagyok, erre még két bekezdéssel lejjebb visszatérek.

2. Komolyan gondolta bárki, hogy amikor a HVG (amelynek a fő vagyona maga a márka, az 1979 óta felhalmozott hitelességi tőke) belemenne egy ilyen ügybe, ha nem lenne minden, de tényleg minden a kezében a bizonyításhoz? Rég birtokukban van a kérdéses dolgozat teljes szövege, hiába tiltja a könyvtár most már a fény- vagy fényképmásolást (nem véletlen, hogy semmilyen helyreigazítási pert nem mertek ellene indítani az ügyben). Lehoztak nyitásként 5-6 oldalt, és megnézték, mi lesz a reakció. Amikor pedig dr. Schmitt nem mondott le, sőt, támogatói kezdték magukat beásni egy tarthatatlan állásba, szépen jön a többi, és ilyenkor az állítás már nem az, hogy 19 éve másolt, hanem hogy most hazudik. Bridzsben ezt impassznak hívják, és körülbelül az első lecke végén meg is tanulja mindenki. Miért álltak mégis bele? Erre csak egy választ tudok: mert bíztak az állami média sulykolásának hatásában - és mint a poszt végén látjuk majd, ebben nem is csalódtak, bár az eredményben nincs sok köszönet.

Akkor hadd mondjak pár dolgot a plágiumbotrány hatásáról a magyar felsőoktatásra. Miért nem hagyhatja annyiban ezt a SOTE? Mert fel szeretne kerülni bizonyos egyetemi világranglistákra, jobb eséllyel indulhasson a nemzetközi versenyben projektekért, hallgatókért, ha már a magyarok utáni állami finanszírozáson mostanában évente több tízmilliárdos vágást kell elszenvedni a nemmegszorítások jegyében. Márpedig egyetlen ilyen ügy, és a felkerülési törekvés évekre esélytelenné válik. Sem morálisan, sem anyagilag nem éri meg nekik annyiban hagyni a dolgot. Az országunkról szóló európa-parlamenti vita megmutatta: itt nem vacakolnak mindenre kiterjedő adatgyűjtéssel, címlapokból alkotnak véleményt. Nem érdekli őket, hogy a kisdoktori, "az semmi", ha egyszer az EP honlapján Schmitt Pál Ph.D.-ként szerepel!

Egy minapi mandineres bejegyzésben az is elhangzott, hogy

Elég megkérdezni az ügyről bárkit, aki a korszak egyetemi elitjében kicsit is jártas. Bőven akadnak itt sufniban összerakott doktori munkák, könyvrecenziókból (!), nekrológokból (!!) és interjúkból (!!!) bruttósított publikációs jegyzékek. Ha a Schmitt-ügy borítaná ezt a bilit, az lenne az igazán rock'n'roll.

Felsőoktatásban dolgozóként pont ezt kívánom: BORÍTSA IS KI! Ha van olyan doktori iskola hazánkban, amely a szigorú MAB-kontroll mellett is enged ma ilyesmit, az igenis derüljön ki, tiltassék el tevékenységétől az egész intézmény! Az elnök doktorátusáról kiderült hogy bóvli, nehogy már az enyémről is azt gondolhassa emiatt bárki.

És akkor a legszomorúbbat a végére. Következmények nélküli ország vagyunk még mindig? Még mindig él a kádári "ha nem szólsz bele nagyon, hagyom, hogy mutyizz" mentalitás? Mert hát mire véljem a HVG kapcsolódó közvéleménykutatásának eredményeit? A megkérdezettek kb. kétharmada szerint az országnak ez az ügy súlyos vagy nagyon súlyos kárt okoz (a felmérés még a német szál kifejtése előtt történt), miközben csak kb. egyharmad mondja azt, hogy a köztársasági elnöknek le kellene mondania. Szimpla matek: az ország egyharmada szerint az elnök nagy bajt csinált az országnak, de azért maradhat. Mi van? Te jó ég... és ez lenne a politikailag bizonytalanok nagy része?

Aztán csodálkozunk, ha bóvliba vágják az országot.

Köszönöm, elnök úr, köszönöm, magyar közmédia, köszönöm, hazai politikai kultúra. Ezt sikerült elérni. Ha dr. Schmitt úr még komolyan gondolja azokat a magvas erkölcsi gondolatokat, amelyeket alig három hete, újévkor mondott, akkor most javaslatot kellene tennie az utódjára. Konkrét ötletem nincs, de talán jót tenne, ha egy hölgy lenne az. És ne a politika közeléből.

Tegyük a KARD blogot a könyvjelzők közé

RSS hírfolyam a blog bejegyzéseiről

140 komment · 8 trackback

Címkék: plágium schmitt pál magyar felsőoktatás következmények nélküli ország

A bejegyzés trackback címe:

https://kard.blog.hu/api/trackback/id/tr923592418

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Hullanak a pávatollak 2012.03.09. 00:06:14

  Egyre kínosabb a helyzet Schmitt Pál doktori disszertációja körül – a heti sajtóhírek szerint a 215 számozott oldalból álló disszertáció több mint 200 oldala plágiumgyanús, és amennyiben ez a tendencia folytatódik, a maradék lassan egy valamire ...

Trackback: Pávatoll, avagy kivéve a gyevi bírót 2012.02.20. 09:19:41

Kövér László vasárnap nyilatkozott köztársasági elnökünk plágiumügyével kapcsolatban: "Ettől az ügytől függetlenül Schmitt Páltól nem lehet elvenni mindazokat az érdemeket, amelyeket az életpályája során akár a sportban, akár korábban a közélet...

Trackback: A FÉLELEM LÉGKÖRE 2012.01.24. 00:50:56

               A félelem légköre 2012. január 22. Le szeretném szögezni, hogy a tudóstársadalom részéről nincsen szó semmilyen félelemről a köztársasági elnök doktorátusát viz...

Trackback: Mocsai Lajost köztársasági elnöknek! - Újvidéken képesek vagyunk közösen küzdeni és örülni, otthon miért nem? 2012.01.21. 03:40:15

Ma megtörtént, amitől féltem. Barátom Pick Szeged-sálat akasztott a nyakamba, úgy látszik, a szerdai meccsen tanúsított jó magaviseletemmel kiérdemeltem, a sál persze feltűnik a stadion előtt néhány veszprémi drukkernek, akik valamit mondanak is rá vic...

Trackback: Mocsai Lajost köztársasági elnöknek! - Újvidéken képesek vagyunk közösen küzdeni és örülni, otthon miért nem? 2012.01.21. 03:39:42

Ma megtörtént, amitől féltem. Barátom Pick Szeged-sálat akasztott a nyakamba, úgy látszik, a szerdai meccsen tanúsított jó magaviseletemmel kiérdemeltem, a sál persze feltűnik a stadion előtt néhány veszprémi drukkernek, akik valamit mondanak is rá vic...

Trackback: Nem tüntethetsz március 15-én a kormány ellen? 2012.01.20. 23:18:33

Tüntess április elsején a bohóckormány ellen! A kormány szinte Budapest egész belvárosára közterület-foglalási engedélyt kapott a fővárostól március 15-ére. A közigazgatási és igazságügyi tárca a szokásos állami ünnepségek helyszínei mellett 8 másik ...

Trackback: Mennyire vagy fanatikus? 2012.01.20. 23:18:10

Ott leszel a kormánypárti tüntetésen? Bezúznál kirakatokat? Gyújtogatnál? Ölni tudnál Viktorért? Meghalnál a Fideszért? Mennyire vagy fanatizálható? Felvonultál május elsején az átkosban? Ne legyenek illúzióink. Kormány mellett tüntetni diktatúrákban...

Trackback: Tüntess repülő kamerák előtt! 2012.01.20. 23:17:45

A forgalomfigyelő kamerák mindig ott romlanak el, ahol az ellenzék tüntet? A lengyelek már repülő kamerákkal filmezik a tüntetéseket, a felvételeket pedig megosztják YouTube-on. A lengyel gazeta.pl tech rovatában megjelent írás egyenesen a közösségi ...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Dr. Gy. Dr. Fűegér 2012.01.20. 22:04:43

"Következmények nélküli ország vagyunk még mindig?"

Mi sem jellemzi jobban az országot, mint hogy a kifejezés megalkotója, Fricz Tamás meglehetősen sokat tett azért, hogy ez ne változzon... :D

A poszt jó.

Dr.Rekettyés László 2012.01.20. 22:07:25

@butus, a Magyar Köztársaság állampolgára: Azt nem.
De legalább mélyen hallgatnának ilyenkor, és nem a szokásos három-négy szólamukat mantráznák.
És felfognák, hogy akinek ettől a dologtól a gyomra forog, az nem feltétlenül csak bibbancs, bolsevik és hazaáruló lehet.

egymilliopicikrisztus 2012.01.20. 22:10:22

Lévai Anikó szóba jött már, mint új közt. elnök?

dfactor 2012.01.20. 22:35:40

@butus, a Magyar Köztársaság állampolgára: szerintem Hajdú úr csak ironizált.
Ha nem, akkor facepalm.

Count Lazy 2012.01.20. 22:42:00

MI A HÉZAG?!!?

Avagy amikor (már megint) a felelősségvállalás helyett a "meggyőződés" vezet

(Figyelmeztetés: Ez a hozzászólás vendégszövegeket tartalmaz a Grimm testvérektől, a Népszabadságból és Hofi Gézától. Kafkára olcsó lenni hivatkozni.)

***

Kedves anyuka és apuka! Nincs okunk azt feltételezni, hogy nem kellően megalapozott döntést hozott 20 évvel ezelőtt a bába, amikor az újszülött-szobából kihozta Jancsit, és nem Önöknek, hanem Juliska szüleinek adta át. A SOTE szülészeti klinika továbbra sem tud mit kezdeni az ügyben érzékelt joghézaggal: az egykori soroksári szülészotthon 1992-es szabályzata szerint olyan testületeknek kellene vizsgálatot folytatniuk, amelyek már nem léteznek, a Semmelweis Egyetem, mint jogutód ma érvényes szabályzata pedig nem tartalmaz szabályokat plágiumgyanú esetére, illetve nem foglalkozik az elcserélt gyerekek visszacserélésének kérdésével. Így, bár szabad szemmel is megállapítható, hogy Jancsika nem annyira az Önök, közelebbről a kedves apuka kisfia, hanem a másik kedves apukáé, míg Juliska nem azoké a szülőké, hanem az Önöké,mégis, emiatt az izé, hézag, joghézag miatt nem tudjuk visszacsinálni.

Ja, és nem tudunk visszamenőleges szabályzatot hozni. Mi nem.

És, ha egyszer nincs szabályzat, akkor nem tudjuk megoldani a helyzetet.

Itt, az orvosegyetemen tanítani is azt tanítjuk: "Ha nincs benne a protokollban, akkor meg se próbáld meggyógyítani a beteget!”

***

Én így látom, de, kedves KARD, kívánom (magunknak), hogy hallják meg, amit Te itt remélsz...

kela-bá 2012.01.20. 22:45:11

Újvidék: Magyarország-Franciaország 26-23 Hű de jó meccs volt emberek !Jó éjt mindenkinek !

ninimimi 2012.01.20. 22:48:12

Vannak reményt keltő jelek is, ne menjünk el mellettük! Az például, hogy Pali bácsi már nem mosolyog olyan gondtalanul és még újságírói kérdésekre is érdemben válaszolt, az komoly jele a normális felfogásnak.

Legalább nem csinál úgy, mintha nem történt volna semmi különös. Sőt olyanokat is fel lehetne itt hozni példának a hazai közéletből, akik ráadásul a még büszkébbet is eljátsszák hasonló helyzetben.

Dr.Dr. VUVUZELLANÉNI okleveles tengerimalac hentes 2012.01.20. 22:52:16

Kedves Timargabor!

Sajnalom, hogy nem erti, miert akarjuk, hogy Plagiba' maradjon. Pedig oly egyszeru! Minden nap, amit ez az emberek embere a Sandorpalotaban tolt az orbanisztan egy ujabb koporsoszoge.
Ennek fenyeben ertekelje at velemenyet arrol, hogy Plagiba' mikepp hat jelenukre.

Koszonom!

dr kíváncsivagyok 2012.01.20. 23:09:30

Amikor a 60' - as évek végén az általánosban puskáztam, a hátam mögött álló tanítónéni a fejemre csapott és beírta az egyest . Éntőlem megtarthatja a doktoriját Plagibá'( a lemondása után ) ...., de könyörgöm hadd csapjam fejbe egy kicsit !

dr kíváncsivagyok 2012.01.20. 23:11:34

@dr. balambher: még annyit tennék hozzá, hogy másokkal ellentétben nem ismerek senkit, aki ilyen módszerekkel doktorált volna, csak olyanokat, akik komolyan vették. Biztos rossz körökben mozgok.

Tippelek : nem vagy Fideszes...

pizzaboy 2012.01.20. 23:11:56

Mindig mondom én, hogy ebben az országban fejétől bűzlik a hal. Csak az a baj, hogy lassan hullaszagot áraszt.

Airgüzü 2012.01.20. 23:15:09

1.) Ilyen botrányt egyetlen egyetem, felsőoktatási intézmény sem engedhet meg magának. Nem kommunikálhatja, sugallhatja egyik sem, hogy a nála szerzett diploma, doktori cím, tudományos fokozat mutyizással és/vagy csalással megszerezhető
2.) Itt a köztársasági elnökről van szó, akinek mind itthon, mind külföldön példaképnek kell lenni, hiszen minket képvisel, a mi vérünk
3.) Ha már fel lett dobva a labda, állítanak, amit állítanak az oknyomozók, mind az igazságszolgáltatás, mind a nemzet tartása, mind az erkölcs, mind pedig a nemzeti megtisztulás jegyében komoly, alapos, előremutató vizsgálatot kell végezni.

villamos alóli kacaj 2012.01.20. 23:22:35

A KARD

Nem, a párbajtőr!
Ha el is zavaródik abból is csak az jönne le neki, hogy egy kis dolgozati stikli miatt nem lehet a zemberek zembere.
Pedig ő sokkal komolyabb ok miatt nem az!
De ő ezt sohase fogja megérteni.

2012.01.20. 23:25:11

@brekkk: Ez most hogy jön ide? Nem zavar, hogy nem a fideszről van szó, hanem Az álamelnökről?

Kisebbrendűségi komplexusod van?

Ne legyen! Egy békától ez szép teljesítmény! brekkk!

anyadmajma 2012.01.20. 23:27:21

Nos, azért ne felejtsük el, hogy plagi'bá már az átkosban is magas helyre szopta fel magát, és tán esetleg ez is közrejátszott, hogy '92-ben ez a dolgozat "átment" a lektoráláson, cum laude. Most meg lesz belőle egy szép cumi lauda....... Vagy neki, vagy nekünk, de itt valaki veszíteni fog.

2012.01.20. 23:30:25

@DR.VUVUZELLANÉNI:
Mi az, ami ebben az emberben a sajátja?
Az aranyérem mások érdeme.
A doktorija "törzsanyaga" bolgár.
A doktorija következtetései német.
A szégyene meg a miénk.

Széll Kálmán 2012.01.20. 23:58:36

a Fidesz az elképesztő kettősmércéje okán jön a képbe ebben az ügyban. Ha az ő kutyájuk hazudik az bagatell, ha másé akkor világdráma

Dr.Dr. VUVUZELLANÉNI okleveles tengerimalac hentes 2012.01.21. 00:02:47

@Könnyen elkaptuk, uram!: a sajatja?
meg semmi...
meg egy kicsi hazudozas, es a szolgalati auto, meg a kegli. na az lesz a sajatja elete vegeeig...

a hulyenek is megeri
(vagy csak annak)

Dr.Dr. VUVUZELLANÉNI okleveles tengerimalac hentes 2012.01.21. 00:04:29

@Széll Kálmán: hat en sem latom az utcakon a csocseleket kukatborogatni, tvszekhazat gyujtogatni, "mer' hazudott az elnok!".

bircus hungaricus 2012.01.21. 00:05:44

@DR.VUVUZELLANÉNI: mert nem mondja neki senki hogy menjen és burogasson

bircus hungaricus 2012.01.21. 00:08:23

@Széll Kálmán: a fidesz mindig is a sunyiság és az alatttomosság pártja volt, csak most már nem is titkolják. Gondoljunk csak OV ájtatos képére Strassbourgban és a magyar rögvalóságra - azt meg kikérem magamnak, hogy az én nevemben beszéljen és ha őfelségét megsértik, azt a komlett népre értse!

hower 2012.01.21. 00:18:51

Csatlakozom az előttem szólókhoz: tökéletes írás, minden sorával egyetértek.

Amidazophen 2012.01.21. 00:39:28

Tökéletesen egyetértek Timár Gáborral! Vidéki egyetemen néhány olyan kisdoktori disszertációt volt szerencsém látni, amelynek nivója egy gimnáziumi esszé szinvonalát sem haladta meg. De ezek a "kisdoktorok" fontos emberek voltak: az előző rendszer kiszemelt káderutánpótlása. Van, aki ma a parlamentben ül, sőt miniszter is volt. Én nem tettem szóvá akkor, mert nem sok közöm volt hozzá (de legfőképp, őszintén: nem volt elég bátorságom), viszont volt, aki vette a bátorságot ehhez - s azután vehette a kalapját. Akkor, a nyolcvanas években.

Tökéletesen egyetértek TG-ral: igenis ki kell boritani a bilit! Minden egyetemen!

Az, hogy a politika teljesen hitelét vesztette ebben az országban, több, mint sajnálatos. Be kell látnunk: ettől a hamiskártyás bandától mást várni nem nagyon lehet. De ha ezt a tudománnyal teszik (és nem csak diplomások), az végképp megbocsáthatatlan. Mert a nagyvilágban a tudomány embere még sokkal hitelesebb, mint a politikai hullámlovasok.

Ha nem lép fel a SOTE ebben az ügyben határozottan és keményen, akkor ezzel az összes magyar egyetem hirnevét gyalázza meg. Mert a bilit először mostmár nekik kell kiboritani - azután meg érvényesüljön a dominó-elv. Legalább a tudományt tartsuk meg még tisztán ebben az országban.

JT_Biopower 2012.01.21. 00:43:53

És ki lesz az a bátor jelentkező, aki a vizsgálógizottságot vezetni fogja? Ma azt hallottam, hogy akit eddig felkértek, egy sem vállalta.

sárkányfő 2012.01.21. 00:57:25

Javasolnék valamit.

Azt a doktori címet, amit hamarosan el fognak venni Schmittől, azt posztumusz oda kéne adni Nikolaj Georgiev úrnak.

Mégiscsak neki jár. Ő írta a szöveget. Jár neki a doktori.

duncan 2012.01.21. 01:16:32

@Hajdú Peter: te hülyébb (bocs: hüjébb) vagy, mint a nicked igazija...

M_R 2012.01.21. 01:17:58

"Végül is egy kétszeres olimpiai bajnok nem akárki."

Azt azért csendben hozzátenném, hogy mindkettőt csapatban "szerezte", a kispadon üldögélve - talán szorgalmasan jegyzetelve (hejes irási hibákal) hogy ki mit mond, kinek van "nyugati kapcsolata". Pártkáderként került bele az olimpiai csapatba.

Napkutya 2012.01.21. 01:22:50

Szerintem is az a gáz, hogy ez a történet NEM csak (Dr.???) S.P.-t csinálja ki, -hanem a SOTE hitelességét.

Neves hallgatók, oktatók, professzorok vért pisáltak, hogy felépítsenek egy jó hírnevet, -no, ez most megy a lecsóba.

Tudom, hogy ma már, senkinek, semmi sem drága, de mégis, -megéri EZÉRT kicsinálni egy egyetemet?

Jó, jó tudom, hogy már gründoltak egy másikat...

vernarancs 2012.01.21. 02:09:16

SP tiszteletre melto ember es tenyleg nagy dolog amit elert, de ne akarjon mar mas tollakkal ekeskedni. Nem kell masnak latszni mint ami. Ez az ember sosem volt valo politikaba. Az meg kulolon gaz, hogy beallt seggnyalonak. Szegyen, hogy egy ilyen jellemtelen ember a koztarsasagi elnok. Mintha a viszkis rablo lenne....

mojoking77 2012.01.21. 02:17:47

Tiszteletem,

Nem olvastam vegig az osszes hozzaszolast, nem is igazan melyedek bele a magyar kozeletbe,de megfogalmazodott bennem egy kerdes. Ha Magyarorszag mar nem koztarsasag, hisz az uj alkotmany szerint mar nem az, akkor miert is lenne szukseg eg masik koztarsasagi elnokre? A cimmel amugy sem kezdett senki semmit, evtizedek ota. Most az, hogy egy helyett ket vigyorgo bolond parolazzaon az osszes ideerkezo vendegnek? Inkabb koltoztessek a Miniszterelnokot a Szandor palotaba, es le van tudva egy csomo biztonsagtechnikai kerdes. Majd, ha megint Koztarsasag lesz az allamformank, megint lehet Koztarsasagi Elnokunk is. Tudom pontosan, mi az elnoki hivatal lenyege: egy olyan szemely a magyar vedelmi erok elen, aki nem fugg a kormanytol, de konyorgom, mikor fog ez, vagy barmelyik Fidesz altal delegalt droid nemet mondani szeretett vezerunknek??

mojoking77 2012.01.21. 02:20:07

Persze. Atolvasni meg majd en fogom elkuldes elott. Elnezest a Szandor palotaert, az eg-ert, meg a tobbiert ,amit eszre sem vettem

De hová tűnt Columbo felesége? 2012.01.21. 02:33:08

@butus, a Magyar Köztársaság állampolgára: @georgie58:

Szerintem csak ironizált - ennyire szerintem senki nem lehet hülye, hogy még ebben is Gyurcsányt lásson.

ON:

A poszt jó, sőt, remek, kiváló, teljes képet ad erről az egészről.

Schmitt Pál? Egy Möbiusz-szalag, elvhű gerinctelen alak.

Szerintem is le kell mondania - méghozzá azonnal, sűrű bocsánatkérések közepette.

A következő köztársasági elnök Polgár Judit legyen.
Ő a megfelelő személy e tisztség betöltésére. Az ő megválasztására az egész világ felkapná a fejét, hamar el is felejtené mindenki, hogy egy arra érdemtelen alak volt az előd.

párnalárva 2012.01.21. 02:33:22

Olyan az ország amilyen a köztársasági elnöke. Ha ezek után Schmitt megmeri engedni magának hogy nem mond le, azzal több tizezer tehetséges ember kemény munkáját tapossa sárba és lehetetleniti el a nemzetközi közvélemény elött.
1. Schmittnek tudnia kellett volna hogy ilyen háttérrel nem vállalhatja el az ország első emberének posztját mert ebben az országban ez elöbb-utóbb ugyis kibukik. Felvette a szopóálarcot mert a becsvágya és egója sokkal több mint az esze.
2. Ha már Scmitt ennyire ostoba és gerinctelen legalább a HVG vezetőinek lehetett volna annyi becsülete hogy az ország érdekében kussolnak. Nem tették mert ők is aljasok és csak a saját és megbízóik érdekeiket nézik mint Scmitt. Az ország céljai érdektelenek a számukra.
3. Mivel az első két pont már megvalósult, az egyetlen elfogadható következő lépés a lemondás.
Ha ez nem történik meg azzal a FIDESZ is nyíltan deklarálja hogy a saját hatalmi érdekeiket jóval az ország érdekei elé helyezik és akkor tényleg nem csodálkozhat senki hogy Mo.-ra és annak szellemi tőkéjére is bovliként tekint mindenki ("Dehát ott még a köztársasági elnöknek is kamu doktorija van/volt. Mit lehet elvárni bárki mástól?")
Ez már rég nem Scmittröl szól hanem egy egész ország megítéléséröl. A feladat adva van. A megoldásnak hosszútávú és messzemenő következményei lesznek.
Schmittnek ez az első és egyben utolsó alkalma is hogy valódi államférfiként viselkedjen.
Nincs könnyű helyzetben, de csakis sajátmagát okolhatja.

röhögő 2012.01.21. 04:16:18

@incola: "9.000.000.000 Mrd HUF bevétel" - ehehehe... vagy a nullákat vagy az Mrd-t hagyd le! Te se matekszakon végeztél!

röhögő 2012.01.21. 04:20:06

@DR.VUVUZELLANÉNI: "hat en sem latom az utcakon a csocseleket kukatborogatni, tvszekhazat gyujtogatni, "mer' hazudott az elnok!".
- No igen, mert most nem a Fradi B-középbe kellene beülni bujtogatni.

röhögő 2012.01.21. 04:23:33

A poszt pedig remek. Skicc Plagiba pedig már uncsi belerúgni.

nane123 2012.01.21. 04:38:06

Édesanyám a diplomamunkájában(ami ugye nem egy doktori disszertáció jelentőségű munka) egy bekezdésnyi idézetnél nem rakta ki az idézőjelet, aminek diplomamunka 1-es + fegyelmi eljárás lett az eredménye. Következő félévben újra beadta a diplomamunkát, ezúttal már a két idézőjelekkel együtt, és így sikerült megszereznie az oklevelet. :) Ha pali bácsi tényleg ért ahhoz, amiből írta a disszertációját, akkor továbbra is ott van a lehetőség, hogy a formai követelményeknek megfelelő munkát adjon be. :)

preddy 2012.01.21. 04:38:36

@röhögő:
Lehet hogy nem matek szakon végzett, mondjuk ez erősen látszik is abból a marhaságból amit iderittyentett, de lehet hogy megvan a kis és nagydoktorija a Lehel piacról...

ubu1 2012.01.21. 04:58:44

@parnalarva: Komolyan gondolod, hogy a sajtó feladata a bűnöző politikusok húzásainak elfedése valamiféle magasztos ország-érdekre hivatkozva? Szerintem meg igenis jól tették, hogy kitálaltak. Minden normális embernek az az érdeke, hogy az ilyesmi kiderüljön, még ha fáj is bizonyos szempontból.
A hozzászólásod többi részével egyetértek: igenis le kell mondania sűrű bocsánatkérések közepette. Örüljön, ha megússza büntetőjogi felelősségre vonás nélkül.

röhögő 2012.01.21. 06:08:06

@preddy: No igen. Hülyeség azt gondolni hogy a sok indiai és arab srác az olcsó magyar orvosi tanulmányokat csak azért nem választja mert skicc plagi dottore lett ott. A SOTE kutatói miatt fontos ez. Aki az egyetemek rangsora miatt válasz helyet a tanuláshoz, mert van pénze, az nem ide fog jönni.

röhögő 2012.01.21. 06:10:16

@preddy: Ja, a Lehelen a főbejárattól balra, azt a drága narancsot rögtön kisdoktoriba csomagolják. :-)) Ott vette a narancsot milliárdokért.

igényes 2012.01.21. 06:10:21

Dr. Kiszel Tünde asszony is valós elnökjelölt lehetne.
Tudomásom szerrint évente készített naptárjaiban eredeti anyagok is vannak, és Gegely úrtól csak a hónapokat vette át.

Naptárak hatása a pénztárcára! Ez a cime kisdoktorijának.

stellaz1 2012.01.21. 06:12:04

Ha a SOTE most majd rendben levőnek találja mégis ezt a doktorit, akkor az azt jelenti, hogy a SOTE doktori címei annyit érnek, mint egy egy control c - control v?

Mpndjuk a dékán szerint a tesneveléses karon ez elfogadható. De akkor már így kellene írni, hogy "dr (de csak tesis) Smith Plagi"

AMúgy Plagi bácsinak nem rossz, hogy minden megszólalása közben rajta nevetnek?

röhögő 2012.01.21. 06:14:49

@parnalarva: "legalább a HVG vezetőinek lehetett volna annyi becsülete hogy az ország érdekében kussolnak. "
- érdekes a demokrácia felfogásod. Az USA-ban azt a két újságírót közmegbecsülés övezi már akik a Watergate botrányt kirobbantották.
Ha egy iskolában egy tanár pedofil, akkor az iskola érdekében ezt elhallgatom? Na ugye!

stellaz1 2012.01.21. 06:15:08

na meg a kormány azt nyilatkozta, hogy nincsen okuk Plagi bácsi szavában kételkedni (és ezzel együtt orbán döntésében ugye)

ezek után mit mondanak?

röhögő 2012.01.21. 06:16:21

@stellaz1: megnézném a testnevelési karon a következő dékán választás eredményét.

ugatok 2012.01.21. 06:22:29

Azért bizonytalanok az emberek ennek az ügynek a megítélésben, mert a "plágium" valamiféle úri huncutságnak, diplomás emberek egymás közötti szivatósdijának látják. Nem fogalmazunk egyértelműen, pedig van erre egyszerűen értelmezhető kifejezés, az, hogy LOPÁS! Az elnök, vagy az őt kiszolgálók egyszerűen loptak, ellopták más gondolatatait.A lopás pedig bűn, melyet a törvény büntet. Minden további magyarázkodás felesleges. Ha ezt Magyarországon következmények nélkül meg lehet tenni, akkor mostantól szabad a gazda, mindenki vihet mindent a kenyértől a gondolatig.

röhögő 2012.01.21. 06:27:09

@ugatok: Ebben az esetben ez nem egyszerű lopás, több annál, mert a lopott szellemi termékkel egy a társadalomban megkülönböztetett címet birtokol, annak előnyeivel.

funfun 2012.01.21. 06:48:00

@dr. balambher: Sőt, hamarosan kiderül, azok a doktorik nem érvényesek, mert nincs bennük több mint 80%-nyi törzsanyag. És a következtetések sem korábbi publikációk által már megmérettetett, ergo a tudományos világot egyszer már meggyőző következtetések, vagyis ez sem megfelelő. Éljen Doktor Shit Plágium!

ugatok 2012.01.21. 06:56:10

@brekkk: az, hogy más hülye, téged nem ment fel adott esetben (ez ilyen!) a hülyeség alól.

funfun 2012.01.21. 06:56:37

Ha valaki olimpiai bajnok, mégha kétszeres is, nem jelenti azt, hogy nem lehet erkölcsi nulla. Vagy bűnöző, mint a jogerősen elítélt Farkas Péter olimpiai bajnok.

Admiral. 2012.01.21. 07:03:22

A post valoban jo, fontos szempontokat vesz figyelembe, de valamirol megfeledkezunk mindannyian.
A Fidesz valasztasi gyozelem utani elso lepese az volt, hogy menesztettek Solyom Laszlot, nem hosszabbitva meg mandatumat a kovetkezo 4 evre.
Mar akkor pontosan lehetett tudni az okat Schmitt kinevezesenek, aki pontosan megfelelt annak a celnak amire gerinces, magara valamit is ado ertelmisegit nem lehetett volna talalni.
Na innentol kezdve mindegy, hogy Pali bacsi elvegzett - e barmifele iskolat vagy csak a nevet tudja alairni az el sem olvasott papirokra.
Tutira veszem, hogy a 2 ev letelte utan menni fog.
A mor megtette kotelesseget, a mor mehet.
Es az uj embert nagylelku konszenzussal nevezi ki a parlament.
Es bizonyitva a demokratikus elkotelezettseg.
Fidesz modra.

stellaz1 2012.01.21. 07:04:21

@funfun:

erkölcsileg nem azért nulla, mert másolta a doktorit, hanem azért, mert

1, elvállalta a "álamfői" posztot, úgy, hogy erre ennek tudatában teljesen méltatlan
2, mikor kiderült, akkor ahelyett, hogy bocsánatot kérve lemondana, elkezdett hazudozni össze-vissza

stellaz1 2012.01.21. 07:06:14

@stellaz1:

annyi kiegészítéssel, hogy a kormányfői posztra nem csak méltatlan, de alkalmatlan is

egy kibaszott aláírógép

nu pagagyí 2012.01.21. 07:52:39

Scmitt Pali pont úgy doktor, mint Tömjén elvtárs keresztény, Orbán meg demokrata. Szánalmas álarcos bál.

röhögő 2012.01.21. 08:05:20

@nu pagagyí: Írd hejesen a nevét, Skicc Plagi!

röhögő 2012.01.21. 08:08:26

Azért elgondolkodtató, hogy 100 kommentnél tartva, egy-két effektív elmebeteg kivételével nem védi senki, még a hivatásos narancsdroidok sem.

párnalárva 2012.01.21. 08:10:31

röhögő

Szerintem a HVG nem azért boritotta a bilit mert olyan hú de nagyon félti a demokráciát, hanem mert egy olyan érdekcsoportba tartozik akiknek érdeke Pali bácsi megbuktatása és ezzel a FIDESZ gyengítése.
Ezzel a motivációval azért már aligha érdemelnek közmegbecsülést.
A félreértések elkerülése végett ha Mo. egy normális ország lenne én is úgy gondolnám hogy bármilyen okból is, de helyes egy ilyen infót nyilvánosságra hozni. Viszont ha Mo. normális ország lenne Pali bácsi már rég lemondott volna, vagy méginkább soha nem is lehetett volna államfő mindenek elött.
Mivel Mo. nem normális ország ezért erős a gyanúm hogy Pali bácsi a helyén fog maradni és ismét csak mások (doktorok, kutatók, diplomások, stb) fognak szenvedni megélhetési politikai bűnözők miatt, mert az ő végzettségük is hiteltelenné válik.
Hogy miért gondolom hogy a helyén fog maradni? Ugyanazért amiért Gyurcsány is még évekig a helyén maradt miután elismerte hogy hazudott és nem csinált semmit és végül nem is ezért kellett eltünnie, hanem mert tényleg semmit nem csinált. Mert ebben az országban bármit meg lehet tenni következmények nélkül. Kvázi értelmetlen a demokráciára hivatkozni, mert az nagyon gyerekcipőben jár.

a_tom 2012.01.21. 08:18:28

"az ország egyharmada szerint az elnök nagy bajt csinált az országnak, de azért maradhat. Mi van? Te jó ég..."

Ezek szerint az emberek igen nagy része nagy bajt csinál, akár az országnak is, de ezt szeretné megúszni. Persze ha szabad a kisökörnek, akkor Jupiternek méginkább.
Adóelkerülés, ügynökmúlt, uram-bátyám-maffia, stb...

Irígylem önt doktor úr hogy ezzel nem szembesül naponta ebben az országban.

ajjaj99 2012.01.21. 08:22:47

@incola: Ma már másodszor futok ilyenbe bele: Ha leírod számokkal, hogy milliárd, akkor betűkkel már nem kell, mert úgy már nem azt jelenti.

TrueY · http://qltura.blog.hu 2012.01.21. 08:35:43

Amikor édesapám a kisdoktoriját védte, előtte volt egy nő, akinek ez volt a doktori témája: hagyan díszítsük fel tantermeinket nemzeti ünnepeink alkalmából. Komoly anyag lehetett. Viszont ebből a nőből nem lett köztársasági elnök. A hitelesség szerintem nagyon fontos és Idegen Tollnak nincs ilyen. Igaz nem is a doktori balhé miatt veszítette el. Az csak árnyalta a képet.

nu pagagyí 2012.01.21. 08:42:53

@parnalarva: Szerintem az az érdekcsoport, amelyikre céloztál, az a demokráciát szerető polgárok csoportja lehet. Nem olyan nehéz ezt belátni egy lábszagú diktatúra kellős közepén.

Megfigyelo 2012.01.21. 08:48:28

@brekkk: Hát az ország szellemi szinvonalára valóban rossz fényt vet, hogy másodszor(!) is kormányra juttatta a Fideszt. Aztan a 2/3 birtokában az már ami értékes akadt, azt is mind szisztematikusan tönkreteszi. Így a magyar tudományt is...

röhögő 2012.01.21. 08:59:27

@parnalarva: Tudod itt a baj, hogyha valaki remek munkát végez, mint a HVG újságírói, akkor egyesek rögtön érdekcsoportokat sejtenek mögötte.
Ebből látszik mennyire meg van mérgezve a közélet.
Újságírók? Igen. Az a dolguk hogy írjanak a disznóságokról? Igen. Felfedtek egy nagy disznóságot? Igen. Közzétették? Igen.
Akkor mi a gond? Skicc Plagival kell foglalkozni és nem velük.

butus, a Magyar Köztársaság állampolgára 2012.01.21. 09:07:28

@Zébácsi: Én is az ironizálásban bízok, mert nem jelentkezett lemocskoló válasszal.

butus, a Magyar Köztársaság állampolgára 2012.01.21. 09:10:44

@dfactor: Így utólag, szerintem is. Egyébként jött volna a szokásos komcsizás, s egyebek. Holott az összes komcsit utálom csak igazán, függetlenül attól, hogy most melyik pártban meresztik a seggüket.

timargabor · http://kard.blog.hu 2012.01.21. 09:12:18

@parnalarva: röviden azt írod, hogy ha normális ország lennénk, akkor SP lemondana, és akkor a HVG nyugodtan megírhatná az ilyesmit - de mivel nem vagyunk normális ország, ezért ne írja meg (mert akkor csak a Fideszt akarja fúrni).

Catch 22

Ha normális ország lennénk, a Fidesz nem védené a plágiumon kapott bábját.

timargabor · http://kard.blog.hu 2012.01.21. 09:21:43

@parnalarva: ja, és amit Gyurcsányról írtál, azzal betű szerint egyetértek, múlt heti posztban írtam is
kard.blog.hu/2012/01/13/mi_a_bovli

párnalárva 2012.01.21. 09:22:36

timargabor

Egyetértek.

preddy 2012.01.21. 09:35:09

@röhögő:
... egyszerű lopásnál pedig, ha eleget lop és nem kapják el, a társadalom virilistája lehet!
lehet bányája, szőleje, akármije, csak ne legyen szegény, mert azt nem szeressük! :-)

Laarson 2012.01.21. 09:36:20

azért kéne lemondania mert a saját érdekét helyezi az ország érdeke elé köztársasági elnökként.

Mr. Waszabi 2012.01.21. 09:50:19

Klasszikus, egész estés, színes szélesvásznú westernt látunk épp, csak ez made in hungary.
A gonosz főszereplő eleinte ura a helyzetnek, majd lassan elkezd szorulni a nyaka körül a hurok. Először csatlósai hullanak el, szépen, egyesével, mígnem magára marad. Közben a zene egyre izgalmasabban diktálja az elkerülhetetlen végkifejletet: rá is sor fog kerülni, ő hal meg utoljára. Romantikus. Nincs is szebb annál, mint amikor az élet torolja meg a disznóságokat, emberi kéz érintése nélkül. Nekem tetszik ez a film, de nem venném meg dvd-n - elég egyszer is végignézni:)

bukott_angyal 2012.01.21. 10:09:56

A poszt tökéletesen összefoglalja a dolog lényegét. Még a következtetése is logikus: a SOTE érdeke az, hogy az eset hitelt érdemlően tisztázódjék, és amennyiben az eredmény az lesz, aminek látszik, akkor a címet visszavonják. Na de hol van ebben az országban logika?!
Az már csak egy icipici hab a tortán, hogy ez a nagyszerű ember, aki saját bevallása szerint nem is használta a doktori címét, egyébként pedig a közszolgálati rádióban elmagyarázta a 10 millió buta laikusnak, hogy itten azért voltak mások a szabályok, mert ez nem PhD, hanem csak egy kisdoktori disszertáció, ahol ugye..... blablabla.
Namármostan, ehhez képest az EP a cikkben is jelzett angol nyelvű oldalán ő maga PhD-nek titulálja az 1992-ben megszerzett fokozatát, a magyar nyelvű oldalon pedig a filozófia doktorának mondja magát.
Erre mondja a művelt német, hogy Laughing Out Loud (LOL).

párnalárva 2012.01.21. 10:26:32

röhögő

"Akkor mi a gond? Skicc Plagival kell foglalkozni és nem velük."

Szerintem elég világosan leírtam mit gondolok róla.
Semmi jót.

"egyesek rögtön érdekcsoportokat sejtenek mögötte."

Te komolyan gondolod hogy pl. a HírTV, Magyar Nemzet, ATV, Népszabadság elfogulatlan, semleges médiumok?
Ha nem, akkor miért gondolod hogy a HVG kivétel? Annak is van tulajdonosa.

Dr.Akula dr.Omedár 2012.01.21. 10:38:26

szerintem alanyi jogon kellene járnia a diplomának és a kis-és/vagy nagydoktori címnek is azoknak akik megfelelnek az elvárásoknak.
Szudáni és Elefántcsontparti diplomát lehet venni a neten is.

zum trucc 2012.01.21. 11:09:35

Nagyon feszes, nagyon ütős, nagyon meggyőző cikk. Gratulálok a szerzőnek, logikus és arányos gondolkodása miatt, meg azért, mert anyanyelvén/anyanyelvünkön tökéletesen fogalmaz.
Plagi bácsinak azért van mentsége: egy végiglógott, -bulizott élet alkonyán már szinte joggal hiheti, hogy neki ez is jár.
Azt meg, hogy a dr és a phd betűk jelentése között tartalmi között különbség lenne, azt eddig nem is tudta.

párnalárva 2012.01.21. 11:14:39

Számomra még az a megdöbbentő ebben az egész sztoriban hogy nem elég hogy Pali bácsi plagizált, de annyira okos volt hogy még a plágium forrását is beírta a szószedetbe.
Ha ezt nem teszi meg szinte biztos hogy soha senki nem nyomozza ki hogy a doktorija egy kamu.
Két magyarázatot tudok elképzelni:
1. Pali bácsi fizetett valakinek hogy írja meg neki a doktoriját, az pedig jól átb%#+ta és egyszerüen összeollózta azt innen-onnan. Ez esetben múlt héten ő is épp úgy megdöbbent a hír hallatán mint bárki más, hiszen ő maga sem tudta hogy a dolgozata egy kamu. Abban a hitben élt hogy bár más munkája, de legalább eredeti.
Erre persze nem hivatkozhat hiszen az pont akkora gáz lenne.
2. Pali bácsi esze vág mint a borotva és önszántából beírta a plágium forrásait a doktori végére. Ez kb. olyan mintha egy bankrabló direkt otthagyná a jogsiját a tett színhelyén.
Nagyon remélem hogy az első verzió igaz, mert akkor legalább annyi elégtétel van a történetben hogy Magyarország államfője nem egy totál idióta.

párnalárva 2012.01.21. 11:17:59

@zum trucc:

"Plagi bácsinak azért van mentsége: egy végiglógott, -bulizott élet alkonyán már szinte joggal hiheti, hogy neki ez is jár."

:):):)

Dr.Akula dr.Omedár 2012.01.21. 11:19:10

@parnalarva: "Magyarország államfője nem egy totál idióta."
biztos, hogy nem az. nézd meg az életpálya modellt: siker siker hátán, és folyamatosan minden rendszerben. én a helyében írnék egy bestsellert( besztsallert)Hogyan éljünk qrva jól minden rendszerben címmel

Szittyakürt 2012.01.21. 11:36:17

Megszavaztátok, megkaptátok. Mi itt a gond? SP-nem a bugázott diplomamunkája teszi tökéletesen alkalmatlanná a posztjára, hanem a saját személye. Akinek eddig is megfellt, annak ezután is meg fog felelni. Akinek meg nem, az mondhat, amit csak akar. A SOTE pedig majd szépen elmismásolja az ügyet egy testületileg kiadott nyilatkozattal. Hogy miért? Mert momentán nem találnak senkit, aki adná a nevét a vizsgálóbizottsághoz. Még szerencse, hogy demokrácia van, nem kell tartani semmitől...

Szittyakürt 2012.01.21. 11:38:23

@Dr.Akula dr.Omedár: Hogyne olyan hosszú nyelvvel bárki érvényesülni tud. Már aki jól bírja a keserűt.

dfactor 2012.01.21. 12:01:31

@butus, a Magyar Köztársaság állampolgára:
Igazából nem az a kérdés, hogy valaki komcsi, fasiszta vagy fideszes, hanem az, hogy az aktuális hatalomhoz képest mennyire marad gerince. A mai fidesznyikek '89 előtt buzgó MSZMP tagok lettek volna (a fiatalokra értem, nyilván). Gerinc nuku, probléma nuku.
Gondolkodás nincs, enyém lesz a kincs. (Stanslaw Lem - Kiberiáda, 1967)

butus, a Magyar Köztársaság állampolgára 2012.01.21. 12:28:54

@dfactor: "A mai fidesznyikek '89 előtt buzgó MSZMP tagok lettek volna (a fiatalokra értem, nyilván). Gerinc nuku, probléma nuku."
Jelentős részük az is volt, a túl fiatalok pedig a KISZ-ben funkcionáriusként készültek a hatalomra. Amennyiben nem történik 89-ben ez az "ál" rendszerváltás, ma minden Fideszes komoly MSZMP-s pozícióban csücsülne.

Kormányvédő Agyhalott Akciócsoport 2012.01.22. 19:28:11

Szégyen, hogy olyan polgárai vannak Magyarországnak, mint ti!

Az elnökről így beszélni, ilyen tiszteletlenül!

Az elnök egy közjogi méltóság, ebből fakadóan megkérdőjelezhetetlenül kijár neki a tisztelet, ugyanúgy mint a szülőknek, vagy akár Istennek.

Törzsanyag 2012.01.23. 14:46:14

@Kormányvédő Agyhalott Akciócsoport:

"Én vagyok az úr, a te istened... I. Senki mást ne tekints istennek, csak engem" (Kiv 20,3)

charlie sheen 2012.01.24. 09:43:06

Küldöldi szakértőket bíz meg a Semmelweis Egyetem a disszertáció elemzésével... lol
Mi van gyerekek? Hát ennyire be vagytok fosva, hogy senkinek nincs vér a pucájában, hogy leleplezzen egy piti, sunyi csalót? Mert ő egy olyan fontos segg, amit csak nyalni szabad, de rúgni nem.
Ebből a shitpál ügyből lóg ki talán a legjobban, hogy mekkora egy nagy rakás szar ez a magyar jobboldal (fideszestül, jobbikostul, kdnp-stül).
Az álásgosan bemutatott "erkölcsösségük" és "becsületességük" csak felszínes máz, alatta nincs semmi, csak valami végtelenül elrohadt ürülék.
Takarodjatok vissza a jó büdös kurva anyátokba, jobbinger magyarok!

timargabor · http://kard.blog.hu 2012.01.24. 10:45:25

@charlie sheen: Igen, ez a megoldás, a jelek szerint a SOTE elég elkötelezett.

Nem is kell ide magyar szakértő, a hitelesített fordítást feltalálták már. A SOTE helyében én felkérnék pár kő-konzervatív brit és amerikai intézményből egy-egy idős professzort, oszt jónapot.

Törzsanyag 2012.01.24. 13:35:22

@charlie sheen:

Véleményem szerint félreérted. Egy csalás lebuktatása legfeljebb odáig terjedően tudományos kérdés, hogy egyező-e a szöveg az eredetivel. Ez jelenleg Magyarországon belül nem szakmai ügy és nem bátorság vagy félelem kérdése. Itt kifejtettem éppen erről az álláspontom:
torzsanyag.blog.hu

charlie sheen 2012.01.24. 14:05:06

@Törzsanyag: Elnézést az előbbi hangért, nemkicsit felindult voltam.
Viszont mindenkinek jobb, ha a közélet megtisztul. Ha Plagi bácsinak pedig egy szemernyi gerince volna, akkor most lemondana - ha ezt nem teszi meg, az egész országot teszi nevetség tárgyává. Nem csak politikailag pusztító, hanem az egész magyar felsőoktatást hiteltelenné teszi ország-világ előtt.
Valószínűleg azért háborít fel jobban ez a dolog, mint másokat, mert én csináltam doktorit, és tudom, hogy mennyi munka van vele.
180 oldalt tükörfordításban átvenni (vagyis még arra sem vette a fáradságot, hogy átfogalmazza) a pofátlanság csimborasszója. Egyszerűen undorító.

Törzsanyag 2012.01.24. 16:02:29

@charlie sheen:

Tőlem nem kell, ha érzékeny lennék, nem jöttem volna az internetre.
Nem egyedül gondolod így. És nemcsak a magyar intézményrendszert tiporja, hanem a magyar szakemberek boldogulását, a konzervatív értékrendet, a hitet és a magyar tudományos múltat is.

lujo22 2012.01.26. 06:00:33

ezután ha vki valóban komoly munka után kapja a doktorit, akkor mondja így:
nonSchmitt doktori fokozata van!

Kék az ég 2012.01.26. 06:34:43

@incola: Ez a dékán védekezése után mar kevés! ha komolyan gondolja a rekor akkor a jelentés utas - ha plágium igazolt - akkor a dékánt, Tóth Miklóst aki védte az elején, úgy vágja ki mint a bizonyos macskát az egyetem tekintélye megőrzése céljából.

Kék az ég 2012.01.26. 06:37:41

@bukott_angyal: Na de hol van ebben az országban logika?!

ITT VAN: Teljesen logikus.

Plágiumgyanúba keveredett rektor dékánhelyettesét tüntette ki doktor Schmitt

napifix.postr.hu/plagiumgyanuba-keveredett-rektor-dekanjant-tuntette-ki-doktor-schmitt

Kék az ég 2012.01.26. 06:40:16

@párnalárva: Miért is lenne érdeke a HVG-nek, hogy Orbán Viktor KE lehessen a gyanúsan törvénybe iktatott 2 év után jár az összes luxus az elnöknek után?

De az is lehet Tőkés Lászlóból csinálnak KE-t 5 évre a lemondás után.

az is a HVG érdeke?

Szabad Gábor 2012.02.01. 09:19:32

Schmitt úr, ne jöjjön Debrecenbe!

porcsin2012. február 01. 07:44

Attól tartok, az ön jelenléte nem emeli, hanem elveszi az ünnepünket.

www.vagy.hu/tartalom/cikk/1564_schmitt_ur_ne_jojjon_debrecenbe
süti beállítások módosítása