Volt egyszer egy párt. Fiatalok voltak, tele változtatni, a begyöpösödött, megújulni képtelen kommunista rendszert leváltani akarással. Sokszor nemcsak igazuk volt, de igen frappáns módon találták fején a szöget. Szerethetőek voltak, sőt, talán az egész palettán a leginkább azok (mondta akkor már nyolcvanhárom éves, de akkor még briliánsan tiszta fejjel gondolkodó apai nagyanyám). Ákost szerették, még Banzaiként, Cseh Tamást. És persze Bacsó filmjét, a Tanút, olyannyira, hogy a jelképüket és a narancsszínt is onnan vették. A később újságcímként is elhíresült Magyar Narancsot, a hatalmi szóval elrendelt hülyeség metaforáját. Roxette-tel kampányoltak 90-ben, a Listen to your heart, a Hallgass a szívedre volt az egyik fő üzenet.

Átugrok húsz évet, átugrom a csuhásokat, az első kormányzásuk ellentmondásos, de összességében pozitív éveit, a váratlan bukást és a nyolc megkeseredett évet. 2010-ben az abszolút hatalomba tértek vissza. Nincs koalíciós kényszer, nincs konszenzuskényszer, tényleg olyant lehet alkotni, amilyent elképzelnek.

És akkor ez jön ki belőle. Eltelik két év ebből, és láthatóan nem veszitek észre, hogy ha a pártállam nem is ugyanaz, de az akkori kedvencek sokszor, túl sokszor, már rólatok szólnak. Ákos és a Banzai (meg hát Orwell) 1984-éről sokaknak - csak pont nektek nem? - beugrik: "a háború: béke - a szabadság: szolgaság - a tudatlanság: erő". És innen egy lépés a "lenyúlás: megvédés - a recesszió: növekedés - a regisztráció: a demokrácia kiteljesedése". És így tovább. Az 1984 nem kézikönyv, mondja itteni képünk, és mégis, mintha túl sok szempontból az lenne. Cseh Tamás Tangója (Játsszuk ma újra el, hogy mindenki másról beszél. Egy néhány hírfoszlányt hoz fülünkbe a szél) bizony már rólatok szól. És az, hogy "játsszuk újra el, hogy semmiről sem tudunk"? Hogy Hobó Orgiája mennyire, azt már nem is mondom komolyan, őt sose szerettétek. Vagy nem jut eszetekbe ez a dal az álkoalíciótókról? Na de a Tanú, barátaim! Ennek kéne a legjobban fájnia, és mintha nem vennétek észre. Nem, nem Bástya elvtárs szerénysége ugrik be (még nem. Még pár év, és talán, de odáig nem kéne eljutni). De Virág elvtárs a hanyatló Nyugattal? A "kit csaptunk mi be?"-vel? "Ahol nem vagyunk mi, ott az ellenség." Az már nagyon is. És hát a kultikus mondatotok: "az új magyar narancs: kicsit sárgább, kicsit savanyú, de a miénk" - az annyira rólatok szól már, hogy nekem fáj.

Ha nem lenne annyira nyilvánvalóan negatív az üzenete, még kampányolni is lehetne vele - ellenetek. Vagy ha lesz egy szerethető alternatíva, akkor akár Roxette-tel is. Az ütne?

Miféle mókuskerékben vagytok, hogy nem veszitek észre?

Egyetértesz? Csatlakozz hozzánk a Facebook-on:

Ez valami gyönyörű. Hétfő este részletes vita a választási törvényről, aztán kedd reggel a fideszes Papcsák Ferenc képviselő előhúz egy hatvan oldalas módosító javaslatot. Éjjel ihlete lehetett, alighanem.

Technikai vagy lényegi változtatások? Fél nap az ellenzéknek, hogy megismerje és kialakítsa az álláspontját? Egyáltalán: a kormánypárt képviselői már látták? Vagy nekik mindegy, valaki bekiáltja, hogy igen, oszt' jónapot?

És még ahhoz is ragaszkodnak, hogy erről most szavazzanak. Plenáris vita nélkül persze, hisz annak már vége.

Hölgyeim és Uraim, sokszor mondták, mondtuk már, hogy ez átlép egy határt, most biztosan ez a helyzet. A jelen törvénytervezet, amelyet ilyen átláthatóan módosítgatnak, nem a vízközmű-társulásokról szól. EZ A VÁLASZTÁSI TÖRVÉNY! Ennek alapján lehet Önökről véleményt mondani 2014-ben.

Délután többször rákerestem, és eléggé elborzasztó, hogy a kérdéses javaslatot sehol nem találom az interneten. Mindenki azt ragadja ki, hogy "egyesületek nem indulhatnak", de az nem zavar senkit, hogy a többi 226 pontról nem tudunk semmit? Az Országgyűlés honlapján október 30-án kedden 17:10-kor nincs 24 óránál frissebb, a "Papcsák" karaktersort tartalmazó állomány. Mi lehet benne, ami ennyire titkos? És hát hatvan oldal azért sok. Nagyon sok. Abba nagyon sok disznóság is belefér, márpedig ha nem tudom, mi van benne, akkor ezt feltételezem. Kérem, hölgyeim és uraim, ott a kormányoldalon, lazán dőljenek hátra és képzeljék el: ha Horn vagy Gyurcsány csinál ilyent, mit feltételeztek volna a szándékokról? Mert józan ésszel csak azt lehet feltételezni, hogy mindent ami kínos, ami még az egyéni indítvánnyal elsumákolt államigazgatási és társadalmi egyeztetésre sem engedett törvényből is kirívóan durva, az van benne ebben a hatvan oldalban - legalábbis úgy járnak el, mintha. A HVG értesülései szerint pl. betarthatatlan rendelkezés is akad benne, hiszen állítólag (ismétlem: szeretném ellenőrizni, de nem tudom) a jegyzőknek személyesen kellene felkeresniük az állampolgárokat a regisztrációs időszakban, hogy tájékoztassanak az új rendszerről. Nyilván a pongyola fogalmazás az ok, de hát aki írt már egy éjszaka 60 oldalt (mert biztos úgy volt...), az tudja, hogy megy ez. És hány ilyen marad benne?

(UPDATE 2012.10.30 22:50: A jegyző vagy megbízottja azért megy ki a polgárokhoz, hogy tájékoztassa őket a rendszerről és átvegye a regisztrációs nyilatkozatokat. Akkor eljutottunk oda, hogy persze erre bárki bólinthat - és miért ne tenné - csak a jegyzői hivatalok emberei járkálnak majd három hónapig tök fölöslegesen, hiszen akár fel is lehetne tételezni, hogy az emberek el akarnak menni szavazni. Ha meg mégsem, hát nem mennek el. Mennyivel egyszerűbb lenne, nem? Ja, hogy eddig pont így volt? Persze 2014-ig lehet még messze van, addig lehet még cserélni a lapokat az Alaptörvényben.)

(UPDATE2 2012.10.31 7:15: nu pagagyí kommentelőnk megírta a linket, amelyen a már az alkotmányügyi bizottság javaslataként továbbfutó dokumentum elérhető tegnap késő este óta: klikk ide.)

Kedves fideszes képviselő hölgyek és urak, Önök olvasták Papcsák képviselőtársuk hatvan oldalát? Ha igen, miért kell sunnyogni? De ha nem, akkor ugye látatlanban nem szavazzák meg?

Na jó, ezen a reményemen magam is mosolygok. Egy azért még maradt. A köztársasági elnök úr nagyon büszke arra - nem is teljesen alaptalanul - hogy eljárási okokból is hajlandó visszaküldeni törvényeket. Áder úr, erről mi a véleménye? Ismétlem: nem a víziközművekről vagy a hulladékgazdálkodásról beszélünk - hanem A VÁLASZTÁSRÓL!

Egyetértesz? Csatlakozz hozzánk a Facebook-on:

Tegyük a KARD blogot a könyvjelzők közé

RSS hírfolyam a blog bejegyzéseiről

Nálunk tényleg mindennek ára van. 250 ezer eurónyi államkötvény vásárlásával magyar állampolgárságot lehet szerezni egy fideszes javaslat szerint. „A haza nem eladó.” – hangzik el oly gyakran. De azért eladjuk.

Kohn 15 év után hazalátogat, és döbbenten látja, hogy barátjának, Grünnek a lánya egy gyönyörű, 18 éves szépséggé serdült.

Mondja is Grünnek: - Nagyon tetszik nekem a lányod és feleségül venném. A dolog komolyságát bizonyítandó, felajánlok egy tízezer dolláros ajándékot...
Grün közbevág: - Mit képzelsz? Na persze, vén kecske is megnyalná a sót? Hogy én, a gyönyörű lányomat, tehozzád? Hát ezt verd ki a fejedből! Nincs az a pénz! Érted? Nincs az a pénz!

Eltelik egy hét, Kohn ismét felkeresi Grünt:
- Nézd, gondolkodtam a dolgon. Lehet, hogy alulbecsültem a lányod szépségét. Egy húszezer dolláros...
- Grün ismét közbevág: - Nem, nem, erről szó sem lehet! Jegyezd meg: nincs az a pénz!

Újabb hét múlva Kohn:
- Grün, ne haragudj, nem tudom elfelejteni a lányodat. Egy százezer dolláros ajándék talán...
- Mire Grün: - Kedves barátom! Keblemre! Mikor tartsuk az esküvőt, melyik zsinagógában, milyen szertartásrend szerint?
- De Grün, egy hete még azt mondtad, nincs az a pénz!
- Azt. Na, de ha van?

Két hónappal ezelőtt még arról elmélkedtünk itt a KARD hasábjain, hogy az azeri baltás gyilkos ügyének politikai nyilatkozatai kapcsán olyan ellentmondások merültek fel, amik később a Kormány kárára lesznek. Mert – blogtársam többször is hangoztatta: „attól, hogy lezártnak tekintik az ügyet, még vérciki marad”. Magam azzal fenyegetőztem: ha nem rendezik tisztes európai módon ezt az ügyet, akkor a 2014-es kampányban elő fogják venni a „Viktor, az emberkereskedő”-kártyát - és az bizony nagy szívás lesz. Hát persze, hogy nem hallgattak arra a bizonyos (protest) 80 %-ra sem, aki elítélte a tettüket. Csak tudnám, minek rendelnek meg méregdrága közvélemény-kutatásokat, ha magasról tesznek az abban foglalt eredményekre?

Bevallom, azt azért nem sejtettem, hogy mindössze nyolc hét leforgását követően egy újabb „nemzetközi prosti” ügyet fognak megnyitni. Ezek után. Ezek után!

Akkor ezek után próbáljuk meg higgadtan elolvasni, mit mondott Rogán Antal és Babák Mihály:

„A kínaiak részéről többször megfogalmazódott, hogy segítsük elő a magyarországi gazdasági befektetéseiket. Ahhoz, hogy valaki komoly szereplő legyen a piacon, tőkét is kell rá szánnia. És ha valaki magyar állampolgár is, több lehetőség nyílik meg számára. A méltányos eljárás feltétele a 250 ezer eurós államkötvény-vásárlás 5 éves futamidővel. Ezzel olyan fontos célokat szeretnénk teljesíteni, mint hogy az úgynevezett harmadik világ országaiból jöhet tőke befektetni, az államadósság-csökkentést pedig ilyen módon is finanszírozzuk."

Ebben a történetben az a „szép”, hogy még csak nem is egyszeri készpénzes vagy átutalásos fizetésről van szó, hanem hitelnyújtásról! Ezt úgy is értelmezhetjük, hogy még ennyit (tisztán 250 ezer EUR-t) SEM ér a magyar. Vagy úgy, hogy annyi eszük sincs Rogánéknak, hogy a készpénzt kérjék - örökbe, nem hitelbe! - és ezzel magát az államadósságot csökkentsék, ne pedig a "finanszírozási igényét". Ugyanakkor örülhet majd a KSH (meg persze az agitprop), hiszen Viktorék ezzel rövidtávon megoldják a népességfogyás problémáját is. Aki pedig nem örül majd annak, hogy tele lesz az ország kínaival, az lesz csak igazán a rasszista. Vegyük tudomásul, hogy a jövő elkezdődött. A keleti jövő.

(Kivételesen kíváncsi leszek, hogyan reagál majd a szélsőjobb minderre: eddig azért sírtak, mert „izraeli gyarmat lettünk/leszünk”: most viszont megnyitjuk az utat a kínaiak előtt… kommunikációs Kánaán.)

Ha nem elég a lóvé, adjuk meg Szafarovnak is az állampolgárságot: 250 ezer EUR és nem ismerjük egymást. Ja, és mindenkit - akinek morogni támad kedve - figyelmeztetek, hogy a Kormányt megint a "jó szándék" vezérli! Például kifehéríti a gazdaságot: hiszen immár teljesen legálisan juthat hozzá bárki magyar útlevélhez - nem kell lepaktálni az alvilággal hamis papírokért.

(Nos, lehet, hogy azt a „fehér” szót ki kéne majd cserélni valami másra…udvari nyelvészek, hajrá: tiétek a jövő!)

Egyetértesz? Csatlakozz hozzánk a Facebook-on:

Tegyük a KARD blogot a könyvjelzők közé

RSS hírfolyam a blog bejegyzéseiről

"Állami monopólium lesz az időjárás-jelentés" - olvashatjuk és hallhatjuk a hírportálokon és a hírműsorokban tegnap óta, amikor Illés Zoltán környezetügyi államtitkára nyilatkozott a közrádióban.

Az időjárás-előrejelzés monopólium, nagyon szűk ugyanis az a kör, ami az időjárási adatokat pontosan mérni, értékelni, elemezni tudja, prognosztizálni tud belőle. Hatalmas műszaki felszerelés, számítógépes kapacitás, műholdas rendszerek szükségesek mindehhez, a pontos információ óriási érték. (...) Az új törvény kimondja, hogy a meteorológiai adatok begyűjtése állami szerep, amit az állam finanszíroz, és nem támogatja, hogy magánmeteorológiai társaságok elemzéseket adjanak. Azokat a visszás helyzeteket is igyekszik kiküszöbölni a törvény, hogy a megszerzett adatok alapján a másod-, harmad-, sokadik közlés az elemzéseket eladhassa és magánhasznot termelhessen belőle. A magántársaságok ugyanis nem rendelkeznek saját mérőhálózattal, hiszen ennek hatalmasak a költségei. (...) Az Országos Meteorológiai Szolgálatnak jelenleg működési költségeinek felét kell saját erőből előteremtenie. A törvényi szabályozással arra törekszenek, hogy ezen a területen minél nagyobb legyen az állami szerepvállalás, és az OMSZ ne legyen kiszolgáltatva a piaci viszonyoknak, ne kelljen az információkat eladnia a bevételei növelése végett. (kiemelés tőlem: TG)

A fenti hír által beharangozott törvényi változtatásnak két lehetséges, és egymást nem is kizáró iránya van, nem árt tehát ezeket még az elfogadás előtt áttekinteni.

Valószínűleg a hírnek az a része a kulcs, hogy az Országos Meteorológiai Szolgálatnak (OMSz) költégvetése felét kell saját bevételeiből kigazdálkodnia (valójában az elvárt saját bevétel aránya ennél már jóval nagyobb, de a lényeg most nem ez). Tudnunk kell, hogy ez nemcsak rájuk, de az állami fenntartású, a földtudományokhoz kötött más intézetekre (és jó eséllyel máshol is, csak azokra nincs rálátásom): így a Földmérési és Távérzékelési Intézetre (FÖMI), a Magyar Állami Földtani Intézet és az Eötvös Loránd Geofizikai Intézet egyesítésével létrejött Magyar Földtani és Geofizikai Intézetre (MFGI) is vonatkozik, illetve így működött a megszüntetésre ítélt VITUKI is. Ez a gyakorlat nem új keletű, ismereteim szerint az 1960-as évek végéig vezethető vissza, bár az utóbbi évtized költségvetési megszorításai mindig a kitermelendő saját bevétel növekedésében jelentkeztek. Ez részben pályázati kötelezettséget jelent az érintett intézményeknek, részben ahhoz vezet, hogy egyébként állami forrásból létrehozott és fenntartott adatbázisokat csak térítés ellenében tesznek hozzáférhetővé. A "vizitdíj-elv", tehát, hogy az intézmények fenntartásának állandó, adóból fizetett költségei mellett a használó többet fizet, valósul tehát meg. Ez politikai döntés kérdése: az Egyesült Államokban például a közpénzből létrehozott adatbázisok közkincsnek minősülnek és törvény erejénél fogva nyilvánosak, míg az európai államok nagy része (nem mind) a miénkhez hasonló gyakorlatot folytat. A mindenkori kormány döntése, hogy melyik utat követi.

A nyilatkozatnak az a mondata, miszerint (az OMSz-nek) "ne kelljen az információkat eladnia a bevételei növelése végett" utalhat arra, hogy az állam hajlandó nagyobb részt vállalni az egyébként állami alapfeladatot végző intézmény fenntartásából, csökkentve a működési kockázatokat. Ennek van értelme, hiszen egy meteorológiai intézet elsősorban időjárás-jelentést, időjárási adattárakat készít, ezzel kapcsolatos eszköz- és módszerfejlesztéseket végez, nem pedig marketing-munkát és piaci értékesítést. Valószínűleg az egész hazai piac nincs akkora, amekkora bevételt nekik elő kéne teremteniük - és ez feltehetően igaz pl. a FÖMI által eladható geodéziai adatokra is.

A másik értelmezés viszont az, hogy meg akarják tartani a "kitermelendő saját rész" arányt, esetleg a rossz gazdasági helyzetben tovább is növelnék azt, és hogy ez könnyebben elérhető legyen, a versenyszféra konkurrens cégeit kívánnák korlátozni abban, hogy az állammal versenyezzenek - pláne úgy, hogy részben annak adatait használják. A hazai meteorológiai piac az OMSz mellett pár magáncégből áll,  ezek közül kettő, az Időkép és a Metnet klasszikus webkettes közösségek. Utóbbiak - bár nem rendelkeznek kalibrált saját állomáshálózattal - saját közösségükön és az alább bemutatott nyilvános adatokon alapuló, meglehetősen jó előrejelzéseket adnak. A hazai meteorológia szempontjából sem mellékes, hogy ők nem kalibrált, de azért elég jó műszerekkel rendelkező, lelkes felhasználók százait, ezreit összefogó közösségek is, amelyek adott pillanatban bizony az OMSz adataitól független információkkal rendelkeznek, és azokat honlapjukon meg is jelenítik. Sikerük és versenyelőnyük nyilvánvaló: míg e cikk írásakor az OMSZ meteorológiai portálját 4000 alatti számban lájkolták a Facebook-felhasználók, ugyanez az adat az Időkép portálja esetében meghaladja a 320 ezret! (A metnet.hu mérőszáma ugyanitt 3200 körüli). Érdemes megnézni az oldalak adattartalma, kezelhetősége, felhasználó-barátsága közti különbséget. Az Időkép kizárására készülne a törvény?

Még hadd mondjak pár szót a felhasznált adatokról. Ami a felszíni mérési eredményeket illeti, a repülőtéri meteorológiai adatokat (METAR) nemzetközi hálózatból bárki elérheti, LisztFerihegy aktuális adatait például itt; ez csak Magyarországon 11 állomást jelent, amerikai világ-adatbázisból letöltve, bár az eredeti forrás nyilván az OMSz és/vagy a honvédség meteorológiai szolgálata. Ha valaki előrejelzési modellt szeretne, a GFS modell futtatási eredményei elérhetőek bárkinek, akit a következő egy hét európai időjárása érdekel (nyilván minden szervezet igyekszik a saját régiójára pontosabb eredményt adó modellt fejleszteni, de azért egy Déli Krónika időjárásjelentés szintjéhez az GFS is bőven elég). Meteorológiai műholdkép is elérhető ingyenesen, bár ez is olyan hozzájárulás eredményeképp, amelyet a többi fenntartó mellett a magyar állam is fizet. Az Időkép és az OMSz között a fő vitát az állami meteorológiai szolgálat időjárási radarképei jelentették. Hogy most is jelentik-e, ezt nem tudom (további információk a Vastagbőr blog posztjában), de a magáncég nem véletlenül épített ki az OMSz-től függetlenül működtetett, bár takarékossági okokból csak az érdekes időszakokban bekapcsolt saját radarhálózatot (legújabb bázisállomását épp e cikk megjelenésének napján telepítették Pozsonyban) és villámdetektor-rendszert.

Van tehát vitás pont bőven, tehát ha a törvény mégis e másik irányban, vagy ebben is, e vita lefolytatása helyett készül, vagyis Lex Időkép lenne belőle, az azért elég durva beavatkozást jelentene nemcsak egy hazai kisvállalkozás tevékenységébe, de több százezer ember meteorológiai érdeklődésébe is. És hát ennyi emberrel kár összeveszni. Hogy világos legyen: ez nem egy olyan csoport, amely valami ellen tiltakozva egy nap alatt 8000 lájkot kap - alapból 320 ezren vannak/vagyunk. Az már három "Milla". Vagy egy fél népszavazás.

(A szerző nem elfogulatlan: pár évig az Időkép tanácsadója volt publikusan hozzáférhető nemzetközi adatbázisok ügyében. Nem pénzért, hanem az ügy és a közösség iránti lelkesedésből.)

Egyetértesz? Csatlakozz hozzán a Facebook-on:

Tegyük a KARD blogot a könyvjelzők közé

RSS hírfolyam a blog bejegyzéseiről

Az elmúlt hónapban egy érdekes fejlemény vezető politikusainkat is felkavarhatta (ami az Index október 11-i cikkének köszönhető). Orbán Viktor tőle szokatlan módon nem állta meg nyilatkozni arról, hogy (szerinte) „ha 2014-ben újra nyer a Fidesz, hazajönnek a fiatalok”; Bajnai Gordon pedig nem volt rest válaszolni erre a Milla tüntetésén: „mi nem olyan országot akarunk a gyerekeinknek, amelybe egyszer talán majd jó lesz visszatérni – hanem olyat, ahonnan nincs miért elmenni”. Egy alapvető hibát azonban mindketten elkövettek: csupán a vágyaikat vetítették ki – miközben az okok és a tények kinyilatkoztatásától eltekintettek. „Elfelejtették” ugyanis feltenni a kérdést: miért is vágyódnak el a polgárok ilyen tömegesen ebből az országból? Abból az országból, amelyet - nem mellesleg - a szóban forgó politikusaink irányítottak az elmúlt években?

A TÁRKI Társadalomkutatási Intézet márciusi kutatása szerint minden ötödik magyar felnőtt tervezi, hogy rövid- vagy hosszú távon külföldön vállal munkát vagy véglegesen kivándorol. Az Index október elején közzétett cikkének szavazógépét pedig közel húszezren vették eddig igénybe és az eredmények még az előbbinél is jóval drasztikusabb képet mutattak:

A rendszerváltás éveit közvetlenül kísérő nyugati fény, pompa és csillogás okozta káprázat ma már nem tartozik a fő „felbujtók” közé. Annál inkább hozzájárul a menekülési ösztönök felszínre töréséhez a gazdasági és politikai kilátástalanság; az állandósulni látszó lúzer-szerep; a depresszív munkakörülmények; az aljasság, a közöny és a cinizmus halálos szimbiózisa; a korrupció természetessége; a hírnév helyett a hírhedtség felértékelődése; az ál-jólét és műmosoly kényszerű vetítése – és persze a negatív társadalmi morál (mert itt lassan már mindenki negatív, mindenki pesszimista, mindenki csak bűnbakokat keres). És persze amikor ezeket dühödten hozzávágjuk „bölcs” vezetőink fejéhez, ők csak csodálkozó, ártatlan tekintettel pillantanak vissza ránk. Mint akik nem értik, miért piszkáljuk folyton őket ezekkel a problémákkal? Miért téblábol népszerűségi indexük tartósan 50 százalékpont alatt? Miért fordulnak el tőlük – és az országtól! - a választók ekkora tömegben?

Ők azok, akik komolyan elhiszik: ha jobb lesz a foci, ha több lesz az olimpiai érem, mint korábban; akkor sikk lesz magyarnak lenni. Ha most még kicsit rosszabbul is élünk, de jövőre teszünk egy lépést előre, akkor mindenki meg fog nyugodni. Ha röghöz kötjük a fiatalokat, akkor majd szépen itthon maradnak. Hát nem. Nagyon nem.

Kik mennek és kik maradnak? Mennek a számítók és a rettegők. Maradnak az erőszakos ostobák és a reménykedők. Mindkét csapatban vannak kormánypárti és ellenzéki érzelműek is. Mi azonban csak az itthon maradottakkal tudunk foglalkozni. Őket kellene meggyőzni arról, hogy maradjanak - és segítsenek megmaradni. A sikernek viszont három olyan alapvető feltétele van, amit rendszerváltó politikusaink közül eddig senki nem tudott megteremteni: közbiztonság, jogbiztonság, létbiztonság. Pedig ezek miatt tényleg érdemes volna itthon maradni.

Persze mit várunk egy olyan kiépült klientúrától, amely úgy telepedett rá a magyar választó (de lassan választani nem tudó) agyára, hogy az még véletlenül se találhasson alternatívát? Megpróbáltam ábrázolni, milyen dilemma előtt állunk 2014-ig:

Amint látjuk, két nagy csapat szeli a magyar politika egét - a hozzájuk tartozó kicsik pedig csupán szatelit-pártként aposztrofálhatók. Az ő feladatuk, hogy a bizonytalankodó választók számára alternatívát színlelve behúzzák a szavazatokat a szélekről. Valójában azonban a nagy csapatok táborát hizlalják: nincs valódi filozófiai, felfogásbeli, értékrendbeli eltérés köztük és „gazdáik” között. Hol mérsékeltebb, hol radikálisabb álláspont felé húzódnak: azonban leszakadni sohasem fognak.

A politikai árvák számára az egyedüli érdekes formációt az LMP jelentheti. Illetve: jelenthette. Az ő elkeseredett küldetésük nagyjából arról szól, hogy folyamatosan próbálják bizonyítani a választóknak: nem szatelitek, nem válnak egyik nagy csapat hűbéresevé sem. Azonban erős „rugókkal” kénytelenek felszerelkezni, hiszen politikai filozófiájuk olyan satnya, hogy képtelenek volnának önállóan lebegni a politikai térben. Hol baloldali, hol konzervatív, hol jogvédő szerepet játszanak - nem valami jól. Sajnos így 2012-ben is nagyon látszik rajtuk, hogy a protest szavazók juttatták őket a parlamentbe - viszont ők is fogják kipenderíteni őket onnan. Egyszerűen azért, mert nincs elég önálló arculatuk ahhoz, hogy bárkit meggyőzzenek arról: ők egy olyan célt, ügyet szolgálnak, ami csak „az övék” – és csak velük lehetünk képesek azt elérni. Tipikus ellenzékiek. Széthullásuk nemcsak belső instabilitásuknak, széthúzásaiknak lesz köszönhető (mint arról blogtársam írt is mostanában), hanem csigalassú felfogásuknak, egoizmusuknak, személyi állományuk kvalitásainak - és persze naivitásuknak is. Ha így folytatják tovább, nekik tényleg fájni fog 2014. És nekünk is, mert így megszűnik minden akadály a kétpólusúvá válás előtt.

Az elkeseredett választó éppúgy forgatókönyveket gyárt, mint a politikai pártok. Nézzünk egy végtelenül leegyszerűsített - azonban mégis lehetséges - példát a következő két évre vonatkozólag:

E szerint a forgatókönyv szerint lényegében akkor érdemes maradni, hogy Orbán megy, illetve ha Bajnai jön. Ez azonban nem azért van, mert kevés a Fideszes és sok az MSZP-s. Inkább olyan tényezőknek köszönhető, mint hogy: kormányon maradni eleve nehezebb; Bajnai szövetsége egy új(abb) reményt hoz és ez sokak számára vonzó; Orbánék pocsékul kormányoznak és máshogy nem lehet leváltani őket; a szélsőségek hatalomra segítésével pedig nem lesz jobb és biztonságosabb az életünk.

A felvázolt helyzet azért elég lesújtó. A két nagy pártszövetség között lebegő felhő egy betöltetlen politikai tér – amit úgy tűnik, nálunk senki nem kíván betölteni. Nyilván Orbán és Bajnai is áhítozik a „nagy nemzeti közép” megszerzésére – azzal azonban nem számolnak, hogy ott olyan gondolkodású választók bújnak meg, akiket mindenkettőjük  - tetteik okán – taszít. Ők volnának a politikai árvák: akik elutasítják a demagóg, hazug, álságos kortesbeszédeket, akik elutasítják a szélsőséges, udvariatlan megnyilvánulásokat. Akik alternatívát keresnek – nem pedig hitet. Az ő álmuk a valódi alternatíva: őszinte beszéd a gazdaságról, a jóléti rendszerek fenntarthatóságáról, a jogbiztonságról, az esélyegyenlőségről. Számukra egy rossz hír nem jelent automatikus kiábrándulást: nem sértődnek meg azon, ha nem jutalmazzák őket (a saját pénzükből). Ők akkor maradnak itthon szívesen, ha látnak és hallanak egy kis őszinteséget is. Ha tudják, hogy a köz-, jog- és létbiztonság ügye rajtuk is múlik.

Egyetértesz? Csatlakozz hozzánk a Facebook-on:

Tegyük a KARD blogot a könyvjelzők közé

Az elmúlt napok ellenzéki fejleményei még biztosan nem a végleges, 2014-es felállást mutatják, ugyanakkor körvonalazódnak azok a viszonyok és lehetőségek, amelyek az egyes formációk játékterét megszabják, lehetséges irányválasztásukat felvázolják. Az általunk már sokszor tárgyalt LMP pozíciójához hadd tegyek még egy gondolatot, ígérem, most nem leszek hosszú.

Hogy 2010-ben milyen elképesztő szerencséjük volt, azt talán fel sem fogják. A 2010-es választásnak ugyanis olyan tétje nem volt, hogy ki kormányozzon, vagy hogy az addigiak elhúzzanak-e a fenébe. Évekkel a választás előtt mindenki tudta a győztest, a kérdés csak a többség mértéke volt. Ez - és hadd legyek durván cinikus: csak ez! - tette lehetővé, hogy aki nem kedvelte az akkor még csak leendő kormánypártot, az szavazatával cizellálja a véleményét. A frissen feltűnt LMP által közvetített rendszerkritika - nekem ez volt a fő vonzerejük, nem a zöld vonal - vállalható alternatíva volt mindazoknak, akik mindkét "oldalból" kiábrándultak.

Egy dologban teljesen biztosak lehetünk: ez a számukra kedvező konstelláció 2014-ben nem lesz meg. Nem lesz meg egyrészt a Fidesz által átírt választási törvény miatt, másrészt meg a Fidesz által vitt politika polarizáló, megosztó hatása miatt. Viktort vagy szeretik, vagy utálják, középút nem nagyon van. Így nagyon valószínű, hogy lesz Orbán, lesz egy valamilyen ellenzék - 23-án láthattunk erre egy javaslatot - és lesz a Jobbik (bár meg kell mondjam, ha kisebb mértékben is, de a most leírt polarizáció őket is érinti). Technikai értelemben persze semmi akadálya nincs az indulásnak, a kérdés csak az, hogy ami 2010-ban hét és fél százalékig vitt, jó-e bármire most? A választás fő kérdése most ugyanis az lesz: Viktor vagy nem. (23-a után talán már mondhatjuk: Orbán vagy Bajnai, de ez ahhoz még túl friss, hogy kőbe véssük).

A kérdés, amivel az LMP szembesül: találnak-e öt százaléknyi olyan, politikailag aktív szavazót, akinek ez a kérdés nem fontos? Akinek mindegy (nem most: 2014-ben!) hogy Viktor maradjon vagy menjen. Ahhoz, hogy erre a kérdésre ne a teljesen nyilvánvaló "nem"-mel válaszoljunk, nagyon meggyőző rendszerkritikával kellene előállniuk. Amíg ezt a kérdést nem tisztázták, bármit mondanak, az ellentmondásos lesz. Minél jobban nyit középre Bajnai, annál inkább. (A birkás képért bocs, más állattal nem találtam ilyent... vegyétek úgy, hogy engem szimbolizál :-) )

Egyetértesz? Csatlakozz hozzán a Facebook-on:

Tegyük a KARD blogot a könyvjelzők közé

Aki a Milla tüntetését azzal a céllal kereste fel, hogy útmutatásra leljen az elmúlt hetek "ki kivel nem fog össze és ha mégis akkor miért nem" játszmája után, az nem csalódott. Bajnai csapata ismét profi teljesítményt nyújtott, ami komoly versenyelőnyhöz is juttathatja az ellenzéki oldalon: továbbra is ő a kezdeményező fél, összefogási programja pedig integratív, befogadó több szinten is. Ahogy pár hete a Milla-Bajnai összefogás híre az LMP-t, a mai fellépés a pár győzelme ellenére az összefogás-fronton eddig passzív MSZP-t hozza kényszerhelyzetbe.

A fellépés mikéntjéről, a meglehetősen koherens programpontokról itt nem beszélek, ezt Poldi bá nagyon jól leírta. A lényeg az, hogy Bajnai nemcsak széleskörű, toleráns és (saját maga irányában is) önkritikára hajlandó összefogást vizionált, hanem egyben bejelentette ennek általa javasolt keretét. A Szolidaritás, a Milla és Bajnai saját Haza és Haladás egyesülete által kialakított "Együtt 2014" szövetség jelenti ennek centrumát, Kónya Péterrel, Juhász Péterrel és Bajnaival - a primátust nyilván ez utóbbi viszi. Egyik szervezet sem párt, ugyanakkor nemcsak nyíltak a pártok csatalkozására, de ez az ajánlatuk, a javaslatuk. Ez egy kétpólusú ajánlat, széles körű Orbán-ellenes összefogásról szól, de nemcsak a kormányt, hanem a rezsimet (alkotmányos rendszert), sőt a politikai gondolkodásmódot is meg kívánja újítani, az elmúlt 22 évhez képest új alapokra helyzni. Bajnai nyilván érezte, hogy az ő esetében ez azért némi bizalom-megelőlegzést igényel támogatóitól, mert erről és önkritikus hajlandóságáról több, a helyszínen őszintének tűnő mondatot, gondolatot is mondott.

Ha pedig ez két pólus, akkor egyrészt az LMP szerepe válik súlytalanná a modellben, hiszen bár a Bajnai-beszéd a programjuk számos elemét említette, nekik a jelenlegi politikai irányultságukkal vagy a marginális csoportként beilleszkedés lehetősége vagy a kívülmaradóként érdektelenségbe süllyedés marad. Sokkal érdekesebb az MSZP helyzete. Jelenleg országosan kiépült párthálózata a Fidesznek, az MSZP-nek és (az ország nagyobbik felén, de messze nem mindenütt) a Jobbiknak van. Ennek alapján ők egyedül is aspirálhatnának a Fidesz kihívójának szerepére - most azonban nem ők a kezdeményezők. Előállhattak volna saját jelölttel, aki szerintem nagyjából csak Botka László szegedi polgármester lehetne, de eddig nem tették meg. Most már ők is az események után kell menjenek: nekik kell válaszolniuk Bajnainak és az Együtt 2014-nek: igen vagy nem? És ha igen, akkor ez azt is jelenti, hogy hiába a hálózatépítésben domináns helyzetük, a passzátszelet nem ők fújják - és ezért cserébe csak annyit kapnak, hogy Bajnai kiemelte: az ő 8 évük és a Fidesz 2 éve közé - a jogállami keretekhez való viszonyulás miatt - nem lehet egyenlőségjelet tenni. Ez azért elég keserű pirula, és nem is biztos, hogy hajlandók lesznek lenyelni - valószínűleg ez a következő hónapok egyik legfontosabb politikai kérdése itthon. Arra azért fogadnék, hogy a szocialista vezetők most kicsit fújnak Bajnaira: 2009-2010-ben egy évig tartotta sakkban őket és folytatott a nevükben épp a saját valószínű reflexeik elleni politikát, és most még ez is... Viszont valószínűleg Bajnai és csapata is elég jól ismeri őket ahhoz, hogy meddig lehet elmenni velük/ellenük egy ilyen játszmában.

A másik fő kérdés az, hogy ez az, önmagukban közvéleménykutatási szinten nemhogy nem mérhető, de meg sem jelenő csoportok alkotta szövetség, az Együtt 2014, a "magyar Olajfa" képes-e gyökeret ereszteni, ismertté válni, a kormányváltó összefogás jelképévé válni? Pár tízezer ember előtt ma úgy tűnt, hogy igen, de itt jóval szélesebb kör számít. Ha nemcsak ők hiszik ezt el magukról, de az Orbánt leváltani igyekvő indulatot tényleg ők képesek fókuszálni, akkor itt a kormányváltás lehetséges forgatókönyve (csak lehetséges, mert nyilván a másik oldalnak is lesz ehhez még szava).

(Kis önreklám: még azt sem mondhatja senki, hogy Bajnai nem hagyott időt másoknak: mi már januárban, aztán a márciusi Milla-tüntetés után is vázoltuk ezt a valószínű forgatókönyvet, és bár szeptemberben volt egy kis megingás, az szinte az akkor megjósolt módon alakul... Márciusban ezt írtuk:

Mert most még kiment jópár tízezer ember csak a kormányellenes demonstráció kedvéért, de hátha legközelebb még többen kimennének azért, hogy meghallgassák, milyen jövőképet kínál az ellenzék jelöltje. Hátha erre többen lennénk kíváncsiak. Hátha többen azok közül is, akiket a Milla tegnap még nem tudott megszólítani. Talán érdemes lenne megpróbálni.

...és így is lett, tényleg érdemes volt megpróbálni.)

Egyetértesz? Csatlakozz hozzánk a Facebook-on:

Tegyük a KARD blogot a könyvjelzők közé

...ezt mondta Nagyapám Anyámnak, ott, hátul a kertjükben, a vadkörtefa tövében. Az előzményekhez tartozik még egy csattanós páros irdatlan pofon, amit főkönyvelőként a devecseri Állami Gazdaság sikkasztó párttitkárának lekevert. Majd persze meglett a böjtje ennek is, klerikális elhajlóként, a kommunisták ellenlábasaként addig megtűrték, mert jó munkát végzett, keményen dolgozott mások helyett is. A kapucinusoknál végzett (dédapám, aki kovácsból emelkedett a Nemzeti Bank főgépészévé, taníttatni tudta), a karakán, igazságtalanságot, hazugságot nehezen tűrő fiatalember ezzel a pofonnal fejezte be a karrierjét a Nép Köztársaságában. Aztán bő egy évet nyomott le a veszprémi börtönben azért a két jogos maflásért, míg elmehetett. Másutt jutott volna talán több is, akkoriban egy viccért is lehetett tíz évet kapni.

Nagyanyám, meg két karonülő csöpp gyermeke várták őt haza 1954-ben. Amikor a felismerhetetlenségig lesoványodva, és kimerülve, nagykabátján hatalmas, fekete festékkel felmázolt "R" betűvel, hazatért Lengyeltótiba, már megbélyegzett ember volt. Az én nagyapám mégsem esett kétségbe, jól megtermett, majd' két méteres izmos, szíjas, inas emberként így nem esett nehezére a fizikai munka. Vagonszámra szenet rakott ki, előbb segédmunkásként, majd nagy nehezen, ismerősök, barátok által segítve beállhatott esztergályosnak, mindenesnek egy gépállomás javítóműhelyébe. Nem vesztegette az idejét, a következő években, évtizedekben háromféle szakmunkás bizonyítványt szerzett, majd kétféle technikumot is elvégzett, teljesen új szakmákat tanult, de sokra nem ment velük a bélyeggel a homlokán.

Aztán 1956-ban az én Nagyapám elégtételt nyert. Tízenegy évvel a háború után, ősszel Lengyeltótiban újra sorakoztak a Pestről jött teherautók. Élelmet, adományokat vittek magukkal és titokban, a besúgók és rosszakarók tekintetét elkerülve Nagyapám is velük tartott visszafelé. Egy hónapot töltött Budapesten, hogy hol volt és ott mit csinált, vagy tett, arról soha senkinek nem beszélt, csak néhány évvel később, a már cseperedő Anyámnak mondta azt ott, a vadkörtefa tövében körtét szedve hogy "elintéztünk egy csomó ávóst". Csak ennyit mondott, se többet, se kevesebbet.

Mikor hazatért, vissza a gépállomásra, csendben maradt és hallgatott. Azoknak a suhancoknak akik azokban a napokban  odahaza ledöntötték a helyi Lenin szobrot, az "ellen"forradalom után ugyanúgy elvették a jövőjét, mint az én Nagyapámnak. Csendben ültek a kocsmában a koszos, izomszaggató munka után,  fizetésnap után havi egyszer még berúgásra is tellett. Gyakran jött ilyenkor haza véresen, elmarjult ököllel, mert aki a kocsmában beléjük kötött annak még évtizedekkel később is kijárt a jókora verés. De legalább az én Nagyapám elégtételt kapott helyettük is, a legyilkolt, meghurcolt, becsapott, elnyomott emberek helyett is.

Kérdeztem Anyámat: De miért nem kérdezted meg tőle részletesen, mi történt? Sem akkor sem később? Egyáltalán, mit mondtál neki, amikor ezt mondta neked? Az mondtam - mondta Anyám-: "Jól van angyalkám, jól tetted. Semmi mást." Tovább kérdezgetni meg nem akartam, szenvedett ő eleget akkor is, később is, nem akartam bolygatni.

- * - * -

Eddig tartott Trocsanyi cikke. Ekkor a blog egyik okvetetlenkedő szerkesztője megkérdezte, hogy mi is  a cikk üzenete? A kérdésre még a következőket mondta, érdemes továbbolvasni:

Anyám nagyon szerette Nagyapámat; több mint 30 éve halt meg, de máig siratja.
 
A szeretet ilyen; „A szeretet hosszútűrő, kegyes; a szeretet nem irigykedik, a szeretet nem kérkedik, nem fuvalkodik fel. Nem cselekszik éktelenül, nem keresi a maga hasznát, nem gerjed haragra, nem rója fel a gonoszt, Nem örül a hamisságnak, de együtt örül az igazsággal; Mindent elfedez, mindent hiszen, mindent remél, mindent eltűr. A szeretet soha el nem fogy. (…) Most azért megmarad a hit, remény, szeretet, e három; ezek között pedig legnagyobb a szeretet.” - ahogy Pál apostol írta.
 
Néha a kisember is kaphat elégtételt az Élettől, ez kb. a lottóötös esélyével szokott megtörténni, és ez ugye maga a Remény.
 
Ilyen az igazi, megélt, valódi történelem, nem az amit a könyvekben írnak, meg amit az okosok kinyilatkoztatnak. Valahol itt húzódik a határ a műveltség (intelligencia) és a bölcsesség között. Ez meg maga a Hit.
 
Az a csavar, hogy mindaz ami most történik, a napi politika a harcok, minden talmi és jelentéktelen, a történelem és az egyéni életünk kontextusában. Ezért egyfajta kritikája a blognak is, meg a helyzetnek is, a felgyorsult és lehajolni, tanulni rest társadalmunknak és civilizációnknak.

Egy kattintás és nem maradsz le a posztokról:

Tegyük a KARD blogot a könyvjelzők közé

Az általam igen tisztelt Róna Péter úr ma fontos írást publikált a Népszabadságban, Össze-visszafogás címmel. Cikkének vezérfonala az, hogy a 2014-es választás eredményeképp többséget kapó politikai gondolkodásmód, annak az elmúlt 22 év beidegződéseivel való szakítási képessége a leglényegesebb.

Lehet, hogy a katasztrofális Orbán-kormány leváltására a megfelelő eszköz nem a magyar közélet szótárának és nyelvtanának gyökeres megreformálása, hanem a lerobbant, de kétségtelenül életben maradt soi disant demokratikus erők összeboronálása. Ehhez pedig nem egy olyan személy kell, aki hiányosnak és deformáltnak véli az általuk képviselt berendezkedést, hanem olyan valaki, aki épp onnan jött, annak nem fordít hátat, de mégis elmondhatja magáról, hogy ő, valamilyen, eddig meghatározatlan értelemben, más, mint az a kormány, amelynek minisztere, majd kormányfője volt.

A gondolatmenet világos, és ebből következően az írás jó része gyakorlatilag Bajnai Gordon részben meghirdetett, részben kikövetkeztethető, részben pedig életútjából feltételezett programjának elvi kritikája. Meg kell mondjam, nekem nem ezzel van gondom, mint mindenkit, Bajnait is lehet, és kell is kritizálni. Nekem a fő bajom az, hogy ezt Róna Péter, és az általa láthatóan favorizált LMP nem viszi végig következetesen.

Mert hát az LMP lehet, hogy két éve azt mondja, hogy "lehet más" vagy "legyen más", ehhez képest - bár volt jópár komoly taktikai húzásuk, legutóbb a napokban Kajászón - stratégiai értelemben mindeddig olyan balos álmodozóknak tűnnek, akik két kézzel sem találják a saját hátsójukat. Pillanatnyilag azt sem tudom, kire hallgassak náluk, elnökük nincs, az a pár ember, aki esetleg mondhatná, merre van az előre, meg nem ugyanazt mondja.

Ehhez képest hadd csapjak a lecsóba: Róna úr, ha Ön úgy áll ki ezzel a gondolatsorral, mint az LMP miniszterelnök-jelöltje, az egy érdemi lépés lenne, az egész mondanivalónak komoly súlya lenne egy pillanat alatt. Ehhez nyilván a párt támogatása is szükséges lenne, de ha megadják (ugye, lesz egy kongresszus novemberben...), akkor onnantól mit bánom én, ha ökozöldeznek meg akármi - akkor már fogom tudni, hogy az Ön markáns, alapjában konzervatív értékrendjét tartják támogatandónak. Tegyük ehhez hozzá Schiffer látható elkötelezettségét a jogállam helyreállítása iránt, és egész jó kis elegy lehet ez.

Amíg azonban ez nem történik meg, addig sajnos Ön is csak egy a fanyalgók közül. Ha Orbán távozni kényszerül 2014-ben (ha!), az nem a magasztosan kifejtett gondolatok és logikus gondolatmenetek miatt lesz, hanem azért, mert valaki ezeket érthetően közvetíteni tudja a választók felé. Nekem Ön jobban tetszene ebben a szerepben mint Bajnai Gordon - de míg ő úgy tűnik, vállalja a dolgot, más pedig egyelőre nem, és mivel ő nemcsak arra tűnik alkalmasnak, hogy jó kihívó legyen, de 2009-10-es teljesítménye elég jó referencia is, most elsősorban rá vagyok kíváncsi. És azért is, mert ha Orbán mégis marad, akkor még messzebb kerülünk Róna Péternek a cikkében jó irányként vázolt elképzeléseitől.

Lehet, hogy Bajnainak csak az lesz a szerepe, hogy az összefogni nem akaró erőknél kiugrassza a nyulat a bokorból - ámde ha Ön ezzel egy hónappal előbb áll ki, és esetleg az LMP is támogatja ebben, akkor talán 23-án Önt mennénk meghallgatni. De az kiderült korábban is, hogy valaki már kell, pusztán a tagadásra, kritikára nem építhető sikeres mozgalom.

Én egyetértek az Ön kritikájával, és ha kiáll jelöltként, támogatni is fogom. De ehhez ki kell állnia! Pusztán a kritikára nemcsak Orbán, de Bajnai ellen sem építhet.

Tetszett a cikk? Csatlakozz hozzánk a Facebook-on:

Főpolgármester Úr ideges. Van rá oka: nem elég, hogy lehetetlen költségvetési helyzetben van a város; nem elég, hogy az ellenzék nap mint nap számon kéri őt vélt vagy valós tetteiért; nem elég, hogy óriási felháborodás kíséri minden intézkedését; nem elég, hogy a Fidesz-frakció folyamatosan szervezkedik ellene; még ez az okoskodó liba is kekeckedik vele. Budapest szegény királya elfáradt – s rajta már az sem segít, ha IQ-ja 90 felett repeszt át a fővárosi égbolton.

Tarlós bő két éves uralkodásának gyümölcse hosszas és kínos magyarázkodások sorozatából lassan véget nem érő vészkiáltássá érik. Mély világfájdalommal szívében, Őgorombasága talán unja már elkeseredett, tehetetlen (ön)vívódását - és talán ezért érezte ösztönös szükségét, hogy levezesse a feszkót Kálmán Olgán.

Az ilyen agyi érelpattanások láttatják, hogy azon politikusok, akik egyébként a pártdrukkereken kívüli, gondolkodó közönség számára is elfogadhatóak (s urambocsá’: időnként talán még szimpatikusak is), egyetlen rossz napot kifogva képesek romba dönteni nagy nehezen felépített pozitív imázsukat. Hiába kapálóznak: azért ők sem gondolhatják komolyan, hogy Kálmán Olga a hibás, amiért néha felfedi valós arcukat - és ami így rendszerint népszerűségvesztéssel is jár. „Engem provokálnak!” – kiáltják sértődötten: ez azonban maximum a Főrendezőnél lehet elfogadható magyarázat. Az értelmes többség ugyanis pontosan tudja: itt csak az provokálható, akinek vaj van a füle mögött. Meg persze az, aki tahó.

Tarlós esetében a napnál is világosabb, hogy mi ennek a nagy idegességnek a valódi oka: egész egyszerűen képtelen eljátszani a ráaggatott szerepet. Orbán direktor úr arra kérte fel őt egykoron, hogy egy középre húzó ember képét mutató - a bizonytalanná vált budapesti szavazókat el nem ijesztő - gentleman szerepében brillírozzon, majd - főpolgármesterként - mindig, minden körülmények között működjék együtt a Kormánnyal és a fővárosi Fidesz-frakcióval. Tartsa a hátát, tartsa a frontot - és persze tartsa távol a túlzottan ambiciózus narancsosokat a hatalomtól. Tartsa ott a gyengélkedőben Budapestet - néha pedig tegyen eleget különleges kéréseknek. Így válhat belőle „Őfelsége legfőbb polgármestere”.

Hűségével kapcsolatban eddig nem is akadhatott problémája Orbán Viktornak: tehetségével, rátermettségével annál inkább. A miniszterelnök talán csak nemrég döbbenhetett rá, mennyire elszámította vele magát. Tarlós egész egyszerűen nem megfelelő ember a nagy feladatra: önjáróságával olykor elefántként téblábol a budapesti porcelánboltban; megbont bizonyos szisztematikusan szőtt politikai hálókat; saját bábokat gyárt; és túl gyakran konfrontálódik. Mindenkivel. Rendszerint akkor kerül középpontba, amikor nem kellene: múzeumi negyed felállítása, megújított földalatti, villamos- és trolihálózat, fővárosi tulajdonba kerülő vízmű, gödöllői metró és csepeli gyorsvasút átadása helyett csődveszély, koalíciós feszültségek, utca névtáblák cseréje, hajléktalan-kipaterolás, Vitézy Dávid és Dörner György körüli botrányok. Hiába könyvelhet el kézzelfogható sikereket is (Alstom- és Siemens-vita rendezése, BKV-csőd elkerülése): egy választás megnyeréséhez ez rettentően kevés lesz. Pláne annak fényében, hogy – bár országos szinten a politikai szélrózsa nem fordult még meg teljesen – Budapest készen áll a váltásra. A következő két esztendőben semmi olyan eredmény prezentálására nem lesz lehetősége, amivel győzelemre törhet.

Főpolgármester Úr fásult is emiatt. Érzi, hogy az Orbán által kreált szerep nem áll jól neki. A mindenkivel szemben elkeseredett és hősies küzdelmet vívó, igazságkereső polgármester kiégett. Talán már azok sem hullajtanának könnyeket utána, akik eddig szánni való, szerethető figurának tartották. Tarlós magára maradt és már csak egyetlen feladatot szánt neki a miniszterelnök: húzza ki valahogy a választásokig, amíg ki nem talál valamit. Pontosabban: valakit, helyette. Olyat, aki nem veszélyes, aki nem válhat konkurensévé a Kormánynak - akiben nincs annyi ambíció és leleményesség, mint Rogánban vagy Pokorniban. Tarlós viszont már alig bírja szusszal: prüszköl, szitkozódik, goromba megjegyzéseket tesz. Tovább rontja a Fidesz amúgy sem valami fényes nőpolitikáját. Kálmán Olga elleni kirohanása emberileg persze érthető: a tántorgó királyra gúnyosan mosolyogó riporter arcának látványa nyilvánvalóan haragot váltott ki belőle. Ő amúgy sem higgadt típus: ha Szerkesztő Asszony szemüveges volna, talán még azt is leverné róla és jól ráugrana.

Dühödt ember ő, aki érzi a vesztét – akinek már mindenki érzi a vesztét. Politikai karrierje a vég felé közeledik. Ebben a szerepben számára már csak a magány és reménytelenség érzete maradt. A Kálmán Olgával bunkózó Tarlós megkeseredett politikai hajléktalanná vált – akin senki sem akar már segíteni. Sem a Fidesz, sem Orbán Viktor, sem a szélsőjobb. Kudarctörténete tanulság mindazok számára, akik a (tüzes) trónra áhítoznak: a királyi szerepre bizony nem mindenki alkalmas.

Schmitt Pál sem volt az.

Egyetértesz? Csatlakozz hozzánk a Facebook-on: