A KARD a Facebook-on

Őket ajánljuk

Hírfolyam

Friss topikok

Elérhetőség

A KARD blog

e-mail: kard.blog@gmail.com

Facebook: A KARD

Twitter: @KARD_blog

Bajnai vagy Orbán? Válasz Róna Péternek

2012.10.21. 19:18 timargabor

Az általam igen tisztelt Róna Péter úr ma fontos írást publikált a Népszabadságban, Össze-visszafogás címmel. Cikkének vezérfonala az, hogy a 2014-es választás eredményeképp többséget kapó politikai gondolkodásmód, annak az elmúlt 22 év beidegződéseivel való szakítási képessége a leglényegesebb.

Lehet, hogy a katasztrofális Orbán-kormány leváltására a megfelelő eszköz nem a magyar közélet szótárának és nyelvtanának gyökeres megreformálása, hanem a lerobbant, de kétségtelenül életben maradt soi disant demokratikus erők összeboronálása. Ehhez pedig nem egy olyan személy kell, aki hiányosnak és deformáltnak véli az általuk képviselt berendezkedést, hanem olyan valaki, aki épp onnan jött, annak nem fordít hátat, de mégis elmondhatja magáról, hogy ő, valamilyen, eddig meghatározatlan értelemben, más, mint az a kormány, amelynek minisztere, majd kormányfője volt.

A gondolatmenet világos, és ebből következően az írás jó része gyakorlatilag Bajnai Gordon részben meghirdetett, részben kikövetkeztethető, részben pedig életútjából feltételezett programjának elvi kritikája. Meg kell mondjam, nekem nem ezzel van gondom, mint mindenkit, Bajnait is lehet, és kell is kritizálni. Nekem a fő bajom az, hogy ezt Róna Péter, és az általa láthatóan favorizált LMP nem viszi végig következetesen.

3kind.jpgMert hát az LMP lehet, hogy két éve azt mondja, hogy "lehet más" vagy "legyen más", ehhez képest - bár volt jópár komoly taktikai húzásuk, legutóbb a napokban Kajászón - stratégiai értelemben mindeddig olyan balos álmodozóknak tűnnek, akik két kézzel sem találják a saját hátsójukat. Pillanatnyilag azt sem tudom, kire hallgassak náluk, elnökük nincs, az a pár ember, aki esetleg mondhatná, merre van az előre, meg nem ugyanazt mondja.

Ehhez képest hadd csapjak a lecsóba: Róna úr, ha Ön úgy áll ki ezzel a gondolatsorral, mint az LMP miniszterelnök-jelöltje, az egy érdemi lépés lenne, az egész mondanivalónak komoly súlya lenne egy pillanat alatt. Ehhez nyilván a párt támogatása is szükséges lenne, de ha megadják (ugye, lesz egy kongresszus novemberben...), akkor onnantól mit bánom én, ha ökozöldeznek meg akármi - akkor már fogom tudni, hogy az Ön markáns, alapjában konzervatív értékrendjét tartják támogatandónak. Tegyük ehhez hozzá Schiffer látható elkötelezettségét a jogállam helyreállítása iránt, és egész jó kis elegy lehet ez.

Amíg azonban ez nem történik meg, addig sajnos Ön is csak egy a fanyalgók közül. Ha Orbán távozni kényszerül 2014-ben (ha!), az nem a magasztosan kifejtett gondolatok és logikus gondolatmenetek miatt lesz, hanem azért, mert valaki ezeket érthetően közvetíteni tudja a választók felé. Nekem Ön jobban tetszene ebben a szerepben mint Bajnai Gordon - de míg ő úgy tűnik, vállalja a dolgot, más pedig egyelőre nem, és mivel ő nemcsak arra tűnik alkalmasnak, hogy jó kihívó legyen, de 2009-10-es teljesítménye elég jó referencia is, most elsősorban rá vagyok kíváncsi. És azért is, mert ha Orbán mégis marad, akkor még messzebb kerülünk Róna Péternek a cikkében jó irányként vázolt elképzeléseitől.

Lehet, hogy Bajnainak csak az lesz a szerepe, hogy az összefogni nem akaró erőknél kiugrassza a nyulat a bokorból - ámde ha Ön ezzel egy hónappal előbb áll ki, és esetleg az LMP is támogatja ebben, akkor talán 23-án Önt mennénk meghallgatni. De az kiderült korábban is, hogy valaki már kell, pusztán a tagadásra, kritikára nem építhető sikeres mozgalom.

Én egyetértek az Ön kritikájával, és ha kiáll jelöltként, támogatni is fogom. De ehhez ki kell állnia! Pusztán a kritikára nemcsak Orbán, de Bajnai ellen sem építhet.

Tetszett a cikk? Csatlakozz hozzánk a Facebook-on:

Tegyük a KARD blogot a könyvjelzők közé

RSS hírfolyam a blog bejegyzéseiről

255 komment · 2 trackback

Címkék: bajnai gordon lmp róna péter

A bejegyzés trackback címe:

https://kard.blog.hu/api/trackback/id/tr864861517

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: A szükséges kétség 2012.10.22. 23:34:38

Amióta Bajnai fellépése kiszivárgott olyan pezsgő politikai élet lett, amire igen régóta nem volt példa. Azt nem tudhatjuk, hogy Bajnai kovász lesz-e valaha, de hatása minimálisan is egy pezsgőtablettáé....

Trackback: A reális alternatíva 2012.10.22. 16:13:27

Bajnainak egyáltalán nincs könnyű dolga. Nehéz megfelelni a sokféle elvárásnak, amit támasztanak feléje. Hisz abban sokan egyetértenek, hogy ennek a kormánynak távoznia kell a porondról az első adandó alkalommal, és ezek többsége abban is egy vélemény...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

rohadjmegARCgeci 2012.10.22. 09:56:10

@kúrórudi: Volna ennek egy másik módja is.
Én személy szerint kezdeném a közalkalmazottakkal és a segélyesekkel.Ehhez előbb utóbb kénytelen lenne a multi is igazodni.
A tescos pénztárosokat meg így is úgy is elküldik a fenébe,akár van béremelés akár nincs.

Továbbá nekem személy szerint tele van a hócipőm azzal,hogy amióta OV és csürhéje a hatalmon van,azóta a csórók szopóágon vannak,míg a gazdag réteg hájas valaga megduplázódott!

unionista (törölt) 2012.10.22. 09:56:31

@KG2000:
orbán "háromlábú" cnn puccsról beszélt. és nem arról, hogy a németek meg akarják buktatni. te vagy az, aki szemellenzősen hazudozol. mond azt, hogy szerelmes vagy viktorba. hitelesebb lennél.

rohadjmegARCgeci 2012.10.22. 09:57:40

@lima31: Anno amikor GYF ellen forrtak az indulatok,a puszta személyével képes volt a nyugalmat helyreállítani.
Szóval van valami a pasiban ez tény.

kúrórudi 2012.10.22. 09:59:05

@Dr. Furia:

a minimálbérduplázással a csórók nem duplapénzhez jutnának, hanem buknák a munkahelyüket....

lima31 2012.10.22. 09:59:24

@kúrórudi:

Kezelt? ja igen, ragtapaszt ragasztatott a levágott bal kéz csonkjára. Ennyit csináltatott. Hagy gratuláljak hozzá.

unionista (törölt) 2012.10.22. 09:59:31

@kúrórudi:
a kettő nem zárja ki egymást. sőt. éppen ez az alapprobléma magyarországon. ha valaki becsületesen vezet egy vállalatot (nem lop a kincstárból, nem csal adót, nem hazudik az ügyfeleinek) akkor nagy valószínűséggel csődbe megy.

rohadjmegARCgeci 2012.10.22. 09:59:51

@kúrórudi: Mivel ez sosem volt kipróbálva élesben,így ezt sem lehet biztosra állítani.

lima31 2012.10.22. 10:00:39

@Dr. Furia:

Mesehőssé változott baszki... amindenségit neki!

kúrórudi 2012.10.22. 10:01:07

@unionista:
ostoba alap hibák miatt ment csődbe a nabi. mondom: közel 10 éve esettanulmány a közgázon.

kúrórudi 2012.10.22. 10:02:07

@Dr. Furia:

dehogynem lett kipróbálva. az előző orbánkormány megugrasztotta 2001ben a minimálbért.

2001től indult az a lejtő aminek még nem értünk teljesen az aljára....

rohadjmegARCgeci 2012.10.22. 10:02:27

Ebben az országban soha nem volt kipróbálva az,hogy milyen hatással bír valójában az,ha a szegényebb réteg béreit jelentősen megduplázzák vagy legalább az osztrák bérek 70%-ra felhúzzák.
Tehát nem lehet kinyilatkozni semmit ezzel kapcsolatban,mivel semmi sem bizonyított.

rohadjmegARCgeci 2012.10.22. 10:03:36

@kúrórudi: Megugrasztotta 0,00000001 %-al.
Marha.

lima31 2012.10.22. 10:03:58

@Dr. Furia:

Bajnai gyorsabban számol, mint Chuck ? legalább??:D

unionista (törölt) 2012.10.22. 10:04:26

@lima31:
orbán viktor a 17-18. századi abszolutizmust képviseli. bajnai gordon a 19-20. századi globális kapitalizmust. igazán egyik se működőképes. de utóbbival az ország talán nem rohan a falnak. senki se gondolja, hogy bajnai-oszkó tandemmel minden jobb lesz. hanem azt látja szinte mindenki, hogy az orbán-matolcsy párosnak mennie kell.

aztán majd gordont is el kell zavarni. attól ne féljél, hogy arra nem lesz szükség.

kúrórudi 2012.10.22. 10:04:49

@Dr. Furia:

a szocializmusnak vége van rég.... mi az hogy megduplázni a béreket? nem az állam adja a fizetést..

úgy látom nagy a sötétség a fejekben.. persze ez nem csoda, orbánéknak is ezért lett 2/3a meg ezért tudnak összevissza hazudozni folyamatosan....

Hertelendi 2012.10.22. 10:05:31

Egy apróság a sport világából: a kézilabdázóink a világ(!) élvonalában vannak és ez talán köszönhető annak is, hogy orbán nem akart náluk rendet csinálni. Ellentétben a focival, ahol tudásával sikerült még mélyebbre taszítani azt a valamit, amit magyar focinak hívunk. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy azért is orbán a felelős, hogy aranylábú gyerekeink itt tartanak, de azért igenis felelős, hogy ilyen mészőly-félék még beleugathatnak. Oda is hozzáértő, a focit szerető ember kell vezetőnek, aki nem csak pénzt akar kivenni belőle.

2llkedő 2012.10.22. 10:07:01

@lima31: A jelenlegi étlapról Te kit választanál?

unionista (törölt) 2012.10.22. 10:07:43

@kúrórudi:
ezek az állítások nem zárják ki egymást.

rohadjmegARCgeci 2012.10.22. 10:08:37

@kúrórudi: a szocializmusnak vége van rég
Válasz erre;
Látszik hogy lövésed sincs semmiről.Nincs vége a szocializmusnak,sőt, most tombol csak igazán és legfőképpen az állami munkahelyeken.
Míg ezzel ellentétben a vállalkozó szférában persze egészen más a helyzet.
A sötétség a te fejedben kb egy fekete lyukéval ér fel,csak fröcsögni tudsz,de semmi észérved nincs semmire,nyilván azért mert egy ostoba ember vagy.
Továbbá nem sok tapasztalatod lehet a munka terén,valószínűleg egy fotelharcos segélyes vagy vagy pedig valami kényelmes beosztású állami bürokrata.

Anyámasszony_sanyija 2012.10.22. 10:08:43

Ha valaki nem elégedett a fizetésével, váltson szakmát, képezze tovább magát, stb...
El kéne már felejteni, hogy az állam a pénzes nagybácsi, aki mindenkiről gondoskodik. Nincs olyan, hogy állam. Adófizetők vannak, akik termelnek, és mellette eltartanak másokat. Az ő érdekeiket nem nagyon képviseli senki jelenleg.

kúrórudi 2012.10.22. 10:09:05

@Dr. Furia:

legalább a tényekkel illene tisztában lenni....

hu.wikipedia.org/wiki/Minim%C3%A1lb%C3%A9r
2000. január 1. 25.500 Ft
2001. január 1. 40.000 Ft
2002. január 1. 50.000 Ft

ez dupla. azaz 100%. nem 0.000001%

legalább az alap dolgokkal legyen már az tisztában aki vehemensen pofázik valamiről.....

Hertelendi 2012.10.22. 10:09:54

@lima31: Állj már le barátom! Nem látod, hogy mindenki téged hülyéz? Tudod érvek és tudás nélkül nem tudsz itt senkinek méltó vitapartnere lenni.

kúrórudi 2012.10.22. 10:10:18

@unionista:

szerintem aki egy céget ostoba hiábbak csődbe visz, az ne akarjon orszgáot irányítani...

rohadjmegARCgeci 2012.10.22. 10:11:38

@kúrórudi: És ami ehhez kapcsolódó tény,hogy nem volt minden második üzlet zárva Budapest főutcáin,mint most.
Tény?

kúrórudi 2012.10.22. 10:12:05

@Dr. Furia:

"Továbbá nem sok tapasztalatod lehet a munka terén,valószínűleg egy fotelharcos segélyes vagy vagy pedig valami kényelmes beosztású állami bürokrata."

a versenyszférában dolgozom.... fröcsögés helyett a tényekkel kellene tisztában lenned.

pénzügyi, gazdasági analfabéta vagy...

lima31 2012.10.22. 10:12:31

@unionista: Spórolni kell egy kis időt ahol lehet. Szerintem.
Ezt a Bajnai mesehőst és celebet (mert ugye szép embernek álmodják meg akkor is amikor a vécén erőlködik) időhúzásnak felesleges és értelmetlen ilyen módon ajnározni.

kúrórudi 2012.10.22. 10:13:17

@Dr. Furia:

személyeskedés helyett inkább növessz agyat...

lima31 2012.10.22. 10:13:25

@félázsiai 2llkedő:
A jelenlegi étlapról nincs kit választani. Egyelőre.

2llkedő 2012.10.22. 10:13:34

@lima31: Feltettem egy kérdést!

A jelenlegi étlapról Te kit választanál?

Measurer 2012.10.22. 10:14:00

@kúrórudi: Autóbuszgyártáshoz piac kell. Európa tele van piacot kereső autóbuszgyártóval. @Anyámasszony_sanyija: Ha az országot a pü-i befektetők, valamint EU/IMF számára szalonképesebbé kívánjuk tenni,és a különadókat ill. a szolgáltatási ágazatok terheit meg akarjuk szüntetni, hozzá kell nyúlni mind a stratégiai (oktatás, fejlesztés), mind a szociális rendszerekhez. Róna az innovációban nagy fantáziát lát, de rengeteg pénz kell hozzá (biztosan finom a Róna-féle sajt, ismeri a hazai "bátoritó környezetet"!). A szociális rendszereket sokkterápia helyett inflációval lehet redukálni,de csak igen lassan. Pl. 10%-os infláció ellenében mondjuk 4-5%-os kompenzációval.Erre egyetlen kormányzatnak sincs ideje.

kúrórudi 2012.10.22. 10:14:08

@lima31:

totál vitaképtelen vagy....

rohadjmegARCgeci 2012.10.22. 10:14:38

@kúrórudi:
Aha.
Ha te valóban a versenyszférában dolgoznál,akkor nem ontanád a baromságaidat minden áldott nap 12 órában a különböző blogokon és fórumokon,mert egyszerűen nem lenne rá időd.
Szóval a hazugságaidat tartogasd meg azoknak,akik a szaros túrós rudidat a szájukba veszik.)

2llkedő 2012.10.22. 10:16:23

@lima31: "A jelenlegi étlapról nincs kit választani. Egyelőre."

Pedig jelenleg ez a választék, és lehet, hogy 2014-ben is ez lesz. Addig pedig azzal kell foglalkozni akik vannak. Ez nem messiás dolog. Ha tudsz jobbat, akkor hozd elő, és lehet, hogy akik most Bajnai mellett szólnak, a Te jelöltedet fogják támogatni. De addig, amíg nem tudsz ilyet előhúzni a cilinderedből, ne minősítsd a stílusoddal a másikat.

kúrórudi 2012.10.22. 10:16:29

@Measurer:

"Autóbuszgyártáshoz piac kell. Európa tele van piacot kereső autóbuszgyártóval."

a nabi észak-amerikába gyártott buszokat. sikeresen. nem a vevőkkel volt a probléma. a cég, ami maradt belőle és vittek a hitelezők, most is SIKERES. pénzügyileg csődölt be a dollárárfolyam miatt. róna egyszerűen nem védekezett ellene.

nem értem h egyesek miért veszik a bátorságot h olyanról vitázzanak, amiről láthatóan lövésük sincs...

rohadjmegARCgeci 2012.10.22. 10:16:45

@lima31:
A buta libákhoz, libapásztor kell.
Tény?)

lima31 2012.10.22. 10:17:13

@Hertelendi:

Na igen, szerencse, hogy abból kell levonni a konzekvenciát amit kapsz. Hülyének mutatkozni pedig olyan, mintha.... a lényeg, hogy tökéletes:)

Kérdéseket tettem fel amikre nem kaptam válaszokat, erre máris én vagyok a hülye. Tökéletes eredmény:)

kúrórudi 2012.10.22. 10:18:53

@Dr. Furia:

"Ha te valóban a versenyszférában dolgoznál,akkor nem ontanád a baromságaidat minden áldott nap 12 órában a különböző blogokon és fórumokon,mert egyszerűen nem lenne rá időd."

4 év alatt volt 400 kommentem. ez évente 100. azaz 3 naponta 1.

ez tényleg olyan rettenetesen sok h munka mellett nem lehet hetente 2szer hozzászólni a neten akármihez:)))

ne nevetted már ki magad. személyeskedés helyett inkább növessz agyat vagy legalább járj utána annak amiről pofázon mert igy csak magadat teszed szánalmassá mint itt is.

Measurer 2012.10.22. 10:20:20

@kúrórudi: egyetértek. Saját tapasztalatom szerint USA-val ciklikusan EUR/USD árf.fv-ében tudunk üzletelni.

lima31 2012.10.22. 10:21:35

@kúrórudi: Az vagyok. Vitaképtelen. Legalább ez feltűnt. Nincs miért vitatkoznom. Miért? Mert sajnos én nem tudom ki mellett letenni a voksom.

A történet annyi, hogy kérdeztem miérteket és okokat és persze mikénteket. Valós válaszok pedig nem érkeznek.

Kormányozni nem akaró Bajnai, akit a nép akar kormányzással megbízni.... ez jutott.

rohadjmegARCgeci 2012.10.22. 10:22:25

@kúrórudi: A továbbiakban lima31 -t ajánlanám számodra mint megfelelő vitapartnert,neki is kb 50-s az IQ-ja mint neked.:)

lima31 2012.10.22. 10:24:12

@Dr. Furia:

Egy darab íkúm van, Na! :) És nem vitatkozom, fel sem vagyok képes ismerni egy vitát. Sajnos ez van:D

rohadjmegARCgeci 2012.10.22. 10:24:41

@lima31: Szavazz a zöldpártra.Az ilyen hozzád hasonló döntésképtelenek miatt szoktak ilyen semmilyen pártok is indulni a választásokon.
Egy pozitívuma lesz.
Minél több párt kerül be a parlamentbe,annál erősebb és demokratikusabb egy parlament,mert ekkor kénytelenek egymásnál lobbizni és egymás farkát szopogatni ahhoz,hogy keresztülvigyenek egy egy törvényt,továbbá nehezebben tudják az elbaltázott törvényeket keresztülpréselni.

kúrórudi 2012.10.22. 10:24:55

@Dr. Furia:

"Ha te valóban a versenyszférában dolgoznál,akkor nem ontanád a baromságaidat minden áldott nap 12 órában a különböző blogokon és fórumokon,mert egyszerűen nem lenne rá időd."

nekem 4 év alatt volt 400
neked fél év alatt 1500 kommented....

akkor kettőnk közül ki az aki onja a abromságokat.

ÖNGÓL!

szánalmasan beégetted magad ezzel is:DDD

kúrórudi 2012.10.22. 10:25:46

@Dr. Furia:

most hogy szánalmasan beégetted magad most már inkább befejezed a vitát.

ciki vagy

Anyámasszony_sanyija 2012.10.22. 10:26:24

@Measurer: Az inflációval az a baj, hogy a kisnyugdíjasokat sújtja a legjobban, ők pedig előbb-utóbb éhenhalnak. Én inkább differenciált nyugdíjcsökkentést preferálnék. Persze ezt is meg lehet tenni magas infláció mellett differenciált emeléssel.

rohadjmegARCgeci 2012.10.22. 10:27:31

@kúrórudi: Rendben,de most már könnyíts magadon,mert annyira fel vagy izgulva már,hogy a fejed tetején fog kirobbanni a feszültség ha így folytatod.
Mivel érdemben nem vagy a továbbiakban vitapartner számomra,így nem is vagyok hajlandó válaszolni a semmitmondó beírásaidra.:)

lima31 2012.10.22. 10:29:06

Na én meg leviszem a lányomat bicajozni amíg szép az idő.

Egyétek meg egymást:)

rohadjmegARCgeci 2012.10.22. 10:29:09

@Anyámasszony_sanyija: Szerintem a hájat kéne csökkenteni a hatalmasra hízott valagadon inkább, illetve le kéne szivattyúzni az agyadról is,mert egyszerűen elment az eszed tőle hogy ilyen baromságokat írkálsz.

árnyékgyuri 2012.10.22. 10:31:50

@Kard: O.k. sima közvetítő. De egy liberális államban nekem miért kötelelző igénybevenni ezt a közvetítőt? Miért büntetnek ha én nem akarok közvetítőt? Pl. felvetettem önkormányzati gyűlésen, hogy szüntesssük meg a bankszámláinkat, álljunk át kp. re és csak betétet tartsunk a bankban, erre azt mondta a jegyző hogy ez bűncselekmény. Erre én is az általad említett mondattal jöttem, hogy "csak egy közvetítő", de kiröhögött....

Anyámasszony_sanyija 2012.10.22. 10:39:44

@Dr. Furia: Az értelmes eszmecsere fő szabálya, hogy a vitapartnert semmilyen módon nem minősítjük. Helyette az elhangzott mondandóra érvekkel reagálunk. Ha ezt a szabályt megszeged, azzal magadat minősíted, és azt bizonyítod, hogy értelmes vitára alkalmatlan vagy.

Hertelendi 2012.10.22. 10:41:01

@lima31: Látom benned azért van némi emberség és talán humorérzéked is van...:)
Szavazz Bajnaira! Az egyik legfontosabb érvem, hogy sokkal szebb, mint orbán...:))))

Kard 2012.10.22. 10:41:53

@Csetepaté márki: Javaslom Széchényi munkásságát. Persze a bankok nem állítanak elő semmilyen értéket. Ilyen alapon egy orvos vagy egy fodrász milyen értéket állít elő? A te olvasatodban egy szolgáltatás nem érték. Az enyémben (és a fejlett világon mindenütt) az. Persze a feudális elmaradott gondolkodásmódú emberek szemében nem az(javaslom az ilyeneknek költözzenek vissza Afrikába valami barlangba, ott majd élhetik az életüket bankok és egyéb szolgáltatások nélkül). Viszont azt észre kéne venni, hogy egy fejlett gazdaságban (ilyenek szeretnénk lenni) a GDP 70%-át a szolgáltatások teszik ki.
Az, hogy a bank hogy teremti meg a pénzt ebből a szempontból teljesen lényegtelen. Ha olyan jó üzlet lenne bankot csinálni nem mennének sorba tönkre. Mindenki a tőkeáttétel előnyeit nézi miközben a kockázatait meg senki, pedig azok ugyanakkorák.

kúrórudi 2012.10.22. 10:45:02

@Anyámasszony_sanyija:

kár furiával foglalkozni, totál vitaképtelen. csak fröcsögni tud. amibe belepofázik arról fingja sincs, ez kiderült. még alap dolgokban is tájékozatlan. ezt személyeskedéssel kompenzálja... de még igy is csak magát beégetni tudja:))

labrabbit 2012.10.22. 10:45:48

@Anyámasszony_sanyija: én vszeg igen.
Persze a lényeg a részletekben bújik meg :)

Kard 2012.10.22. 10:46:58

@árnyékgyuri: Nyilván törvényi kötelesség, hogy legyen bankszámla (korrupció visszaszorítása), de magánemberként bármikor megteheted. Bár sok értelmét nem látom a dunyhában tartani a pénzt.
Amúgy egy picit jobban belegondolsz milyen bűnözést eredményezne, ha mindenki otthon tartaná a pénzét. Ezen érvek mentén gondold újra végig a "megszüntetni az összes bankszámlát".
Egy mini önkormányzatnál is milliós forgalom egy közepesnél meg több százmilliós. Inkább bérelné havi több százezer forintért egy vagyonőrt, hogy ne kelljen pár száz forintot kifizetni egy számlavezetésért? Nem túl logikus.

árnyékgyuri 2012.10.22. 10:53:38

@Kard: Semmi gondom a szolgáltatási díjakkal. Egy szolgáltató, amelyik termékeket ad el (hitel, befektetés stb.). Kockázata is van, mint minden termékértékesítésnek: ha rosszul választják meg a vásárlót és az nem tud fizetni, akkor csődbe mennek. Nyilván akkor is csődbe mennek, ha nem kell senkinek a termékük, mert rossz (pl. a jelenlegi hitelkonstrukciók, nem fogynak mert minden más alternatíva jobb náluk). Eddig ok lenne, aki nem él meg a piacon az menjen csődbe, de akkor MINDENKI!!! akkor tényleg hajtsák el a fenébe azokat a piaci szereplőket, akik ahelyett, hogy eladható terméket kínálnának, ahelyett, hogy optimalizálnák a teljesítményüket (fizetéscsökkentés) sírnak az euban, hogy velük itten kiszúrtak.

is 2012.10.22. 11:00:15

@KG2000: ühüm. minél többet lophassanak. ühüm. amikor a költségvetési hiányt nem 3000 milliárd ellopásával tartották egyensúlyban, és Bajnai semmilyen kiadást nem engedett. van még ilyen mese a tarsolyodban?

manager2008 2012.10.22. 11:02:51

@Dr. Furia: Ez az igazság. Ki megy jogásznak? Aki maximum hármast kapott matekból a gimnáziumban, és nulla logikával rendelkezik. Van viszont jó memóriája és képes megtanulni teljesen értelmetlen szövegeket. A jogszabályok azért nem érnek semmit, mert akik összetákolják nem értenek a halmazelmélethez, képtelenek megtalálni a hibákat a szövegben, és egy halom esetet nem kezelnek le a logika szabályai szerint. A közgazdasági fogalmakat nem ismerik (nekik a termék = árú, lásd gazdasági reklám fogalma). Természetesen baromi nagyképűek a két betű miatt. A bíróságok működése katasztrofális, lassú, és az igazsághoz semmi köze a legtöbb esetben.

Roy 2012.10.22. 11:03:21

@Dr. Furia: Így van. Gyurcsány legnagyobb ellenzéke nem a Fidesz volt, hanem a saját pártja. A saját pártja vetette oda a Fidesz elé. Az öszödi beszédet is az Mszp legszűkebb köreiből szivárogtatták ki.
Egyébként ami ott elhangzott az igaz volt. Minden párt hazugságot hazugságra halmozott, és ez alól az Mszp se volt kivétel.

nu pagagyí 2012.10.22. 11:04:40

A következő kormánytól, vezesse bárki nem csodát kell várni, hanem azt, hogy visszaállítsa azokat a körülményeket, hogy bárki csodát csinálhasson saját szintjén.

Vissza kell adni az embereknek a szabadságot, jogbiztonságot, méltányosságot. Vissza kell helyezni jogaiba a szakmai autonómiákat, a döntéselőkészítésbe be kell vonni azoknak a szervezeteit, akiket a döntések érintenek érintenek, depolitizálni kell az államot. A kormányzás a lehető legteljesebb nyilvánosság előtt folyjon. A helyi közösségeknek vissza kell adni intézményeit, a döntések jogát saját ügyeikben, az adózás átalakításával önfenntartóvá kell tenni az önkormányzatokat.

Törvényes keretek között el kell számoltatni az Orbán-féle alkotmányos puccs kitervelőit, a közpénzek, közvagyon kedvezményezettjeit.

greybull 2012.10.22. 11:06:53

@Dr. Furia: én jogász és közgazdász is vagyok. Szeretem a matematikát, még jobban a logikát, 33 éve gyakorlom a szakmát, voltam multiknál, minden ipart kipróbáltam, lehet, hogy semmihez nem értek igazán, de mindenhez egy kicsit (na jó, a jogban azért nem olyan kicsit!) - most kezdenek visszajönni olyan ügyfelek, akik eldobtak, mert nem voltam elég fiatal, nem ugrottam, mint a bakkecske minden hülyeségre, de mindig megmondtam a - néha nagyon kemény és kegyetlen - véleményem. És elnézést kérnek. Mert nekem volt igazam, rám kellett volna hallgatni. Az a baj, hogy a parlamentben nem jogászok ülnek, csak jogvégzettek - a kettő nem ugyanaz.

pucros 2012.10.22. 11:07:17

Róna cikkében az a jelentős, hogy nagyon érthetően és világosan megmondja, mi a gond a Bajnai által (is) képviselt gazdaságpolitikával.

Hogyha ezt a cikket elolvassa Bajnai, vagy elolvassa Oszkó, véleményem szerint két dolgot tehet: 1. ugyanilyen világosan és érthetően elmagyarázza, hogy miért nem úgy van, ahogy Róna állítja; 2. megváltoztatja a véleményét, megváltoztatja a terveit, és mostantól tágabb kontextusban mérlegel - ami az én olvasatomban elsősorban azt jelenti, hogy súlyt helyez arra, hogy Magyarországon minden kis zugban új értéket állítsanak elő.

Róna Péter esetében az, hogy nem csak a száját járatja, hanem teszi is, amit mond, fennáll: saját sajtkészítő manufaktúrát üzemeltet. Mindenkinek csak ennyit kellene tennie; valami mesterséget űzni a telhető legmagasabb fokon, értékteremtő munkában részt venni mesterként, inasként, alkalmi munkásként. Ez vezet előre.

Kard 2012.10.22. 11:07:22

@árnyékgyuri: Nézd ebben teljesen igazad van, de azt is látni kell, hogy a bankrendszer nélkülözhetetlen a mai gazdasághoz. Tehát egy tömeges bankcsőd esetén menteni kell. Ezt persze sokan úgy képzelik el, hogy egy ilyen mentés során a bankok ingyen pénzt kapnak. Lópikulát. Ilyenkor az eredeti tulajdonosok mennek a levesbe és az aki kimenti a bankot (általában az állam) az lesz a tulajdonos. Gyakorlatilag átveszi az infrastruktúrát.
Az, hogy miért nem hiteleznek a bankok itthon ennek nagyon sok oka van és sajnos legkevésbé sem a bankok hibásak ezért. Tudnék róla mesélni milyen hatások miatt kb. zéró a hitelezés de az egy jó hosszú írás lenne.

Kard 2012.10.22. 11:08:49

@nu pagagyí:
"A következő kormánytól, vezesse bárki nem csodát kell várni, hanem azt, hogy visszaállítsa azokat a körülményeket, hogy bárki csodát csinálhasson saját szintjén." - ez mekkora jó mondat. +1

Measurer 2012.10.22. 11:17:06

@Anyámasszony_sanyija:igy van, szociális megfontolások nélkül nem megy.Ilyen pl. a min. nyugdij fogyasztói kosárhoz kötése (ennek az élelmiszerárak növekedése miatt jövőre lesz jelentősége).

is 2012.10.22. 11:18:20

@FILTOL: miért akarná bárki is letagadni? akkoriban egy világválság volt, 2008. szeptember 15-én csődbe ment a Lehmann Brothers. bizony elbaszták 2001-2006 között hárman is a helyzetet, de abból kettőt már megint megválasztott a magyar, mert olyan hülye. úgyhogy persze, hogy 2008 őszén államcsődközeli helyzet volt, mint még vagy 10 másik országban, 2009 folyamán még 10 másik ország kapott olyan IMF-hitelt, mint amit mi. miért kellene ezt letagadni? de kérdezem, miért kellene ezt a helyes lépést démonizálni? éppen, hogy dícséret érdemli azt, aki megteszi a szükséges lépéseket, és elhárítja az államcsődöt, nem? és persze ne feledjük, hogy mindez alig pár hónappal a hülyenépszavazás után van, és a hülyenépszavazás, amely nagyot tolt az államcsőd felé az ország szekerén, azt aztán bárkinek a nyakába megpróbálhatod varrni, az bizony Orbán munkája volt.

Kandeláber 2012.10.22. 11:23:35

Az a baj ebben az országban, hogy nagyon sokan még mindig a csodákban bíznak, és "csodatévőktől" várják a megoldást, mint itt nagyon sokan.
Holott egy racionális gondolkodású ember tökéletesen tisztában van azzal, hogy a következő kormány semmivel sem lesz jobb a jelenleginél, mint ahogyan a mostani sem rosszabb, de nem is jobb az elődjénél, és így tovább.
Valamennyien a zsákutcába jutott neoliberális gazdaságpolitikát folytatták, és ezért talán valóban csoda, hogy az ország még nem jutott csődbe.
A híres közgazdászok - teljesen mindegy, hogy hívják őket - nem jobbak egy szimpla főkönyvelőnél, egyszerű számkukacok, akik gőgösen oktatva tolják a szakadék felé az országot, asszisztálva a korrupt és ugyancsak gőgös politikusoknak.
Gyurcsány=Bajnai=Orbán=megint Bajnai/megint Orbán
= zsákutca.

kúrórudi 2012.10.22. 11:24:05

@pucros:

"Róna Péter esetében az, hogy nem csak a száját járatja, hanem teszi is, amit mond, fennáll: saját sajtkészítő manufaktúrát üzemeltet. Mindenkinek csak ennyit kellene tennie; valami mesterséget űzni a telhető legmagasabb fokon"

neked is figyelmedbe ajánlom: róna olyan mesterfokon űzi saját dolgát, hogy a nabit csődbe vitte. nem a válság. nem a megrendelések hiánya. nem külső sokk. saját hibái.

Kandeláber 2012.10.22. 11:24:09

Pardon, az első mondat vége nem kell.

kúrórudi 2012.10.22. 11:26:14

@is:

pontosan igy van:

"elbaszták 2001-2006 között hárman is a helyzetet"

a nagy elbaszások 2001-2006 között történtek. 2006 óta tűzoltás folyik. persze az is sok hibával..... a tűzoltók között pedig bajnai végezte a legjobban a dolgát.

pucros 2012.10.22. 11:26:59

@kúrórudi:

Már többször beírtad, olvastam.
Ne aggódj, sikeresen járatod le.

De a sajtkészítő manufaktúrájával csak nincs baj?

kúrórudi 2012.10.22. 11:29:02

@Dr. Furia:

"érdemben nem vagy a továbbiakban vitapartner számomra"

igy van. a te szinted a fröcsögés meg a tájékozatlan ostobaság meg a személyeskedés..... örülök h te is látod h ez nem az én szintem...

Putyilov gyári melós 2012.10.22. 11:30:28

Kösz a szerzőnek az írást, majdnem minden sorával egyet tudok érteni. Talán egy megjegyzés, Róna nem konzervatív, inkább balos szocdem.

Orbánt, az általa kialakított feudális-kommunista rendszert akár az Ördöggel is összefogva, de el kell takarítani, mielőtt Fehéroroszországot csinál Magyarországból.

Tökmindegy, hogy ezt ki teszi, de álljon ki, hogy bevállalja.
A gyávák, a fanyalgók inkább hallgassanak, amikor hallgatni kell vagy menjenek a másik oldalra.

Róna téved, amikor azt hiszi, hogy Orbán leváltója restaurációt fog végrehajtani, nincs hova restaurálni!
És abban is biztos vagyok, hogy a leváltást kiharcoló népet nem lehet majd orbáni módszerekkel az orránál fogva vezetni.
Ha nem azt csinálja majd Orbán legyőzője, amit a nép akar, akkor el lesz zavarva, biztos vagyok benne, hogy mi nem fogunk 4 évig bégetni, mint Orbán Viktor személyi kultuszát vallásos szintre emelő birkái.

kúrórudi 2012.10.22. 11:31:01

@pucros:

"Ne aggódj, sikeresen járatod le."

nem én járatom le sikeresen. volt egy világszinvonalú cég, tele megrendelésekkel. róna pedig ostoba hibákkal és hozzá nem értéssel csődbe vitte. (és akkor jóindulatú voltam, mert összeesküvés elmélettel azt is lehet mondani, hogy átjátszotta a hitelezőknek....). ő róna péter. csak pofázni tud.

kúrórudi 2012.10.22. 11:32:11

@pucros:

sajtkészitéshez lehet h ért....
menedzsernek, vezetőnek, előre gondolkodónak levizsgázott: 0.0

Kandeláber 2012.10.22. 11:39:45

@kúrórudi: Bezzeg Bajnai remekül kezelte a Hajdú-Bét problémát, csak gratulálni lehet hozzá!

Kandeláber 2012.10.22. 11:47:39

Szóval a dolgok jelenlegi állása szerint Bajnai szoci bábból önjáróvá vált volna.
Majd meglátjuk.

pucros 2012.10.22. 12:03:02

@kúrórudi:
Ez csak háztartásbeli szintű okoskodás, vagy pedig van valami konkrét gondolatod is arról, hogy miért nem helytálló, amire Róna ebben a cikkében felhívja a figyelmet?

Szerinted a Haza és Haladás tanulmányai tartalmaznak új elemet az elmúttnyóccév kormányzásának elveihez képest? Mit?

Azt gondolod, hogy Bajnai sem a külföldi tőkére támaszkodva képzeli el alapvetően a válságkezelést, vagy pedig azt, hogy de úgy képzeli el, és jól van ez így? Miért?

Miből gondolod, hogy nem feltétlenül a reálgazdaság egészét kell tekintetbe vennie egy gazdaságpolitikai programnak? Szerinted téves az a felvetés, hogy a hazai teljesítőképességet kell növelni elsősorban, különben szép lassan csak egyre mélyebbre szívatja az országot a külföld?

Nekem Róna Péter se kutyám, se macskám, viszont ezek a felvetések önmagukban érvényesnek tűnnek számomra, és a cikk kapcsán legelőször is azt várnám el, hogy ezekre reagáljon valaki, ha úgy tetszik, védje meg Bajnai elképzeléseit. Írhatod felőlem akár azt is, hogy Róna csak az OPNI megszüntetése miatt van szabadlábon, ettől még a kérdés ott van, és túl nagy ahhoz, hogysem lehetne vele nem foglalkozni.

parttalan 2012.10.22. 12:05:57

@kúrórudi: "a tűzoltók között pedig bajnai végezte a legjobban a dolgát."

Mert őt már hagyták. A fidesz is leállt az ország megbénításával, mert rájöttek: Bajnai nekik dolgozik.

Putyilov gyári melós 2012.10.22. 12:10:04

@Kandeláber:
Ma egyedül Bajnaiék Haza és Haladás alapítványa közöl statisztikai adatokon alapuló VALÓS elemzéseket, csak náluk vázolnak fel lehetséges kitörési pontokat és egyedül ott van olyan háttér szakember csoport, akik egy TV fellépés 5-10 perces jópofizásán kívűl komolyabb elképzelésekkel rendelkeznek.

Se a Fideszben, se a szociknál, se az Lmpnél vagy Jobbiknál nincsenek ma már valódi szakemberek, valódi programok, mindent csak a pillanatnyi népszerűség, a címlapra való bekerülés vezérel, akár egy valóságshowban.

Róna Péter lehet, hogy jó szakember, sok írása tetszik is, de nem nagyon olvasni tőle komplex, átfogó elemzéseket, lehetséges megoldásokat és nem nagyon tudni körülötte kialakult képzett szakértőbázisról, arról meg végképp semmi konkrétum, hogy mit is szeretne, és egyáltalán szeretne-e részt venni a kilábalás programjának megtervezésében.

Putyilov gyári melós 2012.10.22. 12:16:00

@parttalan:

Is, a másik ok az volt, hogy a Fideszt pénzelő neoliberális oligarchabázis leállította Orbánt, mert nem kívántak romokat vagy polgárháborút, zavarta volna az üzletmenetet.
Ugyanezek a körök a Jobbikot se pénzelik ma már utcai háborúsdiért, legfeljebb a szociális kiadások további csökkentésére hivatott cigányozásért.

unionista (törölt) 2012.10.22. 12:32:03

@kúrórudi:
meg van a véleményem a közgázon fikázó oktatóiról is: szarok, és gyakorlatlanok. róna többször elmondta amúgy, hogy nem akar miniszterelnök lenni. mivel nincs mögötte egy legalább 100-200 fős összecsiszolódott szakértő csapat. és úgy látja, hogy a jelenlegi közjogi és közgazdasági helyzetben nincs megoldás.

parttalan 2012.10.22. 12:53:56

@Putyilov gyári melós: Ez nem is föltétlenűl másik ok, lehet, inkább a pontosítása annak, amit írtam. Nagyon könnyen lehet, hogy még Bajnai alatt sem a józan ész ébredt föl a Fideszben, hanem "külső" ráhatásként a pénzügyi-gazdasági elit "csillapította" le Orbánékat, hiszen annak, mint írtad: létérdeke volt a pénzügyi stabilizáció. Annak a pénzelitnek, amely eddig minden választási kampányban határozottan amögé a pártalakulat, választási koalíció mögé állt, amelyet aktuálisan legalkalmasabbnak vélt vagyona és pozícióinak továbbgyarapításához. Lásd: 1994, '98, v. most legutóbb: 2010-ben.

Csetepaté márki 2012.10.22. 12:54:30

@Kard: "Javaslom Széchényi munkásságát."

"Mindenki a tőkeáttétel előnyeit nézi miközben a kockázatait meg senki, pedig azok ugyanakkorák."

Egyreszt nem kisse nagykepü ezzel nyitni. Önteltsegtöl büzlik minden mondat a barlangozäsoddal együtt. Te olvastäl valaha eletedben? Nem ugy tünik.

Hogy a bankok a sajät tökejüknel joval nagyobb penzt kezelnek, az normälis, nem vitatom, kell ez a szolgältatäs.
De! Akkor küldd el azt a jogszabälyt, amelyik a bankokat arra kötelezte, hogy a sajät tökejük többszöröset helyezzek ki fogyasztäsi hitelkent olyanoknak, akiknek egy fillert sem lett volna szabad adni.(Ez orszägokra is ervenyes.) A kockäzatra meg tesznek. Ha bukik a buli, majd megmentik öket az adofizetök.En meg fizzessek, mert a tisztelt bankär urak barmok meg idiotäk.

Tapsolj hät!

unionista (törölt) 2012.10.22. 13:01:16

@Putyilov gyári melós:
róna alapállítása az, hogy a multiknak adott támogatások kamatai magasabbak, mint az ebből származó átlaghozam. egyes cégekkel jól járunk, másokkal rosszul. de a magyarországra érkező beruházásokkal összességében az ország nem járt jól. szemben csehországgal, szlovákiával, és lengyelországgal. ezért magyarország a térség legszegényebb állama.

a másik három visegrádi országban nem volt ilyen mértékű a külföld támogatása. és nagyjából ugyanannyi munkahelyet teremtettek. de a helyi magánszektor sokkal erősebb. mert nem volt akkor a versenyhátrányuk, és a vállalkozásokra nem raktak elviselhetetlen adóterheket.

azt is mondja, hogy szerinte a bankrendszer túlméretezett. egyszerűen túl sok a bank, és túl sok a fiók. a forintgazdaság növekedési potenciálja messze elmarad a forinthitelek kamataitól.

és így tovább.

róna tipikus konzervatív tanárember. nem liberális. vagyis nem tud és nem is akar alternatívákat mondani. de elég felkészült közgazdász ahhoz, hogy alapos bírálatot adjon.

a másik probléma, hogy róna nem ért a közjoghoz. és az alapvető rendszerkritikának a jogból kell következnie, és nem a közgazdaságtanból. az intézményrendszer a felelős.

nincs senki, aki megmondaná, hogy mi az a tucat közjogi alapintézmény, amelyiknek az összjátékából épüljön fel a közélet. és nincs senki, amelyik ezekhez forrásokat és célokat tudna rendelni. és ezen kívül magyarországon senkinek nincs semmilyen elképzelése arról hogyan is kellene a mély szegénységet felszámolni. a magyar-cigány együttélés problémáival mit kellene kezdeni. senki sem tudja, hogy milyen iskolarendszer, vagy egészségügyi ellátórendszer kellene. csak azt, hogy több pénzt. senki sem tudja, hogy a nyugdíjrendszer milyen módon lesz tartható. senki sem tudja, hogy európa milyen módon lesz versenyképes ázsiával. és azt sem, hogy európának milyen módon kellene összefognia.

kinyitsz egy magyar nyelvű újságot, vagy blogot, vagy bármit, és ezekről senki nem ír egyetlen szót sem. nem csak róna péter. senki.

Kandeláber 2012.10.22. 13:03:03

@Putyilov gyári melós: Hát az "elemzőkről" csak annyit, hogy a Lehman Brothersnál, valamint a nagy hitelminősítőknél tevékenykedő kollégáik nagyon elb.szták a dolgokat, nem hiszem, hogy ezek egy fikarcnyival is jobbak lennének.@Csetepaté márki: Utoljára a Barclay's bukott le (nem meg), persze következmények nélkül, és a derék brit adófizetők pénze bánta a dolgot.

Kard 2012.10.22. 13:03:39

@Csetepaté márki:
"A kockäzatra meg tesznek. Ha bukik a buli, majd megmentik öket az adofizetök.En meg fizzessek, mert a tisztelt bankär urak barmok meg idiotäk." - hány bankmentésről tudsz amikor a bankok tulajdonosai megtarthatták a bankot? Ha egy bankok megmentenek akkor a tulajdonosok bukják a lóvét (a tulajdont, részvényt). Ilyen egyszerű, pont ezért nagyon is odafigyelnek arra, hogy mit csinálnak.
Azt nem tartod érdekesnek, hogy most mindenki két dologért hőbörög itthon:
1. Amit épp te is mondtál, hogy miért hiteleztek mindenkinek.
2. Most akkor miért nem hitelezik a gazdaságot.
Nem érzed ezt a két dolgot ellentmondónak? Egyszer az a baj miért hiteleztek most meg az miért nem.
Megjegyzem Magyarország egy fillért nem költött bankmentésre szóval itthon eléggé butaság ezzel érvelni.

Kandeláber 2012.10.22. 13:11:15

@manager2008: Róna Péter nem csak közgazdász, hanem jogász is, a gyakorlatban is dolgozott, nyilván nem azért szerzett jogi diplomát (is),mert hármasa volt matekból a gimnáziumban.

parttalan 2012.10.22. 13:32:43

@Kandeláber: Senki nem kérdőjelezi meg Róna szakmai hozzáértését (legföljebb egy agyhalott), de - annak ellenére, hogy nyilvánvalóan lehetnek szemléletmódbeli eltérések - a Bajnaival kapcsolatos írásában azért finoman kilóg a lóláb. Róna kötudottan az lmp-hez áll közel, márpedig az lmp (és a dk, de ez most mellékes) joggal tarthat Bajnainak egy önálló, a bizonytalanok széles táborát megszólítani képes politikai alakulat élén való megjelenésétől. Hogy aztán egy ilyen új alakulat képes lesz-e elérni a célját, az más kérdés.

Most, amikor ellenzéki berkekben kőkemény érdek és pozícióháború dúl, hogy ki kivel szövetkezhet és ki állhat az Orbánék elleni választási harc élére, lmp szimpatizánsként szerintem Róna sem tudja ezalól kivonni magát.

kvadrillio 2012.10.22. 13:42:13

Már megint vCSAK EBBŐL A KETTŐBŐL KELLENE VÁLASZTANI ???!

EGY BÁNYÁSZT AKAROK A JOGARNÁL LÁTNI !

VAGY INKÁBB A BUDAHÁZY-T !!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

pucros 2012.10.22. 13:43:20

@parttalan: Miért ne tudná? Lehet szimpatizáns, de ahhoz már túl öreg, hogy rajongó legyen.

Ismétlem, a gondolkodóemberségnek ezen a szintjén nincsen meg az az effektus, hogy először érzelmi alapon óhajtunk, és utána gyártunk ezt igazoló érveléseket. Róna már akkor következetesen ezeket a nézeteket vallotta, amikor LMP még nem létezett, és ha ma LMP szimpatizáns, az csak amiatt lehet, mert valamiért úgy érzi, hogy az LMP képviselheti a gondolatait. Ha eldől, hogy mégsem, akkor meg nem lesz LMP szimpatizáns oszt jónapot. Attól még érik a sajt.

Kandeláber 2012.10.22. 13:56:58

@parttalan: A vita most azon folyik, hogy legyen-e népfront vagy ne, és ha lesz, ki legyen a vezetője.

Madár Zoltán 2012.10.22. 14:50:06

Bajnairól nem árt ha tudjuk, hogy alapjában rúgta fel a 2008.évi készen léti hitel megállapodás alapjául szolgáló, 2008. nov. 4.-én kelt , Veres János és Simor András által aláírt” Szándéklevél és Technikai együttműködési megállapodás
8. pontjában
„ a 2009 évre korábban előirányzott adócsökkentéseket vissza vonjuk, és nem hajtunk végre olyan változásokat az adótörvényekben ,amelyek kisebb nettó bevételeket eredményeznek. „
„ 9. pontja szerinti
„a 13. havi nyugdíjak folyósítását havi 80 ezer forintban maximáljuk….”
szereplő vállalásokat .

--Nemes egyszerűséggel eltörölték a teljes 13. havi nyugdíjat (jólehet nem ezt kérték és vállaltuk,. és még ugyanazzal a mozdulattal (egy kicsit megfejelve) betették a nagyobb jövedelműek zsebébe.
--Az egykulcsos adónak mintegy megágyazásaként az évi 1,9 millió forintos jövedelemről évi 5 millió forintos jövedelemre emelték meg a legmagasabb kulcsa tartozó jövedelem határt, ráadásul 36%-ról 32%-ra csökkenteni az adókulcsot. Ez biztos derék dolog volt, de baloldali gazdaságpolitika hirdetése mellett botrányos cselekedet. A költségvetés bevétele nominálisan 181 milliárd forinttal csökken. A csökkenés is nagyobb, mint a 13. nyugdíj címén a 2009 évre eső 165,6 milliárd forint. Valójában tehát a 13. havi nyugdíj elvétele nem javította a költségvetés helyzetét, mert ennél nagyobb összegű kedvezményben részesültek a jó módúak, ugyanis az adó- csökkentés hatása valójában a 200 ezer forintos havi jövedelemnél kezdődött.

pucros 2012.10.22. 16:11:35

@Madár Zoltán: A kötéltánc olyan, hogy már rövid távon is csak jobboldali mozdulatokkal lehet megteremteni a baloldali mozdulatok fedezetét :)

acsko 2012.10.22. 16:14:46

@bolondok közt viktor a király: Igazad van. Visszaolvasva valóban így is értelmezhető a hozzászólásom, pedig nem ez volt a valódi mondanivaló vele.
Szerintem ez a mentalitás ma Magyarországon attól függetlenül jellemzi a nagy többséget, hogy épp milyen az anyagi helyzete. Másfelől a valóban szegény embereket sem viszi előrébb egy hazugság, csak - amint erre hamarosan úgyis fény derül - még elkeseredettebbé teszi őket.
Mindenesetre a szavazás valóban egy hobbi: nem sok mindent ér, jelent. Elég volna - mint más demokráciákban is - egy jó elit. De ez nincs.

Putyilov gyári melós 2012.10.22. 17:57:49

@unionista:

Róna multik túltámogatásával kapcsolatos eszmefuttatásaival egyetértek.

Azt viszont felrovom neki, hogy nem látja, hogy Magyarországon gyakorlatilag majdnem ugyanaz az államkapitalizmus van, mint 1989 előtt egy különbséggel, a melósok rúgdosását kiadták, kiszervezték a magántulajdonosi réteg feladatának.
A tulajdonosok viszont javarészt állami újraelosztásból élnek, állami megrendelésekre alapozzák a cégeiket. Beruházni legfeljebb a politikába, politikusokba ruháznak be és szinte semmit az iparba, termelőszférába, munkahelyteremtésbe.
Sehol nem látsz magyar tőkéből egy komolyabb beruházást, pedig több száz milliárdosunk van.

Arról nem is beszélve, hogy az elmúlt 20 évben az államadósság két és félszeresét vitték külföldre.
Tehát a magyar tőketulajdonosi osztályt szerintem el kell felejteni, mert egyszerűen alkalmatlan a feladatára, csak az állam kifosztása érdekli és vezérli őket.

Pop40 2012.10.22. 19:02:53

@nemsirunk:
Természetes.
Az, hogy a min elnök egy személyben dönt mindenről, csak Orbániában divat, normális helyeken az épeszű min elnökök belátják, hogy nem érthetnek mindenhez, s csapatban dolgoznak. (Lévén egy min elnöknek nem is az a feladata, hogy mindenhez értsen (erre senki nem képes, Viktort kivéve persze) hanem az, hogy szakértőket vegyen maga mellé a kormányba, és ezeknek a munkáját össze tudja hangolni.
Nekem egy Oszkó-féle háttércsapat Bajnai mögött "valamivel" meggyőzőbb, mint Matolcsy zsenialitása. :)

Kuviklacz · szemelyesadatok.blogspot.com 2012.10.22. 22:12:26

@Dr. Furia: Na ennél azért jelentősen többel. 2000: 25 500, 2001: 40 000, vagy ha jobban tetszik: 1998: 19 500, 2002: 50 000. Infláció a négy év alatt összesen 50%, minimálbér-növekedés: 152%. Persze megemelte a tételes EHO-t is, ami megint csak jobban emelte az alacsonyan fizetettek munkaerőköltségét.

Kuviklacz · szemelyesadatok.blogspot.com 2012.10.22. 22:17:21

@KG2000: Magyarországot imádott FIDESZ-bandád fosztja ki. Amíg erre rá nem jössz, ne is gyere ilyen blogokra, keress pénzt valami mással.

Kuviklacz · szemelyesadatok.blogspot.com 2012.10.22. 22:21:09

@Putyilov gyári melós: Akkor most merre? Mert ha nincs magyar vállalkozó, aki tényleg megélne a piacon (van, csak nem elég), a gazdaságnak meg működnie kell, akkor mi marad?
Szóval pont Te bizonyítod be, hogy Róna Péter egy álmodozó.
Az állam gazdaságban vállalkozóként játszott szerepét felejtsd el, reménytelen.
Amúgy Róna elég sok vállalkozást támogatott, amikor egy amerikai vállalkozói-tőke--alap vezetője volt. Innen jutott vissza valami utópisztikus piaci szocializmushoz.
süti beállítások módosítása