Ma vizsgázik gyakorlatilag élesben az új, fideszes dohánykiskereskedelmi rendszer. Dohányos honfitársaink - sajnos nincsenek kevesen - ma szembesülnek élesben azzal, amiről már két hónapja lehet tudni mindenfélét, hogy nevezetesen

• sokkal kevesebb helyen, és
• lényegesen drágábban

juthatnak csak dohánytermékekhez (a hó közepéig még a régi helyek is árusíthatják a meglévő árukészletüket).

A duma persze a kiskorúak védelme, a lényeg viszont az, hogy Nyuszi barátai, rokonai és üzletfelei jussanak hozzá a jövedelmező kereskedelmi ág szinte minden négyzetcentiméteréhez, okozzon ez akármilyen hülye helyzeteket.

(Forrás: Gépnarancs, Facebook)

Elevenítsük fel, csak címszavakban, mi is történt: hoztak egy törvényt, hogy mától csak az árusíthat dohányt, aki ezt a koncenssziós jogot pályázaton megnyeri - a kiskorúakra tekintettel ezek a boltok csak elkülönített, kifejezetten dohány árusítására berendezett üzeletek vagy boltrészek lehetnek, és lényegesen kevesebb lehet belőlük, mint eddig. Aztán a pályázók közül gyanúsan sok helyen - legalábbis ahol több pályázat érkezett, mint ahány bolt nyílhatott - politikai döntéssel választottak nyertest. Így juthatott a trafikok egytizedéhez egyetlen hódmezővásárhelyi érdekkör, így jegyezhettek be rengeteg trafikos céget egyetlen bajai lakásba, és a szalkszentmártoniak is így választhatnak mától két dohánybolt közül - ugyanabban a házban. És így települhetnek dohányboltok - dacára az új rendszer leplezésére kitalált indoknak - az iskolák közvetlen közelébe - ezt ugyanis elfelejtették tiltani a sok egyéni indítvány útvesztőjében. A részleteket pedig inkább eltitkolná a hatalom.

Amikor nyilvánosságra került az eredmény, három dolog történt:

1. Pót-pályázatot írtak ki a hoppon maradt, régi trafikosoknak, az előzőhöz képest fényévekkel nehezebb feltételekkel. Eddig nem tudunk győztesről ebben a körben - túl sok nem lehet.
2. Engedélyezték az eredetileg szigorúan dohány árusítására létrehozandó elárusító-helyeknek más cikkek, például - nyilván a kiskorúak fokozott védelmére - jégkrém árusítását, illetve
3. Lázár János egyéni indítványára felemelték a dohány kiskereskedelmi árrését.

Így aztán aki ma megszokott cigarettamárkáját, vagy bármilyen hasonló terméket keres, egyrészt nehezebben, másrészt drágábban jut hozzá. Konkrétan: ha mától többet fizetsz a cigiért, azért van, hogy Nyuszi rokonainak, barátainak és üzletfeleinek több pénze legyen. Nem a köz pénze gyarapodik tehát ebből (nem a jövedéki adó mértéke emelkedett, még ha az összegén az áremelés tol is), hanem sok esetben gondosan szelektált magánzsebek. És a többség tudja is ezt.

Le kéne szokni, és nemcsak a cigiről.

Egyetértesz? Csatlakozz hozzánk a Facebook-on és oszd is meg a cikket!

Sokáig, majdnem egy évig - konkrétan a negyedik alkotmánymódosítás aláírásáig - volt egy olyan illúziónk, hogy bár az új köztársasági elnök a Fidesz keménymagjából jött, hátha mégis a hivatalhoz lesz hű, és nem a párthoz. Akkor még akár egy érdemi közjogi dilemmát is elismertünk, amikor lemondtunk róla, mint összenemzeti elnökről. De akinek még maradt volna némi illúziója, ma az is elröppenhetett. Akkor a törvény betűjéhez ragaszkodott a sugallt véleményével szemben, és írt alá a Fidesz érdekében. Most a saját véleményét tette érvvé és döntött hasonlóan.

A nagybirtokrendszer - és ne legyünk naívak: a Fidesz-közeli nagybirtokrendszer - elé zöld utat mutató földtörvény múlt heti botrányos szavazásának sztorija ismert. A szavazás közben a Jobbik képviselőcsoportja az elnöki pulpitust fizikailag elfoglalva, ott a saját, erősen kritikus üzeneteiket transzparenseken bemutatva keltettek zavart. És bár a Jobbik korábban már név szerinti szavazást kért - ami a Házszabály értelmében ilyenkor kötelező - erre mégsem került sor. Sajtóértesülések szerint egyenesen a fideszes agytröszt döntött így, véleményük szerint a Jobbik akciójával visszavonta a név szerinti szavazásra vonatkozó igényét. (A poszt szempontjából mellékes, egyébként pedig önmagában is erősen necces, hogy a tiltakozásban részt vevő képviselőket a szavazásból is kizárták, szakértőiket azóta sem engedik a Parlamentbe.) Így aztán Orbán, Kövér és Wittner különösebb feltűnés nélkül kimaradhatott a szavazásból, nyilván a géppé formált frakció nagy örömére.

A Jobbik és az LMP azt kérte Áder köztársasági elnöktől, hogy közjogi érvénytelenség - a kért, de meg nem tartott név szerinti szavazás elmaradása - miatt ne írja alá a törvényt. Áder ma mégis aláírt. Ez persze önmagában nem ért volna egy posztot itt, hiszen őt már elkönyveltük fideszes pártpolitikusnak. Ámde indokolt is, és ez ismét valami olyan, ami miatt a lejtő a címbe került:

Meggyőződésem: nem hivatkozhatnak házszabálysértésre azok, akik erőszakos fellépéssel akadályozták, hogy az elnök levezesse az Országgyűlés ülését. Nem hivatkozhatnak jogsértésre azok, akik a házszabályt semmibe véve saját maguk akadályozták meg azt, hogy az általuk kezdeményezett névszerinti szavazást a levezető elnök elrendelje. Nem hivatkozhatnak házszabálysértésre azok, aki minden eszközzel – így szavazókártyája elvételével is – megpróbálták a levezető elnököt megakadályozni abban, hogy az ülést tovább vezesse (...) Mert nem mindegy, milyen példát közvetítünk: rend nem születhet rendbontásból, törvényesség a törvénytelenségből, joguralom a jogtalanságból.

Áder a negyedik módosítás aláírásakor a jog betű szerinti értelmezésére támaszkodott, még akkor is, ha, mint mondta, megértette az ellenző hangokat is. Most ellenben a betű szerinti értelmezést (név szerint kellett volna szavazni) szorította háttérbe a személyes véleménye (és a Fidesz álláspontja) miatt. Ez minősített következetlenség ezen a poszton, Nyuszi több ezer hektárhoz jutó rokonai, barátai és üzletfelei pedig megköszönhetik ezt neki. Neki is.

Még annyit, hogy lehetetlen nem megérteni a Jobbik és az LMP Parlamentben transzparensező képviselőit. Ahol a közmédia olyan szinten állampárt-vezérelt, hogy ilyen szintű üzenetek még véletlenül sem kerülhetnek be a rendszerkritikus pártok felől, amíg a kereskedelmi média csak a kiselefántok születéséről és véres balesetekről, bűnügyekről tudósít, ez szinte az egyetlen módja az ingerküszöb átvitelének. Elnök úr, ne mondja már, hogy ezt nem tudja.

Egyetértesz? Csatlakozz hozzánk a Facebook-on és oszd is meg a cikket!

Már ha ezzel meglepek valakit... Nyílván az előző cikkre szeretnék reagálni, miszerint Magyarországon olyan határtalan a politikai választék tengere, mit tengere, világóceánja, hogy az egyszerű választó már beléfúl kínjában.

Nem tudom, érdemes-e még ebben az országban várni a hercegre fehérlovon. Jajj, hát hülye vagyok én??? Ilyen már volt, bocsánat, én kérek elnézést, ebben az országban nem szokás a régmúlt vélt vagy valós dicsőségein lovagolni, akármilyen fehér az a(z állatorvosi) ló.

Pedig ha kicsit utánajárnánk a dolgoknak, azonnal kiderülne, a politika nem Walt Disney agyszüleménye. <off>Akkor mondjuk feketék és zsidók nem is szavazhatnának, az öreg Walt bácsi már csak ilyen volt, ő karmája.</off> Itt sosem fog elénk toppanni a demokratikus aranyhal, hogy megválasztott képviselőink által kívánjunk hármat az uniótól. Itt csak azért, mert valakinek két bátyja van, még nem automatikusan a legkisebb királyfi. Csak azért, mert valaki megfogadja az apjának, hogy mindig becsülettel fog dolgozni, még nem biztos hogy 5 perc múlva nem fog pályázatot nyerni. Itt nincsenek sírig hűséges barátok, bajtársak, kivéve ha úgy hívják őket hogy Gipsz Jakab. Itt senki nem fog háromszor hét esztendőig szolgálni a szomszéd királynak, hogy elnyerje a lánya kezét. Elég ha van egy ismerősünk a parlamentben. Itt Bajnai Gordonból sosem lesz Ludas Matyi, Gyurcsány Ferenc sosem lesz gyémántfélkrajcáros kiskakas, akármennyit szivatják. Orbán Viktor meg sosem fogja deresre húzatni a brüsszeli bírákat. Schiffer meg válogathatja szét a lencsét meg a hamut, sosem fog neki senki arany ruhát, meg üvegcipellőt adni a lábára. A kommunista szoborpark eddig szökésben lévő darabjait meg senki sem fogja kővé varázsolni nekünk.

Ez egy ilyen világ. Pont olyan, mint mi, emberek. Hogy senki sem vállalja fel az ügynöklisták nyílvánosságra hozását? Sajnálom, de komolyan. Jó lenne látni, hány honatya menekülne a riporterek elől, de nem fogjuk soha. Hogy senki sem mondja meg a tutit a gazdaságban? Akkor kezdjünk el kiabálni, hogy hé, van itt valakinek ötlete? Odaugranak százan. Elhajtjuk a hálózatépítőket, a lájkvadászokat, a kölcsönkéregetőket, a tolvajokat, idiótákat, gyurcsányt, a rasszistákat, a zombikat, és a végén hátha marad még valaki. Nem biztos, korántsem biztos, de meg kell próbálni.

Nem értem miért lenne jó, ha a jelenlegi ellenzéket azzal bátorítanánk szárbaszökkenésre, hogy egy még lehetetlenebb terepet biztosítunk számára. Értem én a logikát, hogy most tart ott az ország, hogy elhajtjuk a barmokat, de emberek, az még négy év orbánizmus. Ennyi időnk nincs.

Nem tudom kire fogok szavazni, de a Fideszre biztosan nem. Nem is azzal van a baj, hogy nem bízom az MSZP-ben, a korszakváltókban (ez nem valami sci-fi regény címe?), LMP-ben, akárkiben. (Mert mondjuk nem bízom.) Nagyobb baj, hogy az országban nem bízom, arra hogy képesek lennénk magunk mögött hagyni a kádárkort. És ha most nem sikerül, még négy év agymosás után, még 80% rezsicsökkentés után, még szorosabb médiahatalom, még nagyobb gazdasági háttérrel 2018-ban sem lesz nagyobb esélye a paradigmaváltásra.

Ez nem olyan, hogy jó, most fuldoklom, a francba az egésszel, kapálózzon a tököm. Lesüllyedek, aztán majd a fenékről feljövök. Francokat, majd ha a bomlás gázai felhozzák a testet. Nem ugyanaz. 2018-ban semmivel sem lesz jobb helyzetben a magyar demokrácia. Sőt.

Úgyhogy maradnak nekünk a jól ismert arcok, magunk között vagyunk. Ha jobb ötletem nem lesz, majd arra szavazok, aki szerintem a legkevesebbet fog lopni. Mert ha nem teszem, valaki más sokkal többet fog lopni tőlem. És ha nincs más, már ez is elég indok. Jó reggelt.

Egyetértesz? Csatlakozz hozzánk a Facebook-on és oszd is meg a cikket!

Immáron kevesebb mint egy év áll előttünk a következő parlamenti választásokig. Annak ellenére, hogy ez a tény egyelőre még viszonylag kis hangsúllyal jeleik meg a médiában, a politikai életet nyomon követő választók egyre tisztább képet kapnak a pártpiac ilyen-olyan szereplőiről. Megállapítható, hogy a felhozatal úgy ahogy van borzalmas és talán soha nem volt még ilyen nehéz dolga annak, aki jóérzéssel szeretné behúzni az X-et a szavazólapon. Talán az is kijelenthető, hogy 2014-ben ez talán lehetetlen lesz.

Magát és az ország jövőjét komolyan vevő, tisztességes magyar emberként nem akarok MSZMP-s kommunistákra szavazni. Ennek a körnek a meghatározása végtelenül egyszerű. Minden olyan párt, mely kormányon volt a rendszerváltás óta, és nem hozta teljes körűen nyilvánosságra az állampárti titkosított dokumentumokat és ügynöklistákat, az kommunista. Ebből is látható, hogy mennyire nehéz is a helyzet, ezzel ugyanis helyből kizártuk a két egymással vetélkedő MSZMP utódpártot, a Fideszt és az MSZP-t. Végtelenül sajnálatos tény, hogy 23 évvel a rendszerváltás után még mindig két ilyen neokádárista párt jelenti a magyar politikai paletta két ellentétes pólusának legnagyobb "erejét". Még inkább elszomorító, hogy ezt a palettát ők maguk hozták létre, gondosan leosztva egymás között különböző populista lózungokat és hatalomgyakorlási elveket, vigyázva arra, hogy kellőképpen azonosíthatatlan katyvaszt hozzanak létre, mely éppen aktuális egyéni ambícióik szerint szabadon alakítható. Az ő általuk mesterségesen megalkotott és fenntartott, magát és egymást jobb- és baloldalinak (nemzetinek, vagy demokratának, egyremegy) nevezett tartalom nélküli formációk pedig az oszd meg és uralkodj elvet magát a magyar választókon gyakorolják. 

Ez a dimenzió ugyan egy pillanatra felfeslett az őszödi szeánszon, a megnyíló politikai résen betüremkedő amorf entitások azonban ugyanolyan torz politikai gnómok lettek, mint a két fent megnevezett elődjük, csak ideig-óráig még leplezni tudták ezt az újdonság varázsával. 

A Jobbik egyszerűen képtelen túllépni a zsidó-cigány-buzi radikális szentháromságon és még ha korábban voltak olyan jelek is, hogy megpróbálják legalább a kormányképesség látszatát magukra erőltetni, ez az irányvonal meglehetősen hamar hamvába holt. A megélhetési politizáláshoz a mai magyar valóságban sajnos a jelenlegi teljesítményük is elég, a pártnak juttatott állami támogatás és a képviselői fizetések pedig úgy tűnik maximálisan kielégítik a pártvezetés igényeit. A földtörvény megszavazása alatti performanszuk és ha képesek ezen a témán fenntartani a figyelmet ugyan szimpatikus lehet egyes köröknek de mivel arról továbbra sincs semmi hír, hogy ők mégis mit csinálnának másként a "hazanemeladó", politikai körökben kedvelt szófordulat ismételgetésén túl, sok perspektívát továbbra sem látok a pártban.

Az LMP olyannyira meglepődött azon, hogy bejutottak a parlamentbe, hogy ezt a sokkot azóta sem tudták rendesen kiheverni. A párt zöldbe bújtatott, szélsőbalos eszmékkel kokettáló platformjának erősödése a csapat meghatározhatatlan elvekkel rendelkező másik felével szemben csak növelte a skizofréniát ami a már ismert szakadáshoz is vezetett. Persze ezt a műsort is a mi adóforintjainkból adták elő. A valós helyüknek megfelelően a kiszakadók el is tűntek azóta a süllyesztőben. A Schiffer-féle vonal legalább azt a szívességet megteszi a választóknak, hogy próbálja napirenden tartani az ügynökakták kérdését. Mindezeken túl, sajnos annyira erőtlen és jellegtelen az egész társaság, hogy az bizony édes kevés lesz a profi médiapárt Fidesz ellen, így minden rájuk adott szavazat puszta pocséklás. 

Bajnai és az E14 mutatott ugyan olykor biztató jeleket, de az aki elmegy a régi szocik közé idétlenkedni Szárszóra, a továbbiakban szintén ugyanúgy szóra sem érdemes, mint Gyurcsány bohóc.

A felhozatal tehát siralmas és a normális kormányra vágyó pragmatikus szavazó talán még félre is tenné gyászos  ellenérzéseit, ha az előbbi sekélyes felhozatalból bármelyiknek lenne is valami nyilvános, elérhető elképzelése arról, hogy mégis mit akar kezdeni az országgal. Erről a nem elhanyagolható dologról viszont gyakorlatilag egyik párt esetében sem tudunk semmit. Különösen fontos lenne az úgynevezett ellenzéki pártok részéről, hogy indokot adjanak arra, melléjük húzzuk be az X-et. Például, ha valamelyikük már csak annyival előjönne, hogy na majd ők befejezik az aktív dolgozói és vállalkozói réteg fosztogatását és megszüntetik az inaktív és nyugdíjas rétegek favorizálását, máris megkapná a szavazatomat. 

Úgytűnik azonban, így a választási naptári évbe lépve azonban, hogy az ellenzéki dágványban nem találunk aranyat. Szárszó nemcsak abból a szempontból volt szimbolikus, hogy Bajnai egyenlőség jelet tett önmaga és a levitézlett szoci matuzsálemek közé, hanem abból a szempontból is, hogy ezek a régi szoci múmiák még mindig előmásznak szarkofágjaikból és megpróbálnak köztünk élni. Ha még mindig ők jelentik a legtámogatottabb ellenzéki pártot, akkor nagy baj van. Ez azt jelenti, hogy Öszöd és a 2010-es választási vereség nem volt elég, ennél nagyobb tisztítótűzre van szükség. 

Ezért fogok 2014-ben a Fideszre szavazni, ha ők maradnak, a posztkommunista politikai rend egyik oldala talán végleg összeomlik, hogy a helyén most már valóban valami új, friss, modern, pragmatikus és civilizált erő lépjen elő a színről, amely 2018-ban képes lesz letakarítani a Fideszt a porondról. Akkor majd talán 30 év átmenet után tényleg megtörténik a rendszerváltás.

Egyetértesz? Csatlakozz hozzánk a Facebook-on és oszd is meg a cikket!

Tele van vele az összes híradó: ott van mindenütt, megtekint, tanácsot oszt, vezényel, irányít, vízügyi szakinformációkat olvas fel, kolbászt ebédel és a gát árnyékában kávézik: nincs árvízi hír Orbán nélkül. Micsoda ellenpontja ez a márciusi hókáosznak. Csapataink harcban állnak, a kormány a helyén van, a víz nem tör át. És - ami a lényeg - eddig tényleg nem tört át.

Most sokan mégis soknak tartják, amit az árvíz kapcsán tesz. E sorok írója emlékszik még 2000-re, amikor a Tiszán is épp történelmi rekorok dőltek, Szolnoktól délre, egy kis faluban rakodtunk homokzsákokat. Ez ment egész nap, és este, meglepetésre, jött Orbán. Nem volt vele tévéstáb - bár interjút biztosan adott aznap, többet is - szépen kezet fogott mindenkivel, megkérdezte, jól vagyunk-e, hogy ment a munka. Kicsit csodálkoztunk, de örültünk neki. Messze nem volt a mostanihoz hasonló felhajtás.

Én azóta valahogy úgy képzelem: ez is a dolga ilyenkor. Legyen ott, mutassa meg a helyieknek, a védekezésben részt vevőknek, hogy figyel rájuk. Ez teljesen rendben van, megtette a német és az osztrák államfő is a maga országában a mostani árvíznél. Ezen túlmenően aztán van az "átmeneti zóna", amikor olyanokat csinál, ami visszatetszést kelt, meg a "piros zóna", amikor akadályoz. Lássuk, mik ezek.

(Forrás: Propeller.hu)

Számomra visszatetszést kelt - de ez szubjektív dolog, simán elfogadom, ha másban nem kelt ilyesmit - ha ő tájékoztat szakmai dolgokról, amikor nem a politikai vezető szerepét ölti fel. Érdemi, politikai vezetői döntésre ilyenkor nem igazán adódik alkalom, amit tehet, az az, hogy alulnézetből is megnézi a rendszer működését. Ennek van haszna, abszolút médiaképes dolog is az ilyen, ért is hozzá, de talán itt érdemes lenne megállni. De mondom, esetleg belefér az is, ha itt még nem teszi, jövőre választás, és az ellenzék fanyaloghat, hogy ezt a médiafigyelmet nem arathatja le, de hát tetszett volna megnyerni a választást.

Ahol viszont mindenképp meg kell állni, a "piros" zóna az az, ahol már akadályoz. Amikor a stábja azt kéri a visegrádiaktól, hogy építsenek neki gátat csak azért, hogy oda tudjon menni, és amikor erre nincs erő, - már ha igaz - odamegy hajón, ami egyrészt ilyenkor minden földi halandónak tilos, másrészt veszélyeztetheti a védekezést is. Ezt nem kéne, ezzel le tudja rontani a szépen felépített "árvízi megmentő" imázst is. UPDATE: itt a cáfolat!

Véleményem szerint a piros kategóriába esik, ha átveszi az operatív irányítást vagy annak egy részét. Persze tudjuk, elszámolt ő már végtelenig, kétszer is, de ezeket a dolgokat érdemes a szakértőkre hagyni, hadd döntsék el, mi a teendő. Az ilyesmi akkor is káros, ha csak a látszat kedvéért, a kamerák előtt teszi, a gyakorlatban továbbra is a műszaki irányító törzs dönt - akkor azért, mert azt az érzést kelti az emberekben, hogy a rendszer, amelynek kiépítéséért és működtetéséért a kormánya felel, nem működne jól - pedig eddig pont úgy látszik, hogy nagyon is jól kezelik az árvizet.

UPDATE: Aztán például, amikor egy olyan város is veszélybe kerül, amelynek nem fideszes a vezetője, sőt, rendszeres konfliktusban áll a kormánypárt helyi embereivel, nem illik csicskáztatni. Az összefogást nemcsak mondani kötelező, de csinálni is. A védekezők közül is vannak fideszesek meg nem fideszesek, mégis együtt töltik a zsákot. Ebben is példát kéne mutatni - de nem ilyent.

Végezetül hadd tegyek egy összehasonlítást a márciusi hó- és a mostani árvízhelyzet között. Ahogy a vizesek mondják: teljesen más volt az "időelőny", amivel előre lehet tudni, hogy baj lesz és fel lehet rá készülni. Márciusban ez szinte zéró volt - láthatóan a kormány és a hatóságok sem hittek a meteorológusoknak, akik pár nappal korábban felhívták a figyelmet a veszélyre - az eredmény sok mindenre emlékeztetett, csak az irányítói profizmusra nem. Most a passaui vízszintrekord megdőlése teljesen egyértelmű figyelmeztetés volt, jópár nappal a hazai helyzet súlyosra fordulása előtt. Meg lehetett építeni a pár hete, felújítási céllal - de hidrológiailag a létező legrosszabb pillanatban - elbontott győrújfalui gátat, és - bár péntek éjjel paraszthajszálon múlt a dolog - eddig meg is lehetett tartani. A gátmagasítások mindenütt kb. 1 nappal a tetőzés előtt befejeződtek, a Honvédség pontosan ott volt, ahol lennie kellett, az ország együtt mozdult, mozdul, a civil önkéntesek - ahogy márciusban is - nagyot tolnak a szekéren. Időelőnnyel már megy - merítsünk ebből önbizalmat. A kormányfő is ahhoz, hogy megfontoltan arassa le a - ha mindenütt kitart a gát: megérdemelt - politikai babért.

Egyetértesz? Csatlakozz hozzánk a Facebook-on és oszd is meg a cikket!

„Amíg e szív dobogni tud,
Egy szó zeng benne csak,
Halálomig harcolok én
Érted, isteni jog:
Szabadság!”
(Schiller/Verdi: Don Carlos)


Valószínűleg rengeteg ember fejében él egy erősen kategorizált kép, azokról a fogalmakról, hogy „amerikai”, vagy „republikánus.” Széles mosolyok, jólfésült frizurák, izmos férfiak, boldog nők, kitörés, filmipar, hatalom és tanulatlan bunkók, dohányrágó cowboyok, katonák, mormonok, Wall Street-i piacfetisiszták.   

Reagan ebből sok minden volt. Amerikai és republikánus. A legtöbb róla készült fotón magával ragadóan mosolyog. Amikor első elnöki ciklusa elején meglőtték, a szükséges műtétek következtében tornára kötelezték, amit ő teljes mértékben kihasznált, így végül több mint hetven évesen, jelentősen megnőtt bicepsszel jött ki a kórházból. Második felesége, Nancy Reagan a rendkívül tipp-topp konzervatív öltözködésével, és divatos hajviseletével igazi előképnek számított. Nagyon tevékeny First Lady volt, aki igen komolyan vette a példakép szerepet. Konferenciát tartott a fiatalok drog- és alkoholfogyasztásának visszaszorításáért folytatott küzdelemről, veteránokat, sérülteket valamint fogyatékkal élőket látogatott. Bár a Reagan elleni merénylet talán kicsit az agyára ment, és asztrológiai szempontok szerint rendezte a férje időbeosztását, egy kifejezetten jó emlékű First Lady volt, és a Republikánus Pártban ma is mindig örömmel veszik jelenlétét, nem kopó népszerűsége miatt. Reagan a kitörésre, a társadalmi mobilitásra, az „amerikai álomra” is kiváló példa. Családja szegény volt, apja iszákos, de még alma matere is roppant szerény körülmények között működött. Miután elvégezte ezt az egyébként igen vallásos iskolát, egy helyi, nem túl neves egyetemre ment. Ezután lett sportriporter, színész, szakszervezeti vezető, kampányember, kormányzó és végül elnök. Ezt a sok közismert tényt azért szerettem volna közölni, hogy mindenki értse, hogy egy mérsékelten nyitott olvasat szerint Reagan passzol ugyan a legtöbb előítéletbe, sőt még az a demokraták által gerjesztett politikai klisé is igaz rá, hogy egy republikánus elnök már ab ovo nem járhat híres egyetemre, úgyis csak egy báb, a korlátoltságtól mentes valóság mégis sokkal érdekesebb.

Reagan ugyanis önmagában testesít mindent, amit én egy politikustól látni szeretnék. Komoly filozófiai háttértudásához mindig hű maradt, Burke-höz, Millhez, Smith-hez és Friedmanhoz. Nem nézte hülyének a választókat, de egyszerű, vicces és szívből szerethető jelszavakkal közvetítette az üzenetét. Szabadság, család, béke. Az a kép, ami Magyarországon kialakult az amerikai elnökökről, hogy őket valódi tisztelet és szeretet övezi, nagyrészt Reagannak, és az ő töretlen népszerűségének köszönhető. Olyan időszakban teremtette meg újra az elnök iránti elkötelezettség kultúráját, amikor az embereknek sok - részint nem biztos lábon álló - okuk volt szkepticizmussal figyelni a Fehér Házban zajló ügyeket. Nixonra ugyan nem sikerült támadhatatlanul rábizonyítani, hogy része volt a Watergate-ügyben, de ez elég volt ahhoz, hogy az amúgy számos mutatóban kiemelkedően jó elnökségét az emberek teljesen egyoldalúan ítéljék meg. Carter lényegében semmilyen fontos problémával nem tudott kellő sikerrel megküzdeni. Akiknek az a jó emlékük van Carterről, hogy az ő ideje alatt került vissza hazánkba a Szent Korona, azoknak fölhívnám a figyelmét arra, hogy ezt a lépését teljes joggal kritizálta Reagan. Szemben Carterrel, neki nem azt diktálták az érdekei, hogy külpolitikai sikereket érjen el, azt diktálta viszont a mindenek fölötti szabadságszeretete, hogy elmondja: a magyarok addig bízták az amerikaiakra a koronát, amíg náluk kommunista diktatúra van, hogy az oroszok ne tehessék rá a kezüket. Azzal, hogy Carter visszaadta a Koronát, Reagan értelmezése szerint legitimizálta „az istentelen, kommunista kormányt, amely a megszállókat szolgálja ki.” Támadták, hogy kora miatt talán nem elég élesek a meglátásai, de ő viccet csinált belőle. Jeffersont idézte, aki szerint a kor nem probléma; hozzátette, hogy amióta ő ezt mondta neki, már egyáltalán nem zavarja a dolog. Tökéletesen tisztában volt saját korlátaival, és minden idők legerősebb tanácsadói köré hozta létre, amely persze az ő elvei mentén működött. Az ellene elkövetett merényletből hasznot kovácsolt. A Kongresszus korábban nem akarta elfogadni Reagan egyik legfontosabb húzását: a hatalmas adócsökkentést, ám miután kijött a kórházból, lecsapott a sajnálatot érző szenátorokra és probléma nélkül elfogadtatta a javaslatot.

A ’84- es választásokon történelmi sikerrel, soha nem látott különbséggel nyert. Ami azért is fontos, mert azon kevesek közé tartozott, aki fölrúgta a cikk elején leírt, a szavazóbázisokról elképzelt formákat. Ugyan nem lehet egyértelműen az ő sikereinek elkönyvelni a hidegháború ilyen sima lezárását, de fölbecsülhetetlenül sok mindent köszönhetünk Reagannek. Szembement azzal az eisenhoweri mondással, hogy „Magyarország ugyanolyan megközelíthetetlen számunkra, mint Tibet.” Hittel vallotta, hogy az arra készen álló országoktól nem szabad megtagadni a szabadságot. Így elmondhatjuk, hogy az egyetlen amerikai elnök, aki nem csak eltervezte és megpróbálta, de százada egyik legnagyobb teljesítményeként véghez is vitte a demokráciaexportot. Elsőként állapította meg a pofonegyszerű valóságot: a Nyugat nem legyőzi a kommunizmust, hanem meghaladja azt, hiszen míg az utóbbira csak a nyomor és az elmaradottság jellemző, addig a másikra szabad világ minden öröme. Kennedy után második elnökként utazott Berlinbe, és elődjével szemben nem csinált bohócot magából hibás németségével. Annál határozottabban képviselte, hogy a szabadság nem osztható, és mindannyiunk érdeke és öröme, hogy ezt Kelet- Európában is élvezhessék. „Mr. Gorbacsov! Döntse le e falat!” Nem tudom váltott-e már ki ekkora sikert két mondat. Nekem ez ő. Aki még egy rossz minőségű fölvételen is óriási lelki katarzist vált ki belőlem. Biztos nem akkorát, mint akkor a berliniekből, mert én- hála többek között neki- soha nem tapasztaltam meg egy diktatúra borzalmait, ezért a szabadságot sem értékelhetem annyira. Köszönöm, Elnök Úr!

Azt hiszem a Republikánus Párt méltó maradt hozzá. Paul Ryan fantasztikus lendülettel hitette el az emberekkel újra, hogy a piacgazdaság jó dolog. Reagannek persze erre is lenne egy vicce. Amikor azzal nyugtatták, hogy rendben volt minden, amíg lábadozott, azt mondta: „Miből gondolják, hogy én ennek örülök?”.

Kilenc éves voltam, amikor láttam, hogy meghalt az egykori elnök, elmondtak róla mindenféle jót. Nem értettem, nem érdekelt. Most kilenc év múltán azt érzem, hogy ha jövőre lenne egy fele olyan kicsattanó, vidám és persze szabadságszerető név azon a szavazólapon, akkor nem olyan rossz szájízzel tenném le életem első voksát.

Egyetértesz? Csatlakozz hozzánk a Facebook-on és oszd is meg a cikket!

Teltházas, nagy érdeklődéssel kísért előadónapot hirdetett az LMP pártalapítványa, az Ökopolisz vasárnap délelőttre, "Merre van előre - Magyarország újragondolása" címmel egy fővárosi szálloda konferenciatermeibe. A fellépők előzetes listája impozáns volt, és bár Mellár Tamás az utolsó pillanatban lemondta a részvételt, így sem szégyenkezünk tavaly augusztusi tippünk és az LMP pártszakadását követő ötletek kapcsán. A mostani poszt egy része is wishful thinking, de miért ne álmodjunk? Mondjuk egy jobb országról? A poszt írásakor a rendezvény még tart, hadd szóljak csak a három, címben is említett előadóról.

Mondandójuk kapcsán akár álmodhatunk is. Nem tudom, mennyire beszéltek össze előzetesen, vagy mennyire készített vezérfonalat számukra az alapítvány - szerencsére egyikük sem olyan, hogy nagyon irányítani lehetne kívülről a gondolataikat. Egymástól függetlenül bár, de mégis, szerencsésen egymásra épülően a helyi döntések fontosságáról, a helyi közösségek szerepéről, az államhoz fűződő viszonyukról beszéltek. Sólyom a hagyományos politikai jobb-bal kétosztatúság megújulásra alkalmatlanságát, Róna a gazdasági és politikai sokszínűség szükségességét, Ángyán pedig - kevéssé meglepő módon - a vidék önszerveződésének elkerülhetetlenségét emelte ki. Nyilván sokan és sok módon értelmezni a mai előadások tartalmát, és annak jelentőségét, hogy pont az LMP rendezvényén hangzottak el. Én három gondolatot emelnék ki, egy megfigyelést tennék, s hozzá egy megállapítást a LehetMás lehetséges politikai mozgásteréről.

Róna Péter általam legfontosabbnak tartott gondolata az volt, hogy - miután végigvette, milyen gazdasági hibákat követtünk el mi magyarok 1990 óta, arra hívta fel a figyelmet, hogy e meglehetősen elemi hibákat nem követnénk el, ha mernénk különböző gondolkodású, világnézetű emberekből állva mégis egységes, a többieket is fenntartás nélkül befogadó nemzetként működni. Megemlítette, hogy egy hatvan évvel ezelőtti esemény az utolsó, amelyet minden magyar egységesen magáénak érez: a 6-3-as londoni futballgyőzelem. Az egymás elleni viták pedig nem engedik meg, hogy eséllyel válasszunk jó irányt gazdaságunknak - amit csak tetéz az Unió hibája, amely ugyanebbe a hibába esik: minden országnak azonos feltételeket szab, erősítve ezzel az erősek túlhatalmát, ellehetetlenítve a szegényebb tagok felzárkózását. Tudás, tudás, tudás, ismételte, enélkül csak bedolgozók lehetünk, és mintha most ez lenne a cél.

Bár előbb szólalt fel, Sólyom László egy gondolata mindenképp ide kapcsolódik: az uniós érdekérvényesítéshez beszélnünk kell az uniós nyelvet, magunkévá kell tenni az alapértékeket, fel kell ismernünk a saját érdekeinket éppúgy, mint ahogy tudnunk kell másokéról is - csak így érvényesíthetjük eredménnyel a nekünk fontos ügyeket.

A leghosszabb és - szubjektív megítélésem szerint - leghatásosabb beszéd Ángyán Józsefé volt. XI. Pius Quadragesimo anno körlevelével kezdte: amely problémákat az egyén meg tud oldani, a közösség ne vegye el tőle, amelyet a kisebb közösség megold, a nagyobb ne vegye át. Miközben részletesen elmondta a földügyekben a Fideszben folytatott vitáit, következetesen kiállt amellett, hogy a helyi kisközösségek a döntési szabadsághoz kapjanak érdekérvényesítési jogokat és tarthassák meg, sőt összefogva sokszorozhassák meg a helyi erőforrásokat - azokat, amelyeket a mostani kormányzat épp elvesz tőlük. Külön kiemelte - és a közönség igencsak vette a lapot! - hogy a harmadik (földügyi) alkotmánymódosítás szavazásakor hármójukon kívül a Fidesz és az MSZP szavazott együtt a nagybirtokrendszert lehetővé tevő jogi változtatásokra. Arról nem ejtett szót, miért szavazta meg a negyedik alkotmánymódosítást.

A mai kétpólusú politika helyetti harmadik út, a sokszínű, egy problémára sokféle választ adni képes társadalom képe sejlett fel vasárnap délelőtt. És bár a résztvevők nem köteleződtek el a szervező LMP mellett, én érdekesnek tartom, hogy Sólyom már többes szám első személyben beszélt. Mindannyian kiemelték, hogy igenis konfliktus, érdekkülönbség van a nemzetektől független tőke és a nemzetek, így a magyar közt, és a nemzeti politika legfőbb feladatának a nemzet és az azt alkotó kisebb közösségek nyilvánvaló hátrányának ellensúlyozását tartják - Ángyán előadása pedig eloszlatta annak maradék reményét is, hogy a hasonló célokat hangoztató kormánypárt valóban e cél érdekében járna el.

Biztató lehetőség ez az LMP-nek, és bőven kaptak tartalmi muníciót is a mai előadóktól, olyant, ami nem is esik messze alapértékeiktől. A szétválás óta a pártnak ugyanis nincs programja - a korábbi, jórészt erősen balos gazdaságpolitikát az azóta távozók javasolták. Miközben esetleg tekintélyes konzervatív politikusok jelennek meg a párt környékén, a programot is a ma vázoltak irányában lehetne felépíteni. A helyi közösségek, civil szervezetek lehetnek ebben a lehetséges partnerek.

Álom alig egy évvel a választás előtt? Lehet, hogy az - de legalább meg lehet próbálni.

Egyetértesz? Csatlakozz hozzánk a Facebook-on és oszd is meg a cikket!

A kormány ugyan már nagyon régóta nem ad okot arra, hogy akár minimális piacpártisággal is vádoljuk, de azon az ülésnapon, amikor Illés Zoltán zavarodottan, emelt hangon áll ki a kőkemény etatizmus mellett, az ember mégis felkapja a fejét.  

Szilágyi László független képviselő a hulladékgazdálkodási közszolgáltatási tevékenység minősítéséről szóló törvényjavaslat keddi általános vitája kapcsán próbálta az államtitkár figyelmét felhívni arra, hogy amennyiben a központi szervek határozzák meg a szolgáltatót és a díjat, akkor eltűnik az önkormányzat, valamint a helyiek akaratának mozgástere. Gyönyörű pillanat volt, amikor a PM-es Szilágyi sajnálkozott az állami szelekción, de lesz még ennél is jobb. Ekkor következett Illés Zoltán válasza, ami mögött a bankadótól kezdve egészen a rezsicsökkentésig minden eddigi sajátos kormányelképzelés elbújhat. Csak "Magyarországon szitokszó az állam" - jegyzi meg, mégpedig, mert „csinálták azt a vadkapitalizmust, azt a privatizációt.” Kik? Maga Illés válaszolja meg a kérdésemet, bár nem egy névvel, hanem időszakkal: a ’90- es évek eleje. Így van államtitkár úr, tehát az a szomorú hírem van, hogy amikor hazánkba beköszöntött a szabadság, és annak egyik üdvös velejárója, a privatizáció, akkor nem a Libás, vagy a liberálbolsevisták garázdálkodtak itt, hanem Antall József és kormánya – az első és utolsó piacpárti- konzervatív magyar kormány – igyekezte a lehetőségekhez mérten nyugat felé irányítani az országot.

(MTI fotó, Beliczay László)

Illésnek persze itt még esze ágában sem volt befejezni a napi MSZMP-szeánszot, és pár „igen, ezt az állam fogja megmondani, nem az önkormányzat, igen” után minden tagadás és lepel nélkül azt mondja: „nem kellett volna 1990-től privatizálni, de mi visszaállítjuk azt a rendet, amelyben hatékonyság van, amelyben költségtakarékosság van (…) és amelyben az állam az állampolgárok érdekében...” Nem vagyok ugyan egy Habony Árpád, de annyi kommunikációs érzékem azért van, hogy rendkívül szerencsétlen a ’90- es évek elejét ördögnek lefesteni, és mindehhez a visszállítás igét használni, valamint azt a hatalmas, segítőkész és jóságos államot lefesteni. Nem cseng jól, sajnálom. Jön a folytatás: „nem a magáncég fogja az állampolgárokat képviselni, mind önző, mind környezetpusztító MIND, az állam fogja megvédeni a polgárait.” És miért? Illés Zoltán válaszol: „mert az állam népszerű akar lenni, ilyen egyszerű.” Miazhogy, nagyonis! Aztán azt is megtudjuk, hogy „nincs helye a közszolgáltatásban, nincs helye a piaci versenynek, a versenynek, vagy a piacnak.” Ezek után még zeng pár ódát Orbán Viktorról, aztán elmondja, hogy ez nem is a miniszterelnök úr dicsőítése, hanem a kisembereké. A szakmai szervezetek pedig az előző garnitúra emberei, akik ellenérdekeltek abban, hogy teljesítsen a hazánk.

Akinek még nem elég vicces, vagy abszurd, elmesélném, hogy egy másik, a földtörvénnyel kapcsolatos vita kapcsán, Varga Géza (Jobbik) és Gőgös Zoltán (MSZP) állt ki a leginkább az állami einstand ellen, valamint a magántulajdon védelme mellett.

Én a lassan kapcsolók közé tartozom, sokáig bíztam benne, hogy a második Orbán- kormány még visszatérhet egy konzekvens konzervatív irányba, de most azt kell mondjam, hogy a magyar ideológiai válságnak, az ideológiai fogalmak elképesztően fals használatának beláthatatlan nagy egén, az egyik legfénylőbb csillag lesz az a „konzervatív” kabinet, amelynek államtitkára a fentebb leírtakat taps mellett elmondhatta.

Egyetértesz? Csatlakozz hozzánk a Facebook-on és oszd is meg a cikket!

Jön végre valahára a reklámadó. A büdösszájú kapitalizmust végre a tökénél sikerült megragadni - remélem gumikesztyűben. Végre, végre büntet a fidesz. Csöppnyi elégtétel lesz ez a habos mosóporok, meg a bedrogozott telefonfétisezők spotjai után, de ne hagyjuk elterelni a figyelmünket. Azt rebesgetik a madarak, hogy az rtl máris kivonulással fenyeget, na puff, Orbán Viktor erre biztos összecsinálta magát.

Mert azt, hogy rákosi stílusában államosították a magánnyugdíjpénztárat, még lenyeltük, végül is azt a pénzt sose láttuk. (nem is fogjuk, annyi). Lenyeltük a magyar média kiherélését, nem baj, úgyse olvasunk csak a sportot, az meg maradt. Lenyeltük az összes politikai személycserét, úgyse értünk hozzá. Lenyeltük az új alkotmányt is, szerződéseket meg ilyesmiket úgyse olvasunk el mielőtt aláírnánk, bla bla, úgyis csak a nyakkendős faszik értik. Lenyeltük még a negyedik módosítást is, gyakorlatilag semmi nem változott, Viktor akar valamit, megszerzi. Pardon, megszerezzük neki. De álljunk csak meg egy percre, benzinszagot hoz a szél...

...MERT HA NINCS RTL KLUB, AKKOR NINCS BARÁTOK KÖZT!

És már látom mi fogja összehozni a széthúzó ellenzéket. Nyugdíjas, panelos, jobber, bolsi, libsi, hazaáruló, mélymagyar, libás, nihilista, pesti és vidéki mind ott fognak menetelni, és együtt rohamozzák meg a tv székházat - ebben az évtizedben még nem volt, ideje. Hát belegondolt ebbe a fidesz? Mégis mit gondoltak, eddig mi tartotta otthon az embereket? Persze, a kormány sikeres programja, hogyne. Meg a hihetelen gazdasági szárnyalás, hogy lassan a románoknak ciki átjönni a határon. Meg az boldog megnyugvás, hogy Azerbajdzsán a barátunk.

Lófarát. Kezdődött a barátok közt.

Ez az ellenforradalom lenne a legviccesebb. A tömeg megrohanná a tv székházat, géppuskás háztartásbelik rohannának föl a lépcsőn. A puskaportól beláthatatlan folyosókon gimnazisták üvöltenék: vili bácsi velünk van!! Az ablakon szakállas értelmiségi mászna be, aki ugyan mindig tagadta hogy nézi azt a förtelmet, de most molotov koktélt lobbantott a lángba. A nemzeti múzeum lépcsőjén Tilda egy kurva értelmes monológját szavalná valaki, hátul nyugatos transzparensek: BETWEEN FRIENDS FOREVER! Ebbe belebukna a fidesz. Inkább egy alkotmánymódosítás, hogy 2014-ben egy fidesz szavazat tizet ér, azt még lenyelné a nép. De ezt nem.

De Viktor nem hülye, tudja mit csinál. A dolog el lesz adva, hogy az átkozott multik eddig szívták a vérünket, most kicsit visszaszívunk belőle. Ugyan hazaáruló közgazdászok majd a szemére vetik, hogy ez nem éppen gazdaságélénkítő lépés, erre jön majd a válasz: “Lassan mondom, hogy mindenki értse: nem lesz gá-zá-re-me-lés” Ja, bocs, már keverem, szóval erre jön majd a válasz: “Lassan mondom, hogy mindenki értse: Lesz még re-zsi-csök-ken-tés”.

És hogy mi lesz az rtl után? Mondjuk ott a TV2. Tudjátok, az a média, amelyik nem állami meg nem is fideszes. Még. Hogy pont most akarja felvásárolni a TV2-t egy fidesz közeli cég, mit mondjak. véletlenül jókor vannak jó helyen, a többi már történelem. Márminthogy, a többit már ismerjük az m1, m2 példájából. Ez lesz a királyi csigakettes. És itt záródik a kör, a becsődölt rtl eladja a barátok közt jogait, és megy tovább a sorozat a kettesen. (hogy külföldről sugározna adást? Egyetlen jogszabálymódosítás, egy gyors egyéni beadvány... megvan a rutin)

Ismerve pedig a fiúk lelkesedését, ezek nem fognak bírni magukkal. Kerényi azonnal kijelenti majd: A sorozat ezután is olyan sikeres lesz, mint az rtl idejében, csak most már nem a buzikról fog szólni. Ismerős? Szaniszló tuti szerepet fog kapni a műsorban, röpke 30 perces, seprűre támaszkodó monológjaival teszi majd helyre a zsidócigánybrüsszeli akárkit, attól függ milyen nap van. A háttérben biztos feltűnik majd egy-két  nemzeti trafik, Tilda majd az ajtón kiröppenve visszaszól: “na rohanok a táncválasztó vessző pártválasztóba!” Minden szép, minden jó.

De hagyjuk a sci-fit a kormányzatra. Ami dühít, hogy ezt is úgy adják majd el, a mi érdekünk. Közben meg olyan szinten vonják ellenőrzésük alá a legfontosabb médiát, a tv-t, hogy Kádár mindjárt kibújik a sírjából és kezet fog Orbánnal. Újabb szelet a tortából, amit egyszer úgy hívtak: Magyar Köztársaság.

Egyetértesz? Csatlakozz hozzánk a Facebook-on és oszd is meg a cikket!

A blogunkon megszokott közéleti témák helyett ma vegyük kicsit könnyedebbre, beszélgessünk Budapest egyik hídjának, a Petőfi hídnak a színéről.

A híd "elődjét", még Horthy Miklós híd néven 1933-37 között építették, Álgyay-Hubert Pál tervei alapján. A híd - a pesti felhajtó forgalomszervezését kivéve - annyiban különbözött a mai változattól, hogy a budai hídfő északi oldalán egy világítótornyot formáló tergerész-emlékművet emeltek a kormányzó tiszteletére. A hidat 1945 januárjában, amikor az orosz és román csapatok már áttörtek a Ferenc körút vonalán, a németek felrobbantották - élt valamivel több mint 7 évet. Posztunk szempontjából lényeges, hogy a korabeli beszámolók szerint a Horthy Miklós hidat kékre festették. Sajnos erről nem találtam színes képet, és a szín rekonstrukcióját esetlegesen a budai hídfő északi oldalán, a volt Rio helyén levő korlátdarabokból lehet megtenni - feltéve, ha azok a régi hídból származnak (az Urbanista szerint a régi Margit-hídból, az ottani 1935-37-es bővítésből valók, ám az egybeeső dátum miatt elképzelhető, hogy ugyanolyan mintájú korlátokat kapott a két híd - UPDATE: nem, a Horthy híd korlátja másmilyen volt.)

Újabb hét évre volt szükség, hogy a helyreállított hídon 1952-ben meginduljon a forgalom. A Horthyra emlékeztető tengerész-emlékmű eltűnt. A híd komoly szerkezeti felújításon esett át 1979-80-ban, ekkor alakult ki a Boráros tér mai forgalmi képe is. Bár részleges beavatkozások történtek azóta is, mai állapota, laikus külső szemlélődés alapján is indokolna egy renoválást. Amikor ez megtörténik, érdemes lenne megfontolni a kék színre festést - nagyon amatőr "fotostoppolással" valahogy így nézhetne ki a híd:

Ezt persze nem nosztalgikus, vagy "horthysta" okokból javaslom; a színválasztás a főváros imázsa szempontjából volna egy érdemi új elem. Ha a Petőfi híd (újra) kék lenne, akkor Budapest valamennyi belterületi közúti Duna-hídjának egyedi színe lehetne:

...az Árpád híd világosszürke, a Margit híd sárga, a Lánchíd a pillérei miatt inkább barna, az Erzsébet híd fehér (a régi sárga volt), a Szabadság híd már visszanyerte régi zöld színét, a Petőfi híd kék lehetne, a Rákóczi (Lágymányosi) híd pedig piros. (Apropó: valaki meg tudja mondani, hogy ha már át kellett nevezni, akkor miért nem lett Szent Imre híd?)

A gyerekeknek és a turistáknak biztos nagyon tetszene az új szín. Talán nemcsak nekik?

Egyetértesz? Csatlakozz hozzánk a Facebook-on és oszd is meg a cikket!