A hétfői parlamenti vita óta ismét felpörögtek az események az évi ezermilliárdos áfacsalási ügyben. Lássuk, hogyan is manőverezik, hogyan próbálja meg elkerülni a vizsgálóbizottság felállítását a Fidesz és az MSZP.

Elöljáróban annyit: miért is lényeges egy parlamenti vizsgálóbizottság? Valahogy azt gondolom, Horváth András ott megmutathatja a dossziéit a képviselőknek anélkül, hogy jogosulatlan adatkezelésért, meg mittudomén miért pert akasszanak a nyakába. A bizottság felállítását az LMP kezdeményezte, a Jobbik és PM azonnal csatlakozott, azóta vannak más, köztük szocialista támogatók is.

Vannak, de nem elegen. Ehhez vagy fideszes, vagy további MSZP-s támogatásra, konkrétan kezdeményező aláírásokra lenne szükség. Az a szoci sunnyogás, hogy "majd ha lesz bizottság, részt veszünk a munkájában" elég átlátszó, hiszen ha se a Fidesz, se ők nem írják alá a kezdeményezést, akkor nem lesz miben részt venni. Legalább ők, vagy képviselőik egy része ehhez matematikailag szükséges. Tudjuk azt is, hogy arra hivatkozva nem írtak alá, mert a Jobbik megtette - ez is matek: a Fidesz és a Jobbik nélkül ugyanígy nincs kezdeményezés.

Teszik ezt annak ellenére, hogy jobb esélyt a párt ifjútörökjei, de maga Mesterházy sem remélhetett ahhoz, hogy kimutassa: tényleg irányt váltott a párt, leszámolt, szembefordult a múltjával. Ennek bizony az élére kellett volna állni. Nem tették, és pártként azóta is sunnyognak, abszolúte azt a látszatot erősítve, hogy az esetleges csalásnak minimum a fedezésében benne voltak és vannak.

A Fideszről eddig kevesebbet beszéltünk, az ő elzárkózásukat természetesnek vette mindenki, de egyszer fel kell tenni a kérdést: miért is természetes az? Nem Pokorni Zoltán mondta, hogy le kell vágni a kezét, aki a közöshöz nyúl? Nem ők az erkölcs és tana önmaguk által legalábbis felkent nagymesterei? Persze, Közgép, trafik, föld, de hát ezek épp nem mentik fel őket. Évi 1000 milliárdos lopás gyanújára sem horgad fel a kézlevágási szándék?

A hétfői LMP-s interpellációk, és Orbán válasza ("börtönbe minden adócsalóval") után már úgy érezték, valamit mégis mondaniuk kellene, miért is nem akarnak vizsgálóbizottságot akkor, amikor ellenzékben ennél lényegesen kisebb horderejű ügyekre javasoltak (és kaptak!) maguk is. Kocsis Máté szerint nemes egyszerűséggel a szocik tehetnek arról, hogy nem állhat fel a vizsgálóbizottság. Persze ő nem úgy érti, hogy azért, mert nem támogatják, hiszen akkor arról is beszélnie kéne, hogy ők miért nem. Ő azt mondja: azért nem, mert tavaly a szocik olyan törvénymódosítást nyomtak át a kétharmadon (a szemetek! megcsinálták!) hogy amilyen ügyben büntető, szabálysértési vagy más hatósági eljárás zajlik, nem állítható fel vizsgálóbizottság.

Talán pont ehhez az érvhez kapcsolódik, hogy nini, beindult az ügyészség. Félmilliárdos áfacsalási ügyben nyomoznak. Ennek persze akár örülhetnénk is, ha nem tudnánk, hogy a Horváth András (és az EU-elemzés) által említett évi (!) 1000 milliárd fél százalékát ezrelékét jelenti a célzott összeg. És kreatív jogalkalmazással akár meg is lehet próbálni indokolni, hogy ez az a "büntető, szabálysértési vagy egyéb hatósági eljárás" ami (és azt ezt a kétharmad ellenében törvénybe ültető szocik) miatt nem lehet a vizsgálóbizottságot felállítani. Bár nem valódi, kemény jogi akadály ez, hiszen az ügyészség nem a NAV működési gyakorlatát, és az abban esetlegesen felmerülő hiányosságokat vizsgálja, de kell a muníció a híveknek, mert mintha lenne itt némi elbizonytalanodás. Bennem nem azt az érzetet keltette Kocsis, hogy tényleg szeretné az ügy felgöngyölítését, vagy legalább a valódiságának megállapítását. Inkább azt, hogy ők is felsorakoztak a szocik mellé, és együtt tűnnek úgy, mint akiknek titkolnivalójuk van. Ezt kicsivel profibban oldották meg, mint a szegfűsök, de a lényeg ez, mégha mutogatnak is a másik oldalra felelősért.

Ha meg válaszul Mesterházy még most sem borítja rájuk az asztalt és nem írnak alá testületileg rögtön, akkor alkalmatlan, tutyimutyi alak, akit a Fidesszel kooperálva sunnyogás látszata sem zavar. És az Együtt-PM a gyenge poénért a lényeget is elfedni hajlandó kicsinyességéhez is csak gratulálni tudok.

Egyetértesz? Csatlakozz hozzánk a Facebook-on és oszd is meg a cikket!

Jövőre ismét emelkedik a nyugdíj. Nem is lehet másként, hiszen választási év lesz, a nyugdíjasok pedig politika mindenhatói. A három millió magyar nyugdíjas a választásra jogosultak 40%-át teszik ki, ezzel pedig mindenkori királycsinálókként pozíciójuk megingathatatlan a hatalomra ácsingózók szemében. Ez az állapot pedig folyamatosan mérgezi az országot. 

A 2,4%-os nyugdíjemelés jövőre, 80 milliárd forintjába fog kerülni az adófizetőknek. És itt most pedig kifejezetten az adófizetőkön van a hangsúly. Adófizető pedig az a másik 3,1 millió ember aki a versenyszférában dolgozik. Nem, a közalkalmazottak, meg a közmunkások nem adófizetők, ahogy a nyugdíjasok sem, mert ők csak a versenyszféra befizetéseit kapják meg és fizetik vissza újra. A jövő évi nyugdíjemelés így tehát fejenként körülbelül 25000 forintjába fog kerülni a gazdasági szempontból aktív lakosságnak.

Olyan körülmények között történik ráadásul mindez, ahol úgy egyébként meg az egyetemeknek fűtési szünetet kell elrendelniük a megszorítások miatt, a kormány pedig tovább szipolyozza az egyébként is kétségbeejtő helyzetben lévő egészségügyet.

Adófizetőként, két terület állami pénzelését tartom teljes mértékben elfogadhatónak. Az pedig az oktatás és az egészségügy. Minden más másodlagos vagy teljesen felesleges. Amíg azonban a mindenkori hatalom az ország teljesítménye szempontjából inaktív tömegeket támogatja és minél több embert próbál meg szavazat maximalizálási szempontok miatt állami függésben tartani, addig sajnos ez az ország nem fog jutni sehova.

Beteg és ostoba lesz az a társadalom, amelyik hagyja, hogy az egészségügy és az oktatás helyett a passzív lakosságot szponzorálják a befizetett adójából.

Korábbi bejegyzéseink nyugdíj témában:

• Miből lesz a nyugdíj?
• Magyar exodus: a járulékfizetők lázadása
• Tisztességes nyugdíjakat, egyéni számlákkal
• Azonnali nyugdíjcsökkentést!

Egyetértesz? Csatlakozz hozzánk a Facebook-on és oszd is meg a cikket!

Pár hete a szélesebb közvélemény számára alig láthatóan csordogál a Horváth András által kipattintott áfacsalási botrány. A legnézettebb csatornák és a közmédia híradóiban a dolog mintha nem is létezne. A volt NAV-alkalmazott szerint a dolog bőven átívelt kormányzati ciklusokon, így - amennyiben a dolog igaz, és nem egy gigantikus mese - a jelenlegi kormány és kormánypártok mellett a szocialisták, és frontembereik - az érintett időszakban regnáló volt miniszterelnökök - kapcsán a DK és az Együtt 2014 is "sáros".

Pedig a kérdés több szempontból is érdekes, sőt egyedi a hazai politikai botrányok között. Ahogy a tegnapi Véleményvezér is írta, a gyakorlatilag teljes 2010 előtti politikai elit érintettsége magas labda lehet a rendszerkritikus pártoknak (LMP, Jobbik), sőt akár frissen induló, az ügyet zászlajára tűző új formációknak is. Az ügy másik egyediségét a nagyságrendje adja. Évi 1000-1700 milliárd forintnyi állami veszteség - ismétlem: ha igaz, bár egyre több mozaikdarabról tudunk - botrányosan, szinte felfoghatatlanul nagy összeg. Azért próbáljuk meg felfogni, számoljunk egy kicsit.

Első közelítésben próbáljuk eltalálni a nagyságrendet. Induljon a dolog 2007-től, és legyen az átlagos évi veszteség 1000 milliárd. Az összesen 7000 milliárd 2013 végéig. 2013 októberében hazánk összes adóssága 21.900 milliárd forint, ebből devizában elszámolva 8.600 milliárd forint. (Összehasonlításképp 2007 elején, tehát a pénzügyi világválság előtt és számolásunk induló dátumakor ezek az értékek: 15.000 milliárd forint, ebből devizában 4.200 milliárd. 2010 májusában már 20.000 milliárd, ebből devizában 9.100 milliárd).

A botrányban felvetett infók szerint tehát a be nem szedett, illetve bizonyos mértékig ki nem vetett ÁFA összege épp csak valamivel marad alatta az államadósság devizában nyilvántartott részének, és a teljes adósság nagyjából harmadára rúg. Márpedig ebből a szempontból mindegy, hogy az IMF-nek vagy mondjuk a Templetonnak tartozunk: hiteleinknek nagyságrendileg egyharmadát nem kéne nyögnünk, ha (1) ez a sztori igaz és (2) ha a magyar állam képes lett volna, illetve be akarta volna hajtani ezt az összeget.

Két tényező azért módosít a számon, de a nagyságrend nem fog változni. Egyrészt nincs olyan ország a világon, amely ilyen ügyekben száz százalékos hatásfokkal működne. Ha a pénznek csak a felét be tudtuk volna/tudnánk hajtani, már jobban állnánk. A hatást növeli viszont, hogy a számításba vont időszak elején be nem hajtott adó miatti hitelfelvétel kamatai is jelentkeznek a végelszámolásnál. Ha ezek miatt összesen "csak" 4000 milliárddal számolunk, az is irdatlan pénz: több, mint a kizsarolt, és a számok szerint nem adósságcsökkentésre költött manyup-vagyon, vagy a 2010 óta megtett összes megszorítás hatása. És - ha igaz - nincs is vége.

De igaz-e? Ez most a fő kérdés. És pont ennek a felderítésében hibádzik a politikai szándék. A kormánypárt honlapján a poszt írásakor Horváth András nevét nem is dobja ki a gugli az utóbbi hónapból! A Fidesz képviselői nemhogy nem írták alá a vizsgálóbizottsági kezdeményezést, de bojkottálták - és ezzel az adott ülésen "nemhivatalossá" tették - az ügyet napirendjére vevő számvevőszéki albizottság munkáját. A párt nyilvánvalóan a teljes elhallgatás és ezen keresztül az eljelentéktelenítés taktikáját választja. A NAV minapi bágyadt válasza: "H. A. nem is volt adóellenőr, de azért nálunk dolgozott, de nem azt csinálta, mint amit kellett volna" is elég szánalmas, de annyiban mégis áttörés, hogy ez bekerült a médiába, még ha az, amire ez válasz volt, nem is igazán. A szocik kettős játékáról már írtunk korábban, azt most hagyjuk, az igazán vérlázító újabb részleteket zero kolléga megírta a Vastagbőr blogon.

Az én kérdésem már "csak" annyi: tényleg nem érdekli a fideszes és szocialista képviselőket az ügy? Tényleg nem akarják megtudni, hogy igaz-e ez az egész? Tényleg nem zavarja őket, hogy ezzel nemcsak azt a látszatot keltik, hogy igaz, de azt is, hogy ők meg fedezik a feltételezett csalást?

Vagy nemcsak a közmunkások és a tanárok, de ők is egzisztenciájukat féltik? Ha igen: akkor kitől? Milyen mechanizmustól? Nem épp ez ellen vívjuk a "szabadságharcot"?

Egyetértesz? Csatlakozz hozzánk a Facebook-on és oszd is meg a cikket!

Érdekes fordulatot vett az MSZP "hoztam is ajándékot meg nem is" trükközése a NAV-vizsgálóbizottság támogatásával kapcsolatban. Megszavazzák, részt is vesznek benne - de alá nem írják, tehát az egész mégsem ér egy fabatkát sem. Ezt persze nem rest a velük még egyáltalán foglalkozó sajtó, meg a blogoszféra rendesen az orruk alá dörgölni, miszerint biztos benne vannak ők is, ezért trükköznek úgy, ahogy ezt mostanában mástól szoktuk meg.

Erre megvillan a fészbúkon a baloldal szombathelyi frakcióvezetője, dr. Czeglédy Csaba:

és a puhapöcsözés még csak utána jött.

Igaza van.

És az hagyján, hogy igaza van, több szempontból ez az a hang, ami az MSZP-ből talán a legjobban hiányzik. Határozottan, indulattal is - igen: van hogy ez is kell! - vitába száll a színtelen, szagtalan, kilúgozott, minden konfliktust gondosan és gyáván kerülő budapesti pártvezetéssel. Láthatóan politikai érzéke is több van, mint amazoknak, hisz felismeri az ügy (és az ezt kihasználó LMP-manőver) veszélyeit a pártjára és megfogalmazza a Jobbikkal való pragmatikus együttműködés kényszerét is.

Nem vagyok szoci szavazó, de azért ez nekem jobban bejön, mint a se hús, se hal Mesterházy.

(Ceterum censeo: ha ez a NAV-sztori igaz, abban persze nemcsak a bal van benne, sőt)

Egyetértesz? Csatlakozz hozzánk a Facebook-on és oszd is meg a cikket!

Pár hónapja már posztoltunk arról, hogy a Fidesz és az MSZP rendszere valójában egymást feltételező ellentétekből áll: mindkét tábor identitásának komoly bázisát adja a másik elutasítása. Most azonban ennél valami komolyabb sejlik fel. Horváth András volt adóellenőr nemcsak évi (!) ezermilliárdos adócsalást emleget, hanem azt is, hogy ebben így vagy úgy, de "mindkét" politikai oldal benne van. Már ha ezek után még lehet két oldalról beszélni, és nem az van, amit Ángyán képviselő úr mond, hogy ugyanannak a kétféle színű megnyilvánulásával van dolgunk.

Ez utóbbi lehetőség - hogy a két párt az egymás kölcsönös utálatának álcája alatt gyakorlatilag együttműködik egy ilyen komoly törvénysértésben - ha bizonyítást nem is, de felébredő gyanút kapott ma, amikor nem sikerült elegendő képviselői aláírást összegyűjteni egy, az ügyet górcső alá vevő vizsgálóbizottság felállításához. Az ügyet parlamenti vizsgálatig vinni igyekvő Schiffer András szerint

elbukott közös kezdeményezésük a nagyadózókat átvilágító vizsgálóbizottság felállítására, melyhez az alapot a NAV adóellenőre, Horváth András alapos adatgyűjtést követő, magánszemélyként tett feljelentése szolgáltatta. Elmondása szerint az MSZP és a Fidesz politikusainak elutasítása miatt nem sikerült összegyűjteni a szükséges aláírást.

Ez így nagyon kellemetlen mindkét párt számára. Hiszen tulajdonképp ki is lenne ellene egy ilyen ügy kivizsgálásának - ha nem lenne a dolognak semmi alapja? Elvileg persze az MSZP mondhatná azt, hogy nehogy már az LMP akarjon egy ilyen ügyet lecsapni, és saját kezdeményezéssel áll elő - ehelyett egy elég szánalmas magyarázattal próbálnak kibújni a támogatás alól. A Fidesznél néma csend. Így a két megmaradt lehetőség az, hogy (1) az ügy mindkettő szerint légből kapott és inkább nem nyitnak frontot, vagy (2) hogy mind a kettő benne van, és szép csendben együtt próbálják elsunnyogni.

Ez utóbbi - már amennyiben tényleg megállnak a volt ellenőr vádjai - meredeken szemben áll az össztársadalmi érdekkel, amely nem, nagyon nem azonos a Fidesz és az MSZP együttes érdekénél, bármennyire próbálja is ezt sugallni a kétpólusú politika minden fóruma. Ez a kérdés potenciálisan a rendszerváltás utáni időszak legnagyobb politikai botránya, részben az anyagiak nagyságrendje, részben az esetleges kölcsönös érintettség miatt. Ne hagyjuk hát elaludni, és ha rá is ugrunk újabb és újabb elterelő gumicsontokra, tartsuk nyitva a kérdést: igaz-e ez az egész? A kétpólusú politikai (és csatolt) elit ebben nem lesz a segítségünkre. Csak magunkra és a rendszerkritikus csoportokra számíthatunk.

Egyetértesz? Csatlakozz hozzánk a Facebook-on és oszd is meg a cikket!

Zöld Budapest. Ez a kifejezés akár egy ütős politikai szlogen része is lehetne, ha volna rá igény. De úgy tűnik, nincs, amit két dolog is igazol: egyrészt drága jó honatyáink környezeti érzékenységi szintje a zöld béka fenekének magassági szintjével jól mérhető (és engedtessék meg nekem, hogy ne érdekeljenek a „tiszteletre méltó kivételek”, mert ők maximum e hátsó kitörlésére alkalmasak), másrészt a lakosság aktivitása, „felháborodási kedve” nagyjából ugyanezen tájon található.

Ettől fogva joggal kérdezheti az olvasó, miért vág bele bármiféle „zöld” téma megírásába a nyomorult blogger, ha úgyis szarik itt mindenki a fűre az egészre. Hát kérem: azért, mert vagy a remény hal meg utoljára (hogy végre foglalkozni méltóztatunk a környezetünkkel), vagy az a csótány, aki utolsóként fogja lekapcsolni a villanyt vidáman túl fog élni minket, a nagyszerűséges budapesti agyas majmokat.

Kezdjük a jó hírrel, vagyis azzal, mekkora potenciál rejlik Budapestben, aminek most már tényleg világvárossá kellene végre fejlődnie és – akármilyen hihetetlenül hangzik – ebben a környezeti ügyeknek kulcsszerepük van. Nagy. Akkor menjünk is tovább.

Untatás elkerülése végett csak felsorolnék pár dolgot, amelyek fejlesztése égető szükséglet: áruszállítás („citylogisztika”); biogazdálkodás; biokertészet; egészséges éttermek; fogyasztóvédelmi rendszer; használt cikkek piaca; helyi élelmiszerek; ivókutak és nyilvános WC-k; kerékpár-kölcsönzők és tárolók; kézművesség; kötött pályás járűvek (kisvasút is!); környezeti nevelésre alkalmas, közösségi és kulturális értéket képviselő pontok, intézmények; megújuló energia használata; ökobolt-hálózat; ökoépítészet; ökoturizmus; ökoparkok; P+R parkolórendszer; szabadidős és sporttevékenységre alkalmas létesítmények; szelektív hulladékgyűjtés rendszere; természeti értékek védelme, zöldesítés. Elég lesz? (Van még.)

Nos, ezek olyan fejlesztési lehetőségek, amelyekkel – többek között - azért nem élünk (eléggé), mert nem lehet velük választást nyerni. Mert Juli néni/Pista bácsi magasról szarik rá, hogy mi kerül a tányérjába, hogy 20 évvel korábban hal meg, mint 250 kilométerre nyugatra, hogy pisaszag terjeng a kapujában, hogy nem hallja a saját hangját az utcán, hogy üvegen és betonon kívül nem lát maga körül más építőanyagot és hogy az éves fűtésszámlájának kifizetése helyett akár minden évben külföldön nyaralhatna. (Igen, rezsicsökkentéssel együtt is, mert olyan energetikai állapotban van a háza és a lakása, hogy gyakorlatilag mindegy, nyitva van-e az ablaka, vagy zárva.) És a nagy sörszagú passzivitásban szarik rá, hogy a városából lassan eltűnnek a fák, felszámolódnak a (köz!)parkok és nincsen mókus fenn a fán megszűnik a madárcsicsergés.

Elhiszi, ha a környezetügyekért felelős (nem röhög!) államtitkár azt mondja, hogy a Kossuth téren egykoron nem voltak fák - ahogyan környezetügyekért felelős államtitkár sem, mégsem akarja őt senki elzavarni a parlamentből.

Elhiszi, ha a főpolgármester azt mondja, hogy a Rómain öklömnyi fák miatt prüszkölnek a sötétzöld majmok - és különben sincs ott ártéri erdő.

Elhiszi, ha a Hegyvidék polgármestere azt mondja, hogy a Normafára sícentrumot kell telepíteni, mert az környezeti szempontból sokkal jobb, mintha rendbe tett parkok, ligetek, vagy szimplán élni hagyott erdők tárulkoznának a kirándulók elé.

Elhiszi, ha a Belváros-Lipótváros polgármestere azt mondja: elkötelezett híve a fák védelmének és szabálytalanság észlelése esetén azonnal eljárást indít (levonva a személyi konzekvenciákat) – miközben az V. kerület egyre hangosabb a motoros fűrészek zajától.

Elhiszi, ha a városvezetés azt mondja, a Margitszigetet fővárosi irányítás alatt fel kell parcellázni és különböző (zöld mezős?) beruházásokkal „fejleszteni kell” (kaszinók építése? luxus-szállodák felhúzása? kisállatkert felszámolása? közparkok megszüntetése?).

Elhiszi, ha a miniszterelnök azt mondja, hogy múzeumi negyedet hoz létre – miközben ezzel a Városliget beépítését, famentesítését (is) irányozza elő.

Már fel sem tűnik neki, ha egyszer csak kivágják a fákat a Ludovika körül, és elhiszi, hogy milyen jó, ha az Orczy-kert "megújul", és oda egyetem épül.

Ha meg nem hiszi el, akkor legyint. Megszokja. Nem ő lesz az a csősz, aki mindenkit kizavar az erdőből.

És ez bőven elég a honatyáknak ahhoz, hogy a környezeti ámokfutásokhoz zöld utat nyerjenek. Így válik a mindennapi pusztítás normává. Fa nélkül.

Aztán az utolsó csótány lekapcsolja a villanyt.

Egyetértesz? Csatlakozz hozzánk a Facebook-on és oszd is meg a cikket!

Az Országgyűlés hétfői azonnali kérdései közül nézzük Szávay István (Jobbik) felszólalását és a rá adott választ. Több más téma mellett - elnézést kérek a szintén említett, de itt most nem tárgyalt kárpátaljai barátaimtól - azt kérdezte Orbán Viktortól, hogy Szerbia uniós csatlakozási folyamata során hazánk miért nem támaszt olyan feltételt, hogy déli szomszédunk biztosítson ugyanolyan autonómiát az észak-bácskai magyarságnak, mint amilyent az észak-koszovói szerbeknek sikerült kiharcolniuk? A miniszterelnök válaszában arra hívta fel a figyelmet, hogy Szerbiában már megvalósult egyfajta autonómia a Magyar Nemzeti Tanács működésén keresztül, ennek működését kell támogatnunk, és nem ezen túlmenő, általa közvetetten "irreálisnak" tartott követeléseket kell megfogalmaznunk.

Persze hogy mi a realitás és mi nem az, azt mindig a körülmények döntik el, azokon pedig sok esetben magunk is változtathatunk. Mert mi is van ma? Léteznek Szerbiában a nemzeti tanácsok a kisebbségek számára, így a törvény létrehozta a Magyar Nemzeti Tanácsot is (a Szerbia etnikai önkormányzata és a nemzeti tanácsok működése iránt érdeklődőknek ajánlom Purger Tibor cikkét, magyar fordítás: Beretka Katinka). Ez a személyi autonómia egyfajta megvalósulása, és a milosevicsi időszakhoz képest valóban biztosít érdemi jogokat a kisebbségeknek. Ugyanakkor ne feledjük, hogy - például a bálványosi szabadegyetemen - Orbán Viktor ennél szélesebb körű autonómiát szokott emlegetni - igaz, hogy Székelyföld tömbmagyarságának lélekszáma nagyjából kétszerese a Délvidéken sokkal szétszórtabban élő honfitársainkénak.

A Vajdaság nemzetiségei 2002-ben, kék a szerb, sárga a magyar többségi terület, a lilával jelzett területeken a keveredés miatt nincs egyértelmű többségi nemzet.

A Szávay képviselő úr által említett Észak-Koszovó, mint lehetséges párhuzam viszont nagy találat, és e példát több szempontból is észben kellene tartania minden hazai párt nemzetpolitikusainak. Koszovó és Szerbia belső határának - a második világháborús német-olasz megszállás időszakát leszámítva - a modern Szerbia megalakulása, a XIX. század utolsó harmada óta nem volt különösebb jelentősége. Végül történelmileg úgy alakult, hogy a határ nem követi pontosan az egyébként nagyrészt egyértelmű szerb-albán nyelvhatárt: Mitrovica térségében, Koszovó északi részén szín-szerb terület maradt Koszovóban, míg Szerbia déli csücskében a Presevo-völgy albán többségű (és ismerve a szerb és albán népszaporulat jelentős különbségét, ebből még lesz bajuk a szerbeknek). Kézenfekvő lett volna Koszovó leválásakor az Ibar folyó északi partját, a szerb többségű területet Szerbiánál hagyni, de hát miért pont akkor használta volna Európa vagy az épp fölénybe kerülő koszovói albánság a józan eszét. Az alábbi térkép az 1981-es állapotokat mutatja (azóta a szerbek lakta északi tömb területén "adathiány" van, érdeklődőknek térképek itt):

Koszovó nemzetiségei 1981-ben, barna az albán, kék a szerb többségű terület. Az észak-koszovói szerb tömb a térkép felső részén látható, ma is nagyjából hasonló határokkal (Lazar Ilic).

Egy ennyire képlékeny politikai viszonyokkal megvert területen akár még ma is felvetődhetne a határmódosítás Szerbia javára - csak hát ez elég érdekes precedens lenne a II. világháború utáni Európában. 1947 óta (a trieszti huzavonát leszámítva) kontinensünkön csak keletkeztek határok, de nem módosultak és nem szűntek meg. Lélekszámban és területben is nagyjából összemérhető az észak-koszovói szerbség és az észak-bácskai magyarság, és ahogy az előbbit a szerb nemzettudat (nem mellesleg egész Koszovóval együtt) a nemzeti "törzsterület" részének tekinti, az észak-bácskai magyarok is évszázadok óta élnek mai településeiken. A párhuzam a szerbek számára is érthető lenne - ha felvetnénk.

Márpedig amit nem vetünk fel, azt nem is tudjuk elérni. Az uniós csatlakozás az a pont, ahol a már bent lévő Magyarország rendelkezik valamelyes zsarolási potenciállal. Persze mondhatjuk, hogy úriember nem zsarol meg másokat (Romániának sem szabtunk feltételt, MSZP-Fidesz egyetértésben), ugyanakkor jobb eszköz sokáig nem fog kínálkozni. Ha valaki azt gondolja, hogy fordított esetben nem tennék meg ugyanezt, az nem figyelt oda a történelemórán, amikor 1918-ról volt szó. Persze az is világos, hogy az említett "kényszerítő potenciál" nem végtelen. Ha igényünkkel nemcsak egyedül maradunk az Unióban, de a többség ellenségesen áll hozzá a javaslatunkhoz, akkor az végső soron nem érvényesíthető. De meg sem próbálni? Persze, ehhez kicsit jobb viszony kellene pár hangadó államhoz.

Végső soron persze mégis a délvidéki magyarokat, a képviselőiket kellene megkérdezni: segítségnek vagy káros beavatkozásnak tartanák-e Magyarország részéről egy ilyen feltétel állítását. Ha volt ilyen kérdés, és a "hagyjuk" a válasz, akkor én kérek elnézést. De ha nem, akkor ne hullassanak krokodilkönnyeket a székelyek kapcsán se narancséknál - valószínűleg az autonómiáért küzdő székelyeknek is jól jönne egy észak-bácskai példa.

Egyetértesz? Csatlakozz hozzánk a Facebook-on és oszd is meg a cikket!

Ó, volt már ilyen, amikor valamit csak személyesen és csak néhány helyen lehetett elintézni, bár a polgári törvénykönyv által leírt meghatalmazási módok is simán működhettek volna. Működhettek volna, de a konkrét törvény erre nem adott lehetőséget. Magánnyugdíjpénztárban maradási nyilatkozat, emlékszünk még? Csak személyesen, egy másfél hónapos intervallumban (közte az ünnepekkel) és az ország húsz helyén. Végül nem lett belőle tumultus, tán az utolsó pár napot leszámítva - ezzel együtt szívesebben vittem volna asszonyomtól egy meghatalmazást, minthogy harmadik porontyunkkal mindenórásan személyesen kelljen eljönnie nyilatkozni, de végül a nyilatkozat is meglett meg a kissrác is kivárta az idejét.

Aztán tavaly kitalálta a Fidesz, hogy mekkora poén lenne, ha nem csak úgy egyszerűen elmennénk választani, hanem előtte még regisztrálni is kellene. Ezt az aktust a polgár - akinek nem volt Ügyfélkapuja - természetesen megint csak személyesen tehette volna meg, na ezt már nem csak húsz helyen, hanem talán járásonként, és több hónapig, a várható érdeklődés nagysága viszont ez is sorokat vetített előre. Aztán kiderült, hogy a lakosság 80%-a, és köztük a kormánypártiak többsége sem kedveli a gondolatot, és végül - két legyet egy csapásra - még Áder azóta füstbe ment függetlenségét is meg lehetett mutatni a megvétózásával.

Most a formálódó szabályok szerint ismét csak személyesen lehet majd nyilatkozni arról, hogy kívánunk-e havi 150 ezer forintig ingyen felvenni pénzt a bankszámlánkról. "Mindenkinek jogában áll majd ez" - halljuk a megnyugtatást, de ezt úgy kell érteni, hogy mindenki elmehet a bankja fiókjába egy bő hónapnyi időintervallumban, és kérheti ezt a lehetőséget. Miért nem automatikusan kapja mindenki? Miért nem lehet netbankos nyilatkozatot tenni? Miért kell személyesen?

A válasz egyszerű: ugyanazért, mint a manyup-ügyben: mert (1) bár a kormány azt szereti mondani, hogy mindenkinek joga van hozzá, ám (2) mégis azt szeretné, ha minél kevesebben élnének e jogukkal.

Ha itt lenne a sztori vége, az nem érne egy posztot: szépen elmennék a bankba, kiállnám a sort, kicsit szidjuk a sorban a kormányt, nyilatkozom, és annyi. Párszázezer vagy pár millió munkaóra nemzetgazdasági szinten a kukába, de hát melyik magyar kormány nem csinált még hasonló pazarlást? De nincs vége a sztorinak, a pár százezer honfitársunknak, akik most külföldön javítják a foglalkoztatási statisztikát, nagyon nincs vége.

Azon honfitársainknak, akiknek nemcsak állampolgárságuk, hanem hazai bejelentett lakcímük is van, a jövő évi szavazás lehetősége ugyanis adott, de kissé körülményesen, és jópár országban jelentős, sőt botrányos sorokat előrevetítve. Míg állandó lakcím hiányában a szavazat levélben is leadható, lakcímmel viszont nem: úgy vagy haza kell jönni, vagy fel kell keresni az erre kijelölt magyar külképviseleteket.

Hogy miért e diszkrimináció? Itt e blogon nem fogjuk kritizálni a kettős állampolgárság intézményét, de a kapcsolódó szavazási lehetőséget sem. (A személyazonosítás nélküli levélszavazás intézményét viszont fogjuk!) De hogy miért legyen könnyebb a székely barátaimnak szavazni, mint azoknak, akik Londonba szakadtak (de megvan a pesti bejelentett címük), az nagyon kínos kérdés. Nagyon nehéz nem arra gondolni, hogy ugyanaz van, mint amit fentebb írtam: hogy a kormány nem akarja elvenni a jogukat, de azért azt sem szeretné, ha élnének vele.

Roppant kínos. Még akkor is, ha az ellenzék inkább videót hamisít ahelyett, hogy ezzel, vagy a bajai csalással foglalkozna. Akkor is, ha a választási bizottságnak erre lejt a pálya. És akkor is, ha a frissen és célzottan meghosszabbítandó szavatossági idejű alkotmánybíróság esetleg ezt is elfogadja annyival, hogy "mint az köztudott". Erre ugyanis nincs védhető magyarázat; a kommentekben esetleg felbukkanó ötleteket mindazonáltal érdeklődéssel figyeljük.

Egyetértesz? Csatlakozz hozzánk a Facebook-on és oszd is meg a cikket!

2013 november 1. újabb sorsdöntő napként került be a magyar háztartások naptárába, a kormány újabb 11,1%-al csökkentette a közüzemi költségeket, közkedvelt nevén a rezsit. A kormánypárt közleménye szerint is, az átlagbérhez viszonyítva arányában kedvezőbb lett így a havi megélhetés költsége. Noha véleményünk szerint nem a gombhoz kellene varrni a kabátot és mi inkább a bérek növekedését tartanánk indokoltnak a gazdaság növekedése révén; a közüzemi díjak csökkentésének pedig a legjobb módja az lenne, ha fel sem használnánk a most még kifizetett energiát, amit a stadionépítések helyett energiahatékonysági programokon keresztül látunk megvalósíthatónak, ezen poszt témája most nem a rezsicsökkentés technikai és elvi módjának kritizálása lesz.

Miközben a kormány előzékeny figyelmessége kiterjed a kéményseprés díjától kezdve egészen a banki költségek csökkentéséig (ez ugyan éppen a kormány tranzakciós adója miatt vált aktuálissá, de ez a most szintén nem ennek a posztnak a témája), van egy olyan terület amely eddig még említés szintjén sem merült fel, ez pedig az internetszolgáltatások költségének csökkentése. A magunk részéről ezt hatalmas hiányosságnak tekintjük és nem is állnánk meg a díjak valamilyen arányú csökkenésénél, hanem egyenesen az internet hozzáférés teljes költségmentességét látjuk szükségesnek.

Az internet mára megkerülhetetlen részévé vált nem csak az üzleti szférának, de a mindennapi életünknek is. Ez a helyzet sokkal komolyabb, mint ahogy az első rálátásra tűnik. Nem csak arról van ugyan is szó, hogy az egyszeri fogyasztó a mosógépkettesen nézi a kedvenc sorozat, vagy letölti a torrentet, hanem egész egyszerűen, azok akik nem használják az internetet kőkemény versenyhátrányba kerülnek azokkal szemben, akik igen. Hogy mást ne mondjak, az álláskeresés legfontosabb csatornája már egyértelműen az internet, de például egy kisvállalkozónak sem mindegy, hogy csak a közvetlen környezetét éri el a szolgáltatásával, árujával vagy az egész országot az interneten keresztül. Ha pedig már az áru szóba került, óriási különbség az, hogy egy fogyasztó csak a helyi kisbolt kínálatára, áraira hagyatkozhat, vagy pedig az interneten keresztül az akár több száz kereskedő közül választhatja ki azt amelyik mondjuk adott esetben a legolcsóbban árulja ugyan azt a terméket vagy szolgáltatást.

• Amerikai egyetemisták elvitték az internetet egy afgán városba, ami teljesen átformálta a helyiek életét. Egy műhold meghibásodása miatt azonban véget ért a gazdaság és a kreatív ipar felvirágzása, az emberek pedig úgy érzik, hogy visszalökték őket a középkorba.

• Szupererős, ingyenes vezeték nélküli internettel (wifivel) fedné le az amerikai szövetségi kormány a nagyvárosokat és a vidéki területek egy részét is.

Az internetes kapcsolat hiánya tehát egyértelmű hátrányt jelent minden esetben ahol a hálóhoz való kapcsolódás nem lehetséges, vagy nem megfizethető. Az internet multiplikátor hatása a gazdasági, tudományos, szociális és kulturális életre megkérdőjelezhetetlen, minden társadalom alapvető érdeke lenne, hogy minden polgára bárhol, bármilyen körülmények között hozzá tudjon férni az internet által közvetített információkhoz és lehetőségekhez. Nem véletlen, hogy manapság egyre több alkalommal találkozhatunk olyan hírrel, adott város, közösség ingyenes wifi hozzáférést biztosít a területén.

• Ingyenes Wi-Fi hálózat épült Velencében. A hálózat a velencei lakosok és vállalkozások számára ingyenes internet-hozzáférést biztosít, míg a várost évente felkereső 22 millió turista számára egy jelképes díj ellenében teszi majd lehetővé az internetelérést.

• Ingyen wifivel csábítja vissza Japán a turistákat.

Az ország területén biztosított ingyenes internetes elérhetőség és rászorultsági alapon valamiféle belépő szintű csatlakozásra alkalmas eszköz (laptop, tablet) biztosítása a lakosság részére (oktatási programmal kombinálva) az állam számára is rendkívül gyors és közvetlen hasznot hozó előnyökkel járna. Az internethez való azonnali hozzáférés teljesen indokolatlanná teszi a készpénzhasználatot, ami a feketegazdaság tranzakcióinak ilyen formájú felszámolásával komoly bevételhez juttatja az államkasszát.

Az elektronikus ügyintézés szintén bármikor hozzáférhetővé válik, megszűnnek a területi korlátok, ami az állami adminisztráció drasztikus leépítéséhez járulna hozzá, csökkentve ezzel az állami kiadásokat. A gazdasági élet felgyorsulása (az üzleti kapcsolatok lehetőségének kibővülése és az álláskeresés egyszerűsödése révén) szintén pozitív hozadékkal jár. A szolgáltatás bevezetése és fenntartása nyilvánvalóan igényel egy egyszeri nagyösszegű és aztán egy folyamatos fenntartási költséget, ezek azonban eltörpülnek a pozitív hatások mellett.

A kérdés igazából nem az, hogy a jövőben az internet-hozzáférés ingyenes lesz-e, hanem csak az, hogy mikor. Azok az országok és közösségek, amelyek hamarabb felismerik ennek a szükségességét sokkal versenyképesebbek lesznek a többieknél. Magyarország vezetőiben vajon van-e annyi előrelátás, hogy egy ilyen össztársadalmi szintet érintő változás bevezetésével a világ többi része elé ugorjon?

Egyetértesz? Csatlakozz hozzánk a Facebook-on és oszd is meg a cikket!

Szeptember 22. után úgy tűnt kap egy esélyt a „demokratikus ellenzék”, hogy összefogjon és a leginkább pozíciókról szóló cicaharc után „tematizálja a közbeszédet”. Pár hét után megállapíthatjuk: jól sikerült.

Talán még a legelvakultabb kormánypárti szavazók is elhúzták szájuk szegletét, amikor napvilágra került a 32-es választókör eredménye. ’Talán lehetett volna óvatosabban is bánni a tűzifával’ - dörmöghette a pártközpontból egy hang a kampánycsapat fülébe. De a kampánygépezet már olajozott és nincs megállás. Amiként az ilyenkor más ügyekben is lenni szokott a kormány helyi segédereje nem tudott önmérsékletet tanúsítani, így hiába nyerte meg ismételten a körzetet a kormánypárt magabiztosan, mindenki érezte, hogy az a fajta jelenlét, amit a választókörben sikerült produkálni az nem a tisztességes arculat, a patyolat lelkiismeret őszinte megnyilvánulása volt.

Persze ettől a malőrtől nem fog a kormánypárti szavazó hirtelen elszocialistásodni, sőt azt se gondolnám, hogy a bizonytalan rétegek körében önmagától egy ilyen eset mély elhatározásokat indítana, de a saját bázis harci lázát illetően soha jobbkor nem jött a két bajai választás. Nagyon mély érzelmi azonosulás kellett ahhoz, hogy az augusztusi-szeptemberi „demokratikus ellenzéki” tyúkszemtaposást bármelyik szoci-e2014-déká-stb. szavazó faarccal, türelmesen végig tudja szenvedni. S lám a szenvedésnek jutalma lett, lehet megint a kormánnyal foglalkozni…

…és akkor jön október hónap 17. napja, és a szocik beviszik a videót a hvg-hez.

Amit azóta műveltek ebben az ügyben a szocik, ha csak valami egészen extrém nagy fordulat nem következik be, az egészen elképesztő. Azt is el tudom képzelni, hogy nem érzik magukat felkészültnek a kormányzásra, kell a francnak a felelősség… ha 2010 előtt sem tudtunk kormányozni az akkori ellenzék miatt, akkor mihez kezdjünk majd most – és mondhatni jogos lenne a felvetés részükről, de most a kormányzás veszélye nem fenyeget, és ezt azért nekik is érzékelni kell. Tehát valami másról lehetett szó, de ezt csak ők tudhatják, ha egyáltalán ők maguk tisztában vannak működésük mozgatóival.

Az elején, amikor látszott, hogy annyira amatőr az egész, hogy ebből nem lehet győztesen kijönni még megvolt az esély a szerény, de mégiscsak méltóságteljesebb visszavonulásra. Egy szelíd bocsánat, egy hümmögő „ezvan”, egy korrekt beismerés. Bármikor ki lehetett volna szállni… és akkor jön Török Zsolt grafikonja, és egy napra rá már megint kiderül… 

A bajai videó körüli szoci bénázást és/vagy idiotizmust jól kiegészíti a hungarocell-Orbán ledöntése, valamint az október 23.-i Nagy Közös Összeboruláson mutatott GYF performansz. Így kerek egész az orbánváltó ellenzék.

Egyetértesz? Csatlakozz hozzánk a Facebook-on és oszd is meg a cikket!