Elképesztő, és nehezen túlbecsülhető horderejű adatot mondott a minap Matolcsy: félmillió magyar dolgozik külföldön. A keddi Véleményvezér már foglalkozott ezzel az adattal, okaival és következményeivel. Véleményünk szerint a mégoly drámai képet festő poszt még mindig visszafogott a dolog jelentőségéhez képest.

Szinte mindannyiunknak van ilyen tapasztalata: környezetéből már emigráltak néhányan. Nem az ismerősöm távoli rokona, hanem az én barátom, rokonom, tanítványom. Minél képzettebb körben mozogsz, annál gyakoribb ez. Az összeg, a Matolcsy által említett félmillió, egyszerűen döbbenetes. Ez nem "kisebb exodus", ahogy a Véleményvezér írja. Ez minden huszadik ember. Többségük aktív, sőt, ők a kezdeményezők, az innovatívak, a vállalkozó szelleműek - az aktívak közül minden hetedik! A félmillió nagyobb szám, mint az ország második világháborús harci vesztesége, a frontokon, fogolytáborokban elesettek száma ez (a mainál nagyobb országterületre). És persze az emigráltak hazajöhetnek - minél tovább várunk erre, annál kevésbé fognak - de ettől eltekintve ebből a szempontból a gond sokkal nagyobb, mint a negyvenes években (bocsánat a nagyon durva biológiai megközelítésért!): most a félmillió komoly részét nők adják. Bár a korfa torzulását máig nyögjük, a második világháború után egy, az egyének szempontjából meglehetősen kegyetlen Ratkó-korszakkal lehetett valamit segíteni az emberveszteségen, most erre nem sok esély van. Aki angol, holland vagy német gyereket szült, nagyon kis eséllyel jön haza. Aki családdal ment ki, beiskolázta a gyerekeket, az már nehezen mozdul - vissza, Hoffmann "sikertörténetéhez".

Ez már nem "agyelszívás", ez drámai munkaerő- és emberveszteség. És nem "elszívták", hanem "eltoltuk".

A Véleményvezér okként említi az egymást váltó szocialista és fideszes kormányok alkalmatlanságát és az ebből származó reménytelenséget, és felteszi a kérdést: ki fog itt nyugdíjjárulékot, adót fizetni? Ez a kapcsolat is összetettebb, és itt is nagyobb a baj. Egy érdekes cikk a Portfolio.hu Nyugdíjvitájában a jarulékfizetők lázadását vizionálta négy évvel ezelőtt, mondván, miért fizessenek a mai aktívak ilyen arányú nyugdíjjárulékokat, ha nyilvánvaló, hogy az ő visszavonulásukkor lényegesen rosszabb körülmények közt lehetnek nyugdíjasok (dr. Simon Péter: A járulékfizetők lázadása előtt pár órával. Portfolio.hu, 2009. szeptember 16). Nem írja, hogy ez a "lázadás" hogy is menne végbe, de azt gondolom, most pont ezt látjuk. Az alacsony képzettségűek oldaláról a feketemunka, és az utóbbi években az inkább - de messze nem kizárólag! - magasabb képzettségűek kivándorlása pont ez. A túl magas járulékok, illetve az ezek által agyonnyomott gazdaság elől történő menekülés. Nem olyan lázadás ez, hogy ott tolong mindenki a Parlament előtt, hanem olyan, hogy feketén dolgozik (mert máshogy munkája se lenne), vagy kivándorol.

Ráadásul a folyamat nagyrészt valószínűleg nem is tudatos. Nem azért indul el valaki Anglia vagy Németország felé a családjával, mert "nem akar járulékot fizetni". Leginkább azért indul el, mert vagy érdemben jobb jövedelmi viszonyokban reménykedik, vagy egyszerűen itthon nem marad semmilyen lehetősége. Az, hogy az állam, a politikai vezetés - színezettől függetlenül - ragaszkodik az öregségi nyugellátás rendszerének fenntartásához és az aktívakhoz képest észrevehető javításához, hihetetlen pénzigényes. Ehhez rá kell telepedni valamennyi tartalékra, bankadóval minden szabad és nem szabad forrást el kell vonni, és amikor ez is kevés, minél több közszolgától megválni. Így aztán - banki hitelezés híján - egyre többen kerülnek úgy utcára, hogy a megalázó, és a megélhetést nem biztosító közmunkán kívül nincs semmilyen reményük itthon. A járulékszint miatt kicsi a nettó jövedelmük, de még nagyobb baj, ha ugyanezért már munkájuk sincs.

Ereszt az ország... A KARD blog olvasóinak területi eloszlása egy jól pörgő poszt esetén.

Persze amikor félmillióan emiatt elmennek, akkor az iszonyatosat üt a gazdaságon: még kevésbé lesz fenntartható a nyugellátás az emiatt csökkenő folyó bevételekből, még több pénzt kell bevonni, már az államkincstárnak is beszállni a betétgyűjtésbe, további elbocsátásokkal megtakarítani és így pörgetni tovább ezt a pozitív visszacsatolást. És nehogy valaki azt gondolja, hogy a "pozitív visszacsatolás" valami pozitív dolog lenne ebben a rendszerben - ellenkezőleg, az eddig csak évtizedes távlatokba vízionált nyugdíjbuktát ez egyre jobban előre hozza. Már nem a leendő nyugdíjasoknak, hanem a maiaknak kell látni, hogy akár pár év múlva is vége a mostani relatíve jó világnak.

Mit lehet tenni ebben a helyzetben? A blogunkon pár hete nagy vitát kiváltó nyugdíjkorrekciós javaslat lehet, hogy most már kevés, több, valódi paradigmaváltás szükséges ahhoz, hogy akár csak megálljon az exodus, nemhogy érdemes lenne hazajönni a kimenteknek. Hogy mind a Fidesz, mind az MSZP alkalmatlan egy ilyen irányváltásra, az sajnos nyilvánvaló (érdemes lesz figyelni majd a kommenteket itt a cikk alatt!), ráadásul nemcsak a politikai akaratuk és a szellemi potenciáljuk hiányzik fájdalmasan, de a hitelességük is. A Véleményvezérnek abban igaza van, hogy a kivándololtak szavazási hajlandósága csökken - aki a vezető pártok reménytelen politikája miatt ment ki, nem fog azért hazarepülni, hogy a "másikra" szavazzon. Egy a fenti helyzetet őszintén megoldani akaró pártért, talán. De ilyen most nincs.

Nincs? Schiffer András: olvasod ezt? Most elviheted a pártot erre is, pár százezren biztos lennénk szavazók, többen, mintha az "ökopolitikán" rugóznátok... Végül is egyfajta "fenntarthatóság" ez is: az országé.

 Egyetértesz? Csatlakozz hozzánk a Facebook-on és oszd is meg a posztot: