Az Országgyűlés hétfői azonnali kérdései közül nézzük Szávay István (Jobbik) felszólalását és a rá adott választ. Több más téma mellett - elnézést kérek a szintén említett, de itt most nem tárgyalt kárpátaljai barátaimtól - azt kérdezte Orbán Viktortól, hogy Szerbia uniós csatlakozási folyamata során hazánk miért nem támaszt olyan feltételt, hogy déli szomszédunk biztosítson ugyanolyan autonómiát az észak-bácskai magyarságnak, mint amilyent az észak-koszovói szerbeknek sikerült kiharcolniuk? A miniszterelnök válaszában arra hívta fel a figyelmet, hogy Szerbiában már megvalósult egyfajta autonómia a Magyar Nemzeti Tanács működésén keresztül, ennek működését kell támogatnunk, és nem ezen túlmenő, általa közvetetten "irreálisnak" tartott követeléseket kell megfogalmaznunk.
Persze hogy mi a realitás és mi nem az, azt mindig a körülmények döntik el, azokon pedig sok esetben magunk is változtathatunk. Mert mi is van ma? Léteznek Szerbiában a nemzeti tanácsok a kisebbségek számára, így a törvény létrehozta a Magyar Nemzeti Tanácsot is (a Szerbia etnikai önkormányzata és a nemzeti tanácsok működése iránt érdeklődőknek ajánlom Purger Tibor cikkét, magyar fordítás: Beretka Katinka). Ez a személyi autonómia egyfajta megvalósulása, és a milosevicsi időszakhoz képest valóban biztosít érdemi jogokat a kisebbségeknek. Ugyanakkor ne feledjük, hogy - például a bálványosi szabadegyetemen - Orbán Viktor ennél szélesebb körű autonómiát szokott emlegetni - igaz, hogy Székelyföld tömbmagyarságának lélekszáma nagyjából kétszerese a Délvidéken sokkal szétszórtabban élő honfitársainkénak.
A Vajdaság nemzetiségei 2002-ben, kék a szerb, sárga a magyar többségi terület, a lilával jelzett területeken a keveredés miatt nincs egyértelmű többségi nemzet.
A Szávay képviselő úr által említett Észak-Koszovó, mint lehetséges párhuzam viszont nagy találat, és e példát több szempontból is észben kellene tartania minden hazai párt nemzetpolitikusainak. Koszovó és Szerbia belső határának - a második világháborús német-olasz megszállás időszakát leszámítva - a modern Szerbia megalakulása, a XIX. század utolsó harmada óta nem volt különösebb jelentősége. Végül történelmileg úgy alakult, hogy a határ nem követi pontosan az egyébként nagyrészt egyértelmű szerb-albán nyelvhatárt: Mitrovica térségében, Koszovó északi részén szín-szerb terület maradt Koszovóban, míg Szerbia déli csücskében a Presevo-völgy albán többségű (és ismerve a szerb és albán népszaporulat jelentős különbségét, ebből még lesz bajuk a szerbeknek). Kézenfekvő lett volna Koszovó leválásakor az Ibar folyó északi partját, a szerb többségű területet Szerbiánál hagyni, de hát miért pont akkor használta volna Európa vagy az épp fölénybe kerülő koszovói albánság a józan eszét. Az alábbi térkép az 1981-es állapotokat mutatja (azóta a szerbek lakta északi tömb területén "adathiány" van, érdeklődőknek térképek itt):
Koszovó nemzetiségei 1981-ben, barna az albán, kék a szerb többségű terület. Az észak-koszovói szerb tömb a térkép felső részén látható, ma is nagyjából hasonló határokkal (Lazar Ilic).
Egy ennyire képlékeny politikai viszonyokkal megvert területen akár még ma is felvetődhetne a határmódosítás Szerbia javára - csak hát ez elég érdekes precedens lenne a II. világháború utáni Európában. 1947 óta (a trieszti huzavonát leszámítva) kontinensünkön csak keletkeztek határok, de nem módosultak és nem szűntek meg. Lélekszámban és területben is nagyjából összemérhető az észak-koszovói szerbség és az észak-bácskai magyarság, és ahogy az előbbit a szerb nemzettudat (nem mellesleg egész Koszovóval együtt) a nemzeti "törzsterület" részének tekinti, az észak-bácskai magyarok is évszázadok óta élnek mai településeiken. A párhuzam a szerbek számára is érthető lenne - ha felvetnénk.
Márpedig amit nem vetünk fel, azt nem is tudjuk elérni. Az uniós csatlakozás az a pont, ahol a már bent lévő Magyarország rendelkezik valamelyes zsarolási potenciállal. Persze mondhatjuk, hogy úriember nem zsarol meg másokat (Romániának sem szabtunk feltételt, MSZP-Fidesz egyetértésben), ugyanakkor jobb eszköz sokáig nem fog kínálkozni. Ha valaki azt gondolja, hogy fordított esetben nem tennék meg ugyanezt, az nem figyelt oda a történelemórán, amikor 1918-ról volt szó. Persze az is világos, hogy az említett "kényszerítő potenciál" nem végtelen. Ha igényünkkel nemcsak egyedül maradunk az Unióban, de a többség ellenségesen áll hozzá a javaslatunkhoz, akkor az végső soron nem érvényesíthető. De meg sem próbálni? Persze, ehhez kicsit jobb viszony kellene pár hangadó államhoz.
Végső soron persze mégis a délvidéki magyarokat, a képviselőiket kellene megkérdezni: segítségnek vagy káros beavatkozásnak tartanák-e Magyarország részéről egy ilyen feltétel állítását. Ha volt ilyen kérdés, és a "hagyjuk" a válasz, akkor én kérek elnézést. De ha nem, akkor ne hullassanak krokodilkönnyeket a székelyek kapcsán se narancséknál - valószínűleg az autonómiáért küzdő székelyeknek is jól jönne egy észak-bácskai példa.
Egyetértesz? Csatlakozz hozzánk a Facebook-on és oszd is meg a cikket!
