Az elmúlt másfél év a közvéleménykutatások szerint nem a Fidesz diadalmenete volt: népszerűsége viszonylag egyenletesen csökkent, az egyetlen pozitívum számukra, hogy az ellenzék - a Jobbik valamelyes erősödését leszámítva - ebből gyakorlatilag nem tudott profitálni. A csökkenés oka részben a kormányzás eltérése a mégoly homályos választási ígéretektől, vagy inkább sejtetésektől, másrészt pedig az, hogy a Fidesz számára idegen taktikai terepen mozog. Illetve mozgott eddig: most mintha az EU nyújtana nekik segítő kezet.

A Fidesz igazi terepe, ahol politikai stílusa a leghatékonyabb, az az ellenzéki szerepkör. Kitűnően képes maga mellé állítani az elégedetleneket, bejáratott megoldásai vannak a kiábrándult tömegek egymástól homlokegyenest eltérő érdekű csoportjainak összefogására is. Persze, Gyurcsány rendesen feladta nekik a labdát, de ahogy ebből kihozták a kétharmadot, az klasszikus siker. Orbán csibészes kis félmosolya, benne a finom lesajnálással, nagyon hatásos és mindent elmond. Ez a terep akkor a legkedvezőbb, ha két játékos van a politikai pályán, a "mi" és az "ők"; ilyenkor jó érzékkel lehet úgy ásni az árkokat minden területen, hogy aztán "mi", a "jók" kerüljünk a többségi oldalra.

A 2010 tavaszi győzelem teljesen új helyzetbe hozta a pártot. Győztek. Nem kicsit, nagyon. Ennél jobban lehet persze győzni, de funkcionálisan már nem érdemes. Mindenről lehet dönteni, nincs koalíciós kényszer, nincs egyeztetési kényszer. Az van, amit ők mondanak, ha pedig valami rosszul sül el, nem lehet másra fogni. Volt is egy - elég rövid életű - zavar, hogy akkor most mi is legyen (Bocsánat, de erről egy 1988-as Újpest-Békéscsaba jut eszembe a Megyeri útról, amikor 0-0-nál az Újpest irányítója már egy perce senkitől sem zavartatva tologatta a labdát a saját térfelén, mire egy borízű hang a lelátóról: "Most bajban vagy, mi, Attila? Nem zavar senki azt van előtted egy labda..."). Aztán eldöntötték, jött a NENYI, a NER, és a többi, a múltkor már soroltam. De ellenfél, valódi ellenfél, az nem. Persze, a szocik, meg Gyurcsány, de hát egyrészt őket a szűk táboron kívül senki nem gondolja komoly ellenfélnek, másrészt lassan két év gazdaságpolitikai húzásai után nagyon halványul az elmúltnyócév retorikai hatása. Bajba is kerültek 2011 végére, az év elejére, mint az említett újpesti focista. Ellenfél híján árokra sem volt remény.

És ekkor onnan jön a segítség, ahonnan pont nem várták (illetve lehet, hogy várták és tervezték, de ennek azért lennének jelei): az Európai Unió jogvédő felhorgadásától. Ők egy évig több-kevesebb érdeklődéssel, de valódi ellenérvek és fellépés nélkül figyelték, mi is zajlik nálunk. Igen, a médiatörvénybe beírattak 2-3 kisebb módosítást, de mondjuk a most úgy tűnik eredménnyel kifogásolt bírói nyugdíjazást sokáig nem vették elő, pedig - Orbán EP-felszólalásával ellentétben - az már az Alaptörvény  áprilisi normaszövegében helyt kapott. Korlátozták a magántulajdon alkotmányos védelmét - mit szólt ehhez Európa? Érdemben semmit. Visszamenőleges hatályú törvénykezés - mit szólt ehhez Európa? Érdemben semmit. Folytathatnám. Most, hogy az IMF-megállapodáshoz ők is kellenek, és a parlament az év végén tényleg minden maradék ügynek frontálisan nekiment, most pattant el náluk valami, most találták meg az alapjogi chartát, és kezdik - egyelőre eléggé véletlenszerűen - megtalálni, hogy mi nem stimmel nálunk. A rendszernek elég nagy a tehetetlensége, egy év kellett Európának, amíg észrevette a változás jellegét, és ha változtatnánk is, ennek az észrevétele sem lesz gyors. Fenn vagyunk a szopórolleren rendesen. Nem a kormány, hanem az ország.

És ez politikai értelemben a mentőöv Orbánnak, pont ez. Itt van az ellenfél, akinek neki lehet ugratni a híveket, aki ellen indulhat a keresztes háború, amelynek logikája megtiltja a saját hibáknak még az elismerését is. "Megtámadták az országot, waze! Hát nem érted? Ha nem érted, vagy szerinted nem, akkor nem is tartozol közénk!" Ismét itt egy árok, amely mentén megosztható az ország: az unióval vagy, vagy a magyarokkal? Megint élére állhat a Fidesz az elégedetleneknek, a kiábrándultaknak, hiszen a bajok oka most már nem mi vagyunk, hanem Európa! Hát ők, pont ők nem hagyják, hogy a magyar nemzet tovább haladjon önnön gazdasági zsenialitásának útján! Már megmutatta a Békemenet is ennek a szerveződési logikáját, és az akkor feltett kérdéseim fájóan aktuálisak (és részben megválaszoltak) azóta is: a külső fenyegetés bizony láthatóan egységbe forraszt és részben még a korábbi tábor egy kiábrándult részének visszacsalogatása is céllá válhat ezzel. Konkrétan fogalmazva egy példán: az uniós keménység képes sokakkal elfeledtetni, hogy az Alaptörvény fideszes szövegezője feleségének mindenható bírósági hivatalvezetővé kinevezése bizony nagyon nem frankó, vagy hogy a fideszes marioneállamfő erősen lódított doktorija keletkezésének részleteiről.

Igen, mondhatjuk, hogy az Unió sem volt taktikus: nem akkor reagált amikor - sokkal korábban - kellett volna, és az akkori tétlenségükhöz képest a mostani kampány tényleg sokak számára indokolatlanul erős - szerintem is előbb és fokozatosabban kellett volna. Azt azonban kár mondani, hogy "nyeglén bánnak velünk", végül is a koki- és sallerháborút nem ők hirdették meg. És igen: láthatóan a görögöknek egy segélycsomagban nagyobb összeget tolnak, mint a mi teljes államadósságunk, de részben magunkat hoztuk olyan helyzetbe, hogy ezt az érvet eséllyel föl se vethetjük senkinek.

Szóval érik itt a kétosztatú, szép régi-új világ, magyarok és libsik, progresszívek és félfasiszták közt. Megint jöhet a "velünk vagy, vagy ellenünk?". Mi meg bámulunk mint a tömeg Cipollára.

Tudnánk valami mást is csinálni?