Tisztelt Főpolgármester Úr, tisztelt Közgyűlés!

A mellékelt prezentációból hiányzik egy lényeges műszaki szempont figyelembe vétele. A tanulmány nem hasonlítja össze a most javasolt parti és a magasabb terepszinten megvalósítható Nánási úti nyomvonalakat az uszadék-veszélyezetetettség tekintetében. Összehasonlítást nem végez, csak megemlíti, hogy „kétségtelenül kevés információval rendelkezünk a jéggel, jégnyomással, uszadékfával szembeni ellenálló képességről, de a mobil árvízvédelmi fal gyártójának az utóbbi hatásokra is méretezni kell a szerkezetet” (3. oldal).

Ebből számomra két dolog derül ki.

1. A "szakértői vizsgálat", amely kiterjedt – bőven a készítők szakmai kompetenciáján túl – a társadalmi hatásokra, vagy a közvilágításnak és a kerékpárutaknak az árvízi biztonság szempontjából sokadlagos fontosságú kérdéseire – nem vizsgálta részletesen ezt a kérdést, ami azonban a nemzetközi szakirodalom szerint az egyik legfontosabb kérdés a mobilgátak biztonságát illetően. Minthogy ők nem vizsgálták a témát, vagy meg kell kérni őket, hogy pótolják ezt, vagy el kell fogadni, hogy a parti kialakítás esetén, a mederrel, és az árvízkor érkező uszadékkal közvetlenül érintkező parti gát e tekintetben kockázatosabb megoldás, mint a Nánási úti, ahol – ha érkezik is uszadék – annak gáthoz képesti sebessége minimális lehet, és eleve csak másfél méterrel magasabb vízállásnál vetődik fel ez a veszély.
2. Meg kell állapítsam, tisztelt Közgyűlés, hogy nem készült műszaki terv, hiszen ez a méretezés még nem áll rendelkezésre. Így olyan dologról fogunk most dönteni, amelynek műszaki megvalósíthatósága ezen a ponton kérdéses.

Az is kiderül a mellékletből, hogy a Nánási úti nyomvonalon a gátalap szintje kb. 1,2 méterrel a parti nyomvonalé felett van, ami szintén alapvető fontosságú a teljes öblözet védelme szempontjából.

Ha lehet, még ennél is több kételyt vet fel a melléklet 15. oldalán egy ártatlannak tűnő megjegyzés, a „Havária terv” cím alatt, mely szerint „Havária terv rendszerint a kiviteli terv készítésének idején készül”. Semmi akadálya nem lenne persze ezt most elkészíteni, és akkor látnánk, hogy milyen veszélyek leselkednek gátszakadás esetén az előterjesztés bevezető részében említett 55 ezer emberre. A helyzet viszont az, tisztelt Közgyűlés, hogy a Főváros megrendelt egy tanulmány-sorozatot még 2013-ban az ERBO-PLAN Kft-től, és néhány eleme fel is került a Főváros honlapjára. Sajnálatos módon az akkor elkészült Havária-terv és a kapcsolódó elöntési számítások nem. Bátorkodtam ezen, 2013-ban az Átlátszó által publikált dokumentumok legfontosabb részeinek másolatát tisztelt Képviselő-társaimnak kiosztani, és kérem, hogy ezek mellékletként kerüljenek hozzászólásomhoz kapcsolódóan a mostani ülés jegyzőkönyvébe. A most kiküldött anyag által mondottakkal ellentétben van tehát mérnökök által készített havária-terv, és ez minden, csak nem kellemes olvasmány. Eszerint a most javasolt védvonal és a Nánási úti gát közötti mostani hullámteret gátszakadás esetén 1-2 óra alatt öntené el a víz, amely a figyelmeztetésre sem elegendő, nemhogy a kiürítésre. Emiatt a terv javasolja a Vígadó téri vízmércén elért 800 cm-es vízszintnél e terület kiürítését. És ezt még a 2013-as árvizet megelőző, a mainál 107 centiméterrel alacsonyabb mértékadó árvízszint mellett javasolja!

(Kép forrása)

Az „Elöntési számítás” összefoglalása a következő:

„töltésszakadás esetén a római parti ingatlanok nagyon rövid időn belül elöntésre kerülnek, a rendelkezésünkre álló időelőny meg a figyelmeztetésre sem elegendő. Amennyiben a meglevő árvízvédelmi töltés nyílásai nyitva vannak, akkor azokon keresztül Római fürdő, Csillaghegy és Pünkösdfürdő is elöntésre kerül, az időelőny rövidsége miatt itt sincs lehetőség a lakosság kitelepítésére” (legutolsó bekezdés).

Ennek figyelembe vételével az előterjesztő javaslatai közül a – különben önmagában meglehetősen mulatságos – 3. pont az egyetlen pozitívum, mely szerint a Nánási zárást az első két árvízi védekezés során is meg kell valósítani, bár érdekes, hogy a mostani hullámtérnek a havária tervben javasolt kiürítése nem került határozati javaslatba annak ellenére, hogy arra a szöveges előterjesztési indoklás 10. oldalán „megnyugtatási céllal” említés történik.

A döntés alátámasztásául szolgáló „műegyetemi” anyag (ami úgy műegyetemi, hogy szerzői ott dolgoznak, de az egyetem, mint intézmény képviseletére nem jogosultak) komolyságát pedig ezek után a következő rész teszi erősen kérdésessé (tanulmány, 20. oldal):

„Ha az árvízvédekezés a parti területre, a parti védműre helyeződik át, az árvízi terhelést a mobil fal fogja viselni, akkor a Nánási út és Királyok úti nyomvonalon az eddigi funkcióját a földmű elveszíti, a felszabaduló helyet például kerékpárútra lehetne felhasználni, csökkentve a parti kerékpározás veszélyeit”

Vagyis egy kerékpárút kedvéért feladhatónak tartja azt a tartalék védelmi vonalat, amelyet a parti nyomvonalat preferáló előterjesztés is – ismétlem: igen helyesen – egyelőre megtartani javasol.

A melléklet 16. oldalán, az „Árvízvédekezés legjobb gyakorlata szerinti értékelés és kockázatelemzés” pontban nincs összehasonlítás! Majd később, „a részletes megvalósíthatósági tanulmány keretében” készül el! És az hol van? Pont a legfontosabb szempont hiányában akarunk dönteni? A többi 59 szemponthoz képest számomra – és talán a tisztelt Közgyűlés számára is – ez a legfontosabb: a megvalósított biztonsági szint. És ennek összehasonlító ismerete nélkül akarunk a nyomvonalról dönteni?

Végezetül a melléklet értékén tovább ront, hogy felelősséget nem kíván vállalni a döntésben: „”Tényként kell elfogadni, hogy a tervért a tervező vállal felelősséget, nem a szakértők, vagy külső beavatkozók.” (19. o.).

Terv azonban még nincs, arról dönteni nem tudunk, marad ez a meglehetősen vitatható melléklet.

Összességében: Tisztelt Főpolgármester Úr, tisztelt Főpolgármester-helyettes Urak! Az Önök javaslata kiterjeszti az árvízvédelmet a mostani hullámtérre, preferálva ezzel az ottani tulajdonosok partikuláris érdekeit. Ennek érdekében a teljes öblözet árvízvédelmét egy olyan vonalon javasolja megvalósítani, amely az alternatív nyomvonalnál vélhetően alacsonyabb biztonsági szintet nyújt a mostani védett oldal lakosságának, tehát a többi majdnem 55 ezer embernek. Főpolgármester úr, ez elfogadhatatlan! Rossz esetben ugyanis 20 milliárd forintért megkíséreljük a mostani hullámtér védelmét a jelenlegi védelmi rendszer fenntartásával még két árvíz idejére, még rosszabb esetben, későbbi gátszakadás esetén a teljes öblözetet tesszük ki veszélynek.

Minthogy pedig tényleges műszaki, kivitelezési terv nélkül bármely nyomvonal-javaslat nem a végleges lehetőség, nyomatékosan kérem, hogy ha a közgyűlési többség ne adj’ Isten, el is fogadja ezt a javaslatsort, a műszaki terv elkészültéig, és amíg ki nem derül, hogy van, aki hajlandó azt felelősséggel megvalósítani, és nem is kerül mégis kétszer annyiba, mint a most esetleg elvett alternatív nyomvonal, hozzá ne nyúljanak a parthoz!

Tekintettel az öblözet 55 ezer lakójának biztonságára, amely a véleményem szerint a Nánási úti nyomvonalon biztonságosabban valósítható meg, kérem, hogy a döntés név szerinti szavazással történjen meg.

És még annyit kérdeznék: Főpolgármester Úr nem merte vállalni saját nevével az előterjesztést?

----------

A vita végén a Fővárosi Közgyűlés az alábbi szavazatokkal fogadta el a mobilgátnak a parti nyomvonalon történő megvalósítását:

 Közeledik a 2018-as választás, és már most látszik, sokkal izgibb lesz a verseny a második helyért, mint anno 14-ben volt. A szokásos barátaink is tudnak még újat hozni a porondra, de még izgalmasabb az új arcok. A Momentum sikeres nemzetiálom-szaggatása után úgy tűnik beleáll a dologba - csak még nem tudják hogy melyikbe. Legyinthetünk, hogy sok az eszkimó és kevés a fóka, vagy ha nem is kevés, de a fókák pártpreferenciája viszonylag stabil és elkeserítő. Az új fókavadász csapat mégis kiáll a jégre, és máris mindenki őket támadja, de annyira mindenki, hogy még a Munkáspárt is. Balról érthető a dolog, az MSZP nem szívesen osztozna azon a maradék kis fókájukon, amivel azért ha minden kötél szakad is, 2022-ig simán bent vannak a parlamentben mint kvázi közép párt. (Addigra meg lehet fel is oszlatják az egészet, és átalakítják a parlament épületét teremfoci-pályává.)

Csakhogy a Fidesz is gyorsan savazni kezdte Momentumékat, a propaganda-osztály meg is találta az új jelszót:

Az új SZDSZ. Naná, rátolni a dolgot a ballibekre, osztozzatok ti. 

Csakhogy én elmentem a Momentum debreceni eseményére, és (azon túl, hogy a terembe nem fért el mindenki, az utcán álltak a későn érkezők, pedig nem osztogattak ingyen semmit, még egy lila tollat sem) igen sok magyar zászlós dekort láttam magam körül. Vegyes társaság, ahogy a végére kiderült, a Momentum is úgy saccolja, az érdeklődők fele talán balos, fele talán jobbos, de igazából ki nem szarja le ezeket a kiüresedett frázisokat. Mert aki ott megjelent, annak nagyrésze magasról szart rá, hogy a mellette álló libsi-e vagy náci-e. Egyik se, egyszerűen csalódottak. Érik a protest hangulat? 

Volt már ilyen, jajj, de sokszor. Sok ilyen kezdeményezés pár hónap, egy év alatt elfekszik, de nézzük csak meg, hogyan is nézett ki 89? Mármint 1989, ó de régen volt. És a későn születettek kedvéért tisztázom, a mai populista maffiavezér Orbán Viktor nem a rendszerváltó, fiatal, lángoló tekintetű Orbán fia, csak ő régen olyan volt. Olyan, aki szembeszállt a végtelenül korrupt, sunyi és gátlástalanul hazudozó, sőt a saját hazugságaikba belefulladó komcsikkal. Aki fel akart építeni egy szabad, decentralizált országot, ahol az embereket a saját teljesítményük alapján mérik, ahol igazságosság van és jogbiztonság. Jujj, de nagy szavak, így 2017-ben már olvasni is fárasztó, nemhogy visszaemlékezni rá. 

Furcsamód a Momentum most ezt a képet mutatja. Nem az új SZDSZ, hanem az új Fidesz lehet. Nem (csak) a baloldalról szívhat el szavazókat, hanem a jobboldalról is. Ezt tudják a Fidesz propaganda osztályán is. Mi van ha bukik a centrális erőtér? Mi van ha a baloldal után a jobboldal is megoszlik? Magyarországon a rendszerváltás óta a választásokat nem nyerik az ellenzékiek, itt a választásokat a kormánypártok bukják el. 

Ma egy olyan régi barátom üzent rám, akivel évek óta nem beszéltem. Sosem volt balos, sokkal inkább jobbos, de a Fidesz maffiától undorodik. Annyit kérdezett, voltam-e a Momentum rendezvényén, és ha igen, mi a véleményem. Annyit tudtam mondani, sok a kérdés, kevés a válasz, de a baloldali pártokkal nem fognak összefogni.

Ahogy várható volt, a kormány megint kitáncol a hurokból, ami a nyakára került. Legyen az internetadó, vasárnapi boltzár vagy olimpia: ahol támadási felület keletkezik, ott inkább jobb nem harcba bocsátkozni.

Ez a sikamlós mozgás azonban győztes taktika is lehet. Nemcsak azért, mert megint lekerül a napirendről egy kellemetlen téma és vissza lehet venni a stafétabotot. Erről sokan írtak, sok helyen, nagyjából mindenki tisztában van vele. Ahhoz azonban, hogy megértsük, miért is annyira sikeres ez a manőverezés, ideje ránéznünk az épp aktuális ellenfél helyzetére is.

Mit látunk mindig az első momentumban? Bátor, harcias, szenvtelen ellenzékiek szabotázs-szerű akciót hajtanak végre a kormány valamely intézkedése ellen. Százezres felvonulást szerveznek, a polgári engedetlenség eszközéhez nyúlnak, szavazást harcolnak ki.

Ezek a sikerek egy-egy konkrét ügyet érintenek, aminek van egy előnye és egy hátránya: egyrészt könnyű sok embert maguk mögé állítani, hiszen egy értelmes ügyben a pártállás többnyire másodlagos (igen, még mindig!); másrészt viszont éppen ez a hirtelen jött erő az, ami ugyanolyan sebességgel tud eltűnni, mint ahogy keletkezett (hiszen a nézetek azért olyen gyorsan nem változnak). De talán eddig is sokszor eljutottunk már, amikor elemeztünk.

Most viszont nézzük meg a harmadik tényezőt is. Vegyük végre elő a félelmek ügyét, ami a társadalom formálódásának egyik meghatározója. Amikor egy elégedetlen polgár felindulásból cselekvésre szánja el magát, viszonylag könnyen talál magának barátokat, támogatókat, akikkel együtt egyre nagyobb és nagyobb csoportot alkotva, mozgalommá tudja transzformálni saját szándékait. Ehhez többnyire elegendő a közös pontok keresése.

Pontosan így szerveződnek/működnek a civil mozgalmak is. Azonban itt kell különbséget tennünk a civilek és a politikai pártok között: e szerint a definíció szerint a politikai párt az, amelyen nem lehet számonkérni az objektív felelősséget. Egy párttag - ellentétben egy mozgalom tagjával - nem fél felvállalni a véleményét és konzekvensen követni és kibontani azt, minden egyes soron következő ügyben. Egy civil mozgalom azonban itt rendszerint megáll. Egy ügy mellé leteszi a voksát, de nem kezd bele egy másikba (ami más témájú), nem köti össze azt egy másikkal. Miért nem? - Adódik a kérdés.

Mert ha következetesen kezd el közügyekkel foglalkozni (=politizálni) akkor a tagjai személyes támadás alá kerülnek. És ez az, amit a legtöbben nem vállalnak fel. Mert aki már volt "tűz alatt" a véleménye miatt, az tudja, hogy ez egy rendkívül kegyetlen műfaj. Nemcsak morális, de emocionális igénybevétel is.

Attól a pillanattól fogva tehát, hogy egyetlen mondat is elhagyja valakinek a száját, ami a hatalom birtokosait kritizálja, tűz alá veszik, személyében támadják, sértegetik, megalázzák, felkutatják, fenyegetik, zsarolják. És ez az a pont, amikor egy eleinte bátor aktivista elgondolkozik az életén. Felteszi magának a kérdést: akarom én ezt? Hogy folyton vegzáljanak? Hogy kitaszítsanak? Hogy egyszer arra ébredjek fel, hogy egyesek gyűlölnek, mások azért nem mernek szóba állni velem, mert ők maguk is félnek?

És bármilyen furcsa, ez még az a pont, ahonnan van visszaút. Itt a hatalom ad még egy utolsó lehetőséget, hogy visszalépj. És a legtöbben itt vissza is lépnek.

Ez a félelem az, ami olyan erősen befolyásoló tényező, hogy az ellenállók csoportszintű viselkedésére is kihat: ezért van az, hogy az ellenzéki felbuzdulás vagy egy momentum alatt eltűnő csillagnak tűnik az égen, vagy tanácstalan, suta, erőtlen, béna kacsának - ami persze hamar lelombozza a kedélyeket.

Ezért van az, hogy hiába nagyobb a kormánnyal elégedetlenek tábora, mégsem talál magának benne táptalajt az ellenzék. Mert az emberek erő helyett vagy bizonytalanságot vagy gazemberséget sejtenek (általában joggal). Viszont azt sem árt megérteni, hogy az ellenzéki "hullócsillag-viselkedés" mögött emberi és egzisztenciális félelem a fő mozgatórugó, ami önmagában nem bűn, hanem alapvetően természetes viselkedés. Ha nem így lenne, akkor ez a hiányzó hős csapdájaként is leírható dillemmahelyzet rég megoldódott volna: a magyar szavazók szinte mindegyike bátran kiállna és elmondaná a véleményét, sőt, azt is, hogy épp melyik pártra szavazna. Közülük rég kikerültek volna már a véleményvezérek, akik bátran adnák a nevüket minden olyan ügyhöz, amit meggyőződésük szerint sikerre kell vinni. Ilyen azonban nálunk sci-fi-kategóriába esik.

Ehelyett folyton halk morgás hallatszik és összevissza beszélés. Felvállalásnak, kiállásnak híre-nyoma sincs. Így aztán ügyek jönnek, majd mennek, a kormány pedig marad. Vagyis ezt a helyzetet csak egy kritikus tömegnyi "félelem nélküli aktív polgár" tudja megváltoztatni (esetleg a félelem generálóinak szervezeti bomlása, de ez nagyon lassú folyamat). Előbbit talán célozhatja egy olyan új párt, amiben nemcsak a választók (ellenzékiek, bizonytalanok és kiábrándultak) találhatják meg a számításukat, hanem a párttagok, aspiránsok is biztonságra lelhetnek. Ez így már elég erős tényező lehetne ahhoz, hogy katalizátorként hasson és felgyorsítsa a NER bomlását.

A Momentum Mozgalom látványos aláírásgyűjtő sikere eredményeképp a Fidesz várhatóan pár napon belül elengedi a budapesti olimpia ügyét, Gyávaság és az olimpiapártiak becsapása persze, de politikailag abszolút érthető: ha jó eséllyel úgyis pofonba szaladnának bele, annál kisebb kár, ha nem állnak oda.

A kérdés az, hogy mit lép erre a Momentum. Ha a céljuk az olimpia megakadályozása volt, ezzel elérték, akkor kár párttá alakulniuk, megihatnak egy sört és ennyi. Ám ha a céljuk ezen túlmutat, és valóban a rendszer alternatívájává szeretnének válni (szvsz már most is azok), akkor a következő lépés épp ilyen fontos. Csak nehezebb.

Ha kisakkozták előre, hogy melyek a lehetséges variációk, akkor azt is végiggondolták, hogy mi van, ha nyer az aláírásgyűjtés, de a NER népszavazás nélkül bedobja a törülközőt ebben az ügyben, így remélve azt, hogy a "lázadás" lokalizálható, nem terjed át más, a rendszer lényegét érintő dolgokra. Ez esetben már egy hónapja megvolt a terv, mit kell most csinálni. Ha nem, akkor még van 1-2 nap. Nyilvánvaló (de nem kizárólagos!) lehetőség egy újabb népszavazási téma bedobása, hiszen ebben láthatóan sikeres a mozgalom, aktivistái tapasztaltak, a márkanév kezd bejáratódni. A kezdeményezés náluk van, ez fontos taktikai elem. A célpontnak pedig olyannak kell lennie, amely egyrészt közel van a rendszer lényegéhez, másrészt kellő mozgósító erőt ad, figyelembe véve a mostani siker adta lendületet (nomen est omen...) is.

A nyilvánvaló célpontok között én első helyen Paks-2-t emelném ki. A rendszer lényegét egy ponton koncentrálja: konkrét társadalmi felhatalmazás nélkül - mert hiszen nem volt kampánytéma - bedobott, iszonyú sokba kerülő és óriási korrupciós potenciált tartalmazó beruházás, amelyet egy, a mi szövetségi rendszerünkkel szemben álló országgal együttműködve, annak elköteleződve építenénk, ráadásul Oroszországot Orbán ellenzékből még rendesen kutyázta, hogy aztán, ki tudja miért, egyszer csak fordítson az irányon. Nem, ha egy paksi népszavazásra (pl.: "Egyetért-e azzal, hogy Magyarországon a meglevőeken túl ne építsenek új, energetikai célú atomreaktort?"), összegyűlik a kellő számú aláírás, abból a NER nem léphet vissza úgy, mint most várhatóan az olimpia ügyében.

Ez persze országos ügy, tehát sokkal nagyobb munkát igényel a dolog a szervezőktől. Az aláírásszám valószínűleg Budapesten is összehozható lenne most, de a siker kulcsa vidéken lenne. Ezt kell felmérnie az esetleges kezdeményezőknek. A másik tényező, hogy pont a dolog "nem feladható" jellege miatt a NER biztosan védené a témát, akár "kopaszokkal", akár jogi csűrcsavarokkal, és ha mégis elindulhat a gyűjtés, talán nem is hagyná annyira indoklás nélkül a saját verzióját, mint most az olimpiát. "Energiabiztonság" - folyna minden adón tízperces időközönként a "társadalmi célú hirdetés Magyarország kormányának megbízásából".

Ez a dilemma, de szerintem kisebb célt nem igazán érdemes, és talán nem is lehet találni.

(Disclaimer: a poszt nem tartalmaz a paksi beruházásra vonatkozó komplex elemzést, vagy ezen alapuló véleményt, azt kizárólag politikai érvként kezeli. Bár az ügyben van véleményünk, ezt nem itt fejtjük ki. Mindenképp aggályosnak tartjuk viszont egy ilyen horderejű beruházásnak a nyilvánosság gyakorlatilag teljes kizárásával történő eldöntését.)

"Lázár arról is beszélt, hogy két fővárosi kórház – a Bethesda és a Magyar Irgalmasrendi Kórház – 8,7 milliárd forintnyi támogatást kap egy új közös szülészeti-nőgyógyászati egység létrehozására. Cserébe a két intézmény vállalta, hogy az új osztályokon nem hajtanak végre abortuszt, és az orvosok nem fogadnak el hálapénzt." - írja az Index az első februári Kormányinfóról, és aki inkább eredetiben hallgatná erről Lázár Jánost, itt megteheti (26:55-től).

A Bethesda vagy a Magyar Irgalmasrendi Kórház igazgatója helyében én most rögtön egy kis magyarázat kíséretében lemondanék erről a pénzről. Egyszerűen azért, mert ez a kancelláriaminiszter szájából elhangzott "cserébe" szó azt jelenti, hogy ha nem kapnának ennyi támogatást, akkor végeznének abortuszt. Pedig egyházi működtetésű kórházak, és esetükben még a feltételezés is sértő.

Már megint szabadok vagyunk, így már megint azt tehetjük, amit szabad. A magyar kormány ezúttal az USA hozzájárulásával gondolkodhat és cselekedhet úgy, ahogy épp megengedik neki.

"Engedélyt kaptunk a legmagasabb világi helyről, hogy nekünk is szabad magunkat az első helyre tenni. Nagy dolog ez, nagy szabadság, nagy ajándék" - kommentálta az új amerikai elnök szavait Orbán Viktor.

Mi ez a szervilizmus már megint? Eddig szabadságharcot folytattunk és nem tűrtük el, hogy más országok beleavatkozzanak abba, amit házon belül csinálunk. Eddig mindig visszautasítottuk, amikor az Amerikai Egyesült Államok valamely képviselője magyarországi eseteket kommentált, vitatott ügyek kapcsán állást foglalt, ítélkezett felettünk. Most pedig tárt karokkal fogadjuk a kintről érkező intelmeket, csupán azért, mert megváltozott a politikai széljárás?

És ugyanígy miért is tapsikol állva minden fideszes, amikor Donald Trump Angela Merkel menekültpolitikájával kapcsolatos munkáját bírálja? Mert végre egy nyugati nagyhatalom mellettünk foglal állást? És ilyenkor hol van a szuverenitás? Hol van a másik ország politikai döntéseinek tiszteletben tartása? De legfőképp: ezúttal miért örülünk annak, hogy egy külföldi beszól egy EU-s ország belügyeibe, hiszen eddig tiltakoztunk ellene?

Félreértés ne essék: az teljesen természetes, hogy minden politikai pártnak meg vannak a kedvenc szövetségesei és szívesebben idézik őket, mint ellenlábasaikat. Nyilván az MSZP is szívesebben idéz Martin Schulztól, mint mondjuk Donald Trumptól, amikor a demokrácia állapotáról beszél. De a következetesség az elvhű politika alapköve: ha tehát valaki éveken keresztül azzal kampányol, hogy minden külföldről érkező üzenet a szuverenitásunk megkérdőjelezésére irányul, akkor maradjon is ennél az álláspontnál. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy Orbán Viktornak most Angela Merkel segítségére kellene sietnie, szó sincs ilyesmiről. Csak épp diplomatikusan nem kellene kommentálnia a fejleményeket, vagy legalább távolságot kellene tartania a vitától.

És legfőképp: ha már szabadságharcos-imidzset építünk, akkor ne ugorjunk már bele minden alkalommal egy nagyhatalom ölébe. Egyszerűen hihetetlen, hogy a politikai vezetőink képtelenek feladni a szervilizmust. Ezért van az, hogy Magyarország önmeghatározása mindig ott kezdődik, hogy épp melyik idegen ország kedvenceivé akar válni. És ez nem pusztán üzlet, ez sajnos rég túl van azon. (Gyakran takaróznak ezzel a politikai vezetők, lásd: oroszokhoz dörgölőzés.)

Egy megjegyzés a végére: ezt a szervilis viselkedést szokták úgy magyarázni, hogy "kis országok reálpolitikája", ami azonban valójában nem takar mást, mint a nemzeti szuverenitási elvek feladását, a gyengeség kinyilvánítását és az erősek előtti meghajlást. Csakhogy egy öntudatos, erős és egészséges nemzetnek nem kell kérni senkinek az engedélyét semmihez.

Úgy tűnik, ez egy végtelen történet. Felújítva, újrajátszva, örökké szórakoztatva botrányra éhes közönségét. A baj csak az, hogy a szereplők nem színészek, a sztori nem fikció és az egész produkció a mi pénzünkből készült. És akkor jegyet még nem is vettünk.

Hol is tart most a mi "házi" sci-fink? Ott, hogy a Fidesz megint ügyesen bedobta az figyelemelterelő gumicsontot...de...hoppá, hiszen ez nem is gumiból van! A 4-es metró ügye ugyanis semmiképp nem tekinthető annak, hiszen elképesztő pénzekről van szó (az összeg nem fér ki a képernyőre), ráadásul még csak nem is egy fiktív dologról, hanem megtörtént események újrarágásáról. 

Lázár János és lelkes csapata pedig ezúttal nemcsak rafinált, de még szerencsés is: az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) sietett ezúttal segítségére (ha nem is tudatosan), amely lezárta a négyes metróval kapcsolatos vizsgálatát és bizony csúnya eredményeket mutatott ki. Pontosabban, (számunkra) még nem mutatott ki, hiszen a dokumentum tartalma egyelőre nem nyilvános. Viszont sokatmondó. És lebegtethető, ami ugyebár elég egy politikai támadás indításához.

Az ügy egyébként kissé emlékeztet Horváth András egykori NAV-dolgozó magánakciójára, aki azonban nem épp hálás fogadtatással küzdötte végig csalás elleni misszióját: hamarosan bíróság elé állhat, mint gyanúsított. Lázárék nyilván nem erről az esetről beszélnek, amikor korrupcióval szembeni kemény fellépésüket hangoztatják.

De maradjunk most a 4-es metrónál: amennyiben a vádak (mintegy 80 különböző pontban) akár csak egy része is megállja a helyét, akkor papírunk van róla, hogy a Főváros borzalmasan nagy mutyiba mártotta bele a kezét. Méghozzá olyan vállalhatatlanul csúnya ügybe, amit egész egyszerűen képtelenség tisztára mosni. És az érintett cégek szintén következményekkel számolhatnak. Miért kellemetlen ez az ellenzék számára? Azért, mert bár úgy tűnt, az "elmúltnyolcévezés" kezdi elveszteni erejét, a Fidesz most megint tud lépni egy nagyot azzal, hogy visszarántja a baloldalt a kilencvenes-kétezres évek ingoványába és ott is fogja tudni tartani egy darabig. Mondjuk a következő választásokig.

És bár elindul az adok-kapok Tarlós jelenlegi és Demszky egykori főpolgármester között, a zászló nem épp utóbbinak áll, aminek több oka is van. Egyrészt Demszky Gábor utolsó ciklusában már korántsem volt népszerű városvezető, mondhatni: népszerűségi indexét sikerült letornáznia Tarlós István szintjére. Ez nem épp jó alapállás számára a védekezés tekintetében. Másrészt hiába a metró 2014-es, botrányoktól nem éppen mentes befejezése, a korábbi főpolgármester 20 évnyi regnálása során a beruházás tendereztetése és leállításai körüli patáliák mégiscsak sokkal hangosabban szóltak. Továbbá - tekintettel a pályázatok akkori lezárására - a felelősség is nagyrészt arra az időszakra irányozható. Ezt pedig az OLAF-dokumentum várhatóan meg fogja erősíteni.

Demszky Gábornak tehát nem sok mozgástere maradt. Óriási média-ellenszélben válaszhatja a hallgatást (a bujkálás azonban csak erősítené és ráterelné a gyanút), vagy kénytelen teljes erőbedobással küzdeni, esetleg maszatolni, visszatámadni. Politikai érzéke utóbbi mellett tört lándzsát: máris megpróbálja újraértelmezni az OLAF-dokumentumot és azt feltételezi, hogy a pénz-visszakövetelés valójában a jelenlegi városvezetés mulasztásai miatt merült fel, hiszen nem teljesítették az EU-támogatás feltételéül szabott (a felszíni közlekedés teljes átalakítása, P-R parkolók, dugódíj) intézkedések bevezetését. Ha így folytatja tovább, hamarosan megint időutazásnak leszünk szemtanúi, amikor arról számol majd be, hogyan torpedózta meg az első Orbán-kormány (1998-2002) az egész beruházást. Felmentőseregként pedig jöhet a jelenlegi ellenzék a hármas metró felújításának hangoztatásával. Így teszik mérlegre a két ügyet és nekünk csak figyelnünk kell, melyik nyom többet a latba.

Ennek a véget nem érő metró-sagának (bár az alagutak lennének olyan hosszúak, mint a botrányok...) most már tényleg lehetne valami ép ésszel felfogható és erkölcsileg is elfogadható kimenetele. Csakhogy úgy tűnik, "a készítők" nem a vidám befejezés mellett tették le a voksukat és úgy vannak vele: ha már nincs mit mutogatni, akkor egymásra mutogatnak. Ezzel pedig nemcsak a közpénzek elfolyása garantált, hanem a szégyenérzet is. És félreértés ne essék: nem az elkövetők szégyellik magukat, hanem helyettük mi, az utazóközönség. Szinte nincs ma olyan honpolgár, aki legalább egyszer ne úgy szállt volna fel a 4-es metróra, hogy eszébe jutott volna: az elmúlt 25 év egyik legcikibb beruházása robog a lába alatt. Na, ez az igazi botrány.

És igen, megint mellényúlt az ellenzék. Megint elfecsérelte az idejét olyan ügyekre, amelyek kellően súlytalanok a Paks2 körüli korrupciógyanús esetek mellett. Pedig meg volt rá az esély, hogy a magyar lakosság végre tisztán lássa, mekkora botrányról van itt szó.

Az Euractiv című brüsszeli lap szerint az Európai Bizottság egyik főigazgatója adott tanácsot a magyar kormánynak, hogyan védje meg magát a paksi bővítés ügyében indított eljárással szemben. - írja a 444.hu, az Euractiv brüsszeli lap cikkére hivatkozva.

Korábban mi is írtunk már elemzést arról, miért és hogyan úszott el ez a hajó és szomorúan kell megállapítani, hogy sem az elmúlt esztendők során, sem most nem hajlandó senki húzni egy igazán nagyot, hogy a Paks2-ügyben legalább érezhető legyen némi ellenállás. Sőt, talán az Orbán-kormány sem számított arra, hogy egy ekkora giga-beruházás, ami évtizedekre fogja eladósítani az országot, úgy keresztülmegy majd a magyar és európai közvéleményen, mint kés a vajon. Talán ezért is igyekeztek mindenféle gyanús alakot maguk mellé állítani, akik komoly befolyással bírnak az Európai Unió köztestületeiben.

És most itt egy újabb ügy. Nem volt elég a német üzletemberek munkája (köztük Klaus Mangold, a Rotschild Bank társelnöke), sőt maga Günther Oettinger (energetikai biztosként az Barosso-vezette Európai Bizottságban), hanem itt van most nekünk Dominique Ristori, az energetikáért felelős bizottsági főigazgató is. S miközben a kormány két kézzel ütlegeli a civil szervezeteket - mondván: azok politikai lobbitevékenységet folytatnak, ezért veszélyeztetik a nemzet biztonságát -, tárt karokkal fogadja azon lobbistákat, akik az ő malmára hajtják a vizet.

Márpedig ha valami, akkor ez kettős mérce alkalmazása. És talán még ennél is több.

A korrupció (a latin corruptĭo, romlás, rontás szóból) vagy megvesztegetés olyan törvénybe vagy közerkölcsbe ütköző cselekedet, aminek során valaki pénzért vagy más juttatásért vagy juttatásra való kilátásért cserébe jogosulatlan előnyhöz juttat másokat.  (Wikipédia)

Amikor arról olvasunk, hogy a fentebb említett urak milyen tevékenységet végeztek Paks2 ügyében, akkor valahogy mindig a korrupció szó jut eszünkbe, nem pedig a lobbi. És még ha jogilag gránitszilárdságú is a rendszer; emlékezzünk arra, a Fidesz hogyan ekézte éveken keresztül (nem alaptalanul!) a "brüsszeli bürokratákat", az "EU-lobbistákat". Erre most kiderül, hogy egész jól megértik egymást.

De talán tévedünk. Talán ezért érdektelen az egész a magyar választók - sőt, a sajtó egy része - számára is. Viszont, amennyiben nem tévedünk, akkor nagyon nagy a baj. És erre próbáljuk most felhívni a figyelmet. Akkor is, ha késő.

Ez a méreg, nem a cián. Orbán nem megy el Trump beiktatására, mert nem hívták meg. Pedig ő állt ki először mellette Európában, sőt talán a világon is, Tusnádfürdőn, tavaly nyáron. Ő gratulált neki a leglelkesebben, és az ő adminisztrációja használná ki leginkább a Trump megválasztásával állítólag megváltozott nemzetközi viszonyokat. Mégsem hívták meg. Ez kellemetlen.

És kit hívtak meg a legújabb hír szerint? Liviu Dragneát, a román választáson legtöbb szavazatot kapott Szociáldemokrata Párt vezetőjét, aki el is megy. Ő az, akiről Klaus Iohannis román elnök megmondta, hogy nem nevezné ki miniszterelnöknek, mert jogerős ítélettel elmarasztalták. Trump szakít a politikai korrektséggel, és meghívja, mint egy szövetséges ország legnagyobb pártjának vezetőjét. Hivatalosan persze minden országot a nagykövete képvisel, de mégis ez van: a román libsibolsi Dragneát meghívták, a magyar anti-polkorrekt Orbánt pedig nem.

Ez így nagyon kellemetlen, nemcsak Orbánnak és a Fidesznek, de az egész országnak is. Az nekünk soha nem volt jó, ha a románokat bevonták valamibe, amire láthatóan mi is ácsingózunk, minket meg látványosan kihagynak. A Fidesznek pláne, mert lehet, hogy Trump hagyja majd vegzálni a civileket, meg lehet, hogy idejétmúltnak tartja a NATO-t, meg békülne Putyinnal is, de azért a jelek szerint működik Washingtonban az eddigi szövetségi politika, amelynek térségbeli pillérei Lengyelország és Románia, és amely klubból mi lelkesen kiiratkoztunk a 2013-as oroszbarát fordulattal. A lengyelekhez most küldenek egy páncéloshadosztályt, a románok felé meg ez. Eszerint van elég republikánus vezető politikus, akik ismerik a geopolitikát, tudnak is játszani, és elérik, hogy Trump hallgasson rájuk. Remélem, a Fidesz rájuk azért figyelni fog.

Már csak ez hiányzott. Nekik. A kormány és barátai a civil szervezetek elleni támadással kívánja megadni az "elmúltnyolcév" méltó lezárását. Így teljes az illiberális széria.

A tavaly decemberi lengyel ellenzéki lázadás (aminek kapcsán megpróbáltuk megjósolni, milyen hatással lehet majd a magyar belpolitikára) úgy tűnik, tényleg megadta a jelet a magyar kormánynak: indulhat a civilek elleni hadjárat. A felháborodás persze napról napra érezteti a hatását, azonban vélhető, hogy éppen ez volt a cél. Nem tűnik logikusnak? Akkor nézzük meg ezt az ügyet az eddigiektől kissé eltérő nézőpontból.

A politika ugyebár közügyekkel való foglalkozás és érdekek mentén zajlik. A civil szervezetek célja pedig szintén a közügyekben való érdekérvényesítés. Nyilván (elvileg/remélhetőleg) nem pártérdekeket szolgálnak, hanem valamilyen misszió mellett törnek lándzsát. Ettől azonban még közéleti tevékenységet végeznek. Vagyis: egy rafinált politikai manőverrel becsatornázhatók a politikai vérkeringésbe. Az pedig, hogy támogatással vagy épp vegzálással érjük-e el ezt a célt, tulajdonképpen módszertani kérdés. Eddig inkább az előbbi volt gyakorlat, ezért szokatlan, hogy most új korszak kezdődik. A civilek egy része immár elismerten az ellenállás szerves részévé válik. Akár tetszik nekik, akár nem.

Nyilván nem könnyű ezzel együttélniük. Hiszen a függetlenség zászlaja alatt sokkal kényelmesebben lehetett harcolni, teljesíteni saját missziójukat. De az Orbán-kabinet felismerte annak veszélyét (lásd: időközi választások, ill. kistelepülések jelöltjeinek sikere a Fidesszel szemben), hogy a "függetlenség" olyan hívószó lehet a választók számára, ami még komoly gondot okozhat egy téttel is bíró választáson. Tehát ki kell iktatni, meg kell szüntetni a függetlenséget. Mindenkinek tartoznia kell valahová. (Megjegyzés: ez a törekvés nagyszerűen illik a politikai korrektséggel való leszámolás missziójához is.)

A másik fontos érv, hogy ha már ilyen harmatgyenge az ellenzék, érdemes egy kicsit segíteni neki. Új szereplőkkel, új mozgalmakkal, a korábbiaknál erősebb, hathatósabb megnyilatkozásokkal, amik elérik a választók ingerküszöbét. Nagyon is elképzelhető tehát, hogy Orbán Viktor és köre úgy döntött: ideje egy újra felpezsdíteni a közéletet, ideje vért pumpálni az ellenállásba - persze úgy, hogy a hatalom megtartására ne jelentsen igazi veszélyt.

Végülis mi támasztja alá ezt az elméletet? A magyar választópolgárok tetemes többsége teljesen inaktív és az immel-ámmal érdeklődők köre is egyre inkább visszavonulóban van. A totális passzivitás viszont nem lehet célja olyan rendszernek, amelynek létszükséglete "golyóra érett vadak hajtása". Pláne úgy, hogy a demokratikus állam és legitim kormányzás látszatát így vagy úgy, de fenn kell tartani. (Itt rejlik ugyanis a rendszer gőzszelepe, ami miatt nem robban fel a gépezet.)

Az Orbán-rezsim tehát nem engedheti meg magának, hogy elveszítse ellenzékét. Ezért kreál magának. Látjuk is elmúlt évekből: ha "elfogynak" a baloldali pártok, jön a Simicska-társulat. Ha az sem elég, majd beszáll a Jobbik is. És ha ez sem elég - mert a magyar választók aktivitása szükséges az ő további működésükhöz, erősödésükhöz, akkor jöhetnek a választáson, a népszuverenitáson kívüliek is. Azok a szervezetek, akikre egyébként senki nem szavazott. Most már ők is megfelelnek. Csak jöjjenek.

És immár ezek a civilek is a nagy család részei. Amolyan kreált "alvó ügynök"-szerepben. Hamarosan látni fogjuk, hogy kényszer alatt pontosan úgy kezdenek majd viselkedni, ahogyan azt a kormánypárti körök szeretnék: megpróbálnak harcolni, keresztbe tenni, segítségért kiáltozni. Az ellenzéki pártok pedig igyekeznek közel férkőzni hozzájuk. És így megyünk neki a 2018-as választásoknak. Mert a játék nem érhet véget.