A KARD a Facebook-on

Őket ajánljuk

Hírfolyam

Friss topikok

Elérhetőség

A KARD blog

e-mail: kard.blog@gmail.com

Facebook: A KARD

Twitter: @KARD_blog

Trump-beiktatás: románok igen, magyarok nem

2017.01.17. 10:45 timargabor

Ez a méreg, nem a cián. Orbán nem megy el Trump beiktatására, mert nem hívták meg. Pedig ő állt ki először mellette Európában, sőt talán a világon is, Tusnádfürdőn, tavaly nyáron. Ő gratulált neki a leglelkesebben, és az ő adminisztrációja használná ki leginkább a Trump megválasztásával állítólag megváltozott nemzetközi viszonyokat. Mégsem hívták meg. Ez kellemetlen.

És kit hívtak meg a legújabb hír szerint? Liviu Dragneát, a román választáson legtöbb szavazatot kapott Szociáldemokrata Párt vezetőjét, aki el is megy. Ő az, akiről Klaus Iohannis román elnök megmondta, hogy nem nevezné ki miniszterelnöknek, mert jogerős ítélettel elmarasztalták. Trump szakít a politikai korrektséggel, és meghívja, mint egy szövetséges ország legnagyobb pártjának vezetőjét. Hivatalosan persze minden országot a nagykövete képvisel, de mégis ez van: a román libsibolsi Dragneát meghívták, a magyar anti-polkorrekt Orbánt pedig nem.

Ez így nagyon kellemetlen, nemcsak Orbánnak és a Fidesznek, de az egész országnak is. Az nekünk soha nem volt jó, ha a románokat bevonták valamibe, amire láthatóan mi is ácsingózunk, minket meg látványosan kihagynak. A Fidesznek pláne, mert lehet, hogy Trump hagyja majd vegzálni a civileket, meg lehet, hogy idejétmúltnak tartja a NATO-t, meg békülne Putyinnal is, de azért a jelek szerint működik Washingtonban az eddigi szövetségi politika, amelynek térségbeli pillérei Lengyelország és Románia, és amely klubból mi lelkesen kiiratkoztunk a 2013-as oroszbarát fordulattal. A lengyelekhez most küldenek egy páncéloshadosztályt, a románok felé meg ez. Eszerint van elég republikánus vezető politikus, akik ismerik a geopolitikát, tudnak is játszani, és elérik, hogy Trump hallgasson rájuk. Remélem, a Fidesz rájuk azért figyelni fog.

Tegyük a KARD blogot a könyvjelzők közé

RSS hírfolyam a blog bejegyzéseiről

71 komment

Címkék: külpolitika Orbán Viktor Donald Trump Liviu Dragnea

A bejegyzés trackback címe:

https://kard.blog.hu/api/trackback/id/tr4212132505

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

timargabor · http://kard.blog.hu 2017.01.17. 10:48:14

@MaxVal BircaMan ELEMZŐ: de komolyan, valami script mondja Neked, hogy posztoltunk? Sehol egy promó nem ment még eddig :)

É2I 2017.01.17. 11:10:49

@timargabor: Elég a dashbordot pingelni 5mp-ként. Neki meg ez a dolga, semmi más. ;)

nevetőharmadik 2017.01.17. 11:13:59

@timargabor: Lehet követni a blogot, ami szinte valós időben jelez az új posztoknál, és a jelek szerint Birca rohadtul ráér :)

mortullus 2017.01.17. 11:14:53

@timargabor: Most ezt komolyan magyarázni kell? A blog.hu egyből jelzi, ha új bejegyzés kerül fel. Birka követi a blogotokat, a gép előtt ül egész nap és ezért tud egyből kommentelni.

mortullus 2017.01.17. 11:16:35

A poszthoz pedig. A románok mindig is fontosabbak lesznek a térségben mint mi, a fekete-tengeri kikötőik miatt. Most az amcsiknak nyalnak, mert be vannak tojva az oroszoktól.

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.01.17. 11:21:21

@É2I:

Fogalmam sincs mi az a pingelés, de legjobb tudásom szerint még sosem tettem ilyet.

DrGehaeuse 2017.01.17. 13:26:46

@MaxVal BircaMan ELEMZŐ: Márpedig orv-bán arca még romániánál is nagyobb. Mégse lesz látható Trumpika beiktatásán.

DrGehaeuse 2017.01.17. 13:30:28

@timargabor: Nekem pl. van egy ikonom a kedvencek sávban a KARD bloghoz és naponta ráklikkelek, nincs-e valami új.
Birca valszeg óránként ránéz az összes trollkodni kijelölt blogjaira.
Vagy beállított értesítést új poszt esetére.
HaFr -nál is gyakran ő az első troll.

DrGehaeuse 2017.01.17. 13:32:41

@mortullus: Meg nekik van olajuk is... és Draculájuk... :)

DrGehaeuse 2017.01.17. 13:53:44

Orv-bán q..a nagyot téved ha azt hiszi, hogy Trumpika miatt az USA kevésbé fog seggel állni a magyar kérdéshez. Úgyanolyan kis senki marad a mindenkori elnök szemében mint mindig is volt.

Az elnök csak akkor foglalkozik valamivel, ha a stábjából valaki ezt mondja neki. Az már kész csoda (én nem is hiszem el, maga viki is csak annyit állít:"Beszéltem telefonon az új amerikai elnökkel"), hogy a győzelme után Trump felhívta orv-bánt.
Sokkal valószínűúbbnek tartom, hogy a magyar kormány illetékes nacsalnyikja hívta fel először a Trump-stáb illetékesét és visszahívást kért. Majd a sorrendben valahol kb. pakisztán és macedónia vezetője között a mi kedves vezetőnket is visszahívták és Trumpika neki is letolta a mézes-mázos sablonszöveget.

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.01.17. 14:06:17

@DrGehaeuse:

Mindegy.

Van egy létszám, hány külföldi politikus hívható be, ennek oka jellemzően biztonsági. Mondjuk a keret 100 ember (ez csak találgatás, nem tudom).

Ezek után a protokollosok összeállítanak egy listát az összes lehetséges résztvevőről, mely mondjuk 300 fő.

Itt jön Trump tanácsadói testülete, aki szortíroz:
- ki nem lehet nem meghívni,
- kit kellene kihagyni,
- kit lehet kihagyni, gond nélkül.

OV nyilvánvalóan a 3. csoportba esett.

Anti Balliberális 2017.01.17. 14:07:28

A balliberálisok a Kardjukba dőlnek, mert Orbán nem vetetett magának VIP-jegyet a korrupt Elliot Broidytól, úgy mint a román miniszterelnök:

www.romanialibera.ro/politica/partide/psd-isi-face-propaganda-platita-in-sua--condamnatul-dragnea--invitat-in-sua-de-un-afacerist-corupt-438328

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.01.17. 14:07:31

@DrGehaeuse:

Sosem keresek rá a blogokra, értesít a rendszer. Nincs időm a hozzászólásokat se figyelni. Ha valaki nem válaszol nekem a nevemre kattintva, jellemzően szinte soha nem veszem észre a választ.

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.01.17. 14:08:40

@DrGehaeuse:

Magyar szempontból Trump győzelme hatalmas siker és nagy pozitívum. Ezt tagadni butaság. Az őszinte és intelligens ballibák is elismerik ezt.

É2I 2017.01.17. 14:11:20

@MaxVal BircaMan ELEMZŐ: Informatikában mondják egy adott ip cím rendelkezésre állásának lekérdezésére. Ergo van-e ott valami, ad-e választ?
Szóval igazából te csak frissíted a dasbordot, én meg ezt írtam le szaGszóval. :)

DrGehaeuse 2017.01.17. 14:13:14

Az első 29-ben biztos nem volt benne orv-bán azon vezetők listáján akikkel telefonon beszélt Trump a választási győzelmét követően:
blogs.wsj.com/washwire/2016/11/16/trump-transition-team-releases-list-of-calls-with-world-leaders/

2017.01.17. 14:14:21

Amerika katonailag, stratégiailag ezerszer fontosabb az USA-nak, mint Magyarország. Ennyi az ok.

DrGehaeuse 2017.01.17. 14:18:17

@MaxVal BircaMan ELEMZŐ: Még szerencse hogy nem vagyok balliba. Én patrióta-konzervatív vagyok a NER valós ellenfele (nem úgy mint a társutas álellenzéki ballibák).

2017.01.17. 14:19:56

@karandash: mármint Románia fontosabb szövetségese az USA-nak. Rakétavédelmi rendszer, helikoptergyár, fegyverek szállítása Szíriában, titkos CIA börtönök, orosz-ukrán konfliktus, Fekete-tengeri kijárat. Minden vonalon fontosabb Románia.

É2I 2017.01.17. 14:21:13

Egyébként meg az, hogy nem hívták meg nekünk csak - állampolgároknak - jó. Nem kerül pénzünkbe a felesleges rongyrázása. Azt is mondhatnám, hogy neki is jó, mert egy kicsit magába néz majd - de ezt nem mondom, mert nem hinném, hogy bármiféle önértékeléssel rendelkezne.

Arra azért kíváncsi leszek, hogy fog-e kivert/kóbor kutyaként vicsorogni egy ideig, vagy simán behúzza a fülét-farkát. (Arra tippelnék, hogy most egy hónapig megint senki sem fogja tudni hol lelend.)

DrGehaeuse 2017.01.17. 14:22:33

@Anti Balliberális: A Románia Libera van annyira szavahihető miont a kivégzett népszabi, vagy annyira sem?

Anti Balliberális 2017.01.17. 14:26:59

Idézet a román hírügynökség magyar oldaláról:

www.agerpres.ro/agerpres/abonati/stiri?fluxId=261#4792007

"hétfőn a román Államelnöki Hivatal közleményt adott ki, amelyben hangsúlyozza, hivatalosan egyetlen külföldi delegációt sem hívnak meg az eseményre, és a korábbi gyakorlatnak megfelelően ezúttal is a washingtoni román nagykövet képviseli az országot a beiktatási ceremónián. A közlemény hozzáteszi: azon intézmények vagy pártok küldöttségei, amelyek részt vesznek a beiktatáson, nem a román állam hivatalos képviseletében lesznek jelen az eseményen"

:D :D :D

DrGehaeuse 2017.01.17. 14:28:00

@MaxVal BircaMan ELEMZŐ: Egy embert tudok aki most igazán örülhet, és az lézerjanó. Trumpika annak a háttérhatalmi bagázsnak az üdvöskéje akiknek magyarországon a rezidense lézer-janika. Most talán lesz esélye visszaszorítani a clinton-soros hátszéllel nyomuló arrogánstónit.

timargabor · http://kard.blog.hu 2017.01.17. 14:33:25

@Anti Balliberális: a román államelnök (Klaus Iohannis) jobboldali (ezt arrafelé liberálisnak is mondják, csak hogy kavar legyen), aki érthetően nincs kedves viszonyban a szocdem Dragneával (lásd a posztot is).

A "hivatalos" képviseletet nyilván a nagykövetek jelentik. Ettől persze Dragneát és Grindeanu miniszterelnököt is meghívták és ott is lesznek.

Anti Balliberális 2017.01.17. 14:35:37

Ez a kis epizód igazán jellemző mind a románokra, mind a magyar balliberálisokra... :) (Jó, tudom, hogy Mr. Kard ezerrel tagadja, hogy az lenne, de hát csak kilóg mindig az a lóláb.)

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.01.17. 14:37:14

@É2I:

Nem frissítem.

Egész nap nyitva van több fül a Chrome-ban, s az egyik az index.hu. Amint valami új van valamelyik érdekesebb blogban, világít.

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.01.17. 14:37:57

@DrGehaeuse:

Valószínűtlen, mivel Mo. nem számít kockázatos államnak.

DrGehaeuse 2017.01.17. 15:34:26

@MaxVal BircaMan ELEMZŐ: Az meg is lepne! Orv-ban-isztán nem veszélyes (lator) állam csak VÉR-CIKI! Főleg a kedves vezető (aki számít rád).
www.youtube.com/watch?v=8mcQMGDeZ8k

DrGehaeuse 2017.01.17. 16:03:13

@Anti Balliberális: Valamelyik NER-es troll biztos kotonban rejszol...

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.01.17. 16:18:37

@DrGehaeuse:

Nem az. Sőt a jövőt elősegítő tényezők egyike Mo.

timargabor · http://kard.blog.hu 2017.01.17. 16:29:31

@MaxVal BircaMan ELEMZŐ:

Nem bizonyítandó alapigazság, hogy Mo. a jövőt elősegítő tényezők egyike, és az sem, hogy Trump is egy ilyen tényező.

És bár mi felismerjük a hasonlóságot, ez nem tűnik kölcsönösnek (feltéve, hogy Dragnea nem a jövőt elősegítő tényezők egyike).

Ezért hír ez egyáltalán.

DrGehaeuse 2017.01.17. 16:41:43

@MaxVal BircaMan ELEMZŐ: A jövőt nem kell elősegíteni. A jövő eljön magától. Csak az a kérdés milyen lesz az a jövő? Nem hiszem hogy orv-bán vagy példaképei Putyin meg Erdogán túl sokat segítenének abban, hogy az a jövő szebb, élhetőbb, értelmesebb és főleg kevesebb hazugsággal terhelt legyen.
Az egyetlen pozitív fejlemény, hogy kimúlni látszik (bár feltehetőleg hosszú agóniája lesz) a PC-állliberalizmus és az ingyenélő balosokkal közös "progresszió" ill. "modernitás" fedőnevű parasztvakító projektjeik.
De sajnos éppen ők hozták a nyakunkra ezt az ál-konzervatív PR-keresztény és pszeudo-polgári NER rezsimet és a néphülyítő ésn kifosztó orv-bán bandát.

digipenna · http://digipenna.blog.hu/ 2017.01.17. 17:26:57

Más kapcsán írtam, de itt is áll: Hogy ez erősíteni vagy gyöngíteni fogja pozíciónkat, ma még nem látszik, de az eddigi tapasztalatok szerint jó érzékünk van úgy helyezkedni, hogy vesztesként kerüljünk ki belőle.

Lehet ezt magyarázni ezeregy dologgal, a lényeg a románok előttünk jöttek ki abból a híre forgóajtóból. Már megint .

Anti Balliberális 2017.01.17. 18:35:18

@DrGehaeuse: Az én ízlésemnek ez túlságosan balliberális stílusú megfogalmazása annak a ténynek, hogy a "Trump-beiktatás: románok igen, magyarok nem" című blogbejegyzés írója bizony nagyon csúnyán felsült.

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.01.17. 19:11:45

@DrGehaeuse:

Népi jövő lesz vagy liberális barbárság. Más út nincs.

A kapitalizmus általános válságában a rendszer lassan felőrli magát. A nép felkelt és nem tágít. Immár az egész világon. S erős humanitárius bivalyerő alakult ki - Oroszország, Kína, szövetségesek -, mely a békés atomarzenáljával megakadályozza a liberális atomcsapást.

Ha ránk rontanak, agyonbombázzuk őket! Ezt ők is tudják, ezért rettegnek.

Phaszphej · http://phaszphej.blog.hu 2017.01.17. 19:58:39

@MaxVal BircaMan ELEMZŐ:
Gondolom, ezt meg Hruscsov dolgozoszobajaban fogalmaztak.
Szep forditas, muveszi erteke van.

Jobb és közép 2017.01.17. 20:47:09

Nem kell annyira tolakodni, már eleve sem kellett volna. Azok, akik a lengyelek és a románok mintájára mindenféle rakétaelhárító rendszereket és erős katonaságot telepítenek a saját területükre, egyben vállalják azt is, hogy célponttá válnak. A románok sokan vannak, a lengyelek még többen. Ők túlélik akár még a legrosszabb esetet is, amely 5-10 millió polgár elvesztésével járna, ha az oroszok tényleg bevadulnának. Mi nem élnénk túl. Az ország területi épsége biztosan megszűnne. Úgyhogy csak semmi sietség. Ha a nagyhatalmak mindenáron egymásnak akarnak rontani, csak tessék. Mi maradjunk ki ebből. Nem jó dolog hangyának lenni egy olyan táncparketten, ahol az elefántok ropják.

2017.01.17. 21:15:47

@MaxVal BircaMan ELEMZŐ: Ehhez a kommentedhez leginkább egy szocreál monumentális sztálin emlékmű illene. Őszintén, nem röhögtél miközben ezt megfogalmaztad?

timargabor · http://kard.blog.hu 2017.01.17. 23:34:35

@Anti Balliberális: Miért is? Hívták a magyar vezetőt? Nem. Ott lesz? Nem. Hívták a románokat? Igen. Ott lesznek? Igen.

fehérfarkas 2017.01.17. 23:39:21

Nem értem mi a baj? Orbán akarta, hogy végre eljöjjön az a korszak, amikor már nem kell többé politikailag korrektnek lenni. Most eljött.
Ja, hogy ezt ő nem így gondolta, hanem úgy,hogy ő ne legyen másokkal polkorrekt, de vele azért mindenki legyen mégis polkorrekt? Hát, így jártál felcsúti törpediktátorkám.
Van egy film, a Wishmaster, amiben a Dzsinn azt mondja: "vigyázz mit kívánsz, mert valóra válik!"

fehérfarkas 2017.01.17. 23:48:57

Mi van akkor, ha Trump betartja ígéretét és ahazhívja az amcsi vállalatokat külföldről? Ez minket magyarokat is érint, mert azért a rendszerváltás óta jó pár amcsi cég tette ide a termelését.
Orbán helyében én azon izgulnék, hogy Trump ne tudja betartani az ígéretét.

2017.01.17. 23:57:01

@fehérfarkas: Ez fordítva működik, a globális nagytőke hegemóniája az USA-ban is érvényesül. Szóval nem a farok csóválja a kutyát.

Anti Balliberális 2017.01.18. 00:27:51

@timargabor: Azért, mert Liviu Dragneát SEM hívta meg senki sem hivatalosan Trump elnöki beiktatására és csak a románok egyik szokásos Balkáni-trükkjéről volt szó, amelyet aztán te olyan buzgón túllihegtél.
Azért, mert az egész hazug posztod arra volt kihegyezve, hogy Orbánt nem hívták meg Trump beiktatására... ahogy világ összes többi miniszterelnökét és államfőjét sem.

Anti Balliberális 2017.01.18. 00:34:38

@timargabor:

Ui: Ezt az aláírás és fejléc nélküli papírfecnit mutogatják a román "szociáldemokrata" elvtársaid annak alátámasztására, hogy Dragneát meghívták Trump beiktatására. :)

foter.ro/cikk/20170116_grindeanut_es_dragneat_is_meghivtak_donald_trump_beiktatasara

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.01.18. 06:00:41

@je suis chauve:

Az igazság néha vicces: a liberók kínjukban álröhögnek, mert érzik a véget.

timargabor · http://kard.blog.hu 2017.01.18. 07:00:57

@MaxVal BircaMan ELEMZŐ: és ott lesz? Lekezel Trumppal? (Ha az egészet hamisította, akkor nyilván nem.)

És a következő szocdemelvtársazásnál regelj úgy nicket is.

DrGehaeuse 2017.01.18. 07:37:15

@MaxVal BircaMan ELEMZŐ: Áldott nép sajnos nem kelt fel. Orv-bán kitalált egy illiberális álvalóságot, a korábbi ál-liberális álvalóság helyett. Mivelhogy 2010-ben szerzett hatalma révén elég pénzt szerzett, összeharácsolt annyi médiafelületet amivel már elegendő agit-prop áradatot tud zúditani a népre ahhoz, hogy mindig meg tudja győzni a (bár egyre kisebb) többséget arról, hogy amit csinál az valós kormányzás és más nem tudna jobbat. A balfék balliba ellenzék meg szépen asszisztált ehhez. Nem csoda, hogy már a vonábbik is a balos szavazatokra megy rá.

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.01.18. 08:19:37

@timargabor:

Mindig csak 1 nickem van, te is jól tudod, s a kevés nem-anoním nickek egyike vagyok.

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.01.18. 08:20:11

@DrGehaeuse:

Orbán alapjában helyes utat folytat, innen népszerűsége.

2017.01.18. 09:10:46

@MaxVal BircaMan ELEMZŐ: Önmagában már az is vicces, hogy Kínát összehozod az oroszokkal. Kínában a neoliberalista gazdasági rendszert a párt legfelső vezetése és Teng Hsziao-Ping indította útjára, akkor amikor Chile-ben már biztos volt az amerikaiak által bevezetett kísérleti rendszer sikere. Kína ezernyi szállal kötődik a nyugati gazdasághoz, az oroszokhoz pedig annyiban, hogy nekik is nagy szükségük lenne Szibériára. Egy nagyobb konfliktus eredménye valószínűleg egy széteső Oroszország, Szibériát bekebelező Kína, kétpólusú geopolitika, német bábkormány Oroszországban stb lenne...

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.01.18. 09:19:25

@je suis chauve:

Különböző módon bár, de mindegyik rombolja a rendet.

A kínai modell mindenben ellenkezik a liberális elvekkel: nincs se szabad piac, se befolyása a tőkének a politikára.

Oroszország szétesése - nem lesz.
Német bábkormány se.
Kétpólusú geopolitika se.

Szibéria ügyében lehetséges a jövőben kínai-orosz viszály, ez tény.

2017.01.18. 09:26:57

@MaxVal BircaMan ELEMZŐ: Kínában 1978 óta neoliberális gazdasági modell működik, ez tény. Szabad piac, globális tőke szabad működése, az állam gyakorlatilag nem avatkozik be a gazdaság működésébe stb... Azt hiszem az egyik tévedés, ami miatt kuszák a kommentjeid, hogy a neoliberális gazdasági rendszert ideológiaként értelmezed, pedig nem az. Nem mellékesen a creative class egyre jelentősebb súlya már megszabta a fejlődés irányát és ezen az úton halad Kína is. Az oroszok pedig nem tudtak felszállni erre a vonatra és most kövekkel dobálják az elrobogó szerelvényt.

DrGehaeuse 2017.01.18. 09:48:13

@MaxVal BircaMan ELEMZŐ: Ekkorát már rég nem röhögtem! Köszike :D

DrGehaeuse 2017.01.18. 09:50:33

@MaxVal BircaMan ELEMZŐ: Ez egyik se tény csak egy BIRCA Maxi véleménye. :)

LucisFero 2017.01.18. 10:07:05

@MaxVal BircaMan ELEMZŐ: Románia rajta van Trump térképén ...

2017.01.18. 10:19:07

@MaxVal BircaMan ELEMZŐ: Minden korszaknak, birodalomnak, kultúrának van gyermekkora és öregkora is, majd vége. A nyugati kultúra globálisan beszippantotta a populációt, Japánban a baseball a legnépszerűbb sport, Kínában operát rendeznek nyugati mintára, focicsapatot szerveznek, Dubaiban nyugati mintára, nyugati mérnöki eredményeket felhasználva építenek felhőkarcolókat, az iskolai rendszerüket nyugati mintára szabályozzák. Nem hinném, hogy az öregkorhoz ért volna a latin-nyugati kultúra. A másik dolog, hogy nem valamiféle népmesei légkör veszi körül a társadalmak sorsát, hogy ez az állam, vagy rendszer ördögtől való és gonosz, a másik pedig isteni kegyelmet áraszt maga körül. Bocs de ez a felfogás a pszichopatológiai intézmények hatáskörébe tartozik.

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.01.18. 10:30:32

@je suis chauve:

Én ezt másképp látom. A modernitás megölte saját magát.

2017.01.18. 11:10:13

@MaxVal BircaMan ELEMZŐ: Modernitás már nem létezik, jelenleg egy átmeneti korban vagyunk a posztmodernben. A modernitás hangadói által leírt kritika pont hasonlóan sorolja a posztmodern negatívumait, például a tömegkultúra összeolvadását a magaskultúrával, ami a megsemmisüléshez vezet. A posztmodern kor ennek ellenére virágzó kultúrát alakított ki. Ezek a kritikák minden korban jellemzőek voltak, gótika - reneszánsz, barokk - klasszicizmus...

Anti Balliberális 2017.01.18. 11:36:49

@timargabor: Igen, ott lesz. Egy csomó más emberrel együtt, akik sok pénzért szintén jegyet váltottak.

Ui: Máskor ne egy másik nicknek válaszolj!

Korrektorr 2017.01.19. 10:04:45

Liviu Dragnea részt vesz Donald Trump beiktatásán
Az eredeti cikk:
2017. január 16., hétfő, 17:05 | Agerpres
-A A+

Liviu Dragneát, a képviselőház elnökét meghívták és részt is fog venni Donald Trumpnak, az Egyesült Államok elnökének beiktatásán - közölte hétfőn Marcel Ciolacu, a képviselőház titkára.

"A képviselőház Állandó Bürója egyhangúan jóváhagyta, hogy Liviu Dragnea házelnök, akit meghívtak az Egyesült Államok 45. elnöke, Donald Trump beiktatási ceremóniájára, január 17. és 21. között Washingtonba utazzon" - nyilatkozta Ciolacu.

A képviselőházi titkár hozzátette, hogy Dragnea 'biztosan részt vesz' ezen az eseményen, amelyre meghívták Sorin Grindeanu miniszterelnököt is.

FRISSÍTÉS: Hivatalosan egyetlen külföldi delegációt sem hívnak meg az Amerikai Egyesült Államok elnökének beiktatási ceremóniájára - közölte hétfőn az Államelnöki Hivatal, megjegyezve, hogy Donald Trump beiktatásán, a korábbi gyakorlatnak megfelelően, a washingtoni román nagykövet képviseli az országot.

"Az Amerikai Egyesült Államok gyakorlatának megfelelően az új elnök beiktatásán a Washingtonban akkreditált diplomáciai képviseletek vezetői az államfők és kormányaik egyedüli képviselői. Ennek a szokásjognak megfelelően egyetlen külföldi delegációt sem hívnak meg hivatalosan erre az alkalomra, állam- vagy kormányfőket még kevésbé. (...) A Donald Trump beiktatási ceremóniájával kapcsolatban ezt az eljárást kifejezetten megerősítették" - írja közleményében az elnöki hivatal. A közlemény hozzáteszi: azon intézmények vagy pártok küldöttségei, amelyek részt vesznek a beiktatáson, nem a román állam hivatalos képviselői. "Romániát, a gyakorlatnak megfelelően, az ország washingtoni nagykövete képviseli" - szögezi le közleményében az elnöki hivatal.
süti beállítások módosítása