Úgy tűnik, ez egy végtelen történet. Felújítva, újrajátszva, örökké szórakoztatva botrányra éhes közönségét. A baj csak az, hogy a szereplők nem színészek, a sztori nem fikció és az egész produkció a mi pénzünkből készült. És akkor jegyet még nem is vettünk.
Hol is tart most a mi "házi" sci-fink? Ott, hogy a Fidesz megint ügyesen bedobta az figyelemelterelő gumicsontot...de...hoppá, hiszen ez nem is gumiból van! A 4-es metró ügye ugyanis semmiképp nem tekinthető annak, hiszen elképesztő pénzekről van szó (az összeg nem fér ki a képernyőre), ráadásul még csak nem is egy fiktív dologról, hanem megtörtént események újrarágásáról.
Lázár János és lelkes csapata pedig ezúttal nemcsak rafinált, de még szerencsés is: az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) sietett ezúttal segítségére (ha nem is tudatosan), amely lezárta a négyes metróval kapcsolatos vizsgálatát és bizony csúnya eredményeket mutatott ki. Pontosabban, (számunkra) még nem mutatott ki, hiszen a dokumentum tartalma egyelőre nem nyilvános. Viszont sokatmondó. És lebegtethető, ami ugyebár elég egy politikai támadás indításához.
Az ügy egyébként kissé emlékeztet Horváth András egykori NAV-dolgozó magánakciójára, aki azonban nem épp hálás fogadtatással küzdötte végig csalás elleni misszióját: hamarosan bíróság elé állhat, mint gyanúsított. Lázárék nyilván nem erről az esetről beszélnek, amikor korrupcióval szembeni kemény fellépésüket hangoztatják.
De maradjunk most a 4-es metrónál: amennyiben a vádak (mintegy 80 különböző pontban) akár csak egy része is megállja a helyét, akkor papírunk van róla, hogy a Főváros borzalmasan nagy mutyiba mártotta bele a kezét. Méghozzá olyan vállalhatatlanul csúnya ügybe, amit egész egyszerűen képtelenség tisztára mosni. És az érintett cégek szintén következményekkel számolhatnak. Miért kellemetlen ez az ellenzék számára? Azért, mert bár úgy tűnt, az "elmúltnyolcévezés" kezdi elveszteni erejét, a Fidesz most megint tud lépni egy nagyot azzal, hogy visszarántja a baloldalt a kilencvenes-kétezres évek ingoványába és ott is fogja tudni tartani egy darabig. Mondjuk a következő választásokig.
És bár elindul az adok-kapok Tarlós jelenlegi és Demszky egykori főpolgármester között, a zászló nem épp utóbbinak áll, aminek több oka is van. Egyrészt Demszky Gábor utolsó ciklusában már korántsem volt népszerű városvezető, mondhatni: népszerűségi indexét sikerült letornáznia Tarlós István szintjére. Ez nem épp jó alapállás számára a védekezés tekintetében. Másrészt hiába a metró 2014-es, botrányoktól nem éppen mentes befejezése, a korábbi főpolgármester 20 évnyi regnálása során a beruházás tendereztetése és leállításai körüli patáliák mégiscsak sokkal hangosabban szóltak. Továbbá - tekintettel a pályázatok akkori lezárására - a felelősség is nagyrészt arra az időszakra irányozható. Ezt pedig az OLAF-dokumentum várhatóan meg fogja erősíteni.
Demszky Gábornak tehát nem sok mozgástere maradt. Óriási média-ellenszélben válaszhatja a hallgatást (a bujkálás azonban csak erősítené és ráterelné a gyanút), vagy kénytelen teljes erőbedobással küzdeni, esetleg maszatolni, visszatámadni. Politikai érzéke utóbbi mellett tört lándzsát: máris megpróbálja újraértelmezni az OLAF-dokumentumot és azt feltételezi, hogy a pénz-visszakövetelés valójában a jelenlegi városvezetés mulasztásai miatt merült fel, hiszen nem teljesítették az EU-támogatás feltételéül szabott (a felszíni közlekedés teljes átalakítása, P-R parkolók, dugódíj) intézkedések bevezetését. Ha így folytatja tovább, hamarosan megint időutazásnak leszünk szemtanúi, amikor arról számol majd be, hogyan torpedózta meg az első Orbán-kormány (1998-2002) az egész beruházást. Felmentőseregként pedig jöhet a jelenlegi ellenzék a hármas metró felújításának hangoztatásával. Így teszik mérlegre a két ügyet és nekünk csak figyelnünk kell, melyik nyom többet a latba.
Ennek a véget nem érő metró-sagának (bár az alagutak lennének olyan hosszúak, mint a botrányok...) most már tényleg lehetne valami ép ésszel felfogható és erkölcsileg is elfogadható kimenetele. Csakhogy úgy tűnik, "a készítők" nem a vidám befejezés mellett tették le a voksukat és úgy vannak vele: ha már nincs mit mutogatni, akkor egymásra mutogatnak. Ezzel pedig nemcsak a közpénzek elfolyása garantált, hanem a szégyenérzet is. És félreértés ne essék: nem az elkövetők szégyellik magukat, hanem helyettük mi, az utazóközönség. Szinte nincs ma olyan honpolgár, aki legalább egyszer ne úgy szállt volna fel a 4-es metróra, hogy eszébe jutott volna: az elmúlt 25 év egyik legcikibb beruházása robog a lába alatt. Na, ez az igazi botrány.
