Nam unius linguae uniusque moris regnum, imbecille et fragile est.

A Véleményvezér mai cikke igen fontos és aktuális témát feszeget, miközben véleményem szerint nem fejti ki annak teljes mélységét. Amit állít: gyakorlatilag Orbán egyszemélyben határozza meg a jobboldal véleményét, mondandója nem gumicsont, hanem a jobboldal véleményének tudatos formálása. Igaza van, de tovább kell mennünk: látható, hogy mondhat a kormányfő amit akar, a meglehetősen egyveretű pártsajtó egyből igazat ad neki, a blog-kommentek - például itt nálunk is - sok esetben azt tükrözik, hogy mindegy hogy ő mit mond, csak ő mondja.

Az egynyelvű és egyszokású ország gyönge és esendő. Nem akárki állítja ezt, hanem Szent István királyunk, az Imre herceghez írott Intelmekben. Persze mintha az istváni örökség most mintha kevésbé lenne fontos, mint a félázsiai származás, azonban mégis induljunk ki abból, hogy az államalapítónak igaza volt. Rendszerelméleti értelemben mindenképp, hiszen az "egynyelvű és egyszokású" rendszerek válaszai kiszámíthatóak, és váratlan helyzetre gyakran rossz választ adnak. Például azért, mert "csak az erőből értenek", és "erővel teremthető meg az összefogásuk". A történelem is arra int minket, hogy a kizárólag egyfajta gondolkodást engedő rendszerek és államok versenyhátrányba kerülnek.

Számunkra Orbán lehet, hogy ezt szánja, és nem is mehetünk el a szándék mellett szó és tiltakozás nélkül. Ami azonban láthatóan meg is valósult, az a címben jelzett, "egynyelvű és egyszokású jobboldal". Hellyel-közzel akadnak kritikák persze, de a jobboldali véleményformálás centrumaiból - talán a saját gondolatokban sosem szűkölködő Mandinert leszámítva - nem érkezett az ingerküszüböt elérő kritika, még arra a valóban nehezen védhető kormányfői megszólalásra sem, hogy csak remélni tudja, megtartható-e a demokratikus rendszerünk.

Egy ilyen kijelentésre a kormányzó párt frakciójától a mértékadó sajtóján keresztül a szimpatizánsok tömegéig kellene legalább részleges ellenvéleménynek megfogalmazódnia. Hangsúlyozom: nem egységes ellenvéleménynek, hiszen jó esetben a vélemények egy adott irányzaton belül is sokfélék. Nem igazán tűnt fel azonban szinte egy ellenvélemény sem. Sok oka lehet ennek: túlságosak a beidegződések: ami "onnan" jön, az csak jó lehet, vagy hogy ez még mindig jobb, mintha a szocik jönnének vissza. Ami az érdekes - és mindenképp figyelemreméltó - hogy vagy mindenki elfogad az "egy a tábor"-ban bármit Orbántól, vagy ha mégsem, akkor is inkább csendben marad.

Nem volt ez mindig így. Schmitt lemondásba kényszerítésekor a jobboldali hátország többsége is ezt a véleményt osztotta, és valószínűleg ez vezetett a végkifejlethez. Akkor - meglehetősen optimistán - úgy fogalmaztunk, hogy a "fékek és ellensúlyok rendszere" bennünk működik, és ez esetenként lehet annyira hatékony, mint az államilag, törvényileg szabályozott garanciális rendszer.

Hát, úgy látszik, nem lehet. Ha egy ilyen mondat mellett szó nélkül megyünk el, akkor nem lehet. És most egy érdekes versenynek nézünk elébe: ha a jobboldal magát e központosított rendszerével hosszú távon valójában versenyhátrányba viszi, létrejön-e idejében vele szemben egy ezt kihasználó ellenpólus, vagy "egyszokásúvá" teszik, "együttműködésre erőltetik" az egész országot?

(Még mielőtt posztolnám: igen, tudom, hogy meg kéne magyaráznom, miért rendszerhátrány az egyveretűség. Nem teszem, ez nálam premissza, viszont érdemes megnézni: a történelemben a kizárólag egyféle véleményt, pláne a "vezér véleményét" engedő, minden mást elhallgató vagy elnyomó rendszerek elbuktak - minél eredményesebben tették az "összefogás" kikényszerítését, annál nagyobb volt a bukás a végén.)

Tetszett a cikk? Csatlakozz a KARD Facebook-csoportjához: