"Nemzetközi jogilag rendezettnek és lezártnak tekinti a Fidesz az azeri kiadatás ügyét - jelentette ki Selmeczi Gabriella, a Fidesz szóvivője." - írja az origo. A kormány meg "sajnálatosnak tartja", hogy az örmények így felkapták a vizet. Ám ezt azért ilyen könnyen nem lehet megúszni. Az ügy ugyanis csak most kezdődik.

Néhány kérdésre ugyanis mégis csak válaszolni kéne. Attól, hogy a nemzetközi jog ismeri az ilyen kiadatás intézményét, arról szó sincs, hogy ez automatikus lenne. Valakinek erről döntenie kellett. Nyilván nem ütközik a dolog a nemzetközi jogba, de a jó ízlésbe, erkölcsbe, és más hasonló, polgári dolgokba nagyon is. Amennyiben a dolog államközi megállapodás alapján történt, nyilván nem úgy szerepelt a forgatókönyv, hogy a kiadatás napján az elnök nemzeti hősként ad kegyelmet a baltás gyilkosnak, majd másnap őrnaggyá lépteti elő. Erről jut eszembe, még jó, hogy nem kérdezi meg tőle: "háromba vágtad, édes jó Lajosom?" Szóval mégiscsak el kéne mondani, hogy mi is történt, különben az azeriek állnak elő a saját verziójukkal, hogy minden így volt megbeszélve.

Persze értem én, le volt zsírozva a dolog, elengedjük, ott börtönbe vonul, cserébe majd jegyeznek államkötvényt. A gond persze az, hogy abban a pillanatban, hogy a baltás gyilkos azeri földre lép, semmi nincs a kezünkben, amivel betartathatnánk velük a továbbiakat. Lehet, hogy ezt előre ki is kalkulálták, a muzulmán alkustílusba ez bőven belefér: akinek nincs adu a kezében, az annyit is ér. Ha viszont becsaptak minket, akkor - ha kicsit is hitelesek akarunk maradni a nemzetközi porondon - minden eddigi megállapodást sutba vágva nekünk kéne megszakítanunk Azerbajdzsánnal a diplomáciai kapcsolatokat - és akkor bye-bye előnyös gazdasági megállapodások, bye-bye "keleti sale".

De ezt annyivel nem lehet megúszni, hogy "le van zárva az ügy, nincs itt semmi látnivaló". Persze, kínos ez, nem véletlenül nincs a dologról semmi a Fidesz honlapján (azóta már van). Mégis meg kell mondani, hogy kinek a zseniális eredménye volt ez, és levonni a konzekvenciákat. Minimum a külügyminiszternek, de ha a megállapodás feljebb született, akkor bizony neki is. És ahogy laci0011 mondja kommentjében: nem is olyan rég volt már olyan, hogy a Fidesz lezártnak tekintett valamit, ami azért elég hamar kinyílt...

De addig is, teríteni kéne: ki állapodott meg kivel, miről? Ahogy anno ők is kérték.

Egyetértesz? Csatlakozz a KARD Facebook-csoportjához:

A KARD blog idén először vesz részt a Goldenblog szavazásán. Szavazatoddal támogathatod a munkánkat, melyet ezúton is tisztelettel megköszönünk.

Az elmúlt órákban megírta már szinte mindenki: Örményország erősen összeveszett velünk, megszakítják a diplomáciai kapcsolatokat, letépték a követségünkről a zászlót, miután hazaengedtünk egy elítélt azeri rabot, aki nyolc éve a Nemzetvédelmi Egyetem hallgatójaként baltával meggyilkolta egy örmény hallgatótársát. Azerbajdzsánban nemzeti hősként fogadták a gyilkost, és azonnal szabadlábra került: rebesgetik, hogy a magyar kormány azeri pénzben reménykedve engedett. Nem adományban: kölcsönben (pedig az államadósság, az a mi ellenségünk).

Nekem már csak egy kérdésem van a tisztelt fidesz-barát kommenterekhez: szerintetek ebben az ügyben Örményország a hunyó, és ad aránytalan választ, vagy ti is éreztek némi zavart az erőben?

Mit mondjak, nem jó ma este magyarnak lenni. A fene egye meg. És hát ebben a konfliktusban, ha már választanom kell, inkább a másik oldalhoz húznék - a konkrét esetben meg egyértelműen. És a politikai vezetésünk is milyen büszke volt eddig a kereszténységünkre. Hát most meg nem.

Még valami. Mi lenne, ha egy harmadik országban egy magyar hallgatót meggyilkolna egy olyan nemzetbeli évfolyamtársa, akiket nem kedvelünk annyira - és utána szépen hazaengednék pénzért? Mi lenne itt ama bizonyos harmadik ország követsége előtt? Igazunk lenne?

(Igen tudom, megígérték, hogy otthon letölti a maradék büntetését. Én meg a római pápa vagyok...)

Egyetértesz? Csatlakozz a KARD Facebook-csoportjához:

A KARD blog idén először vesz részt a Goldenblog szavazásán. Szavazatoddal támogathatod a munkánkat, melyet ezúton is tisztelettel megköszönünk.

Én már nem bírom ezt a sok izgalmat. Hónapok óta tűkön ülök. Vajon a népért hősiesen küzdő Kormány meg tud-e majd felelni a gonosz, fröcsögő (és tüzet okádó! én láttam!) Nemzetközi Valutaalap (IMF) követeléseinek? Mit kunyerálnak már megint tőle ezek a nemzetrontók?

A T. Miniszterelnök Úr által legutóbb köztudatba bedobott "nyugdíjkifizetésekben keresendő megtakarítási lehetőségekkel" ismét egy szociális rém képét festette le - amit természetesen megint a gonosz (de azért a "mi-bankunk") IMF cselszövésének köszönhetünk. Pedig ha végre egyszer nem vennénk komolyan Orbán mágikus szövegeit, akkor hamar rájöhetnénk arra, hogy ez (is) csak egy újabb bogárka, amit tudatosan ültettek el a nép fülében (s egy 2010 óta tartó kampány része). Miért? Gazdaságpolitikai szempontból mondhatjuk, azért, hogy ne kelljen (teljesen) szembesülni a gyurcsányi örökséggel (magyarul: az IMF egykori elkergetése, illetve mostani ördögként való lefestése esetleg legitimálhatja azon "függetlenségi" törekvéseket, hogy a korábban vállalt intézkedések és korlátok egy részét immár ne kelljen betartani). Ez azonban komoly lavírozási képességet feltételez az EU, az IMF, és persze a jogbiztonság alapelveinek bonyolult hálózatában. Arról most ne beszéljünk, hogy ez mennyire sikerül(t).

Politikai szempontból viszont azért fontos, mert a Fidesz kénytelen kettős párbeszédet folytatni híveivel, ha maximalizálni akarja szavazatait 2014-ben is: a radikális szárnynak a „Pfuj, IMF, takarodj!”-műsorszámot kell előadnia, míg az értelmesebbeknek az „Uraim, nyugalom, mi is európaiak vagyunk ám!”-at. Ebből a szemszögből rögtön meg is értjük Orbán nyári merengését: eszerint az ő csapatának egyik fele ázsiai, a másik európai „típusú” (most mindegy, hogy egyébként az egész magyarságot nevezte félázsiainak, ő ugyanis mindig az egész ország nevében beszél – nézzük már el neki, kérem!).

Hallotta már valaki az IMF küldötteinek vonyítását a sajtón keresztül? Kétlem, hogy igen: ők ugyanis nem kommunikálnak a néppel, annál inkább a Kormánnyal. Csendben várják programjavaslatát - és elvárják a gyurcsányi örökség követelményeinek maradéktalan betartását. Az asztalnál éppen emiatt nem ül senki. Persze, ősszel talán újra megpróbálnak komolyan beszélni egymással. A Kormány mindenesetre nem tétlenkedik addig sem, felkészül: csakhogy nem a gazdasági, hanem a kommunikációs küzdelemre. Felkészíti az embereket a politikai kudarcra. Ami az IMF-et láthatóan nem érdekli. A pénze annál inkább.

Így amikor látjuk/halljuk Orbánt vagy küldöttét üzengetni a sajtón keresztül a népnek és az IMF-nek, akkor valójában magában beszél. Mint nyuszika, amikor hangosan töpreng, hogy vajon mit fog szólni a medve, ha kölcsönkéri tőle a fűnyírót. Szakállas vicc, tudjuk, mi az eredménye. Márpedig ugyanerre a „poénra” játszhatnak Orbánék, s akarják majd elereszteni a következő hónapokban (vagy talán 2013-ban): „IMF, cseszd meg a fűnyíródat (pénzedet)! Csak nem képzeled, hogy teljesítjük a lehetetlen követeléseidet?!” Miközben a kétfejű medve (IMF+EU) nem szól semmit. És nem követel melegházasságot sem.

A kormánykoncepció egyébként nem teljesen értelmetlen: az IMF-re mutogatva például le lehet nyeletni néhány tényleg kényelmetlen intézkedést; a gazdaságpolitikai hibák egy részét szintén rá lehet kenni „Gonoszékra”; tovább lehet hergelni, radikalizálni a saját tábort (ami például nagyon hasznos segítség a politikai ellenfelek későbbi kiiktatásához); és a nagy megmentő szerepét is magukra tudják osztani („velünk ezt majdnem megcsináltatták, de mi hősiesen nem engedtük!”). Persze van ennek némi izzadságszaga és szánalmassága. Arról nem beszélve, hogy esélyes a buktára is: de hát szükségszerűen ide vezet az „egy a zászló, egy a tábor”-stratégia.

Az esetleges vereségből mindenesetre egyféle módon tudnak jól kijönni (még ha ezt ők nem is hiszik): ha választás útján megbuknak. Mert akkor nem kell végrehajtaniuk semmit - mindazt, ami kellemetlen -, majd jól rá lehet kenni a következő kormányra. Sőt, akkor a vezért sem kell leváltani (ő amúgy is örökös főbérlő – nézzék már el ezt is neki!), hiszen nem ő (és gazdasági géniusza) a hibás, hanem a Gyurcs…IMF!

Ugye, hogy 2002 és 2006 után is alkalmaztak ilyen kommunikációs trükköket? Bizony ám. Nem volt sportszerű ugyan, de nem is egyedülálló: a világon mindenhol, mindenkor bevetették a politikai ellenfelek lejáratására - s még inkább a saját párt hitelességének mentése érdekében (látjuk, hosszú távon jövedelmezett – például ki emlékszik ma már a Fidesz egykori viselt dolgaira?). És igen, a hírhedten „bátor” Gyurcsány Ferenc is bőszen alkalmazta: kormányon lévőként sportos rendszerességgel vádolta az ellenzéket azzal, hogy miatta kénytelen visszavonni egyes kellemetlen intézkedéseket (mert ő olyan marha nagy demokrata), illetve sajnos épp miattuk akar bevezetni egyet (mert radikális az ellenzék, és mert oly pazarló a nép). Vagy felvenni egy IMF-kölcsönt. Szép kis egymásra mutogató nyuszi-társaság.

Tetszett a cikk? Csatlakozz a KARD Facebook-csoportjához:

A KARD blog idén először vesz részt a Goldenblog szavazásán. Szavazatoddal támogathatod a munkánkat, melyet ezúton is tisztelettel megköszönünk.

Szép kis műsor ígérkezik megint. Csütörtökön a zalaegerszegi munkaügyi bíróság visszahelyezett tisztségébe két, a betöltött 62. életévük miatt nyugdíjazott kaposvári bírót. Lehet, hogy nem sokan szisszennek fel a hír hallatán, pedig a NER most igen nagy pofont kapott, és a folytatás is érdekes lehet.

A bírósági ítélet alapja az Alkotmánybíróság júliusi döntése, amely visszamenőleges hatállyal eltörölte a bírák 62 éves nyugdíjkorhatárát kimondó törvényi részt. (Érdemi indoklásként megállapították, hogy leszállítható a bírók esetében a nyugdíjkorhatár, csak nem így, egyik pillanatról a másikra.)

Ahogy már akkor is megírtuk, nagy klasszikusok szerint "Magyarország olyan ország, ahol az Alkotmánybíróság döntései mindenkire kötelezőek. Nincs kibúvó, kiskapu, ez a magyar demokrácia egyik vastörvénye". Célszerű lett volna kitartani emellett kormányon is, de hát az Országos Bírói Hivatal rögtön megmondta, hogy az AB határozata nem számít, úgysem lesz ennek következménye. És ne zargassák az elnök urat sem - aki, és az elődje, utóbbi ki tudja, mikor, aláírták a határozatokat - azok visszavonásáért, mert az "jogi nonszensz".

A zalaegerszegi munkaügyi bíróság szerint ez az egész az. Megtárgyalták negyedóra alatt, itt a verdikt, és bár a magyar jog nem precedens-elvű, de nem kicsit lenne meglepő, ha a további - 100-nál több - hasonló perben ezzel homlokegyenest ellenkező ítélet születne. Annál is inkább - és itt az igazi bónusz - mert a tudósítások szerint "a tárgyaláson a törvényszéket és az Országos Bírósági Hivatalt (OBH) egyaránt képviselő ügyvéd is elismerte a bírónő keresetének jogalapját". Azért ez szép lehetett: jön az alperes, és közli, hogy a felperes igénye jogos. Akkor meg miért kellett ezt idáig vinni? Mit keresnek akkor itt? - kérdezheti az eljáró bíró, ha nem tisztelné hivatalból az őt felügyelő hivatalt. Pláne most még merengenek a fellebbezésen is?

De Navracsics miniszter úr megmondja nekünk a tutit. Valahogy majd megoldják ezt, akár sarkalatos törvénnyel, ez is egy lehetőség, mint ahogy az is, hogy felülvizsgálják az eredeti intézkedést, a nyugdíjazásokat.

Ki lehetett volna szállni az ügyből az AB-határozat után, július közepén. A kormány számára kicsit nagyobb kárral, de ki lehet szállni most. És hát el lehet menni ebben a kérdésben is a falig. Érdemes?

Tetszett a cikk? Csatlakozz a KARD Facebook-csoportjához:

A KARD blog idén először vesz részt a Goldenblog szavazásán. Szavazatoddal támogathatod a munkánkat, melyet ezúton is tisztelettel megköszönünk.

Érdekes, és elég súlyos következményeket előrevetítő témával látszik kezdődni a politikai ősz: a régóta lebegtetett, köztudatban tartott választási előregisztráció - csak azok a választók vehetnek részt majd a terv szerint a parlamenti választáson, akik e szándékukat előzetesen jelzik - kezd konkrét formát ölteni. Elég baj, mert azt mondhattuk eddig is, hogy ilyen lovat nem akartunk, de az biztos, hogy nem pont ezt a részét.

A részleteket feltárja az origo, és véleményt ír róla Poldi bá megmondója is. A tervezet leglényegesebb eleme az, hogy a regisztrációt személyesen, vagy meghatalmazott útján lehessen megtenni.

Mikor is nyúlt legutóbb a Fidesz a kötelező személyes megjelenés fétiséhez? Ja igen, 2010 végén, a nyugdíjeinstandkor. Akkor, aki maradni akart, annak személyesen kellett elmennie a hivatalba (akkor még a meghatalmazást sem tették lehetővé: poénkodtunk is mindenórás feleségemmel, hogy szerencsére a nyugdíjbiztosító és a szülészet közel vannak egymáshoz). Akkor nyilvánvaló - és sikeres - volt a szándék, a hivatali procedúrát zsigerből rühellő polgárok döntő része nem ment el. Egy részük nyilván azért, mert egyetértett nyugdíjalapjának államosításával, de azért kíváncsi lettem volna arra, hogy ha az államiba átlépéshez kell a hivatali út személyes megjelenéssel, hányan is lépnek oda.

Na és most megint ez. Ráadásul szó nincs szakmai anyagról. Ez az egész nem más a tudósítás szerint, mint a Fidesz elnökségének véleménye. Nekem ez a második, talán még az előzőnél is messzebbre vezető bajom. Ki az, ki választotta? Én biztos nem, de a Fidesz-szavazók sem. Az, hogy egy párt elnöksége gyakorlatilag kontroll nélkül - és nyilván az adott párt érdekében! - megtehessen bármilyen érdemi változtatást a közjogi rendszerben, itthon talán 1988-ban, a Kádár-rendszer végnapjai előtt fordulhatott elő utoljára. Jó, tudom, kétharmad, meg a nép legitimálta. Csak azt felejtjük el mindig, hogy nem ezt legitimálta! Erre sehol nem kért felhatalmazást a választóktól a Fidesz (meg a nyugdíjeinstandra se persze, sőt). A nép pontosan arra adott felhatalmazást, hogy gyurcsánytakaroggy, ezt azért nem lehet biankó csekként értelmezni. Illetve lehet, ha nem kell szembenézni a következő választás hasonló közvéleményével. Meg azzal, hogy a Fidesz olyan párt, amely a választót a hivatalokba küldi egy plusz körre, ha valamit nagyon el akar érni.

Az meg külön kis színes, hogy miközben idehaza menjen csak mindenki (vagy a meghatalmazottja) személyesen a hivatalba előregisztrálni, a határon túl levélben, meg elektronikus ügyfélkapun, naja. Olyan már nincs az AlkAlaptörvényben, hogy nem lehet megkülönböztetést tenni a magyar állampolgárok között? Abban, amit másfél éve az Asztalnál (jujj) kértem, még volt.

Én azért egyetértek a KIM véleményével: az előregisztrációt a lehető legegyszerűbbé kéne tenni. Például úgy, hogy ne is legyen. Gumicsont lerágva, lássuk a következőt.

UPDATE: "Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter szerdán a Magyar Nemzetnek azt mondta, hogy a kormány tervei szerint elsősorban a választási irodákban lehetne feliratkozni a 2014-es országgyűlési választásokra" - írja az Index. Ez a megoldás a kistelepüléseken élőket érintené a leghátrányosabban. Hm, nem pont ez a csoport a Fidesz egyik legstabilabb bázisa?

Kérés az előregisztrációt esetleg lelkesen pártoló kommenterekhez: gondolják végig, ha kétharmaddal Horn húzza elő ezt a tervet anno, akkor is tetszett volna?

Tetszett a cikk? Csatlakozz a KARD Facebook-csoportjához:

A KARD blog idén először vesz részt a Goldenblog szavazásán. Szavazatoddal támogathatod a munkánkat, melyet ezúton is tisztelettel megköszönünk.

Tisztelt Balavány Úr, rövid leszek, ígérem. Véleményem szerint Ön téved, amikor azt gondolja, hogy augusztus huszadikán "hazugságot ünneplünk" és nemzeti öntudatomban is durván sért, amikor azt mondja, hogy „testvérgyilkos szadista fenevadat emlegetünk szentként”.

Szerintem az államalapítás nem hazugság, hiszen megtörtént - ráadásul tudatosan (ahogyan ezt Ön sem vitatta). István királyunk pedig számunkra nemcsak államszervezetet, hanem álmot is alapított: lényegében ez volna Magyarország. Lehet szeretni vagy nem szeretni, de ez már a miénk. Az Öné is. Tudom, kissé szentimentális ez az „álom” elnevezés, de az a helyzet, hogy a magyar közösséget ez tartotta össze eddig, nem pedig az államgépezet. Az állam egy eszköz, ami a vázát adta/adja közösségünknek, hogy szét ne hulljon. Ennek megépítését és fenntartását vállalta magára István (és méltó utódai is).

Hogy Magyarország sohasem volt keresztény állam? Szerintem igen. Abban persze lehet vita, hogy a magyar nép mennyire volt keresztény - vagy most mennyire az. Csakhogy, - mint tudjuk - az állam és a nép nem ugyanaz. Izraelt például több mint hatvan éve "zsidó államnak" nevezik, pedig a ma élőknek maximum háromnegyede lehet zsidó vallású. Laknak tehát ott bőven mások is, akik persze attól még izraeliek. És nem tiltakoznak az államuk megnevezése ellen.

István módszerei? Kétségtelen, hogy mai világfelfogásunk, normáink az ő módszereit már nem fogadnák el, azonban az ő idejében ez (is) az életben maradás eszköze volt. Ahogyan több tízezer évvel ezelőtt élt őseinktől is hiába vártuk volna, hogy állatvédelmi programokban vegyenek részt: erre esélyük sem lett volna. Vagy a farkas/medve lakott jól, vagy ők.

Mi viszont kitüntetett helyzetben vagyunk, mert immár nem ellenségként, hanem barátként tekinthetünk a nagyragadozókra. Barátként és nem ellenségként a körülöttünk levő országokra, népekre. Ha István nem figyel oda akkor, ha nem olyan keménykezű és politikailag nem annyira következetes: akkor ebből az álomból talán semmi sem valósul meg. És akkor most nem vagyunk itt. És Ön sem, aki szabadon elmondhatja a véleményét Istvánról.

Tetszett a cikk? Csatlakozz a KARD Facebook-csoportjához:

A KARD blog idén először vesz részt a Goldenblog szavazásán. Szavazatoddal támogathatod a munkánkat, melyet ezúton is tisztelettel megköszönünk.

A hatalom fenntartásának fontos médiaeszköze az elhallgató propaganda következetes használata a viszonylag passzív választói többség körében (amelyet korábban már volt szerencsém bemutatni), egy elszánt kormánynak azonban gondolnia kell olyan okvetlenkedőkre is, akik önszorgalmukból méltóztatnak politikailag aktív polgárként viselkedni. Fene beléjük. Előlük ugyanis nem lehet egyszerűen elrejteni a valós híreket, több és drágább gondoskodást igényelnek: nevelésre szorulnak.

T. Miniszterelnök Úr és csapata korán felismerte, hogy a veszélyes és szeszélyes politikailag aktív rétegnek két fontos ismérve van: egyrészt elsöprő többségük általában az Internet szabad és színes (zavaros) információtengerében lubickol, vagyis nagyrészt onnan tájékozódik. Ez azonban előnyös is lehet, mert így esély nyílik a passzív „birkákétól” teljesen eltérő kommunikációs panelek betöltésére az etetőjükbe. (A kettős beszéd császára így brillírozhat: akár ugyanazon a héten adhat két, egymásnak teljesen ellentmondó üzenetet tartalmazó interjút, mindenféle negatív következmény nélkül.) Másrészt az aktív polgárok azok, akik jelentősen befolyásolják kevésbé tájékozott társaikat - így rájuk tényleg nagyon oda kell figyelni. A kérdés adott: hogyan lehetne őket is beterelni a karámba (értsd: kontrollálni, viselkedésüket kiszámíthatóvá tenni)?

Nyilván az a feladatunk, hogy megmondjuk nekik, mit kell gondolni aktuálpolitikai ügyekről (iránymutatás), kit kell gyűlölni (karaktergyilkosság) és kit szeretni (totemállítás). Ezeket ráadásul egyszerre kell elérni, hogy minden vágyat ki tudjunk elégíteni (értelmit, érzelmit egyaránt) és stabil világképet is össze tudjunk rakni rajongónk számára, amivel hozzásegítjük őt ahhoz, hogy eredményesen tudjon majd megvédeni minket közéleti vitái során. Csakhogy számolnunk kell azzal is, hogy a szavazók finnyásak egy kissé: nem szeretik, ha a szellemi muníciót közvetlenül töltik beléjük (szájbarágás). Azzal ugyanis megszégyenítve érzik magukat és könnyen közröhej tárgyává válhatnak egy társaságban („Mi van? Te vagy a kormány papagáj-kommandója?!”). Ezért segítségül kell hívnunk olyan véleményformálókat, akik – a hagyományos módszertől eltérően – nem hitelességük, intellektusuk („hiszen már Ő is megmondta”), hanem ötleteik miatt válnak hasznossá: amiket majd sokan fel is fognak használni saját vitáikban – és még hivatkozni sem kell a szerzőkre (remekül alkalmazható tehát a népszerű „CTRL Schmitt CTRL V” módszer). A szellemi termékek előállítói pedig épp ennek örülnek: így rejtenek el a közgondolkodásban olyan paneleket, amik igen gyorsan beépülnek és a rendszert is formálják. Háttérből irányítva, tudatosan, sunyin.

Tapasztalatok szerint e feladatra a legalkalmasabbnak eddig a bloggerek és a trollok bizonyultak: néhány gyenge próbálkozás után (pl. Deutsch Tamás, mint ismert közéleti szereplő leszáll a magasból az emberek közé és meglepő lazasággal osztja az észt – csúnyán megbukott) a kormánynak is be kellett látnia, hogy a „sunyi” politika sokkal célravezetőbb e tekintetben, mint a közvetlen tematizálás. A trollok (régi gúnynevükön: „bérkommentelők”) szerepe, hogy minden fórumon ott legyenek (hírportálok, újságok, blogok – mindenhol, ahol véleményezhetők a cikkek) és belekontárkodjanak egy intellektuális vitába. A közhangulat rombolása a látszat ellenére nagyon is fontos feladat: számtalan honfitársat el tud kedvetleníteni és tántorítani a rendszeres olvasástól, hírkövetéstől, az értelmes párbeszéd kezdeményezésétől (amikből aztán veszélyes politikai közösségek is formálódhatnának!). A zsoldos bloggerek alkalmazása már keményebb dió (intellektuális, írástudó emberek kellenek, ráadásul nem ingyen), viszont nagyobb eredmények is elvárhatók tőlük. Itt is láttunk példát kezdeti ügyetlenkedésekre (lásd: Napraforgó kamublog Ángyán József lejáratására, ami a kormánypárti MTI-nek végül csúnya vereséget hozott), azonban láthatóan gyorsan kezdenek belejönni a fiúk.

Ezt bizonyítja (s talán a jelenlegi legjobb példa) a Jobbegyenes nevű blog hirtelen jött sikere. Látszólag semmi különös nincs a sztoriban: az első bejegyzésből – ami a londoni olimpia idején íródott - az derül ki, hogy a Gyurta Dániel olimpiai győzelmétől politikai hasznot remélő kormány televíziójának ismert cselekedete ellen felerősödött hangokat kívánja megtörni: a gúnyolódó vagy felháborodó pribékeket gyorsan helyre teszi (magyarul: lehazaárulózza őket) és így rántja össze a jobboldali közösséget. De még milyen jól! Páratlan (mégis valahonnan ismerős…) demagógiájával és megkérdőjelezhetetlen sikerével jól tükrözi a Haza közállapotát: Gyurta Dániel „védelmében” lassan politikai mozgalommá szélesedik egy olyan bejegyzés, aminek valójában semmi más értelme nincs azon kívül, hogy nevén nevezze az ellenséget (pl. Magyari Pétert, az Index munkatársát) – így kielégítve a hívek körében "híresen" ritkán felbukkanó gyűlölködési igényeket. Tartalmilag pusztán annyiban különbözik egy közepes kurucinfós írástól, hogy szerzője a cikk végén a nemzetrontók lakcímének és telefonszámának nyilvánosságra hozatalától eltekint.

S hogy miért került ide ez a példa? Nos, ha jobban megvizsgáljuk a blogot és elképzelhetetlen sikeréből (értsd: a semmiből egy-két nap alatt 50-100 ezer rajongó!) véletlenül arra gyanakodnánk, hogy megrendelésre készült termékről van szó, akkor hamar beláthatjuk, hogy gyönyörűen megmutatja a gyakorlatban az Orbán-féle médiarendszer lényegi (térfoglaló és népnevelő) mechanizmusát. Lényege: eleinte (a kormányzás első éveiben) akadnak vitatható témák (nevezzük ezt most „részleges” sajtószabadságnak). Később egyre több „Orbán-axióma” (vagyis megkérdőjelezhetetlen, vitathatatlan „tény”) kerül be a rendszerbe, amelyek testet öltenek: így lesznek belőlük „totemek”.

Nézzük a példánkon keresztül: Czene Attila (a Gyurta-botrány valódi főszereplője) egy totem – mert olimpiai bajnok. Mindegy, hogy ezen ügy kapcsán, mint államtitkár van jelen - és emberként ő is fecseghet ostobaságokat (mint minden földi halandó) vagy épp viselkedhet méltatlanul. Totem, tehát érinthetetlen. (Hasonló próbálkozás volt Matolcsynál, csak őt képtelenség volt szentté avatni - hiába próbálta T. Miniszterelnök Ura. Schmitt úrnál ezt majdnem sikerült elérnie - Czenénél pedig nyilván sikerült is, ő azonban politikailag súlytalan. Valószínűleg ez volt az első és egyben utolsó jelentős médiaszereplése - a totem-jelenség modellezésére viszont rendkívül alkalmas.)

És következzék a lényeg: az olyan totemek, mint Czene egyre többen és többen lesznek a jövőben, mivel egyre több Orbán-axióma születik, ami egyre több totemet termel ki és az ő segítségükkel tematizálják a közéletet (ez a térfoglalás része).

Amikor pedig többségbe kerülnek, akkor már nagyon nehéz lesz bármiről vagy bárkiről vitatkozni, hiszen ha totemről vitatkozunk, akkor automatikusan hazaárulókká válunk. Ilyen egyszerű és ördögi ez. Akinek tehát (most még) nem tetszik mondjuk a telefonadó, az még lehet tisztes állampolgár. De aki szót mer emelni az ellen, hogy Czene államtitkár, olimpiai bajnok (vigyázz! totem!) a remekül versenyző Gyurta Dániel olimpikon (vigyázz! totem!) szereplését úgy „szak-”kommentálja, hogy annak szándékosan politikai színezetet ad: az minimum hazaáruló/hazátlan. Teljesen mindegy, hogy ironizál vagy komolyan gondolja. Totemügyben nem ismerünk tréfát!

(Természetesen mindeközben az illendőség okán mindannyiunknak tudnia kellene, hogy valójában egy sportesemény szándékos átpolitizálása az, ami problémás - és minimum nem elegáns. Ahogyan a kritizálók-méltatlankodók politikai kirekesztésének szándéka sem.)

Tőkés püspök (vigyázz! totem!) hiába küld élő adásban Gyurta Dániel szereplése okán gratuláló SMS-t Czene államtitkárnak Erdély nevében, attól még Tőkés püspök nem = Erdély népe. Mert ő nem képviseli egymagában Erdély népét, maximum szeretné (ráadásul ottani elfogadottsága is relatív alacsony: csupán az itthon élő magyarokat tudja megtéveszteni azzal, hogy beállítja magát Erdély fő képviselőjének). Az önnön felkent Tőkés László tehát politikai önreklámot gyárt, kisajátít, ami politikailag ugyanannyira inkorrekt, mint a neki teret adó „köz”tévé és partnere, Czene államtitkár. A totem kritizálása pedig nem hazaárulás, hanem vélemény. Ami jó, hogy nem mindenkinek ugyanaz.

Tetszett a cikk? Csatlakozz a KARD Facebook-csoportjához:

A KARD blog idén először vesz részt a Goldenblog szavazásán. Szavazatoddal támogathatod a munkánkat, melyet ezúton is tisztelettel megköszönünk.

"Az 1945 utáni béke a háborúmentes Európának az alapvetése, a második világháború előtti sérelmek feladása." - írja a Kettős Mérce blog szerzője, Kell-e nekünk Trianon felülvizsgálata? című bejegyzésében, majd így folytatja: "Magyarország külpolitikai célja nem lehet Trianon visszacsinálása. Több mint 90 évet nem lehet visszacsinálni, azt pedig nem akarhatjuk, hogy más embereknek ugyanolyan szenvedést okozzunk, mint amit nekünk okoztak. Ez is Trianon üzenete.". Zárómondata ez: "Kínos módon, aki a trianoni revíziót kívánja, pont a határon túli magyaroknak árt a legtöbbet".

A külpolitikai lehetőségek és realitások tényleg korlátosak, és bár ez néha megváltozik, hozzá kell tegyük: jó ideje azok. És bár a Mérce szerzőjének jó szándékát nem vitatom, általános megközelítése, alapállása: "ne kavarjunk mi itt, mert úgyis rosszabb lesz", véleményem szerint egy tőről fakad mindazzal, ami a második világháború vége óta domináns volt külpolitikai felfogásunkban, és amely miatt játékterünk ennyire kicsi. Félre ne értsetek, nem határmódosításért kiáltok itt és most (bár van olyan politikai lépés vagy vélemény a túloldalon, amire ez érvként felvethető), de az nagyon zavar, ha azt hallom: felejtsük el a sérelmeket amúgy európai módon - miközben e sérelmek ma, 2012-ben is folyamatosan keletkeznek.

Nem a Mérce posztjának tévedéseit akarom igazítani, de két dolgot előre kell bocsátanom. A Benes-dekrétumokra tényleg jó lenne úgy tekinteni, mint egy letűnt kor jogtörténeti érdekességére - csak hát a csehszlovákiai német és magyar kisebbség 1945-ös jogfosztását kimondó szabályok mind a mai napig hatályosak, a cseh és a szlovák állam jogrendjének részei, és ennek megfelelően a jogalkalmazásban hivatkozhatók is. A békülés első lépése talán ezek hatályon kívül helyezése lenne. Helyesen jegyzi meg a Mérce, hogy ma már nem a trianoni, hanem az 1947-es párizsi béke rögzíti a határokat. Ebben Trianonhoz képest nem "kisebb határmenti városokat" csatoltak el, hanem Pozsonytól délre három falut (kis színes, hogy enélkül a bősi üzemvízcsatorna "C-variánsát" sem, vagy csak nagyon nehezen csinálhatták volna meg a (cseh)szlovákok).

Viszont a "feledjük el a sérelmeket" vélemény útjában sok nagyon is élő, ma is folyamatosan újra megvalósuló probléma áll. Nem is a magyarverésekre gondolok itt, hanem a rendszerszintű bajokra. A határon túli magyar többségű területek közül talán csak a Székelyföldön valósult meg úgy-ahogy az írásbeli kétnyelvűség a közterületeken és a hivatalokban. A szlovák nyelvtörvény diszkriminatív jellege nyilvánvaló, ami különösen azért szembeötlő, mert egy EU-tagállam korlátozza ezzel az EU egyik hivatalos nyelvének használatát. A Kétnyelvű Dél-Szlovákiáért mozgalom Facebook-csoportját is érdemes figyelni, hogy milyen aprónak látszó - helyben azért nagyon fontos! - ügyekért kell napi csatákat vívni több mint félmillió magyarnak. És hát túl sokszor vetődik fel, mind politikusi megnyilvánulásokban, mind pedig - ami még nagyobb gond - közvélemény-kutatásokban, hogy szomszédaink többségi nemzeteinek meghatározó része nem szívesen hall magyar szót országában.

Erre nagyon is adekvát - bár nyilván nem a realitásokat célzó, de jól érthető - válasz, hogy akkor kezdeményezzék ők a határok módosítását, és ez a problémájuk megszűnik. De még felvetés szintjén sincs szó Trianon teljes revíziójáról. Ha nemzetiségi alapon gondolkodunk, akkor Trianon fő gondja nem az ezeréves ország szétszakítása volt - hisz az eredeti országterületen a magyarság az 1900-as évek elején épp csak többségben volt. Nagy és összefüggő területeket már akkor olyan többségben laktak románok, szlovákok, szerbek, ruténok, németek, mint amilyen magyar többsége van ma is a Csallóköznek vagy a Székelyföldnek. A fő gond az, hogy nemcsak ezeket "vették el" (mai román/szlovák értelmezésben: váltak ki!), hanem több millió magyart is, akiknek a kb. a fele az új határok közvetlen közelében élt. Lehetett volna olyan határt is húzni, amely lényegében csak Erdélyben okozott volna érdemi kisebbségi problémákat. A történelem fintora, hogy pl. Hitler 1938-ban egész jól eltalálta ezt a vonalat az első bécsi döntéssel. Nem neki kellett volna.

Szóval a dolog nem fekete-fehér. A "trianoni határok" és az "ezeréves ország" közt azért ott volt - érvekben felvethető szinten maradt is - az etnikai alapú revízió lehetősége, amely sokkal-sokkal kisebb területet érint, nem túl sok más nemzetiségű lakossal, és ezzel kapcsolatos "újabb szenvedés-okozással".

De maradjunk a mai realitások szintjén. Kereshetünk Európában működő modelleket az etnikailag szándékosan rosszul meghúzott határok következményeinek kezelésére. Hogy oldják meg, hogy ne keletkezzenek ma is további sérelmek? A szokásos példa Dél-Tirol. Az első világháború végén Ausztriától Olaszországhoz csatolt, szinte tisztán osztrák-németek lakta vidéken 1972-ben született megállapodás a két ország közt, majd az autonómia végleges formája egy 1992-es egyezménnyel állt elő. Az eredmény: teljes kétnyelvűség írásban is, a hagyományok, a nyelv megőrzése - kelet-európai mércével mérve - akadálytalan.

De hol vagyunk mi ettől?

Igen, haladjuk meg Trianont - a sérelmek elfelejtését azonban az újabbak nem okozásával kell kezdeni! Tehetünk mi is ezért, de a labda még mindig a trianoni határok túloldalán van. És amíg ez a helyzet, Magyarország nem mondhat le egyetlen rendszerszintű megoldási eszközről sem.

Tetszett a cikk? Csatlakozz a KARD Facebook-csoportjához:

Politikai mocorgás hangja hallatszik a sajtóból. A neszre egyre többen kapják fel fejüket, s az értelemben reménykedők máris áhítoznak: lassan eljön hát az ő idejük is. Az a pillanat, amikor a politikai árvák rátalálnak (erkölcsileg tiszta) otthonukra. De vigyázat! A hazavezető út szélén haszonlesők is várakoznak.

Gondoltak már arra, kedves közélet iránt érdeklődő és aggódó honfitársaim, hogy mik lehetnek saját politikai gyengéik? Netán önzetlenségük és empátiájuk? Ezek ugyan pozitív emberi tulajdonságok, de csúnya visszaélésekre is lehetőséget adnak: a bizalmukat, a másokba vetett hitüket tehetik velük kockára, amivel egykoron megajándékoztak egy embert. Egy ismeretlent.

Fogadjunk, hogy megijedtek, amikor Szegedi Csanádot elűzték a Jobbikból! Pedig látják, hamar feltalálta magát: rögtön tanácsot kért a rabbitól.

Egykoron biztosan kétségbe esve nézték végig, ahogy Orbán elfogyasztotta reggelire szövetséges kisgazdáit, így szegény Turi-Kovács Béla némi toporzékolás után kénytelen volt otthagyni az ő szeretett Torgyánt Józsefét! Pedig az élet mindig kegyes volt hozzá: hűségéért és hűtlenségéért cserébe régi és új gazdája is miniszterré léptette elő.

Könnyeket hullajthattak, mialatt Csintalan Sándor bevallotta, mekkora baj van az ő szeretett szoci pártjának elitjével! Végül csak megtalálta a gyógyírt: otthagyta, s azóta már a Fidesz hajójából integet nekünk.

Átkot szórtak, dühöngtek, szitkozódtak, mikor a szuperhős D-209-es Medgyessy Péter hátába tőrt döftek gonosz koalíciós barátai? Mindössze pár hónapot kellett lábadoznia, míg jóságos (azóta tehetségét kamatoztató) utódja utazó nagykövetnek nevezte ki.

Tehetetlenül nézhették éveken keresztül, hogyan hánykolódik hajótöröttként a politika viharos tengerében az oly sok csatát hősiesen megvívott Szűrös Mátyás és Pozsgay Imre! A Fidesz hajója csak rájuk talált s felvette őket.

Tudom, hogy korunk Nostradamusáért, a tragikusan magányos Debreczeni Józsefért is aggódtak! Tették pedig ezt oly feleslegesen: hisz’ a tisztalelkű konzervatív, meg nem értett zsenit végül hazavárta új, liberális családja, a Demokratikus Koalíció. Ahogyan az antikommunista forradalmár Mécs Imrét az MSZP. Meg az SZDSZ.

Önök félthették az elkallódás miatt a dicsőséges lakiteleki Lezsák Sándort, Balsai Istvánt, az igazság miniszterét és Demeter Ervint, a titkok hű szolgáját. Pedig lássák be, az egykor (még) hűséges MDF-esek méltó helyükre kerültek a Fidesz jóvoltából: az Országgyűlés alelnöki posztjára, alkotmánybírói testületbe, kormányhivatal vezetői székébe.

Tudom, vállvetve szurkoltak Szili Katalinnak, hogy Őszöd után is tündökölhessen! S lőn! Miután kitartóan dacolt pártja minden szándékával, s hősi áldozatot is hozott (hisz’ Dugovics Tituszként vetette magát a mélybe házelnöki magaslatából), jutalma nem maradhatott el: rejtélyes angyalok alászálltak és karrierjét megmentve Szociális Unióval ajándékozták meg - egy kis simogatás és alkotmányozás kíséretében jobbról.

Sajnálkozva nézték Sólyom Lászlót, a jogállam bajnokát, hogyan próbál egymaga szembeszállni egyszer a baloldal, másszor a jobboldal gonosz törekvéseivel! De láthatják, tud ő oly ügyesen egyensúlyozni a kötélen, hogy még tomboló viharban sem esne le. Produkcióját sokan felállva tapsolják ma is.

Tisztelt honfitársaim! Új politikai erőben, szövetségben vagy pólusban gondolkodók! Vigyázzanak, mert csúnya átverés áldozataivá válhatnak - még így több mint húsz esztendő után is! Önök közé könnyen befurakodhatnak olyan személyek, akik egyszer már visszaéltek a bizalmukkal! A múlt emberei, akiknél biztosan léteznek érdemesebbek arra, hogy oroszlánrészt vállaljanak közös jövőnk építésében. Az eltévelyedett bárányok viszont magányukban, meg nem értettségükben veszélyes kufárokká váltak. Ők azok, akik lelkesen tartják markukat jó betevőért, amit Önök készségesen megtöltenek újra és újra bizalommal. De miért tennék?

Önök nem elesett politikai árváknak, nem Twist Olivéreknek nyitnának ajtót, hanem tudatosan lavírozó, helyezkedő, bukott hadvezérecskéknek: Alkibiadészoknak. Nagy különbség! Ők nem politikai hajótöröttek, hanem sikerre éhes hozományvadászok, akik bizonyították, hogy a szekértábor mindkét oldalán remekül érzik magukat. Lelkiismeret-furdalás nélkül. Nem értük kellene hát annyira aggódni, inkább a valaha felállított szekértáborok jelenlegi szétbonthatatlansága miatt! Inkább ezek megszüntetésére kellene végre törekedni, hogy az egymástól hermetikusan elzárt politikai gondolkodók újra szóba állhassanak végre egymással és új pólusokat építhessenek fel - közösen.

Önök ugyanis jelenleg politikai árvák: akiket rútul megvezetnek, ha vakon megbíznak a múlt fantomjaiban. Önök igazi politikai árvák: és nem árulásuk miatt váltak azzá! Önök ártatlanok: nem pedig azok, akik Önöket akarják felhasználni saját politikai céljaikra - újra és újra. Miért engednének teret nekik? Engedjenek teret maguknak!

Tetszett a cikk? Csatlakozz a KARD Facebook-csoportjához:

Késő bánat, (ex)Elnök Úr. Ez már nem az Ön pályája. Nincs egy súlycsoportban a nagyokkal. Ehhez vagy bátrabbnak kellene lenni, vagy őszintén unszimpatizálni a hatalommal. Félek, Önnek egyik sem fog menni. Az ellenzék hitegetése, az viszont igen. Fapados.

Sólyom László megszólalásának hatására nagy (szellemi) buli lehetett a hétvégén a kormánnyal szemben kritikus oldalon: nem csoda, hogy néhányan örömittas állapotba kerültek. Török Gábor „Elemez” például olyan jól érezhette magát, hogy ezúttal nem elemzett, csak ünnepélyesen kihirdetett. Az aszófői megnyilatkozásról azt írta: „A beszéd (…) messze túlment egy ilyenkor szokásos köszöntőn, a volt államfő komoly gondolatokkal érkezett…”. Timár Gábor szerint „…megindulhat a valódi konzervatív szellemi pólus magára találása”. Tóth Ákos így dicsőített a Népszabadság oldalán: „néhány átélt, végiggondolt mondat többet ér mindenféle politikaimarketing-közhelynél”. Folytassam a sajtószemlézést? Felesleges.

Sajnos cáfolnom kell szavaikat, honfitársak. Semmi okuk örömre ebben a kérdésben: Sólyom László végiggondolt mondatai ugyanis a markánsan ellenzéki vagy az aktív kritikus embereket érdekli maximum (például Önöket) – sőt, közülük sem biztos, hogy mindenki tájékozódott/tájékozódni fog erről a kis aszófői piknikről. Mert nincs jelentősége. Ez nem a Kossuth tér.

Kedves értelmes politikában reménykedők! Tegyük a szívünkre kezünket, s legyünk végre őszinték magunkhoz: egy bukott államfővel a tarsolyunkban csak önhitegetésig jutunk! Lássunk már világosan: (ex)Elnök Úrnak akkor kellett volna így végiggondolnia mondatait, amikor bársonyszékében méltóztatott helyet foglalni. Akkor kellett volna gondolnia a kétharmadra és következményeire, amikor még ért valamit a szava, amikor még (anti-Gyurcsány elnökként) utat tudott volna mutatni a jobboldalnak. No, nem a homo politicusoknak (azokat úgysem érdekli senkinek szava, maximum gazdájuké), hanem az értelmes, megfontolt jobboldali érzelmű választóknak és az akkori protest szavazóknak. De nem tette. S igen, állítom, tudatosan. Neki az elnöki szék fontosabb volt és egy olyan kormány, amilyet a nép szeret. S lőn, kétharmad – szerette is. Csakhogy a bukott elnök nagy lelkesedésében elszámolta magát: a kétharmaddal ugyanis semmilyen kényszerítő-konszenzuskereső erő nem maradt már ahhoz, hogy T. Miniszterelnök Úr és társai őt válasszák meg újra. A nem elég kiszámítható, nem elég lojális, nem elég csendes elnököt, akinek – ha a forradalmárok épp szükségét érzik - nem tudnak csak úgy odaszólni a piros telefonon, hogy kuss legyen. Borítékolható volt előre, mindenki látta, mindenki tudta. Mindhiába.

Mert Sólyom nem tudta, nem hitte. Ezt az embert egész egyszerűen száműzték, csak ő ezt azóta sem hajlandó tudomásul venni. A kissé sértődött (ex)elnök most épp azzal próbál előretörni, hogy személyével, megszólalásaival reményt kelt az ellenzékben. De sajnos ő már ehhez is kevés. Felkiáltásai ugyanis – bár a reménykedők számára bölcsnek és odamondónak tűnnek – valójában rendkívül bátortalanok és gyengécskék: „véletlenül” mindig akkor és olyan helyen hangzanak el, amikor és ahol a legkisebb zajt keltik. Pedig Sólyomnak tudnia kell (és tudja is), hogy mi a különbség egy ragadozó madár vészjósló vijjogása és egy apró rágcsáló cincogása között. Mindhiába.

Nem állítom, hogy nincs fegyver a kezében. De hogy használni nem fogja, abban biztos vagyok. S nem azért, mert nem tudná, nem azért, mert fél, ha tényleg durrant egyet, nem állnak majd mögé (épp ellenkezőleg: több százezres tömeg is felsorakozna, ha kellene – s ezt neki Kumin Ferenc segítsége nélkül is tudnia kell). Egyszerűen azért nem csinál valójában semmit, mert a szíve nem ide húz. Ezt kellene megérteniük lelkes híveinek is. Mindhiába.

Sólyom, a vadász ezért vagy barlangban lövöldözik, vagy vaktölténnyel játszik. Mindenesetre biztosra megy: reménykedő támogatóit megtartja, a vadat űzi, de nem bántja. Így mindenkinek jó, így mindenki szereti. Igazi természetvédő. Az övék is, a miénk is. Mindhiába.

Tetszett a cikk? Csatlakozz a KARD Facebook-csoportjához: