A KARD a Facebook-on

Őket ajánljuk

Hírfolyam

Friss topikok

Elérhetőség

A KARD blog

e-mail: kard.blog@gmail.com

Facebook: A KARD

Twitter: @KARD_blog

Személyes előregisztráció? Ezt mégis ki kérte?

2012.08.23. 08:27 timargabor

Érdekes, és elég súlyos következményeket előrevetítő témával látszik kezdődni a politikai ősz: a régóta lebegtetett, köztudatban tartott választási előregisztráció - csak azok a választók vehetnek részt majd a terv szerint a parlamenti választáson, akik e szándékukat előzetesen jelzik - kezd konkrét formát ölteni. Elég baj, mert azt mondhattuk eddig is, hogy ilyen lovat nem akartunk, de az biztos, hogy nem pont ezt a részét.

A részleteket feltárja az origo, és véleményt ír róla Poldi bá megmondója is. A tervezet leglényegesebb eleme az, hogy a regisztrációt személyesen, vagy meghatalmazott útján lehessen megtenni.

Mikor is nyúlt legutóbb a Fidesz a kötelező személyes megjelenés fétiséhez? Ja igen, 2010 végén, a nyugdíjeinstandkor. Akkor, aki maradni akart, annak személyesen kellett elmennie a hivatalba (akkor még a meghatalmazást sem tették lehetővé: poénkodtunk is mindenórás feleségemmel, hogy szerencsére a nyugdíjbiztosító és a szülészet közel vannak egymáshoz). Akkor nyilvánvaló - és sikeres - volt a szándék, a hivatali procedúrát zsigerből rühellő polgárok döntő része nem ment el. Egy részük nyilván azért, mert egyetértett nyugdíjalapjának államosításával, de azért kíváncsi lettem volna arra, hogy ha az államiba átlépéshez kell a hivatali út személyes megjelenéssel, hányan is lépnek oda.


Na és most megint ez. Ráadásul szó nincs szakmai anyagról. Ez az egész nem más a tudósítás szerint, mint a Fidesz elnökségének véleménye. Nekem ez a második, talán még az előzőnél is messzebbre vezető bajom. Ki az, ki választotta? Én biztos nem, de a Fidesz-szavazók sem. Az, hogy egy párt elnöksége gyakorlatilag kontroll nélkül - és nyilván az adott párt érdekében! - megtehessen bármilyen érdemi változtatást a közjogi rendszerben, itthon talán 1988-ban, a Kádár-rendszer végnapjai előtt fordulhatott elő utoljára. Jó, tudom, kétharmad, meg a nép legitimálta. Csak azt felejtjük el mindig, hogy nem ezt legitimálta! Erre sehol nem kért felhatalmazást a választóktól a Fidesz (meg a nyugdíjeinstandra se persze, sőt). A nép pontosan arra adott felhatalmazást, hogy gyurcsánytakaroggy, ezt azért nem lehet biankó csekként értelmezni. Illetve lehet, ha nem kell szembenézni a következő választás hasonló közvéleményével. Meg azzal, hogy a Fidesz olyan párt, amely a választót a hivatalokba küldi egy plusz körre, ha valamit nagyon el akar érni.

Az meg külön kis színes, hogy miközben idehaza menjen csak mindenki (vagy a meghatalmazottja) személyesen a hivatalba előregisztrálni, a határon túl levélben, meg elektronikus ügyfélkapun, naja. Olyan már nincs az AlkAlaptörvényben, hogy nem lehet megkülönböztetést tenni a magyar állampolgárok között? Abban, amit másfél éve az Asztalnál (jujj) kértem, még volt.

Én azért egyetértek a KIM véleményével: az előregisztrációt a lehető legegyszerűbbé kéne tenni. Például úgy, hogy ne is legyen. Gumicsont lerágva, lássuk a következőt.

UPDATE: "Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter szerdán a Magyar Nemzetnek azt mondta, hogy a kormány tervei szerint elsősorban a választási irodákban lehetne feliratkozni a 2014-es országgyűlési választásokra" - írja az Index. Ez a megoldás a kistelepüléseken élőket érintené a leghátrányosabban. Hm, nem pont ez a csoport a Fidesz egyik legstabilabb bázisa?

Kérés az előregisztrációt esetleg lelkesen pártoló kommenterekhez: gondolják végig, ha kétharmaddal Horn húzza elő ezt a tervet anno, akkor is tetszett volna?

Tetszett a cikk? Csatlakozz a KARD Facebook-csoportjához:

A KARD blog idén először vesz részt a Goldenblog szavazásán. Szavazatoddal támogathatod a munkánkat, melyet ezúton is tisztelettel megköszönünk.

Tegyük a KARD blogot a könyvjelzők közé

RSS hírfolyam a blog bejegyzéseiről

290 komment · 6 trackback

Címkék: államhatalom előregisztráció politikai rendszer

A bejegyzés trackback címe:

https://kard.blog.hu/api/trackback/id/tr864727204

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Egyikre sem. Legyen az is egy érvényes szavazat! 2012.08.23. 12:59:05

Mik is a legnagyobb és alapvető fő gondok hazánkban? Már régebben felsoroltam és most a szavazási feliratkozás mizéria miatt talán elgondolkoznak rajta egyesek. Mert nem csak én, hanem egyre többen ebben, vagy hasonló változásokban látják a kiút egyik ...

Trackback: Egyikre sem. Legyen az is egy érvényes szavazat! 2012.08.23. 12:59:00

Mik is a legnagyobb és alapvető fő gondok hazánkban? Már régebben felsoroltam és most a szavazási feliratkozás mizéria miatt talán elgondolkoznak rajta egyesek. Mert nem csak én, hanem egyre többen ebben, vagy hasonló változásokban látják a kiút egyik ...

Trackback: Ió-ció-regiszráció 2012.08.23. 11:02:56

Mi más is szakíthatná meg az olimpiai játékok alatti bő két hét emelkedett hangulatát, mintegy jó kis belpolitikai izmozás. A nettó blődséggel nem vagyok hajlandó foglalkozni, az ilyen szakadár félázsiaiakat az már csak legyintésre készteti. Ez az új d...

Trackback: Hová bújik Orbán Viktor a magyarok elől október 23-án? 2012.08.23. 10:02:30

Orbán retteg. Nem jelenik meg az állami ünnepségeken, nem mond beszédeket nyilvános helyen, nem konzultál, hanem értesít, és kordonnal vetette körbe a miniszterelnöki villát. Retteg attól, hogy megint kifütyülik, hogy megint lebuzizzák, retteg, hogy me...

Trackback: Fogy a fideszes disznó, kampányolni indul Lázár János 2012.08.23. 10:00:19

Hogyan lehetne 3 millióval több moslékzabáló Magyarországon? A néhány éve még 5 millió példányból álló hazai populáció az idén 3 millióra csökkent, ezért Lázár János feladatot kapott: növelni kell a disznók számát! Nyilván nem a sertéságazat fellendíté...

Trackback: Mandiner blogajánló 2012.08.23. 08:48:02

Ezt a posztot ajánlottuk a Mandiner blogajánlójában.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

hhh. 2012.08.23. 11:30:50

@hardw: foskám, maradjunk ennyiben. te meg akkor használj többes számot, ha valakik szavaznak majd rád, evör. addig próbáld csak felfogni a "demokráciát", a fékek és ellensúlyok kifinomult rendszerét ;)

Arbet 2012.08.23. 11:31:26

@Misi56: Egyet ne feledj. Sosem a szavazókkal van a gond ebben az országban, hanem azokkal akikre szavazni lehet. Pl ebben az országban '46 óta felesleges elmenni szavazni, mert csak ugyan arra adhatod le a voksodat. Ha van regisztráció a politikusok akkor is el fogják lopni a pénzt a becsületes szavazóktól, ha nincs regisztráció akkor is. Az egészben az abszurd az, hogy azoktól várjuk a megoldást akiktől tudjuk, hogy nem fogjuk megkapni. Ha magyarországon egy ember elmegy szavazni az már önellentmondásba ütközik .

Misi56 2012.08.23. 11:32:06

@timargabor: O.K. Kösz közben rájöttem!Elnézést, igy teljesen jó. Azért van itt egy- két idióta!

Misi56 2012.08.23. 11:33:35

@Arbet: Egyetértünk: ezért sem kell regisztráció. Az menjen aki akar.....

Behajtó70 2012.08.23. 11:33:37

"A nép pontosan arra adott felhatalmazást, hogy gyurcsánytakaroggy, ezt azért nem lehet biankó csekként értelmezni"

Mielőtt tévednél, és még izzadtságszagúbb lennél:

A "gyurcsánytakaroggy", az az 50%+1.

A képviselők kétharmada, az a biankó csekk.

A többi meg csak böfögés!

Disintegrator Rising · http://disintegrator.blog.hu/ 2012.08.23. 11:34:33

@hardw: milyen? normális. és nem mellesleg kétharmaddal kormányt váltottak :) szal ennyit erről :)

@Nyekenyóka.: hm, sajnos nemtud. sajnálom tényleg én is, de nemtud.

@belekotty: jókérdés. én szivesen lennék a fődiktátor. akinek nem tetszene az nem járna túl jól, dehát minden háborúnak vannak áldozatai... a többségnek amúgy tetszene.

Misi56 2012.08.23. 11:35:10

@hhh.: Ma hol van fék és ellensúly ? Nemhogy rendszerben...

nutzo 2012.08.23. 11:37:03

@belekotty: Ok, en a vilageletemben annak a hive voltam, amit a gorogok csinaltak. Ott sem minden paraszt pofazott bele a temaba, hanem fizettek erte. Erdekes modon a gorog "demokraciat" mindenki isteniti, itt meg mindneki hozong, hogy Lakatos Kolompart urambocsa ne a kapott gulyas (nem erdekel, hogy ki miert fog fikazni a megjegyzes miatt, ott lakom, ahol ez megtortent) miatt menjen szavazni, hanem gondolja at, hogy kire voksol.

Fekete Dália 2012.08.23. 11:37:30

@VT Man:
Nekem unalmas már orbán pofája és a hozzá csatlakozó többi parazitáé, akiket a tömeg a rendszerváltás óta eltart, akik egy kapavágással sem járultak hozzá az ország költségvetéséhez.
Azt sem tudják mi az, hogy munka.
Egy dolog írható a számlájukra: az államdósság növelése, dollármillszázmilliárdok kivándoroltatása, svájci, ázsiai és tengerentúli bankszámlákra.

És igenis orbán pszichiátriai betegként eltöltött "pár" napot egy vidéki egyetem zártosztályán.
Azóta pont ennek az intézetnek a profja halt meg különös körülmények között, éppen azon a napon, amikor gyomormosást hajtottak végre az egyik kolleganőjénél a sürgősségin.
Mindenki a reggeli kávéra panaszkodott.

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2012.08.23. 11:38:58

Mi van akkor, ha regisztrálok, majd nem megyek el a szavazás napján?

Flúgatlan 2012.08.23. 11:39:04

Konkrétan az előregisztrációt én nem kéretem, de valamit régóta szeretnék, ami egy szűrő a szavazók előtt:
-- senkit sem tilt el a szavazástól eleve, akinek eddig volt szavazati joga
-- egy kis gátat állít fel, amit a kevésbé tudatos választók nagyobb arányban nem ugranak át, mint a tudatosak.

Ezeknek az előregisztráció megfelel. (Szerintem, de ugye, itt az emberek véleményére vagytok kíváncsiak.)

Ezért én támogatom ezt az ötletet.

És igen, akkor is támogatnám, ha az MSZP/Horn Gyula stb. vetné fel. (Bár ők nem tették és nem is fogják, mert szavazóbázisuk jelentősebb része kevésbé tudatos, mint a Fidesz táboré.)

Az előregisztrációra vagy bármi másra, ami egy kicsit szűri a szavazókat pedig épp a demokrácia védelmében van szükség, mert az a demokrácia, ahol pillanatnyi ötlettől, agymosástól, stb. vezérelt tömegek ízlését jobban eltaláló pártok irányítanak: bukásra van ítélve. És akkor tényleg valami diktatúra jön.

Nem egy ideális megoldás ez, de jó irányba tett lépés.

A cikk címére én úgy válaszolnék: ezt konkrétan én nem kértem, de ilyesmi irányú lépéseket igen és támogatom a bevezetést.

DR. Smit Pal 2012.08.23. 11:39:50

Jo az elozetes regisztracio, de ugy kene megoldani, hogy megkerdezik, az illetot, kire akar szavazni. Es ha valami idiotasagot mond, peldaul mszp, vagy LMP, akkor ne adjanak neki szavazati jogot, mert idiotakra nincs szuksege az orszagnak.

Fekete Dália 2012.08.23. 11:40:30

Szóval többen is rosszul érezték magukat a kávétól.

A betegéletutat és a kórlapokat szépen megsemmisítették, hogy nyoma sem maradjon a kedves vezér kórtörténetének.

Pan Modry 2012.08.23. 11:40:33

En azt nem ertem mi a faszert nem lehet a neten beregisztralni legalabb.

(Egyebkent gondolom azert mert az atlag fidesz szavazo buta mint a pocs, es gondot jelentene neki)

hardw 2012.08.23. 11:42:20

@hhh.: ha gondolod, megkérdezheted, mennyire érdekelnek a provokáló üzeneteid, de szerintem magadtól is kitalálod. az oktatást pedig köszönöm, de nem tartok rá igényt, még így ingyen sem:D

javaslom, hogy keress valaki más olyat, akiben egy cseppnyi érzelemkilengést is okoznak a szavaid :D

timargabor · http://kard.blog.hu 2012.08.23. 11:46:23

UPDATE: "Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter szerdán a Magyar Nemzetnek azt mondta, hogy a kormány tervei szerint elsősorban a választási irodákban lehetne feliratkozni a 2014-es országgyűlési választásokra" - írja az Index. Ez a megoldás a kistelepüléseken élőket érintené a leghátrányosabban. Hm, nem pont ez a csoport a Fidesz egyik legstabilabb bázisa?

hhh. 2012.08.23. 11:47:23

@hardw: csakhogy beláttad, hogy a fosfröcsögésnek semmi értelme ;)

VT Man 2012.08.23. 11:49:12

@Pfullendorfi Ida,Hohenberg Gertrud=Rudolf:
"És igenis orbán pszichiátriai betegként eltöltött "pár" napot egy vidéki egyetem zártosztályán.
Azóta pont ennek az intézetnek a profja halt meg különös körülmények között, éppen azon a napon, amikor gyomormosást hajtottak végre az egyik kolleganőjénél a sürgősségin.
Mindenki a reggeli kávéra panaszkodott. "

Ez egy nagyon kemény rágalmazás, ha nem igaz.

Ha bizonyítékokat tudsz mutatni, akkor esetleg elhiszem.

VT Man 2012.08.23. 11:50:26

@egy maréknyi dollár:
"No, de nem is teszik ezt, hanem minden autóst megsarcolnak, függetlenül attól, hogy okoz-e szerencsétlenséget."

A súlyadót nem 2010-ben vezették be, csak szólok.

Az autó átírási illetéket sem.

hardw 2012.08.23. 11:51:15

@Disintegrator Rising: az a 2/3 valójában 2.7 millió ember, a választási rendszer meg olyan amilyen.

szerintem felesleges itt 2/3-ról beszélni meg 15 millió magyarkodni, mert az a 2/3 a lakosság negyede, vagy a 15 millió magyar hatoda.

de hogy ne legyen csúsztatás, valójában 8 millió magyar szavazóképes, annak a 2.7 millió a harmada, ugyanezt az arány 15 (12) millió magyarral nézve valamivel több mint az ötöde.

nesze neked kétharmad:D

VT Man 2012.08.23. 11:52:21

@timargabor:
"ezzel azt mondod, hogy ezt *kell* csinálni: lopni kormányon, spájzolni, választáson szétszórni."

Nem. Azt mondom, hogy ezt CSINÁLJÁK.

amit még megtehetsz 2012.08.23. 11:52:47

a jó rohadt krva anyukájukat azt....

Fekete Dália 2012.08.23. 11:53:03

@VT Man:
Már melyik a rágalmazás?

Nyekenyóka · http://www.hir24.hu/elet-stilus/2014/02/19/itt-a-bizonyitek-a-netes-trollok-pszichopatak/ 2012.08.23. 11:53:35

@hardw:

Semmilyen párt nem tudna 67%-ot begyűjteni. Még Putyin sem az oroszoknál, bár imádják őt láthatóan a ruszkik.

szekertabor · provo.blog.hu 2012.08.23. 11:54:42

Én konkrétan 2004 óta tiltakozom az ellen, hogy egy népszavazáson azokat is beleszámítják az érvényességet eldöntők közé, akiket a közügyek nem is érdekelnek. Én azt gondolom, hogy a népszavazás érvényességét is csak akkor lehessen távolmaradásommal befolyásolni, ha ezt a szándékomat előre jeleztem. Vagyis ne a lustaság döntsön egy-egy közösségek sorsát eldöntő kérdésben, hanem az egyénileg kifejezett akarat.

Más kérdés, hogy a közügyekbe történő beleszólást kössük-e valamilyen minimális ismeretszinthez. A kampányok ugyanis értelemszerűen nem a kialakult véleménnyel rendelkezőket próbálják meg (drágán és demagóg hazudozással) jobb belátásra bírni, hanem a sokszor érdektelenségből fakadó ismerethiány miatt tétovázókat (mellesleg ezek vannak többen). Ezen lehetne segíteni azzal, ha az előregisztráció során egy egyszerű teszttel kideríthetnénk, hogy az illetőnek vannak-e ismeretei a közügyekről, és képes e a szükséges ismeretek megszerzésére (fel tud-e sorolni 2 hírműsort vagy 2 napilapot, tudja-e, ki az aktuális miniszterelnök, stb.). Az itt elért eredmények alapján pedig súlyozottan számítana az általa leadott szavazat.

Disintegrator Rising · http://disintegrator.blog.hu/ 2012.08.23. 11:55:43

@timargabor: a fideszesek összetartóak, meg fogják oldani hogy feliratkozzanak hidd el. eddig se ők ajvékoltak a dolog ellen.

@hardw: a kétharmad az azt jelenti hogy a parlamentben ülő képviselők két harmada kormánypárti. ugyhogy erről ennyit. ez a tipikus mszp-s duma, hogy nem birjátok feldolgozni hogy kétharmados a fidesz, de attól még az, ez pedig tény, vitázni vele teljesen hiábavaló és felesleges.

hardw 2012.08.23. 11:58:59

@Disintegrator Rising: a kétharmad valóban a parlamentben ülök kétharmada, viszont a kormánypárt hagyományos az emberek többségeként beszél róla.

maximum 2.7 millió ember ment el erre az állatra szavazni, és több soha a büdös életben nem lesz, mert ebben rengeteg ember benne van, aki az előző 8 év ellen szavazott csakazértis.

fel kellene fogni, hogy a narancsos buzik 1.5 millióan vannak, és maximum 2.7 millióra képesek úgy, hogy az előző rendszer mindent elcseszett, amit lehetett.

szóval jöjjön az az 1.5 milliós iq siserehad... muhaha:D

Flúgatlan 2012.08.23. 11:59:26

@szekertabor: Támogatlak.

Én is egy igen primitív vizsgához kötném, valaki élhet-e a szavazati jogával. Aki nem tudja, ki most a miniszterelnök és ki a köztársasági elnök, vagy hogy van-e most olyan párt, hogy MSZMP, az nem ért hozzá, ne szóljon bele az ország ügyeibe. Csak ezt a véleményuralók egyértelműen a demokrácia elárulásának tartanák, ezért irreális a bevezetése.

Az előregisztráció is nagy balhét kavar, pedig az csak a szándékot kéri, nem is egy minimális tudást. De talán ez bevezethető. Én szurkolok, hogy legyen.

egy maréknyi dollár 2012.08.23. 12:02:29

@VT Man: Egy szóval nem mondtam, hogy így történt.A súlyadó(azóta:teljesítmény-adó) is egy mocskos sarc, de ez a tény nem tünteti fel jobb színben a "baleseti" adót.

2012.08.23. 12:02:58

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn: Attól függ. Ha benne vagy a kubatov adatbázisban akkor deportálás, ha nm, akkor jutalomfalat.

Nyekenyóka · http://www.hir24.hu/elet-stilus/2014/02/19/itt-a-bizonyitek-a-netes-trollok-pszichopatak/ 2012.08.23. 12:03:04

@Flúgatlan:

De akkor is sokaknak kilómétereket kell utazni, hogy feliratkozhassanak! Szavazni szinte minden faluban lehet, viszont regisztrálni csak ilyen-olyan lófasz irodákban, az meg nincs falun!
Erről ennyit. Urna meg nem lesz több 100 embernek.

Arbet 2012.08.23. 12:04:06

@szekertabor: Azok akik nem mennek el szavazni sokkal felelősebbek és több eszük van azoknál akik elmennek.

Egy példa: Van egy étterem ami konkrétan szart árul ami körül legyek repkednek és mindezt a te pénzedből tartják fent, kötelező befizetned neki havonta 150ezret. 4 évente elmehetsz megválasztani a főszakácsot. Az egyik narancs színű szart rak eléd a másik vörös színűt a harmadik zöldet stb stb.. mindegyiknek ugyan olyan büdös szaga van és az íze is ugyan olyan.

Na most az az okos ember aki éljenzi ezt az éttermet és minden nap megeszi a szart, még szakácsot is választ 4 évente, vagy az aki a közelébe sem megy?

lyia (törölt) 2012.08.23. 12:06:22

Szerintem az ostoba, rossz szándékú, a nemzet (vagy inkább a haza) számára kifejezetten kártékony embereket nem lehet elzárni a választástól, mert - bármilyen hihetetlen is - többségüknek még érettségije is van, és a politika is érdekli (a maga módján). Ha aztán egy adott választáson éppen ezek (illetve az általuk preferált pártok) kerülnek többségbe, megnézhetjük a hazánkat (amelynek mikénti működésébe egyébként - szintén a Fidesz-Kdnp jóvoltából) 2014-től már azok a magukat magyarnak vallók is beleszólnak majd, akik egy másik országot (nem vitatom) kénytelenek saját hazájuknak tudni (habár nekem nem lenne ellenemre, hogy települjön át Magyarországra, aki bele akar szólni az ügyeibe, mert miért lenne tájékozottabb egy határon túli "magyar" a hazai politikában, mint egy aluliskolázott magyarországi választó?

Mindent egybevetve: a regisztráció nem old meg semmit, viszont növeli a bürokráciát és a költségeket, újabb lehetőséget biztosít válastztással összefüggő csalásokra, továbbá megint egy olyan fideszes ötlet, ami egymásnak ugrasztja Magyarország polgárait (kinek az érdekében is?).

Ceterum censeo: Le Orbánnal ...

2012.08.23. 12:06:40

@szekertabor: IQ tesztet ne kelljen kitölteni? Menjetek már...

Arbet 2012.08.23. 12:10:16

@Flúgatlan: Ezen az egyszerű teszten még te is megbuknál. Aki van akkora hülye, hogy elmegy bármelyik pártra is szavazni az már eleve nem nórmális.

Egy átlagember mennyit ért a politikához?
Semennyit.

Honnan értesül?
Médiából.

A média objektív és független a rendszertől?
Nem

Akkor meg a tájékozottság egyenlő azzal, hogy az unalomig csépelt politikai frázisokat befogadja és vissza is tudja mondani?

Nem. Tájékozott az az ember aki felismeri a médiában hangzottaktól független, hogy nincs különbség azok között a pártok között akikre szavazni lehet.

hardw 2012.08.23. 12:12:47

@Arbet: a tájékozott ember felismeri, de a felelős legalább 4 évente megpróbál tenni ellene. bár a logikád szerint annak sincs sok értelme, és ezt elismerem, úgyis a kampány dönt és úgyis csak rosszak közül lehet választani.

nem tudok az elmúlt 20 évből olyan pártot mondani, akire egy kicsit is szívesen szavaztam. pedig mindig szavaztam.

akkor mi a megoldás? max a társadalmi összefogás, de az meg nálunk hagyományosan nincs.

belekotty 2012.08.23. 12:13:51

@Arbet: "Egy példa: Van egy étterem ami konkrétan szart árul ami körül legyek repkednek és mindezt a te pénzedből tartják fent, kötelező befizetned neki havonta 150ezret. 4 évente elmehetsz megválasztani a főszakácsot. Az egyik narancs színű szart rak eléd a másik vörös színűt a harmadik zöldet stb stb.. mindegyiknek ugyan olyan büdös szaga van és az íze is ugyan olyan. "
- Aha, csak éppen nem ehetsz sehol máshol, ha nem mész oda éhen halsz. Látom az ész osztásánál sem mentél el.

Disintegrator Rising · http://disintegrator.blog.hu/ 2012.08.23. 12:15:31

@hardw: és? ha 2 ember szavazott rá és 1 meg nem és úgy lett kétharmada, akkor is kétharmada van, tökéletesen mindegy. a lényeg az hogy a parlamentben mi van, mert ott hozzák a törvényeket, nem az utcán.

Arbet 2012.08.23. 12:19:36

@belekotty: Ha téged meg lehet etetni a szarral és elhiszed, hogy csak ez az egy választásod van akkor elég korlátolt vagy. És még te jellemzel mást, hogy nem állt sorba észosztásnál? :D Böszme birka. Edd csak tovább és mosolyogj szép barna vigyorral.

Pan Modry 2012.08.23. 12:19:42

@Flúgatlan:

HA mar valamihez, akkor en nem azt neznem hogy tud-e alapdolgokat, hanem mondjuk mennyi szja-t fizet.
Aki kevesebbet fizet, pofazzon bele kevesbe a dolgokba, aki meg nem fizet, az meg ne/vagy csak minimalisan pofazzon bele a dolgokba.

dukeekud 2012.08.23. 12:20:30

Szerintem nem baj, ha elorre tudjak hanyan akarnak szavazni, igy el lehet kerulni a multkori incidenst, hogy nem tudtak lekezelni a nagyszamu valasztot. Es este tiz orakor meg kilometeres sorok kigyoztak az utcan. Ezt mindenkepp el kell kerulni, erre jo lesz a regisztracio.

vénkujon 2012.08.23. 12:21:41

@Disintegrator Rising: "a kétharmad az azt jelenti hogy..." értem én ezt, amit mondassz b+. nekem csak azzal van bajom, hogy droidmódjára fogadod el a legordasabb faszságokat amit a fiatalok csinálnak. ezzel meg akkor most mire megyünk bazmeg? annyira be van fosva a fidesztábor a komcsiktól, hogy a legelemibb pücü kis kritikát sem fogalmazzátok meg? bazmeg.
a fidesz csak a propagandához ért. ebből nem lesz gdp. baszod.

hardw 2012.08.23. 12:22:31

@Disintegrator Rising: de szerinted ezt ki vitatja el?

de ettől még nekem csak nem kell komolyan vennem őt a 3 szavazatával, nem?

olvasd már vissza a threadet, elcsúsztattad az állításom az érvelésedbe, majd miközben én maradtam az eredeti témánál, megpróbálsz meggyőzni a csúsztatással az igazadról.

nincs igazad. lakatos rómeóra pontosan az 1/3 szavazott, miközben azt ordibálja, hogy magyarország többsége. az ország 2/3-a nem szavazott vagy másra szavazott, de nem rá. innentől fogva akárhogyan is csúrjük-csavarjuk a történetet, viktorkának volt 2.7 millió talpnyalója, és nem pedig 5.4.

lófaszra adtam én neki megbízást, max arra hogy megpucolja a cipőmet és közben elmesélje, mit mert beleálmodni a felcsúti mocsárba miközben az apja láthatóan jópárszor szarráverte gyerekkorában.

Arbet 2012.08.23. 12:23:42

@hardw: Ez a legszebb az egészben, hogy nincs megoldás. Össze tényleg nem fog soha ebben az országban senki sem. Ezért a legjobb amit tehetsz, hogy nagyívben leszarod a politikát és nem mész el szavazni. Ha a média beszámol arról, hogy összvissz félmillió ember ment el szavazni, az nagyobb hírértékkel bír, mint bármilyen kampány. Magyarán többet érsz el azzal, ha nem szavazol, mintha elmennél és odaraknád az x-et tökmindegy hova.

Disintegrator Rising · http://disintegrator.blog.hu/ 2012.08.23. 12:24:36

@hardw: aki nem szavazott az nemszavazó, tehát nem számít. viktorkának 2014ben is lesz elég talpnyalója, hogy hatalomban maradjon remélem.

@vénkujon: már most ezermilliárdszor jobban állunk mintha az mszp maradt volna a hatalomban.

belekotty 2012.08.23. 12:28:15

@Disintegrator Rising: "már most ezermilliárdszor jobban állunk mintha az mszp maradt volna a hatalomban." - miért is?

hardw 2012.08.23. 12:28:41

@Arbet: igen, csak ebben az esetben meg elmegy az összes fideszdroid behúzni az ikszet a nagyvezírnek, és a végén még 4/3-a lesz... :D

2014 lesz a fordulópont. ha ez megy tovább, fogja magát az értelmiség, és kimegy a picsába. a narancsosok meg esznek majd kenyérjeggyel:D

belekotty 2012.08.23. 12:29:15

@Arbet: Agyatlanka! Ha nem választasz, akkor mennyivel lesz jobb? A faék hozzád képest mérnöki bravúr.

flort 2012.08.23. 12:30:01

@Flúgatlan: "Az előregisztrációra vagy bármi másra, ami egy kicsit szűri a szavazókat pedig épp a demokrácia védelmében van szükség, mert az a demokrácia, ahol pillanatnyi ötlettől, agymosástól, stb. vezérelt tömegek ízlését jobban eltaláló pártok irányítanak: bukásra van ítélve."

Hát, ha a Disintegrator Rising, vagy Lencsés István néven írogató, már előre lelkes regisztrálókat nézed, így is az agymosottak lesznek többségben.

Egyébként szerintem ha megvalósítják, az egész majomkodás két csoport erőteljes felülreprezentációjához fog vezetni: a hívők (akik nyitott szájjal járulnak áldozni) és a szurkolók, akik elég könnyen irányíthatóak.

Én abban bízom, hogy lesz némi európai nyomás, mégiscsak egy alapjogról van szó. Emlékszel, hogy mikor járt itt utoljára szalonképes miniszterelnök? vagy O.V. a közös fotózások előtti negyedórás protokollmosolygásoktól eltekintve mikor tárgyalt bárki európai vezetővel?

Na ez a baj.

Disintegrator Rising · http://disintegrator.blog.hu/ 2012.08.23. 12:37:14

@Arbet: egyedül a fideszesek képesek általában az összefogásra, ezért fog 2014ben is nyerni a fidesz.

timargabor · http://kard.blog.hu 2012.08.23. 12:37:33

@VT Man: OK rendben, ezek szerint ez a rendszer (mindenki lopjon a választásra pénzt) szerinted sem jó.

Viszont az eggyel előző körben ennek a rendszernek a létét hoztad fel érvként a regisztráció elfogadhatóságára ("Miért ne tudná más párt megtenni?"). A rendszert megszüntetni kell, nem ilyen nyakatekert módon alkalmazkodni hozzá.

Megjegyzem, sokan arra panaszkodnak a kommentelők közül, hogy nincs kire szavazni. Hát, így az új szereplők belépése tovább nehezedik. Feltűnt már, hogy aki nem regisztrál, az kopogtatót sem kap?

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2012.08.23. 12:53:13

@VT Man: Neked is van bizonyítékod a szocik által ellopott pénz összegére és a lopás tényére is?

béla a görög (törölt) 2012.08.23. 12:55:22

UPDATE-hez: Ne aggódj majd kitalálják, hogy a szombathelyiek a záhonyi választási irodában előreg-gelhetnek... a győriek meg Gyulán. Bpestieknek meg 3 nagyvárosban is előregisztrálni kell magukat. Ezekből bármit kinézek csak "még egy kis hatalmat"
Egyébként dögöljenek meg.
Végig fogom ugrálni az összes sírját.
Ennyi a véleményem.

Fekete Dália 2012.08.23. 13:00:04

@béla a görög:
:))))

Vigyázzatok, mert ezeknek akkora agymenésük van, hogy a regisztráló lapokról DNS mintát, ujjlenyomatot, és egyéb profilokat gyűjtenek a szavazókról.

IGe · http://vilagnezet.blog.hu/ 2012.08.23. 13:02:25

Egyik Pártra Sem
137 ember kedveli · 3.193 ember beszél erről
www.facebook.com/EgyikPartraSem

Rólunk
Egyik pártra sem szavazok, mert a pártok inkább csak akadályozzák a közmegegyezést. Az egypárti után, le a többpárti diktatúrával is!

Küldetés
Alapítani kell egy mozgalmat, egyesületet, pártot. A neve: Egyikre Sem. Jelvénye a teljes fehérség. A fő célja, hogy egy ilyen szavazat is érvényes legyen és számítson. Szerintem, a szavazólapon elég sokan beikszelnék.

Leírás
I.§. Bármilyen választáson, szavazáson lennie kell igen, nem és tartózkodom lehetőségnek. Tehát a listás szavazásnál is, az egyik pártra, egyik képviselőre sem választásnak. Az e nélkül lefolytatott választások lényegében választási csalások.

II.§. Hasonlóan, mint a gazdaságban a monopolellenes törvények, a politikában sem lehessen egyik pártnak és semmilyen tömörülésnek, vagy egyénnek sem 48%-ot
meghaladó törvényalkotói és hatalmi befolyása. Ezzel el lehet kerülni a 1948-1989 tartó egypárti és a jelenlegi 2010-től tartó többpárti diktatúrát. A pártok inkább csak akadályozzák a közmegegyezést.

III.§. A parlament és a közvetett demokrácia egy elavult intézmény. Helyette meg kell teremteni a közvetlen és kiszélesített demokráciát. 200-400 ember sohasem dönthessen egy ország érdeke felől. Azok maximum a szavazásra feltett változatokat előkészíthetik és megvitathatják. Minimum 250 000 fő, sokkal gyakoribb váltásban, mint 4 évenkénti választás, szavazzon meg minden egyes fontosabb törvényt. Ennek lehetőségei már régen megvannak.

IV.§. Ameddig átmenet van a közvetettből a közvetlen demokráciába, addig is az országgyűlésben minden szavazás titkos. Tilos és súlyosan büntetendő a frakciófegyelemből elvárt, vagy elrendelt szavazási rend. Jelenleg, a kötelező szavazás elrendelése miatt, elég lenne 4 embernek, egy-egy pártonként, ülni szavazáskor. A többi csak díszletnek ül, vagy alszik bent.

Együttműködünk mindazokkal, akik az egyikre sem szavazatot érvényesnek és befolyásoló tényezőnek akarják tekinteni.

TrueY · http://qltura.blog.hu 2012.08.23. 13:07:40

Én pl. kötelezővé tenném a szavazáson való részvételt. Ahogy korábban már kicsit bővebben is (meglehetős vihart kavarva) kifejtettem:

qltura.blog.hu/2012/02/17/adashiba_szavazasi_technikak

Mindfield 2012.08.23. 13:09:07

"Személyes előregisztráció? Ezt mégis ki kérte?"

Orbán. És őt ebben az országban nem szokás visszautasítani.

mikerbiker 2012.08.23. 13:10:55

@IGe: inkább le sem írom...

rókafogta 2012.08.23. 13:11:50

@szekertabor: Természetesen majd Te vagy a hozzád hasonlók (ne adj isten Fideszek teszik fel a teszt kérdéseket vagy O.V személyesen) és döntik el ki az aki méltó , képes felfogni a szavazás fontosságát és ki az aki befolyásolható sík hülye, agy mosott kampánynak bedőlő marha............ Hát akkor ahogy elnézem a mostani sok birkát azt a 8,2 milliót amiből persze csak kb. 3,5 millió volt igaz birka a többi sunyi lapító birka akkor (vagy el kéne dönteni a 100% szavazóból ki a sík hülye kérdés jobbról vagy balról nézzük - mit az ábra mutatja jobbról kell nézni tehát aki nem a Fideszre szavazott az ostoba kampánynak bedőlő marha vagy még is csak fordítva? Tehát a megoldás: 368 (+ a családtagjaik ) szavaznak mert mi mind megtévesztett kampánynak bedőlő felelőtlen marhák vagyunk, de tulajdon kép meg se kell szavazni őket hanem egy bizottság kiválasztja őket (de a legjobb ha személyesen O.V)a következő választáson (feltéve ha lesz) vagy olyan lesz mint régen Hazafias Népfront jelöltje vagy Hazafias Népfront jelöltje,de komolyra fordítva a szót az elmúlt választáson van valakinek konkrét szám adata hány szavazót vettek meg,vagy ki és hány homályos agyú szavazott és befolyásolta az eredményt?Ja és ki kit tart homályos agyúnak?

coeurace 2012.08.23. 13:13:21

@SontPent: értelmi cenzus? 8 általános alapján? Nem tartom jó ötletnek! Nagymamám 4 elemit végzett és értelmes ember, ezzel szemben sok általános iskolát elvégzett emberről ezt nem mondanám el feltétlenül.

Be kéne látni, hogy a demokrácia rossz, mert mindenféle emberek elmennek szavazni. A demokrácia viszont éppen azért jó is, mert mindenféle emberek elmehetnek szavazni (pl. te, én meg a Pisti...). Ebben az országban a politikai részvétel jogáért 1222 óta harcolnak rendszeresen akiket épp kihagynak belőle. 1515, 1701, 1848 és 1956 a legvéresebb momentumai ennek a küzdelemnek. Ahol ennyi ember halt már meg azért, hogy mindenki elmondhassa a véleményét, ott a hagyomány lábbal tiprása és szentségtörés a szavazati jog korlátozása! (Egyáltalán nem mellesleg, ennek a hagyománynak a tiszteletéből én minden alkalommal elmegyek szavazni, bár legutóbb kénytelen voltam érvénytelen lapot bedobni, annyira nem értettem egyet semelyik jelölttel.)

istenvagyok 2012.08.23. 13:13:38

ha nem a jobbikra szavaztok akkor a cigányok elvágják a torkotokat, az állam pedig elveszi az utolsó vagyonotokat is, röviden ennyi

Fekete Dália 2012.08.23. 13:16:22

@istenvagyok:
Egy népfajt kihagytál.
Tutira lexarom a jobbikot.

VT Man 2012.08.23. 13:18:56

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn:
"Neked is van bizonyítékod a szocik által ellopott pénz összegére és a lopás tényére is? "

Ez nagyon egyszerű.
Autópálya:
vastagbor.blog.hu/2009/04/28/1_km_autopalya_326_millio_forintert

Margit híd: +6 milliárd Forintot kapott az építő, csak hogy a választások előtt elkészüljön. Nem készült el, de a 6 milliárd Ft elment valahova.

4-es metró: ha itt nincs lopás, akkor minden magyar politikus becsületes és tiszta kezű.

Arról nem is beszélve, hogy nem véletlenül gúnyolták az SZDSZ-t Strabag Demokraták Szövetségének.

VT Man 2012.08.23. 13:21:01

@coeurace:
Ilyen történelmi hagyományok vannak:

"

„A képviselőházi vitában 1871. március 13-án Madocsányi Pál, a Szabadelvű Párt országgyűlési képviselője beadványában a következőket fogalmazta meg. „T. ház! Több özvegy nő által aláírt kérvényt van szerencsém a t. háznak benyújtani, melyben a folyamatban levő megyék és a községek rendezése és a választási törvény alkotásánál, az őket megillető választási jogmegadásáért esedeznek.” Madocsányi előterjesztésének hatásáról csak annyit jegyez fel a képviselőház naplója, hogy „derültséggel” fogadták."

(Képviselőházi Napló, 1869/72. XV. kötet. (1871. március 13. 5. p.)
"

coeurace 2012.08.23. 13:28:53

@VT Man: Jól látod, pont az ilyen kezdeményezésekről beszéltem, amikor azt mondtam, hogy hosszú ideig folyt a küzdelem azért a jogért, amit most lazán ismét korlátozni szeretnének. Persze a forradalmak ismertebbek, hiszen akkor emberek haltak meg, de az özvegyek beadványa ugyanúgy értékes példa. Köszönöm, hogy idézted!

Kormányváltás, önáltatás. Volt, lesz. (törölt) 2012.08.23. 13:31:16

@Scagnetti:

Már hogyne lenne? Lehet szavazni A pártra. Az igaz, hogy eléggé mindegy annak melyik nevére, és főleg minek. De minthogy a tények arra mutatnak, hogy az erre jogosult polgárok nagy többége számára ez a fajta szavazás olyan ellenállhattan öröm forrása, amit akkor sem hagyna ki, ha vele magának – amint ez már jó régen nyilvánvaló kell, hogy legyen – csak árthat, miért vitassuk el ezt a gyönyör forrást tőle? Kinek a heroin, kinek a szavazás. Öt perc eufória.

Fekete Dália 2012.08.23. 13:37:16

@VT Man:
Csak ennyi?
orbán már a rendszerváltáskor elkezdte a saját családi bányáiba, a sárgaborházba, a Törökszentmiklós mellett található kastélyába, felcsútba nyomatni a pénzt.
Szolnokon az összes szántó a feleségéé, a szülei állítólag szegény földművesek voltak.
Magánrepülőgépe is csak azért nincs még vittóriónak, mert az már nagyon feltűnő lenne, hát jár a a csányiéval.
A rendszerváltás idejében indult a nagy népi privatizáció, amikor is a pártokhoz közel álló személyek az NBH-hoz beszállított kárpótlási jegyek "újrahasznosításával" vásárolták meg fillérekért a gyárakat, nagyüzemeket, bányákat.
Tisztára olyan ez az egész, mint a győzikéé, csak itt többszáz milliárd forintról van szó.
Áruld már el nekem, hogy hogyan lehet egy egykor szegény fideszes képviselőknek mára többszázmilliót érő műkincsgyüjteményük(szerintük családi hagyaték).

Minden egyes eu-s projektből százmilliókkal részesülnek a fidesz banda tagjai.
Ott az Arcadom zrt kontra kósa ügy 15 milliárd ft.
Ez csak egy kis porfignyi az elmúlt 14 évből.
Áll a projekt, Demján cége nem fizeti ki az alvállalkozókat, de a pénz egy részét már régen átutalták a részére.
Mindegy is lajoska már megkapta a részét és ez a lényeg.

Fekete Dália 2012.08.23. 13:45:24

@barli:

Csak nem te főzted fater?

Lencsés István 2012.08.23. 13:54:06

@nandras01: Te beszélsz agyi kapacitásról név nélkül , és úgy hogy nem tudsz írni ? :O :D Érdekes és vicces , no meg SZÁNALMAS .

barli 2012.08.23. 14:03:14

@Lencsés István: Pisti, ha nem érted meg hogy a zinternet az így müködik, akkor a te kapacitásoddal van a baj. Ha majd olyat ír, amit nagyon nem szabad, hidd el, jelentkezik nála a TEK, mert annyira azért ö sem anonym.
Azért mert tudjuk, hogy Lencsés Istvánnak hívnak még nem tudunk többet rólad, mint ha OrbánAMennyekUra névvel írogatnál. Majd ha képpel, névvel, címmel és telefonszámmal írsz, valamint bemutatsz egy közjegyzövel hitelesített tanusítványt hogy te vagy a nagy Lencsés István, akkor talán elhiszem, hogy az vagy aki.

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2012.08.23. 14:21:59

@VT Man: Ha van bizonyítékod, akkor gondolom megtetted a feljelentést is.....

Nem elég sejteni, hogy mutyi van, azt be is kell tudni bizonyítani, különben a vádaskodás annyit ér, mint döglött fecskének a patkó.

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2012.08.23. 14:25:17

@Pfullendorfi Ida,Hohenberg Gertrud=Rudolf:

Áruld már el nekem, hogy hogyan lehet egy egykor szegény fideszes képviselőknek mára többszázmilliót érő műkincsgyüjteményük(szerintük családi hagyaték).

Biztos a sorompó mellett mikor laktak, akkor halmozták fel.

maps.google.hu/maps?q=47.438845,18.588553&hl=hu&num=1&t=h&z=19

nandras01 2012.08.23. 14:42:53

@Lencsés István: rossz hírem van számodra, kedves barátom.
nyertek a lepkék...

2012.08.23. 15:20:32

@coeurace: Az értelmi cenzust lehet más módon is megoldani, ezzel nem zárjuk ki az értelmes 6 általánost végzett embereket.
Pl. a választólapon két-három nagyon egyszerű kérdésre kell válaszolni, aki helytelen választ ad, annak a szavazata érvénytelen.
Ezzel kiszűrjük az analfabétákat, az idiótákat, és azokat akiknek a legelemibb szinten sincs fogalmuk az ország ügyeiről.
(Lehetséges kérdések: ki a jelenlegi miniszterelnök, mi az ország államformája, melyik párt van jelenleg ellenzékben, stb.)

Valóban jó, hogy a nők is szavazhatnak, nem akarok én sem feudalizmust, a történeti példák nem értem mire érvek.
Azonban nem értek egyet azzal, hogy kizárólag az életkorhoz (18 év)-hez kössük a választójogot. Ez a szocializmus "vívmánya".

Kérdés: kinek a véleménye számít inkább az ország jövője szempontjából: egy 17 éves intelligens gimnazistáé, aki tájékozott, követi a politikát, mondjuk töri / politilógus szakra készül, kialakult véleménye van a világról, és tud emellett érvelni is; vagy a 65 éves alkoholista segédmunkásé, aki alig bírja leírni a nevét, azt se tudja melyik párt melyik, és ezer forintos száraztészta csomaggal meg lehet vásárolni a szavazatát?

Az utóbbi CSAK AZÉRT, mert elmúlt 18 éves szavazhat, míg az előbbi CSAK AZÉRT mert nincs 18 éves nem szavazhat.
Látni kell, most is van cenzus, csak éppen életkori. Miért lenne jobb, igazságosabb az életkor alapján kizárni embereket a szavazásból mint inkább értelmi alapon?

Fekete Dália 2012.08.23. 15:22:49

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn:
:)

"2009-ben Felcsút volt az egy főre jutó havi jövedelem alapján a leggazdagabb magyarországi település 171 092 forinttal, megelőzve Budapest II. kerületét, valamint a harmadik helyezett XII. kerületet. 2008-ban Felcsút még csak a 336. helyen állt.

A CID Cég-Info Kft. szerint valószínű, hogy Felcsútot néhány új, magasan adózó vállalkozói adófizető adatai emelték az átlagjövedelmet mutató rangsor első helyére.[14] A Heti Válasz oknyomozó írása alapján pedig a megoldás kulcsa nem más, mint a 2009 októberében felújított Kastély óvoda"

A templomosok biztosan ott ásták el a kincsüket.

Fekete Dália 2012.08.23. 15:42:54

@SontPent:
17 évesen szerinted érett valaki arra, hogy anyuka és apuka pénzéből élve szavazzon.
Ha a politológusokat szemlélem, őket kizárnám a szavazásból.
Ezt giró-szsásznak köszönhetik.

Lencsés István 2012.08.23. 15:58:58

@nandras01: @barli: Mivel nem tudtok írni , így nincs miről kommunikálnunk .

Lencsés István 2012.08.23. 16:23:02

@barli: Neten nem lehet nyomni . Ja és mondatkezdés nagybetű .

ocsemfiagergely (törölt) 2012.08.24. 00:15:57

Internetes pénzkeresés fotókkal , nem piramis játék és nem MLM , hosszútávú valódi munka kepmarketing.blogspot.hu/

2012.08.24. 00:40:58

@Pfullendorfi Ida,Hohenberg Gertrud=Rudolf: Miért 18 évesen érett? Akkor nem anyuka apuka pénzéből él? És aki segély kap, az se szavazzon, mert nincs jövedelme? Ez még durvább cenzus lenne, még több embert zárna ki mint az értelmi cenzus, amit én támogatok.

Fekete Dália 2012.08.24. 08:35:23

@SontPent:
Ne haragudj de a 17 éves életkor akkor is hülyeség.
Egyébként szinte minden nagykorú állampolgárnak szavazati joga van és ez így helyes.
Tudom, hogy sokan szeretnék, ha visszamennénk vagy 200 évvel az időben.
Akkor még a nők sem szavazhattak.
Egyébként az, hogy valaki 17 évesen követi a politikát és okos az még nem teszi éretté a döntésre.
Ha azt nézzük, hogy a sok nagyon bölcs vezető hová juttatta ezt az országot, akkor még kizáró ok is lehetne a doktorátus, a PhD, a túl magas jövedelem.
Politológusokkal Dunát lehet rekeszteni, mégsem áll jól az ország szekere, pedig őket főtanácsadóként foglalkoztatják.

barli 2012.08.24. 10:40:52

@Lencsés István: a pont elé nem rakunk szünetet!!!

2012.08.24. 11:22:35

@Pfullendorfi Ida,Hohenberg Gertrud=Rudolf: Döntsd már el, hogy általános választójog mellett érvelsz, vagy nem! Helyesled, hogy minden 18 év felettinek van szavazati jogot? De közben a politológusokat, phd-seket kizárnád a szavazásból?
Zavaros, ellentmondásos amit írsz!

2012.08.24. 11:25:05

@Pfullendorfi Ida,Hohenberg Gertrud=Rudolf: Azt mondod: 17 éves nem elég érett, mert apuka anyuka pénzéből él. De a 18 évesen apuka anyuka pénzéből élve érett döntést hoz, csak azért mert elmúlt 18?

Egyébként ÉN egy szóval sem mondtam hogy MINDEN 17 évesnek legyen szavazati joga. Csak azt, hogy az életkor önmagában nem kizáró ok.

Lencsés István 2012.08.24. 13:09:41

@barli: Direkt írok így , te viszont nem tudsz írni . Lásd . : Mondatkezdés nagybetű .

Szúrófény 2012.08.27. 10:27:43

„Az uralkodó réteg forradalma csak arra jó, hogy vég nélkül fenn tartsa saját forradalmát (Babeuf, Rendszerváltási komédia)
A felnőtt férfiak általános választójoga ma népszerű vesszőparipa, amely gyakorlatilag nem oszt, nem szoroz, viszont kielégíti a legenergikusabb, de legkevesebb gyakorlati érzékkel rendelkező népréteget. (Owen)
„A demokrácia álarca csak addig kell a buzsoáziának, amíg az, az Ő hatalma előtt pajzs!” Magyar Lajos 1918, de van, aki ezt máig se tudja!
süti beállítások módosítása