Késő bánat, (ex)Elnök Úr. Ez már nem az Ön pályája. Nincs egy súlycsoportban a nagyokkal. Ehhez vagy bátrabbnak kellene lenni, vagy őszintén unszimpatizálni a hatalommal. Félek, Önnek egyik sem fog menni. Az ellenzék hitegetése, az viszont igen. Fapados.

Sólyom László megszólalásának hatására nagy (szellemi) buli lehetett a hétvégén a kormánnyal szemben kritikus oldalon: nem csoda, hogy néhányan örömittas állapotba kerültek. Török Gábor „Elemez” például olyan jól érezhette magát, hogy ezúttal nem elemzett, csak ünnepélyesen kihirdetett. Az aszófői megnyilatkozásról azt írta: „A beszéd (…) messze túlment egy ilyenkor szokásos köszöntőn, a volt államfő komoly gondolatokkal érkezett…”. Timár Gábor szerint „…megindulhat a valódi konzervatív szellemi pólus magára találása”. Tóth Ákos így dicsőített a Népszabadság oldalán: „néhány átélt, végiggondolt mondat többet ér mindenféle politikaimarketing-közhelynél”. Folytassam a sajtószemlézést? Felesleges.

Sajnos cáfolnom kell szavaikat, honfitársak. Semmi okuk örömre ebben a kérdésben: Sólyom László végiggondolt mondatai ugyanis a markánsan ellenzéki vagy az aktív kritikus embereket érdekli maximum (például Önöket) – sőt, közülük sem biztos, hogy mindenki tájékozódott/tájékozódni fog erről a kis aszófői piknikről. Mert nincs jelentősége. Ez nem a Kossuth tér.

Kedves értelmes politikában reménykedők! Tegyük a szívünkre kezünket, s legyünk végre őszinték magunkhoz: egy bukott államfővel a tarsolyunkban csak önhitegetésig jutunk! Lássunk már világosan: (ex)Elnök Úrnak akkor kellett volna így végiggondolnia mondatait, amikor bársonyszékében méltóztatott helyet foglalni. Akkor kellett volna gondolnia a kétharmadra és következményeire, amikor még ért valamit a szava, amikor még (anti-Gyurcsány elnökként) utat tudott volna mutatni a jobboldalnak. No, nem a homo politicusoknak (azokat úgysem érdekli senkinek szava, maximum gazdájuké), hanem az értelmes, megfontolt jobboldali érzelmű választóknak és az akkori protest szavazóknak. De nem tette. S igen, állítom, tudatosan. Neki az elnöki szék fontosabb volt és egy olyan kormány, amilyet a nép szeret. S lőn, kétharmad – szerette is. Csakhogy a bukott elnök nagy lelkesedésében elszámolta magát: a kétharmaddal ugyanis semmilyen kényszerítő-konszenzuskereső erő nem maradt már ahhoz, hogy T. Miniszterelnök Úr és társai őt válasszák meg újra. A nem elég kiszámítható, nem elég lojális, nem elég csendes elnököt, akinek – ha a forradalmárok épp szükségét érzik - nem tudnak csak úgy odaszólni a piros telefonon, hogy kuss legyen. Borítékolható volt előre, mindenki látta, mindenki tudta. Mindhiába.

Mert Sólyom nem tudta, nem hitte. Ezt az embert egész egyszerűen száműzték, csak ő ezt azóta sem hajlandó tudomásul venni. A kissé sértődött (ex)elnök most épp azzal próbál előretörni, hogy személyével, megszólalásaival reményt kelt az ellenzékben. De sajnos ő már ehhez is kevés. Felkiáltásai ugyanis – bár a reménykedők számára bölcsnek és odamondónak tűnnek – valójában rendkívül bátortalanok és gyengécskék: „véletlenül” mindig akkor és olyan helyen hangzanak el, amikor és ahol a legkisebb zajt keltik. Pedig Sólyomnak tudnia kell (és tudja is), hogy mi a különbség egy ragadozó madár vészjósló vijjogása és egy apró rágcsáló cincogása között. Mindhiába.

Nem állítom, hogy nincs fegyver a kezében. De hogy használni nem fogja, abban biztos vagyok. S nem azért, mert nem tudná, nem azért, mert fél, ha tényleg durrant egyet, nem állnak majd mögé (épp ellenkezőleg: több százezres tömeg is felsorakozna, ha kellene – s ezt neki Kumin Ferenc segítsége nélkül is tudnia kell). Egyszerűen azért nem csinál valójában semmit, mert a szíve nem ide húz. Ezt kellene megérteniük lelkes híveinek is. Mindhiába.

Sólyom, a vadász ezért vagy barlangban lövöldözik, vagy vaktölténnyel játszik. Mindenesetre biztosra megy: reménykedő támogatóit megtartja, a vadat űzi, de nem bántja. Így mindenkinek jó, így mindenki szereti. Igazi természetvédő. Az övék is, a miénk is. Mindhiába.

Tetszett a cikk? Csatlakozz a KARD Facebook-csoportjához: