A hatalom fenntartásának fontos médiaeszköze az elhallgató propaganda következetes használata a viszonylag passzív választói többség körében (amelyet korábban már volt szerencsém bemutatni), egy elszánt kormánynak azonban gondolnia kell olyan okvetlenkedőkre is, akik önszorgalmukból méltóztatnak politikailag aktív polgárként viselkedni. Fene beléjük. Előlük ugyanis nem lehet egyszerűen elrejteni a valós híreket, több és drágább gondoskodást igényelnek: nevelésre szorulnak.
T. Miniszterelnök Úr és csapata korán felismerte, hogy a veszélyes és szeszélyes politikailag aktív rétegnek két fontos ismérve van: egyrészt elsöprő többségük általában az Internet szabad és színes (zavaros) információtengerében lubickol, vagyis nagyrészt onnan tájékozódik. Ez azonban előnyös is lehet, mert így esély nyílik a passzív „birkákétól” teljesen eltérő kommunikációs panelek betöltésére az etetőjükbe. (A kettős beszéd császára így brillírozhat: akár ugyanazon a héten adhat két, egymásnak teljesen ellentmondó üzenetet tartalmazó interjút, mindenféle negatív következmény nélkül.) Másrészt az aktív polgárok azok, akik jelentősen befolyásolják kevésbé tájékozott társaikat - így rájuk tényleg nagyon oda kell figyelni. A kérdés adott: hogyan lehetne őket is beterelni a karámba (értsd: kontrollálni, viselkedésüket kiszámíthatóvá tenni)?
Nyilván az a feladatunk, hogy megmondjuk nekik, mit kell gondolni aktuálpolitikai ügyekről (iránymutatás), kit kell gyűlölni (karaktergyilkosság) és kit szeretni (totemállítás). Ezeket ráadásul egyszerre kell elérni, hogy minden vágyat ki tudjunk elégíteni (értelmit, érzelmit egyaránt) és stabil világképet is össze tudjunk rakni rajongónk számára, amivel hozzásegítjük őt ahhoz, hogy eredményesen tudjon majd megvédeni minket közéleti vitái során. Csakhogy számolnunk kell azzal is, hogy a szavazók finnyásak egy kissé: nem szeretik, ha a szellemi muníciót közvetlenül töltik beléjük (szájbarágás). Azzal ugyanis megszégyenítve érzik magukat és könnyen közröhej tárgyává válhatnak egy társaságban („Mi van? Te vagy a kormány papagáj-kommandója?!”). Ezért segítségül kell hívnunk olyan véleményformálókat, akik – a hagyományos módszertől eltérően – nem hitelességük, intellektusuk („hiszen már Ő is megmondta”), hanem ötleteik miatt válnak hasznossá: amiket majd sokan fel is fognak használni saját vitáikban – és még hivatkozni sem kell a szerzőkre (remekül alkalmazható tehát a népszerű „CTRL Schmitt CTRL V” módszer). A szellemi termékek előállítói pedig épp ennek örülnek: így rejtenek el a közgondolkodásban olyan paneleket, amik igen gyorsan beépülnek és a rendszert is formálják. Háttérből irányítva, tudatosan, sunyin.
Tapasztalatok szerint e feladatra a legalkalmasabbnak eddig a bloggerek és a trollok bizonyultak: néhány gyenge próbálkozás után (pl. Deutsch Tamás, mint ismert közéleti szereplő leszáll a magasból az emberek közé és meglepő lazasággal osztja az észt – csúnyán megbukott) a kormánynak is be kellett látnia, hogy a „sunyi” politika sokkal célravezetőbb e tekintetben, mint a közvetlen tematizálás. A trollok (régi gúnynevükön: „bérkommentelők”) szerepe, hogy minden fórumon ott legyenek (hírportálok, újságok, blogok – mindenhol, ahol véleményezhetők a cikkek) és belekontárkodjanak egy intellektuális vitába. A közhangulat rombolása a látszat ellenére nagyon is fontos feladat: számtalan honfitársat el tud kedvetleníteni és tántorítani a rendszeres olvasástól, hírkövetéstől, az értelmes párbeszéd kezdeményezésétől (amikből aztán veszélyes politikai közösségek is formálódhatnának!). A zsoldos bloggerek alkalmazása már keményebb dió (intellektuális, írástudó emberek kellenek, ráadásul nem ingyen), viszont nagyobb eredmények is elvárhatók tőlük. Itt is láttunk példát kezdeti ügyetlenkedésekre (lásd: Napraforgó kamublog Ángyán József lejáratására, ami a kormánypárti MTI-nek végül csúnya vereséget hozott), azonban láthatóan gyorsan kezdenek belejönni a fiúk.
Ezt bizonyítja (s talán a jelenlegi legjobb példa) a Jobbegyenes nevű blog hirtelen jött sikere. Látszólag semmi különös nincs a sztoriban: az első bejegyzésből – ami a londoni olimpia idején íródott - az derül ki, hogy a Gyurta Dániel olimpiai győzelmétől politikai hasznot remélő kormány televíziójának ismert cselekedete ellen felerősödött hangokat kívánja megtörni: a gúnyolódó vagy felháborodó pribékeket gyorsan helyre teszi (magyarul: lehazaárulózza őket) és így rántja össze a jobboldali közösséget. De még milyen jól! Páratlan (mégis valahonnan ismerős…) demagógiájával és megkérdőjelezhetetlen sikerével jól tükrözi a Haza közállapotát: Gyurta Dániel „védelmében” lassan politikai mozgalommá szélesedik egy olyan bejegyzés, aminek valójában semmi más értelme nincs azon kívül, hogy nevén nevezze az ellenséget (pl. Magyari Pétert, az Index munkatársát) – így kielégítve a hívek körében "híresen" ritkán felbukkanó gyűlölködési igényeket. Tartalmilag pusztán annyiban különbözik egy közepes kurucinfós írástól, hogy szerzője a cikk végén a nemzetrontók lakcímének és telefonszámának nyilvánosságra hozatalától eltekint.
S hogy miért került ide ez a példa? Nos, ha jobban megvizsgáljuk a blogot és elképzelhetetlen sikeréből (értsd: a semmiből egy-két nap alatt 50-100 ezer rajongó!) véletlenül arra gyanakodnánk, hogy megrendelésre készült termékről van szó, akkor hamar beláthatjuk, hogy gyönyörűen megmutatja a gyakorlatban az Orbán-féle médiarendszer lényegi (térfoglaló és népnevelő) mechanizmusát. Lényege: eleinte (a kormányzás első éveiben) akadnak vitatható témák (nevezzük ezt most „részleges” sajtószabadságnak). Később egyre több „Orbán-axióma” (vagyis megkérdőjelezhetetlen, vitathatatlan „tény”) kerül be a rendszerbe, amelyek testet öltenek: így lesznek belőlük „totemek”.
Nézzük a példánkon keresztül: Czene Attila (a Gyurta-botrány valódi főszereplője) egy totem – mert olimpiai bajnok. Mindegy, hogy ezen ügy kapcsán, mint államtitkár van jelen - és emberként ő is fecseghet ostobaságokat (mint minden földi halandó) vagy épp viselkedhet méltatlanul. Totem, tehát érinthetetlen. (Hasonló próbálkozás volt Matolcsynál, csak őt képtelenség volt szentté avatni - hiába próbálta T. Miniszterelnök Ura. Schmitt úrnál ezt majdnem sikerült elérnie - Czenénél pedig nyilván sikerült is, ő azonban politikailag súlytalan. Valószínűleg ez volt az első és egyben utolsó jelentős médiaszereplése - a totem-jelenség modellezésére viszont rendkívül alkalmas.)
És következzék a lényeg: az olyan totemek, mint Czene egyre többen és többen lesznek a jövőben, mivel egyre több Orbán-axióma születik, ami egyre több totemet termel ki és az ő segítségükkel tematizálják a közéletet (ez a térfoglalás része).
Amikor pedig többségbe kerülnek, akkor már nagyon nehéz lesz bármiről vagy bárkiről vitatkozni, hiszen ha totemről vitatkozunk, akkor automatikusan hazaárulókká válunk. Ilyen egyszerű és ördögi ez. Akinek tehát (most még) nem tetszik mondjuk a telefonadó, az még lehet tisztes állampolgár. De aki szót mer emelni az ellen, hogy Czene államtitkár, olimpiai bajnok (vigyázz! totem!) a remekül versenyző Gyurta Dániel olimpikon (vigyázz! totem!) szereplését úgy „szak-”kommentálja, hogy annak szándékosan politikai színezetet ad: az minimum hazaáruló/hazátlan. Teljesen mindegy, hogy ironizál vagy komolyan gondolja. Totemügyben nem ismerünk tréfát!
(Természetesen mindeközben az illendőség okán mindannyiunknak tudnia kellene, hogy valójában egy sportesemény szándékos átpolitizálása az, ami problémás - és minimum nem elegáns. Ahogyan a kritizálók-méltatlankodók politikai kirekesztésének szándéka sem.)
Tőkés püspök (vigyázz! totem!) hiába küld élő adásban Gyurta Dániel szereplése okán gratuláló SMS-t Czene államtitkárnak Erdély nevében, attól még Tőkés püspök nem = Erdély népe. Mert ő nem képviseli egymagában Erdély népét, maximum szeretné (ráadásul ottani elfogadottsága is relatív alacsony: csupán az itthon élő magyarokat tudja megtéveszteni azzal, hogy beállítja magát Erdély fő képviselőjének). Az önnön felkent Tőkés László tehát politikai önreklámot gyárt, kisajátít, ami politikailag ugyanannyira inkorrekt, mint a neki teret adó „köz”tévé és partnere, Czene államtitkár. A totem kritizálása pedig nem hazaárulás, hanem vélemény. Ami jó, hogy nem mindenkinek ugyanaz.
Tetszett a cikk? Csatlakozz a KARD Facebook-csoportjához:
A KARD blog idén először vesz részt a Goldenblog szavazásán. Szavazatoddal támogathatod a munkánkat, melyet ezúton is tisztelettel megköszönünk.
