A KARD a Facebook-on

Őket ajánljuk

Hírfolyam

Friss topikok

Elérhetőség

A KARD blog

e-mail: kard.blog@gmail.com

Facebook: A KARD

Twitter: @KARD_blog

Sopron: itt a fideszes lefelé spirál?

2012.10.07. 22:58 timargabor

Amíg csak a választási hajlandóságot zsugorította a kormány unortodox politikája, és főleg annak gazdasági következményei, addig akár hátra is dőlhetett a Fidesz. Na de most? Persze, mérnöki és természettudományokban alap, hogy két pontra illesztett egyenesből ne vonj le messzemenő következtetést, de itt mintha háttere is lenne a dolognak.

Múlt hétvégén Dunaföldvár, most Sopron - nem egetrengető siker az egyik és bukás a másik oldalon, de a számok kezdenek sokatmondók lenni. Múlt héten egy mindig is billegő körzetben függetlenként, egyedüli ellenzékiként induló jelölt verte szocialista támogatással a Fidesz emberét, most viszont egy egyértelműen jobboldalinak elkönyvelt megyei jogú város egyéni önkormányzati körzetét nyerte klasszikus párharcban és meglehetős fölénnyel - a 2010-es sorrendet százalékosan is szinte megfordítva - az MSZP jelöltje.

Két következtetés mindenképp adódik ebből.

1. Beértek a nemmegszorítások, és - feltehetően legalább ugyanennyire fontos ez - a nép véleményének figyelmen kívül hagyása fontos kérdésekben, leginkább a választási regisztráció ügyében. A választás szempontjából a pedagógus életpálya-modell elvetése - súlyosbítva a kormányszóvivő ügyetlen kommentárjával - nagyjából a legrosszabb ütemben érkezett a kormány részéről.

2. Az ellenzéki szavazatok nyilvánvalóan az MSZP körül polarizálódnak. Nekik van országos szervezetük, elvégzik a helyi aprómunkát. Az LMP-nek Sopronban 2010-ben sem osztottak igazán lapot a szavazók, most még ennek is épp csak a felét.

A mostani soproni fideszes kudarc egy érdekes adaléka, hogy a választásra azért került egyáltalán sor, mert a korábbi egyéni képviselő egy soproni önkormányzati cég vezetőjévé lépett elő. Mostantól ezeket az - eddig rutinnak tűnő - váltásokat gondolom, sokkal jobban végiggondolják majd. Eddig nem volt ezeknek tétje: képviselőből alkotmánybíró, polgármesterből államtitkár lehetett valaki, megválasztották a fideszes utódot rendben a népek. Ennek a tutinak mostantól vége.

De nemcsak ennek. Korábban is írtuk: egyszer jöjjön csak rá a kormányt elutasító választói csoport, hogy többségben van, onnantól jöhet a fideszes kapkodás és a gyurcsányi mintájú lefelé spirál. Onnantól mindaz, ami eddig beletörődő legyintést váltott csak ki, már elutasítást és nevetséget szülhet, pláne ha a Fidesz szóvivőjére gondolunk közben. Ha ez beindul, alapjaiban kéne megváltoznia a kormánypárt politikájának a korrekcióhoz, és pillanatnyilag erre semmilyen képesség vagy szándék nem látszik részükről.

Az utolsó gondolatom messzebbre szóló, és nagyon feltételes. Ha a mostani soproni eredményt a mostani (új) választási szabályokkal országos eredménnyé becsüljük meg (igen, tudom hogy ezt nem lehet, és ne legyen igazam 2014-ben), akkor abból nagyobb szocialista fölény jön ki, mint ami ma a Fidesznek van. Márpedig ha valakinek ez ugyanúgy nem tetszene mint ahogy Orbán országlása sem, az már most gondolja végig: biztos, hogy ez egy bináris rendszer? Csak a {Fidesz; MSZP} halmazból lehet választani, ahogy már 16 éve ez a helyzet? Biztos, hogy Schiffernek el kell élből utasítani Bajnait és biztos hogy Bajnai nem akar 23-án fellépni?

(Update, 2012. 10. 08. 14:40: Úgy tűnik, akar.)

Tetszett a cikk? Csatlakozz hozzánk a Facebook-on:

Tegyük a KARD blogot a könyvjelzők közé

RSS hírfolyam a blog bejegyzéseiről

452 komment · 3 trackback

Címkék: mszp fidesz időközi választás magyar demokrácia kétpólusú rendszer bal jobb

A bejegyzés trackback címe:

https://kard.blog.hu/api/trackback/id/tr744825704

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Hová bújik Orbán Viktor a magyarok elől október 23-án? 2012.10.08. 09:26:05

Orbán retteg. Nem jelenik meg az állami ünnepségeken, nem mond beszédeket nyilvános helyen és kordonnal vetette körbe a miniszterelnöki villát. Retteg attól, hogy megint kifütyülik, hogy megint lebuzizzák, retteg, hogy megalázzák. Ezért inkább nem is m...

Trackback: Salamon László a legaljasabb élő magyar politikus szerintem 2012.10.08. 09:24:31

A választási névjegyzékbe csak személyesen vagy ügyfélkapun át lehessen regisztrálni – ez az alaptörvény-módosító javaslat Salamon László KDNP-s politikustól származik. Az, hogy a választói névjegyzékbe kerüléshez regisztráció kell, az önmagában ...

Trackback: Sopron: itt a fideszes lefelé spirál? 2012.10.08. 07:03:01

Ha a mostani soproni eredményt a mostani (új) választási szabályokkal országos eredménnyé becsüljük meg, akkor abból nagyobb szocialista fölény jön ki, mint ami ma a Fidesznek van.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

pxaba 2012.10.07. 23:40:32

Gábor! Ezek az LMP-s srácok meg sem próbálták megakadályozni ezt a kétharmados ámokfutást! Nekik ez jó, majd jó lesz nekik az MSZP kétharmada is, ebben teljesednek ki, vagy büszkén mennek a levesbe.

timargabor · http://kard.blog.hu 2012.10.07. 23:43:01

@pxaba: azt épp megpróbálták, hasonló siker(telenség)gel mint az MSZP. Amit nem próbáltak meg, hogy reális alternatívaként építsék fel magukat.

pxaba 2012.10.07. 23:47:44

@timargabor: én a választásoknál másra emléxem a második forduló előtt.. rossz már a memóriám ebben a korban

timargabor · http://kard.blog.hu 2012.10.07. 23:54:23

@pxaba: arra gondolsz, hogy nem álltak össze az MSZP-vel? Azon pont semmi nem múlt volna az eredményekben, de lenullázták volna magukat mielőtt egyáltalán szóhoz jutnak.

pxaba 2012.10.07. 23:59:56

@timargabor: akkor, ha ennyire pontosan tudnak előre mindent, semmi baj:)

NYJetsTD 2012.10.08. 00:22:19

Ez választás még pár dolgot megmutatott.

Ha ez így folytatódik, még az is lehet, az LMP kénytelen lesz valakivel szövetségre lépni, ha nem akar kiesni a parlamentből.
Az mszp-ből jó pár segg már most nem tud normálisan, kulturáltan nyilatkozni a győzelemről. Ezeknek nincs PR tanácsadójuk?
A fidesz mostantól minden erejével a jobbikos szavazók elszipkázását fogja előtérbe helyezni.

Hű de egy undorító kampány lesz ebből a végére..

bgp 2012.10.08. 08:30:18

Az LMP nem tud sokat tenni, főleg ilyen regisztrációs, 1 fordulós, ingyen indulós választásnál.
Ha változást akarsz, sajnos meg kell próbálni az mszp-t.
Én azt mondom, jöjjön egy mszp-s 2/3 meg a bosszú.

nevetőharmadik 2012.10.08. 08:35:15

Az, hogy a Fidesz (esetleg) baromira seggbe lesz rúgva 2014-ben, kisebbfajta orgazmussal ér majd fel számomra. De ha arra gondolok, hogy ezzel az MSZP nyáltökű bandája jut teljhatalomhoz, akkor az élettől is elmegy a kedvem.

Mert végső soron a dolog így áll: ha a Fidesz marad, az országnak kampec. Ha az MSZP jön, az országnak kampec.

Na mindegy.

Hohó60 2012.10.08. 08:36:13

Szégyen gyalázat.
Hülyék az emberek ebben az országban? Visszahoznák a kommunistákat, akik tönkretették az országot? Akik miatt a mai helyzetben vagyunk?
Ha ez megtörténik, akkor tényleg megérdemli ez az ország a nyomort.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2012.10.08. 08:41:58

@NYJetsTD: én is ettől az undorító kampánytól félek, mert nagyon úgy néz ki, hogy az lesz, nem is kicsit.

seagull 2012.10.08. 08:46:05

@Hohó60: Ne vitassuk el ezt az "érdemet" egyik oldaltól sem. Karöltve, ki-ki éppen lehetőségeihez mérten, a két párt közösen tette tönkre az országot 2002-től kezdve. Addig se volt lakodalmas menet, de onnantól egyértelmű lejtő...Amúgy egyetértek, akik az MSZP kétharmadról álmodoznak, semmiből sem tanulnak. Csakúgy, mint a Fidesz-vallás elkötelezett követői.

Doberdo 2012.10.08. 08:49:13

@nevetőharmadik: Miért lenne vége a zországnak.
Legrosszabb esetben is visszacsinálják az új
"kalaptörvényt", s máris megérte váltani!!!!!

seagull 2012.10.08. 08:49:35

@Hohó60: Amúgy nem tűnt föl, hogy akik most kormányoznak, kommunistábbak a szociknál? Nincs nagy jelentősége, hogy melyik kártékony hordára milyen jelzőket aggatunk, csak ez a kommunistázás már kicsit röhejes, különösen az elmúlt két év fényében.

kgonzo 2012.10.08. 08:50:40

@Hohó60: Nem, a kommunisták most vannak kormányon.

Kalmár 2012.10.08. 08:50:48

De fasza lesz, ha újra ezek a csirkefogók jönnek.
Újra lesz családi pótlék az egekig.
Nem kell dolgozni a segélyért, mert az jár.
Nem adózik a multi és a bankok mert az piacidegen.
Majd adózik a nép, az piacbarát.
Újra a legfelső sávban adózhat az átlagbér.
Az IMF diktál.....bár még senkinek nem jött be.

stbstb

Elmebeteg Sopron!

inebhedj - szerintem 2012.10.08. 08:51:13

Nos, igazából ez aligha okozhat bárkinek meglepetést, úgy fest, az elmúlt 22 év (plusz amennyit még ki-ki elégondol) jó hagyományait folytatva, a megszokott politikai és gazdasági grémiumunkat tartjuk meg, azaz ugyanazon arcokat (időről időre esetleg más zászló) alatt cserélgetjük egymással 4-8 évente, egyre kilátástalanabbá téve bármilyen gazdasági, politikai, erkölcsi és társadalmi (ó, már nem is felívelést, csak legalább) stagnálást, és az egyre távolabbi múltba helyezve azt a valószínűtlen időpontot, mikor a permanens, sok évtizedes múltra (több emberöltőre) visszatekintető reform, kiigazítás és megszorítás végre valami gyümölcsöt hoz (ha még ehetetlent is).

De, hogy ez ne látsszon annyira oktalan és beteges dolognak, mint amennyire valójában az, a különböző véleményformálóink (újabban bloggereink - tisztelet a kivételnek) még ostoroznak is bennünket, hogy X évente szavazatunkkal vagy éppen tüntetéseinkkel (manapság: flashmob) fejezzük ki akaratunkat (és ezzel a fennálló politikai váltógazdaság ill. fentebb említett grémium támogatását), mert ha nem tesszük, akkor nincs erkölcsi alapunk elégedetlenkedni, és egyébként is lusta, öntudatlan, felelőtlen, mondhatni élősködő, antidemokratikus, antieuropeer, anti*.* polgárok leszünk. És persze ugyanezek, kihasználva előrehaladott lakossági agyérelmeszesedésünket, időről-időre valamelyik korábban már bizonyított kutyaütőt piedesztálra emelik, mint gazdaságpolitikai zsenit (újabban szakértőt), az egyetlen üdvözítő út zálogát.

Néhány hülye meg alkalmanként ilyen hozzászólásokat ír, mint ez is.

Lobster1978 2012.10.08. 08:52:19

@Hohó60: "Hülyék az emberek ebben az országban? Visszahoznák a kommunistákat, akik tönkretették az országot?"
Már visszahozták. Csak ezek most a narancskomcsik. Ugyanabból a pártkönyvből tanult a legtöbb, ugyanúgy államosítanak, ugyanúgy egypártrendszert akarnak, és még hosszan sorolhatnánk.
Nem csak vicc, hogy az MSZMP-nek két utódpártja van. Az MSZP és a FIDESZ.

Cormorant 2012.10.08. 08:52:25

Én szeretném, ha az MSZP-nek 2/3-a lenne és lenne annyi esze, hogy az alkotmányt úgy módosítsa, hogy 4/5-el lehessen csak legközelebb módosítani. Egyrész saját magát lekorlátozna, ami szimpatikus, másrészt többet nem valüszínű, hogy még egy párt ekkeorát nyerjen.
De nincs esze, tehát nem szeretném, hogy 2/3-a legyen!

2012.10.08. 08:52:34

Gábor, látom Te nem csak a csillagokat vizsgálod:)

Pop40 2012.10.08. 08:54:13

@seagull:
Remélhetőleg az Mszp-nek nem lesz önmagában kétharmada, viszont egy LMP-Szolidaritás-Bajnai stb "fékekkel" kiegészült Mszp-nek mindenképp legyen. Enélkül képtelenség lenne a sok narancsos kádert kirugdalni a francba, illetve a fidesz elmebetegségeit úgy-ahogy visszacsinálni (már amennyire ez lehetséges.)

A felcsúti baltás (talán életében először) igazat mondott, mikor kijelentette, hogy a kétharmad áll mint a cövek. Még pár hónap, és valóban állni fog.

Csak már nem neki, hála istennek... :)

tjunior 2012.10.08. 08:57:09

@Hohó60: magyarországon csak kommenistákra lehet szavazni, ébresztő!

lavór 2012.10.08. 08:58:38

Nos, igen. A magyar nem tanul saját kárán sem. Mindig visszahúzza a hatalomba azokat, akiket már többször elzavart. Röhög a világ ilyen buta nemzeten.

Pop40 2012.10.08. 08:59:07

@Kalmár:
"Elmebeteg Sopron!"

Max akkor volt az, mikor a szarházi maffiabandádat ennyiszer megszavazta.
Szerencsére már az ottaniaknak is, ha lassan is, de nyílik a szeme.

Te meg a hozzád hasonlók komolyan gondolták, hogy lesz annyi marha az országban, amennyiből összejön egy II. Simicska-kormány is?

freetibi 2012.10.08. 08:59:13

@Lobster1978: igen. de a poszt arra céloz, hogy a bajnai-lmp-milla-nulla az valami 3. erö.
ennyire hülyének nézik a magyart.

FireFly111 2012.10.08. 09:00:37

@bgp: nem mondom, hogy 100%-ig igazad van, de mégis tetszik valahol, amit írsz. kevesebb politikai cikket olvasok ma már mint korábban (maximum a hirklikk.hu-t böngészem át), de örültem, amikor ma megláttam, hogy mekkorát bukott megint a fidesz.
teljesen mindegy, hogy tetszik-e vagy nem, de a fidesz ellen ma még mindíg az MSZP-nek van a legtöbb esélye, nem az LMP-nek, meg nem a 4K-nak.
és lehet szidni az "elmúlnyócévet", de egy biztos: ennyi kárt nem csináltak a szocik, mint most ezek, sem a demokrácia sárbatiprásában, sem az ország külföldi megítélésében, sem a gazdaságpolitikában (bóvli a magyar állampapír, igazságtalan adórendszer... stb). ezeket igenis vissza kell csinálni! ha a szocik, akkor ők!

873ujr3rk 2012.10.08. 09:01:00

atomot a Kárpát-medencére.

buta soproniak hát bazmeg nem bír összeállni, hogy nem, nem szavazunk az mszp-re ? ahogyan nem szavazunk a fideszre sem ? bárkimásra igen, de ha az átlagos magyar választópolgár szerint hiába van kínálat, csak azokból szelektál, akik megszopatták már sokszor, akkor jöjjön a meteor, az atombomba, a végítélet a pestis.

873ujr3rk 2012.10.08. 09:01:51

@pxaba: soha nem szabad az mszp közelébe sem menniük. a fideszébe sem. méghogy bazmeg. hát normális vagy ?

Belagezapista (törölt) 2012.10.08. 09:02:29

@Kalmár:
Tudod mennyivel növekedett a soproni önkormányzat adóssága az elmúlt 6 év fityiszes ámokfutása alatt?

Boka1 2012.10.08. 09:04:01

Nem értem , azokat az embereket, akik mindig kiábrándulnak. Hogy van az, hogy 20 év alatt milliós tábor vándorol ? Ők azok, akik fogékonyak az igéretekre ? Mert világnézetet nem vált olyan gyakran az ember. A megélhetési politikust a megélhetési szavazó tartja életben.

timargabor · http://kard.blog.hu 2012.10.08. 09:04:05

@freetibi: csak arra, hogy lehetne.

@nevetőharmadik: maximálisan egyetértek. De: nem mindegy!

Pussy Riot (törölt) 2012.10.08. 09:04:30

Akkor most már mégsem rossz az új választási törvény?

No_Fidesz_No_Problem 2012.10.08. 09:04:46

"Ha a mostani soproni eredményt a mostani (új) választási szabályokkal országos eredménnyé becsüljük meg [...] akkor abból nagyobb szocialista fölény jön ki, mint ami ma a Fidesznek van. Márpedig ha valakinek ez ugyanúgy nem tetszene mint ahogy Orbán országlása sem, az már most gondolja végig: biztos, hogy ez egy bináris rendszer? Csak a {Fidesz; MSZP} halmazból lehet választani, ahogy már 16 éve ez a helyzet? "

*

Rázendített a pampogókórus?

Nem hiszem el, hogy a Milla, a 4K, a Szolidaritás és az LMP ne verné meg 2014-ben bárhol azt a ronda, mocskos, idegenszívű, libsibolsikomcsi MSZP-t.

Hiszen az LMP _önállóan_ akar választást nyerni és kormányt alakítani.

LOL LOL LOL LOL LOL

Volt valamikor 1992 táján egy népszerű Murphy-törvény: "A számítógép nem a vágyaid, hanem az utasításaid szerint működik."

Ugyanez pepitában a pampogóknak: a szavazópolgár nem úgy voksol, ahogy szeretnéd, hanem úgy voksol, hogy azt választja, aki a legszavatartóbbnak, legrátermettebbnek tűnik, és erről mind tetteivel, mind nyilatkozataival képes meggyőzni a választópolgárt.

Pop40 2012.10.08. 09:04:52

@Cormorant:
Na ahhoz azért megfelelő alkotmányt is össze kéne hozni.
Noha a fidesz-féle tákolmány bőven kukaérett, de az se lenne túlzottan örvendetes, ha az mszp önmagában rakná össze a következőt. (sőt... isten ne adja.)

Ha viszont nagy nehezen összejön majd egy megfelelő alkotmány, minimum 4/5-höz kössék, valóban. Nehogy a jövőben bármikor is egy, a mostanihoz hasonló csürhe újra arra használhassa, hogy a szabadrablását szentesítse vele.

zsombordeak 2012.10.08. 09:05:52

@Hohó60: "Visszahoznák a kommunistákat, akik tönkretették az országot?"

Ennek én sem örülnék nagyon, de a jelen esetben ennél sokkal nagyobb problémának látom, ha nem büntetjük meg azt a pártot, amelyik cinikusan és arrogánsan lábbal tiporta az alkotmányos rendszert, amelyik presztízst csinált a rövidtávú gondolkodásból és echte ostobaságból, akinek egyetlen célja a mindenkivel való összeveszés, aki a szövetségeseinkkel törölteti fel a padlót, stb. Örültem, amikor megbukott a Gyurcsány-kormány vagy amikor kiesett az MDF, mert úgy gondoltam, hogy következménye kell legyen a durva hibáknak. Ha következetes akarok lenni, akkor most a Fideszről kell ugyanezt mondanom, mert SOKKAL nagyobb kárt tettek (és sokkal nagyobb lehetőségeket hagytak ki), mint azok.

Üdvözlettel: Egy kiábrándult Fidesz-szavazó, aki eddig MINDIG a Fideszre szavazott, de 2014-ben biztosan nem fog.

tede 2012.10.08. 09:06:13

Ha mégis visszajönnek a szocik, akkor részemről családdal együtt költözök külföldre. Fizesse a szocik szolidaritási adóit, aki akarja, részemről nem fogom. Nincs harag, de ha ennyire buta ez a nép, akkor jobb, ha hagyom. hogy a sok ballib egymást eltartsa, nem akarok ebben résztvenni, hogy én dolgozzak, mint a barom, az ingyenélőket meg tartsam el.

zsombordeak 2012.10.08. 09:14:23

@tede: "hogy én dolgozzak, mint a barom, az ingyenélőket meg tartsam el"

Bocs, de most is pont ez van. Eddig gyűjthettél a nyugdíjadra, 2011 óta nem, hanem megy a közös kalapba/zsákba. Az idióta Fideszes kormány mindent megtesz, hogy minél értéktelenebb legyen, amit megtermelsz (mindenkivel összeveszés, gazdaságpolitikai RND-generátor, stb.). Szerintem a jelenlegi adórendszer sokkal jobb, mint a korábbi volt, de a Fidesz minden más tevékenysége lennullázza az adórendszer előnyeit. A kommunizmus számomra két dolgot jelentett: végtelen egyenlősdit és végtelen ostobaságot. Az MSzP az előbbiben volt jobb, de a Fidesz behozta a hátrányt az utóbbiban. Ahogy többen mondták fent, ha menekülsz a kommunista koncepciótól, akkor már most vedd meg a repülőjegyet.

Wallstreetbull 2012.10.08. 09:15:49

@Kalmár:
"Újra lesz családi pótlék az egekig."

Speciel az elsó stoplis kormány állította vissza azt, hogy még a havi 2 milliós jövedelem után is lehet család pótlékot fölmarni a közösből. A gyest meg újra 3 évre emelték, pedig ezt még nálunk jóval gazdagabb országok sem engedhetik meg maguknak !

"Nem kell dolgozni a segélyért, mert az jár."

Fidesz-húbéresek följén éhbérért (minimálbér államilag lesz*rva !) dolgoztatott "segélyesek" : ez a fasza narancsuralom !

"Nem adózik a multi és a bankok mert az piacidegen."

Az a piacidegen, hogy a multi 3-szor annyit adózik, mínt a Közgéptársaság haveri cégei, akik szépen tejelnek a fidesz pártkasszába, vagy fidesz-ka,pányokat finanszíroznak !

"Majd adózik a nép, az piacbarát."

Most is adózik. Minél csóróbb annál jobban szív ! A felső kulcs eltörlésével ugyanis minél nagyobb valakinek a jövedelme, annál több pénz marad nála, annál több pénze marad a szimpla megélhetésen FELÜL !

"Újra a legfelső sávban adózhat az átlagbér."

Sose adózott a legfelső sávban az átlagbér.

"Az IMF diktál....."

Ki az a síkhülye, aki elhiszi, hogy a piaci kamat feléért a hitelnyújtó nem kér semmit ??! A szöveget amúgy még ótvarosabbá teszi, hogy az IMF bejelentette: további megszorításokat már nem kér.

nemsirunk 2012.10.08. 09:17:57

@tede: Az elmúlt 2 évben ugrásszerűen megnőtt a külföldre költözők száma, köszönhetően annak, hogy Orbánék padlóra tették a gazdaságot, beruházások nincsenek, a munkanélküliség növekszik, a demokráciát leépítik. Amúgy addig menj külföldre, amíg le nem zárják ismét a határokat.

Wallstreetbull 2012.10.08. 09:18:24

@Hohó60: Az emberek 2010-ben hozták vissza a komcsikat, akik jó úton haladnak az ország totális, legalább két generációig ható tönkretételében !

873ujr3rk 2012.10.08. 09:19:46

@FireFly111:"és lehet szidni az "elmúlnyócévet", de egy biztos: ennyi kárt nem csináltak a szocik, mint most ezek, sem a demokrácia sárbatiprásában, sem az ország külföldi megítélésében, sem a gazdaságpolitikában (bóvli a magyar állampapír, igazságtalan adórendszer... stb). ezeket igenis vissza kell csinálni! ha a szocik, akkor ők!"

ne felejtsük már el hogyan szüntette meg az mszp, lendvai, feri a demokrácia, a szolidaritás, a jogbiztonság szavak értelmét, hogyan lett náciveszély, hogyan volt több pénze az embereknek, hogyan nézték tétlenül a devizahitelek tobzódását, hogyan hagyták elfoglalni a tv székházat, hogyan zsírozták le a fidesszel a kereskedelmi rádiók elosztását még bukásuk előtt. miként nem alakítottak az ellátórendszereken, miként nem tettek kb semmit a gazdaságért.
hogyan lett sereghajtó a régióban az ország már akkor, amikor még dübörgött a gazdaság. pannon puma ? megvan ?
és ugyanezt a fideszről.
és elmegy a birka bazmeg és azt mondja elég volt a gonosz fideszből, ide nekem vissza a szocikat.
persze ha politikus lennék örülnék és felirnám: 2 évnél régebbi eseményekre a magyar nem emlékszik. elfelejti.
és hisztizünk, hogy mit csinál a fidesz. hát bazmeg ahogy elnézem bármit csinálhat de teljesen bármit. semmit nem veszíthetnek.

nemsirunk 2012.10.08. 09:22:05

@Boka1: "Mert világnézetet nem vált olyan gyakran az ember."

Orbán például vált. Akár évente ha kell. Tulajdonképpen a Fidesz vált meg a szavazóitól, nem a szavazók a párttól.

tede 2012.10.08. 09:24:49

@nemsirunk: persze, álmodjál csak. Részemről ez eldöntött, a szoci féle büntető adókat én nem fogom fizetni. A fletó idejében rajtam röhögtek a haverok, hogy kint kevesebbet keresett bruttóban de jóval több volt a nettója, mint nekem.

Na ez többet nem fog előfordulni én nem fogom a szoci rendszert a munkámmal szolgálni soha többet és a családomat sem teszem ki neki.

Aztán szolidaritsák egymást a ballibek, ahogyan csak akarják.

Belagezapista (törölt) 2012.10.08. 09:24:57

@873ujr3rk:
Arra véletlenül sem emlékszel, hogy a szocik kevés értelmes ötletét hogyan akadályozta meg a fityisz a népszavazással. Meg persze tandíj, hehe, remélem most is tüntetsz ellene. Nehogy már fidesznyikként pont te beszélj a memóriáról, Orbánék 2 évente 180 fokot fordulnak, te meg agymosottként tartasz velük.

Belagezapista (törölt) 2012.10.08. 09:26:04

@tede:
Mégis mit csinál jobban a mostani kormány, mint az előző?

nemecsek ernő áruló 2012.10.08. 09:26:32

"Az LMP-nek Sopronban 2010-ben sem osztottak igazán lapot a szavazók, most még ennek is épp csak a felét."
Én egyértelműnek látom a szavazatszám csökkenés mögött a Viktor felé pávatáncolást. Értsd: Schiffer ezt a kínos "nem állunk senki mögé" dumát nyomja, amivel gyakorlatilag lebegteti, hogy adott esetben Orbán Viktor leváltása neki nem feltétlen fontos. Persze egy eredményből nehéz lenne messzemenő következtetéseket levonni, és hosszú még a ciklus, de azért ezen Schiffernek nem ártana elgondolkozni, mert Dávid Ibolya is így golyózta ki az MDF-et a parlamentből.

TrueY · http://qltura.blog.hu 2012.10.08. 09:27:37

"Onnantól mindaz, ami eddig beletörődő legyintést váltott csak ki, már elutasítást és nevetséget szülhet,"

Ne reménykedjünk! Ork bán két hatalmas bukta után sem változik. A nemzeti szósszal leöntött baloldali dumára még mindig vevő az ország. No és mi lesz a maszoppal? Az internacionalista baloldal is egykutya. Nincs itt valahol egy jobboldali párt? :(

nemsirunk 2012.10.08. 09:27:59

@Cormorant: Ahogy most alakulnak az események, hiába lenne 2/3-a a mostani ellenzéknek. Amikor Orbán látja majd, hogy közel a 2/3-os veresége, még tovább csűri-csavarja a választási törvényt, még több szavazót zár ki és helyettesít a saját birkáival, aztán végül felemeli az összes bebetonozott törvényének határát 9/10-re és kész. Biztos vagyok benne, hogy még ebben a ciklusban leváltja Ádert és ő maga lép a helyére, közben erős elnöki jogköröket alakít ki. Nem tudom elképzelni, hogy csak úgy visszatérne a szürke ellenzéki pártvezető szerepébe, azt nem lenne képes elviselni mentálisan.

Belagezapista (törölt) 2012.10.08. 09:32:36

@félázsiai nemecsek ernő áruló:
Szerintem ennél bonyolultabb, mert Dávid Ibolya is nagy dilemma előtt állt, vagy beáll a Fidesz mögé a pártjával, és akkor fennáll a beolvasztás veszélye, vagy nem paktál le a Fidesszel vagy akár az MSZP-vel, így viszont kimarad a fősodorból. Utóbbit választotta, de szerintem másik esetben is bukik. Az SZDSZ pont a másik utat választotta, és tönkre is ment.

2010-ben az LMP esetleg meg tudta volna akadályozni a Fideszes 2/3-ot, ám azzal végleg tönkrement volna, mint önálló párt, mert le nem mosta volna róla senki, hogy szoci szatellitpárt.

Belagezapista (törölt) 2012.10.08. 09:35:06

@nemsirunk:
Ha bárki leváltja Orbánékat, ugyanaz lesz, mint Esztergomban, csak az egész ország fogja megszívni. Ettől még le kell váltani Orbánékat, de ne sok jóra számítsunk, ha az ellenzék nem szerez 2/3-ot, akkor nem fog tudni kormányozni, a regisztrációval viszont elég a fanatikus Fidesz mag is a 2/3 megakadályozására.

nemsirunk 2012.10.08. 09:35:10

@tede: Az Orbán-féle büntető adókat szívesebben fizeted? A legkisebb jövedelmű emberek keresete tovább csökkent az orbáni "egyszeri nagyarányú adócsökkentés" után, ezer új unorthodox adót fizetünk különböző jogcímeken. Most szolgáljuk ki a legvadabb kommunista rendszert: mindenkit megkopasztanak aki dolgozik, de például a nyugdíjak reálértéke nem csökkenhet. Ezzel együtt a legfőbb helyi hűbérurak milliárdos vagyont kapnak a Vezértől hűségük jutalmául.
És ami még nagyobb baj: a folyamatos módosítgatások és ad-hoc ötletek miatt elbizonytalanodtak a cégek, a beruházások leálltak.

laci_52 2012.10.08. 09:36:12

Két ilyen eredmény után korai volna még temetni a Fideszt, vannak még tartalékaik.

Nagyon jól ki fogják használni a dominanciájukat az írott sajtóban, rádióban, tévében. Jól szervezett csapat, tudják, mikor, hol, mit kell mondani, értenek a kampányoláshoz.

Az MSZP országosan egyedül nem győzhet ellenük, az ellenzéki összefogás pedig még nem látszik.

A győzelem érdekében '14 elején Orbánék osztogatni fognak, valószínűleg jól fel is borítják majd a büdzsét, hogy minél több választót maguk mellé állítsanak. Akkorra már nem lesz fontos az adósságcsökkentés.

Ez a meccs még nincs lejátszva, '14-re most még szoros, messze nem kétharmados Fidesz-győzelemre tippelek.

873ujr3rk 2012.10.08. 09:37:12

@Belagezapista: azt hiszem erős szövegértési problémákkal küzdesz. nem mondtam h a fidesz jó. azt mondtam sem ők, sem az mszp.

No_Fidesz_No_Problem 2012.10.08. 09:37:18

@tede:

"Ha mégis visszajönnek a szocik, akkor részemről családdal együtt költözök külföldre. "

*

A kutya nem fog vonyítani utánad.

Nikorene 2012.10.08. 09:38:01

Naivitás azt hinni, hogy a 4/5-öd az megakadályoz bárkit is bármiben. Javítsatok ki, ha tévedek, de mintha Horn Gyusziék belerakták volna az alkotmányba a 4/5-ödöt, és benne is volt 2010-ig, majd jött a fidesz, és elsô intézkedések között volt, hogy ezt a 4/5-öt kiszedjék (ez is vicces, hogy hogy lehet kiszedni 2/3-addal a 4/5-öt :) kiskapukeresô bagázs), mert ôk arra kaptak a zemberektôl felhatalmazást, hogy alkotmányozó nemzetgyûlés legyenek :D meg NERek...
Szóval sokat nem ér semmilyen törvény, bármit bármikor meg lehet csinálni, ha birka a nép.

Kabarészínész 2012.10.08. 09:38:39

ha lenne eszük, összeállna a jobbik és az mszp, biztos ami biztos, csak ezek húzzanak a csába...

nemsirunk 2012.10.08. 09:39:11

@Belagezapista: Nagyon remélem, hogy a mostani ellenzék (Bajnai) összes jogásza azon dolgozik, hogy kimunkáljon egy jogi lehetőséget Orbán bebetonozásának eltüntetésére, mert semmiféle választási győzelem nem lesz elegendő önmagában. Vagy EU-s jogszabályokkal kell felülírni Orbánt, vagy valami alkotmányozó nemzetgyűlést kell kitalálni, de hagyományos jogszabályokkal nem lehet helyreállítani az országot Orbán ámokfutása után.

Belagezapista (törölt) 2012.10.08. 09:40:02

@laci_52:
Azért vannak ám külső tényezők is, ha a Fidesz osztogatni kezd, akkor az durván megdobja a kamatokat, gyengíti a Ft-ot, mert a piac nem nézi jó szemmel.

klarky · http://kreport.blog.hu/ 2012.10.08. 09:41:34

"...mérnöki és természettudományokban alap, hogy két pontra illesztett egyenesből ne vonj le messzemenő következtetést..."

Ezt nem értem. Síkban gondolkodva 2 pontra hány egyenest lehet illeszteni?

tede 2012.10.08. 09:41:44

@No_Fidesz_No_Problem: ja, csak az az 5-10 eltartott és közalkalmozott, akik az éntőlem elszedett adóból és járulékokból él. Majd szolidaritsák őket a ballibek :)

Belagezapista (törölt) 2012.10.08. 09:42:32

@nemsirunk:
Szerintem 2/3-al részben helyre lehet állítani. Persze nem mindent, de mivel akár az alkotmány is módosítható, nem hiszem hogy ne lehetne leváltani a bebetonozott Fideszeseket. Nyilván pl. a manyup nem csinálható vissza.

No_Fidesz_No_Problem 2012.10.08. 09:42:40

@Belagezapista:

"Ha bárki leváltja Orbánékat, ugyanaz lesz, mint Esztergomban, csak az egész ország fogja megszívni."

*

Esztergom azért szív, mert a független polgármester mellett ott maradt a fideszes képviselőtestület, és a fideszcsicskák ott tesznek keresztbe a polgármesternek, ahol csak lehet.

Ha viszont a kormányból takarodnak az elmebetegek, és velük takarodnak a parlamentből a gombnyomogató droidjaik, és viszik magukkal az önkormányzati sleppjüket is, akkor kötve hiszem, hogy az a pár megélhetéséért rettegő csinovnyik, aki a poziciójában marad, bármit is AKARNA tenni az új kormány ellen.

Legyen az új kormány bármilyen összetételű.

Flúgatlan 2012.10.08. 09:43:09

"Ha a mostani soproni eredményt a mostani (új) választási szabályokkal országos eredménnyé becsüljük meg (igen, tudom hogy ezt nem lehet,..."

Ha tudod, hogy nem lehet, akkor miért csinálod?

Amúgy ebből a cikkből is látszik: a nagy hőzöngés ellenére egyáltalán nem biztos, hogy 2014-ben a választási rendszer megváltoztatása a Fidesznek kedvezőbb lesz, mintha maradna a régi rendszer. Akkor most az MSZP-hívek mégis támogatni fogják a regisztrációt? És a Fidesz mégse olyan gonosz?

laci_52 2012.10.08. 09:43:49

@Belagezapista: Majd a választási győzelem után csendben visszaszedegetik, amit osztogattak.

georgie58 2012.10.08. 09:45:00

@Hohó60: A Thürmer a kommunista, meg a fidesz 4/5-e te szerencsétlen 1-bites orbánhívő ... Az a balfék MSZP is változik, meg szinte mindenki, csak a fidesz nem tanult semmiből (csak, ha egyszer végre nyakon vágják őket); ha ne adj' isten kapnának még egy ciklust, akkor az unokáidnak nem lesz már annyi földje sem, hogy haláluk után abba temessék őket.
Egyébiránt október 23-án jön Bajnai és a fidesz-náci bagázsnak egy életre befellegzik... sajnos az ország ettől függetlenül megint elölről kezdheti a Rákosi éra gazdasági és morális szintjéről.

No_Fidesz_No_Problem 2012.10.08. 09:45:07

@tede:

" ja, csak az az 5-10 eltartott és közalkalmozott, akik az éntőlem elszedett adóból és járulékokból él."

*

Mennyi adót is fizetsz havonta egészen pontosan? Külön írd ide az SZJA-t, amit a béred, és az ÁFÁ-t, amit a fogyasztásod után fizetsz.

Lássuk, ki lehetne-e fizetni az adódból akár csak egyetlen négyórás közmunkás bérét és járulékterheit is!

Don Quixote de la Ferko 2012.10.08. 09:46:22

@Hohó60:

Legközelebb, amikor a fidesz helyi kisztitkára megküldi a heti mantrákat, nézd meg a szavak jelentését az értelmező kéziszótárban, vesd össze a tartalmat azzal, amit mostanában látsz az országban, oszt gondolkozz el az aktuális kommunizmuson.

nemecsek ernő áruló 2012.10.08. 09:46:45

@Belagezapista: A fideszes-jobbikos vonalon LMP=MSZP szöveg megy még most is. Szerintem az LMP-nek több esélye van "szoci szatelit pártként", mint a balos szavazók teljes elutasítása mellett élve. Mivel a jobbosok hívőként szavaznak, az ő véleményükre nem kell adnia az LMP-nek. Tehát érdemes lenne megmutatnia, ők miben MÁSOK, mint az MSZP. Ezt viszont felesleges bizonygatnia azoknak, akik úgyis hit alapján szavaznak, így az "egyiket sem" pávatánc nyilvánvaló halálos ítélet az LMP-nek. Magamból, és környezetemből indulok ki. Amíg teljes LMP vonalon egyértelmű jelet nem kapunk, hogy általános, és nyilvánvaló az elutasítása Orbán Viktor politikájának, addig tőlünk szavazatra nem számíthatnak - pedig 2010-ben megkapták a bizalmat, mert hittük, hogy mások, mint az MSZP.

Belagezapista (törölt) 2012.10.08. 09:47:10

@No_Fidesz_No_Problem:
De ha nem szerez senki 2/3-ot, akkor a bebetonozott embereik ott maradnak, és megakadályozzák a kormányzást. Sőt, a 2/3-ad sem elég mindenre, a Fidesz sem tudta eltávolítani Simort.

Roy 2012.10.08. 09:48:02

@nevetőharmadik: Akkor ki? Akik a 2014-es választáson szóba jöhetnek a jelenlegi Fidesz, az MSZP, a DK, a Jobbik, és talán az LMP. Az utóbbi, ha nem lép szövetségre valamelyik párttal labdába se fog rúgni.
Akkor most mit fogsz csinálni? Persze nem kötelező regisztrálni, és szavazni sem. Amennyiben a távolmaradást választod azzal a Fidesz malmára hajtod a vizet.

Flúgatlan 2012.10.08. 09:48:10

@tede: "ja, csak az az 5-10 eltartott és közalkalmozott, akik az éntőlem elszedett adóból és járulékokból él."

Mi a bajod a közalkalmazottakkal? Ha nem akarod, hogy a te adóidból kapjanak, akkor ne is vedd igénybe a szolgáltatásaikat: iskolát, kórházat, hivatalokat, ....

Utálom ezt az öntudatos versenyszférás beképzeltséget, amikor a közalkalmazottakra csak úgy tekintenek, hogy az ő adójából élő, nem termelő valakik. Persze, végezzék jól, hatékonyan a munkájukat, de ne az eltartottak közé legyenek automatikusan sorolva.

No_Fidesz_No_Problem 2012.10.08. 09:48:31

@klarky:

"Ezt nem értem. Síkban gondolkodva 2 pontra hány egyenest lehet illeszteni?"

*

1. Ne síkban gondolkodj.

2. A kérdés az, hogy mi történik a két pont KÖZÖTT.

Don Quixote de la Ferko 2012.10.08. 09:48:36

@No_Fidesz_No_Problem:

Azt azért ne felejtsd el, hogy az élet számos területén megmaradnak a bosszúálló, mindenhol keresztbe tevő fideszcsicskák. Tőlük kell félni, nagyobb kárt okoznak, mint orbán.

moophlander 2012.10.08. 09:49:28

Az mszp-nél és a dk-nál minden jobb! Bárkire szavaztok is az ne ezekre! Ha kiszel tünde lenne a miniszterelnök, az is kevesebb bajt hozna ránk, mint az egymás elvtársai! :D

Belagezapista (törölt) 2012.10.08. 09:50:16

@félázsiai nemecsek ernő áruló:
Azért nekem van olyan LMP-s ismerősöm, ő ráadásul országgyűlési képviselőválasztáson is indult a párt színeiben, aki sokkal jobban rühelli a szocikat, sőt igazából 2010 előtt elhitte az orbáni demagógiát. És szerintem nem egyedi eset, sok LMP-s legalább olyan távol áll az MSZP-től, mint a Fidesztől.

Pop40 2012.10.08. 09:50:36

@Flúgatlan:
De, a fidesz pont olyan "gonosz". (Miért, szerinted mégis mi a francért csinálják, a hatalmuk bebetonozásán kívül?)

Csak amellett, h "gonosz" (jobb szó illene rájuk), idióták is, és emiatt rúgnak majd egy hatalmas öngólt. Ez már legyen az ő bajuk.
De ettől még az eredeti szándékuk semmiképp nem lesz jobb.

moophlander 2012.10.08. 09:50:44

...bocs az elgépelésért....

nemecsek ernő áruló 2012.10.08. 09:51:26

@Belagezapista: Az lehet. De ezekre építve nem jutnak be a parlamentbe 2014-ben.

Don Quixote de la Ferko 2012.10.08. 09:51:57

@Flúgatlan:

Jogos. Nálad a pont. A "közalkalmazott" kifejezés is egy átkozott fideszmantra, de elég megnézni a homárt, milyen véres szájjal hörög mindenki, ha az állam nem azonnal, hama-hama csinál neki útlevelet, igazolványt, és a többi, amiről a szerencsétlen mantrahuszár valószínűleg nem is tudja, hogy közalkalmazottaknak köszönheti.

nyomasek 2012.10.08. 09:53:12

@nemsirunk: Csak szólok, hogy Orbán még nem csődöltette be az országot, ellenben a szociknak már 2x is sikerült. Mindez természetesen mit sem von le Orbán komcsi erölködéseiből, csak pusztán a tények miatt említettem meg.

A legnagyobb probléma, hogy nincs az országban felelősen gondolkodó vezető egy sem, sem észben, sem stílusban. Ez pedig annak az eredménye, hogy a XX. századi magyar történelem semmi másról nem szólt, csak a nemesség, vagyonosabb polgárság, értelmiség elüldözéséről (mégis mi a f@szt vár az ember egy foximaxin végzett képviselőtől? vagy épp egy nyolcáltalánossal igazgatóvá előretolt sutyeráktól? A tanú...). Ennek az lett az eredménye, hogy mára jobbára csak prosztó prolik vannak a közéletben is, épp úgy mint az utcán. Ez van elvtársak.

moophlander 2012.10.08. 09:53:15

@Belagezapista: 1994-ben is ezt hitték sokan az szdsz-ről! A liberálisok a koncért mindenre hajlandóak! Nem tűnt fel még eddig? :)

No_Fidesz_No_Problem 2012.10.08. 09:53:39

@Don Quixote de la Ferko:

Ha leegyszerűsíted a dolgot, végül arra jutsz, hogy a fogyasztói társadalomban mindenki az addig megszerzett életszínvonalát félti.

Senki nem fog az elvei miatt kiállni egy látványosan, mind itthon, mind a nemzetközi színtéren megalázott és megbukott hatalom mellett, ha azt látja, hogy a kiállásával bukhatja azt az életszínvonalat, amit addig elért.

Az ellenzék meg pontosan ezért erősödik:

a Fidesz ellenzékében egyre többen vannak azok, akik már bebukták a korábbi, keserves munkával megszerzett életszínvonalukat, ezért úgy látják, bármilyen más alternatíva jobb lehet a számukra, mint a gyors és biztos lecsúszás.

Bogyó 2 2012.10.08. 09:53:42

@lavór: Na, ne mondd, szerinted Nyugaton mindig újabb pártok jönnek elő a semmiből? Valahogy Amerikában is hol a demokraták, hol a republikánusok kormányoznak. Nálunk se lesz másképp, inkább az volna a lényeg, hogy a pártok döntéshozói változzanak.

Belagezapista (törölt) 2012.10.08. 09:54:04

@No_Fidesz_No_Problem:
1. Térben is csak egyetlen egyenest lehet húzni két pont között, sőt így van ez akárhány dimenzióban. Csak a pontosság kedvéért mondom.

Ettől függetlenül a cikkben szereplő mondat a két pontról azt jelenti, hogy nem lehet két kis választási eredményből az egészre következtetni.

timargabor · http://kard.blog.hu 2012.10.08. 09:54:44

@Flúgatlan: "Ha tudod, hogy nem lehet, akkor miért csinálod? ": hogy lásd, lássuk, ez is benne van a pakliban.

Roy 2012.10.08. 09:55:24

@tede: Inkább a Fidesz sarcait fizeted? Nagyon buta ember vagy! Az ilyen emberek talán Azerbajdzsánban kellenek. A nyugati világban nem sokáig türnének meg.

Arbet 2012.10.08. 09:55:42

Tök mindegy, hogy melyik párt nyer. Minden jelöltet a nagy ősrendszer által varrt kalapból húznak elő, mint valami nyuszit. Az, hogy épp nari, zöld vagy piros a nyuszi színe, az tökmindegy. Ugyan úgy ráugrik a répára mint az összes többi.

Amíg kedves népünk rá nem jön, hogy teljes erkölcsi és politikai váltás kell, addig 4 évente a szavazásoknál csak egy dolog fog változni, hogy hányan mennek el szavazni. Most már elég 25% agyatlan hiszékeny átlagpoltár és már is biztosítva kedves rendszerünk kártékony hatásának folytonossága.

Ez a rendszer nem fog itt sosem mást csinálni, csak hazudik, lenyúlja az EU-t, lenyúlja a magyar adófizetők pénzét.

Furcsa mód, az EU alapító országaiban nem tűrnék ezt általános sztrájk, lázongás és agresszió nélkül. Mi magyarok a nagy habitussal és szájkaratéval nem tudjuk a civil érdekeket képviselni. 70 év alatt elfelejtettük hogyan kell.

Pedig egyszerű. Civil szerződést kell kötni a mindenkori politikai hatalommal, teljes civil felügyeletet és vizsgálóbizottságot kell felállítani háttérellenőrző szervet szakemberekből. Ezt is a népnek kell kieszközölnie, nem a rendszernek felállítani maga ellen. A politikusok mentelmi jogát meg kell szüntetni, erre lehet népszavazást kiírni. A politikusok felelősségkörét szigorítani kell, azonnal visszahívható képviselőséget kell bevezetni. Ez mind mind népszavazáson megszavazható és kötelezősíthető a vezetőkre.

Amúgy én a pártokat is beszüntetném. Lennének egyéni visszahívható képviselők, akik ha nem végzik a dolgukat akkor ki vannak rúgva, mint ahogy a versenyszférában is működik. Ehhez egy korrupciógyanú is elég lenne, nem kell itt mindent bizonyítgatni, mert abból úgy is kifürdetik magukat. Ha a választókörzet nem elégedett a vezetőjével akkor mehet a dunába.

dr kíváncsivagyok 2012.10.08. 09:55:57

Hogy az LMP nem lesz kormányzó párt , ...az biztos ! Örökös ellenzékiek....és így a jó . Az viszont jó lenne, ha épp csak 5 % - ka baszogatnák a parlamentben a többséget...

tede 2012.10.08. 09:55:58

@No_Fidesz_No_Problem: meglepődnél, bőven félmilla felett van a járulék+adó, mit befizetek, ja és még áfa meg illeték meg a phaszom tudja mi nincs még hozzá, de pontos összeget az internetre nem írok ki, nem kell nekem a sikertelen ballibek szűkölése. Azért írtam az 5-10 eltartott embert (a családomon felül természetesen), ezek mind az én véremet szívják, most ok, a fidesz tett egy gesztust, ezért nem mentem el még nyugatra, de a szoci féle adószinteket én nem fogom kifizetni, inkább megyek nyugatra, ahol kisebb stresszel megkeresem majd ugyanazt, ami egy szoci féle adórendszerben nálam hagynak. De tegyük hozzá, haverjaim nyugaton hasonló összegeket kapnak, van ki még kevesbbet is, csak a nettójuk sokkal előnyösebb még most is, nincs ennyi adó. Lakhatás húzós, minden más olcsóbb vagy ugyanannyi. Ja, és nem tányért mennék mosogatni, hanem komoly IT munka.

dr kíváncsivagyok 2012.10.08. 09:57:26

@No_Fidesz_No_Problem:
"a Fidesz ellenzékében egyre többen vannak azok, akik már bebukták a korábbi, keserves munkával megszerzett életszínvonalukat, ezért úgy látják, bármilyen más alternatíva jobb lehet a számukra, mint a gyors és biztos lecsúszás. "

Tedd hozzá : " ...és Ők juttatták hatalomra !"

No_Fidesz_No_Problem 2012.10.08. 09:58:24

@tede:

"meglepődnél, bőven félmilla felett van a járulék+adó, mit befizetek"

*

Hát persze, kicsi szívem. Még véletlenül se azok közé tartozol, akik 5.000 forinttal magasabb nettó miatt készek lennének egyenként átvagdosni a minimálbérből nyomorgók torkát.

dr kíváncsivagyok 2012.10.08. 09:59:25

@tede: "a fidesz tett egy gesztust, ezért nem mentem el még nyugatra, de a szoci féle adószinteket én nem fogom kifizetni, inkább megyek nyugatra,"

Már veheted a repülőjegyet....( de külföldön meg kell ám dolgoznod a pénzért,...nem elég adót és áfát csalnod !!!)

dr kíváncsivagyok 2012.10.08. 10:01:16

"a fidesz tett egy gesztust, ezért nem mentem el még nyugatra, de a szoci féle adószinteket én nem fogom kifizetni, inkább megyek nyugatra,"

Egyrészt gesztus (neked),...másrészt éheztetés másfélmillió embernek !
De persze , Te vagy a fontosabb !!!!!!!

lobster thermidor 2012.10.08. 10:03:13

Schiffer és a pártja főleg vidéken egy nulla!

Az LMP úgy tesz, mintha valamilyen meghatározó szerepet vinne a magyar politikai életben, holott vidéken, ahol jelölteket sem tudnak állítani, éppen a nullával egyenlő az elfogadottságuk. A soproni időközi választáson a leadott 1372 érvényes szavazatból 33, azaz az érvényes voksok 2,4 százalékát kapták, de csak azért ilyen “sokat”, mert Sopron nem tipikusan a magyar vidéki városok képét mutatja, sok olyan fiatal értelmiségi él ott, akit meg lehet vezetni, és nagy naivan beveszi az ökopártról szóló süket dumát.
Az LMP egész jelenlegi politikai tevékenysége abban merül ki, hogy ezerrel próbálják az ellenzéki összefogást megakadályozni, és a bizonytalan választókat akarják minden áron a D.K.-tól, valamint az MSZP-től elidegeníteni. Az folytatólagosan elkövetett utcai látványpolitizálás pedig csak arra jó, hogy majd öregkorukban az unokáiknak mutogathassák a róluk készült fotókat, milyen fasza gyerekek is voltak valamikor.

kalandfereg 2012.10.08. 10:04:53

Én mindig mondtam, hogy egy kurva szót nem értek ebből a minden határon túlmenő hatalomkoncentrációból a mindenkori kormánypárt kezében. Ugyanígy a győztes mindent visz elv nyomatásán a Fidesz részéről.
Először azt hittem, hogy valamit nem értek, és a csel ott van a háttérben. De mostanra nyilvánvaló, hogy nem.A Fidesz és OV tényleg ilyen ostoba és rövidlátó. Nem veszik észre, hogy ezzel a sok hülyeséggel egyáltalán nem biztos, hogy saját maguknak készítették elő a terepet 2014-re.
Sőt, elég valószínű, hogy az ellenfélnek, ha belegondolunk, hogy Mo. meglehetősen baloldali beállítottságú ország.
A Fidesz 2006-ban még akkor se tudott győzni, amikor Gyurcsány már évek óta balfaszkodott.
8 év balfaszkodás kellett ahhoz, hogy létrejöhessen a Fidesz által szánalmasan "fülkeforradalom"-nak nevezett Gyurcsány-elutasítás.

Hohó60 2012.10.08. 10:06:24

@tede:

Én is így voltam 2002-ben, amikor visszajött a SZADESZMP. Mindenkinek azt mondtam, hogy ebből az országból emigrálni kell, normális ember ezek után nem maradhat itt. Aztán maradtam, és köszönetképpen megkaptam az egész EU-ban legnagyobb gazdasági zuhanást - konjunktúra idején. Megkaptam a több tízezer milliárdos SZADESZMP-s lopásokat, a Himalája méretű korrupciójukat.
És most lehet meg kell éljem, hogy megint visszajön a SZADESZMP. Ha ez így lesz, ebből az országból emigrálni kell, mert az (egy szörnyűséges eszme diadala mellett) a dologtalanság,az igazságtalan, és adóelkerülésre, lustaságra ösztönző, a teljesítményt büntető progresszív adó visszahozását fogja eredményezni.
Neked több bátorságot kívánok, mint nekem volt.

tede 2012.10.08. 10:10:02

@dr kíváncsivagyok: nem vagyok fontosabb, de én magam dönthetem el, hogy eltartom az 5-10 embert, akik az én adóimból meg járulékaimból meg az áfa meg az illeték meg phaszom tudja mit be nem fizetek abból élnek, vagy hasonló fizetésért elmegyek nyugatra.

Én sem így születtem, hanem tettem érte, de ezt a beszűkült agyúaknak hiába is mondanám.

Egy a lényeg, azt többet nem hagyom, hogy azon röhögjenek a haverjaim, akik nyugaton dolgoznak, hogy a még náluk is magasabb bruttó béremből sokkal kevesebb nettót kapjak meg, mint volt a fletó idejében.

Mondom, béke van, aztán szolidarítsa aki akarja, meg tartsa el a sok ingyenélőt, aki akarja.

CSENDES 2012.10.08. 10:10:38

@Pop40: Ezen már túl vagyunk egyszer. A FIDESZ vette ki kétharmaddal a Horn féle 4/5-ös szabályt, amely szerint egy új alkotmány előkészítésének országgyűlési határozatához 4/5 szükséges.

lobster thermidor 2012.10.08. 10:10:54

@tede:

Neked ezek szerint nem 27 % az áfa, te nem fizeted a készpénzfelvételért fizetendő adót, nem 285 forintért adják az eurót, és még sorolhatnám hosszan a "baráti gesztusokat".

Nem barátocskám...!
Az a gyanúm, hogy neked is legfeljebb a karjukat könyékben behajlítva, ökölbe szorított kézzel többször meglengetett karjukkal tesznek gesztusokat, csak te ezt nem vetted még észre!

Netuddki. 2012.10.08. 10:11:44

Azért lenne gond ha az mszp nyerne(de utálom ezt a szót a választásokra!), mert akkor az orbán és bandája és a többi megélhetési "politikus" ugyanúgy megúszhatná felelősségre vonás nélkül mint 22 éve minden tolvaj banda megússza amelyik hatalomra került...

Alamio 2012.10.08. 10:13:45

Van azért párszáz oka, hogy a helyi választásokból miért nem lehet levonni országos szinten semmit. Felőlem rohanjanak kereplővel az utcára MSZP-sek örömükben, attól még:
1., Nem lesz ilyen csökött támogatottsága az LMP-nek. A fővárosban sokkal erősebbek voltak és lesznek is, mint vidéken.
2., A helyi mintákat figyelmen kívül hagyja az, aki ebből általánosít. Bukhatott ez a fazon más okból is, mint hogy Fideszes/nyerhetett az MSZP-s is a személyes varázsával, nem biztos hogy a pártarc hozta a győzelmet.
3., Ez a 2 helyszín nem tendencia. Ha az elköveztkező időben (2 év) minden/sok helyit MSZP-s nyer, az már az lesz.
4., Az ilyen választás országosra vetítve nem méri a pártra leadott szavazatot, a stabil választókörzeteket, a regisztrációt, vagy a határon túli szavazatokat.

Összegezve: bizonyára jó az MSZP-nek ez most. Azonban egy reprezentatív közvéleménykutatási minta sokkal többet mond el az erőviszonyokról, mint egy helyi választás.

Egy igaz ember 2012.10.08. 10:14:33

Amiről viszont nem ír a blog, az a Jobbik 13%-a -Sopronban! Ha nem csinálnak semmit, két év múlva megduplázhatják a szavazóikat. Hisz sokan csak csak azért szavaztak a Fideszre 2010-ben, mert utálták a szocikat. Most megutálták a Fideszt is, de a szocikat azóta sem szerették meg.
És egy 25-26%-os Jobbik nem biztos, hogy ártana a Parlamentben. Nem lennének hatalmi tényező, de féken tartanák az aktuális kormánypártot, mert akárki győzne, annak nem lenne koalíciós partnere.
Mit kezdene egy 39%-os MSZP, egy 31%-os Fidesz, egy 25%-os Jobbik és egy 5%-os LMP felállású Országgyűlés? Több megegyezés, több konszenzus, a választópolgárok komolyabbá vétele, kevesebb korrupciós? Lehet, hogy csak álmodok???

dr kíváncsivagyok 2012.10.08. 10:15:21

@tede: "Én sem így születtem, hanem tettem érte, de ezt a beszűkült agyúaknak hiába is mondanám."

Ismerős a fajtád : az ilyenek tolakszanak elém a nagy ( hitelből vett) autójukkal a lámpa előtt 10 méterrel,...az ilyenek mennek elém a sorban a postán, ...az ilyenekben nincs szolidaritás , és mert nekik (ügyeskedéssel) megy a szekér , más ,aki nem olyan törtető....tőlük meg is dögölhet !
Nem vagy pótolhatatlan, mehetsz !

Kopi3.14 2012.10.08. 10:15:29

@NYJetsTD: ehhez már hozzá kellett volna szoknod, volt már ilyenünk a kisgizdák és a miépesek vegzálásával.

csak egy néző 2012.10.08. 10:17:25

Nem tudom(hazudok),hogy jelent e valamit,hogy ma az egyik reggeli rádióműsorban a műsorvezető (Fiala) csinált egy nem reprezentatív közvélemény kutatást a hallgatok között azzal a kérdéssel,ha ma lennének a választások,akkor a Fideszre vagy bármi másra szavaznának e.Igen érdekes volt a végeredmény.106 betelefonáló közül 2 nem szavazna 18 a Fideszre és 86 pedig bármire csak NEM a Fideszre szavazna.Kicsit,mintha szar lenne ez az eredmény regnáló viktorka kurmánya számára.

tede 2012.10.08. 10:17:26

@dr kíváncsivagyok: és az ilyenek fizetik helyetted az adót meg a járulékokat.

indapass90210 2012.10.08. 10:19:59

Most már csak pont az hiányzik az országnak, hogy 4 év posztkommunista fideszes ámokfutás után 4 év posztkommunista mszp-s ámokfutás jöjjön.

moophlander 2012.10.08. 10:24:41

@kalandfereg: A 2002-es és a 2006-os szoci győzelemhez nem a baloldali beállítottságú többség kellett, hanem egy agymosó kommunikáció, amit a TV2 és az RTL közvetített a választók felé! "ha csalással nyerünk is, majd kifizetjük a büntetést a vezető helyről" ugye ismerős az izraeli származású mszp-t segítő választási szakértő ominózus kijelentése! Ha a fidesz bukni fog 2014-ben, akkor az nem a gazdasági okok miatt lesz. Azt minden épeszű tudja, hogy 4 év alatt nem lehet a szarból várat építeni. Pontosabban lehet, de az első eső elmossa. Az elszámoltatások sikertelensége (direkt???) és a Pintér személye adja meg a kegyelemdöfést a 2014-es esetleges bukáshoz. A Jobbik csinál egy gyors boronát a szervezeten belül és máris kénytelenek lesznek leszek a balos elvtársak összezárni!

mirigy187 2012.10.08. 10:26:40

@nyomasek: Nem volt csődben az ország a szocialisták alatt. Szar helyzet volt ez tény de csődben sosem voltunk.

dögölj meg 2012.10.08. 10:27:44

Megette a fene az egészet. Fidesz-KDNP ,MSZP-/SZDSZ/-LMP, pfujdefasiszta Jobbik, pénzügyi-gazdasági zseni libatolvaj, ennyi a választék ! De a fő baj az,hogy tökmindegy,kit választunk. A sorsunkat nem mi döntjük el,mint ahogy az is mindegy,az amerikaiak Obamát vagy Oszamát választják -e elnöküknek. A Kennedy által megnevezett háttérhatalom olyan erős lett,a "jónép" meg oly buta,
hogy a helyzetünk reménytelen.

2012.10.08. 10:27:56

MSZP bazmeg...tényleg magas az egy főre jutó agyhalottak száma. Horváth "izraeli kitűzős" Csaba biztos ott is beígérte az ingyen tömegközlekedést.

lobster thermidor 2012.10.08. 10:29:34

@dr kíváncsivagyok:

Tedd még azt is hozzá, hogy amennyiben 3 gyereke van, annyi adókedvezményt kap, hogy a 16 százalékos adót is teljesen nullára írhatja.
Tehát az a helyzet áll fenn, hogy a minimálbéren élő többség tartja jólétben, és állításával szemben nem ő tart el másokat, hanem szó szerint ő a haszonleső ingyenélő!

Mitya Ivanov 2012.10.08. 10:30:33

@csak egy néző: ugyenezt végezd el mondjuk Németh Miklós Attila, vagy Csintalan betelfonáló műsorában, kb fordítva lenne

lobster thermidor 2012.10.08. 10:33:02

@tede:

Ne zúgolódj, csinálj inkább három gyereket, és akkor nem kellene egy kanyit sem fizetned!
Mert az végképp igazságos.

Sir Galahad 2012.10.08. 10:33:34

Ha a Fidesznek lesz annyi esze, mint egy marék gilisztának, egyrészt a választások előtt kb. fél évvel hangulatjavító osztogatásba kezd "meghozták gyümölcsöket az áldozatok" szlogennel, ha meg ez se jön be, lemásolja az MSZP receptjét és függetlenként vagy (ál)civilszervezetek mögé bújtatva indítja a jelöltjeit. Hamarosan meglátjuk, van-e ennyi eszük.

Avenar 2012.10.08. 10:34:01

Én az MSZP-t és a Fideszt is nagyon kedvelem. Ennek az eredménynek is örülök. Remélem, a hagyományoknak megfelelően a kiváló szakembergárdát egy másik kiváló szakembergárda követi.

moophlander 2012.10.08. 10:34:49

@csak egy néző: Egy olyan rádiót veszel alapul, amit többségében otthonülők, ...stb. hallgatnak? Ha ugyan ezt a kérdést felteszed a "LÁNCHÍD" rádióban, vajon milyen arányok lesznek? :)))

Blogger Géza 2012.10.08. 10:35:50

Azért egy önkormányzati képviselői választásból, ami sokkal inkább az adott jelöltről szól, mint a pártról, messzemenő következtetést ne vonjunk le, különösen akkor, amikor a Fidesz-pártisággal igazán nem vádolható Medián már a 3. olyan kutatást teszi közzé, amelyben a Fidesz erősödött az előző méréshez képest. Az utolsó adatok a 3 nagy pártról:

Fidesz: 43%
MSZP: 28%
Jobbik: 15%

Ezt kéne az MSZP-nek megfordítani, ami azért nem tűnik egyszerűnek.

csak egy néző 2012.10.08. 10:35:55

@Mitya Ivanov:
Nem vagyok benne biztos.Ugyanis már csinált hasonló felmérést és akkor a Fideszesek voltak többségben.Ergo nem csak(sőt)szocik,libsik(ahogy a fityeszesek mondanák)hallgatják ma műsorát.

avionics 2012.10.08. 10:36:12

Arról gágog az ellenzéki sajtó már hetek óta hogy a regisztráció csak a Fidesznek jó. Most akkor hogy van ez? Nem a Fidesszel kéne foglalkozniuk, hanem mondjuk el kéne mondani hogy ők milyen gazdaságpolitikát csinálnának. De fogalmuk sincs róla. Csak a demagógiához értenek.

mirigy187 2012.10.08. 10:37:15

@moophlander: 2002-ben a fidesz saját magát verte meg. 2006-ban a két választás között amit a fidesz művelt maga volt a kabaré. Bod Péter jelölése és az mdf csesztetése valamit kettőjük csatája. Majd a második fordulóban kis híjján meglett gyurcsányéknak a 2/3-ad

moophlander 2012.10.08. 10:37:24

@mirigy187: ...csak a kölcsönök miatt nem voltunk csődben.....

Belagezapista (törölt) 2012.10.08. 10:37:43

@avionics:
"Nem a Fidesszel kéne foglalkozniuk, hanem mondjuk el kéne mondani hogy ők milyen gazdaságpolitikát csinálnának. De fogalmuk sincs róla. Csak a demagógiához értenek. "

Ha ez igaz, akkor bőven meglesz nekik a 2/3. A Fidesznek ugyanígy sikerült.

csak egy néző 2012.10.08. 10:38:20

@moophlander: Nem csak az otthonülők szavaztak,ugyanis 1/2 8-8-ig volt a szavazás,tehát sokan telefonáltak,autóból,munkába menet.

Kopi3.14 2012.10.08. 10:38:39

@klarky: végtelen sokat. Kérdésmilyen geometriában gondolkozol. S nem csak egyenes létezi ka világon, hanem más jellegü görbék is.

FILTOL · http://hulyekkimeljenek.blog.hu/ 2012.10.08. 10:39:26

@mirigy187: cavinton... ferkó maga mondta, ha nincs imf, államcsőd van

Kopi3.14 2012.10.08. 10:39:44

@avionics: mert a kajlatekintetünek van?

Pop40 2012.10.08. 10:40:40

@CSENDES:
Nem vagyok jogász, így nem tudom, paragrafusok szintjén hogy nézne ez ki, de ha a következő kormánynak valóban 2/3-a lenne, s így nem lenne képes olyan alkotmányt létrehozni, amit nem tud minden őrült összevissza változtatni, akkor az már őket minősíti.

mirigy187 2012.10.08. 10:42:11

@FILTOL: Gazdaságilag nem volt csődben az ország vagy tudsz statisztikát mutatni esetleg tényeket?

Szűtté mamá? Szűjjé! 2012.10.08. 10:42:30

@Blogger Géza:

Így van. Kár most ebből következtetést levonni. Majd 2014-ben kiderül. Addig meg ne is gondoljon rá senki. Ringassa csak magát mindenki a közvéleménykutatók kozmetikázott adatai alapján. Akkor jó a pofáraesés, ha nagyot csattan.

negondolkozz!majdénmegmondom! 2012.10.08. 10:45:16

Még szerencse, hogy az intelligens magyar a fideszen és az mszp-n kívül is lát alternatívát. Sajnos nem csak a gondolkodó emberek szavazhatnak, ezért még pár évtizedig marad az egymást váltogató és mocskukat titkosító liberálbolsevik maffia kormányon.

FILTOL · http://hulyekkimeljenek.blog.hu/ 2012.10.08. 10:47:24

@mirigy187: kicsinyem, hagyjuk már ezt, gyurcsány kiállt és ezt mondta:

reklamálj nála és a büdos mszp-szdsz libsibolsi bandánál
www.origo.hu/itthon/20081101-gyurcsany-ferenc-allamcsod-es-szocialis-valsag-is-kialakulhatott-volna.html

avionics 2012.10.08. 10:50:47

@Kopi3.14: igazad van, a jó gazdaságpolitikához Brad Pitt külső kell...

nevetőharmadik 2012.10.08. 10:51:16

@Doberdo: @timargabor: @Roy: Persze, nem mindegy! Persze, ha visszacsinálják a "kalaptörvényt", már megérte! Sőt, ha a Fideszt sikerül leváltani, mindenképpen megérte. És de, elmegyek regisztrálni, meg szavazni.

Csakhogy attól, hogy a mostani garnitúrát lecserélem egy másikra ott a raktárban, Magyarország még nem menekül meg. Csupán folytatódik egy másik típusú elkúrás.

Váltani kell, de csodát várni, azt nem lehet.

negondolkozz!majdénmegmondom! 2012.10.08. 10:51:32

Sajnos amíg az atomfizikus szavazata annyit ér, mint a saját anyját felcsináló, gyerekét kurvaként futtató kételemis cigányé, addig mit is várunk?
A demokrácia bölcsőjében sem szavazhatott minden élőlény, csak aki letett valamit az asztalra.
Ezért diktatúra ez a "demokratikus" rendszer. A csőcseléket manipuláló háttérhatalmak diktatúrája a szabadság papírmaséjába burkolva.

avionics 2012.10.08. 10:54:31

@Belagezapista: nincs teljesen igazad! a Fidesznél a demagógia mellett azért besegítettek a bukottak is... nem kicsit, nagyon!

kzoltana 2012.10.08. 10:55:23

Ez lett. A fideszes politikusok előtt két út áll, az egyik az alkoholizmus, a másik…
www.vagy.hu/tartalom/cikk/3090_a_sor_meg_a_helyettes_allamtitkar

lobster thermidor 2012.10.08. 10:56:10

@Blogger Géza:

Pontosítanék egy kicsit!
Azt az apróságot elfelejtetted hozzátenni az amúgí impozáns számsorhoz, hogy azok mondják ezt, akik biztosan elmennének szavazni, ha ma lennének a választások.
Ezek az emberek jelen pillanatban a magyar választókorú népesség 25 százalékát teszik ki.

No_Fidesz_No_Problem 2012.10.08. 10:57:02

@negondolkozz!majdénmegmondom!:

"Sajnos amíg az atomfizikus szavazata annyit ér, mint a saját anyját felcsináló, gyerekét kurvaként futtató kételemis cigányé, addig mit is várunk?"

*

Vezetőt választanak ember, meg képviselőket!

Ne mondd nekem, hogy a fideszcsürhén kívül senki nem alkalmas arra, hogy megválassza a saját vezetőit és képviselőit!

Rossz döntéseket meg nem azért hoznak az emberek, mert buták, hanem akkor hoznak rossz döntéseket, ha nem áll rendelkezésükre kellő mennyiségű információ ahhoz, hogy jó döntést hozzanak, meg ha emellé még hazudnak is nekik.

Szerinted ha az emberek tudták volna, hogy a Fidesz ezt a pusztítást fogja művelni kormányzás címen, rájuk szavaztak volna?

Nem szavaztak volna rájuk.

A Fidesz becsapta a választóit. Eltitkolta a valódi szándékát, hazudott a saját szándékait illetően és alaptalan vádakkal mocskolta az ellenfelét.

Ezzel nyert a Fidesz választást.

lavór 2012.10.08. 10:59:37

@Bogyó 2:

Ugye te sem hiszed, hogy a magyar és a fejlett nyugati országok pártjai közt kitehető az: = jel...
Mert ha igen, nem itt élsz.

Azúrkék égbolt (törölt) 2012.10.08. 10:59:52

@negondolkozz!majdénmegmondom!: Az teszi fel a koronát az eszmefuttatásodra, hogy atomfizikusból lényegesen kevesebb van mit lumpen elemből. És a hulladék ráadásul egyre többet nyom a latba, mivel a szorgalmas ambiciózus embereket elüldözik Magyarországról. A szaporodási arányokról már nem is beszélve. Míg az értelmiség pár átlag 4 fővel gyarapodik 50 év alatt, a szemben álló réteg legalább tízszeresével.

Hová vezet ez?

FILTOL · http://hulyekkimeljenek.blog.hu/ 2012.10.08. 11:00:36

@No_Fidesz_No_Problem: :))) azért érdekes, mintha ezt is feri mondta volna
"Eltitkolta a valódi szándékát, hazudott a saját szándékait illetően és alaptalan vádakkal mocskolta az ellenfelét."
a szenvedélyes igazságbeszédjiben.

moophlander 2012.10.08. 11:00:44

@mirigy187: Hidd el nekem, az átlagemberek nem ilyen mélységében nézték akkor a politikát! Dőlt a vaker és a hazugság a tv-ből! Az RTL műsorvezetője (aki ha jól láttam már az ATV -nél van) a választások után kb fél évvel, helyreigazítás címszóval másfél percig sorolta, hogy "tévesen állítottuk azt, hogy...., valamint megtévesztésre adhatott okot az hogy, ..... stb. Csak itt ahol én lakom 2000 Ft ot fizettek a kihozott szavazólapokért a szocik! Olyanok jöttek ki ellenőrizni a visszaélést, akik kezelő, tegező viszonyban voltak velük! Mi volt erre a választások után a kommunikáció? Az, hogy az esemény mértéke nem befolyásolta a végeredményt! Felelősségre vonás? Ugyan már a sogorkomajóbarátunkat? Nem vagyok fidesz fan, de a szociknak a fal mellett laposan leszegett fejjel kéne inkább, minthogy kritizálni!

Lasombra 2012.10.08. 11:01:09

@Blogger Géza: ha esetleg bukik a fidesz, akkor majd megint jönnek a választási csalás szöveggel, hisz a közvélemény-kutatások szerint ennek nem így kellett volna történnie.
ismerős lemez.

senki nem akar közvélemény-kutatást nyerni, avagy a derbi napján kell, hogy fusson a ló.

remélem, le van már foglalva az a grazi szoba 2014 nyarára.

Lasombra 2012.10.08. 11:02:45

@FILTOL: ez egész pontosan hol is zárja ki, hogy a fidesz nem ugyanezt csinálta?

Hohó60 2012.10.08. 11:03:54

@csak egy néző:

Mondjuk meg is nevezhetted volna azt a rádiót, ahol egy Fiala műsort vezethet. Azok hallgatói körében nem csoda ez az eredmény.

negondolkozz!majdénmegmondom! 2012.10.08. 11:05:25

@No_Fidesz_No_Problem: A fidesz semmiben sem különb az mszp-nél. Pontosan ugyanazokat a parancsokat/elvárásokat teljesíti, melyek a nemzet pusztulásához vezetnek és idegen érdekeket szolgálnak.
23 évvel a módszerváltás után még háborús bűnösök szabadon élnek kiemelt nyugdíjjal? Titkosítják a szennyesüket? Van párt aki ez ellen szeretne tenni?

Csak egy van. De az ugye náci meg rasszista :) Fúj!

KG2000 2012.10.08. 11:05:32

Kard szerintem többnyire reálisan látja a helyzetet:
"Ha a mostani soproni eredményt a mostani (új) választási szabályokkal országos eredménnyé becsüljük meg (igen, tudom hogy ezt nem lehet, és ne legyen igazam 2014-ben), akkor abból nagyobb szocialista fölény jön ki, mint ami ma a Fidesznek van. " Én is így számoltam. Szerintem az MSZP valódi támogatottsága már 50% az összes választani akaró között (a közvéleménykutatások súlyosan torzítanak), ami azt jelenti, hogy az MSZPnek 75%-os (!!!!!!!!!!!!!!) parlamenti frakciója lesz. A magyar lakosság csodavárási potenciálja azonban egészen egyszerűen elképeszt. Miből gondolják, hogy az MSZP, amely mind korrupcióban, mind agresszivitásban, mind antidemokratikus gőgös politizálásban negatív módon bizonyított, és Gyurcsányt kivéve mindenki ugyanaz, most jobb lesz? Azt megérteném, ha az LMP vagy a Jobbik győzne, mert ők legalább még nem sározták be magukat a hatalomban. Mindegy, engem szerencsére gyakorlatilag nem érint, ha a nép visszahozza a diktatórikus MSZPt.

moophlander 2012.10.08. 11:05:38

@No_Fidesz_No_Problem: Miért az mszp nem ezzel nyert mindig? :)

FILTOL · http://hulyekkimeljenek.blog.hu/ 2012.10.08. 11:06:18

@Lasombra: frázis puffogtatás, talán a fidesz szavazókan kéne megkérdezni erről, nem pedig bloghisztérikák alapján eldönteni, olyan beszél erről, aki a büdös életben nem szavazott rájuk....

Ziga Zaga 2012.10.08. 11:09:18

Én örülnék, ha visszaütne a Zsidesznek a pökhendisége, de a MaSzoP maradjon inkább a kukában, ahol most van.

Arbet 2012.10.08. 11:11:24

@KG2000: Elképesztő, hogy 2012-ben arról vitatkoznak, hogy Fidesz, MSZP, LMP vagy SZDSZ, Jobbik, 4K, DKP -ra szavazzanak.

Egy értelmes embernek meg sem fordul a fejében az, hogy a közös kalapból húzzanak elő még egy nyulat. Ezt a korszakot le kell zárni, mert a baj csak fokozódik az elkövetkezendő időkben is.

Le kell zárni egy korszakot!

kifordított nagyanyó 2012.10.08. 11:13:51

Bízom benne.Eleget loptak ők is.

Lasombra 2012.10.08. 11:14:55

@FILTOL: frázispuffogtatás, hogy adót csökkentettek 25-ről 27-ra? hogy megvédték a nyugdíjakat? hogy nemtőzsdéznek MOL részvényekkel? hogy bevezették az életpályamodellt a pedagógusoknak? hogy kiebrudalták-visszahívták az IMF-et? hogy egypárti alkotmányt írtak anélkül, hogy ezt jelezték volna? ami annyira fasza, hogy egy év alatt harmadszor nyúlnak bele, a napi gondjaik miatt? hogy nem lesz tandíj? hogy rekordméretű a kivándorlás? hogy mindenhol fideszes csinovnyik ül az ÁSZ-től kezdve az ÁB-n át a Kúriáig? hogy a II. VH óta nekik sikerült először az a bravúr, hogy egy ország megszakította velünk minden diplomáciai kapcsolatát? hogy rokkantaktól vesznek el pénzt, mert nem dolgoznak (pl riksakocsisként)? hogy a közmunkaprogrammal is szarabb a foglalkoztatási mutató, mint előtte? hogy a befektetési hajlandóság rekordminimumon van? hogy a bankok nem adnak hitelt, mert cumira vették őket? hogy visszamenőleg törvénykeznek? hogy adhoc egyik napról a másikra törvénykeznek, egy éjszaka alatt? hogy full ellenkezőjét teszik egyik héten, mint a másikon? hogy két hétre nem tudnak előre tervezni, csak ötletelnek? hogy belsős családoknak szórják szét a földeket, a helyieknek meg lófasz a seggükbe? hogy a Simicska-Nyerges cégeknek több mint tízszeres a nyeresége a színre lépésük óta? hogy a focira lassan többet költenek, mint az oktatásra? stb. stb. stb.
általában véve: hogy azt hagyjuk figyelmen kívül, amit mond?

ezt mind megígérték, ugye?

ilyen alapon a szocikra sem lehet egyetlen rossz szavad sem.

fvipera 2012.10.08. 11:15:25

@Don Quixote de la Ferko: a patkányok is elhagyják a süllyedő hajót.

KG2000 2012.10.08. 11:16:13

@zsombordeak: Nem hiszem, hogy te mindig a Fideszre szavaztál és 2014-ben nem akarsz.

Az igazság szerintem ugyanis az, hogy valójában a világválság ellenére az emberek helyzete egyáltalán nem romlott, legfeljebb nem javult, míg a hasonlóan rossz helyzetben levő Görögo., Spanyolországban a munkanélküliség 24%-os (Magyarországon 7.4%-os), és ott aztán volt igazi drasztikus bércsökkentés és nyugdíjcsökkentés, különösen Görögországban két számjegyű. Magyarországon szó sincs erről.

Anti Anyag (törölt) 2012.10.08. 11:19:03

Remélhetőleg ez a fidesznek egy jó pofon.

1. Elszámoltatás
2. Közbiztonság
3. termőföldek átjátszása fideszes családtagoknak
4. Egyes fideszes vezérek (pld. Rogán) pórázának elengedése

Ezekkel pld. nagyon gáz.

Azzal együtt vannak pozitívumok is, pld. a belkereskedelem átállítása magyar szereplőkre, vegyél magyar árut tudat alakítása, költségvetés, adósságcsökkentés, vállalkozói kisadó, sikeresen megvívott harc az EU "demokratáival" szemben.

Szóval azért nálam az MSZP semmiképp nem alternatíva.

KG2000 2012.10.08. 11:19:04

@Lasombra: Ezek mind MSZPs propagandadumák, nem mások. Magyarországon alig-alig csökkent az embereknek a nettó reáljövedelme ill. reálnyugdíja, míg pl. Görögországban 25-50%-kal csökkentek. Én soha a büdös életben nem fogok szavazni az MSZPre, már csak azért sem, mert erről minden írásotokban meggyőztök engem.

Brix 2012.10.08. 11:20:38

@tede: Az a baj, hogy amit TE befizetsz adóba, az nem a szociálisan rászorulóknak megy elsősorban, hanem a fideszes államapparátus milliós fizetésit fogják kifizetni belőle! Menj csak, vándorolj ki! Bárhová mész, nincs olyan jómódú ország a Földön, ahol ne progresszív adózás lenne. Talán próbáld meg Mexikót, ott az egyik legalacsonyabb az újraelosztás aránya. Biztonságos, élhető ország, szemben Hollandiával meg Dániával, ahol erőteljes progresszív adózás van.
@Blogger Géza: TE tényleg beveszed egy ezer fős " "reprezentatív "mintán vett kormányközeli kutatóintézet számait? Más közvéleménykutató meg 16% körül mért a fidesznek a teljes lakosságon belül, ami azért halvány gyenge
A fidesznek azért oda kellene figyelni ezekre az "eredményekre" Sopron egy valóban gazdag polgári város, és ha már ott is kikapnak az MSZP-től, az jelent valamit
A valós helyzet az, hogy fidesznek elfogytak a tartalékai. A többség érdekivel ELLENTÉTESEN hosszú ideig nem lehet kormányozni. A gazdasági helyzet romlik, a reálbér csökken, az infláció növekszik, a szociális rendszer összeomlás szélén.
Lassan a legkevésbé tájékozott lakótelepi proli is felismeri hogy mit csinálnak Orbánék. Igaz, ő soha nem olvassa az Alkotmányt, de ha ránéz a bérjegyzékre, akkor látja hogy az éjszakai műszakpótlék 100% helyett 30%, a nincs adójóváírás ha meg elmegy a boltba akkor egyre kevesebbet ér a pénze
Orbán elindult a politikai hullává válás útján, oda tart, ahol most Gyurcsány van. Egyetlen szerencséje az, hogy az ellenzék harmat gyenge. Pedig elég lenne egy választási összefogás Orbán ellen, és akkor meg lehetne szabadítani az országot a fidesztől. Nagyon tartok viszont, hogy Orbán nem lehet majd leváltani szabad választással és megsemmisítteti a választási eredményeket a Nemzeti Választási Bizottsággal.

Bogyó 2 2012.10.08. 11:21:12

@Kalmár: De fasza lesz, ha újra ezek a csirkefogók jönnek.
"Újra lesz családi pótlék az egekig."2

A családbarát kormány nem támogatja a gyerekekre járó CSP-t?

"Nem kell dolgozni a segélyért, mert az jár."

Most se kell dolgozni érte, csak akire van kerete a z önkormányzatnak. És igen, van, amikor az jár. Erről ismerszik meg egy szolidáris társadalom, Nyilván módjával, s nem a keresetekkel azonos szinten. De ami most folyik ebben a témában az cinikus kegyetlenség. Te is kerülhetnél, ha csak a munkádból tudsz megélni, olyan helyzetbe, hogy csak FHT-t kapsz huszonvalahány ezer Forintot, vagy 47 ezerért napi 8 órát dolgozol. Rabszolgamunka.
"Nem adózik a multi és a bankok mert az piacidegen.
Majd adózik a nép, az piacbarát."

Ez egy eléggé nehéz dolog, kétségtelen, hogy túlságosan meghajoltak az előzők, ezek meg néha több kárt okoznak a kakaskodással. Talán egyszer lesz normális hozzáállás is.

"Újra a legfelső sávban adózhat az átlagbér."

Ezt én is remélem, hogy nem így lesz. De leginkább a feketegazdaságot kellene jelentősen kifehéríteni, akkor talán tényleg érdemes lehetne csökkenteni a kulcsokat. Mondjuk a legfelső kulcsot sokkal magasabban határoznám meg, az valóban röhej, hogy a bruttó 250 ezer Ft részben ugyanolyan sávban volt, mint a bruttó 2 millió. Persze, tudom, akkor nem érdemes jó szakembernek nagy fizut adni stb.

Az IMF diktál.....bár még senkinek nem jött be.

Az IMF-hez senki se jókedvében megy. Lehet a piacról is élni, csak nem mindig megy. Úgy kell kormányozni, hogy ne kelljen idehívni őket.

"Elmebeteg Sopron!"

Vagy csak megunták az alacsony SZJA-t a magas benzinnel és felpörgő inflációval való megfizetését, az alkotmányosság szétverését, az ország rablószerű kifosztását, a társadalmi különbségek erőteljes növelését, egyfajta kasztrendszer kiépítését, az uram-bátyámos világ visszahozását más köntösben, a pökhendiséget, az érzéketlenséget, az emberek hülyének nézését, az önkormányzatisáég kiüresítését, a kommunista időkre emlékeztető ideológikus maszlagokat (Nenyi, alaptörvény asztala és hasonló közröhejes ám mégis veszélyes orwelli jelenségek.)

Kopi3.14 2012.10.08. 11:21:53

@avionics: látom szövegértés órán nem jártál iskolába.

Red Harlow 2012.10.08. 11:22:10

Majd visszaszavazzák a "kevésbé" szar pártot az Mszp-t.90 óta így megy ez.

apanna 2012.10.08. 11:25:36

@Roy: TE kinek a sarcait fizetnéd szívesen? Én egyikét sem. Ez a baj, hogy ebben az országban, csak két párt létezik a polgár szemében.
És ha az egyik szar után jön a másik, majd az előzőt visszaszavazzák, hatalmas az öröm.

Pedig ugyan olyan szar lesz mint akkor volt, és aki azt meri írni, hogy nem votl az az hazudik.....

20 éve csukva vannak a szemek, és ez nem változott semmit.

Megérdemeljük a sorsunkat......

apanna 2012.10.08. 11:26:34

@Bogyó 2: Mert az MSZP majd megtöri az árakat, és elszállnak a válság felhői, ugye?

Blogger Géza 2012.10.08. 11:27:51

@lobster thermidor: Igen, de akik azt mondják, hogy el se mennek, azok valóságban sem szoktak elmenni. Egyébként a részvétel ígérők aránya jóval nagyobb, mint 25% (40-60% körül van az idei évi kutatásokban). Ez nagyjából megfelel a ciklus közepi unalmasabb időszak szokásos értékeinek. És lehet, hogy nem is esik majd messze a tényleges részvételi adatoktól. Én 60% körülire várom pl.

Kopi3.14 2012.10.08. 11:27:56

@negondolkozz!majdénmegmondom!: azért az inkább születési alapú asztalra tétel volt, mint valóban tettleges.

Bogyó 2 2012.10.08. 11:28:57

@KG2000: "Én soha a büdös életben nem fogok szavazni az MSZPre, már csak azért sem, mert erről minden írásotokban meggyőztök engem. "

Amit az alkotmányossággal és a jogállammal, demokráciával ezek tettek, az meg sokakat arról, győzött meg, hogy ezekre nem szabad. A lusta, gyáva és tolvaj mszp-s bagázs még mindig meghagyta a lehetőséget a leváltásukra. Ezek meg úgy lopnak, hogy közben nem gyávák, hanem kegyetlenek, nem lusták, hanem kitartóan dolgoznak azon is, hogy senki másé ne lehessen a hatalom. Ez veszélyesebb.
Az a baj, hogy közben az mszp-ben is kezdenek kinyílni a csipák, hogy hát így is lehet? S jön a vendetta, ha nekik is nagy hatalmuk lenne. Ha csak simán, akkor a Fideszes bebetonozott káderek megfojtják őket, ha meg a fidesz győz ismét, akkor itt vége mindennek. A klientúra és ők mindenható feudális urak lesznek, parancsuralmi kuss lesz mindenki másnak, de szervezeten belül náluk is. Megint gerinctelen megalkuvó polgárokat fognak nevelni az újabb nemzedékekből.

KG2000 2012.10.08. 11:30:47

@Bogyó 2: Jól felmondtad a hazug, demagóg, uszító MSZPs propagandét. Köszi, te is meggyőztél, hogy az MSZPre sewmmiképpen se szavazzak, mert minden nap, a nap minden órájában, percében, hazudnak, uszítanak. CSak egy példa: a benzinárak a VILÁGPIACON kb. 40%-kal emelkedtek 2009 óta.

Brix 2012.10.08. 11:31:03

@KG2000: "Magyarországon alig-alig csökkent az embereknek a nettó reáljövedelme ill. " Te honnan veszed ezt a hülyeséget? Átlagszámítások alapján , amikor a havi br. 1 millót kereső emberek fizetését vetik össze a többséggel, akik buktak az egykulcsossal és műszakpótlékok elvételével vagy a cafetéria elvételével?
Itt vannak pl a pedagógusok! Érdemi fizetésemelés 2006-óta NEM volt. Közben a KSH infláció közel 40%! Ez simán van olyan reálbér-csökkenés mint Görögországban, több mint 70 ezer embernek. A görögök még igy, megszorítva is 2-3X többet keresnek mint a magyarok.

csak egy néző 2012.10.08. 11:32:34

@Hohó60: Nem tudom mire van ilyen nagy arcod.Lehet,hogy neked a színvonal a Bochkor,Boros,vagy a Balázs,Rákóczi,vagy a Kossuth rádió

Lasombra 2012.10.08. 11:33:47

@KG2000:
1. nyugi, senki nem mondta, hogy szavazz az MSZP-re. arra szavazol, akire csak akarsz.

2. kit érdekel Görögország? Sierra Leonéban még annál is rosszabb. Mo-ról beszélünk.

3. ami nem az MTI / Századvég szócsőn keresztül érkezik, még nem feltétlenül MSZP propaganda. csak szólok. tudom, a fidesz rielitiben ez maga a megtestesült feritél, de ne lepődj meg, ha erről nincs mindenki meggyőződve.
van, aki a piros kapszulát választotta.

pimpalini 2012.10.08. 11:34:14

Rohadjanak meg az mszp-s politikusok (még ha cselből függetlenként is indulnak) ott ahol vannak. Az meg egy megveszekedett vadbarom, aki 12 év mszp-s kormányzást követően képes az ilyenekre szavazni. Szégyen. Ennyire ostoba a magyar, miközben baromi okosnak tartja magát. Hát nem az. Európa legostobább, okoskodó, hőbörgő majmai laknak ebben az országban,. akiknek a memóriája egyenlő egy papucsállatkáéval.

zsombordeak 2012.10.08. 11:34:16

@KG2000: "Nem hiszem, hogy te mindig a Fideszre szavaztál és 2014-ben nem akarsz."

Hát ezt már csak jobban tudom, mint Te! Ráadásul a környezetemben nagyon sok hasonló embert ismerek: ős-Fidesz-szavazókat, akik mélységesen fel vannak háborodva mindazon, ami ma itt történnik.

A helyzetértékeléseddel egyébként nem értek egyet. Szerintem nem Görögországgal és Spanyolországgal (akik más kulturális háttérről, bérszínvonalról, stb. indultak), hanem Lengyelországgal, Szlovákiával vagy Csehországgal kéne összehasonlítani magunkat. Akkor is olyan jól állunk szerinted? Plusz vedd figyelembe, hogy abban mindenki egyetértett, hogy az ország egyik rékfenéje a kormány kezét megkötő régi, rossz kétharmados törvények voltak. A Fidesznek lett volna lehetősége ezeket jó irányba módosítani, ehelyett csak a saját maguk bebetonozásával, a pálya feléjük lejtésével és az idióta ötleteik mindenáron való átpréselésével foglalkoztak. Több hatalom több felelősséget jelent, és ebben végletesen megbuktak!

Üdv: Egy régi Fidesz-szavazó, aki 2014-ben elmegy szavazni és valaki másra fog szavazni

klarky · http://kreport.blog.hu/ 2012.10.08. 11:34:39

@Kopi3.14: Most ezt a kérdést felesleges túlmisztifikálni. Ha lerajzolok egy papírra 2 pontot azon pontosan 1, azaz 1 darab egyenest lehet átfektetni.

Most hagyjuk az elméleti ábrázoló geometriát és matematikát, gondolom, h a poszt szerzője sem arra gondolt, h vesz a térben két pontot, azt beforgatja úgy, mintha egy síkba esne és azon végtelen számú ívet átküld, ami a szemlélő szemszögéből egyenesnek tűnik.

Értem, h hova akarsz kilyukadni, de maradjunk a földön. :-)

pimpalini 2012.10.08. 11:38:48

@Anti Anyag:

Nálad nem alternatíva, de a fentiek szerint sok bumfordi, markát tartó, ostoba hőbörgőnek igen, akinek annyi esze sincs, hogy ne nyalja be a legprimitívebb, uszító mszp-s propagandát.

csak egy néző 2012.10.08. 11:38:50

@pimpalini: Üdvözöllek ebben a papucsállatkák memoriájával rendelkező országban.Szavazz a fityeszre "Szégyen. Ennyire ostoba a magyar, miközben baromi okosnak tartja magát."

Brix 2012.10.08. 11:39:45

@KG2000: Csak nálunk az áremelkedést nem a világpiaci tényezők okozzák elsősorban, hanem a kormány intézkedései: áfa emelés, chips adó, jövedéki adó emelés , telekommunikációs adó, stb. Az árak emelkedését a kormány generálja NEM a piaci folyamtok. Mindenkinek meg kell fizetni azt, hogy a jómódúaknak csak kevés adót kell fizetni.

Squid 2012.10.08. 11:39:50

@Hohó60: "Én is így voltam 2002-ben, amikor visszajött a SZADESZMP. Mindenkinek azt mondtam, hogy ebből az országból emigrálni kell, normális ember ezek után nem maradhat itt. Aztán maradtam, és köszönetképpen megkaptam az egész EU-ban legnagyobb gazdasági zuhanást - konjunktúra idején. Megkaptam a több tízezer milliárdos SZADESZMP-s lopásokat, a Himalája méretű korrupciójukat.
És most lehet meg kell éljem, hogy megint visszajön a SZADESZMP. Ha ez így lesz, ebből az országból emigrálni kell, mert az (egy szörnyűséges eszme diadala mellett) a dologtalanság,az igazságtalan, és adóelkerülésre, lustaságra ösztönző, a teljesítményt büntető progresszív adó visszahozását fogja eredményezni.
Neked több bátorságot kívánok, mint nekem volt."

Te olvastad az Ángyán jelentéseket? Te olvastad sz atlatszo.hu kutatását?

Idéznék:

"A Transparency International (TI) nemzetközi korrupcióellenes szervezet 2012-ben közzétett országjelentése szerint Magyarországon a korrupció minőségileg új szintre lépett: megjelent egy, a hazánk fejlettségi szintjén általában már nem jelentkező probléma, az ún. state capture, a foglyul ejtett állam jelensége."

atlatszo.hu/2012/09/24/a-nemzeti-egyuttmukodes-rendszere-kik-ejtettek-foglyul-a-magyar-allamot/

Ajánlom az "újabb szint" kifejezésen való gondolkodást! A Szocik is borzasztóak voltak Fletóval az élen, ez nem vitás, de legalább egy bizonyos határt nem léptek át. Ehhez képest nézd meg mit csinál Orbán & Co!

Köszigazgatás: Bebetonozva, káderekkel és 9 éves mandátumokkal! Szerinted ez demokratikus?

Oktatás: Poroszos,irányított,ideologizált droidképzés minden szinten, alternatív gondolkodás és művészeti oktatás kinyírva, nyelvoktatás kivégezva! Neked nem fáj, hogy elveszik a gyerekeidtől a TUDÁST és az előrébb jutás esélyét?

Gazdaság: Simicska & Co, a konkurenciát vagy eltapossák, vagy ellehetetlenítik, esetleg államosítják ha épp az jut eszükbe!

Nem tűnik fel, hogy MINDANNYIUNK országát hűbérbirtokká változtatják, ahol TE, Én és MI MINDANNYIAN leszünk az a rabszolga réteg aki felett ők basáskodhatnak!

Rühellem az egész magyar politikai elitet, de a szadesz és a szocik sehol nincsenek ehhez képest ami most van!

pimpalini 2012.10.08. 11:40:31

@zsombordeak:

Ebből is látszik mennyire butuska vagy:

"Plusz vedd figyelembe, hogy abban mindenki egyetértett, hogy az ország egyik rékfenéje a kormány kezét megkötő régi, rossz kétharmados törvények voltak. A Fidesznek lett volna lehetősége ezeket jó irányba módosítani, ehelyett csak a saját maguk bebetonozásával, a pálya feléjük lejtésével és az idióta ötleteik mindenáron való átpréselésével foglalkoztak."

Ennyire nehéz gondolkodni, s nem hinni az aljas propagandának?

Disintegrator Rising · http://disintegrator.blog.hu/ 2012.10.08. 11:41:07

hogy örül a sok indexes fosblog a maszop győzelmének. nem véletlen. maszopnyikok állnak mögöttük.

Bogyó 2 2012.10.08. 11:41:15

@apanna: Nem tudom. De hogy ezek nem, azt már tudom.
S mindezek mellé felszámolták a jogállamot, a demokráciát, mégha nem is teljesen, s addig mindig elmondják egyesek, hogy ez nem igaz. Persze, teljesen nem, de haladunk efelé eléggé rendesen, az AB kiherélésétől kezdve a regisztrációig. Mind a kormányzati hatalmat szolgálja, a klasszikus demokratikus alapelvek, hatalmi egyensúly, pluralizmus sutba dobva, afféle úri huncutságként vagy nyugati degeneráltságként minősítve.
S a Fidesz-hívők szerint rendben van, hogy ne legyen kontroll a miniszterelnök felett. Hogy mi legyünk érte, ne fordítva. Hogy a nemzetet azonosítsák a jobboldallal. Hogy a kormányváltásukat rendszerváltozásnak minősítsék, miközben a KÁDÁR-rendszer paneljait építgetik vissza. Azokat amiket minden normális ember utál.Mert egy kicsit is normális ember átlátja a Nemzeti Konzultáció álságos, szemfényvesztését, a Nenyi élettől elrugaszkodott élesen antidemokratikus propaganda eszmeiségét, az Alaptörvény asztala nevű borzalom kommunistaságát. Egypártilag alkotmányoznak. Ha 4/5-ük lenne, akkor sem lenne ízléses, de az úriemberség, stílus, ízlés, lovagiasság kiveszőben lévő szavak, csak a nyers erő és agresszió az ami tiszteletet ébreszt. Ez pedig primitív dolog.
Ezért megint protest-szavazás lesz 2014-ben szemben a lekötelezettek,klientúra-beliek, fanatikusok szavazataival.
Pont úgy, mint 2010-ben. Hát, ezt volna jó egyszer abbahagyni és normálisan kormányozni a közjó és nem pártérdekek mentén. Az emberek akaratát, a demokrácia eszmeiségét elsődlegesnek tekintve. Nem pedig a szabad akaratot és a vélemények sokszínűségét megtörve kialakítani a "választói véleményeket".

Blogger Géza 2012.10.08. 11:41:54

@Brix: Hann Endrénél balliberális oldalra elfogultabb közvéleménykutatási szakembert én nem ismerek.:) Lemérhető a címadásiakból is. Ez mellément. :)

Amúgy persze ha csak az időköziknek hiszel, akkor tedd mellé Hódmezővásárhelyt (ott 12 ezren szavaztak, és nem ezren, mint Sopronban), meg az összes többi másikat, ahol meg fideszes jelölt nyert.

Mikor volt Magyarországon az éjszakai műszakpótlék 100%??? :D

Te valami párhuzamos univerzumban élhetsz...

pimpalini 2012.10.08. 11:46:03

@Bogyó 2:

Te ostoba propagandista!

Ha felszámolták volna a demokráciát és a jogállamot, meg a szolásszabadságot, akkor te itt most nem verhetnéd a patáiddal a billenytűzetet, hogy ostobaságokat nyeríts az internet jobb sorsra érdemes felhasználói irányába.

Lasombra 2012.10.08. 11:48:16

@Disintegrator Rising: tudom, hogy felétek mindenki mszp-s, aki nem fideszes, de a jegyzőkönyv kedvéért azért elmondom, hogy nem az mszp győzelmének örülnek itt sokan, hanem a fidesz buktájának.
a kettő nem egészen ugyanaz.

ha a Nimfomán Szövőnők Pártja nyert volna a fidesz előtt, az is legalább olyan jó lett volna. sőt, az MSZP-nél még egy fokkal jobb is.

a helyetekben különben is megértőbb lennék az MSZP-vel. ők a legjobb marketing a fidesznek. ha nincs az mszp, akkor nincs kétharmad se. szóval több tiszteletet! :))

Andráska8 2012.10.08. 11:49:50

A DK nem indított jelöltet, az MSZP jelöltjét támogatta.

KG2000 2012.10.08. 11:51:00

@Squid: Csakhogy a TI hazudik, mert itt csupán arról van szó, hogy a világ urai nem tűrik, hogy Magyarország saját maga válassza meg vezetőit.

Bogyó 2 2012.10.08. 11:51:16

@KG2000: Nekem aztán nem fontos, hogy az MSZP-re szavazz, én pl. sose tettem. Elég, ha ezekre sem szavazol. A benzinárak persze, emelkedtek, de nem mindenhol ilyen mértékben, s ebbe bejátszott kormányunk nem egyszeri töketlenkedése a forint kapcsán. Persze, szerinted ez csak uszítás.

Viszont a Fidesz az aztán nem uszított sose, kurvára konstruktív ellenzéki párt volt az előző ciklusokban, te tényleg így láttad?
Soroljunk olyan intézkedéseket, amiket kifogásoltak, aztán bevezettek?
Biztos írnak a többiek is jó néhány példát. S most teljesen mindegy, hogy azok helyes dolgok-e vagy sem, mert egyszer nem úgy álltak hozzá.

Szavazz arra, akire jónak látod, igen, az MSZP kormányzásnak is ideje volt véget vetni. De én álmomban se gondoltam volna, hogy ez lesz. Azt hittem, hogy valóban csak bérrettegnek, uszítanak, amikor 2009-ben néha láttam az ATV-n egyeseket, s diktátoroztak, meg populistáztak. Aztán azt látom, hogy sorban építik le a demokratikus intézményeket vagy egypárti uralom alá helyezik őket, sorban igazolódnak be a dolgaik. Láttam rossz jeleket, de ennél sokkal, de sokkal jobbat vártam, s az eddig tudatos távol maradásomat a politikától egyre inkább fel kell váltanom másra, mert jön vissza a KÁDÁR-rendszer annak anyagi biztonsága nélkül. És én azt nagyon nem kívánom vissza. A nemzetieskedő maszlagon át lehet látni, akinek van hozzá szeme.

Disintegrator Rising · http://disintegrator.blog.hu/ 2012.10.08. 11:51:28

@Lasombra: kutyába nem nézem az mszp-seket. a buktának nyugodtan örülhettek, 2014ben úgyis nyer a fidesz.

KG2000 2012.10.08. 11:54:33

@Bogyó 2: Igen, tényleg, a múlt héten derült ki FEKETÉN-FEHÉREN, hogy a Magyar Nemzeti Bankot az MSZP irányítja kézivezérléssel. Mert nyilvánvalóan nemcsak Braun Róbert az MSZP egyetlen ügynöke az MNBben, mert ha ő lett volna az MSZP egyetlen ügynöke, jóval hamarabb lebukott volna. Nem, az MNB kádereinek a többsége nyilvánvalóan MSZPs.

mirigy187 2012.10.08. 11:55:07

@moophlander: Ha jól emlékszem az első választásokkor 2006-ban szinte fej fej mellett volt a két párt de a választások közötti két hétben a fidesz hazavágta magát úgy, hogy azok is elrettentek a szavazástól akik előtte rájuk szavaztak ezért is nyertek a szocialisták elég nagy arányban. A sajtó is szinte a fidesz és az mdf harcáról szólt a két hétben megfordíthatta volna a fidesz az eredményt de vagy nem is akarta vagy ennyire dilettánsok voltak. Szóval lehet a sajtóra fogni de nagyban hozzájárul a fidesz 2 hetes ámokfutás a 2006-os buktájukhoz.

Bogyó 2 2012.10.08. 11:55:18

@KG2000: A világ urai szemében Magyarország nincs a térképen. Vagy akkor másutt sem hagyják. Felesleges ilyen túlzott jelentőséget tulajdonítani egy 100 ezerkm2-nél is kisebb 10 milliós országnak.

Squid 2012.10.08. 11:56:23

@KG2000: "Csakhogy a TI hazudik, mert itt csupán arról van szó, hogy a világ urai nem tűrik, hogy Magyarország saját maga válassza meg vezetőit"

Húha!

Tényleg? A "Világ Urai" rajzolták át a választókerületeket, vezették be a regisztrációt,betonozták be az embereiket a közszférába több ciklusba, és tesznek meg mindent, hogy senkinek ne legyen esélye rajtuk kívül?

Milyen egzotikus drogra vagy ráakadva? Ki fasznak kéne ez az ország aranyapa, ahol se olaj, se szén, se gáz se semmi nincs, csak mi hőbörgő múltbarévedő megosztott hülyék?

pimpalini 2012.10.08. 11:56:31

@Red Harlow:

Sajnos 2002-ben azt hittem, hogy ez generációs probléma.
Az átkosban volt ugyanis egy réteg, aki megélt a munkahelyi piálásból, a párttagságból, a lopásból, miközben mások végezték el a munka érdemi részét helyettük.
Ez a réteg azóta is nosztalgiázik, hisz alkoholistaként, "gyáron belüli munkanélküliként és munkakerülőként", böszme és tehetségtelen emberként meg tudtak élni, méghozzá nem is rosszul. Kalákában felépítették lopott anyagból a baromi nagy családi házakat, még kismotorra, meg a csókosoknak ladára is telt.
De úgy tűnik a probléma nem olyan egyszerű, nem ennek a rétegnek a kihalásához köthető. Sajnos.

Úgy tűnik az ostobaság tömeges méreteket öltött.

Az emberek jelentős része sajnos azt gondolja, hogy neki alanyi jogon jár minden, függetlenül a teljesítményétől. Függetlenül attól, hogy tesz-e keresztbe egy fűszálat is, vagy éppen csak kávézgat, hőbörög, a szájával dolgozik, vagy éppen mások ellen uszít a munkahelyén.

Ezek az emberek nem szeretik a munkára, teljesítményre ösztönző rendszereket, hisz akkor dolgozniuk kellene.

Sajnos úgy tűnik, hogy ismét visszatér a fekete jövedelmeket, csalásokat favorizáló irányvonal, mivel az emberekben még mindig benne vannak a rossz beidegződések.
Aki meg többet akarna, s ezért hajlandó lenne többet is dolgozni, annak a sok tehetségtelen munkahelyi potyautas megköti a kezét.

nemsirunk 2012.10.08. 11:56:54

@nyomasek: "Orbán még nem csődöltette be az országot,"

Elvett és felélt 13 évnyi manyup megtakarítást éppen azelőtt, mielőtt ennek köszönhetően csökkent volna az állam kiadása. Felvesz hiteleket uzsorásoktól bőven a piaci kamat felett csak azért, mert ezek nem szólnak bele akármit is művel az országgal. Olyan adókat vet ki, melyek még a saját apparátusa szerint is törvénytelenek. Ilyen módszerekkel a szocik is jobb eredményt tudtak volna felmutatni. Bár Bajnai munkáját enélkül is elismerik, még Orbán is ezt nyilatkozta. Emlékezz, hogy a 300Ft-os vizitdíj hogy kiverte a biztosítékot Orbánéknál, még népszavazást is rendeztek miatta (amit persze az alkotmány miatt nem tartott szükségesnek, ez nem olyan súlyú dolog mint a 300 Ft) most meg ennek sokszorosát szedik be az emberektől ezerféle extra adó címén.

apanna 2012.10.08. 11:57:25

@Bogyó 2: Az emberek többsége fél a nagy változástól.Hogy miért? Gyanítom, hogy tudja, ha az bekövetkezne, évekig nagyon sokat kellene dolgoznunk, nem lehetne nemzeti sportot űzni az adócsalásból, a képviselőknek vállalniuk kellene tetteiket stb. Ezt nem akarják, azok, akik most visszaszavazták, még ha kicsiben is az mszp-t. Ezért maradnak a régi káderek, változatlan formában, ugyan azokkal az ötletekkel.
Aki visszaszavazta az mszp-t az a változás ellen szavazott.
Nem értem. Nincs más alternatíva?
Egyre jobban irigykedem, amikor Izlandról olvasok. Ennél lassan Kuba is élhetőbb ország lesz, és ezt nem csak a politikusainknak köszönhetjük.....

RAMBO · http://szolo.blog.hu 2012.10.08. 11:59:09

@Hohó60: Én nem vagyok se jobb, se baloldali. De éppen olyan szörnyűnek tartom az MSZP visszatérését, mint a Fidesz hatalmon maradását.

mirigy187 2012.10.08. 11:59:14

@FILTOL: Kicsinyem. Próbáld meg a szöveg értelmezést. Az hogy alakulhatott volna az nem egyenlő az alakulttal :) Nem mindegy hogy a szakadék szélén állsz vagy már az alján vagy

Brix 2012.10.08. 11:59:36

@Blogger Géza: Nézd meg az új Munka Törvénykönyvét! A délutáni műszakpótlékot eltörölték, az éjszakai műszakpótlék mértékét 30%-ra csökkentették.

apanna 2012.10.08. 12:01:07

@Lasombra: " tudom, hogy felétek mindenki mszp-s, aki nem fideszes, de a jegyzőkönyv kedvéért azért elmondom, hogy nem az mszp győzelmének örülnek itt sokan, hanem a fidesz buktájának.
a kettő nem egészen ugyanaz."

Dehogy nem. Visszaszavazták azt akit 2 és fél éve megbuktattak.....

Disintegrator Rising · http://disintegrator.blog.hu/ 2012.10.08. 12:01:23

@nemsirunk: "Elvett és felélt 13 évnyi manyup megtakarítást" - hihetetlen hogy egyesek még mindig itt járnak. iq zéró.

Hohó60 2012.10.08. 12:01:25

@georgie58:

Sosem fogom megérteni, mit akartok itt Bajnaival.
Gazdasági szempontból nézve ő gazd. miniszter volt a Gyurcsány kormányban. Tudod, ez az a kormány, amely minden idők legnagyobb gazdasági zuhanását produkálta. A hozzá nem értés, a semmittevés, a féltérden meghalás kormánya. Nos, aki ebben gazdasági miniszter volt, az talán alkalmas lehet egy csirkekeltető üzem vezetésére, de nem egy országéra.

Politikailag nézve ugyanezért elképzelehetetlen Bajnai: a Gyurcsány-kormány tagja volt. És nem emlékszem, hogy ezért bocsánatot kért volna.
Nem rémlik, hogy elhatárolódott volna a 2004-es magyarellenes gyurcsányista kampánytól.
És a világ legkorruptabb rendszerétől, a SZADESZMP-s bandától sem határolódott el.
Akkor meg mit akartok vele?
Gazdaságilag bukott, erkölcsileg bukott. Nem kérjük.

nemsirunk 2012.10.08. 12:01:44

@pimpalini: Azért nagyszerű dolog, hogy EU tagok vagyunk, aki úgy érzi hogy az állam ellehetetleníti, az viszonylag könnyen el tud menekülni nyugatra. Persze jobb lenne, ha itt találnák meg a számításukat, de a külföldre távozók számának nagyarányú növekedéséből arra lehet következtetni, hogy Orbán elmúlt 2 éve alatt radikálisan romlottak a lehetőségek itthon.

apanna 2012.10.08. 12:01:47

@csak egy néző: Gondolom te is "vezérnek" hívod a sajátodat.....

Bogyó 2 2012.10.08. 12:01:59

@KG2000: Hát, igen, egy tanácsadó, aki MSZp-s,ez derült ki, most meg kézivezérlés, ugyan!
Simor nyilván nem a mostani kormány kedvence, sőt amazokhoz áll közelebb. De ki kézivezérelne? Mesterházy, akit még mindig nem fogadtak el teljesen? Ez nem a Fidesz, ahol egy személy mindenki felett áll. De ha így is lenne, ez az utolsó végváruk, s nem sokára ennek is vége, s teljes lesz az egypárti uralom. Milyen szép is az egy demokratának.

pimpalini 2012.10.08. 12:03:09

@KG2000:

Amúgy braun róbert (szigorúan apró betűkkel) életrajzát érdemes megnézni. Ő az, aki katonai kiképzéssel, meg filozófia és hebraisztika szakkal "mindenhez ért" a pénzrendszertől a marketingen át a propagandáig.:)
Érdemes megnézni milyen pozíciókban ült az utóbbi 20 évben. S azok a vadbarmok, akik még mindig mszp-znek , nem látják, hogy választottaik mögött ilyen emberek állnak.

nemsirunk 2012.10.08. 12:03:35

@Disintegrator Rising: Nagyapámtól a földjét vették el az akkori komcsik, haláláig köpött egyet mikor szóba került. Nem fogjuk elfelejteni ezt sem, ne aggódj. Még sok év múlva is a földre fognak köpni az emberek Orbán neve hallatán.

KG2000 2012.10.08. 12:05:05

@Bogyó 2: Elárulom neked, hogy mivel mind a közvéleméynkutatási adatok, mind a választások azt mutatják EGYÉRTELMŰEN, hogy ha a Fidesz nem győz, akkor az MSZP győz, ezért a Fideszre fogok szavazni. Az LMP nem jöhet szóba nálam, mert az MSZP csatlósa, már csak abból is világos, hogy ugyanúgy hazudik, ugyanazokat hazudja, mint az MSZP. A Jobbik szintén nem jöhet szóba. Más párt nincs.

A Forintról: biztos nem olvastad, Soros a Magyarországnál két nagyságrenddel erősebb (mind gazdaságilag, mind politikailag) Nagy-Britannia valutáját is képes volt bedönteni. Avagy múlt heti hír, hogy Irán valutája 40%-ot esett, pedig Irán gazdasága már csak az olaj miatt is lényegesen erősebb, mint Magyarországé. Egyébként pedig a TÉNYEK pontosan az ellenkezőjét mutatják, mint amit az MSZP-LMP-DK-Milla hazudik, csak néhány példa:
- Az Alkotmánybíróság sok fontso törvényüket megsemmisítette már, egy példa: a bírák nyugdíjbamenetele. Tehát hazudik az MSZP-LMP-DK-Milla
- Mind az ÁSZ, mind a Költségvetési Tanács, mind pedig sok, "jobbosnak" titulált intézmény és kközgazdász NYÍLTAN ÉS TÖBBSZÖR kritizálta már a kormányt. Tehát hazudik az MSZP-LMP-DK-Milla.
- Nemcsak az index-blogon, hanem minden újságból, még a HÍrtTVből is ömlik a kormány gyalázása. Tehát hazudik az MSZP-LMP-DK-Milla.

pimpalini 2012.10.08. 12:05:35

@Bogyó 2:

Ember!
Annak a braun nevű véglénynek semi köze a gazdasághoz, még gazdasági végzettsége sincs. Szerinted mit csinált ott? Hogy került a helyére? Mi lehetett a feladata? Csak nem az, hogy a MNB-on keresztül tegyen keresztbe ott, ahol lehet, a kormánynak?
Gondolkozz már!

Disintegrator Rising · http://disintegrator.blog.hu/ 2012.10.08. 12:06:58

@csak egy néző: ja, még szerencse hogy gyurcsányvezéred nem döglött bele az éhségsztrájkba.

nemsirunk 2012.10.08. 12:08:22

@Hohó60: "mely minden idők legnagyobb gazdasági zuhanását produkálta."

Egészen Orbánig, kinek sikerült még őket is alulmúlni. Bajnai akkoriban mindent megtett, amit lehetett, és eredményeket ért el manyup lopás és törvénytelen adók nélkül is. Azonkívül ő nem tetszeleg valamiféle istenkirály-világmegváltó szerepben mint ez az elmebeteg Orbán, hanem az volt aminek lennie kell egy miniszternek vagy miniszterelnöknek: egy hivatalnok, aki adott időre hivatalt kapott, semmi több.

Blogger Géza 2012.10.08. 12:08:57

@Brix: Mindkét állítás téves. :)

Disintegrator Rising · http://disintegrator.blog.hu/ 2012.10.08. 12:09:00

@nemsirunk: neked előbb a manyup dologban kéne tisztába tenned magad, mert azt sem érted, hogy azt miért kellett megszüntetni. ebből arra következtetek hogy vagy gyökér vagy mint az alagút, vagy direkt nem akarod megérteni.

Squid 2012.10.08. 12:09:11

@KG2000: "- Nemcsak az index-blogon, hanem minden újságból, még a HÍrtTVből is ömlik a kormány gyalázása. Tehát hazudik az MSZP-LMP-DK-Milla"

Ahahaha

Drága elmebeteg Barátom!

Az ugye megvan, hogy a HírTV a Fidesz párttévéje ugye? Hogy jön oda a "MSZP-LMP-DK-Milla"??

Lol, kiváló pédája vagy az egységsugarú Fidesz szavazónak! Paranoia,küldetéstudat,hit!

Hohó60 2012.10.08. 12:09:21

@KG2000:

Sajnos itt nem volt szükség Braunra, hiszen ott van a világ egyik legrosszabb jegybankárának megválasztott Simor maga. Amit művelt, ahogyan igyekezett a helyzetből a lehető legrosszabbat kihozni, ahogy még a mai napig is verbális intervenciókkal rontja az ország pozicióját, az önmagáért beszél: nyilvánvaló kiknek dolgozik.

timargabor · http://kard.blog.hu 2012.10.08. 12:09:26

@klarky: a tudomány azért mondja ezt, mert azt gondolja (és most is bőven ez a helyzet, hisz a mostani két szavazás csak nagyon távoli modellje a 2014-es általános választásnak), hogy a pontok helye csak valamilyen hibával ismert. Ezért ha húzol közéjük 1 egyenest, abból igaz, hogy csak egyet lehet, de a meredeksége, és akár a trendje is, nem biztos hogy köszönő viszonyban lesz a valósággal.

Persze a mostani szitu nem két pontból áll: sok pont volt a nyárig, amikor a Fidesz nyert, és most van kettő, amikor nem. Folytatás Tiszavasváriban - valamerre.

Bogyó 2 2012.10.08. 12:10:30

@apanna: Szerintem egyáltalán nem erről van szó, mert akkor 2010-ben se szavazták volna meg a Fideszt.

Miért szavaztak akkor a Fideszre, most meg nem? Ha valaki változás-ellenes, akkor az 2010-ben se tette volna, de pont, hogy az emberek változást akartak, s most megint ez a helyzet. Mert az embereknek a Fideszből lett elegük, legalábbis egy részének.
Mert nem szeretnének regisztrálni, nem szeretnének 47 ezerért dolgozni 8 órát, mert nem tetszik nekik, hogy a gazdagok a váltás után kevesebbet adóznak, s némelyik okostojásnak talán az se tetszik, hogy a Kormány fölött nem kontroll az Országgyűlés, az OGY fölött nem kontroll az AB, hogy köztársasági elnöki funkció bohócszereppé, vagy párttisztséggé változott, hogy máról holnapra a tegnapi nyilatkozatokkal ellentétesen hoznak törvényeket, hogy napi érdekek szerint toldozzák a saját maguk által elfogadott Alkotmányt.
Esetleg ez nem jutott eszedbe?

csak egy néző 2012.10.08. 12:12:45

@apanna: @Disintegrator Rising: Arra nagy összegben mertem volna fogadni,hogy a fityeszesek itt fognak fröcsögni,hogy ha nem nyer egy fityeszes,akkor ott csak csalás történhetett.Az nem jutott eszetekbe,hogy nem minden szavazó hülye?Az hogy MSZP-s nyert(Ez a szomorú,hogy nincs más!!!!) csak azt mutatja,hogy az embereknek már mindegy csak ne ez a mocsok banda nyerjen.Ja és nekem nincs vezírem.

Mc Master 2012.10.08. 12:13:01

Most örömködnek az MSzP-sek, hogy már a második nyertes csatát vívták meg, de ez semmit sem jelent. Dunaföldváron a mindig is függetlenként induló 'Zsolt bá' nyert, aki egy helyi szinten igen aktív és elismert figura. Sopronban meg sosem tudtak jól szavazni...Hűség városa, lol.
Ahogy fentebb többen is írták, a helyzet nem olyan katasztrofális Magyarországon. A vörösök attól félnek, ha a Fidesz kap még négy évet, akkor tényleg ráncba tudja szedni az országot és akkor több cikluson át megállíthatatlanok lesznek a narancsos fiúk-lányok. Ez pedig az utódpárt halálát jelentené és egyfajta egypártrendszeresedést is. Ha jól csinálják, akkor miért ne? Elképzelhetetlen, hogy a kétharmad elégedett legyen a vezér munkájával? Majd kiderül '14-ben.

pimpalini 2012.10.08. 12:14:46

Sajnos sok itt (is) az olyan ember, aki nem képes egy egyszerű ok-okozat-következmény vonalat átlátni, főleg nem a gyakorlatban.

Talán azért rosszabb most az életük, mert a korábbi kormányok még a szart is hitelből húzták le a wc-n, s utánuk a vízözön politikájuk "eredményét" most kell megfizetnünk.

Azt már le sem merem írni, hogy ebben az időszakban éli meg Európa az EGK/EU történetének legnagyobb válságát, amelyben olyan államok állnak a csőd szélén, amelyek laza 2-3-4 évtizednyi fórban vannak Magyarországgal szemben.

Semmi realitásérzéketek nincs. Csak a jó magyar kardcsörtető hőbörgés az, amit elő tudtok vezetni.
Ez a nemzet, ez a nép sosem tanul a múlt hibáiból. Ez a nép sosem fog előrébb jutni.

Disintegrator Rising · http://disintegrator.blog.hu/ 2012.10.08. 12:16:51

@csak egy néző: aki csak azért szavaz másra hogy ne a fidesz nyerjen, az primitív. szavazni azért kell, mert támogatsz egy pártot. ha nincs vezéred akkor remélem nem is fogsz szavazni.

Mc Master 2012.10.08. 12:17:18

@timargabor: két pontra végtelen számú egyenest lehet fektetni!
Feltéve, ha az előzőt már ellopták. Olyan ez mint HÉV felsővezetéke. Elvileg csak egy lehet, de már a sokadikat rakják fel helyenként.

pimpalini 2012.10.08. 12:18:23

@Moka_Miki:

Japánban évtizedeken át, váltópárt nélkül kormányzott egy párt. Mi is történt? Japán ez alaptt az időszak alatt a világgazdaság egyik centrumává vált.

Talán azért, mert nem kellett 4 évente a csillagokat is lehazudni az égről a hülyék meggyőzése okán.
Talán azért, mert így lehetett értelmes gazdaságpolitikát folytatni, s nem kellett két éves tűzoltások után a választási kampányra koncentrálni.
Talán azért, mert a japán lakosság egy irtózatos háborús csapást követően volt annyira okos, hogy belássa, ez az igazi, egyetlen út/lehetőség, s volt annyira fegyelmezett és szorgalmas, hogy az utat végig is járja.

Hohó60 2012.10.08. 12:18:28

@csak egy néző:

@Hohó60: Nem tudom mire van ilyen nagy arcod.Lehet,hogy neked a színvonal a Bochkor,Boros,vagy a Balázs,Rákóczi,vagy a Kossuth rádió

Ezt nekem írtad? Mert akkor nem értem.

Disintegrator Rising · http://disintegrator.blog.hu/ 2012.10.08. 12:18:30

@pimpalini: egyetértek. ezért kell 2014ben is nyernie a fidesznek, különben ez a sok primitív idióta beszavaz megint egy gyurcsány 2-őt a hatalomba.

Kopi3.14 2012.10.08. 12:19:58

@klarky: ha a földön kell maradnunk akkor pont végtelen egyenest tudk rajzolni. Úgy hívják öket hosszúsági kör. Két pont alapján tendenciát megállapítani viszont nem lehet, söt, ahhoz inkább kell vagy tíz.

Squid 2012.10.08. 12:21:34

@Disintegrator Rising: "aki csak azért szavaz másra hogy ne a fidesz nyerjen, az primitív. szavazni azért kell, mert támogatsz egy pártot. ha nincs vezéred akkor remélem nem is fogsz szavazni."

AHAHAHAHAHHAHAHHAHAHAHHA

Ez ez valami egészen gyönyörű primkókám!

Ugyan mesélj már, hogyan nyert a Fidesz (és CSAK A FIDESZ) 2010-ben kétharmadot??

JA! Csak nem úgy hogy inkább a fidesz legyen mint az mszp mindenáron? Protestszavazat jó ha Viktor felé megy, és rossz ha bárhova máshova?

Kettös mérce iskolapéldája! :D

Bogyó 2 2012.10.08. 12:22:47

@KG2000: És a fidesz mit hazudik, arról miért nem beszélünk?
Egyszerűbb lesz szavazni, javul a gazdaság, az embereknek jó lesz a járási rendszer, minden faluban rendőr stb.
Hazudnak az ellenzéki pártok? Semmiben se látom másnak a tevékenységüket, mint a Fideszét az előző ciklusban.

-Sok fontos törvényről azért ne beszéljünk, meg ugye, miről is szólt a Lázár-féle módosítás? Eleve egy csomó törvényt nem is vizsgálhatnak már, vajon miért?
-Nyílt kritika. A költségvetési tanács tagjait teljesen nem a Fidesz választja, ők még megengedhetik maguknak.Az ÁSz kritika nem túl hangos. A híradóban túl sokat nem álltak le vitázni Matolcsyval.Annak idején Békesi-Bokros komoly vitáknak állt elébe.
Kormány-gyalázásról beszélni mindenhol szintén túlzás. A nagy kereskedelmi tévékben, a közszolgálati tévékben,az országos rádiókban szinte sehol nem hangzanak el kritikai észrevételek. Persze, vannak más adók még, meg internet. Ezzel nem tudnak még mit kezdeni.
Hír-Tv-n, Echon én még kormány-gyalázást Orbán óta nem hallottam, csak gyurcsányozást, bajnaizást, kommunistázást.

csak egy néző 2012.10.08. 12:23:53

@Hohó60:" Mondjuk meg is nevezhetted volna azt a rádiót, ahol egy Fiala műsort vezethet. Azok hallgatói körében nem csoda ez az eredmény."
Idézet tőled és erre írtam neked,amit írtam.

Mc Master 2012.10.08. 12:26:56

pimpa, disintegrator r.: ahogy mondjátok, akkor már hárman vagyunk, akik egyetértünk. Én nem vagyok egy Fidesz-fan, de úgy gondolom, hogy ha kapnának még négy évet, akkor az egy esély lenne az országnak, hogy egy hosszabb távú munka beérjen. A négy év nem elegendő semmire. Főleg úgy, hogy az igazából három év + 2* "fél év".
Ha meg elszúrnák, akkor a balosok "elmúlt nyócév"-ezhetnének.

Az első Orbán kormány egyébként hasznos volt az országnak, csak a "zemberek" ezt nem látták be akkor még.
Ez a második ciklus már nem egyértelmű számomra, de lehet, hogy csak azért, mert leginkább a demokratikus sajtóból tájékozódom.

Doberdo 2012.10.08. 12:27:36

@nevetőharmadik: Nem csodát várok,
csak elfogadható, pávatánc-turul-balta mentes
egyhangú kormányzást. Arra pedig CSAK A
FIDESZ nem képes......

Bogyó 2 2012.10.08. 12:28:42

@pimpalini: Én ennyire nem ismerem a helyzetet. Lehet, nyilván ők se szentek, politikai harc dúl. De nem hiszem, hogy ennek ilyen jelentősége lenne,Simor sokkal inkább jelentős a kérdésben, fel van ez a Braun ügy fújva egy kicsit, mert találtak kötődést.

apanna 2012.10.08. 12:29:01

@csak egy néző: Te meg ott fröcsögtél ahol a pártod nem nyert. Mi a különbség?
Egyébként szíve joga, mint ahogy neked is. Tiltsd meg.....

Hohó60 2012.10.08. 12:29:09

@nemsirunk:

nemsirunk2012.10.08. 12:08:22

"@Hohó60: mely minden idők legnagyobb gazdasági zuhanását produkálta.

Egészen Orbánig,..."

Nos, ez szimplán nem igaz.
2002-ben a szlovák GDP kb. 40%-a volt a Magyarnak.
Tehát feleannyi szlovák állampolgár kevesebb, mit a felét produkálta a 10 millió magyarnak. 2010-ben a szlovák GDP 75%-a volt a magyarnak, tehát drasztikusan lehagytak minket a SZADESZMP alatt, miközben a világgazdaságban konjunktura volt.
Orbánék e szörnyű örökséggel a hátuk mögött, ellenséges hazai és nemzetközi környezeteben, egy minden korábbinál nagyobb válság időszakában vették át a kormányzást, és akadályozták meg a zuhanás szakdékszerűvé eszkalálódását. Tették ezt úgy, hogy miközben Görögországban, Spanyolrszágban, de pl. korábban Izlandon is óriási veszteségek érték a polgárokat, közben nálunk viszonylag csekély következményei voltak a SZADESZMP-örökségnek. És ha nem az ország ellen dolgozott volna az internacuionalista kánon bel-és külföldön, akkor még olcsóbban is kijöhettünk volna a bajból.
Mindez nem nem menti a Fidesz sok téren elkövetett sok hülyeségét, de az igazság része. Amit viszont Ti el akakrtok felejteni, felejtetni.

csak egy néző 2012.10.08. 12:29:19

@Disintegrator Rising:
Azt látom,hogy olvasni tudsz,de csak nem érted,ez mondjuk a te egyéni problémád.Szerinted aki a fidesz ellen szavaz,az csak primitív lehet?Nem mindenki komcsi,libsi,aki az MSZP-re szavaz,csak sajnos nincs egyelőre más.Ezért szavaztak Sopronban is (a hűség városában?hihi)az MSZP-re,mert inkább az a szar,mint ez a mostan szar.
fbcdn-sphotos-e-a.akamaihd.net/hphotos-ak-ash4/383472_474744655880465_1912587359_n.jpg

apanna 2012.10.08. 12:29:53

@Bogyó 2: Minden mindig fel van fújva.....

Pop40 2012.10.08. 12:31:24

@Moka_Miki:

"Sopronban meg sosem tudtak jól szavazni..."

Igen, ezért szavazták meg a szarházi narancsot folyamatosan 2002 óta.
Szerencsére most megtanultak.

"A vörösök attól félnek, ha a Fidesz kap még négy évet, akkor tényleg ráncba tudja szedni az országot"

Ja, gőzerővel halad ebbe az irányba. Amennyiben a "ráncba tudja szedni"-n a teljes és tökéletes lerablást érted.

Disintegrator Rising · http://disintegrator.blog.hu/ 2012.10.08. 12:31:58

@Moka_Miki: sztem 2014ben mindenképp nyerni kell a fidesznek. ha most valami vadbarom fletó2 ragadja meg a hatalmat, az országra keresztet vethetünk végképp az tuti.

pimpalini 2012.10.08. 12:33:03

@negondolkozz!majdénmegmondom!: @Schindler Pistája:

Kár, hogy ezt rajtatok kívül nem látja más.

A hőbörgő banda nagy felháborodásában még a nyerőgépeket futtató maffia mellett is képes volt szavazni (Napló, 22%). Röhej. S az ilyenek döntenek a többség boldogulásáról is.

Pop40 2012.10.08. 12:33:37

@Disintegrator Rising:
Egy magadfajta retardált hülyének bizonyára nehéz lehet elhinni, de vannak olyanok, akiknek saját meggyőződésük, ne adj isten gondolataik vannak, és nem a pártközpont mondja meg nekik minden reggel, hogy aznap mi legyen a véleményük.
Durva, mi?:)

KG2000 2012.10.08. 12:36:04

@Hohó60: Így van. Ezért fogok a Fideszre szavazni.

Squid 2012.10.08. 12:36:45

@Disintegrator Rising: "sztem 2014ben mindenképp nyerni kell a fidesznek. ha most valami vadbarom fletó2 ragadja meg a hatalmat, az országra keresztet vethetünk végképp az tuti."

Tündérbogár!

Elbuktatok 2 időközi választást, mi ez az orrlógatás és armageddon vizionálás? Hát hol a hit és az önbizalom ami idáig volt?

Kezd a pocakban realizálódni az a kényelmetlen szorító érzés, hogy nagyot fog csattani az orca a flaszteren a pofáraeséstől?

:D

csak egy néző 2012.10.08. 12:37:23

@Hohó60:
"Mondjuk meg is nevezhetted volna azt a rádiót, ahol egy Fiala műsort vezethet. Azok hallgatói körében nem csoda ez az eredmény."Idézet tőled,ezzel degradáltál egy csomó embert,aki hallgatja.Erre írtam neked,amit írtam a Bochkor,Balázs,Kossuth szintű rádiókról.Egyébként a rádió,ahol reggelente a Fiala vezet műsort a Rádió Q.

mirigy187 2012.10.08. 12:38:52

@FILTOL: Inkább próbáld meg értelmezni a cikket amit idelinkeltél. Ha meg nem megy hát nem megy :)

pimpalini 2012.10.08. 12:38:52

@Bogyó 2:

Nézd már meg, legyél oly szíves, Braun életrajzát. S aztán vonj belőle következtetést! S tedd fel magadnak a kérdést, hogy mit is keresett ő tanácsadóként a Magyar Nemzeti Bankban, ahol elvileg közgazdász doktoroknak kellen ülni...

Ez hasonlít arra a "szakmai" kormányzásra, amikor pl. szekeres imre (szigorúan apró betűkkel) hadügyminiszter volt, lamperth mónika vidékfejlesztési-, máskor meg belügyminiszter.

A vidékfejlesztés pl. jobb helyeken egy szakma, s nem csupán annyit jelent, hogy pénzeket utalok ki a csókosaimnak, meg baromi drágán építtetek térköveket, csili-vili járdákat, meg más, értéket nem teremtő, ám a korrupt alvállalkozóknak nagy bevételt jelentő "beruházást".

Mc Master 2012.10.08. 12:39:45

pimpalini : a Fidesz a nyerőgépek betiltásával is hibázott! (Mármint úgy gondolom, hogy 1998-ban meg kellett volna tennie ezt.)

KG2000 2012.10.08. 12:39:49

@Bogyó 2: Érdekes, bárhova nézek, megyek, csak a kritikát hallom, olvasom, látom. Illetve a kritika gyakran rossz szó, hazudozást.

pimpalini 2012.10.08. 12:43:27

@Pop40:

Az látszik, hogy te nem abba a csoportba tartozol, akiknek önálló gondolataik lennének.:) Gondolkodik helyetted az ildikó néni, meg az imre bácsi. Ildikó néni megmondja mi is a demokrácia (s az ég nem szakad le: ez amúgy bizonyíték Isten nemlétére), feri bácsi megvédi a köztársaságot (az évszázad legnagyobb demagóg sületlensége), gordon meg a libák után az ország szanálására készül. Te, meg a hozzád hasonlók pedig terítik az igét, mint ahogy azt jó papokhoz illik.

KG2000 2012.10.08. 12:44:32

@Bogyó 2: Ja, fel van fújva a Braun ügy, na persze. Ha egy Fidesz párttag tette volna ugyanezt, akkor az USA, az EU már hadat üzent volna nekünk. A Barun-ügy egyébként csakis a jéghegy csúcsa lehet, mert az a TÉNY, hogy egy évig nem bukott le vagy senki nem buktatta le, bizonyíték arra, hogy az MNB-ben más kulcspozíciókban is MSZPsek ülnek. Ugyanis a közvetlen munkatársai, akik nap mint nap mondjuk együtt mentek vele ebédelni, stb. biztosan tudták a kötődését, csak hát nem szóltak, mert hát éppenséggel ők is...

Mc Master 2012.10.08. 12:45:33

pimpalini : ne is emlegess ilyen neveket, hogy Lamperth 'Kézfogás' Mónika meg Szekeres 'Részeg' Imre!
Szekeres részegen: www.youtube.com/watch?v=8ubC6_XM5UI
Jól tájékozott Mónika kezet akar fogni: www.youtube.com/watch?v=hKgWcAlsIQE

Hja, a szakembergárda, lol.

wowerman 2012.10.08. 12:46:04

Kit érdekel az LMP? Pattognak 5 százalékkal mint a nikkelbolha

Squid 2012.10.08. 12:48:34

@pimpalini: "A vidékfejlesztés pl. jobb helyeken egy szakma, s nem csupán annyit jelent, hogy pénzeket utalok ki a csókosaimnak, meg baromi drágán építtetek térköveket, csili-vili járdákat, meg más, értéket nem teremtő, ám a korrupt alvállalkozóknak nagy bevételt jelentő "beruházást"

Igen pontosan!

A Fideszes Ángyán József ezt tökéletesen le is írja.. A saját pártja és párttársai körében elkövetett mérhetetlen korrupcióval elkövetett országvesztésről ami a földek teljes elrablását jelenti!

www.kielegyenafold.hu/angyan_jelentesek-k82.html

Ott van feketén fehéren leírva hogyan rabolja ki a Fidesz (a saját pártja) az országot a földvagyonából és osztja ki a holdudvarnak.

Mc Master 2012.10.08. 12:49:10

KG2000: nálad a pont: minden pártnak mindenhol vannak emberei (besúgói), ezért szinte minden mutyi kiderül előbb-utóbb. Na, de ha egy évig nem bukott le, az tényleg csak azt jelenti, hogy a Fidesz nem kapott információt, magyarul az "ellenzék" uralja az MNB-s terepet.

Squid 2012.10.08. 12:49:38

@Disintegrator Rising: "kérdezd már meg érdekelsz-e amőba?"

Ha nem érdekelnélek akkor nem válaszolnál :D

pimpalini 2012.10.08. 12:50:13

@Moka_Miki:

A röhej az, hogy a nyíltan mszp-szavazó, meg a kriptomszp-s (aki szégyelli) zagyvál a megújulásról, a párton belüli generációváltásról.

Csak az érdekes az, hogy ezek az arcok (kiss, kovács, szekeres, lendvai, lamperth) valahogy mindig ott vannak...:)

Pop40 2012.10.08. 12:52:31

@pimpalini:
"Az látszik, hogy te nem abba a csoportba tartozol, akiknek önálló gondolataik lennének.:)" Ha te mondod, narancsagyú, biztos úgy van:))

Nem, nem gondolkodik helyettem az Ildikó néni meg az Imre bácsi (az amúgy gőzöm nincs ki, de biztos.) Tudniillik én a szocikért se rajongok, sőt. (Mindössze ők a kisebbik rossz a csürhétek mellett.)
Veletek, lúgozott agyú narancsmajmokkal ellentétben, akik Viktor sz@rában tapicskolnak önfeledt mosollyal, és bégetnek, hogy jujj milyen finom, még sok ilyet, Viktor:)

A libázás meg már unalmas egy kicsit, mikor csak a pártlapotokban többszámjegyű alkalommal jött le a témában a helyreigazítás, bár hogy ez egy hozzád hasonló egybiteshez nem jutott el, ez nem meglepő.

Amúgy biztos kurvajól kormányoz a pártod, ha egy olyan városban, ahol 2002 óta mindent narancsos jelölt vitt, majdnem 50%-kal győztek a szocik.

nevetőharmadik 2012.10.08. 12:56:13

@Doberdo: Tökéletesen igazad van. Csakhogy én már az "elfogadhatót" is csodának látom.

Szűtté mamá? Szűjjé! 2012.10.08. 12:58:01

@pimpalini: Igen, ezért is kerülhettek a mostaniak is újra hatalomra.

ob.szerver 2012.10.08. 12:59:21

Melyik az az ország, ahol egy ilyen hír után 24 órán belül nem bukna meg a miniszterelnök:

atlatszo.hu/2012/10/08/tao-penzek-ii-felcsut-az-abszolut-nyertes/

Ilyen hírek, és még ilyenebbek pedig naponta vannak.

Mc Master 2012.10.08. 13:00:18

pimpalini: olyanok, ezek, mint a Fidel Castro, sosem halnak meg.

pimpalini 2012.10.08. 13:00:42

@Pop40:

Értem. Tehát te a kriptomszp-és alkategóriába tartozol.:) Értem én, hogy szégyen, de itt, az internet anonimitásával takarózva nyugodtan vállalhatnád is.:) Nem baj az elfogultság, még a taplóságba hajló személyeskedés sem, de az ostobaság igen. Sőt, az már bűn.
Nem tehetek arról, hogy nem vagy képes felfogni mi is a kettes számrendszer lényege.

Tudod, ha az USA-ban elmész szavazni, s nem a republikánusokra voksolsz, akkor a demokratákra szavazol. Igen, vagy nem. Nulla vagy egy.:) Ennyi.
Többet nem segítek.:)

A kormány próbál evickélni egy hatalmas viharban, amit tőle független erők generáltak, s próbálja betömni azokat a lékeket, amelyeket az előző kormányos fúrt azért, hogy eladja a keletkezett forgácsot, mert hát kapitalizmus van, s a (személyes) haszon elsőbbséget élvez mindennel szemben.

Persze szemellenzővel a fején a ló is csak előre lát...

Szűtté mamá? Szűjjé! 2012.10.08. 13:02:20

@Disintegrator Rising: Miért? Eltelt 1-2 év, akkor felejtsük el a nyugdíjrablást, mint az átlag kétbites fityisz szavazó?

rohadjmegARCgeci 2012.10.08. 13:02:42

@Squid: Már bocs.De ez egy természetes gödör,ahova kitűnően le lehet rakni a hulladékot.PP

milyen szép a Vértes, ó 2012.10.08. 13:03:37

@pimpalini:

Egen, a minden pénzt, földet, meg amit érünk még, szétosztunk a haverok között, egyértelműen a 'lékbetömés' fideszes módja. Mondjuk érthető, hogy nem erőltetik magukat, a legtöbb rajongójuk annyira buta, bármit elhisz.

mirigy187 2012.10.08. 13:03:48

@pimpalini: A vihart a fidesz generálta azzal, hogy 8 éven át nem győzött brüsszelbe rohangálni feljelentgetni. Most max visszakapják. Mi a gond?

pimpalini 2012.10.08. 13:05:10

@ormány triktor:

Hagyjuk már a "nyugdíjrablást" békében. Unalmas, s hazug csúsztatás.

Amúgy ha jól hallottam, máshol is megtették már ezt, egyéb helyeken meg készülnek rá.

Ha a hitelezők kopogtatnak az arcodon (bocs, ajtódon), akkor mit teszel? Bejelented a csődöt, vagy kiváltod a megtakarításaid és fizetsz?

Disintegrator Rising · http://disintegrator.blog.hu/ 2012.10.08. 13:05:46

@ormány triktor: milyen nyugdíjrablást? van aki nem kap nyugdíjat vagy mi?

belekotty 2012.10.08. 13:07:17

@Belagezapista: Na erre nem fogsz választ kapni!

milyen szép a Vértes, ó 2012.10.08. 13:07:38

@pimpalini:

Pontosítsunk: ha elcseszed a költségvetést, akkor kiváltod más megtakarításait és helyrepofozgatod.

pimpalini 2012.10.08. 13:08:39

@mirigy187: @milyen szép a Vértes, ó:

Látom megjöttek a trollok is. Fura, ha éppen a kormányt kell szapulni, valahogy mindig előkerülnek ugyanazok az arcok...:)

mirigy, te olyan butuska vagy, hogy macskaalomnak sem lennél jó.
A vihart, ami éppen bedönti az eurót, a csőd szélén "egyensúlyozza" a görögöket, az olaszokat, a portugálokat, meg közel 30 %-os munkanélküliséggel kényezteti a spanyolokat, biztosan a Fidesz okozta...:)

Gratulálok ehhez a tartalmas megjegyzéshet, csak így tovább!
Igazi janicsár, igazi agymostott pártkatona vált belőled. Persze lehet, hogy nem volt mit mosni...

milyen szép a Vértes, ó 2012.10.08. 13:08:44

@Disintegrator Rising:

Dehogynem, megígérte a Vezér! Az egyéni nyugdíjszámlaizék hogy vannak?

mirigy187 2012.10.08. 13:09:07

@milyen szép a Vértes, ó: Persze ezt már nem veszik figyelembe :) Már az elején elcseszték de mindig más hibás :)

belekotty 2012.10.08. 13:09:13

@Disintegrator Rising: Na játszd a hülyét, mert hitelesen hat!

milyen szép a Vértes, ó 2012.10.08. 13:11:40

@pimpalini:

Izé, nem tanulnál meg előbb legalább alapfokon magyarul? Mert vicces ugyan, hogy olyanok magyaráznak agymosásról, akik egy összetett magyar mondatot sem bírnak helyesen értelmezni, cserébe' áhítattal rajonganak az aznapi legszánalmasabb fideszes hazugságért is, de egy idő után csak unalmas. ;-)

mirigy187 2012.10.08. 13:11:56

@pimpalini: Látom leragadsz a primitív egybites személyeskedésnél. Nem mintha sok értelmes írtál volna csak nyomod a betanult sablonokat ahhoz meg nem kell tudomány kicsihuszár. Majd ha önálló gondolatod is lesz. A hülyeségedre nem lehetett másképpen reagálni. Gondolom csöppnyi eszeddel már nem emlékszel arra amikor orbán meg akarta vonatni az eu-s támogatásokat 2006-ban. De egy magadfajta ánuszlovagtól nem is kell sokat várni

pástétom 2012.10.08. 13:12:12

@pimpalini: "A kormány próbál evickélni egy hatalmas viharban, amit tőle független erők generáltak, s próbálja betömni azokat a lékeket, amelyeket az előző kormányos fúr.."

Íme a fideszes Szentszöveg. Kár, hogy ormótlanul hamis.

belekotty 2012.10.08. 13:12:16

@Disintegrator Rising: Te sem vagy nekünk érdekes, te biológiai szennyeződés.

Disintegrator Rising · http://disintegrator.blog.hu/ 2012.10.08. 13:12:54

@pimpalini: ja, mindig ugyanazok a bérkommenterek nyomulnak minden ilyen blog alatt.

milyen szép a Vértes, ó 2012.10.08. 13:13:25

@mirigy187:

Azért ismernek még egy problémakezelő módszert, a 'kussolsz'-t. ;-)

Squid 2012.10.08. 13:14:42

@pimpalini: "Ha a hitelezők kopogtatnak az arcodon (bocs, ajtódon), akkor mit teszel? Bejelented a csődöt, vagy kiváltod a megtakarításaid és fizetsz?"

Mit tennék?

Hát az amit a Fidesz! Hoznék egy törvényt, hogy az ország bármilyen adósságszolgálatból eredő kártérítési kötelezettségét (igen a telekom adót is) a kormány új adók kivetésével teljesítheti.

Aztán bebetonoznám az embereimet ciklusokra a hatalomba, majd államosításokkal és személyre szabott törvényekkel valamint haveroknak közbeszerzéssel bekebelezném az összes pénzforrást az országban.

Bővebben itt: atlatszo.hu/2012/09/24/a-nemzeti-egyuttmukodes-rendszere-kik-ejtettek-foglyul-a-magyar-allamot/

Ha ezzel megvagyok megszerezném az állami földvagyon majdnem egészét és a holdudvar retyerutyáinak kiosztanám mindet tokkal vonóval.

Bővebben itt: www.kielegyenafold.hu/angyan_jelentesek-k82.html

Dolgaim végeztével elsorvasztanám az oktatást, hogy ne termelhessen ki semmilyen értelmiségi réteget, a tanulatlan, nyelveket nem beszélő plebsen uralkodni könnyebb ugye!

Ha ez is kész akkor hátradőlnék és röhögnék azokon akik azt képzelik, hogy itt forradalom, meg rendszerváltás van és fanatizálnám őket tovább, hogy a narancsködön keresztül ne vegyék észre, hogy elraboltam a jövőjüket és a gyerekeikét is, a talpuk alatt lévő földdel egyetemben!

Persze ez csak egy fantazmagória, ilyen nem fordulhat elő 2012-ben az EU-ban!

mirigy187 2012.10.08. 13:14:58

@Disintegrator Rising: Akárcsak ugyanazok a fideszes bérkommentelők vannak mindenhol. álá te :)

milyen szép a Vértes, ó 2012.10.08. 13:15:15

@Disintegrator Rising:

(Bezony. Apropó, akkor is fizetnek, ha lehagyod az 'Éljen a Vezér, éljen a Párt'-részt? Csak szólok.)

vénkujon 2012.10.08. 13:16:14

@Disintegrator Rising: tényleg, mi az istennek fostad itt össze magad?? 2 kis voksolás volt, ahol-ejnye már-de nem a fideszszentcsászárság erői győztek. szedd össze magad.:D

Martian (törölt) 2012.10.08. 13:16:24

Nem túl jó választás az öregkommunista MSZP és az ifjúkommunista FIDESZ között...

pimpalini 2012.10.08. 13:16:29

@milyen szép a Vértes, ó:

Trollok gyöngye: szerinted az euroválság, a görög államcsőd, az olasz gazdasági lejtmenet, meg a spanyol munkanélküliség fideszes hazugság?

Menj inkább parlagfüvet legelészni, azzal legalább hasznosítod magad, s a jól megérdemelt helyedre kerülsz a társadalomban!

A taktika ismét ugyanaz: ha elfogytak az érvek, jönnek a mocskolódó trollok...:)

Szűtté mamá? Szűjjé! 2012.10.08. 13:19:01

@Disintegrator Rising: Pimpa, Disi, ejj de haraptok erre a témára! Kiadták a pártszákházban, hogy ez a fő feladat?
Pimpa, üdv! Úgy látom, szép karrier áll előtted...

Pop40 2012.10.08. 13:19:43

@pimpalini:
"Értem. Tehát te a kriptomszp-és alkategóriába tartozol.:)"

Akkor fussunk neki újra. Előbb már leírtam, de eszerint bonyolult volt... Most megpróbálom úgy leírni, hogy még te is megértsd, bár ez nem lesz könnyű.

Nem, nem szeretem az mszpt. Ami azt illeti, ki nem állom őket. De jelenleg van itt egy fidesz - mszp - jobbik - lmp - dk választék.
A fidesznél nagyobb maffia a világon nem létezik, a Cosa Nostra sírva könyörögne tőle a receptért. Ők nyilván kiesnek.

A Jobbik ha hatalomra kerülne, másnap 400 ft lenne egy euró, másfelől semmi kedvem az EU helyett turulfaragó üzemeket látni az országban, így ez is kiesik.

Marad az Lmp-Dk-Szoci tégelyből valaki, megpróbálom kimazsolázni azt, amelyik a legkevésbé bűzlik. Ez az lmp lenne, de amíg nem deklarálják, hogy Orbánt el kell hajtani a vérbe, nem szavazok rájuk.

Így maradnak a szocik, mint legkisebb rossz.

Ha ebből a levezetésből sem volt érthető, sajnálom, kérj meg a központból valakit, hogy fordítsa le a ti nyelvetekre.

***
az Usa-párhuzam nagyon gyönyörű, csak nem tudom, hogy jön ide. Nigériában meg seggbelőnek, ha rosszul szavazol. Na és?

***
"A kormány próbál evickélni egy hatalmas viharban, amit tőle független erők generáltak" Ez azért húzós volt, nagyobb társaságban ne süss el ilyeneket, mert távolabb mennek tőled (ha eddig nem tették meg...) Tőle független erők... Az. Orbán 2 éves balfaszkodása, Simlicska 2 éves szabadrablása stb stb mind "tőle független erő", mi?
Elhiszem, hogy ezt így hallottad a pártközpontban, de ezt még szerintem ők se gondolták komolyan, hogy vagy akkora marha, hogy benyalod:)

rohadjmegARCgeci 2012.10.08. 13:19:46

@Martian: Nem is kell a kettő között választani mert nem ez a lényeg !
A lényeg az és ezt jól vésd a fejedbe,hogy MINÉL TÖBB KÜLÖNBÖZŐ PÁRT KERÜLJÖN BE A PARLAMENTBE ÉS NE EZ A KETTŐ LEGYEN CSAK ALTERNATÍVA!
CSAK AKKOR LEHET DEMOKRATIKUS A PARLAMENT,HA EGYMÁS FARKÁT KELL CUMIZNIUK AHHOZ,HOGY EGY EGY AGYAMENT ESZELŐS TÖRVÉNYT KÉPESEK LEGYENEK MEGSZÜLNI!
SOK SOK PÁRTOT A PARLAMENTBE!

Don Quixote de la Ferko 2012.10.08. 13:19:55

@pimpalini:

Okoska.
Éppen most értem haza egy laza 3 órás túráról. Három bezárt Metalloglobus üzlettel találkoztam közben.
Ez itt a baj. Beszélhetsz te mindenféle rendrakásról, meg hogy a viktorod mekkora erőfeszítéssel tartja rendben az országot.
Az elmúlt két év alatt bedőlt a gazdaság maradék része, és ezt csak a hozzád hasonló fideszhuszárok nem veszik észre, és bármennyire is rá akarod fogni az elmúlt 8 évre, az alatt a nyolc év alatt történt is valami, igaz hitelből, de az elmúlt két év alatt eljutottunk ofda, hogy már hitelt sem kapunk, mert ad 1 senki nem mer felvenni, ad kettő, senki nem mer adni egy olyan országban hitelt, ahol idióta gazdaságpolitikusok idióta hívek kacarászása és éljenzése közben minden megszokott gazdasági és pénzügyi folyamatnak ellentmondanak, és csak azért is keresztülviszik a baromnál baromabb ötleteiket, mindenféle hatástanulmány, és előzetes konzultáció nélkül.

Tapsikolj. De ne feledd, ha még ennél is nagyobb baj lesz, viktor leszarja a szádat nyaldosás közben, és téged is ki fog zsigerelni, hogy az ő tolvajlással felépített életszínvonala fennmaradjon.

an hero please 2012.10.08. 13:20:01

@Disintegrator Rising:

Ingyenes blog.hu guide:

1. kattints a nevére
2. aktivitás
3. kommentek megnézése
4. ha csak személyeskedő/gyalázkodó demagóg faszság akkor:
5. IGNORE
6. ???
7. PROFIT

Szűtté mamá? Szűjjé! 2012.10.08. 13:21:57

@Disintegrator Rising: Igen, én is úgy látom... pimpa, karakán, vidéki, enrico... mégnéhány anoním... lencsés istván... te. Valóban igazad van. Ezek tényleg bérkommentelők.

an hero please 2012.10.08. 13:24:42

@ormány triktor: Ha jól emlékszem SZDSZ bukott le néhány éve. Tudod az a bizonyos netkommandó gate.

timargabor · http://kard.blog.hu 2012.10.08. 13:24:43

Struccfiúk kergetik a strucclányokat. Már majdnem utolérik őket, amikor a lányok hirtelen a homokba dugják a fejüket. A fiúk elképedve néznek körül: - Hová a fenébe tűntek?

mirigy187 2012.10.08. 13:25:47

@milyen szép a Vértes, ó: :) Ezt szokták általában :) ha elfogynak az érvek :)

Pop40 2012.10.08. 13:26:37

@Disintegrator Rising:
Most hogy ezt így nyilvánosan bevallottad, nem lesz majd dádá a pártházban?:)

an hero please 2012.10.08. 13:27:29

@Dr. Furia: A sok sok párt ha nem lépne egymással tartós koalícióra akkor teljesen alkalmatlan lenne az ország kormányzására.

Martian (törölt) 2012.10.08. 13:28:43

@Dr. Furia: inkább minden pártot betiltani.
Vagy megszüntetni a korlátlan mandátumos rendszert.
Vilamilyen formában társadalmi ellenőrzés alá vonni a Nemzeti Bankot... volna még mit átalakítani.

pimpalini 2012.10.08. 13:29:41

@Pop40:

Felesleges volt a lényeget 16 sorban magyarázni. mszp-szavazó vagy. Igaz, hogy az elején leírod, hogy nem, meg azt is, hogy utálod, de a végén persze azt is, hogy rájuk voksolsz.:)
Ez gyönyörű.:) Amúgy nem vagy egyedül, sok ilyen van, ha ez vígaszt nyújt...:)

Szóval a szar akkor is szar marad, ha szalvétába csomagoljuk és masnit kötünk rá.

Mindenesetre már volt értelme a parttalan vitának, mert eljutottunk oda, hogy vállalod a választottjaid. Nehéz volt ugyan, de 16 sornyi magyarázkodást követően sikerült.

Ez téged minősít, hogy 12 évnyi szart a továbbiakban is képes vagy szaglászni meg kóstolgatni. Csak az a baj, hogy ezzel sajnos mások sorsáról is döntesz...

Protestszavazóként a legnagyobb rablókat választani nem nagy dicsőség. Gondolom ezért volt nehéz mindezt nyíltan vállalni...:)

Nem tehetek arról, hogy nem érted az USA-párhuzamot. Majd egyszer küldök neked egy Révai Lexikont, talán attól okosabb leszel.

Látom te még nem hallottál a válságról, ami a fejlett világban (s azon belül Európában is) tombol. Lehet, hogy szelektíven olvasol, ami nem lehet egyszerű, mivel a népszabadság is tele van immár évek óta ezzel a témával.

pimpalini 2012.10.08. 13:31:54

@Don Quixote de la Ferko:

Mert akadémiai szinten bizonyított tény, hogy a mglobus üzemek nem a válság miatt, hanem személyesen Orbán Viktor közreműködésének köszönhetően zárták be kapuikat.:)

Kérlek hordj ide még több ilyen csúsztatást meg féligazságot, tényként elővezetett feltételezést. Ha elég ügyes vagy, az ATVn még műsort is kaphatsz...

Disintegrator Rising · http://disintegrator.blog.hu/ 2012.10.08. 13:37:17

@pimpalini: maszopnyikok sose vállalják nyíltan párthovatartozásukat, sőt, gyakran tagadják.

pimpalini 2012.10.08. 13:38:35

@milyen szép a Vértes, ó: @mirigy187:

MA elég gyengén muzsikáltok srácok!

Még a személyeskedés is ugyanannak a hógolyónak a visszadobásából áll, szóval menjetek egy kicsit gyakorolni.

Kérjetek újabba utasítást ildikó nénitől, ő úgyis kifejezetten ért a hazudozáshoz, a propagandához, meg magas szinten műveli a demagógia gyakorlását is.

vénkujon 2012.10.08. 13:38:49

@Pop40: tényleg nem érti a turulbaszületett.

KG2000 2012.10.08. 13:39:07

@Pop40: A Fidesz nem tudott annyit lopni, amennyit az MSZP-SZDSZ csak és kizárólag a 4-es metró kapcsán lopott.

pimpalini 2012.10.08. 13:40:17

@Disintegrator Rising:

Ez volt a választások előtt is. A végén persze azzal magyarázták, hogy protestszavazók, akik a "kisebb rosszat" választják.:)

Igazán kitalálhatnának valami újat, mert ezzel még alacsonyabb szintre süllyednek. Egy meggyőződéses pártkatonát is magasabbra helyezek ennél, mert az legalább HISZ valamiben amellett, hogy ostoba.

Squid 2012.10.08. 13:40:39

@pimpalini: "Látom te még nem hallottál a válságról, ami a fejlett világban (s azon belül Európában is) tombol. Lehet, hogy szelektíven olvasol, ami nem lehet egyszerű, mivel a népszabadság is tele van immár évek óta ezzel a témával."

Idéznék újfiú :D

edition.cnn.com/2012/06/08/business/hungary-financial-crisis/index.html

Most akkor mi van? Európának van igaza vagy Matolcsynak? Segíts már megérteni! Köszike!

Ja és ha a magyarázatban kitérnél arra, hogy ha Gyugyó szerint "the crisis is over" akkor miért vagyunk recesszióban?

Miért módosítják a növekedést havi szinten?

m.blog.hu/ve/velemenyvezer/image/2012majus/gdpport.jpg

Köszike!

Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló ! · http://www.youtube.com/watch?v=Fe_6EavXIwA 2012.10.08. 13:42:23

@Don Quixote de la Ferko:

Kicsit többet kéne tájékozódnod.

Ha megtetted volna akkor most is tudnád hogy Gyurcsány és az MSZP voltak azok akik megduplázták mind az államadósságot, mind a munkanélküliségi rátát az országban.

Ők voltak azok, akik Szlovákok elötti pozicióból utolsó helyre pakoltak minket 2010-re Görögökkel egy szintre gazdasági mutatók alapján az EU-ban.

Aki ránézett valaha 1 darab gazdasági grafikonra (Eurostat adatok google data explorer) az pontosan tudja hogy az MSZP-től szarabb kormány gazdaságilag nincs, és nem is volt, nemcsak MO-on, hanem az egész EU-ban.

Prof. Dr. Simon Templar 2012.10.08. 13:46:07

@Disintegrator Rising: "ha nincs vezéred akkor remélem nem is fogsz szavazni."

Az igazi demokrata pont arról ismerszik meg, hogy nem ismer el semmiféle vezért (lásd Guy Fawkes, már ha a név mond vmit). A vezérelv (Führerprinzip) egy egészen másfajta politikai berendezkedés sajátja, abban pedig nagyon sokan nem szeretnének élni, velem együtt.

Pop40 2012.10.08. 13:49:08

@pimpalini:
"Felesleges volt a lényeget 16 sorban magyarázni."
Neked láthatóan valóban. Ahogy elnézem, neked bármit fölösleges magyarázni.

"mszp-szavazó vagy. Igaz, hogy az elején leírod, hogy nem, meg azt is, hogy utálod, de a végén persze azt is, hogy rájuk voksolsz.:)"
Igen, rájuk voksolok, mivel jelen pillanatban nincs jobb. Te meg a fideszre voksolsz, mert náluk minden jó és szép, a gazdaság szárnyal, a társadalom jól él, az oktatás fellendült, a korrupció megszűnt, stb stb stb.
A 2 indok közötti különbség alapján majd azok, akik olvassák, és nem 1 agysejtjük van, az is narancslébe áztatva, mint neked, majd levonják a konzekvenciát.

"Protestszavazóként a legnagyobb rablókat választani nem nagy dicsőség. " Egy szóval nem mondtam, hogy a fideszre szavazok, azt meghagyom neked, megérdemlitek egymást.

Usa-párhuzam: Valóban nem értem, hogy jön ide. Ott így csinálják, Kanadában úgy, Nigériában amúgy, itthon meg emígy. És?

"Látom te még nem hallottál a válságról, ami a fejlett világban (s azon belül Európában is) tombol."
De, hallottam. Csak a pártod nem hallott róla, mikor összevissza ígérgetett fűt-fát a hozzád hasonló droidoknak.
Mikor mentél bégetni a 300 ft-os vizitdíj ellen, akkor nem volt válság, ugye?
Csak mellesleg, a régióban a csehek, lengyelek, szlovákok, stb nem velünk egy irányba haladnak, az megvan, ugye? Ott nyilván szintén nincs válság.

index.hu/gazdasag/magyar/2012/10/04/bokszutca/
Amikor már Orbánod első pénzügyminisztere (!) is azt mondja, hogy ennek csak szakadék lehet a vége, még egy hozzád hasonló droid is elgondolkodhatna. (Ha akarod, leírom, mit jelent ez a szó.)

Disintegrator Rising · http://disintegrator.blog.hu/ 2012.10.08. 13:49:43

na, mennem kell. készüljetek a 2014es fidesz győzelemre kutyák.

Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló ! · http://www.youtube.com/watch?v=Fe_6EavXIwA 2012.10.08. 13:50:01

@Prof. Dr. James Onedin a naviatika elismert tanára:

Ezzel az a probléma, hogy minden protest szavazó a másik tábor vezetőjében látja a diktátort.

Legalábbis duma ügyileg.

Gyurcsány mondjuk tett is érte, mert a komcsik óta ő volt az egyetlen aki 40 ezer ellenzékit veretett meg azért mert tüntetni merészeltek, rohamrendőrökkel, kardlappal, könnygázgránáttal, lovasrohammal, viperával, azonosíthatatlan kommandósokkal.

Don Quixote de la Ferko 2012.10.08. 13:50:30

@pimpalini:

Ha felnősz, elvégzed a 8 osztályt, utána még néhányat, majd megérted, hogy ha egy céget rossz igazgató vezet, akkor nem az udvarseprő tehet a bezárásáról.
Remélem a hasonlat megfelelt a felfogóképességednek, ha nem szólj, lerajzolom képregény formában is, akkor talán rájössz, miért montdtál baromságot.

Don Quixote de la Ferko 2012.10.08. 13:51:34

@KG2000: Aha.

A szocik lopás mellett építettek vagy 1000 km új utat.
Vetyád jelenleg nullát.
Gondold át, mennyit lopott.

pimpalini 2012.10.08. 13:51:38

@Squid:

Csak egyetlen kérdés:
Ha a válságnak vége, vajon miért van gazdaságilag egyöntetűen szarban az egész mediterrán régió?:)

Csak emlékeztetnélek arra, hogy pl. Olaszország alapító tagja volt az EGK-nak, a görögök 1981 óta, a spanyolok meg a portugálok 1986 óta tagok.

Ezek után Te mit vársz 2 év kormányzásától, aminek helyre kellett tennie 8 év fekáliáját? Válságos időkben?

Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló ! · http://www.youtube.com/watch?v=Fe_6EavXIwA 2012.10.08. 13:51:49

@Pop40:
Ígérgetésekben sehol nincs hiány.
Javaslom nézd a teljesítményt.

Munkanélküliségi rátát, ahogy a GDP arányos hiányt is az MSZP és Gyurcsány hozták nevezetesen össze.
Ahogyan ő miattuk lettünk Szlovákok elötti pozicióból 2010-re mindenben utolsók.

Pop40 2012.10.08. 13:53:31

@vénkujon:
Rég rájöttem már, hogy egy hithű narancsagyúnak teljesen felesleges bármit magyarázni, úgysem érti meg. Szóban meg sem kísérelném, legyintek és otthagyom. Agyhalottaknak kár magyarázni.

Ez azonban egy fórum, amit mások is olvasnak, ezért nem akarom válasz nélkül hagyni, így legalább az átlag olvasó képet alkothat magának a fideszdroidokról. (és következtethet ebből a pártjukra, ha eddig nem tette volna meg.)

Don Quixote de la Ferko 2012.10.08. 13:53:33

@Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló !:

Úgy tűnik magas szintű tájékozottságodból kimaradt, a munkanélküliségi ráta egy adata egyedül szart sem ér. Tedd mellé a foglalkoztatottságit, és a többit, leszámítva az éhbéres közrabszolgákat, oszt utána pampogj tájékozottságról.

pimpalini 2012.10.08. 13:53:43

@Prof. Dr. James Onedin a naviatika elismert tanára:

Köszön szépen!:)

Ez a mai nap legszebb megnyilvánulása volt itt.:) Idézni fogom.

Röhej, hogy valaki demokráciára hivatkozik egy olyan emberrel, terroristával példálózva, aki fel akarta robbantani az angol parlamentet...:)
Na az aztán igazi demokrata cselekedet lett volna. Igazi toleráns, pacifista tett.:)

Prof. Dr. Simon Templar 2012.10.08. 13:54:00

@pimpalini: "Szóval a szar akkor is szar marad, ha szalvétába csomagoljuk és masnit kötünk rá."

Ez a Maszopra meg a FIDESZ-re egyaránt igaz és az is, hogy mindkettő vezére (a lotyaszájú is meg a bonsaiduce is) simán rámondta a porcukorral megszórt szarkupacra, hogy kakaóscsiga, a droidok (pl. a dédelgetett demens nyuggerek) meg mindkét oldalon jóízűen megették.

pimpalini 2012.10.08. 13:55:23

@Pop40:

"Ez azonban egy fórum, amit mások is olvasnak, ezért nem akarom válasz nélkül hagyni, így legalább az átlag olvasó képet alkothat magának a fideszdroidokról. (és következtethet ebből a pártjukra, ha eddig nem tette volna meg.) "

Vagyis propagandista vagy.:) Egyre jobb lesz...:)
Na most már csak az a kérdés, hogy szeretetből/gyűlöletből teszed, vagy fizetnek is érte?
Nem tudom melyik rosszabb...:)

Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló ! · http://www.youtube.com/watch?v=Fe_6EavXIwA 2012.10.08. 13:56:52

@Don Quixote de la Ferko:

Tegyük mellé nyugodtan.
És ugyanott tartunk hogy az MSZP kormánytól szarabb mutatókkal EU szerte senki nem büszkélkedhetett.

A GDP arányos hiány és a munkanélküliségi ráta az csak a leglátványosabb bénaságaik egyike.

an hero please 2012.10.08. 13:58:30

@Prof. Dr. James Onedin a naviatika elismert tanára:

A demokráciában szavazunk a vezetőkről. Amit te itt igazi demokráciaként aposztrofálsz az anarchia.

pimpalini 2012.10.08. 13:58:34

@Don Quixote de la Ferko:

Azért ne túlozzunk, volt az 40 000 km is, nem?;)

Csak kérdés mennyiért, meg milyen áron, s milyen minőségben (löszbe fúrt alagutak, szükségtelen hidak, stb...).

Don Quixote de la Ferko 2012.10.08. 13:59:37

@Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló !:

Ja, azért volt jobb mint 1998-2002 között.
A válságnak köszönhetően csökkent le arra a szintre 2008 után a foglalkoztatottság, ami orbán első négy éves lopásának legjobb időszakában volt.

De azért tupírozd őket. Láthatóan vannak olyan birkák, akik meg is eszik az eléjük szót naranccsal átitatott hazugságokat.

Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló ! · http://www.youtube.com/watch?v=Fe_6EavXIwA 2012.10.08. 14:00:54

@pimpalini:
Demszkí 20 év alatt sem tudott 4-es metrót építeni pedig már 2006-ban az 5-ös metróval kampányolt.
Viszont költeni rá baromira tudott. Hagyó, Mesterházy meg a többi Nokiás dobozossal akik szétlopták Budapestet.

Pop40 2012.10.08. 14:01:26

@KG2000:
Nem ám. Simicska, földügyek, eltapsolt manyup, szabadságharc költségei, stb - Hol is vannak ennek az eredményei?

A szocik Nokiás-dobozokban loptak, a fidesz meg Közgépes milliárdokban, ami persze nem törvénytelen, mert ha éppen valami törvény útban lenne, csak rittyentenek egyet az alkotmányon, és hopp, a kis akadály volt-nincs.

Don Quixote de la Ferko 2012.10.08. 14:01:29

@pimpalini:

Löszbe mit csinálnál okoska? Elhordod a megfelelő oldalmagasságig?

Zsenikém, mi az olcsóbb, betemetni egy 20 méteres csövet, vagy legyalulni két oldalt a földet 3-400 méter szélességben, 10-20 méter magasságban, hogy az első nyári szél ne temesse vissza az egészet.
Gratulálok, ha már érvelsz, legalább ne baromsággal.

pimpalini 2012.10.08. 14:04:01

@Pop40:

"Igen, rájuk voksolok, mivel jelen pillanatban nincs jobb."

Ezt a vélemény tényként közölni eléggé röhejes azok után, ami ebben az országban mszp-kormányzás szintjén történt.:)

"Csak mellesleg, a régióban a csehek, lengyelek, szlovákok, stb nem velünk egy irányba haladnak, az megvan, ugye? Ott nyilván szintén nincs válság."

Erre hivatkozni nem kis szemtelenség annak tudatában, hogy 2010-ig nálunk mindent megtettek azért, hogy leszakadjunk, míg az említett országokban talán értelmes ember is vezetői székbe ülhetett 2002-10 között.

A 300 forintos vizitdíjat felesleges volt ide citálni, inkább mesélj Kóka automatáiról, feketén alkalmazott munkásairól, meg Horváth Ágnes egészségügyi reformnak álcázott kórházprivatizációs tervéről...

Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló ! · http://www.youtube.com/watch?v=Fe_6EavXIwA 2012.10.08. 14:06:59

@Don Quixote de la Ferko:
Te úgy hazudsz mint a vízfolyás.
Itt a munkanélküliek száma 2010-re 250.000-el nőtt a számuk.
Azaz 250.000 ember vezstette el a munkáját az MSZP kormány alatt:

Grafikon:
http://www.google.com/publicdata/explore?ds=z8o7pt6rd5uqa6_&ctype=l&met_y=unemployment_rate#!ctype=l&strail=false&bcs=d&nselm=h&met_y=unemployment&fdim_y=seasonality:sa&scale_y=lin&ind_y=false&rdim=country_group&idim=country:hu&idim=country_group:non-eu&ifdim=country_group&hl=en_US&dl=en_US&ind=false

nemsirunk 2012.10.08. 14:07:49

@Hohó60: Nem tudom észrevetted-e, hogy nem csak az "internacionalisták" tartják ostobaságnak és károsnak Orbán ámokfutását, hanem már saját vezérei is. Már csak a legbelső kör maradt hű hozzá, de azok már szimbiózisban élnek vele, egyfajta paraziták, akik Orbán nélkül életképtelenek. Már Orbán korábbi kiemelt emberei is sorra nyilatkoznak a totálkáros kormányzás iszonyatos hibáiról és a mérhetetlen korrupcióról, volt miniszterek, államtitkárok, pénzügyi szakértők, akik korábban teljes mellszélességgel támogatták Orbánt. Mára gyakorlatilag egyedül maradt Orbán, mindenki hülyének nézi, legfeljebb egyeseknek jól jön a hülyesége, ezért kihasználják a lehetőséget.

pimpalini 2012.10.08. 14:07:57

@Don Quixote de la Ferko:

Jellemző rátok a tények kettős mércén keresztül történő láttatása:
vagyis ha mosdatni kell az előző kormányokat, akkor volt válság, ha meg a mostaniról kell beszélni, akkor rögtön nincs és soha nem is volt?:)

Pop40 2012.10.08. 14:08:42

@Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló !:

"Gyurcsány mondjuk tett is érte, mert a komcsik óta ő volt az egyetlen aki 40 ezer ellenzékit veretett meg azért mert tüntetni merészeltek, "

Ez nagyon megható, csak éppen nem igaz. A rendőrség azért volt készültségben, mert előtte 3 héttel egy csürhe, kedvenc pártod hathatós közreműködése mellett szétverte fél Bp-t, felgyújtva és kifosztva a tv-székházat. Ami hibát akkor elkövettek, az az volt, hogy ebből a csürhéből 1 felszólítás után nem verték ki még a meleg szart is.

Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló ! · http://www.youtube.com/watch?v=Fe_6EavXIwA 2012.10.08. 14:10:10

@Pop40:
Majd én is ezt fogom mondani, amikor a következő tüntetéseden a meleg szart is kiverik belőled, te ostoba gyökér, aki tüntetők rommá verésén örömködik.

pimpalini 2012.10.08. 14:10:16

@Don Quixote de la Ferko:

Látom te nagy zseni lehetsz.:) Jelentkezz építőmérnöknek, biztosan értékelni fogják a "tudásod"!

Ez egy nicknév 2012.10.08. 14:10:18

@Pop40: Láthatólag a kurva anyádból már kiverték a meleg szart.

Squid 2012.10.08. 14:10:54

@pimpalini: "Csak egyetlen kérdés:
Ha a válságnak vége, vajon miért van gazdaságilag egyöntetűen szarban az egész mediterrán régió?:)"

Jaj újfiú, még szövegértési problémáid is vannak?

Idéznék:

Matolcsy György: "the crisis is over"

edition.cnn.com/2012/06/08/business/hungary-financial-crisis/index.html

Ugye tudod, hogy ő a Nemzetgazdasági Miniszter Magyarországon?

Most akkor mi van? Van válság vagy nincs válság? Döntsük már el kélek!

A te verziódban a fekália jóvátétele 8-9%-on vagy afölött kiadni államkötvényeket 5-10-15 évre, amikor a magyar gazdaság 1,5%-os recesszióban van?

Esetleg jóvátétel az is, hogy a jogbiztonság, a visszamenőleges törvénykezés, az államosítások eredményeképp senki nem akar egy fillért sem befektetni lassan itthon?

A béna szocik és Fletó idején a GDP arányában 20%-feletti befektetési ráta a fidesznél 13%-ra zuhant pár év alatt, fáj ránézni!!! Ezt is a Fletóék csinálták gondolom ugye?

A Szocik majdnem tönkrebasztak mindent, a Fidesz két és fél év alatt simán utolérte őket pusztításban majd minden fronton, és te ennek tapsolsz aranyapa!

Pop40 2012.10.08. 14:16:26

@pimpalini:
"Vagyis propagandista vagy.:) Egyre jobb lesz...:)"

Nem, a propagandista te vagy. Tudod az mit jelent? Azt, hogy valaki emeletes baromságokat ismételget napestig, mint te a vezéred marhaságait.

Én meg az vagyok, aki helyesbíti ezeket.

Persze nálad Mellár meg Chikán is propagandista, mi?
Vagy ahogy a vezéred mondta a tiltakozó rektorra, "ellenforradalmár" :DDDDDDDDDDDD

agyhalott neokomcsi banda...

Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló ! · http://www.youtube.com/watch?v=Fe_6EavXIwA 2012.10.08. 14:16:49

@Squid:
Nem érték utol.
Az MSZP-t lehetetlen utolérni.
Szlovákok elötti pozicióból a Románok mögé a Görögökkel egy szintre pakoltak minket.
Az MSZP-nek mondjuk az a jó, minnél kiszolgáltatottab az ország.

Minnél több a nyomorult munkanélküli (akik számát ők duplázták meg), minnél eladósodottab az ország (a hiányt ők duplázták meg) az MSZP-nek annál jobb.

Annál jobban üt a populista baloldali demagógia, amit a következő kormány megszorításaival el lehet puffogtatni, mint ahogy azt teszitek most.

Pop40 2012.10.08. 14:17:28

@Ez egy nicknév:
Valamit összekevertél a sajátoddal, kispajtás.

Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló ! · http://www.youtube.com/watch?v=Fe_6EavXIwA 2012.10.08. 14:18:48

@Pop40:
És az megvan Mellár kapcsán ahol beszámol arról, hogy a tetves Gyurcsányak az MSZMP KB-ből intézték még a vizsgáit is, az egyetemen a jelentgetéseiért cserébe ?

www.youtube.com/watch?v=Fe_6EavXIwA

Pop40 2012.10.08. 14:19:12

@Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló !:

Jó, mihelyst tv-székházat megyek gyújtogatni meg kirabolni, verhetnek is.

"aki tüntetők rommá verésén örömködik." Tüntetőknek nevezni azt a fél Pestet felgyújtó csürhét is csak egy hozzád hasonló majom képes.

Prof. Dr. Simon Templar 2012.10.08. 14:22:17

@pimpalini: "Röhej, hogy valaki demokráciára hivatkozik egy olyan emberrel, terroristával példálózva, aki fel akarta robbantani az angol parlamentet...:)"

Akkoriban (1605-ben járunk) egy olyan ember ült Anglia trónján (I. Jakab), akiről nem csak az volt köztudott Anglia szerte, hogy forró, mint a sivatag (Buckingham akkori hercegének volt a szeretője - Igen, igen, annak a Buckinghamnek, aki a Három testőrben nagy nőcsábásznak van feltüntetve), de az is, hogy az államigazgatás minden szintjére a saját nyaloncait ültette (akárcsak a bonsaiduce most).

Ehhez képest Guy Fawkes puritán volt (gondolom tudod kik voltak), akinek az erkölcsi elveibe nem fért bele egy ilyen figura és az általa működtetett hedonista országlás és rájött, hogy az erkölcsi rend visszaállítása csak erőszakos eszközökkel lehetséges. Ilyenformán I. Jakab inkább tehető felelősnek az angol polgárháború kitöréséért, mint az őt követő, de nála sokkal becsületesebb és gerincesebb szerencsétlen I. Károly. De ez ugyanígy igaz a francia forradalomra is, ahol XV. Lajost, Madame Dubarryt meg Marie Antoinettet sokkal nagyobb felelősség terheli a káosz elszabadulásáért, mint a becsületes, de bárki által megvezethető XVI. Lajost.

Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló ! · http://www.youtube.com/watch?v=Fe_6EavXIwA 2012.10.08. 14:22:25

@Pop40:
Akkor néhány tény amit a Papp, mnd a Balsai jelentésből publikus.
Az Astoriá irányába 3-4 perccel a Fideszes rendezvény vége után lovasrohamot vezényeltek.
Ezidőtájt ott 40 ezer ember készült hazamenni úgy hogy nem állt meg ott ekkor se busz, se metró, se villamos.
2006, október 23.
Gyurcsányi és MSZP-s bosszúhadjárat véres tömegoszlatásos, szemkilövéses eredményeként.

Megjegyzem 20 irányba sikeresen elzárták a Kossuth tériek útvonalát és csak az Astoria fele hagyták nyitva a vonulás lehetőségét.

Pop40 2012.10.08. 14:23:57

@Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló !:

1, Engem baromira nem érdekel Gyurcsány. Nem tervezek mostanság rá szavazni, nem érdekel, mit csinál.
2, Ha jól kormányoz, felőlem azt csinál a vizsgáival, amit akar. Orbánt nem azért fogják elhajtani a vérbe, mert rosszul vizsgázott, hanem mert egy korrupt és idióta rendszert vezet.

Squid 2012.10.08. 14:24:03

@Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló !: "Nem érték utol.
Az MSZP-t lehetetlen utolérni.
Szlovákok elötti pozicióból a Románok mögé a Görögökkel egy szintre pakoltak minket.
Az MSZP-nek mondjuk az a jó, minnél kiszolgáltatottab az ország.

Minnél több a nyomorult munkanélküli (akik számát ők duplázták meg), minnél eladósodottab az ország (a hiányt ők duplázták meg) az MSZP-nek annál jobb.

Annál jobban üt a populista baloldali demagógia, amit a következő kormány megszorításaival el lehet puffogtatni, mint ahogy azt teszitek most."

Oh valóban? Akkor magyarázd el nekem az alábbiakat:

atlatszo.hu/2012/10/08/tao-penzek-ii-felcsut-az-abszolut-nyertes/

atlatszo.hu/2012/09/24/a-nemzeti-egyuttmukodes-rendszere-kik-ejtettek-foglyul-a-magyar-allamot/

www.kielegyenafold.hu/angyan_jelentesek-k82.html

+ a Gripen ügy..

Várom válaszodat, hogy ez amit itt és most csinálnak Orbánék hogyan és miképp nem érnek fel a Fletóék mocskos nemzetvesztő ügyeivel!

Ha esetleg sikerülne, akkor mielőtt befejeznéd kérlek értesd meg velem, hogy Orbánék miért nem szavazzák meg az ügynöktörvényt és miért vannak 80 évre titkosítva az Olajakták amikben a Fidesznek nem kis szerepe van.

Előre is köszi!

u.i: Ja és Fletó felőlem mehet uránt bányászni élete végéig mielőtt esetleg ez kérdéssé vagy érvvé válna!

Emiksz 2012.10.08. 14:24:12

A fidesz honlapja egyelőre nem viszi túlzásba a két fiaskó reklámozását...
emiksz.blog.hu/2012/10/08/105_dunafatyol

mirigy187 2012.10.08. 14:24:17

@pimpalini: Nem kell erőssen muzsikálni mert nem vagy ellenfél :) Nem baj, úgyis azt mondod amit a szádba adnak igaz az jó méretes :)

pimpalini 2012.10.08. 14:27:40

@Prof. Dr. James Onedin a naviatika elismert tanára:

A közismert tényeket felvonultató történelemóra ellenére még mindig ott tartunk, hogy egy terrorcselekményt, s elkövetőjét követendő, sőt, demokráciára oktató példaként próbálunk középpontba állítani.

Még mindig nem érted, hogy mi ezzel a probléma?

A párhuzam I. Jakab országlása és a mostani kormányzat között meg amolyan millás maflaságnak tűnik, vagyis rém nevetséges, ha valaki mindezt komolyan is gondolja. Tudod, mint a millás plakát az eltakart arcú Petőfivel, meg a válla fölötti ufóval...

Pop40 2012.10.08. 14:28:04

@Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló !:
Ha jól rémlik, igencsak kérlelték a fideszt anno, h máshol tartson gyűlést, mert nem tudják garantálni, hogy nem olvadnak közéjük tüntetők, lévén a közelben széljobbos barmok hőzöngenek.
Kérd számon rajtuk, mi is volt ez a helyszínes dolog.

Az már csak hab a tortán, hogy az általatok oly nagyra becsült Viktor szépen beszállt a kocsiba, és elporzott:)
Eszerint mégsem lehetett nagy a veszély, mert egy ilyen kaliberű államférfi ugye sose tenne olyat, hogy odadobja a rendőrterrornak azokat, akik neki csápolni mentek oda?:)

Gregbíró 2012.10.08. 14:28:33

Kik azok az idióták akik az MSZP-re képesek szavazni az elmúlt két ciklus nagyszerű teljesítménye után.
A Fideszre szavazók szellemi képességei ha lehet még alacsonyabb tőlük.
Ennyire hülyék az emberek hogy képesek ugyan arra szavazni? A saját kifosztásukra és lezüllesztésükre?

Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló ! · http://www.youtube.com/watch?v=Fe_6EavXIwA 2012.10.08. 14:30:32

@Squid:
Tisztázandó néhány dolog.

Privatizáció szabadrablás banki mutyik, Princz Kulcsár (VIP lista) szinte csak MSZP-s érintett van.

Olajügy: Javarészt ex-komcsi MSZP-sek vannak az olajmaffia mögött. A Fidesz KGNP kormány kezdte a vizsgálódást az MSZP rendszerváltás óta a titkosításon, eltusoláson dolgozik.

Tolvajok: Nyerges Simicska, nem jobb és nem is rosszabb, mint Leisztinger, vagy kicsiben a Veres maffia. Dögöljenek meg mind.

De ennek semmi köze ahhoz, hogy az MSZP-től szarabb kormány nincs és nem is volt.
Igaz nekik elemi érdekük hogy sok munkanélküli legyen és az ország adósodjon el. Ezért duplázták meg a munkanélküliek számát, és az államadósságot.

Hogy ti sírhassatok pár év múlva a megszorítások miatt.

pimpalini 2012.10.08. 14:30:48

@Pop40:

"1, Engem baromira nem érdekel Gyurcsány. Nem tervezek mostanság rá szavazni, nem érdekel, mit csinál.
2, Ha jól kormányoz, felőlem azt csinál a vizsgáival, amit akar. Orbánt nem azért fogják elhajtani a vérbe, mert rosszul vizsgázott, hanem mert egy korrupt és idióta rendszert vezet. "

Vagyis a választottaidnak szabad csalni, megengedett a törvénytelenség is, míg odaát persze elmarasztalandó...:)

Egyre mélyebbre mész, csak így tovább!

Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló ! · http://www.youtube.com/watch?v=Fe_6EavXIwA 2012.10.08. 14:34:53

@Pop40: Te egy elmebeteg vagy tisztán látszik.

Ideológiát gyártassz magadnak Gyurcsány apád és az MSZP védelmében hogy megindokold, miért verethetett meg az MSZP 40 ezer embert csak azért mert jobboldaliak.

Az meg külön röhejes hogy veritek a melletek hogy demokraták vagytok. Pedig csak ÁVO-s férgek mentalitását öröklő kilövött szemű, rommávert képviselőn (Mártirusz) embereken gúnyolódó szarháziak vagytok.

Pop40 2012.10.08. 14:38:56

@pimpalini:

"Ezt a vélemény tényként közölni eléggé röhejes azok után, ami ebben az országban mszp-kormányzás szintjén történt.:)"
2 éve lehet hogy az lett volna, csak azóta fideszednek sikerült olyan barom módon kormányoznia, hogy az még a szocik kormányzását is megszépítette, ami nem kis teljesítmény.

"Erre hivatkozni nem kis szemtelenség annak tudatában, hogy 2010-ig nálunk mindent megtettek azért, hogy leszakadjunk,"
Még szerencse, hogy azóta minden tekintetben felfelé tartunk, mert mindent ennek rendelnek alá :)

"míg az említett országokban talán értelmes ember is vezetői székbe ülhetett 2002-10 között."
Volt annyira értelmes az illető, mint Eltolcsy?

"A 300 forintos vizitdíjat felesleges volt ide citálni"
Nem felesleges, csak nincs érved rá. Ettől persze még ott toporogtál, hogy nemmel szavazhass rá, mert ugye akkor nem volt válság.

"inkább mesélj Kóka automatáiról, feketén alkalmazott munkásairól, meg Horváth Ágnes egészségügyi reformnak álcázott kórházprivatizációs tervéről..."
Ezek miatt kapott a Szadesz 2%-ot 2 éve.
De nem tudtam, hogy te úgy szavazol, hogy a jelölted az legyen, aki képes még annál is bénábban kormányozni, mint az addigiak tették.

Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló ! · http://www.youtube.com/watch?v=Fe_6EavXIwA 2012.10.08. 14:43:00

@Pop40: Nem tud senki. Az MSZP-től nincs bénább.
Az MSZP a szlovákok elötti pozicióból a Görögökkel egy szintre utolsó helyre löktek minket.

A görögök azóta már csődbe mentek, a Spanyolok, Portugálok pedig beelőztek minket alulról a válságban.
Mi jól tartjuk magunkat ahoz képest hogy az MSZP mekkora trágyát hagyott itt maga után.

Pop40 2012.10.08. 14:45:40

@pimpalini:
Szokás szerint szövegértési gondjaid vannak. Ideje lenne már magad mellé venni egy tolmácsot, aki fordít neked magyarról fideszre.

Nem, szó nincs arról, hogy a választottjaimnak szabad csalni. De sokkal kevésbé érdekel egy elcsalt egyetemi vizsga, mint a koleszos szobatársnak leosztott sokezermilliárdos korrupció.
Bár azt tudom, hogy minden fideszdroid közös jellemzője a szálka-gerenda történet, nagyon tudnak fújni a Nokiás millióknál, de a Simicska-féle milliárdok teljesen rendben vannak. Ami nem ugyanaz a kategória, még akkor sem, ha nyilván a Nokiás-történet sem megengedhető.

Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló ! · http://www.youtube.com/watch?v=Fe_6EavXIwA 2012.10.08. 14:47:57

@Pop40: te beszélsz szálka gerendáról, mikor MSZP-s SZDSZ-es kedvenceid egyik felével tele van a börtön (Hagyó, Mesterházy, Zuschlag, ...) a másik fele pedig csücsül az összelopott vagyonán, és kiskirályt játszik (Gyurcsány, Leisztinger, Veres, Kóka, ...) ?!

masszív 2012.10.08. 14:48:03

@pimpalini: Feri bácsinak amúgy adtatok esélyt igazából kormányozni? Nem,hiszen amikor miniszterelnök lett ,másfél év volt a választásokig a győzelem után pedig három hónap múlva jött az öszödi kiszivárogtatás. Viktor királyunk ellenben 6 évet kormányozhatott már mégse tett le SEMMIT az asztalra legalábbis a miénkre bitos nem. Ostobák és végtelenül rosszindulatúak vagytok. Ezért lehet ilyen jól manipulálni titeket.

kamill77 2012.10.08. 14:50:26

hát azért az picit vicces, hogy a kardblog már 2/3-nál nagyobb mszp-s előnytől kezd félni, csak mert egy-két körzetben az elmúlt héten le lehetett győzni a fideszt... sehol sincs ennek a víziónak alapja, így az mszp-t már most gyengíteni nagyjából egyenlő lenne egy újabb fideszgyőzelemmel. ami lehet, hogy 2/3 ugyan már nem lenne, de a kardblog garantáltan biztosítaná, hogy a jelenlegi 2/3-ot a fidesz legközelebb a NERhez kapcsolódó végső simításokkal toldja meg. mivel ugye 2/3-dal már elintéződik négy év alatt az alapok bebetonozása, egy 50%-os fideszgyőzelem esetén a harmadik fidesz kormány nyilván egyetértve a második fidesz kormánnyal, helyben hagyná valamennyi döntést, ergo olyan lesz, mintha 2/3-ada lenne ismét.

természetesen nem vitatom el annak jelentőségét, hogy több párban kell gondolkodni kettőnél. de magyarországon soha nem volt két pólus, ez a leginkább most érzékelhető. valahogy nekem eddig úgy tűnt, 4-5-6 párti parlamentet tudott összehozni a választói akarat. attól még, egyáltalán nem úgy fest, hogy két pólusa lenne ennek az országnak, tekintsünk csak a jobbikra, amely majdnem ugyanannyi szavazót tudhat maga mellett, mint az mszp, s a sok kis párt együtt kábé ugyanennyit. és akkor a bizonytalankodókról még nem beszéltem. természetesen nem tartom ördögtől valónak, hogy esetleg az mszp győzze le a fideszt, mégpedig azért, mert eddig mindig koalíciós partnerrel működött az ország irányítása. soha nem következett be a kétpólusos rendszer, amit vizionáltak egyesek. ellenben létezik jobb és baloldal és közép, magyarországon sajátos olvasatban, de tény és való.

mindenesetre furcsa, hogy a nulláról elrugaszkodó ellenzéket máris a víz alá nyomnák egyesek... így akarván újabb szereplőket építeni a rendszerbe. nem ilyen áron kell. ez így ugyanis szánalmas. egy újabb erő sajátmagát megmutatva képes csak tényezővé válni, nem mások fikázásával. saját modanivalóval, elegánsan, aminek értelme is van. szemben azzal, hogy valakit csakazértis alapon lökdösünk, hogy így jussunk előnyökhöz. nem az mszp kivégzése a megoldás, ha tartalommal akar egy erő embereket képviselni. az nem tartalom. azt volna ideje végre megtalálni. mert ez így kevés és siralmas és nevetséges... mutasson fel valamit. az nem elég, hogy rángatja az mszp-t lefele... ettől nekem még nem jött meg a kedvem egy nagy nullára szavazni. ez ugyanis nem program. mszpt leváltani. pláne akkor, amikor a fidesz van hatalmon, és annak kormány mellől kiebrudalását tűzi ki célul az orbánnal elégedetlen tömeg.

csak egy néző 2012.10.08. 14:51:10

@Pop40: Reménytelen vállalkozás ezeknek a fityeszes propagandistáknak felnyitni a szemét.A legtöbb emlős állatnak is 7-10 nap után kinyílik a szeme,de ezeknél esély sincs rá.Ezek még mindig csak Gyurcsányozni,Libajnaizni,szemkilövetőzni( a békésen gyújtogató csőcselék,akik most kapnak is érte egy új stadiont),4-es metrózni(amit sikeresen megakadályoztak ellenzékben.Ahol nem a magukfajták győznek,ott csak csalás lehetett.

Pop40 2012.10.08. 14:51:46

@Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló !:

"Te egy elmebeteg vagy tisztán látszik."
Ha te mondod, nálad nagyobb szakértő a témában nem is nyilatkozhatna:))

"Ideológiát gyártassz magadnak Gyurcsány apád és az MSZP védelmében"
Nekem, (veled ellentétben, droid) Gyurcsány sem nem apám, sem nem vezérem, nagyjából semmim. Attól hogy te minden nap fényesre nyalod Viktor valagát, ne hidd, hogy más nem tud enélkül élni.

"hogy megindokold, miért verethetett meg az MSZP 40 ezer embert csak azért mert jobboldaliak."
Hogy mi történt, leírtam fönt, olvasd el mégegyszer, vagy kérj meg valakit, aki felolvassa neked, és értelmezi is. (Ha lehet, ne pimpit, mert nehéz eldönteni, melyiktek a hülyébb.)

Te egy elmebeteg vagy tisztán látszik.

Ideológiát gyártassz magadnak Gyurcsány apád és az MSZP védelmében hogy megindokold, miért verethetett meg az MSZP 40 ezer embert csak azért mert jobboldaliak.

"Az meg külön röhejes hogy veritek a melletek hogy demokraták vagytok. " Hogy más mit mire ver, azt nem tudom, én ilyet egy szóval nem mondtam. Aki kocsikat gyújtogat, és tv-székházakat rombol, felőlem nyugodtan szarrá verhetik, teszek rá, demokratikus e.

Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló ! · http://www.youtube.com/watch?v=Fe_6EavXIwA 2012.10.08. 14:52:49

@kamill77:
Az MSZP-t nem lehet eléggé víz alá nyomni.
Gazdaságilag kártékonyabb formáció nem csücsült még tőlük az ország nyakán soha.

Minden éppeszű ember oda küldi őket ahová való, az SZDSZ mellé a mocsárba.

Démonmac1 2012.10.08. 14:54:36

Oké, hol van az 1.000.000 új munkahely?:)

Pop40 2012.10.08. 14:56:57

@Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló !:
"Mi jól tartjuk magunkat ahoz képest hogy az MSZP mekkora trágyát hagyott itt maga után."

Lévén, hogy most minden mutatóban lejjebb vagyunk még a 2008-9-es időszaknál is, akkor hogy is van ez?
A szocik hatalmas trágyát hagytak, de most jól állunk? Ez érdekes végeredmény annak tükrében, hogy a fidesz minden adaton csak rontott az elmúlt 2 évben.
De igazad lehet, nem csökkenés ez, hanem unortodox növekedés. :)

Démonmac1 2012.10.08. 14:57:14

@Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló !: "Gazdaságilag kártékonyabb formáció nem csücsült még tőlük az ország nyakán soha."

Mármint Matolcsy meg Orvbán? Igen ezek ketten a hazaárulás egy újfajta formáját hozták előtérbe, ez a fajta nepotizmus még a szocikra sem volt jellemző.

csak egy néző 2012.10.08. 14:59:58

@Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló !:
"te beszélsz szálka gerendáról, mikor MSZP-s SZDSZ-es kedvenceid egyik felével tele van a börtön (Hagyó, Mesterházy, Zuschlag, ...) a másik fele pedig csücsül az összelopott vagyonán, és kiskirályt játszik (Gyurcsány, Leisztinger, Veres, Kóka, ...) ?"
Csak,hogy segítsek,te egysejtű véglény.1.Egyedűl Zusclag van börtönben,mert a Szíjgyártó haverodat ügyesen kimosták,ugyanabból a szarból és még államtitkárt is csinált belőle a nemzetvezetőd.2.Az összelopott vagyonán című listád is ki kellene pótolni:Orbán papa et,Pintér et,Széles et,Simicska úr(?),Nyerges úr(?),....stb
Lehet,hogy 2014 után helycsere lesz a sitten és a bíróságokon?

Démonmac1 2012.10.08. 15:00:10

Azért ez a cikk is sejtet valamit:
index.hu/belfold/2012/10/08/80_szazalekos_jutalom_koztisztviseloknek/

Bár szerintem a kötelező visszafizetéses törvényt rajtuk is lehet, és kell alkalmazni.

Pop40 2012.10.08. 15:02:13

@Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló !:

"te beszélsz szálka gerendáról, mikor MSZP-s SZDSZ-es kedvenceid egyik felével tele van a börtön (Hagyó, Mesterházy, Zuschlag, ...)"

Mesterházyval tele van a börtön? :)
Ezt melyik pártgyűlésen hallottad, kincsem?:)

Igen, akkoriban volt Zuschlag, meg Nokiás-doboz, milliós károkkal. Most meg van Simicska , milliárdos károkkal, más tészta, hogy magukra írják a törvényt, így egy csomó szemétségük már nem törvényellenes. Ez pont a szálka-gerenda.

kamill77 2012.10.08. 15:02:56

@Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló !:

"Gazdaságilag kártékonyabb formáció nem csücsült még tőlük az ország nyakán soha."

érdekes... a többség ma ugyanezt a fideszre mondja.

Pop40 2012.10.08. 15:03:49

@Pop40:
@Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló !:

Ja és kihagytam:
Hány ügyben talált valamit Budai elvtárs? Ja, hogy pont nulla?
Hát az nem sok.

Pop40 2012.10.08. 15:07:52

@csak egy néző:
Írtam ezt már fönt valakinek, én nem ezeknek a hülyéknek akarom felnyitni a szemét. Esélytelen vállalkozás, olyanok ezek, mint a lemmingek, menetelnek mosolyogva Orbán után, előbb nyakig a szarba, aztán elmerülni benne. Teszek rájuk, abszolút nem érdekelnek.

Viszont kényszert érzek arra, hogy a baromságaikat helyesbítsem, mert még valami külsős olvasó (vagy akár ők maguk) elhiszik, hogy van igazság abban a sok agyament baromságban, amit összehordanak.

pimpalini 2012.10.08. 15:07:58

@Pop40:

"2 éve lehet hogy az lett volna, csak azóta fideszednek sikerült olyan barom módon kormányoznia, hogy az még a szocik kormányzását is megszépítette, ami nem kis teljesítmény."

Egyeseknek. Akik szemellenzőt hordanak. Ezt mindenképp hozzá kellett volna tenned.
Újabb vélemény, aminek tényszerűségét semmi sem támasztja alá.

"Nem felesleges, csak nincs érved rá. Ettől persze még ott toporogtál, hogy nemmel szavazhass rá, mert ugye akkor nem volt válság."

Annyira jóm működött az mszp-s titkosszolgálat, hogy azt is tudjátok már ti, bérkommentelők is, hogy ki mire szavazott? Hány évre visszamenőleg?:)

"Ezek miatt kapott a Szadesz 2%-ot 2 éve.
De nem tudtam, hogy te úgy szavazol, hogy a jelölted az legyen, aki képes még annál is bénábban kormányozni, mint az addigiak tették. "

Olcsó húzás, mondhatni tipikus mszp-és menzegetőzés minden szart az azóta megszűnt szadeszre fogni. Azért Kókáék mögött ott állt az mszp-és koalíciós partner is.

Szekeres milliárdjai a honvédelemnél? Rémlik? Lőszermegsemmisítés?

Viszont úgy látom, te kitartóan gyakorlod a minél alkalmatlanabb, annál jobb játékot, hisz bevallottan még mindig mszp-ézel. Téged minősít, hogy te azokat képes vagy bármilyen szinten is támogatni, akik a szakadék szélére sodorták, kifosztották és megerőszakolták az országot.

@masszív:

Feri bácsinak volt esélye kormányozni, hisz többsége volt a parlamentben. Ennek ellenére Feri bácsi nem kormányzott 2 évig, mert választást kellett nyerni. Ezt be is vallotta. Más kérdés, hogy a saját hívei, akiket egyszer az életben munkára fogott volna valaki, megfúrták, mert jobb volt nekik a korrupció és a semmittevés langymeleg akolja, a könnyű pénz, meg a kontraszelekción alapján betöltött pozíciók halmozása.
2006-ot követően volt 4 éve, de nem volt képes kitölteni, mert tehetségtelen idióta volt, s a saját pártja kihátrált mögüle.

Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló ! · http://www.youtube.com/watch?v=Fe_6EavXIwA 2012.10.08. 15:12:07

@Pop40: Te politikai analfabéta nem hallottál Mesterházy Ernőről soha ?
Hagyó fó tolvaj segédje volt.
Egyébként Mesterházy (az Attila) meg Zuschlagnak segített épp Gyurcsány minisztériumában a pénzek elsíbolásában hamár.

Üvegszemű Keller elftárstól mindenki eredményesebb lássuk be.

Szóval nyeld le a békát, hogy az MSZP-től szarabb garnitúra nincs és nem is volt.

De vess légyszi egy pillantást magad is a munkanélküliségi ráta grafikonra, avagy a GDP arányos hiányra.
Előrébb is jutsz ezzel, mint az MSZP irdatlan mennyiségő szarának kenegetésével, mert okosabb leszel grafikonok böngészése által, és fogsz látni számokat amik megmutatják ostoba amatőr tévedéseid (hazudozásaid) lényegi elemeit.

Pop40 2012.10.08. 15:14:38

@masszív:
Igazad van, de ebben nincs:
"Viktor királyunk ellenben 6 évet kormányozhatott már mégse tett le SEMMIT az asztalra"

De, sajnos sok dolgot letett az asztalra. Éppen az a baj, hogy egyiket sem kellett volna.
Mindent letett az asztalra, amit nem kellett volna, és semmit, amit kellene.

Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló ! · http://www.youtube.com/watch?v=Fe_6EavXIwA 2012.10.08. 15:15:45

@Démonmac1: Tudsz más politikai garnitúrát amely megduplázta a munkanélküliek számát miközben a GDP arányos hiányt is megduplázta.
Az MSZP ezt tette.
segítek.
Egész EU-ban ők voltak a legszarabbak.
Az MSZP-től nincs rosszabb.

Amíg az MSZP alatt a szlovákok elötti pozicióból utolsó helyre kerültünk a Görögökkel egy szintre.
Most a válságban a Spanyolok, Portugálok is szarabbak lettek, a Görögök meg lényegében csődbe mentek, amíg mi tartjuk magunkat.

2012.10.08. 15:18:20

Olvasom, hogy a kanadaiak akár ingyen repülőjegyet is biztosítanak, csak hogy megszabaduljanak végre a parazitáktól. Szerintem inkább fizettessék ki az MSZP szavazókkal, a pártjuk úgyis annyira imádja a cigányokat.

csak egy néző 2012.10.08. 15:18:45

@Pop40: Reménytelen,ezekről minden lepereg,vagy agyilag nem is tudják felfogni.Csak böfögik a beléjük táplált mantrát.Ezek tapsolni is csak a viktor,viktor,viktor rigmusra tudnak.

kamill77 2012.10.08. 15:19:17

@Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló !:

"Szóval nyeld le a békát, hogy az MSZP-től szarabb garnitúra nincs és nem is volt."

demján meg mindeközben azt mondta, hogy a fidesz garnitúránál még nem hordott a hátán ez az ország rosszabbat, dilettánsabbat.

kár a gőzért... a többség látja ezt.

Squid 2012.10.08. 15:19:28

@imperial: "Olvasom, hogy a kanadaiak akár ingyen repülőjegyet is biztosítanak, csak hogy megszabaduljanak végre a parazitáktól. Szerintem inkább fizettessék ki az MSZP szavazókkal, a pártjuk úgyis annyira imádja a cigányokat."

Mondod ezt Fidesz szavazóként? Nézél már fidesz vezérkar fotókat? :D

kamill77 2012.10.08. 15:20:31

egyébként jut eszembe, kardblog. hát a schiffer egy felejtős kategória. na nehogymár... benne gondolkodjon bárki.

:D:D:D

pimpalini 2012.10.08. 15:22:46

@kamill77:

Sajnos Schiffer még mindig hitelesebb és jobb jelölt, mint a mai mszp-ből bárki. A DK-ról nem is szólva.

Pop40 2012.10.08. 15:25:20

@pimpalini:
"Újabb vélemény, aminek tényszerűségét semmi sem támasztja alá." Bármiféle gazdasági adatot, beruházási rátát, munkanélküliségi adatot (levonva belőle a közmunkás kozmetikázást), külföldre távozók számáról szóló adatot, stb, néztél már?
Ideje lenne.

"Annyira jóm működött az mszp-s titkosszolgálat, hogy azt is tudjátok már ti, bérkommentelők is, hogy ki mire szavazott? "
1, Nekem, veled ellentétben, nem fizet senki, hogy irkáljak. Tudom, hogy ezt nálatok nehéz elhinni, de próbáld meg. Ha mindenki hozzátok hasonlóan zsíros utalásokat kapna a központból, aki anyázza a pártod, nemhogy válság nem lenne itt, de az IMF kuncsorogna nálunk kölcsönért, nem fordítva.

"Olcsó húzás, mondhatni tipikus mszp-és menzegetőzés" Megmondtam már, elmondom mégegyszer, hátha egyszer felfogod: nem vagyok mszp-s. mihelyst feltűnik egy jobban kormányzó párt, átmegyek ahhoz. Mondjuk ezt egy pártdroidnak elhiszem, hogy felfoghatatlan lépés.

"Téged minősít, hogy te azokat képes vagy bármilyen szinten is támogatni, akik a szakadék szélére sodorták, kifosztották és megerőszakolták az országot." Mondtam már, nem támogatom a fideszt, veled ellentétben.

pimpalini 2012.10.08. 15:25:31

@csak egy néző:

Akárhogy ferdítitek, csúsztatjátok a tényeket, azok attól még tények maradnak. Azt a szart, amiben most vagyunk, a korábbi kormáűnyoknak köszönhetjük. Mennyit nőtt az adósság 2,5 év alatt? S mennyit 8 év alatt? Elég egyedül ezt a kérdést boncolgatni a sok közül, ez alapján is simán látszik minden értelmes ember számára, hogy melyik banda volt/van/lesz sokkal alkalmatlanabb a kormányzásra.

csak egy néző 2012.10.08. 15:25:33

@Pop40:
www.echotv.hu/videotar.html?mm_id=108&v_id=15736
Ezeknek a nemzeti tv-jén látható ez a gyöngyszem.Ezeknek akarod helyesbíteni a baromságait???

kamill77 2012.10.08. 15:25:39

@pimpalini:

nekem schiffertől hányingerem van. náluk még a dk is hitelesebb...

ez egyre inkább látszani fog a közvéleménykutatási adatokból. már most van egy emelkedő tendencia dk részéről, s csökkenő az lmp esetében...

Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló ! · http://www.youtube.com/watch?v=Fe_6EavXIwA 2012.10.08. 15:30:48

@kamill77:
na ja.. Demján 2004:

gazdasag.ma.hu/tart/rcikk/c/0/153807/1

Demján Sándor szerint olyan törvényt kellene hozni mielőbb, amely a mindenkori miniszterelnök és a politikai elit büntetőjogi felelősségévé tenné, hogy választás évében nem lehet nagyobb 8 százaléknál a költségvetési hiány. Megfogalmazása szerint a magyar politikai elit gyalázata, hogy háborús körülmények közötti költségvetési deficitet halmozott fel. Demján Sándor határozottan bírálta a kétszeres minimálbér után fizetendő járulék intézményét, mint mondta, ez a kollektív bűnösség szerinti megoldás.

csak egy néző 2012.10.08. 15:31:10

@pimpalini:
Csak kérdezem tőled te egyszerű ember(?),ki a fa...m is volt anno ellenzékben és szavazta meg az összes olyan szar törvényt,amit most boncolgatsz,vagy akadályozta meg az összes olyan törvényt,vagy reformot,ami fejlődést hozhatott volna????Vagy erre már nem telik abból az egysejtű véglény memóriádból?

pimpalini 2012.10.08. 15:33:00

@kamill77:

Csak nem azért, mert az egyetlen hiteles lmp-s politikusként nem volt hajlandó segget csinálni a szájából, s az mszp-vel és a dk-val egy platformra lépni?:)

pimpalini 2012.10.08. 15:36:07

@csak egy néző:

Ugyan már! Hazudozol itt össze-vissza. A korményotoknak többsége volt? Igen, vagy nem? Az volt, amit ők akartak? Igen, vagy nem?
Az ellenzék be sem járt a parlamentbe, ferikéék azt tehettek, amit csak akartak.
Elbaszták? Igen. Csak rajtuk múlott? Igen.

Akkor meg nincs miről beszélni. Hazudj mást és máshol!

Pop40 2012.10.08. 15:36:11

@Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló !:

"Te politikai analfabéta nem hallottál Mesterházy Ernőről soha ?
Hagyó fó tolvaj segédje volt."
Szuper. Sitten ül? Igen. Akkor mi a gondod?
A fideszes tolvajok sitten ülnek? Nem.
Innentől kezdve miről is beszélsz?

"Üvegszemű Keller elftárstól mindenki eredményesebb lássuk be." Budai elvtárs is?:)

"Szóval nyeld le a békát, hogy az MSZP-től szarabb garnitúra nincs és nem is volt."
Jól van, csak ne izgasd fel magad. Még felszalad a vérnyomásod. :)

"De vess légyszi egy pillantást magad is a munkanélküliségi ráta grafikonra, avagy a GDP arányos hiányra."
A munkanélküliségi ráta pont ott tart, ahol 2 éve, kivéve a kozmetikázott közmunka adatokat.
Bár tény, hogy a beruházók rohannak ide munkahelyeket teremteni, egy olyan országba, ahol este még más szabályozás érvényes, mint másnap reggel, esetleg visszamenőlegesen is.
A hiányon úgy tudtak VALAMELYEST csökkenteni, hogy pl elrabolták a manyupok vagyonát, és ebbe ölték bele. Zseniális, ehhez valóban komoly tehetség kell.

N48 2012.10.08. 15:37:10

"biztos, hogy ez egy bináris rendszer?"
Az új választási törvény a túlkompenzációval sajnos eléggé erre hajaz, ugyanis egy erős jelölt ellen a többieknek nem csak azért kell összefogni, hogy meg tudják szerezni a mandátumot, hanem azért is, hogy a győztesnek ne legyen még több töredékszavazata.
(jogszabalykereso.mhk.hu/cgi_bin/njt_doc.cgi?docid=143566.595669 15.§ b))

Pop40 2012.10.08. 15:39:35

@csak egy néző:
Húúú ha nem gond, nem nézem végig, éppen most ettem, nem szeretném elrontani a gyomrom.
A heveny hányinger nem túl kellemes így délután:)

Én amúgy az Obersovszky-interjú óta semmiféle "nemzeti tv"-s baromságon nem csodálkozom.

csak egy néző 2012.10.08. 15:40:24

@pimpalini: @Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló !:
Az orbán.hu oldalon lehet feliratkozni áldásra a nagy,alacsony és bölcs nemzetvezetőtökhöz.Ki ne maradjatok.
www.echotv.hu/images/galeria/691.jpg

padlas 2012.10.08. 15:41:15

@pimpalini: nagyon tolod ezt az europai valsag szoveget, kozben meg szemermesen elhallgatod, hogy Magyarorszag a tobbi europai orszaghoz kepest is borzalmasan teljesit. Itt vannak a legutobbi negyedeves adatok, hatul kullogunk, a csehek, szlovakok, romanok mind jobban teljesitenek:
kep.index.hu/1/0/289/2899/28992/2899212_38f1f24537039753b199b9e668d28dad_wm.jpg

De a versenykepessegi rangsorokat is megnezhetjuk ha gondolod, abbol is vilagos, hogy egyre inkabb lemaradunk a tobbiekhez kepest. Szoval be lehet fejezni az alszent dumat a tolunk fuggetlen tenyezokrol.

kamill77 2012.10.08. 15:41:29

@Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló !:

ne haragudj, hogy ezt nekem kell közölnöm veled, de nem 2004-et írunk, hanem 2012-t...

:)

Pop40 2012.10.08. 15:41:37

@pimpalini:
Schifferre bármikor leszavazok, amennyiben gründol maga alá egy olyan pártot, ami ha nyer, automatikusan eltakarítja a szétrohadt narancsot.
Sajna a jelenlegi 3%-os pártja erre még messze nem garancia.

kamill77 2012.10.08. 15:43:21

@pimpalini:

nem az a baj vele, hogy nem akar segget csinálni a szájából, tekintve hogy egy segg, aminek nincs szája

hanem az, álságos. hogy együttműködni a fidesszel, miközben az ellenkezőjéről hazudozik.

csak egy néző 2012.10.08. 15:44:00

@Pop40:
Jó étvágyat.Pedig érdemes megnézni ennek az elmebeteg baromnak (Szaniszló Ferenc) egy-két Világ-Panoráma című förmedvényét.Igen tanulságos.És ennek a kreténnek a nézői is szavazhatnak.Na és vajon kire???Csoda,hogy nem az MTV-n adják főműsor időben

pimpalini 2012.10.08. 15:44:30

@Pop40:

Nem nehéz téged hazugságon/tévedésen kapni.:)

"A munkanélküliségi ráta pont ott tart, ahol 2 éve, kivéve a kozmetikázott közmunka adatokat."

Vagyis eszerint az Orbán-kormány nem nőtt a munkanélküliségi ráta dacára a válságnak, míg az előző kormányok alatt igen.:) Tehát akkor ki is kormányzott rosszabbul?:)

Oké, hogy neked a vörös virág jobban tetszik, de nem kellene tényeket keresned, kreálnod a szimpátiád indoklásához, csőlátásod érvekkel történő alátámasztásához...

kamill77 2012.10.08. 15:45:01

@Pop40: naigen, amennyiben schiffer a fideszen belül politizálna, még mindig hitelesebb volna, mint így, hogy úgy csinál, mintha nem...

egy mérsékelt fideszest könyebben elviselek, mint egy magát nem fideszesnek hazudó trójai falovat.

kilóg a faló lába

2012.10.08. 15:45:29

@Squid:

De gyorsan magadra vetted az inget komcsi :)

Pop40 2012.10.08. 15:46:27

@Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló !:

Az megvan, hogy Demján épp vagy 2 hónapja bírálta Orbánékat? Szegény Viktor annyira megdöbbent ezen, hogy nem olvasta fel az előre megírt papírját és fejből kezdett beszélni.
Akkor született a félázsiai szösszenete:)
Na ja, ennyit tud fejből.

Don Quixote de la Ferko 2012.10.08. 15:47:06

@Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló !:

Látom funkcionális analfabetizmusért nem kell már sorba állnod, vagy egy szép nagy adagod belőle.
2008-ig írtam. Ha nem ismered a számokat, kérdezz nyugodtan.

@pimpalini:

Látom, te is az előző körbe tartozol, mint fajtársad. Mindegyiket szidom, de úgy tűnik neked nem tűnt fel, most orbán áll a kormány élén, és ő volt az az elmúlt két évben, aki hazavágta a gazdaság és az ország maradékát.

kamill77 2012.10.08. 15:47:42

@imperial:

mindenki komcsi
most mondd, ki nem az!

hoffmann rózsával az élen, a legkomcsibb bagázs...

pimpalini 2012.10.08. 15:47:47

@kamill77:

:)

Értem. Tehát aki nem szemellenzős, nem szekértáborok szerint politizál, hanem netán az ország érdeke miatt a Fidesszel is összefogna, az szerinted egy segg.:)

Ehhez csak gratulálni tudok.

Don Quixote de la Ferko 2012.10.08. 15:50:23

@pimpalini:

Biza. Én akkora zseni vagyok, hogy nem mozgatok meg 800 köbkilométer földet, ha egy köbkilométernyi alagúttal le lehet tudni. (Idióta metektrolloknak üzenem, elvi számok, de ha valaki késztetést érez magában arra, hogy lópimpilihez hasonlóan hülyét csináljon magából, hajrá, én neki drukkolok.)
Rézsűről hallottál már, okostojás.
Tisztában vagy az előírásos dőlésszögével különböző talajokban.
Láthatóan nem, hiszen akkor nem csináltál volna még az eddigieknél is nagyobb hülyét magadból.

pimpalini 2012.10.08. 15:51:15

@kamill77:

Azért fideszes Schiffer, mert nem volt hajlandó gyurcsány, meg mesterházy mellé állni? Akkor ki is az, aki egybites gondolkodású?:)

Aki nem ellenségként (lendvai ildikó elszólása) tekint a politikai ellenfélre, az már segg? Aki harmadik erőként akar politizálni, s nem akar a magukat eddig mélységesen lejárató dilettánsok mellé állni, s ezzel feláldozni a pártját és elveit, az már ellenség?:)

Gyerekek, egyre jobban kilóg a lóláb...:)

Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló ! · http://www.youtube.com/watch?v=Fe_6EavXIwA 2012.10.08. 15:52:23

@Pop40:
Na ja.. Demján úgy van vele, mint mindenki aki ismeri az elmúlt 12 év történéseit.

A Fideszt bírálja de pontosan tudja hogy az MSZP-től kártékonyabb formáció soha nem pusztította le az országot.
Soha senki nem képes az MSZP alatt beállított rekordokat megdönteni (remélhetőleg), csak egy újabb MSZP.

Munkanélküliségi ráta megduplázása, avagy GDP arányos hiány megduplázása.

Pop40 2012.10.08. 15:52:40

@csak egy néző:
Köszi:)

Egyet láttam, épp a napokban küldte egy volt fideszes ismerős. 10 percet bírtam nézni belőle. Az azeri baltásról volt benne szó, legalábbis ezzel volt beharangozva. Ehhez képest 10 perc után már Izraelnél tartottunk, hogy ott így meg úgy meg amúgy. A baltásról szó sem esett a műsorban.

Gyorsan abba is hagytam, az elalvás hátárán.

kamill77 2012.10.08. 15:54:14

@pimpalini:

nem, nem érted

ha nem hazudozna, nem álságos módon viselkedne, nem trójai lenne, még mindig hitelesebb volna. mind a mai napig terjesztik magukról, hogy szdszmaradványok, miközben a dk egész széoen hozza a volt szdsz szavazók táborát, és még a jobboldalon is nyilvánvaló... az lmo nyugodtan befejezheti ezt a nevetséges színjátékot, és ha mondjuk egy ifjútagozatos mdfként viselkedne, még szavazni is érdemes volna rájuk...

Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló ! · http://www.youtube.com/watch?v=Fe_6EavXIwA 2012.10.08. 15:54:19

@pimpalini:
A nagyrésze fizetett DK-s MSZP-s seggnyaló akikkel vitatkozol a maradék meg ex-MSZP szavazó, aki törleszt a 2010-es vereségért.
Az ország érdekeit magasról leszarják.

Don Quixote de la Ferko 2012.10.08. 15:54:29

@Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló !:

Bizony. Vezéretek éppen akkor menekült az üres hídon a páncélautójában. Még annyit sem volt hajlandó odaböfögni az agyatlan csürhéjének, hogy merre menjenek, hogy ne kapjanak pofont. Volt 3 szabad útvonal, de ha beszámítjuk mártiriusz testvér roppant teljesítményét, mellyel sikerült két óra alatt 1 háztömbnyit megtennie, sajnos csak azt tudom mondani, akit megvertek, az megérdemelte.

Squid 2012.10.08. 15:55:38

@imperial: "De gyorsan magadra vetted az inget komcsi :)"

Ja!

Fideszt kritizáló = komcsi?

Nem fura ez? Te tényleg beszopod az "oszd meg és uralkodj"-ot? Te tényleg lelkileg kielégülsz a "haza nem lehet ellenzékben"-től, meg a "gazdasági szabadságharc"-tól és az egyéb népvakuzó faszságoktól, miközben ugyanezek az emberek 20 évet vesznek el a jövődből?

Szerencsétlen egy ember lehetsz.

Pop40 2012.10.08. 15:57:26

@Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló !:

"Na ja.. Demján úgy van vele, mint mindenki aki ismeri az elmúlt 12 év történéseit."

Ja. Mint pl Ángyán József FIDESZES képviselő, mikor azt mondja, hogy rosszabb a helyzet ma, mint a szocik alatt. Mondja ezt fideszesként.

index.hu/belfold/2012/10/03/rosszabb_a_helyzet_mint_a_szocialistak_idejen/

De valahogy mintha Chikán (aki az előző Orbán-garnitúra gazdasági minisztere volt) sem azt mondta volna, amit te rebegsz:)

N48 2012.10.08. 15:57:34

@Pop40:
És ha te nem szavazol rájuk, akkor többen lesznek, vagy kevesebben?

Don Quixote de la Ferko 2012.10.08. 15:58:07

@Don Quixote de la Ferko:

Hoppá. Csak kettő. A harmadik teljes szélességben a csúti törpnek volt fenntartva, hogy minél gyorsabban tudjon farkát a lába közé csapva elinalni.

Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló ! · http://www.youtube.com/watch?v=Fe_6EavXIwA 2012.10.08. 15:58:09

@Don Quixote de la Ferko:
Vérbeli tetves ÁVH-s lennél magad is.
Több szemtanú szerint Máriuszt "Mocskos Fideszes !" felkiáltásokkal rugdosták rommá.
Erre kaptak utasítást Gyurcsány azonosíthatatlan verő emberei hogy verjék meg aki Fideszes vagy szimpatizáns.
A parancs végre lett hajtva.
A magadfajta tető meg poénkodik a Gyurcsányi-MSZP-s igazi diktatúra valódi áldozatain.

pimpalini 2012.10.08. 15:58:30

@Don Quixote de la Ferko:

Hát persze, mert ugye löszbe alagutat fúrni olcsóbb, mint kikerülni egy kisebb dombot...:)
Na az ilyen "szakemberek" miatt nem készült el eddig a 4-es metró sem. Meg ugye az sem véletlen, hogy pl. az M6-os építése idején sok-sok ezer liter üzemanyagot adtak el (ha sokat vettél 200 forintos áron kaptad literét), betont és egyéb építőanyagot loptak el, stb...
Mellesleg építettek egy utat, csak éppen már az átadást követő pár napban akadtak "apró" problémák.
Ugye ha drágán építesz valamit, legalább minimális elvárás, hogy jó legyen. De ebből ugye még az anyagot is kispórolták (ellopták), így aztán lehetett rögtön javítani...

Ehhet értettek az mszp-szdsz kormányok: drágán, lassan szart, hogy minél többet lehessen lopni.

Az elvtársaid a Megyeri-híd kivitelezőit kifizették már?

padlas 2012.10.08. 16:01:37

@pimpalini: @Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló !: latom a szamok egyikotoknek sem erossege. A valsag 2008-ban utott be, nem 2012-ben, szoval eleg vicces, hogy a mostani kormany teljesitmenyet mentegetitek a valsagra hivatkozva, de ami meg 2008-2009 kornyeken tortent, az bezzeg kizarolag az akkori kormany felelossege, nem am a valsag miatt szalltak el a szamok. Gratulalok az objektivitas magas fokahoz.

Don Quixote de la Ferko 2012.10.08. 16:02:04

@Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló !:

persze.
Aki nem ért egyet a fidesz lopásával az csak ÁVH-s lehet.
Érdekes a szocializációd. Gondolom Kuszaszemű Mariska volt a kiképződ.

Pop40 2012.10.08. 16:02:09

@kamill77:
Nos, azért Schiffer ott volt a Közgépes buliban is:)
Nem tudom, láttad e az interjút, amiben majdnem aláíratta Rétvárival az LMP-s aláírásgyűjtést a Közgép ellen:))))))))))))))
Úgy lemosta Rétvárit, mint megáradt folyó a száradó lószart, az a szerencsétlen a végén már habogni sem tudott.
Semmi bajom nem lenne vele, ha végre kimondaná ő is, hogy ezt a csürhét semmiképp nem szabad büntetlenül hagyni tovább fosztogatni.

Don Quixote de la Ferko 2012.10.08. 16:03:06

@pimpalini:

Butuska. Két csövet olcsóbb beburkolni, mint a hegyet fél kilométer szélességben elhordani.
Ez ennyire egyszerű. Mint te.

Don Quixote de la Ferko 2012.10.08. 16:04:29

@Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló !:

"Több szemtanú szerint Máriuszt "Mocskos Fideszes !" felkiáltásokkal rugdosták rommá."

Ebben a mondatban speciel semmit nem találok, ami vitatható lenne. Stimmel a rommá rugdosás, stimmel a mocskos fideszes. Speciel most az egyszer igazat írtál.

pimpalini 2012.10.08. 16:06:34

@padlas:

Látom nem vagy képes folyamatokban gondolkozni. Egy válság nem azt jelenti, hogy egyik nap még van, aztán másnap már minden rendben, s mindenki boldog. Talán azért van most ekkora problémahalom nálunk, mert válság idején kellett (pl. 2010-11) kigazdálkodni az előző kormányok adósságait.

Az is köztudott tény, hogy a válságnak még közel sincs vége: szerinted mi van most a görögöknél, olaszoknál, spanyoloknál, stb...? Mindenki boldog? Minden probléma megoldódott? Miért szorít meg Franciaország?

De elég volt. Hülyékkel nem foglalkozom tovább.:)

Don Quixote de la Ferko 2012.10.08. 16:06:55

@pimpalini:

"liter üzemanyagot adtak el (ha sokat vettél 200 forintos áron kaptad literét), betont és egyéb építőanyagot loptak el, stb..."

Megnyugtatlak, nem vettem. Pedig vérfideszes rokonok ajánlgatták, de tudod, én nem süllyedek erre a szintre. Ők jól telerakták az összes tartályukat, ami volt otthon, aztán véres szájjal komcsiztak, hogy milyen drágán épül a híd.

Elnézve életszemléletedet, te sem véletlenül emlegeted ezt, neked is lehet jó pár hektó lopott gázolaj a kertben.

Pop40 2012.10.08. 16:07:47

@pimpalini:

"Vagyis eszerint az Orbán-kormány nem nőtt a munkanélküliségi ráta dacára a válságnak, míg az előző kormányok alatt igen.:) Tehát akkor ki is kormányzott rosszabbul?:)" Ne fárassz már, nagyon kérlek. De, ész nélkül csökken a munkanélküliség, sorban állnak a befektetők Orbánéknál. Mint pl a Mercedes, aminek az avatásán olyan szépen parádézott. Milyen kár, hogy azt még a sokat szidott Ferenc testvér hozta tető alá.
De amúgy is, csak úgy túdulnak a befektetők, sorban nyílnak meg az új álláshelyek, mindenki jön vissza külföldről, aki kiment. Mit szívsz, narancsagy? Adj belőle nekem is.

"Oké, hogy neked a vörös virág jobban tetszik, de nem kellene tényeket keresned, kreálnod a szimpátiád indoklásához, csőlátásod érvekkel történő alátámasztásához..."
Ebben látod egyetértünk. Neked tényeket meg érveket hozni valóban felesleges:)

csak egy néző 2012.10.08. 16:08:32

@Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló !:
Baromarcúkám.A tv székházat ostromló,autókat gyújtogató csőcselék vajon kitől kapott utasítást??Vajon most miért is kapnak új stadiont?
A "mocskos fideszes" felkiáltásokkal verő rendörök helyében te mi a f...t is kiabáltál volna,amikor a békés fideszes tüntetők beton kockákat,molotov koktélokat dobálnak a szabadnapjukról behívott társaikra?És még túl finomak is voltak a rendőrök.

pimpalini 2012.10.08. 16:09:07

@Don Quixote de la Ferko:

"Butuska. Két csövet olcsóbb beburkolni, mint a hegyet fél kilométer szélességben elhordani.
Ez ennyire egyszerű. Mint te. "

:D

Ez nagyon szép volt. Csak így tovább!

Mert ugye egy alagút építésénél nincsen szükség földmunkára...:) Nem kell elhordani a dombot...

Vajon miért nem építettek pl. az M8-as nyomvonalán alagútakat, te nagyon debil?:)

pimpalini 2012.10.08. 16:10:21

@Pop40:

"Ebben látod egyetértünk. Neked tényeket meg érveket hozni valóban felesleges:) "

Nem is hoztál egyet sem. Óvodás szinten mozogsz, kb. annyit hallhattunk tőled, hogy a piros szebb, mint a narancssárga. Ez hatalmas érv...:)

Don Quixote de la Ferko 2012.10.08. 16:10:57

@pimpalini:

"Mellesleg építettek egy utat, csak éppen már az átadást követő pár napban akadtak "apró" problémák."

Biza. Ez igaz. Ahol gyalulnak, ott hullik a forgács, vagy csak az hibázhat, aki dolgozik.
Teljesen mindegy, melyik közmondást citáljuk ide, az mindenesetre biztos, hogy vetya vezéred ebben speciel vezet, mert ugyi mennyivel jobb a statisztikája, hiszen a "mocskos szocikkal" ellentétben, akik 1000 km útból elcsesztek 500 métert, neki 0 kilométer elcseszése van, igaz azzal az apró szépséghibával, hogy egy métert nem épített.

Apropó, emlékszel még arra a hatalmas 17 km-es teljesítményre, ami első négy évének gigászi teljesítménye volt, és az átadás után azonnal le kellett zárni, mert csak kampányátadás volt, és még azt sem volt képes időre befejezni?

Pop40 2012.10.08. 16:11:35

@N48: Gondolom eggyel kevesebben, mint velem.
Máshogy érzed?

Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló ! · http://www.youtube.com/watch?v=Fe_6EavXIwA 2012.10.08. 16:12:15

@padlas:
Vedd légyszi a fáradságot és nézz meg egy grafikont a többi ország összevetésében.

Írd be ezt: http://www.google.com/publicdata/directory#!q=eu+unemployment
VAgy ezt
http://www.google.com/publicdata/directory#!q=eu+gdp

Vesd össze klikkelés után a grafikont a környező országokkal.
Láthatod hogy az MSZP a válság elött, alatt és után egyaránt a legszarabban teljesített az EU összes országa között.
Ezért kerültünk a Szlovákok elötti pozicióból a Románok után a Görögökkel egyszintre.
Pedig a válság mindenkit érintett de az MSZP-től nem volt szarabb senki.

A mostani adataokat i összevetheted a környező országokkal.
Meg fogsz lepődni, de közel se vagyunk a legrosszabbak.

Jolka40 2012.10.08. 16:15:13

A Kereszténydemokrata Néppárt koalíciós partnere a Fidesznek? Csak nem?

Don Quixote de la Ferko 2012.10.08. 16:15:16

@pimpalini:

Szerintem ebbe ne nagyon mélyedj bele, egyre hülyébb vagy, és egyre butább indokokat hozol.

Melyik a több? Köbtartalmat nem írok, azt láthatóan nem értetted meg, lesüllyedek a te szintedre:

Elhordani 80000 teherautónyi földet, vagy félretolni 200 teherautó földet, és utána 200 teherautónyi földet visszatolni a tetejére?

Megértem, hogy a fidesz matematika szerint a 400 a több, de szerencsére akkor még nem a fidesz uralkodott, és nem 80000 teherautónyi földet mozgattak meg 400 helyett.

Örülök, hogy segíthettem, szólj, mi az amit még nem értesz.

Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló ! · http://www.youtube.com/watch?v=Fe_6EavXIwA 2012.10.08. 16:17:04

@csak egy néző:
Rommá lehet veretni politikai csoportokat, mint ahogy Gyurcsány és az MSZP szétveretett mindenkit, aki tüntetni merészelt ellenük október 23-án.

Lehet örvendezni, azon hogy rendőrök ellenzéki parlamenti képviselőket rugdosnak élvezetttel miután felismerték.

Lehet az áldozatokat kigúnyolni, és a diktatórikus rendszerváltás óta történt első államterrort éltetni.

De hagy röhögjeleg ki téged, és MSZP-s főnökeid mikor demokratának mered nevezni magad seggfej!

Pop40 2012.10.08. 16:22:56

@pimpalini:
Aranyapám, több dolgot leírtam már neked, csak sajnos te egy érvet akkor sem ismernél fel, ha rádköszönne az utcán.
Ez már ott nyilvánvaló lett, mikor fent fél oldalon(!) leírtam, hogy mi alapján választok a jelenlegi kínálatból, ebből te annyit bírtál megjegyezni, hogy -tudtam hogy szoci szavazó vagy- :)))))))))))))))) Mondjuk nem csoda, egy agysejten ennyi infó fér el...:)

Pont abban a hsz-ben is, amire ezzel a hsz-szel hivatkozol, van pár állítás, amire mit ad isten, "elfelejtettél" reagálni.
Bemásolom neked újra:

"De, ész nélkül csökken a munkanélküliség, sorban állnak a befektetők Orbánéknál. Mint pl a Mercedes, aminek az avatásán olyan szépen parádézott. Milyen kár, hogy azt még a sokat szidott Ferenc testvér hozta tető alá.
De amúgy is, csak úgy túdulnak a befektetők, sorban nyílnak meg az új álláshelyek, mindenki jön vissza külföldről, aki kiment."

Minderre kábé annyi jött vissza, hogy óvodás szinten mozgok.

Fent is számtalan ilyen volt. (Rémlik a hülyenépszavazásos kérdés? Annyit sikerült rá benyögnöd, hogy biztos titkosszolgálattal figyeltetem a szavazásod.) Mert egy hozzád hasonló fideszbirka nyilván a vezér ellen szavazott akkor, amikor még tandíj ellen dumált. Óhogyne.

Innentől kezdve neked minek bármi érv? Emútnyócév, Gyurcsányahibás, te meg igyál szépen egy narancslét és fogd rá a nyuszira.

Pop40 2012.10.08. 16:26:31

További kellemes délutánt minden épeszűnek, én léptem. A narancsdroidoknak meg további kellemes narancsseggnyalást, egy percre se feledjétek, Emútnyócév, Gyurcsányahibás, mocskos IMF, nem leszünk gyarmat!

Éberség elvtársak, a mocskos imperialista szoclibsik mindenütt ott vannak! Hajrá magyarok, Viktorviktor, Csakafidesz!

padlas 2012.10.08. 16:29:38

@Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló !: nagyon jo gondolat, nezzuk meg, hogy a tobbi orszaggal valo osszevetesben hogyan teljesitunk. Ezt tettem az elobb is egyebkent, amikor belinkeltem nekem, hogy Magyarorszag europai osszehasonlitasban leghatul kullog a GDP novekedest tekintve. De igazad van, ne csak az elmult negyedevet nezzuk, hanem vessunk egy pillantast a korabbi evekre is:
kep.index.hu/1/0/289/2899/28992/2899232_f964a9f2184720e6cc2527f4efe58a94_wm.jpg

Az abran jol latszik, hogy a 2002 korul elrugaszkodik a magyar adat az eurozonaetol. Magyarorszag jelentosen magasabb GDP-novekedest tud felmutatni, egeszen 2007-ig. Ebben a novekedesben persze szerepet jatszik az adossagszint novekedese, vagyis reszben hitelbol finanszirozzuk. Aztan beut a valsag, es valoban nagyon megszenvedjuk, az eurozonanal is jobban, itt ut vissza az eladosodottsag. A zuhanas korulbelul akkor all meg, mikor Bajnai atveszi a kormanyzast, es az o miniszterelnoksege alatt szinte teljesen behozzuk a lemaradasunkat. Ezutan kovetkezik a masodik Orban kormany, amely alatt egy darabig nagyjabol tartjuk a szintet, majd 2012-re kezdunk leszakadni, es immaron a kormany hivatalos elorejelzese szerint is gazdasagi visszaeses van Magyarorszagon 2012-ben, mikozben az eurozona stagnal. Nagyjabol itt tartunk most, es az elemzoi kitekintesek Magyarorszag jovojere vonatkozoan nem tul rozsasak.

csak egy néző 2012.10.08. 16:30:07

@Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló !:
Seggfejkém,látom csak a beépített mantrát,demagóg dumát tudod ismételgetni.Cáfolni viszont nem nagyon sikerült.Nem baj kisköcsög,mehetsz áldásra te is a nemzetvezetődhöz,hátha megvilágosodsz.
www.echotv.hu/images/galeria/691.jpg

padlas 2012.10.08. 16:39:12

@pimpalini: latom nagyon mellbevagott, hogy szamokat es erveket mondtam, szemben a te levegobe beszeleseddel. Semmire nem tudtal erdemben reagalni, viszont azt hiszed, attol lesz igazad, hogy olyan szofordulatokat hasznalsz, hogy "koztudott teny". Olvass el par elemzest, ahelyett hogy itt osztod az eszt. Nyugodtan kereshetsz jobboldali szakertoket is, ha masnak nem hiszel, ok is azt fogjak mondani, hogy nem lehet ezt az europai valsagra meg hasonlo kulso erokre fogni. A fideszes propagandan tul gyakorlatilag senki nincs azon az allasponton, amit te itt kepviselsz, lehet, hogy ez nem veletlen.

Nyekenyóka · http://www.hir24.hu/elet-stilus/2014/02/19/itt-a-bizonyitek-a-netes-trollok-pszichopatak/ 2012.10.08. 16:51:50

Hajrá Orbán, hajrá Fidesz !

Hozzátok vissza az mszp-t megint!
Éljen, éljen!

Véletlenül se vigyétek le az ÁFA-t akár 20%-ra, Á dehogy! Jó ez a 27%, meg az egykulcsos is nagyon jó!
Ha már a jó módú polgári soproniak sem állnak teljes vállszélességgel mellettetek, akkor nagy bajok lehetnek főleg keleten.
Sőt a telefonadó is nagyon jó ((neeem, véletlenül sem mi fizetjük, á dehogy! Adózzanak a multik! (neeeem, ezt sem mi fizetjük..nyilván)
A minimálbér is emelkedett és a nyugdíj is meg van védve! Megszorítások sincsenek!
És IMF hitel / megállapodás is lesz! Hát nyilván!
Csak így tovább! Tovább a 2002-es úton!

Nyekenyóka · http://www.hir24.hu/elet-stilus/2014/02/19/itt-a-bizonyitek-a-netes-trollok-pszichopatak/ 2012.10.08. 16:56:58

@Anti Anyag:

ÁFA legyen 20%
telefon adó: fölösleges
előregisztráció: fölösleges
Bankadó: bizony ((sajnos)), MI fizetjük: fölösleges
16%-os SZJA: az alacsony keresetűeknek ROSSZ. A dolgozók kb. 4/5-nek ROSSZ. Gazdasági szempontból nézve is hátrányos.
IMF megállapodás: 2288 előtt úgysem lesz.

Soroljam tovább vagy elég lesz ennyi?

Martian (törölt) 2012.10.08. 17:53:30

@Nyekenyóka.: ezzel egyet lehet érteni, de hogy más kormányalakítók miből foltoznák be a költségvetés lyukait, azzal kapcsolatban nincsenek túl jó érzéseim... megszorítások nélkül nyerhetetlen a pénzügyi helyzet, hacsak vakmerően be nem indítják a pénznyomdát.

Don Quixote de la Ferko 2012.10.08. 17:57:22

@Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló !:

Biza, és lehet örvendezni, hogy a nagy szabadságban és nemzetiességben a fidesz félelmében minden létező szabadtéri helyre rendezvényt jelent be, nehogy bárhol is lehetőség legyen az ellene való tüntetésre.

Don Quixote de la Ferko 2012.10.08. 18:01:29

Eljön a fél öt, és hirtelen eltűnik az összes fideszseggnyaló.

Lejár a munkaidő.

Azúrkék égbolt (törölt) 2012.10.09. 10:48:20

FIDESZ = MSZP

Aki mást gondol az tényleg nagyon buta. Ha egyszer véletlenül magyar párt nyerne a választásokon, akkor rögtön koalícióra lépne fent nevezett két párt ellenük, hogy továbbra is a hazaárulók kormányozhassanak.

pimpalini 2012.10.09. 18:42:26

index.hu/nagykep/2012/10/09/che_guevara/
Na ez az igazi baloldaliság, s nem az, amit a tolvaj mszp, s ostoba támogatói színlelnek a milliárdos káderekkel az élen.

Melyik mszp politikus gondolta valaha élete során másokra is akár 5 másodpercig magán és holdudvarán kívül?
Egy sem.
süti beállítások módosítása