A KARD a Facebook-on

Őket ajánljuk

Hírfolyam

Friss topikok

Elérhetőség

A KARD blog

e-mail: kard.blog@gmail.com

Facebook: A KARD

Twitter: @KARD_blog

Meddig élhetnek a szent tehenek?

2012.09.19. 17:44 timargabor

A Fidesz és az MSZP társadalmi újraelosztást érintő elképzelései ismeretében, nehezítve mindezt az utóbbi párt minap nyilvánosságra került szavazatmaximáló stratégiájával is, súlyosan felmerül a kérdés: mik közül is lehet választani? A kérdésfeltevést itt egy kicsit szűkítem: mit is kínál a "két nagy" (na jó, a nagy, meg a most nem annyira nagy) nyugdíjügyben?

Hallgassuk meg először Orbán Viktort, mit mondott augusztusban a nagyköveti tájékoztatón:

Bármit súg is a megszorításpárti IMF, nem csökkenhet tovább a nyugdíjak reálértéke, ugyanis ha létbizonytalanság fenyegeti az időseket, az aláássa a demokráciát.

És mit licitál erre a kihívó?

Semmilyen olyan lépés nem támogatható, s főleg nem kezdeményezhető, ami a nyugdíjasokat a legkisebb mértékben is hátrányosan érintené. Az MSZP-nek meg kell őriznie azt a képét, hogy a pártok közül legjobban védi a nyugdíjasok érdekét, mert semmilyen más szavazói csoport nem ennyire fontos a párt számára.

Értem én mind a kettőt. Több helyen nálam sokkal jobban leírták már, hogy a nyugdíjasok nagy és aktív szavazói kört jelentenek, így egy, a saját "politikai oldalát" összefogni kívánó néppárt sem engedheti meg magának, hogy tengelyt akasszon velük. Orbán jól emlékezhet 2002-re, meg az MSZP 19 ezer forintos csekkjére. Az a spekuláció is jogos, hogy ha elvész a létbiztonságuk, akkor könnyebben szavazhatnak a szélsőségekre, de ennél is egyszerűbb belátni, hogy ha mindkét, értük egymás ellen versengő párt mindent megígér nekik, és az egyik visszalép, akkor a másik viszi a talont.

Ami miatt ezt feszegetem, az a gond viszont nem 2014-ig tart, sőt valószínűleg akkor fog kezdődni. Gyakorlatilag már jó ideje az inaktívak juttatásainak fenntartása (illetve 2010 óta még a felsőbb jövedelmi sávokban történt SZJA-csökkentés) viszi el a hiányt annyira, hogy pótlása csak olyan módon, eszközökkel lehetséges, amelyek miatt idén már recesszióba kerültünk - térségünkben szinte egyetlenként, tehát ez most nem fogható a külső körülményekre. A csökkenő nemzeti összjövedelem mellett az inaktívak juttatásainak fenntartása egyre nehezebb - amíg egyáltalán lehetséges.

Félre ne értsen senki: nem kívánom idős és/vagy bármilyen okból eltartott honfitársaink éhhalálát vagy nyomorát. Sőt, épp azt szeretném elkerülni, hogy a "szenttehén-probléma" miatt rögzülő gazdaságpolitika ezt hozza rájuk és mindenkire.

Ebben az összefüggésben viszont különösen aggasztónak tartom az MSZP munkaanyagának azt a kitételét, hogy ők a kétpólusú politikai váltógazdaságban érdekeltek, és ezt kell fenntartaniuk (szvsz tisztán kétpólusú politikai rendszerben nem fognak nyerni, de ez egy másik téma). Magyarul abban érdekeltek, hogy más gazdaságpolitikai program meg se jelenjen.

És kire szavazzon az, aki szerint a társadalmi újraelosztás mértéke túl magas hazánkban?

TothLali kommentje szerint: Röviden: kire szavazzon egy magyar CDU-szavazó? Mármint: EU-párti, atlanti-párti, versenypárti, kisebb állam (kisebb állami elosztás) párti.

Egyetértesz? Csatlakozz hozzánk a Facebook-on:

Tegyük a KARD blogot a könyvjelzők közé

RSS hírfolyam a blog bejegyzéseiről

440 komment · 5 trackback

Címkék: újraelosztás kétpólusú rendszer bal jobb

A bejegyzés trackback címe:

https://kard.blog.hu/api/trackback/id/tr644788599

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: A fogyatékosok még kétharmadot sem érnek 2012.09.19. 21:09:30

Ez is kimondatott végre! A fogyatékkal élők kevesebbet érnek ép társaiknál. Nincs több köntörfalazás, nincs több political correctness. A fogyatékkal élők örüljenek, hogy élnek, a paralimpikonok pedig annak, hogy végre nem hangszórót kapnak jutalmul ol...

Trackback: Meddig élhetnek a szent tehenek? 2012.09.19. 19:51:01

Gyakorlatilag már jó ideje az inaktívak juttatásainak fenntartása viszi el a hiányt annyira, hogy pótlása csak olyan módon, eszközökkel lehetséges, amelyek miatt idén már recesszióba kerültünk.

Trackback: Fidesz 2.0. Nem kell. 2012.09.19. 19:15:36

Az MSZP titkos stratégiájában (amit a Fent és Lent Blog publikált) akadnak szimpatikus elemek. Örvendetes például, hogy legalább megpróbálnak úgy tenni, mintha megérkeztek volna a XXI. századba (Orbánék néha dermesztő múltbafordulásához képest mér ez i...

Trackback: 120 ok, ami miatt nem szavaznék a Fideszre 2012.09.19. 18:58:48

Fülkeforradalom, gyorsnaszád, alaptörvény, manyup, békemenet, választási regisztráció… Bűnlajstrom 2010 áprilisától 2012 augusztus elejéig. Ha kihagytam valamit, írd meg kommentben! * 1. A Kubatov-lista 2. Pintér Sándor belügyminiszteri kinevezés...

Trackback: Túl lehet-e harsogni az agresszív, rosszindulatú fideszes kommunikációt? 2012.09.19. 18:55:35

Lehet próbálni, de nem érdemes ezzel tölteni az időt. Megkerülni egyszerűbb. Észrevetted már, hogy pár napja a Fidesz az első vonalba tolta a jobboldali bloggereket, hogy össztűz alá vegyék az MSZP kommunikációját, hogy a “leleplezéseket”, ...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

lógós versenyszférás és állami dolgozó adócsaló 2012.09.19. 19:44:00

hiteleket kell még felvenni, és akkor minden mehet tovább szuperul. eddig is hitelekből ment és a nép élvezte

aki meg egy rossz szót szólni mer arra rásütjük, hogy buta mert nem tudja hogy a hitelek nélkül a modern világ nem működhet

hajrá hitel! hajrá magyar!

lárvalányhaj 2012.09.19. 19:45:09

szerintetek nem gáz az, hogy egy 80 éves nyugdíjas annyit kap meg nyugdíjban, mint egy pályakezdő fiatal?

TothLali 2012.09.19. 19:48:08

Röviden: kire szavazzon egy magyar CDU szavazó?
mármint: Eu-párti, atlanti-párti, versenypárti, kisebb állam (kisebb állami elosztás) párti

lehunyjaketszemet 2012.09.19. 19:48:54

Jó a kérdés, de ha megnézed és most ne nézzük az előző rendszert, csak az elmúlt 20 évet, akkor világosan látszik, hogy Él Élt és Élni fog... na nem Lenin, hanem Magyarországon az igazságtalanság... Igazságtalan ugyanis az oktatástól kezdve az egészségügyön át a szociális segélyekig, a mindenféle kedvezményig minden. Lehet, hogy ideológiai alapon gyűlölik egymást a magyarok, de egy dologban nagyon egyet tud érteni a két nagy szekértábor: ha vályúhoz kerülsz, akkor zabálj és könyökölj! Taposs és mutyizz. De biztosan nem így van, csak hülyeségeket pofázok.

Reggie 2012.09.19. 19:49:58

@TothLali: A CDU minek a roviditese?

No_Fidesz_No_Problem 2012.09.19. 19:53:12

"És mit licitál erre a kihívó?"

*

A posztolónak nehézséget okoz az időbeni sorrend tartása?

Először volt az MSZP-s anyag május végén.

Utána lett az Orbán nyilatkozat augusztusban.

Hogyan "licitálhatott" az MSZP Orbán augusztusi kijelentésére a _májusi_ anyagában?

Látom én az igyekezetet, hogy minden érintett blog igyekszik menyerni a "ki tud több rosszat mondani az MSZP anyagáról a legrövidebb idő alatt" című versenyt, de ostobának azért nem kellene lenni.

panka 2012.09.19. 19:53:39

Tényleg, mire is költi a nyugdíjas a rengeteg pénzét? Biztos tőzsdézik, meg nyaralgat, és ingatlanokat vesz számolatlanul. Ja, nem. A gyerekét támogatja, aki mondjuk éppen egyetemista (az én férjem pont nyugdíjas lesz, mire a kisebb gyerek egyetemista korú lesz), vagy pályakezdő, vagy korán kezdte a szaporodást, akkor az unokái ruháját, strandbelépőjét veszi meg, mert a szülők erre képtelenek. Szóval azért kicsit lassabban ezzel a nyugdíjasozással, visszakerülnek azok a nyugdíjak a fiatalokhoz.
Másrészt pedig egy fiatal, egészséges embernek mindig van lehetősége javítani a sorsán, egy hetvenévesnek már sokkal kevesebb erre a lehetősége...

fidesz = házmesterek pártja 2012.09.19. 19:53:49

Őszintén kívánom az ilyen tetveknek, mint e poszt "tisztelt" szerzője, hogy dögöljenek éhen! Gondolom, apádat, anyádat is szemétdombra hajítod, ha már nem tudsz tovább élősködni rajtuk.

Kettes · http://orulunkvincent.blog.hu 2012.09.19. 19:54:55

@TothLali: A CDU-ra. Útlevél, letelepedés, nyolc év múlva állampolgársági kérelem és már szavazhatsz is.

fidesz = házmesterek pártja 2012.09.19. 19:55:12

@lárvalányhaj: az a gáz, hogy egy ilyen pályakezdő fiatal fejében megfordulhat, hogy neki többet kellene kapnia... döglenétek éhen, ahányan vagytok!

Rwindx 2012.09.19. 20:02:17

Ha tudnám hasonlítani a helyzetet valamihez akkor talán ahhoz amikor két autó szembenhalad egymással és az veszít aki kitér. Egyetlen különbség van, ebben a "nézők" tuti veszítenek.

laci0011 2012.09.19. 20:07:29

Először a morális alapokat kellene lerakni,megnyitni az ügynökaktákat,olajmaffiózókat bevarrni,ezek az igazi szent tehenek!

péesz (törölt) 2012.09.19. 20:07:49

@Rwindx: Szerintem elég meg logikus az érvelése... ha mégis elakad, akkor sajnos valakinek éhen kell döglenie! :D

A következők valószínűleg te meg én leszünk! :D:D:D

Reggie 2012.09.19. 20:09:20

@A fidesz a betegek kiirtására készül: latod, pont azert mennek el innen, mert a hozzad hasonlo senki csirakbol meg vagy 5ot tartanak el.

péesz (törölt) 2012.09.19. 20:11:20

@laci0011: Öööö... Kétharmaddal kinek is lenne erre lehetősége? Ki szavazta le még csak a lehetőségét is, hogy ügynökügyben egy teljes jogszabály tervezet a parlament elé kerüljön?

Pártfinanszírozás? Közbeszerzések rendbe rakása? Történt valami?

Na ugye. Nem lesz itt morális alap, csak tessenek Móricz Zsigmond Rokonok c. regényébe beleolvasni... Akár ma is íródhatott volna!

GlennMiller 2012.09.19. 20:12:50

Mint a szent tehenek egyik példánya azt mondom, nincs kire szavazni.
Mégpedig azért, mert Magyaországon soha sem volt kormányzás. Orbánnak, Gyurcsánynak, no meg pláne az elődjeiknek eszük ágában sem volt kormányozni.
Mindenki csak hatalomra akart jutni, nem kormányozni. Hatalomra kerülni, vagy kormányozni,rohadt nagy különbség! Az nem kormányzás, elfogy a pénz, hitelt felvenni.
A fidesz csak azt hajtogatta "Gyurcsány monnyon le", és utána jó lesz. A holdudvarnak jó lett, a maradék vagyon megkaparintása a cél, oszt jónapot!
Folyik az unortodox gazdasági ökörködés, így az ország szekere még lejjebb megy a lejtőn, immár fél évszázada. Utolsók vagyunk a régióban.
Nem kellenek a politikusok, inkább egy becsületes válságkezelő kormány kéne Magyarországnak. Népszavazással akár 20 évre párttevékenységi moratóriumot vezetnék be.
Félreértés ne essék, nem élek abban az illúzióban, hogy ilyesmi meg fog történni. Tisztelettel, de sajnálattal kell mondanom, hogy népünkben van a hiba. Széchenyi ezt már régen megmondta.

Húsleves 2012.09.19. 20:14:07

@péesz:
A másik oldalnak is volt két harmada, és akkor sem ment keresztül, úgyhogy nem kell a púder. Ellenzékben mindegyiknek nagy a pofája, kormányon meg folytatják a mutyizást.

Rwindx 2012.09.19. 20:16:00

@péesz: no igen, ez a kemény "érvelés" majdnem engem is megingatott a "hitemben".

Azért hozzáteszem az én sorsom nem ilyen senkiháziak jóindulatán vagy észbeli képességien múlik, csakis sajátomén.

ermi71 2012.09.19. 20:18:45

Nehéz kérdés. Nagyon sok mostani középkorú rászorúl a szülei nyugdíjának egy bizonyos részére. Ha nem szorul rá, akkor meg néha jól jön ha a nagypapa nagymama ad egy kis pénzt néha néha. Az úgynevezett szent tehenek juttatásait, kedvezményeit, csak akkor tudják megvonni ha ebben politikai egyetértés van a pártok között. Azt úgy nem lehet, hogy egyik elhatározza mondjuk az utazási kedvezmény elvételét, akkor a másik rögtön ebből politikai előnyt csinál. Na ezért nem nagyon változnak itt bizonyos dolgok, és még jó sokáig nem is fognak változni.

Box Tobient (törölt) 2012.09.19. 20:19:34

És kire szavazzon az, aki szerint a társadalmi újraelosztás mértéke túl magas hazánkban?

Dzurindára

NYJetsTD 2012.09.19. 20:20:39

Hűűű, de unom már ezt az állandó nyugdíj- szent tehén témát. A kétszázezer forint feletti összegeknél még csak érteném, de az alatt..
Basszus, már megint azokon vernétek el a port, akik végigdolgozták az életüket. Támogatniuk kell a gyerekeiket, unokáikat, fizetniük a gyógyszereket, rezsit, kaját...pffff.
Míg sok százezer honfitársunk még soha, semmivel nem járult hozzá a közöshöz, csak nagy kanállal eszik belőle. De arról ne értekezzünk, mert nem PC...
Hagyni kellene a kibaszott gazdaságot működni, az állami csöcsökön lógó cégeket elzavarni, nem felépíteni magán futball csapatoknak stadionokat és talán akkor elindulna valami.
Ja, hogy akkor a szar, szemét politikusaink és támogatóik nem tudnának annyit lopni? Akkor inkább kúrjuk meg a nyugdíjasokat.
A faszomat minden eddigi kormányba, hogy senki sem akarta vagy tudta megoldani ezt a helyzetet.

Rwindx 2012.09.19. 20:23:12

@ermi71: ez ugyan igaz, de ha kevesebbet vennének el a fiataloktól, talán kevésbé lennének erre rászorulva, és ez csökkenté a terhet azokon a nyugdíjasokon is akik támogatják a fiatalokat.

péesz (törölt) 2012.09.19. 20:23:17

@Húsleves: Azért nekem vannak még harcos, antikommunista retorikára vonatkozó emlékeim a jelenlegi formációtól - ami természetesen nem mentesít senkit, legfőképpen a rendszerváltás utáni kormányzó pártokat nem!

Púder tényleg nem kell, én is azt mondom.

De ha itt kimondasz valamit (sokat fizetünk nyugdíjra, nem kellene ingyen utaztatni őket, miért jár nekik ingyenes egészségügyi szolgáltatás), akkor aztán jön a hadd el hadd...

Box Tobient (törölt) 2012.09.19. 20:23:24

forum.index.hu/Article/viewArticle?a=118592920&t=9131523

Nem túl sok értelme van már annak, amit ide írogatunk.. Egyértelműen azt látom, hogy az ellenoldal vagy demencia okán, vagy azért, mert soha nem is rendelkezett a legalapvetőbb összefüggések megértéséhez szükséges intelligenciával sem - de mindenesetre simán ignorálja a valóságot, és acsarkodva támad bárkire, aki a lázálmok irrealitására megpróbál rávilágítani.

Százszor és ezerszer leírtunk már pár tényadatot, például:

- A nyugdíjasok mindössze 15%-a, 450 ezer ember rendelkezik legalább 40 szolgálati évvel és korbetöltött. A többieknél ebből valami hibádzik...

- A nyugdíjasok csaknem fele még a korhatárt sem töltötte be, nem öreg, hanem legfeljebb középkorú, de kb: ötödük de facto fiatal ember...

- A "nyugdíjasok" közel negyedének gyakorlatilag semmiféle szolgálati ideje sincs, mégis kap nyugdíjat.

- Az országban sokkal (cca. 30%-al) több a 49 év alatti "nyugdíjas", mint a 80 év feletti...

- A nyugdíjak minden ötödik forintja fedezetlen, a nyugdíjkassza hiánya azonos összeg a költségvetés hiányával, egyben a költségvetés negyedét a nyugdíj-ellátások teszik ki, így elég nyilvánvaló, hogy költségvetési reform a nyugdíjakhoz nyúlás nélkül kevéssé esélyes.

- Az ország ma fajlagosan közel tízszer annyit költ idősellátásra, mint költött 1970-ben, ennek ellenére itt mindig mindenki arra hivatkozik, hogy neki azért jár, mert ő is gondoskodott anno saját időseiről (miközben tegnap is leírta egy nyugdíjas topictárs, hogy az ő ifjú korában saját nagyszülei bizony nem kaptak semmiféle nyugdíjat...).

- Milliószor leírtuk, grafikonokkal megmutattuk, hogy a reprodukciós ráta az 1960-as években ugyanolyan rossz volt, mint most, azt, hogy az ország demográfiájának leromlása egy lassú és állandó folyamat, aminek igenis részesei a ma idősek is, nem igaz, hogy ők úgymond teljesítették a kötelességüket, elég gyereket neveltek - nem, már ők sem reprodukálták saját létszámukat sem.

Mindezek után mégis ott tartunk, hogy a nyugger-frakció szerint a nyugdíjas egyet jelent az ősöreg, reszketeg, tízmillió szolgálati évvel rendelkező, húsz gyereket tisztességben felnevelt anyókával/apókával, és akinek bármi problémája van a jelenlegi nyugdíjrendszerrel, az egyértelműen meg akarja ezeket gyilkolni...

Ilyen tomboló butasággal és erőszakos önzéssel persze nem lehet mit kezdeni, már felesleges (és fárasztó) a tényeket újra és újra leírni, úgysem érdekel senkit. Most is, erre a posztomra lesz pár óra zsibbadt kussolás, érdemi válasz (pláne cáfolatok...) persze semmi, majd kezdődik elölről a majomhorda makogása a sok hülyeségről... Egy ideig szórakoztató volt, most azt hiszem elkezdek leszokni megint erről a topicról...

mirigy187 2012.09.19. 20:25:21

@lárvalányhaj: Nem nem az. A 80 éves ledolgozott 40-45 évet az életéből, majd a pályakezdő is kap annyit ha ledolgozik 40 évet.

873ujr3rk 2012.09.19. 20:28:35

Ha nem valtozik semmi egyszeruen bedol az egesz rendszer a gecibe es akkor igazan szar lesz a nyugdijasoknak. Ok dontenek, naluk kene erdeklodni. Ez a hiszti itt ugysem vezet semmire.

Húsleves 2012.09.19. 20:28:35

Szerintem is elég undorító, hogy valaki a nyugdíjasok pénzét akarja elvenni. A minimálnyugdíj 28500 Ft. Gratulálok.
Érdekes, ha jól emlékszem, a rendszerváltáskor nem azzal bégázták az elvtársakból meg besúgókból demokratává vedlett tetvek az embereket, hogy majd jól elveszzük a nyugdíjatokat, megdöglötök, oszt rendbejön a gazdaság, hanem olyanokat mondtak, hogy a jobb termelési modell miatt nőni fog a termelékenység,a gazdaság, stb. Aztán amikor tönkrevágták azt a gazdaságot, ami még a szocializmusban is jobban működött, mint ezek alatt a dilettáns szarházik alatt, utána jött a maszlag, hogy majd az Unió, majd meglátjátok, az jó lesz. Azzal se lett jó, akkor vegyük el a nyugdíjasok pénzét, mi? Hát a kurva anyátokat, azt.
Egyébként meg ne áltassuk magunkat, ha elveszik a nyugdíjasok pénzét, az sem az országot fogja gyarapítani, hanem a politikusok és holdudvaruk zsebébe vándorol.

Sebajj Tóbiás 2012.09.19. 20:30:39

@ermi71: Kérem soroljon fel 5-öt a nyugdíjasok juttatásaiból és kedvezményeiből. Csak, hogy ne hülyén haljak meg...

thomaszka 2012.09.19. 20:31:25

@lárvalányhaj:
Nem, mert a nyugdíjas fizetett már TB-t, a pályakezdő még nem és lehet, hogy nem is fog sokat.

mirigy187 2012.09.19. 20:34:15

A korbetöltött öregségi nyugdíjasok száma 1 millió 442-, a korhatár alattiaké 276,8 ezer, az előbbi 1,3%-kal több, utóbbi 10,1%-kal kevesebb az egy évvel korábbinál.

laci0011 2012.09.19. 20:35:34

@péesz: Ez a nemzetidegen jogászkormány csak a szarkeverésben érdekelt,csak a haverok meg a foci fontos nekik,na meg Közgép-Strabag közpénzekkel kitömése.

ermi71 2012.09.19. 20:36:01

Hát gyerekek ez van. Szomorú kilátások lesznek itt 20-25 év múlva, persze kinek mennyi a nyugdíjig.Ha öreg korodra nem lesz valami ingatlan, vagy bármi ami legalább ér 15-20 milliót amit eladsz, akkor bizony kemény öregkor lesz. Amikor a barátunk elment rendőrnek 1988-ban mi röhögtünk rajta. Most ő röhög a biztos nyugdíj tudatában. Még a mostani nyugdíjas igazolványok aranyat érnek. Mondhatni olyanok mint az adu ászok a snapszerban. Na de 20- 25 év múlva a nyugdíjtól majd rettegni kell az már nem lesz adu ász, csak egy szar hetes a pakliban.

mirigy187 2012.09.19. 20:37:27

Legnagyobb mértékben (10,3%-kal) a korhatár alatti rokkantnyugdíjasok száma csökkent az egy évvel korábbihoz képest.

A korhatár alatti öregségi nyugdíjasok számában 10,1%-os csökkenés következett be, miután a 2008-ban megváltozott nyugdíjmegállapítási szabályok abban az évben az előrehozott nyugdíj fokozottabb (17,7-, nők esetében 25%-kal nagyobb) igénybevételét eredményezték.
A 2010-es év első hat hónapjában összesen 280 265 igénybejelentés érkezett, ami az előző év azonos időszakához viszonyítva 3,4%-os csökkenésnek felel meg. Bár még nem minden igénylést zártak le, eddig összesen 61 509 elutasító határozatot hoztak.

Box Tobient (törölt) 2012.09.19. 20:38:27

@mirigy187:
2011 dec. hó: összes nyugdíjban, nyugdíjszerű ellátásban részesülők száma 2910734

Kandabula 2012.09.19. 20:41:03

"Normál" nyugdíjasnak lenni annyit tesz, mint egy életet végigdolgozni, végigtanulni, megmászni a szamárlétrát, fizetni a kötelező járulékokat, eltűrni a tehetetlenséget a mindenkori kormányzat idétlen döntései miatt és remélni, hogy egyszer ez az egész lecseng és nyugati nyugdíjasok módjára már a dolga csak annyi, mint beülni egy kényelmes buszba, és végiglátogatni azokat az országokat, ahová sem fizetéséből, sem idejéből nem futotta. Ehelyett nyugdíja nem elég még korábbi életszínvonala fenntartására sem, (hiszen a nyugdíj kisebb, mint volt fizetése), a nyugdíjakat az infláció nem követi, így egyre lejjebb csúszik, emellett támogatnia kell gyerekeit (nekem három van, ebből kettő munkanélküli), mert hiszen a családban kizárólag a nyugdíjasnak van stabil "jövedelme". Ezért hát üzenem mindenkinek, aki itten kötekedik, hogy a jó büdös kurva annyukat! Tessék jövedelemarányos, progresszív személyi jövedelemadó rendszert megvalósítani, oszt annyi. Piszok egyszerű.

laci0011 2012.09.19. 20:41:13

@Box Tobient: Érdekes polémiát tudnál vívni azzal az emberrel aki kiszámolta hogy annak aki átlagbért keresve ,nyugdíjba megy 500 000 pénz nyugdíj járna!Na meg mondjuk az sem lenne haszontalan ha tudnánk,hány értéktermelő munkehely tartja el tündérországot...

mirigy187 2012.09.19. 20:41:14

@Box Tobient: az öregségi, és öregségi jellegű nyugdíjasok száma 2 100 537 fő, melyből a felét sem éri el a korbetöltött nyugdíjasok száma: ők 1 461 630-an vannak. Az ellátásuk átlagosan 97 000 forint havonta A korbetöltött rokkantsági nyugdíjasok száma 384 ezer fő, akik 85 000 forint járandóságot kapnak havonta. (2011) VG

Épelméjű 2012.09.19. 20:42:14

@Box Tobient:

egyet tehetsz. Felejtsd el mi megy ebben a rohadt országban. Az idiótákból mindig több lesz mint az értelmesből. Teljesen felesleges a szádat tépni, ezzel a témával vagy bármilyen más országot érintő kérdéssel foglalkozni.
Figyelj arra, hogy családodnak és Neked mindened meglegyen, a többi le van szarva.
Ahogy szarnak rád a nyugdíjasok, Fidesz, MSZP szavazók, deviza hitelesek, és többi degenerált, úgy szarj rájuk Te is.

Nem vetted észre, hogy többségben vannak a degeneráltak? Hát ideje lenne, mert lassan rólad is azt hihetik:)

A megoldás amúgy nagyon egyszerű, kell egy párt, a neve legyen:
Alkalmazottak, vállalkozók és fiatalok pártja

A párt elsődleges célja, a párt nevében is szereplő "társadalmi" csoportok érdekvédelme a többivel szemben. Nagyon fontos, a többivel SZEMBEN!
Pl nyugdíjasokkal.
A nyugdíjasok rá kell, hogy basszanak, eleget szívtak már a NEM nyugdíjasok.
Stb...

szóval, új párt, neve:
Vállalkozók, alkalmazottak és fiatalok pártja.

csak e 3 csoport érdekét nézi.
Hányan vannak a potenciális szavazók?
Van kb 1.000.000 egyéni vállalkozó
kb 550.000 társas vállalkozás
kb 2.000.000 versenyszférában dolgozó
és kb 1.800.000 18-30 év közötti

vannak átfedések, de simán van 2.5-3.000.000 szavazó!

2,5-3 millió szavazó meg elég bármire! Még talán a 2/3-ra is:)

Szóval itt a megoldás, lenne hozzá bőven támogató, szerintem...

mirigy187 2012.09.19. 20:43:11

Egy másik adattábából az derül ki, hogy az öregségi, és öregségi jellegű nyugdíjasok száma 2 100 537 fő, melyből a felét sem éri el a korbetöltött nyugdíjasok száma: ők 1 461 630-an vannak. Az ellátásuk átlagosan 97 000 forint havonta A korbetöltött rokkantsági nyugdíjasok száma 384 ezer fő, akik 85 000 forint járandóságot kapnak havonta. (2011.03)

péesz (törölt) 2012.09.19. 20:43:32

@Sebajj Tóbiás: Ötöt nem is tudok hirtelen, de kettőt biztosan: 1. ingyenes utazás 65 év felett, 2. teljesen ingyenes egészségügy.

Egyiket se lehet józan paraszti ésszel alátámasztani, hogy miért van így, ahogy.

Putyilov gyári melós 2012.09.19. 20:43:36

De szépen ki lett baszva az úri szalon kártyaasztalára a konzervatív kotonba bújtatott, szociáldarwinista alapokon álló nemzetiszínű neoliberális lófasz!

Ráadásul milyen beszari és gyáva a posztíró, igazi sunyi, oszd meg és uralkodjra szocializált hazátlan neoliberális!

Jut eszembe, tudtommal a posztíró is állami újraelosztásból él!
Nosza, vegyük el tőle,oszt eridjen 47 ezerért+kecskéért utcát seperni!

"Szociáldarwinizmus, eugenika

Az egymással vetélkedő egyedek közt ható természetes szelekció gondolatát a társadalomban zajló folyamatokra is alkalmazni kezdték. Herbert Spencer angol filozófus volt ennek az elméletnek az egyik leghíresebb teoretikusa, ő nevezte el szociáldarwinizmusnak. Tőle származik a sokszor emlegetett "survival of the fittest" kifejezés is.

A szociáldarwinizmus fő problémája az volt, hogy a társadalmi szelekció nem csupán a művelt, sikeres elitréteget hozza létre, hanem a társadalmi haladás és az ezzel járó szociális vívmányok egyszersmind csökkentik a természetes szelekció hatását és így egyre több gyenge képességű ember kap lehetőséget a szaporodásra. Sőt, éppen a legalsóbb néprétegek körében a legnagyobb a szaporodási ráta. Az eredmény a szociáldarwinisták szerint nyilván az emberi faj fokozatos elkorcsosulása.
xenia.sote.hu/~torlasz/biol-mernok/evolucio/rasszizmus.html#social-Darwinism

kelevaleez 2012.09.19. 20:43:54

ez a téma újra és újra felmerül, és már sokszor el is mondtam:

azok, akik most nyugdíjasok, finanszírozták a most ugráló "aktív" generáció tanulását, közlekedését, születését, orvosi ellátását. szóval mindent ami miatt most billentyűzetet ragadhatnak és marhatják a "nyuggereket".

nekem nem lesz nyugdíjam és a szüleimet is eltartom. mondjuk hálából, mert megszültek, felneveltek, iskoláztak.

Épelméjű 2012.09.19. 20:44:09

@Box Tobient:

@Box Tobient:

egyet tehetsz. Felejtsd el mi megy ebben a rohadt országban. Az idiótákból mindig több lesz mint az értelmesből. Teljesen felesleges a szádat tépni, ezzel a témával vagy bármilyen más országot érintő kérdéssel foglalkozni.
Figyelj arra, hogy családodnak és Neked mindened meglegyen, a többi le van szarva.
Ahogy szarnak rád a nyugdíjasok, Fidesz, MSZP szavazók, deviza hitelesek, és többi degenerált, úgy szarj rájuk Te is.

Nem vetted észre, hogy többségben vannak a degeneráltak? Hát ideje lenne, mert lassan rólad is azt hihetik:)

A megoldás amúgy nagyon egyszerű, kell egy párt, a neve legyen:
Alkalmazottak, vállalkozók és fiatalok pártja

A párt elsődleges célja, a párt nevében is szereplő "társadalmi" csoportok érdekvédelme a többivel szemben. Nagyon fontos, a többivel SZEMBEN!
Pl nyugdíjasokkal.
A nyugdíjasok rá kell, hogy basszanak, eleget szívtak már a NEM nyugdíjasok.
Stb...

szóval, új párt, neve:
Vállalkozók, alkalmazottak és fiatalok pártja.

csak e 3 csoport érdekét nézi.
Hányan vannak a potenciális szavazók?
Van kb 1.000.000 egyéni vállalkozó
kb 550.000 társas vállalkozás
kb 2.000.000 versenyszférában dolgozó
és kb 1.800.000 18-30 év közötti

van átfedés, de így is vannak legalább 2,5-3 millióan!

Szóval itt a megoldás!!!

Lenne bőven ki támogatná, bármi összejöhet ennyi szavazattal, akár 2/3-ad is:)

thomaszka 2012.09.19. 20:45:08

Egyébként, ha nem lenne ennyi tetves adó meg TB csalás, akkor nem lenne gond. Lásd azokat a normális országokat, ahol nem népi sport az adócsalás. Azért, ha az ottani kezdőnyugdíj csökken, még abból is meg lehet élni. Lásd a nyaralóhelyeket benépesító német, angol nyugdíjasokat. Ott ha valaki fizette a nyugdíjra valót, kapott is érte valamit.

telkoe 2012.09.19. 20:45:40

@Box Tobient: +1. A nyugdijashorges meg pont olyan tipikus mint amennyire szanalmas. Nekem jaaaaaarrrr!!!

Laresz 2012.09.19. 20:48:01

@Épelméjű: jó ötlet, egy biztos szavazótok már van :-)

2012.09.19. 20:48:14

Ha a nyugdíjasok szent tehenek, akkor a segélyen élősködő párszázezer cigány micsoda?

2012.09.19. 20:49:37

@imperial:

"Horváth Aladár közölte, kezdeményezik, hogy a "többszörösen hátrányos helyzetű családok" számára alanyi jogon járó alapszolgáltatás legyen a legelemibb szükségleteiket kielégítő ivóvíz- és áramszolgáltatás, és legalább 17 és 20 óra között biztosítsák a közműszolgáltatást azoknál a családoknál, ahol tartozások miatt korlátozták."

Halál a nyugdíjasokra, a libsik inkább fizetik cigányéknak az ingyen mindent.

Putyilov gyári melós 2012.09.19. 20:51:12

@Épelméjű:

Szerintem kezdj bele családi alapon!

Elvágod apád, anyád, nagyanyád, nagyapád torkát + a feleséged szülei, nagyszülei torkát, oszt mingyár 8 ember jövedelmével jut több a TŐKÉNEK!

Nem neked!

Ja és ha már így belelendültél,akkor időben csapd földhöz a gyerekeidet is, mivel 20-30 év múlva ugyanezt teszik veled!

Box Tobient (törölt) 2012.09.19. 20:52:03

@mirigy187: Lehet cukrozni a taknyot, de nem érdemes. A lényeg az, hogy majdnem 3M főnek majdnem 4M ellátást fizetnek éves szinten ~3270MrdFt értékben, amihez hozzászámolhatunk még ~1000MrdFt-ot az ingyenes eü-re, ~500MrdFt-ot az egyéb kedvezményekre. Sok.

Putyilov gyári melós 2012.09.19. 20:53:16

@imperial:

És a pártok százezres jól fizetett nyalonchada, plussz az állam csecsére becsatlakoztatott kamuvállalkozásaik, a pártholdudvarok, haveri cégek?

ŐK AZ ÁLLAMI ÚJRAELOSZTÁS IGAZI NYERTESEI!

Kandabula 2012.09.19. 20:56:52

Látom, elvagytok saját gondolataitok bugyrában. Az igazság máshol van. A felesleges, baromi pénzekbe kerülő államosításokban, a "kikergetett" igazi (értsd: tényleg sok embert foglalkoztató) munkaadókban, a beruházásellenes határozatokban, a jogi bizonytalanságban. Ehhez képest a nyugdíjasok dolga bakfitty.

mirigy187 2012.09.19. 20:59:29

@Box Tobient: Én nem cukrozom csak erre az állításodra sehol sem találtam utalást mármint hivatalost:

"- A nyugdíjasok mindössze 15%-a, 450 ezer ember rendelkezik legalább 40 szolgálati évvel és korbetöltött. A többieknél ebből valami hibádzik..."

Ellenben egy rakat fórumon megtaláltam ugyanezt a szöveget szóról szóra :)

Putyilov gyári melós 2012.09.19. 21:00:31

@Box Tobient:

Sok, igaz!

De nem sok ezernél is kevesebb földbirtokosnak és szövevényes céghálóiknak 600 milliárd, nem sok párszáz multinak és magyar nagyvállalatnak évi 1000 milliárd?

Nem sok párszáz MTVAas propagandistának évi 64 milliárd és hosszan lehetne sorolni!

mirigy187 2012.09.19. 21:01:52

@mirigy187: Csak mert körbekampányolod a netet még meg lehet cáfolni és ahogyan néztem sokan cáfolták :)

thomaszka 2012.09.19. 21:02:43

@péesz: Ingyenes egészségügy. Ja amikor a 25 éves odavágja magát a kocsival és rámegy kb. 10-szer annyi TB mint amit befizetett. Mit kéne tenni. Kifutott a TB-je lekapcsolni a gépről.
Ember! Aki dolgozott 30-40 évet jó sokat fizetett. Az emberek nagy része( már aki fizet ) nem használja el az általa befizetett pénzt.

Az utazással egyet lehet érteni, de pont ma volt egy másik poszt. Mindenhol van kedvezmény.

Patreides · patreides.blog.hu 2012.09.19. 21:04:20

Talán meg kellene szüntetni a kórházakat is, egy csomó pénzt elvisznek azok is.
Aki megbetegedett, hát így járt.
Modern korban élünk, az erős és rátermett megmarad, a többi elpusztul. Hol itt a probléma?
Tapossunk át rajtuk, a lúzer roskatag majmokon.
Ugye?
Valahogy így...?

A következő csoport nyilván a gyerekek lesznek, akiket a célkeresztbe lehet állítani bűnbakként.
Nem dolgoznak, oszt' mégis enni akarnak... Hát jól van ez így, emberek?
A mi pénzünkből?
Pusztuljon, minden rajtunk élősködő!
Valahogy így...?

Putyilov gyári melós 2012.09.19. 21:05:42

@Putyilov gyári melós:

Aki ismer magyar nagyvállalkozókat az tudja, hogy a magyar milliárdos lusta, elkényelmesedett és csak az állami bizniszre hajt!
Semmit nem kockáztat, hanem veszteget és megvesz törvényalkotókat, törvényeket gyártat magának az államlefejésére.
Tulajdonképpen nem is klasszikus értelemben vett vállalkozó, hanem AZ ÁLLAMKAPITALIZMUS HŰBÉRESE, ADÓBÉRLŐJE!

Épelméjű 2012.09.19. 21:06:07

@Laresz:

:)

szerintem simán lenne egy ilyen pártnak 2-3 millió szavazója.

Box Tobient (törölt) 2012.09.19. 21:07:47

@mirigy187: "- A nyugdíjasok mindössze 15%-a, 450 ezer ember rendelkezik legalább 40 szolgálati évvel és korbetöltött. A többieknél ebből valami hibádzik..."

mármint állományba kerülésekor betöltötte a rá vonatkozó hivatalos korhatárt.(azóta már nyílvánvalóan korbetöltöttnek minősül)

Még egy adat: 29 év átlag szolgálati idő (munkában töltött nyilván kevesebb)

Az idézett irás nem a sajátom, idéztem a linkről, csak advoban 10 fejlesztő gyógypedagógus veszett meg és képes 10*re is ugyanazt szájbarágóan, összeszedetten leírni.

mirigy187 2012.09.19. 21:08:14

@Patreides: Igaz elfelejtik a nagyokosok, hogy ők is meg fognak öregedni igaz azt meg kell élniük már ha két hamburgerzabálás között nem kapnak infarktust

Putyilov gyári melós 2012.09.19. 21:09:42

@Épelméjű:

Dehogy!
vallalkozokpartja.hu/

Jelenleg épp a Fidesz seggevégei, de kinyalták a szocik,és a szadesz,MDF seggét is.

Épelméjű 2012.09.19. 21:09:48

@Putyilov gyári melós:

Látod látod, mennyire buta vagy:(
Sajnálom, hogy nem érted:(

Az a baj, hogy te szocialista-kommunista vagy, ergo elvárod, hogy más dolgozzon érted szüleidért, stb.
Pedig ha figyeltél volna az elmúlt 50-100 évben, akkor tudhatnád, az a társadalom halálra van ítélve ahol sok milliókat kell eltartania kevesebb milliónak...

Én nem várom el Tőled, hogy az Én szüleimért dolgozz, meg nagyszüleimért.
Te miért várod el tőlem, hogy a Te családodért Én dolgozzak?

Gondolom kommunista beállítottságú vagy, de sebaj, van éppen elég lelki társad aki majd vigasztal, sajnos:(

Rwindx 2012.09.19. 21:11:20

@Patreides: Logika nuku? A kórházak és az egészségügy nem azért van hogy "adakozzunk". A TB rendszerén keresztül a polgár szolidaritási elemeket is figyelembe véve fizet hogy az életének legnagyobb részében munkaképes legyen. Aki munkaképes dolgozik, aki dolgozik, adót és járulékot fizet, fordítva nem. Tehát a kórházak gondolatmeneted szerinti leépítése pénzben kifejezhető kárt okozna, ellenben ha vannak valamiből fent kell tartani. Így az egyén egészségessége az állammal közös érdeke az egyénnek, de a költségét az egyének összessége állja.

péesz (törölt) 2012.09.19. 21:12:32

@thomaszka: Igen. Akkor kezdjük az alapoktól.

Úgy működik a rendszer, mint egy biztosítás. Ezért is az a neve, hogy egészségbiztosítás.

Vegyük példának a lakásbiztosítást. Élsz a kis lakásodban/házadban, elvagy, mint a befőtt. Ha a jó Isten is megsegít, akár élted végéig is ellehetsz ott. Ha nem történnének olyan csúnya dolgok, mint vihar, ami letépi a házikód tetejét, vagy éppen egy hülye szomszéd égve hagyja a gázt, és leég a fél utca... Ha van biztosításod, kifizeti a biztosítód (már persze ha az apró betűs részben ez pont nincs a kivételben...:) - tehetnéd azt is, hogy nem fizetsz biztosítást. Ez esetben ha leég, rábasztál.

Ugyanez érvényes az egészségbiztosításra: ha fizetsz, biztosítva vagy. Akinek van jövedelme, annak fizetnie kell (legalábbis normális rendszerben), az, hogy korábban fizettél egy-két, akárhány évig, az tök mindegy. Ugyanis az egészségbiztosítás mindig úgy működik, hogy az éppen aktuális befizetésből finanszírozza az éppen aktuális ellátást. Nincs előre megváltott bónusz, mint a mi jelenlegi nyugdíjrendszerünknél.

Az meg, hogy ki hova csapja magát... Látod, pont erre találták ki; viszonylag keveset fizetsz (legalábbis ahhoz képest, ha mondjuk történik veled valami komoly baj, és ki kéne pengetni két ház árát egy kórházi kezelésre...), és ezért biztosítva vagy.

De ha 3 millió egyébként jövedelemmel rendelkező embertől nem kérünk, mert ő már fizetett... ja, bocs, akkor vett már sok kiló kenyeret az adózott jövedelméből, azt miért nem adjuk oda neki, ingyen?

Patreides · patreides.blog.hu 2012.09.19. 21:12:39

Nagyon úgy fest, mintha az utóbbi időben szervezett hangulatkeltés folyna a nyugdíjasok ellen.
Valakik elérkezettnek látják az időt, hogy a társadalmi csoportok szembeállításának eddigi gyakorlatában ("Oszd meg és uralkodj!", ugye...) egy újabb lépcsőfokra lépjenek, és - a legalantasabb emberi érzésekre apellálva - most a fiatalabbakat és az időseket fordítsák egymás ellen.
A gyalázat rátok száll, mind, rátok, akik ezt teszitek, és ehhez asszisztáltok.

Putyilov gyári melós 2012.09.19. 21:13:24

@mirigy187:

Azért ennyire mohók, mert most akarna mind vagyont harácsolni magának, mert tudják,hogy amint öregednek, ők is zsákmányállattá válnak!

Szociáldarwinizmus a vallásuk, neoliberalizmus a politikai felfogásuk, a végtelenségre felpörgetett indivindualizmus, egoizmus az életfilozófiájuk!

mirigy187 2012.09.19. 21:13:55

@Box Tobient: Ok elhiszem hogy nem te írtad de sehol nem találom a neten az illető által megadott adatokat. Minimum 20 nyugdíjast ismerek munkatársak, ismerősök és mindenki betöltötte a 40 év szolgálati időt de lehet én járkálok rossz helyen. Ja nem vagyok nyugdíjjas még a közelébe sem járok csak érintettség okán nem értem miért kell fújtatni azokra akik tisztességesen lenyomtak minimum 40 évet. A rendőrök és azok akik 20 év után mentek nyugdíjba az más tészta igaz arról i van véleményem de azt most nem írom le.

mirigy187 2012.09.19. 21:16:52

@péesz: Nem kellett volna leszavazni annó az vizitdíjjat és a kórházi ellátást az a nyugdíjasokat is érintette volna.

péesz (törölt) 2012.09.19. 21:18:34

@thomaszka: Utazásban tényleg van kedvezmény. Talán még két országban rajtunk kívül.

Azt viszont továbbra se látom, hogy ha van is ilyen kedvezmény más országokban, az miért logikus és magától értetődő?

Mondok neked egy példát:

Azért adunk a gyerekeket nevelő szülőknek kedvezményt (azt hiszem, jelenleg 50%-ot) mert mondjuk két gyerek esetén kifizetni a teljes áru jegyet óriási megterhelés lenne. Járjanak a gyerekek iskolába, neveljenek a szülők iskolázott, később a társadalom számára is hasznos (értsd: majdan dolgozó, így adófizető állampolgár) emberkéket. Kipipálva, érhető, mindenki számára.

Elmondanád, a nyugdíjasok ingyenes utaztatásához milyen össztársadalmi érdek fűződik?

No_Fidesz_No_Problem 2012.09.19. 21:18:44

@laci0011:

Valóban.

Jakab Andor számolta ki:

jakabandor.blog.hu/2012/07/31/lehetne_500_000_forint_nyugdijad

Agyatlanul bégetni a nyájban és visszaböfögni a propagandát persze sokkal kényelmesebb és biztonságosabb, mint a gondolkodás.

Putyilov gyári melós 2012.09.19. 21:18:53

@Patreides:

Elég ha megnézed, hogy milyen érdekcsoport kezében van a blogmotort üzemeltető Index és rájössz.

Mondjuk az Index tulaja, dr. Spéder Zoltán épp 30 milliárdért áll sorban az államnál.
Az állami újraelosztás nem büdös, ha a bankja, céghálója kapja!
index.hu/impresszum/
cemp.hu/hu
www.fhb.hu/nyitooldal

Box Tobient (törölt) 2012.09.19. 21:19:44

@mirigy187: ONYF részletes állománystatisztika, szolgálati idő bontás.

Akik lenyomtak minimum 40 évet, azokkal nincs semmi gond. Egy ekkora országban ehhez még hozzájöhet ~200e fő, akik ilyen-olyan okból ennél lényegesebben kevesebbet tudtak teljesíteni. Na, még mindig a jelenlegi létszámnak a felénél tartunk egy kis jóindulattal.

Putyilov gyári melós 2012.09.19. 21:20:54

@péesz:

Nélkülük több száz vasútvonalat kéne bezárni.
Aztán a nem nyugger kereshetne magának kicsit drágább utazási eszközt.

péesz (törölt) 2012.09.19. 21:21:02

@mirigy187: Így van. Én nem voltam szavazni, mert nem értettem egyet vele, azonnal be is vezetném a kötelező egészségbiztosítási járulékot.

Nem mellesleg orvos barátom azóta is visszasírja a vizitdíjat... Azt mondja, soha olyan jó dolguk már nem lesz, mint akkor volt!

Rwindx 2012.09.19. 21:21:52

@mirigy187: pont a nyugdíjasok kaptak volna mentességet alóla...

Box Tobient (törölt) 2012.09.19. 21:23:58

Azt azért nem árt megjegyezni, hogy a vizitdíj legfőbb funkciója az lett volna, hogy kitöltse az eükasszából a nyugdíjkasszába átirányított járulékok keltette finanszírozási hiányt.

mirigy187 2012.09.19. 21:24:11

@péesz: Van a családban orvos szóval tudom, hogy nem jártak rosszul.

hackbard.celine 2012.09.19. 21:24:49

@Box Tobient: az öregségi, özvegyi és árvasági nyugdíj jellegű ellátásokra jogosultak száma nem ennyi. A nekik kifizetett összeg ~1000 Mrd-al kevesebb.
A költségvetésben az erre fordított összeget (2011-ben kb. 2350 Mrd Ft) fedezték a befolyt munkáltatói nyugdíjjárulékok.
Ajánlom szíves figyelmedbe a születéskor várható élettartam statisztikát:
www.ksh.hu/docs/hun/xstadat/xstadat_eves/i_wdsd008.html
1990-ben a férfi lakosság átlag életkora 35 év volt, várható átlagos élettartama 65 év. Láthatod, hogy a mostani nyugdíjas korosztályt alkotó férfiak esetében a rendszerváltás óta évtizedekig járulékokat fizetők legalább fele várható élettartam alapján nagy valószínűséggel egyáltalán nem részesülhetett nyugellátásban.
Lehet tolni a demagóg és megosztó faszságokat, szembeállítva az időseket az aktívakkal, de kicsivel több empátiával és tisztelettel előrébb jutna a magyar társadalom.

mirigy187 2012.09.19. 21:25:21

@Rwindx: Én úgy tudom hogy a vizitdíjjat először nekik is kellett fizetni de lehet már rosszul emlékszem akkoriban már mindenki mindenfélét mondott mindegyik oldalról

Húsleves 2012.09.19. 21:26:46

Elgondolkoztató, hogy ha ezek az indexes bölcsész hülyegyerekek találnának egy gazdasági elemzést, hogy a rabszolgatartás visszaállítása mennyivel gazdaságosabb lenne, mint a jelenlegi munkabéralapú, rendkívül pazarló modell, akkor valószínűleg már hajtanák is az anyjukat a piacra. Agyatlan hülye droidok.

Box Tobient (törölt) 2012.09.19. 21:27:17

@Rwindx: elvileg nem volt mentességük, de kaptak egy rendkívüli emelést (1.5 vizitdíj). Ezt érdekes módon elfelejtették visszavenni a vizitdíj eltörlésekor.

Reggie 2012.09.19. 21:28:19

@Patreides: Nem hinnem, hogy kulonos hangulatkeltes lenne. Mindenki a sajat boren erzi, hogy a fizetesek realerteke folyamatosan csokken, a nyugdijaket persze megorzik. Na ez zavarja a dolgozo embereket.

Box Tobient (törölt) 2012.09.19. 21:28:44

@hackbard.celine: Ezzel nem fedted le az összes ellátást.

GabikA 2012.09.19. 21:28:50

jaj, jaj mar negint a nyugger-hollokoszt

hackbard.celine 2012.09.19. 21:29:37

@Box Tobient: 1991-ben 10 év szolgálati idő kellett a nyugdíjhoz, beleszámított a gyes-en töltött idő és az egyetemi tanulmányok ideje is. Akkor 20 évre emelték, de megmaradt a szolgálati idő számítási módja. Bevezették az előnyugdíjat, később a korkedvezményes nyugdíjat.
Szóval a jogosultságot nem az aktuális szabályok, hanem a jogfolytonosság alapján kellene értékelni.

Húsleves 2012.09.19. 21:32:42

@Reggie:
Szerintem jó lenne, ha nem beszélnétek páran "a dolgozó ember"-ek nevében, mert én is dolgozok, és továbbra is a munkámból szeretnék megélni, nem beteg emberek és nyugdíjasok kifosztásából.
Úgyhogy elmentek ti jó büdös picsába, élősködő hülye faszfejek.

GabikA 2012.09.19. 21:33:03

"1990-ben a férfi lakosság átlag életkora 35 év volt, várható átlagos élettartama 65 év"

szokasos csusztatas: az 58 evesen nyugdijbavonulo varhatoan 76 eves oraig el (29 szolg ev)

Sebajj Tóbiás 2012.09.19. 21:33:05

@Box Tobient: Ja-ja! Azóta is abból a havi 450 Ft-ból dőzsölnek! Csak tudnám mit csinálnak azzal a rengeteg emeléssel?

Putyilov gyári melós 2012.09.19. 21:34:54

@Húsleves:

Az Indexes hülyegyerekek csak bértollnokok!

Komoly médiaagymosó iparágat üzemeltetnek a neoliberális, kozmopolita gazdáik a társadalom folytonos összeugrasztására.

hackbard.celine 2012.09.19. 21:34:57

@Box Tobient: mert a többi ellátás szociális és nem nyugdíj jellegű, hiába volt az a címkéje.
Egyébként (csak érdekességként) : kevesen emlékeznek rá, hogy a katonai és rendvédelmi korkedvezményes nyugdíjra jogosultak után kétszeres járulékot fizetett a munkáltató.
A bányászok után is, ezért elképesztő hogy a nyugdíjas uránbányászokat "visszaterelik" a munka világába. Működő tüdő és ízületek nélkül nyilván könnyen találnak munkát.

GabikA 2012.09.19. 21:36:04

szoval 29 szolgalati ev all szemben 18 nyogdijas evvel (pedig egyszeruen szamolhato,hogy csak 9.66 eve fizettek)

hackbard.celine 2012.09.19. 21:36:16

@GabikA: ilyenkor látszik a közoktatás csődje, egy egyszerű statisztikai adatot képtelen vagy értelmezni...

Putyilov gyári melós 2012.09.19. 21:36:59

@GabikA:

Hehe, az akit csúsztatással vádolsz, az részletes táblázatot tett be.

Te viszont semmit, csak hazudsz.

Box Tobient (törölt) 2012.09.19. 21:38:25

@hackbard.celine: A létező leggusztustalanabb produkciók egyike, amikor a nyugdíjas érdekképviseletek vezetői véresre tapsikolták a praclijukat azon, hogy a jelenlegi aktívak kb. 10 évvel késöbb vonulhatnak nyugdijba kb. 30%-al kisebb ellátással mint a jelenlegi állomány nagy része.

hackbard.celine 2012.09.19. 21:38:50

@GabikA: 1991-ben 60 évesen lehetett nyugdíjba vonulni 10 év szolgálati idővel. A várható élettartam 65 év volt, azaz 5 évig "élvezhette" egy átlagos korbetöltött férfi a nyugdíjas sztárgázsit. Mi ebben az olyan nehéz?

Putyilov gyári melós 2012.09.19. 21:38:54

@GabikA:

Ne magadból indulj ki és ne a Szentkirályi utca 7 számjegyű fizetésű élősködőit vedd statisztikai adatnak!

Kiszámoló · http://kiszamolo.hu/ 2012.09.19. 21:39:14

Éppen a héten írtam arról, mennyi adót fizetünk a nyugdíjasoknak: kiszamolo.hu/ezert-fizetsz-ennyi-adot/

Box Tobient (törölt) 2012.09.19. 21:40:57

@hackbard.celine:
"a katonai és rendvédelmi korkedvezményes nyugdíjra jogosultak után kétszeres járulékot fizetett a munkáltató."

Ez alsó hangon is marhaság.

Egy ideig a rendvédelmisek nyugdíját az adott tárca költségvetéséből átutalták a nyugdíjkasszába (egyik zsebből a másikba), de a kötmanyupok lenyúlása óta ez is megszünt.

Kiszámoló · http://kiszamolo.hu/ 2012.09.19. 21:41:27

@hackbard.celine: rosszul számolsz. A KSH adatai szerint egy ma 65 éves férfi még 17 évig él, egy nő még 18,5 évig.

Te meg az átlagéletkort mondod, ami úgy jön ki, hogy meghal a csecsemő, a 10 éves, a 20 éves, meg az 56 éves és ezek lerontják az átlagot.

Egy 62 évesen nyugdíjba vonuló ember még majdnem 20 évet él átlagban.

dr kíváncsivagyok 2012.09.19. 21:42:13

Van itt pénz, emberek ! csak jó helyen kell keresni : mutyizás - korrupció , külföldre menekített ezermilliárdok , közbeszerzési anomáliák, fekete gazdaság , stb...

Rwindx 2012.09.19. 21:42:37

@mirigy187:
@Box Tobient:
Részben mentesség korrektebb megfogalmazás lett volna részemről.

A vizitdíj részemről is elfogadható lett volna ha párhuzamosan:
-csökkentik a kivételek számát, ezzel egyszerűbbé és olcsóbbát teszik az adminisztrációját.
-növelik a vizitdíj mértékét, hogy az adminisztráció költsége arányaiban csökkenjen a bevételhez képest.
-csökkentik az egészségügyi járulékok mértékét, úgy hogy nullszaldós legyen a bvevétel, magyarul ne járjon átlagos költségnövekedéssel. Így az egészégés életmódot folytatók várhatóan jobban járnak, és ez már egyfajta ösztönzőként jelentkezett volna.

dr kíváncsivagyok 2012.09.19. 21:43:59

@Kiszámoló: " rosszul számolsz. A KSH adatai szerint egy ma 65 éves férfi még 17 évig él, egy nő még 18,5 évig.2

Ez kurvára nem igaz...Magyarországon a férfiak átlagélettartama 69 év ! A nők 75...

Kiszámoló · http://kiszamolo.hu/ 2012.09.19. 21:44:48

@dr kíváncsivagyok: akkor olvasd el még egyszer, mit írtam....

hackbard.celine 2012.09.19. 21:45:00

@Box Tobient: jelentősen változott a népesség korfája és a fejlettebb eü-nek hála nőtt a várható élettartam. Alapvetően nincs gond a korhatár emelésével, csak nem szabad visszamenőlegesen számon kérni a jelenleg nyugdíjas korosztályra vonatkoztatva.
A 40 év szolgálati idő viszont jelenleg túl sok, mert már nem számít bele pl. az egyetemi idő, ami orvosoknál lehet 7-9 év is.

Box Tobient (törölt) 2012.09.19. 21:46:50

@dr kíváncsivagyok: Mást jelent a születéskor várható átlagéletkor és mást az, hogy egy 65 éves várhatóan még hány évig él.

Sebajj Tóbiás 2012.09.19. 21:47:30

@GabikA: Ha már számok:
2009-es adat, 65 éves korban várható élettartam férfiaknál 14 év, nőknél 18,2 év. Ezzel az európai országok közül csak Lettországot, Litvániát és Bulgáriát előzzük meg.

madarasi.abel 2012.09.19. 21:48:26

Járni jár, csak nem jut.
A nyugdíjasok jogos elvárása lehetne, hogy a ledolgozott hosszú évek után egy keveset pihenhessenek is.
Csak. Jelenleg szívás van. Mindenki szív (na jó, a leggazdagabbakon, s a félgazdag sokgyerekeseken kívül). Én sem élek jobban, mint x éve, a nettóm csökkent, nem hogy az inflációt követte volna.
S mindezek mellett azzal szembesülni, hogy minden rohadt párt első számú stratégiája a nyugdíjak REÁL-értékének megőrzése, nos, elég nehéz szó nélkül hagyni.
Mindezt úgy, hogy közben pszichésen, meg pénzügyileg is arra kell készülnöm, hogy én valószínűleg semmilyen nyugdíjat nem fogok kapni, vagy kapok egy rekesz sörre valót, de csak ha betöltöttem a 115 évet, és volt 93 év jogviszonyom.
De visszatérve a mondandóm lényegére: járni jár, csak nem jut.

hackbard.celine 2012.09.19. 21:49:23

@Kiszámoló: "65 éves kort elért"
De odáig is el kéne jutni nemde? Na ebben nem túl erős a magyar lakosság.
Nem ugyanarról beszélünk.

Box Tobient (törölt) 2012.09.19. 21:49:39

@hackbard.celine:
"Alapvetően nincs gond a korhatár emelésével, csak nem szabad visszamenőlegesen számon kérni a jelenleg nyugdíjas korosztályra vonatkoztatva."

Alapvetően egy már nyugdíban lévő szemszögéből érthető álláspont, csak minimum álságosnak minősíthető, durvábban fogalmazva gusztusztalannak.

nyubocs 2012.09.19. 21:50:31

@Kiszámoló:
A statisztika egy olyan tudomány, amely matematikai úton is be tudja bizonyítani, hogyha 7 napig szorulásom volt, 7 napig pedig hasmenésem, akkor az emésztésem tökéletesen rendben van.

Putyilov gyári melós 2012.09.19. 21:50:57

@Kiszámoló:

Ez épp azokra vonatkozik, akik itt nyuggereket zabálnának, mert azt hiszik,hogy soha nem lesznek öregek!

Na, ők a jelen helyzet szerint tényleg nem lesznek azok, mert a szociáldarwinista államban amint nem tudják magukat megvédeni, majd fejbekúrja őket egy akkori fiatal és egyszerűen megeszi az öregebbet!

Talán épp a gyerekeik!

Még csak nem is haragudhatnak rájuk, hisz állatnak fogják nevelni őket.

nyubocs 2012.09.19. 21:52:41

Minden nyuggerfikázónak ajánlom figyelmébe:

youtu.be/48Bw7veUQo4

NYJetsTD 2012.09.19. 21:53:31

Még az a szerencse, hogy a közbeszerzések elcsalt 100 milliárdjaival, kamu szerződések ezreivel, hihetetlen méretű bürokratikus kiadásokkal, az elbaszott adórendszer 500 milliárdjával, a segélyezés ellenőrizhetetlenségével, a piacról felvett hitelek kamatainak duplázódásával nincs semmi gond...
Lehet, kell is vizsgálódni nyugdíj fronton, biztosan találnánk is havi pár száz milliót. De aki szerint a felsoroltakat nem fontosabb átalakítani, az nincs tisztában az arányokkal. Az állam nagyon rossz gazda, Magyarországon különösen. Amíg nem lesz korrekt, hiteles és végre büntetést is kiszabó kontroll képviselőinek költekezései felett, addig nem lesz itt változás. Egyelőre megy a kéz kezet mos minden szinten, közben pedig röhögve olvasgatják, ahogy a kommentelők szétmarcangolják egymást nyugdíjas-rendőr-tanár-tűzoltó stb. ügyben.

hackbard.celine 2012.09.19. 21:55:39

@Box Tobient: még szerencse, hogy jópár évtizedem van hátra nyugdíjig, de ahogy most állnak a dolgok soha nem leszek jogosult, mert 2024-ben a felosztó-kirovó össze fog omlani, ugyanis addigra jó 25%-al több igénybe vevő lesz a befizetőkhöz képest a mostani állapothoz képest.

Box Tobient (törölt) 2012.09.19. 21:55:51

Ahhoz, hogy Mo. költségvetési szinten versenyképes legyen a régióban (40%+ körüli redisztribúciós ráta), ahhoz kb. 2100-2400MrdFt-ok kellene a költségvetésből lefaragni, ennek cirka a harmadát a nyugdíjkasszáról.

Húsleves 2012.09.19. 21:56:08

Akkor még egyszer írom, hogy a leghülyébb indexes bértollnok faszfej is megértse: én is dolgozom, én is fizetek adót, de(!) továbbra is munkából akarok megélni, nem nyugdíjasok és betegek kifosztásából.
Ez a ti stílusotok, mert dilettáns hülye barmok vagytok, fingotok nincs a gazdaságról, hülyék vagytok mindenhez, csak arra lenne eszetek, hogy elvegyétek kiszolgáltatott emberek pénzét.
Ha valóban tenni akartok valamit az országért, akkor dögöljetek meg, néhány élősködővel kevesebb.

Putyilov gyári melós 2012.09.19. 21:56:48

@Kiszámoló:

Csak épp hazugságot írtál, mert nem nyugdíjasnak fizetsz adót, hanem az államnak!

És arról egy szó nincs a cikkedben, hogy a magyar GDP manapság 27 ezer milliárd környéke, amelyből a az EGY TIZEDE megy nyugdíjra!

Te erre gerjedsz, a 9/10e hidegen hagy!

Pedig ez majdnem 25 ezer milliárd,évente!

No hova lesz?

Sebajj Tóbiás 2012.09.19. 21:59:03

@madarasi.abel: Milyen reálérték megőrzés? 2010-ben 95,7% volt a 2009-es 100%-hoz képest. Azóta se nagyon változott. Ne higgy el mindent.

lógós versenyszférás és állami dolgozó adócsaló 2012.09.19. 22:01:58

@Box Tobient: nagyon jó videó! a fizikai munkások lógnak! hajrá értelmiség! még több hitelt

márta)) 2012.09.19. 22:15:47

bármilyen okból eltartott honfitársaink"

Na. Igen! Ez nagyon lényeges.
Ez az ügy" (is) kormányokon átívelő megoldatlan? probléma.
Azok a honfitársaink" (milyen szépen tetszik fogalmazni) :) aki a zseniálisan levezényelt rendszerváltás óta, szinte generációkon keresztül nem ismerik a munka világát.

Az a társadalmi csoport kik ilyen, olyan okból, álrokkantnyugíjasok.

A rendvédelmisek gyerekkori nyugdíjazása.

Mind, mind olyan tényező, mely szépen ürítgette/ürítgeti azt a bizonyos kasszát.

S nagyon úgy néz ki a helyzet, hogy kik tisztességgel ledolgozott akárhány évtized után bátorkodnak nyugdíjba menni) nekik nem marad már szinte semmi.
Szóval érdekes lenne?, vagy inkább felháborító, ha Ők" lennének a legnagyobb vesztesek.
Igen! a választások előtt ez mindig nagyon kényes téma.

Csak nem kell elfelejteni, hogy a "nyugdíjasokkal",kampányolni, már lejárt lemez lesz.
A társadalom egy hatalmas csoportjának elege van belőle. Azoknak főleg, kik dolgoznak, nem keveset, s most a legnagyobb vesztesei a kormány politikájának.
Az a társadalmi csoport, ki mélyszegénységben, szegénységben él. Vagy kik lassan, de biztosan haladnak az elszegényedés felé.
Szerintem.
hm?

Nekrofil Sírásó Phd. (törölt) 2012.09.19. 22:16:08

@Húsleves: De akkor se ugassál, ha 80%-ot vonnak a bruttó béredből az ingyenes utazásra és nyugdíjemelésre...

madarasi.abel 2012.09.19. 22:16:33

@Sebajj Tóbiás: forrast kernek ra, kulonbben nem tudom elhinni.
A torveny ugyanis kotelezi a nyugdijak realertekenek megtartasat.
Szoval, linket, vagy nem hiszem.

Valószínűtlenségi Hajtómű 2012.09.19. 22:17:01

@lárvalányhaj: szerintetek nem gáz az, hogy egy 80 éves nyugdíjas annyit kap meg nyugdíjban, mint egy pályakezdő fiatal?

Nem gáz. Az a gáz, hogy egy pályakezdő kap ennyit.
Szerintem a bérekkel vagyunk lemaradva.
De ez egy róka fogta csuka mese.

szakállas trollbácsi (törölt) 2012.09.19. 22:19:34

Mióta az OPNI-t és a veszteséges idősek otthonait bezárták, láthatóan emelkedik az egymásnak halált kívánó trollok száma. Baszódjatok meg! (De életben maradhattok)

zsoltix 2012.09.19. 22:20:18

@madarasi.abel: Egyetértek.
@Sebajj Tóbiás: Most is nagyobb az infláció, mint amennyi emelést adtak. De nem erre célzott. Egyébként valószínűleg fogják még idén is emelni a nyugdíjat pótlólagosan, hogy a reálértéke jobban közelítsen az inflációs adathoz. Nettó fizetés csökkenése (aminek még az ezévi átlag 4,4% növekedése is reálbércsökkenést jelent) jóval nagyobb mértékű 4% reálnyugdíj-csökkenésnél.

márta)) 2012.09.19. 22:21:04

Mondjuk el tudnám képzelni, hogy az én befizetéseimet, ne élje fel egyetlen egy, akármilyen nyugdíjas sem.

Húsleves 2012.09.19. 22:27:00

@Nekrofil Sírásó Phd.:
Örülök, hogy betalált amit írtam, remélem minél több hozzád hasonló hülye gyökér magára vette. Nem lesz 80% az adó, mert akkor majd karóval a seggetekben fogtok dülledt szemmel vinnyogni.
Normális ember nem foszt ki öreg és beteg embereket, ilyen csak a hozzád hasonló élősködő tetveknek jut egyáltalán eszébe. Ne a nyugdíjasokkal foglalkozzál, hanem dolgozzál a kurva anyádat.

madarasi.abel 2012.09.19. 22:32:31

@Sebajj Tóbiás: csak hát a fölötte levő sor számít, és az nem is nagyon ment 100 alá. Hacsak akkor nem, amikor elvették a 13. havi nyugdíjat.
Vagy nem jól tudom?

madarasi.abel 2012.09.19. 22:34:27

@Húsleves: ha elmész egy utcai zenész mellett és nem adsz neki pénzt, azzal még nem fosztottad ki.
Csak ismételni tudom magam: járni jár, csak nem jut.

zsoltix 2012.09.19. 22:37:08

@zsoltix: Bocs, 4,4% nettó béremelkedés helyett 2%. Forrás: ksh.hu kezdőlap.

márta)) 2012.09.19. 22:39:12

Csak ismételni tudom magam!

A gyerekkorban" történt nyudajazások, az álrokkantak. Probléma.
hm?

nyubocs 2012.09.19. 22:39:43

@Box Tobient:

Bizony, bizony.
Ilyen most is van.

Csak úgy hívják, hogy közmunka :)

Putyilov gyári melós 2012.09.19. 22:39:51

@Sebajj Tóbiás:

Mennyi is ma a hivatalos létminimum?

85 ezer?

Mert ez nem sokkal több!

Oszt ezt akarnák elvenni a nyuggerhúsra vágyók, hogy átadják a Tőkének!

Nem elég nagy a profit a multiknál, Csányinál, Demjánnál, kéne még egy kis állami segílyke csóró milliárdosoknak, hogy még többet lehessen kivinni Szingapúrba, off-shoreba!

AnnaKarenina 2012.09.19. 22:40:26

Hányinger, hogy valaki azt írja le, hogy a nyugdíjas szent tehenek miatt rögzül a gazdaságpolitika, egy gazdaságpolitikát teljesen nélkülöző kormányzat alatt.
Hányinger attól az ostobaságtól, ha valaki azt hiszi, hogy ha a nyugdíjasokat megrövidítik, akkor a "megtakarítás" valamilyen módon az övé lesz.
Hányinger, hogy ma már ez a második főoldalas poszt hasonló felütéssel. Ez volt mára a rendelés?
Így próbálja a kormányzat a hoztam is, meg nem is-t a társadalomtól kikényszeríteni?
És számok, pontosak és frissek: 2012 június (ONYF)
Az öregségi nyugdíjkorhatárt betöltöttek száma: 1.855.158 fő
Korhatár elérés miatt öregségi nyugdíjba átsorolt: 389.456 fő
Korhatár alatti: 186.569 fő

Martian (törölt) 2012.09.19. 22:41:48

Az igazi szent tehén az IMF-es és más hitelfelvétel helyett való pénznyomás.

voltam nyugdíjas 2012.09.19. 22:41:59

@márta)): Én viszont azt szeretném, ha számolnál: Téged a társadalom-akikhez a mostani nyugdíjasok is tartoznak-tartott el. Mondhatnánk, most fizeted ki a 18-20év eltartottságát.

Putyilov gyári melós 2012.09.19. 22:42:51

@madarasi.abel:

Lószart!

27 ezermilliárd a GDP.
A tizedéről beszélünk!

Ráadásul olyan tizedéről, amely leginkább belső fogyasztást generál, magyar munkahelyet jelent és nem viszik ki off-shoreba!

Acsabi44 2012.09.19. 22:43:55

Az én nagymamám például nem hülye. Látja ugyan, hogy a nyugdíja nem csökken, de ugyanakkor azt is látja, hogy az összes gyereke meg unokája folyamatosan szopóágon van.

Ott szídja a fideszt ahol éri, tuti nem fog rájuk szavazni csak azért, mert megőrzik a nyugdíjak értékét.

Sebajj Tóbiás 2012.09.19. 22:44:40

@madarasi.abel: Ha az utolsó előtti sort nézzük, akkor is 0,9% a csökkenés úgy, hogy közben volt 1,6% emelés is (7-es sor).

márta)) 2012.09.19. 22:45:22

@voltam nyugdíjas:

Tessék??!! Mikor tartott el engem az a nyugdijas kör, akiket megemlitettem??
Mikor?! Akiknek alig volt befizetése, s nyugdijba mentek?
Áruld már el, ha kérhetem!!

AnnaKarenina 2012.09.19. 22:46:08

Még pontosabban: Hányinger, hogy valaki azt írja le, hogy a nyugdíjas szent tehenek miatt rögzül a gazdaságpolitika, egy gazdaságpolitikát teljesen nélkülöző kormányzat alatt, ami csak arra volt képes első kormányzása alatt, hogy a TB-önkormányzatok (nyugdíj, eü.) pénzét, vagyonát, aminek a forgatásával ma is finanszírozni lehetne a nyugdíjak legalább egy részét, benyelte a költségvetésbe, második kormányra kerülésekor pedig benyelte az mnyp-k pénzét, reális jövő nélkül hagyva a jelenlegi fiatalok, középkorúak nyugdíjas korát.
És akkor sokan azt mondják, hogy együk meg egymást.
A cél el van érve, az alkotó pihen.

márta)) 2012.09.19. 22:46:44

@voltam nyugdíjas:

Kedves! Némelyek az ÉN befizetéseimet élik fel!

mahet 2012.09.19. 22:46:45

Hihetetlen ez az ostobaság, szörnyű lehet fekete fehérben látni a világot. Amíg a loigkus gondolkozást nem kezdik el "tanítani" az iskolában addig ez az ország halálra van ítélve.
Persze, hát hogyne a fiatalok a havi 50e-es nyugdíjastól akarnak elvenni.

Van kb 500e nyugdíjas akinek jut havi 200-250e Ft fölött. Esetleg nem lehetne abból lecsapni 20e Ft-ot, az 50e-es nyugdíjasnak adni belőle 4e Ft-ot és még mindig spóroltunk. Nem bazmeg, el akarunk venni mindenkitől! ÚRISTEN VILÁGVÉGE! ÚRISTEN! SIKITÁS! Liberálisnépnyúzóféregindexesállatok!

Menthetetlen ez az ország.

Putyilov gyári melós 2012.09.19. 22:46:56

@Martian:

A valódi szent tehén a politika és a politikai nyalonchadak, állam csecsére telepedett céghálók, holdudvarok, túlszámlázós, lehúzós haverok hada!

Ez legalább 4-5000 milliárdos tétel, és pár százezer ember, a gazdasági-politikai elit a haszonélvezője!

voltam nyugdíjas 2012.09.19. 22:47:11

@Sebajj Tóbiás: Még azt is vedd figyelembe, hogy 2008.12.31-ig nyugdíjba vonultak a bruttó alapján kaptak nyugdijat, az utánuk jövők a nettó alapján!

na4 2012.09.19. 22:47:52

Az állami nyugdíjat meg kell szüntetni. A nyugdíját mindenki gyüjtse össze maga. Sokkal igazságosabb. "Ki mint veti ágyát, úgy alussza álmát" Kedvezményeket törölni, mert óriási terhet jelent a többieknek, az adózóknak.

hondamonda 2012.09.19. 22:48:07

Azt kellene felfogni egyeseknek, hogy az orszag nem tud fenntartani ekkora szocialis ellatorendszert. Az orszag GDP aranyosan sokkal (GDP aranyosan 3-4%-kal) tobbet kolt az inaktivakra es kevesebbet az oktatasra, egeszegugyre, mint a hasonlo fejlettsegu orszagok. Minden allami szolgaltatas rohad. A tuladoztatas megfojtja a gazdasagot. A berkoltseg felet elviszi az ado. De ez sem eleg, mert az allam meg ezen felul kenytelen 7-9%-os kamatra dollarmilliardokat felvenni. Ha folytatodik a recesszio es az aktivak elvandorlasa, akkor ennek igy katasztrofa lesz a kovetkezmenye nehany even belul.

Egy mostani 20-30%-os csokkentes meg mindig jobb, mint a 100%-os egy csod eseten.

Putyilov gyári melós 2012.09.19. 22:48:22

@márta)):

Oszt amíg felneveltek, addig te mennyit éltél fel abból, amit mások letettek az asztalra?

tundrazuzmo (törölt) 2012.09.19. 22:48:22

Én szívesen támogatom a szülőket, de még sosem kérték. Felőlem tehát lehetnének alacsonyabbak a nyugdíjak, vagy éppen nem növekednének az inflációval.

Viszont sok taknyos csávó és nő nem támogatná a szüleit, akik viszont szintén befizették a járulékot anno. Nekik a mindennapi megélhetésük múlhat egy-egy ilyen döntésen.

Nem könnyű kérdés.

Az MSZP anyaga viszont arroganciát tükröz, és nem emberként, hanem szavazótáborként tekint a nyugdíjasokra. Ez nem szép. Nem mintha a másik oldal nem követne el ilyet...

voltam nyugdíjas 2012.09.19. 22:48:37

@márta)): Annak idején meg Te is az én befizetésemből éltél.A szüleid nem lettek volna képesek kifizetni minden kiadásodat.Te is a közösség eltartottja voltál, akár tetszik, akár nem.

AnnaKarenina 2012.09.19. 22:48:45

@márta)): A nyugdíjat mindenki olyan arányban kapja, amennyi időt ledolgozott és amennyi járulékot befizetett. Amíg dolgoztak a mai nyugdíjasok az ő adójukból fizették ugyanazokat a dolgokat, amiket ma is fizetnek.
Hazugságot ne terjessz, ha már nem tudsz semmit.

menőmano 2012.09.19. 22:49:28

Egyébként! Tetszettek volna másként szavazni, s most talán nem kellene totálisan sivalkodni.
ennyi.

nickM 2012.09.19. 22:49:37

@Box Tobient:

Tényleg nem lehet elmagyarázni nekik, hogy az arany tojást tojó tyúk volt a múlt heti húsleves.

De egyre inkább azt hiszem, hogy az egész (főleg a "kissé" provokatívabb spammelők) csak azért csinálják azt amit, hogy megakadályozzák a kérdésről szóló _összes_ érdemi beszélgetést. Azért a valóságban - többnyire - a nyugdíjasoknak is vannak gyerekeik, unokáik, szóval kicsit normálisabban állnak hozzá. DE! és ez nagyon fontos! El kell nekik mondani a tényeket és ez igenis a gyerekek/unokák felelőssége. Csak annyit, hogy anyukám-apukám, te már nyugdíjban vagy, én a te korodban még dolgozni fogok. A nyugdíjjárulék már nem járulék, hanem adó. stb.
Megértik ők, csak nem tudják.

Egyébként nehéz ügy. 2 választási ciklusra kellene csak a mutyifaktort európaira venni és ez sajnos úgy múlik rajtunk (is), hogy sokat nem tehetünk.
Ha ez megvan, de talán ha nincs, akkor:
1. Nyugdíj VAGY munka
Amíg a nyugdíjas dolgozik, addig nincs nyugdíj, de a szolgálati időbe is beleszámít és ez vonatkozik a korengedményesekre is.
Magyarul: x év után eldöntheti, hogy kéri az állami nyugdíjat és nem dolgozik vagy dolgozik még y évet és gyűjt még valamennyi plusz időt.
2. Nyugdíjmaximum - a nyugdíjak szerkezetének átalakítása
Csak a jelenlegi nyugdíjasokra vonatkozóan! A minimál-nyugdíj emelésével párhuzamosan a kiemelkedő nyugdíjak csökkentése. Sajnálom, érzéketlen vagyok 150-200 e ft feletti nyugdíj ne legyen. De talán 28 ezres se.
3. A nyugdíjkorhatár CSÖKKENTÉSE 60 éves korra
Mielőtt szétszedtek: mert, ha esélyed van rá, hogy megéred, csak szívesebben fizetsz. Mert a mai munkaerőpiacon már 40-45 évesen sincs sok esélyed állást találni, hát még 60! Mert tökéletesen hibás a várható élettammal jönni. Csak hasonlíts össze egy magyar és egy nyugat-európai 50-est. Mert - és nem mellesleg! - ha a nyugdíjas nagyszülő csak annyit megtesz - és miért ne tenné -, hogy 4-kor elhozza a gyereket az oviból és vigyáz rá egy-két órát már hatalmas segítség és értéket teremt.

AnnaKarenina 2012.09.19. 22:51:07

@hondamonda: Meg kellene érteni, hogy a nyugdíj nem szociális ellátás, hanem idő- és befizetett járulék visszafizetési megállapodás az állam és az egyén között.

madarasi.abel 2012.09.19. 22:53:05

ja. 0,9% csökkenés. Amit később korrigáltak.
Miközben tavaly mennyi is volt a fizetések reál értékének a csökkenése? 4%? 5%?
@Putyilov gyári melós: értem én a hőzöngés okát, ugyanakkor: a GDP 10%-ról beszélünk, ami iszonyatosan sok. És ez az arány csak nőni fog.
JÁR, DE NEM JUT.
(Jutna, ha nem menne el korrupcióra, de ez egy másik téma).

hondamonda 2012.09.19. 22:54:38

@AnnaKarenina: Elvben biztos ugy van, de ha nem jut, akkor nem jut.

NYJetsTD 2012.09.19. 22:55:46

@na4: te hol a picsában élsz? Lassan már egy mosógép cserére sem tudnak összegyűjteni pénzt az emberek. Eszem-faszom megáll...

Putyilov gyári melós 2012.09.19. 22:58:04

@márta)):

Az iskolát ki adta a segged alá?
Apád egyedül építette?
A tanárokat ki fizette, mamád a konyhapénzből?
Ki fizette 18 évig az infrastruktúrát, ami te csak használtál, felélve mások befizetéseit?
Mondjuk buszt ki üzemeltetett, amire ingyen vagy kedvezményes bérlettel felszálltál?

Soroljam még?

márta)) 2012.09.19. 22:59:33

@AnnaKarenina:

Kikérem magamnak, hogy akárki, és te is kedves hazugsággal vádoljál!
Megismétlem. Hatalmas hiba volt a "gyerekkorban" történő nyugdijazás.
Elképesztő, hogy lehettek tömegével álrokkantnyugdijasok.
Egyébként nincs belőle semmi probléma, ha nem érted. A legkevésbé érdekel.

Putyilov gyári melós 2012.09.19. 23:01:30

@márta)):

Miért kell reklámozni a borzalmas korlátoltságod, butaságod? :O))

Sebajj Tóbiás 2012.09.19. 23:03:57

@voltam nyugdíjas: Bocsi, de nem tudom figyelembe venni. Ugyan is a statisztikákat nem én készítettem, a készítő meg vagy figyelembe vette vagy nem. Az adatok nyilvánosak, érdemes böngészni őket. www.ksh.hu/nyugdij11_tablak

márta)) 2012.09.19. 23:03:57

@Putyilov gyári melós:

Nem kell sorolni. Elég volt belőled.

Martian (törölt) 2012.09.19. 23:03:57

@Putyilov gyári melós: az biztos... nem is értem, miért járnak még mindig szavazni az emberek, amikor ezzel gyakorlatilag egy kitöltetlen csekket írnak alá.

madarasi.abel 2012.09.19. 23:04:34

@Putyilov gyári melós:
"És HOL A 90%a?"
értem, hogy hova akarsz kilyukadni.
De ha már szóba került, e mellett a nyugdíjnak nevezett feneketlen zsák mellett sem lehet csak úgy elmenni.
Majd egy másik poszt alatt együtt simicskázunk, közgépisztánkodunk, ha úgy alakul.

márta)) 2012.09.19. 23:05:51

@Putyilov gyári melós:
Na! És! Még isteni szerencse, hogy ezt csak te írod.
Egyébként, van valami probléma? Nem tetszik valami?!
hn?

voltam nyugdíjas 2012.09.19. 23:06:33

@márta)): Valóban, hiba volt a derékszíjasok olyan korai nyugdíjazása.Tudod, hogy a változtatás ellen ki ágált a legjobban?
A rengeteg rokkant az a 90-es évek munkanélküliségi statisztikáját "javította" a közhangulatot békítette. Azok az emberek már kevés kivétellel korbetöltötté váltak. Csak ne az ő jövedelmükből akarjál megélni.

voltam nyugdíjas 2012.09.19. 23:07:21

@Sebajj Tóbiás: Tudom, csak a tisztánlátás kedvéért írtam.

márta)) 2012.09.19. 23:10:24

@voltam nyugdíjas:

Az az igazság, hogy a parttalan vitákat nagyon nem szeretem. Ezért az lesz a legjobb, ha most, itt, nagyon gyorsan be is fejezzük ezt a fajta kommentelést.

Hunor Levente 2012.09.19. 23:11:12

@Box Tobient: Produkáljon, neveljen "elég" gyereket aki akar, de másoktól ne követelje!
Ez ugyanaz a böszme ideológia, amit Varga képviselő képviselt a múlt héten.

Putyilov gyári melós 2012.09.19. 23:14:09

@madarasi.abel:
Az, hogy feneketlen, csak a te állításod!

És Simicska relative csak egy kis pont a 27.000 körüli GDP környékén.
És ennek a 40-45%a tűnik el egy feneketlen zsákba!

Egy multi vagy egy magyar nagyvállalat alig fizet adót Magyarországon, pedig használja az infrastruktúrát, károsítja a környezetet, beteggé teszi az alkalmazottait, használja az állam által kitanított munkaerőt.

No ezek a szent tehenek, huszonéve!

Miért is kell a magyar államnak komoly összeggel dotálni, TÁMOGATNI a német luxusautóvásárlókat?
Miért kap tőlünk magyaroktól a német Franci több ezer Eurós ajándékot, amikor Audit vesz?

Pipas 2012.09.19. 23:14:12

@AnnaKarenina: "A nyugdíjat mindenki olyan arányban kapja, amennyi időt ledolgozott és amennyi járulékot befizetett. Amíg dolgoztak a mai nyugdíjasok az ő adójukból fizették ugyanazokat a dolgokat, amiket ma is fizetnek."

Hát a Kádár rendszer alatt szépen csordogált az adó meg a nyugdíjjárulék az egyszer szent. Szépen dolgoztak az emberek, az adót meg fizették, a nyugdíjjárulékot vontákl tőlük, az ÁFA sem volt kevés... így ment ez, mint a mesében.

Agyamat eldobom rajtad.

hackbard.celine 2012.09.19. 23:14:42

@hondamonda: "az allam meg ezen felul kenytelen 7-9%-os kamatra dollarmilliardokat felvenni"
No és akkor itt álljunk is meg egy pillanatra!
A kormányváltáskor 1240 Mrd Ft lehívott, de fel nem használt EU-IMF lóvé csücsült a kasszában. Ehhez jött 2850 Mrd Ft MNYP.
A kettő együtt a teljes magyar GDP 15%-a, ekkora pénzügyi mozgástere volt a kormánynak!!!
A hitelkamatokról és hozamokról:
A fidesz kormány 1,25 Mrd dollár értékben 30 évre 7,62% hozamszinten adósította el az országot, amikor erre valójában semmi szükség nem volt, mert ott volt a kasszában az alacsony kamatú IMF pénz. 30, betűzöm h a r m i n c évre.
Az IMF a barátunk, egyben részvényesei is vagyunk - mondta Orbán.
Az országkvótát alig pár hónapja megduplázták (és mivel az ország IMF programban vesz részt, ezért befizetési kötelezettsége sincs), jelenleg így néz ki a hitelkamat:
~2 Mrd SDR-ig 2,7%
~6 Mrd SDR felett 4,7%
közötte 3,7%.
Mennyivel jobb is most a helyzet, hogy az állam 3 millió MNYP tag 1400 Mrd Ft belföldi tartozása helyett 3%-al magasabb reálhozam szinten 2000 Mrd-al jön a Templetonnak?
Magyarország hála a fidesz kormánynak világbajnok reálhozam fizetésben!
Csak győzzük kifizetni adóban.

voltam nyugdíjas 2012.09.19. 23:15:31

@márta)): És mi tart vissza, hogy befejezd?

voltam nyugdíjas 2012.09.19. 23:19:24

@márta)): Ja, még egy dolog. Hazudtam? Ha igen, mivel?

GabikA 2012.09.19. 23:20:23

@Húsleves: Trollcsi, nezd a szamokat, mielott faxsagokat ugatsz.

GabikA 2012.09.19. 23:21:10

@hackbard.celine: no alabb mar megvalaszoltak, igy remelem sikerult megertened a szuleteskor varhato elettartamot, a 65 eves korban varhato elettartamtol

GabikA 2012.09.19. 23:22:06

@Putyilov gyári melós: buta proli vagy, alabb mar valaki berakta a 65 evesen varhato eletkoros tablazatot. Remelhetoleg felfogtad.

Putyilov gyári melós 2012.09.19. 23:23:12

@Pipas:

Te inkább attól dobd el az agyad, hogy a kedvenc Fideszed és a kedvenc zsebSztálinod mekkorát is hazudott az egyéni nyugdíjszámláról, amikor kifosztott 3 milla embert!

GabikA 2012.09.19. 23:23:26

@Putyilov gyári melós: Mert a mai nyuggereket ugye nem tartottak el 18 evig a szuleik, nem volt nekik ingyenes oktatas, es mar 3 evesen a banyaban dolgoztak.

Ezt a logikat...

Putyilov gyári melós 2012.09.19. 23:25:59

@GabikA:

Én felfogtam, csak te nem érted, valszeg túl hosszú kokócsíkot szívtál fel a Szentkirályiban :O)))
Mennyibe is kerül nekünk ez, meg a többi élősködésetek, extráitok?

hackbard.celine 2012.09.19. 23:27:55

@GabikA: ahogy én is megválaszoltam, hogy a születéskor várható élettartamnak pont semmi köze a 65 éves betöltött kort követő várható élettartamhoz.
Mert más a populációs korfa, legalább három születési generációnyi a különbség.

voltam nyugdíjas 2012.09.19. 23:28:26

@GabikA: De, igen. Csak azzal a különbséggel, hogy mi nem hányjuk-hánytuk az ősök szemére.

Putyilov gyári melós 2012.09.19. 23:31:44

@GabikA:

Mit állítasz, mit cáfolsz, te szerencsétlen?

Azt hiszed,hogy az ötvenes években is telt pofára zabálták a kaviárt és plazma TVn nézték a pártkongresszust?
Rákosi elvtársaidék talán!
Épp úgy, mint ti ott a Pártban manapság!

Másoknak a béka segge alatt volt az életszínvonal, hogy neked jobb legyen.

GabikA 2012.09.19. 23:34:53

@Putyilov gyári melós: ne keverd bele a tekknyikai fejlodest a kepbe. A realis szocialista eletszinvonalat tanulmanyozhattad volna a romanoknal, lengyeleknel, oroszoknal. De ti hitelekbol akkor is jobban eltetek, es termeszetesen ezt a jo szokast nyuggerkent is folytatjatok. (Most is van egy 450MRD-s lik a nyuggerkasszan. Mielott manyupot loptatok volna, akkor meg 6-700MRD-s volt)

GabikA 2012.09.19. 23:37:40

@voltam nyugdíjas: de rendesen "megfizettetek" az eltartas koltseget: a harmaduknak semmit sem adtatok, a tobbit pedig a hivatalos szegenysegi kuszob alatt tartottatok. Last 70-es evekbeli nyugdijstatisztikakat.

Ehhez kepest most megesztek kb. 4000-4500MRD hufot evente... (3200 nyugdij + ingyen kozl + ingyen eu)

Putyilov gyári melós 2012.09.19. 23:42:05

@GabikA:

Milyen technikai fejlődést emlegetsz, amikor az eredményeit meg csak magadnak szánod?

Hogy értsd, dolgozni a hülye is tud vagy a robotok.
Hova lesz a gépek, robotok, a technikai vívmányok haszna?
A hatékonyság növekedés eredménye?

Legyilkolnátok, felzabálnátok 2 milla nyuggert, csakhogy pár idióta nagytőkésnek még több profitja legyen, amit be tud tolni egy kis spekulációra a Templetonba.

hondamonda 2012.09.19. 23:43:30

@hackbard.celine: Az MNYP vagyon fele allamkotvenyben volt, tehat azt csak leirtak az adossagbol. Igen, valoban elonyosebb az IMF hitel, de valoszinuleg a szervezet altal eloirt kiigazitast nem fogjak bevallalni. Szerintem adossagtorlesztessel egyutt legalabb nullszaldosra kellene kihozni a koltsegvetest.

Putyilov gyári melós 2012.09.19. 23:45:51

@Putyilov gyári melós:
Az egész nyugdíj körüli hirignek az a lényege, hogy a tőke még nagyobb profitot akar.

Csak épp már így is alig fizetnek adót.

vontod75 2012.09.19. 23:57:31

@GabikA: Már csak egy olyan táblázat kellene, hogy 10000 élveszületésből hányan is élik meg a 65 éves kort...

voltam nyugdíjas 2012.09.19. 23:57:32

@GabikA: Igazad van. A mai nyugdíjas menjen vissza a múlt századba.Viszont Te is éljél abból a jövedelemből.
Tudod, az apám haláláig élvezte a nyugdíját. Kb 1,5 évig. durván 900 forintot. Megéltünk belőle ketten. Az anyám nem érte meg. Az apósom-anyósom nem érte meg. Az ő befizetéseit ki fogyasztotta el? Ha az akkori vezetés elbaltázta, akkor azt ne a mai nyugdíjasokon kérd számon. Az annak a kornak volt a velejárója. Biztos, hogy lényegesen többen kaptak nyugdíjat, mintha a korábbi szisztémát nézzük. A dolgozó "kötött egy szerződést" az állammal. Eddig(2012.01.01-ig) mindenki betartotta. Most már nem. Legalábbis az állam részéről.Nézz körül, mi teremtődött akkor, és mi ma?
A gengszterváltáskor 22 mrd adósság az ezerszeresére nőtt. Eredménye?
Ugye nem gondolod, hogy mindezt a nyugdijasok zabálták föl.

GabikA 2012.09.19. 23:58:03

@Putyilov gyári melós: Komenyista vagy e?! Ha utalod a toket, miert nem mondasz le a nyugdijadrol, es koltozol eszak-koreaba???

GabikA 2012.09.19. 23:58:36

@vontod75: Igen, nagyon fontos a nyugdijkerdeshez, hogy hanyan halnak meg 5, meg 35 evesen...

Putyilov gyári melós 2012.09.19. 23:58:47

@Putyilov gyári melós:

Asszem meg is van, hogy ki a nyugdíjmizéria gerjesztője:

"Demján Sándor vállalkozó szerint a munkahelyvédelmi akciótervnél jóval nagyobb összeggel kellene segíteni a termelést Magyarországon. A milliárdos üzletember egy 1000-2000 milliárdos beruházási alapot is létrehozna."
vallalkozoi.negyed.hu/vnegyed/20120705-ezermilliardokkal-fejelne-meg-a-kormany-tervet-demjan.html

Nem lopott még eleget Demján elvtárs és néhány haverja!
Kéne még egy kis 1000 milliárdos állami segílyke a csóró milliárdosoknak, hogy ne csak labdaszedők legyenek a golfpályákon Londonban, Zürichben, New Yorkban.

Talán hozzák haza, amit eddig kivittek!
"Sok esetben, köztük Magyarországében a kiáramló tőke meghaladja a kiindulási ország teljes külső adósságát is, de például Irán vagy Nigéria esetében annak több mint tízszeresére rúg. Tőlünk nem csak arányaiban, de összegében is rengeteg pénz távozott: azzal, hogy a 80-as évektől kezdve 242 milliárd dollár került adóparadicsomokba, lekörözzük a régió összes nagyobb államát, és bekerültünk a 20-as toplistába (a Guardian térképe itt elérhető)."
image.guardian.co.uk/sys-images/Observer/Pix/pictures/2012/07/21/gu_wealth-offshore-01.jpg

vontod75 2012.09.20. 00:00:05

@GabikA: Igen. Fontos, mert ugye a jelenlegi szabályok szerint a 35 évesen meghalt is fizetett úgy 10 évnyi járulékot...

Putyilov gyári melós 2012.09.20. 00:02:14

@GabikA:

Hülye vagy fiam, Lenin hasznos idiótája!

Az én korosztályomra 66,7 életév van kiszámolva, 65 évesen mehetek nyugdíjba majd 20év múlva.
Ha fel nem dobom addig a talpam.

Neked viszont a Dzsucsét szánják a tőkésbőrbe bújt elvtársak!
hu.wikipedia.org/wiki/Dzsucse

GabikA 2012.09.20. 00:02:39

@voltam nyugdíjas: "dolgozó "kötött egy szerződést" az állammal. Eddig(2012.01.01-ig) mindenki betartotta."

Idezz mar par szamot ebbol a szerzodesbol :)))

"A gengszterváltáskor 22 mrd adósság az ezerszeresére nőtt. Eredménye?"
Jaj hagyjal mar ezzel a bogar fele f@szs@ggal. Mivel egy filler hitelt nem fizettunk vissza, es folyamatosan AHT hianyt futtatunk, persze, hogy nott a hitel. (Meg $ infla is volt kozben.)

"Ugye nem gondolod, hogy mindezt a nyugdijasok zabálták föl."

A 2000-2012-es idoszakban a nyugdijkassza iszonyatosan elszallt.
Plusz jelenleg a nyugdíjkassza hiánya azonos összeg a költségvetés hiányával.

GabikA 2012.09.20. 00:03:55

@Putyilov gyári melós: ilyen fiatalon kommenista vagy? akkor ideje elindulnod eszak-koreaba. Jo mulatast...

Putyilov gyári melós 2012.09.20. 00:05:44

@GabikA:
Hova lesz az a pénz, amit a faszi befizet, miközben úgy dobja fel a talpát, hogy egy fillért nem kapott belőle?

Lenyeli az állam!

Putyilov gyári melós 2012.09.20. 00:09:42

@GabikA:

Mondom, hogy nagyon buta vagy!

Nem kell oda menni, IDE HOZZÁK NEKED A TŐKÉSBŐRBE BÚJT ELVTÁRSAK no meg a multik!

Már most annyiért dolgozol, mint Pekingben, Dél Amerikában a paraszt.
Nemsokára még ennyit se fogsz kapni!

voltam nyugdíjas 2012.09.20. 00:09:45

@GabikA: "Idezz mar par szamot ebbol a szerzodesbol" :)))
Pl.:Nyugdijazás feltételei.
"A 2000-2012-es idoszakban a nyugdijkassza iszonyatosan elszallt.
Plusz jelenleg a nyugdíjkassza hiánya azonos összeg a költségvetés hiányával."
Tehát akkor a költségvetési hiányt kizárólag a nyugdíjasok okozták? Esetleg erre valami konkrétumot? Nem a hiányszámra, hanem az okozójára gondolok. Ha a dollár inflációja elérte az ezer százalékot 22 év alatt, arra is szívesen vennék egy linket.

Nick Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekbe 2012.09.20. 00:11:23

a mostani KMK ehen dogolhet vagy elmehet 47e -t kozmunkara, leendo nyugdija ~ 50e lesz
ennek a mostani troger munkakerulo megfeleloje az a regi rendszerben kb 20% -nyi melos akik ma mar nyugdijasok, de ok anno csak a faszukat vakargattak, mert ugymond kapun beluli munkanelkuliseg volt, ezeknek ki kell pusztulniuk, mivel a nyögdíjat el nem vehetik, es itt igazsag addig nem lesz amig barmelyikuk is el...

GabikA 2012.09.20. 00:11:31

@Putyilov gyári melós: a nyuggerkassza jelenleg 450MRD-os minuszban van, az allam az adonkbol potol be.

Javaslom ismerkedj meg a feloszto/kirovo nyugdijrendszer mukodesenek alapjaival is.

Buta es eroszakos vagy, pedig mar Lenin elvtarsad is megmondta: "Tanulni, tanulni, nem pedig hulyesegeket pofazni..."

GabikA 2012.09.20. 00:14:37

@voltam nyugdíjas: @GabikA: "Idezz mar par szamot ebbol a szerzodesbol" :)))
"Pl.:Nyugdijazás feltételei."

Ez milyen szerzodes, milyen szama???

"Tehát akkor a költségvetési hiányt kizárólag a nyugdíjasok okozták?"
Regen nem. Jelenleg igen.

"Ha a dollár inflációja elérte az ezer százalékot 22 év alatt, arra is szívesen vennék egy linket."

Kiragadunk reszmondatokat?

Nick Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekbe 2012.09.20. 00:16:35

@Putyilov gyári melós: "Legyilkolnátok, felzabálnátok 2 milla nyuggert, csakhogy pár idióta"

2 millio faszvakargato senkihazit, akinek 20 munkaseve van meg rendesen bejelentve, azokat igen!!!

igen en megvonnam tole a penzt, elvegre ok is anno amikor en ovodaba jartam szartak ram, en is ugyanazt akarom nekik megadni, pusztuljanak csak...
termeszetesen a 40 eves munkaviszonnyal(es nem faszvakargatasi meloval!!!) rendelkezo rendesen bejelentett es vegiggurizett maradektol nem sajnalom a 200e -s nyugdijat sem, de a sok adocsalo, okosba dolgozgato g3citol sajnalom az 50e -t is... van kolyke tartsa el o, elvegre biztos ra koltotte a sok adocsalasbol szerzett penzt

Putyilov gyári melós 2012.09.20. 00:17:54

@GabikA:

Nem értesz te semmit!

Épp ez a baj, hogy a mi adónkból!

Nem a tőke profitjából!
Egy nagy cég, egy külföldi multi, alig fizet adót, miközben használja az állam infrastruktúrális, civilizációs, környezeti javait, használja az emberi, tárgyi erőforrásokat.
Sőt, ha ügyes, akkor még pénzbeli állami támogatást is lenyúl.
A lóvé meg megy külföldre!

Épelméjű 2012.09.20. 00:19:33

@Putyilov gyári melós:

Te retardált, hát miket írkálsz Te ide! Nem szégyelled magad?
Ha anyád tudná ilyen mocskos a szád jól pofánverne, kalapáccsal! Miért vagy Te ennyire buta? Megvertek általános iskolában heti rendszerességgel? Milyen aberációdat fojtod magadba?
Ne legyél már ennyire abbbbberált! Én szégyellem magam miattad...

Ha segítség kell hívd a 30-5544-321-et, leleki segélyszolgálat. Ha merevedési problémáid vannak velük megoszthatod! Nem szégyen az ha nem áll fel és petyhüdt. Az a saok keserűség és degeneráltság ami benned van, attól vagy impotens. Minél előbb kibeszéled a bajod, annál előbb leszel teljes értékű ember!

Putyilov gyári melós 2012.09.20. 00:21:54

@Nick Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekbe:

Ó, hát nem a társadalom tehet az alkoholista apádról, aki hülyére vert, megerőszakolt, az anyádról aki rászart a fejedre, mert pasikkal hetyegett!

Talán nem kéne 2 milla embert utálni, a gyerekkori frusztrációid miatt!

Keresse fel idegorvosát, gyógyszerészét! :O)))

GabikA 2012.09.20. 00:23:04

@Putyilov gyári melós: Helyes, menjen mind szlovakiaba, meg romaniaba. Csak akkor mi a lofutyivel fogsz fizetni a gazert, meg a benyaert, meg a plazmatv-ert? Honnan veszel $-t? Probalj mar egy kicsit gondolkodni...

Putyilov gyári melós 2012.09.20. 00:24:47

@Épelméjű:

Elgurult a gyógyszid?

Na meséld el, hogy hova lesz az a pénz, amit egy faszitól levon az állam, de ő nyugdíj előtt elpatkol?

Lenyúlja az állam!

GabikA 2012.09.20. 00:24:52

@Putyilov gyári melós: azon gondolkodj el, hogy a 3M nyugdijasbol mindossze 450e-nek van 40 szolgalati eve. Nekem a varhato 70 eves nyugdijkorhatarral 52 eves munkaiszonyom lesz.

Most van 20 ev, ezzel mar tobbet dolgoztam mint 250e nyugdijas, fejenkent 83k nyugdijjal.

Tanulmanyozd az ONYF allomanystatisztikakat bufoges helyett.

voltam nyugdíjas 2012.09.20. 00:25:06

@GabikA:
"Ez milyen szerzodes, milyen szama???"
A "szerződést" törvény írta elő. X év szolgálati viszony, feltételekkel, y összeg a megállapított nyugdíj.A gugli a barátod. Esetleg a nyufig, vagy oep honlap.

""Tehát akkor a költségvetési hiányt kizárólag a nyugdíjasok okozták?"
Regen nem. Jelenleg igen." Erre valami linket?
"Tehát akkor a költségvetési hiányt kizárólag a nyugdíjasok okozták?"
Regen nem. Jelenleg igen.

"Ha a dollár inflációja elérte az ezer százalékot 22 év alatt, arra is szívesen vennék egy linket."
Arra is szívesen vennék egy linket, hogy ezt hogy értetted, ha erre hivatkoztál?
"Jaj hagyjal mar ezzel a bogar fele f@szs@ggal. Mivel egy filler hitelt nem fizettunk vissza, es folyamatosan AHT hianyt futtatunk, persze, hogy nott a hitel. (Meg $ infla is volt kozben."
Tényleg, mitől lett ezer százalékos a hiány?

Gáborom 2012.09.20. 00:25:17

@Putyilov gyári melós: itt a lényeg a te hozzászólásodban.
Nem a nyugdíjasok jelentik a gondot, ők nem eltartottak, hiszem egész életükben fizették a járulékot,ráadásul a mai nyugdíjasok nagy része még az átkosban melózta le élete nagyobbik részét, ott meg nem nagyon tudta kikerülni a munkaviszonyt. ( a munkát már inkább )
És mivel ebben az országban a jelenlegi emberöltőben a legtöbb ember hónapról hónapra élt/él, nincs igazán megtakarításuk a mai nyugdíjasoknak, és bizony a mai nyugdíjakból - átlagemberről beszélek - nem könnyű vagy épp lehetetlen megélni.

Az a baj - mondom most is - hogy a bloggerek nagy része - az index címlapjára kikerülők közül - féligazságokat vesznek alapul, nem ismerik azt a témát amiről írnak, és mégis bátran és határozottan blogolnak, és nagynak érzik magukat.
Még nagyobb baj, hogy sokan el is hiszik amit írnak, hiszen "írásban megjelent".
Tisztelet a nagyon kevés számú kivételnek.

Nick Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekbe 2012.09.20. 00:25:18

@voltam nyugdíjas: "Az ő befizetéseit ki fogyasztotta el? Ha az akkori vezetés elbaltázta, akkor azt ne a mai nyugdíjasokon kérd számon."

volt az az osszefoglalas az index forumrol, na hat az hianyos volt egy kerdesben!!!

a 70es es 80as eveben MESTERSEGESEN MAGAS eletszinvonalat tartottak fenn, a cement ara is pl. mestersegesen nyomott volt, aki egy kicsit is akart es nem szlopalta el a fizeteset az TUDOTT lakast venni / hazat epiteni, ez TENY

az a generacio megkapott sokmindent amit a mai nem!!!
es akkor elmeletileg ezt az eletszinvonalat TAMOGATTA Kadar bacsi, hogy jofej legyen
erre termeszetesen hitelt is felvettunk, es most ott allunk hogy segitenunk kell oket, mert ÖREGEK!!!
vegyunk meg fel hitelt, dogoljon bele a gyerekunk es az unokank!

javaslom adjuk el minden ujszulottnek a bal vesejet hogy a mai nyuggerek ingyen korbe tudjak utazni az orszagot, sot menjenek el telente olaszba, elvegre olyan kis cukik hat megerdemlik!

Nick Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekbe 2012.09.20. 00:26:00

@Putyilov gyári melós: mi van te isten barma, ne ird ide le mi tortent veled kiskorodban, nem erdekel

Begemot (törölt) 2012.09.20. 00:30:18

Az egy tévhit, hogy ha a nyuggerektől elveszi Orbán a lét, akkor hirtelen a dolgozók hűdegazdagok lesznek.
Ahogy a megvédett, lenyúlt MANYUP pénzekből sem látott a társadalom sokat, úgy a megkurtított nyugdíjak sem a dolgozók zsebeibe vándorolnak majd.
Persze lehet egymás ellen hergelni a lakosság egyes csoportjait és közben a háttérben a tenyerünket dörzsölgetve szétosztani a párt közeli cégeknek a lét.
Az viszont igaz, hogy a 100%-os nyugger utazási kedvezmény egy baromság, fizessenek mondjuk 33%-ot, de nehogy már nullát.

Ezenkívül sok nyugdíjas éppen az utódai támogatására fordítja a nyugdíja egy jelentős részét, nem pedig elThaiföldezi, elIbizázza, elFloridázza, mint a nyugati nyuggerek.
Tehát a nyugdíjak egy része a fiatalokat segíti közvetlenül.
Azt viszont nehezen tudnám elképzelni, hogy a fiatal munkavállalók, ha a szüleik nyugdíját hirtelen mondjuk felére vágnák vissza, ugyanilyen hévvel segítenék az öregeket.

13. havi nyugdíj is ostobaság, de a 13. havi fizetés is.

Beteg a rendszer, a nyugdíjasok tényleg kissé sokat kapnak az értékálló nyugdíjakkal, főleg hogy ilyen garancia a munkavállalókat általában nem védi. Aránytalanság ez.

Nick Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekbe 2012.09.20. 00:31:31

@Putyilov gyári melós: mit nem ertesz ezen te IDIOTA gyerektelen barom?

aki anno adot CSALT, az NEM BIZTOSITOTTA a leendo nemzedek megfelelo ellatasat, igy nem korrekt, hogy most ugat a magadfajta hulyekkel egyutt, hogy neki mi jar

az meg hogy apad rendszeresen seggbe kurt kiskorodban az nem jelenti azt hogy masnak is olyan a szuloje, van akinek a szulei rendesen dolgoztak es nem a faszukat vakargattak a munkahelyen es abrandoztak hogy a gyerekuket hogy tudjak felhuzni a faszukra estenkent, mint az apad tette... ugy latom nem volt lanytestvered, hogy radfanyalodott szegely oreg

voltam nyugdíjas 2012.09.20. 00:36:27

@Nick Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekbe:
Abban az időben a dolgozó nem fizetést, hanem"zsebpénzt "kapott, bár fizetésnek hívták. Minden támogatva volt, valamilyen átláthatatlan szisztéma szerint a radírtól a lakásig.
A hitelek felvételének nem kis része volt az un "guruló dollár", ha ismered ezt a kifejezést.
Ennek az összegét szerintem ma senki nem tudja.
Ma nem mindent hívnak támogatásnak, jó részét pályázati pénznek nevezik. Mi a különbség, azon kívül, hogy az EU is beszállt ebbe a buliba.(a faxságaival együtt)
A bennfentes buli is ide tartozik.

Putyilov gyári melós 2012.09.20. 00:37:09

@GabikA:
Ne bohóckodj már, mert úgy maradsz!

Egy komoly cég hosszútávú beruházásánál sokadrangú szempont, hogy mekkora a társasági adó.
Rengeteg egyéb dolog van, ami sokkalta fontosabb.
Pl. a jogrend, a kiszámíthatóság, a civilizáció, kulturáltság foka, munkaerő szakképzettsége, logisztika, nyelvismeret, társadalmi viszonyok, szociális feltételek, technológiai fejlettség.

Az olcsó bérű, kis adójú államok gyakorlatilag gyarmatok!
És az adóversenyt mindig lehet fokozni!
Nálunk K Európában már negatív adóverseny van, ami azt jelenti, hogy támogatásokat kapnak a cégek.
Németországban 2 milliót se ad az állam egy munkahelyteremtő beruházásra, nálunk 30-50 milliókat, egyetlen munkahelyre!

Ne lángossütő mentalitással gondolkozz már vazze, 3 hónap alatt lerabolni a piacot, oszt Hawai:O)))

voltam nyugdíjas 2012.09.20. 00:39:52

@Nick Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekbe:
Még egy dolog:"vegyunk meg fel hitelt, dogoljon bele a gyerekunk es az unokank!"
Nem. Erre kellene egy normális gazdaságpolitika, jogi kiszámíthatóság.Ezt nem látom, csak a vagdalkozást.

alte trottel 2012.09.20. 00:42:11

@Nick Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekbe:
Rossz brosúrákat olvasol!
A kapun belüli munkanélküliség nem azt jelentette, hogy minden ötödik faszinger egész nap tetvészkedett. Azt jelentette, hogy nem vehettem egy targoncát a cégnek és alkalmazhattam egy targoncást, hanem föl kellett vennem egy brazil csigasort kézből-kézbe adogatni a cuccot.
Érted?
Egyébként ezt a 20 %-ot oszd el öttel, és közelebb kerülsz a valósághoz.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2012.09.20. 00:44:46

Nem alternatíva, hanem Anarchista.

Már nektek magatoknak is ciki a KARD eredeti rövidítésének a jelentése?

Hihetetlenül ritka ellenszenves egy társaság vagytok ti bicskások.

A témához meg annyit, hogy Magyarország GDP-je az uniós átlag 60%-án van, míg a bérek csak 22%-on, azaz nagyon bőven lenne miből jobban élni.

De nézhetjük abszolút számokban is.

Magyarország egy főre jutó GDP-je 2011-ben valódi pénzben, azaz NEM PPP 3 067 356 forint volt.

Ha ennek felét ellopja az állam, vagy akárkik, akkor is másfél millió forint jut mindenkire, a csecsemőket, és a nyugdíjasokat is beleértve.
127 807 forint havonta minden egyes magyar állampolgárnak.
Nagyon messze vagyunk ettől, de az látszik, hogy a megtermelt javak ugyan nem a dolgozók, és a nyugdíjasok jólétére mennek el, hanem ...

- az állam fenntartására,
- az állam- és egyéb adósságok kamatainak a fizetésére
- a multik profitjára

Szóval naivitás azt hinni, hogy a nyugdíjak csökkentésével, a nyugdíjasok még nagyobb nyomorával jobb lehetne.

Persze valóban kevésbé pénzszóró állam kellene. De ki ne tudna egy halom másik tippet is adni, mint a nyugdíjak csökkentése?

A politikusok viszont a minél nagyobb államban érdekeltek, így lényeges változás nem lesz.

Az is igaz, hogy úgy az MSZP, mint a FIDESZ érdekelt abban, hogy a másik párt maradjon a fő váltópártja, ahogyan 1994. óta működik.

De miért, van más egyéb párt, amelyik a nyugdíjak csökkentésével kampányolna?
A többi sem a nyugdíjak csökkentésével akarná megváltani ezt az országot.

Kisebb állam azért nem lesz, mert ez a politikai, választási rendszer a nagy államot kedvelő, szocialista pártoknak kedvez. Csak ilyenek nyerhetnek a jelenlegi rendszerben, legalábbis ilyesmiket célszerű ígérni, nem nyugdíjcsökkentést annak a pártnak, amelyik nyerni akar.

Azért remélem ti anarchista bicskások soha nem juttok hatalomra!

Nick Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekbe 2012.09.20. 00:45:04

@voltam nyugdíjas: az a alodi kerdes, hogy akkor felvette a hitelt az allam vagy nem!
szerintem igen

akkor tamogatasok voltak kemenyen, az OTP hitel (amit a vegen lefeleztek!!!) az olyan volt hogy a fizetesenek a 10% lehetett csak, ezt akkor mondd el annak a par szazezer mai CHF hitelesnek akik ugyanazt az ingatlant akartak megadni a gyerekuknek

jo mondjuk regen nem mehettek szafarira, es autobol a maximum az az 1500as Lada volt, viszont lakashoz jutas tekinteteben nagyon konnyu dolguk volt, es azt hitelbol biztositotta szamukra az allam

Putyilov gyári melós 2012.09.20. 00:46:48

@Nick Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekbe:

Szánalmaska, aki nyugdíjat kap, azoktól az esetek nagyobb részében levonta valaki a TB járulékot.
Úgyhogy legfeljebb azon verd le!

Pár szerencsétlen vállalkozó kaphat minimálnyugdíjat, ha baszott TB járulékot fizetni.
Pl. zenészek, művészek, akik nem fizetést, hanem tiszteletdíjat kaptak.
2011 óta adó a nyugdíjjárulék.
Oszt azóta benne van a Tákolmányban, hogy SEMMI NEM JÁR ÉRTE, legfeljebb adható, tehát az ÁLLAM A LEGNAGYOBB ADÓCSALÓ!

Ja, és mossál fogat, mosd le a szádról az okádékot és máskor ne igyál annyi adómentes pálinkát :O)))

Nick Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekbe 2012.09.20. 00:49:15

@alte trottel: en a weiss manfredrol tudok infot... 90ben amikor jott a keleti (taiwan / kinai) ceg oda felvasarolni egy ceget akkor a felet elbocsatotta es ugyanugy termeltek utana

tehat 50 % volt abban az esetben, igaz ott hajtottak utana a melosok

Putyilov gyári melós 2012.09.20. 00:55:12

@Nick Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekbe:

Mukikám, 1990től majdnem MEGHÚSZSZOROZÓDOTT az államadósság!

Szerinted hova lett a lóvé?

Megsúgjam?

Hitel nem vész el, csak átalakul vagyonná!
"Sok esetben, köztük Magyarországében a kiáramló tőke meghaladja a kiindulási ország teljes külső adósságát is, de például Irán vagy Nigéria esetében annak több mint tízszeresére rúg. Tőlünk nem csak arányaiban, de összegében is rengeteg pénz távozott: azzal, hogy a 80-as évektől kezdve 242 milliárd dollár került adóparadicsomokba, lekörözzük a régió összes nagyobb államát, és bekerültünk a 20-as toplistába (a Guardian térképe itt elérhető)."
image.guardian.co.uk/sys-images/Observer/Pix/pictures/2012/07/21/gu_wealth-offshore-01.jpg

1990ben egy Demján, Csányi, Széles, Orbán, Gyurcsány mind szakadt csöves volt.
Ma mind milliárdos, te meg egyre szegényebb!

Nick Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekbe 2012.09.20. 00:57:07

@Putyilov gyári melós: remelem a vervonalad kipusztul mert selejtes es idiota szaporulat nem kell ide, habar 45 evesen gyerektelenul nagy esely van ra, szoval en szemely szerint remenykedek a szebb es elheto jovoben :O)))

a lenyegi reszere reagalva: LESZAROM hogy miert CSALT ADOT!!! erted? nem erdekel!!!
legfokeppen meg az 55e -n tengodo medveckit nem sajnalom, anno amikor eppen kint kefeltette magat valami milliomossal, miert is nem fizetett be adokent valamit a kozosbe?
en pl. jobb ellatast kaptam volna az ovoodaban, neked meg a gyerekvedelmi szakertok lesitteltek volna a verfertozo apadat es nem olyan nyomi lennel mint most vagy

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2012.09.20. 00:57:21

@mirigy187:

"az öregségi, és öregségi jellegű nyugdíjasok száma 2 100 537 fő, melyből a felét sem éri el a korbetöltött nyugdíjasok száma: ők 1 461 630-an vannak."

Számtanból hogyan sikerült túljutnod az általánoson?

Nick Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekbe 2012.09.20. 01:00:57

@Putyilov gyári melós: "Mukikám, 1990től majdnem MEGHÚSZSZOROZÓDOTT az államadósság!"

eloszor is a jo edes verfertozo apadat nevezd mukikamnak, mert ti mar "megittatok a pertut"

masreszt ismerem ezt a 20szoros szorzot, es csak a hulye balfaszok szopjak be...
hogy akkor a dollar a mai dollarral egyenerteku volt... semmi atlaglakasar vagy kenyer ar valtozas nem tortent...
elvegre a kenyer is 3.60 volt

voltam nyugdíjas 2012.09.20. 01:01:34

@Nick Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekbe: Annak idején nem tudtak vég nélkül eladósodni.A 10% AZ 30 VOLT, MÉG GYEREKTARTÁS ÜGYBEN IS A max.(nem akartam kiabálni:))
Amit az OTP hitellel műveltek hajdanán az 1990-es években az felháborító volt.Ha emlékszel.
Az állam vett fel hitelt, természetesen, amit nekünk kellett megfizetni. De ebből mennyi volt az amit más célra(testvéri országok megsegítése,guruló dollár), és mennyi volt a saját hitelünk?
A lakosság, főként a falusiak-nem irigylem tőlük-mennyit gyarapodott belőle? Menj végig egy falun és nézd meg, hogy a házak jelentős része mikor épült.(70-es évek, háztáji)
Ok, hogy hitel volt, de honnan, milyen forrásból? Az, hogy most azt mondod, hogy hitelből, ami az állami költekezés volt, a falusiak megennének.OTP hitel, amit vissza kellett fizetni. Az OTP hitelben mennyi volt a külföldi hitel?Ki tudja.

alte trottel 2012.09.20. 01:02:40

@Nick Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekbe:
Számoljunk. Az ingyen (tanácsi) lakást felejtsd el, azt akárki nem kaphatta. Orvos, főmérnök, akadémikus, élsportoló és sokgyerekes piréz.
Az átlagos jövedelem 5000 Ft. (igazából csak 3000, de hogy könnyebben számolj) Az "OTP" öröklakás (2 szoba) ára 300.000 Ft.
Ma egy ugyanekkora panel mondjuk Kelenföldön vagy Újpalotán kb 10 millió
(inkább 12, de legyen könnyebb számolni.) és az átlagos nettó jövedelem 150.000 (inkább 180.000, de legyen könnyebb számolni.)

Mennyivel kevesebb hónapig kellett dolgozni ugyanazért a lakásért a boldog, tökvakarós békeidőkben, mint nektek, ma?

voltam nyugdíjas 2012.09.20. 01:05:39

@Nick Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekbe: Ehhez annyit fűznék hozzá, hogy ma a melós a távol keleti erkölcs szerint dolgozik.Az 50% munkaerő spórolás nem csak a felesleges munkaerőt jelentette, hanem a rabszolga kihasználtságát. Ma, amikor két ember dolgozhatna 8 órában azt a munkáltató kikényszeríti egy emberből.Részben fizetség nélkül, túlórában.

Nick Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekbe 2012.09.20. 01:07:01

@AnnaKarenina: "A nyugdíjat mindenki olyan arányban kapja, amennyi időt ledolgozott és amennyi járulékot befizetett."

na hat ha ez IGAZ lenne, az jo lenne!!! ehen is doglene a mai nyuggerek kb fele...
remelem te nem egy nyugger tomeggyilkos vagy?
vagy lemennel a Duna-partra beleloni szegeny nyugikat?

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2012.09.20. 01:07:28

@Putyilov gyári melós:

Nem akarlak elkeseríteni, de a külföldi nagyvállalkozóknak még sokkal nagyobb befolyásuk, akarom mondani lobbierejük van a magyar törvényalkotásra, mint a magyar milliárdosoknak.

Eleve ott kezdődik, hogy lényegében nincsen magyar tulajdonban a magyar gazdaság.
A nagyobb cégek (1000+ fő) több mint 90%-a külföldi tulajdonban van.

alte trottel 2012.09.20. 01:10:22

@Nick Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekbe:
Azt felejted el, hogy a WM művekben nem csak olajos kezű melósok serénykedtek, mint ma a kínai csoda importüzemében. Volt tervező és fejlesztő részleg (magasan kvalifikált szakemberekkel) óvoda, bölcsőde, könyvtár, üzemorvosi rendelő, baszomfasza szociális miabánat. Ma ezt a kínai megtakarítja.

voltam nyugdíjas 2012.09.20. 01:11:17

@Nick Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekbe: Ez pedig így van. A szolgálati viszonyod és a nyufig,oep, vagy mi a fenénél lévő, kimutatott befizetéseid arányában kapod. Ha nem stimmel, papírokkal bizonyítva korrigálják.1988-tól.Ami előtte volt, az a pénz ment a levesbe.

Nick Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekbe 2012.09.20. 01:12:06

@voltam nyugdíjas: "A lakosság, főként a falusiak-nem irigylem tőlük-mennyit gyarapodott belőle? Menj végig egy falun és nézd meg, hogy a házak jelentős része mikor épült.(70-es évek, háztáji)"

igen ez felveti az ertekalapu ingatlanado jogosultsagat, hogy aki anno belenyult a tuttiba az legalabb adjon vissza a kozosbe

anno lakashoz jutni (csaladbol tudom!) egy mai 12 millas panelhez anno 2-3 millat igenyelt, az meg hogy akkor a russzkik olcsobban adtak a nyersanyagot, az azt jelentette, hogy 90 utan pl. szoporollerre kerultunk hiszen MI elvesztettuk azt a hideghaborut...
es akkor az a kerdes, hogy egy atlaghazaspar megkapott anno mai aron 8 millat, akkor miert is nem azt az ajandekot elik fel most? miert a gyerekeink es unokaink jovojet az allamadossagon keresztul?

Nick Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekbe 2012.09.20. 01:17:09

@alte trottel: a lakashoz illetve hazhoz jutas az TENYKERDES, akkor aki akart annak lett,
nem kellett ahhoz megfeszitenie magat annyira mint a mai atlagos embernek

ne kelljen mar a 90es evekben levo epitoanyag AFA visszaigenylesrol beszelnem mert a csaladunk birtokaban levo csaladi haz is ugy epult okosba... raadasul a melosok is szare-hugyer meloztak hiszen volt bejelentett faszvakargatos melohelyuk :)

Putyilov gyári melós 2012.09.20. 01:19:57

@Akitlosz:

Fogalmad nincs neked, hogy milyen kereszttulajdonlási trükköket vetnek be a magyar mágnások.

A legtöbbjük off-shore cégekbe vitte rég a vállalkozásait, tehát színleg, adózási szempontból külföldiek.
Amikor állami támogatásokért jelentkeznek,akkor viszont magyarok.

Nézd meg Csányi fater céghálóját:
m.cdn.blog.hu/k/k/image/agrar_csanyi_nagy.jpg

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2012.09.20. 01:20:13

@péesz:

A nyugdíjasok ingyenes utaztatásában az az össztársadalmi érdek, hogy így nem kell nekik akkora nyugdíjat adni, amelyikből ki tudnák fizetni a egy árát.

Még a dolgozók sem tudják kifizetni a saját munkába járásuk költségeit a munkabérükből, elvileg a munkáltató lenne köteles nagyobb részben téríteni.

Ebben ugye látod az össztársadalmi érdeket?

Nem jobb lenne mindenkinek akkora fizetést adni, amennyiből be tudna járni bármilyen távolságból is, vagy futná belőle lakás bérlésére is a munkahelye közelében?

Nick Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekbe 2012.09.20. 01:23:10

@voltam nyugdíjas: koszi, szoval 1988 elott nem volt nyilvantartas, ezt mas is megerositette :)

ezen lehetett volna amugy valtoztatni, hiszen anno volt munkakonyv es elmeletileg ki lehetna ma is szamitani hogy egy mernok vagy egy melos mit is "keresett" akkor, viszont mivel ez nem tortent meg, addig igazsagos nyugdijszamitas csak akkor lesz, ha mindnek kifut a nyugdija

voltam nyugdíjas 2012.09.20. 01:26:26

@Nick Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekbe: A hetvenes években egy szövetkezeti, vagy otp panellakás 250-350 ezerbe kerül.(2-3%-os kamattal, munkahelyi kölcsönökkel)A falusi hatalmas többgenerációs ház voltak millás nagyságrendűek.(Ők a háztájival kőkeményen dolgoztak érte, építésben meg a kaláka ment.)
Az építőanyag meg a KGST-ből jött, nem csak az oroszok adták olcsón, mi is olcsón adtuk az önműködő tökönböködőt.
Amit ma felélhetne, azt viszonylag olcsón vette, csak lepusztultan, karbantartás hiányosan.
Ma mennyiért lehet eladni egy akkori kecót? Hova menjen lakni onnan? Az eladási árból venni valamit,meg támogatni a gyerekeket? Nem nagyon megy.Áfa pedig 88-tól az adóval együtt jött.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2012.09.20. 01:27:11

@Kiszámoló:

A nyugdíjjárulékot fizető emberek 20%-a sohasem lesz nyugdíjas. Meghalnak 30-40-50 éves korukban.
Az általuk befizetett pénzt az állam lenyúlja.

Putyilov gyári melós 2012.09.20. 01:29:21

@Nick Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekbe:

Mukikám, az inflációt is az állam csinálja, hogy elértéktelenedjen a pénzed!
Infláció=állami pénzhamisítás.

Ja, és számokkal akarsz dolgozni, vagy az agyadban levő pálesszal, Mukikám? :O)))

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2012.09.20. 01:31:10

@Sebajj Tóbiás:

A 65 éves korban várható élettartam?
Jó vicc, az emberek jó része nem lesz élve 65 éves, de persze befizetett potyára egy halom nyugdíjjárulékot.
Az valószínűleg fedezi a csekély számú százéves matuzsálem extra ideig tartó nyugdíjfizetését.

Nick Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekbe 2012.09.20. 01:31:36

@Putyilov gyári melós: latszik hogy apad csak a g3cit tolta a hulye fajtadba bele, de nem tanittatott...

m.cdn.blog.hu/k/k/image/agrar_csanyi_nagy.jpg
osszes elnyert agrartamogatas: ~ 4 Mrd Ft

kozoskassza.hu/
oregsegi nyugdijak: 1815 Mrd Ft

hajjaj de sok az a 4!!!

Nick Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekbe 2012.09.20. 01:33:57

@voltam nyugdíjas: "Ma mennyiért lehet eladni egy akkori kecót? Hova menjen lakni onnan?"

mondom hogy csaladban kaptak 8 millat ajandekba, ma a lakas er 12 millat!!! el tudja adni, hiszen budapesti panel
mit erdekel hova megy... ez nem az en hataskorom, annyi nyugdijat kapnak amugy hogy egy alberletet is ki tudnanak gazdalkodni

voltam nyugdíjas 2012.09.20. 01:34:05

@Nick Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekbe: Volt nyilvántartás, mert aki a változás évaiben ment nyugdíjba, annak valahogy beszámolták.A munkakönyv nem volt hülyeség, mert abban a belépéskori és a kilépéskori bére bele volt írva. Azt tudom mondani, hogy a nyilvántartás jelenleg olyan, hogy nekem 1967-ből is előbányászatk munkaviszonyt, amire még én sem emlékeztem, nem hogy bizonyítani tudtam volna.
Igazságos számítás? Hiszen ez ellen prüszkölnek sokan.Mi az igazságos? Mennyi legyen a nyugdíj,
A mostani kurzus inkább belerúgott többszázezer emberbe, de a Bajnai által elkezdett reformot inkább elhagyta.Mondjuk annak része volt a manyup is, aminek a sorsát ismerjük(Hahahaha)Tönkre lett végva legalább két generációra a magánnyugdíj. Ki mit fog elhinni bárkinek is az igérgetéséből, ha azt a következő kormányok letojják?

voltam nyugdíjas 2012.09.20. 01:38:59

@Nick Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekbe: Hm. A 8 milla ajándékot, ha kifejtenéd, nem értem.
Nekem van egy panelem Pesten ,nem rossz helyen, nem lepukkant 40 éves, Neked odaadom 12,5-ért. 75 nm. Szerinted kinek kell?Legalábbis ennyiért. Ha kevesebb, miből veszek másikat. Elég lenne 35 nm panel is.Ja, az exet grátisz adom.

Nick Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekbe 2012.09.20. 01:41:05

@Putyilov gyári melós: volt egy allitasod: "Mukikám, 1990től majdnem MEGHÚSZSZOROZÓDOTT az államadósság!"

tudnad ezt alatamasztani is, vagy csak felbofogted ezt is mint a g3cit miutan leszoptad apadat kiskorodban?
esetleg egy adatsor ami alatamasztja? esetleg valorizalva, ha tudod ez mit jelent? (a valorizacio nem valami szekszualis perverzio amit vedtelen gyerekekkel szemben szoktak elkovetni, ha esetleg magadbol indulnal ki...)

Nick Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekbe 2012.09.20. 01:45:08

@voltam nyugdíjas: ujpesten rendesebbek a panelarak :) 12 millat er az ma, amit anno mai aron 2-3 millaert kaptak, ez kb ugy tortent, hogy anno harmadaron kaptak meg a kiutalt lakast OTP hitelre, amit fizetgettek, majd a vegen elfeleztek

amugy elnezest ezert, hogy nem fejtettem ki: "annyi nyugdijat kapnak amugy hogy egy alberletet is ki tudnanak gazdalkodni"
tehat felsofoku oktatas nelkuli hazaspar akik ledolgoztak a 40 evet, azok siman kapnak annyi nyugdijat hogy egy albira is futna

Nick Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekbe 2012.09.20. 01:51:32

@voltam nyugdíjas: "Igazságos számítás? Hiszen ez ellen prüszkölnek sokan.Mi az igazságos?"

szomszed meselte, hogy elment a gyarba melozni anno, fiatalkent mondtak neki nem kap fizu emelest, mert az oregeknek kell, hiszen ok mennek nyugdijba, es az egesz gyar fizetesemeleset a nyugdij elott allok kaptak, mivel 88 elott ugy volt, hogy az utolso 3 ev atlagat neztek

nehogy mar pl. ez ne legyen igazsagtalan, masik szomszed betolt penzt anno hogy 3 evig "befektet" es akkor a nyugdijahoz ugyse nyulnak hozza...

de visszaterve, egy mernok anno kb ugyananyit kapott mint egy KMK... na jo lehet hogy 50%al tobbet, ma egy mernok kb 5szor annyit kap mint egy KMK, ne mondd, hogy ez nem igazsagtalan hogy most nem veszik figyelembe a mernoknek hogy anno rendesen odatette magat!

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2012.09.20. 01:56:35

@voltam nyugdíjas:

Szerintem egy nullányit tévedsz. A százszorosára nőtt az államadósság a rendszerváltás óta, nem ezerszeresére.
Miközben semmivel nem élünk jobban, azt is hitelből ugye.
Az 1970-es évek óta több mint a kétszeresére nőtt Magyarországon a termelékenység, hatékonyság, de ez a reálbéreken nem látszik, sőt horribilis államadósságot halmozott fel az ország, amit akkor
is 40-50 évbe telne visszafizetni, ha mától semennyi hitelt nem venne fel az ország, ami képtelenség, mert Magyarország éves hiteltörlesztési kötelezettségei és a kamatok meghaladják a teljes magyar költségvetés felét.

De mindegy is minimálisan egyensúlyi költségvetés kellene, s akkor lassan, de biztosan idővel rendbe jöhetne az ország. Ellenben az irány ezzel éppen ellentétes, továbbra is hiányosak a költségvetések, és növelik az államadósságot.

Hát ebből a gazdaságpolitikából semmi jó nem származhat.

Nick Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekbe 2012.09.20. 01:58:59

@voltam nyugdíjas: igen, ott van hogy: "1990 elején a
magyar államadósság mintegy 22 milliárd dollár."

220 Ft = 1 dollar, igy --> 100 Mrd dollar

mondom, idiota az a huszszoros szam, valojaban otszoros sincsen, csak inflacio nelkul
de meg egyszer akkor 3.60 volt a kenyer ma meg 180, akkor miert nem kenyeregyenertekben szamolunk? akkor csokkent :)))

voltam nyugdíjas 2012.09.20. 02:01:51

@Nick Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekbe: Amit anno megkaptál, az nem volt 1 milla felett. Karbantartás nélküli házban.Amit ki tudtál fizetni, ok, a maradékra kedvező hitel volt.Az akkori panelárak 50-60eFt/nm. A felezés csak akkor ért, ha egyben kiköhögted a vételárat. A párommal ilyenben lakunk, amit a 90-es évek közepén "kellett" megvenni.De ez mindegy.
Az a pár-nem véletlenül írom- az albira, nem nagy 1,5 szobás, mennyit kellene fizetni? Bérket+rezsi? Aztán abból élj meg, hogy eszel, de a gyerekeket támogatod. (mert a támogatást megadom)
A nagy baj az, hogy nem a nyugdíj magas, hanem a fizetés kevés. Ha valaki dolgozik egy hónapot, és a beismert létminimumot nem keresi meg, akkor gáz van.Ha a létminimumát nem keresi meg, akkor egy - több hónap után hogyan és milyen intenzitással fog dolgozni? Ha az jár a fejében, hogy hogy élünk meg, akkor mennyire lesz termelékeny. A munkavezető cseszegetheti, de a fejéből a baj nem fog elszállni.A következő melósnak ugyanez kesz a baja. Mókuskerék.
Ha a nyugdíjat csökkented, attól még nem lesz jobb a melósnak.Legfeljebb kevesebb apanázst kap a szüleitől.

voltam nyugdíjas 2012.09.20. 02:06:34

@Nick Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekbe: Neked is és az előzőre: Végül is mindegy, a lényeg, hogy nem visszafizethető, ilyen kamatkonstrukciókkal, ilyen gazdasági háttérrel.A jövőről most ne is beszéljünk.Na, ehhez kellene a kormányzat normális működése. Nem kell mindent a nyugdíjasokra fogni.Nem kell mindig harcolni, ellenségképet keresni.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2012.09.20. 02:08:46

@voltam nyugdíjas:

"Ma, amikor két ember dolgozhatna 8 órában azt a munkáltató kikényszeríti egy emberből.Részben fizetség nélkül, túlórában."

Így lehet a minimálbérnél kevesebbért is foglalkoztatni.
Ugyan megkapják a dolgozók a minimálbért, de nem napi 8 órányi munkáért.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2012.09.20. 02:18:00

@Nick Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekbe:

Az ingatlan adónak az lenne az értelme, hogy a magyarországi ingatlanvagyon kevés kézben összpontosuljon.
Ma Magyarországon viszonylag sokaknak van saját ingatlanuk és ez zavar bizonyos köröket.

Az ingatlanadó arra lenne jó, hogy akik nem tudnák ezt kifizetni - ugyan miből tudnák, az ingatlanvagyon nem jövedelem - tőlük olcsón megszereznék az ingatlanvállalkozók.

Persze az emberek továbbra is lakásokban laknának, csak az már nem lenne az övék, hanem az ingatlanvállalkozóé, mint nyugaton.

Az ingatlanadót végső soron persze így is, úgy is a használó fizetné, azaz a tulajdonosból lett bérlő.

Úgyhogy csínján kellene bánni az ingatlanadó ajnározásával, mert annak az a célja, hogy a magyar lakosság döntő részének semmilyen vagyona, még ingatlan tulajdona se legyen, és így a vagyon jóval kevesebb ember kezében összpontosuljon.

Ide vezetne a nyugati példa, hiba lenne majmolni, s nem szabad bedőlni az ingatlanadót követelőknek.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2012.09.20. 02:24:27

@Putyilov gyári melós:

Ebben Neked van igazad.
Hiba lenne "reálértéken" számolni.
A pénzt is az állam rontja saját szabad akaratából, nem lenne tilos stabil, értékálló pénzt fenntartani.
A pénz magától nem romlik, az álla rontja szándékosan, ha nincsen háború, akkor a pénz értéke akár évszázadokig is stabilan tartható.

A pénzrontás célja, hogy az állam az adókon felül további bevételekhez jusson. Az infláció ugyanis vagyondézsma, minden pénzben létező vagyon állami megdézsmálása, s e tekintetben vagyonnak számít már egy öt forintos is.
Ráadásul úgy, hogy a polgár észre se vegye, hogy az állam kilopja a zsebéből a pénzt, hiszen a pénz a zsebében marad.
Csak éppen már nem ér annyit.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2012.09.20. 02:33:36

@Nick Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekbe:

Az inflációról is pontosan ugyanazok az emberek tehetnek, akik az államadósság növeléséről.

Mindkettő a számukra eszményi módszer, hogy az adóbevételeknél sokkal többet költhessenek.

A politikus célja, hogy a hivatali ideje alatt a lehető legtöbb pénz elköltéséről dönthessen.

Erre pedig a legkitűnőbb eszközök a hitel és a pénzrontás.

Mint látható a hiteleket egyik ország sem fizeti vissza, és versenyeznek a saját valutájuk rontásában, hogy ezzel is segítség a gazdaságukat és az exportot. :-)

lapátkaszát 2012.09.20. 02:33:48

@Nick Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekbe:
"jo mondjuk regen nem mehettek szafarira, es autobol a maximum az az 1500as Lada volt, viszont lakashoz jutas tekinteteben nagyon konnyu dolguk volt, es azt hitelbol biztositotta szamukra az allam "

Az a baj, hogy nagyon elhülyítették az embereket a volt szoc. rendszer megítélésében.
Hitelt soha semmilyen államnak nem adtak azért, hogy az életszinvonalat emeljék vagy lakást adjanak a prolinak.
Az a hitel amit a szoc.-ban felvettek Paksra ment, a MOL-ba (régen Dunai Finomító) meg a már eltapsolt gyárakra,feldolgozóiparra és metróépítésre.

Tudod akkor mindenki dolgozott.
Most a munkaképes korú lakosság fele nem dolgoziik. Itt keresgess!

És ha még keresgetni akarsz, akkor azon gondolkodj el, hogy minden begyűrűzött ide a nyugati technikától kezdve a nyugati árakig, csak éppen a fizetések nem gyűrűztek be, köszönhetően a rendszerváltó bagázsnak.

Pokol Béla ( most alkotmánybíró) több tanulmányában sürgeti, hogy ezt a bakit korrigálni kéne. Szerinte politikusaink egyszerűen elfelejtették a béreket is hozzáígazítani a külföldi bérekhez és ezt ujra kéne tárgyalni az EU-val.

Ha ugyanis a lakásárak olyanok mint Angliában, a fizetések meg olyanok mint Bangladesben, akkor a magyar proli soha nem fog lakáshoz jutni.

És ha mindenképpen vissza akarsz mutogatni, akkor csak azt állapíthatod meg, hogy Kádár bácsi a maga kis írógépszerelő eszével ezt felfogta, az Antalltól -Orbánig terjedő bagázs meg nem fogta fel.

Azért ekézni a mai nyugdíjasokat,mert Kádár okosabb volt, mint a 90 utáni bagázs együttvéve botorság.

Inkább abba kéne hagyni a visszamutogatást és meg kéne nézni, hogy van- valami használható abból a korból. Pl. a lakhatás költségét tartalmazzák a bérek.

lapátkaszát 2012.09.20. 02:49:52

@Nick Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekbe:
"mondom, idiota az a huszszoros szam, valojaban otszoros sincsen, csak inflacio nelkul
de meg egyszer akkor 3.60 volt a kenyer ma meg 180, akkor miert nem kenyeregyenertekben szamolunk? akkor csokkent :)))"

Nézd meg inbkább a rezsiköltség emelkedését vagy a benzint.
De az államadósság ötszörös emelkedése sem lenne elfogadható, hiszen eladtuk a közösségi vagyont,a reálbér a 70-es évek szintjén,beruházás egyenlő a nullával, miközben az államadósság jelentősen növekedett.

Ha se nem fejlesztésre, se nem életszinvonal növelésre költöttük a pénzt akkor hol van?

lapátkaszát 2012.09.20. 03:16:26

@GabikA: "a nyuggerkassza jelenleg 450MRD-os minuszban van, az allam az adonkbol potol be."

Mit jelent ez?
2500 MRD-ot a munkaképesek FELE fizeti, mert a másik fele vagy nem dolgozik, vagy feketén,szürkén dolgozik.

Azt is jelenti, hogy ha mindenki dolgozna vagy jogszerűen dolgozna, akkor ugyanilyen elvonás mellett 5.000 MRD lenne a nyugdíjkassza bevétele.

De a nyugdíjkaszába elég csak 3000 milliárd!
Azaz akkor elég lenne, ha a mai járuléknak csak a 60%-át fizetnénk.

Ja, hogy a vállalkozók szeretik a szürke, fekete foglalkoztatást?
Munkahely meg nincs, így még, ha akarna sem tudna dolgozni akinek most nincs semmilyen munkája?

Okos következtetés ebből azt levonni, hogy akkor csökkentsük a nyugdíjakat? Logikus következtetés?

És ha csökkentenék a nyugdíjakat mondjuk 20%-kal, akkor vajon kevesebb járulékot kéne fizetni?
Most, hogy a manyupot lenyulták ( durván 1 éves nyugdíjkifizetésnek megfelelő összeg!!!) csökkent a járulékfizetés?

Az enyém nem.
A tiéd?

Jolka40 2012.09.20. 05:27:06

@lapátkaszát: Köszönöm. Végre valaki kimondta.

nu pagagyí 2012.09.20. 05:52:28

Szomorú, hogy a kormány nem azzal foglalkozik, hogyan lendíthetné fel a gazdaságot. Szerintem már mindenkiből mindent kifacsartak, hogy tőkével lássanak el egy százas nagyságrendű, az országnak hosszú távon is csak kárt okozó oligarchát és gigahivatalokat, állami vállalatokat szervezzenek félművelt pártmunkásoknak és sleppjüknek.

Az emberek leszegényítése, a vállalkozási lehetőségek szűkítése, a hitelező bankok kifosztása, a piacok államosítása, a magántulajdon elleni támadások, a kiszámíthatatlan adó- és gazdaságpolitika, a jogbizonytalanság, a protekcionizmus, a nemzetközi kapcsolatok szétzilálása, az állampolgárt alattvalónak tekintő állam kiépítése hosszú távon sem fog több jövedelmet eredményezni. Kiőlnek minden vállalkozási kedvet az emberekből. Lassan bűn lesz, ha valaki önerőből szeretne boldogulni és gyanús lesz, ha állami segítség nélkül is sikeressé válik. A boldoguláshoz elvárás lesz valamiféle állami protektor, korrupciós alapon.

Aki most saját jövedelmét féltve, másoktól óhajtaja elvenni az egyre terebélyesebb állam fenntartásának költségeinek fedezetét, az biztos lehet abban, hogy holnap ő kerül a kifosztandók listájára. Sokba kerül nekünk, hogy minden tevékenységet helyettünk, állambácsi óhajt ellátni, ahelyett, hogy a piacra bízná azt amit lehet.

Member · http://lehetvelem.blog.hu 2012.09.20. 06:02:28

Már korábban is javasoltam, hogy az MSZP a szlovéniai Nyugdíjasok Pártja testvérpártja legyen és legalább onnantól tudjuk, hogy kiknek érdemes melléjük állnia. Unom, hogy lassan tényleg négy embert tart el egy aktív dolgozó.

nu pagagyí 2012.09.20. 07:06:17

@Member: Elment a vonat. A MANYUP kisérlet pont arról szólt, hogy a nyugdíjrendszert úgy alakítják át, hogy egy hosszú átmenet után mindenki azt a pénzt és hozamait kapja majd vissza járadékban, amit élete során befizetett. Az eredeti terv úgy szólt, hogy fokozatosan nő a magánpénztári rész, a TB járulék pedig, a teljes TB nyugdíjasok fogyásának arányában csökkent volna.

A Fidesz azonban úgy döntött, hogy inkább egy év alatt feléli az emberek több éve gyűjtögetett megtakarítását, nem hagy belőle a jövő generációinak. A nyugdíjasokat pedig kutyák elé veti, dolgozni már nem tudnak, semmi hasznuk sincs.

Kepa 2012.09.20. 07:08:22

" A csökkenő nemzeti összjövedelem mellett az inaktívak juttatásainak fenntartása egyre nehezebb"

Igy van , és ? Ez a bejegyzes nem szol semmirol, mintha azt irna, hogy a Dunaban hideg a viz. A sok okos kommentelo meg haborog rajta. Ja és mindenki tudja a tutit. Unalmas.

nu pagagyí 2012.09.20. 07:15:12

@GabikA: A nyugdíjas kassza azért van minuszban, mert a TB járulékot, amiből 24%-volt a nyugdíjjárulék adóvá nevezték át. Így természetesen a levont 10% nem fedezi ugyanazt a kiadást, amit eddig 24+10% fedezett. Játék a szémokkal és hangulatkeltés a nyugdíjasok ellen, amit az állam művel. Az átlagnyugdíj egyébként 80 ezer forint körüli összeg (összehasonlításként, az átlagbér nettója jelenleg 130 ezer), nem teszi lehetővé a nyugdíjasok hedonizálását. Ők csirkefarhát legnagyobb fogyasztói rétege és ők várják ki a zárás előtti pillanatot, hogy a száraz kiflit olcsóbban megvehessék.

felcsutisuttyo 2012.09.20. 07:17:03

a Nemzeti Gonosz törpe temetését NAGYON SOKAN VÁRJÁK"
A magyaroknak csak ez segítene!!!! Hol marad már az örmény terrorista??????????????????????? Vagy azok is olyen beszariak minta magyarok????

péesz (törölt) 2012.09.20. 07:17:27

@Akitlosz: Nem.

Mert egy dolgozónak el kell jutnia a munkahelyére! Különben kirugják. Gyereknek iskolába - dettó.

Nyugdíjasnak hova kell eljutnia? Munkahelyre? Az nincs neki. Iskolába? Ha nem végezte el, nehezen lehetett munkahelye, ergo nyugdíjas is bajosan lehet.

Helyi közlekedésben pedig van nyugdíjas bérlet, ami 50% (vagy esetenként afeletti) kedvezménnyel jár, amivel szerintem senkinek semmi baja nem lehet. Kevesebb a nyugdíj, mint egy jó fizetés - kevesebbet is fizessenek az ilyen szolgáltatásokért. Ez így korrekt.

De hogy ingyen? Ugyan már, ne védjük már a védhetetlent!

péesz (törölt) 2012.09.20. 07:20:59

@Akitlosz: Lehet adni 25-50-75%-os kedvezményt, akár időszakra is meghatározva (pl. csúcsidőben utazik - kisebb a kedvezmény mértéke; alig vannak egy-egy járaton mert az aktívak dolgoznak/gyerekek iskolában - nagyobb mértékű kedvezmény, stb.), de ez a jelenlegi rendszer így egy vicc.

És továbbra sem látom, hogy nekem ehhez milyen érdekem fűződik...

Szúrófény 2012.09.20. 07:23:57

@Putyilov gyári melós: Életre ítélve! riport 1992!

Milyen sorsot szán, biztosít nekik az a társadalom, amely meghalni nem engedi, és ma sem engedi a rokkantnak, fogyatékosnak született gyermeket? Öt millió feltételezhetően egészséges gyermeket pusztítanak el, az abortusz eszközével, és élni kényszerítik, a rokkantan, fogyatékosan születettet, ha egyszer megszületett! A humánum nevében elkövetett emberkínzás logikájára mi a magyarázat? A fogyatékos gyerek bánat, lelki anyagi teher a szülőnek, társadalomnak, és önmagának! Húsz-ötven éve még ezek a gyermekek meghaltak a nagyfokú egészség károsodásuk miatt.
Ma az orvostudomány „megmenti őket” nyomorult, kevésörömű, vagy teljesen örömtelen, vegetatív létre! Intézet ápoltságra vagy az eltartottság különböző szintű kegyelemkenyerére szorulva tengessék életüket! Teszi ezt annak ellenére, hogy meggyógyítani soha nem fogja, mert lehetetlen! Emberi, anyagi erőforrást köt le, von el, hogy ezeket az ártatlanokat többnyire emberhez méltatlanéletre kényszerítse!

nu pagagyí 2012.09.20. 07:25:36

Érdekes módon a túlduzzasztott állam improduktív alkalmazottai ellen nincs gyűlölet kampány. Nem is lehet, mert ők maguk generálják az ocsmány hangulatot. Szépen sorba veszik a rajtuk kívül eső világot: a "csaló-lopó" vállalkozókat, a munkából kiöregedett, egész életében adót és járulékot fizető és ezért joggal arányos szolgáltatást váró nyugdíjasokat, az elfuserált gazdaságpolitika kárvallottait a jobb híján segélyen tengődőket.

Magyarország baja a mindent ellepő állam és annak költsége. Az összes többi, következmény.

Box Tobient (törölt) 2012.09.20. 07:34:56

@nu pagagyí: Ne zavarjon az az apróság, hogy a nyugdíjkassza a 10+24%-al együtt deficites.

nu pagagyí 2012.09.20. 07:41:43

@péesz: A nyugdíj azért annyi, mert annak idején a pénz egy része helyett kedvezményeket adtak. Vegyenek vissza a kedvezményekből, de növeljék a nyugdíjakat és akkor mindenki megnyugszik. Már csak azért is célszerű lenne, mert jelenleg nálunk az EU összes nyugdíjasa is ingyen utazhat. Virágzó üzletágat lehetne szervezni külföldi nyugdíjasoknak, akik ingyenesen bebarangolhatják Magyarországot büdös-koszos tömegközlekedési eszközökkel, felejthetetlen élményekhez jutva.

veerses 2012.09.20. 07:46:11

Bizony már komoly társadalmi feszültséget jelent, hogy míg a nyugdíjak reálértéken nem csökkenek, közalkalmazottak reáljövedelme ez elmúlt négy évben kb. negyven százalékkal csökkent, a kafetéria ez évi megvonásával együtt.

És ehhez jön a rengeteg kedvezmény, ami nyuggereknek van, az aktívaknak nincs.

Rossz vége lesz ennek, vagyis már van is. Húznak el az országból a fiatalok, aki csak teheti.

Member · http://lehetvelem.blog.hu 2012.09.20. 07:55:16

@nu pagagyí: Csak a jövedelmed adott százaléka (talán 5?) ment magánnyugdíjpénztárba, a többi továbbra is államiban pihent. Durva is volna, ha minden a magánba vándorolt volna, akkor nincs likviditás a pénzbeli ellátások finanszírozására. De egyetértek veled végeredményben, nem tartható fenn egy társadalom, ami az eggyel előtte álló elöregedő generációt tartja el, fokozatosan át kell állni az öngondoskodásra, ha úgy tetszik.

veerses 2012.09.20. 08:03:14

@nu pagagyí: Aki most nyugdíjas kizárt, hogy egész életében adót fizetett.

GlennMiller 2012.09.20. 08:14:51

@Box Tobient:
"költségvetési reform a nyugdíjakhoz nyúlás nélkül kevéssé esélyes"
Nem vitatom, hogy a nyugdíjakhoz is nyúlni kell, meg úgymond minden mozdíthatóhoz, de ez már tudomásom szerint jószerivel megtörtént, hiszen lenyúltuk (nem is kicsit) a magánnyugdíjpénztárakat (vagy szerinted is nyugdj-megvédés történt?). Oké, szerintem is folytassuk emme lenyúlási tevékenységet, de még a választások előtt! Ne halasszuk a választások utánra, egy választás már ne legyen annyira nyugdíjas-függő.
Ámazonban, mi van az unortodox gazdasági ökörködéssel, korrupcióval, oligarchákkal, offshore-lovagiassággal, stb?
A költségvetési reformot talán itt kell elkezdeni, másszóval el kell kezdeni a valódi kormányzást.
Mi a véleményed?

nu pagagyí 2012.09.20. 08:22:14

@Box Tobient: Nincs már +24%, adónak hívják a teljes 27%-os ráfizetett közterhet (melynek egykor része volt a nyugdíj teher). Így nincs kötelezettség arra, hogy az adónak hányad részét kellene a nyugdíjkasszába helyezni. Az állam által, kötelezően nyugdíjra költendő összeg csak a levont 10%.

Amíg nem zagyválták össze a TB rendszert, a nyugdíjkassza hiánya kb. 600 milliárd volt. Az MNYP-k kivégzésével, ide folyik be az évi 360 milliárdnyi egykori tagdíj rész, így változatlan feltételek mellett a hiány nem lehetne több 240 milliárdnál. A nyugdíjkasszából időközben kipakolták a rokkantnyugdíjakat (az egészségkassza fizeti), ami szerintem van annyi, hogy ne legyen hiányos a kassza. Ha állambácsi a nyugdíjkassza hiányáról nyekereg, az nem lehet más mint hangulatkeltés, meggyőzően prezentálva, hogy 10% nyugdíjjárulék kevesebb, mint 10+24%. Erre volt jó, hogy a ráfizetett járulékokat adóvá minősítették, így minden TB-alrendszerről, kényük-kedvük szerint bizonygathatják, hogy mekkora hiány van benne. Addig csoportosítgatják a kiadás-bevétel adatokat, heccelve az embereket, amíg sikerül megszüntetni minden szolidaritási alapú biztosítást. Természetesen az állami kötelezettségek lepöckölésével nem fog csökkeni a cégek kötelezettsége, mert ők járulék helyett már most is adót fizetnek.

veerses 2012.09.20. 08:25:09

@GlennMiller: "korrupcióval, oligarchákkal, offshore-lovagiassággal, stb?"

Hát te vagy gyerek vagy, vagy szélső balos. Ezekkel sehol a világon nem tudtak (tudnak) mit kezdeni, mert olyan ügyvédeik, tanácsadóik vannak (mint a volt bolsi pénzügyminiszter), hogy röhögve megvédik őket. Ha erre blazírozol, akkor futóhomokra próbálsz várt építeni. Lehet, csak minek? A világon sehol ezeket megállítani nem lehet. Lehet azt mondani, addig ne tegyünk semmit, míg ezeket meg nem állítottuk, mert az az első, de akkor rohanunk a teljes csőd felé. Akiket említettél, azok meg majd felvesznek rabszolgának, kosztért.

alte trottel 2012.09.20. 08:49:16

@veerses:
Ezt a baromságot honnan veszed? Nincsenek nagyszüleid? Vagy szarsz a fejükre és meg se kérdezed őket, csak azt hallod, amit két ffeles bundapálinka között a Jocó eldünnyög a bögrecsárdában?

Öcsüke! Én nyugger vagyok még csak 64. (when I'm sixty four)A nejem még dolgozik, közalkalmazott. Januártól ő is nyugger. Az én nyugdíjam (felháborítóan sok, 44 év munka után 134.000) REÁLÉRTÉKE (azzal a durvanagy éves emeléssel együtt) kb 15 %-kal csökkent, az ő fizetése a cafeteria változásával együtt. kb 5%-kal. És ebbe nem számoltam bele a gyógyszerárak "racionalizálását". Tavaly ilyenkor a havi gyógyszerköltségem 25.000 alatt volt, most 34.000. (szív, vese, tüdő, ízület, gyomorfekély, cukor, érszűkület, diabéteszes polineuropátia) Havonta kell felülvizsgálatra mennem a váci kórházba, oda-vissza 650 Ft. Évi 16 félárú jegyet válthatok és két 90 %-ost.

Szerinted elég, ha simán éhenhalunk, vagy inkább battyogjunk ki a temetőbe, ásuk meg a sírunkat feküdjünk bele és húzzuk magunkra a földet?

És még mindig irigyelsz, amiért jövőre már ingyen utazhatok a kórházba?

No_Fidesz_No_Problem 2012.09.20. 08:51:47

@veerses:

"Bizony már komoly társadalmi feszültséget jelent, hogy míg a nyugdíjak reálértéken nem csökkenek"

*

Minek terjeszted a hülyeséget, ha magad se érted, amit leírsz?

Reálérték nem csökken = tavaly egyhavi nyugdíjból tudtál venni 300 kg kenyeret, ÉS idén is tudsz venni belőle 300 kg kenyeret

Reálérték csökken = tavaly tudtál venni 300 kg kenyeret, idén nem tudsz venni, csak 280 kg kenyeret

Szerinted csökkent, vagy nem csökkent a nyugdíjak reálértéke?

Segítek:

A januári nyugdíjemeléskor a nyugdíjakat az ELŐZŐ évi HIVATALOS infláció mértékével emelik meg.

Ez tavaly hivatalosan 4,4% volt. Valójában persze sokkal több, különösen azokra a termékekre vetítve, amelyek az alapvető élelmiszerek kategóriájába tartoznak. Lehet, hogy meglepő, de autót, gyémánt nyakéket, 3D stereo házimozi rendszert és világ körüli utat - amelyek ára stagnált vagy csökkent, és emiatt lefelé nyomják az infláció mértékét - jellemzően nem a kisnyugdíjasok vesznek.

Tehát:

Ha januárban megemelték 4,4%-kal a nyugdíjakat, ám az IDEI infláció hivatalosan is 6% felett van, ezen belül az alapvető élelmiszerek ára 10-20-25%-kal is emelkedett, akkor szerinted több, ugyanannyi, vagy kevesebb kenyeret tud venni a megemelt nyugdíjából a "nyugger"?

Box Tobient (törölt) 2012.09.20. 08:53:07

@nu pagagyí: A szocho a hajdani 24% nyugdíj és 3%-os eü munkaadói befizetést fedi.

"Amíg nem zagyválták össze a TB rendszert, a nyugdíjkassza hiánya kb. 600 milliárd volt."

900MrdFt volt az... az átnevezések és a kasszák közti pakolgatások meg nem vátoztatnak a kifizetések összegén. Ha a szart besepred a szőnyeg alá, a szobában akkor is büdös marad.

alte trottel 2012.09.20. 08:53:26

@Nick Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekbe:
Utánaszámoltál, mennyivel volt könnyebb 5000 Ft-ból megvenni a 300.000 Ftos kecót?

Void Bunkoid 2012.09.20. 08:56:31

@Putyilov gyári melós: hova lenne, észkombájn...már akkor ki lett osztva nyugdíjnak, gyesnek meg szociális segélynek, amikor még a te "idő előtt elpatkolt melósod" még javában élt és dolgozott.

A nyugdíjas nem azt a pénzt kapja vissza nyugdíjnak, amit ő befizetett az élete során, hanem mindig a munkaviszonyához-keresetéhez arányosan viszonyított állami nyugdíjat, amit a mindenkori aktív dolgozók adóként befizetett pénzéből osztanak ki - ez az a már előttem is sokak által emlegetett "felosztó-kirovó" rendszer, ami jelenleg is van.

A baj körülbelül ezen évtized végefele fog súlyosan beütni, amikor a ratkógyerekek tömegesen elkezdenek nyugdíjba vonulni, és háromszor annyian lesznek, mint amennyien az aktív dolgozók igazi (tehát még nem gyesrerohangáló meg sokszabadságozó) derékhadát alkotó későhuszas-koraharmincas nyolcvanas évek második felében születettek.

Na majd akkor kaffoghatsz itt...

nu pagagyí 2012.09.20. 08:57:34

@veerses: Persze, máshol is van ilyen. Unortodoxiában viszont törvények garantálják a kockázat nélküli szabadrablást.

Néhány gyöngyszem:
- Közbeszerzés egy érvényes ajánlattal, ha egyáltalán kiírják, mert azt se kell.
- A nyilvánosság teljes kizárása a közpénzek ellenőrzéséből.
- Szakmai szervezetek pártirányítása (NAV, rendőrség, ügyészség, bíróság)
- Az állami költségvetés három sorra redukálása: bevétel, kiadás, hiány, nehogy valami is számonkérhető legyen, miért annyi-amennyi.

GabikA 2012.09.20. 09:01:18

@voltam nyugdíjas: "A "szerződést" törvény írta elő."

A torvenyt barmikor meg lehet valtoztatni, a nyugdijat csokkenteni. Lasd gorogorszag.

John Doe3 2012.09.20. 09:06:45

@GabikA: Ebben neked igazad van. Akkor viszont kéretik figyelembe venni azokat is, akik nyugdíjbavonulás előtt haltak meg. Azok is qrva sokan lehetnek, hiszen küönben nem húznák le a 65 éves ember még várható összesen 82 éves korát mégiscsak 65-re. Kérdés: hol van az ő nyugdíjjárulékuk?

Nagykevély 2012.09.20. 09:11:09

@lapátkaszát:

"Hitelt soha semmilyen államnak nem adtak azért, hogy az életszinvonalat emeljék vagy lakást adjanak a prolinak."

Attól még az történt, ugyanis az elvtársak be voltak szarva egy újabb 56-tól, ezért lekenyereztek, henye, anyagias, igénytelen, lusta disznóvá tettek legalább két nemzedéket. Akit nem sikerült, az vagy lelépett vagy túldolgozta magát és megdöglött rákban vagy infarktusban.
De nem mai történet ez, elég csak a Bibliában tanulmányozni a Kivonulás könyvét, a húsosfazékkal meg a pusztában bolyongással.

noirp 2012.09.20. 09:12:34

@lárvalányhaj: sokunk szerint gáz, de a) ki nem szarja le b) egyre kevesebben volnánk, lassan mindenki lelécel, aki teheti.

snorbi 2012.09.20. 09:19:13

Ott a 2/3, meg kellene szüntetniük a nyugdíjasok választójogát.
Ezzel két legyet ütnének egy csapásra:
- megszűnne a nyomás, hogy a nyugdíjasoknak mindig nyalni kell
- másrészt meg az MSZP/DK végleg eltűnne a süllyesztőben

Régi Péter 2012.09.20. 09:20:51

Megoldás: én, az aktív lenyúlom az anyám nyugdíját!!!!

voltam nyugdíjas 2012.09.20. 09:22:44

@veerses: Tévedsz. Sokan vannak sajnos azok, akik a váltás óta elvesztették a munkájukat rövidebb,hosszabb időre, de aki az elmúlt 22 évben és azelőtt is dolgozott, az bizony 40-42 évet dolgozott, tehát végigdolgozta az életét.

voltam nyugdíjas 2012.09.20. 09:24:06

@voltam nyugdíjas: Bocs, de aki 88 előtt is dolgozott, az valóban látszólag nem fizetett adót, mert csak azóta van a jelenlegi adórendszer. De fizetett!

nu pagagyí 2012.09.20. 09:25:32

@Box Tobient: Ezt találtam neked, a 2009-es év bázisán készített 2010-es tervezet:
www.parlament.hu/irom38/10554/adatok/fejezetek/71.pdf

Kítűnik belőle, hogy az összes költségvetési támogatás a nyugdíjkasszához 595 milliárd, ebből 372 milliárd a kieső magánpénztári tagdíj pótlása. Tehát a tényleges hiány 595-372=223 milliárd lett volna, ha a tagdíjak már akkor is a nyugdíjkasszába folynak be.

nu pagagyí 2012.09.20. 09:29:58

@voltam nyugdíjas: 88 előtt azért nem volt szja, mert még rájöttek volna az emberek, hogy ők tartják el az államot és nem az állam őket.

voltam nyugdíjas 2012.09.20. 09:30:27

@GabikA: Igen, meg lehet változtatni. Csakhogy a világ kultúráltabb felén nem visszamenőleg változtatgatják, nem fűnyírószerűen, ész nélkül.A manyup kinyírásával kb 2 generációra elvették a kedvet az öngondoskodástól.Miből öngondoskodjon az, aki a létminimumot sem keresi meg?

Void Bunkoid 2012.09.20. 09:32:24

@voltam nyugdíjas: igen, csakugyan vannak ilyenek, pl a rendszerváltás után leépülő nehézipari/fémipari melósok.

A baj az mindössze, hogy saját nyersanyagunk nincs (már a bányáink is kimerültek), a nehézipar feldolgozószektora már bizony a hetvenes évektől kezdve a Szovjetunióból ócsón/ingyen/paprikásszalámiért cserébe kapott alapanyagokból dolgozott, amint a CCCP kipukkadt, meg is szűnt az egész szektor gyakorlatilag itthon is. Szegény dolgozók csak ehhez értettek, annyi is volt nekik.

Tudom, hogy csúnya, esetleg orbánista vagy jobbikos hangvételű kiszólás, de ha tényleg az egyszerű emberek munkalehetőségeit akarnánk bővíteni, meg termelő jellegű dolgokkal akarnánk élénkíteni a gazdaságot, akkor nem egy olyan hatalomhoz kellene törleszkednünk, ami gdpje tetemes része csoki-tengerikagylókból meg az irdatlanul túlbérezett irodisták papírtologatásából van - legyünk ismét a vas és az acél országa, csak keressünk olyan országot, aki megint hajlandó lesz nekünk vasat meg acélt adni paprikásszalámiért meg tiszacipőért :)

voltam nyugdíjas 2012.09.20. 09:33:48

@nu pagagyí: Ezt így határozottan cáfolnám.Az emberek akkor is tudták, hogy ők dobják össze a lóvét, csakhogy a bedobottból nem loptak el annyit, mint most, látszott a pénz az építkezésekben, életszínvonalban.

GlennMiller 2012.09.20. 09:37:22

@veerses:
Jó válasz, semmi kétség.
Csak egy szépséghiba:
Sem gyerek, sem szélsősőges balos nem vagyok, éppen az ellenkezője.
Vén szent tehenek gittegyletéhez tartozom (VSZT), méghozzá megrögzött nemszavazóként. Olyan párt még nem született, mely megérdemelte volna a voksomat.
Kösz a jó választ, üdvözletem!

voltam nyugdíjas 2012.09.20. 09:38:59

@Void Bunkoid: Szerintem ha a 90-es évek elején ésszel csinálják nagyjaink, akkor a keleti megyék mezőgazdasága nem pusztult volna le,iparral együtt, mert az oroszok átvettek majdnem mindent.Igaz, sokszor barterben, meg hitelre.Nem pusztult volna el minden, az évek alatt okos munkával lehetett volna fejleszteni.Nem, mi bebaxtuk a keleti kapu, szívjuk is rendesen.
Nekünk nem volt jó, hopgy azelőtt eladtunk az almát krumplit, stb-t, fejlődhettünk volna.Nem, nekünk nem kellett a hatalmas orosz piac, mert utáljuk őket.Na, itt az eredménye.

Box Tobient (törölt) 2012.09.20. 09:40:48

@nu pagagyí: Ebből is látszik, hogy a tényleges bevételek kevesebb mind 2200MrdFt-voltak.

2012.09.20. 09:47:28

Nos, szeretném ha --timargabor--leirná számszerüsitve, hogy kik, hányan kapnak nyugdijat vagy nyugdijszerű ellátást.
Ha lehet kérnem, akkor forintosítsa is ezeket.
Továbbá, gyüjtse ki hogy ma Magyarországon hány fő kap 100 ezer ft alatt és hány fő kap e felett nyugdijat.
Továbbá hány fő kap a nyugdijkasszából különböző jogcimeken, különböző összegeket--holott ide nem fizettek be egy vasat sem, de alanyi jogon jár! Hogy miért? Csak és mert törvény van rá!

Ha mindezt bemutatja a blogon, akkor remélem rádöbben, hogy amit itt leir, amit itt tényként előad, az egy hatalmas orbitális baromság, amin csak nevetni érdemes.
Mert ez nem más,csak szarkavarás.
Az itt leirt zagyvaságnak az igazsághoz kb annyi köze van, mint Viktornak a becsületességhez és a keresztényi erkölcshöz--azaz semmi!
Jó munkát, kedves "timargabor"! Lássuk a kimutátust, mint ahogy egykori kedvenc tanárom mondotta volt, mert ami itt leirt, az még a nullás érdemjegyet sem üti meg!( Max, a két 00-át!)

Void Bunkoid 2012.09.20. 09:49:24

@voltam nyugdíjas: tudom, ez sajnálatos tény is, én már régebben is mondtam, hogy az ország jelenlegi helyzetéről nem a fityisz és nem a maszop tehet leginkább, hanem a rendszerváltás utáni első, patakvérivó és iszonyatosan dilettáns történészkormányunk, amikor is honatyáink "neszebazmeganegyvenévért" jelleggel jóhogynem megszakítottak mindenféle kapcsolatot az egykori Szovjetunió tagállamaival, nemhogy gazdasági tevékenységet folytattak volna, valamint privatizáció címén bagóért megvették az egykori magyar államot, majd aztán tetemes lóvéért el is adják, persze a pénz svájci magánszámlákon landolt.

Azóta is ez van. Van pár übermilliomos-gengsztervezér, némelyikük jelenleg is politizál, meg van egy kisepert, kitakarított ország, ahol - termelő igazán nem, szolgáltató szektori munka körülbelül található Budapesten, a Balatonnál, valamint az autópályakapcsolattal rendelkező nagyvárosokban. Máshol meg semmi, csak ugar.

mirigy187 2012.09.20. 09:52:55

@Akitlosz: Úgy bakker hogy idézetet szúrtam be tudod az idézőjel azt jelenti :)

Jaffar 2012.09.20. 09:53:42

@Régi Péter:

Te nem lenyúlod, csak MEGVÉDED!!!! :D

balfék 2012.09.20. 09:59:20

Hibás álláspont az amikor a nyugdíjasokat kizárólag eltartottként vesszük figyelembe. Ők elég masszív fogyasztói réteg is , ami a gazdaság szereplőjévé is teszi. Gondoljunk bele (ismerve ennek az antiszociális kormánynak észjárást), hogy a nyugdíjasokon "megtakarított" kifizetések egy részét átirányítják szokásukhoz híven a gazdagok zsebébe. A pénz így-úgy kikerül a keresleti körből(jó esetben itthon marad) ezáltal tovább csökkentve a fogyasztást, tovább mélyítve a recessziót.

timargabor · http://kard.blog.hu 2012.09.20. 10:01:14

@jános515: az általad kért számokat itt megtalálod:
www.onyf.hu/?module=news&action=list&fname=onyf_left_menu_statisztika_ellatas

De a poszt nem pont erről szól. A véleményed alapján nagyjából meg tudom saccolni, hogy mely pártokból választhatsz, van több is.

Aki viszont más véleményen van ebben a kérdésben, annak pillanatnyilag nincs választási lehetősége.

nu pagagyí 2012.09.20. 10:03:59

@Box Tobient: A járulékon kívül még vannak jogos bevételei a nyugdíjkasszának, mint a rendvédelmi dolgozók biztosítással nem fedezett extra nyugdíjának térítése, ha már a társadalombiztosítási nyugdíjkasszával fizettik ki és nem az állam állja más forrásból.
A tényleges hiány ott van fehéren-feketén: 595 milliárd, amiből 372 milliárd a kieső magánpénztári tagdíjak összege. Akkoriban a TB költségvetés még áttekinthető volt, most olyan számokat írkálnak akárhova, amilyet csak akarnak.

timargabor · http://kard.blog.hu 2012.09.20. 10:04:27

Ezt egyébként minden kommentelőnek mondom: tiszteletben tartok minden olyan véleményt, hogy maradjon az újraelosztási ráta a mostani, 50%-ot közelítő szinten. Akik ezt mondják, szavazhatnak a Fideszre, MSZP-re, Jobbikra, LMP-re, és megkapják tőlük ezt.

És aki mondjuk a 45% híve lenne, akármilyen okból?

nu pagagyí 2012.09.20. 10:07:07

@voltam nyugdíjas: Van egy rossz hírem, ma sem tudják, pedig adóznak.

nu pagagyí 2012.09.20. 10:11:21

@timargabor: Szerzett jogot nem illik elvenni. Nem azért fizetek már kb. 30 éve nyugdíjjárulékot, hogy azután lóizét kapjak, attól függően, éppen milyen hangulatban van az aktuális diktátor. Ha állambácsi nem tudja garantálni a nyugdíjamat, kérem vissza az összes eddig befizetett járulékomat a nem eltőzsdézett hozamokkal egyetemben és majd gondoskodok magamról.

DR. INKVIZITOR 2012.09.20. 10:12:22

Kedveseim!
A "rendszerváltozásnak" becézett cirkusz következményei - hála a sok hozzáértő és szerény főszereplőknek - elérik a II. világháborús károkat.
Ilyen körülmények és keretek között a hatalom aktuális képviselői sokszor ötletparádéval, de leginkább gyenge eredménnyel kezelik a problémákat.
Ezen kívül minden csapatnak voltak kedvezményezettjei/érdekcsoportjai és a társadalom különböző rétegeit is jól össze lehetett/lehet ugrasztani politikai és gazdasági ügyek mentén.
Sajnos az ország utóbbi 22 évére a "római lányok
dilemmája" rímel, azaz szerettek volna szexelni, de jó lett volna ártatlannak maradni!

timargabor · http://kard.blog.hu 2012.09.20. 10:14:40

@nu pagagyí: szerintem sem illik, de ne nekem mondd, mert nem akarom elvenni senkitől.

A 49%-os újraelosztási ráta nem szerzett jog, az esetleges levitele 45%-ra meg nem jogelvétel.

blah 2012.09.20. 10:20:17

Kezdetnek talán az is elég lenne ha a jelenlegi utazási kedvezményeket elvennék.
Ja meg persze egy konzervatív párt sem ártana már a palettára aki meg tudná csinálni. Érdekes, hogy bal oldalon jönnek létre pártok, valaki át is áll a baloldalra (fidesz), jobbszélen is ott van a jobbik, aztán konzervatív párt meg nuku. Valahogy nem értjük mi ebben az országban a kapitalizmust vagy az öngondoskodást...

laci_52 2012.09.20. 10:20:29

@timargabor: A táblázat, amit belinkeltél, nem azt mutatja, hogy a nyugdíjasok túl lennének fizetve, ezért az egész poszt csupán egy hangulatkeltés a nyugdíjasok ellen.

A társadalmi újraelosztást nem a nyugdíjasok rovására kellene csökkenteni.

A cikk úgy állítja be, mintha a költségvetési kiadások csak a nyugdíjkifizetésekből állnának.

AnnaKarenina 2012.09.20. 10:23:16

@jános515: @timargabor: Ne fárasszuk a valósággal, itt meg lehet találni a júniusi adatokat www.onyf.hu/?module=news&action=list&fname=onyf_left_menu_statisztika_ellatas , rákattintva a 2012 jún-ra. Az öregségi nyugdíjasok (korhatárt elért + felett) 1.972.837 fő (azaz 2 millió), 104.500 Ft/hó átlaggal. A 3 millióba már a mezőgazdasági járadékosok és árvasági ellátottak is beleértendők.
Aki azt hiszi, hogy ha a nyugdíjasoktól bármit elvesz, azt őrá fordítják, vagy az ő érdekében fogják felhasználni, téved, erre ez a két év tökéletes bizonyíték.
Így ezek a gondolatkísérletek (?) csak az oszd meg és uralkodj elv gyakorlóinak megrendelésére, vagy irigységből, vagy nagyon nagy naivitásból születnek. Mert persze azt a 30-40 év munkát már nem nagyon akarja senki a magáévá tenni, ami a 104 ezer -luxus- átlagnyugdíj mögött van.

seagull 2012.09.20. 10:24:28

@hackbard.celine: Bizony, egy férfinak 59% esélye van, hogy a 65-ig eljut...

Box Tobient (törölt) 2012.09.20. 10:28:10

@nu pagagyí: Ja, az egyik zsebből a másikba történő átpakolás bevétel... LOL

Box Tobient (törölt) 2012.09.20. 10:29:58

@nu pagagyí: A szerzett jog kimerül abban, hogy valamekkora összegű ellátást kap. Az összeg mértéke már az aktuális gazdasági helyzethez igazodik.

timargabor · http://kard.blog.hu 2012.09.20. 10:31:28

@laci_52: minden megoldás érdekel :-) Hangulatot nem szívesen keltek, ha ez jön le belőle, akkor elnézést; egyszerűen ezen a ponton lehetett a legjobban megfogni a fideszmszp újraelosztási nézetei mögötti - pillanatnyi politikai érdekek által motivált - azonosságot és a lényegi választási lehetőség hiányát.

John Doe3 2012.09.20. 10:34:13

@blah: Elvenni nem célszerű, csak mérsékelni. De ennek a hatását csak akkor lehet megítélni, ha van megbízható adat arról, mennyit fizet az állam a közlekedési vállalatoknak a nyugdíjasok ingyenes utaztatásáért. Attól tartok, kevesebbet, mint az éves szinten kumulált közbeszerzési díj, ami szintén megérne egy misét.

AnnaKarenina 2012.09.20. 10:36:21

@timargabor: És vegyük ide az IMF aggódását a legszegényebb rétegek iránt.:)
Mit akarsz mondani? Hajrá Jobbik? Hajrá LMP?

timargabor · http://kard.blog.hu 2012.09.20. 10:41:59

@AnnaKarenina: sajnos azt, hogy ők sem, pedig egyszerűbb lenne :-( hiányos a pártrendszerünk, erre az elég alapvetőnek tűnő kérdésre nem ad alternatívát. Leírtam anno a blog első posztjában:
kard.blog.hu/2011/12/30/merre_tovabb_ellenzek_olajfasodas_vagy_konzervativ_alternativa

AnnaKarenina 2012.09.20. 10:42:39

@Box Tobient: Nem gondolom, hogy így van. Az teljesen objektív dolog, hogy ki mennyi időt dolgozik összesen és mennyi járulékot fizet be (amúgy sem kapja vissza az egészet). Van egy indexálás, amivel aktualizálnak. Ennél igazságosabb módszert nem is lehetne kitalálni. Mégis a nyugdíjat mérsékeljék, amikor pont a nyugdíjas nem tehet már semmit sem az ország, sem a saját érdekében? A saját tehetetlenségetet olyanokon akarjátok számonkérni, akik még dolgoztak, a jövedelmeik hivatalosak voltak?

AnnaKarenina 2012.09.20. 10:46:38

@timargabor: Ami számomra elképesztő, hogy van egy demográfiai helyzet, ami évtizedek óta tudott és kalkulálható volt, eközben kétszer is sikerült a költségvetésnek felfalnia a nyugdíjpénzeket (1998 és az mnyp-k), és nem azt követeljük, hogy ezeket sürgősen tegye vissza az, aki elvette, hanem különböző nagyságú és keserűségű békákat nyelünk le, sőt mi magunk próbáljuk rábeszélni a másikat, hogy nyelje csak le.

voltam nyugdíjas 2012.09.20. 10:54:48

@John Doe3: Ennek a felmérésére volt kísérlet a mávnál-regisztrációs jegy. Na, azt megszüntették.
A közlekedési "ingyenességnél ne a budapesti-nagyvárosi közlekedés legyen az alap. Falusi embernek sokszor létkérdés a két-három-sok helységgel távolabbra utazás az orvoshoz.Ugyanez a fő közlekedési időn kívüli korlátozással.Na,ezekkel mit kezdene az ötletgazda?

Box Tobient (törölt) 2012.09.20. 10:55:20

@AnnaKarenina: Nem vagy tisztába a feki rendszer működésével.

voltam nyugdíjas 2012.09.20. 10:57:52

A nyugdíjrendszer nem az a fajta újraelosztás, amit évente lehet változtatgatni, ide-oda rángatni.Kedvenc jelenlegi kormányunk ugyanis ezt csinálja, érdemi átgondolt lépések nélkül.Annak bizony kell 20-25 év kifutás.

AnnaKarenina 2012.09.20. 11:01:58

@Box Tobient: Ne gondold, hogy nem. Senki nem mondta a kormányzatnak, hogy a nyugdíj-rendszernek így kell működnie annál is inkább, mert sem a foglalkoztatottsági, sem a demográfiai oldala nem megalapozott. Az teljes foglalkoztatottságnál, nagyjából azonos aktív-nyugdíjas létszám mellett működhet önmagában.
Ezzel szemben, ha a nyugdíjpénzeket, -vagyont nem nyúlták volna le, annak működtetése most fedezné a nyugdíjak egy részét. A két vh. között is így működött a rendszer, OTI, stb.

blah 2012.09.20. 11:02:12

@John Doe3: én is így értettem, hogy mérsékelni kellene vagy valami értelmesebb rendszert kitalálni rá. Az ingyenes utaztatás jelenleg nem megengedhető luxus. A közbeszerzéseken szerintem elfolyik annyi pénz mint a nyugdíjakra... ami meg már büntetőjogi kérdés.

AnnaKarenina 2012.09.20. 11:05:46

@voltam nyugdíjas: Hát ezért BŰN az mnyp-k megszüntetése, mert ez az út az egyetlen a demográfiai és munkaerőpiaci helyzet miatt. És ahelyett, hogy kivették volna a nem jó elemeket, inkább lenyúlták a pénzt. Így is maradna az államra feladat, mert a munkanélküliség miatt mindig lesz egy réteg, aki nem tud elegendő szolgálati időt, befizetést produkálni, és talán mégsem akarják az állatkerti ragadozók elé vetni őket.

Box Tobient (törölt) 2012.09.20. 11:06:30

@AnnaKarenina:
"azonos aktív-nyugdíjas létszám mellett működhet önmagában."
Ez marhaság, nem tud 1 aktív 1 nyugdíjast eltartani, főleg nem az általatok elvárt szinten.

"vagyont nem nyúlták volna le, annak működtetése most fedezné a nyugdíjak egy részét."

A lenyúlt kötmanyupvagyonhoz a jelenlegi nyugdíjasoknak nem volt semmi köze (és kb. a felét mégis felzabáltátok)

GabikA 2012.09.20. 11:07:07

@nu pagagyí: Termeszetesen a teljes 34%-os beszedett osszeggel van -450MRD.

AnnaKarenina 2012.09.20. 11:07:27

@blah: Az ingyenes utazás nem kérdés, ha az adott közlekedés egyébként is változatlanul működik, hiszen a költség fix, ha 20-an, ha 50-en utaznak.

GabikA 2012.09.20. 11:08:14

@lapátkaszát: Faszsag. A GDP aranyos elvonasok nalunk a legnagyobbak a kornyeken, nincs hely tovabbi adoztatasnak. Epp, hogy csokkenteni kellene az adoterhelest. (Iden mar teljesen leallt a gazdasag.)

GabikA 2012.09.20. 11:10:10

@nu pagagyí: "Amíg nem zagyválták össze a TB rendszert, a nyugdíjkassza hiánya kb. 600 milliárd volt. Az MNYP-k kivégzésével, ide folyik be az évi 360 milliárdnyi egykori tagdíj rész, így változatlan feltételek mellett a hiány nem lehetne több 240 milliárdnál. "
van kozben evi 4.4-6%-os nyugdijemelesemeles, az kb. 150-200MRD/ev...

AnnaKarenina 2012.09.20. 11:11:59

@Box Tobient: Az 1998-as TB-önkormányzati vagyonhoz meg volt. Az mnyp-kben is voltak idősebbek, és vannak, akik belátható időn belül onnan is várták volna a nyugdíjat, tehát részben az is.
Az mnyp-k fontosak a mai nyugdíjasnak is, mert a gyereke, unokája pénze volt bennük legnagyobb részt.
Azt meg nézd meg, hogy nagyjából azonost írtam.

GabikA 2012.09.20. 11:12:33

@John Doe3: Konyorgom, ertsd mar meg a f/k rendszer mukodeset. Amit valaki befizet, azt kov. honapban kiosztjak a nyugdijasok kozott. Nincs megtakaritas, csak jogot kapsz, hogy reszt vegyel a pilotajatekban.

AnnaKarenina 2012.09.20. 11:13:53

@Box Tobient: A felzabáltátokra válasz: ti meg nem dolgoztok eleget.:) De nem szeretném, ha ebben a stílusban menne a dolog, mert viszont a kormányzat ezt szeretné, hogy élve faljuk fel egymást.

GabikA 2012.09.20. 11:14:01

@voltam nyugdíjas: Miattatok lopta el vitya a manyupot, es ti vagytok az orgazdak (felhasznalok is).

Vissza kellene minden nyugdijassal fizettetni, no meg a 13 havi nyugdijat is. Egy atlagos nyugdijas 8M ft hitelt vesz fel az unokaira.

Koszonjuk...

voltam nyugdíjas 2012.09.20. 11:14:18

@AnnaKarenina: Ez az állapot, ha a kisujjad fáj, levágod a karodat.

zipe moha 2012.09.20. 11:14:39

...tévedés szent tehenekről vizionálni....értem, hogy megoldás keresünk...van is, csak rövid az emlékezet..
szent tehenek:járadékfizetés alapján MEGVÁSÁROLT jogosultságok....hogy is van az, hogy idáig jutottunk...itt tessék kaparászni...
segélyek, szociális-rokkantsági ellátások, munkanélküli segély? stb....a nemzet un. kockázat közösséget alkot... a megszületése pillanatában kevesekről lehet tudni, hogy majd valaha fog-e ebbe a csoportba tartozni.... s így különböző adókat járulékokat fizetünk.. én inkább fizetem ,mint hogy igénybe kelljen vennem...de ha kell igénybe veszem...azért van...

Tessék ezeken alaposan elgondolkodni,mert különben olybá tűnik az egész hogy a bajbajutott társadalom tagjai keresik a maguknál is gyengébbeket (elég nehéz ilyet találni..) és elveszik tőlük a kenyeret..hogy ők éljenek túl..

Tessék a politikai osztályt számon kérni...hol a vagyon, hol a pénz, hol a jól szervezett piacgazdaság, hol a valódi demokrácia...ne pedig utonálló módjára sandán tekintgetve a másik szájából kinézni a falatot.

GabikA 2012.09.20. 11:15:18

@nu pagagyí: a manyup lopas ota majd ket ev telt el, 150+200mrd nyugdijemelessel. Innen szamold ujra.

Box Tobient (törölt) 2012.09.20. 11:16:09

@AnnaKarenina: Milyen színű 98-as TB vagyonról beszélsz? Arról a pár 10MrdFt-ról, amivel elkezdték a privátizéció alatt kistafírozni a nyugdíjök.-t? 1 heti nyugdíj?

voltam nyugdíjas 2012.09.20. 11:17:01

@GabikA: Aha. Ülj be egy sarokba és gondolkozz.De előtte állj oda az őseid elé, ha még élnek, és mond ezt a szemükbe. Bátran, egyenesen.

voltam nyugdíjas 2012.09.20. 11:17:55

@GabikA: Még annyit, hogy veletek meg a 18-24 évig terjedő egyéb költségeket.

blah 2012.09.20. 11:19:15

@AnnaKarenina: na ne őrjíts már... te úgy tudtad, hogy a tömegközlekedési vállaltok profitot termelnek? Mert én úgy tudom, hogy elég sok adóforintot kell rákölteni, hogy egyáltalán talpon maradhassanak.

AnnaKarenina 2012.09.20. 11:24:44

@Box Tobient: "A Fidesz vezette koalíció 1998 nyarán, első teendői között a társadalombiztosítási önkormányzatok felszámolásával „visszaállamosította” a nyugdíj- és egészségbiztosítási alapokat. Akkor a Fidesz politikusai még átmenetinek nevezték ezt az intézkedést, majd előbb a Miniszterelnöki Hivatalhoz, később a Pénzügyminisztériumhoz, végül az Egészségügyi Minisztériumhoz delegálták az alapok kezelését. Az évente több mint 1500 milliárdot kezelő alapok költségvetése beleolvadt a központi büdzsébe. A járulék beszedését a társadalombiztosítási államtitkár, Selmeczi Gabriella 1999 januárjától átadta az APEH-nek. Néhány hónappal később az alapok 60–80 milliárdos vagyonát az ÁPV Rt. kapta meg értékesítésre. Az ÁSZ-jelentések rendre kifogásolták, hogy bár az alapok vagyonának államosítása megtörtént, az ahhoz kapcsolódó kötelezettségeket továbbra is az egészségügyi kasszából fizetik. Így például a járulékfizetők pénzéből konszolidálták a Postabankot."
www.kozszolga.hu/hirek/eg%C3%A9szs%C3%A9g%C3%BCgy-utolbbi-h%C3%BAsz-%C3%A9ve

AnnaKarenina 2012.09.20. 11:26:20

@blah: Ez igaz, de ha az is igaz, hogy a járatok így is járnak, akkor mit nem értesz? Jobb érzés 20 utassal veszteségesnek lenni, mint 50-nel?

AnnaKarenina 2012.09.20. 11:28:14

@GabikA: Milyen ügyes vagy, így megtaláltad a társadalom rákfenéjét. Gondolom, téged a nádi farkasok, vagy a szirti sasok neveltek fel, vagy ha mégsem, akkor szüleidet, nagyszüleidet időben kiteszed valami jó hideg időben.

Box Tobient (törölt) 2012.09.20. 11:28:24

@AnnaKarenina:

"60–80 milliárdos vagyonát"

Tehát mennyi ideig lehet ebből nyugdíjat fizetni? 1.2hét? És a hozamából? 10 órát???
Szóval milyen államosított vagyont vizionálsz, aminek a megléte enyhíthetne a feki problémáján az ellopott kötmanyup vagyonon felül?

blah 2012.09.20. 11:33:00

@AnnaKarenina: nem mindegy, hogy az a veszteség 20 egység vagy 50 egység... a nyugdíjas meg utazni fog így is úgyis. Még ha kevesebbet utazik is csökkenti a veszteséget. Ez nem éppen egy bonyolult dolog...

AnnaKarenina 2012.09.20. 11:37:05

@Box Tobient: Ha visszanéznél a magyar TB történetére, látnád, hogy a nem is állami pénzekből gründolt vagyonuk működtetésével tudtak fizetni nyugdíjakat. Az állam nem jó gazda, ráadásul bármikor ráteheti a kezét ezekre a pénzekre. Egyébként a lopás tényét (és csúsztatásodat) nem menti, hogy ebből a nyugdíjak EGY RÉSZÉNEK finanszírozásáról beszéltem.
Ebben a cikkben benne volt ez is:
"Önigazgatás és 300 milliárdos vagyonjuttatás a társadalombiztosítási alapoknak – ez volt a rendszerváltás utáni első demokratikus kabinet, az Antall-kormány nagy ígérete a választóknak. Akkor nagyon is kézenfekvőnek látszott a társadalombiztosítási alapok elkülönítése a központi költségvetéstől, és e jelentős vagyonjuttatás terve. A nyolcvanas évek második felében többnyire szufficites alapok, az akkori értéken igencsak számottevő 300 milliárdos vagyonnal akár képesek is lehettek volna kiegyensúlyozott, és talán a napi politikai érdekektől független gazdálkodásra."
Az a szomorú, hogy ezt csak töredékesen kapta meg a TB. Mert, ha ezt akkor megcsinálják, amikor voltak rá források, ma nem pofázhatna bele mindenki a ledolgozott és előre megfizetett nyugdíjak kérdésébe, ami NEM szociális kérdés.

AnnaKarenina 2012.09.20. 11:39:03

@blah: Hogy számolsz? Csak végy egy buszt, a járat költsége akkor is annyi, ha 20, akkor is ha 50 ember utazik rajta. Ha a 30-at kizárod a közlekedésből, nem változik semmi.

blah 2012.09.20. 11:43:57

@AnnaKarenina: de miért zárnám ki őket? Azt nem gondolhatod, hogy otthon maradna az összes nyugdíjas ha fizetni kéne valamit az utazásért... ahogy nem fognak biciklire váltani vagy gyalogolni sem. Ha most sem világos inkább kíméld meg magad a választól mert ez már kezd kényelmetlen lenni.

AnnaKarenina 2012.09.20. 11:46:19

@blah: Egy része biztosan nem fog utazni, más része igen, megint más részének a családja vesz nyugdíjas bérletet. Szóval lesz egy minimális haszon.

AnnaKarenina 2012.09.20. 11:49:17

@Box Tobient: És még azt szeretném hozzátenni, hogy ez a hozzállás, vagyis hogy a nyugdíjjal bármit lehet tenni, elindít egy folyamatot, amiben az emberek nem bíznak meg az állami nyugdíjfizetésben és érdekeltek lesznek abban, hogy a jövedelmeiket feketén szerezzék, vagy igen minimális mértékben legalizálják. Ezzel az aktívak még a lehetségesnél is kevesebb forrást biztosítanak. Ha ez volt a cél, sikerült.

zipe moha 2012.09.20. 11:56:40

@AnnaKarenina: a "rendszerváltozás" egyik legnagyobb hazugsága: az ÁLLAM nem jó gazda..mindössze arról volt csak szó, hogy a politika új szerepe a társadalom forrásainak közpénz transzferekkel a tőke irányába történő átcsoportosítása előtt képzett (átmeneti) akadályt..

A nyugat-európai társadalom biztosítás sikere, a szociáldemokrácián (ami ugye Magyarországon ez idáig megjelenni sem tudott) és a korrekt államszervezésen múlott....

A mai államot a különböző,egymással versengő oligarhiák- kockázat kerülés okán- közpénztranszferért zajló küzdelme hatja át.. ezért hiába állítasz elő többet, kevesebb jut..mert a legjobb biznisz a közpénzcsatorna

Ha nem tetszik, 2014-ben (talán még..) változtathatsz rajta...talán..s láthatod, hol van a rákos daganat...pontosabban már csak a daganat látszik!!

AnnaKarenina 2012.09.20. 12:00:46

@zipe moha: Persze, egyetértek, de itt speciálisan a TB-önkormányzatok önállóságára gondoltam, amikor vele szemben az államot, mint rossz gazdát emlegettem, mert hogy bármilyen pénzt benyel.
Rajtam nem múlik a változás.

zipe moha 2012.09.20. 12:07:12

@AnnaKarenina:
rajtam se..és nem csak ketten vagyunk...lassan a kisember abbahagyja a sz@rkupac bottal való piszkálását....és oda hajítja, ahová való...a történelem trágyadombjára!!!

Box Tobient (törölt) 2012.09.20. 12:58:45

@AnnaKarenina: Látom, nem nagyon szeretsz a kérdésre válaszolni...

GiaMarie 2012.09.20. 12:59:35

A nyugdíjrendszerrel nem ez a legnagyobb baj...A MANYUP lenyúlás sokmindenre rávilágít.Nagyon egyszerű,excelben bárki kiszámolhatja,én most megtettem.Aki mondjuk 1998-ban volt pályakezdő,átlagbért keresett (amit vegyünk mai reálértéken br 250-nek,és az egyszerűség kedvéért számoljunk végig ezzel-vagyis hogy egész életében a mostani br 250-nek megfelelő összeget keresett) annak csak a MANYUP-ba egy nagyon visszafogott 5%-os kamattal számolva közel 40 milliója lenne 40 év ledolgozott után.Persze tudom,hogy a közgazdaságtan ennél sokkal bonyolultabb,és százféle torzító tényező van,de ha csak azzal számolok,hogy infláció feletti 2,5%-ot kamatozott a MANYUP,akkor is 20 millió forintja lenne (reálértéken,a maihoz viszonyítva)Kérdem én,sipákolna-e bármelyikünk (én mondjuk spec igen,hogy ellopták a nyugdíjra befizetett jelentős összeget,amit az államiba fizettem) ha 65 évesen a kezébe nyomnának 20 millió forintot.Vagyis,két lakás,70 tonna kenyér (tetszőlegesen folytatható) árát?Akkor miért,MIÉRT,MIÉRT veszteséges a mostani nyugdíjrendszer? (tudom a választ) de ha már igen,akkor miért kellett ellopni a MANYUP-ot?Mert esetlegesen ha nekem 65 évesen abból van 20 millám,és az állam széttárja karjait,hogy bár JÁR(na) egy egész szép-saccolok-netto 130-as nyugdíj,de nem tud adni,akkor sem vonulnának a tömegek gyújtogatni...szerintem anno éppen ezért vezették be.Kevésbé fájlalod,ha jól élsz,hogy mit lopnak el tőled,mintha az utolsó szelet kenyeret tépik ki a kezedből...

Patreides · patreides.blog.hu 2012.09.20. 13:06:44

@Reggie: "Mindenki a sajat boren erzi, hogy a fizetesek realerteke folyamatosan csokken, a nyugdijaket persze megorzik. Na ez zavarja a dolgozo embereket."

Aha. Dögöljön meg a szomszéd tehene is, ugye?
Tehát nem arra kell rávenni a kormányt, hogy végre hozzon ésszerű, gazdaságot élénkítő, normális intézkedéseket az eddigi ámokfutás helyett, hanem essünk neki a nyugdíjasoknak, igaz?
Csak azt nem tudom, azzal nekem mennyivel lesz jobb, ha én ugyan továbbra sem kapok jó fizetést, meg továbbra is simán kirúgnak bármikor, de legalább a nyugdíjastól is elveszik a pénzt.
Amitől tovább csökken a fogyasztás, és a gazdaság végképpen lefagy.
Ez annyira logikus, de tényleg...

Nick Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekbe 2012.09.20. 14:46:19

@Box Tobient: hagyd mar csak a tipikus nyuggermentalitasa van...
bedob egy UJABB hulyeseget es azt hiszi igaza van, hiaba bizonyitanak be neki az ellenkezojet

amugy szerintem minden olyen idiotatol aki azt allitja hogy a mai nyögdíjak a ledolgozott evekkel es a fizetessel aranyosak attol el kellene venni a szavazati jogat, meg a nyugdijanak a felet

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2012.09.20. 14:58:51

@nu pagagyí:

A terv elvileg szép, gyakorlatilag pedig káros volt.

Mert attól még, hogy a nyugdíjjárulékok már a magánnyugdíjpénztárakba mentek a nyugdíjakat továbbra is fizetni kellett.

Erre hitelt vett fel az ország és hitelből fizette a nyugdíjakat, miközben a járulékok gyűltek a magánnyugdíjpénztárakban.

Aki szerint ez nem egy roppan káros ötlet az nyugodtan vegyen fel hitelt, aztán tegye be a pénzt bankba, mert ott kamatozik a pénz, aztán majd rájön!

Szóval a tőkefedezeti nyugdíjrendszer nagyon jó, az egyetlen jó nyugdíjrendszer.
Ha van rá pénz. De nem hitelből.

Másrészt egy tőkefedezeti nyugdíjrendszernek alapvető előfeltétele lenne a pénz értékállósága, ami hiányzik nálunk és máshol is. Az állam folyamatosan rontja a nemzeti valutát, hogy az adókon felül további extra bevételekhez jusson az infláció jelentette dézsmából.

Sok értelme nincsen évtizedekig takarékoskodni, gyűjtögetni, ha közben a pénz úgyis az értékét veszti.

Nick Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekbe 2012.09.20. 15:02:41

@GabikA: vannak jo nyugdijasok is, pl. az itteni par mongol idiota nyuggervedo szerint a halott nyugdijas az a jo nyugdijas, hiszen milyen fassza hogy szet lehet dobni a penzet
en meg azt mondom, hogy dogoljon meg mind aki az elhunyt nyugdijas tarsanak a penzere apellal, jobb helyen lenne az pl. az elhuny nyugdijasnak a csaladjanal, hiszen ott kiesett egy segito kez, pl. nem tudja a gyereket elhozni az ovodabol

alte trottel 2012.09.20. 15:03:28

@blah: Hogy te mennyire nem ezen a világon élsz!
Én aztán igazán nem tartozom a legszegényebb nyuggerek közé, de ha be akarok utazni a lányomhoz nagyfaluba, kibattyogok a 600 m-re lévő megállóba, megvárom az ingyenes tecsóbuszt, a tecsónál várok egy órát a másik buszra, ami ingyen bevisz majdnem a célig. Vissza ugyanez, fjordítva.

alte trottel 2012.09.20. 15:08:04

@zipe moha:
Elfeledkezel a legalapvetőbb különbségről:
A magántulajdonú vállalat(pl.RT) vezetősége a tulajdonosnak akar megfelelni. Az államié a főnökének. Másik, majdnem ennyire fontos: az állami tulajdonú vállalat költségvetési korlátja mindig puha. (Kornai:A hiány)

Mariann19 2012.09.20. 15:15:40

Foglalkoztat az a gondolat, hogy a véletlenszerű vagy célzatos annak a hangulatnak a megteremtése, mely a nyugdíjasok ellen irányul most már folyamatosan. Felmerül az a kérdés, hogy igazságos-e annak a nyugdíjas társadalomnak szánt támadás, amely az élete során munkával szerzett jogosultságot nyugdíja biztosítására.
Van minimálisan a nyugdíjasokon túl 500.000-600.000 eltartott, akik túlnyomórészt nem járultak hozzá életükben az állam kasszájához.

Más. A nyugdíjkassza egyensúlyban van a kormány nyilatkozata szerint is, mióta a kasszát letisztították a rokkantsági nyugdíjaktól, az idő előtt nyugdíjbavonulóktól, stb. és tisztán csak a nyugdíjkorhatárt betöltők szerepelnek e körben.Amíg ez nem történt meg, pl: a 2010.évi nyyugdíjalap főösszege bevételi oldala 2.935 milliárd Ft volt, ebből ktségvetési kiegészítés 595 milliárd Ft. A kiadási oldal szerint a valós öregségi nydíj 1.881 milliárd, a rokkant nydíj 656 milliárd, hozzátartozói 351 milliárd, rehab. és működési kiadások 47 miiliárd Ft volt.
Ezekből a számokból világosan látható, hogya nyugdíjkassza az oda nem tartozó kifizetések letisztítása után pariban van.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2012.09.20. 15:19:05

@Szúrófény:

Ezért él ma ennyi ember, mert sokat fejlődött az orvostudomány.

A ma élő népesség nagy része, milliárdos azaz a teljes létszámmal ugyanazon nagyságrend, régen halott lenne az akárcsak száz évvel ezelőtti színvonalon élve, de a kétszáz, vagy ötszáz évvel ezelőttin már aztán végképpen.

Ma nem csak az 50 dekás újszülöttek maradnak életben, de egy halom olyan betegségben szenvedők is, amelyeket ráadásul ma sem tud gyógyítani az orvostudomány, de kezelni élethosszig már igen.

Csodálkoznak miért fogy a népesség és miért nem születik tíz gyerek a családokban, mint régen. Ennek sok oka van, egyik az, hogy régen kellett a sok a gyerek, mert nagyon nagy volt a gyermekhalandóság, míg ma már igen alacsony, másrészt a járványok és a háborúk is gyakoribbak és sokkal több áldozattal járók voltak.

A másik fő ok gazdasági, régen kellett a sok gyerek, mert a munkájukra szükség volt, s ezzel eltartani is könnyebb volt őket. Őrizték a libákat. Ma pedig még felnőtt korukban is iskolába járnak a "gyerekek", s sok-sok milliós kiadást jelent a felnevelésük, miközben dolgozniuk ugye egyrészt tilos, másrészt pedig úgy sincsen elég munka, nincsen szükség több munkaerőre. A fejlődés és a magas életszínvonal ára az, hogy egyre kevesebb ember munkájára van szükség.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2012.09.20. 15:27:34

@John Doe3:

A nyugdíjjárulékot fizetők 20%-a sohasem lesz nyugdíjas.
Az ő befizetéseiket az állam egyszerűen lenyúlja.
A temetkezési vállalkozók lobbija szerint az ilyen esetekben temetkezési segélyt illene adnia automatikusan az államnak a befizetett nyugdíjjárulékokért cserében.

voltam nyugdíjas 2012.09.20. 15:36:48

@Mariann19: A második részhez fűzném:Rokkant nyugdíj nincs, megszűnt. Úgy könnyű, hogy bűvészkedek:Aki korhatár előtt ment el nyugdíjba, törvényesen tette. Most azok lógnak a levegőben, fejük felett a damoklesz kardja.Na, ezt hívják visszamenőlegesnek.
Ez a nagy felbuzdulás nem volt más, csak bűvészkedés.A rokkantak közt lehet, hogy volt-van sumákoló, de nem az a megoldás, hogy akkor mindenki csaló, kezdjük elölről.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2012.09.20. 15:37:05

@voltam nyugdíjas:

Mintha a magyarok eldönthették volna, hogy tovább kereskednek a megszűnt Szovjetunióval!

Nem (csak) politikai okból omlott össze a keleti piac, zárult be a keleti kapu, hanem egyszerűen azért, mert összeomlott az orosz gazdaság, és az oroszoknak egyszerűen nem volt pénzük az 1990-es években. Nem tudtak tovább fizetni a magyar termékekért.

Tudod mi lett a híres Buran űrrepülőgéppel?
Összetört, amikor ráomlott a hangárának a teteje, mert állagmegóvásra sem volt már pénzük az oroszoknak.

Oroszországnak csak Putyin óta megy újra jobban, s csak azóta van újra pénzük, de a rendszerváltás után nem volt.

Úgyhogy nincsen az a magyar politika, amelyik akkor fent tudta volna tartani a kereskedelem korábbi szintjét.

Mariann19 2012.09.20. 15:49:37

@voltam nyugdíjas: A kommentemnek a hangulatából nem vonható le a nyugdíjas társadalom semminemű minősítése, teljesen tárgyszerűnek szántam.Inkább amiatt közöltem a számokat, hogy tiszta legyen a kép arra az esetre, ha az öregségi nyugdíjasokra hivatkozva beszélnek állami források átcsoportosításáról.
Az a tény, hogy egy társadalomnak kötelessége a szolidaritás jegyében szociális ellátásokat nyújtani, az számomra sem kétséges egy percig sem.
Ebbe a körbe értem az egészségkárosodás miatti ellátásokat, mindazokat, akik önhibájukon kívül kerülnek nehéz helyzetbe.
Igazságérzetem szerint viszont a juttatások számításánál mindíg figyelembe venném a munkaviszonyt, azt a tényezőt, hogy aktív életében mennyivel járult hozzá az ország javaihoz.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2012.09.20. 15:52:21

@timargabor:

"maradjon az újraelosztási ráta a mostani, 50%-ot közelítő szinten."

Az újraelosztás szintje ennél sokkal magasabb.

Az állam ugyanis nagyon nem csak a központi költségvetést jelenti, hanem
központi költségvetés+társadalom biztosítás+nyugdíjkassza+önkormányzatok+egyéb.

Ezek pedig együtt már messze több mint 17 billió forintból gazdálkodnak évente, ami a kb 30 és fél billiós GDP-hez képest nagyon nem 50%.
17,5B/30,5B=57,4% kb.

Be ne vedd ezt az 50%-os állami újraelosztást, mert nagyon nem igaz! Ez úgy jön ki nekik, hogy mindig "kifelejtenek" belőle valamit.

voltam nyugdíjas 2012.09.20. 15:55:32

@Akitlosz: Mint írtam, barter is megoldás lett volna.Volt aki fát hozott be barterként, nem fizetett rá.A metrót is megépítették volna, nem kellett.Ehelyett kínlódunk 40+ éves szerelvényekkel, meg soha el nem készülő metroval.Szerintem a politika csinálta a legnagyobb kárt.Ha a debreceni, nyíregyházi konzervgyár a termelését kiviszi, barterban kaphattunk volna érte hasznos dolgokat. Nem, nekünk kellett a nyomorultakat utálni.A mai napig megvan az eredménye.

voltam nyugdíjas 2012.09.20. 15:58:14

@Mariann19: Nem akartalak, és nem is minősítettelek. Arra hívtam fel a figyelmet, hogy az egész csak bűvészkedés volt a számokkal, nem nyugdíjreform.

voltam nyugdíjas 2012.09.20. 15:59:29

@Akitlosz: Még annyit, hogy a keleti kaput bebaxtuk rendesen, a nyugat meg rárepült.

voltam nyugdíjas 2012.09.20. 16:01:51

@Mariann19: Még annyit, hogy a nyugdíjnál, rokkantnyugdíjnál a szolgálati idő és a befizetés figyelembe volt véve, annak alapján kaptad az ellátást.A rokkantnál még a károsodás fokát is beszámították.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2012.09.20. 16:05:17

@timargabor:

Azért "hiányos a pártrendszer", mert ez a jelenlegi politikai, választási rendszer a nagy államot kedvelő szocialista pártoknak kedvez.

Nem kisebb, olcsóbb állam ígéretével lehet választást nyerni, hanem a jóléti rendszerváltással, az adómentes minimálbérrel, a családi pótlékkal, szocpollal, felzárkóztatási programokkal.

Ezen változtatni nem a pártok, hanem a rendszer változtatásával lehetne csak.

Például azzal, ha a választójogot legalább a minimálbér utáni SZJA fizetéshez kötnék.

Akkor utána a pártok elsősorban már a magyar adófizetők érdekeit néznék, és nekik akarnának a kedvükben járni. Ma nem így van, ma a "szociálisan rászorulók" szavazatai döntik el a választást, mivel ők vannak a legtöbben, ezért a szocialista politika a nyerő.

Így sok értelme nincsen egy tisztán jobb oldali pártnak, őszintén semmiképpen nem nyerhet választást, legfeljebb csak óriási hazudozással.

Mondjuk ez nem egy akkora hátrány, hiszen az összes párt mást tesz kormányon, mint amit ellenzékben, kampányban ígér.

Az egy szem üdítő részleges kivétel Medgyessy Péter volt 22 év alatt, aki legalább részben komolyan vette magát, és legalább részben betartotta az ígéreteit. Le is váltották.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2012.09.20. 16:10:52

@voltam nyugdíjas:

Ezért nem nagyon bíznak az emberek semmiféle nyugdíjrendszerben, családtámogatási rendszerben.

Bármilyen rendszer megbízható, bizalmat elnyerő működéséhez ugyanis, ahogyan mondod, 20-25 év kellene legalább.
De folyamatosan változtatgatják őket. Ha nem évente, akkor négyévente.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2012.09.20. 16:22:22

@AnnaKarenina:

Szerintem már ma sem bíznak az emberek az államban.
Nem bíznak benne, hogy a politikusok a "közjó" érdekében költik el a pénzt.
Minél kevesebb pénzzel gazdálkodik az állam annál jobb.
Ha az állam csinál is valamit a közjó érdekében, épít valami autópályát, metrót, hidat, közteret stb. azt is a piaci ár többszöröséért. A különbözet magánzsebekbe, pártkasszákba megy, azaz magyarul egyszerűen ellopják.

Ezért nem jó ötlet a dagadtra hízott állam fenntartása, mert rengeteg pénz elfolyik.

A korrupció ellen a leghatékonyabban küzdeni úgy lehet, ha minél kevesebb lehetőség van rá, ha minél kevesebb közpénzről dönthetnek politikusok.

Senki sem úgy bánik a mindenkié azaz senkié közpénzekkel, mint a sajátjával.

voltam nyugdíjas 2012.09.20. 16:24:51

@Akitlosz: Most már nem csak a nyugdíjrendszerben, semmi másban nem bíznak,ami állami.
Ez tesz tönkre nagyon sok minden. Hatástanulmány, felmérés nincs, csak egyéni indítvány, aztán majd lesz valahogy.
A legszebb, hogy akinek nincs semmi jövedelme, az is fizessen kb 6300Ft adót,ami behajtható.Miből?

Martian (törölt) 2012.09.20. 16:34:59

@Akitlosz: a rendszer javításához minimális követelmény a korlátozott mandátum, ideális az összes párt betiltása lenne.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2012.09.20. 16:35:17

@voltam nyugdíjas:

Ebben igazad van.
Lehetett volna új metrókat venni, illetve jobb fegyvereket is. Valóban azért tudtak volna még mit adni az oroszok, ha pénzt már nem is.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2012.09.20. 16:41:37

@voltam nyugdíjas:

6390 forint jelenleg havonta a jövedelem nélküliek adója.

Nem érdekli őket miből.
Ha egyszer lesz jövedelme még az életben az adóalanynak, akkor behajtják kamatostól.
Ha van bármi lefoglalható, elárverezhető tulajdona, akkor abból hajtják be.
Örökölhet is még valamit.
Ha pedig nem tudják behajtani, akkor "leírják" a "veszteséget".
Ez az államnak semmibe nem kerül.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2012.09.20. 16:45:43

@Martian:
Alkotmányosan nem lehet változtatni, nem alkotmányosan pedig elég kockázatos. Mint minden rendszer a "parlamenti demokrácia" is védi önmagát az "alkotmány ellenes szervezkedéstől" rohamrendőrökkel.

Ezt a rendszert a pártok találták ki maguknak, hogy nekik legyen jó.

Persze elvileg alakulhat egy új párt, amelyik változtatni szeretne a rendszeren, csak ha ezzel választást nyer és hatalomra jut, akkor már rögtön nem lesz érdeke a változás, hiszen akkor már ő a rendszer legnagyobb haszonélvezője.

voltam nyugdíjas 2012.09.20. 17:32:59

@Akitlosz: Attól ez még gusztustalan...

Mariann19 2012.09.20. 18:05:02

@voltam nyugdíjas: Igen, bármelyik nyugdíjnál a szolgálati idő és a jövedelem a számítás két komponense. A szociális ellátásoknál látok ilyen problémát, ahol az előzmények nem kerülnek szóba, mint pl. a 22.800.- ft-os juttatásoknál. Olyan esetekre gondolok, mint pl. a környezetem egyik tagja, akit a felülvizsgálatnál leminősítettek, a havi juttatása 22.800.- Ft és van közel 30 éves munkaviszonya.

voltam nyugdíjas 2012.09.20. 18:29:38

@Mariann19: Ez az utóbbi két év ámokfutásának az eredménye.A visszaminősítésre értem.

Mariann19 2012.09.20. 18:51:28

@voltam nyugdíjas Teljesen egyetértünk!

Reggie 2012.09.20. 19:07:51

@Patreides: Nem errol van szo. Arrol, hogy egyutt sirunk egyutt nevetunk. Erdekes modon, ha jol megy az orszagnak abbol nagyon ki akarjak venni a reszuket. Ez ilyen egyoldaluan nem mehet tovabb.

lapátkaszát 2012.09.20. 19:59:02

@timargabor:

"minden megoldás érdekel :-) Hangulatot nem szívesen keltek, ha ez jön le belőle, akkor elnézést; egyszerűen ezen a ponton lehetett a legjobban megfogni a fideszmszp újraelosztási nézetei mögötti - pillanatnyi politikai érdekek által motivált - azonosságot és a lényegi választási lehetőség hiányát.""

Bocs, de ha a politikai alternatíva miatt hoztad példaként a nyugdíjasokat akkor nagyon mellé nyúltál.
Ugyanis egyy olyan számú csoportról van szó amellyel mindenképpen számolni kell minden pártnak.
Ráadásul bármekkora nyugdíjellenes hanbulat kelt itt, ha végiggondolod be kell látnod, hogy még mindíg ez a jelenlegi megoldás a legjobb, ugyanis:
- a nyugdíjasok lelövésével csak addig lehet számolni, míg saját szüleink nem következnének. Tehát a számukon változtatni nem lehet.

- az átlagnyugdíj 100 ezer körüli összeg. Ez olyan kevés, hogy csökkentés esetén már ma is a családnak kell a zsebébe nyúlnia, mondjuk, ha drágább gyógyszer kell. Ha ezt lecsökkented 70 ezerre, akkor minden családnak ki kell egészíteni a nyugdíjakat saját nyugdíjasai tekintetében hiszen csak a rezsi 50 ezer körül jár már.
Tehát az aktívakat terheled vele.

- mondhatnánk, ha a rezsi ilyen sok, akkor költözzön össze a család a nyugdíjasaival. Csak átlagcsalád 2 szobás lakásban él 2 gyerekkel, nem lenne olyan jó még 2 öreget betenni a gyerekekhez vgy a szülőkhöz.
De ezzel is az aktívakat terhelnénk, az megállapítható.És most még nem is cizellálom olyannal, hogy anyunak az apukája, apunak az anyukája él egyedül, tehát őket összezárni is necces. De ha már elkezdtem a cizellálást, akkor a nagyi vidéki házát sem lehet most eladni még olcsón sem.

- és jöjjenek a kivételek, mert ez a legérdekesebb! A gyerekek maguk is munkanélküliek, vagy egyik munkanélküli csak a házaspárok közül. Eddig őket segítette a nagyi, most nekik kéne, csak ugye a saját gyerekeik rovására. Van olyan idős ember akinek nincs gyereke. Velük mi legyen?

A lényeg azonban: ez a társadalmi réteg mindenképpen komoly befolyásoló tényező, akkor is, ha nem választhatnának. Hiába mondaná bármely párt, hogy őket nem érdekli a nyugdíjasok sorsa, mert a saját gyerekeit érdekli, és ha érdekli akkor a saját konfortját, bevételét, plussz munkáját, törődését, kell odaadnia némi járulékcsökkentés fejében.

De ha már a nyugdíjasokat hoztad példaként, engem érdekelne, hogyan oldaná, oldhatná ezt meg egy olyan párt, amely alternatívát mutat.
Te hogy gondolod ezt?

Nick Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekbe 2012.09.20. 20:42:33

@voltam nyugdíjas: "A rokkantak közt lehet, hogy volt-van sumákoló, de nem az a megoldás, hogy akkor mindenki csaló, kezdjük elölről. "

volt lenge fel millio csalo, ha osszehasonlitjuk az idobeli adatsorokat es vegigszamoljuk lehet latni
volt olyan falu hogy az EGESZ FALUT a korzeti orvos leszazalekolta amint megszunt a TSZ

amugy nem csak buveszkedes volt!!! nol.hu/belfold/sziven_szurta_magat_egy_rokkant_ferfi_a_nyugdijbiztositonal

voltam nyugdíjas 2012.09.20. 21:34:14

@Nick Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekbe:
"volt lenge fel millio csalo, ha osszehasonlitjuk az idobeli adatsorokat es vegigszamoljuk lehet latni
volt olyan falu hogy az EGESZ FALUT a korzeti orvos leszazalekolta amint megszunt a TSZ"

Ha figyeltél volna, akkor tudnád, hogy 20-22 éve ez volt a munkanélküliség államilag elfogadott megoldása, a társadalmi nyugalomért. Azok az embere jelentős része már korbetöltött.
A félmillió költői túlzás.Ha mégis úgy lenne ahogy írod, akkor nem kb 190 ezer emberrel kezdenék elölről.Nem a sumákot, hanem mindenkit szívattak.

voltam nyugdíjas 2012.09.20. 21:45:57

@Nick Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekbe:
"amugy nem csak buveszkedes volt!!!"
De, bűvészkedés volt, mert az egyik kategoriából kivették, és egy ujonnan létrehozott kategoriába tették bele. A számok nem változtak.

Nick Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekbe 2012.09.20. 23:20:25

@voltam nyugdíjas: persze az oregsegi az mar erinthetetlen mi? es az hogy ok akkor ugy gondoltak hogy a faszukat nyugodtan vakargatjak mert le van zsirozva azok most eletuk vegeig kapjak a JOGTALAN nyugdijat ugye? elvegre CSALTAK!!! LOPTAK!!! az hogy akkor eppen volt masik fel millio aki ugyanazt csinalta az csak azt jelenti, hogy az eppen aktualis politikai ero megvarja amig kipsztul 400e kozuluk es a maradekot a vegen kicsinaljak...
ennyi meg egy bambi

Nick Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekbe 2012.09.20. 23:23:52

@voltam nyugdíjas: bűvészkedés!!!

www.hir24.hu/belfold/2012/05/05/tizezer-rokkantnyugdijas-nem-jelentkezett-felulvizsgalatra/

10 ezer atlag 80e -s fix apanazs kifizetese helyett 23e, ez milyen buveszkedes?
kiszamolom gyorsan... 0.6 millio * 10e = 6 Mrd evente

sot meg ad abszurdum tok EGESZSEGES emberek kepesek es !!! pozor POZOR !!! visszatipliznek melozni es adot fizetnek!!!
ahhhh borzalom ebbe belegondolni is!!! undorito, elvegre olyan kis cukorfalatok, hat hogy tehetnek ilyet veluk!!!

voltam nyugdíjas 2012.09.21. 00:05:25

@Nick Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekbe: Ha betöltötte a nyugdíjkorhatárt, akkor így is úgyis jogosult, tehát ezen nem tudsz változtatni. A rokkantnyugdíj nem úgy megy, hogy a körzeti orvos azt mondja, hogy végleg az vagy. Egy kissé máshogy történik a rokkantosítás. Azok az emberek éppenhogy alig kapnak nyugdíjat, mert igen kevés szolgálati idejük volt, alig-alig érték el a 20 évet, és a magas rokkantsági fokozatot..Az átlag 80 rugóval igen túlbecsülsz.
Én azt mondom, ha valakire rábizonyítják, hogy sumákolt, vonják felelősségre. De ne jelentse ki senki hogy az egész társaság csaló.
Az, hogy többezer ember nem jelentkezett, ez a hibás, félreérthető tájékoztatás hibája, ugyanis annak is jelentkezni kellett volna, aki már végleges státuszu. Erre nem történt tisztességes tájékoztatás.
Egyszerűbb több százezer embert megalázni, mint a sumákot kiválogatni.

voltam nyugdíjas 2012.09.21. 00:16:13

@Nick Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekbe:

"10 ezer atlag 80e -s fix apanazs kifizetese helyett 23e, ez milyen buveszkedes?
kiszamolom gyorsan... 0.6 millio * 10e = 6 Mrd evente"
Ez nem bűvészkedés, ez aljasság.A bűvészkedés az, hogy másik kategóriába tették, és erre fogják azt, hogy csak ennyi a nyugdijas, rokkant.A számokat adjad össze, nem nagy különbség lesz.
A stadionok árából 10évig fizethetnék őket.Ugye erre is azt mondod, hogy faxság, demagógia. Pontosan olyan, mint amire Te hivatkozol, csak kevesebb benne a rosszindulat.

Nick Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekbe 2012.09.21. 00:57:33

@voltam nyugdíjas: "Egyszerűbb több százezer embert megalázni, mint a sumákot kiválogatni. "

eloszor leirod hogy az oregsegi nyugdijasokhoz hozza ne nyuljanak mert nem illik, maskent meg kikered magadnak...

na akkor egy cikk a temaban:
inforadio.hu/hir/belfold/hir-264580
"Magyarországon 800 ezerre tehető a rokkantnyugdíjasok száma, míg a feleakkora Szlovákiában 70 ezren vannak. Két évtizede nyílt titok, hogy a rokkantnyugdíj államilag biztosított menekülési lehetőség a munkanélküliség elől, esetenként pedig megvásárolható. "

az elobb 10e -re szamoltam ki azt az osszeget most akkor legyen mar e szerint kiszamolva? pl fel milliora... az evente 300 Mrd, tudomasom szerint az osszes es a kovetkezo 10 evben epitendo stadion ennel a penznel kevesebb, es ez a szam EVENKENTI

nem gond ha informaciohianyod van elmeselem mik vannak, kerdezz nyugodtan...

Nick Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekbe 2012.09.21. 00:59:31

@voltam nyugdíjas: a masik resze uganebbol a cikkbol!!!

"A rokkantnyugdíj összegét a korábbi keresethez viszonyítják - mint az öregségi nyugdíjnál -, és aki legalább 25 éves munkaviszonnyal rendelkezett korábban, az annyit kap, mint ha elérte volna a nyugdíjkorhatárt, és a normál járadékot kapná. "

ezek a ruhes adocsalo gecik 25 ev ledolgozasa utan MEGKAPTAK UGYANAZT A PENZT mint mas 40 evvel!!!
akkor ne hazudozzunk mar tovabb hogy milyen szegenyek ezek!!!
en az oregsegi nyugdijasokat is elkapnam elvegre ok anno LOPTAK!!!

Nick Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekbe 2012.09.21. 01:00:59

@Nick Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekbe: "en az oregsegi nyugdijasokat is elkapnam elvegre ok anno LOPTAK!!! "

termeszetesen azokra a kamu roki nyuggerekre ertem akik igy "maximalizaltak" a nyugdijukat, oszt nem csak elvennem a magas nyugdijat hanem vissza is fizetettnem vele amit addig JOGTALANUL ELLOPOTT

voltam nyugdíjas 2012.09.21. 01:37:33

@Nick Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekbe: "A rokkantnyugdíj összegét a korábbi keresethez viszonyítják - mint az öregségi nyugdíjnál -, és aki legalább 25 éves munkaviszonnyal rendelkezett korábban, az annyit kap, mint ha elérte volna a nyugdíjkorhatárt, és a normál járadékot kapná. "
-Ezt nem tudom, honnan idézted és mi az alapja a 25 évnek, és a normál járadéknak.
-Nem azt írtam, hogy az öregségi nyugdíjhoz ne nyúljanak.(nem elegáns!)
-800 ezer rokkantnyugdíjas már a Fidesz kommunikációban is elismert, hogy kamu.
Bocs, de a többivel nem tudok mit kezdeni.
Jogi alapfogalom: visszamenőleg nem alkotunk törvényt, jogszabályt.Ha az új szabály kedvezőbb, mint az elkövetéskor, akkor az újat kell alkalmazni.Addig, amíg be nem bizonyosodik a bűn, addig ártatlannak kell tekinteni(ártatlanság vélelme)
No, befejeztem.Ennyi elég.

Nick Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekbe 2012.09.21. 09:16:34

@voltam nyugdíjas: ha valaki adot csal akkor visszafizettetik vele a penzt? igen? mi itt a kerdes?
süti beállítások módosítása