A KARD a Facebook-on

Őket ajánljuk

Hírfolyam

Friss topikok

Elérhetőség

A KARD blog

e-mail: kard.blog@gmail.com

Facebook: A KARD

Twitter: @KARD_blog

Meddig élhetnek a szent tehenek?

2012.09.19. 17:44 timargabor

A Fidesz és az MSZP társadalmi újraelosztást érintő elképzelései ismeretében, nehezítve mindezt az utóbbi párt minap nyilvánosságra került szavazatmaximáló stratégiájával is, súlyosan felmerül a kérdés: mik közül is lehet választani? A kérdésfeltevést itt egy kicsit szűkítem: mit is kínál a "két nagy" (na jó, a nagy, meg a most nem annyira nagy) nyugdíjügyben?

Hallgassuk meg először Orbán Viktort, mit mondott augusztusban a nagyköveti tájékoztatón:

Bármit súg is a megszorításpárti IMF, nem csökkenhet tovább a nyugdíjak reálértéke, ugyanis ha létbizonytalanság fenyegeti az időseket, az aláássa a demokráciát.

És mit licitál erre a kihívó?

Semmilyen olyan lépés nem támogatható, s főleg nem kezdeményezhető, ami a nyugdíjasokat a legkisebb mértékben is hátrányosan érintené. Az MSZP-nek meg kell őriznie azt a képét, hogy a pártok közül legjobban védi a nyugdíjasok érdekét, mert semmilyen más szavazói csoport nem ennyire fontos a párt számára.

Értem én mind a kettőt. Több helyen nálam sokkal jobban leírták már, hogy a nyugdíjasok nagy és aktív szavazói kört jelentenek, így egy, a saját "politikai oldalát" összefogni kívánó néppárt sem engedheti meg magának, hogy tengelyt akasszon velük. Orbán jól emlékezhet 2002-re, meg az MSZP 19 ezer forintos csekkjére. Az a spekuláció is jogos, hogy ha elvész a létbiztonságuk, akkor könnyebben szavazhatnak a szélsőségekre, de ennél is egyszerűbb belátni, hogy ha mindkét, értük egymás ellen versengő párt mindent megígér nekik, és az egyik visszalép, akkor a másik viszi a talont.

Ami miatt ezt feszegetem, az a gond viszont nem 2014-ig tart, sőt valószínűleg akkor fog kezdődni. Gyakorlatilag már jó ideje az inaktívak juttatásainak fenntartása (illetve 2010 óta még a felsőbb jövedelmi sávokban történt SZJA-csökkentés) viszi el a hiányt annyira, hogy pótlása csak olyan módon, eszközökkel lehetséges, amelyek miatt idén már recesszióba kerültünk - térségünkben szinte egyetlenként, tehát ez most nem fogható a külső körülményekre. A csökkenő nemzeti összjövedelem mellett az inaktívak juttatásainak fenntartása egyre nehezebb - amíg egyáltalán lehetséges.

Félre ne értsen senki: nem kívánom idős és/vagy bármilyen okból eltartott honfitársaink éhhalálát vagy nyomorát. Sőt, épp azt szeretném elkerülni, hogy a "szenttehén-probléma" miatt rögzülő gazdaságpolitika ezt hozza rájuk és mindenkire.

Ebben az összefüggésben viszont különösen aggasztónak tartom az MSZP munkaanyagának azt a kitételét, hogy ők a kétpólusú politikai váltógazdaságban érdekeltek, és ezt kell fenntartaniuk (szvsz tisztán kétpólusú politikai rendszerben nem fognak nyerni, de ez egy másik téma). Magyarul abban érdekeltek, hogy más gazdaságpolitikai program meg se jelenjen.

És kire szavazzon az, aki szerint a társadalmi újraelosztás mértéke túl magas hazánkban?

TothLali kommentje szerint: Röviden: kire szavazzon egy magyar CDU-szavazó? Mármint: EU-párti, atlanti-párti, versenypárti, kisebb állam (kisebb állami elosztás) párti.

Egyetértesz? Csatlakozz hozzánk a Facebook-on:

Tegyük a KARD blogot a könyvjelzők közé

RSS hírfolyam a blog bejegyzéseiről

440 komment · 5 trackback

Címkék: újraelosztás kétpólusú rendszer bal jobb

A bejegyzés trackback címe:

https://kard.blog.hu/api/trackback/id/tr184788599

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: A fogyatékosok még kétharmadot sem érnek 2012.09.19. 21:09:30

Ez is kimondatott végre! A fogyatékkal élők kevesebbet érnek ép társaiknál. Nincs több köntörfalazás, nincs több political correctness. A fogyatékkal élők örüljenek, hogy élnek, a paralimpikonok pedig annak, hogy végre nem hangszórót kapnak jutalmul ol...

Trackback: Meddig élhetnek a szent tehenek? 2012.09.19. 19:51:01

Gyakorlatilag már jó ideje az inaktívak juttatásainak fenntartása viszi el a hiányt annyira, hogy pótlása csak olyan módon, eszközökkel lehetséges, amelyek miatt idén már recesszióba kerültünk.

Trackback: Fidesz 2.0. Nem kell. 2012.09.19. 19:15:36

Az MSZP titkos stratégiájában (amit a Fent és Lent Blog publikált) akadnak szimpatikus elemek. Örvendetes például, hogy legalább megpróbálnak úgy tenni, mintha megérkeztek volna a XXI. századba (Orbánék néha dermesztő múltbafordulásához képest mér ez i...

Trackback: 120 ok, ami miatt nem szavaznék a Fideszre 2012.09.19. 18:58:48

Fülkeforradalom, gyorsnaszád, alaptörvény, manyup, békemenet, választási regisztráció… Bűnlajstrom 2010 áprilisától 2012 augusztus elejéig. Ha kihagytam valamit, írd meg kommentben! * 1. A Kubatov-lista 2. Pintér Sándor belügyminiszteri kinevezés...

Trackback: Túl lehet-e harsogni az agresszív, rosszindulatú fideszes kommunikációt? 2012.09.19. 18:55:35

Lehet próbálni, de nem érdemes ezzel tölteni az időt. Megkerülni egyszerűbb. Észrevetted már, hogy pár napja a Fidesz az első vonalba tolta a jobboldali bloggereket, hogy össztűz alá vegyék az MSZP kommunikációját, hogy a “leleplezéseket”, ...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

timargabor · http://kard.blog.hu 2012.09.20. 10:04:27

Ezt egyébként minden kommentelőnek mondom: tiszteletben tartok minden olyan véleményt, hogy maradjon az újraelosztási ráta a mostani, 50%-ot közelítő szinten. Akik ezt mondják, szavazhatnak a Fideszre, MSZP-re, Jobbikra, LMP-re, és megkapják tőlük ezt.

És aki mondjuk a 45% híve lenne, akármilyen okból?

nu pagagyí 2012.09.20. 10:07:07

@voltam nyugdíjas: Van egy rossz hírem, ma sem tudják, pedig adóznak.

nu pagagyí 2012.09.20. 10:11:21

@timargabor: Szerzett jogot nem illik elvenni. Nem azért fizetek már kb. 30 éve nyugdíjjárulékot, hogy azután lóizét kapjak, attól függően, éppen milyen hangulatban van az aktuális diktátor. Ha állambácsi nem tudja garantálni a nyugdíjamat, kérem vissza az összes eddig befizetett járulékomat a nem eltőzsdézett hozamokkal egyetemben és majd gondoskodok magamról.

DR. INKVIZITOR 2012.09.20. 10:12:22

Kedveseim!
A "rendszerváltozásnak" becézett cirkusz következményei - hála a sok hozzáértő és szerény főszereplőknek - elérik a II. világháborús károkat.
Ilyen körülmények és keretek között a hatalom aktuális képviselői sokszor ötletparádéval, de leginkább gyenge eredménnyel kezelik a problémákat.
Ezen kívül minden csapatnak voltak kedvezményezettjei/érdekcsoportjai és a társadalom különböző rétegeit is jól össze lehetett/lehet ugrasztani politikai és gazdasági ügyek mentén.
Sajnos az ország utóbbi 22 évére a "római lányok
dilemmája" rímel, azaz szerettek volna szexelni, de jó lett volna ártatlannak maradni!

timargabor · http://kard.blog.hu 2012.09.20. 10:14:40

@nu pagagyí: szerintem sem illik, de ne nekem mondd, mert nem akarom elvenni senkitől.

A 49%-os újraelosztási ráta nem szerzett jog, az esetleges levitele 45%-ra meg nem jogelvétel.

blah 2012.09.20. 10:20:17

Kezdetnek talán az is elég lenne ha a jelenlegi utazási kedvezményeket elvennék.
Ja meg persze egy konzervatív párt sem ártana már a palettára aki meg tudná csinálni. Érdekes, hogy bal oldalon jönnek létre pártok, valaki át is áll a baloldalra (fidesz), jobbszélen is ott van a jobbik, aztán konzervatív párt meg nuku. Valahogy nem értjük mi ebben az országban a kapitalizmust vagy az öngondoskodást...

laci_52 2012.09.20. 10:20:29

@timargabor: A táblázat, amit belinkeltél, nem azt mutatja, hogy a nyugdíjasok túl lennének fizetve, ezért az egész poszt csupán egy hangulatkeltés a nyugdíjasok ellen.

A társadalmi újraelosztást nem a nyugdíjasok rovására kellene csökkenteni.

A cikk úgy állítja be, mintha a költségvetési kiadások csak a nyugdíjkifizetésekből állnának.

AnnaKarenina 2012.09.20. 10:23:16

@jános515: @timargabor: Ne fárasszuk a valósággal, itt meg lehet találni a júniusi adatokat www.onyf.hu/?module=news&action=list&fname=onyf_left_menu_statisztika_ellatas , rákattintva a 2012 jún-ra. Az öregségi nyugdíjasok (korhatárt elért + felett) 1.972.837 fő (azaz 2 millió), 104.500 Ft/hó átlaggal. A 3 millióba már a mezőgazdasági járadékosok és árvasági ellátottak is beleértendők.
Aki azt hiszi, hogy ha a nyugdíjasoktól bármit elvesz, azt őrá fordítják, vagy az ő érdekében fogják felhasználni, téved, erre ez a két év tökéletes bizonyíték.
Így ezek a gondolatkísérletek (?) csak az oszd meg és uralkodj elv gyakorlóinak megrendelésére, vagy irigységből, vagy nagyon nagy naivitásból születnek. Mert persze azt a 30-40 év munkát már nem nagyon akarja senki a magáévá tenni, ami a 104 ezer -luxus- átlagnyugdíj mögött van.

seagull 2012.09.20. 10:24:28

@hackbard.celine: Bizony, egy férfinak 59% esélye van, hogy a 65-ig eljut...

Box Tobient (törölt) 2012.09.20. 10:28:10

@nu pagagyí: Ja, az egyik zsebből a másikba történő átpakolás bevétel... LOL

Box Tobient (törölt) 2012.09.20. 10:29:58

@nu pagagyí: A szerzett jog kimerül abban, hogy valamekkora összegű ellátást kap. Az összeg mértéke már az aktuális gazdasági helyzethez igazodik.

timargabor · http://kard.blog.hu 2012.09.20. 10:31:28

@laci_52: minden megoldás érdekel :-) Hangulatot nem szívesen keltek, ha ez jön le belőle, akkor elnézést; egyszerűen ezen a ponton lehetett a legjobban megfogni a fideszmszp újraelosztási nézetei mögötti - pillanatnyi politikai érdekek által motivált - azonosságot és a lényegi választási lehetőség hiányát.

John Doe3 2012.09.20. 10:34:13

@blah: Elvenni nem célszerű, csak mérsékelni. De ennek a hatását csak akkor lehet megítélni, ha van megbízható adat arról, mennyit fizet az állam a közlekedési vállalatoknak a nyugdíjasok ingyenes utaztatásáért. Attól tartok, kevesebbet, mint az éves szinten kumulált közbeszerzési díj, ami szintén megérne egy misét.

AnnaKarenina 2012.09.20. 10:36:21

@timargabor: És vegyük ide az IMF aggódását a legszegényebb rétegek iránt.:)
Mit akarsz mondani? Hajrá Jobbik? Hajrá LMP?

timargabor · http://kard.blog.hu 2012.09.20. 10:41:59

@AnnaKarenina: sajnos azt, hogy ők sem, pedig egyszerűbb lenne :-( hiányos a pártrendszerünk, erre az elég alapvetőnek tűnő kérdésre nem ad alternatívát. Leírtam anno a blog első posztjában:
kard.blog.hu/2011/12/30/merre_tovabb_ellenzek_olajfasodas_vagy_konzervativ_alternativa

AnnaKarenina 2012.09.20. 10:42:39

@Box Tobient: Nem gondolom, hogy így van. Az teljesen objektív dolog, hogy ki mennyi időt dolgozik összesen és mennyi járulékot fizet be (amúgy sem kapja vissza az egészet). Van egy indexálás, amivel aktualizálnak. Ennél igazságosabb módszert nem is lehetne kitalálni. Mégis a nyugdíjat mérsékeljék, amikor pont a nyugdíjas nem tehet már semmit sem az ország, sem a saját érdekében? A saját tehetetlenségetet olyanokon akarjátok számonkérni, akik még dolgoztak, a jövedelmeik hivatalosak voltak?

AnnaKarenina 2012.09.20. 10:46:38

@timargabor: Ami számomra elképesztő, hogy van egy demográfiai helyzet, ami évtizedek óta tudott és kalkulálható volt, eközben kétszer is sikerült a költségvetésnek felfalnia a nyugdíjpénzeket (1998 és az mnyp-k), és nem azt követeljük, hogy ezeket sürgősen tegye vissza az, aki elvette, hanem különböző nagyságú és keserűségű békákat nyelünk le, sőt mi magunk próbáljuk rábeszélni a másikat, hogy nyelje csak le.

voltam nyugdíjas 2012.09.20. 10:54:48

@John Doe3: Ennek a felmérésére volt kísérlet a mávnál-regisztrációs jegy. Na, azt megszüntették.
A közlekedési "ingyenességnél ne a budapesti-nagyvárosi közlekedés legyen az alap. Falusi embernek sokszor létkérdés a két-három-sok helységgel távolabbra utazás az orvoshoz.Ugyanez a fő közlekedési időn kívüli korlátozással.Na,ezekkel mit kezdene az ötletgazda?

Box Tobient (törölt) 2012.09.20. 10:55:20

@AnnaKarenina: Nem vagy tisztába a feki rendszer működésével.

voltam nyugdíjas 2012.09.20. 10:57:52

A nyugdíjrendszer nem az a fajta újraelosztás, amit évente lehet változtatgatni, ide-oda rángatni.Kedvenc jelenlegi kormányunk ugyanis ezt csinálja, érdemi átgondolt lépések nélkül.Annak bizony kell 20-25 év kifutás.

AnnaKarenina 2012.09.20. 11:01:58

@Box Tobient: Ne gondold, hogy nem. Senki nem mondta a kormányzatnak, hogy a nyugdíj-rendszernek így kell működnie annál is inkább, mert sem a foglalkoztatottsági, sem a demográfiai oldala nem megalapozott. Az teljes foglalkoztatottságnál, nagyjából azonos aktív-nyugdíjas létszám mellett működhet önmagában.
Ezzel szemben, ha a nyugdíjpénzeket, -vagyont nem nyúlták volna le, annak működtetése most fedezné a nyugdíjak egy részét. A két vh. között is így működött a rendszer, OTI, stb.

blah 2012.09.20. 11:02:12

@John Doe3: én is így értettem, hogy mérsékelni kellene vagy valami értelmesebb rendszert kitalálni rá. Az ingyenes utaztatás jelenleg nem megengedhető luxus. A közbeszerzéseken szerintem elfolyik annyi pénz mint a nyugdíjakra... ami meg már büntetőjogi kérdés.

AnnaKarenina 2012.09.20. 11:05:46

@voltam nyugdíjas: Hát ezért BŰN az mnyp-k megszüntetése, mert ez az út az egyetlen a demográfiai és munkaerőpiaci helyzet miatt. És ahelyett, hogy kivették volna a nem jó elemeket, inkább lenyúlták a pénzt. Így is maradna az államra feladat, mert a munkanélküliség miatt mindig lesz egy réteg, aki nem tud elegendő szolgálati időt, befizetést produkálni, és talán mégsem akarják az állatkerti ragadozók elé vetni őket.

Box Tobient (törölt) 2012.09.20. 11:06:30

@AnnaKarenina:
"azonos aktív-nyugdíjas létszám mellett működhet önmagában."
Ez marhaság, nem tud 1 aktív 1 nyugdíjast eltartani, főleg nem az általatok elvárt szinten.

"vagyont nem nyúlták volna le, annak működtetése most fedezné a nyugdíjak egy részét."

A lenyúlt kötmanyupvagyonhoz a jelenlegi nyugdíjasoknak nem volt semmi köze (és kb. a felét mégis felzabáltátok)

GabikA 2012.09.20. 11:07:07

@nu pagagyí: Termeszetesen a teljes 34%-os beszedett osszeggel van -450MRD.

AnnaKarenina 2012.09.20. 11:07:27

@blah: Az ingyenes utazás nem kérdés, ha az adott közlekedés egyébként is változatlanul működik, hiszen a költség fix, ha 20-an, ha 50-en utaznak.

GabikA 2012.09.20. 11:08:14

@lapátkaszát: Faszsag. A GDP aranyos elvonasok nalunk a legnagyobbak a kornyeken, nincs hely tovabbi adoztatasnak. Epp, hogy csokkenteni kellene az adoterhelest. (Iden mar teljesen leallt a gazdasag.)

GabikA 2012.09.20. 11:10:10

@nu pagagyí: "Amíg nem zagyválták össze a TB rendszert, a nyugdíjkassza hiánya kb. 600 milliárd volt. Az MNYP-k kivégzésével, ide folyik be az évi 360 milliárdnyi egykori tagdíj rész, így változatlan feltételek mellett a hiány nem lehetne több 240 milliárdnál. "
van kozben evi 4.4-6%-os nyugdijemelesemeles, az kb. 150-200MRD/ev...

AnnaKarenina 2012.09.20. 11:11:59

@Box Tobient: Az 1998-as TB-önkormányzati vagyonhoz meg volt. Az mnyp-kben is voltak idősebbek, és vannak, akik belátható időn belül onnan is várták volna a nyugdíjat, tehát részben az is.
Az mnyp-k fontosak a mai nyugdíjasnak is, mert a gyereke, unokája pénze volt bennük legnagyobb részt.
Azt meg nézd meg, hogy nagyjából azonost írtam.

GabikA 2012.09.20. 11:12:33

@John Doe3: Konyorgom, ertsd mar meg a f/k rendszer mukodeset. Amit valaki befizet, azt kov. honapban kiosztjak a nyugdijasok kozott. Nincs megtakaritas, csak jogot kapsz, hogy reszt vegyel a pilotajatekban.

AnnaKarenina 2012.09.20. 11:13:53

@Box Tobient: A felzabáltátokra válasz: ti meg nem dolgoztok eleget.:) De nem szeretném, ha ebben a stílusban menne a dolog, mert viszont a kormányzat ezt szeretné, hogy élve faljuk fel egymást.

GabikA 2012.09.20. 11:14:01

@voltam nyugdíjas: Miattatok lopta el vitya a manyupot, es ti vagytok az orgazdak (felhasznalok is).

Vissza kellene minden nyugdijassal fizettetni, no meg a 13 havi nyugdijat is. Egy atlagos nyugdijas 8M ft hitelt vesz fel az unokaira.

Koszonjuk...

voltam nyugdíjas 2012.09.20. 11:14:18

@AnnaKarenina: Ez az állapot, ha a kisujjad fáj, levágod a karodat.

zipe moha 2012.09.20. 11:14:39

...tévedés szent tehenekről vizionálni....értem, hogy megoldás keresünk...van is, csak rövid az emlékezet..
szent tehenek:járadékfizetés alapján MEGVÁSÁROLT jogosultságok....hogy is van az, hogy idáig jutottunk...itt tessék kaparászni...
segélyek, szociális-rokkantsági ellátások, munkanélküli segély? stb....a nemzet un. kockázat közösséget alkot... a megszületése pillanatában kevesekről lehet tudni, hogy majd valaha fog-e ebbe a csoportba tartozni.... s így különböző adókat járulékokat fizetünk.. én inkább fizetem ,mint hogy igénybe kelljen vennem...de ha kell igénybe veszem...azért van...

Tessék ezeken alaposan elgondolkodni,mert különben olybá tűnik az egész hogy a bajbajutott társadalom tagjai keresik a maguknál is gyengébbeket (elég nehéz ilyet találni..) és elveszik tőlük a kenyeret..hogy ők éljenek túl..

Tessék a politikai osztályt számon kérni...hol a vagyon, hol a pénz, hol a jól szervezett piacgazdaság, hol a valódi demokrácia...ne pedig utonálló módjára sandán tekintgetve a másik szájából kinézni a falatot.

GabikA 2012.09.20. 11:15:18

@nu pagagyí: a manyup lopas ota majd ket ev telt el, 150+200mrd nyugdijemelessel. Innen szamold ujra.

Box Tobient (törölt) 2012.09.20. 11:16:09

@AnnaKarenina: Milyen színű 98-as TB vagyonról beszélsz? Arról a pár 10MrdFt-ról, amivel elkezdték a privátizéció alatt kistafírozni a nyugdíjök.-t? 1 heti nyugdíj?

voltam nyugdíjas 2012.09.20. 11:17:01

@GabikA: Aha. Ülj be egy sarokba és gondolkozz.De előtte állj oda az őseid elé, ha még élnek, és mond ezt a szemükbe. Bátran, egyenesen.

voltam nyugdíjas 2012.09.20. 11:17:55

@GabikA: Még annyit, hogy veletek meg a 18-24 évig terjedő egyéb költségeket.

blah 2012.09.20. 11:19:15

@AnnaKarenina: na ne őrjíts már... te úgy tudtad, hogy a tömegközlekedési vállaltok profitot termelnek? Mert én úgy tudom, hogy elég sok adóforintot kell rákölteni, hogy egyáltalán talpon maradhassanak.

AnnaKarenina 2012.09.20. 11:24:44

@Box Tobient: "A Fidesz vezette koalíció 1998 nyarán, első teendői között a társadalombiztosítási önkormányzatok felszámolásával „visszaállamosította” a nyugdíj- és egészségbiztosítási alapokat. Akkor a Fidesz politikusai még átmenetinek nevezték ezt az intézkedést, majd előbb a Miniszterelnöki Hivatalhoz, később a Pénzügyminisztériumhoz, végül az Egészségügyi Minisztériumhoz delegálták az alapok kezelését. Az évente több mint 1500 milliárdot kezelő alapok költségvetése beleolvadt a központi büdzsébe. A járulék beszedését a társadalombiztosítási államtitkár, Selmeczi Gabriella 1999 januárjától átadta az APEH-nek. Néhány hónappal később az alapok 60–80 milliárdos vagyonát az ÁPV Rt. kapta meg értékesítésre. Az ÁSZ-jelentések rendre kifogásolták, hogy bár az alapok vagyonának államosítása megtörtént, az ahhoz kapcsolódó kötelezettségeket továbbra is az egészségügyi kasszából fizetik. Így például a járulékfizetők pénzéből konszolidálták a Postabankot."
www.kozszolga.hu/hirek/eg%C3%A9szs%C3%A9g%C3%BCgy-utolbbi-h%C3%BAsz-%C3%A9ve

AnnaKarenina 2012.09.20. 11:26:20

@blah: Ez igaz, de ha az is igaz, hogy a járatok így is járnak, akkor mit nem értesz? Jobb érzés 20 utassal veszteségesnek lenni, mint 50-nel?

AnnaKarenina 2012.09.20. 11:28:14

@GabikA: Milyen ügyes vagy, így megtaláltad a társadalom rákfenéjét. Gondolom, téged a nádi farkasok, vagy a szirti sasok neveltek fel, vagy ha mégsem, akkor szüleidet, nagyszüleidet időben kiteszed valami jó hideg időben.

Box Tobient (törölt) 2012.09.20. 11:28:24

@AnnaKarenina:

"60–80 milliárdos vagyonát"

Tehát mennyi ideig lehet ebből nyugdíjat fizetni? 1.2hét? És a hozamából? 10 órát???
Szóval milyen államosított vagyont vizionálsz, aminek a megléte enyhíthetne a feki problémáján az ellopott kötmanyup vagyonon felül?

blah 2012.09.20. 11:33:00

@AnnaKarenina: nem mindegy, hogy az a veszteség 20 egység vagy 50 egység... a nyugdíjas meg utazni fog így is úgyis. Még ha kevesebbet utazik is csökkenti a veszteséget. Ez nem éppen egy bonyolult dolog...

AnnaKarenina 2012.09.20. 11:37:05

@Box Tobient: Ha visszanéznél a magyar TB történetére, látnád, hogy a nem is állami pénzekből gründolt vagyonuk működtetésével tudtak fizetni nyugdíjakat. Az állam nem jó gazda, ráadásul bármikor ráteheti a kezét ezekre a pénzekre. Egyébként a lopás tényét (és csúsztatásodat) nem menti, hogy ebből a nyugdíjak EGY RÉSZÉNEK finanszírozásáról beszéltem.
Ebben a cikkben benne volt ez is:
"Önigazgatás és 300 milliárdos vagyonjuttatás a társadalombiztosítási alapoknak – ez volt a rendszerváltás utáni első demokratikus kabinet, az Antall-kormány nagy ígérete a választóknak. Akkor nagyon is kézenfekvőnek látszott a társadalombiztosítási alapok elkülönítése a központi költségvetéstől, és e jelentős vagyonjuttatás terve. A nyolcvanas évek második felében többnyire szufficites alapok, az akkori értéken igencsak számottevő 300 milliárdos vagyonnal akár képesek is lehettek volna kiegyensúlyozott, és talán a napi politikai érdekektől független gazdálkodásra."
Az a szomorú, hogy ezt csak töredékesen kapta meg a TB. Mert, ha ezt akkor megcsinálják, amikor voltak rá források, ma nem pofázhatna bele mindenki a ledolgozott és előre megfizetett nyugdíjak kérdésébe, ami NEM szociális kérdés.

AnnaKarenina 2012.09.20. 11:39:03

@blah: Hogy számolsz? Csak végy egy buszt, a járat költsége akkor is annyi, ha 20, akkor is ha 50 ember utazik rajta. Ha a 30-at kizárod a közlekedésből, nem változik semmi.

blah 2012.09.20. 11:43:57

@AnnaKarenina: de miért zárnám ki őket? Azt nem gondolhatod, hogy otthon maradna az összes nyugdíjas ha fizetni kéne valamit az utazásért... ahogy nem fognak biciklire váltani vagy gyalogolni sem. Ha most sem világos inkább kíméld meg magad a választól mert ez már kezd kényelmetlen lenni.

AnnaKarenina 2012.09.20. 11:46:19

@blah: Egy része biztosan nem fog utazni, más része igen, megint más részének a családja vesz nyugdíjas bérletet. Szóval lesz egy minimális haszon.

AnnaKarenina 2012.09.20. 11:49:17

@Box Tobient: És még azt szeretném hozzátenni, hogy ez a hozzállás, vagyis hogy a nyugdíjjal bármit lehet tenni, elindít egy folyamatot, amiben az emberek nem bíznak meg az állami nyugdíjfizetésben és érdekeltek lesznek abban, hogy a jövedelmeiket feketén szerezzék, vagy igen minimális mértékben legalizálják. Ezzel az aktívak még a lehetségesnél is kevesebb forrást biztosítanak. Ha ez volt a cél, sikerült.

zipe moha 2012.09.20. 11:56:40

@AnnaKarenina: a "rendszerváltozás" egyik legnagyobb hazugsága: az ÁLLAM nem jó gazda..mindössze arról volt csak szó, hogy a politika új szerepe a társadalom forrásainak közpénz transzferekkel a tőke irányába történő átcsoportosítása előtt képzett (átmeneti) akadályt..

A nyugat-európai társadalom biztosítás sikere, a szociáldemokrácián (ami ugye Magyarországon ez idáig megjelenni sem tudott) és a korrekt államszervezésen múlott....

A mai államot a különböző,egymással versengő oligarhiák- kockázat kerülés okán- közpénztranszferért zajló küzdelme hatja át.. ezért hiába állítasz elő többet, kevesebb jut..mert a legjobb biznisz a közpénzcsatorna

Ha nem tetszik, 2014-ben (talán még..) változtathatsz rajta...talán..s láthatod, hol van a rákos daganat...pontosabban már csak a daganat látszik!!

AnnaKarenina 2012.09.20. 12:00:46

@zipe moha: Persze, egyetértek, de itt speciálisan a TB-önkormányzatok önállóságára gondoltam, amikor vele szemben az államot, mint rossz gazdát emlegettem, mert hogy bármilyen pénzt benyel.
Rajtam nem múlik a változás.

zipe moha 2012.09.20. 12:07:12

@AnnaKarenina:
rajtam se..és nem csak ketten vagyunk...lassan a kisember abbahagyja a sz@rkupac bottal való piszkálását....és oda hajítja, ahová való...a történelem trágyadombjára!!!

Box Tobient (törölt) 2012.09.20. 12:58:45

@AnnaKarenina: Látom, nem nagyon szeretsz a kérdésre válaszolni...

GiaMarie 2012.09.20. 12:59:35

A nyugdíjrendszerrel nem ez a legnagyobb baj...A MANYUP lenyúlás sokmindenre rávilágít.Nagyon egyszerű,excelben bárki kiszámolhatja,én most megtettem.Aki mondjuk 1998-ban volt pályakezdő,átlagbért keresett (amit vegyünk mai reálértéken br 250-nek,és az egyszerűség kedvéért számoljunk végig ezzel-vagyis hogy egész életében a mostani br 250-nek megfelelő összeget keresett) annak csak a MANYUP-ba egy nagyon visszafogott 5%-os kamattal számolva közel 40 milliója lenne 40 év ledolgozott után.Persze tudom,hogy a közgazdaságtan ennél sokkal bonyolultabb,és százféle torzító tényező van,de ha csak azzal számolok,hogy infláció feletti 2,5%-ot kamatozott a MANYUP,akkor is 20 millió forintja lenne (reálértéken,a maihoz viszonyítva)Kérdem én,sipákolna-e bármelyikünk (én mondjuk spec igen,hogy ellopták a nyugdíjra befizetett jelentős összeget,amit az államiba fizettem) ha 65 évesen a kezébe nyomnának 20 millió forintot.Vagyis,két lakás,70 tonna kenyér (tetszőlegesen folytatható) árát?Akkor miért,MIÉRT,MIÉRT veszteséges a mostani nyugdíjrendszer? (tudom a választ) de ha már igen,akkor miért kellett ellopni a MANYUP-ot?Mert esetlegesen ha nekem 65 évesen abból van 20 millám,és az állam széttárja karjait,hogy bár JÁR(na) egy egész szép-saccolok-netto 130-as nyugdíj,de nem tud adni,akkor sem vonulnának a tömegek gyújtogatni...szerintem anno éppen ezért vezették be.Kevésbé fájlalod,ha jól élsz,hogy mit lopnak el tőled,mintha az utolsó szelet kenyeret tépik ki a kezedből...

Patreides · patreides.blog.hu 2012.09.20. 13:06:44

@Reggie: "Mindenki a sajat boren erzi, hogy a fizetesek realerteke folyamatosan csokken, a nyugdijaket persze megorzik. Na ez zavarja a dolgozo embereket."

Aha. Dögöljön meg a szomszéd tehene is, ugye?
Tehát nem arra kell rávenni a kormányt, hogy végre hozzon ésszerű, gazdaságot élénkítő, normális intézkedéseket az eddigi ámokfutás helyett, hanem essünk neki a nyugdíjasoknak, igaz?
Csak azt nem tudom, azzal nekem mennyivel lesz jobb, ha én ugyan továbbra sem kapok jó fizetést, meg továbbra is simán kirúgnak bármikor, de legalább a nyugdíjastól is elveszik a pénzt.
Amitől tovább csökken a fogyasztás, és a gazdaság végképpen lefagy.
Ez annyira logikus, de tényleg...

Nick Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekbe 2012.09.20. 14:46:19

@Box Tobient: hagyd mar csak a tipikus nyuggermentalitasa van...
bedob egy UJABB hulyeseget es azt hiszi igaza van, hiaba bizonyitanak be neki az ellenkezojet

amugy szerintem minden olyen idiotatol aki azt allitja hogy a mai nyögdíjak a ledolgozott evekkel es a fizetessel aranyosak attol el kellene venni a szavazati jogat, meg a nyugdijanak a felet

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2012.09.20. 14:58:51

@nu pagagyí:

A terv elvileg szép, gyakorlatilag pedig káros volt.

Mert attól még, hogy a nyugdíjjárulékok már a magánnyugdíjpénztárakba mentek a nyugdíjakat továbbra is fizetni kellett.

Erre hitelt vett fel az ország és hitelből fizette a nyugdíjakat, miközben a járulékok gyűltek a magánnyugdíjpénztárakban.

Aki szerint ez nem egy roppan káros ötlet az nyugodtan vegyen fel hitelt, aztán tegye be a pénzt bankba, mert ott kamatozik a pénz, aztán majd rájön!

Szóval a tőkefedezeti nyugdíjrendszer nagyon jó, az egyetlen jó nyugdíjrendszer.
Ha van rá pénz. De nem hitelből.

Másrészt egy tőkefedezeti nyugdíjrendszernek alapvető előfeltétele lenne a pénz értékállósága, ami hiányzik nálunk és máshol is. Az állam folyamatosan rontja a nemzeti valutát, hogy az adókon felül további extra bevételekhez jusson az infláció jelentette dézsmából.

Sok értelme nincsen évtizedekig takarékoskodni, gyűjtögetni, ha közben a pénz úgyis az értékét veszti.

Nick Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekbe 2012.09.20. 15:02:41

@GabikA: vannak jo nyugdijasok is, pl. az itteni par mongol idiota nyuggervedo szerint a halott nyugdijas az a jo nyugdijas, hiszen milyen fassza hogy szet lehet dobni a penzet
en meg azt mondom, hogy dogoljon meg mind aki az elhunyt nyugdijas tarsanak a penzere apellal, jobb helyen lenne az pl. az elhuny nyugdijasnak a csaladjanal, hiszen ott kiesett egy segito kez, pl. nem tudja a gyereket elhozni az ovodabol

alte trottel 2012.09.20. 15:03:28

@blah: Hogy te mennyire nem ezen a világon élsz!
Én aztán igazán nem tartozom a legszegényebb nyuggerek közé, de ha be akarok utazni a lányomhoz nagyfaluba, kibattyogok a 600 m-re lévő megállóba, megvárom az ingyenes tecsóbuszt, a tecsónál várok egy órát a másik buszra, ami ingyen bevisz majdnem a célig. Vissza ugyanez, fjordítva.

alte trottel 2012.09.20. 15:08:04

@zipe moha:
Elfeledkezel a legalapvetőbb különbségről:
A magántulajdonú vállalat(pl.RT) vezetősége a tulajdonosnak akar megfelelni. Az államié a főnökének. Másik, majdnem ennyire fontos: az állami tulajdonú vállalat költségvetési korlátja mindig puha. (Kornai:A hiány)

Mariann19 2012.09.20. 15:15:40

Foglalkoztat az a gondolat, hogy a véletlenszerű vagy célzatos annak a hangulatnak a megteremtése, mely a nyugdíjasok ellen irányul most már folyamatosan. Felmerül az a kérdés, hogy igazságos-e annak a nyugdíjas társadalomnak szánt támadás, amely az élete során munkával szerzett jogosultságot nyugdíja biztosítására.
Van minimálisan a nyugdíjasokon túl 500.000-600.000 eltartott, akik túlnyomórészt nem járultak hozzá életükben az állam kasszájához.

Más. A nyugdíjkassza egyensúlyban van a kormány nyilatkozata szerint is, mióta a kasszát letisztították a rokkantsági nyugdíjaktól, az idő előtt nyugdíjbavonulóktól, stb. és tisztán csak a nyugdíjkorhatárt betöltők szerepelnek e körben.Amíg ez nem történt meg, pl: a 2010.évi nyyugdíjalap főösszege bevételi oldala 2.935 milliárd Ft volt, ebből ktségvetési kiegészítés 595 milliárd Ft. A kiadási oldal szerint a valós öregségi nydíj 1.881 milliárd, a rokkant nydíj 656 milliárd, hozzátartozói 351 milliárd, rehab. és működési kiadások 47 miiliárd Ft volt.
Ezekből a számokból világosan látható, hogya nyugdíjkassza az oda nem tartozó kifizetések letisztítása után pariban van.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2012.09.20. 15:19:05

@Szúrófény:

Ezért él ma ennyi ember, mert sokat fejlődött az orvostudomány.

A ma élő népesség nagy része, milliárdos azaz a teljes létszámmal ugyanazon nagyságrend, régen halott lenne az akárcsak száz évvel ezelőtti színvonalon élve, de a kétszáz, vagy ötszáz évvel ezelőttin már aztán végképpen.

Ma nem csak az 50 dekás újszülöttek maradnak életben, de egy halom olyan betegségben szenvedők is, amelyeket ráadásul ma sem tud gyógyítani az orvostudomány, de kezelni élethosszig már igen.

Csodálkoznak miért fogy a népesség és miért nem születik tíz gyerek a családokban, mint régen. Ennek sok oka van, egyik az, hogy régen kellett a sok a gyerek, mert nagyon nagy volt a gyermekhalandóság, míg ma már igen alacsony, másrészt a járványok és a háborúk is gyakoribbak és sokkal több áldozattal járók voltak.

A másik fő ok gazdasági, régen kellett a sok gyerek, mert a munkájukra szükség volt, s ezzel eltartani is könnyebb volt őket. Őrizték a libákat. Ma pedig még felnőtt korukban is iskolába járnak a "gyerekek", s sok-sok milliós kiadást jelent a felnevelésük, miközben dolgozniuk ugye egyrészt tilos, másrészt pedig úgy sincsen elég munka, nincsen szükség több munkaerőre. A fejlődés és a magas életszínvonal ára az, hogy egyre kevesebb ember munkájára van szükség.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2012.09.20. 15:27:34

@John Doe3:

A nyugdíjjárulékot fizetők 20%-a sohasem lesz nyugdíjas.
Az ő befizetéseiket az állam egyszerűen lenyúlja.
A temetkezési vállalkozók lobbija szerint az ilyen esetekben temetkezési segélyt illene adnia automatikusan az államnak a befizetett nyugdíjjárulékokért cserében.

voltam nyugdíjas 2012.09.20. 15:36:48

@Mariann19: A második részhez fűzném:Rokkant nyugdíj nincs, megszűnt. Úgy könnyű, hogy bűvészkedek:Aki korhatár előtt ment el nyugdíjba, törvényesen tette. Most azok lógnak a levegőben, fejük felett a damoklesz kardja.Na, ezt hívják visszamenőlegesnek.
Ez a nagy felbuzdulás nem volt más, csak bűvészkedés.A rokkantak közt lehet, hogy volt-van sumákoló, de nem az a megoldás, hogy akkor mindenki csaló, kezdjük elölről.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2012.09.20. 15:37:05

@voltam nyugdíjas:

Mintha a magyarok eldönthették volna, hogy tovább kereskednek a megszűnt Szovjetunióval!

Nem (csak) politikai okból omlott össze a keleti piac, zárult be a keleti kapu, hanem egyszerűen azért, mert összeomlott az orosz gazdaság, és az oroszoknak egyszerűen nem volt pénzük az 1990-es években. Nem tudtak tovább fizetni a magyar termékekért.

Tudod mi lett a híres Buran űrrepülőgéppel?
Összetört, amikor ráomlott a hangárának a teteje, mert állagmegóvásra sem volt már pénzük az oroszoknak.

Oroszországnak csak Putyin óta megy újra jobban, s csak azóta van újra pénzük, de a rendszerváltás után nem volt.

Úgyhogy nincsen az a magyar politika, amelyik akkor fent tudta volna tartani a kereskedelem korábbi szintjét.

Mariann19 2012.09.20. 15:49:37

@voltam nyugdíjas: A kommentemnek a hangulatából nem vonható le a nyugdíjas társadalom semminemű minősítése, teljesen tárgyszerűnek szántam.Inkább amiatt közöltem a számokat, hogy tiszta legyen a kép arra az esetre, ha az öregségi nyugdíjasokra hivatkozva beszélnek állami források átcsoportosításáról.
Az a tény, hogy egy társadalomnak kötelessége a szolidaritás jegyében szociális ellátásokat nyújtani, az számomra sem kétséges egy percig sem.
Ebbe a körbe értem az egészségkárosodás miatti ellátásokat, mindazokat, akik önhibájukon kívül kerülnek nehéz helyzetbe.
Igazságérzetem szerint viszont a juttatások számításánál mindíg figyelembe venném a munkaviszonyt, azt a tényezőt, hogy aktív életében mennyivel járult hozzá az ország javaihoz.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2012.09.20. 15:52:21

@timargabor:

"maradjon az újraelosztási ráta a mostani, 50%-ot közelítő szinten."

Az újraelosztás szintje ennél sokkal magasabb.

Az állam ugyanis nagyon nem csak a központi költségvetést jelenti, hanem
központi költségvetés+társadalom biztosítás+nyugdíjkassza+önkormányzatok+egyéb.

Ezek pedig együtt már messze több mint 17 billió forintból gazdálkodnak évente, ami a kb 30 és fél billiós GDP-hez képest nagyon nem 50%.
17,5B/30,5B=57,4% kb.

Be ne vedd ezt az 50%-os állami újraelosztást, mert nagyon nem igaz! Ez úgy jön ki nekik, hogy mindig "kifelejtenek" belőle valamit.

voltam nyugdíjas 2012.09.20. 15:55:32

@Akitlosz: Mint írtam, barter is megoldás lett volna.Volt aki fát hozott be barterként, nem fizetett rá.A metrót is megépítették volna, nem kellett.Ehelyett kínlódunk 40+ éves szerelvényekkel, meg soha el nem készülő metroval.Szerintem a politika csinálta a legnagyobb kárt.Ha a debreceni, nyíregyházi konzervgyár a termelését kiviszi, barterban kaphattunk volna érte hasznos dolgokat. Nem, nekünk kellett a nyomorultakat utálni.A mai napig megvan az eredménye.

voltam nyugdíjas 2012.09.20. 15:58:14

@Mariann19: Nem akartalak, és nem is minősítettelek. Arra hívtam fel a figyelmet, hogy az egész csak bűvészkedés volt a számokkal, nem nyugdíjreform.

voltam nyugdíjas 2012.09.20. 15:59:29

@Akitlosz: Még annyit, hogy a keleti kaput bebaxtuk rendesen, a nyugat meg rárepült.

voltam nyugdíjas 2012.09.20. 16:01:51

@Mariann19: Még annyit, hogy a nyugdíjnál, rokkantnyugdíjnál a szolgálati idő és a befizetés figyelembe volt véve, annak alapján kaptad az ellátást.A rokkantnál még a károsodás fokát is beszámították.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2012.09.20. 16:05:17

@timargabor:

Azért "hiányos a pártrendszer", mert ez a jelenlegi politikai, választási rendszer a nagy államot kedvelő szocialista pártoknak kedvez.

Nem kisebb, olcsóbb állam ígéretével lehet választást nyerni, hanem a jóléti rendszerváltással, az adómentes minimálbérrel, a családi pótlékkal, szocpollal, felzárkóztatási programokkal.

Ezen változtatni nem a pártok, hanem a rendszer változtatásával lehetne csak.

Például azzal, ha a választójogot legalább a minimálbér utáni SZJA fizetéshez kötnék.

Akkor utána a pártok elsősorban már a magyar adófizetők érdekeit néznék, és nekik akarnának a kedvükben járni. Ma nem így van, ma a "szociálisan rászorulók" szavazatai döntik el a választást, mivel ők vannak a legtöbben, ezért a szocialista politika a nyerő.

Így sok értelme nincsen egy tisztán jobb oldali pártnak, őszintén semmiképpen nem nyerhet választást, legfeljebb csak óriási hazudozással.

Mondjuk ez nem egy akkora hátrány, hiszen az összes párt mást tesz kormányon, mint amit ellenzékben, kampányban ígér.

Az egy szem üdítő részleges kivétel Medgyessy Péter volt 22 év alatt, aki legalább részben komolyan vette magát, és legalább részben betartotta az ígéreteit. Le is váltották.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2012.09.20. 16:10:52

@voltam nyugdíjas:

Ezért nem nagyon bíznak az emberek semmiféle nyugdíjrendszerben, családtámogatási rendszerben.

Bármilyen rendszer megbízható, bizalmat elnyerő működéséhez ugyanis, ahogyan mondod, 20-25 év kellene legalább.
De folyamatosan változtatgatják őket. Ha nem évente, akkor négyévente.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2012.09.20. 16:22:22

@AnnaKarenina:

Szerintem már ma sem bíznak az emberek az államban.
Nem bíznak benne, hogy a politikusok a "közjó" érdekében költik el a pénzt.
Minél kevesebb pénzzel gazdálkodik az állam annál jobb.
Ha az állam csinál is valamit a közjó érdekében, épít valami autópályát, metrót, hidat, közteret stb. azt is a piaci ár többszöröséért. A különbözet magánzsebekbe, pártkasszákba megy, azaz magyarul egyszerűen ellopják.

Ezért nem jó ötlet a dagadtra hízott állam fenntartása, mert rengeteg pénz elfolyik.

A korrupció ellen a leghatékonyabban küzdeni úgy lehet, ha minél kevesebb lehetőség van rá, ha minél kevesebb közpénzről dönthetnek politikusok.

Senki sem úgy bánik a mindenkié azaz senkié közpénzekkel, mint a sajátjával.

voltam nyugdíjas 2012.09.20. 16:24:51

@Akitlosz: Most már nem csak a nyugdíjrendszerben, semmi másban nem bíznak,ami állami.
Ez tesz tönkre nagyon sok minden. Hatástanulmány, felmérés nincs, csak egyéni indítvány, aztán majd lesz valahogy.
A legszebb, hogy akinek nincs semmi jövedelme, az is fizessen kb 6300Ft adót,ami behajtható.Miből?

Martian (törölt) 2012.09.20. 16:34:59

@Akitlosz: a rendszer javításához minimális követelmény a korlátozott mandátum, ideális az összes párt betiltása lenne.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2012.09.20. 16:35:17

@voltam nyugdíjas:

Ebben igazad van.
Lehetett volna új metrókat venni, illetve jobb fegyvereket is. Valóban azért tudtak volna még mit adni az oroszok, ha pénzt már nem is.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2012.09.20. 16:41:37

@voltam nyugdíjas:

6390 forint jelenleg havonta a jövedelem nélküliek adója.

Nem érdekli őket miből.
Ha egyszer lesz jövedelme még az életben az adóalanynak, akkor behajtják kamatostól.
Ha van bármi lefoglalható, elárverezhető tulajdona, akkor abból hajtják be.
Örökölhet is még valamit.
Ha pedig nem tudják behajtani, akkor "leírják" a "veszteséget".
Ez az államnak semmibe nem kerül.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2012.09.20. 16:45:43

@Martian:
Alkotmányosan nem lehet változtatni, nem alkotmányosan pedig elég kockázatos. Mint minden rendszer a "parlamenti demokrácia" is védi önmagát az "alkotmány ellenes szervezkedéstől" rohamrendőrökkel.

Ezt a rendszert a pártok találták ki maguknak, hogy nekik legyen jó.

Persze elvileg alakulhat egy új párt, amelyik változtatni szeretne a rendszeren, csak ha ezzel választást nyer és hatalomra jut, akkor már rögtön nem lesz érdeke a változás, hiszen akkor már ő a rendszer legnagyobb haszonélvezője.

voltam nyugdíjas 2012.09.20. 17:32:59

@Akitlosz: Attól ez még gusztustalan...

Mariann19 2012.09.20. 18:05:02

@voltam nyugdíjas: Igen, bármelyik nyugdíjnál a szolgálati idő és a jövedelem a számítás két komponense. A szociális ellátásoknál látok ilyen problémát, ahol az előzmények nem kerülnek szóba, mint pl. a 22.800.- ft-os juttatásoknál. Olyan esetekre gondolok, mint pl. a környezetem egyik tagja, akit a felülvizsgálatnál leminősítettek, a havi juttatása 22.800.- Ft és van közel 30 éves munkaviszonya.

voltam nyugdíjas 2012.09.20. 18:29:38

@Mariann19: Ez az utóbbi két év ámokfutásának az eredménye.A visszaminősítésre értem.

Mariann19 2012.09.20. 18:51:28

@voltam nyugdíjas Teljesen egyetértünk!

Reggie 2012.09.20. 19:07:51

@Patreides: Nem errol van szo. Arrol, hogy egyutt sirunk egyutt nevetunk. Erdekes modon, ha jol megy az orszagnak abbol nagyon ki akarjak venni a reszuket. Ez ilyen egyoldaluan nem mehet tovabb.

lapátkaszát 2012.09.20. 19:59:02

@timargabor:

"minden megoldás érdekel :-) Hangulatot nem szívesen keltek, ha ez jön le belőle, akkor elnézést; egyszerűen ezen a ponton lehetett a legjobban megfogni a fideszmszp újraelosztási nézetei mögötti - pillanatnyi politikai érdekek által motivált - azonosságot és a lényegi választási lehetőség hiányát.""

Bocs, de ha a politikai alternatíva miatt hoztad példaként a nyugdíjasokat akkor nagyon mellé nyúltál.
Ugyanis egyy olyan számú csoportról van szó amellyel mindenképpen számolni kell minden pártnak.
Ráadásul bármekkora nyugdíjellenes hanbulat kelt itt, ha végiggondolod be kell látnod, hogy még mindíg ez a jelenlegi megoldás a legjobb, ugyanis:
- a nyugdíjasok lelövésével csak addig lehet számolni, míg saját szüleink nem következnének. Tehát a számukon változtatni nem lehet.

- az átlagnyugdíj 100 ezer körüli összeg. Ez olyan kevés, hogy csökkentés esetén már ma is a családnak kell a zsebébe nyúlnia, mondjuk, ha drágább gyógyszer kell. Ha ezt lecsökkented 70 ezerre, akkor minden családnak ki kell egészíteni a nyugdíjakat saját nyugdíjasai tekintetében hiszen csak a rezsi 50 ezer körül jár már.
Tehát az aktívakat terheled vele.

- mondhatnánk, ha a rezsi ilyen sok, akkor költözzön össze a család a nyugdíjasaival. Csak átlagcsalád 2 szobás lakásban él 2 gyerekkel, nem lenne olyan jó még 2 öreget betenni a gyerekekhez vgy a szülőkhöz.
De ezzel is az aktívakat terhelnénk, az megállapítható.És most még nem is cizellálom olyannal, hogy anyunak az apukája, apunak az anyukája él egyedül, tehát őket összezárni is necces. De ha már elkezdtem a cizellálást, akkor a nagyi vidéki házát sem lehet most eladni még olcsón sem.

- és jöjjenek a kivételek, mert ez a legérdekesebb! A gyerekek maguk is munkanélküliek, vagy egyik munkanélküli csak a házaspárok közül. Eddig őket segítette a nagyi, most nekik kéne, csak ugye a saját gyerekeik rovására. Van olyan idős ember akinek nincs gyereke. Velük mi legyen?

A lényeg azonban: ez a társadalmi réteg mindenképpen komoly befolyásoló tényező, akkor is, ha nem választhatnának. Hiába mondaná bármely párt, hogy őket nem érdekli a nyugdíjasok sorsa, mert a saját gyerekeit érdekli, és ha érdekli akkor a saját konfortját, bevételét, plussz munkáját, törődését, kell odaadnia némi járulékcsökkentés fejében.

De ha már a nyugdíjasokat hoztad példaként, engem érdekelne, hogyan oldaná, oldhatná ezt meg egy olyan párt, amely alternatívát mutat.
Te hogy gondolod ezt?

Nick Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekbe 2012.09.20. 20:42:33

@voltam nyugdíjas: "A rokkantak közt lehet, hogy volt-van sumákoló, de nem az a megoldás, hogy akkor mindenki csaló, kezdjük elölről. "

volt lenge fel millio csalo, ha osszehasonlitjuk az idobeli adatsorokat es vegigszamoljuk lehet latni
volt olyan falu hogy az EGESZ FALUT a korzeti orvos leszazalekolta amint megszunt a TSZ

amugy nem csak buveszkedes volt!!! nol.hu/belfold/sziven_szurta_magat_egy_rokkant_ferfi_a_nyugdijbiztositonal

voltam nyugdíjas 2012.09.20. 21:34:14

@Nick Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekbe:
"volt lenge fel millio csalo, ha osszehasonlitjuk az idobeli adatsorokat es vegigszamoljuk lehet latni
volt olyan falu hogy az EGESZ FALUT a korzeti orvos leszazalekolta amint megszunt a TSZ"

Ha figyeltél volna, akkor tudnád, hogy 20-22 éve ez volt a munkanélküliség államilag elfogadott megoldása, a társadalmi nyugalomért. Azok az embere jelentős része már korbetöltött.
A félmillió költői túlzás.Ha mégis úgy lenne ahogy írod, akkor nem kb 190 ezer emberrel kezdenék elölről.Nem a sumákot, hanem mindenkit szívattak.

voltam nyugdíjas 2012.09.20. 21:45:57

@Nick Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekbe:
"amugy nem csak buveszkedes volt!!!"
De, bűvészkedés volt, mert az egyik kategoriából kivették, és egy ujonnan létrehozott kategoriába tették bele. A számok nem változtak.

Nick Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekbe 2012.09.20. 23:20:25

@voltam nyugdíjas: persze az oregsegi az mar erinthetetlen mi? es az hogy ok akkor ugy gondoltak hogy a faszukat nyugodtan vakargatjak mert le van zsirozva azok most eletuk vegeig kapjak a JOGTALAN nyugdijat ugye? elvegre CSALTAK!!! LOPTAK!!! az hogy akkor eppen volt masik fel millio aki ugyanazt csinalta az csak azt jelenti, hogy az eppen aktualis politikai ero megvarja amig kipsztul 400e kozuluk es a maradekot a vegen kicsinaljak...
ennyi meg egy bambi

Nick Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekbe 2012.09.20. 23:23:52

@voltam nyugdíjas: bűvészkedés!!!

www.hir24.hu/belfold/2012/05/05/tizezer-rokkantnyugdijas-nem-jelentkezett-felulvizsgalatra/

10 ezer atlag 80e -s fix apanazs kifizetese helyett 23e, ez milyen buveszkedes?
kiszamolom gyorsan... 0.6 millio * 10e = 6 Mrd evente

sot meg ad abszurdum tok EGESZSEGES emberek kepesek es !!! pozor POZOR !!! visszatipliznek melozni es adot fizetnek!!!
ahhhh borzalom ebbe belegondolni is!!! undorito, elvegre olyan kis cukorfalatok, hat hogy tehetnek ilyet veluk!!!

voltam nyugdíjas 2012.09.21. 00:05:25

@Nick Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekbe: Ha betöltötte a nyugdíjkorhatárt, akkor így is úgyis jogosult, tehát ezen nem tudsz változtatni. A rokkantnyugdíj nem úgy megy, hogy a körzeti orvos azt mondja, hogy végleg az vagy. Egy kissé máshogy történik a rokkantosítás. Azok az emberek éppenhogy alig kapnak nyugdíjat, mert igen kevés szolgálati idejük volt, alig-alig érték el a 20 évet, és a magas rokkantsági fokozatot..Az átlag 80 rugóval igen túlbecsülsz.
Én azt mondom, ha valakire rábizonyítják, hogy sumákolt, vonják felelősségre. De ne jelentse ki senki hogy az egész társaság csaló.
Az, hogy többezer ember nem jelentkezett, ez a hibás, félreérthető tájékoztatás hibája, ugyanis annak is jelentkezni kellett volna, aki már végleges státuszu. Erre nem történt tisztességes tájékoztatás.
Egyszerűbb több százezer embert megalázni, mint a sumákot kiválogatni.

voltam nyugdíjas 2012.09.21. 00:16:13

@Nick Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekbe:

"10 ezer atlag 80e -s fix apanazs kifizetese helyett 23e, ez milyen buveszkedes?
kiszamolom gyorsan... 0.6 millio * 10e = 6 Mrd evente"
Ez nem bűvészkedés, ez aljasság.A bűvészkedés az, hogy másik kategóriába tették, és erre fogják azt, hogy csak ennyi a nyugdijas, rokkant.A számokat adjad össze, nem nagy különbség lesz.
A stadionok árából 10évig fizethetnék őket.Ugye erre is azt mondod, hogy faxság, demagógia. Pontosan olyan, mint amire Te hivatkozol, csak kevesebb benne a rosszindulat.

Nick Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekbe 2012.09.21. 00:57:33

@voltam nyugdíjas: "Egyszerűbb több százezer embert megalázni, mint a sumákot kiválogatni. "

eloszor leirod hogy az oregsegi nyugdijasokhoz hozza ne nyuljanak mert nem illik, maskent meg kikered magadnak...

na akkor egy cikk a temaban:
inforadio.hu/hir/belfold/hir-264580
"Magyarországon 800 ezerre tehető a rokkantnyugdíjasok száma, míg a feleakkora Szlovákiában 70 ezren vannak. Két évtizede nyílt titok, hogy a rokkantnyugdíj államilag biztosított menekülési lehetőség a munkanélküliség elől, esetenként pedig megvásárolható. "

az elobb 10e -re szamoltam ki azt az osszeget most akkor legyen mar e szerint kiszamolva? pl fel milliora... az evente 300 Mrd, tudomasom szerint az osszes es a kovetkezo 10 evben epitendo stadion ennel a penznel kevesebb, es ez a szam EVENKENTI

nem gond ha informaciohianyod van elmeselem mik vannak, kerdezz nyugodtan...

Nick Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekbe 2012.09.21. 00:59:31

@voltam nyugdíjas: a masik resze uganebbol a cikkbol!!!

"A rokkantnyugdíj összegét a korábbi keresethez viszonyítják - mint az öregségi nyugdíjnál -, és aki legalább 25 éves munkaviszonnyal rendelkezett korábban, az annyit kap, mint ha elérte volna a nyugdíjkorhatárt, és a normál járadékot kapná. "

ezek a ruhes adocsalo gecik 25 ev ledolgozasa utan MEGKAPTAK UGYANAZT A PENZT mint mas 40 evvel!!!
akkor ne hazudozzunk mar tovabb hogy milyen szegenyek ezek!!!
en az oregsegi nyugdijasokat is elkapnam elvegre ok anno LOPTAK!!!

Nick Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekbe 2012.09.21. 01:00:59

@Nick Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekbe: "en az oregsegi nyugdijasokat is elkapnam elvegre ok anno LOPTAK!!! "

termeszetesen azokra a kamu roki nyuggerekre ertem akik igy "maximalizaltak" a nyugdijukat, oszt nem csak elvennem a magas nyugdijat hanem vissza is fizetettnem vele amit addig JOGTALANUL ELLOPOTT

voltam nyugdíjas 2012.09.21. 01:37:33

@Nick Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekbe: "A rokkantnyugdíj összegét a korábbi keresethez viszonyítják - mint az öregségi nyugdíjnál -, és aki legalább 25 éves munkaviszonnyal rendelkezett korábban, az annyit kap, mint ha elérte volna a nyugdíjkorhatárt, és a normál járadékot kapná. "
-Ezt nem tudom, honnan idézted és mi az alapja a 25 évnek, és a normál járadéknak.
-Nem azt írtam, hogy az öregségi nyugdíjhoz ne nyúljanak.(nem elegáns!)
-800 ezer rokkantnyugdíjas már a Fidesz kommunikációban is elismert, hogy kamu.
Bocs, de a többivel nem tudok mit kezdeni.
Jogi alapfogalom: visszamenőleg nem alkotunk törvényt, jogszabályt.Ha az új szabály kedvezőbb, mint az elkövetéskor, akkor az újat kell alkalmazni.Addig, amíg be nem bizonyosodik a bűn, addig ártatlannak kell tekinteni(ártatlanság vélelme)
No, befejeztem.Ennyi elég.

Nick Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekbe 2012.09.21. 09:16:34

@voltam nyugdíjas: ha valaki adot csal akkor visszafizettetik vele a penzt? igen? mi itt a kerdes?
süti beállítások módosítása