A KARD a Facebook-on

Őket ajánljuk

Hírfolyam

Friss topikok

Elérhetőség

A KARD blog

e-mail: kard.blog@gmail.com

Facebook: A KARD

Twitter: @KARD_blog

Netadó: a visszavonás üzenete

2014.10.31. 10:00 timargabor

Ma hajnali tippem elég gyorsan bejött: Orbán gyakorlatilag visszavonta az internetadó tervezetét. Logikus, az adott pillanatban pontosan optimalizált döntésről van szó, amiről most szólnék, az a körítés illetve az esetleges következmények, lehetőségek.

Sokan vélik úgy, hogy Orbán csak időhúzásra játszik, jövőre egy profi módon megszervezett nemzeti konzultációs bohóckodással és ügyes jogászkodással visszahozza a javaslatot kicsit más formában. Elképzelhető, a választási előregisztráció 2012. szeptemberi elvetése, majd decemberi visszahozása után nem lenne ismeretlen forgatókönyv ez sem. Mégis azt gondolom, hogy a mostani beszéd nem erről szólt. Orbán is pontosan tudja, hogy a keddi tömeg erre a hívószóra (és valószínűleg csak erre) bármikor kimegy újra tüntetni. Lehet az is, hogy azt gondolja, először elintézi a várható uniós balhét, az amerikai botrányt, és amikor csak itthonra tud koncentrálni, akkor veszi elő az ügyet újra. Véleményem szerint azonban nem fogja. Ha azokat az ügyeket rendezni tudja, akkor az internatadó már nem fog beleférni a mozgásterébe. Bosszút állni a bosszúállásért meg nem igazán bölcs dolog. A természetében persze benne van, de ahogy a mostani visszalépéssel is a józan észt tette a habitusa fölé, ezt később is meg fogja tenni.

Aktuálpolitikailag sokkal érdekesebb a körítés, amit a miniszterelnök a visszavonás mellé mondott. "Nézzük már meg, hogyan lehet az extraprofitot elvenni a szolgáltatóktól" - a saját bázisnak szóló gyógyír. Kicsit fájdalmas, hogy a saját bázis ilyen kádárista tempóval szólítandó meg (mert ugye az "extraprofit" már a társasági adózás után jelenik meg, és hát mi is számít "extrának"?). Ez csak annyi, hogy ne érezzék annyira vereségnek azt, ami az egy héttel elkésett visszavonás miatt azért mégiscsak az. És ha jövőre mégsem lesz erről "nemzeti konzultáció", hát ki fog arra emlékezni?

Még érdekesebb az a recept, amelyet miniszterelnökünk arra ad, hogy mikor is kell elállni egy adó tervétől: ha a "vita félrecsúszik", ha "nem számít amit mondanak" és "nem az adót vitatják, hanem az egésznek az ésszerűségét". Magyarra lefordítva persze ez azt jelenti, hogy ötvenezer utcai tüntetővel és a saját bázis megosztottságával okos ember nem megy szembe - ugyanakkor mostantól meg lehet próbálni más intézkedéseknél "félrecsúsztatni a vitát", elengedni a fülünk mellett az indokaikat, és a dolog ésszerűségét vitatni - csak legyünk hozzá elég sokan.

Érdekes lehet ma kormánypárti kommentelőnek lenni. Egy hétig tolták az utóvédharcot, forgatták a csekély kis 700 forintos muníciót, amit a Fidesztől kaptak, és aztán jön a Főnök, aki állítólag addig elzárkózott a visszavonulástól, áttekinti a helyzetet és meghozza azt a döntést, amit már egy hete kellett volna. Sok morgolódó fideszes prominens is elégtételt érezhet, de a leginkább talán Németh rezsitábornok bőrében nem szeretnénk lenni.

És amiért az elmúlt hét nyilvánvalóan vereség a Fidesznek: egy fiatal generációnak adta meg a politikai tűzkeresztség, és most a taktikai győzelem érzését. A szabadságharc is így tarthatott ki másfél évig, és csak az oroszok tudták leverni.

Egyetértesz? Csatlakozz hozzánk a Facebook-on és oszd is meg a posztot:

Tegyük a KARD blogot a könyvjelzők közé

RSS hírfolyam a blog bejegyzéseiről

204 komment · 1 trackback

Címkék: tüntetés internetadó Orbán Viktor

A bejegyzés trackback címe:

https://kard.blog.hu/api/trackback/id/tr56850465

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Követelés a diktátorhoz 2014.10.31. 20:45:22

Egyáltalán Nem Tisztelt Orbán Diktátor Úr! Mi, a nép, mind az 1200-an, azonnal követeljük, hogy folytassa az internetadó bevezetését. Viselkedése, hogy az eredeti ötletét visszavonta, nem európai stílusú lépés volt, ezért mélyen megvetjük Önt! Értse ...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

SMFB 2014.10.31. 16:36:40

@nu pagagyí:
van még néhány javaslatom:
- el a csudába a privát szférámról! (akár boltos, akár alkalmazott, akár vásárló vagyok a vasárnapomról én döntsek)
- ne büntessék az öngondoskodást! (egyes cafeteria elemek túladóztatása)
- vissza a 18 éves tankötelezettséget és szóba se kerüljön a gimnáziumi kvóta! (oktatni kell az ifjakat nem terelni)

maxval birca hozzászóló · http://bircahang.org 2014.10.31. 16:41:25

@Keszthelyi.Aron:

A ballib agytröszt követeli a netadó bevezetését, mert tüntetni akar ellene!

Dr Gregory House 2014.10.31. 16:41:27

Dajcstomi majd kiáll pimasz vigyorral és bejelenti: a nemzet KÖVETELI a netadó bevezetését.

Keszthelyi.Aron 2014.10.31. 16:46:10

@$pi$: Nem vagy? Szomorú :(

Nézd, értelek (legalábbis azt hiszem). De te is tudod, hogy nem 700-nak indult. Hanem 150 per BG.

Az Internet - talán banálisan hangzik - de az ember privát szférája, kikapcsolódásának része, munkája, kultúra ablak, szótár. Minek turbózni az embereket, hogy veszély fenyegeti? Unalmas ellenzék nélkül oszt' csinálni kell?

csak egy néző 2014.10.31. 16:47:27

Tompika, ezt hívják szopásnak. Neked kell tárgyalni a "büdös bogarakkal"
Bő nyálat kívánok hozzá.

Keszthelyi.Aron 2014.10.31. 16:49:39

@maxval birca hozzászóló: ??? A ballib agytröszt meggyőzte Orbánt, hogy dobja be a Netadót a köztudatba előzetes konzultáció nélkül, hogy tüntethessenek ellene? Segíts már, hogy jól értettem-e szavaidat, mert nekem nem adatott meg, hogy a te világodban éljek, pedig érdekes lehet :(

Néha tényleg olyannak hangzol, mint a vicc a mindenben p*nát látó pasasról - gondolom megvan, ha meg nem úgy is kikeresed a segítségem nélkül :)

nu pagagyí 2014.10.31. 16:52:43

@$pi$: Meghátrált a despota. Rúgkapál ugyan még valami nemzeti konzultációval, de ez már komolytalan. A hatalom eszköze a megfélemlítés volt, az hogy mindent megtehet. Szétfoszlott az illúzió. A megfélemlített közalkalmazottaknak sem kell tovább már rettegniük, ha retorziót alkalmazna a hatalom még jobban kihúzza a gyufát. A nép elkezdheti követelni a jogait és ha nem akar birkaként tengődni, akkor követelni is fogja. Itt az ideje, összegezni a különböző rétegeket ért sérelmeket és ráborítani a bilit a maffiakormányra.

maxval birca hozzászóló · http://bircahang.org 2014.10.31. 16:52:46

@Keszthelyi.Aron:

Nem. Orbán csinált egy baromságot. Erre ráugrottak a ballibek, s most pofára estek Orbán visszakozása után. Ennyi az egész.

Keszthelyi.Aron 2014.10.31. 16:58:14

@maxval birca hozzászóló: Megszoktuk, hogy az átlag politikusok megnézik, merre indul a nyáj és elé ugranak. Ők talán pofára estek.

De ha megnézem a résztvevőket, nos a zömük nem tűnik politikusok által mozgósíthatónak. Tényleg nem.

Göntér László 2014.10.31. 16:58:18

@Zerwikaptur - Hármat egy csapásra!: A békemenetben sok lengyel is volt. Azt hiszem, hogy most a lengyelek nem kívántak Orbánhoz csatlakozni, mert elvárták volna Orbántól, hogy segítse őket az Ukrán területek "megvédésében". Mivel Orbán nem segítette őket, ők sem segítik Orbánt. A civil Fórum (CÖF) és az alapja pénzügyeit is feszegetni kezdték, ami az érdekeltek lelkesedését bizonyára lelohasztotta. Gondolom, hogy ezekért esett kútba az újabb békemenet.

zobod 2014.10.31. 17:01:47

@nu pagagyí: ne viccelj... fogadjunk, hogy jövő ilyenkorra lesz valami közteher, ami az adatforgalmi adón keresztül megadóztatni kívánt vállalati kört valóban meg is adóztatja. Ez most balfasz módon volt felvezetve, rossz volt a csatorna amin keresztül be akarták szedni (végfogyasztói forgalom mérése), és hibás volt a kommunikáció.

A közalkalmazottak mitől kellene rettegjenek? A jövő évi költségvetés legnagyobb nyertese az államigazgatás.

$pi$ 2014.10.31. 17:02:03

@nu pagagyí: 2011 az éhséglázadások éve lesz :D

$pi$ 2014.10.31. 17:04:33

@Keszthelyi.Aron: "Hanem 150 per BG. "

Jah. Aztán az 5200 forintos havi telefonszámla melllé 150 000 forintot adóztam volna. Na látod ezt aztán senki sem gondolta komolyan, gondolom elgépelték.

2014.10.31. 17:06:09

@Keszthelyi.Aron: ne legyél már tudatlan proletár kérlek, 20 milliárd az költségvetési szinten lófax tétel, ugyanis nagyjából 20 ezer(!) milliárd az éves büdzsé, ergo, hogy értsd, úgy aránylik, mint húsz forint a húszezer forinthoz. Teljesen világos, hogy nem a pénszerzés volt a cél, és nem is a net korlátozása, mert az sehogy se jött volna össze a sápítozások ellenére (egyesek jöttek itt a véleménynyilvánítás szabadságának csorbításával, ami nettó ökörség, még ha részben át is hárították volna a szolgáltatók az adót, gondolod hogy 2-300 forint számlaemelkedéstől csorbult volna a szólászszabadság? Egy sör ára miatt tízezrek mondták volna le az előfizujukat? aha...) a cél itt egyértelműen a közbeszéd tematizálása volt, ami be is jött, elég volt megnézni egy héten keresztül az indexes blogketrecet.

timargabor · http://kard.blog.hu 2014.10.31. 17:06:30

@maxval birca hozzászóló: akár eddig is leegyszerűsíthetjük, de az ugye világos, hogy ha NEM ugranak rá a (ballibek/ellenzék/tüntetők/büdösbogarak/YXZ-generáció), akkor két héten belül be van vezetve, akármekkora baromság is volt?

egysmás 2014.10.31. 17:10:43

@timargabor: És mit is érdekli őt Bulgáriából, hogy Magyarországon van netadó?

Outsider a csávó, pálya széléről pofázik arról, hogy nekünk mi a jó.
A saját fasza nincs a csalánban.

Keszthelyi.Aron 2014.10.31. 17:51:25

@$pi$: Nem állhatunk neki minden tervezetnek úgy hogy biztos elgépelték... Azért ez nem hangzik életszerűen. Vagy te így szoktad tesztelni a dolgozóidat hogy figyelnek-e meetingen? Mondjuk nem rossz gondolat :D

Keszthelyi.Aron 2014.10.31. 18:05:52

@shitgun: Proletár - LOL. Cseréld már le a retorika könyvedet slapaj, mert ez az 50-es években volt menő. Értem, hogy retro, de azér' na :D

A legtöbb különadó ekkora tétel. Nincs már nagy tétel amit ki lehet vetni, 20-40 milliárdos tételekkel foldozgatják, hogy a hiánycél meglegyen. Neked, mivel más pénzével dobálózol, nem nagy tétel. Talán látnod kellene közelről, amikor a minisztériumok küzdenek pár milliárdért ami élet-halál kérdés lehet egyes területeknek.

Az, hogy van felső korlát az első tüntetés után jött, ugye.

Ami zajlik, az "try and error", próbálkoznak addig csiszolva, amíg átmegy. Ha nem mennek ki az emberek, akkor nem lett volna felső határ. Ha másodszor nem mennek ki az emberek, akkor lett volna havi max 700.

Amit leírtál az azt sejteti, hogy a Kormányfő bedobott egy gumicsontot a köztudatba, hogy elterelje a figyelmet más ügyekről. Ez eléggé hihető lehet talán Neked, én viszont nem hiszem. De ha Neked van igazad és ezt tette az sokkal rosszabb, mint egy konzultáció nélküli, átgondolatlan jogszabály-tervezet. Nem minősül jópofaságnak. Talán a konzultáció során megkérdezhetnénk Tőle :D

sutyerák 2014.10.31. 18:50:29

orbán a szabad szólás ellen küzd.
,ha hagyjuk,-van-e még ki kimerné mondani ne éljen felcsút mangalicája?

A megvalósult amerikai ólom.. 2014.10.31. 19:05:06

Sztem meg később tervezték bevezetni a netadót, és a kitiltási ügyről való elterelésként dobták be most. Pontosan tudták, hogy milyen felhördülés lesz.

egysmás 2014.10.31. 19:10:50

@A megvalósult amerikai ólom..: dehogy tudták! NINCS TERV!
Orbán folyamatosan rögtönöz, semmire sincs hatástanulmány, nincsen egy olyan cél, amit el akarna érni.

Őrület ez, és nincs benne rendszer.

Kalmár Lajos (törölt) 2014.10.31. 19:19:45

Komunisták, beszart a mai tünti?

Gyurcsányi apátok szava nem elég? Menjetek, vartyogjatok!

Nem köll a Zorbán, a Zördög!

A Gyúrcsányi köll!

A megvalósult amerikai ólom.. 2014.10.31. 19:20:10

@egysmás: Már az időbeli egybeesés is nagyon árulkodó. Ezenkívül Orbán-rá nem jellemző módon-nagyon könnyen elengedte a dolgot. A netadó kérdése pedig tökéletesen kiütötte a politikai naprend éléről a kitiltási ügyet.

egysmás 2014.10.31. 19:26:50

@A megvalósult amerikai ólom..: Orbán fél a tömegtől, fél attól, hogy elszabadulnak az indulatok és megnézik az emberek belülről a fideszszékházat, pancsóarénát, felcsúti házat.

Nem azért hátrált meg, merft eleve ez volt a célja, hanem azért, mert beszart attól a tömegtől, ami őt fenyegeti.
Azért is ment Svájcba, mert nem tudta mi lesz ennek az egésznek a vége.

Keszthelyi.Aron 2014.10.31. 19:34:48

@egysmás: hehe. Belülről van benne. Szép, kerek. Tükörország. Olyan ez, mint amikor józanul ülsz le a részeg, beszívott barátaid mellé és figyeled a kommunikációjukat.

Keszthelyi.Aron 2014.10.31. 19:38:10

@Kalmár Lajos: Nekem nem úgy tűnt, hogy kommerek voltak kint. Kell az ürdüngnek Gy. Illetve annak sem :)

De Netadó sem kell. Minek? Van máshol lenyúzandó bőr még szolgáltatókon és lakosságon egyaránt. Nem használsz az ügyeteknek, ha minden egyszeri intézkedés ellen tiltakozót "lekommerezel". Ez ősi ballib szokás. Sem nem elegáns, sem nem igaz.

maxval birca hozzászóló · http://bircahang.org 2014.10.31. 19:46:22

@timargabor:

Ez nyilvánvaló. Ha nincs tiltakozás, bevezetik.

2014.10.31. 19:46:27

@Kalmár Lajos:

A kommunisták féltik általában a profitot a kapitalistáktól :O

Anselmo 2014.10.31. 19:53:35

"Érdekes lehet ma kormánypárti kommentelőnek lenni. Egy hétig tolták az utóvédharcot"

Kormánypárti kommentelő vagyok, nem toltam semmilyen utóvédharcot. Az ugyanakkora gyökérség lett volna, mint mikor a szocialisták a rezsicsökkentés ellen kampányoltak, vagy mikor az Együtt a többkulcsos adót hirdette. Talán azért kormányoz most a jobboldal, mert ők nem ennyire hülyék? Nem tudom, csak egy felvetés.

Egyébként megértem az internetadó ellen tüntető tömegeket. Figyelembe véve, hogy milyen drága egy iPhone, ki akar még internetadót is fizetni? Rengeteg költségük van már nekik így is :)

Kurt úrfi [teuto-nordikus parasztlegény] 2014.10.31. 19:59:26

@Blogger Géza: "Minden normális ember figyel arra, amit Orbán Viktor mond, mit nem hiszel el abból, amit mondott?"

Nem azt mondta hogy? - "Most is azt mondom a külföldi diplomatáknak, hogy ne figyeljenek oda arra, amit mondok, egyetlen dologra figyeljenek, amit csinálok"

Vombatus Ursinus 2014.10.31. 19:59:41

@maxval birca hozzászóló: Meg az összes eddigi kormánytag, plusz Rogán tóni, akik az utolsó csepp vérükig védték a védhetetlent.

maxval birca hozzászóló · http://bircahang.org 2014.10.31. 20:02:16

@Vombatus Ursinus:

Politikailag ennek semmi jelentősége. Eddig is tudta mindenki, hogy a Fidesz vezérelvű párt.

Kurt úrfi [teuto-nordikus parasztlegény] 2014.10.31. 20:02:59

@$pi$: Speciel te voltál aki orrba szájba védted a net adót.

Rоdney_2 2014.10.31. 20:11:43

Mostmár mi van? hátrálás vagy sem?

Rоdney_2 2014.10.31. 20:13:39

@A megvalósult amerikai ólom..: Jaja, próbáltok belőle jól kijönni. Vergődtök, vergődtök.. :-))

6.Lеnin 2014.10.31. 20:15:57

@maxval birca hozzászóló: "Orbán csinált egy baromságot. Erre ráugrottak a ballibek, s most pofára estek Orbán visszakozása után."

Nem , hanem Orbán veszett sokat az arcából.

Keszthelyi.Aron 2014.10.31. 20:19:09

@Anselmo: Már egyszer fizetünk adót az Internetért. Miért fizessünk 2*? Értem én, hogy kell a pénz - de akkor spóroljanak kicsit.

$pi$ 2014.10.31. 20:31:19

@Kurt úrfi [teuto-nordikus parasztlegény]: "Speciel te voltál aki orrba szájba védted a net adót. "

Én nem védtem egy szóval sem, gondolom valamit félreértettél. Pár embernek elmagyaráztam mi az az adó, hogy nem kapsz érte semmit, hogy nem akadályozza meg, hogy internetezzél, hogy az internetszámlán már amúgy is van 27% adó, meg ilyenek.

Viszont soha nem tartottam jó ötletnek, mint ahogyan sok dolgot nem tartok jó ötletnek, amit a kormány csinál. Sok mindent meg jó ötletnek tartok abból, amit csináltak, ilyen a világ. :) Nem vagyok pártos ember... szerintem.

egysmás 2014.10.31. 20:32:41

@maxval birca hozzászóló: Te, birca, minek kell bekövetkeznie ahhoz, te is úgy ítéld meg, hogy Orbán arcot veszített?

2014.10.31. 20:34:29

Ballibek, szomorú karácsonyotok lesz, ez a buli(is) meghalt.

lehet más a handa-banda 2014.10.31. 20:35:23

@Keszthelyi.Aron:
Sokféle ember ment ki tüntetni sokféle szándékkel.

Nagy részük bármilyen alkalmat jónak látna, hogy kifejezze Orbánnal szemben a nemtetszését. Ezt feltehetően már a választás alkalmával kifejezésre juttatta, de a parlamenti többséghez szükséges választói akarat mégis Orbán mellett volt. Ezeknek a zembereknek tökmind1 milyen apropóból, csak az a fontos hogy elskandálhassák minél többször hogy orbántakaroggy

Aztán voltak akik hülyeségnek tartották a netadót, de sok másban inkább Orbánnal értenek egyet, mint az ellenzékkel. Nyilván az amerikai diplomácia által küldött, népfelkelésre buzdító jelek is sokakat megmozgattak, persze inkább az első csoporthoz közel állókból

Orbán egy laza gesztussal visszavonta a törvényjavaslatot, most megy keresgélés hogyan lehetne mégis fenntartani a sértett hangulatot. Ezt én elég nevetségesnek tartom, egy dackorszakban levő kisgyerek duzzogására emlékeztet

$pi$ 2014.10.31. 20:35:52

@Keszthelyi.Aron: Sok dolog van, amiért kétszer adózól. Sőt, a cigaretta, az alkohol, az üzemanyag pl. olyanok, aminek elsöprő többsége adó.

Csak nem gondoltad, hogy a marék gaz, amiből a doboz cigi készül ezer forint? :)

dont be such a jew 2014.10.31. 20:47:57

Korrupciós botrányra hivatkozva, gyakorlatilag puccsal buktatták meg a cseh kormányt, méghozzá amerikai megrendelésre, mert Prága megpróbálta megakadályozni Washington befolyásszerzését az országban, többek között azzal, hogy nem engedte verseny nélkül nyerni a silány amerikai pályázatot egy atomerőmű-bővítési tenderen – emlékezett vissza a tavalyi történésekre Petr Necas akkori kormányfő szóvivője lapunknak adott interjújában. Petr Hájek rámutatott: nyilvánvaló a párhuzam az akkor cseh, és magyar történések között, hiszen Budapesten is van amerikai nagykövetség, az utcai tiltakozások élén egy amerikai diplomata áll. Az egykori cseh bennfentes ugyanakkor azt is hangsúlyozta, hogy ha Magyarország sikeresen szembeszáll Washingtonnal, azzal elhozhatja a reményt egész Közép-Európának is.

egysmás 2014.10.31. 20:52:33

@maxval birca hozzászóló: mittomén, részegen énekel a nők megerőszakolásáról?0

lehet más a handa-banda 2014.10.31. 21:02:11

@dont be such a jew:
Az elmúlt években nyilván igyekeztek sokat bespájzolni az Orbánék elleni lehallgatásokból és egyéb titkos adatgyűjtésekből.

Az a tény, hogy most mégsem bírtak előhúzni a tarsolyukból gyakorlatilag semmi korrupciót vagy egyéb suskust alátámasztó bizonyítékot, arra utal, hogy Orbánék tisztábbak, mint ahogy előtte gondoltam volna.

Vagy lehet hogy Snowden elvitte magával az egész adatbázist, ezért annyira bénák? Meg tudom érteni mennyire durcisak vele kapcsolatban

dont be such a jew 2014.10.31. 21:03:15

Az Izraelben is népszerű, odahaza összerakható bútorok és a közel-keleti politikai helyzet közti hasonlatot elsőként Avigdor Libermann izraeli külügyminiszter vetette fel csütörtökön. Palesztina hivatalos svéd elismerése miatt ugyanis kijelentette: "A svéd kormánynak meg kellene értenie, hogy a helyi viszonyok bonyolultabbak egy Ikea-szekrény összerakásánál." Este pedig azonnali hatállyal és bizonytalan időre visszahívta konzultációra Izrael stockholmi nagykövetét.

A megvalósult amerikai ólom.. 2014.10.31. 21:11:09

@Ildomár: Ne viccelj már. Aki vergődik, az a magyar baloldal kisfiam. Egy hónap múlva már a kutya se fog emlékezni a szaros kis tüntetésetekre, meg a kitiltási ügyre sem..

A megvalósult amerikai ólom.. 2014.10.31. 21:16:34

@egysmás: Talán még emlékszel a választási regisztráció ügyére. Ahhoz is nagy reményeket fűztetek, és pofáraesés lett a vége. Orbán ott is módosította álláspontját, és letett a választási regisztrációról..

freehckr 2014.10.31. 21:16:38

@A megvalósult amerikai ólom..: „magyar baloldal”

Óvatosabban a baloldalizással, elvtársak, a Fidesz-KDNP is idetartozik... ráadásul igencsak a szélére... :)

”egy hónap múlva már a kutya se fog emlékezni a szaros kis tüntetésetekre”

Feszegessétek csak a pofonos ládát.. az MSZP-SZDSZ-nek is milyen jól bejött 2006 szeptemberétől. :)

A megvalósult amerikai ólom.. 2014.10.31. 21:26:56

@freehckr: A sajtóban és a közbeszédben nevezik így a szoci romhalmaz, a Dk, és az Együtt alkotta szarkupacot, ezért használom én is ezt az elnevezést.
Egyébként a Fidesz valóban magáévá tett baloldali politikai elveket, ebben igazad van. Többek között ezért verte kétszer is bucira a szocialistákat..
Mégha össze is lehetne hasonlítani a 2006-os eseményeket ezzel a jóval haloványabb demonstrációval, akkor is látni kell, hogy Gyurcsány alapvetően nem a 2006 szeptemberi eseményekbe bukott bele.

2014.10.31. 21:30:04

@lehet más a handa-banda: "Orbánék tisztábbak, mint ahogy előtte gondoltam volna"

Ne nagyon alapozz jövőt arra, amit gondolsz, főleg hogy baromira alábecsülöd az amerikaiakat. Ez a Snowden nevű csóka nem véletlenül nincs otthon.

$pi$ 2014.10.31. 21:32:27

@A megvalósult amerikai ólom..: "Gyurcsány alapvetően nem a 2006 szeptemberi eseményekbe bukott bele"

De nem ám! Az IMF leléptette a színfalak mögött. Amikor az IMF által követelt megszorításokat Gyurcsány felpuhította (másik kézzel visszaadta amit elvett, mert tüntetni kezdtek a tűzoltók meg az ilyen-olyan közalkalmazottak), akkor az IMF eljött hozzánk ellenőrzésre. Hümmögve csendesen hazamentek, pár héttel később Gyurcsány váratlanul lemondott.

Gyorsan kinevezték Bajnait, aki vadul nekilátott a megszorításoknak.

Lehetett látni mi történik, csak nem beszéltek róla.

dont be such a jew 2014.10.31. 21:33:55

@Orbán Mutyin: az ukrán kormány billegett, a cseh kormány billegett

mind2t sikerült megpuccsolni olcsóér, de mo-n nagyon erős a kormánypárt

nem mintha nem tudnák megpuccsolni, de annyit nem akarnak fizetni

én nyitott vk bármilyen üzletre

2014.10.31. 21:36:29

@A megvalósult amerikai ólom..: @dont be such a jew: @lehet más a handa-banda: @$pi$: Gheeejza, nem bírod elviselni, hogy a vezíred kapott egy kibaszott nagy sallert? Van még a tarsolyba, ez még csak az első volt.

freehckr 2014.10.31. 21:37:21

@A megvalósult amerikai ólom..: „Fidesz valóban magáévá tett baloldali politikai elveket”

Mi az hogy... ráadásul a szélsőbaloldaliakat is, lásd „luxusprofit”... sőt, nem csak hogy magáévá tette: baloldali ultrapopulista kormányzást is folytatnak, ötödik éve. :)

„ezért verte kétszer is bucira a szocialistákat”

Senkit nem vertek sehova... sajnos mindig van az országban kétmillió kádári suttyó proli, akik kedvenc posztkommunista utódpártjukra szavaznak két évtizede, vagy egy kis rezsicsökkentésért, vagy 13. havi nyugdíjért, vagy csak egy zsák krumpliért, két kiló cukorért. A szocialisták azért buktak anno mert már nem tudtak osztogatni. A Fidesz-KDNP azért nyert eddig, mert két kézzel szórt... lásd az eredményét, a 2015-ös rekord megszorításokat a „dübörgünk”... akarom mondani „jobban teljesít” kampányok ellenére.

„Gyurcsány alapvetően nem a 2006 szeptemberi eseményekbe bukott bele”

Nem hát... abba buktak bele, hogy hazugságokkal, a teljesítményüket tükröző adatok meghamisításával, trükkök százaival, a „nem bontottuk ki az igazság minden részletét” mentalitással nyertek újra választást. Na itt a párhuzam... :)

gizmo26 2014.10.31. 21:38:19

Azért mekkor puhapöcs már ez az orbán, hogy pár tucat tüntető mitt csak úgy meghátrált? Eddig ilyet a Fidesz nem csinált. Ha mostantól mindíg ez lesz, akkor ez a nemzet végét jelenti.

2014.10.31. 21:40:26

@dont be such a jew: "az ukrán kormány billegett, a cseh kormány billegett"

A magyar kormány meg szénné égette magát.

2014.10.31. 21:42:33

@gizmo26: A maffia végét jelenti, nem a nemzet végét.

freehckr 2014.10.31. 21:45:08

@gizmo26: „akkor ez a nemzet végét jelenti”

Ha a szigorú orvosi felügyeletre és erős gyógyszeres kezelésre szoruló elmebeteg Orbán generalissimó elbukna és eltakarodna az anyjába a korrupt bűnszervezetével, akkor az a „nemzet végét” jelentené?! Hm... és melyik nemzetről van szó?! :) Mert nem világos. Egyet szerintem kizárhatunk, azt, amelyiknek a legtöbbet ártották: a magyar nemzetet...

2014.10.31. 21:46:02

@A megvalósult amerikai ólom..: "a Fidesz valóban magáévá tett baloldali politikai elveket"

Mikor volt a retkes pártod bármikor is jobboldali?

dont be such a jew 2014.10.31. 21:51:58

nem gondoltam hogy az amcsiknak ilyen jó a humoruk

www.foxnews.com/opinion/2014/08/26/standard-operating-procedure-for-obama-administration-delay-derail-deceive/

'The Obama administration is doing everything it can -- including presenting false and misleading information -- to stall what can only be described as a faux investigation.'

Ekkor már évek óta tudtak a magyar maffiaállamról meg a NAVról, és le is másolták izibe.

gizmo26 2014.10.31. 22:01:17

@Orbán Mutyin: @freehckr: Ez irónia volt, aminek érdekében kicsit (ál)magyarkodtam, de nem baj. nagyon nem húztátok fel magatokat.

freehckr 2014.10.31. 22:04:56

@gizmo26: Túl sok fideszes kommentet olvasok ahhoz, hogy az ilyen hangvételű véleményekre kimozduljon az irónia-o-meter... :)

A megvalósult amerikai ólom.. 2014.10.31. 22:12:43

@Orbán Mutyin: Ha minimális politikatörténeti ismeretid lennének, nem tennél fel hülye kérdéseket.

A megvalósult amerikai ólom.. 2014.10.31. 22:20:45

@freehckr: Amikor ez a "kétmilló" posztkádári szavazó Horn Gyufáékat szavazta meg, akkor gondolom még bölcs szavazók voltak?
2004-től kezdődően a szocialisták gazdaságpolitikai értelemben jobboldali politikát kezdtek el folytatni Gyurcsány vezetésével. Az így képviselet nélkül maradt baloldali gazdaságpolitikai elveket vette át a Fidesz, és ezzel jó sok szocialista szavazót megszerzett 2006 után. Ez a kulcsa a méretes zakóknak, amit a szocik az utóbbi években elszenvedtek.

A megvalósult amerikai ólom.. 2014.10.31. 22:22:58

@Orbán Mutyin: Ma már csak ezren voltatok, én úgy láttam. Lakad a lekesedés ;)?

$pi$ 2014.10.31. 22:23:17

@Orbán Mutyin: "Gheeejza, nem bírod elviselni, hogy a vezíred kapott egy kibaszott nagy sallert? Van még a tarsolyba, ez még csak az első volt. "

Sallert? Az egész világ előtt bebizonyította, hogy a diktatúráról meg az önkényuralomról szóló pletykák nem többek hazugságnál.

lehet más a handa-banda 2014.10.31. 22:48:30

@Orbán Mutyin:
"Ez a Snowden nevű csóka nem véletlenül nincs otthon"

Gondolod itt az ideje hogy felajánljuk neki a letelepedést Magyarországon? Tudna énekelni egypár dolgot Obamáék viselt dolgairól

timargabor · http://kard.blog.hu 2014.10.31. 22:55:29

@Orbán Mutyin: 1998-2002 közt többnyire. Nem teljesen, mert akkor is hódított az etatizmus, viszont akkor az aktívakat preferálták az eltartottak helyett. Aztán a választáson hajszálnyival nem az előbbiek voltak többen (meg dolgoztak is rajta rendesen, pl. kövér, mikola), és azóta nagyjából folyamatosan b*hatjuk.

timargabor · http://kard.blog.hu 2014.10.31. 22:56:47

@lehet más a handa-banda: az ötlet nem rossz, csak nem tudnánk megvédeni. Az oroszok meg tudják.

annamanna 2014.10.31. 23:55:13

@freehckr: Na, én most érek rá válaszolni neked.
Hát rendkívül megleptél azzal, hogy nem Magyarországnak dolgozol.
Akkor milyen országnak dolgozol?
Addig nem alszom nyugodtan, amíg ezt meg nem tudom.

annamanna 2014.10.31. 23:57:08

@dont be such a jew: ezt nem tudom, mire írtad, de az olajbotránynak van egy nagyon érdekes másik oldala, ajánlom a figyelmedbe: greenr.blog.hu/2014/10/30/bunzsuldozes_avagy_magyarorszag_feltaratlan_olajmezoi

Keszthelyi.Aron 2014.11.01. 00:09:37

@$pi$: Nem gondoltam és nem értem miért kérdezel ilyen hülyeséget.
Azért mert vannak olyan termékek amik már most több adónem alá esnek mint pl forgalmi és jövedéki miért kellene a netet is iderakni? Milyen logika alapján? Azok is helytelenek számomra - ha még egészségügyi hozzájárulás lenne mivel károsak az egészségre mint a cigi vagy a pia.

De ilyen logikával rakjuk bele a pisilést is megintis mert miért ne... Vespasianus óta tudjuk, hogy a pénznek nincs szaga

A megvalósult amerikai ólom.. 2014.11.01. 00:09:52

@$pi$: Úgy jártak ezzel is, mint a választási regisztrációval. Arra ia már rásztervezték magukat, amikor Orbán bedobta a csikicsukit, és visszavonta az egészet.

Keszthelyi.Aron 2014.11.01. 00:19:20

@lehet más a handa-banda: Ha már válaszolsz, akkor inkább arra, amit kérdeztem.

Azt kérdeztem, hogy komolyan azt hiszed, hogy akkor is visszavonta volna az adó tervezetet a Kormányfő, ha nincs tüntetés?

Erre azzal jössz, hogy kinek milyen motivációi lehettek, amikor kimentek. Ezen vitázz a barikád túloldalán tanyázó de megtévesztésül más egyenruhába bújó elvtársaiddal, mint posztkommer a posztkommerral (ölitek egymást a homouszion-homoiuszion itteni megfelelőjén). De ahogy elnéztem az "akárki takaroggy" volt a kevesebb, értelmetlen és manipulatív, már-már demagóg összemosni több ezer embert meg pár arcot akik ebből további politikai tőkét akarnak kovácsolni. Bár tudom, manapság a jogaiért kiálló civil is nemecsek ernő...

No mind1, azért szép estét Neked!

panelburzsuj 2014.11.01. 00:45:26

@A megvalósult amerikai ólom..:
A legőszintébben kívánok még sok-sok ilyen fényes győzelmet Orbánnak.

maxval birca hozzászóló · http://bircahang.org 2014.11.01. 08:12:17

@egysmás:

Nem. Hanem súlyos politikai hibát vét, amivel az ellenzék jobbnak tűnik.

egysmás 2014.11.01. 08:26:43

@maxval birca hozzászóló: Bazeg, ha Orbán Felcsútról átköltözne egy lámpavasra, akkor azt bizonygatnád, hogy milyen szépen lóg...

$pi$ 2014.11.01. 09:01:46

@A megvalósult amerikai ólom..: "Arra ia már rásztervezték magukat"

Egy két évente kell egy ilyen befulladt tiltakozásosdi, hogy leeressze a gőzt. :)

lehet más a handa-banda 2014.11.01. 09:06:34

@Keszthelyi.Aron:
Demagógia olyat kérdezni, amire te meg én se tudhatjuk a választ. A többi amit írsz az meg zagyvaság

Keszthelyi.Aron 2014.11.01. 10:37:42

@lehet más a handa-banda: Első mondatodat megfogadom, és nagyon fogok vigyázni, nehogy valakitől megkérdezzem mennyi az idő, hátha nem tudja ő sem :)

Válaszod milyenségéből arra következtetek, hogy nincs különösebb kedved folytatni a kommunikációt. Ha mégis, akkor írj.

A tisztesség kedvéért azért leírom, hogy zagyva rész azt kívánta kifejezésre juttatni, hogy a két politikai oldal szimpatizánsai megpróbálják a saját lenyűgözően torzító szemüvegükön át magyarázni pár ezer ember megnyilvánulását egy általuk nem kívánt adóra.

Addig is: kellemes, családi kőrben, békében és szeretetben eltöltött hétvégét kívánok Neked.

A megvalósult amerikai ólom.. 2014.11.01. 14:34:00

@gizmo26: A választási regisztrációnál is "meghátrált", aztán mégis háromszor lettetek bucira verve..

gizmo26 2014.11.02. 16:17:11

@freehckr: Az Irónia egy olyan hely, ahol az Irónok élnek.

A megvalósult amerikai ólom.. 2014.11.02. 16:36:40

@gizmo26: Álmodozz csak de keserű lesz az ébredés . Mondjuk 17-én, amikor vélhetően majd csak pár százan lézengtek majd a József Nándin.
"Éhes disznó makkal álmodik". Ez nagyon jól illik rád meg a hozzád hasonlókra. Minimálisan sem vagy tisztában a realitásokkal.. Te tényleg elhiszed, hogy néhány adóemelés után vissza tud jönni Ferenced a hatalomba?? Naív vagy.
Majd azért úgy egy hónap múlva rákérdezek, hogy hogyan is áll a netadó forradalom, úgyhogy megjegyzem a nickedet, hogy december elején a képedbe röhöghessek..

gizmo26 2014.11.03. 01:49:31

@A megvalósult amerikai ólom..: Jegyezz meg, listázz, és utasíts ki az országból. Itt úgy sincs szükség hazaárulókra.
süti beállítások módosítása