Felébredtünk, kijózanodtunk és förtelmes látvány fogadott minket. Tájkép csata után. huszonöt évvel a rendszerváltoztatási kísérletet követően megállapíthatjuk, hogy csúfosan megbuktunk. Jóléti demokrácia: zengtük. Se jólét, se demokrácia.
Mindenki bizonyította alkalmatlanságát. A jobboldalinak nevezett és a baloldalinak nevezett pártok. A jobboldalinak nevezett és a baloldalinak nevezett kormányok. A semminek sem nevezett nép.
A nép, amelyről mindig azt mondták a hatalomba igyekvő, hazug és hízelgő jelöltek, hogy milyen bölcs és milyen jól tud választani. Általában a kisebb rosszat. Pedig nem. Ez csak akkor lett volna igaz, ha négyévente mindig más színezetű kormányunk lett volna és más önkormányzatunk. De nem. Kétszer sem.
A tanulságos kísérlet végeredménye: kétmillió Fidesz-hívő, egymillió Jobbik-hívő, egymillió baloldal-függő, pár százezer protest, hárommillió örökké passzív. Konstans politikai attitűdök, észrevehetetlen generációváltás. A többiek? Már külföldön.
Nekünk ez a vég.
És most jön a kezdet. Legfőbb ideje begyűjteni a szétkergetett politikai hajléktalanokat. Azokat, akiknek az eddigi etetőanyagok közül egyik sem ízlett. Azokat, akiknek esetleg elfogadtató egy valamiféle, talán olykor homályos-zavaros-túlkomplikált, de mégis úgy igazán konzervatívnak-liberálisnak nevezhető gondolatvilág, amely nyomokban sem tartalmazza azt a szociális demagógiát, amely végül huszonöt évnyi kísérletet vágott tönkre.
Nekünk ez a kezdet.