A KARD a Facebook-on

Őket ajánljuk

Hírfolyam

Friss topikok

Elérhetőség

A KARD blog

e-mail: kard.blog@gmail.com

Facebook: A KARD

Twitter: @KARD_blog

Mutyik: rendszerhiba, vagy maga a rendszer?

2013.07.19. 06:30 timargabor

Ahogy sorjáznak a hírekben - persze nem az állami médiában - a beszámolók az újabb és újabb mutyikról, felvetődik a kérdés, hogy hogyan élik meg ezt a Fidesz támogatói? Nyilván nem egységesen. Egyesek mindent automatikusan elfogadnak, amit a párt és a kormány csinál, sőt meg is tudják magyarázni, hogy ez az egyetlen helyes út, és végre van, aki meg is meri lépni. Mások azonban úgy gondolják, hogy - bár az irány alapvetően jó, és megnyugtató, hogy ilyen kormánya van az országnak - ez a Közgép, ez a földügy, ez a trafikügy már necces, és hát a takarékok körül is lehet probléma, nem most, hanem amikor majd a mostaninál nemzetibb és magyarabb kezekbe kerülnek (mintha a mostani tagság ne lenne alapból magyar). De jó is volna, ha ezek nem lennének, akkor felhőtlenül lehetne örülni a nemzet felemelkedésének, gondolják.

Számukra van egy rossz hírem. Lesznek. Amíg el lehet menni a falig, addig el is mennek a falig. Lehet abban reménykedni, hogy ezek rendszerhibák. De nem: mindig van újabb, mindig van lejjebb. Mindig lehet amortizálni abból az elképzelt erkölcsi-morális fölényből, amely 2010-ben nyilvánvalóan megvolt, de ma már legfeljebb a fideszesek gondolják a pártjukénak. A következetesség, amellyel ezek az ügyek sorjáznak, már azt sejteti, hogy nemhogy nem rendszerhibákat látunk, hanem ez maga a rendszer.

Lehet mondani, hogy a politika már csak ilyen. Hogy "ilyen volt a szocik alatt is", és hát "természetes, hogy a Fidesznek is gazdasági hátországot kell építeni". Hogy ez a "reálpolitika". Az alapbaj ezzel két irányból jelentkezik. Egyrészt a 2010-es kampány üzenete nem az volt, hogy "kiépítjük a gazdasági hátországunkat". A másik, hogy ezzel tényleg odavan jó időre minden alap a morálra hivatkozásra. Ez az egész már árvita.

Ha pedig kedves, kételyek gyötörte fideszes barátaim (ismétlem: nem mindenkit gyötörnek kételyek, de most azokhoz szólok, akiket igen) az eddig elátkozott eszközrendszert hajlandóak vagytok magatokénak érezni, akkor mi a különbség? De tegyük fel, azt gondoljátok, hogy tényleg Európától meg az IMF-től kell megvédeni a szabadságunkat, meg helyükre tenni a melegeket (uramisten, de komolyan, miért kell velük egyáltalán politikai szinten foglalkozni?). Ez a "harc" megér ennyit? Megéri ezeket a kételyeket? Lehet őszintén tapsolni a kötelező iskolai erkölcstannak, ha pont ez az ára?

Hiszen az apostol ezt mondja: "Csak az nyeri el a babérkoszorút, aki szabályszerűen küzd".

A reálpolitikáról pedig annyit, hogy az pont annyira "reál", amennyire mi gondoljuk. Ha természetesnek vesszük, hogy a, khm, "gazdasági hátország-építés": az állami megrendelések, a földek és a trafikok nagy részének leosztása Nyuszi rokonai, barátai és üzletfelei számára természetes, és a politika már csak ilyen - nos, akkor ilyen is lesz.

És tényleg ezt gondoljuk? Tényleg ezt gondoljátok?

Egyetértesz? Csatlakozz hozzánk a Facebook-on és oszd is meg a cikket!

Tegyük a KARD blogot a könyvjelzők közé

RSS hírfolyam a blog bejegyzéseiről

332 komment · 2 trackback

Címkék: morál lelkiismeret mutyi Szent István Intelmei

A bejegyzés trackback címe:

https://kard.blog.hu/api/trackback/id/tr545414050

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Nemzeti Oligarchák Himnusza 2013.07.20. 10:20:22

Rozi néni élre tör a honi oligarchák slágerlistáján. Csuhajja! A mozgóképet nagy méretben és hangerővel méltóztassék megtekinteni.         

Trackback: A Magasdi fedőnevű Martonyi 2013.07.19. 11:27:34

Martonyi János (1944. április 5., Kolozsvár, Ránky Rózsa) szegedi jogi tanulmányai (1962-67) után, ügyvédjelöltként került kapcsolatba a Csongrád megyei Rendőr-főkapitányság állambiztonsági osztályának beosztottjával, dr. Jójárt István rendőr őrnaggyal...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

toportyánzsóti 2013.07.19. 08:18:57

Miket nem írkálsz az angyali oldalról.Nekik felmentésük van erkölcs morál törvénytisztelet alól!Széles ívben hugyozhatnak saját törvényeikre,hát még a korábbiakra!

csillaberk 2013.07.19. 09:32:02

Az baj, hogy a tömegek beletörődnek. Az viszont még nagyobb baj, hogy nincs egy kicsiny, de hangos csoport, akik megszólalnának és tennének valamit, amikor a helyzet úgy kívánja.
Például még mindig nem érzi senki sem problémásnak, hogy a kormánypárt egyik embere nyíltan azt állította, hogy a politikából erkölcsös dolog meggazdagodni ("aki szegény, annyit is ér" - ezt a politikai léhűtésre mondta)? Ez egy olyan ország, ahol busás pénzért agyatlan szavazógéppé válnak a politikusok és az ország lakói hagyják.

Bereznay A. 2013.07.19. 10:06:39

Ebben a sorban:

látunk, hanem ez maga a rendszer

kérem szépen a kézenfekvő linket a
„maga a rendszer” szavakra, azt hiszem sejthető, hova, ill. mire. Nem is értem, hogy maradhatott el!

Bereznay A. 2013.07.19. 10:15:35

@csillaberk:

A tömegek nem valaki más.

timargabor · http://kard.blog.hu 2013.07.19. 10:16:09

@Bereznay A.: András, persze hogy beteszem, de azért maradt el, mert nem pont erre a rendszerre gondoltam. De persze egy tőről fakad.

timargabor · http://kard.blog.hu 2013.07.19. 10:19:20

@csillaberk: *mi* hagyjuk. Mi vagyunk, akik szólhatunk - de hát András is írta az imént.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2013.07.19. 10:27:52

De tegyük fel, azt gondoljátok, hogy tényleg Európától meg az IMF-től kell megvédeni a szabadságunkat, meg helyükre tenni a melegeket"

hát a melegeket helyükre kéne tenni, de egyik kormány se vállalta még, hogy eltakarítja őket az utcáról.
az imf mögött meg a globális multióriások vannak, csak a vak nem látja, és szintén, csak retorika szintjén megy a gazdasági szabadságharc, ezt amúgy még a jobbik találta ki, de a fidesz átvette, én még emlékszem, amikor a fideszesek még lehülyézték ezért a jobbikosokat a médiában (mandiner pl), hogy gazdasági szabadságharc, aztán mikor orbánék kezdték el mondani, akkor csöndben maradtak. nem emlékszünk a gyere ide, takarodj orbán-paródiára? ti hol éltek?
amúgy egyek az mszp-vel teljesen a fideszék, ugyanazt csinálják, csak a retorika, a propaganda más

kkbk.blog.hu/2013/07/19/a_magasdi_fedonevu_martonyi

kkbk.blog.hu/2013/06/01/a_kommunista_keresztapa

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2013.07.19. 10:32:15

Arra a felvetésre, hogy a valutaalap azért akarhat pénzt adni, mert így tud beleszólni a magyar gazdaságpolitikába, a kormányfő úgy reagált: „ez egy rosszindulatú értelmezés, az IMF a mi barátunk”. Mint mondta, az IMF olyan bank, amely az államoknak ad pénzt, és ezért cserébe elvárja azokat az intézkedéseket, amelyek biztosítják, hogy visszakapja a pénzét.

:) mi a rosszindulatú értelmezés, akkor mégegyszer :)

te hazaáruló kutya, nem ezért vonultak fel a Széles-féle Békemeneten az emberek "Nem leszünk gyarmat" feliratú táblákkal?

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2013.07.19. 10:37:12

el fog jönni az idő, meglátjátok, amikor ugyanúgy kiesik a parlamentből ez a primitív posztkommunista besúgópárt, mint ahogy az MDF és ahogy az SZDSZ. pontosan azért, mert a fidesz hazug, ideológiailag hazug, az MSZP-DK meg tudja tartani a prosztó szavazóit, ugyanúgy prosztó az MSZP, ahogy a szavazói, de a fidesz ->lényegében<- más, mint a szavazói.
másnak hazudja magát, és egyre inkább elszabadultak a komcsiellenes szövegek, míg végül megszületett a biszku-film is. a fidesz támogatta, mert ebben a szerepben van, ebben a színben kell feltűnnie, de ez a támogatás egyben a végét is jelenti.

...mikor lényegében kéne támadni a kommunistákat, akkor a fideszes (média) kiskutyaként nyüszítve hátraszalad és hátára fekszik, szabaddá téve a mellkasát.

A fidesznek nincs félnivalója, mert van egy olyan törzsszavazótábora, akik nem gondolkodnak, hanem hisznek.

ezek az emberek nem tudják értelmezni a demokráciát, azt hiszik, a kedvenc pártjuk egy focicsapat, és ők a szurkolóik, a rajongóik - szerencsétlen hülyék mind, kik olyan embereknek hisznek, akiket nem ismernek.

valódi 2013.07.19. 10:51:04

Egy vagyok a kiábrándultak közül, és vallom, hogy Cipolla bűne nem bocsánatos!
Az új földtörvény - Cipolla csókja. A címszereplő egy szemfényvesztő, Thomas Mann Mario és a varázsló című, a fasizmus lényegét bemutató elbeszélésében. Egy olasz tengerparti fürdőhelyen rendezett alkalmi előadáson a púpos termetű, szapora szavú, gúnyoros és erőszakos mutatványos, aki magát "Cipolla lovag"-ként hirdette, azzal szórakoztatta a közönségét, hogy önként jelentkezőket hipnotizált, majd groteszk és meg-alázó mutatványokra kényszerítette őket. Mario, a fiatal írástudatlan pincér a szuggesztió hatására kedvesének vélte a kóklert, szerelmet vallott neki, sőt meg is csókolta a közönség nagy mulatságára. Mikor felocsúdva felismerte a helyzetet, lelőtte a sikerében sütkérező "varázslót".
Ismerős a történet?
Mi, magyar Mariók is önként jelentkeztünk. A hipnotizáláson túl vagyunk, eredményeként elaludtunk, Cipollának a legnagyobb áldozatot a 2/3 megszavazásával bemutattuk. Kisebb-nagyobb mutatványokhoz (EU pankráció, rezsicsökkentés, trafiktörvény-magyarázat és társaik) még lelkesen tapsolunk...
De már ébredezünk... Még zavarodottan, semmit sem értve táncikálunk, ahogyan a varázsló fütyül. Sokan azonban már nem hisszük el Fazekas miniszter úrnak, hogy a Cipolla-i világban még időutazás is létezik: ő (istenbizony!) 2011. október 4.-én döntött arról, hogy 2011. október 3.-án vissza kell vonni a Borsodi Mezőség TK helyi gazdákkal egyeztetett földbérleti pályázatát. (Heti Válasz 2012.júl. 14.-i cikke)
A szemünk sarkából már elhűlve látjuk, hogy a harcos magyar hagyományt követve milyen újtípusú „zászlósurak” segítik a varázslást... Hogy is mondta a varázsló fő-fő segédje?: „kommunista kutyából nem lesz demokrata szalonna!” Igaznak tűnt az állítás, hevesen bólogattunk hozzá... Hogyan lett akkor mégis Zászlós Tiborból, a Baracskai Börtöngazdaság MSZMP párttitkárából, majd parancsnokából – hithű „kommunista kutyából” - előbb Állami Gazdaság résztulajdonos, majd szerzeményét német „befektetőnek” eladva Agrár Rt.-igazgató „kapitalista szalonna”, most pedig a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara mezőgazdaságért felelős országos alelnöke? Ő lesz a magyar parasztcsaládok legfőbb támasza - mi ez, ha nem varázslat?
A legnagyobb mutatvány, a magyar föld elvarázslása is megtörtént - megemésztése azonban még hátra van.
„Cipolla lovag” 2013. június 21.én csókolta meg révült közönségét a Haza eladásával, a földforgalmi törvény elfogadásának aktusával, méltó megemlékezésként Trianon évfordulójához – ami akkor nem sikerült az ellenségeinknek, most bevégeztetik...
A novellabeli Mariónak még megvolt a lelki megtisztulás esélye azzal, hogy elégtételt vehetett a „varázslón”. Ha Cipolla csókjából öklendezve, undorodva magunkhoz térünk, nekünk ez az elégtétel egészen biztosan nem adatik meg.
Ébresztő, magyarok!

Bereznay A. 2013.07.19. 10:53:58

@timargabor:

Az rossz jel, ha nem „arra” a rendszerre gondoltál. Mert más rendszer nincs. Amire gondoltál, az annak csak megjelenési formája.

Zavaró is az ilyen értelmeű elterjedt szóhasználat. A megjelenési forma megjelentetői maguk kezdték, a helyzetet úgy próbálva beállítani, mintha éppen nem csak az addigi egyik–másik-ból valamelyik kormányozna, hanem valami új kezdődne. Ez pedig a régi jó szemfényvesztés új fogalmi alapokra helyzésével próbálkozás, vagyis semmi. Rendszer csak egy van. (Nálunk legalábbis, 1989 óta.)
Ha elfogadjuk a szóhasználatukat, akkor az egyik–mésik éppen nem kormányon lévője, azonnal új rendszerért küzdene, pusztán mert éppen ellenzékben van. És láss csodát, pontosan erről is beszélnek! Vagyis mert észrevették (ők, azaz a bagázs együtt), hogy lankad az érdeklődés a jól megrendezett ál-több párt rendszer ál-küzdelmei iránt, most azt jétsszak, mintha tulajdonképpen nem is pártok állnának szemben, hanem rendszerek. Tehát nem történt semmi, csak nagyobb adagot nyomtak oda az anyagból. Hogy szédülhessen a nép. Óvatosnak kell lenni a szavak használatával, mert félrevisznek, és az ember elveszti minden tájékozódási képességét, zavart lesz. Ezt szolgálja minden fölülről jövő erőfeszítés 1989 óta. Következetesen. Soha egyikbe sem szabad belemenni, a szóhasználatot átvenni mert ha igen, akkor azonnal, akarva-akaratlan, magunk ellen az ő játékukat játsszuk. Hibás fogalmi alapról megközelíve semmilyen fonál sem gombolyítható le, nincs váéalsz, nics megoldés csak saját lében fővés van mindörökké.

Akkor ez már a pokol? Ami azt illeti, mintha.

Bereznay A. 2013.07.19. 11:03:53

@timargabor:

Köszönet és hála.

És pontosan ez az a „mi” az aki, ha egyszer kitörli a szeméből a mákony-ködöket rájön, hogy a kezében az egész kártyavár ledöntésének a kulcsa.

Mert az, hogy a szavazata kollektív megvonásával le tudja dönteni az egész trükk-konstrukciót, biztos. Csak ahhoz nem valami meglévőhöz csatlakozásban (ami, ugye nincs és ha nincs, nincs mit tenni?!?) kell gondolkoznia a „mi”-nek, hanem a mozgalom maga által megkezdésében, vagy abszolút minimumként a gondolatának nem elutasításában.

Bereznay A. 2013.07.19. 11:07:01

@valódi:

Lényegeset láttál meg.

valódi 2013.07.19. 11:33:21

@csillaberk: az a kicsiny, de hangos csoport Ángyán József nevének zászlaja alatt szerveződik - minden tisztességes embert várnak a soraikba!

don Fefinho · http://bunkonyilas.blog.hu/ 2013.07.19. 13:12:19

akárhogy is nézem, és bármennyire is szimpatikus és megnyugtató a kormány általános nemzetstratégiai irányvonala, azért ezek a gikszerek mégiscsak az SzDSz legboldogabb éveit idézik

Nemzetstratégia · http://nemzetstrategia.blog.hu 2013.07.19. 14:31:57

A fő probléma, hogy hiányzik az egységes erkölcsi szabályrendszer.

a korrupcióról az kép él az emberek fejében, hogy 'Amiből a te pártod kimaradt', tehát ez rendben van alapvetően

Erre rájátszik, hogy (döntő részben a szabályozás miatt) adót csalni kényszerül az állampolgár, kenőpénz, hálapénz, nem ad számlát (ÁFA) stb

a morális züllés főleg az mszpnek volt köszönhetó '89 után.. az erkölcsi űrt az szdsz próbálta betölteni, a doktriner liberalizmussal, nyilván alkalmatlannak bizonyulva.

A Fidesz azt hirdette, befejezi a rendszerváltást, ha kormányra kerül. Láthatjuk hogy módszerváltást, feudális hűbéri államot csinál, a nép továbbra is el van nyomva.

2014-ig nagyon csekély az esélye, ahogy itt bármi legyen. Az új választási rendszer miatt (is) pedig a fidesz nyer. Utána, amikor kiderül hogy minden megy tovább a régiben, a szembesülés a nép által, nagy robbanási lehetőséget rejt magában.

szerintem most egyenlőre csak plakátolni lehetne (különböző kreatív mondanivalókkal), de azt persze jellemzően letépik. (ettől függetlenül próbálkozni lehet persze)

Még legalább 2-2,5 évre vagyunk egy nagy elégedetlenségi hullámtól (amennyiben feltesszük, hogy minden megy tovább a medrében), nyilván helyi fellobbanások, budapesti tüntetések lesznek addig is, de szerintem lényeges hajtást alkalmatlanok lesznek kifejteni.

pártügyileg ahhoz hogy Orbánt sikeresen bírálni lehessen, el kell tűnnie a mostani baloldalnak... már pedig 2014-ben az MSZP lesz a második legerősebb párt minden jel szerint... na ennyit erről, mondjuk legalább gyurcsány végleg kiesik, de lehet az lmp is, egyedül a jobbik marad benn, kb 25-30, jó esetben 40-50 képviselővel...

a szavazástól való távolmaradás értelmetlen indulatreakció, oktatófilm a témában: torokgaborelemez.blog.hu/2012/08/31/v1_tenyleg_jo_otlet_a_valasztas_bojkottja

amíg a média olyan amilyen, itt nem lesz változás. A "változtassunk a közbeszéden" c. vállalkozás csak akkor tud érvényesülni, ha a médiában helyet kap.

Az egyszerű ember megbízik a tévében, az abból jövő 'hírek' bombázzák egész nap. A magyar többet néz tévét mint valaha.

itt az alulról szerveződő tömegmozgalom még legalább 2 évig esélytelen. Addig kell csendesen a háttérben dolgozni, előkészíteni a terepet egy új mozgalommal, ami megint csak politikai mozgalom lesz (a milla is beleesett ezen csapdába, különböző mértékben az lmp is, a jobbik is), tehát nagyon nem jó a felállás.
A politikáról élnek tévképzetek az emberek fejében, mindent áthat az érzelmi politika. Így aztán kevéssé tűnik hogy békés megoldása lesz a dolgoknak.

Most várni kell, mást nem lehet tenni.
Kivárni.

A Fidesz eddigi népszerűségvesztését az okozta, hogy kevesebb pénz maradt az emberek zsebében. most nőtt kicsit (a népszerűség) mert az emberek elhitték, hogy a rezsicsökkentéssel többet kapnak. ahogy megint egyre kevesebb pénz marad náluk, megint lejjebb fog menni a népszerűség, 2015-16-ban lehet egy sorsfordító, "gamechanger" esemény amikor valamelyik mostani parlamenti párt közelébe esik a támogatottság, az EU-ban történik valami, vagy a világpiacon (pl. újabb olajár-emelkedés), több töréspont lehetséges.

Nyilván persze a mutyikat addig is szóvá kell tenni, feltétlenül. De most hosszabb távra kell tekinteni.

DrGehaeuse 2013.07.19. 14:45:37

Nem kérdés:
Maga a rendszer egy nagy MUTYI 1989-óta (látensen 1985-óta).
Önjelölt senkiházi "elit" mutyizgat lassan 30-éve a szinfalak mögött.
De ezen nem kell csodálkozni hisz a kádár rendszer maga is egy gigantikus mutyi volt. Mindenki aki beleszületett át van itatva a mutyi szellemiségével. Még a kádár renszer tényleges üldözöttjei sem képesek kilépni ebből a fosból, mert nem érzik a bűzét.
Azok akik a mutlyit a leghatékonybban művelték lettek mára milliárdos "üzletemberek". Eszük ágában sincs a korrupció ellen harcolni mert nem ismernek mást. Nem ismernek üzleti etikát csak önérdeket.

Lеncsés István 2013.07.19. 21:09:07

Megint fosva hazudoztok anonimok ! Az igazság az én blogomon van !

lencsespityu.blog.hu/

csiri bá 2013.07.19. 21:10:39

"Mutyik: rendszerhiba, vagy maga a rendszer?
...hogyan élik meg ezt a Fidesz támogatói?"

Röviden:
1. maga a rendszer
2. természetesnek veszik

sárkányfő 2013.07.19. 21:13:46

poszt-cím: "Mutyik: rendszerhiba, vagy maga a rendszer?"

Nagyon őszintén, nagyon komolyan kérdem tőled jóember: ez neked még mindig kérdés?

A hívek kapcsán sem kell maszatolni: Fideszes pedig az, akit nem zavar a fidesz folyamatos hazudozása, tudatos népbutítása, és profilváltása, azaz pártból maffiává alakulása.

timargabor · http://kard.blog.hu 2013.07.19. 21:23:27

@sárkányfő: "Nagyon őszintén, nagyon komolyan kérdem tőled jóember: ez neked még mindig kérdés?" - ha elolvasod, nem kérdezel ilyent :)

Totof 2013.07.19. 21:24:54

@valódi: @Bereznay A.: Tökmindegy. Miután 1994 óta folyamatosan az inaktívak döntötték el a választásokat, 2014-ben is így lesz.
Lényegtelen, hány aktív, egykori (2010-es) fidesz szavazó gondolja, hogy inkább tört volna el a keze, amikor oda tette az ickxet.

Nem Penny hajója 2013.07.19. 21:27:45

Szerintem rosszabb a helyzet, mint amit a posztoló felvázol. Nincs itt arról szó, hogy a fideszesek otthon üllnek és tépelődnek.

A Fidesz szavazótáborát egy alapvetően gyűlölködő, másokra irigy, kétszínű, rosszindulatú, állszent, egyre kevésbé palástoltan antiszemita társadalmi kör alkotja.

A pech az, hogy amíg a szerencsésebb nyugati országokban ez a társadalmi réteg egy 5 százalékos hülyepártot tart fenn, addig nálunk a népesség többségét alkotják.
Majd a jövő évi választásokon össze kell számolni a Fidesz, és a nácitagozatának a Jobbiknak a szavazószámát és darabra meg lehet majd mondani a létszámukat.
Sokan lesznek.

Null Problemo 2013.07.19. 21:28:14

Aki 2010-ben tenyleg azt hitte, hogy a narancshorda "jobb" lesz, az csak magara vethet. Aki meg most is "vitathatatlanul megvolt erkolcsi folenyrol" irkal, semmit se tud az elmult 23 evrol.

Totof 2013.07.19. 21:30:51

1) Mindenki, aki nem úgy nemzeti, ahogy mi gondoljuk, ballib összeesküvő. Ha ők szopnak, nekünk jó.
2) Gyurcsány meg a libás is lopott, egyrészt mi miért ne tehetnénk meg, másrészt mi nem lopunk, hanem visszaszerezzük, amit ők loptak.
3) Az állam a mi államunk, az állam pénze a mi pénzünk, tehát ami onnan jön, az nem lopás. (Ráadásul ha a ballib kommunisták szopnak, az nekünk jó)
4) Miután a ballib összeesküvők a nemzet ellen törnek, minden eszköz megengedett (amit a cél szentesít)
5) Mindezekből következően csak a mi kutyánk kölykeibe lehet megbízni.

Mérges 1234 2013.07.19. 21:36:04

@Lеncsés István:

lencsés Piktor.... :D :D :D

Te még az átlag Fidesz szavazónál is hülyébb vagy.

Bereznay A. 2013.07.19. 21:37:07

@Totof:

Csak annyit mondanék, hogy ennek a világon semmi köze sincs ahhoz amit én szólaltam itt meg. Vagyis igen közömbösnek találom amit úgy látszik hozzáfűzésnek szántál.

MiKeyRuLeS 2013.07.19. 21:37:26

Nem fogják fel, nem látják át, nem értik. Ez a mai jobboldal. Nem ismerik a közgazdaságtan elemeit, minden mesét bevesznek, nincsenek tisztában azzal, hogyan működik a piac, az állam, az unió.
Nincs remény.

Totof 2013.07.19. 21:40:38

@Bereznay A.: Hát nem. Arra próbáltam rávilágítani, hogy amíg a demagógiát nyomja a kormányzat, a nyugdíjrendszer meg a segélyezési rendszer nincs alapvetően megreformálva, addig itt bárki rájöhet és rámutathat bármilyen lényeges dologra.

Mérges 1234 2013.07.19. 21:41:45

1. Ornage Order blog írója írta, neki a fidesz olyan, mint a kedvenc focicsapata.

2. A legtöbb Fidesz szavazó így an ezzel, azért a Fidesz mert érzelmileg döntenek, vagy a piktort kedvelik, vagy annyira útálják az MSZP-t, hogy a piktor pártját tolják.

Gáz, nagyon gáz. Objektivítás nulla, felháborádás a saját szarukon nulla, így aztán piktor azt csinál, amit akar.

Annyi, hogya zért ő is érzi, hogy gáz van, mert állítólag még most is folyamatosn kezelés alatt áll.

Sir Galahad 2013.07.19. 21:48:00

Azt gondolom, a Fidesz-szavazóknak az a része, amelyik nem a fanatikus magot alkotja (ilyen minden pártnak van), nagyjából a következőket gondolja:

Jobb lenne, ha nem lennének mutyik, de a rendszerváltás óta eltelt időszak azt bizonyítja, hogy ez magának a rendszernek a hibája. Bármelyik párt volt hatalmon, mindig voltak visszaélések. A jelenlegi ellenzék pártjai semmivel sem becsületesebbek, mint a kormánypártok. S ha így van, miért kéne másra szavazni?

Az ellenzék gondja is az, hogy erre a kérdésre nem tud válaszolni. Ezért vezet meggyőző fölénnyel a Fidesz a közvélemény-kutatások szerint.

Csii 2013.07.19. 21:48:37

A fideszesek úgy vannak ezzel, hogy ha Gyurcsány ennyire pofátlan volt, akkor Orbán nehogy már ne lehessen, több szavazatot is kapott...
Éreztem már akkor, hogy Gyurcsány után annyira elegük lesz az embereknek, hogy Orbánt bebetonozzák. Hát ez történt.

Kerek négyszög 2013.07.19. 21:55:21

@Csii: Csak az a bibi, hogy Orbán emberei alig voltak többen. Orbánékat a távolmaradó ballibek hozták vissza. Elég nagy hülyeséget csináltak, most lehet köpködni.

Kerek négyszög 2013.07.19. 21:58:50

@Sir Galahad:
"Azt gondolom, a Fidesz-szavazóknak az a része, amelyik nem a fanatikus magot alkotja (ilyen minden pártnak van), nagyjából a következőket gondolja:..."

Nem! A fanatikus fidesz rajongók megkapják a pártközpont agitproposaitól hogy mindenről mit kell gondolni. Én magam is hallom amint ezek az emberek pont ugyan azt fröcsögik vissza, amit a szélsőjobbos médiájuk az agyukba ültet.
Önálló független gondolatokat szinte nem is lehet hallani.

Csii 2013.07.19. 22:00:38

@Kerek négyszög: A ballibek nem jobbak, mint a Fidesz...

Mérges 1234 2013.07.19. 22:03:03

@Lеncsés István:

OK, bocs most látom te a jófajta gyerek vagy, a blog isten, nekem is a bögyömben volt ez a félnótás hülye, de te betettél neki.

Üsd vágd nem apád...

Én az anonim.

orv 2013.07.19. 22:05:14

Borderline szándékzavar, amelyA főként a hangulat ingadozásával, önkárosító tünetekkel, állapotokkal járó tünetegyüttes, valamint a személyközi kapcsolatok, és az énkép/én-identitás instabilitásával jellemezhető súlyos zavar, mely főként a neurózisokra, és a szociális fóbiára, a mániás depresszióra, időnként pszichózisra, ritkán, kisebb mértékben a pszichopátiára emlékeztető (bár mindezeknél enyhébb formában megjelenő) tünetek szélsőséges módon változékony megjelenéséből áll, mely állapotok normál állapotokkal váltakozhatnak.

Kicsit el is ment a kedvem a focitól.

Kerek négyszög 2013.07.19. 22:07:36

@MiKeyRuLeS:
"Nem fogják fel, nem látják át, nem értik."

Mert kizárólag a rezsim médiájából kapják a híreket. Onnan meg olyan szuggesztív agymosás árad, hogy az már agykárosodást okoz. Gyakorlatilag felépítettek egy virtuális világot a fejekben. Persze ez a művilág valahogy nem akar a valósághoz passzolni, ezért meg lett alkotva a "mindenki a mi hazánkat bánccsa" dogma. És lám minden a helyére került.

szintetikus 2013.07.19. 22:11:29

azelmútnyócév vita lezárva :))))

dr kíváncsivagyok 2013.07.19. 22:13:50

A mutyi(k) - maga a rendszer...
Az, hogy kipattant - rendszerhiba...

Huncutkukac (törölt) 2013.07.19. 22:41:21

Én őszintén bevallom, háromszor is a Fidesz nevű alakulatra szavaztam, de most ünnepélyesen megígérem, többé nem fogok!

Sorvadjanak el a golyóim, ha rájuk szavazok!

Kerek négyszög 2013.07.19. 22:54:17

@Huncutkukac: Miért ne szavaznál rájuk újra? Semmit nem változtak, 15 éve is élt bennük ez a sok ferde hajlam...

Bereznay A. 2013.07.19. 22:57:36

@Huncutkukac:

Bízzunk benne, hogy csaj vagy. Mert majd ha bejön az állítólagos másik, és olyan lesz, ahogyan várható, érezheted majd úgy, hogy mégiscsak. Na persze rájönni, hogy nincsen se fidesz se másik egyszerűbb volna.

Nero Bianco 2013.07.19. 23:11:24

@Bereznay A.:
Ez a probléma nem pártpolitikai probléma.
Ez társadalmi probléma.

Nem arról van szó, hogy a fidesz jobb-e vagy a szocik, vagy a jobbik vagy bárki más.
Ennek a kérdésnek ugyanis nincs semmi értelme.
A pártok, és bennük az emberek olyanok amilyenek.

Ha a civilizációs rendszert lebontjuk egy csoport mögül, szinte mindegy is, milyen elveket képviselt, azonnal alkalmazkodik az új helyzethez, és a civilizáció mentes helyzethez fog alkalmazkodni.

Addig, amíg a magyar társadalmi elit nem látja be, hogy a konszenzusos viselkedés hosszűtávra is biztosíthatja az össztársadalmi win-win szituációt, addig semmiféle előrelépés nem lesz.

És baromira ugyanazt a játékot játssza a fideszes rész meg a szoci rész meg a nemhiszünkapártoknak rész meg a többi.
Aki a pártrendszert tartja ostobának, pont ugyanazt a játékot játsza, mint aki kinevez egy "tökéletes" pártot.
Mert mindegyik alapértelmezésben utasítja el a társadalmi együttműködés civilizált formáit.

Blogger Géza 2013.07.19. 23:12:36

Egy valamit be kell látni: ebben az istenverte EU-s dzsungelben marha nehéz úgy preferálni a hazai vállalkozásokat, hogy az teljesen patyolattisztán működhessen, valakit ne érintsen hátrányosan, és ne indítson pert/sajtókampányt/ne fenyegetőzzön, hogy majd jól kivonul stb. Ehhez hozzá kell szoknunk, ilyen a modern világ.

Ha megnézzük mondjuk egy SAMSUNG-ot, nős ő egy pont ilyen koreai "mutyis" cég volt, amelyet a koreai állam igyekezett megvédeni az akkor még versenyképesebb külföldi versenytársaitól. Ma pedig tőle kell(ene) megvédeni a többieket.

Olyan meg csak a mesében létezik, hogy egy ország hazai gazdasági elitje és politikai elitje között nincs összjáték, ilyen a világon sehol nincsen. AZ USA elnökjelöltjeinek kampányát is (többek közt) a nagy amerikai cégek finanszírozzák. Ez nem óvódai matiné, ez egy kegyetlen harc, csak vannak, akik ezt nem értik meg - egyelőre.

Bereznay A. 2013.07.19. 23:19:01

@Nero Bianco:

Nem tartom a(z egynél több)pártrendszert ostobának. Azon szomorkodok, hogy nálunk nincs.

A magyar elitnek nem belátásra van szüksége. Nem így jelenik meg. (Lásd még: jobb fölső.)

Blogger Géza 2013.07.19. 23:21:41

Ha pedig valaki ezt az egészből annyit fog fel, hogy a "Fidesz gazdasági hátországot épít", az marhára nem ért semmit. A Fidesz simán megszerezte a kétharmadot azzal a hátországával, ami megvolt. A Fidesznek sokkal egyszerűbb lenne, ha nem vállalná fel ezeket a konfliktusokat, csak éppen ahhoz, hogy fenntartható legyen ez a versenyképességi szempontból is ideális alacsony jövedelemadózás, hogy lehessen emelni az orvosok és tanárok bérét, ahhoz bizony kellenek a trafikkoncessziós bevételek, a pénzintézeti szektorra kivetett különadók és társaik.

komplikato 2013.07.19. 23:23:15

@Blogger Géza: "... az akkor még versenyképesebb külföldi versenytársaitól. "

Nagyjából sejtve a Samsung valódi méreteit és súlyát megnézném mikor volt szüksége védelemre. Azért gyártanak ők elektronikán kívül tank hajókat, vegyszereket, munkagépeket vagy szinte bármit ami ember eszébe juthat és nem pár éve hanem bő fél évszázada. Azok a "nagy" világcégek amiknek néha beszállítója, néha konkurenciája nagyságrendekkel kisebbek nála. Szerintem az ázsiai válságnál pont ő volt az egyetlen koreai cég ami nem csődölt be és nem is kellett megvédeni, nem úgy mint a Lucky Goldstart ... vagy a Daewoo-t.

A leírtakkal nagyjából egyetértek, de nem hiszem, hogy arrafelé is a lakosság egyik részétől veszik el a tulajdonukat és megélhetésüket cselesen, hogy másoknak odaadják. Ilyet USA-ban valaki csak megpróbálná letépnék a fejét. Arrafelé sok rossz dolog van, de hisznek a tulajdonban és védik. Ami meg itt folyik, az leginkább a komcsi szabad rablás és a maffia piaci felosztásának érdekes kombinációja.

Nero Bianco 2013.07.19. 23:27:56

@Bereznay A.:
"Azon szomorkodok, hogy nálunk nincs."

Pedig van.

Csak a magyar társadalom egy jelentős részét ez nem érdekli, mert nem az együttműködés minimumának tekinti a pártok létezését, hanem vagy eleve elutasítja valami ostobán magasztosnak gondolt "mi ezeken felülállunk" elgondolásból, vagy folyamatosan keresi a "legjobb pártot", vagy kompletten szarik az egészre.

Amúgy szerintem a magyar elitnek kell majd belátnia, mert a társadalom nem tudja kikényszeríteni, pusztán már csak azért sem, mert fragmentált, közpolitikai ereje gyakorlatilag a nullával egyenlő, és és valójában a felelősséget sem igazán szeretné vállalni a döntéseiért.

Hát nem mennyivel egyszerűbb szidni a pártokat és nem csinálni semmit?

Blogger Géza 2013.07.19. 23:38:46

@komplikato: " Ilyet USA-ban valaki csak megpróbálná letépnék a fejét" :) Kis butus, pont a legjobb példát hoztad fel, lásd pl az USÁ-ban hipp-hopp, betiltották az alkoholárusítást... Hol van ehhez képest ez a trafikreform? Amelyik nem tilt be csak korlátozottabb csatornába tereli az értékesítést. De ha frissebb példákat nézzünk a verseny kiiktatására, egy Facebook, egy Google, egy Microsoft sokszor kvázi monopolpozíciót épített ki egy-egy szegmensben, szerinted ez politikai jóváhagyás/támogatás nélkül lehetséges lenne? Az amerikai lobbitevékenységnél nincs nagyobb manipuláló erő a világon. Olajlobbi, fegyverlobbi, GMO lobbi, Bush-féle oligarcha-családok stb-stb.

Bereznay A. 2013.07.19. 23:40:24

@Nero Bianco:

Azt sejtem nem nagyon követed, miről beszélek. Annyi baj.

_most_ 2013.07.19. 23:44:20

@Blogger Géza: xd, a hazai vállalkozások preferálása, meg fideszes mutyik között azért óriási a különbség, azt kéne megpróbálnod felfogni, hogy az az a mérhetetlen korrupció, amit a fidesz művel, csak gyengíti a hazai vállalkozásokat. Az állami megrendelések kiosztása haverok között egyáltalán nem javítja a magyar gazdaság helyzetét, nem véletlen, hogy a fidesz is az áhított gdp növekedést a német Mercedestől várja, nem a termelés nélkül milliárdokat lenyúló Közgéptől.

Nero Bianco 2013.07.19. 23:45:09

@Blogger Géza:
"lásd pl az USÁ-ban hipp-hopp, betiltották az alkoholárusítást"

Mondjuk fel is ismerték hogy mekkora baromság volt.

A trafikkal meg a fidesz épített fel egy monopolpozíciót, államilag kisajátítva.
Úgy hogy a társadalmi haszna gyakorlatilag semmi.

gipsz.jakab 2013.07.19. 23:47:47

gratulálok a felcsuti maradónának !

a világon unikális... egyedi, extra !

a III. évezredben egy kompakt, jól működő középkori feudalizmust sikerült felépíteni !
rendesen sötétet sok buta parasztot gyártva hozzá...
kész a nagy mű

_most_ 2013.07.19. 23:48:22

@Blogger Géza: haha, értem a trafikmutyi valójában a tanárok béremelése miatt kellett :D

Nero Bianco 2013.07.19. 23:50:49

@Bereznay A.:
Hát persze hogy nem sejtem, hisz én annyira buta vagyok, hogy nem ismerem fel, hogy te meg mennyire okos vagy.
:))))

Na, ez a legnagyobb probléma.
Hogy senki nem akar együttműködni, csak megmondani a tutit.

_most_ 2013.07.19. 23:52:27

@Blogger Géza: azt ügye vágod, hogy az USA-ában már nincs betiltva az alkohol meg, hogy a Facebook, Microsoft, Google nem Obama koleszos szobatársainak a kezében van :D

Blogger Géza 2013.07.19. 23:56:15

@Nero Bianco: Már hogyne lenne, remélhetőleg csökkenti a fiatalok dohányáruhoz jutását, általában is visszaszorítja ezáltal hosszú távon a dohányzást és plusz koncessziós bevételhez juttatja az államot.

Blogger Géza 2013.07.19. 23:57:24

@_most_: Ha most levezeted nekem, hogy mind az 5000 trafik Orbán Viktor koleszos szobatársa kezében van, akkor beismerem, győztél.

_most_ 2013.07.19. 23:58:56

@Blogger Géza: kicsit szétcsúsztál Géza, a dohányzás visszaszorulása és az a dohányból befolyó állami bevétel növekedése eléggé ellentmondásnak tűnik nekem :D

Blogger Géza 2013.07.19. 23:59:53

@_most_: Az építőipar az szerinted nem növeli a GDP-t? Ugyan miért nem? És ugyan miért volt már a KÖZGÉP 2010 előtt is az egyik legnagyobb szereplő ezen a piacon?

_most_ 2013.07.20. 00:00:54

@Blogger Géza: azt ügye vágod, hogy a Google, Microsoft, meg Facebook azok nem trafikok, hanem cégek?

timargabor · http://kard.blog.hu 2013.07.20. 00:01:11

@Blogger Géza: volt épp elég fideszes önkormányzat.

Blogger Géza 2013.07.20. 00:03:10

@_most_: Te csúsztál szét. Trafikreform előtt mennyi koncessziós bevétel folyt be innen? És most? Tehát igazam volt, hogy "plusz koncessziós bevételhez juttatja az államot?" Igen. Ennyi.

sárkányfő 2013.07.20. 00:03:40

@timargabor: Olvastam, de már előtte annyira felhorgadtam a címen, hogy ki kellett írnom magamból ;) Ez kérlek már címnek is durva :) A sivatag közepén sem kérdezzük, hogy "Sok itt a homok?"

@Sir Galahad: Igen, valóban ilyeneket hazudhatnak maguknak. Hogy önámítással megússzák a kognitív disszonanciát.

@Nero Bianco: Tetszik a logikád, de nem értek vele egyet.
Ilyen belátás nem lesz, mert senkit nem érdekel a hosszútáv, mindenki a jelenben él, és akarja megszedni magát. A bírvágy, a korgó kapzsiság hajt mindent, ezért nem bírnak leállni a lopásokkal. Ez a zsigereikből jön.

A win-win szituációt pedig el se hiszi a magyar, hogy létezik. Konkrétan nem érti, nem vicc. A magyar azt hiszi, hogy csakis win-lose szitu van, és ha a másik nyer, az azt jelenti hogy ő vesztett, tehát neki önérdeke, sőt egyetlen sansza a másikat átverni, lehúzni, mert másképp csak vesztes lehet, és mert a másik is csak le akarja őt húzni. Nekem ezt volt aki ki is fejtette így, hogy bármilyen üzleten egyik fél veszít, a másik nyer, és hogy aki nyer, az volt az ügyesebb.

De ha értené se érdekelné a saját win-jén túl bármi is.

Ja, és elit sincs abban az értelemben. "Ami lent, az van fent, ami kint, az van bent".

gipsz.jakab 2013.07.20. 00:03:43

@Blogger Géza: "miért volt már a KÖZGÉP 2010 előtt is az egyik legnagyobb szereplő ezen a piacon? "

azért mert?
ad1) a közgép egy kiváló cég?
ad2) mert akkoriban tiszteséges pájázatok voltak?
ad3) mert 2006-tól elkezdtek az önkorikban (megyék városok stb) lopni?

Blogger Géza 2013.07.20. 00:04:52

@_most_: A trafikok is cégek (Bt-k) tulajdonában vannak.

_most_ 2013.07.20. 00:05:26

@Blogger Géza: ja tudom, már előző kormányok idején is felmerültek ilyen remek ötletek, hogy építsünk autópályát, mert az építőipar növeli a gdp-t. Amúgy te is tudod, hogy a Közgép az állami pénzek nagy részét egyszerűen lenyúlja, abból pedig sose lesz gdp növekedés. Ha már itt tartunk, tavaly mennyit is nőtt a GDP?

Nero Bianco 2013.07.20. 00:06:12

@Blogger Géza:
Fikarcnyit sem csökkenti a fiatalok dohányhoz jutását, nem is számol a költségvetés jelentősebb jövedéki adó csökkenéssel, a bevétel meg eddig is meg volt.

Nem véletlen, hogy ezt a koncessziós ökörséget sehol a világon nem vezették be.

Ahol a dohányzás ellenes kampányok sikeresek voltak, ott nem az ilyen mutyikra fordítottak figyelmet, hanem a valós kérdésekre.

Blogger Géza 2013.07.20. 00:08:04

@_most_: "a Közgép az állami pénzek nagy részét egyszerűen lenyúlja" Erre mi a bizonyíték?

sárkányfő 2013.07.20. 00:09:24

@Blogger Géza:
Szia Habony, látom jöttél elvégezni a munkád, széthazudni a blogot.

Már a poszt témáját is elhazudod, ugyanis egy szó sem hangzik el benne az EU-ról, még közvetve sem, és logikailag sem lehet belekeverni, csak belehazudni, ahogy te teszed.

Bár csodálkozom, hogy az EU mögé akarod eldugni a maffiás elvtársaid rablás-sorozatát, mostanában a Bajnai-lemezt sulykoljátok, nyilván csak egy pillanatra megzavarodtál, de még nem késő, korrigáld kérlek a hibád, kend a fideszes lopásokat Bajnaira.

Az EU-nak természetesen semmi köze ahhoz, hogy a fideszmaffia lopni akar, lop is, és az egész rendszert a lopásra, a magyarok kifosztására építi fel.

Na hazudj tovább, ahogy teszed mindig.

gipsz.jakab 2013.07.20. 00:09:34

@Blogger Géza: anyád a bizonyíték rohat büdös fideszgyík...

Nero Bianco 2013.07.20. 00:10:55

@sárkányfő:
Sajnos egyet kell értsek abban veled, hogy a magyar társadalom nem érti a win-win szituációt.
Ez az egyik legnagyobb tragédia.

Blogger Géza 2013.07.20. 00:11:04

@Nero Bianco: "Fikarcnyit sem csökkenti a fiatalok dohányhoz jutását," Már tényadatok igazolják, hogy csökkenti, csökkent azon elárusítóhelyek aránya, ahol próbavásárlásnál kiszolgáltak fiatalokat.

Eddig semmiféle koncessziós bevétel nem volt, mivel nem volt koncesszió. Ezt olyan nehéz felfogni? Óvódás gyerekek hamarabb megértik ezt, mint itt egyesek...

vajdasagi 2013.07.20. 00:14:58

@Blogger Géza: Nos, én ezt a kegyetlen harcon vívom a cégemmel. Jobbára a világpiacon.

Akkor lehetnék sikeres, ha a politika nem avatkozna be. Ha nem próbálnák megvédeni az embereket a gaz bankoktól különadókkal. Ha nem lennének preferált udvari beszálljtók. Meg ilyesmi. Tudom én, hogy bizonyos mértékben mindenhol van protekcionizmus, de ami nálunk van az ennél nagyságrenddel súlyosabb, és káros. A mostani kormány hagymázas álmaival meg szabadságharcával éppenhogy nem ad esélyt nekünk a gazdaságban. Egyre kevésbé leszünk versenyképesek. Nálunk nem szakértők, hanem táltosok hozzák a gazdasági döntéseket kormányszinten.

_most_ 2013.07.20. 00:15:29

@Blogger Géza: a koncessziós díj csak jelképes összeg, ami a dohányzás jövedéki adójából kieső bevétel mellett eltörpül, szóval még mindig nem látom a plusz bevételt, mármint állami oldalon, persze a fideszes rokonoknak biztosítva lett az extraprofit :D

sárkányfő 2013.07.20. 00:15:54

@Blogger Géza:
Ha az állam több bevételt akart volna a trafikokból, akkor simán megemeli egy tollvonással az adóját. vagy kivet egy különadót a dohányszektorra, ahogy tette azt másokkal is.

A Fidesz magasról letojja az állami bevételt, eleve lopni akartak, eleve ezért írták a törvény, eleve ezért vágtak bele ebbe az egészbe. Eleve a dohány-oligarcha, Sánta írta a törvény a saját laptopján, az a Sánta, akihez egyelőre "csak" kb. 500 trafikot kötnek (de lesz az még ennél több is, sokkal több). Ez több hónapnyi előkészítést-tervezést igényelt, Sánta és Lázár valszeg jó sok téli estét töltöttek el Hódmezővásárhelyen, amíg kifőzték és összeállították a terveket a modern kori magyar történelem egyik legnagyobb rablására.

Loptok és közben hivatkoztok minden kamu indokra, ez a szokásos gátlástalan képmutatás és hazudozás.

timargabor · http://kard.blog.hu 2013.07.20. 00:16:18

@Blogger Géza: az, hogy van-e koncessziós díj, és hogy szervezik meg a dohánykereskedelmet, az tekinthető akár valódi politikai kérdésnek is.

Ám ha a kormánypárt választókerületi elnökei és helyi frakciói mondják meg, hogy ki legyen a trafikos, ha a kiíráskor csak dohányárusítás engedélyezett 3% árréssel, majd a zárás után sok minden más is 10%-kal, akkor az finoman szólva is mutyi. Erről beszélünk. Ehhez képest az, hogy az állam mennyi koncessziós díjat szed, más koordináta-rendszer.

Nyers Fa 2013.07.20. 00:16:22

Kedves tesz-vesz,
képzeld az IMF-et annyira a külföldi multióriások irányítják, hogy a magyar kormány az egyik tulajdonosa. Az IMF-nek a tagországok jegybankjai a tulajdonosa, így a magyar MNB-is.
Bár gondolom a valóság nem érdekel.

Blogger Géza 2013.07.20. 00:17:32

@sárkányfő: "egy szó sem hangzik el benne az EU-ról" Ami komoly hiba, hiszen a földkérdés, a pénzintézeti szektor kérdései, a dohánykiskereskedelem és még sok minden arról szól valójában, hogy milyen arányban tudnak rajta osztozni a hazai és a külföldi (többségében EU-s) vállalkozások.

Ha már minden áron ide akarod keverni Bajnait, tessék: egyértelmű, hogy ő a külföldi tőke embere, nem véletlenül pénzelik külföldről. Ő elfogadhatónak tartja, hogy csökkentsük a minimálbért (olcsó munkaerő jobb nekik), csökkentsük a multikat jobban terhelő szektorális adókat stb, cserébe növelni akarja az SZJÁ-t.

Nero Bianco 2013.07.20. 00:19:40

@Blogger Géza:
"Eddig semmiféle koncessziós bevétel nem volt"

A dohánytermékek hatósági árasak voltak.
Tök mindegy hogy jövedéki adónak nevezzük, vagy koncessziós biszbasznak.
Ráadásul a koncessziós bevétel meg sem jeleni az államháztartás bevételi oldalán ténylegesen, mert azt a bevételt a törvény szerin a nemzetidohány a saját felesleges működtetésére fordíthatja.
A jövedéki adó emelések meg eddig is megjelentek a költségvetésben.
De ha gondolod, át lehet nevezni bárminek, akár szivatási díjnak is, eddig az se volt, de rá lehet tenni, csak 5% bevételt ilyen díjjal kell kivetni.
De ez semmi lényegesen nem változtat.

sárkányfő 2013.07.20. 00:20:41

@Blogger Géza: A fiatal beszerezheti felnőttől is, ahogy a hír tévés faszfej tette, meg beszerezheti eleve a feketepiacról is, tehát nagy nullát sikerült bizonyítanod.

ha tényleg érdekelné őket a fiatalok, akkor már tele lenne az ország dohányzásellenes kampányokkal, be lenne vezetve a kötelező felvilágosító óra a suliban, tiltották volna, hogy óvodák-iskolák közelében nyílhasson trafik, és a többi, de semmi ilyen nincs.
Képmutató hamis kamu duma a fiatalok védelme mögé bújtatni a rablásotokat, te szégyentelen hazug.

vajdasagi 2013.07.20. 00:21:53

@Nero Bianco: Ezt én is meg tudom erősíteni. Alig van olyan, aki win-win ügyleteket felismer/aktívan keres/egyáltalán elhisz.

dukeekud 2013.07.20. 00:24:43

"hogy hogyan élik meg ezt a Fidesz támogatói?"

Ugy eljuk meg, hogy a MAFIABALODAL, EU-s tamogatassal evek ota probalja megdonteni a nemzeti kormanyt. Hogy ujra gyarmat legyunk, es a bankok, multinacionalis cegek tovabbra is zavartalanul fosztogasak az orszagot.
Nagyon jol ertjuk, hogy a rezsicsokkentes, a bankado, deviza hitelesek mentese, serti a nemzetkozi penzugyi mafia erdekeit.

vajdasagi 2013.07.20. 00:26:15

@Blogger Géza: Sok sok megnyilvánulása alapján tennék egy sommás kijelnetést Blogget Gézáról:
ő vagy nagyon hülye, vagy nagyon romlott. Esetleg mindkettő. Kár is foglalkozni vele - sajnos azok közül való, akik menthetetlenül a pokolra kerülnek majd. És sajnos ez őt nem is zavarja. Kár.

sárkányfő 2013.07.20. 00:26:21

@Blogger Géza:
Látod, már megint hazudsz, de hát tudtam én előre, ez a munkád.
Szemben a hazugságaiddal, nem az EU pályázott földekre és trafikokra. Ez sötét baromság, ám téged jól jellemez, gátlástalan bértroll. A maffiád nem az EU orra elől lopta el nagylelkűen magának a trafikokat és a földeket, hanem a magyaroktól.

A Bajnais totális hazudozásaid már egész Jobbik-szintűek, csak azt nem értem miért hagytad ki hogy ő a bilderberg csoport titkos királya és épp vezényli a magyarellenes drónokat a légtérbe kilőni a népeket.

Hazudj tovább.

Blogger Géza 2013.07.20. 00:27:01

@timargabor: Ezt a részét Lázár valóban rosszul csinálta. Az eredeti feltételek túl kedvezőtlenek voltak, és ezt nem megfelelő ütemben korrigálták. Végül elfogadták az OKSZ javaslatát az árrés 10%-a emeléséről, de ezt korábban kellett volna. Ha persze korábban teszik, akkor meg az lett volna a baj, már megint egyéni képviselői indítvány, nem volt évekig tartó párbeszéd, nincs hatástanulmány bla-bla-bla.

jozanparaszt.info/cikkek/magyarorszag/tamogatjak-a-dohanytermekek-arresenek-lazar-fele-emeleset.html

sárkányfő 2013.07.20. 00:28:02

@Nero Bianco: @vajdasagi:
Akkor ebben megegyeztünk.
Tragikus.

:((

vajdasagi 2013.07.20. 00:28:12

@dukeekud: És azt is értitek, hogy ezek miatt elsüllyed az országunk végleg? Akkor is megéri vajon?
És az nem zavar, ha a mostaniak többet lopnak, mint a régiek?

Blogger Géza 2013.07.20. 00:28:59

@sárkányfő: "nem az EU pályázott földekre és trafikokra" Nem, de mind a földek egy jelentős része zsebszerződések útján, mind a hazai dohánykiskereskedelem egy része EU-s kezekben volt eddig.

timargabor · http://kard.blog.hu 2013.07.20. 00:30:41

@Blogger Géza: a választókerületi elnökök és a fideszes frakciók szerepét elegánsan kihagytad. Vagy azt a részt jól csinálta Lázár?

Blogger Géza 2013.07.20. 00:30:48

@Nero Bianco: "Tök mindegy hogy jövedéki adónak nevezzük, vagy koncessziós biszbasznak." Jajj, még mindig nem érted. Ez nem vagy-vagy, hanem ÉS. Te hány éves vagy?

_most_ 2013.07.20. 00:31:35

@Blogger Géza: mondjuk nem értem, például a fidesz miért nem emeli kétszeresére a minimálbért, sokkal jobban meg lehetne élni belőle. Ehelyett inkább megadóztatták a minimálbért, ami lefordítva azt jelenti, hogy kevesebb lett a nettó minimálbér, de mégis drágább a munkaerő, ez a szép :D

sárkányfő 2013.07.20. 00:32:58

@Blogger Géza: Ez sem igaz ebben a formában, de teljesen mindegy is, hiába kened a bűnötöket az EU-ra, a maffiád magyar emberektől lopott, nem az EU-tól, magyar embereket nyúlt le a kamu koncepciós pályázatokkal, magyar emberektől vette el a megélhetésüket, és az egészet hamisítatlan politikai maffia módjára vitte végig a saját hasznára és gazdagodására.

Ne add fel, folytasd a hazudozásaid.

vajdasagi 2013.07.20. 00:33:12

@Blogger Géza: Ne félj, majd "visszanépszavazzuk". Ha lehetett hülyenépszavazás, meg birkamenet, akkor most arról is népszavazunk, hogy mennyi legyen az árrés. És félelmetes, de élvezni fogom, hogy elmegyek erre. Szürreális, komolyan mondom! Árrésről népszavazás - ez nem semmi :-) De hát a mamelukok kapták a koncessziókat - majd most jól beléjük rúgunk. Vicces és szánalmas egyszerre.

timargabor · http://kard.blog.hu 2013.07.20. 00:33:24

@dukeekud: idáig értem, ezt le is írtam a posztban. De ehhez miért kell mutyizni a trafikokkal meg a földdel? Anélkül nem lehet megvédeni a nemzeti függetlenséget?

Blogger Géza 2013.07.20. 00:36:28

@timargabor: Ez ügyben nem látok tisztán, a szekszárdi polgármesteren kívül még ki csinálta ezt? De ezt is elbénázta Lázár, aki ugye maga is polgármester, és abban a gondolatkörben él, hogy ott helyi szinten szülessenek meg a döntések. Ami elvileg nem is biztos, hogy annyira rossz, de akkor hivatalosan kellett volna őket bevonni.

_most_ 2013.07.20. 00:36:28

@Blogger Géza: nem lenne egyszerűbb, ha minden föld Orbán királyra szállna, és akkor legalább biztosak lehetünk, hogy igaz magyar kézben van a magyar föld :D

_most_ 2013.07.20. 00:41:55

@Blogger Géza: te most komolyan a trafikmutyi szereplőit próbálod mentegetni, úgy érzem az elbénázás eléggé eufémikus kifejezés a szervezett bűnözésre, neked tényleg semmi gerinced nincs?

Blogger Géza 2013.07.20. 00:42:01

@vajdasagi: Jah szánalmas lesz az alacsony részvétel miatt. (Már ha eljut odáig.) De ha mégsem úgy lenne, akkor nyilván az állam majd kompenzálja máshogy a trafikokat (pl. koncessziós díj visszatérítéssel egy megemelt jövedéki adóból) , mert általános vélemény, hogy 3%-os árréssel nem gazdaságos a trafikkoncepció. Akkor még elment, amikor mellette bármit lehetett árulni, de ez új helyzet.

komplikato 2013.07.20. 00:42:51

@Blogger Géza: Mint írtam sok gáz dolog van az USA-ban is, kétségtelen. Csak valahogy működik náluk a dolog, jól rosszul, de működik. Itt sosem működött, itt már 100-150 éve írások és költemények íródtak mondjuk uram-bátyám rendszerről ...

"Hol van ehhez képest ez a trafikreform? Amelyik nem tilt be csak korlátozottabb csatornába tereli az értékesítést."

Ne fárasszuk egymást, ennek bevételéhez két fejlövés kéne minimum meg fél liter metil alkohol, hogy ne maradjanak agysejtjeim ...
Korlátozott csatorna? Az üzletileg és dohány ügyileg sík hülye szomszédok, sógorok, iskolatársak dohány maffiája? Bakker a Cosa Nostra alakulásakor legalább értettek is a zöldségekhez :D
A jenki szeszcsempészek meg a piához és üzlethez, különben igen hamar lemosták őket. És egyiket se az állam támogatta.

Blogger Géza 2013.07.20. 00:44:42

@_most_: Egy polgármester bevonást a települését érintő pályázat elbírálásába semmiképpen nem nevezném szervezet bűnözésnek. De nyugodtan jelents fel bárkit, majd a jogászok eldöntik, ez "szervezett bűnözés-e."

_most_ 2013.07.20. 00:45:32

@Blogger Géza: haha, nem vennék mérget az alacson yrészvételre, ha viszont a népakarattal szemben kompenzálja a kormány a trafikokat, az szép kis politikai öngyilkosság lesz :D

Blogger Géza 2013.07.20. 00:45:37

@_most_: Nem, a nettó minimálbér több lett.

sárkányfő 2013.07.20. 00:46:47

@Blogger Géza:
Hazudsz, a változatosság kedvéért. Pont fordítva van mint ahogy sugallod.
Pont Sánta bűntársa, Lázár kezdeményezésére hoztak törvényt, hogy a trafikok lényegében vegyesbolttá alakulhatnak, árulhatnak alkoholt, kávét, újságot, sorsjegyet, energiaitalt, üdítőt, ásványvizet, fagyit, jégrémet, stb.

Ezekkel az élvezeti cikkekkel, egyebekkel minimum duplázódik a haszon, nem is szólva a megemelt árrésről.

Persze népszavazás tényleg nem lesz, mert az állandóan az emberekre hivatkozó, azaz hazudozó maffiád simán elkaszálja valami aljas húzással, ez előre borítékolható.

A fideszmaffia profitja szent és sérthetetlen, a népet nem engedik beleszólni.

_most_ 2013.07.20. 00:51:02

@Blogger Géza: mennyivel is növekedett a nettó minimálbér, úgy 5 ezer forinttal, miközben az árak a boltokban az egekbe szöktek.

sárkányfő 2013.07.20. 00:52:24

@Blogger Géza: Olcsó csúsztatás, ahogy ez tőled természetes.
A nettó minimálbér reálértéke csökkent, azaz a minimálbéren élők rosszabbul élnek.

A grafikon:
m.cdn.blog.hu/te/tenytar/image/brutto%20netto%20minimalber.png

sárkányfő 2013.07.20. 00:54:47

Ha még valaki nem tudná, a "Trójai faló" módszerével nyúlja le a maffia a takarékokat:

hvg.hu/gazdasag/20130719_Trojai_falo_a_Takarekbankban

"Trójai falovat toltak a Takarékbankba

Egy új tulajdonosi körnek játszhatja át a Takarékbankot a kormány - erre utal a szektor szereplői és pénzügyi szakértők szerint, hogy a Magyar Fejlesztési Bank takarékbanki részvényt adott egy kft.-nek, melynek vezetője Vojnits Tamás, a takarékszövetkezetek átszervezéséért felelős kormánybiztos."

A mutyi örök, a mutyizást nem bírják abbahagyni, a mutyi maga a fideszrendszer, a mutyi maga a fidesz.

komplikato 2013.07.20. 00:56:53

@Blogger Géza: Ja, a harmadik emelésnél kemény 3000 ronggyal, mert előző két "emelésnél" meg 2x8000-rel csökkent. Azért erre rákamzni a reálérték növekedést, amikor erőteljesen reálérték zuhanásról van szó, ahhoz is pofa kell. Tudod amikor MTVA szerint 3% élelmiszer árnövekedés volt év első felében, közben valójában meg 20%+ és ugye az útdíjemelés örve alatt most emelnek megint mindenhol. Még a tűzifát is.

dukeekud 2013.07.20. 02:48:16

@timargabor: Nincs itt semilyen mutyizas, az egesz csak egy mszp-s kampanyfogas, a szokasos gatlastalan hazudozas.
A fidesz a totalis gazdasagi erkolcsi, moralis katasztrofabol rantotta vissza az orszagot. A nullabol a semmibol epitette, fol ujra. Ezer szamra hoztak a torvenyeket, vegre van alkotmanyunk, vegre ujra nemzet a nemzet. Ehhez kepest, ha netan tortent nehany visszaeles a trafikokkal kapcsolatban, az tokeletesen elhanyagolhato, jelentektelen semmiseg. Ezenkivul en betiltanam, az egesz dohanyipart ugy ahogy van. Se gyartani, se arulni, se szivni nem engednem sehol, senkinek. Ezert aztan total leszarom, ki, mi, hol, arulja vagy nem arulja.

Csigataposó 2013.07.20. 03:00:51

@Lеncsés István: O ez marhajo! Alig varom, hogy osszefussak evvel a ghumokorossal megint. Kar, hogy legtobb blogon titlolistan van. :(

visszakettopadlogaz (törölt) 2013.07.20. 03:32:31

56'-os magyar mesel az unokajanak milyen volt az 50-es evek:

- es egy ejjel jott harom borkabatos ember kisunokam es elvettek a kis sarki boltunkat..
- de papa, miert nem hivtatok ki a rendorseget???

visszakettopadlogaz (törölt) 2013.07.20. 03:34:24

nem is lenne semmi baj ezzel a mutyizassal ha mind a 10millionak osztananak belole.

kaczynski 2013.07.20. 04:46:48

Blogger Gázának: Figyelni kell Géza! A koncessziós díjat teljes egészében ara szánják, így van megtervezve, hogy abból eltartsák a Nemzeti Nonprofit Dohánykereskedelmi Zrt-t. Vagyis a költségvetésnek ebből nulla bevétele van.

czjanos 2013.07.20. 05:34:59

@Null Problemo: Idézet egy fentebbi A Fidesz szavazótáborát egy alapvetően gyűlölködő, másokra irigy, kétszínű, rosszindulatú, állszent, egyre kevésbé palástoltan antiszemita társadalmi kör alkotja. hsz-ből: "
Akinek inge, az magára is veszi.

Lencsés lstván 2013.07.20. 05:44:48

@Csigataposó: Csak fussak össze veled , te fosva anoniman hazudozó , főképp ha nálam van a péklapátom !

birkakhoz 2013.07.20. 05:58:35

@Sósavasné Drága Rozika: Meg sajnos egy csomo ertelmisegi , akik erthetetlen modon jobb oldalaznak ami roppant erdekes mert igazan nem kepesek esz ervekkel alatamasztani de Gyurcsanyt utalja mind .

birkakhoz 2013.07.20. 06:04:41

Rendszer irgalmatlanul piszkos mindent a kosz a korrupcio tart ossze , Orban ezt tudja ezert dolgoztat mar regota titkosszolgalati eszkozokkel , aljas gusztustalan modon mert tudja csak igy lehet URALKODO , ha mindenkirol mindent tud igy konnyebb sakkozni ! ELLENZEKI PUHA POCSOK MEG NEM ERTETTEK MEG , EZT A FELCSUTI BUNOZOT NEM LEHET LEGYOZNI CSAK ALJAS UNDORITO ESZKOZOKKEL , EHHEZ MEG FINNYASAK ,illetve nem is ertik a lenyeget mitol megy az orszag , hatalom nevu villamos! SAJNOS ORBAN TUDJA ES. MINDEN HANGSZEREN JATSZIK , TERMESZETESEN KAROS A MERHETETLEN PENZEHES GATLASTALANSAGA DE AZ EMBEREK NEM LATNAK AT RAJTA , NEM ELEG RAFINALT BUNOZOK! Orbannal aljasabb tetu nem sok volt a magyar tortenelemben es ezt KELL MEGERTETNI VHOGY AZ EMBEREKKEL!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

szabadság elvtársak! 2013.07.20. 06:09:38

Mindettől függetlenül. Az hogy ez a nép ilyenné vált, ahogy egyesek írják a morális és erkölcsi válság, az sajnos a 45- 89-g tartó úgymond szocialista rendszerben alakult ki. Sajnos ez a nép a parancs uralmi rendszerhez igazodott, és teljesen elveszítette az önrendelkezés tudományát. Ne felejtsük el abban az időben, amikor államosítottak, hány családtól vették el tulajdonát, a megélhetés reményét. És mit kaptak cserébe? A semmit! És a zavar még mindig tart. 98 -n abban reménykedtek, hogy újra visszakapnak mindent.A magabiztosságot, a magántulajdon szentségét.stb. Ehhez képest az államiba beszedett tulajdonok nagy részét a volt káderek nyúlták le. Vagyis megint becsapták őket. Majd bedőltek a bankok által gerjesztett mézesmadzagnak. Egyszóval, durván 45 óta egyfolytában becsapják őket. Nem tudom minek kell bekövetkezni, hogy a teljes fásultság felrázza őket. De tudom, hogy milyen az amikor szinte gúzsba köt a tehetetlenség érzése. Most ott tartunk mint egy hajótörött a tenger közepén hánykolódva körbenéz és nem lát semmit amibe belekapaszkodhatna.

czjanos 2013.07.20. 06:16:03

@Nyers Fa: Így van, Orbán egyszer ki is jelentette, hogy az IMF a mi bankunk.

hot-spot (törölt) 2013.07.20. 06:36:15

Az életben maradáshoz nincsenek szabályok,csak eszközök.

czjanos 2013.07.20. 06:37:54

Szerintem hibás dolog a trafik-mutyi ügyében politikai elhajlásról beszélni, itt egy bizonyíték: a budapesti Bartók Béla úti Általános iskola jobb- és bal oldalától egyformán 30 lépés távolságon belül nyílt "Nemzeti dohánybolt". Az egészségvédelem is biztosított: a Sárvári Tüdőkórház szomszédságában is nyílt "Nemzeti dohánybolt", nehogy a tüdőbetegek kifulladjanak a hosszú úton, amíg meg tudják venni a szenvedélyük rákkeltő tárgyát. És persze, egy féldekással a hangulatukat is helyben feldobhatják.

gerdo 2013.07.20. 06:45:55

@Blogger Géza: Te vagy a valasz erre a blogra nyomorult. Jol felfogott erdekbol nyomjak a hazugsagaikat, felnek a a sarkukra allni a vilagban mert ostobak es csak veszithetnek, ha nem vedi meg oket egy ilyen taplo bagazs mint a fidesz. Takarodj Azerbajdzsanba, ott van rad igeny.

Gregbíró 2013.07.20. 07:00:31

@szabadság elvtársak!: Semmi sem fogja felrázni őket már belenyugodtak, csendben várják az elkerülhetetlen véget.

biohouse 2013.07.20. 07:04:02

Engem az izgat, hogyan lesz ennek vége?
Képesek-e leszünk, mi magyarok valaha versenyképes országot építeni? Amikor a magyar érdek egyenlő lesz a magas versenyképességgel?
Az én elképzelésem szerint amíg Fidesz és MSZP van, nincs új rendszerváltás. Feltehetőleg nincs szükség helyi pártszervezetekre, csak országosra, és csak pártlistás szavazás lenne országos szinten, míg helyi szinten csak egyéni jelöltes.
Az biztos, hogy 4-50 ezres településszintig nincs szükség pártokra.
Azt tudom elképzelni, hogy mindez vagy Orbán halálával (visszavonulásával), vagy egy új "Orbán" felbukkanásával indulhat meg, aki persze nem adja el a lelkét.

ob.szerver 2013.07.20. 07:21:26

A mai napig sokan elkövetik azt a hibát, hogy a Fideszt politikai pártnak tekintik.

A politikai pártok ismérvei a közjó szolgálatának szándéka, a társadalom általuk jól/rosszul elképzelt formájú fejlődése, a bővített újratermelés, a szavazóbázisukat alkotó társadalmi rétegek preferálása mellett. Tehetik ezt sikerrel vagy kudarccal, az ország történelmi/földrajzi adottságainak, az adott társadalom toleranciának megfelelő korrupciós szint mellett.

A Fidesz azonban nem párt, hanem kollégiumi közösségből kinőtt szervezett bűnözői csoport politikai fedőszerve. Ebből eredően nem érdekli őket a közjó, a társadalmi fejlődés, a bővített újratermelés, de még az sem, hogy olyan mennyiségű választói réteget preferáljanak a politikájukkal, ahogy általuk biztosítsák az újraválasztásukat.

A szervezet bűnözők kizárólagos célja a társadalom erőforrásainak kifosztása, a közvagyon magánzsebekbe történő csatornázása, olyan gazdasági dominancia megteremtése, amelyet azután könnyedén konvertálhatnak át politikai hatalomra hosszú évtizedeken keresztül. Ezirányú törekvésüket akadályozná a jogállam, a független igazságszolgáltatás, a média szabadsága, így a hatalomra kerülésüket követően elsőként ezeket kellett felszámolniuk.

A mutyi rendszere mostanra felállt, zavartalanul üzemel és az étvágya csillapíthatatlan. Még nyomasztó médiatúlsúlyuk sem tudja megakadályozni újabb és újabb korrupciós botrányok napi szintű nyilvánosságra kerülését.

A rezsim szándék és képesség hiányában képtelen gazdasági fejlődést produkálni, ezért a bővített újratermelés hozamának lefölözése helyett a maffia gazdagodása kizárólag a külső források kisajátítása és a meglévő tulajdonoknak és piaci pozícióknak az eredeti tulajdonosoktól történő elrablásával valósítható meg.

Az eredmény pedig autokrácia, folyamatos gazdasági leszakadás, társadalmi elnyomorodás, az európai mentalitásból és értékrendből történő kitaszítottság.

Blogger Géza 2013.07.20. 07:29:59

@sárkányfő: A trafikba be sem mehet a fiatalkorú, tehát tök mindegy, hol van. (Ez hasonló a türelmi zóna kérdéshez, bármely pont egy városban közel van valamihez... Erre hivatkozva nem engedélyezik őket az önkormányzatok, ennyi erővel akkor sehol nem lehetne trafik sem.)

dobzse.laci 2013.07.20. 07:32:19

@dukeekud: Nem vagy te egy elveszett ember.
Londonból, a mosogatás mellől bérkommentelsz...
Nagy jövő vár rád.

Blogger Géza 2013.07.20. 07:32:27

@sárkányfő: Olcsó csúsztatás, ahogy az MSZOSZ-től megszokhattuk, mivel nem veszi figyelembe a családi kedvezmény átlagos értékét.

Blogger Géza 2013.07.20. 07:34:41

@_most_: Nem hinném, hogy az lenne a népakarat, hogy márpedig a trafikosok menjenek tönkre, és egyáltalán ne lehessen emiatt dohányárut venni.

CSENDES 2013.07.20. 07:55:16

@ob.szerver: Ezt alaposan összefoglaltad. Kiépítették a szervezetüket, de rendesen.

xvxvxv 2013.07.20. 08:00:32

@szabadság elvtársak!: nagyon sok tekintetben a kádár-rendszer lakói, közösségi szinten, a maihoz képest elképesztő erkölcsi magasságokban voltak. elég megnézni a '89-es képeket.

@biohouse:

igen. amíg van fidesz és meszp, nincs élet ebben az országban. azért van némi remény: a kommerek elhízott, piros sapkás javarészt közalkalmazott szavazói lassan kihalnak. a legalja fideszbolsik, mára nagyobbrészt nyugger szavazói és tálib közalkalmazottai meg addig vannak delejezve, amíg a skizó lótolvaj vezeti a bűnszervezetet. ez sem fog tartani örökké.

addig viszont az ilyen gerinctelen, simaszájú fideszférgek, mint az ismert fenti "b"-betűs gyerek, mindent megtesznek azért, hogy mennél tovább tartson a rendszerük. tényleg ennyire amorális emberek. nekik csak a pénz számít. aki ismer közelről igazi karrierista fideszest, az tudja, miről beszélek. gondviselőznek, ezeréveznek, csángóznak, nemzetiértékeznek, közben meg röhögnek magukban, mert igazán csak egy valami érdekli őket: az uralkodás és a pénz.

egysmás 2013.07.20. 08:01:48

Mindig lehet amortizálni abból az elképzelt erkölcsi-morális fölényből, amely 2010-ben nyilvánvalóan megvolt, de ma már legfeljebb a fideszesek gondolják a pártjukénak.

Nyilvánvalóan megvolt az erkölcsi fölény?

Nyilvánvalóan ostoba, elvakult a szerző!

A fidesznek sosem volt morális fölénye, a fidesz mindig eladta az országot, ha abból szavazatokra számíthatott.

Blogger Géza 2013.07.20. 08:05:30

@ob.szerver: Ezt mintha Marx írta volna személyesen. :) Gyönyörű kommunista propagandaszöveg. A valósághoz nem sok köze van, pont most, amikor %-5kal nőttek a nettó keresetek, dobogós eddig a 2013. évi növedekedésünk, és a Fideszt 50%-ra hozta ki az Ipsos.

Azért nem értitek ti ezt, mert a hazai vállalkozók szabályozókkal történő támogatását ugyanúgy "korrupciónak" nevezitek, mint a Zuschlag, Hagyó sb. ügyeket, pedig a közvélemény az MSZP utóbbi lopásait teljesen máshogy ítéli meg, mint azt, hogy mondjuk már nem franciák szednek sápot a kajajegyek után, vagy hogy nem a TESCO pénztárnál kell megvenni a cigarettát, vagy önkormányzati cég szállítja el a szemetet.

A magyar gazdaságpolitika kimondatlanul is a dél-korai, tajvani sikerreceptre épít jelentős részben.

Blogger Géza 2013.07.20. 08:07:00

@egysmás: "a fidesz mindig eladta az országot" Kinek adta el?

egysmás 2013.07.20. 08:09:11

@Blogger Géza: Az egy kifejezés.

Nem kell értened, hiszen csak egy birka vagy.

Pedró27 2013.07.20. 08:14:38

Nem a korrupció a lényeg, hanem hogy mit csinál a kormány. Ha nem lenne korrupció, az ellenzék akkor is azt mondaná, hogy van, tehát nem tudjuk, tényleg van-e. Elárulom, Gyurcsánnyal sem a korrupció volt a fideszesek baja, hanem a politikája.

Persze azért szidták a korrupciót, mert az egyszerűbb. A korrupció szidása megspórolja az elvi politikai viták fáradtságát.

A fidesz szavazók közül sokan jól jártak az új szja-rendszerrel (beleértve a családi adózást is), a nyugdíjállamosítás pedig alapvetően nem érdekelte őket (az igazán annak fáj, aki külföldre akar menni). Akik pedig még ráadásul nem is cigiznek, azoknak hab a tortán, hogy most már egy étterembe is be tudnak ülni. Akár gyerekkel is!

Az ideológiai irányvonal pedig igenis tetszik nekik.

jog-ász 2013.07.20. 08:16:52

sztem meg teljesen más folyamat részesei vagyunk.
ez a folyamat sztem pontosan ugyanaz mint a 60as években a kádár rendszer megerősödésekor.
a nagy tömeg szépen fejet hajt és elkezdi keresni az ebben a rendszerben elérhető legjobban, szépen lassan a részévé válik a rendszernek csak hogy jobban tudjon élni és érvényesülni.
lehet hogy a családfő majd a közgépnél kap munkát és lesz fizuja, lehet hogy a családtagom bejut a kormányhivatalba, és majd segíti a többieket is, a végén már annak is sokan örülnek hogy közmunkáért nem kell sorban állni stb stb.
ezért nem volt nálunk véres rendszerváltás, mert az egész társadalom szépen besimult a kádárrendszerbe, ott akarta a legjobbat amit lehet elérni, és mivel igy vagy ugy mindenki részese volt, nyilván magát nem nyirta ki a társadalom a rendszerváltáskor.
ez történik ma is szépen lassan..akit TÉNYLEG zavart hogy nem jó itthon, vagy nem tud megélni, az már külföldön van.

timargabor · http://kard.blog.hu 2013.07.20. 08:17:01

@Blogger Géza: "nem a TESCO pénztárnál kell megvenni a cigarettát" - nem *kellett* ott venni, hanem ott is lehetett, meg máshol is. A *kell*, az most van.

Blogger Géza 2013.07.20. 08:20:52

@egysmás: Hát, ebbe elég gyorsan belesültél, azt hittem, azért próbálkozol majd... :)

Tomasz_a_gozmozdony 2013.07.20. 08:22:57

A fideszhívőket majd akkor kérdezzük meg, ha jövőre is a fidesz nyeri a választásokat,és 2015 szentestéjén egy szál gatyába mennek a nemzeti kajaosztásra,a nemzeti karácsonyfa alá. Ébredjetek,birkák!!!

Blogger Géza 2013.07.20. 08:23:14

@timargabor: Igen, erről szól a patrióta gazdaságpolitika. Amely egyébként reneszánszát éli.

egysmás 2013.07.20. 08:23:23

@Blogger Géza: Mi a fasznak beszéljek veled?

Ostoba vagy és aljas.

Megfigyelo 2013.07.20. 08:25:01

@dukeekud: Itt nem "nemzeti kormány" van, hanem az egész lakosságot a felső tízezer rövidtávú (tehát rosszul felfogott!) érdekében kifosztó rablóbanda. Az egykulcsos adó a szegényebbek adójának növelését jelentette, hogy azt is odaadják a gazdagoknak. Kaptak ezen felól még évi 500 milliárdnyi adócsökkentést, amit a kormány közönséges bankrablásból fedez: sikerült elérniük, hogy az egész magyar bankszektor úgy ahogy van, cakk-um-pakk, évek óta vesztességes legyen. A bankszektor!!! Csányi a napokban eladta az OTP részesedésének többségét, hogy valamit megmentsen a vagyonából! (Csak ki az a hülye, aki megvette?) A devizahitelesek közül a végtörlesztéssel megint cak a gazdagokat "mentették ki", akiknek nem is volt olyan nagy probléma a részletek megnövekedése, hiszen az egyöszegű törlesztésre is képesek voltak. És így tovább -- beindítottak egy recessziós ciklust, egyre több "nem-megszorítás" lesz szükséges, ami új "nem-megszorításokat" indukál...
Vagy benne vagyunk egy nemzetközi rendszerben, nem gyarmatként, de annak integráns rlszeként, vagy választhatjuk Észak-Korea és Belorusszia útját: harmadik nincs.

hamucipő 2013.07.20. 08:26:13

@Blogger Géza: A haveroknak, b+.
Ne erőlködj, ezt a propagandát már senki nem veszi be.

Szűtté mamá? Szűjjé! 2013.07.20. 08:29:32

@Blogger Géza: Drága Géza! Ne légy már idealista. Ez semmi ilyesmiről nem szól. Ha volt is messianisztikus küldetéstudat Viktorban a 90-es évek elején mára már nincs. A húsosfazék miatt áhították a hatalmat úgy, hogy az emútnyócévben semmi sem volt drága, még az ország közepére ásott árok sem. És most, hogy megvan, pakolják ki a húsosfazekat. Ez ennyi, ne láss bele többet. Az egész rendszert a húsosfazék hatékony és ellenőrizhetetlen kipakolása köré húzzák fel, nincsenek más szempontok.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2013.07.20. 08:32:13

10ből 10 eset már nem rendszerhiba, az már a rendszer ez ilyen egyszerű. :S

Tomasz_a_gozmozdony 2013.07.20. 08:33:08

@Megfigyelo: és te el is hiszed a veszteséges a bankszektor kezdetű mesét? Ugyan már, ne röhögtess. Képzeld, vannak a szomszédos országokban is devizahitelesek, meg bankok. Szinte mindegyikben nulla pénzbe kerül a szlavezetés, az előtörlesztés,a végtörlesztés, meg nem 30%-on szórják a folyószámla -és személyi hitelt hanem 13-15 körül. Tulajdonképpen miről is beszélünk akkor? Most nem kell jönni a cds árazással,mert nem hinném hogy a románok vagy az ukránok ennyivel jobban állnak. Csak amott nem engedik kartelezni a pénzintézeteket. Itt kéne a rezsicsökkentést elkezdeni, jócskán van még bőr. Mi a fasznak egy 60ezres városba 3 erste bankfiók?

Sir Galahad 2013.07.20. 08:38:22

@sárkányfő: Lehet, hogy számodra, aki elkötelezett ellenzéki, ez önámítás. A szomorú valóság azonban az, hogy nagyjából egyezik a valósággal. A Fidesszel szemben még a mutyikkal együtt sincs tisztességesebb, becsületesebb alternatíva. Lehet szavazni a Fidesz helyett egy ellenzéki pártra, lehet, hogy bizonyos dolgokban egyik-másik jobb is, mint a Fidesz, de a becsület dolgában semmivel sem különbek. Érdekes, hogy ezt nem is próbáltad cáfolni.

Megfigyelo 2013.07.20. 08:38:56

@jog-ász: Az étteremben való dohányzásnak semmi köze ahhoz, hogy a dohányárúsításból feudális jogot (v.ö. 1848 előtti földesúri kocsmáztatási jog) csináltak, amit csak a casa nostra tagjai kaphattak meg...

Sir Galahad 2013.07.20. 08:41:14

@Kerek négyszög: Nem figyeltél. Épp azt írtam, hogy a NEM fanatikus Fidesz-szavazók mit gondolnak. A fanatikusok nagyjából olyanok, mint amit leírtál - persze, nem csak a Fidesz fanatikusai.

Blogger Géza 2013.07.20. 08:43:30

@hamucipő: Ha az ország több mint fele "haver" lesz, akkor jól működik a rendszer. A rezsicsökkentés, a pedagógusbér-emelés, az egészségügyi béremelések, minimálbér-emelések együtt jó eséllyel a társadalom többségét "haverrá tették". Az, hogy 5000 trafikból pár tucat pályázóról nagy "leleplezések" jelentek meg (huh a Palcsó Tominak is lesz, huh az XY orvos felségének is lesz, a nem tudom kinek a testvérének is lesz - na bumm), nem hiszem, hogy sokak ingerküszöbét elérik. (Illetve csak azokét, akik úgyis utálják a Fideszt, és csak önigazolást keresnek.)

Persze, ha véletlenszerűen kiválasztok 5000 embert az utcáról, azok jó része is Fidesz-szimpatizáns lesz, vagy valahogy lehet kötni valakihez. A hazai kisvállalkozóknál pedig értelemszerűen magasabb az arány.

Ezzel együtt Lázár elég bénán kezelte ezt az egész trafikügyet (nem a pályázat után kellett volna megemelni az árrést pl.), de látható, hogy a közvélemény inkább a Fidesz népszerűségének növelésével, mint csökkentésével reagált. Ami engem is meglepett - vélhetően más hatások semlegesítették ezt a bénázást.

Pedró27 2013.07.20. 08:45:30

@Megfigyelo: Ezt gondolom nekem válaszoltad, mert jog-ász nem írt az éttermi dohányzással.

Nyilván semmi köze. Csak felsoroltam néhány olyan intézkedést, ami önmagában is többet számít az érintetteknek, mint a korrupció (ami volt, van, lesz, blablabla, de az igazi mértékét úgysem tudjuk).

CSENDES 2013.07.20. 08:47:34

@Megfigyelo: Az még csak most jön (mármint a kocsmáztatás joga). Kivették az önkormányzatok jegyzőinek a kezéből az alkohol árusítási jogot, s a rendőrkapitányságok kezébe tették. Már megtalálható a rendelet a Belügyminisztérium honlapján. Amelyik vendéglátó egységben verekedés lesz,vagy valami rendbontás, attól azonnal meg lehet vonni.

Mond azért ez valamit a rendszerről. Ez már nem kis mutyi, hanem rendszerszerű maffiaállam.

ati27 2013.07.20. 08:48:37

Gyerkőcök!

Csányi papa tud valamit.. Asszem ő még időben elhagyta a süllyedő hajót... Mondjuk rohadtul nem kell agysebésznek lenni, hogy amit a fijuk eddig műveltek az már rövid távon is visszanyal.. No nálam nagyon korán elszakadt a cérna: Copy paste Palinál.. Már akkor azt mondtam: elmennek ezek a 3.14csába! Pedig ez a lépésük jelentőségében porszem a sivatagban a későbbiekhez képest. No azóta alaposabban utána néztem ennek az ZOrbán fijúnak.. Ez a csákó már minden volt, csak hős szovjet anya nem.. Habár ha Putyin csettint egyett.. Nomeg az a kijelentése, idézem "nekem nem a rnccerrel volt bajom, hanem a személyekkel.." De Géza mingyá jön és jól lekommunistáz... :D Valaki feltételezte hogy ő "Habony" alteregója.. Szerintetek ennyi sütnivalóval amiről évek óta tunúbizonyságot tesz, el lehet jutni Habony szintjére? Én kétlem.. Ne legyenek illúzióitok bármelyik "maffia" odalnál magas polcra kerülni nem elég csak a szimpla seggnyalás.. :D

nu pagagyí 2013.07.20. 08:49:34

@Blogger Géza: Az USÁ-ban egy tényleges monopóliumot, ha túlereje már akadályozza a tisztességes versenyt, szétszednek. Így járt annak idején a Standard Oil, AT&T. Természetesen a tulajdonost nem fosztják meg vagyonától, ő értékesíti az előírt üzletrészeket. A Microsoftot is korlátozták, lett is komoly versenytársa. A tisztességes verseny követelményét egy liberális gazdaságban komolyan veszik, nem hagyják, hogy bemerevedjenek a vagyoni helyzetek. Természetesen ott is tele van ügyeskedőkkel, csalókkal, hatalommal visszaélő emberekkel a társadalom, de ezt mindenki saját szakállára teszi, saját tetteiért mindenki sajátmaga vállalja a felelősséget. Ott bűn az, ha valakiket előnyben részesítenek hatalmi eszközökkel. Lebukás esetén mindenki magára marad és felel a törvény előtt tetteiért.

Az alkoholárusítás betiltása az USÁ-ban úgy történt, hogy senki sem árulhatott alkoholt. Az állam nem adott monopolpiacot csókosainak, hogy excluzív üzletükben luxusprofitért árusítsák azt, amit másoknak betiltottak. A piacot indokolatlanul nem korlátozzák, ha mégis, akkor a szereplőkre nézve egyenlő mértékben.

CSENDES 2013.07.20. 08:50:59

@Pedró27: Ez már nem egyszerűen korrupció. ezt kellene megérteni. Elérkeztünk a végére. Itt nem kell mutyizgatni már, nyíltan hoznak olyan törvényeket, ami a maffiózókat támogatja. Az oroszok már a spájzban vannak, ha érted, mire gondolok.

nu pagagyí 2013.07.20. 08:52:20

@ati27: Orbán csak egy szóvivő. A Simicska-kormány szóvivője.

Szűtté mamá? Szűjjé! 2013.07.20. 08:52:21

@Blogger Géza: Tehát jó, ha az emberek boldogulása nem a tehetségen, hanem a haverságon múlik? Ennyit rólad (ismét).

tryclops 2013.07.20. 08:53:46

@Blogger Géza:"Ezt mintha Marx írta volna személyesen. :) Gyönyörű kommunista propagandaszöveg... már nem franciák szednek sápot a kajajegyek után, vagy hogy nem a TESCO pénztárnál kell megvenni a cigarettát, vagy önkormányzati cég szállítja el a szemetet.

A magyar gazdaságpolitika kimondatlanul is a dél-korai, tajvani sikerreceptre épít jelentős részben."

Jajj, Gézuka. Egy hozzászólásban kommunistázni és örülni az államosításnak... Ehh, nem is mondom tovább.
Figyu, ez nem dél-koreai gazdaságpolitika, az irány jó, de eltévesztetted egy pár száz kilométerrel. Amit látunk pont ugyanannak a gazdaságmérnököskédésnek az enyhébb formája amivel a kínaiak próbálkoztak néhány tíz éve. Amíg éhen nem halt pár millió ember... Az állami/önkormányzati cégek hatásfokát meg csak az élteti aki életében nem ült még MÁVon meg nem kellett postára mennie.
Egyébként meg: pont leszarnám, hogy mennyit sikítanak ki a Kögépnek az közösből, ha tényleg olyan változások történnének amik az országot viszik előre. De a Kedves Vezetőd annyira belebújt a saját kis világába, hogy fingja nincs arról hogy vaójában mit kellene tenni. Hogy a faszba is látná, 23 éve hivatalos politikus, ő csak a "nagy képet" látja, onnan fentről az ilyen pimszlik kis ügyek mint az agyhalott magyar közigazgatás nem látszanak problémának, meg egyébként is mennyivel több adrenalint ad ha beszólunk a zUniónak, hát nem? Dolgozni meg minek? Hát nem azért állít szobrot az utókor, ugye Gézám?

""Ez egy igazi kihívás, nem olyasmi, mint egy bürokrácia újjászervezése. A magamfajta emberek szeretnek valami jelentőset véghezvinni, valami rendkívülit. " O.V. 2013

---Soroljam: OMG - 2010 kampány, söralátétes adóbevallás, megszüntetjük a kis adókat, egyszerűsítjük a közigazgatást, stb.

- Mi lett? Még kb 5 új adónem. Hát bazmeg.

Blogger Géza 2013.07.20. 08:54:30

@maffiabaloldal az új mantra 2014re: Nem hiszem, hogy egy tehetséges ember ne boldogulna. Vannak bizonyos területek, ahol a "haverkodás" jól jön, de ez eddig is így volt, és ezután is így lesz.

Megfigyelo 2013.07.20. 08:55:28

@Tomasz_a_gozmozdony: Sajnos a bakszektor vesztességessége hivatalos adat, annak ellenére is, hogy a bankok mindenért valóban magas díjakat számolnak fel. A magyar kormány egyszerúen egy bankrabló banda, csak nem fegyverrel viszi a pénzt a bankból, hanem különadókkal, és a bank szempontjából elviselhetetlen vesztességeket okozó végtörlesztéssek előírásával. Ezért a bankok aztán nem is hiteleznek, nincs miből, és az országban leálltak a beruházások. A külföldi anyabankok egyelőre pótolták a vesztességeket és feltőkésítették a hazai leányaikat a minimális szintre, de abból még nem lehet hizelezni. A kormány láthatóan arra játszik, hogy ezt is abbahagyják, és akkor a hazai bankok jelképes áron a haverok kezébe kerülnek. Csányi "kiszállása" az OTP-ből azt mutatja, hogy arra számít. hogy jön a magyarországi bankok összeomlása.
A devizahitelek kérdése valóban egy súlyos társadalmi probléma, amit elemi csapásnak lehet tekinteni (senki sem számíthatott 80 éve nem látott világválságra), de a magyar kormány a legrosszabb utat választotta, amikor a bankrendszer tönkretételével akarja "megoldani". (Nekem a banok se kutyám, se macském, de a bankrendszer normális múködése épp olyan fontos, mint a vízvezetéké.)

Szűtté mamá? Szűjjé! 2013.07.20. 08:58:06

@ati27: Két eshetőség van.

Az egyik, hogy most eladta, 3 500-on meg máad újra vesz.

A másik, hogy ő már tudja, mire megy ki a játék a fidesz részéről. Posta... takarékok államosítása...közpénzzel való tőkésítés... közben a bankszféra ilyen - olyan adókkal, végtörlesztéssel való kivéreztetése. Lehet, hogy simics & co. megirigyelte ezt a bizniszt is. Profit van benne, ha a törvényhozó nem lopja el rendszeresen.

Persze ez nyilván csak teória, fantáziám szüleménye. A valóságban nyilván nincs ilyesmiről szó, hiszen milyen dolog lenne ez már.

Blogger Géza 2013.07.20. 08:58:37

@tryclops: Hát ezekben az évtizedekben pont a kínai gazdaságot kritizálni - elég nagy ostobaság. :)

Van söralátétes bevallás.

Rengeteg kisadó megszűnt.

tv2.hu/musoraink/tenyek/90846_mar_juliustol_megszunik_10_kis_ado.html#

A közigazgatásban csökkent a létszám, a megye teljesen eljelentéktelenedett stb.

Soroljam?

birkakhoz 2013.07.20. 08:59:19

@nu pagagyí: Rosszul tudod! Simicska vezeti Orban cegeit! Ez a kommunikaci marmint Simlicskat , Nyergest akarjak lattatni a neppel , valojaban ha valaki ismeri Orbant tudja hogy ot nem lehet iranyitani eg a GNOM SIMI SEM TUDJA barmennyire probaljakezt a kepet lattatni velunk! ORBAN VALOS VAGYONAT AZ UGYNEVEZETT TITKOS UZLETEMBERK CSOPORTJA 2000-3000 milliard koze sorolja ! PELDAUL A HERCEGHALMI ALLAMI GAZDASAG IS AZ OVE , de a Videoton , MTK is es lehetne sorolni napestig milye van a GONOSZNAK!!!!! EGY CSOMO FIDESZ VALKAS HIVO BECSULETES EMBERNEK HISZI A GAZEMBERT EZ VISZONT NAGY GAZ!

Szűtté mamá? Szűjjé! 2013.07.20. 09:00:23

@Blogger Géza: Így van, mindig voltak helyi kiskirályok, Hagyók és társaik. De eddig nem vették el intézményesítve és központosítva országos szinten mások bizniszét, a haverok javára. Ez új. Még a patásördög mszp sem tett ilyet. Erre a fidesz, a nép pártja, a hit védelmezője meg...

tryclops 2013.07.20. 09:06:37

@Blogger Géza: Igen bazmeg, mert a kínaiak már rájöttek hogy mekkora faszok voltak anno. Csak a kicsi Kim erőlteti már ezt az irányt.
TE!

Megfigyelo 2013.07.20. 09:09:53

@CSENDES: Köszi, ebből még kimaradtam. Én csak a trafikmonopólium analógiájaként említettem a földesúri kocsmamonopólium hajdani intézményét...

Össze lehet foglalni a helyzetet úgy,hogy Orbán egy új feudális rendszert épít ki. Félek, hogy ezt a gyerekeinknek (az én esetemben inkább unokáknak) kell majd forradalommal megdönteni, ami aligha lesz olyan sima ügy, mint az 1989-es rendszerváltás volt. Ha lesz egy kis történelmi humoruk, akkor majd kölcsönkérik a franciáktól az 1793-ban használt eredeti berendezést...

Pedró27 2013.07.20. 09:10:35

@CSENDES: Amit írtál tipikus példája a "korrupciós vitának". Az egyik azt mondja, hogy "Közgép", mire a másik visszavág, hogy "nokiásdoboz".

Megfigyelo 2013.07.20. 09:12:39

@Tomasz_a_gozmozdony: Mi a fasznak kell minden lakásba vízcsap?

nu pagagyí 2013.07.20. 09:14:54

@Blogger Géza: Kádár is rendkívül népszerű volt, de ez az országnak mégsem tett jót. Egy teljesítményre képtelen ország lett az örökségünk. Teljesítményre csak igazi verseny kényszeríti a résztvevőket, egyébként mindenki csak ellötyög a semmiben szánalmas zsebpénzért, tehetségét nem mutathatja meg, csak az irígység marad a szabad világ szabad embereivel szemben, akik vihetik bármire.

A korábbi ciklusok sem teremtették meg a tisztességes verseny körülményeit, a mostani kurzus pedig nem is akarja. A Kádár-rendszerrel ellentétben viszont, nem kell lötyögni a semmiben, aki tehetséges odébbáll ebből az országból, egy újabb exodus van kibontakozóban. Magyarországon az idősek, a gyávák és a tehetségtelenek maradnak, összezárva néhány oligarchával.

CSENDES 2013.07.20. 09:16:08

@Megfigyelo: @Pedró27:

Csodálkozom, hogy senki nem kapta fel a fejét. Mert ez csak egy rövidke hír volt még. Még nem indult meg a piac leosztása. A rendelet július 1-én lépett hatályba, a kivitelezésre szóló tervezetet július 15-ig lehetett véleményezni.

Majd azután lesznek rendbontások (azt mindig könnyű kivitelezni), azután megvonják a vendéglátós italforgalmazási jogát, az szépen tönkremegy. és újraosztják a szórakozóhelyek piacát rendőrségi segédlettel.

Megfigyelo 2013.07.20. 09:22:01

@Pedró27: "A fidesz szavazók közül sokan jól jártak az új szja-rendszerrel"- Igen, és nyilván ezért támoatják a legerkölcstelenebb rablást, amit Rákosi óta Magyarországon csináltak. Ez az igazán komoly látlelet az Orbán mögött álló "keresztény űri középosztály" erkölcsiségéről. Persze az evangéliumokban négy helyen is le van írva ennek lényege: "akinek van, annak adatik, s akinek nincs, mi kevese van, az is elvétetik". És, mint a hódmezővásásrhelyi klaszikus mondta: "Kinek mennyije van, annyit is ér".

nu pagagyí 2013.07.20. 09:23:48

@birkakhoz: Szívesen olvasnék erről egy bátor tényfeltáró cikket. Bár kétlem, hogy strómanország megfélemlített ujságírói közül bárki merné az életét kockáztatni, hogy értelmet adjon saját hivatásának.

Megfigyelo 2013.07.20. 09:24:57

@Pedró27: csak azóta kiderült, hogy a "nokiásdobozos" sztori közönséges rágalom volt...

ekat 2013.07.20. 09:26:21

@Megfigyelo: Magamat is beleértve se családtagom, se barátom nincsen olyan, aki ne járt volna jól az új SZJA-rendszerrel, és egyikünk sem volt Fideszes, nem Fideszes, és nem is lesz Fideszes.
Ne magatokból induljatok ki.

Megfigyelo 2013.07.20. 09:33:05

@Blogger Géza: Ja. de ez egy 2010-es cikk. Nem kellene komolytalankodni. Azóta nem kevesebb, mint 30-féle új adó jelent meg. A megye már rég eljelentéktelenedett, de most visszahozták a járásokat, van vagy 170 járási hivatal, csupa hű fideszes vezetőséggel, sok-sok pénzzel. Azokat is mi tartjuk el, de a Viktornak szolgálnak...

Megfigyelo 2013.07.20. 09:36:35

@ekat: Ugyanez vonatkozik énrám is. De azért mégis az adórendszer legfontosabb feladata, hogy a vezérhez hű középosztályt kiépítse/fenntartsa.

timargabor · http://kard.blog.hu 2013.07.20. 09:38:08

@Sir Galahad: mi a gond becsületesség szempontjából az LMP-vel vagy a kétfarkú kutyákkal? Vagy erre az az érv, hogy "nem kormányképesek"?

Meg hát lehet nem szavazni is, ha azt hiszed, hogy mindegyik benne van a mutyiban.

ob.szerver 2013.07.20. 09:38:18

@Blogger Géza:

"Ezt mintha Marx írta volna személyesen."

Megtisztelsz ezzel Géza, persze nem vakít el a dícséret, és eszemben sincs szerény képességeimet egy napon említeni Marxával.

Az a baj, hogy azt még Marx sem tudta volna elképzelni, hogy egy kollégiumi brancs rárontson a nemzetére, kirabolja, megfossza jogaitól, szabadságától, lehetőségeitől, jövőjétől, európaiságától, alkotóképes humán erőforrásainak a javától, saját önző és aljas érdekeinek érdekében.

Pedig ő aztán nem volt képzelőerő hiányában.

CSENDES 2013.07.20. 09:45:15

@Megfigyelo: Tényleg te sem ismersz olyan embert, aki ne járt volna rosszabbul? Akkor menj le vidékre, a gyárakban csupa ilyen emberekkel találkoznál.

Mi 25 fős céget viszünk, ott 18 embernek kellett emelnem a bérén kb 10000 Ft-ot bruttóban.

Vigyázz autókihajtás! (törölt) 2013.07.20. 09:46:26

@Megfigyelo: "csak azóta kiderült, hogy a "nokiásdobozos" sztori közönséges rágalom volt..."
Ennél nem is kell szebb példa a kettős mércére :) A nokiás doboz ügyben vagy akár Bajnai ügyében fel vagyunk háborodva, hogy anélkül vádolják őket, hogy lenne jogerős bírósági ítélet. De a közgépezés meg a Simicskázás az mehet, ott elég bizonyíték, hogy pár huszadrangú liberális blog 0-24-ben tukmálja az emberekre, hogy ezek maffia módszerekkel dolgoznak. Azt megírják, ha a Közgép nyer, de azt sose, ha nem a Közgép. A priomitav emberek 70-es IQ-val talán még beveszik, hogy mindent csak a közgép csinál, na de felette... :) Ilyenkor nem kell megvárni, hogy a bíróság kimondja, elég pár konkrétumokat nem tartalmazó hangulatkeltő poszt.

Jaj ki nem hagyjam! Ha valaki a Hajdú bétet előszedi, az csak azért lehet, mert fosik Bajnaitól, de aki Simicskázik az bezzeg mind-mind talpig becsületes és a politikában amúgy nem is érdekelt ember, akit egyszerűen csak bánt ez a dolog. Kicsit hasonló ez a tüntetésekhez. Ugye volt az, hogy tüntetni csak az emberek legalja tüntet (kulturált ember nem viszi az utcára a politikát). Utána kiderült, hogy tüntetni tulajdonképpen alapvető jog, ha nem lehet, akkor az a demokrácia megcsúfolása. Aztán megint később kiderült, hogy a baloldali tüntetések, na azok aztán a valamik, ott az emberek mind mind jogos felháborodásuknak adnak hangot, mindenféle egyéb érdek nélkül. Na de bezzeg a jobboldali tüntetések! Az ott jelen lévők azok vagy fizetett tüntetők, vagy ostobák, vagy ki tudja mik, de az biztos, hogy nem azért vannak, ott, mert az a véleményük.

Szánalmasok vagytok...

egysmás 2013.07.20. 09:46:42

@Sir Galahad: Miért kéne cáfolni nyilvánvalóan hazug, hibás állításokat?

A maszop érában pl. működött az ügyészség, lásd cuslág, hagyó ügyet, el lehetett ítélni a bűnösöket, lehetett vizsgálódni.

Most még csak vizsgálni sem lehet az ügyeket, lásd szexárdi mutyi.

Sir Galahad 2013.07.20. 09:47:17

@timargabor: Többek között valóban az, hogy nem kormányképesek, így igazából nem jelentenek alternatívát. És igen, igazad van: lehet nem szavazni is. Többek között ez a magyarázat arra a jelenségre, hogy miközben a Fidesz rengeteg szavazót vesztett, az ellenzék támogatottsága érdemben nem nőtt, s rengeteg a bizonytalan választó.

Sir Galahad 2013.07.20. 09:48:16

@egysmás: Bocsánat, de az, hogy működött ügyészség, nem bizonyíték arra, hogy az MSZP idejében nem voltak mutyik. Már nem emlékszel?

CSENDES 2013.07.20. 09:49:20

@Vigyázz autókihajtás!: Azt is megírják, ha nem a Közgép,hanem a (Fúj!) STRABAG és a KÖZGÉP együtt nyeri a tendert.

egysmás 2013.07.20. 09:49:48

@Sir Galahad: Nem, de arra igen, hogy maga a _szervezet_ és a _hatalom_ hogyan viszonyul ezekhez a dolgokhoz.

Vigyázz autókihajtás! (törölt) 2013.07.20. 09:51:54

Egyébként jó ez a kép a posztban!
A dialógot láthatóan tüntetők viszik, a dialóg tartalmából ítélve baloldali tüntetők. Ha a Quit gombra kattintunk, akkor az nagy valószínűséggel azt a programot állítja le, amely a dialógot megjelenítette.

Szóval nem is olyan hülyeség a Quit-re kattintani... :D

nu pagagyí 2013.07.20. 09:56:33

@Megfigyelo: A Fidesz szimpatizánsok pontos listája kellett ahhoz, hogy megszállják az államot. Ezt gyorsan elvégezték, kirúgtak mindenkit aki nem volt a listán, 98%-os adóval sújtva végkielégítését és hűbéresekkel töltötték fel a közigazgatást, az állami intézményeket. Pártállam alakult ki. A polgár, ha jogait érvényesíteni szeretné akkor az egyik fideszes hivataltól csak egy másikig jut.

Az így megszállt államot használják fel arra, hogy a nemzeti vagyont valós kontroll nélkül osztogassák. Ellehetetlenítsék a piaci versenyt, nehogy tőlük független gazdasági erők létezhessenek. Piaci rémtetteik egyébként, a szlogenek ellenére nem a multik és külföldiek ellen folyik, hanem magyar vállalkozók, magyar tulajdon ellen. A "koncessziókkal" magyar cégek piacait lopták el (játékautomata, dohány-kiskereskedelem, gyógyszer, fémhulladék, plázastopp), a közbeszerzések a nyílt hatalmi visszaélés terepei. Ez a ciklus a társadalom kifosztásáról szól, a lopott vagyonból egy élősködő uralkodó osztály kialakítása a cél.

Az átalakítás eredményeként a hatalom bástyái a közpénzből eltartott állami alkalmazottak lesznek előjogokkal, a gazdaságot oligarchák urallják, a körön kívül esők meg éhbérért, jogfosztva gürizhetnek előbbiek jólétéért. A határokat persze előbb-utóbb le kell zárni, különben elillannak az áldozatok. A projekt már folyamatban van, az EU a schengeni határokkal egyetemben már az ördög műveként van interpretálva.

Szűtté mamá? Szűjjé! 2013.07.20. 09:57:58

@Vigyázz autókihajtás!: Új nicket csináltál undorító naracsféreg?

butus, a Magyar Köztársaság állampolgára 2013.07.20. 09:59:11

@Blogger Géza: A népakarat az lenne, hogy mindenhol lehessen venni dohányt, ahogy eddig!

FILTOL · http://hulyekkimeljenek.blog.hu/ 2013.07.20. 10:00:25

a tarikizé az ocsmonda
de földmutyi nem nagyon van---vagy egyszerűen fogalad sincs hogy volt 89 óta ez az egész.
pályázatok vannak most.
előtte voltak? nem. nem volt semmi. nem volt nfa törvény...meg vhr-ek a hasznosításra. helyette volt hubertus bt pl.

butus, a Magyar Köztársaság állampolgára 2013.07.20. 10:02:43

@Vigyázz autókihajtás!: Balozol? Holott Te a legbaloldalibb pártot, a Fideszt próbálod védeni. Akkor, hogy is van ez most?

Vigyázz autókihajtás! (törölt) 2013.07.20. 10:03:16

@CSENDES: Ha a liberálisok mantráit hallgatom, akkor azt hiszem, hogy a közgép teljesen kisajátította a vasútépítéseket. Arról mikor lesz poszt, hogy a Kelenföld-Tárnok szakaszt cseh konzorcium, az esztergomi vonalat meg német konzorcium építi? Erről valahogy csend van, csak akkor indul el az ajvékólás, ha a Közgép nyer, és rögtön le is vonják a következtetést, hogy mindent ők nyernek.

FILTOL · http://hulyekkimeljenek.blog.hu/ 2013.07.20. 10:03:47

@nu pagagyí: nagyon jó látod z 1948-1989ig tartó ás az 1994-1998 és 2002-2010 közötti időszak működését.
kis számolás után LÁTHATÓ hogy kissé nevetséges ennyi évtized bolsevik-kommunista-szocialista-utódpári-libsi uralom UTÁN arról beszélni, hogy 3 év alatt mindent elvett a fidesz és mindent megszállt...
bár úgy lenne, de korántsem történt még meg a bolsevik söpredék kiszorítása.

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2013.07.20. 10:05:14

Jelenleg Magyarország élet-halál harcot folytat az elmúlt nyolc évben kormányzó maffiabaloldal által felbérelt külföldi liberálbolsevik pénzügyi körökkel, melyek gazdasági diktátumot szeretnének Hazánkra kényszeríteni, hogy a dolgozó magyar emberek verejtékétől tudjanak nagyobb luxusprofitot bezsebelni országunkban. A nemzeti ügyek kormánya mindent megtesz, hogy megőrizze az ország függetlenségét és visszaszorítsa a brüsszeli karvalytőke agresszióját.
Nem fogjuk engedni, hogy a magyar embereken nyerészkedő monopolhelyzetben levő közműtulajdonos nagytőkések a családok verejtéke árán tovább gyarapodjanak, éppen ezért idén további öt lépésben újabb 130%-al csökkentjük a rezsiköltségeket.
Ott vagyunk a barikádokon, meg fogjuk nyerni a harcot.

Hajrá Magyarország! Hajrá Magyarok!

Vigyázz autókihajtás! (törölt) 2013.07.20. 10:06:55

@butus, a Magyar Köztársaság állampolgára:
"Új nicket csináltál undorító naracsféreg?"

Hülyeség... Ha fideszes agitpropos lennék, akkor sokkal jobban megérne megfizetni féltucat liberális kommentelőt, akik a szokott stílusban (0 konkrétum, de legalább mindent be tud bizonyítani, még annak az ellenkezőjét is, amit 5 perccel korábban körömszakadtáig védett) írnak a kormány ellen. Ez ugyanis nagyságrendileg több szavazatot hoz, mint a rezsicsökkentés, bankadó, és IMF kirúgás együttvéve :D

ob.szerver 2013.07.20. 10:16:18

Két friss cikk a poszthoz:

hvg.hu/hvgfriss/2013.29/201329_simicskaek_agrarterjeszkedese_megis_mozog_a

hvg.hu/gazdasag/20130719_Trojai_falo_a_Takarekbankban

Csak egyetlen kibaszott nap ne lenne - beleértve ünnepnapokat is - hogy ne kerülnének nyilvánosságra újabb milliárdos lenyúlások. Rendületlenül folyik az ország szétrablása az Orbán, Simicska, Nyerges triumvirátus által.

És akkor most lehet kezdeni a nokiásdobozozást.

nu pagagyí 2013.07.20. 10:16:37

@FILTOL: A söpredék ugyanaz, csak cimke változik. Kis ország ez, hogy két söpredéke legyen.
A liberalizmus, mely mindkét tábor szitokszava, itt sosem érvényesült. Nincs bázisa, ahhoz egzisztenciálisan független, szabadságukra kényes polgárok kellenének. Mivel ilyen kevés van, a táborok átjárhatók, egy alattvalónak mindegy melyik segget nyalja.

Bereznay A. 2013.07.20. 10:18:38

@timargabor:

Vagy akkor, ha az ember látja, hogy a BÁRKIRE leadott szavazat magát a mutyi rendszert legitimálja.

T.i. a szavazása által elfogadja, hogy a rendszer demokratikus. Hogy miért olyan nehéz ezt átadnom!?

Blogger Géza 2013.07.20. 10:19:52

@ob.szerver: Hát ezt a minden konkrétumot nélkülöző kirohanást pedig még személyesen Vlagyimir Iljics is megirigyelhette volna! :)

Blogger Géza 2013.07.20. 10:20:50

@Megfigyelo: Csakhogy ezzel párhuzamosan a helyi szint karcsúsodott, pont ez a megtakarítás lényege.

nu pagagyí 2013.07.20. 10:21:05

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn: Ez már a negatív rezsi, ami régóta vágya a magyar embereknek. Ezért már érdemes küzdeni. Le a gázárral, pusztuljon az olajár!

Baszkikám 2013.07.20. 10:21:48

@Blogger Géza:

Kedves Géza!

Vettem a fáradtságot, és végigolvastam az összes hozzászólást ehhez a poszthoz, beleértve a tieidet is.
Az jutott eszembe, mi történt volna akkor, ha a hazudós gyurcsányi ferike annak idején csak a töredékét próbálta volna megcsinálni annak, amit a zorbán viktátorod végrehajtott itt az utóbbi 3 évben.
Úgy visítottatok volna, mint a malac amibe éppen a kést akarják beledöfni.
Lett volna itt jogállamiság lábbaltiprása, demokrácia leépítése, rendszerszintre emelt korrupció stb...
Sírva szaladtatok volna a (most éppen gyarmatosítónak kikiáltott) EU mindenféle fórumához, hogy azonnal állítsák le ami itt
folyik. Akkor persze az nem a belügyekbe való beavatkozás lett volna.

Most bezzeg, hogy vikike gyurmázza ezt a szart, érdekes módon mindenféle okos magyarázatot találtok arra, hogy miért is jó ez nekünk.
Még az égbekiáltó korrupciót is inkább megmagyarázzátok magatoknak (igen magatoknak magyarázzátok, mert normális ember úgyis csak az állami szintre emelt korrupciót fogja látni), minthogy kimondjátok: ez már tényleg sok.

Tudom, hogy fáj szembesülni azzal, hogy a szentnek gondolt kedves vezető is ugyanolyan alkalmatlan az ország irányítására, mint az eddigi összes próbálkozó, de normális ember be tudja látni, hogy hibázott.
No ez az, amit a viktorhívő fidesznyikek nem tudnak megtenni.

Az rettentő gyenge érv, hogy azelmútnyócévben a szociballibsibibsi söpredék sem volt jobb, mert lám akkor is ez meg az, ennyit meg annyit nyúlt le a közpénzből.
Aki ezt mondja, az csak annyit mond, hogy ha az ellenfél lop az nem oké, ha viktor és csapata lop, az oké.
Az miért oké?
2010-ben nem arra kapott 2/3-dot a fidesz, hogy ugyanúgy lopjon ahogy elődei tették, hanem bizonyítani, hogy ők tényleg jól vezetik a kurvaországot.
Beletört a bicska.

butus, a Magyar Köztársaság állampolgára 2013.07.20. 10:25:03

@Vigyázz autókihajtás!: "Balozol? Holott Te a legbaloldalibb pártot, a Fideszt próbálod védeni. Akkor, hogy is van ez most? "
Nem értem, hogy erre hogy stimmel a nekem írt szöveged?

Blogger Géza 2013.07.20. 10:25:35

@maffiabaloldal az új mantra 2014re: Dehogynem vették el, a külföldi cégek szerettek meg szinte mindent, olyan szektorokban is külföldi túlsúly alakult ki, amely más országokban nemzeti tulajdonban van. Te el tudnád képzelni, hogy magyar kézbe kerüljön a teljes francia élelmiszerutalvány-piac, vagy többségi magyar kézbe a német energiapiac vagy bankrendszer?

Blogger Géza 2013.07.20. 10:27:20

@Baszkikám: Csak éppen itt semmit nem loptak el. Csak ti buta módon lopásnak nevezitek a patrióta gazdaságpolitikát.

nu pagagyí 2013.07.20. 10:28:06

@Blogger Géza: Mutasd már ki légyszíves a megtakarítást, mert én csak a jogokkal való takarékoskodást (a helyi közösségek jogfosztása) látom.

Nem látom, hogy a Fidesz-kormány csökkentette volna az állami költségvetést. Nagyobb, mint Bajnaiék idejében volt. Az állam tehát többet költ, így az össze-vissza átszervezések nem jelentettek takarékoskodást. Ráadásul, mivel a közszolgáltatásokból, kultúrából rohamléptekkel vonják ki a pénzt, kijelenthetjük, hogy a kivont összeget a bürokráciára költik.

$pi$ 2013.07.20. 10:31:48

@ob.szerver: "A politikai pártok ismérvei a közjó szolgálatának szándéka"

Te egyszerűen hülye vagy.

Blogger Géza 2013.07.20. 10:32:09

@nu pagagyí: Nem az "állami költségvetés" csökkent, hanem a állami szféra létszáma. Önmagában a költségvetés főösszege semmit nem jelent, hiszen ha pl átteszem az állami iskolák finanszírozását a helyi szintről központi szintre, azzal technikailag megnövelem az állami kiadások főösszegét - valójában persze nem.

Nero Bianco 2013.07.20. 10:39:20

@Blogger Géza:
Nem, buta módon te hívod patrióta gazdaságpolitikának a sima lopást.

Bereznay A. 2013.07.20. 10:45:53

@$pi$:

Miért, így van, csak nem nálunk.

Bereznay A. 2013.07.20. 10:50:32

@butus, a Magyar Köztársaság állampolgára:

Úgy, hogy kölcsönösen beleestetek az egyik oldal–másik oldal csapdába. Mint annyian de annyian mások.

Lehet, hogy egész jól megértenétek egymást, ha sikerülne kikapcsolni a címkéket és csak arról lenne szó, milyen ügyet, hogy a leghelyesebb intézni.

2013.07.20. 10:52:00

egy tájékozott ember valószínűleg nem lesz fidesz szavazó

a többi ember pedig nem igazán tájékozott

de persze vannak jó páran akik tájékozottak de nem fogják fel mit jelent az amikor egy párt hetente több 100 millióval meglopja az embereket

sárkányfő 2013.07.20. 10:53:43

@Sir Galahad:
"A Fidesszel szemben még a mutyikkal együtt sincs tisztességesebb, becsületesebb alternatíva."

Ember, te megőrültél. Nem kicsit. A Fidesz és a becsület egy mondatban? Nem szégyelled magad? A fidesz nem egy párt, hanem egy maffia. Nap mint lopják, rabolják a népet, az ország erőforrásait, és ezzel párhuzamosan tesznek tönkre és fosztanak ki minden magyart aki nem fideszes és épp megtetszik nekik a vagyona, üzlete, jószága.

Pont ez a különbség az eddigi 20 év kormányi és e között. Az eddigiek "csak" korruptak voltak, voltak ügyeik. Ez viszont maga a maffia, nem más érdekcsoportok fizetik le, ő viselkedik maffiaként és teszi rá mindenre a kezét. Eddig mutyik voltak, ennél maga a mutyi a rendszer, a rendező elv.

Még hogy tisztességesebb, meg becsületesebb? Ember te nem vagy normális. Te valami olyan mértékben hülyíted magadat, ami már orvosi eset. Hiába is áltatod magad, nincs különbség közted, és a szegény csuhajjás néni között, te pontosan ugyanolyan vagy mint ő, csak ismered a számítógépet és tudsz kommentálni a neten.

Becsület bazmeg... és nem szakad rád a mennyezet...

sárkányfő 2013.07.20. 10:57:48

@Blogger Géza:
Ne tetesd magad még hülyébbnek Géza, tök mindegy hol a trafik, ha egyszer feketén szerzik be a cigit, ráadásul a fiatalok a suliból kilépve ne lássák a trafikot, ez is része kellene hogy legyen a koncepciónak, ha egy percig is komolyan gondolták volna a kamu dumájukat, aminek takarásában megszervezték az országos méretű lenyúlást és fosztogatást. ha már itt tartunk, kórház és főleg tüdőgondozó mellett sem lenne szabad hogy nyíljon trafik, de persze ezzel sem törődtek, még a látszatra sem adnak a maffiádnál.

És mivel szokásodhoz híven a kommentem 90%-át levegőnek nézted (a maradékot meg dikrekt félreértetted), íme ismét:

"A fiatal beszerezheti felnőttől is, ahogy a hír tévés faszfej tette, meg beszerezheti eleve a feketepiacról is, tehát nagy nullát sikerült bizonyítanod.

ha tényleg érdekelné őket a fiatalok, akkor már tele lenne az ország dohányzásellenes kampányokkal, be lenne vezetve a kötelező felvilágosító óra a suliban, tiltották volna, hogy óvodák-iskolák közelében nyílhasson trafik, és a többi, de semmi ilyen nincs.
Képmutató hamis kamu duma a fiatalok védelme mögé bújtatni a rablásotokat, te szégyentelen hazug."

Baszkikám 2013.07.20. 10:59:16

@Blogger Géza:
Lásd az előző hsz.-emben ezt a részt:
"Még az égbekiáltó korrupciót is inkább megmagyarázzátok magatoknak (igen magatoknak magyarázzátok, mert normális ember úgyis csak az állami szintre emelt korrupciót fogja látni), minthogy kimondjátok: ez már tényleg sok."

Patrióta gazdaságpolitika? Ez?
Ha tényleg őszintén hiszel az ilyen ökörségekben, amit a pártközpontból sulykolnak az arra fogékonyak agyába, akkor veled teljesen kár vitatkozni.
A hívő az hisz, és rendíthetetlen a hitében. Velük nem lehet mit kezdeni, őket csak az (vagy még az sem) ingathatná meg, ha zorbán kedves vezető a szemük láttára venne át simicska lajostól egy nokiás dobozban sokmillió forintot, miközben hangosan megköszönné lajoska a vezírnek, hogy a KÖZGÉP kapja az összes zsíros közbeszerzést.
Ha pedig nem vagy hívő, hanem gondolkodó ember, akkor saját magaddal is meg kell hasonulnod, amikor ilyeneket leírsz, és csak azért teszed, hogy ne kelljen bevallanod: tévedtél mikor rájuk szavaztál.

Ha egyik sem, akkor tudatosan próbálod megtéveszteni, megtéríteni az embereket a hivatalos fidesznyik szemfényvesztő dumával.

sárkányfő 2013.07.20. 10:59:48

@Blogger Géza: Hazudsz, ugyanis ez a táblázat a minimálbérről szól, és nem a családokról, ráadásul nincs mindenkinek családja, továbbá minimálbér mellett lószart sem érnek a kedvezmények, azok is a gazdagabbaknak kedveznek.

sárkányfő 2013.07.20. 11:00:40

@Blogger Géza: A saját maffiózóinak adta el, pont erről szól a poszt és a kommentek többsége is.

sárkányfő 2013.07.20. 11:07:35

@Sir Galahad: Galahad, mutyik mindig voltak, de most először áll az ügyészség, az állam legfőbb igazságügyi szerve nyíltan a maffia oldalára. Ezzel hivatalosan is maffiaországgá züllesztették le az hazánkat, a te teljes és ostoba támogatásoddal.

Nagyin durva lejtőn vagy galahad, itt már rég nem pártpolitikai ügyekről van szó, itt arról van szó, durván, élesen, látványosan ellentétbe kerül a magyar érdek és a fidesz érdek, ellentétbe kerül a fidesz érdek és a becsület. és te a magyar érdekkel szemben a fidesz oldalár állsz, a becstelenség oldalára állsz, és még az is aktívan támogatod, hogy a maffia egy balkáni, sőt lassan középázsiai maffiállammá pusztítja vissza hazánkat. Az, hogy az ügyészség megtagadja bizonyítottan bűncselekmény trafikügyben a nyomozást, az ennek a folyamatnak a cáfolhatatlan bizonyítéka.

Úgy látszik nincs az a fideszes gaztett, amit te ne tudnál kidumálni. Ez a te szegénységi bizonyítványod.

sárkányfő 2013.07.20. 11:09:30

@Blogger Géza: Totális hazugság amit nyomatsz.

butus, a Magyar Köztársaság állampolgára 2013.07.20. 11:13:56

@Bereznay A.: Már elnézést, de én egyik oldalt sem kedvelem, így csapdában sem lehetek.Nem tudom, hogy Te vagy-e személyesen, vagy csak névrokon, de nekem ez az imakönyvem:
www.kibulizottorszag.net/tartalom.html

Sir Galahad 2013.07.20. 11:16:20

@sárkányfő: Te valamit erősen félreértettél - hogy udvariasan fogalmazzak. Nem álltam a Fidesz oldalára, nem pártolom a mutyikat, egyáltalán nem örülök nekik. Mindössze annyit mondtam, hogy a jelenlegi ellenzék kormányképes erői sem becsületesek, és tisztesség dolgában nem jelentenek alternatívát a Fidesszel szemben. Ha jelentenének, most valamelyik ellenzéki párt vezetné meggyőző fölénnyel a közvélemény-kutatásokat. Ha tetszik, ha nem, nincs egy kormányképes, tisztességes ellenzéki erő, amelyik szembeállítható volna a Fidesszel, és így képes volna leváltani.

Pedró27 2013.07.20. 11:23:30

@Megfigyelo: Lehet egy korrupciós hír rágalom? Ismered a mondást: nem zörög a haraszt...

Apropó: van bírósági ítélet arról, hogy most "trafikmutyi" történt? Na ugye!

Korrupcióról vitatkozni értelmetlen, mert mindenki kicsemegézi belőle, amit elhisz.

Pedró27 2013.07.20. 11:25:05

@Megfigyelo: "Igen, és nyilván ezért támoatják a legerkölcstelenebb rablást, amit Rákosi óta Magyarországon csináltak."

Szerinted mi a legerkölcstelenebb rablás, amit Rákosi óta Magyarországon csináltak?

mazolika 2013.07.20. 11:27:08

@Blogger Géza: A hazai vállalkozások alapvetően kontraszelektáltak. A jelenlegi adórendszer nem engedi, hogy tisztességes lehess.

Erre nem lehet építeni, nem jók az alapok.

vajdasagi 2013.07.20. 11:28:14

@@$pi$: vajdasagi: Már miért lenne hülye. Nem azt mondta, hogy a magyar politikai pértok ismérve a közjó szolgálatának szándéka, hanem úgy általában - elméletben.

Az, hogy nálunk ez nagyon nincs így, nos éppen ez a problémánk egyik gyökere.

Bereznay A. 2013.07.20. 11:31:36

@butus, a Magyar Köztársaság állampolgára:

Tudom, hogy egy nézőponton vagyunk. Láttam, volt, hogy szorgalmasan terjesztetted, kösz is érte.

A csapdába szörnyű könnyű esni, mindenkivel megtörténhet. Nem egyszer találtam magam is olyan helyzetben, hogy már-már belekényszerültem, illetve besoroltak volna. Szóval nem valami vádként mondtam, inkább, ha nem hat nagyképűségnek, tanács félének, egyben mindenki másnak is szánva, hogy a legjobb csak konkrétumokról beszélni, elkerülve az embernek akér a saját, akár a vitapartnerének a címke jellegű besorolását. Az maga a csapada. Remélem nem hatott rosszul. Nehéz ilyen pár szavasban úgy fogalmazni, hogy pont úgy menjen át, ahogyan az ember szánja.

butus, a Magyar Köztársaság állampolgára 2013.07.20. 11:38:22

@Bereznay A.: S ezentúl is terjesztem. Ahová "rímel", oda berakom. Szerintem még sokáig és sokaknak szüksége lesz az olvasására, annak érdekében, hogy megpróbáljanak gondolkodni, s a saját gondolatuk alapján cselekedni.

sárkányfő 2013.07.20. 11:51:05

@Sir Galahad: Nem, nem ezt mondtad, hanem ezt: "A Fidesszel szemben még a mutyikkal együtt sincs tisztességesebb, becsületesebb alternatíva."
Hagyd a süket dumát Galahad, mindketten értünk magyarul, tudjuk mit jelent ez, és nem azt amit most utólag akarsz belemagyarázni, hogy "Mindössze annyit mondtam, hogy a jelenlegi ellenzék kormányképes erői sem becsületesek, és tisztesség dolgában nem jelentenek alternatívát a Fidesszel szemben".
A két állítás között nagy különbség van.

Na de spongyát rá, ha már részleges visszavonulót akarsz fújni, akkor nem vágom többször a képedbe azt a döbbenetes állítást, amit elsőre leírtál, neked is jogod van az önkorrekcióra, sőt ezt tulajdonképpen üdvözlöm.

Ami viszont nagyon tetszik, hogy vered át önmagad is. Én és a legtöbb kommentelő a saját álláspontját vállalja fel, te viszont hirtelen a népek percepciójáról meg népszerűségről kezdesz beszélni amikor a fideszmaffia morális megítélésről van szó, egy laza csúsztatással kitérve a lényeg elől, és nagyon vigyázol, hogy ne tegyél egyes szám első személyben kijelentéseket, ha úgy tetszik menekülsz ettől.
Vagy csak van még van annyi eszed, hogy nem teszel totálisan védhetetlen kijelentéséket, vagy egyszerűen nem akarsz, mert gyáva szembenézni azzal mit művel az kedvenc pártod, és kitérsz még magadban is a maffia morális megítélése elől.

Bereznay A. 2013.07.20. 12:00:48

@Blogger Géza:

Azért nézz körül, csak itt hány fidesz szavazó ért egyet „velük”. Nincs értelme – t.i pont hazafias megközelítésben nincs – besolorolni valami ellenség ízűnek a fél országot és ezzel próbálni hitelteleníteni, érdemi megfontolás helyett, azt amit mondanak. A szomorú valóság az, hogy az ilyen vitatechnika kifejezetten nemzetellenes. Akkor is, ha hatszor akkora zászlót lenget közben, mint a Lomnici-csúcs.

dr kíváncsivagyok 2013.07.20. 12:09:48

@Pedró27:
"Ha nem lenne korrupció, az ellenzék akkor is azt mondaná, hogy van, tehát nem tudjuk, tényleg van-e. "

Van -e ? Nyisd már ki a szemed bazmeg...
A szocik talicskáztak , a Fidesz kamionnal viszi a lóvédat ...

Baszkikám 2013.07.20. 12:12:49

Késsz!

Blogger Gézát meggyőztük, elfogytak az érvei.

Egy fidesznyikkel kevesebb. :)

szuperkrumpli 2013.07.20. 12:14:51

Az ország nem képes átlépni az mszp-fidesz tandemen. Jövőre nyer a fidesz és akkor biztos lesz 16 kidobott évünk az ablakon 2002-től 2018-ig. Az ország fejlesztése nem fontos, csak a hatalom megtartása ami lehetővé teszi, hogy továbbra is kiszolgálják a haveri kört!

lobster thermidor 2013.07.20. 12:51:42

Úgy látom, hogy sokan még mindig nem értik igazán, hogy mi a gond ezzel a trafikos piacfelosztással. Annak ellenére, hogy nem dohányzom, vagy talán pont azért eléggé sötét színben látom ezt az intézkedést.

Az egy dolog, hogy tízezrek bukták a trafikjukat, ezzel együtt a munkahelyüket, a kisboltosok pedig majd csak most fogják megtapasztalni, hogy mekkora forgalomkiesést generál a cigaretta árusítási jogának elvétele. Másik dolog, hogy kötelező módon minden dohányost beterelnek a "nemzeti trafik"-nak nevezett pártirodába, hogy ott vegye meg a napi betevő nikotin adagját. Persze az is meglehetősen furcsán veszi ki magát A 21. században, hogy egy átutazó nem vehet egy doboz cigarettát az Mx számú autópálya benzinkút shopjában.

De a legnagyobb baj ott van, hogy ezzel a mozdulattal megszüntették a szabad vállalkozás lehetőségét a következő 20 évre. Mostantól fogva nem érdemes, de lehetetlen is kisboltban, vagy hasonló üzletben gondolkodni, mert 5400 embernek odaajándékoztak egy egész üzletágat. Megszüntették azt az élethelyzetet, amikor valaki gondolt egyet, és a megtakarított pénzéből nyitott egy trafik - ajándékboltot, vagy egy olyan vegyesboltot, aminek a húzócikke a cigaretta.
Ne tévedjen senki, ez csak a főpróba volt!
Ahogy a játékautomaták rapid módon történt betiltása is.
És mára már elkommunizáltak néhány takarékszövetkezetet, természetesen a tulajdonosok megkérdezése, és kártalanítása nélkül.
Holnap jön az alkohol árusítás "nemzeti kézbe" adása, de ne törje a fejét senki sem exkluzív kávé, tea, kakaó, vagy delikatesz termékek árusításán, mert akár holnap azt mondhatják, hogy minden jövedéki termék, vagy élvezeti cikk árusítása állami monopólium.
Van szándék és ötlet az üzemanyag biznisz államosításra is, de mivel az olajos cégeket nehéz egy orbáni hadüzenet nélküli háború deklarálásával kizavarni, és egy lesötétített portálú "nemzeti töltőállomás" megépítése is sokba kerül, jobb ötletnek tűnik valami színezővel megpancsolni a benzint, úgy szinte zéró befektetéssel, és ráadásul munka nélkül lehet milliárdokat kaszálni.

Lehet gondolkodni azon, hogy mennyire szabad az az ország, ahol az ember még a bagóját is ott veheti meg, ahol az állampárt megengedi.

tonypek 2013.07.20. 12:58:00

@szuperkrumpli: külhoni magyarok szavazatával kb. +8% szinte behozhatatlan előnnyel a vezet a fidesz. Ellenzéknek gyakorlatilag 2014-ben nincs esélye. Változásra adó jelnek még a nyomát sem lehet tapasztalni.

vajdasagi 2013.07.20. 13:02:37

@Pedró27: Korrupcióról vitatkozni az nem akar, aki szeretné elterelni a figyelmet róla. Jellemzően az, aki maga is korrupt.

Még a korrupció mértékéről is érdemes vitatkozni, és szerintem ebben a mostaniak tízszer többet lopnak el, mint az előzőek. De talán a Bajnai - amíg ő kormányzott - még próbálta is csökkenteni ennek a mértékét. Ezért az én szememben most ő az egyetlen elfogadható jelölt. Aki rabolt és rabol, az ne jöjjön olyan dumákkal, hogy ezel nem érdemes foglalkozni.

lobster thermidor 2013.07.20. 13:09:26

@Baszkikám:

És tegyük csak hozzá, hogy az a lopás össze sem hasonlítható, a mostanival!
Itt, és most az örök életre elvett, és a legkevesebb, mint 20 évre újraosztott jogokról, földekről van szó. Amelyeket persze egy egyszerű törvénymódosítással bármikor örökössé tehetnek, vagy átalakíthatnak magántulajdonná.

Ebben a nagy "nemzeti" padláslesöprésben még az unokáinktól is elveszik a lehetőségeket.

butus, a Magyar Köztársaság állampolgára 2013.07.20. 13:13:17

@tonypek: Azért az összes külhoni magyart sem lehet egy skatulyába rakni. Azok között is vannak gondolkodó emberek.

vajdasagi 2013.07.20. 13:19:24

@lobster thermidor: Én minden szavaddal egyetértek. Én sem dohányzom, és leszarom, ki árul cigarettát. De hát ami most történik, az visszavisz minket gazdaságilag több mint száz évvel. És a világgazdaság olyan mértékben fejlődik/változik, hogy éppen most nem engedheti meg magának az ország ezt a visszalépést.

Itt államilag beleszólnak a gazdaságba, és lerombolják a versenyképességet. És emellett még lopnak is hihetelten mértékben. Ez nemcsak fertő, ez a fejlődőképes rétegek ellehetetlenítése. Nemzeti mázban. Aki ezt védi, az vagy buta, vagy a kicsiny haszonélvező réteg tagja. Nem lehet ezt másképpen megmagyarázni immár.

Netuddki. 2013.07.20. 13:24:07

Hé viktor! Hol a cigim?

Ludovikás Levente 2013.07.20. 13:24:56

Nem baj, majd jön egy korrupciótól mentes, önzetlen politikusok által irányított rendszer, ahol csakis a közjót nézik, el se fogadnák a csúszópénzt, de nem is ajánlaná fel senki az előnyökért, mert olyan becsületessé válna a világ mint amilyen még soha nem volt az elmúlt sokezer évben, beleértve a 2010-ig terjedő híresen korrupciómentes időszakot a most éppen hatalomváltásra készülődők irányításával

Új Atlantisz lesz majd az ország neve az új alkotmányban

butus, a Magyar Köztársaság állampolgára 2013.07.20. 13:39:12

@Ludovikás Levente: Te, most a "mások is loptak" mentséget próbálod felhozni? Ez minden alól mentesít?

lobster thermidor 2013.07.20. 13:56:31

@Ludovikás Levente:

Hiába kened - fened, ennyivel nem lehet meg nem történtté tenni a fidesz által intézményessé tett rablást.
A korrupciónál és a csúszópénzek tologatásánál nagyságrendekkel súlyosabb bűnöket követnek el.

Blogger Géza 2013.07.20. 14:04:14

@Baszkikám: Természetesen nem mindig nyer a KÖZGÉP (az esetek több mint 80%át más cég végzi el). Csak arról nem ír a sajtó, mert az nem érdekli.

Blogger Géza 2013.07.20. 14:05:19

@vajdasagi: "Itt államilag beleszólnak a gazdaságba," Mint ahogy mindenhol.

Jhonnyq 2013.07.20. 14:07:17

@Blogger Géza: Orbán 2002 -2010 között csak baszogatta az országot de 2010 óta szopatja azt...
Ha nem létezett volna és nem létezne az a kis komcsi már messze előrébb járna ez az ország...Orbán a fejlődés ellensúlya...

Blogger Géza 2013.07.20. 14:13:24

@lobster thermidor: "És mára már elkommunizáltak néhány takarékszövetkezetet, természetesen a tulajdonosok megkérdezése, és kártalanítása nélkül."

Mivel nem éri őket kár, természetesen nincs ok "kártalanításra" sem.

vajdasagi 2013.07.20. 14:13:37

@Blogger Géza: A beleszólás van ahol minimális (és ott jellemzően jól bodogul a gazdaság), és van ahol nagyon. Ilyen pl. Észak Korea, Oroszország, meg Venezuela. És ott jelemzően rosszul teljesítenek.

Kínában is amíg nagyon beleszóltak, majdhogynem éhezett az ország. Mostanában egyre szabadabbá vált a gazdaság - és lám, fejlődik is gyorsan.

Az a baj, hogy nálunk mostanában NAGYON beleszólnak. Végzetes következményei lesznek ennek.

Blogger Géza 2013.07.20. 14:35:36

@Jhonnyq: Igen, előrébb, már nem csak a szakadék szélén állnánk, hanem az MSZP be is vezetett volna oda, ha kap még négy évet.

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2013.07.20. 14:38:09

@Blogger Géza: Géza! Ezt egy másik posztban levezettem már neked, ahol nem cáfoltál meg, tehát itt is levezetem mégegyszer.

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · bunkobrendelmatyi.blog.hu 2013.07.19. 08:57:09
@Blogger Géza: Nem sok időm van most a gyermeteg balfaszkodásaidra, sem az intelligenciád csiszolására, az meg, hogy ezt a nevetséges, már-már nyílt rablással is felérő akcióját a kormánynak képes vagy védeni, eleve reménytelenné tesz minden, az elméd pallérozására tett kísérletet.

Tudod amikor adott egy jogviszony két fél között (dolgozó és a pénztár) Majd jön az állam, és önmagát helyezi az egyik fél helyébe, nos ott utólag sem kell hozzájárulásról beszélni, mert nem volt hozzájárulás, ellenben zsarolás volt bőven. Mindez rövidtávú politikai érdekből, melynek a gazdasági haszna nem látszik, később pedig csak gazdasági kárai lesznek. Az oda félretett járulékbevétel ugyanis nem termel jelenleg hozamot (mi több, meg sincs), viszont a befizetőknek meg majd kell(ene) nyugdíjat fizetni. Neked is. Gondold át, hogy milyen jól tette a fidesz amit tett, mikor a nyugdíjad egy pohár tejfölre sem lesz elég.

A takarékrablás dettó ugyanez. A szövetkezetnek a tagok a tulajdonosai. Most, hogy odahelyezte magát az állam tulajdonosnak, semmi mást nem tett, csak kirabolta ezeket a tagokat. Tudom, szerinted a tagok ebbe beleegyeztek.

Hát Gézám lófaszt egyeztek. A mi takarékunkban napok óta megkezdődött a csendes betételvándorlás, ami hosszabb távon akár még egy kis bankpánikot is összehozhat. Persze ha valaki a zavarosban szeretne halászni, és tudja mikor lesz pánik, az rengeteg pénzt kereshet, míg ugyanekkor rengetegen fognak majd tönkremenni.

Nem tudom a bérkommentelésen kívül milyen egyéb jövedelmed van, de tételezzük fel, társtulajdonosa vagy egy korlátolt felelősségű társaságnak. Van a cégben 4/10 tulajdoni hányadú üzletrészed.
Majd én, mint állam, azt mondom ki egy törvényben, hogy minden kft-ben többségi tulajdonosi jogok illetnek meg engem. Ha nem tetszik, mehetsz a pi-be.

És Géza, ez nem lopás! Még meg is magyarázom, hogy a sok ostoba kommentírás mellett a céged nem ment jól.

kard.blog.hu/2013/07/17/takarekmutyi_uj_korrupcios_csatorna_a_te_penzedbol/fullcommentlist/1#c20243452

vega4 2013.07.20. 14:39:10

Most mindentől függetlenül. Nincs ebben az országban egy ember sem, aki azt firtatná, hogy egyes emberek vagy családok hogyan tudtak olyan hatalmas vagyonokra szert tenni mindenféle becsületes munka nélkül?

Én itt látom a bajt. Tudom mindent meg lehet oldani okosban is, de azért mindennek van 6ára!

lobster thermidor 2013.07.20. 14:41:29

@Blogger Géza:

Nem gondolom, hogy te autentikus személy volnál ennek a megítélésében, ezért azt talán tőlük kellene megkérdezni, hogy érte-e őket kár.
Mindenesetre a nyilatkozataikból nem azt lehet kiolvasni, hogy repesnek az örömtől a részvényeik, és a szavazati joguk elzabrálása miatt.

Viszont azt pontosan tudjuk, hogy a te kobakodban némi gellert kapva gyakran átértékelődnek a dolgok oly módon, hogy mikor mit kíván a "nemzet" védelme.

lobster thermidor 2013.07.20. 14:47:21

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn:

Hiába cáfolod 1000x tényszerűen Géza blőd, légből kapott állításait, ő álmából felébresztve is képes bármikor újra kezdeni a mantrát.

Pedró27 2013.07.20. 14:52:38

@dr kíváncsivagyok: "Van -e ? Nyisd már ki a szemed bazmeg...
A szocik talicskáztak , a Fidesz kamionnal viszi a lóvédat ..."

Legyen neked a te igéd szerint... :)

Ilyen közhelyekkel nem győzöl meg senkit, de ez legyen a te problémád.

Baszkikám 2013.07.20. 14:54:42

@Blogger Géza:

Gratulálok!
Jól megragadtad a lényeget. :D

Ez egy jól bevált trükk, amit már számtalan esetben láttam sarokba szorított fidesznyikektől.
Ha nem tudnak vitatkozni a lényeggel, akkor egy mellékes dologba kötenek bele, csak azért, hogy válaszoljanak valamit.

Látom én, hogy te egy kiábrándult zorbánista vagy, már csak tisztességből véded az összesározott mundér becsületét.
Sebaj! Te legalább be fogod látni a tévedésed előbb vagy utóbb.

CSENDES 2013.07.20. 14:58:36

@Blogger Géza: Gejza, mi a válaszod arra, hogy a Simicska- Nyerges tandem tavaly 19-200 milliárd osztalékhoz jutott? Mert nyilván erre is van válaszod..
csak az nem felelhet meg a normáknak.

polipo 2013.07.20. 15:23:32

@Vigyázz autókihajtás!: te igazán szánalmas vagy. biztos trafikod is van,de a szégyenérzeted az már elfogyott. / nem vagyok balos /

timargabor · http://kard.blog.hu 2013.07.20. 15:29:17

@CSENDES: egy nullát vegyél le a 200 végéről, de persze a 20 is vérlázítóan sok.

CSENDES 2013.07.20. 15:31:48

@timargabor: Ja, már nem tudom levenni, de a 19-20 milliárd tényszerű, és elnézést, nem néztem meg.

Portik Tamás a 150%-os MSZP -s 2013.07.20. 15:58:50

Az mszp-nek minden mutyi, ami nem az orszag kirablasarol, hazaarulasrol a nemzetkozi penzvilag gatlastalan kiszolgalasarol szol.
Az mszp-nek meg az ot iranyito nemzetkozi BANKARMAFIANAK tudomasul kell venni, ezt a gyarmatukat elvesztettek.

polipo 2013.07.20. 16:19:33

@Portik Tamás a 150%-os MSZP -s: szerintem az ilyen emberek tévesztik össze brüsszelt moszkvával és nem veszik észre,hogy 2 mill. ember nem egyenlő az országgal. /mondom mint nem balos a rend kedvééert/

nu pagagyí 2013.07.20. 16:25:14

@CSENDES: Tegyük hozzá, hogy állami megbízások és versenytárs nélküli közbeszerzések állandó nyerteseiként, szinte csak közpénzből tartják fent magukat. Profitjuk az adófizetők szimpla meglopása, mert egy becsületes versenyben, pont ennyivel kevesebbért is akadna vállalkozó az általuk végzett munkákra. Persze világos, hogy az osztalék nagy része nem az ővék, vissza kell pörgetni a korrupt rendszert üzemeltető politikusok zsebébe.

nu pagagyí 2013.07.20. 16:33:09

@Portik Tamás a 150%-os MSZP -s: Igen hülye lehetsz, ha nem veszed észre, hogy itt és most foszt ki egy kormány magyar vállalkozókat, gazdálkodókat, egyszerű polgárokat, valamiféle nemzeti érdekre hivatkozva. Te és szüleid valószínűleg sosem voltak vállalkozók, sosem próbáltatok saját lábra állni, ha nem tűnik fel semmi. Szaros kis alattvaló voltál eddig is. Biztosíthatlak róla ez a státusz megmarad, sőt csak ez marad a magadfajtának.

Blogger Géza 2013.07.20. 16:34:18

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn:

"Tudod amikor adott egy jogviszony két fél között (dolgozó és a pénztár) Majd jön az állam"

Rossz a sorrend. Előbb jött az állam, és ő úgy döntött, hogy a járulékbevételei egy részét megpróbálja egy új konstrukcióban, az ún. 2. pillérben kamatoztatni. Nem igazán jött be (kisebb volt a hozam, mint a kieső bevételek piacról történő finanszírozása), visszacsinálta. Ha nincs az állam, soha nem jön létre egy manyup pénztár se.

Blogger Géza 2013.07.20. 16:35:09

@CSENDES: Miért ne juthatna osztalékhoz, ha sikeres a cég?

nu pagagyí 2013.07.20. 16:44:40

@Blogger Géza: Hogy is csökkent volna az állami szféra létszáma, ha százezrével soroltak át állami alkalmazottá tanárt, egészségügyi dolgozókat, tűzoltókat és a fene tudja még kiket. Egy giga méretű önállóságától megfosztott zombihadsereget hozott létre állambácsi, hogy majd szokott hatékonysággal üzemeltesse általuk a megkaparintott objektumokat. Sokba kerülnek, keveset érnek.

Blogger Géza 2013.07.20. 16:46:44

@nu pagagyí: Senki nem sorolta át őket sehová, eddig is állami alkalmazottak voltak, most is azok. Az önkormányzatok is állam(háztartás) részei, csak épp a helyi szint, ez semmiféle változást nem okoz a statisztikákban.

nu pagagyí 2013.07.20. 16:51:00

@Blogger Géza: Az állam semmilyen járulékbevételről nem mondott le. A szolidaritás alapú nyugdíjbevételt a cégek fizették be közteherként, az utolsó években pontosan 24%-ot a bér után. A levont járulék a dolgozóé, az ő bruttójából vonják le, ez az ő biztosítása és ezt utalták a cégek a dolgozók számlájára. Ezt a pénzt lopta el az állambácsi fenyegetéssel, zsarolással.

nu pagagyí 2013.07.20. 17:00:32

@Blogger Géza: Az önkormányzati iskolák tanárai nem voltak állami alkalmazottak. Az iskolák fenntartója az önkormányzat volt. Az iskolaigazgatót a fenntartó nevezte ki, a tanárok munkáltatója az iskolaigazgató volt. A finanszírozásba beszállt az állam fejkvóta formájában, a működéshez szükséges többi összeget az önkormányzat állta. Ha az állam javítani szeretett volna az oktatás körülményein, akár emelhette volna a fejkvótát is, de serény kis diktatúránknak az autonómia szúrta a szemét, azt akarta mindenáron felszámolni.

Fekete Pestis 2013.07.20. 17:02:21

"hogyan élik meg ezt a Fidesz támogatói? "

Nos, én 3X szavaztam a fideszre, és a következöképpen élem meg :

1. Qrva gusztustalan, amit és ahogy csinálnak. Nics "de" meg "esetleg".

2. Nagyon félek, hogy jön az mszp ( és a baloldal ) és adót emel.
Ök biztos a plebset vennék meg adócsökkentéssel ( szavazat ) meg a multik adóját csökkentenék ( ugye, oda lehet visszavonulni egy következö fideszes gyözelem esetén ).
Ergo : a középosztály és az én adómat emelnék.

Jól emlékszem még a Gyurcsányi "gazdagozására" ( ugye, aki 6 M bruttót keres, az gazdag. Szerinte ), meg az adómorált kárhoztató kijelentésére ( pont ö. hogy volt pofája ). Nincs kétségem, hogy ez várna ránk.

Ergo: mivel utálok fizetni mások ( szegényebbek + multik ) helyett, maradjon csak a fidesz. De csak ezért. Ez viszont több, mint nyomós érv.

Fekete Pestis 2013.07.20. 17:04:29

Jaésmondjuk mutyiügyben :

ez az egész trafik meg mifene eltörpül amellett, hogy az mszp dupla pénzért építtette a strabaggal az m6-ost, vagy hogy mennyi pénzt ellopott p.l. a 4es metróval.

Ez a fideszt nem menti, csak nevetségessé teszi. ( cinikusan : ök még lopni sem képesek rendesen, mint a kommunisták ).

Fekete Pestis 2013.07.20. 17:08:49

Még valami : tényleg nagyon nem tetszik, hogy a fideszben martonyi és pintér félék vannak és a felsövezetés kb 40-60% a kommunista.

Ja, hogy az mszp-ben meg 80-100% ? az még kevésbé tetszik ;)
Nem is szavaztam rájuk sohasem.

nu pagagyí 2013.07.20. 17:10:58

@Fekete Pestis: Az M6-os nem állami pénzből épült. Az üzemeltetés kerül pénzbe, ez lenne a Fidesz által ördöginek lefestett PPP konstrukció. Mellesleg Simicska eddig mit is csinált a cirka 3-400 milliárdnyi elnyert közbeszerzés fejében? Hányszorosa ez a pénz a tényleges értéknek, amit létrehozott? Tényleg mit is alkotott? Mutass már valamit, ami használható?

Nero Bianco 2013.07.20. 17:14:32

@Fekete Pestis:
"az mszp dupla pénzért építtette a strabaggal az m6-ost"

Nézd, vagy te annyira hülye, hogy ne értsd meg, hogy az M6 speciel nem állami beruházásként ment.

nu pagagyí 2013.07.20. 17:19:39

@Fekete Pestis: Biztosíthatlak arról, hogy az MSZP-ben kevesebb kommunista van, mint a Fideszben. Amikor meg hatalmon voltak, akkor sem lehetett őket vádolni a kommunizmus visszaállításával, pont az ellenkezőjével basztatták őket: túlzott liberalizmus, privatizició és a fene tudja még mi.

Hát most már nincs ilyen, a nem kommunisták kommunizmust építenek kedvenc oligarcháikk segítségével. Egy bank, egy állami hírdető, újra állami általános iskolák, önkormányzat helyett tanácsrendszer, kötelező polgári védelmi szolgálat bodzapuskával, kényszermunkatáborok, személyzeti osztály, besúgók, b-listázás, cenzúra, gumitörvények.

polipo 2013.07.20. 17:30:32

@Fekete Pestis: sajnállak hogy nem látod,a fideszre jóérzésü ember nem szavazhat! ez már nem csak gusztustalan...

Jolka40 2013.07.20. 17:33:15

Hallgattam ma az M1 déli krónikáját. Ilyen gusztustalan kormánypropagandát jó ízlésű ember nem vehet be, akármilyen Fidesz-hívő, akkor sem.

nu pagagyí 2013.07.20. 17:36:15

@Fekete Pestis: Az egykulcsos adó nagyszerű eszköz a teljesítmény kicsiholására egy olyan gazdasági környezetben, amely egyenlő lehetőséget nyújt mindenki számára. A jelenlegi rendszerben, ahol agyonverték a piacgazdaságot és minden jövedelem forrása az állambácsi, az egykulcsos adó a lopás szinonímája. Az egykulcsos adó haszonélvezői az állami közbeszerzések nyertesei, a koncessziók címzettjei, akik tudjukkik. További nyertesek a kádercsere utáni köztisztviselők, az állami alkalmazottak, azaz csupa olyan, akik nem adnak le plusz teljesítményt a többletpénzért. Az eredmény fenimenális, a GDP ugyanott áll, mint kormányváltáskor, azaz a 2008-as GDP-hez képest 6%-os minuszban, miközben minden hozzánk hasonló ország rég kimászott a gödörből. Pedig legtöbbjénél ráadásul többkulcsos adó van.

polipo 2013.07.20. 17:46:45

@nu pagagyí: bocs,de a mi óriás törpénk szerint épp most mászunk ki a gödörből és sokan hiszik is...

polipo 2013.07.20. 17:51:26

@nu pagagyí: jaa és aratunk is,csak elfelejtik hozzátenni hogy ez pár ezer emberre igaz.

Bereznay A. 2013.07.20. 17:59:20

@kovi1970:

Úgy képzelem járható út a trafik visszazélésre azzal vűlaszolni mindenkinek, akinek nem teszik, hogy azzal bojkottálja a majdhogynem államosított dohány áru kereskedelmet, hogy ezentúl csak e-cigarettát szív. Vagy éppen e-szivart, mert az is van. Tudom, hogy betiltották a hazai árusítsását, de semmi akadálya annak, hogy az interneten vegye meg aki akarja, vagy külföldi barátait kérje meg a beszerzésre, illetve maga vegye meg külföldön. Szóval elérhető. Na és nem szennyezi a környezetet, nem árt az egészségnek, bárhol szívható és lényegesen olcsóbb mint a rendes dohány. Abszolút értelmes dolog erre térni át, nem nehéz egyáltalán, és poltikailag is mondhat vele elég sokat, aki akar.

nu pagagyí 2013.07.20. 18:03:25

@polipo: Nyilván pontosítani fogják ezt is. Orbán úgy értette, hogy 10 éven belül mászunk ki a gödörből, amikor az egymillió új munkahely is létrejön valahogy.

nu pagagyí 2013.07.20. 18:05:09

@Bereznay A.: Hát majd büntetni fogják azt, aki előveszi. Biztosítani kell valahogy a trafikos haverok bevételét.

Sir Galahad 2013.07.20. 18:15:18

@sárkányfő: Bocs, de a két idézet tartalmilag pontosan ugyanazt jelenti, a különbség annyi, hogy másodjára - a kedvedért - szájbarágósan fogalmaztam meg. Mindenesetre örülök, hogy legalább másodjára nem hiába.

polipo 2013.07.20. 18:19:50

...a lényeg,hogy elöbb betiltják,majd rátenyerelnek és cimbik közt szétosztják. lásd: nyerőgépek.

Mindfield 2013.07.20. 18:36:54

"Mutyik: rendszerhiba, vagy maga a rendszer?"

Nem bug, hanem feature!

Csii 2013.07.20. 18:41:12

@Kerek négyszög: Mert pár évig már láttuk őket kormányozni, aki nem a Marson élt, láthatta, mi van. Azért.

butus, a Magyar Köztársaság állampolgára 2013.07.20. 18:46:44

@Bereznay A.: Szerintem a legegészségesebb és egyben a legjobb tiltakozás, leszokni a dohányzásról. Én már leszoktam, igaz, hogy 7 éve és egy infarktus segítségével.

komplikato 2013.07.20. 19:16:37

@tonypek: A külhoni magyarok jelentős többsége pont a Fidesz általi sz*rkavarás és választási anti kampány miatt az életben nem fog szavazni, állampolgárság ide vagy oda.

butus, a Magyar Köztársaság állampolgára 2013.07.20. 19:20:44

@Nero Bianco:
"Hát persze hogy nem sejtem, hisz én annyira buta vagyok, hogy nem ismerem fel, hogy te meg mennyire okos vagy.
:))))

Na, ez a legnagyobb probléma.
Hogy senki nem akar együttműködni, csak megmondani a tutit. "
Tudod, van akinek a végzettsége és szakmája, az eddig leélt élete révén sokkal nagyobb rálátása, tapasztalata van, mint neked, nekem.
Na, az a legnagyobb probléma, amennyiben ezt nem érted és nem fogod fel, hanem még gúnyolódsz is rajta.
Amennyiben te is történész vagy, és letettél az asztalra egy az alábbiakban mellékelt elemzést, akkor elnézésedet kell kérnem:
www.kibulizottorszag.net/tartalom.html

komplikato 2013.07.20. 19:29:19

@Fekete Pestis: Tök jó, hogy itt a Magyar KözGéptársaságban most nem a Strabag és a Swietelsky építi ugyan úgy az utakat, hidakat, vasutat a Közgép projektekben, mint akkor ... Lol.

Blogger Géza 2013.07.20. 19:35:24

@nu pagagyí: "levont járulék a dolgozóé, " Nem, az az államé, azért vonhatja le.

Blogger Géza 2013.07.20. 19:38:19

@nu pagagyí: De. A munkavállalókat két nagy csoportra szokták osztani: versenyszféra és költségvetési (állami szféra) ezeken belül lehet tovább bontani, de az önkormányzat által fizetett alkalmazottak is a költségvetési (állami) szféra részét képezik.

ob.szerver 2013.07.20. 19:41:54

@Csii:

"Mert pár évig már láttuk őket kormányozni..."

Igen láttuk. És ha nem lett volna a 80 év óta a legsúlyosabb gazdasági világválság, amelyben még a német GDP is több mint 5%-kal esett vissza, akkor annak a 2 x 4 évnek a teljesítménye messze jobb lett volna mint a mostani ciklusé. GDP-ben, termelő és infrastrukturális beruházásokban, reáljövedelmekben, a korrupció mértékében, a jövőre vonatkozó társadalmi öngondoskodásban. Mindenben, kivétel nélkül.

Csii 2013.07.20. 19:43:14

@ob.szerver: Ja.
Ha meg a nagymamámnak pöcse lett volna...

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2013.07.20. 19:50:00

@Blogger Géza:

Silány próbálkozás részedről jelentéktelen mellékvágányra terelni a témát.

Jut eszembe: A takarékszövetkezeteknél hogy, hol és mikor jött az állam?

Mellesleg a nyugdíjpénztárral kötött jogviszonyomban az állam nem szerepelt. Erről dokumentumokkal rendelkezem. Úgy hívják, belépési nyilatkozat.

De nem is értem, miért alázod magadat nyugdíjtémában, hisz abban már kb. negyvenhétszer érveltünk tégedet porrá.

Azt sem értem, miért magyarázod a takarékszövetkezetek államosítását, és főleg miért nem látod be, hogy az állam magántulajdonra tette rá a kezét.
Persze amit leírtam, azzal szokás szerint nem tudsz mit felhozni, marad a részleteken való kötözködés, és annak elferdített felemlegetése, hogy a nyugdíjpénztárak megalakulását az állam tette lehetővé. Csúsztatsz továbbá abban is, hogy egy negyven éves átfutásra tervezett rendszert tizenöt évnél értékelsz, de ha olyan szarul teljesítettek ezek a pénztárak, akkor miből is volt reálhozam?
Persze ezt nagyjából negyvennyolcadszorra írom le, érdemi válaszra már nem is számítok felőled, hisz mindig mikor megszorongat valaki, eltűnsz, mint manyupvagyon a matolcsiminisztériumban.

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2013.07.20. 19:55:35

@Fekete Pestis:

"Ergo: mivel utálok fizetni mások ( szegényebbek + multik ) helyett, maradjon csak a fidesz. De csak ezért. Ez viszont több, mint nyomós érv."

- Jelenleg is fizetsz helyettük.

A multi áthárítja a terheit, a szegények helyett meg rajtad szedik be, ami nem megy be. Ez utóbbinak csomag a neve.

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2013.07.20. 19:56:54

@Fekete Pestis:

"Még valami : tényleg nagyon nem tetszik, hogy a fideszben martonyi és pintér félék vannak és a felsövezetés kb 40-60% a kommunista.

Ja, hogy az mszp-ben meg 80-100% ? az még kevésbé tetszik ;)
Nem is szavaztam rájuk sohasem."

- Vígasztalódj:
A jelenlegi fideszvezetésben és kormányban sokkal több egykori MSZMP tag van, mint az utolsó szoci kormányban, vagy a szoci pártvezetésben.

sárkányfő 2013.07.20. 20:36:35

@Sir Galahad: Nem, nem ugyanazt jelenti, és ezt nemcsak te tudod, de mindenki aki beszél magyarul.

nem látom a választ arra hogy mi a te személyes morális álláspontod a maffia ügyei kapcsán. gondolom nem is fogsz erre választ adni, félsz a témától, ezért kerülöd állandóan.

Bereznay A. 2013.07.20. 21:46:09

@butus, a Magyar Köztársaság állampolgára:

Persze, hogy az a legjobb, de tudod milyen a legtöbb dohányos,. Nagyon nehéz nekik, vagy akaraterejük nincs. Ez az e-cigi, hallom, olyan, hogy észre sem veszik, hogy nem dohányoznak, semmi sincs a szokásos tünetekből.

Én különben rá se szoktam soha. Kínálták gyerekek úgy nyolc éves koromban, láttam semmi jó benne, nem érdekelt tovább. Te viszont jó tetted, hogy legalább akkor leszoktál. Remélem a blog bejegyzés olvasások nem ártanak meg.

Blogger Géza 2013.07.20. 22:10:42

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn: "Mellesleg a nyugdíjpénztárral kötött jogviszonyomban az állam nem szerepelt. "

Ha csak úgy nem, hogy elhatározta a nygudíjrendszer 3 pilléressé alakítását, törvényt hozott a 2. pillér (magánnyugdíjpénztárak) felállításáról, propagandát folytatott illetve egyeseknek kötelezővé tette, hogy lépjenek be, és odairányította (a mértéket sűrűn változtava) saját járulékbevételeinek egy részét, hogy mégis legyen bennük valami, tovább nem kis részben a saját állampapírjaival töltötte fel őket. Más formában nem. :)

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2013.07.20. 23:38:56

@Blogger Géza:

Géza Géza!

Már megint magadat alázod, ráadásul feleslegesen. Idézek magamtól:".....szokás szerint nem tudsz mit felhozni, marad a részleteken való kötözködés, és annak elferdített felemlegetése, hogy a nyugdíjpénztárak megalakulását az állam tette lehetővé...."
Továbbra sem nyilatkozol érdemben arról, mi is történt a takarékszövetkezeteknél.
Továbbra sem cáfolod meg érvekkel, hogy az állam magántulajdont vesz el.

Mindezek mellett belefutsz megint a saját tudatlanságod és tájékozatlanságod csapdájába, mikor is azt írod: " [Az állam] odairányította (a mértéket sűrűn változtava) saját járulékbevételeinek egy részét,"

A nyugdíjpénztárak megalakulásakor a kezdő kulcs, ami a pénztárakhoz folyt be, 6% volt. Ezt jogszabály fektette le. Ahogy azt is, hogy ez a kulcs folyamatosan felmegy majd kilenc százalékra. Ezt mindenki tudta előre, hogy mikor lesz 7%, mikor lesz 8%, mikor lesz 9%. A pénztárak ez alapján tervezték meg a befektetéseik egy részét.

Majd jött 98-ban egy kormány, akinek kellettek ezek a pénzek (noha szükségük nem volt rá), és 6%-on fagyasztották be a pénztárba érkező járulékot.

Kérdezek:
- Ha a tőkének csak a 2/3 része (Ez nem mandátumarány Géza! tőke!) áll rendelkezésre, akkor az eredeti tőkemértékhez képest mekkora profitot (hozamot) lehet realizálni.
- Ha 1998 és 2002 között olyan fenomenális eredményeket ért el a rátermett kormány a gazdaságban, akkor miért volt szüksége a manyup pénzekre már akkor? Hisz értettek hozzá.
- HA a kormánynak szüksége volt a manyupok pénzére már akkor, amelyek befektetései terveit (Tudod egy nyugdíjalap általában 5-10-20 évre előre tervez) felrúgta, akkor hogyan meri ugyanez a társaság a pénztáraknak felróni a rossz gazdálkodást, miközben ők maguk szartak bele a ventillátorba pár évvel előtte.
- Meggyesi Péter visszaállította a 9%-ot, ami hirtelen pofont adott a költségvetésnek, de ő tudta, hogy a jövő nyugdíjasainak a megélhetése érdekében erre szükség van. Nem merték viszont, és később meg már nem tudták meglépni a rendszer TELJES PRIVATIZÁLÁSÁT, de mindenképpen a pénztárak felé történő súlypont eltolódást, ami egy kívánatos dolog lett volna.

Sikeresebben tudnál érvelni, ha észrevennéd a hosszabb összefüggéseket is.

Takarékpénztár ügyben mondom neked (Amely témában szintén komoly hiányosságokat mutatsz fel), szerinted, mikor kitör a pánik, akkor majd az ATM tudni fogja ki a fideszes káder, és ki nem? Szerinted a vidéki szavazók, akiknek a pénze takarékszövetkezetben van, megkapják a pénzüket akkor, mikor a pánik miatt nem lesz készpénz a fiókban?

Szerinted miért adta el Csányi Sándor és sok vezetőtársa szép csendben a részvénypakettjének jelentős részét?

index.hu/gazdasag/2013/07/20/die_zeit_magyarorszag_az_allamcsodot_kockaztatja/

Államcsőd esetén, mikor nem lesz itt semmi, csak anarchia, akkor neked megmarad a munkahelyed? Lesz kenyered, áramod benzined?
A rezsicsökkentetteknek külön dróton megy a delej?
Ha államcsőd lesz, szerinted lesz gáz?

Szörnyen buta ember vagy, saját érveiddel negligálod a bálványaidnak a korábbi tetteit.

Blogger Géza 2013.07.21. 00:38:04

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn: Szerintem ne idézz többed magadtól, nem éri meg. :)

Baromságokat nem lehet érvekkel cáfolni, baromság az baromság marad, ami te nem tudsz igazolni. Egyetlen esetet nem tudtál mutatni, amikor bárkinek is "elvették" volna a tulajdonát.

"Államcsőd esetén, mikor nem lesz itt semmi" A 2002-2010-es folyamatok tekintetében erre valóban megvolt az esély, most már gyakorlatilag kizártnak tatom, emiatt kár aggódni.

Azért vicces, hogy belekötsz egy állításomba (változott a mérték), majd utána az én állításomat támasztod alá, szépen tökön szúrva magad! Mire jó ez neked? Mi ez a szűnni nem akaró mazochizmus? :)

butus, a Magyar Köztársaság állampolgára 2013.07.21. 04:24:41

@Bereznay A.: Egyébként nagy dohányos voltam, 35 év "szívással" a hátam mögött szoktam le.
Én is tartottam a leszokás nehézségeitől. A feleségemet megkértem, hogy vegye meg a gyógyszertárban kapható legjobb leszoktató "valamit". Hogy mit hozott nem tudom, mert a mai napig nem bontottam ki, nem volt szükségem semmire, egyáltalán nem voltak leszokási tüneteim. Igaz, örültem, hogy éltem.
A blogok olvasása nem tud megártani, hiszen ha érzem, hogy megy fel a pumpa, egyszerűen lecsukom a laptopom.

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2013.07.21. 10:49:19

@Blogger Géza:

Az a baj veled, hogy a horizontod mindig csak a kormány és párt aktuális intézkedésének a magyarázatától (legyen az intézkedés bármennyire vérlázító és/vagy esztelen) a kötelezően ismétlendő klisékig terjed, ezáltal képtelen vagy a hosszútávú gondolkodásra, netán összefüggések felismerésére.

Sir Galahad 2013.07.21. 12:07:49

@sárkányfő: De, ugyanazt jelenti.

Ami meg a személyes véleményemet illeti... nos, Téged olvasva gyakran eszembe jut a fiatalkori önmagam, amikor hasonlóan szenvedélyesen védtem a hozzám közel álló politikai erőket és támadtam ugyanolyan mély meggyőződéssel az ellenszenveseket. Szép időszak volt. Ma már látom, hogy ennek sok értelme nincs. Érdemesebb a dolgokat egy lépéssel hátrébbról, higgadtabban, nyugodtabban szemlélni. A magyar politikai elit, úgy ahogy van, mindenestől nem sok tiszteletet érdemel. Nem érdemlik meg azt az egykori szenvedélyt... benned még megvan, de ez nem baj, leszel még idősebb te is :). Egyébként nem nagyon szeretem Ákost, de ez az egy dala jól kifejezi, mit gondolok az egészről: www.youtube.com/watch?v=y38ReW34LTk

Szép vasárnapot!

sárkányfő 2013.07.21. 13:02:45

@Sir Galahad: nem, nem ugyanazt jelenti, ami még lehet hogy nem vagy képes helyesen fogalmazni.

Az nagyon cuki, és ismét jól jellemez téged amikor kifejezetten a te személye véleményedet kérem, elkezdesz rólam beszélni :D

Egyébként halvány dunsztod sincs milyen ember vagyok, még a politikai véleményemet is csak szuperfelszínesen/félreértve ismered, mindegy, az előítéleteid és tévképzeteid írtad le, méghozzá rád jellemző lenéző, magadat bölcsebbnek beállító, kicsinyes-szánalmas módon.

Főleg annak fényében röhejes ez a pózolgatásod, hogy nem látszol te különbnek semmilyen fanatikus fideszesenél, hiába szeretnéd magaddal meg másokkal is lehitetni ezt. Sose, ismétel SOHA nem láttam tőled semmilyen érdemi fideszkritikát, ellenkezőleg, csakis mosdatást láttam tőled, meg relativizálást (ez főleg sokat) a legdurvább húzasaiknál is sorozatban véded őket, elképesztő mély megértést bizonyítasz mindig, mindig a fideszes szemszögből véded őket eszedbe se jutva hogy esetleg az ország szempontjából nézd a dolgokat.

Ákos sajnos nem bírom hallgatni, a kedvedért most majd fél percig hallgattam ezt a mesterkélt primitíven didaktikus szöveget majd lekapcsoltam. Ha van saját véleményed és nem másról (mondjuk rólam) akarsz beszélni, meg nem gagyi dalokat akarsz linkelni, hanem mindenféle további hárítás és terelés helyett fel bírsz végre vállalni a saját szavaiddal egy morális állásfoglalást, akkor vegyél erőt végre magadon és tedd meg.

Biztos vagyok benne hogy nem fogod megtenni, sajnos minden eddigi tapasztalat veled kapcsolatban ebbe az irányba mutat. Helyette majd jön majd az ami eddig.

sárkányfő 2013.07.21. 13:05:47

Megjegyzem Ákosból is messze sugárzik ez a pökhendi beképzeltség, kritikátlan önimádat, önteltség, stb. Ez annyira de annyira fideszes. Ja, Ákos is fideszes :) Ezért is annyira hiteles tőle fidesz-kritikát linkelni, miközben nem is tagadja szimpátiáját...

Sir Galahad 2013.07.21. 15:33:03

@sárkányfő: Sértegetni, azt tudsz. Gratulálok. Szerintem itt kell befejezni a beszélgetést, mehetsz a bögrédért.

sárkányfő 2013.07.21. 16:06:15

@Sir Galahad:
Lol :))

1. Írsz egy leereszkedő, lekezelő kommentet, idézem:
"Téged olvasva gyakran eszembe jut a fiatalkori önmagam (...) Ma már látom, hogy ennek sok értelme nincs."

És: "Érdemesebb a dolgokat egy lépéssel hátrébbról, higgadtabban, nyugodtabban szemlélni" Tehát úgy mint te, bölcsebben, nem úgy mint én :)

És a leglealázóbb sunyi lenézés:
"nem baj, leszel még idősebb te is :)"

2. tehát így kezdted, majd ezeket én neked szépen visszamondtam. Megtehettem volna, hogy bevágom a műhisztit, mint te, de nem ettől én még érdemben visszakérdeztem.

3. Még a végén NEKED (!!!) áll feljebb :DD Még te vágod magad megsértett kamu pózába, miután te sértegettél engem :D

4. És persze az érdemi választ gondosan megspóroltad az újabb személyeskedéssel, ahogy előre megmondtam :)

Na akkor hogy fogalmazzak a stílusodban: mehetsz a trafikodért... hamar leesett rólad a vén bölcselő szerepében pózolgató álarc...

Ludovikás Levente 2013.07.21. 16:20:41

@butus, a Magyar Köztársaság állampolgára:
Butus, én csak próbállak visszarántani az utópisztikus álomvilágodból egy átlagos európai valóságba. Átlagos annyiban, hogy van rosszabb is meg jobb is

A világ 174 országából 127 korruptabb Magyarországnál, a Transparency International 2012-es adatai szerint, beleértve például Csehországot, Szlovákiát és a többi szomszéd országot egy kivétellel

Bereznay A. 2013.07.21. 23:29:33

@Ludovikás Levente: @butus, a Magyar Köztársaság állampolgára:

Mondjuk, ha európai valóságról beszélsz, én nem büszkélkednék azzal a statisztikával. Merthogy az a 46. hely a normálisnak (demokratikusnak) tekinthető országok körében igencsak alacsony. Az, hogy Európában a balkániaknál (és még talán háromnál) jobbak vagyunk, alig dicsőség. A mocskokat beleszámítva jó a helyezésünk, brávó.

Bereznay A. 2013.07.21. 23:31:30

@Bereznay A.:

Persze nem butusnak mondtam. (Belevettem, mert neki szólt az amire válaszoltam.)

Ludovikás Levente 2013.07.22. 21:10:57

@Bereznay A.:
Te is csak egy álomfejtő vagy, nem zavarnak a tények. A korrupciós index Magyarországon pont megfelel a régiós helyzetünknek, alapjában se nem jobb se nem rosszabb. Amibe belefér, hogy például Olaszország sokkal rosszabb nálunk, nyilván a balkáni helyzetéből és demokrácia hiányából eredően

Bereznay A. 2013.07.22. 21:39:49

@Ludovikás Levente:

Tudod, abból, hogy odavágsz nekem válaszul bizonyos tények említésére válaszként egy sértést, nem az derül ki, hogy téged a valóság érdekel. Csak annak minél veszettebbül gyűlölködő pártos értelmezése.

Komolyan azt hiszed, ez viszi előre a magyarság ügyét? Attól lesz jobb a helyzet, hogy eltorzult arccal, kivörösödve vered az asztalt? Biztos?

Átkozódásaid közepette rámutathatnál, én legalábbis megkérlek rá, egészen pontosan miben vettem én szerinted semmibe tényeket? Azzal hogy rájuk világítottam?

Merthogy részemről semmi vita arról, te tényekről beszéltél eredetileg, potosabban tényszerűen idéztél adatokat. Namost, rosszul esik neked, vagy sem, de az a helyzet, hogy én is. Semmivel sem kevésbé. Becstelen hazug vagy, ha az ellenkezőjét állítod.

A kérdés az értelmezése ezeknek az adatoknak. Te pusztán a mennyiségre figyelsz, igyekszel elkenni a mélyebb összefüggseket a jelentőségük tekintetében. Én úgy gondolom, az nem lényegtelen összefüggés, akkor is, ha nincs ínyedre, hogy ha minőségi szempontokra is figyelünk. Ha igen, az derül, ki, hogy nem valami jó helyen állunk. Mondjuk nem igazán nagy dicsőség – ha megengedsz egy párhuzam félét – bűnözők listáján az első helyen állni legkisebb bűnözőként, ha az ember zsebtolvajként kerül oda, miközben vannak a listán gyermekgyalázók és rablógyilkosok. Én nem lennék büszke arra, hgy mindössze zsebtolvaj vagyok. Lehet a listát amit idéztél, így nézni, meg úgy, de az biztos, hogy arra nem alkalmas, amire bizonyítékként Butus ellen használni próbáltad. Ez minden.

Ludovikás Levente 2013.07.23. 13:08:51

@Bereznay A.:
Keress adatokat, olvass utána mit jelent a CPI, meséld el miért gondolod ennek tükrében, hogy rosszabb a hazai helyzet a minket megilletőnél. Mert az általam idézett adatok nem erre utalnak

Őszintén szólva nem nagyon érdekelnek a lelkizések, a lúzerek folytonos bűnbakkeresése, akik mindig másban keresik az okot, soha nem saját magukban. Az ilyen blogokra néha benézek és megpróbálom tárgyilagos irányba terelni a diskurzust, többet ne várj tőlem

butus, a Magyar Köztársaság állampolgára 2013.07.24. 19:33:14

@Ludovikás Levente: @Bereznay A.: Szóval az ilyen blogokra néha benézel, s próbálod terelgetni az "elvetemült" tisztánlátókat a pártok irányába. Köszönöm, én maradok az "álomvilágomnál" Nem szeretem a megalkuvókat, s azokat sem, akik alamizsnáért eladják a lelküket.

Ludovikás Levente 2013.07.24. 21:03:43

@Bereznay A.: @butus, a Magyar Köztársaság állampolgára:

Folytassátok nélkülem a diskurzust, javaslom lélekgyógyász bevonását
süti beállítások módosítása