Matolcsy januári bejelentése a külföldön dolgozó magyarok számáról a közgondolkodás tengelyébe emelte honfitársaink kivándorlásának ügyét. Számos írás, elemzés, vélemény és blogbejegyzés foglalkozott a kérdéssel, magunk is közzétettünk ilyent. Ma a Pézsma blog közölt remek összefoglalót a kivándorláshoz fűződő egyéni dilemmákról. Hadd kapcsolódjunk itt ehhez. Vajon az egyén és a közösség számára van-e a kivándorlásnak kritikus tömege? Van-e olyan pont, amikor már azért dönt valaki a távozás mellett, mert sokan mentek el, és milyen hatása van ennek a maradó társadalomra?

Először is látnunk kell, hogy reálisan nem képes bárki elmenni. Akit beteg, netán magatehetetlen szülei kötnek ide, nem fog felkerekedni, de általában az sem, akinek nincs használható nyelvtudása vagy szakmája (ez pl. a 110-120 évvel ezelőtti "amerikázás" idején nem volt korlát). A nyugdíjasok tömegei sem valószínű, hogy mennének, mert az a nyugdíj, ami idehaza még úgy-ahogy elég a megélhetésre, nyugatabbra az éhenhalásra is kevés. Eladható szakma, valamennyire meglevő nyelvtudás, vállalkozó szellem és kedv, vagy teljes itthoni kilátástalanság.

Ami miatt maradsz, az sok esetben a rokoni, baráti, kapcsolati háló. A kérdés az, hogy hol lehet az a pont, amikor ez a háló annyira szétszakad, hogy nem köt eléggé, és inkább magad is elindulsz? A Lobsterizmus blog már tavaly nyáron az "emigrálj barátokkal" gondolatot vetette fel, de van-e olyan pont, amikor - különösen bizonyos korosztályban vagy szakmákban - a barátaid érdemi része kint van, és emiatt mész te is, utánuk, vagy - hiányukban - bárhová? Megmondom, erre nem tudok választ. Egy vitát mindenesetre megér.

A dolog, a "kritikus tömeg" másik oldala a maradó társadalom ügye. Ebből most kivesz egy részt az exodus. Nem is kicsit: számszerűleg is sok ez, a dolgot valószínűleg a családdal kimenetel tovább növeli. Csak megjegyzem: nem tudom de sejtem, hogy a 2010-12 es tragikus mélyrepülés a születések számában talán pont emiatt van: lehet, hogy ugyanannyi gyereket szül ez a generáció, de az ötödét már külföldön? Kikerül az eleve csak különadók sorozatával valahogy egyensúlyban tartott rendszerből valamennyi ember, ráadásul valószínűleg a jobban keresők: mekkora az a tömeg, ami után annyira fenntarthatalan marad a maradó társadalom viszonyrendszere, hogy az gyorsuló ütemben további kivándorlást indukál, még szélesebb rétegben?

A dolog politikai vetületéről se feledkezzünk meg. Dehogy mondok én olyant, hogy mindenki aki elmegy, a NER ellen szavazna, azt viszont valószínűsítem, hogy mégis erősen irányított mintáról beszélünk. Érdemi részük szavazata valószínűleg elvész: a Fideszt és az MSZP-vezette baloldalt egyaránt elutasító tömeg egy részének hiányában az erre induló pártok eleve hátrányban indulnak. Ráadásul a kivándoroltak a kezdeményezőkészebb részét is alkotják a kormány- (vagy inkább: rendszer-) kritikus tömegnek: nagyon kellene az aktivitásuk az életképesebb és általuk is elfogadható új politikai formáció(k) megteremtéséhez. Akik pedig a külföldön szerencsét próbálók közül továbbra is a Fidesz vagy a szocialisták hívei, intellektusukkal a saját táborukból fognak hiányozni. Így a kivándorlás bebetonozhatja a gyakorlati kétpártrendszert, tovább erodálva annak színvonalát. Ahol a felek a maradóknak kedves szociális ígeretek egymásralicitálásával próbálhatnak továbbra is kampányolni, hosszú ideig gúzsban tartva a maguknak kibulizott országot.

Nem tudom, elértük-e már a kritikus tömeget? Egyelőre kötelességemnek tartom a reménykedést.

 Egyetértesz? Csatlakozz hozzánk a Facebook-on és oszd is meg a posztot: