Schmitt dr. nyilatkozott a Bruxinfónak, s ebben azt mondja, hogy azért támadják, mert segíti a kormányt. Ajjaj. Nem az a gond, hogy nincs igaza, hanem az, hogy maga is elhiszi ezt, vagy legalábbis úgy tesz, mintha. És hergeli ezzel jó pár honfitársunkat.
Kezdjük az elején. Nem azért támadják elsősorban, mert nem fék, hanem erős motor lett a béke frontján. A támadást egyrészt azért kapja, most már kiderült, hogy az egyetemi doktori értekezésének, amelynek alapján ő most dr. Schmitt, már legalább 90%-a másolással keletkezett (kapcsolódó mém: ctrl/schmitt, ctrl/v), és ha a HVG elég dörzsölt, akkor 28-áig, az egyetemi vizsgálóbizottság döntéséig mond még licitet a maradék 10%-ra is, sőt a helyükben én még a döntés utánra is hagynék infót, hátha nem lesz az eléggé határozott. Másrészt meg azért, mert egy olyan párt választotta meg posztjára egymaga, amely kommunikációjában határozottan morális alapokon próbál állni, még ha a gyakorlatban ez sokszor nem is sikerül. És hát ő maga is ezeket tartotta fontosnak nyilatkozataiban.
Dehát kérem, Schmitt úr, Ön az elnök! Ön testesíti meg mindazokat az értékeket, amelyeket a jelölő szervezet, és ez itt csak részben a Fidesz, hanem inkább az általunk választott parlament, az ország számára követendőknek gondol! Az a gond, akik támadják Önt, pl. én is, azért tesszük ezt, mert úgy gondoljuk, a minimum másolással szerzett doktori cím elfogadhatatlan hazánkban! Meg kell nyugtassam, ha egy baloldali elnököt választott volna egy más összetételű parlament, akkor hasonló vehemenciával keresték volna a támadható pontjait. És ez nem is baj: ismétlem, az elnök morális mérce (kellene hogy legyen), ha támadható, akkor az az országra nézve is baj.
Ön azt mondja, "Ami fontos, hogy ez nem egy PhD volt a mostani elvárásokkal, hanem egy kisdoktori 20 évvel ezelőtt, ami írógéppel készült". Elnök úr, megtisztelne akkor azzal, hogy ha ezt komolyan gondolja, akkor legalább volt EP-képviselőként ír egy levelet az Európai Parlamentnek, és kéri őket, hogy a honlapjukon ne írják azt Önről, hogy 1992-ben PhD-t szerzett? Mert most az van ott, és nyilván nem maguktól találták ki.
Nem a plágiumüggyel kapcsolatos, de érdekes ez a megjegyzése is: "Én is hibáztam, amikor olyan törvényt írtam alá, amit később az Alkotmánybíróság, vagy valamelyik EU-s fórum kritizált. Igen, ezek hibák voltak, de ezeket lehet korrigálni." Hát, elnök úr, ha már szóba hozta, nem lehet! Ezeket nem lehet korrigálni, ezek már megtörténtek, Önt már mindenki úgy könyveli el, hogy bő másfél év alatt nulla darab esetben élt törvényességi felügyeleti jogával. Ezen már nem segít az sem, ha istibizti megfogadja, hogy mostantól tényleg felügyel, és emellett megpróbál helyesen írni. Törvényességi ellenőrként megbukott, morális etalonként épp bukóban van.
Mire vár még? (ugye nem a beiktatásának második évfordulójára? Ugye nem szempont az, hogy legalább életfogytig kapja az elnöki juttatásokat?)
Ajjaj, Elnök úr...
2012.03.08. 09:27 timargabor
Tegyük a KARD blogot a könyvjelzők közé
RSS hírfolyam a blog bejegyzéseiről
45 komment · 5 trackback
Címkék: plágium schmitt pál
A bejegyzés trackback címe:
https://kard.blog.hu/api/trackback/id/tr514297039
Trackbackek, pingbackek:
Trackback: Botrány az Európai Parlamentben 2012.03.08. 15:17:13
Érdekes videóra hívták fel a figyelmem. Az Európai Parlamentben ücsörgő politikusok fizetéséről és pofátlanságáról van szó benne.A következő két ember hozzászólása szerintem mindent elárul erről az egészről.Meleardil kommentje:Érdemes elvégezni a szorz...
Trackback: Hullanak a pávatollak 2012.03.08. 15:02:37
Egyre kínosabb a helyzet Schmitt Pál doktori disszertációja körül – a heti sajtóhírek szerint a 215 számozott oldalból álló disszertáció több mint 200 oldala plágiumgyanús, és amennyiben ez a tendencia folytatódik, a maradék lassan egy valamire ...
Trackback: Kétezer lengyel statiszta-tüntetőt hozat a kormány március 15-re 2012.03.08. 14:27:45
Az Orbán-kormány Lengyelországból importál kormánypárti tüntetőket a március 15-i állami ünnepségekre. A jelentkezők utaztatását a Gazeta Polska szervezi, felhívásában különvonatról, olcsó szállásról és jelképes összegű költségekről ír, a tüntetések sz...
Trackback: Kétezer lengyel statiszta-tüntetőt hozat a kormány március 15-re 2012.03.08. 13:52:41
Az Orbán-kormány Lengyelországból importál kormánypárti tüntetőket a március 15-i állami ünnepségekre. A jelentkezők utaztatását a Gazeta Polska szervezi, felhívásában különvonatról, olcsó szállásról és jelképes összegű költségekről ír, a tüntetések sz...
Trackback: Kétezer lengyel statiszta-tüntetőt hozat a kormány március 15-re 2012.03.08. 13:52:23
Az Orbán-kormány Lengyelországból importál kormánypárti tüntetőket a március 15-i állami ünnepségekre. A jelentkezők utaztatását a Gazeta Polska szervezi, felhívásában különvonatról, olcsó szállásról és jelképes összegű költségekről ír, a tüntetések sz...
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
baloo112 2012.03.08. 13:45:23
SP teljesen rendben van es jo helyen. Csalo nepnek csalo elnököt....
Ébresztő magyar, elég volt, ne tűrd a diktatúrát! 2012.03.08. 13:47:41
Az orbán kormány bóvliba tett minket, eljárások folynak ellenünk, Európa szégyenei vagyunk.
A seggszájú bóvlista orbán banda szerint, a világ esküdött össze ellenünk, mindenki hülye, csak a kokárdafaszú álszentek nem.
Talpra magyar, zavarjuk már el ezt a kártékony bandát.
Isten segíts!
A seggszájú bóvlista orbán banda szerint, a világ esküdött össze ellenünk, mindenki hülye, csak a kokárdafaszú álszentek nem.
Talpra magyar, zavarjuk már el ezt a kártékony bandát.
Isten segíts!
Mária 2012.03.08. 13:50:42
Nem az a baj vele, hogy nem fék, hanem az a baj, hogy balfék.
Bocs, baloldal :)
Bocs, baloldal :)
Szabó Zoltán fél évet kapott · http://index.hu/belfold/2012/02/24/iteletet_hirdetnek_a_hunvald-perben/ 2012.03.08. 13:52:40
Egy csalárd, suttyó elnök rosszul mutat az ország élén.
Árpád, hol a te kartonod?
Árpád, hol a te kartonod?
Kakimaki0123456789 2012.03.08. 13:55:21
"Orbán: Ülök az asztalnál, de nem jön az IMF" - na ez van ha valaki eljatszotta a szavahihetoseget: nem allnak szoba vele.
kzoltana 2012.03.08. 13:55:46
Mekkora tekintélyre lehet szert tenni felemás cipőben, elnök úr?
www.vagy.hu/tartalom/cikk/1585_karakterongyilkossag
www.vagy.hu/tartalom/cikk/1585_karakterongyilkossag
makacs szennyeződés 2012.03.08. 13:58:04
Csaló hulladék szarember a legminimálisabb emberi tartás nélkül, jó vastag bőrrel a pofáján.
Szabó Zoltán fél évet kapott · http://index.hu/belfold/2012/02/24/iteletet_hirdetnek_a_hunvald-perben/ 2012.03.08. 14:04:24
@EU-t és törvényt sért a nyugdíjtörvény, bukik is!: csak nem bukik, csak nem bukik az... Ideje nicknevet változtatnod, pl.: "Bocsánatot kérek a magyar néptől. Árpád".
Kakimaki0123456789 2012.03.08. 14:15:08
@Szabó Zoltán fél évet kapott: Hat tulajdonkeppen mar megbukott mert aki MANTUP tag maradt, az is kap a torveny szerint 75, Matolcsy szerint 100% allami nyugdijat.
De a vegleges bukashoz elobb vissza kellene allitani az alkotmanyossagot.
De a vegleges bukashoz elobb vissza kellene allitani az alkotmanyossagot.
dr Smittpálelnökúr 2012.03.08. 14:15:41
@Szabó Zoltán fél évet kapott: Nagyon jól példázod a csaló elnök rajongóinak körét. Fideszes segget szeretsz nyalni akkor is, ha az vastagon szaros.
Még jó, hogy FIDESZ! 2012.03.08. 14:16:38
Na sok beesettmellű, horgasorrú, szakállas, nagyfülű, vágottfaszú liberális! Nem tudtok mit kezdeni sem Schmitt Pállal, sem Orbán Viktorral! Ez nagyon fáj nektek! De semmi baj! Fog ez még jobban is fájni! Csak győzzétek kivárni! Mert hogy egyhamar nem lesz alkalmatok revansot venni, az holt biztos!
drover(fanyul társa) 2012.03.08. 14:19:21
Hát, kedves elnököm..
Az, hogy segítette a kormányt a millió balfaszságának elkövetésében, az nem mentség hanem bűn. Ön az ország egészének az államfője lett és nem egy ulibuli párté. De méltánylom hogy nyíltan leírta felvállalt jellemtelen ténykedésének valóságát, és mély együttérzéssel fogom figyelni a fidesz pixiséből rövidesen bekövetkező kihullása utáni politikai élve eltemetését.
RIP

tejcsokoládé (törölt) 2012.03.08. 14:30:11
magyarország úgy ahogy van szégyen pillanatnyilag, SP épp olyan, amilyen országot vezet, sunyi, gerinctelen, nagyképű... soha nem lesz annyi önkritikája, hogy önként elhúzzon a francba. már régen kellett volna.
Kutchek (törölt) 2012.03.08. 14:31:44
@Kakimaki0123456789: Teljesen normálisan adja elő. A fejlett világban a hitelfelvétel úgy működik, hogy a leendő adós/adós vakarja otthon a tökét, sörözik, pizzát rendel, szidja a bankokat.
Majd amikor már a villanyt is kikapcsolták, akkor félénken bekopogtat a bank, lehúzza a cipőjét, ad egy csokor virágot a ház úrnőjének, egy üveg bort a házigazdának.
Végül megkérdezi, hogy mekkora összeget fogadunk el és milyen kondíciókkal szeretnénk fizetni.
Ha ez meg van akkor elbucsuzunk és kivitetjük még vele a szemetet!

Dinsdale Piranha 2012.03.08. 14:32:58
Butaság volt bármilyen értelmes megnyilvánulást várni ettől a seggnyalótól.
dr Smittpálelnökúr 2012.03.08. 14:39:29
@van-itt-ész: A plágiumról, csalással szereztt doktoriról valami vélemény esetleg?
Zelchi 2012.03.08. 14:44:12
@van-itt-ész: neked is fog ez fájni, amit ezek művelnek, meg mindannyiunknak, te, te istenbarma, ébredj már fel végre, mi kell még hozzá??????
twollah / bRoKEn hOPe, sUppLeX · http://freewaresoftwarenews.blogspot.com/ 2012.03.08. 14:52:32
Kivancsi vagyok mi lesz ebbol a plagium ugybol.
cassio 2012.03.08. 14:53:25
@van-itt-ész: te igazan egy troll lehetsz... de Schmitt Pállal te mit kezdenél?? Ahelyett hogy itt frocsogned a nyalad...ird már le, milyen Köztársasági Elnök az aki nyillvánvalóan csalt (akármekkorát is), hozzá nem értésével lejáratja lassan, erodálja a KEH intézményét... hibát, hibára halmoz a törvények aláirásával... és nem volt annyi önkritikája hogy megfelelö végzettseg nélkül összemérte magát olyanokkal akiknek legalább van jogi, komoly jogi gyakorlatuk...(vitasd hogy Mádl vagy Sólyom a jobb-e) de Schmitt elég gátlastalanul ugy itélte meg ezt a hivatlat ö el tudja látni szakmailag és erkölcsileg... ezt legyszives ha kifejtenéd...
Kutchek (törölt) 2012.03.08. 14:57:08
@twollah / bRoKEn hOPe, sUppLeX: Valami bírósági jegyzőkönyvből bemásolnak egy felmentő ítéletet.
blah 2012.03.08. 14:57:34
@van-itt-ész: dehogy van...
morgás joga mindenkit megillet · http://morgasjoga.blog.hu/ 2012.03.08. 15:08:09
majd Hoffmann Rózsa berakatja a NAT-ban SP-t, mint etika és demokráciára nevelés fejezeteit.
Tipp: híres mondatok magyarázata
"az egyenlők között is vannak még egyenlőbbek"
"amit szabad Jupiternek, nem szabad a kis ökörnek"
"kivéve a gyevi bírót"
"holló a hollónak nem vájja ki a szemét"
"a mi kutyánk kölyke"
"más tollával ékeskedik"

P. · http://faszkivan.blog.hu/ 2012.03.08. 15:15:23
Mit var az ember, ha az EU-ban is dilettans, lusta faszok ulnek?
faszkivan.blog.hu/2012/03/07/botrany_az_europai_parlamentben_1
Tok mindegy, hogy a marionett figurat Schmittnek vagy ORbanviktorkisbaratjanak hivjak. Tok mindegy az elnok szemelye, hiszen o ugysem dont semmirol.

Rézfánfütyülő fűzangyal 2012.03.08. 15:16:35
@van-itt-ész: Pontosan olyan vagy, mint SP. Éppen tegnap láttam ezt a szöveget "Na sok beesettmellű, horgasorrú, szakállas, nagyfülű, vágottfaszú liberális!" egy másik blogon. e is csak Crtl-c Crtl-v vel tudsz alakítani. Még blogonként egy új szitokszó sem jut eszedbe, már ha van neked ilyen.
Ha csak ezen az egy soron lefuttatnád a helyesírás-ellenőrző, már jobb volnál nála. DE nem és nem! Csak így tovább!
Ha csak ezen az egy soron lefuttatnád a helyesírás-ellenőrző, már jobb volnál nála. DE nem és nem! Csak így tovább!
Rézfánfütyülő fűzangyal 2012.03.08. 15:19:07
Jaj-jaj... két hiba maradt benne " te is" és "-ellenőrzőt" Bocsi, de én legalább elismerem
dr. Ringlósztár 2012.03.08. 15:26:29
@van-itt-ész:
Dehogynem. Leszarjuk a simlis besúgókat, párttitkár-gyerekeket.
Dehogynem. Leszarjuk a simlis besúgókat, párttitkár-gyerekeket.
dr. Ringlósztár 2012.03.08. 15:29:44
@van-itt-ész:
Ja, és én személy szerint ocsmány, szar alaknak tartom orbánt, de azt kívánom, bár nyerne még legalább 2 következő választást, mert biztos vagyok benne, hogy akik szopórollerre kerültek orbán miatt, azok között meglehetősen sok olyan van, aki a fideszre szavazott. Ha megnyerték, hadd vigyék!

Netuddki. 2012.03.08. 15:33:55
@cassio: "van-itt-ész 0 bejegyzést írt és 43 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban."
Vu, de ja vu 2012.03.08. 15:37:00
Én nem értem, hogy mit háborogtok: ez az ország teli van olyan emberekkel (vezetőkkel), akiket sem szakmai ismeretek, sem a morális tartás nem gátol a munkájuk végzésében!!!
Ti: nekik olyan nincs, sosem volt, és nem is lesz...
Felelős beosztást értelmes ember mérlegelés után vállal el, miután meggyőződött arról, hogy ismeretei valóban elégségesek...
...ezért nem találni szakembert sosem Kormányban, de sokszor Állami Vállalat vezetői székében:-(((
"Az a baj, hogy a hülyék mindenben holtbiztosak, az okosok meg folyton kételkednek!"

Long R3 IGF-1 2012.03.08. 15:41:25
Ilyen vanittész szerű békemeneten tántorgó barmoknak pont ilyen elnök kell. Isten, haza, tárogató, lecsó, a försztlédi meg hányja a bukfenceket.
Na, ettől ezek a mélynemzetiek elélveznek. Szarnak, rá, hogy csalt, meg hazudott, sőt, így még jobb is, vicsorogjanak csak a libsik.
Azt pedig lássuk be, ezt az országot jelenleg a vanittészek uralják. Jó nagy többségben.

johevi 2012.03.08. 15:45:45
Szerintem már aláírt példányban kerül a parlament elé megtárgyalásra
Démonmac1 2012.03.08. 16:01:40
"Ugye nem szempont az, hogy legalább életfogytig kapja az elnöki juttatásokat?)"
Dehogynem:D
ilyen komolytalan disszertációval bárki szimpla embert kivágtak volna...
Dehogynem:D
ilyen komolytalan disszertációval bárki szimpla embert kivágtak volna...
saci02 2012.03.08. 16:19:44
Szegeden 9 Nobel-dijas elott fog felszolalni!!!! Ezt nem hiszem el!!!! Kepes belevigyorogni a magyarorszagi kutatok kepebe....
nixe 2012.03.08. 16:40:36
Schmitt egy erkölcsi nulla volt, és most is az.Legalább tudna helyesen írni!
73. Vladys - Az antiszemita libernyák · http://youtu.be/SOjwBmdSiKQ 2012.03.08. 17:01:57
Nem lesz ebből az ügyből semmi, marad ott ahol van. Magyarországon nem kell egy politikusnak megfelelnie morálisan (sajnos lassan már hátrány).
A kommunizmus tökéletesen kinevelt belőlünk minden erkölcsi minimumot.
A kommunizmus tökéletesen kinevelt belőlünk minden erkölcsi minimumot.
balambher 2012.03.08. 17:05:04
Naiv a poszttoló, miért gondolja, hogy SP bármit is csinálhat szabad akaratából. Ugyan, ő is zsarolva van az összes stiklijével, annyi van, hogy szerintem ez a plágium-ügy nem is volt közte.
balambher 2012.03.08. 17:09:42
@vladys73: Nem, ez így nem igaz. Korábban azért emlékszem még lemondásokra, például a Fónagy-baleset, de legalábbis a ciki ügyeknél azért az illető pártja is érezte, hogy ciki. Na, mára ez elmúlt, és ez sokkal inkább a Fidesznek köszönhető, mint a kommunizmusnak, mert ez utóbbinak mégiscsak megvolt a maga sajátos logikája, és bármilyen furcsa: erkölcse is, a Fidesznél minden egy cél alá van rendelve, hogy Orbánnak és bandájának (itt most a nagyon szűk kört értem) minél több vagyona és hatalma legyen. Nekem továbbra is úgy tűnik, hogy megpróbálnak valamilyen módon egy szabályozott államcsődöt, vagy aközeli helyzetet végignavigálni, hogy utána mindent felvásárolhassanak. Hogy ez miért jó bárkinek is, azt nem tudom.
73. Vladys - Az antiszemita libernyák · http://youtu.be/SOjwBmdSiKQ 2012.03.08. 17:19:34
@dr. balambher: "Fidesznek köszönhető"
Csak véglegesítették, és legpofátlanabb módom űzik. A politikai felelősség hiánya egyértelműen az MSZMP-től jön, és a FIDESZ meg mint annak vadhajtás, tőkéjre viszi "apuka" módszereit. Nincs új a nap alatt, ahhoz is tapsoltak a birkák, meg ehhez is.

balambher 2012.03.08. 18:06:15
@vladys73: Na igen, csak mindezt katolikus erkölcs mögé bújtatni kissé gusztustalan. Figyeld meg, most az ügynöktörvényt is addig fogják csavarni, amíg az fog belőle kijönni, hogy az ő ügynökük rendes ember, a komenistáké meg "csúnya gonosz macs". A híveik meg majd buzgón helyeselnek hozzá.
outisz 2012.03.10. 00:42:26
egyszer lehetek én is álamelnök? Még sosem voltam.
Celtic 2012.03.12. 12:59:32
Nahat, tisztara a velemenyem van a blogban. Ami igazan duhit, az ez:
"Én is hibáztam, amikor olyan törvényt írtam alá, amit később az Alkotmánybíróság, vagy valamelyik EU-s fórum kritizált. Igen, ezek hibák voltak, de ezeket lehet korrigálni."
Mert nem erti, bazmeg, nem erti. Ezen tenyleg felhuzom magam, hogy ennyire fereg lehet allamelnok. Egybites esszel, '0-nem, 1-igen, aszontak 1, akkor igen, tehat alairom' es utana nem erti, mert ez mar tulmutat az igen-nem kategorian :(