Jó szar év volt ez az idei. A kormányban nőtt a komcsifaktor, az ellenzék szánalmasabb mint valaha, továbbra sincs jó választás, jaj, jaj, jaj. Háborgunk, dühösen értetlenkedünk, ha az állam hatalmát építő törvényre hasonló célú népszavazási kezdeményezéssel, a választási csalásra csalással reagálnak. Borzasztóan cikinek gondoljuk, hogy az ellenzéki összefogásról papoló volt miniszterelnök hívei megalázzák a legnagyobb ellenzéki párt elnökét, miközben az épp beszélne, és eszeveszettül kulturálatlannak tartjuk, hogy a Házelnök milyen szavakat használ az előbb említett volt miniszterelnökre. Rémesnek és rossz üzenetnek tekintjük, hogy ugyan magánterületen, de mindenki számára látható helyen Horthy-szobrot avatnak, miközben keresve sem találjuk a jó ízlést azokban az ellentüntetőkben, akik önként, egy jó poén, egy flashmob erejéig sárga csillagot vesznek magukra. Kiakasztóan múltrendszerinek érezzük, hogy mekkora hatalma van az MMA nevű dolognak, de a fölött sem tudunk nyugalommal átsiklani, hogy mindenki egy rohadt náci, aki nem kedveli a Nemzeti Színház volt igazgatóját. Lazán alkotunk megalapozatlan, fanatizáló véleményt, de bátran szidjuk az anyját annak, aki ugyanezt teszi a nekünk nem tetszővel.
Na, szerintem ne legyen így! Végül is, nem oly mindegy? Hát pont ezek ne történnének meg itt? Azért ne felejtsük már el, hogy hol vagyunk! Itt. Nem mellesleg itthon. Ha egy mód van rá, ne gyűlöljük együtt azt, aki háborút emleget és lélekölő viadalt, inkább csak ne hassa át az életünket, de kedveljük együtt azt, aki szeretni tanít!
Jó szar év volt ez az idei. Freddie Mercury most sem támadt fel, megint voltak sikertelen udvarlási próbálkozások, sőt a karácsonyi töltött káposzta sem lett tökéletes, és persze a nyolcegy is. A többi meg nem számít.
BUÉK!
