A KARD a Facebook-on

Őket ajánljuk

Hírfolyam

Friss topikok

Elérhetőség

A KARD blog

e-mail: kard.blog@gmail.com

Facebook: A KARD

Twitter: @KARD_blog

13. havi nyugdíj, avagy a nemzedéki szolidaritás felmondása

2013.01.10. 06:30 timargabor

Egyelőre még távolinak tűnik a döntés, a szerdai sajtóhírekben mégis felmerült a 13. havi nyugdíj újbóli bevezetésének ötlete, amely szerint kormányzati berkekben nemcsak játszanak a gondolattal, hanem háttérszámításokat is végeznek. Az intézkedés költsége éves szinten valahol 270 és 300 milliárd forint között van, ami a GDP nagyjából egy százaléka. Összehasonlításként: az egy havi nyugdíj a magyar felsőoktatásra évente fordított teljes állami pénz két és félszerese. A ciklus elején pedig még "csak" kétszerese volt!

A dolog politikai hozadéka nyilvánvaló. Minthogy a Medgyessy-féle ámokfutásszerű túlköltekezés eme mintadarabját 2009-ben épp az a Bajnai szüntette meg, aki most legesélyesebb kihívója Orbánnak, nyilvánvaló a mögé kapcsolható üzenet: Bajnai megszüntette, de mi visszahozzuk. Arra nyilván kevés nyugdíjas fog felfigyelni, hogy a Fidesz azért gyakorlatilag végigcsinálja a ciklusát úgy, hogy nem kell ezt az évi summát elköltenie, vagyis ha őszintén ezt akarta volna és nem csak szavazatot szeretne vásárolni, akkor már 2 éve visszahozta volna a 13. havi nyugdíjat. Nem véletlenül nem tette, és jövőre is csak az MNB valutatartalékainak felélése, vagy további, elsősorban az oktatást - tehát a jövőt! - sújtó nemmegszorítások árán teheti meg. És még akkor is csak úgy, ha az uniós pénzügyminiszterek tanácsa, az Ecofin mentesíti hazánkat a túlzottdeficit-eljárás alól.

Miközben a rövid távú politikai hozadék okán a Fidesz komolyan is gondolhatja a dolgot, két dolgot mérlegelnie kellene. Olyan dolgokat, amelyekkel eddig nem igazán foglalkoztak:

1. Rövid távú problémája lehet a Fidesznek, hogy ha bevezeti a 13. havi nyugdíjat és megnyeri a 2014-es választást, mit tud ezzel csinálni utána? Négy évig fizeti, és ennek érdekében lelakja a teljes oktatásügyet meg amit még kell? Vagy visszakozik, mint amit próbál december - valójában már 2011 - óta tandíjügyben, és virít megint valami látványosat 2018-ban? Persze ezzel ráérnek 2014 májusban foglalkozni ha nyernek, tehát most nem szempont. Ha meg nem nyernek, legyen ez a következő kormány gondja.

2. A másik gond elvi és strukturális, az előzőnél sokkal súlyosabb. Miközben az ország súlyos nemmegszorításokat kénytelen elviselni, ezek kapcsán elveszítve növekedési potenciálját, az öregségi nyugdíjak - mértéküktől függetlenül, tehát az átlagjövedelmet meghaladók is! - reálértékének megőrzése töretlen. A demográfiai folyamatok és a gyorsuló elvándorlás mind arra mutat, hogy a mai aktívak, különösen a fiatalok nemhogy a mai szintet megközelítő nyugellátásban nem reménykedhetnek idehaza, de örülhetnek, ha valamit kapnak - vagy mert nem fog jutni, vagy pedig addig tolódik ki a nyugdíjkorhatár, amit már érdemi tömegek nem érnek meg. Ők a mostani, teljes életúton összegzett befizetéseiknek - amelyekből a mai nyugdíjakat fizeti az állam - várhatóan töredékét fogják megkapni. Ez már önmagában felveti, hogy a nemzedékek közt kellene egyfajta megállapodás, hiszen a mai nyugdíjasok e piramisjáték haszonélvezői - a következő generációk, de elsősorban a mai gyerekek, az ő unokáik (már akinek van!) rovására. Aki ezt tovább srófolja - esetünkben a Fidesz, de a szocialisták ezirányú zsigeri hajlamában se kételkedjünk - az gyakorlatilag nyugdíjaspárttá válik.

Márpedig aki a köz- és felsőoktatásából azért von ki pénzt, hogy az aktívakhoz képest amúgy nem rossz helyzetben levő nyugdíjasokat további ellátásban részesítse, az egy eleve gyenge lábakon álló nemzedéki szolidaritást mond fel. Ilyen politikai erőre egy bizonyos életkor alatt egyszerűen nem szabad szavazni. Már csak az a kérdés, hogy lesz-e olyan politikai formáció, amely az aktívakat próbálja meg képviselni? Mert eddig ennek nyomát sem látni.

Hétvégén garmr blogtárs tolmácsolásában visszatérünk a dolog gazdasági vetületére.

Disclaimer: igen, ha arra kerül a sor, el fogom tartani anyámat (apám már nem él) - és szó sincs arról, hogy a szépkorú generáció vesztét kívánom. Attól viszont kevésbé fogadok el kritikákat a fentiek ügyében, akinek nincs legalább két gyereke, mert - ahogy már egy éve is írtuk - a jelenleg ismét egyeduralkodóvá tett felosztó-kirovó nyugdíjrendszer enélkül garantáltan csődre van ítélve. Meg valahol mindegyik.

 Egyetértesz? Csatlakozz hozzánk a Facebook-on és oszd is meg a posztot:

Tegyük a KARD blogot a könyvjelzők közé

RSS hírfolyam a blog bejegyzéseiről

482 komment · 4 trackback

Címkék: piramisjáték 13. havi nyugdíj nyugdíjrendszer fideszmszp

A bejegyzés trackback címe:

https://kard.blog.hu/api/trackback/id/tr705009098

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: A Jolly Joker 2013.01.10. 17:08:00

Ha a Fidesz bevezeti a 13. havi nyugdíjat, kiderül az, amit már régóta tudunk: a kormány gyáva és csak a hatalom érdekli, semmi más. Ha Orbán Viktor meglépi azt, amit meg fog lépni, egyszerűen nem ismeri el a vereségét, és mint oly sok kormány, rázoo...

Trackback: Hunhon nyugdíjba vonul 2013.01.10. 16:25:01

Ha nem tetszik a rendszer, az ember szavazhat a hangjával vagy a lábával. Azaz vagy elmegy (exit), vagy megpróbál  változtatni a helyzeten (voice).  A gazdaságtanban az első számú opció (exit) a default setting. Feltételezzük, hogy ha valami...

Trackback: Mandiner blogajánló 2013.01.10. 11:52:02

Ezt a posztot ajánlottuk a Mandiner blogajánlójában.

Trackback: 13. havi nyugdíj, avagy a nemzedéki szolidaritás felmondása 2013.01.10. 09:00:01

Rövid távú problémája lehet a Fidesznek, hogy ha bevezeti a 13. havi nyugdíjat és megnyeri a 2014-es választást, mit tud ezzel csinálni utána?

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

politikus-omm 2013.01.10. 18:28:57

@Távmunkás: A Deficit Bajnainak 10 körül jött össze, így tényleg elég jó lesz az a 2,1.

politikus-omm 2013.01.10. 18:35:07

@semmiextra: 13. havi nyugdíj vagy a nemzedéki szolidaritás felmondása

Ha a 12. havi nyugdíjat eltörlik, akkor a cím ugyanez lenne, megfelelően módosítva.

-Ilyen amikor a cuclibbant a taknyán csúszik, mert eddig kevés esélye volt választást nyerni így már nemigen van remény sem.

na4 2013.01.10. 18:42:36

Inaktív nyuggerok (akiket én tartok el) ne döntsék el az én aktív jovömet :-((

politikus-omm 2013.01.10. 18:42:44

@veracity: Ezek a szopásra vágynak, egyébként. És meg is lesz nekik.

Elhagytad a listából, hogy:

- A szélsőjobb mindig a balkormányok alatt erősödött meg, és a jobbosok alatt gyengült.

szabadmagyarnép · http://www.facebook.com/szabadmagyarnep 2013.01.10. 18:43:47

@Távmunkás:
Jó ötletnek tartom ezt.
Kiábrándultál a hazug és csaló politikusokból mert a saját és pártjuk érdeke fontosabb nekik mint a haza és a nép érdeke ?
Nem vagy elégedett a jelenlegi kormány munkájával mert nem azt teszik amit kellene tenniük, becsapták a népet azért, hogy hatalmat szerzzenek ?
Úgy érzed, hogy a hatalomhoz való görcsös ragaszkodás nagyobb a politikusokban és ez háttérbe szorítja az ország, a nép érdekeit ?
Nem hiszel abban, hogy a leszerepelt, bizalmat eljátszó régi és új ellenzék összefogása kiút lenne a válságból ?
Elutasítod azt,hogy a szocialistáknak (és egyéb tömöröléseknek) álcázott kommunisták újra hatalomra kerüljenek ?
Akarod azt, hogy olyan ember legyen a vezető aki át tudja látni a gazdasági, társadalmi, pénzügyi folyamatokat és összefüggéseket, reagálni fog a nép rezdüléseire is, hogy helyes döntéseket hozva nem erőből (a hatalmával visszaélve) kurucosan kormányozzon ?...folytatás a www.facebook.com/szabadmagyarnep

A Szabad magyar Nép egy új civil szerveződés amely kellő népi támogatás mellett ki tudja vezetni az országot a válságból a néppel közösen együttműködve.
A mozgalom vezetője sohasem volt tagja egyetlen pártnak sem, tiszta, egyikkel sem szimpatizált és elég bölcs és tapasztalt (59 éves) ahhoz, hogy az országot kivezesse a válságból egy "politikától független szakértői kormánnyal" amíg nem késő. Minden lépést, minden döntést a néppel konzultálva fog meghozni.

Anyámasszony_sanyija 2013.01.10. 19:08:55

Az a fő probléma, hogy az inaktívak többen vannak, mint azok, akik eltartják az országot. Ezért az összes populista párt az ő kegyeiket keresi, és fedezet nélküli költekezésükkel csődbeviszik az országot.
Szerintem az lenne az igazságos, hogyha azok dönthetnének a pénz felhasználásáról, akik a pénzt adják.
Két kamarás parlament kellene. Az egyik kamara képviselőire általános választójoggal lehetne szavazni, hasonlóan a mostani rendszerhez. Ez a kamara általános törvényekről szavazna, mint pl. polgári törvénykönyv, stb. Tilos lenne viszont az államháztartásról szavazniuk.
Az állami költségvetést a másik kamara szavazná meg, az itt ülő képviselőkre csak azok szavazhatnának, akik az elmúlt 4 évben legalább x hónapon keresztül (pl. 6 hónap) jövedelemadót fizettek. Így végre valóban azok döntenének a pénzek elosztásáról, akik a pénzt adják.

Józsi bá' · http://jozan-parasztok.blog.hu/ 2013.01.10. 19:35:56

Off
Egy kis olvasnivaló a Bajnaitól megváltást remélőknek (nyugi, semmi Békemenetes szar):

jozan-parasztok.blog.hu/2013/01/10/bajnai_es_az_mszp_a_gyatra_hazassag

rohadjmegARCgeci 2013.01.10. 19:37:34

@veracity: Eljött az ideje a burzsoázia szétfingatásának!
Elég volt a sok nagypofájú tehénlepény arcú Prüntyi prüntyögéséből!
:)
Le a burzsoákkal,éljen a... ki is?
ÉN!

GERI87 2013.01.10. 19:39:08

@Anyámasszony_sanyija:

"akik az elmúlt 4 évben legalább x hónapon keresztül (pl. 6 hónap) jövedelemadót fizettek."

Ez sem megoldás. Az aktív keresők között is annyi a dumával megvehető szavazó mint a nyugdíjasok között, csak a nyuggerek aktívabb szavazók.
Semmi sem változna, csak nem a nyugdíjemeléssel lehetne választást nyerni, hanem a minimálbérrel, adócsökkentéssel, multiellenes lózungokkal stb.

Az alapok rosszak, a többségi társadalom posztkádári, kilóra megvehető síkegyszerű zemberekből áll.
Csak ezt belátni fájóbb mint más társ réteget hibáztatni, meg a politikusokat.

"Így végre valóban azok döntenének a pénzek elosztásáról, akik a pénzt adják."

E logika oda vezetne hogy az állami alkalmazottak nem szavazhatnának, meg aki kevés adót fizet...
De ez ma már nem működne, semmivel se lenne jobb, mivel érezhetően nincs jelentős különbség iskolai végzettség, egzisztencia, életkor stb terén. A többség érzelmi szavazó.

emzéperiksz 2013.01.10. 19:44:59

@Anyád, a szúnyogok!!!: Nem a 13. havi nyugdíj elvétele miatt esett vissza a fogyasztás meg a GDP. A fogyasztás visszaesését inkább a devizahitelek megnövekedett terhei, a munkahelyek elvesztésétől való félelem miatti tartalékolások, vagy a tavaly év végi végtörlesztés okozta (akkor ugye senki nem költött semmire, minden mozgatható pénzét végtörlesztésre fordította, utána pedig a megcsappant tartalékait kezdte feltölteni fogyasztás helyett).
Az egyébként nem húzza ki az országot a szarból, ha 5-6 százalékos kamatú hitelt veszünk fel a 13. havi nyugdíj kifizetésére, amit egyáltalán nem biztos, hogy a nyugdíjasok fogyasztásra fognak használni, és nem tartalékolnak inkább belőle.

Anyád, a szúnyogok!!! 2013.01.10. 19:51:32

@Anyámasszony_sanyija:
"az elmúlt 4 évben legalább x hónapon keresztül (pl. 6 hónap) jövedelemadót fizettek"

Pl.állami alkalmazottnak,állam csecsére bekötött vállalkozónak, önkormányzati és pártfunkciknak szerinted ugyan ki a lófasz fizeti a jövedelemadóját? Vagy annak,aki állami támogatásból ruház be, alkalmaz embereket?

Ami kevesebb, mint az ÁFA?
Amit a hajléktalan, a nyugger vagy a csokit vásárló kisgyerek is fizet.

Effektíve 1-1,5 millió ember termel itt valódi, újraelosztható jövedelmet, ha az irodai és kisegítőszemélyzetet nézem, akkor még annyi se.
Ha az összes olyan kereskedelmi és szolgáltatóipari részt vesszük, ahol nem állítanak elő új értéket, nincs bővített újratermelés, akkor 7-800 ezer ember.

Anyád, a szúnyogok!!! 2013.01.10. 19:57:29

@emzéperiksz:
"inkább a devizahitelek megnövekedett terhei"

Baromság, 260-270 volt az Euro, a svejci frank 180-200, amikor elvették a 13. havi nyugdíjat és nagyfejszével kezdték faragni a szociális ellátórendszert.
Az élelmiszeripari cégek tényleg most csődölnek be sorra, mert a csórók Orbán alatt lófaszt se kapnak, tartalékaik rég elfogytak, így kaját is alíg vesznek.

Anyád, a szúnyogok!!! 2013.01.10. 20:06:59

@maxval, a gondolkodni próbáló birca:

Az apád faszát, ekkorát még Pozsgay se mer hazudni.
Tudod élnek még a kortársak, akik pontosan tuják, hogy ki is volt, mekkora gerinctelen karrierista, törtető fasz Pozsgay elvtárs!

csőcsere 2013.01.10. 20:10:30

A képlet egyszerű, a nyugdíjasok ugyanaz, mint a viccbeli női lábak és a felső 10000, nem szidni kell őket, hanem bekerülni közéjük. Az aktívakat csak szipolyozza a mindenkori kormány, az inaktívak vannak itthon támogatva, nekik áll a zászló, ők kapják a kedvezményeket, nekik politizálnak a politikusok.

Anyád, a szúnyogok!!! 2013.01.10. 20:10:41

@maxval, a gondolkodni próbáló birca:

Soros csak a helyet intézte, nélküle az életben Oxford közelébe se engedték volna ezeket a mezitlábas parasztgyerekeket, putriból, istállóból, disznóólból kivakart janicsárkáderokat.

Az összes költséget az MSZMP KB Kulturális Osztálya álta.

emzéperiksz 2013.01.10. 20:11:15

@Anyád, a szúnyogok!!!: Továbbra is kitartok az álláspontom mellett. Nem a 13. havi nyugdíj elvétele, hanem inkább a megnövekedett devizahitel-részletek, a bizonytalanabbá váló munkahelyek, valamint a tartalékok végtörlesztés általi kisöprése veti vissza a fogyasztást.
Az meg tök mindegy, milyen euró meg frankárfolyamnál vágták meg a szociális juttatásokat, illetve a nyugdíjat, ezek ugyanis nem devizában érkeznek a számlákra, az összegük nem függ az árfolyamoktól, az érintetteknek meg jellemzően nem volt devizahitelük. Segélyesnek meg nyugdíjasnak azért a bank sem nagyon hitelezett.

JimGilmoure 2013.01.10. 20:15:22

Nem emelkednek a közszolgálati fizetések 2013-ban sem. Az Országgyűlés által elfogadott 2013. évi központi költségvetés szerint a közszolgálati tisztviselői illetményalap és a közalkalmazotti bértábla a 2008. januári szinten marad befagyasztva. Így a fizetésekben továbbra sem fog megjelenni az elmúlt 5 év inflációja. A 13. havi fizetés és alkalmankénti jutalmak is évek óta hiányoznak a közszolgák fizetési borítékából.

A maximálisan adható éves kafetériakeret 200.000 forint marad, amelyből az adók levonásra kerülnek.

Anyád, a szúnyogok!!! 2013.01.10. 20:16:05

@Anyád, a szúnyogok!!!:

Nesze,itt a te nagyimristád:

"Es jött 1956. oktober 23. Lopva, alattomosan közeledett. Sunyi bábáinak száján egy percre sem halkult el a szocializnus igéje, miközben egy nyáron át járták a Petőfi-rondót 'nemzeti sajátossagaink' körül azzal a magasztos céllal, hogy kiköszöbüljek a szocializmus épitése közben elkövetett hibákat. Majdnem sikerült nekik még a szocializmust is kiköszöbülni. Tépett szájú, hasított körmű sok kis senki, háta mögött több úri bitanggal, megcsinálta az 'Első Hazai Nemzeti Forradalmat. Hogy megis nem 'Nemzeti Szocialistanak' keresztelték vivmányukat, az talán azzal magyarázható, hogy a két szó így együtt hányingert okoz minden becsületes embernek.
A 'Nemzeti Forradalom' olyan nevezetes renegatot sorolhatott v e z e t ő i közé, mint Nagy Imre, akinek szellemi képességeit ugyan csak adóvégrehajtói karrierhez szabtak, de jellemtelensége biztositotta, hogy miniszterelnök legyen a legdühöngőbb fehérterror napjaiban.
Lehetett-e nálunk forradalom 1956. októberében? Hová vezethet nálunk a termelési viszonyok megváltoztatása és az uralkodó osztály megdöntése? – (Mondjuk, hogy a forradalom ezt jelenti.)
Ilyen lépés nálunk csakis visszafelé, a kapitalista viszonyok, és a burzsoá uralom visszaállításához vezethetett és vezetne ma is. Ez viszont színtiszta, steril ellenforradalom.”
(Petőfi Népe, Kecskemét, 1957. december 15.)

"Az életmód, a kultúra, az ideológia kérdései közül a legnagyobb figyelmet azokra az összefüggésekre kell fordítanunk, amelyek előbbre viszik a szocialista közösségek fejlődését, a társadalmi tudat és magatartás alakulását… Az ideológiai nevelő munkához jó feltételt teremt a párt politikája… A fejlett szocializmus építése közben, a nép közös érdekeinek alapján, társadalmi-politikai egységünk a szocialista nemzeti egység világnézeti-ideológiai egységgel párosul. A marxizmus-leninizmus általánossá tétele következetes ideológiai harcot kíván, amelynek csupán egyetlen célravezető eszköze van: gyakorlatunkkal összhangban álló eszméinknek meggyőző hirdetése."

(Magyar Filozófiai Szemle, 1975/3)

Cervisia 2013.01.10. 20:21:55

@tede: Mert ez mindenképp hitelből lesz, hiába mond mást Viktor, hiába mondja Matolcsy, hogy találtak rá pénzt. Mert ez azt jelenti, hogy a kb 1000 milliárdnyi lejáró kötvényből mind az ezret meg kell újítani, pedig elég lenne 700 is.

emzéperiksz 2013.01.10. 20:22:09

@Anyád, a szúnyogok!!!: Mellesleg nem az élelmiszernél van a drasztikus visszaesés a forgalomban, hanem a gépjárműveknél, műszaki cikkeknél, bútornál stb. Tisztán látszik, hogy a fogyasztásnak a halasztható tételeit fogták vissza az emberek.

Anyámasszony_sanyija 2013.01.10. 20:26:52

@GERI87:
"E logika oda vezetne hogy az állami alkalmazottak nem szavazhatnának, meg aki kevés adót fizet"

A "általános" kamarára mindenki szavazhatna, tehát a társadalmat érintő kérdésekbe ugyanúgy lenne beleszólásuk, kivéve a költségvetést.
A "költségvetési" kamarára viszont a jövedelemadót fizetők szavazhatnának, beleértve az állami alkalmazottakat is. Vannak köztük hasznos munkát végzők (pl. tanár, tűzoltó, rendőr, stb...). Persze lehet, hogy idővel optimális méretre csökkenne az állami alkalmazottak száma, mivel a privát szférában szerencsére többen dolgoznak, mint az államiban.
Az állami alaklmazottak számának csökkentésében van még hova fejlődni: pl. Ausztriában az állami alkalmazottak feleannyian vannak, mégis elvégzik a feladatukat.

csőcsere 2013.01.10. 20:28:07

@Sir Galahad: miért ne vezethette volna be a zOrbán, hogy csak az szavazhat, aki adót fizet? Lenyúlt 3000 milliárdot, szidta az IMF-et és a EU-t, ésatöbbi, meg se nyikkant senki. És ha ellenállás lett volna? Mikor érdekelte ez a zOrbánt és a Fideszt?

Simán bevezethette volna, hogy csak az adófizetők szavazhatnak és akkor többet tett volna az országért és a jövőért, mint bárki.
Ezt a lehetőséget elpasszolta. Jó szokás szerint most majd át fogunk esni a ló túlfelére és senkinek sem lesz nyugdíja 10 év múlva.

Cervisia 2013.01.10. 20:30:44

@laci_52: És mégis mennyivel tett többet az országért az, aki felnevelt két rablót meg három segédmunkást, mint aki egy orvost és egy mérnököt?

emzéperiksz 2013.01.10. 20:31:53

@csőcsere: Demokráciában úgy illik, hogy mindenki szavaz, akire a törvények vonatkoznak. Ha bizonyos emberek nem szavazhatnak, de elvárod, hogy a törvényeket betartsák, akkor az valamiféle feudalizmus vagy diktatúra, szerintem nem csak az EU-ból repülnénk egy ilyen húzással, de talán még az ENSZ-ből is, és jönnének az országgal szembeni embargók. De szabad persze hülye álmokat dédelgetni neked is :P

Anyámasszony_sanyija 2013.01.10. 20:32:57

@Anyád, a szúnyogok!!!:
Természetesen az állami alkalmazottakat a privát szféra tartja el, de véleményem szerint ebben a rendszerben idővel az állami szféra az optimális méretre zsugorodna.
Direkt írtam jövedelemadót. Az a szemény, aki áfát fizet úgy, hogy nincs jövedelme az hivatalosan nem végzett termelő/szolgáltató tevékenységet. Tehát azt a pénzt egy dolgozótól kapta vagy közvetlenül, vagy újraelosztás formájában. Ezek a személyek a "költségvetési" kamarára nem szavazhatnának, csak az "általános" kamarára (amennyiben cselekvőképesek, és elmúltak 18 évesek).

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.01.10. 20:33:43

@Anyád, a szúnyogok!!!:

Miben hazudtam? Nem volt Pozsgay a reformkommunisták egyike? Nem volt a reformkommunistákon belül a nemzeti irányzat híve?

Azt meg, hogy karrierista volt-e, nem tudom, de tök mindegy a téma szempontjából. Végülis mindenki karrierista, aki magas pozícióba kerül.

szabadmagyarnép · http://www.facebook.com/szabadmagyarnep 2013.01.10. 20:35:47

Nem akarom bántani szegény nyugdíjasokat , nem irigylem tőlük a pénzt. De egy pillanatra el lehet tűnődni azon, hogy vajon akkor is ilyen jelentős népszerűségre lenne a nyugdíjasok körében ennek a juttatásnak ha a média a akkurátusan elmagyarázta volna azt, hogy a kiosztott többletjuttatások nem Orbán Viktor miniszterelnök személyes ajándéka nekik, hanem az ő unokáiktól kölcsönvett pénz, amelyet azoknak kell a következő évben majd visszafizetni. Miért nem beszél erről a média? A kérdés a lényegen nem változtat, pusztán csak azt tisztázhatná, hogy a magyar szavazópolgárok mennyire tájékozatlanok és/vagy önzőek.
Nyugdíj: választási cukorka ami ma a nyugdíjasoknak édesnek tűnik az a jövőre a gyermekeire, unokáira nézve nagyon is keserűvé válhat, hiszen ők fogják a mostani juttatásokat kiizzadni, az ő életük lesz ezáltal rosszabb. Csak remélni tudjuk azt, hogy a nyugdíjasok átérzik ennek a súlyát és nem hozzák kellemetlen helyzetbe fiatalabb családtagjait, azaz megelégszenek a jelenlegi nyugdíj összegével, ugyanis 300 milliárdba kerülne a 13. nyugdíj kifizetése és nem is pénzt kapnának hanem a mostani állami cafeteria-elemek valamelyikében, például Szép-kártyán vagy Erzsébet utalványon kapnák meg a nyugdíjasok.
Ez semmi mást nem szolgál mint a választások megnyerésére meg akarja nyerni a nyugdíjasokat OV.
Csak rajtunk múlik az, hogy sikerül e neki ez a tett. Nem kell engedni ezt..

Az SZMN egy új civil tömörülés, a magyar demokrácia visszaállítására. A vezetője tiszta, sohasem volt egy pártnak sem tagja.
Csatlakozz hozzá.
www.facebook.com/szabadmagyarnep

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.01.10. 20:35:56

@Anyád, a szúnyogok!!!:

S ez mit bizonyít? Mondtam, hogy ellenzéki volt? Nem mondtam. Reformkomcsi volt, az is a 80-as évek kezdetétől.

Ez olyan mintha beidéznéd Nagy Imre 1956 előtti szövegeit. Semmi értelme.

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.01.10. 20:38:57

@csőcsere:

Magyarországon 1920 óta nincs vagyoni cenzus a választói jogosultságot illetően. Hülyeség lenne újra bevezetni, ráadásul nem is lehet az EU-ból való kilépés nélkül.

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.01.10. 20:39:48

@emzéperiksz:

Az ENSZ-ből nem. Az ENSZ-tagságnak nem feltétele a demokratikus jogrend.

GERI87 2013.01.10. 20:41:26

@Anyámasszony_sanyija:

Semmit nem érne, régebben volt különbség jövedelem, iskolázottság, egzisztencia terén, lehetett arra építeni hogy aki iskolázottabb, műveltebb, magasabb társadalmi osztályba tartozik az felelősségteljesebb döntést hoz és alkalmas az állam ügyeiben való részvételre...ma a mai MO-o már alig.

"tehát a társadalmat érintő kérdésekbe ugyanúgy lenne beleszólásuk,"

És ez miért kisebb súlyú terület mint a költségvetés, a közélet ezen részét miért lehetne a plebs dagonyájává tenni?
Nem látom értelmét.

emzéperiksz 2013.01.10. 20:44:50

@maxval, a gondolkodni próbáló birca: Lehetséges. Én mindenesetre azon a mocskos libsi állásponton vagyok, hogy mindenki választhasson képviselőt a törvényhozásba, akire a képviselők által hozott törvények vonatkoznak. Nem csak adótörvények meg költségvetési törvényt hoznak a képviselők.

Cervisia 2013.01.10. 20:47:00

@Anyád, a szúnyogok!!!: Meg a jó kurva anyád, azt! Az egy kulcsos adó a fityisz egyetlen valamennyire is pozitív intézkedése. Csányiék meg megsúgom, hogy jövedelmük döntő részét nem az szja hatálya alatt szerzik..

emzéperiksz 2013.01.10. 20:48:20

@GERI87: Ha ilyen problémáid vannak, akkor nem a választópolgárokat kellene szűrnöd, hanem a politikusokat. A törvényjavaslatokat ők adják be, és a gombokat is ők nyomják. Nem az egyszerű választópolgár tehet róla, hogy a politikusok az ország hosszú távú érdekeinek képviselete helyett a saját hatalmuk megőrzésére koncentrálnak, és szavazatokat vásárolnak.

Anyámasszony_sanyija 2013.01.10. 20:49:10

@GERI87: Az, hogy mennyit érne ez, korai lenne kijelenteni. A szavazás után idővel kiderülne. De ami szerinem lényeges, hogy végre azok döntenének a pénz felhasználásáról, akik a pénzt adják. Ez még akkor is igazságosabb, ha rosszul döntenek. Az ő döntésük.

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.01.10. 20:50:54

@emzéperiksz:

Ez sehol nincs így, ráadásul technikailag megoldhatatlan. Az alap: aki állampolgár, az szavaz, s kész. Az életkori cenzuson kívüll csak kivételesen vonható el a választójog, jogerős bírósági ítélettel bizonyos bűncselekményekért. Ez a mai moder választójog.

Egyébként én is rossznak tartom az általános választójogot. A jó megoldás a XIX. században volt, de nem lehet visszamenni oda.

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.01.10. 20:52:12

@Cervisia:

Valóban, az egykulcsos adó a kevés jó intézkedések egyike. Igazságos és racionális.

Anyámasszony_sanyija 2013.01.10. 20:52:54

@maxval, a gondolkodni próbáló birca:
A mostani választójogot én sem tartom jónak, ezért javasoltam kétkamarás parlamentet külön "költségvetési" kamarával.

emzéperiksz 2013.01.10. 20:55:28

@Cervisia: Elcseszett intézkedés volt, csak a szemellenzősök nem látták még be ezt, vagy azok, akik jól jártak vele, de azok nem különbek a 13. havi nyugdíjjal megvásárolható nyugdíjasnál.
A lyukat, amit ütött a költségvetésen, különadókkal tömték be, a multik emiatt rengeteg embert elbocsátottak. A magánnyugdíjpénztárakat államosították, ezzel a jelenkori aktívak időskori megélhetését nehezítették meg, az államosított pénzből - "különleges forrásból" - 2011-ben kb. 460 milliárddal pótolták ki a költségvetést.
Ennek a lyuknak a befoltozása minden évben olyan megszorításokat eredményez, amelyek lassítják a gazdaságot, sőt recessziót eredményeztek.

emzéperiksz 2013.01.10. 20:57:22

@maxval, a gondolkodni próbáló birca: Az általános választójog nagyjából azt jelenti, hogy mindenki szavazhat, akire a törvények vonatkoznak. A gyerekekre ezek a törvények korlátozottan vonatkoznak, ha megszegik a jogszabályokat, korlátozottan vonhatók felelősségre stb.

csőcsere 2013.01.10. 20:59:05

@maxval, a gondolkodni próbáló birca: így van, menjünk tovább a megkezdett úton, előre az 5 millió inaktív szavazóért. :-)

Anyámasszony_sanyija 2013.01.10. 20:59:40

@emzéperiksz: A lyukat kiadáscsökkentéssel is be lehetett volna tömni. Én ezt tettem volna. A többi visegrádi országban legalább 10%-al alacsonyabb az újraelosztás mértéke. A nyugdíjakat pl. a bevételekhez kellene igazítani. Ez minden bizonnyal infláció alatti emelést jelentene.

csőcsere 2013.01.10. 21:00:00

@emzéperiksz: lásd birca-nak írt válaszom.

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.01.10. 21:03:19

@emzéperiksz:

Az általános választójog nem ezt jelenti, hanem azt: szavazati joga van mindenki vagyoni helyzete és műveltségre, iskolázottságra való tekintet nélkül

Magyarországon általános választójog 1939 óta van. Akkor szűnt meg a műveltségi cenzus. (A vagyoni cenzus még 1920-ban megszűnt.)

Korábban a vagyoni és a műveltségi cenzus miatt a lakosság többsége nem szavazhatott. Ez annyira így van, hogy pl. 1848 után KEVESEBB embernek lett szavazati joga, mint 1848 előtt, ugyanis 1848 előtt minden nemes szavazhatott, vagyoni és műveltségi cenzus nélkül, míg a nemesi választójog megszűnése miatt immár a nemesekre is az általános szabályok vonatkoztak, azaz a cenzus. (Bár jellemző a kor jogtisztelő felfogására, hogy a szerzett jogot nem vették el senkitől, azaz aki 1848-ben már nagykorú nemes volt, annak megmaradt a cenzustól való mentessége haláláig.)

Anyád, a szúnyogok!!! 2013.01.10. 21:07:13

@hondamonda:

Mondom, onnan indulj, hogy az állami költségvetés 15-16.000 milliárd.

Ja és miközben nulla közelivé(68 milliárd) redukálták a segélyeket, az állami újraelosztás nem csökkent, sőt, nőtt.
Hol a lóvé?

Jövedelempótló és jövedelemkiegészítő szociális támogatások
2011 - 145 574
2012 - 68 041 millió forint.

Itt az 5000 milliárd:
A költségvetési szervek és fejezeti kezelésű előirányzatok
2011 - 4 211 296
2012 - 4 979 175 millió forint

Forrás:
3.7.3. A központi költségvetés kiadásai (2005–2012)

emzéperiksz 2013.01.10. 21:08:40

@Anyámasszony_sanyija: Hát lehetne recesszióban, reálbércsökkenés idején kisebb mértékben emelni a nyugdíjakat, és az sem lenne rossz megoldás, ha vonnának belőle egészségügyi járulékot, hiszen az eü-ellátást a nyugdíjasok is használják, nem is kicsit, nekik is érdekük lenne, hogy több forrás jusson rá.

Anyád, a szúnyogok!!! 2013.01.10. 21:10:17

@maxval, a gondolkodni próbáló birca:

Mesélj, te mennyivel többet kapsz abból, amennyivel többet a kurva állam a mi zsebünkből kivesz a hozzád hasonló közpénzekből lébecoló propagandistának, a fene nagy igazságosság nevében?

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.01.10. 21:13:55

@Anyád, a szúnyogok!!!:

Engem személyesen nem érint az egész.

Viszont tarthatatlan volt a 2009 előtti állapot a többkulcsos rabló adórendszerrel.

Nem kapok közpénzeket.

Propagandista vagyok, ez igaz. Mint te is: mindketten saját gondolatainkat propagáljuk.

Anyád, a szúnyogok!!! 2013.01.10. 21:15:14

@Cervisia:

És mit cáfolsz, mit állítasz te?

Szerinted mi a faszomból fizeti Csányi vagy Simicska hozzád hasonló köcsögöket?

palyazat24.info/2012/07/03/bertamogatas.php

Ezek még beruházni is úgy ruháznak be, hogy egy fillérjükbe se kerül!
Abból kapod te a lóvét.

csőcsere 2013.01.10. 21:21:45

@maxval, a gondolkodni próbáló birca: ergo vissza az alaptételhez: nem szidni kell a nyugdíjasokat, hanem bekerülni közéjük.

Anyád, a szúnyogok!!! 2013.01.10. 21:23:07

@maxval, a gondolkodni próbáló birca:

"Viszont tarthatatlan volt a 2009 előtti állapot a többkulcsos rabló adórendszerrel. "

Hehe, ez egy igen magabiztos propagandaállítás?
Vagy mi lenne?
Alátámasztanád valamivel, vagy úgy kaptad brossúrában?

Nézz már szét hol van egykulcsos adó!
Ott ahol az állam szétesett, kurva gyenge és fogjul ejtette a maffia(state capture).

Albániában a legkisebb, mert az állam csecsére bekötött bürokráciamaffia csak keresni szeret.

Náluk csak 10% az SZJA.

Ergo állításod szerint Albánia jóval igazságosabb ország, mint Magyarország.
És ha igazságosabb, akkor fejlettebb az erkölcsrendszerük is.
Ugye?

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.01.10. 21:26:02

@Anyád, a szúnyogok!!!:

A többkulcsos adó a leggazdagabb országok luxusa. Mo. nem tartozik közéjük. Nagyon sok Mo-hoz hasonló, ex-kommunista államban egykulcsos adó van.

Nézd meg a 2009 előtti adókulcsokat! Szerintem rendben voltak?

Lencsés István 2013.01.10. 21:33:32

@Lencsés IIstván: Nem direkt írok hibásan , hanem direkt írok így , van a kettő között különbség . Te meg hol tudsz írni , hol nem , de az olvasás továbbra sem megy , de a csalás igen , meg az unalmadban való ( igazság által ért fájdalmadban ) folytonos velem foglalkozás .

@Ianas: Köszönöm , de oka van hogí rok . :)

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.01.10. 21:34:27

@Anyád, a szúnyogok!!!:

Bajnai előtt:
havi 160 ezer Ft alatt - 18 %
felette - 36 %
Ha ez neked normális, akkor valami baj van veled.

Az első helyes lépést Bajnai tette, a határt megemelte 160 ezerről 420 ezerre, s a kulcs 17 % lett. Maradt a második magas kulcs havi 420 felett, de a kulcs mértéke csökkent 32 %-ra.

Orbán egyszerűen folytatta ezt a folyamatot.

Lencsés István 2013.01.10. 21:34:33

Azt akartam írni hogy oka van hogy így írok , elnézést .

Anyád, a szúnyogok!!! 2013.01.10. 21:36:40

@maxval, a gondolkodni próbáló birca:

Megint egy szentencia.

Hol a kőtáblád, esetleg propagandabrossúrád, ahol ezt olvastad?

Nem Maxi, a történet arról szól, hogy ott van egykulcsos és kicsi adó, AHOL AZ ÁLLAM KÉPTELEN A NORMÁLIS ÜGYMENETRE, ÉS AZ ADÓHIVATAL, AZ ÁLLAMIGAZGATÁSI RENDSZER VELEJÉIG KORRUPT.
Úgy van vele az állam, hogy azt a keveset talán befizetik, cserébe szemet huny a stiklik felett.
Az is talált pénz az államon élősködő maffiabürökráciának és az állami újraelosztás kedvezményezettjeinek, az oligarcháknak.

Az egykulcsos adó a neoliberálisok kedvenc mantrája.

Anyámasszony_sanyija 2013.01.10. 21:38:44

@maxval, a gondolkodni próbáló birca: Sajnos voltak vesztesei is az adócsökkentésnek az alacsony keresetűek között. Ezt azzal lehetett volna kompenzálni, hogy nagyobb mértékű az adócsökkentés, ezért az alacsonyabb keresetűek is jól jártak volna. Értelemszerűen ez nagyob lyukat eredményezett volna a költségvetésben. Ezt a lyukat nagyobb mértékű kiadáscsökkentéssel kellett volna kopmenzálni. Valószínűleg hozzá kellett volna nyúlni a nyugdíjakhoz is. Amúgy volt erre példa a világban: az olaszok bizonyos szint fölött nem emeltek nyugdíjat 1-2 éve.

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.01.10. 21:38:45

@Anyád, a szúnyogok!!!:

Az egykulcsos adó igazságos, hatékony. Ez a lényeg. A többkulcsos meg nem az, különösen annak magyarországi változatában.

A magyarországi többkulcsos adó az alsó középosztály ellen irányult, ez pedig öngyilkos lépés.

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.01.10. 21:40:33

@Anyámasszony_sanyija:

Persze, ez így igaz. A kormány gazdaságpolitikája rossz, ezen kár vitatkozni. De maga az egykulcsos adó jó lépés volt, bár nem tudott eredményt hozni, mivel a többi rossz lépés lerontotta a hatását.

Anyád, a szúnyogok!!! 2013.01.10. 21:42:42

@maxval, a gondolkodni próbáló birca:
"Orbán egyszerűen folytatta ezt a folyamatot."

Igen, és 16%os adót vetett ki a minimálbérre,és leszorította az igazságosság nevében a közmunkásrabszolgák bérét.
Arra a minimálbérre, amely a KSH adatai szerint nem éri el a létminimumot.

Ez a minimálbér Ausztriában 1100 Euro és adómentes.
770 Euro az állampolgári jogon járó szociális segély.

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.01.10. 21:43:55

@Anyád, a szúnyogok!!!:

Magyarország nem Ausztria.

S a minimálbér adómentessége súlyosan igazságtalan.

Anyád, a szúnyogok!!! 2013.01.10. 21:50:28

@maxval, a gondolkodni próbáló birca:

Maxi,minimális következetesség elvárható lenne.

Te pont úgy hazudsz, mint egy magyar politikus, félpercenként változtatod a véleményed, kétpercenként ellentmondasz a saját logikai menetednek.

Állításod szerint a nyugati országok nem hatékonyak, nem igazságosak ellentétben az űberhatékony,überigazságos magyarral és a hyperhatékony,hyperigazságos albánnal.

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.01.10. 21:55:05

@Anyád, a szúnyogok!!!:

Nem változtattam a véleményemet. Mo. összehasonlítása nyugati országokkal értelmetlen, mert Mo. nem nyugati ország. Ezzel az erővel azt is mondhatnád, hogy Mo-n miért nem kap egy középiskolai tanár 2 millió forint fizetést, hiszen Svájcban annyit kap.

Ha egy ország nagyon gazdag, megengedheti magának, hogy magas szociális kiadásai legyenek, s visszavegyen a hatékonyságból szociális szempontok miatt. Mo. Albániához áll közelebb, nem Ausztriához. S osztrák adórendszerrel Mo. NEM fog fejlődni.

Anyád, a szúnyogok!!! 2013.01.10. 21:55:57

@maxval, a gondolkodni próbáló birca:

Magyarország tényleg nem Ausztria, CSAK ÉPP UGYANAZT A MELÓT VÉGEZZÜK, SŐT TÖBBET!

Csak nálunk háromszor négyszer nagyobb a kizsákmányolás, mert az állam gyenge és az oligarchák, multik irányítják, hozatják a munkavállalókkal kapcsolatos törvényeket, ellentétben Ausztriával, ahol működik a Sozialpartner.

www.sozialpartner.at/

politikus-omm 2013.01.10. 21:57:07

@Anyád, a szúnyogok!!!: Ausztriában egy hajvágás 30 euró, a lakbér minimum 500. Van más hülyeség is a tarsolyodban?

Mi közünk nekünk Ausztriához egyébként?

politikus-omm 2013.01.10. 21:58:24

@Anyád, a szúnyogok!!!: 2010 óta dolgozol többet mint az osztrák?

Szívódj már fel idióta.

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.01.10. 21:59:19

@Anyád, a szúnyogok!!!:

Kizsákmányolás nem létezik, ezek elavult XIX. századi fogalmak a százszor megcáfolt marxizmusból. Azaz erre hivatakozni eleve hülyeség.

Ezen kívül Mo-n nem ugynaaz a gazdasági szint, mint Ausztriában, így a fizetések sem lehetnek ugyanazok.

Szociális törvényekhez gazdasági alap kell.

Persze hozhatsz törvényt, hogy mostantól a minimálbér legyen félmillió forint, de a hatása az lesz, hogy a munkaadók 90 %-a elmegy az országból, s akkora nyomor lesz, mint eddig sosem.

Anyád, a szúnyogok!!! 2013.01.10. 22:05:30

@maxval, a gondolkodni próbáló birca:

És mekkora gazdadasági visszaesés kell ahhoz te neoliberális próféta, hogy még hatékonyabb legyen ez az überhatékony, überigazságos rendszer?

2009 óta tart a kvázi egykulcsos adó.
Azóta visszaestünk a 2000es évek elejei gazdasági szintre, újra nem érjük el a 89 előtti fejlettséget.

Jövőre se lesz gazdasági növekedés.
Az elkövetkezendő 10 évben 2% körüli gazdasági növekedést jósolnak.

Kurva hatékony,mivel az állam arra ösztönzi a magasabb jövedelmek tulajdonosait, hogy fokozzák a tőkekiáramlást végtörlesztéssel és hasonlókkal.

És kurva igazságos, mert már négymillió ember él a szegénységi küszöb alatt.

Anyád, a szúnyogok!!! 2013.01.10. 22:15:59

@maxval, a gondolkodni próbáló birca:
"Kizsákmányolás nem létezik, ezek elavult XIX. századi fogalmak a százszor megcáfolt marxizmusból."

Életedben nem dolgoztál te élősködő kommunista fasz!
Te szánalmas hülye, épp azok hirdették ezt 89 előtt, hogy nálunk nincs kizsákmányolás, akiket hangzatosan támadsz.

Mondom,hogy komcsi voltál te, a legvadabb hites fajta!

Anyád, a szúnyogok!!! 2013.01.10. 22:21:11

@Anyád, a szúnyogok!!!:

Amúgy a kínai kommunista elvtársaid máig ezt hirdetik, hogy náluk nincs kizsákmányolás, miközben milliószámra adnak el tizenéves kölköket 12-16 órás műszakokra rabszolgának.

hondamonda 2013.01.10. 22:24:01

@Anyád, a szúnyogok!!!: "Itt az 5000 milliárd:
A költségvetési szervek és fejezeti kezelésű előirányzatok
2011 - 4 211 296
2012 - 4 979 175 millió forint "

Tehat ez a penz egyenesen Orban bankszamlajara megy?

"Mondom, onnan indulj, hogy az állami költségvetés 15-16.000 milliárd."

Inkabb onnan kene kiindulni, hogy globalis gazdasagi verseny van. Aki tobbet kolt rezsire (nyugdijra), az lemarad.

Anyád, a szúnyogok!!! 2013.01.10. 22:26:59

@politikus-omm:

Semmi, Ausztriában demokrácia van, nálunk pártokrácia és oligarchiák uralma, ugyanaz,mint 89 előtt.

Amúgy 30 Euroért már nem nagyon vágatsz nálunk hajat, legfeljebb a szomszédodban, és 500 Euro alatt se nagyon találsz családnak való normális albérletet.
Sőt, Berlin keleti felében olcsóbbak a jóval magasabb színvonalú, komfortfokozatú és alapterületű albérletek, mint nálunk.
Ha szar a szociális helyzeted, akkor még az állam is támogat.

politikus-omm 2013.01.10. 22:33:07

@Anyád, a szúnyogok!!!: Akkor mit keresel itt? Ausztriában demokrácia van itt meg pártokrácia...:)) Ezt jól fogod látni amikor Tirolban fejed a kecskét.

Amúgy 30 Euroért már nem nagyon vágatsz nálunk hajat, legfeljebb a szomszédodban, és 500 Euro alatt se nagyon találsz családnak való normális albérletet. - Muha-haha-hihi

Miért nem a hírcsárdán humorkodsz?

Miért nem mész Berlinbe ha olyan olcsó? Hmm?

hondamonda 2013.01.10. 22:35:06

@Anyád, a szúnyogok!!!: A visszaesesunket nem az egykulcsos ado okozza, hanem az allami tuladoztatas. Azokban az orszagokban, akikkel versenyzunk a toke idecsabitasaert, a munkahelyeket teremto beruhazasokert ez joval alacsonyabb. Szlovakiaban peldaul egysegnyi netto jovedelem utan feleannyi adot kell fizetni, mint itt. Ilyen fejlettsegu orszag nem teheti meg, hogy egy gazdag tokes orszaghoz hasonlo ujraelosztasi szintet tartson fent.

Hiaba van egykulcsos, ha az 50%-os! Aki azt akarja, hogy ennel tobbet adjak be a kozosbe, az bekaphatja!!

Anyád, a szúnyogok!!! 2013.01.10. 22:38:42

@hondamonda:
"Tehat ez a penz egyenesen Orban bankszamlajara megy?"

Oda is, meg a jól fizetett klientúrának a bankszámlájára.

"Inkabb onnan kene kiindulni, hogy globalis gazdasagi verseny van. Aki tobbet kolt rezsire (nyugdijra), az lemarad."
Hehe, ez Matolcsy és Orbán dumája, ők már nem is Kínával, hanem Afrikával akartak már tavaly is versenyezni.
A 47 ezres rabszolgabér már versenyképes az afrikai minimálbérrel.
Zambiában a nyáron akasztottak fel kínai rabszolgahajcsárokat, akik a 230 dolláros minimálbért se akarták kifizetni.

GERI87 2013.01.10. 22:48:31

"Nem az egyszerű választópolgár tehet róla, hogy a politikusok az ország hosszú távú érdekeinek képviselete helyett a saját hatalmuk megőrzésére koncentrálnak, és szavazatokat vásárolnak."

Dehogynem! KI más? ők szavaznak rájuk, azok meg kielégítik az igényeket, sajnos erre van igény.
A pártalapítás is állampolgári jog nemcsak a szavazás, a felelősség tehát a polgároké.

@Anyámasszony_sanyija:

Ha az inaktívakat kiiktatnánk akkor se változna semmi, a dolgozó adófizetőknek is populista tömegpártokra van szüksége és meg is kapják.

Anyád, a szúnyogok!!! 2013.01.10. 22:49:18

@hondamonda:

Nem értesz te semmit!

Az állami újraelosztás NŐTT 2010 óta, csak épp kevesek felé áramlik.

Ők meg kiviszik a pénzt az országból, nem itt élik fel, nem itt ruházzák be.

hondamonda 2013.01.11. 00:46:36

@Anyád, a szúnyogok!!!: Igen, az ujraelosztas nott 2010 ota, holott csokkenteni kellett volna.

Mi van akkor, ha valaki az adovaltozason nyert penzet nem itt ruhazza be? (amugy leginkabb devizahitel torlesztesre forditjak) Ugyan, ha mar leadozza az altala megkeresett penz felet, akkor a maradekot hadd koltse el arra, amire akarja! Te megis mekkora hozzajarulast varsz el?

komplikato 2013.01.11. 02:51:53

@Kőmíves Kelemen: "Miért nem lehet megérteni, hogy NINCS MIBŐL?!"

MNB tartalék ...? Talán kijön belőle 4 évre, oszt' jó napot ... utána a vízözön. Szerintem annyira nem akarják megnyerni a 2018-as választásokat, mert 2020 körül már a nyakukba folyik a sok sz*r amit a nyugdíjrendszer ellen elkövettek, meg a diákhitel is!

Sir Galahad 2013.01.11. 08:14:12

@csőcsere: Meg se nyikkant senki? Mondd, hol éltél te az elmúlt 2 évben? :) Amúgy persze én személy szerint nem bántam volna, ha bevezetik, hogy csak az szavazzon, aki adót is fizet. Kiesett volna a rendszerből nem csak a sok nyugdíjas, de egy másik, igen nagy létszámú réteg, amely segélyekből teng-leng. Na, a külföld szemét ez szúrta volna, egyből fasisztarasszista ország lettünk volna... szóval nem, ez nem ment volna. Nekem az ötlet szimpatikus, de sajnos kivitelezhetetlen.

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.01.11. 08:32:47

@Anyád, a szúnyogok!!!:

Nem voltam komcsi. Talán csak 16-17 éves koromban hittem, hogy igaza van Marxnak, de ez a téveszme gyorsan kiment a fejemből.

Cervisia 2013.01.11. 10:19:49

@emzéperiksz: Ellenben az legalább igazságos volt, mert aki az adócsökkentéssel jól járt, az tényleg megdolgozott érte, nem csak a markát tartja és hőbörög. 20%-a helyből visszajön áfában, azt csak a minimálbéres demagóg parasztok állítják, hogy 200 bruttóval külföldön szórja el a pluszt az ember.

Ha lesz is újra második kulcs, azt sokkal magasabb jövedelemnél kell bevezetni, vagy még többen húznak el ebből az országból, aztán a 16%-ot is lehet sietve pótolni.

emzéperiksz 2013.01.11. 12:24:24

@Cervisia: Nem az igazságosságát vitatom, hanem a költségvetésben ezáltal okozott lyukat, és annak betömési módját.
A 20 vagy 25 százalékos általános kulcs is igazságos, amúgy meg a jövedelmek nem a munka mennyiségével állnak pariban, hanem a piacképességével. Egy szrtiptíztáncos pár óra munkával többet megkeres, mint egy takarítónő egész hónapban, de nem dolgozik többet.

"20%-a helyből visszajön áfában, azt csak a minimálbéres demagóg parasztok állítják, hogy 200 bruttóval külföldön szórja el a pluszt az ember."

- Ezt valami adattal is alá tudod támasztani, vagy csak hordasz össze hetet-havat? 2011-ben 400 milliárddal kevesebb szja folyt be, mint egy évvel korábban, és az áfa-bevétel is alacsonyabb volt abban az évben, mint 2010-ben. Szóval én a tényadatokban semmiféle bizonyítékot nem látok az állításod igazolására.

Cervisia 2013.01.11. 13:48:54

@emzéperiksz: Azt én is elfogadhatónak tartanám, hogy mondjuk 20%-ra növeljék a kulcsot. Eleve nem is értettem, miért 16% lett. Könnyebb is a 20-al számolni.

Költségvetésileg meg lényegtelen, hogy egyesek erkölcsi ismérvek alapján mennyire tartják valaki keresetét jogosnak, vagy igazságosnak, ugyan annyit adózik, mint aki beteg koalák mentéséért kap fizetést.

Bizonyítani meg úgy lehetne, hogy megnézzük a párhuzamos kísérlet eredményeit. Amit ugye a való életben nem lehet. Magyarán a válság miatt visszaesett a fogyasztás, de nem tudjuk mennyivel jobban esett volna vissza nélküle. Minden esetre egy 250 bruttót kereső nem Balin költötte el a plusz bevételét, ebben biztos lehetsz.

De vannak nem vagy csak még nehezebben mérhető hatások is. Aki keres annyit, hogy pozitívan érintette az egy kulcsos, az jellemzően olyan végzettséggel rendelkezik, ami nyugaton is keresett. Ugyan vannak szemet szúró ellenpéldák, de azért nem annyi, mint sokan állítják. Ha egy családnál a havi plusz 10-20 jelenti, hogy még nem mennek el, addig a "láthatatlan" haszna óriási a dolognak. Én most megmondom, ha a project amiben most vagyok nem fut fel, és lesz újra több kulcs, ráadásul az átlagjövedelmek környékén, akkor pakolok, és megyek. Aztán tartsák el a minimálbéresek az országot.

Simonyi Miklós 2013.01.11. 14:48:48

Akinek a nyugdíja a havi 60 ezret sem éri el, annak nevében nem lehet a hírt kommentálni. De fennáll a veszélye annak, hogy a társadalmat jobb- és baloldali érzelműek között húzott vertikális szakadék mellé egy újabb, horizontális árok jön létre a tanulóifjúság és aktív keresők (egyrészről) és a nyugdíjasok (másrészről) között, ami tragikus következményekkel járna. Ezért a magam nevében lemondok mindenféle 13. havi juttatásról, legyen az nyugdíj, kompenzáció, utalvány, vagy bármi egyéb!

emzéperiksz 2013.01.11. 15:21:47

@Cervisia: Az egykulcsos adóval a szerényebb jövedelműek az adójóváírás kiesése miatt rosszul jártak. Az ő fogyasztásuk biztosan visszaesett. A magas jövedelműek pedig válságban csökkentik a túlfogyasztásukat, helyette takarékoskodnak. Az ilyen intézkedések, amelyek a felsőbb rétegeknél több pénzt hagynak, az alsóknál meg kevesebbet, válságban nem tudják növelni a fogyasztást. Akinek még összébb kell húznia a nadrágszíjat, kevesebbet fogyaszt, aki meg eddig is mindent meg tudott venni, amit akart, az nem fog többet fogyasztani. Nem olyan nehéz ezt belátni.
Amivel betömték a költségvetési lyukakat, azok az intézkedések pedig még tovább rontották a helyzetet.

Cervisia 2013.01.11. 17:41:06

@emzéperiksz: Hát ha szerinted bruttó 200 körül van az "eddig is mindent meg tudott venni" határ, akkor vizsgáltasd ki magad.

Akik meg rosszabbul jártak, azok örüljenek, hogy eddig voltak akik a mostaninál is sokkal aránytalanabbul kifizették helyettük a közszolgáltatások árát. Amíg nem fix összegű adó van, addig hőbörgés helyett mormoljanak el egy halk köszönömöt.

emzéperiksz 2013.01.11. 20:28:16

@Cervisia: Szerintem te csak azért véded ezt a szar egykulcsost, mert te jobban jártál vele, ez elég ahhoz, hogy ideológiát csinálj magadnak a védelmében. A tények meg, hogy visszaesett a fogyasztás az alacsony jövedelműek nagyobb arányú megsarcolása miatt, vagy hogy a lyukakat tömködő különadók miatt padlón van a hitelezés és a beruházások, egy csöppet sem zavar.
Szerintem amúgy ugyanolyan kilóra megvásárolható állampolgárok, akik az egykulcsos szja-t védik, mint a 13. havi nyugdíjért egyik vagy másik pártra szavazók. Minden intézkedés mellé lehet hülye ideológiát kreálni, hogy igazságos, megérdemli meg hasonlók. A kérdés csak az, hogy eljutsz-e odáig, amit Kennedy mondott, hogy ne azt kérdezd, mit tett érted az ország, hanem hogy te mit tettél az országért, mert ha így fognád fel, akkor nem védenéd az ilyen intézkedéseket.

hondamonda 2013.01.11. 21:16:41

Szerintem nem nehez belatni, hogy az orszag problemajara, vagyis arra, hogy tobbet koltunk, mint amennyi bevetelunk van, nem az a megoldas, hogy leraboljuk a vekony, magasabb jovedelmu reteget. Azokat, akik nem gazdagok, hanem csak a nyugat europai minimalber es atlagber kozott keresnek. Igen, az alacsony jovedelmuek megsarcolasa vagy a mindenfele extra ado sem jo megoldas az alapproblemara.
Az egyetlen jo megoldas, a kiadascsokkentes. Nincs mas realis alternativa. A magyar gazdasag 50% feletti elvonas mellett remenytelenul versenykeptelen. Valoszinuleg mar most recesszios spiralban vagyunk. Sokat mernek tenni arra, hogy osszel ujabb megszoritasokra lesz szukseg, ami ujabb visszaesest indukal majd.

2013.01.11. 21:25:18

@maxval, a gondolkodni próbáló birca:

Svájcban a szakszervezetek próbáltak bohóckodni azzal, hogy legyen népszavazás a munkaidő csökkentéséről, és emellett vezessenek be egy elég magas minimálbért (NB. ott, és még sok más európai fejlett országban NINCS semmiféle kormányzatilag szabályozott minimálbér).

Persze kiröhögték őket, mert a svájci melós értelmi színvonala meghaladja egy hatéves gyerek szintjét, belátta azt, hogy kb. addig lenne munkája, amíg ezeket megszavazná.
Dolgozni meg sokat szeret az ember, hiszen több munka, több pénz, nem igaz?

bolygóközi 2013.01.12. 21:29:15

@szabadmagyarnép:
Hát igen nem egy jó foglalkozás a nyugdíjas szakma.
Megcsinált apád - anyád téged, felnevelt és hol a hála??
Remélem Te kellőképpen támogatod szüleidet.

bolygóközi 2013.01.12. 21:36:00

@tff:
a hidegháború sűrűjében / 1975 előtt / , amikor a nyugati szociális ellátás minta volt a keletnek, a munkaidő csökkentés nagyon hatékony propaganda volt.
Most már a lényeg a munkaidő meghosszabbításán a munkanélküliségen van. A tőke kamata lett a mindenható, na de meddig.

bolygóközi 2013.01.12. 21:44:08

@Simonyi Miklós:
valamit nem értesz.
A lényeg az, hogy a nyugdíjasok hülyítésére adnak a választások előtt 1 hónapnyi nyugdíjat, de valószínűen nem pénzben, utalványokban.
Milyen jó PR fogás már most bedobni, mint sok minden mást is. / talán nem jó a hajó fekvése?? /

dibbler 2013.01.29. 20:58:47

@maxval, a gondolkodni próbáló birca:
elég lenne, ha csak sommásan leírná a véleményét, a sok eltévelyedett agyú emberrel nincs miről kommunikálni.

Pont erről szól a cikk, az agyament hőbörgők országa lettünk - valahogyan a társadalmi esztelenségből gazdasági veszteség, verseny vesztés lesz.

Az okosabbja nem akarja erre a lúzer ignoráns bandára fecsérelni a fiatalságát és rábízni az öregségét a szavazat vásárló hatalomra.
süti beállítások módosítása