A KARD a Facebook-on

Őket ajánljuk

Hírfolyam

Friss topikok

Elérhetőség

A KARD blog

e-mail: kard.blog@gmail.com

Facebook: A KARD

Twitter: @KARD_blog

Olimpia Budapesten: kíméletlen verseny a megosztottságért

2017.01.10. 18:53 Carnivore

Ha csupán sportesemény lenne azon politikai adok-kapok, amit a budapesti olimpia rendezése kapcsán látunk, azt mondhatnánk: "még nézni is szörnyű". De készüljünk fel arra, hogy ennél akár még rosszabb is lehet.

A versenysport - mint nemzeti ügy - a kilencvenes évek óta tulajdonképpen a jobb- és baloldal egyik ütközőpontja - teljesen értelmetlenül. Nem kell ebbe belelátni nagy filozófiát, egyszerűen így alakult. (Nyilván volt régebben olyan balos elmélet, miszerint a sport népszerűsítése nacionalista/fasiszta történelmi hagyományra épül, ezért vészesen kerülni kell a hangsúlyozását - ez azonban nettó butaság volt már akkor is.) Mindenesetre azt látjuk, hogy baloldali gondolkodók igen nagy hányada végtelenül ragaszkodik a "kis ország, kis nemzet, kis sport"-elvhez és rendszerint minden olyan támogatást, beruházást, pályázást ellenez, amely valamilyen sportágazatot - pláne sportintézményt vagy nemzeti ügyet - kíván helyzetbe hozni. Ez az "általánosítás" (mert valójában nem az) még akkor is megállja a helyét, ha egyébként mind a kivételek, mind a racionális gazdasági ellenérvek is megjelennek a rendszerben.

Azt viszont egyszerűen képtelenek belátni, hogy ezzel a protest hozzáállással csak saját magukat hozzák kellemetlen helyzetbe. Sportügyek kapcsán már az első Orbán-kormány (1998-2002) idején is tapasztalható volt a mindennapi életben azon közös (!) szellemi kútmérgezés, ami a társadalom széles rétegeiben komoly indulatokat váltott ki. Rengetegen gondolták komolyan, hogy "az igaz magyar, a nemzeti szívű honpolgár sportpárti; a balos meg arra sem méltó, hogy a himnuszt énekelje". És fordítva: "a fideszes bunkók csak a szotyolaköpködéshez értenek; a sport csak egy hobbi, finanszírozzák azt maguk a sportolók".

n_olimpia.jpg

Az olimpiarendezés csodálatos alkalom arra, hogy az árkokat még mélyebbre ássuk, miközben az olimpiai eszme éppen ennek ellenkezőjét célozná meg. Csakhogy úgy tűnik, ez nem mindenkit hat meg. A jobboldali politika továbbra sem tesz mást, mint hogy megpróbálja kisajátítani a sportot; lényegében ezért veszi elő újra és újra a legnépszerűbb tömegsportok, élsportok és az olimpia ügyét. A baloldal húzószárnya pedig továbbra is demagóg érvekkel ("stadion kontra lélegeztetőgép"), kárörvendéssel (magyar futball sikertelensége) próbálja folyton megkérdőjelezni annak szükségességét.

Legalább következetesen politizálnak, mondhatnánk. Azonban van itt egy fontos tényező, ami mégis a jobbos stratégia felé billenti el a mérleg nyelvét. Az olimpia ugyanis nem csupán egy beruházás. Nem csupán azzal lehet érvelni mellette, hogy az infrastruktúrafejlesztés katalizátora: hiszen így legalább nem négyes metró tempóban épülnek majd meg - a többségében egyébként később is hasznos - épületek, hidak, utak és egyéb objektumok. Nem pusztán arról van szó, hogy Budapest és Magyarország a világ figyelmének középpontjába kerülhet, aminek komoly felhajtóereje lesz a jövőre tekintettel. És - hogy hozzunk most egy hathatós ellenérvet is - mutogathatnánk Görögországra, illetve az olimpia utáni rossz gazdasági helyzetére, a GDP 9%-ának ráfordítási kockázataira. Mert persze, ezek így mind együtt figyelembe veendőek.

Csakhogy az olimpia - és más jelentős nemzeti ügy - jóval túlmutat egy ország beruházásán. Ezért nem okos dolog ellenezni. Nem jó stratégia szembemenni olyan eszmével, amely mindenütt a világon megmozgatja az embereket, amely szabályosan lázba hoz százmilliókat. A baloldali politikusoknak és felkent civileknek meg kellene fontolniuk mindezt. Főleg ennyi év után. (Ha más nem, példát vehetnének az egykori MSZP-elnök bűnbánó gesztusáról, amit a határon túli magyarok felé tett.)

És félreértés ne essék: olimpiát rendezni nem olyan, mint az oroszokkal gyorsan, suttyomban lepaktálni Paks2-ért. Ettől még természetesen lehet róla népszavazni, csak nem biztos, hogy érdemes. (Megjegyzés: eddig nem is lehetett, de ez nem azt jelenti, hogy nem lehet újra megpróbálni.)

Az ellenzéknek és támogatóiknak tehát érdemes volna feladni ezt frontot és koncentrálni olyan ügyekre, ahol a társadalom is nagyobb támogatást, hátszelet tud adni. Paks2 ilyen lehetett volna, mégsem éltek a lehetőséggel. Ahogyan ezer más ügyben sem. Vagyis, mindezek után olimpia-ellenes mozgalmat szervezni nem túl jó lépés. Mert nagyon vissza fog ütni. Ha csak nem a megosztottság a cél továbbra is.

Tegyük a KARD blogot a könyvjelzők közé

RSS hírfolyam a blog bejegyzéseiről

65 komment

Címkék: olimpia beruházás beruházások nemzetstratégia nemzetpolitika Budapest

A lengyel ellenzéki lázadás legfőbb tanulsága a magyarok számára

2016.12.18. 06:30 Carnivore

Nem, nem az, hogy van remény. A magyarok - ha valóban nem értettek volna egyet az elmúlt hat évben kiépült politikai rendszerrel - már rég kitalálhattak volna valami alternatívát, aminek köszönhetően ma lenne valódi ellenállás. De nincs.

És nemcsak az ellenzéki pártok minősége miatt (amire imádunk hivatkozni). Egyszerűen nem érezzük annyira szörnyűnek a helyzetet, hogy minden mindegy legyen. Talán nem is az. Végülis; a politikusok is abból indulnak ki, hogy 8 millió szavazópolgár nem tévedhet.

Így tehát a lengyel lázadás tanulsága nem az (amit talán az olvasó várt, mielőtt olvasni kezdte a cikket), hogy "nézzétek magyarok, a lengyelek nem hagyják magukat, meg tudjuk mutatni mi is!", hanem az, hogy mi várható nálunk ezek után. Ebből az esetből ugyanis megint nem a kormánnyal szemben állók fognak tanulni és példaként tekinteni rá, hanem maga Orbán Viktor. A miniszterelnök számára ugyanis jelzésértékű, hogy ha nem szerez elég erős/nagy hatalmat/kormányzati többséget, akkor bármelyik pillanatban felfordulás várhat rá. A dolog előnye (volna) ugyanakkor, hogy így könnyebb lenne fenntartani a demokratikus, megdönthető rendszer látszatát.

Csakhogy Orbán Viktor már 2002-ben sem az utóbbi lehetőségét mérlegelte. A gyengeségtől mindig is viszolygott, ezért váltott minden korábbinál agresszívabb stílusra mind a politikai irányítás, mind a médiaszabadság tekintetében. Vagyis a lengyel példa számára talán inkább a média végleges térdre kényszerítésének és a civil szerveződések felszámolásának szükségességét jelentheti.

jocivil.jpg

Talán ezért vetíti előre - így üzenve sajátjainak elsősorban -, hogy 2017 a "Soros-háború" éve lesz. Itt nem csupán Soros György személyéről, démonizálásáról lesz szó. Ellene a migráns-kampány receptje elég lesz (láttuk az eredményét). A civil szervezetek, a vélt vagy valós hálózatok lehetnek majd a célkeresztben. Hiszen Lengyelországban is ezek szítják az igazi tüzet, ezek tudnak tömegtüntetéseket és látványos akciókat szervezni. Ők a mostani tekintélyelvű kormányok kis házi terrorista szervezetei.

A nagy vadászat tehát megkezdődik, amihez képest a Norvég Civil Alapos vegzálás, meg civil-vadász hivatal (KEHI) beüzemelése kutyafüle volt. A kormánypárti többség abban reménykedhet, hogy a tömegpszichózis most is eléri majd a célját és ne felejtsük: az őszi népszavazással ellentétben, itt 3,3 millió szavazat több mint elég lenne egy totális győzelemhez. Vagyis nincs más feladat, mint rávenni ennek a 3,3 millió embernek a többségét, hogy "tartson ki" a félelmei mellett.

Minden másra ott a rezsicsökkentés.

Tegyük a KARD blogot a könyvjelzők közé

RSS hírfolyam a blog bejegyzéseiről

71 komment

Címkék: média botrány tüntetés demokrácia ellenzék államhatalom médiajelenlét politikai rendszer

Felvillanó Paks2-reklámok: emberkísérlet jóváhagyva

2016.12.17. 06:30 Carnivore

A TV2-t nem büntetik a paksi erőművet népszerűsítő pillanatreklámok miatt. Ez azt jelenti, hogy az újabb kísérlet, amivel a Fidesz-közeli médiamogulok játszadoznak, jogszerűnek bizonyult. Ijesztő.

Kezdjük azzal, hogy idézzük az Index tudósítását a fejleményről, miszerint:

"A hatósági vizsgálat megállapította, hogy a szóban forgó reklám miatt nem vetődött fel a reklámok tudatos észlelhetőségét előíró, a médiaalkotmányban (Smtv.) rögzített rendelkezés megsértése. A hirdetések ugyanis 0,7 másodpercig látszottak, amelyek a szakirodalomban elfogadott 0,23–0,5 másodperces érzékelhetőségi határértéken felül találhatóak, emellett azokat megfelelően elkülönítve sugározták a reklámblokkokon belül. A vizsgálat megjegyzi, ez a reklámtechnika nem ismeretlen a magyar hirdetési piacon: 2015-ben például kilenc hasonló kampány futott a TV2 és a Super TV2 kínálatában."

Nos, azt látjuk, hogy a Médiatanács puszta méréstechnikai hókuszpókusszal keni el a dolgot. Vagyis: nem kívánták alkalmazni az etikai mércét, sőt, úgy sejlik, a jogi alapokkal is hadilábon állhattak. Így stratégiai döntést kellett hozniuk a kedvező ítélet érdekében: határértékre hivatkoztak, amelyet természetesen szépen be lehet állítani úgy, hogy az megfeleljen az elvárásoknak. Pitiánerség. Egyszerűen nem elegáns. Viszont hagyománytisztelő: a környezetszennyező cégek lobbija pont ugyanezt a módszert szokta kikényszeríteni. Ha túl nagy a szennyezés mértéke, akkor majd elintézzük, hogy még a határ alatt legyen.

nagymosas.jpg

Ami itt történt, az szellemi környezetszennyezés és súlyosan károsítja a társadalom egészségét. Nem véletlenül tiltott évtizedek óta. És nem véletlen, hogy demokratikus országokban sehol nem mertek próbálkozni vele.

Biztos a (politikai) korrektség az oka (ennek is). De szerencsére ennek vége. Most már lehet végre szabadon lejáratni, mocskolódni, direktben agymosni, hiszen nemhogy erkölcsi következménye nem lesz (eddig sem volt, lásd: semmit nem érő helyreigazítások), de jogi sem. Ez pedig precedens értékű.

S ha már precedens, hogy is szól a fáma? "...ez a reklámtechnika nem ismeretlen a magyar hirdetési piacon..." - Sokatmondó szövegrész. Korábbi jogszabálysértő esetek előfordulásával legitimálnak egy nyilvánvalóan jogszerűtlen, újabb esetet. Ezzel nyomatékosítják, hogy mostantól tetszik, nem tetszik, ez van.

Csakhogy az ilyen elfogadott emberkísérleteknek súlyos ára van. Mert - bár ma még nem látjuk a pontos következményeit - a jövő csúnya visszaéléseket és társadalmi feszültségek kockázatát rejti magában. Ez nem pusztán emberi jogi kérdés. Ez már tömegpszichológiai katasztrófa előszele. Túl drámai megfogalmazás? Sebaj, majd helyreigazítjuk.

Tegyük a KARD blogot a könyvjelzők közé

RSS hírfolyam a blog bejegyzéseiről

34 komment · 1 trackback

Címkék: média reklám egészség jogállam jogbiztonság oligarchák médiatanács Paks paksi bővítés

Oktatásügy: nem PISA, hanem Róma az irány

2016.12.13. 06:30 Carnivore

A legutóbbi PISA-jelentés a kormány számára nemhogy sokkoló nem lehetett, de épp ellenkezőleg: elvárt eredmény, az elmúlt hat esztendő sikerének visszaigazolása. És ne a népbutítási célokra gondoljunk most elsősorban.

Természetesen ismerjük ezt az oldalát is a dolognak: lezülleszteni az oktatást, drasztikusan visszanyesni a komplexebb folyamatokat átlátó és politikailag is aktívabb rétegeket. Igen, az elmúlt 6 év oktatáspolitikája mintegy takitikai csapássorozat volt, ahol már annyi pusztítás és lőtt seb bizonyítja, hogy a cél a "márpedig összeszerelő üzem leszünk és más semmi" lesz, hogy ezt már tényleg nem lehet kidumálni.

De van itt valami más is, amit látnunk kell. Nem értelmetlen pusztításról van szó csupán. A Fidesz-KDNP-hadtest ugyanis nem megsemmisíteni kívánja a teljes oktatási rendszert, hanem taktikai csapásokat mér rá a kijelölt pontokon, hogy aztán olyan elemeket építsen be, amelyek hosszú távon szolgálják érdekeit. Nem iskolabezárás vagy leépítés a cél, hanem új elvek és új gondolkodásmód helyzetbe hozása.

Miért? Azért, mert haszonelvűen gondolkodik. Ha "csak" javítja az oktatás színvonalát, az nem feltétlenül jövedelmező üzlet számára. (Bár ezzel az álláspontjával tudnánk vitatkozni.) Ha viszont az egyébként régóta barát/szövetséges egyházak kezére tud játszani minél több közoktatási intézményt, azzal nemcsak gesztust gyakorol feléjük, hanem saját jövőjét építi: értelmiségi/döntéshozó keresztény fiatalokat neveltet, akiknek nem nehéz kitalálni, döntő hányada milyen politikai attitűdökkel rendelkezik majd.

És még valami: amíg az egyház kapujának kulcsa az ő kezében van, addig sem juthat be oda más - így a másik jobboldali konkurenciapárt sem. Hiszen ne feledjük: ők is régóta próbálkoznak azzal, hogy a maguk oldalára állítsák a keresztény egyházi vezetőket, ez azonban eddig csak mérsékelt sikerrel járt.

8609_egyhisk.jpg

Az igazi problémát az iskolák közötti különbségek jelentik. Sokan azt hiszik, hogy a kormány ezt sem ismerte fel. Pedig nagyon is felismerte, csak épp nem úgy kívánja megoldani ezt a problémát, ahogy a (főleg baloldali/liberális) közéleti szereplők követelik. Az iskolák közötti különbséget ugyanis a kormány az egyháziak erősítésével kívánja csökkenteni. Ők azok a beépített új elemek, amelyek az eddigieknél jóval nagyobb erővel terjednek majd szét az oktatási rendszerben (a szülők pedig lassan hozzászoknak és elfogadják, hogy gyermekeiket egyházi intézményekbe kell íratniuk, ha szebb jövőt akarnak nekik - vagy mehetnek külföldre). A siker pedig sorsszerű: hiszen az ilyen intézmények létszámának emelkedése törvényszerűen idézi elő az oktatási színvonal emelkedését. Ahhez pedig lényegében elég néhány jogszabály módosítása: az iskolák önkormányzatoktól való elvételével ugyanis a misszió neheze már le van tudva.

A legtöbben észre sem fogják venni a változást - ahogyan eddig sem. A Fidesznél megtanulták, hogy teljes fejcserés támadást lehet indítani anélkül, hogy komoly ellenállásba ütköznének (lásd: Alkotmánybíróságtól az utolsó közintézményig). Türelmes szoktatással pedig szépen lassan, lépésről lépésre az összes vezető intézmény (vagy akár újak) az egyház kezébe vándorolhat; az pedig tudjuk, hogy kiknek kedvez.

Tegyük a KARD blogot a könyvjelzők közé

RSS hírfolyam a blog bejegyzéseiről

56 komment

Címkék: oktatás egyház kereszténység oktatásügy pluralizmus hoffmann rózsa Fidesz Hoffmann Rózsa pisa-jelentés

A Fidesz-médiabirodalom visszavág

2016.11.28. 14:39 Carnivore

Ha valamit megtanulhatott a kormánypárt az elmúlt majdnem két évtizedben (kereskedelmi médiakorszak), az az, hogy a hatalmat ugyan média-ellenszélben is meg lehet szerezni (lásd: 90-es évek baloldali médiatúlsúlya vs. első Orbán-kormány), megtartani azonban már csak úgy lehet, ha szövetséget kötnek, vagy átveszik felette az uralmat. Nem nehéz kitalálni, melyik utat választották.

A Fidesznél régóta tervezték és már építik a média-halálcsillagot, vagyis egy olyan hír- és kulturális hálót, aminek segítségével nemcsak átvehetik az uralmat a médiapiacon (hiszen ez már rég megtörtént), hanem átvehetik az uralmat a közgondolkodásban is. Olyan az egész, mint egy bizarr pszichológiai kísérletsorozat a 30-40-50-es évek Amerikájából, amikor embereket zártak be szobákba és tették ki őket különböző hatásoknak, hogy aztán végignézzék személyiségük átalakulását. Nem csoda, hogy a Vajna-Habony-Mészáros-irányította médiában meglehetősen idejétmúlt, nosztalgikus módszerekkel is találkozunk, mint a film-képkockák közé rejtett Paks2-reklámokkal, vagy pontosan ugyanolyan címlappal rendelkező újságokkal.

Ez az egész koncepció lényege: ha nem tudnak minőségi különbséget hozni a baloldali médiafelülettel szemben, akkor egyszerűen lefedik. A közönség pedig eszi vagy nem eszi; ezt kapja. Ha nincs más, akkor előbb-utóbb úgyis megeszi.

Hol tart most az építkezés? Nos, azt látjuk, hogy a médiumok felvásárlása szüntelenül zajlik, igaz, meglehetősen időigényes misszió, hiszen a legértékesebb felületekhez nem könnyű hozzájutni. Nyilvánvaló, hogy a baloldal politikai birodalmának bukása nem járt automatikusan az utolsó (média)bástyák feladásával, így Népszabadságtól az ATV-ig mindenhol meg kell(ett) találni azt a hátsó titkos bejáratot, aminek segítségével szinte belülről lehetett szétrobbantani az "objektumot".

Ne felejtsük el, hogy ebben az országban valaha létezett azért elvi alapú politizálás is (az, hogy milyen elveken alapult, abba most jobb, ha nem megyünk bele...), ami azt jelentette, hogy egy médiacsomag tulajdonosát nem lehetett csak úgy rávenni arra, hogy megszabaduljon termékétől. Ravaszabb módszerekhez kellett folyamodni: meg kellett támadni, le kellett járatni a főszerkesztőt; ki kellett rúgatni a főszerkesztőt; le kellett cserélni a teljes stábot; stróman kezébe kellett adni a kiadót; vagy el kellett venni a sugárzási jogot. Eközben a túloldalon állami hirdetéseken keresztül kellett hízlalni a nyájat.

the-making-of-star-wars-the-empire-strikes-back-image-picture-8.jpg

Ha azt hinnénk, hogy a munka befejeződött, tévednénk. A helyzetet jól jellemzi az a viselkedés, ahogy a baloldali médiumok képviselői állnak hozzá az ügyhöz: minden alkalommal tébolyultan kiáltják ki a sajtószabadság végét (ami mindig attól a ponttól kezdődik, amikor épp elsüllyesztik egyik-másik médiahajójukat) és persze sajnáltatják magukat. Aztán szépen hazamennek. Vagyis: tökéletesen aszerint tesznek, ahogy az a Fidesz-médiabirodalomnak tetszik. Nem csoda, hogy összeesküvés-elméletek özöne terjed szájról szájra, miszerint a ballibek rég lepaktáltak a Fidesszel és lépésről lépésre játsszák a kezükre a sajtóorgánumokat.

Azért ne legyünk igazságtalanok: ebben a médiabirodalom-építésben érezhető a bosszú íze is. Szóval vannak még olyanok, akik elvi kérdést csinálnak a hatalomépítésből, a visszavágásból. Ide tartoznak például azok a sajtómunkások, akik hihetetlenül motiváltak a nagy feladat végrehajtásában és közéleti szerepet arccal és névvel vállaló képviselőik mindig kaján vigyorral, őszinte örömmel fogadják az újabb trófeák begyűjtését (a Simicska-, illetve Széles-féle televíziók politikai vitaműsoraiban heti rendszerességgel nyomon követhetők, amelyek nyilván a legelkötelezettebb közönségnek készültek).

Szépen lassan tehát mindenki átáll a "sötét oldalra" - ha nem is mindig tudatosan (lásd: bulvár médiapiac átalakulása). S talán vannak köztük olyanok, akik mindig is oda tartoztak. Persze, lassan kell haladni, hogy a közönség folyamatosan szokja, elfogadja. Hiszen most még nem mindenki akarja átélni a párthoz tartozás katarzisát. Sőt, a legtöbben valószínűleg egyszerűen csak békét akarnak, ezért kisebb, halkabb csetepatékkal kell jó háttérmunkát végezni. Személycserék, fokozatos átállás, néha visszakozás. Semmi hirtelen mozdulat. Ráérünk.

Tegyük a KARD blogot a könyvjelzők közé

RSS hírfolyam a blog bejegyzéseiről

93 komment

Címkék: média fidesz népszabadság sajtószabadság államhatalom médiajelenlét nemzeti együttműködés rendszere NER

A Trump-hisztéria margójára

2016.11.24. 12:57 Jobb és közép

Donald Trump, az USA újonnan megválasztott elnöke még nem is lépett hivatalba, mégis hatalmas a hisztéria az ellentáborban. Pedig, aki azt állítja, hogy tudja, milyen elnök lesz belőle, az aligha tudja, mit beszél. Legnagyobb valószínűséggel még maga Trump sem tudja. De máris akkora a hisztéria, mintha egy új, ezúttal amerikai Hitlert választottak volna meg. Hogy történhetett ez? És egyáltalán mi is történt valójában? Az történt, hogy ez a jelölt több, mint tízszer annyi helyre ment el személyesen kampányolni, mint az ellenfele. Az történt, hogy mindegyik alkalommal lehetett tőle kérdezni is, megadott időkeretben. Az történt, hogy az ellenfele, Hillary Clinton tizedannyi helyre sem ment el. Ez üzenet értékű: "úgyis nyerek, nem érdekeltek ti engem". Az amerikai választók számára ez nem volt elég jó ajánlat.

Az történt, hogy a fekete munkanélküliek jó része is Trumpra szavazott, meg a spanyol ajkú munkanélküliek jó része is. (Mármint azok, akik nem illegális bevándorlók, hanem az USA állampolgárai, ergo van szavazati joguk.) Vagy legalábbis nem mentek el szavazni másra sem. Miért? Baromi egyszerű. Mert gyakorlatiasak. Belátták, hogy nem az kell nekik, hogy a Fehér Ház lakója szavakban nagyon szeresse őket és kiálljon az ő vélt érdekeik mellett szónokolni. Pofázásból nem lesz kenyér. Hanem az kell nekik, hogy aki a Fehér Házban az ország dolgát intézi, az olyan gazdaságpolitikát csináljon, amelyből nekik is leesik valami. Konkrétan munka és munkabér, mert az nincsen. Aztán az már kit érdekel, hogy ugyanez az ember egyébként valószínűleg nem arról álmodozik, hogy egy fekete pasihoz adja hozzá a lányát? Megmondta világosan, arról se álmodozott, hogy zsidóhoz adja a lányát. Pláne nem arról, hogy a férj kedvéért a Trump leány is betérjen a zsidó vallásba. De Trump ezt is elfogadta. Ha a leánynak ez kell, legyen. Ha ez azzal jár, hogy péntek estétől, a szombat bejövetelétől kezdve egy teljes napon át nem veszi fel a telefont senkinek, akkor azzal jár. Na, ez az, ami az amerikaiaknak tetszik. Valaki, akinek lehet, hogy nem PC a véleménye, de elfogadja a mások döntéseit, amelyet azok a saját életükről, saját hatáskörükben meghoznak. Nem pedig kioktat mindenkit és belepofázik mindenbe, amihez semmi köze, ahogy azt a Clintonnét istenítő önjelölt zsenik és társadalomfarigcsálók teszik.

Amerika is, meg a világ is megszenvedte alaposan ezt a liberálisnak hazudott doktrínát. Mivel járt ez? Pl. azzal, hogy ha valaki a saját kis autószerelő cégétől kirúgott egy fekete munkást, akkor elmondták mindenféle rasszista gazembernek és befeketítették a megrendelői előtt is. Őt meg se kérdezték, hogy mit hoz fel védelmére. Mert akkor elmondta volna, hogy nem a bőrszíne miatt rúgta ki a dolgozót, hanem mert bedrogozva jelent meg a munkahelyén, és kis híján összeroppantott a hidraulikus emelővel egy olyan autót, amelyikben egyébként még benne volt egy szerelő. Vagy más, hasonlóan alapos okból. Arról majd esetleg ügyvédi felszólításra, hetek múlva leközölnek egy kétsoros hírt, amelyet senki sem fog elolvasni. Viszont az illető egzisztenciája addigra már romokban lesz, a becsületéről nem is beszélve. A sok agresszív SJW simán tönkretesz egy életet, egy céget, bármit. Tekintet nélkül arra, hogy ha a céget tönkreteszik, akkor ott mindenki el fogja veszíteni a munkáját... Mit tanult ebből a többi KKV vezetője? Azt, hogy inkább fehéret kell felvenni, mert ha az kanászodik el, és ki kell rúgni, nincsen balhé. Ha meg feketét rúgnak ki, akkor már másnap ott kempel a bejárat előtt három tucat idióta SJW hisztigép, kimegy az MSNBC meg a CNN. Harmadnapra a felhergelt csőcselék szétveri a tulaj autóját is, a boltot meg becsukhatja, mert senki sem fog vele szóba állni. Na, mi lett az eredménye a feketék melletti idióta és kontraproduktív kiállásnak? Az, hogy a cégeknél csökkent a fekete dolgozók felvételére való hajlandóság. Kimondani persze nem mondta senki.

Aztán jött a 2008-2009-es subprime válság. Honnét is indult? Onnét, hogy az amerikai bankok nem adtak hitelt olyan pofáknak, akiknél a hitelbírálat negatív lett. Mondjuk, mert munkanélküli segélyből nem is lehet visszafizetni egy hatszobás ház árát, pláne nem akkor, ha önerő nélkül veszi meg a delikvens. Netán azért, mert egy pár hete alapított, megrendelés-állomány és megfelelő üzleti terv nélküli céget nem lehet több tízezer dollárral meghitelezni. Mivel az ilyen elutasított hitelkérelmek egy szép nagy részét feketék adták be, a bankok is le lettek rasszistázva. Lásd, mint fent. Ráadásul a Clinton éra fontos céljainak egyike volt, hogy mindenkinek legyen saját otthona. Így aztán inkább adtak hitelt a hitelképteleneknek is. Nehogy a bank jó híre lássa kárát a médiahisztinek, vagy magukra haragítsák a kormánypártot. Később a csődöt elkerülendő újracímkézték és újracsomagolták ezeket a behajthatatlan hiteleket és befektetésként eladták a világ tőkepiacain. Úgyhogy végigsöpört a credit crunch az egész világon. Mindezt miért? Mert nem akadt egy tökös amerikai törvényalkotás, amelyik elkente volna a száját az ilyen önjelölt világmegváltóknak, akik nem értenek a hitelbírálathoz semmit, viszont rasszistákolni fejhangon, azt tudnak. Eredmény? Visszaesett a hitelezési hajlandóság, úgyhogy most már azok sem kapnak hitelt, akik amúgy nagy valószínűséggel vissza tudnák fizetni. Bőrszínre való tekintet nélkül. Úgyhogy jöhetett a quantitative easing a FED részéről, mint ultima ratio a piacélénkítésre és a hitelezés beindítására. Agyrém. Az egészet el lehetett volna kerülni. Csak hagyni kellett volna, hogy végezzék a bankok a saját munkájukat a piacon kialakult szakmai standardok szerint, beleértve a hitelbírálati módszertant is.

És ezt a barom ideológiai diktatúrát, ezt a szellemi kényszerzubbonyt siratják egyesek? Tőlem... De kutya legyek, ha értem!

Tegyük a KARD blogot a könyvjelzők közé

RSS hírfolyam a blog bejegyzéseiről

25 komment

Címkék: abszurd polkorrektség USA Donald Trump

Abortuszháború

2016.11.23. 16:14 Carnivore

A katolikus egyházfő új frontot nyitott a világméretű abortuszvitában azzal, hogy a konzervatív tábort megosztva, szimbolikus intézkedést helyezett kilátásba. Lényegében intézményesíteni kívánja az abortusz megbocsátását, ezzel mintegy utólag "jóváhagyva" a művi beavatkozást - szakrális szinten.

Tekintettel arra, hogy a legfrissebb kutatások szerint a terhességek mintegy negyede abortusszal végződik, komoly problémáról van szó. Nem beszélve az ellentmondásos helyzetről: míg a Földbolygó a túlnépesedés terhével küszködik, a fejlett országok őslakosainál a kihalási ráta veszélye fenyeget. Az évtizedeken át tartó liberális-konzervatív háború ugyan egy ideig nyugvópontra jutott, a föderációkon belüli viszonylagos béke azonban (értsd: az USA és az EU is úgy kívánta megoldani a problémát, hogy közösségen belüli, állami szintű szabályozásokat tett lehetővé, így belső mobilitással csökkentette a feszültséget) most úgy tűnik: a gazdasági és politikai szélirány újra felkavarja az állóvizet.

Ferenc pápa a nyugati világ konzervatív irányba tartásával szemben, számos kulcskérdésben a szabadabb felfogás, az emberi jogok felé indult el. S bár továbbra is bűnnek tekinti az abortuszt - hogy maradjunk most ennél a konkrét ügynél -, lehetőséget kíván adni az abortuszt meggyónó nők feloldozására. Ezzel a gesztussal azonban komoly kockázatot vállal fel, hiszen az egyházon belül is megosztottságot idéz elő, amivel saját belső ellenzékét erősíti. (Erősen kisarkítva a dolgot, politikája mostanában kissé Angela Merkelére emlékeztet.)

abortion_debate.jpg

Azonban annak, aki saját küldetésének zászlajára ezt az álláspontot tűzi, számolnia kell más következményekkel is. Mert bár az abortusz bizonyos körülmények közötti "elfogadása" (nevezzük most így) nem elhanyagolható társadalmi támogatottsággal bír és különösen népszerűvé tehet egy közszereplőt a nők körében, a politikai széljárás megváltozása óriási ütközőpontot fog jelenteni. Elég, ha elővesszük a lengyel példát, aminek segítségével láthatjuk, hogyan veri keresztül a kormány az országos méretű tiltakozások ellenére végül mégis a már-már írországi (az EU-ban jelenleg egyik legmagasabb) szintű szigorítást. És akkor jön Donald Trump és talán már jövőre történelmet írhat azzal, hogy az USA-ban államok feletti szintre emeli az abortusztilalmat. Ez jelenleg természetesen spekuláció, annyit mindenesetre már tudunk, hogy főbírónak az abortusz-szabadság egy jogi ellenlábasát teszi majd meg és - precedens alapú jogrendszer révén - így különösebb jogszabály-alkotás nélkül is elérheti célját.

Annak ellenére, hogy az abortuszvita reneszánsza várható a következő években, a következő nyugvópont ha időben nem is, de a kompromisszum tárgya tekintetében megjósolható. Jelenleg ugyanis a feltételek elég világosak. A legtöbb esetben abortuszra akkor van jogi lehetőség, ha: az anya életveszélyben van; ha a babának nincs esélye a túlélésre; illetve ha nemi erőszak következménye a terhesség. Amennyiben tehát ezen feltételek legalább egyike lehetőséget ad a művi beavatkozásra, akkor a kompromisszum szinte garantált.

A kérdés tehát az: a nyugati kultúra meghatározó politikai vezetői ezúttal mennyire lengették ki az ingát? Mennyire számít ma szélsőségesnek a példaként említett Ferenc pápa, a Kaczyński-irányította lengyel kormány, vagy épp Donald Trump főbírójának elképzelése? Ezt azért volna tudni mihamarabb, mert ha az új társadalmi megegyezés jó ideig várat magára és nem érjük el a következő nyugvópontot, akkor kizárólag a művi beavatkozásokat illegálisan végző orvosok, illetve az országhatárokon átívelő abortuszturizmus fog jól járni.

Magyarország pedig ismét dilemma-helyzetben találja magát, hiszen előbb-utóbb döntenie kell: elindul-e a konzervatív irányba vagy marad ott, ahol van? A jelenleginél liberálisabb szabályozás ugyan szinte elképzelhetetlen, az azonban nagyon is elképzelhető, hogy hamarosan a jelenlegi jogi berendezkedés fog szabadelvűnek számítani, ami politikai igényeket fog támasztani a magát jobboldali-keresztény-konzervatívnak meghatározó kormánnyal szemben. Addig is, úgy tűnik, mindenki megelégszik a sikerpropagandával.

 

Tegyük a KARD blogot a könyvjelzők közé

RSS hírfolyam a blog bejegyzéseiről

8 komment

Címkék: egyház abortusz jogállam Európai Unió Ferenc pápa Donald Trump

Kormányinfó után: mozdulás a gazdasági konszolidáció irányába?

2016.11.20. 06:30 Carnivore

Az idei ősz egyik legfontosabb sajtótájékoztatóján vagyunk túl, ahol talán a kormányoldal is jobban járt volna, ha nem Lázár János ujjlenyomatának hiánya kerül a középpontba. Történtek itt ugyanis tárgyalásra érdemesebb dolgok is.

Rögtön kezdjük a nagy bejelentéssel, miszerint a kormány jelentősen csökkenteni szándékozik a társasági nyereségadó mértékét, méghozzá azzal a nem titkolt céllal, hogy Európában immár az élre törve kelhessen versenyre az adóparadicsomnak számító Írországgal, Bulgáriával, vagy épp Ciprussal. Természetesen máris vannak, akik lesajnálják az adócsökkentés várható hatását, hivatkozva arra, hogy a magyar kis- és középvállalkozásokat úgysem fogja sokkal kedvezőbb helyzetbe hozni, csupán egy-kétezer cégnek kedvez majd. Csakhogy nem is ez a célja.

Inkább tekinthető ez az intézkedés egy gazdasági konszolidációnak (ha nem is fordulatnak), amellyel a kormány egy erős üzenetet kíván megfogalmazni a külföldi nagytőke irányába: “Továbbra is várunk titeket.”

Az időzítés aligha véletlen: immár mindhárom vezető nemzetközi hitelminősítő intézet kedvezőbb, befektetésre ajánlott kategóriába sorolta Magyarországot, erre a hullámra pedig hiba volna nem felülni. Tovább erősíti ezt a szándékot, hogy az Orbán-kabinet lényegében sikerrel végrehajtotta azon politikai célkitűzéseit, amelyek stabilizálták rendszerét, s amelyek segítségével kényelmesebben, önmagára nézve biztonságosabban tudja irányítani az országot.

(cyberpress.hu)

Úgy is mondhatnánk: a kezdetben nagy viharokat kavart új politikai berendezkedés mára kezd elfogadottá válni, s a nyugati demokráciák eddig vezető paradigmájának felbomlása (Brexit, Trump, illetve a soron következő EU-tagállamok országgyűlési választásainak várható eredményei) mind-mind erősíteni fogják pozícióját. A paksi beruházás Európai Bizottság általi elfogadása - amely Magyarország jövője szempontjából igencsak sorskérdésnek nevezhető - pontosan beleillik ebbe az új trendbe.

A politikai széljárás tehát megváltozott. S mint ilyenkor kívánatos, a hatalomgyakorlónak lehetősége nyílik arra, hogy a gazdasági folyamatokban is változásokat eszközöljön. Eljött tehát a konszolidácó ideje, amelyre több jel is utal.

Egyrészt maga az alapállapot: mintegy hat esztendő alatt sikerült a stratégiailag legfontosabb intézményeket és gazdasági szereplőket saját hatáskör alá vonni (emlékezzünk, honnan indultunk: Alkotmánybíróság, köztestületek és közintézmények, trafikmutyi; majd szépen eljutottunk a közművekig, az uniós megrendelések kivitelezéséig, bankok és cégek felvásárlásáig).

Túl vagyunk az alaptörvény, illetve a sarkalatos törvények bevezetésén is, amelyek meghatározzák a következő kormányok mozgásterét. Túl vagyunk a különadókon, az ÁFA-emelésen és az SZJA európai mércével mérve óriási terheket jelentő stabilizálásán.

S itt lép be az mérséklés és belső szabályozás lehetősége: a politikailag és gazdaságilag biztos lábakon álló rendszer most már beengedhet olyan szereplőket is az ország vérkeringésébe, amelyek a hatalmat, az új oligarchák pénzügyi érdekeit kevésbé veszélyeztetik, ugyanakkor hozzájárulhatnak a munkahelyteremtéshez, az államadósság szinten tartásához vagy csökkentéséhez, a gazdasági versenyképesség új (régi?) szintjére (vissza)emeléséhez.

Utóbbihoz természetesen politikai gesztusokra van szükség, amely eddig nagyon hiányzott a kormányzati politika oldaláról: ellenzéki lelkületű emberek fontos (vagy látszólag fontos) pozíciókba juttatása, az Alkotmánybíróság testületének megújítása az eddiginél több politikailag független személlyel, valamint olyan adópolitika bevezetése, amely vonzóbbá teszi az országot a külföldi tőke számára. Úgy tűnik, hogy ezek harmadik Orbán-kormány első igazán értékelhető lépései.

S hogy az elvárt gazdasági fellendülésnek milyen pozitív, illetve negatív üzenete van jelenleg?

Nagyon fontos megjegyezni, hogy a mostani tervek azt mutatják: a miniszterelnök - talán az Európai Uniós tagság megítélése kapcsán készült több közvélemény-kutatás hatására is, amelyet ő maga feltűnően gyakran emleget mostanában - mintha meghozta volna döntését azzal kapcsolatban, hogy Magyarország az európai kultúra és gazdaság részeként szeretné folytatni pályafutását a jövőben, ellenben a korábbi “keleti nyitás” politikájának irányával. Hiszen miért törekedne arra - különösen most -, hogy mégiscsak elfogadtassa magát a világgal, különösen a nyugati országok vezetőivel? Márpedig jelentős előrelépések jósolhatók ezen a téren (az immár hangsúlyozottan, számára jóval kedvezőbb politikai környezetben).

Természetesen az eddig kiépített klientúra számtalan betegséggel küszködik, amely azonnal megoldandó probléma elé veti a kabinetet: az oktatásban és egészségügyi ellátórendszerben látható színvonal-romlás mértéke olyan tátongó űr, amelyet nem lesz könnyű betömni. Ez pedig komoly dilemma mindenki számára: érdemes-e befektetni olyan országban, ahol a szakképzett munkaerő biztosítása rendkívül nehézkes, illetve hajlandó-e a kormányzat esetleg bevándorlókkal helyettesíteni azon munkavállalók tömkelegét, akik még jó ideig hiányozni fognak a rendszerből? Utóbbi talán szükséges, azonban korántsem kockázatmentes vállalkozás (gondoljunk a xenofóbiáról szóló közvélemény-kutatásokra, amelyek nemcsak a közel-keleti és afrikai országokból érkezőkre vonatkoznak).

Tegyük a KARD blogot a könyvjelzők közé

RSS hírfolyam a blog bejegyzéseiről

20 komment

Címkék: gazdaság lázár jános gazdasági konszolidáció

Paks 2: menekülés a győzelembe

2016.11.17. 16:13 Carnivore

Brüsszel rábólított a beruházásra. A paksi vita lényegében tehát lezárult, minden további küzdelem részletkérdésekről fog szólni. Ezzel a kormány az elmúlt évek talán egyik legnagyobb sikerét könyvelheti el magának.

Az Európai Bizottság már tavaly engedélyezte a paksi atomerőmű bővítéséhez szükséges nukleáris fűtőanyag szállítására vonatkozó szerződést Oroszországgal, 2018-ban pedig maga a paksi építkezés fizikailag is elkezdődhet. A Bizottság elfogadja a magyar kormány magyarázatát arról is, hogy miért nem volt nemzetközi tender a megvalósításra és összességében áldását adja a beruházásra. A vélhetően jól informált kormánybiztos nemrég tett kijelentése is e döntés esélyét erősítette.

Ugyanakkor a mai napig rejtély, hogy a magyar kormány - a köztudottan fagyos viszony ellenére - hogyan tudta meggyőzni az Európai Bizottságot arról, hogy az Oroszországgal (illetve a Roszatommal) kötött megállapodás Európa biztonságos energiaellátásáról, Magyarország energiafüggetlenségéről és gáztól való függetlenedéséről szól, nem pedig arról, hogy növekedne a keleti függőségünk. Annyit mindenesetre már tudunk, hogy német üzletemberek munkája (köztük Klaus Mangold, a Rotschild Bank társelnöke), sőt maga Günther Oettinger (energetikai biztosként az Barosso-vezette Európai Bizottságban) is hozzájárulhatott a megállapodás sikeréhez. És innentől kezdve nem zárható ki Németország hallgatólagos politikai támogatása sem.

atlatszo_1.jpg

Volt azonban még néhány megoldandó probléma, amelyek összehangolt (akna)munkát igényeltek az ügyben.

Itt van rögtön a kettős mérce alkalmazása a kiégett fűtőelemek elhelyezéséhez kapcsolódóan: a kormány hirtelen rendkívül érzékennyé vált a köztudottan veszélyes szélerőművek telepítése ügyében, most azonban egy új jogszabálynak köszönhetően sikerült úgy ellehetetleníteni a létesítésüket, hogy szabaddá vált az út az atomenergia előtt. És valljuk be, van valami diszkrét bája annak, hogy a kormányrendelet a lakóövezetek határától számított 12 km-es körzeten belül nem engedélyezi szélerőművek építését (vagyis gyakorlatilag sehol az országban), mindeközben Bodán - amely csupán 10 kilométerre fekszik Pécstől - egy egész atomtemető létesítése van kilátásban.

"A tervek szerint még ha lesz is itt bármilyen hulladéktároló, az csak 2060-70 táján fogad majd fűtőelemeket" - nyugtatott meg mindenkit a helyi elöljáró. A kérdés akkor viszont innentől kezdve egyáltalán nem demagóg: lehetséges-e az, hogy megújuló energiaforrásokkal ugyanaz az energiaszükséglet kielégíthető lenne 2060-ig gazdaságosan, mint amit atomenergiával kívánunk elérni, azzal a nem elhanyagolható különbséggel, hogy sem addig, sem pedig azután nem kellene aggódni a veszélyes hulladék sorsa miatt?

És a játszma itt közel nem ért véget. Ahogy a rejtélyek sora sem. A kormány ugyanis hiper-űrsebességre szeretne kapcsolni Paks 2 ügyében. Ehhez a meghajtást egy ravasz salátatörvénybe (T/12743. számú törvényjavaslat energetikai tárgyú törvények módosításáról) rejtett paragrafus fogja majd adni, így egyszerű, megfellebezhetetlen kormányrendeletek segítségével tudják eltakarítani az időhúzásra alkalmas akadályokat.

Nyilván a cél itt elsősorban az, hogy a beruházás jusson el olyan fázisba, amikor már semmilyen módon nem érdemes visszafordulni, egyszerűen nem éri meg elállni az üzlettől. Ez különösen egy külső fenyegetés (jogi és gazdasági szankciók), illetve egy balul elsült választás (hatalom megszűnése) esetén bizonyulhat hasznosnak.

És ha már összehangolt támadás: a kormánymédia sem tétlenkedik és már most felkészíti a lakosságot az Európai Bizottság újabb kedvező döntésére és igyekszik Paks-lázba hozni a rajongókat, kissé bizarr módon (rejtett reklámok - amelyek alkalmazása egyébként teljesen törvényellenes). A kormány új barátait pedig úgy tűnik, már rég nem kell meggyőzni.

Ha tehát összességében nézzük az ügyet, most már bizony sok csillag együttállására volna szükség ahhoz, hogy ezt a gigaberuházást meg lehessen akadályozni (vö. lehetetlen). Így a mostani és a következő generációknak együtt kell élnie az atommal és persze a felhalmozott, elképzelhetetlen nagyságú adóssággal.

A kormány missziója sikeres volt; akár tetszik, akár nem.

Tegyük a KARD blogot a könyvjelzők közé

RSS hírfolyam a blog bejegyzéseiről

125 komment

Címkék: külpolitika Paks nem leszünk gyarmat paksi bővítés magyar-orosz kapcsolatok orosz megállapodás

Globális környezetvédelem: megtorpanás?

2016.11.16. 06:30 Carnivore

Aggasztó hírek a világ egyik legnagyobb klímaromboló országából, az Amerikai Egyesült Államokból: az új elnök nem kívánja folytatni a környezet megőrzése érdekében hozott intézkedések végrehajtását. Az indok egyszerű: nem hisz benne. Mármint a klímaváltozásban.

Első hallásra megmosolyogtató, amikor az ember a globális klímaváltozás kapcsán egy hitvita kellős közepén találja magát a huszonegyedik században. Kevésbé szórakoztató azonban, ha magát az USA következő elnökét látja a vita (újbóli) kirobbantója – s várhatóan katalizátora - szerepében. Neki ugyanis hatalma és befolyása bőven akad ahhoz, hogy komolyan vegyük a szándékát.

Bár az elmúlt bő másfél évben az amerikai és európai média egyaránt megpróbálta komolytalanná tenni személyét, azt gondolva, hogy éppen így sikerül majd a partvonal szélére állítani, jelentősen lebecsülték ennek az újszerű politikai kommunikációnak az erejét, a térhódítás időszerűségét. Természetesen most nem az a feladatunk, hogy a politikai korrektség és a huszadik századi liberalizmus bukásának mikéntjét fejtegessük, illetve eldöntsük, milyen várható előnyök és hátrányok származnak az új korszak eljövetelével. Ellenben, olyan témáról kell beszélnünk, amely túlmutat társadalmi óhajokon-sóhajokon, meggyőződéseken, problémákon és álproblémákon. Olyan katasztrófa veszélyéről, amely túlmutat nemhogy pártokon, de nemzeteken és országhatárokon is. (A témával foglalkozik egyik korábbi cikkünk, mely megtalálható itt.)

donald_climate.jpg

Először is le kell szögezni, hogy az új elnök környezetvédelemhez való jelenlegi hozzáállása, a problémák szinte teljes figyelmen kívül hagyása érthetetlen. Ma már ugyanis a fosszilis energiahordozókra épülő gazdasági lobbi is láthatóan alkalmazkodik a környezetvédelmi elvek betartása iránti társadalmi igényekhez és a termelőipartól az autóiparon át az energiaszektorig mindenütt technológiai és szemléleti fejlődésnek lehetünk tanúi. Nem valószínű tehát, hogy a „szokásos” zöld összeesküvés-elmélet, miszerint „az olajcégek tesznek keresztbe megint és rángatják bábként a politikai vezetőket” korrekciók nélkül ma is megállná a helyét. Másról lehet itt szó.

Donald Trump vitorláját végig a populizmus szele fújta. Ő tényleg azt az elnöki szerepet szánta magának, aki a „keményen dolgozó kisember” oldaláról akarja megfogni a dolgokat, így a párizsi klímaegyezményt is a szénbányászat támogatására, felfuttatására hivatkozva rúgná fel. Ezzel a lépéssel azonban a világ új veszéllyel találja szemben magát. A gazdag olajlobbisták ellen ugyanis viszonylag egyszerűen, széles körben lehetett pártfogókat keríteni, azonban ha maga a nép harcolja ki, hogy azok a vállalatok erősödjenek meg, amelyek a környezet megváltoztatásával járó tevékenységet folytatnak, nos, így már igen nehéz lesz megszervezni az ellenállást.

És ezúttal ne kövessük el azt a hibát – amit egyébként újságírók, elemzők máris megtesznek -, hogy lebecsüljük az új elnök erejét. Ahogyan Donald Trump környezetvédelemmel szembeni negatív attitűdjei, a vele szembenállók optimizmusa, lárifárizása éppúgy érthetetlen és önbeteljesítő jóslatként hat a jövőnkre. Komolyan azt gondolják, hogy az elnök mindenképpen visszalép s nem váltja be ígéreteit. Komolyan azt gondolják, hogy a világ többi vezető politikusa majd lebeszéli őt a szándékáról. Komolyan hisznek abban, hogy a médiának lesz akkora ereje, hogy visszalépésre kényszeríti majd ezen a téren. Nagyobbat nem is tévedhetnének.

Nem számolnak azzal, hogy az elnök olyan országban él, ahol a tudományos paradigmákkal totálisan szembemenő tanokat terjeszthetnek az iskolákban. Ahol Darwin tételei hitvita tárgyává válhatnak. Ahol az ember mindenhatóságának feltételezése komolyabb erővel bír, mint bárhol a világon. Ahol az általános küldetéstudat szerves része a világ - és így a környezet - megváltoztatása. Olyan országról beszélünk, ahol a lakosság nagy része meggyőzhető szinte bármilyen háború indításáról. Olyan hatalmas közösségről, amely akár egyedül, külső támogatottság hiányában is hajlandó végrehajtani jogos vagy épp jogtalan akciókat.

Donald Trump populista, nem pedig illuzionista. Az ő műsora nem ér véget holmi szemfényvesztést követően. Ezért minden szándékát komolyan kell venni. A környezetvédelmi elképzeléseit különösen, mert az tényleg mindenkit érinthet, így minket is.

Tegyük a KARD blogot a könyvjelzők közé

RSS hírfolyam a blog bejegyzéseiről

3 komment

Címkék: környezetvédelem globális felmelegedés klímaváltozás programalkotás Donald Trump

süti beállítások módosítása