A KARD a Facebook-on

Őket ajánljuk

Hírfolyam

Friss topikok

Elérhetőség

A KARD blog

e-mail: kard.blog@gmail.com

Facebook: A KARD

Twitter: @KARD_blog

Népvándorlásról, stratégiáról

2015.06.18. 20:31 timargabor

Amikor szerdán előjött a kormány a szerb-magyar határon felhúzandó kerítés (a továbbiakban hadd nevezzem az egyszerűség kedvéért Orbán-vonalnak) ötletével, kissé felpörgött az eddig sem alapjáraton menő menekültvita. És most először látszik úgy, hogy a számok, a probléma mögött álló száraz adatok is mintha előkerülnének. Elég baj, hogy csak most, de legalább most és nem később. Előre is bocs a hosszért - meg azért is, hogy a kérdésben, mint esetleg később kiderül, a blogon sincs egyetértés; mi így tartjuk normálisnak.

A népvándorlás

Az elmúlt években gyorsuló ütemben éri Európát a bevándorlási nyomás. A Frontex adatait érdemes átnézni: egyrészt a növekvő trendek az érdekesek, másrészt az irányok. 2014-ben Olaszországba (tengeren) kb. 50 ezer migráns érkezett, Magyarországra pedig (a szerb határon) majdnem ugyanennyi. Idén az olasz irányba már eddig ennyi - és az odaérkezők egy részének tengeri tragédiája világított rá a folyamat méreteire. Ha a folyamat ilyen dinamikával megy tovább, az idén minimum 2-400 ezer bevándorlót jelent Európa-szerte, jövőre többet. Ebben nincsenek benne a hamisított papírokkal légi úton érkezők. Az, hogy a schengeni Európa erre nincs felkészülve sem jogilag sem morálisan, azt a hirtelen újra megjelenő határok mutatják: a menekültek/migránsok elől lezárt olasz-osztrák és francia-olasz határ, a Csatorna partján átjutási lehetőségért vagy egyszerű rablásként megrohamozott (és a francia rendőrök által még véletlenül sem megvédett) kamionok.

Nézzük a tartalékot. Törökországban, Iránban, Pakisztánban, Libanonban összesen kb. 5 millió menekült, hazáját elhagyott vagy onnan elűzött ember van, ők a rekorderek. Egy pillantás a térképre: ha ők Európába tartanak, a legtöbbüknek erre érdemes jönniük: ez a nyugat-balkáni migrációs útvonal bázisa. És nincs vége: Afganisztán, az Iszlám Állam iraki, szír és kurd határterületei, Szíria bő utánpótlást tesz még ehhez. És igen: nekik ott nagyon rossz! Megéri kockáztatni, felkerekedni, ezer kilométereken, határokon, kerítéseken, tengereken, át. Nem minket céloznak persze, hanem az Unió gazdagabb területeit, de ismétlem: nekik ott nagyon rossz. Onnan nézve a szegedi kiserdő, a milánói pályaudvar vagy a pesti Nehru part, ha nem is a mennyország, de legalább a purgatórium. Sokkal jobb mint otthon - már ha az "otthon" egyáltalán értelmezhető. Ha csak a tizede vág neki évente: az itt kezelhetetlen.

Sokan felhördültünk, esetleg legyintettünk mosolyogva az Iszlám Állam hódítási terveinek térképein, amelyek Európa balkáni fertályát, nagyjából Ausztria nyugati határáig "magukhoz sorolták". Nem tudom, hogy az Iszlám Állam nevű, alapvetően a brutalitáson és a sárián franchise-szerűen alapuló "államvírusban" van-e olyasmi, mint stratégiai vezető szerv - de ha lenne és a helyükben lennék, én pont így csinálnám: minimális költséggel földönfutóvá tesznek nagy tömegeket, akik aztán az egyetlen értelmes célpont felé indulnak. Európát katonailag ez a társaság nem tudja megtámadni, valamely részét elfoglalni és megtartani, de évi félmilliós népvándorlással 1-2 évtized alatt már el lehet kezdeni, ne legyenek illúzióink. És persze, hogy nem minket céloznak, de egy muszlim Franciaországgal vagy Németországgal a hátunk mögött mi se tarthatnánk ki sokáig.

Nem, ez még nem a ma vagy a közeljövő veszélye, de ha nem kezdünk a folyamattal semmit, akkor annak ez is egy lehetséges kimenetele.

A logisztika

Nézzük a mostani helyzetet. Láthatóan kiépült az az infrastruktúra, ami évi 2-400 ezer embert tengeren, zöldhatáron vagy hamisított papírokkal repülőn Európába hoz. Nem, ők nem akarnak visszamenni a purgatóriumból sem a pokolba. Van olyan infrastruktúra mind jogi mind morális mind pedig fizikai értelemben, amely ugyanennyit vagy majdnem ugyanennyit visszavisz? Mert ha nincs, és úgy tűnik nincs, akkor nagyon gyorsan el kell kezdeni azzal foglalkozni, hogy a beáramlást miként csökkentsük illetve állítsuk meg. Kell a rendszerszintű megoldás, és minél később, annál nagyobb lesz az a puffer, amit közben "le kell nyelnünk".

Ebben két dolog nem megoldás. Nem megoldás azt mondani, hogy a probléma nem létezik (ezt láttuk fenn), és nem megoldás megpróbálkozni az útvonal európai végén integrálni évi 2-400 ezer embert. Erre egyrészt láthatóan nincs közösségi szándék sem, másrészt ha lenne, ez csak bátorítaná a pakisztáni-iráni-török útvonalon élő sokmillió meglévő és potenciális hontalant, hogy hajrá, van miért menni. Mire mind ideérne, nem lenne miért, nekünk meg nem lenne kontinensünk és életformánk.

Az Orbán-vonal

Mit tud ez ellen tenni a szerb-magyar határon felhúzandó, négy méter magas Orbán-vonal? Védelemtechnikai értelemben nem sokat. Katonai alapigazság, hogy csak az a műszaki zár ér valamit, amit őriznek (az eredeti bölcsesség szerint "amit tűz alatt tartanak", de ez azért ugye itt nem merül fel. Ugye?). Határőrség nélkül hiába húzunk fel egy 180 kilométeres kerítést, azon át lehet jönni, csak egy drótvágóval több felszerelést igényel. Kilométerenként két járőrpár (ami azért elég vékony), az 180 kilométerre váltásokkal több ezer ember, kb. annyi, mint a Honvédség harci állománya. Ez már most, kerítés nélkül is több lenne a jelenlegi semminél. Miért nincs ott senki? Nem tudok másra gondolni, minthogy a jelenlegi európai szabályok szerint aki először megfogja EU-területen a migránst, annak kell lefolytatnia az eljárást (jogos menekült vagy gazdasági migráns?), ellátni, és a jó Isten tudja mit csinálni vele, mert haza nem küldheti, mert nincs "haza", és nincs hozzá logisztika sem. Akkor meg hadd menjen, fogja meg az osztrák, a német, aki majd idővel visszaküldi ide (a jelenlegi szabályok szerint megteheti) de addig is ott van és az ideküldés is macera, idő, jog, logisztika.

Az Orbán-vonal tehát önmagában nem véd a népvándorlástól. Egy dologra jó, amiben a kormányunk verhetetlen: kommunikációra. Most nem arra gondolok, hogy itthon hogy lehet politikailag eladni (majd lentebb), hanem hogy ennek híre megy. Híre megy a migránsok és az embercsempészek körében, híre megy Szerbiában és az Unióban is. Reagálni kell rá valahogy.

A migránsok talán kicsit elbizonytalanodnak (erre azért az embercsempész bandák célzott lekapcsolása erősebb ütésnek tűnne) és kikerülik. A vonalakat, ha lehet, ki szokták kerülni, talán rémlik valami Maginot nevű ezügyben - vagyis az Orbán vonalat nem a szerb határon, hanem a Marostól a Dráváig kéne felhúzni, a közvetlen román és horvát határszakaszt is érintve az első komoly földrajzi akadályig. Talán páran nem indulnak el. Talán páran másfelé mennek. Talán 100 euróval drágul a tarifa. Szerbia lehet, hogy nem akar Auschwitz lenni, de ha elhiszik, hogy az Orbán-vonal működik, akkor ők is elgondolkodhatnak a folytatásán. Az Unió emlegethet '56-os példát, vasfüggönyt, emberi jogokat, de amíg a szabály az, hogy "(1) minden migránst kezelni kell (2) de ott, ahol az Unióba lépett és (3) majd központilag megmondjuk, hogy ki mennyit támasszon le magánál", vagyis a problémára nem ad rendszerszintű, tehát a migráns-fluxust csökkentő választ, addig ez süket duma, és ezt ezzel éreztetni is tudjuk.

Berlini fal? Vasfüggöny?

Ezt hallani rengeteg fórumon itthon és pár helyütt külföldön is. Azért egy lényeges különbséget hadd mondjak: azok arról szóltak, hogy a diktatórikus államok saját tulajdonnak tartott "alattvalói" nehogy elmenjenek máshová. Ez most meg arról szól, hogy ide ne jöjjön be bárki, csak akit a határátkelőkön beengedünk. Ettől még szabad és kell moralizálni, de ez egy elég érdemi különbség. Aki emberi jogokról beszél, attól megkérdezem: joga van-e az afgán/szír/iraki menekültnek Magyarországra lépnie, ha nincs vízuma? (megvan a válasz? igen? akkor a következő kérdés: és százezernek? kétszázezernek?) Nem, nem az a bajom vele, hogy ne tudnánk etetni. Hogy ne tudna adott esetben közmunkába állni. Hanem hogy nem tudunk mit csinálni vele, mármint százezerszámra biztosan nem.

És akkor ez a barom plakátkampány?

A helyzet egy érdekes fonáksága, hogy miközben a magyar kormány helyesen méri fel a probléma súlyát, és olyan eszközöket választ (Orbán-vonal), amelyek bár fizikai-védelmi értelemben nem hatékonyak, de külső kommunikációban valószínűleg azok, nincs birtokában annak a képességnek, hogy ezt mélységében megértesse a polgáraival, ezért meg sem próbálja. A Frontex vagy az ENSZ adataival, az Egyház és a pápa véleményével, az uniós megoldási (egyelőre inkább elkenési) javaslatok bemutatásával és vitáival pörögni tudna a köztévé - ha nem züllesztették volna ronggyá szervezetileg, személyzetileg, és ha a legszűkebb Fidesz-magon kívül lenne bárki, aki még hisz neki. Marad a plakátkampány, amolyan habonyos-finkelsteines: fekete-fehér, de legalább mindenki érti. Utáld a migránst hogy engem szerethess, aki megvéd tőle. Na ezt nem kéne. Nem kéne elüldözni innen a már integráltakat sem. Ezért adakozunk a kétfarkúaknak (meg azért, mert 5 év "mindigafidesznekvanigazaakkorishanincs" után jólesik majd a feltartott középső ujjat plakátokon látni). Ennél sokkal többre mennénk, ha mindenki megpróbálná megérteni, mi is a népvándorlás, nem alapból megutálni a szerencsétlent, akinek az a sorsa, hogy nagyon rossz otthon, vagy már nincs is otthon.

Kiálts farkast

- mondja a közmondás. Csakhogy Orbánék annyiszor kiáltottak farkast kinevezett és leginkább vélt ellenségek, problémák, sok esetben maguk által kreált problémák esetén, hogy most, amikor tényleg itt van egy, hetekig röhögtünk rajta. Annyi nemzeti konzultációnak magasztalt politikai direktmarketing után (és ez a mostani is az!) nem tudjuk elhinni, hogy most nem valami disznóságot akarnak a torkunkon lenyomni, valamiről a figyelmünket elterelni, vagy nem akarnak ellopni egy egész iparágat (apropó: a dohányellátó megvan?). Pedig a népvándorlás tényleg baj, és tényleg tennünk kell valamit.

Ha te nem mész, ők jönnek

Játszottál már stratégiai játékot, bármilyent, számítógéppel vagy társasban, de térképi alapon? Azokban mind ez a menet. Vagy te terjeszkedsz, vagy bepróbálkoznak veled, és védekezhetsz. Az utóbbi persze nehéz, mert nem nálad a kezdeményezés - és ha morális alapon csak az "1 afgánnak joga van-e bejönni?" kérdéséig jutsz el, a "százezerig" már nem, de hát ez is a haditerv része. Bizony, amíg a Nyugat nem találja ki nagyon sürgősen, mindenki win-win alapú megelégedettségére, hogy mit tegyen együtt, és amíg nem építi ki saját infrastruktúráját a migrációs főirányokban de még a saját területén kívül (támogatott városok-területek, offshore ipari parkok, akár katonailag fenntartott rend, minden megoldás érdekel), addig jönni fognak. És az ellen egy kerítés nem véd, ahogy az ellen soha nem is védett semmi.

Tetszett a cikk? Csatlakozz hozzánk a Facebook-on és nem maradsz le a későbbiekről sem:

Tegyük a KARD blogot a könyvjelzők közé

RSS hírfolyam a blog bejegyzéseiről

195 komment · 1 trackback

Címkék: kerítés migráció népvándorlás határzár menekültügy Orbán-vonal

A bejegyzés trackback címe:

https://kard.blog.hu/api/trackback/id/tr577555198

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Timár Gábor: Népvándorlásról, stratégiáról 2015.06.19. 08:00:01

Európát katonailag ez a társaság nem tudja megtámadni, valamely részét elfoglalni és megtartani, de évi félmilliós népvándorlással 1-2 évtized alatt már el lehet kezdeni, ne legyenek illúzióink.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Estevez atya 2015.06.19. 14:00:37

Világméretű iszlám összeesküvés.

Éhbérkommentelő 2015.06.19. 14:04:46

@Blogger Géza:
Pedig Dániában végül a szocik igyekeztek a bevándorlóellenes kampány élére állni, de még az sem volt elég. Hát még mennyire nem lesz elég a mi szocijainknak, akik eleve szopóágra tették magukat az ügyben

Estevez atya 2015.06.19. 14:05:41

Amúgy utálom, amikor cimkézgettek, és általánosítotok.
Én is lib vagyok, meg ember barát vagyok, de látom a veszélyt. Kétshakebeesett lépés a kerítés, meg az őrdrónok. Első reakciónak jó. Majd gondolkozni kell tovább.

31/48 2015.06.19. 14:06:31

@Moin Moin: a pannónai határvidék telepesei biztos örültek volna neki, ha nem ölik meg őket vagy nem vetik szolgasorba őket.

Nem minden csak üres moralizáció és elvont történelmi igazságtétel. Van olyan, hogy józan önérdek és túlélés. Ha valakinek megerőszakolják a lányát, kifosztják a boltját annak édeskevés vigaszt dog nyújtani, hogy az erőszaktevő unokája fedezi majd fel korlátlan telomerregenerációt lehetővé tevő eljárást.

Estevez atya 2015.06.19. 14:06:49

Ajánlom még Az ember gyermeke című filmet, a bevándorlók ottani bemutatását.

♔bаtyu♔ 2015.06.19. 14:07:50

@Éhbérkommentelő: Na most egy dániai szocit összehasonlítani egy volt kommunistával elég durva. Nagyobb különbség lehet közöttük szemléletben is, mint itt a komancs és a libsi között.

♔bаtyu♔ 2015.06.19. 14:09:03

@31/48: Mo. megmaradásának kulcsa mindig is a jó határőrízet volt. Erre azért minden korban ügyeltek.

kesztió · http://szabadter.wordpress.com/ 2015.06.19. 14:11:49

@31/48: Édes kicsi bogaram.
Azzal, hogy engem, mint liberálist nem tekintesz „igazi” magyarnak, ergo a közösség részének, nem pont te rombolod le a közösséget?

31/48 2015.06.19. 14:13:30

@high up!: hát pedig "lőttek" elég sokat. Régen nem voltak olyan hülyék, hogy amikor felbukkan egy hatalmas nagy új népcsoport akkor ne jöjjenek rá, hogy veszélyben vannak.

Még az indiánok is elég gyorsan rájöttek, hogy rossz vége lesz annak ha csak jönnek és jönnek azok a hatalmas hajók és mindig csak hoznak embereket, de nem nagyon visznek. Más kérdés, hogy hiába próbáltak védekezni, nem igazán sikerült. Nem biztos az sem, hogy nekünk fog, ha egyáltalán megpróbáljuk.

kesztió · http://szabadter.wordpress.com/ 2015.06.19. 14:13:50

@♔bаtyu♔: Mo. megmaradásának a kulcsa mindig is az értelmes, pozitív gondolkozású, nyitott emberek voltak, akik képesek voltak országot építeni, akár a semmiből is.

Távolról sem azok a degeneráltak, akik csakis fegyverrel a kezükben képesek elképzelni a társadalmi békét és a prosperitást.

31/48 2015.06.19. 14:17:26

@kesztió:

1. nem én nem tekintelek vagy tekintelek bárminek is, hiszen nem ismerlek. Te írsz és viselkedsz egy adott módon és én már azt fogadom el előzékeny módon, mint tényt.

2. miért rombolna le bármilyen közösséget is az exkluzivitás és a kizárás lehetősége? Teljesen normális, hogy ha valaki nem tud vagy nem akar a csoporthoz tartozni, akkor nem tartozik oda. Ki lehet jelentkezni egy országból, egy népből, akár egy családból is igencsak könnyedén.

clegane 2015.06.19. 14:32:41

mondjuk szerintem tényleg az kéne, hogy komolyan vegye az EU az ISt és komoly katonai erővel szétbassza őket (az USÁval együtt), hogy ne legyen oka menekülniük onnan az embereknek. hiába mondjuk hogy mi közünk ahhoz hogy mi folyik afrikában, ha egyszer ilyen globális következményei vannak, amik itt ránk is hatással vannak.

Éhbérkommentelő 2015.06.19. 14:36:38

Sajnos a poszt szerzője is csak a töketlen vakaródzó ajropéerek gyülekezetét szaporítja

"a népvándorlás tényleg baj, és tényleg tennünk kell valamit."

De a kerítésépítés nem jó mert ... Orbán találta ki

Így ez a nagy ívben induló írás végül belefullad a szokásos parttalan orbánfikázásba, ahelyett, hogy bármiféle konklúziót meg tudna fogalmazni

Merazorbánígymegúgymegamúgymegegyébkéntis blablabla

Éhbérkommentelő 2015.06.19. 14:38:59

@♔bаtyu♔:
A dán szociknak is éppúgy dédelgetett kedvence volt a bevándorló, mint a buzi. Ebből mostanra csak a buzi maradt. Az legalább nem szaporodik

kesztió · http://szabadter.wordpress.com/ 2015.06.19. 14:43:11

@31/48: Ez roppant kedves, éppen csak akkor van a gond, ha a (magukat) többség(nek hívők) kezdik eldönteni, hogy ki az, aki nem „akar” vagy nem „tud” a közösséghez tartozni, lásd ateisták, zsidók, buzik, cigányok, négerek, romkocsmabölcsészek stb.

Nicktolvaj 2015.06.19. 14:44:53

@clegane:

"mondjuk szerintem tényleg az kéne, hogy komolyan vegye az EU az ISt és komoly katonai erővel szétbassza őket (az USÁval együtt),"

Ezzel csak az a baj, hogy az Iszlám Állam, a többi terrorszervezettel együtt éppenhogy az USA és Izrael házikedvencei.

Az USA és Izrael meg most pont arra használja a kedvenc terrorszervezeteit, hogy rátolja vele Európára az afrikai népeket.

Éhbérkommentelő 2015.06.19. 14:45:24

A kerítésre szükség van, ezt szerintem józan ésszel nehéz kétségbe vonni. Hogy milyen lesz és mennyire hatékony, az
részletkérdés

Ha szükséges további intézkedéseket kell hozni, nem szabad eleve lemondani a tűzparancsról, mert ha nincs mitől tartani akkor bedöntik a kerítést és beözönlik a csürhe

Sajnos ezek az emberek olyan országokból jönnek, ahol azt tanulták hogy csak az erő számít. Ennyiben kénytelenek vagyunk mi is átvenni a szokásaikat, nem kell szégyellni felvállalni a multikulturalizmusnak ezt a hajtását

Nicktolvaj 2015.06.19. 14:47:41

@kesztió:

"Mo. megmaradásának a kulcsa mindig is az értelmes, pozitív gondolkozású, nyitott emberek voltak, akik képesek voltak országot építeni, akár a semmiből is."

Magyarország megmaradásának az alapja NEM a parttalan POFÁZÁS, meg a széplelkűsködés, hanem az, hogy az ország MEG TUDJA VÉDENI az államhatárt azoktól, akik erőszakkal át akarják lépni.

Nicktolvaj 2015.06.19. 14:58:29

@kesztió:

"Távolról sem azok a degeneráltak, akik csakis fegyverrel a kezükben képesek elképzelni a társadalmi békét és a prosperitást."

Ez egy mocskos csúsztatás volt.

Fegyverekkel NEM a "társadalmi békét" kell védeni, hanem az ÁLLAMHATÁRT, te kétbites.

Ugyanis NEM a társadalmon BELÜL vannak más módszerekkel kezelhetetlen feszültségek, hanem az állam HATÁRAIT ostromló IDEGENEK miatt, és az állam határain KÍVÜL.

Azt a jogát meg ne akarjad már elvenni az államnak, hogy HA KELL, akkor az állam határait AKÁR fegyverekkel is megvédje a behatolók ellen.

Nicktolvaj 2015.06.19. 15:02:39

@kesztió:

"Azzal, hogy engem, mint liberálist nem tekintesz „igazi” magyarnak"

A kommentjeidből nem az derül ki, hogy ennek az országnak az érdekeit tartanád fontosnak.

A kommentjeidből az derül ki, hogy IDEGEN népek érdekeit tartod fontosnak a magyar érdekekkel szemben.

Márpedig aki a magyar érdekek ELLENÉBEN kampányol IDEGEN érdekek mellett, az NEM magyar, legfeljebb magyar állampolgárságú idegen.

clegane 2015.06.19. 15:03:38

@Nicktolvaj: ez egy nettó hülyeség, chemtrail-szintű zsidógyíkember összeesküvéselmélet.

kesztió · http://szabadter.wordpress.com/ 2015.06.19. 15:05:22

@Nicktolvaj: az agyatokra ment az uszítás, jobbikoskám. Felőlem amúgy gondolkozzatok nyugodtan ellenségképben, mert egészen biztosan az ország határait ostromló idegenek jelentik a fő veszélyt egy országra, és még véletlenül sem a határon belül tanyázó temérdek idióta, csak már döntenétek el, hogy akkor az Orbánét vagy a Vonáét.

Nicktolvaj 2015.06.19. 15:06:47

@Éhbérkommentelő:

"mert ha nincs mitől tartani akkor bedöntik a kerítést és beözönlik a csürhe"

Azért egy normális műszaki zár egy tankot is megállít, nem igazán lehet emberi erővel bedöntögetni, se barkácsboltos erővágóval felhasogatni.

Nicktolvaj 2015.06.19. 15:08:13

@kesztió:

" az agyatokra ment az uszítás, jobbikoskám."

Az agyatokra ment az uszítás, magyargyűlölőkém.

clegane 2015.06.19. 15:10:37

amúgy tök érdekes lenne normális jobbosokkal vitatkozni, kár hogy az ilyen nicktolvaj féle hangos hülyék ellehetetlenítik ezt

Nicktolvaj 2015.06.19. 15:10:48

@kesztió:

"mert egészen biztosan az ország határait ostromló idegenek jelentik a fő veszélyt egy országra, és még véletlenül sem a határon belül tanyázó temérdek idióta"

Sose mondtam, hogy az idegenszívű, idegen érdekeket szolgáló, a rendszerváltás első éveiben a nemzeti vagyont fillérekért kiárusító, elherdáló IDIÓTA, szolgalelkű, megalázkodó hazátlan libsi csürhe nem jelent MÉG MINDIG veszélyt Magyarországra.

Nicktolvaj 2015.06.19. 15:11:44

@clegane:

"amúgy tök érdekes lenne normális jobbosokkal vitatkozni,"

NINCS min vitatkozni.

clegane 2015.06.19. 15:13:02

@Nicktolvaj: akkó faszé nem maradsz csendbe és hagysz másokat beszélgetni

Nicktolvaj 2015.06.19. 15:16:09

@clegane:

Senki nem akar veled beszélgetni, a magadfajtákon kívül.

Azokkal meg nyugodtan elmehetsz privátban beszélgetni.

Éhbérkommentelő 2015.06.19. 15:24:04

@Nicktolvaj:
Aktív és passzív védelemre egyaránt szükség van egy határ esetében. Passzív védelem a kerítés, szögesdrótköteg, egyéb akadályok, de ezt mindig ki kell egészíteni aktív védelemmel, vagyis őrséggel

De mondok egy javaslatot a legolcsóbb aktív védelemre

Kérjük ki Breiviket a norvégoktól, és adjuk vissza a fegyvereit. Szerintem még ingyen is elvállalja, hogy járőrözik a határon, legfeljebb a napi étkezésére meg a friss töltényekre kell az adófizetőknek összedobni a zsuzskát

Kíváncsi lennék, ennek a nyilvános kihirdetése után hány muszlim meg egyéb jöttment merne a magyar határnak nekivágni

kesztió · http://szabadter.wordpress.com/ 2015.06.19. 15:28:45

@Nicktolvaj: ezt a sok közhelyet honnan a hekkből tudjátok mindig összelapátolni… magyartanárod az vót-e, nagymagyarka? :D

(Amúgy valóban nem vagyok magyar állampolgár, és túlságosan sok motivációm nincs is, hogy egyhamar azzá váljak.)

clegane 2015.06.19. 15:30:05

@Éhbérkommentelő: na ez meg a másik észkombájn.
lehet hogy Breivik a te családod lőné le először, ölt az válogatás nélkül keresztényeket is.

tényleg csak ilyen retardált faszok járnak jobbos blogokra kommentelni?

_Epikurosz_ 2015.06.19. 15:36:01

@Nicktolvaj: @kesztió: Hagyjátok már abba. Unalmas. (Nesze neked, Index címlap.)

Azt lehet tudni valahonnan, hogy hol kéne lennie a rendkívül hatékony külső európai határnak? Mert amit hatékonyságban látok, hát nem KGBéla az egyetlen, aki átjöhet a határon minden nyavalygás nélkül, egy szál flipflop papucsban.
Mert a menekültáradat egy dolog, a másik meg az ellenőrizetlenség, és ami ezzel jár. Ne legyen igazam, de ennyi erővel ugyanúgy beszivároghatnak az specnazosok ide is, mint Ukrajnába, kb. ennyit ér a határaink védelme. Ez engem még a menekültáradatnál is jobban bosszant, hiszen ekkor nem alapvetően jóakaratú emberekről lenne szó.

_Epikurosz_ 2015.06.19. 15:46:03

@clegane: Nem, de ők mindig ott vannak. Mihez értesz? Társadalomhoz, vagy védelemhez?

clegane 2015.06.19. 15:55:01

@_Epikurosz_: ha komoly a kérdés, a witcher 3ban például már remekül meg tudom magam védeni, ha mondjuk csak max 4 szinttel magasabb az ellenfél és nincs 2nél többen.

31/48 2015.06.19. 16:25:07

@kesztió: "nem vagyok magyar állampolgár"

na rendben, akkor lehetne megállni és abbahagyni az imperialista uszítást. Mégis milyen alapon, milyen jogod akarod megtiltani embereknek, hogy megvédjék magukat, hogy kívül tartsák azokat akik szerintük kárt jelentenek rájuk? A legundorítóbb kolonialista, elnyomó, háborús uszító mentalitást tette magáévá a ballib kurzus úgy látszik.

Miért fáj az neked, hogy a magyarok nem akarják feladni az országukat, nem akarják felszámolni önmagukat? Ha most fedeznének fel elszigetelt országokat, népeket, mint anno az indián háborúk, a boxerlázadás idejében, akkor is gondolom ott őrjöngenél és fegyverrel kényszerítenéd őket, hogy nyissák meg a határokat.

Kívülről aztán végképp senkinek semmi köze nincs ahhoz, hogy egy ország kit lát szívesen, kit fogad be és kit nem.

Ez vonatkozik az '56-os kitelepülők előrángatására is. A nyugati országok úgy döntöttek, hogy befogadják a magyarokat, akik egyébként nem polgárháború, hanem a szovjet aggresszió elől menekültek, csak ez valahogy mindig kimarad. Ez az ő döntésük volt, mert úgy látták, hogy a magyarok képesek beilleszkedni és a társadalom hasznos tagjaivá válnak.

Mi nem így vélekedünk a mostani menekültekről, egyrészt a számuk, másrészt a beállítottságuk miatt. Ez pedig a mi döntésünk. Azért mert más emberek kimentek valahova, mi még nem tartozunk senkinek semmivel. Ha pedig annyira szeretnék befogadni menekülteket a fejlett nyugati, morális országok, akkor rajta. De éppen nem erről van szó, hanem hogy gerinctelen módon egyrészt álszent beszédeket mondanak a szolidaritásról, majd igyekeznek a másik kertjébe átdobni a drága menekülteket.

Nicktolvaj 2015.06.19. 17:20:04

@Éhbérkommentelő:

"Kérjük ki Breiviket a norvégoktól, és adjuk vissza a fegyvereit."

Ugyan már.

Egy elborult agyú sorozatgyilkos se képes fizikailag többet tenni, mint a fegyveres állományból egy felkészített szakember.

És azért remélem, hogy ép elméjű szakemberekből több van ebben az országban, mint sorozatgyilkosokból :)

De ha kevés a hivatásos állomány, meg lehet oldani a munka nagy részét önkéntesekkel. Ugyanúgy, mint a polgárőrséget.

Minden jelentkező olyan feltételekkel kapna 2 hét fizetés nélküli szabadságot a munkahelyén, mintha a Katasztrófavédelem nél jelentkezett volna önkéntesnek valamilyen természeti csapás miatt. Az önkéntesek 2 hetes turnusokban váltanák egymást. Aki akar, többször is jelentkezhetne. A kieső fizetés helyett zsoldnak megkapnák a 2 heti minimálbér összegét, de adómentesen. Plusz szállás, formaruházat, étkezés. Plusz 2 hétre a járulékok rendezése.

Fegyvert persze nem kapnának, de azon kívül minden szükséges felszerelést, és a helyi tapasztalatok alapján kaphatnának egyéb kényszerítő eszközt, amivel nem lehet embert ölni.

És ők riasztanák a HIVATÁSOS állományt, ahol szükséges.

Szerintem nem csak a határmenti településekről lennének jelentkezők.

steery 2015.06.19. 17:20:39

@31/48: Így igaz!
De van még egy fontos dolog, amire nem ártana felkészülnünk. Mi van akkor, ha az ISIS harcosai a sorban álló öngyilkos merénylőket, akik különböző európai országokból érkeztek, célirányosan megfertőzik különféle betegségekkel (például ebolával, himlővel) és visszaküldik őket ide azzal az utasítással, hogy csatlakozzanak egy-egy menekült csoporthoz, jussanak célba, hagyják magukat elfogni és maradjanak a menekült táborban, annyi embert fertőzve meg út közben és a célban érintkezéssel, ahányat csak lehet? Ha egy biofegyver kommandós akció keretében a nyakunkra küldenek vagy száz ilyen sétáló vírusbombát, arra nagyon rábaszhatunk. Hisz most szabadon bóklászhatnak át a határokon, a kukoricásban bujkálva. A menekülttáborokban nincsenek bezárva és elszigetelve, tehát kiszökhetnek, továbbmehetnek vagy bemehetnek a városba "sétálgatni". Egy év sem kell hozzá, és Eutropa összeomlik a különféle járványoktól, gyakorlatilag védtelenné válva a katonai megszállás előtt.

Nicktolvaj 2015.06.19. 17:22:27

@kesztió:

Látom, elfogytak az észérveid és kibukott belőled az agresszív, komplexusos libsi.

Nicktolvaj 2015.06.19. 17:23:39

@kesztió:

"Amúgy valóban nem vagyok magyar állampolgár"

Akkor meg mi a szarnak ugatsz bele?

Fizetnek érte? Ugye?

a nagy hohoohooo 2015.06.19. 17:27:15

@♔bаtyu♔: batyuszar és az megvan, hogy mennyit költ Magyarország a bevándorlókra, és mennyit a nemzeti konzultációra?
Átlátszó.hu egyik blogja állította egymás mellé az összegeket. Íme:

4027 millió forint

Ennyit ad az EU Magyarországnak, hogy a bevándorlást kezelje. A célzott európai pénzalapok a “határvédelem kiadásaitól az integráción át a menedékkérők ellátásig” biztosít pénzt.

481 millió forint

Összesen kevesebb mint félmilliárd forinttal száll be a magyar költségvetés a fenti pénzalapokba.

1000 millió forint

Megközelítőleg ennyibe kerül egy Nemzeti Konzultáció. Az ezt megelőző konzultációkat levelenként 105 forintos költséggel kalkulálták. Az összeg kétszer annyi mint amennyibe ma Magyarország a bevándorlókra költ.
1 az illegális határátlépő nem bevándorló, hanem, miután jelentkezik és menekültstátuszért folyamodik, menekült. 2 azok, akiket elkapnak Magyarország területén, azért elkapják, és nem jelentkezik, mert nincs szándékában itt menekültstátuszt kérni. tehát jogilag Magyarországon se nem bevándorló, se nem menekült. csak illegális határátlépő. ezt a jelenséget Orbánék fújták fel, bevándorlásról beszélve, szimpla propaganda célokkal, a jobbikhoz pártolt fideszesek visszacsábítása, szerintem unalmas is.
Tisztázzuk a fejekben élő káoszt a menekült, bevándorló és illegális határátlépő fogalmakat illetően ,3 nem tudom, ki miért asszocializál azt sok kurdot, törököt, afgánt, arabot, kínait, vietnámit, olykor tibetit, thaiföldit, és egyéb délkelet ázsiait, továbbá a kisebb létszámban, de szintén jelenlevő hollandot, németet, írt, lengyelt, oroszt, és amerikait , ja, nem beszélve az erdélyi, felvidéki, vajdasági és kárpátaljai magyarokról, ugye, hát biztos szar ezt látni, de a kárpát medence továbbra is egy elegyképző hely, ahogy az már párezer éve.
Igen, azt hiszem az ilyen álláspontokat képviselő emberekért csinálják ezt a kérdőíves cirkuszt. Hát, akkor fizessétek csak az egy milliárd forintot ezért a semmiért. Ezt a pénzt is elkölthetnénk sokkal fontosabb dolgokra, de addig se beszélünk az ország rohadó állapotáról és a masszívan gazdagodó politikusokról.
Nem lennék különösebben meglepve, ha egy jól ismert név hirtelen megnyerne egy nagy volumenű, viszont öt méter magas kerítés-tendert."

És lenne a kerítéshez gázvezeték ,csatornázás Mészáros szomszéd,világítás,a'la Tiborc family....kell Pasa parki állampolgár bicnic...fácánvadászat...,s a Questor piramisjátékot szervezhet Vajnának..
"Itt nincs olcsó megoldás"
"Beszélgettünk egy kerítésszakértővel.

Ha azt gondolta, látott már kerítést, nagyon is téved..

Az ideiglenes és a dupla

Mivel a gyorsaság most kiemelt szempont lehet, valószínű, hogy első körben felhúznak majd egy ideiglenes vadkerítést, amelyből napi 500 métert meg lehet építeni. Ha 50-100 méterenként odaállítanak mellé egy őrt, már ez is jelenthet valamit, és közben elkezdhetik megépíteni a végleges kerítést. Ami szakértőnk szerint vélhetően dupla vagy akár tripla kerítés is lehet az átlátható, drótos fajtából, úgy, hogy a sorok közé infraérzékelőket is tehessenek, és járőröző járművek is közlekedhessenek.

A dupla kerítésből az egyik lehet kicsit alacsonyabb is, kétméteres, a másik pedig 4 méteres, masszívabb darab, úgynevezett ponthegesztett, táblás kerítés. Ez nem a legolcsóbb, de nem is a legdrágább: folyóméterenként 60-70 ezer forintból ki lehet hozni, de ha a földmunkákat is hozzávesszük, akkor inkább 100 ezer forinttal kell méterenként számolni. Vagyis egy 175 kilométeres szakasz 17-18 milliárd forintba kerülhet.

És hogy lássunk egy nemzetközi példát is: a 444 szerint a bolgár-török határra felhúzott szögesdrótkerítés 45 millió euróba, azaz 14 milliárd forintba került. Az 3 méter magas és 85 kilométer hosszú.
vs.hu/gazdasag/osszes/itt-nincs-olcso-megoldas-igy-nezhet-ki-a-szerb-magyar-kerites-0617

Híre megy a migránsok köreiben.Talán páran másfelé mennek. Talán 100 euróval drágul a tarifa.
Kérdésem:akkor minek drótkerítés? Ha az eddigi rendszerek ilyen szinten működtek, miért fogunk sok pénzt arra költeni ami idegenrendészeti szabályozási és rendészeti felderítési módszerekkel elhozná a probléma megoldását "fal" nélkül? Miért építünk olyan valamit, ami megoszt és szétválaszt a szomszédunkkal Szerbiával kapcsolatban? Miért hisszük azt, hogy ez az intézkedés nem fogja még inkább "felpörgetni" az embercsempész "klánok" üzlet lehetőségeit és a korrupciót? Pontosan tudom, hogy a migráció gond. A megoldás azonban nem egy "fal" hanem Szerbiával, Bulgáriával, Törökországgal, Horvátországgal, Németországgal közösen az idegenrendészeti szabályozások megváltoztatásával /pl.idegenrendészeti őrizet visszaállítása/ és rendészeti, titkosszolgálati akciókkal megszüntetni az embercsempész csoportok lehetőségeit és gazdasági hátterét. Persze ez nem olyan gyors és látványos mint egy semmiből "kinövő" kerítés és nem is lehet már holnap az eredményt diadalittasan kommunikálni. Egyszerűen, csak a valódi megoldást hozna másfél éven belül... Persze ez utóbbi nagyon-nagyon melós és munkaszagú..

_Epikurosz_ 2015.06.19. 17:33:48

@clegane: Ez jó. :D Igen, komoly volt. Megnéztem, mi az a witcher. "Ríviai Geralt immár harmadik alkalommal tér vissza, hogy szembenézzen a világ legdurvább szörnyeivel és beteljesítse végzetét." Ezek szerint 1 fő mindenkit szépen legyőz, de neki nem esik baja. Pretty unrealistic.

A realitás pedig olyasmi, amiben viszonylag sokan megsérülnek, ha tűzharc van. A valóságban a menekült Nyugatra igyekszik, és nem gondolja, hogy mi annak része vagyunk. Ennie, kell, innia kell, fedél kéne a feje fölé.

Menekül a radikálisai elől, de közben nem fogja fel, hogy mennyire közel is áll hozzájuk gondolkodásban, főleg, ha a másik pólus az európai gondolkodásmód. Nem is a gonoszságok igenléséről van szó, hanem a megszokott, bejáratott dolgai teszik a rendszerét olyanná, hogy kitermelje a radikálisait. Ezt nagyon nehéz belátni, ahogyan az ember szeme sem látja magát a szemet.

Tulajdonképpen könnyebb meglátni egy másik rendszer előnyeit, és aztán azt részletes vizsgálat nélkül adaptálni, mint a saját rendszerből kigyomlálni a gondot okozó részleteket. Viszont aki ez utóbbit nem teszi meg, az visszavarázsolja maga köré azt a hangulatot és nyomort, ami elől menekült.

a nagy hohoohooo 2015.06.19. 17:35:07

@Nicktolvaj: Éppen az egyik huggyenotta haverid kérdezett hasonlót":
a nagy hohoohooo
2015.06.19. 13:51:47
@Kalmár:

Besírok brhühüüü...ugye nem a tanáraid voltak a hülyék......." Schengen mi a fenének lett kitalálva??"......egy újszülöttnek minden vicc új, namost vagy olyan vén vagy-agyilag-vagy még újszülött akinek minden új...az értelmi képessége leginkább.

"(19)

Mivel e rendelet célja, nevezetesen a személyek határátlépésére alkalmazandó szabályok megalkotása, közvetlenül érinti a külső és belső határokra vonatkozó közösségi vívmányokat, és azt a tagállamok nem tudják kielégítően megvalósítani, és ezért az közösségi szinten jobban megvalósítható, a Közösség intézkedéseket hozhat a Szerződés 5. cikkében meghatározottak szerinti szubszidiaritás elvének megfelelően. Az e cikkben meghatározott arányosság elvével összhangban ez a rendelet nem lépi túl az e célkitűzés eléréséhez szükséges mértéket.

(20)

Ez a rendelet tiszteletben tartja az alapvető jogokat, és figyelemmel van különösen az Európai Unió alapjogi chartája által elismert elvekre. E rendeletet a tagállamoknak a nemzetközi védelemre és a visszaküldés tilalmára (non-refoulement) vonatkozó kötelezettségeire tekintettel kell alkalmazni.

eur-lex.europa.eu/legal-content/HU/TXT/?uri=CELEX:32006R0562

Vagyis Orbánnak:Nix Ugribugri!!!!:".....és ezért az közösségi szinten jobban megvalósítható, a Közösség intézkedéseket hozhat a Szerződés 5. cikkében meghatározottak szerinti szubszidiaritás elvének megfelelően."

Nicktolvaj 2015.06.19. 17:48:13

@a nagy hohoohooo:

"Ez a rendelet tiszteletben tartja az alapvető jogokat"

A magyar emberek ALAPVETŐ joga, hogy az államuk határát ne sérthessék meg idegen emberek.

Egyéb kérdés?

clegane 2015.06.19. 18:42:13

@_Epikurosz_: a witcherrel persze csak tréfáltam, mert túlzásnak éreztem, hogy diploma kelljen egy kommenthez.

én nem akarok itt azzal vitatkozni, hogy a menekültáradat az nem jó, merthát tényleg nem jó senkinek, nekünk se, de pláne nem nekik. a legjobb lenne, ha tudnának otthon békében élni.
de egy kibaszott kerítés abszolút semmi megoldást nem nyújt semmilyen problémára. be fognak tudni jönni máshogy, akik nagyon akarnak.

én azt próbálom hajtogatni, hogy észre kéne venni, hogy nem mondhatjuk hogy afrika problémáihoz nekünk semmi közünk, mert előbb-utóbb a harmadik világ problémáiból is globális probléma lesz, lásd a mellékelt ábrát. egy kerítés egyenlő a szőnyeg alá söpréssel. végre úgy kéne viselkedni, mintha észrevennénk, hogy mindannyian ugyanazon a bolygón élünk, és oda kéne menni ahol a probléma ered, és segíteni megoldani. kár, hogy persze érdek nélkül nehéz erre bárkit is rávenni, ha meg érdeke támad benne, akkor rögtön le lesz baszva mint az usa akik az olaj miatt mentek bárhova rendet rakni (nem sok sikerrel ráadásul).

Éhbérkommentelő 2015.06.19. 20:16:54

@clegane:
Breivik a szoci kormány bevándorláspolitikája, konkrétan Norvégia elmuszlimosítása elleni tiltakozásul robbantotta a kormányépültet, majd átvonult a szoci párt ifjúsági dzsemborijára, és kézifegyverrel folytatta a munkát

Még annyit érdemes tudni róla, hogy Hunyadi az eszményképe, mert Belgrádnál legyőzte a muszlimokat

Nem helyeslem a módszereit, bár a szocikat én is gennygenerátornak tartom, de ahogy mondani szokás, a legnagyobb rablóból lesz a legjobb pandúr. A határon teljesítve szolgálatot hasznos tevékenységet végezhetne Európa jövője szempontjából törvényes keretek között

Kétlem hogy engem bántana, mert se muszlim se szoci nem vagyok

Éhbérkommentelő 2015.06.19. 20:24:25

@Nicktolvaj:
Ebben most kivételesen nem értünk egyet

Ha ellepik a határt innen-onnan felhajtott, gyakorlatilag teljesen felkészületlen önkéntesek, abból csak zűrzavar támad. Lőfegyver nélkül járőrözni meg olyan, mintha halat akarnál fogni puszta kézzel

Önkéntesekre a helyi lakosok közül lehet szükség, akik segítenek a profi állománynak (hivatásos határvadászok) a helyi viszonyok között eligazodni

Éhbérkommentelő 2015.06.19. 20:33:05

@clegane:
"oda kéne menni ahol a probléma ered, és segíteni megoldani."

Ezt még el lehet mondani százezerszer, és aztán új jelszót találni és még százezerszer. Segíthetünk rajtuk tán egy imamalommal?

Afrika problémái leginkább belülről fakadnak, amit a demokráciaexport nem fog megoldani, sőt inkább súlyosbít. Másként meg a széplelkeknek nem akaródzik, és ezzel lerombolják még azt is, ami ott életképes lenne. Mint ahogy az EU-t is vezetik a végromlás felé

Nicktolvaj 2015.06.19. 20:47:26

@Éhbérkommentelő:

Én se értek egyet veled ebben.

Magyarországon a sorkatonai szolgálatra utoljára 2004 novemberében volt sorozás. Az akkor 18 évesek ma 29 évesek.

Ők már valószínűleg nem kaptak behívóparancsot, de a náluk pár évvel idősebb, ma 30+ korosztály tagjai közül már igen, a 40-esek pedig már kaptak katonai kiképzést.

Úgyhogy a 30-50 év közötti korosztályból szerintem bátran lehetne polgárőr szintű önkénteseket toborozni, hiszen nem csak képben vannak a had- és rendvédelem tekintetében, de ki is lettek képezve.

Nicktolvaj 2015.06.19. 20:53:37

@clegane:

"és oda kéne menni ahol a probléma ered"

Hát menj.

Én nem megyek, mivel az ottani problémákat nem én gerjesztettem.

Nekem elég, ha a probléma ott marad, és nem jön ide.

_Epikurosz_ 2015.06.19. 21:08:07

@clegane: A kerítés természetesen nem megoldás semmire, rendesen kéne őrizni a határokat, és az illegálisakból menekülteket csinálni.
Ugyanakkor az a szabály, hogy ahol elkapják őket, ott kell az eljárást lefolytatni, nem pedig a menekült megnevezte célországban, hanyagságra sarkallja a határőröket. Mert mindenki azt gondolja, hogy a másiknak lesz kötelessége segíteni, ő pedig mentesül ez alól, ha egyszerűen továbbengedi őket. De nem csak őket, hanem mindenkit. Mintha túlzott biztonságérzete lenne itt mindenkinek, mert úgyse fog történni semmi. Már elfelejtették, amikor a szerbek belőttek Barcsra, aztán rohantak bocsánatot kérni. És az csak véletlen volt. Ezzel a felelőtlen hozzáállással viszont lényegében nyitva hagyjuk a határokat, bárki bejöhet. Elméletileg ez úgy van, hogy a tagok állampolgárainak szabad a mozgás, de ezzel az ahol elfogják, ott lesz menekült státusban dologgal pont a lustaságot segítik meg még egy lökéssel, és szabad mozgást biztosítanak mindenkinek, nem csak a tagok állampolgárainak.

Az a helyzet, hogy ha meg akarjuk oldani helyettük, "segítünk", akkor nagy valószínűséggel nem lesz elég infónk hozzá, hogy tényleg megoldjuk, és el fogjuk baszni. Ez még akkor is igaz, ha érdekből megyünk oda. Amit lehet nyugodtan, az az építés, infrastruktúra, út, iskola, elektromos hálózat, stb. Kormányzási rendszert nagyon nehéz exportálni, hacsak egy erős hatalom a saját köreikből el nem kezdi saját maga átvenni és egyben adaptálni, sokkal több és jobb infó alapján, mint ami nekünk valaha lesz.

Nézd meg István királyt, neki mennyi baja volt Koppányékkal. Szerinted mennyi lett volna, ha segítséget vesz igénybe, azok egy időre ugyan lenyomják Koppányékat, de az ország lakosai idegen megszállást kiáltanak, Koppány mögé állnak, és az első adandó alkalommal új frontot nyitnak?

Az ilyesmit mindig azoknak kell lerendezni, akikre vonatkozik, mert különben az eredmény nem fogja tükrözni a valós erőviszonyokat és támogatottságot, tehát egy idő múlva megbukik, marad a hadsereg mint hatalom, meg a romhalmaz még a "segítség" idejéből, mert gyorsabb a bukás, mint az újjáépítés.

Ez persze addig igaz, amíg az ország a saját határain belül marad, ahogy tették a jugók igen udvariasan. Ha a harc átterjed máshova is, akkor már nincs értelme sem "segítségről", sem polgárháborúról vitázni.

kesztió · http://szabadter.wordpress.com/ 2015.06.19. 21:10:03

@Nicktolvaj: Van egyéb kérdés: Ugyanis, bogárkáim, rossz hírem van számotokra: a schengeni csatlakozással pont arról a jogról mondtatok le gálánsan, önként és dalolva, hogy „az államotok határát ne sérthessék meg idegen emberek”.
Mert akárhogy is triblizzük a tyúkszart, ugye, a portugál, a francia, a német és az észt az biza idegen. *I*D*E*G*E*N*.

Más kérdés, hogy a jobbikos megélhetési nemzet- és határféltőket leszámítva nem igazán akad olyan épeszű ember még Mo-n sem, aki a határellenőrzés hiányából fakadó kényelemről lemondjon csak azért, hogy Magyarország határát ne sérthessék meg idegen emberek. :D

_Epikurosz_ 2015.06.19. 21:12:16

@Nicktolvaj: Te mennyire emlékszel a gimnáziumi anyagra úgy pontosan? Csonkagúla térfogata fejből? Aki 20 éve kapott kiképzést, az ma már semmire nem emlékszik belőle, csak a jóra: a poénokra meg az eltávra. Felejtsd el.

Chris Lamb 2015.06.19. 21:13:21

@Nicktolvaj: Úgyhogy a 30-50 év közötti korosztályból szerintem bátran lehetne polgárőr szintű önkénteseket toborozni, hiszen nem csak képben vannak a had- és rendvédelem tekintetében, de ki is lettek képezve. Nézd Én 20 éve voltam katona így igencsak vakarnám a fejemet az alap kiképzés alatt. Valószínű azért egy AK 47-essel tudnék lőni.

_Epikurosz_ 2015.06.19. 21:16:26

@kesztió: Nem mondott le, elméletileg pont az lenne a lényeg, hogy a francia meg német nem idegen, a külső határok meg őrizve vannak. Most az derült ki, hogy a külső határokon csak az az illegális határátlépő nem tud keresztülmenni, amelyik nem akar. Lyukas a határ, mint a tésztaszűrő, a katyusák lövedékei fogócskát játszhatnak egymással a lyukacskákon.

Nicktolvaj 2015.06.19. 21:16:56

@kesztió:

"a schengeni csatlakozással pont arról a jogról mondtatok le gálánsan, önként és dalolva, hogy „az államotok határát ne sérthessék meg idegen emberek”."

Te egy hülye vagy.

Határellenőrzés csak az Unión BELÜL, és csak az UNIÓS polgárok számára nincs.

Mindenki más számára az útlevél és a vízum KÖTELEZŐ. Azzal együtt, hogy a belépésre a HATÁRÁTKELŐ helyeket veszi igénybe, a HATÁRSÉRTÉS helyett.

_Epikurosz_ 2015.06.19. 21:19:40

@Chris Lamb: És eltalálnád a céltáblát? Kihagynád a szórásból a saját bajtársaidat? Én értem, hogy a szándék meglenne :D .

Nicktolvaj 2015.06.19. 21:20:01

@_Epikurosz_:

"Aki 20 éve kapott kiképzést, az ma már semmire nem emlékszik belőle"

Nézd, attól, hogy te nem vagy egy military beállítottságú ember, attól még mások a korosztályodból lehetnek :)

kesztió · http://szabadter.wordpress.com/ 2015.06.19. 21:23:20

@Éhbérkommentelő: Kétled, hogy bántana téged Breivik, mert se muszlim, se szoci nem vagy?

Na, ez a butaszélsőjobbos szabványtévedése. Hogy sohasem kerülhet a fasz rosszabbik oldalára. Holott a szélsőjobbnak a legádázabb ellensége valójában nem az idegen, hanem az, aki magyar ugyan, de „nem eléggé”. És ha már a nemeléggémagyarok elfogytak, lapátra kerülnek az eléggémagyarok közül azok, akik nem nagyonnagymagyarok. És így tovább. Előbb vagy utóbb kiesel te is a pikszisből, aranyom!

Amúgy lenne egy baszottul jó tanácsom, fogadd meg, mert ingyen van. Tanulj a másik szélsőségtől, a vérkomcsiktól: Rajk, Kállai, Haraszti, Donáth, Kádár stb. el sem tudták volna képzelni, hogy pont őket, a kommunistáknál is kommunistábbakat fogja kicsinálni szeretett Rákosi elvtársuk.

Kurvára ráfizettek a naivitásukra. Legyen neked több eszed.

kesztió · http://szabadter.wordpress.com/ 2015.06.19. 21:24:52

@_Epikurosz_: Má’ mi a faxért ne lenne a francia és a német idegen? Ezeknek? ugyan már.

_Epikurosz_ 2015.06.19. 21:27:30

@Nicktolvaj: A gyakorlatban levés akkor is gyakorlatban levés. Ha fegyver is van, akkor legyen vadász, mert az tudja, hogy hogyan mozogjon, hogy ne ölje meg a kollégát. A militarys hiába szereti a fegyvert, ha eddig csak célba lőtt vele, és nem ismeri azokat a módszereket, amik segítségével együttműködhet a rendes határőrrel, nem is beszélve a fegyelmezetlenség és a jaj de jó, élesben játszunk katonásdit heve miatti szakszerűtlen eljárásról és jogsértésről. És ezek csak a normál kockázatok, az extrém hülyeségeket nem is említem.

kesztió · http://szabadter.wordpress.com/ 2015.06.19. 21:28:30

@Nicktolvaj: „Határellenőrzés csak az Unión BELÜL, és csak az UNIÓS polgárok számára nincs.”

Na ne viccelj már. Aki nem uniós állampolgár, azt Hegyeshalonmnál vagy a révkomáromi hídnál megállítják? Az általad annyira utált idegen emberek úgy jönnek át a magyar határon, mint kés a vajon, ha egyetlenegyszer is sikerült a Schengeni zónán belülre kerülniük.

Akkor ki is a hülye?!

Nicktolvaj 2015.06.19. 21:31:37

@Chris Lamb:

"Valószínű azért egy AK 47-essel tudnék lőni."

Összeomlás film, útépítős jelenet:

www.youtube.com/watch?v=abJnqm9abEo

:DDDDDDDDD

Nicktolvaj 2015.06.19. 21:34:32

@kesztió:

"Akkor ki is a hülye?!"

Te.

_Epikurosz_ 2015.06.19. 21:36:04

@kesztió: Azok nyelvét lehet tanulni egy normál középiskolában. Tanuljuk a történelmüket, a művészeiket, egy csomó dolgot tudunk róluk, amiket az afrikaiakról meg arabokról max. egyetemi tanárok tudnak, egy országon belül tízen. Nekünk csak óangol tanárból van 6, pedig az egy "idegen" kultúra halott nyelve, soha nem volt itt ismert. Érted-e azt, hogy hozzánk a rómaiak közelebb állnak, mert a jogrendjük az alapja a mienknek, és szintén lehet a nyelvüket tanulni. Holott másfél ezer éve nincs országuk, és a kultúrájukat úgy kell kiásni a földből. Érted-e, mi az, hogy Európa?

GERI87 2015.06.19. 21:42:20

Egy biztos: aki ide Európába bejutott valahogy, már nagyon nehéz, vagy lehetetlen lesz kipaterolni innen.
El kell majd őket tartani, segélyezni, mert senki ne gondolja hogy ezek ott állnak majd sorba a lapátért....egy frászt, már most látszik a nyilatkozatokból hogy ők úgy gondolják nekik "jár" alanyi jogon minden: kajak, pia, pénz, EÜ ellátás stb mert ő menekült.

Később sem fognak csinálni semmit.

Nem attól kell félni hogy terjesztik az iszlámot meg elveszik a munkát, hanem hogy ingyenélő élősködők lesznek, koloncok.

Nicktolvaj 2015.06.19. 21:49:24

@GERI87:

"aki ide Európába bejutott valahogy, már nagyon nehéz, vagy lehetetlen lesz kipaterolni innen"

Sőt ahogy megvetette a lábát, hozza maga után a népes kiccsaládot is.

_Epikurosz_ 2015.06.19. 21:51:28

@GERI87: Ez a tényleges iskolázottságuktól függ. Ha tényleg tanult valami használhatót, akkor "csak" megtanulja a nyelvet és a kultúrát, és tulajdonképpen egyenesben is van. Ha nem ért semmihez, akkor tényleg nagy bajban van, mert Európában, és a világ nyugatias felén nem lehet boldogulni tudás nélkül. A tudás alapú társadalom már itt van, csak nem vesszük észre, mert mindannyian kijártuk a megfelelő iskolákat, a legnagyobb természetességgel. Amiben a szüleink támogattak bennünket házi feladat ellenőrzéssel, meg egy kis odahatással. Amelyik családban ez ma nincs meg, az mindenképp lesüllyed a társadalom legaljára, akárhova valósi.

_Epikurosz_ 2015.06.19. 21:55:12

@kesztió: "Aki nem uniós állampolgár, azt Hegyeshalomnál vagy a révkomáromi hídnál megállítják?"
:
www.kisalfold.hu/mosonmagyarovari_hirek/nemetorszagba_igyekeztek_az_afganok/2424233/

www.kisalfold.hu/mosonmagyarovari_hirek/harom_mohacsi_ferfi_fuvarozta_a_kulfoldieket/2419647/

Ezek csak a hegyeshalmi lebukások. Ugyanakkor, ha nagyon sokan próbálkoznak, akkor természetesen át is jutnak. A külső határt kéne megerősíteni, ha a belsőt nem akarjuk használni.

kesztió · http://szabadter.wordpress.com/ 2015.06.19. 22:26:43

@_Epikurosz_: Aha. Mutass akkor lécci 10 olyan magyar embert, akik meg tudják különböztetni a lett és a litván kultúrát. De ne kérjek lehetetlent, legyenek legalább azzal tisztában, hogy az LT és LV betűjelzések közül melyik jelöli melyik országot.
Bezzeg az arabok, ugye.

kesztió · http://szabadter.wordpress.com/ 2015.06.19. 22:29:35

@_Epikurosz_: Hegyeshalomnál pont úgy „lebuksz”, ha echte árja európai polgár vagy, szőke, kékszemű és 190 centi, csak épp köröz az Europol. Ez nem érv, a határ normális körülmények között gyakorlatilag egyformán átjárható fehér és fekete számára is.

Éhbérkommentelő 2015.06.19. 23:06:43

@GERI87:
"Nem attól kell félni hogy terjesztik az iszlámot ..., hanem hogy ingyenélő élősködők lesznek, koloncok."

Az elsőben benne van az utolsó. A gyaur köteles eltartani az igazhitűt, régi és nagyon mélyen beivódott hagyományuk szerint

Éhbérkommentelő 2015.06.19. 23:10:22

@kesztió:
"a határ normális körülmények között gyakorlatilag egyformán átjárható fehér és fekete számára is"

A fekete számára még a tenger is átjárható száraz lábbal

Éhbérkommentelő 2015.06.19. 23:27:49

@kesztió:
Nálad ez a csapongás valami természetes jelenség, vagy átmenél denevérbe?

A szélsőjobbnak mi köze szerinted a "Rajk, Kállai, Haraszti, Donáth, Kádár stb. Rákosi elvtársuk" gyülekezethez?

És ezeknek mi köze a magyarokhoz?

Éhbérkommentelő 2015.06.19. 23:42:54

@Nicktolvaj:
Annak idején hullott valamennyi csillag a vállamra, de nem ez a lényeg

Ha valaha is próbáltál organizálni egy csapatot, akkor látnod hogy ez nem megy egyik napról a másikra. Ahogy itt már rámutattak, egy kidolgozatlan csapat több kárt fog okozni egymásban, mint az ellenségben. Ez még profik között is nagyon komoly probléma

Már ahhoz is kell egy pár nap, hogy el lehessen kezdeni az érdemi kiképzést. Még egy év is túl kevés idő egy komolyabb kiképzésre, és ez vonatkozik a határvadászokra is, akik egykor elit egységnek számítottak

Amit hasznos ötletnek gondolsz, az csúfosan megbukott már számtalanszor a gyakorlatban. A lelkes önkénteseket vállon kell veregetni, plecsnikkel kell teletűzdelni, de Isten őrizzen fegyvert adni a kezükbe

Éhbérkommentelő 2015.06.20. 00:00:12

@_Epikurosz_:
Európa határa nem létezik, amíg az európai identitás csak egy eljátszott zseton. Ha egyszer majd sikerül kűlönbséget tenni a kívül és a belül között, akkor legcélszerűbb egy természetes határvonalat meghúzni és azt védeni a szükséges eszközökkel

De amíg könnyűszerrel átjut a néger a legkönnyebben védhető határvonalon, a tengeren is (átjutnia sem kell, maguk az őrhajók hozzák be Európába), addig értelmetlen ezt a bohóckodást határvédelemnek nevezni

_Epikurosz_ 2015.06.20. 00:08:06

@kesztió: Vicces, de pont a metsavennadról volt szó a múltkor, és épp megnézegettem őket is akkor már, hiszen ők is hozzánk tartoznak. És persze borostyán, Litván Nagyfejedelemség perszonálunióban a lengyelekkel, lett Hanza-tagság, és hasonló apróságok megragadtak.

_Epikurosz_ 2015.06.20. 00:26:08

@Éhbérkommentelő: Ezt a félmondatot nem értem: "amíg az európai identitás csak egy eljátszott zseton." Megmagyaráznád, mit értesz ez alatt?

Igen, egyébként nem értem ezeket a modern határokat, amik manapság vannak. Persze a régi vasfüggöny se volt egy leányálom, de szerintem az intézményrendszer is számít, aminek a menekülteket kellene tényleg rendesen elirányítania. Mert valahol annak is igaza van, aki azt mondja, hogy emberiességi alapon nem küldhetünk vissza embereket a halálba. Csak azt kéne valahogy megoldani, mondja az átlag minimálbéres magyar, hogy 1) ez ne kerüljön nekünk semmibe 2) ha itt vannak ezek az emberek, akkor ne okozzanak gondot. És itt a hiba, mert az első tutira nem fog sikerülni. A másodikra nem tudok tuti receptet, de véletlenül még éppen sikerülhet. Belesimulhat a kockás-de-kifacsart magyar rendszerbe.

kesztió · http://szabadter.wordpress.com/ 2015.06.20. 07:03:22

@Éhbérkommentelő: „A szélsőjobbnak mi köze szerinted a »Rajk, Kállai, Haraszti, Donáth, Kádár stb. Rákosi elvtársuk« gyülekezethez?”

Lássuk csak.
– mindkettő tekintély- és parancsuralomban gondolkozik;
– mindkettő híve a halálbüntetésnek;
– mindketten utálják a nyugatot;
– mindkettő utálja a multikat, a nagytőkét;
– mindkettő homofób;
– mindkettő abortuszellenes;
– mindkettő a hagyományos, poroszos oktatási rend híve;
– egyik sem veti meg a katonai agressziót, ha érdekei épp így kívánják;
– egyik sem csuklik a lágerektől, munkatáboroktól;
– mindkettő gyűlöli a liberálisokat.

Elég ennyi, vagy jöjjek még azzal a közhellyel is, hogy a szélsőségek összeérnek?

„És ezeknek mi köze a magyarokhoz?”
És neked mi közöd van a magyarokhoz?

kesztió · http://szabadter.wordpress.com/ 2015.06.20. 07:05:18

@_Epikurosz_: Ezért járna neked egy nagy lájk, főleg, ahhoz képest, hogy nálunk, Erdélyben még a szlovákokat és a szlovéneket is rendszeresen keverik, főleg a románok, de nem csak. :D

stim 2015.06.20. 07:40:39

1541-ben bejöttek Budára túristáskodni a törökök. Nézelődtek, elvoltak. Nem sok vizet zavartak. Aztán egyre többen lettek és a végén egy adott jelre elővették a fegyvereiket. A civileket bekergették a házaikba és kitűzték a lófarkas zászlót. Aki nem tanul a történelméből azzal megtörténik újra.

Pluto64 2015.06.20. 12:50:30

Okos,intelligens cikk. Fel kell nőni ehhez a feladathoz Európa kormányainak.

Éhbérkommentelő 2015.06.20. 13:10:19

@kesztió:
Végül is akinek mindegy hogy nemzeti vagy nemzetellenes a rendszer, az nem nagyon érzi a különbséget. A buzikat meg minden normális ember utálja, nem kell őket idekeverni

Éhbérkommentelő 2015.06.20. 13:12:04

@Pluto64:
Na jó, de mi a feladat amihez fel kell nőni? Mert dumálni mindenki tud csak úgy általánosságban

kesztió · http://szabadter.wordpress.com/ 2015.06.20. 13:22:17

@Éhbérkommentelő: magyarul az az elsődleges, ugye, hogy valami nemzeti legyen és csak utána, hogy esetleg ostobaság-e, szarháziság-e, stb. Köszönöm, nincs több kérdésem, ez már tényleg a nemzethalál összetéveszthetetlen jele.

Éhbérkommentelő 2015.06.20. 13:26:04

@_Epikurosz_:
"amíg az európai identitás csak egy eljátszott zseton."

Szerintem egy intézkedéssorozat csakis abból indulhat ki, hogy kik vagyunk és mit akarunk. És itt baj van már rögtön az első felével. Azt se akarja tudni az európai liberális mainstream, hogy fiúk vagy lányok vagyunk, hogy keresztények vagy miegyéb vagyunk, hogy fehérek vagy pepiták vagyunk. Így pedig nincs alany, ha nincs alany akkor pedig állítmány sincsen. Marad a langymeleg vegetálás, a másnapig se tartó perspektívák

Én álságosnak érzem a "segítsünk mindenkin" szemléletet. Ráadásul éppolyan ostobaság, mint a Nagykörúton kéregető, Bulgáriából importált bérkoldusnak pénzt adni. Az igazán rászorulók nem állnak ki koldulni, az igazán rászoruló potenciális migránsok el se jutnak Európába. Az itteni migránsok nagy része a maga módján éppolyan profi, mint a bérkoldus

Segítsünk, de ne így, mert csak hülyét csinálunk magunkból, amiért teljes joggal kinevetnek azok akik kihasználják a jótékonykodóó úriasszony naívitását. Brüsszel gondolkodása nagyjából ezen a szinten mozog

Éhbérkommentelő 2015.06.20. 13:27:38

@kesztió:
Te vagy a nemzeti agyhalál éllovasa az apokalappal a fejeden

GERI87 2015.06.20. 15:38:15

@_Epikurosz_:

"Ha tényleg tanult valami használhatót, akkor "csak" megtanulja a nyelvet és a kultúrát, és tulajdonképpen egyenesben is van."

És hány ilyen van?
Nem a többség az biztos.
Az meg hogy beilleszkedik, kétséges:
-Aki tanultabb, az eleve nem akart, ill tudott volna idejönni legálisan, csak a háború késztette rá.
-A többség meg a háborút, menekült státuszát kihasználva kelt útra, egyébkén esélye sem lenne.

Mindkét esetre igaz viszont hogy ők nem akarnak itt dolgozni, nem azért jöttek! Hanem hogy a menekült helyzetre való tekintettel, amiatt eltartsák őket.

Az csak duma még a képzettek részéről is hogy "ha majd esély nyílik rá/vége a háborúnak haza megy" dehogy megy, aki betette ide a lábát itt is akar maradni. Hülye lenne vissza menni a homokba..

Pici_Livi 2015.06.20. 17:28:59

@Éhbérkommentelő:
Nem azért nem jó a kerítés, mert Orbán találta ki, hanem mert rövid, és nem mellesleg kurva drága. Méterenként több, mint 125ezer forint azért szép summa (négyzetméterben számolva, hogy azért a 4 méteres magasság is kalkulálva legyen, az 31.5e). Ennyiért egyébként én is boldogan megépítem...

Éhbérkommentelő 2015.06.20. 17:58:38

@Pici_Livi:
Hallottunk már mindenféle találgatást a végösszegről, de szerintem senki se tudja. El kell kezdeni, meghosszabbítani később is lehet

Chris Lamb 2015.06.20. 19:36:59

@Nicktolvaj: Azért ennyire nem lenne tragikus a helyzet,de igaz ifjúsággal jobban járnának. :)

Chris Lamb 2015.06.20. 19:43:11

@_Epikurosz_: Valószínűleg igen! Biztos nem lennék mester lövész de biztos nem puffantanám le a bajtársamat. :)

Chris Lamb 2015.06.20. 20:19:49

@kesztió: A magadfajta vad balliberálisok csinálnak a nyugodt emberkékből esetleg szélsőjobbos dühöngőt az elvakult bevándorló imádat miatt. Én idáig szartam a politikára de mióta imádjátok az illegális bevándorlókat azért hogy az Orbán fóbiátok kimagasodjon az indulat csak gyülemlik bennem. Az egy dolog hogy utáljátok az aktuális miniszterelnököt de legalább maradnátok csöndben. Látjátok a baloldali szlovák Robert Fico kiállt Orbán Viktor mellett,mert rájött micsoda baj lesz abból ha az iszlám-feka áradat elárasztja Európát.

Klaric 2015.06.21. 00:46:14

Csak néhány tény, első kézből(az utolsó sorállományú határvadászok között szolgáltam anno...):

1. 1998 január 30-án leszerelt az utolsó sorállományú határőr(határvadász) azóta "csak" szerződéses és hivatásos állomány van

2. Tehát a legfiatalabb aki sorkatonaként volt határőr, most 36 éves... ez azért lényeges, mert ezek az emberek voltak azok, akiket anno még arra képeztek ki, hogy parancsra, gondolkodás nélkül! a Haza védelmében, akár ölniük is kell....

Nem vagyok és soha nem is voltam militarista, de a mai napig tudom mindkét egykori fegyverem számát(AK-47 (BM21xxx), és AK-63D (A148xxx) típusúak voltak) Néhány hónapja volt alkalmam egy hatástalanított 47-est kézbe venni... kb. 30mp alatt szétszedtem és összeraktam hibátlanul, talán még bekötött szemmel is ment volna... ennek örömére a kezembe adtak egy RPG makettet darabokban... 25mp alatt tűzkész volt, pedig anno talán 2x vettem kézbe. Ha normális képzésben részesítenek valakit, akkor ezeket a dolgokat nem felejti el és megfelelő kiképzőkkel 3 hónap alatt ütőképes járőröket lehetne faragni újoncokból is!

Azonban az akkori tapasztalatomból kiindulva, nagyon nem mindegy, hogy milyen ember a hivatásos kiképzője 1-1 szakasznak... 3 szakasz volt a laktanyában így adtuk ki az egyik határvadász századot(direkt nem írom le, hol SZOLGÁLTAM A HAZÁMAT!) a mi szakaszparancsnokunk a 10km-es menetgyakorlatkor beállt közénk a mienkkel azonos felszerelésben és az Utánam! volt a vezényszó, a másik 2 szakasz kiképzője meg a Nivából adta ki, hogy 10km múlva találkozunk, Előre! Amikor a szerb mesterlövészek "bohóckodni kezdtek" a határon és a vezénylést a másik 2 szakaszból adták a srácok, a társaik nyugodtan elmentek eltávra... amikor a mi szakaszunkra került a sor, önként adta a szakaszunk a riadó rajt a szakaszparancsnok meg kiverte a balhét, hogy amíg az ő fiai vannak a húsdarálóban, addig ő lesz a riadóügyeletes... (Tűzbe mentünk volna egymásért és ezt mind tudtuk!) Tudtommal az egyetlen riadóraj voltunk az országban, akik 78mp alatt hagyták el a laktanyát riadó esetén! Az országos követelmény 5 perc volt!

Elpuhultam az elmúlt közel 20 évben, de van olyan volt katonatársam másik szakaszból, aki "izomember" lett mégis a szemem láttára csomagolták össze... Ellenben az elpuhultságom ellenére néhány éve megértettem, hogy miért mondta leszereléskor a szakaszpk-m(Ő volt a közel/kézi harc kiképzője a századnak), hogy nagyon vigyázzunk mibe keveredünk, mert annak ellenére, hogy nem hisszük el, halálos tudás van a fejünkben, a kezünkben és egy esetleges balhénál, komolyan latba esik, hogy határvadász kiképzést kaptunk... egy falusi rendezvényen egy helyi "sűrű gyerek" úgy gondolta, hogy rajtam próbálja ki a bicskáját... Nem tudom honnan, de előjött a tizensok éve begyakorolt mozdulat... könyök ficammal(amit aztán műteni kellett) vitték be rendőri kísérettel a kórházba... Ha nem lett volna nála kés(meg egy rakás tanú), akkor még most is súlyos testi sértésért ücsörögnék valahol, így jogos önvédelem lett belőle... a legfurább az egészben az, hogy én úgy emlékszem, hogy jó fél perc volt ártalmatlanná tenni, míg a tanúk azt állították, hogy csak a kést látták, a következő pillanatban meg azt, hogy a srác kifordult karral üvölt, én meg a földre nyomom, miközben a bordái közé térdelek a kés meg valahol méterekkel arrébb hever...

István Tamasi 2015.06.21. 07:10:08

@timargabor: Elvileg egytértek önnel. DE maxwal birca esetében kivételt kell tenni, mert ez a birca a fitymasz birkanyájból béget ide noha ő maga Tódor Zsivkov és Fidel Castro janicsárképzőiben pallérozódott /lásd birca saját oldalát/.

István Tamasi 2015.06.21. 07:20:31

@a nagy hohoohooo:
@batyu
Információk szerint a 175 km hosszú kerítés költségvetése 22-25 milliárd forint amire az EU nbem ad egy kanyi fillért sem, tehát az egész magyar aóforintokat jelent.
22 milliárddal számolva 1 méter kerítés 125.714,28 Forint
25 milliárddal számolva 1 m kerítés 142.857,14 Forint.
1 db drótvágó olló ára mennyi?

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2015.06.21. 12:02:07

az a baj Gáborkám, hogy te csak a szokásos előítéleteket böfögöd vissza. se utána nem néztél, se felelősen nem gondolkodol. te hallgatólagosan eleve beveszed, hogy:

1) a menekültek rosszak, veszélyesek
2) a muszlim menekültek meg pláne azok
3) a menekültek mind muszlimok

látens rasszista vagy és vallási előítéletek beszélnek belőled.

oszt ezen az alapon kiböfögsz valami felszínes baromságot, amit a hülye zIndex kitesz, oszt sok hülye olvas, és megerősíted benne a rasszizmusukat

Krio.Me.Tu (törölt) 2015.06.22. 06:17:29

@Klaric: te egy őskövület vagy a maiak szemében. Sőt, veszélyes elem. Fasiszta. Mondanák a ballibek. Mert nekik az, aki olyat mond, hogy a hazáját szolgálta, az fasiszta.
Téged még háború esetén se húzna elő a mai kormány a tarsolyból, inkább átbeszélnék, tárgyalnának, egyeztetnének mindaddig, amíg már nincs miről beszélni, mert minden elveszett.

Én köszönöm a szolgálatodat.

aeidennis 2015.06.22. 09:26:09

@Brendel Mátyás: Minden ember előítéletes, akinek ajtó van a lakásán és kerítés vagy sövény a telke körül, hiszen ezzel a lehetőségét is kizárja annak, hogy bárki illetéktelen bejuthasson. Ha a kerítés ellen tiltakozók kibontják a saját bejárati ajtójukat, és kidöntik a kerítésüket elhiszem, hogy komolyan gondolják azt amit mondanak.
Mellesleg ha a Gábor látens rasszista, akkor te a blogcímed alapján látens kereszténydemokrata vagy, dönste el mindenki melyik a rosszabb...
süti beállítások módosítása