A KARD a Facebook-on

Őket ajánljuk

Hírfolyam

Friss topikok

Elérhetőség

A KARD blog

e-mail: kard.blog@gmail.com

Facebook: A KARD

Twitter: @KARD_blog

Magyar vagyok nem fasiszta

2015.02.06. 06:36 outisz

Hát jó reggelt 900 000 magyar választópolgár! A nézőpont szerint kb. itt állt meg a Fidesz szavazóbázisának sorvadása az ősz óta. Szép szám ez kies hazánkban, ennyit állítólag még az MSZP sem bukott öszöd után. Nemhiába, Magyarország jobban teljesít - na de ebben is elvtársak… bocsánat, polgártársak, vagyis harcostársak, á mindegy!

Nem szeretnék most kárörvendően trollkodni a Fideszen, majd a kommentelők hangyaszorgalommal elvégzik ezt helyettem pro és kontra. Beszéljünk inkább arról, hogy most ott áll vagy egymillió ember az út szélén, és csikorgatja a fogát, hogy nem erről volt szó. Rezsicsökkentés ide vagy oda, trafikmutyi, földmutyi, NAV-botrány, tolmácsot kérek, vízumot kérek, stadiont nem kérek ésatöbbi, sorolhatnám. Anno írtam arról, hogy vajon mennyi fekáliának kell legurulni a nemzet torkán, hogy belefáradjunk. Úgy látszik el kellett menni odáig, hogy a mindennapos botrányok miatt a fekália adagolás elérje a gépi libatömés tempóját. Elérte.

Most persze lehet okoskodni, hogy ott vannak a rendszerkritikus tüntetések, lassan már ki kellene adni egy ki-kicsodát, annyi itt az újdonsült szónok. Nincs is ezzel semmi baj, én mindig híve voltam annak, hogy mindenki hallassa a hangját, mindenki vegye kezébe a demokráciáját, csak előtte és utána mosson kezet, új országot csak tiszta kézzel, ha lehet… Arra viszont senki ne számítson hogy a fenti majdegymillió majd meg fog jelenni a tüntetéseken. Ugyanis egyel több CCCP-s pólós ürge volt a szinpadon, mint amennyit egy jobb oldali szavazó elvisel. Kezd körvonalazódni, ez itt most a baloldal csoportterápiája - csoportok kizárásával. Nem baj ez, sőt, kellett már ez nagyon, kíváncsian várom a folytatást, de...

Már csak arra leszek kíváncsi, ki fogja észrevenni, hogy az a 900ezer továbbra is finnyáskodik? A Jobbik - a béke bakancsos hírnökeként - már rázendített: elmúlthuszonötév, fújj! A Nézőpont számai azonban azt jelzik, a csalódottak nem óhajtanak tömegesen belépni a gárdába, akkor sem ha vizslasimogatós dedikált fotó jár érte. Csalódottak, de nem hülyék. Csalódottak de (még) nem szélsőségesek. Úgy tűnik ez a Fidesz legnagyobb baklövése - minél arrogánsabban “ellen-kommunikálja” a botrányait, annál több szavazó morzsolódik le középről. És minél arrogánsabban akar új választókat szerezni (bevándorló-kamu) annál nehezebb lesz ezt a jobbközép réteget visszacsábítani - ha még akarja egyáltalán. Ebből adódik - szerintem - hogy lassan megérett a helyzet egy jobbközép párton gondolkozni.

Magyar vagyok nem fasiszta!

Ha valaki ezzel a szlogennel fog kampányolni, én rá szavazok. Álmaimban vannak még ilyen óriásplakátok, mint például: Ne tartson el az állam! - Aki többet dolgozik, keressen többet! -  Kapitalista vagyok, nem kizsákmányoló!. Emberek, csak nekem hiányzik egy normális, magyar érdekeket reálisan védő és reálisan felismerő; piacgazdaságban gondolkozó, de szolidáris; fontolva haladó de innovatív; nem atyáskodó, trendi jobbközép párt? Szerintem az a csalódott 900ezer is ráharapna a dologra, ahogy valószinűleg ráharaptak a Fideszre 90-ben, 94-ben, vagy 98-ban. Akkor hallgattak a szívükre - most is.

Már csak azért is aggódom, mert ha most vasárnap tartanák a választásokat, a Fidesz igencsak bajban lenne. Kétharmad?! ÁÁ, esetleg többség. Netalán jönne egy koalíciós kormány? Akkor most nyújtsa fel a kezét aki szerint Orbán nem hajlandó odaadni teszem azt a kulturális, vidékfejlesztési, esetleg oktatási tárcát a Jobbiknak, csak hogy kormányt alakíthasson. Zokszó nélkül. Vigyázó szemeteket Athénra vessétek.

Minden tiszteletem a most tüntetéseket szervezők előtt, hajlandó vagyok elhinni, hogy tiszta szándékból cselekednek, de jó lenne megmozgatni a jobboldalt is, ha másért nem hát azért, hogy 2018-ra legyen egy vállalható koalíciós partner a jobboldalon. Mármint nekünk, magyar szavazóknak vállalható partner, odafent, már nem annyira finnyásak az urak.

Egyetértesz? Csatlakozz hozzánk a Facebook-on és oszd is meg a posztot:

kardlog.png

Tegyük a KARD blogot a könyvjelzők közé

RSS hírfolyam a blog bejegyzéseiről

72 komment · 1 trackback

Címkék: fidesz demokrácia jobbik államhatalom

A bejegyzés trackback címe:

https://kard.blog.hu/api/trackback/id/tr447142309

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Legyen-e bolhapiac Pesterzsébeten? 2015.02.06. 12:05:45

Döntsünk közösen róla! Szeretne-e bolhapiacot a Vörösmarty térre? A február 12-i testületi ülésen napirendre kerül a kérdés. A testület arról dönt, hogy támogatja-e bolhapiac létesítését a Vörösmarty téri piac mellett. Ön mit gondol róla? Legyen-e bol...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Dbm 2015.02.06. 08:15:04

Ezeket a posztokat ki írja? Valami felvágott nyelvű gimnazista?

bontottcsirke 2015.02.06. 08:24:54

Pakolhatsz a bőröndbe szerintem. Ennyi ökörséggel nem fognak tömegek egyetérteni. Majd az lesz mint mindig; a választás napján mindenki gyorsan hoz egy döntést ami nagyjából úgy fog kinézni, hogy összeszorított foggal " a faszomat" sziszegése közepette beverik az ikszet a jobbik mellé.

Úgyhogy további jó dörmögést a jövőn.

2015.02.06. 08:59:48

A tüntetéseknek az a célja mint ami eddig is bármilyen felülről jövő módszernek. Megakadályozni egy valós önszerveződésen alapuló ellenállás terjedését. A gyakori tüntetések szervezésével elaprózzák és nevetségessé, hiteltelenné, érdektelenné teszik azt a tömeget amely vevő lenne az alulról terjedő önszerveződésre.

toportyánzsóti 2015.02.06. 09:33:03

Rendesen benyalta a jobboldal ezt a csuti hazaáruló puccsista putinpincsit és a másik gazprom bérenc keresztény nemzeti radikális akármit.

toportyánzsóti 2015.02.06. 09:35:00

@bontottcsirke: Amerre keves a roma ott nem rúg labdába a zombikok,ráadásul még ott van nekik kgbéla akit behálózott 1 komcsi matahari.

István Tamasi 2015.02.06. 11:11:32

A kapitalista egyúttal kizsákmányoló. Ezt a kapitalizmus lételeme illetve alapelve. Ugyanis az a kapitalista amelyik nem akar kizsákmányoló lenni azonnal elbukik a piaci versenyben és tönkremegy, lenullázódik.

Teng-Hsziao Gerzson 2015.02.06. 11:49:59

A most szárnyait bontogató Polgári Konzervatív Párt megvan? Szerintem ez az, ami neked kéne, de javíts, ha tévedek.
www.facebook.com/pages/Polg%C3%A1ri-Konzervat%C3%ADv-P%C3%A1rt/657638450951661?fref=nf

Bereznay 2015.02.06. 12:57:58

@bontottcsirke:

Sajnos nem hülyeség, amit mondsz.

Bereznay 2015.02.06. 13:16:53

@dr kotász:

Talán nem egészen. Ez csak a rendszeresített tüntetésekre áll. Úgy látom igenis alulról jövő, reménykeltő volt több tüntetés is. Az is, ami az őszödi beszéd után az Országház elé vonulásból állt, a Haha kezdeti mozgása is, és az internetadó elleni is. Csak később lesz velük az amit megláttál.

De mit lehet várni, olyan orszégban, ahol az egyetlen blog amelyik formailag azonosul a Kibulizott országgal, egyben olyan cikkeket hoz le rendszeresen amik annak egészen szembemenve megteszik amit tudnak a rendszer erősítéséért, mint a fenti.

Pedig egyáltalán nem – ahogy angolul mondják – rocket science amiről beszélek.

Úgy tesznek, mintha ott sem lenne az egyetlen út, amitől változás józan ésszel remélhető. NEM AKARNAK változást. Sem az itt, sem a máshol, különben joggal háborgók. Mostanra ez mér egyértelmű.

Okoskodni akarnak, morogni egyet és élvezni a rendszer áldásait. Lényegileg csak szerepet játszanak.

Bereznay 2015.02.06. 14:18:03

@Teng-Hsziao Gerzson:

Szárnyait, nagy francokat. Ha akkora sikere van, amiről csak álmodni tud, eléri, hogy kap egy kicsit a koncból. Mást biztosan nem. Addig is, ahogyan azután, megtámogatja a rendszert.

2015.02.06. 15:44:34

@Bereznay: Igaz, a kezdeti lehetőségekre telepedtek rá, szinte mindegyik esetben, kivéve 2006-ot, ott más volt a forgatókönyv.

DrGehaeuse 2015.02.06. 15:46:32

"Emberek, csak nekem hiányzik egy normális, magyar érdekeket reálisan védő és reálisan felismerő; piacgazdaságban gondolkozó, de szolidáris; fontolva haladó de innovatív; nem atyáskodó, trendi jobbközép párt? Szerintem az a csalódott 900ezer is ráharapna a dologra, ahogy valószinűleg ráharaptak a Fideszre 90-ben, 94-ben, vagy 98-ban. Akkor hallgattak a szívükre - most is."

Zengi a poszt legjobb része.
JELENTEM VAN ILYEN PÁRT!!!
Plgári Konzervatív Párt a neve!
Ez a pártelnök blogja:
hafr.blog.hu/
Ez a Facebook oldala:
https://www.facebook.com/pages/Polg%C3%A1ri-Konzervat%C3%ADv-P%C3%A1rt/657638450951661#!/pages/Polg%C3%A1ri-Konzervat%C3%ADv-P%C3%A1rt/657638450951661
Fontos esemény készül:
www.facebook.com/events/356691284514421/

Nemsokára honlap is indul...
Leget csatlakozni! :))

Bereznay 2015.02.06. 15:49:33

@Bereznay:

Azt is meg tudnánk beszélni. Most nincs kedvem hozzá.

Bereznay 2015.02.06. 15:50:43

@dr kotász:

Azt is meg tudnánk beszélni. Most nincs kedvem hozzá.

(Neked akartam mondani, nem magamnak!)

Bereznay 2015.02.06. 15:52:24

@DrGehaeuse:

Lehet. És így erősíteni, ami 25 év folyik. Nehogy már valahogy véget érjen.

DrGehaeuse 2015.02.06. 16:02:31

@Bereznay:

A PKP nem orv-bán seggében bujkáló kamupárt ha erre célzol.
Béndek Péterben bízom.

Mi a Kifogás a PKP ellen?
Valami indoklást ha kérhetnék?

Valóság nevű unokahúgotok 2015.02.06. 16:37:35

@DrGehaeuse: Mi a kifogás a PKP ellen?
*Még sosem vitt végig egyetlen akciót sem, amit behirdetett.
*Olyan politikai terméket kínál (a konzervativizmust), amely értékpreferenciaként csak marginálisan van az egyébként libertárius beállítottságú magyar nép soraiban. (A libertárisu persze nem jelent egyértelműen liberálist, még kevésbé SZDSZ-est.)
*Identitásalapon akarnak politizálni, viszont ahhoz nagyon kevés maygar választó osztja az ő identitásukat, hogy ebből akár egy 5%-is bejöhessen.
*A gyakorlatiasságuk a nulla alatt van.
*A legtöbb blogposztjukban valamilyen Fideszes témát csámcsognak, ahelyett, hogy a saját mantrájukat nyomatnák.
*Az a kényszerképzetük, hogy akciókkal, beszédekkel (most mindjárt hárommal is) akarnak tömegbázist építeni. Csakhogy a tömeg nem az egyébként sose végig nem vitt akciókra és nem a nagyívű, elméletekből kiinduló beszédekre reagál, hanem a folyamatos és hatékony kommunikációra. Ez náluk nulla. Még egy honlapjuk sincs, valszeg azért, mert úgysem lennének fiatal, égő szemű aktivistáik, akik ott a folyamatos kommunikációt és kapcsolattartást csinálhatnák. Márpedig az érdeklődő törődésre vágyik!
*Írjak még?:)

Bereznay 2015.02.06. 16:39:48

@DrGehaeuse:

Ha ismered az írásomat, abból egyértelmű a válasz. Azzal együtt, hogy amikor azt írtam, Béndek, hogy úgy mondjam, még meg sem született.

Ha nem ismered, jobboldalt fönt.

De, hogy a lényegre azért közvetlenebbül is utaljak:

Teljességgel lehetetlen a rendszert azon belül új párt alapításával lebontani. A rendszer Achilles sarka, hogy demokratikus megközelítésben nem legitim. Minden párt amelyik a rendszerben működik elismeri annak legitim voltát. A rájuk adott szavazatok legitimálják a rendszert. Mellékkörülmény ilyen szempontból, hogy a párt illetve alapítója őszintén hülye, vagy lefizetett ügynök.

Béndeknek írtam föntiekről, amikor még a neve is titok volt, amikor még csak tervezte a pártalakítást. Megpróbáltam hitelt adni a szép szavainak. A reakciója, megkerülő volt, hülyére vevő, kiábrándító. Nem vagyok képes őszintének tekinteni több szempontból sem a tevékenységét.

De akármit is gondol, akármilyen is, biztos, hogy tényszerűen a rendszer erősítése az amit elér. Ugyanúgy áll rá, mint a Jobbikra vagy az LMP-re. Ez egészen egyszerűen kétségtelen. Őszinte képzett ember, aki ezt össze tudja legalább tenni, ha erre barátságos komoly formában emlékeztetik, legalábbis ellenérvel, nem átlép, majd más szálakon, letagad valós dolgokat.

Létérdeke az eredetileg MDF-SZDSZ-, majd MSZP-Fidesznek,hogy ne szűnjön meg az érdeklődés és ne apadjanak el az adott körülmények között (azaz a rendszeren belül) a szavazók szempontjából teljesen értelmetlenül leadott szavazatok. Orbánnak sokkal de sokkal jobb, ha ellene szavaznak, mit az, ha nem szavaznak senkire.

Mindenki, aki szavaz, önmaga ellen szavaz, addig amíg az 1989-ben kialakított rendszer el nem tűnik. Minden más mellékkörülmény, érdektelen, zsákutca, önáltatás, önpusztítás, destruktív áltevékenység.

A jó hír az, hogy a valóság az álvalóság keretein belül is utat talál magának és ha a magyar nép mostani pszichózisában nem is képes semmit tenni a maga érdekében, nem várt szálakon mégis lebomlik az álvalóság megkoreografált és eljátszott konstrukciója. Ez a lemondásokról szóló mai fő hír értelme.

Bereznay 2015.02.06. 16:48:26

Utolsó beírásomat nagyon ajánlom a cikkírónak is – végre már egyszer – átgondolásra.

Aki azt képzeli, hogy a probléma úgy jelenik meg, hogy jaj Orbán, az nem tudja miről beszél. Aki meg nem tudja, az ha nem akar ártani, ne cikkezzen.

Bereznay 2015.02.06. 16:53:13

@Bereznay:

Vagy úgy, hogy jaj ez vagy jaj az. A nevek/pártok tetszés szerint helyettesíthetők be, az értelmetlenség minden esetben ugyanaz.

Csak a rendszert egyedül érdemes támadni.

DrGehaeuse 2015.02.06. 18:15:07

@Bereznay:

Azt azért ügye te is érzed, hogy feszültség van a nekem írt válaszod és a között hogy az általam is kiemelt részben egy idealizált jobbközép pártot hiányolsz ?!

Béndek néha tényleg tesz fura dolgokat, de nincs ember gyarlóság nélkül.

Bereznay 2015.02.06. 18:44:52

@DrGehaeuse:

Kizárolt dolgog, hogy valaki ennyire ne értsen egyetlen kukkot sem abból, amit hall.

HOL hiányoltam én bármi effélét? Micsoda????

Ha valaki másnak szántad a válaszod, csak tévedésből címezted nekem, az más.

Ahogyan van, nem értelmezhető.

Bereznay 2015.02.06. 18:46:02

@DrGehaeuse:

A fenébe.
Az első két szavam „kizárt dolog” akart lenni.

DrGehaeuse 2015.02.06. 19:23:06

@Bereznay:

Bocs aszittem te írtad a posztot. Most nézem, hogy autisz.

Lyukrafutás.

De hol van a te írásod?

Ilyes Balazs 2015.02.06. 19:25:35

Hu mi marhak vagytok ti magyarok.Akkor pofasztok,sirtok es felhokbe emelitek a hulye szocial-demokratakat(Hitler is az volt)akik egyebet nem csinaltak csak szocialis segelyekkel vakitottak beneteket es teszik ma is.a legnagyobb baj,hogy hisztek nekik.A 21-ik szazadban elunk elmult az az ido amikor minden semmihazi egy mappaval a honya alatt dupla fizetest kapott.ebredjetek fel.Le a szarokkal.

Bereznay 2015.02.06. 19:27:41

@DrGehaeuse:

Sejtettem, hogy valami ilyennek kell lennie. És hát a cikkel ugyanazért állok szemben, mint amit neked mondtam. Az ajánlottak közül az első, Kibulizott ország. Google is segíthet.

Bereznay 2015.02.06. 19:29:38

@Ilyes Balazs:

Nem rossz, de mit értsz azon, hogy „ti”? Merthogy te brazil?

Bereznay 2015.02.06. 19:34:11

Off. (Vagy nem?)

És még, hogy vannak akik azt mondják, hogy Magyarországon kívül van élet!

Mikor csinálja az a Murdock, vagy a Barclay testvérek utánunk, hogy a miniszterelnök „egy geci” és „megyek mindenkit kirúgok”?

digipenna · http://digipenna.blog.hu/ 2015.02.06. 20:28:25

@Bereznay: Vagytok jó páran, akik piszkosul sok okosságot mondtok. Időnként olyan érzete van az embernek, hogy aki elsőnek meglépte a megléphetetlent (pártot alapított), nektek, kiknek nem sikerült, nekiestek, hogy mit képzel, hogy ezzel a jelenlegi pártokat támogatja.

Végiggondolatlan gondolatmenet!

A nem-pártos tüntetések sehova se jutása sem nyitotta fel a szemeteket? Focimeccset nem lehet a sakk szabályai szerint játszani, még ha sakkban jobbak is vagytok mint fociban. Van vagy tucatnyi blog, ahol időnként jó diskurzus folyik. De a diskurálók szinte mindenütt ugyanazok! (Itt is) Az index és origó uralja a mezőnyt, bármikor lekapcsolhatják a villanyt, ahogy az iwiw is lekapcsolta, mert nem éri meg. Akkor mi lesz veletek? Akkor, hogy világos legyen, ha eddig nem volt az. Amíg magányosan külön-külön blogoltok, addig szétterítitek a bloggolókat. Lesz/van blogokon posztonként párezer oldalmegnyitás és annyi.

Te itt kioktatsz egy pártalapítót, mert nem úgy csinálta, ahogy te elképzelted. Ráadásul lehülyézel egy csomó embert, aki hisz valamiben, meg azt mondod rájuk lefizetett ügynökök, meg összemosod őket a neked nem tetszőkkel.

Hé, jóember! Arra gondoltál-e, hogy ezekkel a mostani szavaiddal leromboltad korábbi magadat?

Kár, mert sokan voltunk, kik hittek neked/benned.

Elmúlt (részemről)

Bereznay 2015.02.06. 20:45:02

@digipenna:

Hogy te bennem hittél, vagy nem, az egészen érdektelen. Ez nem személyi kérdés.

Ha azt amit írtam értelmes, igaz dolognak tartottad, akkor magadat minősíted (nagyon), le azzal, hogy most személyemben megtámadsz, azért, mert nem tetszik neked a saját hosszabb írásom üzenetével minden tekintetben öszhangban álló beírásom. Gyakorlatilag pontosan azt csinálod, amit az összes egymás mocsokolásánál többet soha nem kínáló, érvelni képtelen MSzP-s, Fideszes, SzDSz-es stb saját hazáját pusztító alak

Mindezzel pedig egészen pontosan annak az érvényességét bizonyítod, amit elmondtam. Szándékod ellenére gyakorlati példát kínálsz álláspontom alátámasztására: engem igazolsz. Ezt nem tudom nem megköszönni. Nem rendes tőled, mert az érvelésmódod becstelen, megkerülő, piszkos, de hálával azért tartozok.

Bereznay 2015.02.06. 20:52:26

@digipenna:

Az pedig, hogy valamiféle hőstett lett volna Béndektől a pártalapítás, hadd szögezzem le, annyira nevetséges ostobaság, amikor szinte nyüzsögnek az újonnan alapított pártok, amin még az olyan össszezavart fejű ember is átlát, mint a hasonló alátámasztatlan üres és valótlan állítások özönével már hülyére pofozott átlag magyar. Vagyis hazudozol a pártodért, mert azt hiszed az segít. Tényszerűen a nagy pártok szolgálatában, akár korlátoltsgból, akár mert megfizetnek érte.

digipenna · http://digipenna.blog.hu/ 2015.02.06. 20:58:06

@Bereznay: No coment. Ebbe az utcába engem nem csalsz be.

Bereznay 2015.02.06. 21:08:01

@digipenna:

Úgy érted, hogy föladod, mert rájöttél, hogy nem sikerült becsalnod a saját mellébeszélő, hazug és mocskolódó utcádba?

Jól teszed. Örülök, ha magukat első megszólalásra egészen tárgyszerűtlennek mutatók képesek legalább sikertelen próbálkozásukat követően elhallgatni.

DrGehaeuse 2015.02.07. 18:35:33

@Bereznay:
Tegnap átrágtam magam a cikkeden. Sokat bólogattam közben, néha meg a fejemet vertem egy képzeletbeli falba de egyszer se volt kedvem röhögni.
Ütős írás elismerem. Ennyire direkt összeesküvést a az MDF-SZDSZ-MSZP-FIDESZ-FKGP-stb pártok viszonyrendszerében szerintem túlzás. Az szadesz-maszop vonal 85-től valószínűleg tudatosan készült a nagy mutatványra, az MDF-et elég volt néhány ejtőernyős vezetője és sok-sok ügynök-tégla által terelgetni a "jó" irányba. A többi pártot inkább csak lll/3-as módszerek révén vitték bele vagy darálták be. Ha valaki ismeri a lakiteleki nyilatkozatokat és az MDF 87-és programját, Csoórit, Kiss Gy. Csabát, Csengey Dénest, Balás Istvánt, Bíró Zoltánt, vagy akár Elek Istvánt, Furmann Imrét - az tudja, hogy ilyen árulásra nem voltak hajlandók. Az áldemokratikus tárgyalásokhoz és megegyezésekhez kellett Antall és köre, akik furcsa hirtelenséggel léptek elő és lettek éltárgyalók majd mint pl. Szabad György közjogi méltóságok. És kellett a már évek óta gátlástalanul pénzéhesen és opportunista módon törtető jogász kaszt hathatós közreműködése, akik minden pártba befúrakodtak és a Független Jogász Fórum révén a kerekasztal tárgyalásokat szervezték. Nem véletlen, hogy a 90-es parlamentben a lll/3-as ügynököknél csak a jogászok létszáma volt nagyobb (a kettő halmaz metszete is ttekintélyes lehetett pl. Torgyán).

Bereznay 2015.02.07. 19:30:01

@DrGehaeuse:

AE-t nem. Most pár másodperc erejéig belenéztem, el fogom redesen olvasni.

A másikra annyit, hogy eléggé elment nálad valamerre, de bőven mellé, a lényeg. Nincs sok hangulatom most magyarázni. Szerintem ha az elsőnél gondosabban olvasod el ugyanazt, pontosan megértheted hol és menniben olvasod nagyon jelentősen félre. Lényegieg amit ellenérvnek szánsz, a föltevések, hogy mit tudsz, nem tudsz elképzelni egészen egyszerűen nem odatartozó, nem alkamazható szempontok, nem lehet ilyen szálakon elindulni, nem ellenérvek. Ellenérzések de az semmi mást nem jelent, mint, hogy nehezen fogadod el a valóságot, mert másnak képzelted el eddig. Szó sincs összeesküvésről. Tényekről van szó, olyanokról, amik egyszerűen hozzáférhetők.

DrGehaeuse 2015.02.07. 19:57:08

Ezt vehetném sértésnek is.
Tudod mit? Annak is veszem.
MDF tag voltam 89-90-ben. A sok tégla miatt és mert a helyi szervezetben a választi győzelem másnapján elkezdődött a fúrás-faragás otthagytam mar 90 augusztus végén.
Az sem tetszett ahogy Antall paktumot kötött az SzDSz-el.
Ha 87-ben az MDF nem alakul meg, ma egy liberálfasiszta mintaállamban élnénk.
Nekem is meg van a magam verziója a történtekről, de nem vagyok annyira beképzelt, hogy honlapot csinaljak belőle.
Tegyük fel, hogy neked van igazad. És akkor mi van?
Ettől még nem dőlt össze az "álvalóság", pedig már több mint 7 éve megírtad. Mit értél el vele?
Olyan stílusban ahogy pl digipenna kommentelőnek vagy akár nekem osztottad itt az észt, nem is lehet elérni semmit. Néha utálom ezt HaFr-ben is. Pedig benne töredéke az arrogancia mint benned.

DrGehaeuse 2015.02.07. 19:58:08

@Bereznay:
Bocs irtam egy riposztot sima kommentként.

Bereznay 2015.02.07. 20:28:08

@DrGehaeuse:

Megsértődhetsz, de nem látom semmi értelmét. Unom a győzködést is. Csavarodjon be mindenki, ahogy neki jól esik.

Tényleg, kimondani az igazságot, minek? Az arrogancia teteje nyilván, hogy szerintem nem volna rossz ötlet ezen tünődnöd, hogy mégis mit jelent és mit mondtál vele.

Fogj össze akivel akarsz, ha azt hiszed az jó ellenérv, hogy többen vagytok ellenem, de én nagyon jelentős különbséget látok az általad idézett primitív sőt szégyenteljesen ostoba fenekedései és a saját válaszod között.

Veled csak nem értek egyet, mivel úgy látom nem mentek át nagyon lényeges pontjaim. Sajnálom, ha rossz néven veszed, hogy ezt megmondom a maga egyszerűségében. Mit mondanék, ha nem azt, ahogyan látom? De ez csak amlyan retorikus kérdés volt.

Tisztelettel lemondok arról, hogy bármiről is meggyőzzelek.

Bereznay 2015.02.07. 20:28:57

@DrGehaeuse:

Ezt én nem értem, hogy mit jelent.

DrGehaeuse 2015.02.07. 20:44:52

@Bereznay:
Ok!
Nem vagyok haragtartó. Viszont mint mindenkiben bennem is van hiúság, hogy azt higgyem fel tudom fogni egy szöveg értelmét. S ha valaki ezt kétségbe vonja azt első felindulásból hajlamos vagyok sértőnek venni.
Nekem az inkriminált szöveg "too mutch" abban a tekintetben, hogy minden szereplőt egy kalap alá vesz.
Itt van mindjárt Pozsgay esete. Nem tudom kapott-e valami extra juttatást a fityisztől a 11-és alaptörvénynél való bábáskodásért de az biztos hogy 2010 előtt egy rongyos egyetemi katedrán kívül semmi komolyat nem ért el. De ahogy én ismerem nem is vágyott semmi luxusra. Vagy ott van Csengey Dénes esete, vagy Furmann Imre?

DrGehaeuse 2015.02.07. 20:48:12

@Bereznay:
Csak annyit, hogy nem válaszként írtam. :-)

DrGehaeuse 2015.02.07. 20:53:45

@Bereznay:
Nem az a probléma, hogy én megsértődöm-e? Inkább az, hogy sértő-e az amit te írtál? Ezen gondolkozz el!

Bereznay 2015.02.07. 20:58:28

@DrGehaeuse:

Föltűnt, hogy mennyire nem foglalkoztam személyekkel? Szándékosan, mert pontosan tudom az ilyesmi mennyire félrevisz. Ezer okból csapdás dolog, nincs értelme így megközelíteni. Most sem vagyok erre nyitott. A folyamat az érdekes. Nem érdekes, hogy ha az igaz, ki milyen szerepet játszott közben a kulisszák mögött és mekkora súllyal. Semmi esély ennek pontos átlátására és semmit sem változtatna a képleten ha mégis sikerülne. Nem az én témám.

Én nem azt mondtam, hogy hülye lennél fölfogni. Ha így lenne, nem javasoltam volna újraolvasást. Van hogy az ember átsiklik dolgokon. Velem is előfordul.

Bereznay 2015.02.07. 21:02:20

@DrGehaeuse:

Annyit tudok, hogy nem szántam annak. Mire lenne jó?

Maradjuk ennyiben!

DrGehaeuse 2015.02.07. 21:21:25

@Bereznay:

Márpedig Antall, Tölgyessy, Konrád meg Pozsgay nagyon is konkrét személyek és a folyamatokra igenis rá nyomta bélyegét az ő habitusuk és amit pl egymásról gondoltak.
Más személyek más habitussal más folyamatokat generálnak. Nagyon nem mindegy, hogy egy épületet Makovecz tervezett vagy mondjuk Maléter.

Bereznay 2015.02.07. 22:27:05

@DrGehaeuse:

Belenyugodnál, hogy nem találom célravazetőnek a zsákutcás beszélgetést? Számomra a megközelítésed tömény értelmetlenség. Ez nem bizonykodás és szócséplés kérdése. Miért erőlködsz? Mondtam, hogy nem célom a győzködés. Haragudj ha úgy jobb, meg bélyegezz aminek akarsz. Nem hagyom az időmet így rabolni. Én nem szkanderezés céljából szóltam hozzá.

digipenna · http://digipenna.blog.hu/ 2015.02.08. 08:36:33

Hogy a posztról is szó essék. "..most ott áll vagy egymillió ember az út szélén, és csikorgatja a fogát, hogy nem erről volt szó." Helyes felismerés! Jó poszt!

@DrGehaeuse: és úgy tűnik, a felhívásod "Lehet csatlakozni! :)) " meghallgatásra talált, mert az általad linkelt blog több mint 50.000 oldalmegnyitása új országos csúcs.

"Olyan stílusban ahogy pl digipenna kommentelőnek vagy akár nekem osztottad itt az észt, nem is lehet elérni semmit." Köszönöm, ez jól esett :)

DrGehaeuse 2015.02.08. 10:00:47

@Bereznay:
Nem baj! Most is tanultam valamit.

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2015.02.10. 23:43:13

A posztoló azt írja, kell egy csapat.

Jelentem volt egyszer egy csapat. MDNP-nek hívták. (A balos verziója DK - és itt most tekintsünk el GyF-től)

Nem rúgtak/rúgnak labdába.

Fekete Mamba 2015.02.11. 11:56:24

"Csalódottak, de nem hülyék." De hülyék. Ennyi.

bélaybéla · http://odamondogato.blog.hu 2015.02.13. 13:28:24

@toportyánzsóti: Amikor a nagyhatalmak fasírtban vannak egymással, akkor felértékelődnek a kisebb országok is.
Orbán ezt zseniálisan használja ki, hogy ide oda táncol, miközben ő maga azt csinál amit jónak lát.
Hajrá Viktor! Hajrá Magyarország!

toportyánzsóti 2015.02.13. 16:26:33

@bélaybéla: Csuti szája mindig elfoglalt,hol putint kényezteti orálisan hol meg az RTL hátsóját takarítja,nagy zseni.

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2015.02.13. 18:43:07

@bélaybéla:

Ezért a felértékelődésért kétszeres adag szart kell esténként a fogai közül kipiszkálni.

tóthferí 2015.02.13. 23:10:42

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn:
Ő vállalja ezt az áldozatot a nemzet érdekében, hogy legyen, maradjon egy kis mozgástere, "önállósága" az országnak.
Becsülendő dolog a részéről! A fogpiszkálást pedig meg lehet oldani, nem olyan vészes dolog!

Boross Bence 2015.02.14. 18:12:09

@DrGehaeuse: 2013-ban én is vitába bonyolódtam Bereznayval. Itt olvashatja, akit érdekel:

hafr.blog.hu/2013/05/29/ket_nap_vereseg

Azt merészeltem állítani, hogy az általa képviselt nézet sehova sem vezet, mert nem konstruktív, nem lehet rá politikai cselekvést alapozni.

Erre aztán kaptam hideget-meleget, csak érdemi választ nem.

Azt szűrtem le mindebből, hogy Bereznay jóképességű, de arrogáns és sértődékeny, igazi primadonna, aki nem szeret érvelni, csak a hódolatot fogadja el. A vitaképtelen viselkedéssel magának árt, mert szellemileg bezárkózik. Amikor kapásból erőből szétveri a mondandóját vitató születő internetes közösséget, elszalasztja a tanulás, az önfejlődés legalapvetőbb módját. Így pedig akadályozza egy talán valóban figyelemreméltó gondolat megszületését.

Boross Bence 2015.02.14. 18:20:10

@Valóság nevű unokahúgotok: Teljesen egyetértek veled, én is ezért csalódtam a PKP-ban, és nem elsősorban Béndek "fura dolgai" miatt hagytam ott a blogját. Hiteltelenné vált a szememben. Egy konzervatív ugyanis a teljesítményelvet először mindig magára vonatkoztatja.

Valóság nevű unokahúgotok 2015.02.14. 22:36:04

@Boross Bence: Javaslom, hogy keresd meg privátban a Kard blog gazdáját, Tímár Gábort és kérj tőle konzultációs időpontot a Gáborék új közpolitikai projektje ügyében!:)
Ő érteni fogja, miről van szó.

Bereznay 2015.02.15. 17:47:59

@Boross Bence:

Vérszagra gyűl az éji vad! Látom.

Rettentően fárasztó az ilyen kisszerű piszkoskodás. Abban a pillanatban, amikor az ember nem módosítja az – elnézést, de mégiscsak átgondolt és alátámasztott – álláspontját minden beíró akadékoskodásának többnyire önmagában sem koherens szája- (de inkább más lenyomása útján magának lelki vígaszt kereső hiúsága) ízére, azokéra, akik közül nem egy az első ellenállásra gyűlölködésbe kezd, akkor azonnal megtámadják személyében, arrogánsozzák meg a többi. Mint tegyöngeséged éppen.

Holott az én írásom nem rólam szól. Egészen mellékes miféle ember vagyok én, minek dícsér vagy ócsárol itt bárki. Foglakozz – ha velem kapcsolatban bármivel – azzal, amit elmondtam és ha hibát találsz benne, mondhatod, anélkül, hogy az a kevesebb mint féleszű lennél akinek meggyőzően mutatod magad.

Mondd meg mivel nem értsz egyet, ha történetesen, ne az elképzelt jellememmel foglalkozz! Nem mert enehógem zavar, ha azt teszed, hanem mert semmi értelme. Még ha sikerrel bélygeznél is bárminek ugyanis, attól nem fog a haza fényre derülni.

Azt amire linkkel utalsz, és kigyűlölködtél magadból afölötti engesztelhetetlen haragodban, hogy nem készítettem bele a szádba a sültgalambot, miután erre a föladatra magadban kijelöltél, én a helyedben nem emlegetném, mert akiknek a véleményére esetleg adsz és esetleg nálad kevésbé ostobák, kevés rád nézve hízelgőt fognak gondolni rólad annak alapján.

Most meg kotródj anyádba légy szíves, te barmok vezető csúcsbarma. Bocsánatkérésed esetén persze erről szóló tanácsomat nagyon szívesen módosítom.

DrGehaeuse 2015.02.15. 21:36:38

@Boross Bence:
Hagyjuk ezt.
A PKP-ban még van lehetőség. Nem azert mert olyan jó, azért mert minden más szarabb.

Boross Bence 2015.02.15. 23:28:05

@DrGehaeuse: A "mi vagyunk a legkisebb rossz" elvére lehet politikát alapozni, csak nem érdemes.

DrGehaeuse 2015.02.16. 08:01:36

@Boross Bence:
Nem! Én a PKP-ról nem állítom, hogy a "legkisebb rossz" csak azt, hogy minden más amit ismerek még annyira sem jómint ez. Tehát a PKP lehetne jobb, de ha még én se támogatom akkor nem is lesz jobb. Ezért támogatom.

DrGehaeuse 2015.02.16. 08:04:48

@Boross Bence:
Mellesleg a PKP sokat tanult az építő kritikusok kommntjeiből meg a támadóitól is. Nézd meg hogyan változtak HaFr posztjai október óta.

HaFr · http://hafr.blog.hu 2015.02.22. 12:26:37

Minden lehet jobb. Mi csinálunk valamit, de az itt lévők többsége "kiábrándul" a posztok vagy tudj' Isten, mi miatt -- eltávolodik tőlünk, amikor még ott sem volt, fogalmam sincs, kik ők, mert még nem mutatták meg az arcukat, teljesítményelvűséget várnak tőlem egy olyan pályán, amelyik kvázi függőleges, de semmit nem tesznek hozzá ahhoz, hogy egy alapvetően világos célokkal és ellenzéki attitűddel rendelkező párt jobb legyen. Annak ellenére bírálnak és bírálnak, hogy van egy párt, amelyik nyitott, minden komoly embernek (nem a kommentjeik alapján) beépítené a nézeteit és a munkáját, közben nagy szájúak, okoskodnak, és a kezeik között elporland minden, amihez hozzáérnek. A legrosszabb magyar tempó. Gratulálok, csak így tovább.

Boross Bence 2015.02.22. 14:41:13

@HaFr: A magam részéről nem olyasmit várok, hogy mondjuk puszta kézzel mássz meg egy függőleges betonfalat, hanem hogy

- szólaljanak meg végre mások is a PKP nevében (az eltérő hangsúlyokból meg az összecsiszolódás mikéntjéből szerintem még sok minden ki fog derülni rólad/rólatok);

- induljon el végre az a fránya honlap, programmal, naptárral, megosztható videókkal;

- legyen a blogon és a budapesti beszédeken túl végre valami gyakorlatias politikai cselekvés (pl. indulás Tapolcán, vagy egy helyi csoport akciója egy helyi ügy mellett), amit végigviszel/végigvisztek, és nem állsz/álltok meg negyed- vagy félúton.

Alapvetően egy párt megszervezéséhez bizalomra, működtetéséhez fegyelemre és kreativitásra van szükség - meg persze pénzre. Úgy gondolom, hogy a bizalmat csak a tettek és a mutatott teljesítmény alapján lehet kiérdemelni. Nekem a blogodon évek óta (és az időtényező itt fontos) folyó, 15:2:1 arányú Fidesz-szidás, MSZP-szidás és - végül óhatatlanul önismétlésbe csúszó - teoretikus fejtegetések immáron nem elegendőek, sőt inkább elriaszt a gyakorlatiasság hiánya. Nem erről szólt a vállalásod.

A mentegetőzést megértem, de nem tudom pozitívan értékelni.
süti beállítások módosítása