A kérdés - különösen a magánnyugdíjrendszer beszántása után - már többször fellángolt a közbeszédben, mi írtunk erről már két és fél éve is. Most a Népesedési Kerekasztal javaslata nyomán parázslott fel ismét a téma: azt javasolják, hogy a nyugdíjszámításnál vegyék figyelembe a felnevelt gyerekek számát is. Mielőtt ebbe a vitába belemennénk, hadd mondjam el, hogy ilyen javaslatot a Fidesz még a "térdrecsuhásozó-szélsőliberális" korszakában, 1992-ben, az Antall-kormány idejében is tett, vagyis ha a javaslat tőlük (is) jön, ez ügyben kifejezetten és szokatlanul következetesek.
A javaslat óta jónéhány cikk és blogposzt foglalkozott a kérdéssel. Az ellenérveknek a rendszer esetleges kárvallottjai szempontjából talán legteljesebb összefoglalóját Koncz Andrea (maga is többgyermekes anya) adja a Díványban Vélemény: rémálom a nyugdíjrendszerben címmel. A Világgazdaság Online hasábjain Sztojcsev Iván Gyerekgyártó gépek és egyenletek címmel alapvetően a javaslat és a népesedési hatások közti kapcsolatot vitatva javasolja az ötlet elvetését. Hasonló, de részletesebben kifejtett érvek alapján, a célzott népesedési előnyökre vonatkozó nulla hatást kifejtve és arra hivatkozva Tallián Miklós publikált Gyerekek és nyugdíjasok címmel egy gondolatmenetet a kitűnő Kapitalizmus blogon. Az általunk igen kedvelt és tisztelt zero is hosszú blogposzttal jelentkezett a Vastagbőrben. Az év vicce: a Fidesz megoldaná, hogy 2044-ben jó nyugdíjam legyen címmel leginkább a Fidesz nyugdíjügyi pálfordulásait és néhány, már Koncz Andrea által is bemutatott "felhasználó-oldali" sérelmet sorolva mond lesújtó véleményt a javaslatról - mindenki mástól elnézést kérünk, abszolút szubjektív módon ezt a négy posztot találtam a leginkább "lineárisan függetlennek" a bírálók közül. Még kedvenc LMP-m egyik vezető politikusa is erősen kritikus az ügyben. Véleményem szerint a vitatók érvei nem látják a fától az erdőt. A javasolt új rendszerben kétségtelenül valahogy, jól-rosszul, de kezelendő kérdések nem jelenthetnek ellenérvet egy, a felosztó-kirovó (de valójában: bármilyen) nyugdíjrendszer fenntartásának lényegére célzó változtatásban.
A felosztó-kirovó nyugdíjrendszerben - és 2011 januárja, a durván, zsarolással és lustaságra utazással meg beígért szotyipénzzel végrehajtott tömeges visszalépés óta a magyar rendszer szinte kizárólag ilyen - nyugdíj kizárólag az éppen aktív korosztálytól történő jövedelemátcsoportosítással adható. Ez feltételezi persze azt, hogy létezik aktív korosztály, és a létszáma, a nyugdíjkorhatár illetve a nyugdíjasok várható élettartama összességében lehetővé teszi a még elviselhető elvonást. Ebből a hármasból most a létszámról beszélünk. Ha nincs elegen a következő generáció, ha nincs elég képzett, hogy jövedelmező munkát végezzen - vagy ha van, de bármilyen okból évente egy nagyvárosnyian távoznak külföldre - akkor ez a rendszer idővel a falnak megy. Ha pedig - mint ma is - gyakorlatilag hitelből tartjuk fenn a relatíve (az aktívak jövedelmeihez képest!) magas nyugdíjakat, akkor olyan piramisjátékot üzemeltetünk, aminek a vége pár évtizedes távlatban van. Ha nincs gyerek, nincs nyugdíj sem.
Nem hiszi el? Vitatja? Jó, akkor képzeljük el, hogy mindenki, de tényleg mindenki mostantól él azzal a joggal, hogy önként megválassza: ne legyen gyereke. Kell-e magyarázzam, hogy akkor 30-40 év múlva megszűnik a nyugdíj intézménye (kb. az országgal együtt, de ez egy másik téma)?
Magánnyugdíj! - kiáltanak fel ilyenkor általában az ellenzők. A tőkefedezet fogja biztosítani a nyugdíjat ebben az esetben? Rossz hírem van: nem fogja. A pénz által megtestesített mai munkamennyiség nem vihető át korlátlanul - sőt a fenti szélsőséges esetben sehogy - a jövőbe. Lehet, hogy lesz pénz a bankban, de nem lesz, aki ezért árut adjon a boltban. Nem lesz, aki vezesse a buszt. Nem lesz, aki megtermelje az árukat, amelyek gyártóinak részvényeibe tehetjük a pénzt, ha azt akarjuk, ne csak pár darab papírunk, vagy néhány számítógépes bitünk legyen. Igen, persze, vehetünk külföldi részvényeket is, olyan országokból, amelyek a fent említett harakirit nem követik el, de ugye a joguk nekik is meglenne erre?
(Még valami erről: nem, ebben az országban belátható időn belül nem lesz magánnyugdíjrendszer. Addig, amíg Orbán és Lázár urak, illetve Selmeczi úrhölgy élnek, illetve a Fidesz pártként működik, biztos nem. Ugye nem gondolja senki, hogy egy bármilyen színezetű kormány még egyszer hajlandó lesz évente a GDP kb. 1%-át hitelbe felvenni egy olyan alap feltőkésítésére, amit majd aztán egy populista ellenfél felemlegetve és ezzel hatalmat nyerve nyom nélkül felélhet hatalma fenntartására? - érdekes, hogy a szocik részéről annyi innováció nem volt 4 év alatt, hogy erre az egyszerű érvre egyáltalán rájöjjenek. És hát addig sem lesz, amíg a társadalom kollektív tudata ezt az egészet nem tudja pontosan, és nem csak odáig jut el, hogy "ledolgoztam egy életet, JÁR a nyugdíj és pont".)
Vissza a fenti szélsőséges példához. Azt még hadd tegyem hozzá, hogy a világ, NATO ide, EU oda, nem szokta kivárni, amíg egy ország népessége végletesen elöregszik, miközben javai azért vannak. Ennél jóval előbb le szokták verni az ilyen öngyilkos nemzeteket. Lehetetlenség? Persze, hiszen azért mindig van, aki szeretne gyereket, vállalja, felneveli, tehát valamekkora azért lesz az a következő generáció. De nem kéne a fentieket tudatosítani?
Tudatosítani, semmi mást, mint azt, amit a bismarck-i nyugdíjrendszer bevezetése előtt mindenki természetesnek tartott: vagy van gyereked, aki eltart ha megöregszel (ahogy Te is eltartod idős szüleidet, ha rászorulnak), vagy félreteszel öreg napjaidra. Ez ma is így van, társadalmilag a nyugdíjrendszer által összegezve, átlagolva. És igen, elfogadom, hogy valaki úgy dönt, életpályájába a gyerek nem fér bele - de akkor ő, mondjuk finoman úgy, lényegesen kevesebbet tesz a nyugdíjáért, mint aki máshogy dönt, természetes tehát, ha ő valamilyen egyéni megtakarítási formához fordul és ott fialtatja a gyermeknevelésre nem költött jövedelemrészét. És akinek nem lehet vagy meghalt a gyermeke? Az új rendszerben kezelendő szolidáris problémák, amelyek azonban nem írhatják felül a rendszert.
Négy dolog a végére:
1. Nem, egy pillanatig sem gondolom, hogy ettől a változtatástól holnap akárcsak fikarcnyit javuljanak a demográfiai mutatóink. A fent idézett Tallián Miklóssal értek egyet: semmilyen közvetlen hatás nem lesz. Azt, hogy milyen kevés társadalmi ismeretünk van a nyugdíjról és felelősségtudatunk a saját jövőnkről, azt jól mutatta a magánnyugdíjból 2011-ben visszalépők 97%-os aránya. Szinte senkit nem érdekel jobban, hogy mi lesz 20-30-40 év múlva mint hogy mi lesz holnap. Változtatni azonban kell, és ha ebben a tudatban akár 1-2 évtized alatt el lehet érni valami halvány változást, akkor talán a mai tizenéveseknek (!) esetleg lehet újra nyugdíja, ha már nekünk érdemben nem lehet.
2. Nem, ez a dolog nem a gazdasági növekedésről szól. Ez nagy mértékben független attól, így kérem, kíméljen mindenki az olyan megjegyzésekkel, hogy "csak munkanélkülieket szülnénk úgyis" meg hogy a nyugdíjrendszer jobb lenne, ha többünknek lenne munkája. Az első ugyanis gazdaságpolitikai, országvezetési kérdés, a második pedig mindig pillanatnyilag igaz, és nem sok köze van ahhoz, hogy mi is lesz húsz év múlva.
3. Lehet igaz sokak érzése, hogy "tisztességgel felnevelni 3 gyereket nagyon nehéz, ahhoz olyan anyagi biztonság kell, ami sajnos keveseknek adatik meg" (épp a fent idézett zero barátomtól). Kétségtelen, nem egyszerű - de ugye nagyszüleimnek sem volt könnyebb a háború alatt és közvetlen utána szülni és később felnevelni három gyereket. Rattkó alatt is nehéz volt, de cserébe muszáj is. Volt talán 2 évtized, amikor a mainál talán egyszerűbb volt, csak épp gazdaságilag mentünk csődbe, és átlagban akkor sem tette szüleink korosztálya. A szülőképes kor meg nem tart örökké, és mire esetleg egyenesbe jönnél anyagilag, már kicsúsztál, és nem mehetsz vissza 10-20 évvel, hogy szülj még egyet.
4. Ha a Népesedési Kerekasztalt vagy mit meg tényleg érdekli a demográfia, akkor - e hosszú távon értelmes, támogatható és a rendszer lényegét bemutató javaslat mellett - kitalálhatna a kormánnyal együtt arra is valamit, hogy az aktívaknak, részben épp a nyugdíjrendszer miatt szorító nagy elvonás, részben a forráshiány miatti kevés munkalehetőség okozta elvándorlásán csökkentsenek. Annál nagyobbat ugyanis semmi nem üt a mai és holnapi nyugdíjrendszerünkön, minthogy bármilyen okból évi százezer emberünk kivándorol - természetesen a gyerekeivel együtt, vagy azokat már kint szüli meg.
Egy klikk és nem maradsz le posztjainkról:
