A Fidesz szerint a kormányfőjelöltek vitája hozzátartozik egy demokratikus ország választási mizériájához. Magyarországon nem lesz ilyen vita. A többi már csak maszlag - igazságtartalmától függetlenül.
Merthogy a kormányfőjelölti vita épp azért a demokrácia veleje, mert nem egy - a hatalmával jelentősen visszaélő - ember mondja meg, hogy mi van. Épp ellenkezőleg. Az aktuális miniszterelnök kiáll a pódiumra, és ha kell, lemossa a jelentéktelen, hiteltelen, kékszemu, barnahajú, vagy épp a Duna jegén királlyá koronázott kihívóját (vagy kihívóit, részletekbe ne menjünk bele). A nép pedig, az az istenadta nép majd eldönti hogy mit látott, és hogy kire szavaz ezek után.
Ez a demokrácia. Orbán pedig épp ettől kap kiütést.
Vesszőparipám, hogy a jobboldali szavazók pedig épp ettől nem kapnak kiütést - én kérek elnézést, nekem kellemetlen. Hogy a Fidesz tökéletesen visszaél pozíciójával, és saját kampányának részévé teszi a vita elkerülését annak megindoklásával, az merő cinizmus. Az ehhez némán asszisztáló jobboldali értelmiség pedig saját feleslegességét, hiábavalóságát írja ezzel alá - sokadszor. Kár értük, rájuk is szükség lenne. Mert ahogy blogtársam írta egy hozzászólásában, nincs nemzeti oldal, az oldalak összesége a nemzet.
Vita
2014.03.17. 06:30 outisz
Tegyük a KARD blogot a könyvjelzők közé
RSS hírfolyam a blog bejegyzéseiről
143 komment · 1 trackback
Címkék: választás magyar jobboldal magyar demokrácia outisz TV-vita
A bejegyzés trackback címe:
https://kard.blog.hu/api/trackback/id/tr525865386
Trackbackek, pingbackek:
Trackback: Mandiner blogajánló 2014.03.17. 17:52:03
Ezt a posztot ajánlottuk a Mandiner blogajánlójában.
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Csak a 100 legfrissebb kommentet szeretném látni!
Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2014.03.17. 06:42:20
Gyáva jelölt nem vitázik!
Alkibiadesz 2014.03.17. 07:47:33
"nincs nemzeti oldal, az oldalak összesége a nemzet"
Továbbmenve:
A vitában kikovácsolt oldalak nélkül nemzet sincs. A "vitán felül álló" nemzeti ügyek - pl trianonozás - valójában nem a nemzetről szólnak, nem nemzeti ügyek.
A trianonozás, és az abban alkalmazott területalapú felfogás csak egy állnemzeti gondolkodásmód érvényesítésére alkalmas.
Csak egy emberközpontú nemzeti szemléletmód oldhatja fel a politikai közösségünket lassan száz éve bénító trianon-komplexust.

2014.03.17. 08:14:24
@Alkibiadesz: A Trianon mint nemzeti ügy, nem területalapú felfogás, amennyiben nem álságos szándékkal beszélünk róla. Az elszakadt közösségekről van szó, szétszakadt nemzetről, amikor Trianont, mint nemzeti tragédiát említjük és nem elszakadt területről. Ebben a szövegkörnyezetben igenis, hogy a nemzetről szól. Más kérdés, hogy politikusok hogyan fordítják ezt az ügyet a saját hasznukra, álságos szándékként.
S=klogW 2014.03.17. 08:41:34
Orbán nélkül még vitázni sem tudnak?
Röhejes egy banda. :)
Röhejes egy banda. :)
Tyreo 2014.03.17. 10:35:45
Egyrészt ez teljesen igaz. Másrészt, ha az MSZP nem lenne azon inkompetens barmok gyülekezete ami, akkor most rendezne egy ilyen vitát mind a tizensok jelölttel és közben fikázná a Fideszt. Azért arra kíváncsi leszek az LMP felvetésére mit reagál majd az MSZP..
sztd 2014.03.17. 11:01:59
Most őszintén:
Kiállna Gyurcsány Ferenc, és elmagyarázná, hogy 2002-2010-ig milyen jó volt, jobban éltek, gyarapodott az ország, és minden épült, de utána beütött az Orbán-diktatúra, és most rosszabbul élünk, magasabb az €/Ft árfolyam, és mindenki fél. Persze ezt lehet, hogy Mesterházy is képes lenne megtenni.
Kinek hiányzik ez? Ha valaki kiáll, és képes szándékosan totális hazugságokat belemondani a másik szemébe, miközben nincs SENKI, aki a vitát a valóság talaján tartja, annak szerintem nincs értelme.
Ez egy álszent érvelés. Ennél annak is több értelme lenne, ha kiállna mind a 18 listavezető, és egymással vitatkoznának. Akkor persze a gyerek veszne el a sok bába között.
Ezen kívül kiállhatna Orbán, Mesterházy, Vona és Schiffer. Ezt (Schifferen kívül) bevállalja valaki?
Szóval a vita jó szöveg, de aki ebben a formában komolyan veszi, az valamit nagyon benézett 2006-ban.

2014.03.17. 11:30:01
A Voks'14 applikáció kérdésére adott reprezentatív válaszok (>20000fő) szerint az emberek 92,4%-a, a FIDESZ szimpatizánsok 68.5%-a akarja a Miniszterelnöki vitát! A többi nagy párt vonatkozásában (Jobbik is!!!) több, mint 80% szeretné, ha volna ilyen megméredtetés! A jobboldali szavazók nem félnek, hanem akarják a vitát! Abban igazad van, hogy a vita elutasítása gyávaság, de csak Orbán Viktor, vagy legfeljebb a stábjának a gyengesége.
Alkibiadesz 2014.03.17. 11:44:51
@dr kotász:
"Trianon mint nemzeti ügy, nem területalapú felfogás, amennyiben nem álságos szándékkal beszélünk róla"
Na igen, de a trianonról szóló közbeszédben mi a meghatározó? A területalapú vagy a közösségközpontú szemlélet?
Tartok tőle, hogy még mindíg az előbbi a meghatározó beszédmód, és éppen azért mert így lehet elfedni a valódi nemzeti lét - ami nem más mint a jövőorientált közösségi cselekvés - hiányát.

outisz 2014.03.17. 12:03:29
@Peszt Lajos: igen, pont erre utaltam én is. Ebben a helyzeten azt várnám, hogy a jobboldali értelmiség elkezdi halatni a ahngját, hogy Viktor, gyerünk már, menj oda és töröld fel a padlót az Atissal, mégiscsak minket képviselsz.
OV pedig nem gyáva, pusztán racionális. amíg a mögötte állók nem állnak ki a véleményükért - márpedig nem állnak, mert 4 éve erre vannak idomítva, lapulnak is szépen - addig ő sem fog ilyenekkel foglalkozni.

Szevasztok 2014.03.17. 12:08:27
@S=klogW: "Orbán nélkül még vitázni sem tudnak?"
Pedig az lenne a nagy truváj, ha megtartanák a "vitát", amin OV nem személyesen venne részt, hanem egy képernyőn felidéznének általa elmondott különféle kijelentéseket, aztán azt apró cafatokra cincálnák.
Na akkor majd megbánná, hogy nem ment el...

Netuddki. 2014.03.17. 12:09:06
"nincs nemzeti oldal, az oldalak összesége a nemzet"
Próbáld ezt olyannak magyarázni akik azt állítják magukról, hogy ők képviselik a nemzetet. Valójában a nemzet megosztói ők, akik ezzel a megosztó trükkel élnek vissza a nemzet ellenében...
Próbáld ezt olyannak magyarázni akik azt állítják magukról, hogy ők képviselik a nemzetet. Valójában a nemzet megosztói ők, akik ezzel a megosztó trükkel élnek vissza a nemzet ellenében...
Netuddki. 2014.03.17. 12:12:09
Embörök! Lesz vita! Közvetíti a tv1, orbán viktor vitapartnerei a századvég "szakértői", moderátor obersovszki...
Stabilo 2014.03.17. 12:12:24
Nem lesz vita. Ennyi. Minek ezen rugózni? Erkölcsös nem erkölcsös. Ember? Erkölcs a politikában, hol élsz?
Ez a baja a baloldalnak, mindig azzal foglalkozik amivel nem kéne, ahelyett, hogy a valós feladatra összpontosítana.
Ez a baja a baloldalnak, mindig azzal foglalkozik amivel nem kéne, ahelyett, hogy a valós feladatra összpontosítana.
Blikknépe (törölt) 2014.03.17. 12:17:00
minek lenne vita? hogy a kurzusírók megint meg tudják magyarázni, hogy lemosták orbánt?
2006ban is ez volt. nem volt jó a vita végül abban au időpontban sem, amikor már nem lehetett volna utólag magyarázni.
aztán mindenki láthatta a pszichopata, hazudozó, színészkedő gyurcsány alakítását, de aztán jöttek laknerék meg a többiek, és megmagyarázták a proliknak, hogy t.képpen mit is kellett látni.

Kivlov 2014.03.17. 12:19:18
Vita? lényegtelen. Az a lényeg, hogy hová kerül a legtöbb X ...
Stabilo 2014.03.17. 12:19:24
@outisz: "Ebben a helyzeten azt várnám, hogy a jobboldali értelmiség elkezdi halatni a ahngját, hogy Viktor, gyerünk már, menj oda és töröld fel a padlót az Atissal, mégiscsak minket képviselsz"
Ezt a játékot a győzelemre játsszák. Senki sem a fairplay díjra hajt...
Ezt a játékot a győzelemre játsszák. Senki sem a fairplay díjra hajt...
Dr. Morcz · http://drmorcz.blog.hu 2014.03.17. 12:19:57
Akkor lenne értelme a vitának, ha olyan valaki vezetné le, aki tényleg független, le tudja állítani a vitázókat, és képes tényadatokat is mondani, ha kell. Tehát ha valóban érvek, tények, esetleg programok csapnának össze, nem pedig szólamok és ad hominem megnyilvánulások.
Amíg ilyen nincs, addig nem vita lenne, hanem hazugságverseny, ahogy az eddigi alkalmak is. A tapasztalatok szerint, vagy legalábbis az erről véleményt mondó bloggerek szerint Orbánnak ez nem megy annyira, mint az ellenlábasainak*. Nem csoda, hogy nem akar kiállni. És ráadásul ki ellen állna ki? A jelenleg Kormányváltók nevű csapaton belül sem világos, ki lenne a kihívója. És mi van a többi párttal? Kimaradhat-e a Jobbik, azok alapján, ahol a közvéleménykutatók szerint áll? És vajon azzal jót tesz-e a vitát közvetítő tv az országnak, ha Vonát mint vitaképes alternatívát jeleníti meg? És mi lenne a kis pártokkal? Schiffer beleférne? Vagy pl. Schmuck Andor? Stb stb.
* ezzel együtt is: nem, szerintem sem ő az igazmondó juhász.

mikka 2014.03.17. 12:31:17
Tévedés ne essék :) én is az Isten adta nép képviselőjeként szavazok és biztos lehetsz benne hogy nem a büdös lábú , tolvaj, döntésképtelen, korrupt, hazug MSZP, DK , Bajnai alakulatokra :)adom a voksom. Ahogy a magyar lakosság jelentős többsége sem. Ilyen a demokrácia kiscicám :) barátkozz a vereség gondolatával.
mikka 2014.03.17. 12:36:07
jahhh még valami.. Ha engem meghívnak vitázni az ellenzék pártjai akkor szívesen elmegyek. Valószínűleg szopni fognak, de ha ez a vágyuk akkor legyen.. Viszem a villanyszámlámat is amin az áramfogyasztásom 4000 Ft a rendszerhasználati díj meg 3900 Ft.. Mesterházy azt mondta a polgárok nem fizetnek ilyet..meg azt is mondta hogy a melegeket is megilletné a civil partnerség..Kedves Mesterházy, miről beszél? Évek óta megilleti őket..és még tengernyi faszság van amiről az ellenzék baromságokat beszél..Egy vitában olyan egyszerű lenne elpusztítani őket mint az 1x1
2014.03.17. 12:40:04
@Alkibiadesz: Ez is egyfajta válasz a közbeszéd hatalmi manipulálására, de ebbe nem kéne, hogy beletartozzon az a reagálás, hogy Trianon mint tragédia tabu legyen. A politikától független közösségi kapocskeresés lenne helyes, politikától függetlenül eldönteni például, hogy a határon kívüliek megkapják magyar identitásukat szentesítő okmányt, autonómia törekvésük támogatását, stb...
Alkibiadesz 2014.03.17. 12:52:30
@dr kotász:
Szerintem nincs vita közöttünk, mert én se gondolom, hogy tabusítani kellene Trianont. Azért nem, mert ez egy lépéssel se visz közelebb a közösségi trauma gyógyításához.
Ez a közösség, a trianoni traumának köszönhetően megbénult, de a traumát csak azután tudná feldolgozni, hogy feloldja saját bénultságát, amihez meg a trauma feldolgozása szükségeltetnék.
Valahogy tehát ki kellene kerülni ebből az ördögi körből, de igencsak kétséges, hogy közvetlenül a trianoni problematika boncolgatásával ez lehetséges lenne.
A megoldást valahol Németh László és Bibó István abbéli törekvéseiben kellene keresni, hogy a területalapú nemzetkoncepciók helyett "emberalapon" fogalmazzák meg, vagy újra nemzeti mibenlétünket.

2014.03.17. 12:52:49
@outisz, A vitának a FIDESZ politikusainál is természetes módon felvállahatónak kellene lennie! Szerintem az a gőg, ahogyan elutasították a baloldalt, minősíthetetlen, és ugyanígy visszautasítanák a saját értelmiségük felszólítását is! Egyszerű ok áll a háttérben: csak néhány témában vitaképesek (rezsi, gyed extra) az ellenzéki oldalon, velük ellentétben komplex programokkal készültek. Ebből látható, hogy egy vitában a fidesz nem volna a fasorban sem, és ráadásul elveszítene mindent! Nem akarnak kockáztatni. Ez érthető, de el nem fogadható! Én úgy emlékszem, hogy 2006 óta (amikortól nincs nyilvános politikai programjuk) nem szeretnek vitázni senkivel sem! Most sem fognak.
Orván Biktor 2014.03.17. 12:54:14
@Dr. Morcz: "A jelenleg Kormányváltók nevű csapaton belül sem világos, ki lenne a kihívója." Megneveznek valakit, és az megy majd vitázni. Ha gyurcsány akkor gyurcsány, ha fodor akkor fodor. Nem értem miért kell ezen rágódni, ez nem érv a vita ellen.
outisz 2014.03.17. 12:58:13
@Dr. Morcz:
a kampány már így s hazugságverseny, de ne is legyenek irreális elképzeléseink. már a görögöktől kezdve része a demokráciának a sárdobálás és a görénység, tehát arra hiába várunk, hogy majd ha a feltételek adottak lesznek. sosem lesznek azok, mi magunknak kell megteremteni azt, a mélyről kezdve. ez van.
a részletek szintén nem tisztázottak, hogy melyik párt vitázhat, melyik nem? hidd el, ha nagyon akarnák, lenne rá egy rendszer, és szépen kialakulna a dolog.

Buday András · http://polgarda.blog.hu 2014.03.17. 13:00:01
Nevetséges. Emlékezzünk az elmúlt vitákra. Hornnal vagy Medgyessyvel még úriemberként lehetett beszélni.
Ezt az állapotot rúgta fel Gyurcsány, aki személyeskedő, bunkó hangnemben támadtale Orbánt 2006-ban, ráadásul utólag visszanézve hatalmasakat lódított. Nem meglepő.
Ezek után ki akarjon vitát azzal, akik felcsúti maradonáznak (Mesterházy), hazugoznak, gyáváznak (Gyurcsány-Mesterházy).
Vita úriembereknek jár, suttyóknak nem. Ezek gesztust nem érdemelnek, maximum egy orrbavágást, ahogy Demszky fogalmazott találóan anno.
A demokráciát pedig majd az április 6-ai választás eredménye fogja mutatni, azaz hogy mit akar az istenadta nép.

dr kíváncsivagyok 2014.03.17. 13:02:49
"Mert ahogy blogtársam írta egy hozzászólásában, nincs nemzeti oldal, az oldalak összesége a nemzet."
Ez egészen addig volt érvényes , amíg el nam hangzott :
" A Haza nem lehet ellenzékben..."
Attól fogva onjejolt Nemzetunk van...onjelolt nemzet-vezetovel !
Ez egészen addig volt érvényes , amíg el nam hangzott :
" A Haza nem lehet ellenzékben..."
Attól fogva onjejolt Nemzetunk van...onjelolt nemzet-vezetovel !
dr kíváncsivagyok 2014.03.17. 13:04:07
@Buday András:
"Vita úriembereknek jár, suttyóknak nem. "
Ezzel azt akarod mondani , hogy Orvbán úriember ???
Eszemfaszommegáll...
"Vita úriembereknek jár, suttyóknak nem. "
Ezzel azt akarod mondani , hogy Orvbán úriember ???
Eszemfaszommegáll...
dr kíváncsivagyok 2014.03.17. 13:06:31
Amúgy meg,...elég ha azok szavaznak a csuti ártányra , akiket nem baszott át ,...akiktol nem vett el,...akik nem szemvedtek sérelmeket uralkodása altt :
A rokoni és baráti kore !
Mind a 100 - an...
A rokoni és baráti kore !
Mind a 100 - an...
outisz 2014.03.17. 13:08:13
@Buday András: hmm. kemény szavak. csak tudod minden vita a nulláról indul, mikor elkezdődik.
a konkrétan a fidesz számára átszabott választási térképpel lezajló április 6-tal nem példálóznék a demokrácia védelmében, de ez megint más téma.
a konkrétan a fidesz számára átszabott választási térképpel lezajló április 6-tal nem példálóznék a demokrácia védelmében, de ez megint más téma.
Buday András · http://polgarda.blog.hu 2014.03.17. 13:15:08
@outisz: @dr kíváncsivagyok: Bocs, amíg az ellenzék miniszterelnökjelöltjei (Vonát leszámítva) úgy gyalázzák Orbánt, amilyet legfeljebb szurkolók között tapasztalsz, és a "hazudik" a legfinomabb kitétel, addig nem vitaképes a partner.
Orbán odamegy Mesterházyhoz, aki október 23-án még felcsúti Maradonának nevezte? Ne vicceljünk már. Ezek kemény szavak.
Vonával leülhetne akár, de őt meg úgyis ismeri a polgári körös időkből, minek alakoskodni.

Moin Moin 2014.03.17. 13:16:06
"Az ehhez némán asszisztáló jobboldali értelmiség pedig saját feleslegességét, hiábavalóságát írja ezzel alá - sokadszor." - ld. még: hafr.blog.hu/2014/03/14/a_hitvany_jobboldali_ertelmisegrol
Ezt egy amúgy "vérjobboldali-konzervatív" blogger írta - ő csak ismerheti az "övéit"!:-)
Ezt egy amúgy "vérjobboldali-konzervatív" blogger írta - ő csak ismerheti az "övéit"!:-)
csababácsi 2014.03.17. 13:16:28
@Buday András: Szóval Orbán az igazmondó űriember?
Érdekes megközelítés. Nem Obersovszki vagy véletlenül?
Érdekes megközelítés. Nem Obersovszki vagy véletlenül?
Buday András · http://polgarda.blog.hu 2014.03.17. 13:18:12
@csababácsi: Egyrészt igazmondó, másrészt nem sértegeti ellefeleit. Hornnal is max. csipkelődés ment.
Én megértem a Miniszterelnök Urat, ha ilyen faragatlan csibészekkel nem ül le egy asztalhoz.
Igénye a vitára a fideszes választóknak nincs, akkor meg minek erőltetni. Így is győzünk (mármint mi, a Fidesz).

dr kíváncsivagyok 2014.03.17. 13:18:27
@Orván Biktor:
Tolem mehet vitázni Matolcsi , vagy Kósa is...
Tolem mehet vitázni Matolcsi , vagy Kósa is...
citrix 2014.03.17. 13:20:39
@Buday András: Mesterházy tévedett ha felcsúti Maradonának aposztrofálta.Legyünk már nemzeti gondolkodásúak,ne idegen népek között keressünk hasonlatot,példaképet.Egyszerűen csak pocakos focihuszár a mi tévedhetetlen vezérünk.Már amikor éppen nem pincsikutyát játszik Putyin ölében csaholva...
dr kíváncsivagyok 2014.03.17. 13:22:25
@Buday András:
"Igénye a vitára a fideszes választóknak nincs,"
Mire van nektek igényetek ?
Cirkusz és kenyér...
Ecceruek vagytok , mint a fogváltó..
"Igénye a vitára a fideszes választóknak nincs,"
Mire van nektek igényetek ?
Cirkusz és kenyér...
Ecceruek vagytok , mint a fogváltó..
2014.03.17. 13:24:06
Ugye az is a demokrácia híve, aki fejhangot óbégat, amiért sok kis párt is indulhat?
dr kíváncsivagyok 2014.03.17. 13:24:26
@Buday András:
"Orbán odamegy Mesterházyhoz, aki október 23-án még felcsúti Maradonának nevezte? Ne vicceljünk már. Ezek kemény szavak."
Valóban eros túlzás így aposztrofálni,...maradjunk a csúti ártánynál !
"Orbán odamegy Mesterházyhoz, aki október 23-án még felcsúti Maradonának nevezte? Ne vicceljünk már. Ezek kemény szavak."
Valóban eros túlzás így aposztrofálni,...maradjunk a csúti ártánynál !
.Gordon Gekko. 2014.03.17. 13:25:26
Normális ember moslék mszp-sel nem áll le vitatkozni. Jó hogy nem az SZDSZ akar Orbánnal vitatkozni...:) Orbánnal!
2014.03.17. 13:25:35
@Peszt Lajos: az sehol nem reprezentatív, hagyjuk már ezt az appot.
dr kíváncsivagyok 2014.03.17. 13:25:38
@shitgun:
"Ugye az is a demokrácia híve, aki fejhangot óbégat, amiért sok kis párt is indulhat? "
Te faszkalap , olyan párt ne induljon ,ahol a jelolt nem tudja a pártelnoke nevét ...sem...
"Ugye az is a demokrácia híve, aki fejhangot óbégat, amiért sok kis párt is indulhat? "
Te faszkalap , olyan párt ne induljon ,ahol a jelolt nem tudja a pártelnoke nevét ...sem...
Buday András · http://polgarda.blog.hu 2014.03.17. 13:26:36
@citrix: @dr kíváncsivagyok: Ennyi, erről beszéltem. A stílus maga az ember.
Így tényleg semmi értelme a vitának. Inkább vezényeljünk ki pár kisportolt utcai harcost egyenpólókban, és verjék szépen össze egymást.
Így tényleg semmi értelme a vitának. Inkább vezényeljünk ki pár kisportolt utcai harcost egyenpólókban, és verjék szépen össze egymást.
2014.03.17. 13:29:14
@dr kíváncsivagyok: igen, az összes pont ilyen. És csókoltatom muterodat.
outisz 2014.03.17. 13:31:15
@Buday András: :D:D:D ez dekurvajóvolt - az ilyen kommentekért szeretek idejárni köszi.
@shitgun: az igen, aki a ellen óbégat, hogy a nyílvánvaló választási csalások ellen a hatalom nem lép fel sőt...
@.Gordon Gekko.: :D:D:D Orbánnal!
@dr kíváncsivagyok: ...az mekkora poén lenne, jujj...
@shitgun: az igen, aki a ellen óbégat, hogy a nyílvánvaló választási csalások ellen a hatalom nem lép fel sőt...
@.Gordon Gekko.: :D:D:D Orbánnal!
@dr kíváncsivagyok: ...az mekkora poén lenne, jujj...
dr kíváncsivagyok 2014.03.17. 13:32:02
@Stabilo:
"Ezt a játékot a győzelemre játsszák. Senki sem a fairplay díjra hajt... "
Ezt 4 év alatt bebizonyítottátok...jellemtelen szarjankó csurhe...
"Ezt a játékot a győzelemre játsszák. Senki sem a fairplay díjra hajt... "
Ezt 4 év alatt bebizonyítottátok...jellemtelen szarjankó csurhe...
2014.03.17. 13:32:50
@outisz: ó, hát persze, már indul a csalás. Biztos az Együtt 2014 pártot jegyző ex-szoci képviselő is beépített ember, a monoki polgi meg 2009-ben időgéppel repült előre, hogy jól lefoglalja az összefogás nevet.
mikka 2014.03.17. 13:33:38
@outisz: bazdmeg, ugyan annyi esélyed van győzni ezen a választáson mint a Fidesznek, de nem lesztek elegen, ilyen a demokrácia.
dr kíváncsivagyok 2014.03.17. 13:33:54
@outisz: Kósa vitázzon Mesterházival,...Matolcsi meg Gyurcsánnyal..
Hehe...
Hehe...
2014.03.17. 13:35:55
@mikka: rosszul tudod, ha a démokrátikus ellenzék győz, akkor jó a demokrácia, ha nem, akkor nem jó, sőt, nincs is. Ez ilyen egyszerű.
dr kíváncsivagyok 2014.03.17. 13:37:36
@mikka:
" bazdmeg, ugyan annyi esélyed van győzni ezen a választáson mint a Fidesznek, de nem lesztek elegen, ilyen a demokrácia."
Egy demokráciában nem saját maguknak írnak alaptorvény és választási torvényt a kormányerok...és ott egyenloek a feltételek a médiában is...

outisz 2014.03.17. 13:39:05
@shitgun: te is tudod hogy nem erre gondoltam.
dr kíváncsivagyok 2014.03.17. 13:39:24
@Buday András:
"Ennyi, erről beszéltem. A stílus maga az ember."
Ez is azt bizonyítja :
A Haza nem lehet ellenzékben...
Ez milyen stílus ?
"Ennyi, erről beszéltem. A stílus maga az ember."
Ez is azt bizonyítja :
A Haza nem lehet ellenzékben...
Ez milyen stílus ?
Mérnork 2014.03.17. 13:42:34
@dr kíváncsivagyok:
Pont mint a "Mi vagyunk a demokraták, ti meg a fasiszták" , amit ti produkáltok...
Pont mint a "Mi vagyunk a demokraták, ti meg a fasiszták" , amit ti produkáltok...
mrZ (törölt) 2014.03.17. 13:44:48
@Kivlov:
>>Vita? lényegtelen. Az a lényeg, hogy hová kerül a legtöbb X ...
Az a lényeg hogy ki számolja össze.
>>Vita? lényegtelen. Az a lényeg, hogy hová kerül a legtöbb X ...
Az a lényeg hogy ki számolja össze.
Buday András · http://polgarda.blog.hu 2014.03.17. 13:46:21
@dr kíváncsivagyok: Az istenadta nép véleményt nyilvánított.
Meg nem Orbán akar vitázni, hanem az ellenzék. Nincs ezzel amúgy baj, üzentünk mi is hadat az USA-nak még régebben.
Meg nem Orbán akar vitázni, hanem az ellenzék. Nincs ezzel amúgy baj, üzentünk mi is hadat az USA-nak még régebben.
mikka 2014.03.17. 13:47:30
@Peszt Lajos: attól hogy egy párt a nyugat-európai szocialista, liberális marketing mantrákat ismételgeti még nincs programja. Tehát ne mond nekem azt hogy az ellenzéknek van értelmezhető programja mert nincs. Ne mond nekem azt hogy az program amit a Mesterházy előadott a minap egy rádió interjúban arról hogy a fegyveres testületek ( érts, elsősorban rendőri szakszervezet ) minden jogot visszakap, el lehet menni 30 évesen nyugállományba etc. etc. az program. Az nem az , az választási ígérgetés egy olyan szakszervezetnek ami egyébként is baloldali kapcsolatokból éldegél amióta létrejött. Szóval ne beszélj nekem értelmes elfogadható ellenzéki kormányzati programról kérlek.
mikka 2014.03.17. 13:48:34
@shitgun: ja ja értem én csak vitázom velük :) Ezt akarják nem? Vitát.. :)
mikka 2014.03.17. 13:50:49
@dr kíváncsivagyok: Én tökéletesen elégedett vagyok az alaptörvénnyel. Légy oly kedves és idézd azt a részét amellyel nem értesz egyet. Megvitatjuk, ha meggyőzöl az igazadról, ésszerű érvekkel, akkor megkövetlek és elfogadom a véleményed.
eßemfaßom meg áll 2014.03.17. 13:54:36
Egyébként szerintem is kellene egy miniszterelnökjelölti vita. Álljon ki a 18 jelölt és vitatkozzanak. Ja, hogy az mszp azt szeretné, hogy orbán emelje fel maga mellé azzal, hogy kimondottan házmesteryvel vitázik?
eßemfaßom meg áll 2014.03.17. 14:00:29
@outisz: "a konkrétan a fidesz számára átszabott választási térképpel lezajló április 6-tal nem példálóznék a demokrácia védelmében, "
Ilyen ez a fránya demokrácia, 1994-ben a legdemokratábbak irták át teljesen a választójogi törvényt a saját szájuk ízére hónapokkal az önkormányzati választások előtt, most meg a fidesz végre megszüntette az évtizedes mulasztásos alkotmánysértést ami az aránytalan választókörzetek miatt volt és megcsinálta azt a 200 fős parlamentet amit vagy egy évtizede minden kormány ígérgetett csk baszott megcsinálni. Ilyen ez a fránya demokrácia, akinek több szavazata van az dönt.

.Gordon Gekko. 2014.03.17. 14:14:38
Sokkal érdkesebb lesz az a vita, ami Atesz, Feri, Gordon, kovácslaca, bárándy meg még ki tudja hány maszopos oligarcha között lesz az árilisi bukta után!
Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2014.03.17. 14:18:26
@eßemfaßom meg áll:
Az ÖK választások egyfordulóssá tételén kívül mi változott még 1994-ben?
A "legdemokratábbak" ügyeltek rá, hogy noha nem volt az ellenzéknek egyharmada, de egyharmadban legyenek reprezentálva a bizottságokban, hogy napirendre kerülhessenek indítványaik. Továbbá nem volt divat akkoriban egyénikkel operálni országos ügyekben, tudod, a bizottságokat megkerülve.
Az mszp akart már alacsonyabb létszámú parlamentet, ha jól emlékszem, 199 főt. Ebbe valamiért a fidesz nem ment bele, de most kurva jól esik visszamutogatni.
@.Gordon Gekko.: :)

.Gordon Gekko. 2014.03.17. 14:21:17
@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn: 'Az mszp akart már alacsonyabb létszámú parlamentet, ha jól emlékszem, 199 főt. Ebbe valamiért a fidesz nem ment bele, de most kurva jól esik visszamutogatni.'
3 macska ült a kerítésen. Ebből 2 le akart ugrani. hány macska maradt a kerítésen?
3 macska ült a kerítésen. Ebből 2 le akart ugrani. hány macska maradt a kerítésen?
Kowalski76 2014.03.17. 14:37:56
"Az aktuális miniszterelnök kiáll a pódiumra, és ha kell, lemossa a jelentéktelen, hiteltelen, kékszemu, barnahajú, vagy épp a Duna jegén királlyá koronázott kihívóját"..."
Nem. Vitatkozni kb azonos sulycsoportban levo emberek szoktak, mas szoval a sas nem fogdos legyeket. Az ellenzeki vezetoknek jo lehetoseg lenne egy ilyen vita, amivel ingyen mediafigyelmet kapnanak. A kormanypart meg ertheto okokbol nem teszi meg ezt a szivesseget. Mindenkinek maganak kell megdolgoznia a szereplesert.

szonár 2014.03.17. 14:48:55
Juj, nem vitázik. Rettenetes. :)
deruyter 2014.03.17. 15:09:32
Ne vicceljünk már. Ha 4, bocsánat javítok 12 éve nem nyilatkozik olyan médiumnak/médiának, (se tv se újság) ahol nincsenek előre megbeszélve a kérdések, és nem megy el olyan fórumra, ahol nem csak a sajátjai vannak, attól minek várnánk, hogy bárki előtt megvédje, amit alkotott. Ez így van felépítve. Orbán nem érvel, csak kinyilatkoztat. De hát a hívőknek ez kell.
Másik oldalról meg nem misztifikálnám a miniszterelnök(jelölt)i vitát. Nem attól lesz valaki jó miniszterelnök, hogy karizmatikusan handabandázik.
Másik oldalról meg nem misztifikálnám a miniszterelnök(jelölt)i vitát. Nem attól lesz valaki jó miniszterelnök, hogy karizmatikusan handabandázik.
sas70 2014.03.17. 15:12:13
@Kowalski76: Persze mert nehogy már a kormányszócsőben 1 másodperccel többet szerepeljenek! Először a kormány hirdet, aztán cöf, aztán a fidesz, osztjónapot!
sas70 2014.03.17. 15:15:04
@Kowalski76: Ja és amúgy Orbán is csak egy a jelöltek közül, kurvára nem különb, mint bármelyik másik ebben az aspektusban. Max gyáva odaállni!
belekotty 2014.03.17. 15:23:42
@.Gordon Gekko.: Áááá.. egy friss nikk. Kinek a reinkarnációját tisztelhettyük?
flort 2014.03.17. 15:25:00
@Buday András: hát igen, a te stílusod is elég árulkodó. De ha te büszke is vagy magadra, akkor gtatulálunk
Buday András · http://polgarda.blog.hu 2014.03.17. 15:45:54
@flort: Büszke nem, én csak egy Fidesz-szavazó vagyok a sokból.
Az én stílusom pedig lényegtelen, hiszen nem hívok vitára egy miniszterelnököt vagy jelöltet sem.
Az én stílusom pedig lényegtelen, hiszen nem hívok vitára egy miniszterelnököt vagy jelöltet sem.
flatus 2014.03.17. 15:50:24
Már miért állna ki?Az olyan demokratikus lenne, meg amúgy is, miért menne házhoz a pofonért.Négy éven keresztül sulykolták belénk a tündérmesét, jobban teljesítünk, miközben szinte minden nemzetközi mutató szerint csak csúszunk lefelé.
Nem tudna semmilyen álláspontot megvédeni, tudja , hogy egy ilyen vita csak hátrányára válna.Ez nem olyan mint a kezükben lévő média, ahol csak olyan kérdéseket kapnak amilyet szeretnének, vagy ha mégsem akkor felháborodnak.
Meg milyen miniszterelnök az, aki csak az előre megírt szöveget tudja felolvasni?semmi rögtönzés, egyszerűen lefagyna ha szembesítenék a magyar valósággal, szóval nem lesz vita, a birkák meg csak csámcsogjanak azon, amit eléjük szórtak, miszerint nincs a baloldalnak miniszterelnök jelöltje.
Demokrácia mi?

Nuuk 2014.03.17. 15:51:10
@Peszt Lajos: A "(>20000fő)" mintaelemszámtól önmagában még egyáltalán nem lesz reprezentatív a minta.
Trackers 2014.03.17. 16:08:00
2006-ban volt utoljára vita.
Gyurcsány semmit nem váltott be amit ígért (munkahelyek, gazdasági növekedés, ...), viszont mindent megcsinált amit letagadott (13. havi elvétele, vizitdíj, tandíj).
Azóta ennek így, nem sok értelme van.

közösperonos átszállás 2014.03.17. 16:14:56
@mikka: Parancsolj: bibotarsasag.blogspot.hu/2011/04/kis-janos-beszede-jatekszinben.html
Persze ez még csak a tervezetről szól, meg értelemszerűen az utólagos gránitmódosítások sincsenek benne, de nyugodtan idézheted a változások szövegét, és hogy azokra már miért nem érvényesek a kritikák.

közösperonos átszállás 2014.03.17. 16:16:09
@Trackers: "Gyurcsány semmit nem váltott be amit ígért"
Viktornak ez vita nélkül is ment (már a nem betartás), akkor már miért ne tartsanak vitát?
Másfelől, nyugaton, épkézláb demokráciákban szokás vitát tartani, már ez elég kéne, hogy legyen.
Viktornak ez vita nélkül is ment (már a nem betartás), akkor már miért ne tartsanak vitát?
Másfelől, nyugaton, épkézláb demokráciákban szokás vitát tartani, már ez elég kéne, hogy legyen.
arckönyv 2014.03.17. 16:31:32
megértem, hogy nem akar vitázni, még ez a jelentéktelen mesterházy is szétcincálná...
arckönyv 2014.03.17. 16:35:35
@Buday András: te hívő vagy.
mikka 2014.03.17. 16:42:44
@flatus: Flatus Flatus... épp most néztem a bíróságok függetlenségét vizsgáló világjelentést..
javultunk :) Az index.hu címoldalán van a cikk, megnézheted a saját szemeddel..és ha tájékozódsz a világban akkor más területeken is javulást tapasztalsz majd, de persze neked semmi nem lesz jó :)
javultunk :) Az index.hu címoldalán van a cikk, megnézheted a saját szemeddel..és ha tájékozódsz a világban akkor más területeken is javulást tapasztalsz majd, de persze neked semmi nem lesz jó :)
arckönyv 2014.03.17. 16:43:27
@Buday András: na akkor legalább tisztában vagy vele mennyire nem számít a véleményed.
Buday András · http://polgarda.blog.hu 2014.03.17. 16:44:05
@arckönyv: Tévedés. Az én szavazatom is ugyanannyit ér, mint bárki másé.
dr. Kóser Malac™ (a legnagyobb demokrata civil)! 2014.03.17. 16:44:38
@sas70: "Ja és amúgy Orbán is csak egy a jelöltek közül, kurvára nem különb, mint bármelyik másik ebben az aspektusban. Max gyáva odaállni!"
Akkor miért nem hívja ki egymást a 18 párt összes vezetője?
Akkor miért nem hívja ki egymást a 18 párt összes vezetője?
arckönyv 2014.03.17. 16:47:18
@Buday András: az igen, a véleményed értéktelen.
Buday András · http://polgarda.blog.hu 2014.03.17. 16:52:34
@arckönyv: Valószínűleg hasonlóképpen gondolkodik a Mesterházy-Bajnai-Gyurcsány-Fodor-Kuncze-szövetségről is Orbán Viktor.
Na ezért nem lesz vita. Mert szükségtelen.
Na ezért nem lesz vita. Mert szükségtelen.
borzimorzi 2014.03.17. 16:52:47
@sas70: Ez neked új? Évek óta nem mer kiállni. Nem hogy vitára, de még olyan közönség elé sem, amelyiknek ne káderezték volna le előzőleg minden egyes tagját, hogy az csakis Fidesz-tag, vagy békamenetelő lehessen.
Ennek ellenére, én csak jó kívánok neki, amikor azt kívánom, hogy ne nyerjen. Mert amit most csinál, az nagyon rossz következményekkel fog járni mind Orbán számára, mind az ország számára. Ugyanis az elmúlt8évezés már ma sem jön be. És ha jövő ilyenkor 360-400 Ft közt lesz egy euró, akkor Orbánnak lőttek. Még örülhet, ha nem szó szerint.
Üdv:
b

maxval a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.03.17. 16:54:54
Nem gyávaság, hanem racionális kampánytaktika. Egyszerűen a nem-kiállás a nyerő. A választást pedig nyerésre játsszák. Mint a fociban, amikor az erős csapat a gyenge csapat ellen nem viszi a pályára a legjobb játékosait, hagy pihenjenek azok. Lehet, hogy ez csúnya dolog, meg nem fair, de szabályos.
Kuruc ezredes · http://polgarda.blog.hu 2014.03.17. 16:55:41
Megértem, hogy kétségbeesetten kapaszkodtok a vitába, mint utolsó mentsvárba. ME Urat valóban legyőztétek benne kétszer is, ezért most nyilván nem fogja erőltetni a dolgot, de nincs is neki miért. Kényelmesen nyer majd.
Másfelől pedig a vita most a legkevésbé aktuális. Láthattuk, mit kezdtetek az országgal 2002-10 közt, utána meg láttuk, hogy mit kezdett a Fidesz négy év alatt. Aki ezek alapján nem tud választani a két oldal között és most vitára lenne szüksége, az jobb, ha nem politizál.

5perc 2014.03.17. 16:56:10
Képtelen lennék meghallgatni egy ilyen vitát. Szerintem mások is cask nehezen tudják visszanyelni, ha akár cask véletlenül is meghallják viktort, amint mozog a szája és ömlik belőle az iszonyat. Köpedelem.
borzimorzi 2014.03.17. 16:56:46
@Trackers: Nem is állt volna módjában betartani, mert 2008-2009-ben akkora világválság kapta pofán a gazdaságot, hogy csak úgy durrant.
Ezzel szemben Orbánnak módjában állt volna legalább nem ártani. Legalább nem megszüntetni az ingyenes felsőoktatást. Azt megértette volna mindenki, ha közli, hogy ezután csak minden szak átlag szerint legjobb 30-40%-a tanulhat ingyen, félévenként van rangsorolás, és csak azt veszik figyelembe, aki legalább 10 érdemjegyet szerzett (vagy akár kreditpontban is meghatározható mennyiségű teljesítményt produkált) az adott félévben.

arckönyv 2014.03.17. 16:58:04
@Buday András: gyorsan alá is támasztottad, hogy tényleg értéktelen dolgok jönnek a fejedből. te és a fidesz össze is illetek. a birkapásztor és a nyája. tökéletes leírása a helyzetnek.
Count Adyn 2014.03.17. 16:59:29
Szerintem eléggé ovis(?!) dolog ez a gyávának való kikiáltás, elvonatkoztatva az érzelmektől: azért mert nem megy bele egy olyan dologba valaki, amiből nem származhat előnye, az ő érdeke hogy ne változzon semmi még 3 hétig, teljesen racionális döntés. Pistike nem ugrik a kútba? Gyávázzuk kórusban, hátha mégis:D
doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2014.03.17. 17:01:50
nem is normális világ az ahol bárki csak úgy ukmukfukk megkérdőjelezheti a tévedhetetlenatyaúristenőfelségét.
Gyorgy Nagy 2014.03.17. 17:02:39
Kicsi Viktor már 2 x megszopta. Pedig három a magyar igasàg. Csak bátran kocsi Viktor ugy mint a stadionok épitésével,a kettős beszèdekkel és mèg sok másal.Nem kell beszarni miniszter elnők ur!
közösperonos átszállás 2014.03.17. 17:10:58
@Count Adyn: "Szerintem eléggé ovis(?!) dolog ez a gyávának való kikiáltás, elvonatkoztatva az érzelmektől: azért mert nem megy bele egy olyan dologba valaki, amiből nem származhat előnye, az ő érdeke hogy ne változzon semmi még 3 hétig, teljesen racionális döntés."
Ugyanezen logika alapján, a mi érdekünk az, hogy legyen vita, tehát teljesen racionális lépés gyávázni, nem?
(Ne felejtsük el, hogy a vita elsősorban az egyes szakpolitikák ütköztetése -- ha nincs vita, egyszerűbb lapítani valamiről. Márpedig tényleg mindannyiunk érdeke, hogy ne biankó csekket írjunk alá, nem?)

Fejesrob 2014.03.17. 17:12:15
A szavazástól inkább a ballibsik kapnak kiütést. Indítsunk forradalmat, ne legyen érvényes a szavazás, úgyis csalás, szavazz fasszal és hasonlók.
Azaz bármi, csak kerülhessék el a vereséget és bár a jobbikot baszogatják, hogy nem a demiokrácia híve, még is ők szeretnének megméretés nélkül kormányra jutni.
Azaz bármi, csak kerülhessék el a vereséget és bár a jobbikot baszogatják, hogy nem a demiokrácia híve, még is ők szeretnének megméretés nélkül kormányra jutni.
sas70 2014.03.17. 17:15:44
@dr. Kóser Malac (a legnagyobb demokrata)!: Ha a királyi tv KÖZszolgálati lenne és nem kormányszócső, ott pont ezeknek a vitáknak lett volna helye! Nézd meg a nálunk fejlettebb(?) országok közszolgálati televízióit! Semmit nem kell kitalálni, mert minden ki van találva a demokráciákban, csak azokat kell(ene) alkalmazni. Csak persze az macerás amikor nem az előre megbeszélt kérdést teszik fel, mikor nem villog a taps jelző a híveknek, hanem tényleg dolgozni kell.
Kuruc ezredes · http://polgarda.blog.hu 2014.03.17. 17:18:14
@borzimorzi:
Koncentráljunk csak Ferencetek (bár ugye nem tudom, mennyiben a tiéd, egykori párttársad ugye nyilvánosan kigúnyolta őt és kis csapatát még 2008-ban a HÍRTV kamerái előtt) a válság előtt is már bőven megszegte választási ígéreteit. De megtette ezt a válság alatt és után is, tehát a válság ezen a téren egyáltalán nem érdekes egy ballib politikusnak.

eßemfaßom meg áll 2014.03.17. 17:26:17
@sas70: "a és amúgy Orbán is csak egy a jelöltek közül, kurvára nem különb, mint bármelyik másik ebben az aspektusban"
Akkor miért őt akarják kihívni vitára, nem a Szili Katit?
Akkor miért őt akarják kihívni vitára, nem a Szili Katit?
Göntér László 2014.03.17. 17:26:34
A vita szükségességével egyetértek, és a választáshoz szükségesnek tartom.
ktkj.blog.hu/2014/01/24/az_igazsagrol_es_a_sajat_velemenyrol
ktkj.blog.hu/2014/01/24/az_igazsagrol_es_a_sajat_velemenyrol
s 2014.03.17. 17:42:11
"jobboldali értelmiség" Oximoron. Azért jót nevettem.
Pont úgy, mintha baloldali értelmiséget írtál volna.
Az értelmiség ugyanis nem ... oldali, hanem kritikus és független gondolkozó. Mármint az lenne, ha lenne egyáltalán.
Pont úgy, mintha baloldali értelmiséget írtál volna.
Az értelmiség ugyanis nem ... oldali, hanem kritikus és független gondolkozó. Mármint az lenne, ha lenne egyáltalán.
DezInf 2014.03.17. 17:43:38
Gyurcsány volt az utolsó ballib vitázó.
Egy életre leírta a ballib majmokat annyit hazudott.
Speciel én a Mesterházy Gyurcsány vitára várok, amit választások után meccselnek majd le, miszerint ki tehet a csúfos beégésről ! :DDD
Egy életre leírta a ballib majmokat annyit hazudott.
Speciel én a Mesterházy Gyurcsány vitára várok, amit választások után meccselnek majd le, miszerint ki tehet a csúfos beégésről ! :DDD
s 2014.03.17. 17:46:50
A vita az értelmes emberek elfoglaltsága. Talán pont ezért nem is lesz. Hajrá Magyarország!
.Gordon Gekko. 2014.03.17. 17:54:52
@DezInf: Április 7 után a Gyurcsány-Atesz ketrecharc biztos nagyon szórakoztató lesz.
Ki lesz a következő balliba Simon után akinek a neve sem igaz?
Ki lesz a következő balliba Simon után akinek a neve sem igaz?
s 2014.03.17. 17:57:44
@.Gordon Gekko.: mészáros lőrinc. Vagy simicska lajos. A faszom se tudja még . . .
közösperonos átszállás 2014.03.17. 17:58:21
@Kuruc ezredes: "a válság előtt is már bőven megszegte választási ígéreteit"
Amire az a válaszotok, hogy ne is kelljen ígérni. Elmés. :-)
Amire az a válaszotok, hogy ne is kelljen ígérni. Elmés. :-)
zobod 2014.03.17. 17:59:30
Ja kicsit sem átlátszó... Orbán ugyan miért tegye meg azt a szívességet Mesterházinak, hogy magával azonos kaliberű kihívónak láttatja azzal hogy elfogadja kérését és kiáll vele egy nyilvános vitára.
s 2014.03.17. 18:02:58
@Count Adyn: Nem azért kell belemennie, mert neki van belőle előnye, vagy nincs. Azért kell belemennie, mert az országnak van belőle előnye és kurvára mindegy, hogy neki ez előnyös, vagy nem. Ha jobban csinálja, mint az ellenfele, akkor nyilván neki lenne jobb.
Normális helyen ezt kipréselik az aktuális vezetőből, a jelöltek meg azért mennek bele, mert nincs más fórum, ahol elmondhatnák az álláspontjukat. Ennyi. Most láthatod a saját szemeddel, miért nem normális ország Magyarország.

.Gordon Gekko. 2014.03.17. 18:03:27
@közösperonos átszállás: Minek ígérgetne Orbán? Már megmondta hogy azt nézzük amit tesz.
Van még ugyan 15-20%-nyi hülye aki meghallja hogy Atesz éppen mit hazudik, de 2014 után már nem lesz.
Van még ugyan 15-20%-nyi hülye aki meghallja hogy Atesz éppen mit hazudik, de 2014 után már nem lesz.
Fejesrob 2014.03.17. 18:04:42
@zobod: És ha nem teszi meg? megsértődsz?
Nyilván azért nem teszi meg, mert nem sértődik meg annyi ember, amennyi már számítana.
Nyilván azért nem teszi meg, mert nem sértődik meg annyi ember, amennyi már számítana.
bölcsbagoly 2014.03.17. 18:19:44
Elolvasva az eddigi hozzászólásokat, nyilvánvaló, hogy Orbán ugyanezeket a hazugságokat, csúsztatásokat hallaná vissza mint amit az itteni ellenfelei felhoztak. Olyanokkal akik szembe hazudják a c vitapartnert nem lehet vitázni. Ezt már bebizonyították a 2006-os vitában Fletó révén, no meg 2010 óta a Parlamentben a hozzászólásaikkal és viselkedésükkel.
.Gordon Gekko. 2014.03.17. 18:38:15
Na az az új hír köcsögök, hogy Vona-Orbán vita viszont lesz.
Mit szóltok?
Mit szóltok?
jogalany 2014.03.17. 18:46:55
Vona szerint vele ki fog állni O.V. vitázni. Le is fogja mosni a színpadról. Bár mit lehet itt előre tudni?
Egyébként is ki hisz már pártoknak, közvéleménykutatásoknak, mikor a Lottó telitalálatra két hónappal ezelött megírták, hogy akkor lesz, ha eléri a 3 milliárdot és annak már megvan a gazdája.
Aki ezt előre leírta az biztos tudja a 6 -i eredméynt is, azt is lesz-e vita, Őt kéne csak megkérdezni.
Van itt közvéleménykutató több is sok sok szakemberrel, de egy sem tudta előre megmondani, hogy lesz-e vagy mikor lezs telitalálat a lottón, ez a pasas, vagy nő? , na Ő tudta, mikor lesz. A tavaly agusztusi nagy nyereményt is tudta, sőt azt is ki nyerte. Azelőtt meg a smitelő nyert 3,5 milliárdot.

.Gordon Gekko. 2014.03.17. 18:54:27
@jogalany: 'a Lottó telitalálatra két hónappal ezelött megírták, hogy akkor lesz, ha eléri a 3 milliárdot és annak már megvan a gazdája'
Nostradamus is már megjósolta, mi?
Nostradamus is már megjósolta, mi?
2014.03.17. 21:08:23
@shitgun: Attól, hogy te nem tartod annak, még akár reprezentatív is lehet. Olvasd csak: Mit jelentek a reprezentatív adatok?
Az alkalmazásban a “nyers adatokon” (tehát az összes válaszadó szavazatán) túl, egy mintát is kialakítunk, amelynek eredményét szintén megosztjuk a felhasználókkal. A minta kialakításának lényege, hogy az összes válaszadó közül véletlenszerűen kiválasztunk embereket úgy, hogy a végleges minta megoszlása megfeleljen a teljes lakosság összetételének. Például a férfiak és nők, a különböző korcsoportok, a városban vagy falun élők aránya a mintánkban pontosan annyi lesz, mint a teljes magyar lakosság körében.
A mintavétel során felhasznált demográfiai tényezők, amelyek szerint a minta reprezentálja a magyar lakosságot (a KSH 2011-es népszámlálási adatok szerint):
nem
kor
iskolai végzettség
régió
településtípus

2014.03.17. 21:11:39
@Nuuk: azt én sem állítottam. Igaz, hogy nem egy szokványos közvéleménykutató cégről beszélünk, de attól akár még hiteles is lehet! Legalábbis szerintem.
2014.03.17. 21:17:53
@Peszt Lajos: cseszhetik az utólagos véletlenszerű kiválasztást, ha eleve az egész szavazótömeg erősen egy oldalról érkezett, mert a baloldal tolja az appot a fb-on. Kb mint a klubrádiós szavazások, ott is lehetne kiszemezni kor, nem, lakhely, stb alapján szavazókat, de hülyeség az egész, mert eleve az telefonál szavazni a klubrádióba, aki erősel ballib.
Andráska8 2014.03.17. 21:19:00
Csak Gyurcsány lenne az ellenfele.
Ezért most nem lesz vita. Orbán Schiffert küldte vitázni maga helyett.
Ezért most nem lesz vita. Orbán Schiffert küldte vitázni maga helyett.
2014.03.17. 21:23:35
@mikka: De mondom! Az, hogy te nem olvastál programot, mert csak az m1-ből, vagy a HirTV-ből tájékozódsz, az a te bajod. Az összes baloldali ellenzéki pártnak van programja, és némelyik nagyon is jó! Akár hiszed, akár nem, még a Jobbik programja is elfogadható, ha leszámítjuk a retorikai túlzásokat! Akinek nincs programja - a nagyok közül - az a FIDESZ. Ez az igazi oka annak, hogy nem akarnak vitázni. Mert nem tudnak miről!
Én kigyűjtöttem minden pártot (mind a 94-et) még januárban és megkerestem a programjaikat. Az utolsó -február 25-i állapot szerinti helyzet - szerint ajánlom figyelmedbe ezt a bejegyzést a blogomban:Programok | PL-asztik
plasztik.wordpress.com/2014/01/10/programok/

2014.03.17. 21:26:18
@shitgun: amit állítasz, az csak a te véleményed és közel sem biztos, hogy tény! Előbb megismerni, aztán véleményezni...
2014.03.17. 21:34:21
@Peszt Lajos: meg ne haragudj, de a tiéd is csak vélemény, és ha belátod, ha nem, van ráció abban, amit mondok. Persze ha hitbéli mankóként kell az app, akkor az más.
jogalany 2014.03.17. 22:14:11
Gordon Gekko.:
Nostradamusnak sok mindent tulajdonítanak amihez soha semmi köze nem volt. Én olvastam az összes centurióját és a leveleit is, mind.
De Ő a lottóról nem tudott, akkor még nem volt feltalálva.
Viszont az USA FBI -a tudja mi a helyzet, mert Ők tartóztattak le 7 lottóigazgatót, mivel csaltak az adat nyilvántartással. Pont olyannal mint amit nálunk használnak.
És valóban már január elején volt róla írás egy blogban, hogy csak akkor lesz telitalálatos, mikor a halmozódás eléri a 3 milliárdot. Hasonlóan tavaly agusztushoz mikor szintén 3 milliárdot nyert a kijelölt, hozományra. Vagy tavalyelőtt smitelő 3,5 milliárdot. És előtte is két politikus nyerte meg a főnyereményt.
És igen, tudja ki és mennyire fog nyerni 6 -án.
Az igaz, hogy nem sok mindent ér, ha közben az életünkért kell majd izgulnunk.

Karmadealer · www.sajtoszsemle.blog.hu 2014.03.17. 22:44:21
Kicsi huszár, a demokrácia nem TV-vetélkedő, választást nem a TV képernyőn kell nyerni hanem 4 év kormányzással vagy 4 év ellenzéki alternatíva felmutató munkájával.
eßemfaßom meg áll 2014.03.18. 08:25:58
@Peszt Lajos: ja, reprezentatív, a voks14 alkalmazást letöltők csoportjában. Csak erre egy teljes népesség körében tartott választásokkal kapcsolatban a reprezentatív szót használni elégg mulatságos, már he nem tételezzük fel a szándékos megtéveszteni akarást. Nyilván érted te ezt magadól de írok egy pédát.
"20.000 fős mintán végzett felmérésünk szerint az mszp-t 99.9999% támogatja. A felmérésben kor és végzettség szerint minden társadalmi csooport képviselte magát így a felmérést reprezentatívnak tekintjük. A felmérésben mindenki rész vett aki havi rendszerességgel befizeti a tagdíjat az mszp pártkasszájába és regisztrálva van a kapcsolat.hu portálon."

eßemfaßom meg áll 2014.03.18. 08:27:17
@Peszt Lajos: de az bizony tény, akkor is ha te szeretnél más álmodni.
teknős 2014.03.18. 09:01:51
Nem igaz, hogy magukat gondolkodó embernek vélő jobboldali bloggerek sem látják át, hogy Orbánnak öngyilkosság volna vitára kiállni.
Ma ugyanis nincs ellenfele a politikai porondon. Ha kiáll bárkivel is vitázni, azzal ő csak veszthet, meert az, aki teátrális teljesítménnyel megközelíti -netalán legyőzi- a vitában, azt méltó ellenfelévé emeli.
A gyávázás pedig azért folyik, mert Orbán ellenfelei csak nyerhetnek a vitán, ezért nekik ez áll érdekükben.
Orbán nem fog politikai öngyilkosságot elkövetni szándékosan.
Aki meg ezt jobboldaliként nem látja át, az idióta. A balosok meg nyugodtan gyávázzanak, mert ez a dolguk és érdekük.

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2014.03.18. 09:53:37
@teknős:
"Balosként" (bár én magamat inkább demokratának tartom) bármely "balos" miniszterelnököt is egy gyáva szardarabnak neveznék, ha minimum a parlamenten belüli ellenzék vitára kihívását nem fogadná el.
Valahol a vita megtagadása a szavazó felelős döntését is korlátozza, hiszen nem ismerhető meg a jelöltek álláspontja, azok különbözőségének miben léte.

közösperonos átszállás 2014.03.18. 10:26:57
@.Gordon Gekko.: "Minek ígérgetne Orbán? Már megmondta hogy azt nézzük amit tesz."
Jó, hát ő azt is mondta, hogy még sosem hazudott, ami üti a fönti kijelentését. :-) (Mellesleg azt nem neked meg nekem mondta, hanem az amerikai diplomáciának, minket mással próbál etetni.)
Apropó, ugye nem voltál akkor felháborodva azon, hogy "Feri hazudott"?

közösperonos átszállás 2014.03.18. 10:29:25
@Andráska8: "Csak Gyurcsány lenne az ellenfele."
Megjegyzem, Gyurcsány nem akart vitázni, meg Bajnai sem, mert közösen úgy döntöttek, hogy Mesterházy lesz a miniszterelnök-jelölt. (Ennyit azok tájékozottságáról is fönt, akik szerint mind a 18 me-jelölttel kéne megrendezni a vitát.)

timargabor · http://kard.blog.hu 2014.03.18. 19:53:13
Már jó ideje nemcsak leálltam minden kommenteléssel, hogy ne bosszankodjak annyit bizonyos megközelítéseken, hanem - hogy ne vesztegessek annyi időt mint addig, még a hozzászólás kísértésétől is megóvjam magam - ráadásul sikerült magam kizárni az Indából. Most egészen kivételesen és egyszeri alkalommal megkértem Gábort, hogy helyettem írja be a vitába az alábbiakat.
Melléfogás szerintem a blog bejegyzés, és sajnos, bizonyára akaratlanul, demagóg is. Ezt - természetesen - minden bármilyen pártiság nélkül mondom.
Lehet azt képzelni hogy az olyan vita amiről Outis ír, a demokrácia szerves része, mégsincs így. Az ilyesmi egyszerűen szokások kérdése, választható gyakorlat, de nem szabályszerű. Lehet demokrácia ott, ahol nincs ilyen vita, és az is lehet, hogy van vita, mégsincs demokrácia. Pártvezetők nyilvános vitája és a demokrácia nem egymást kölcsönösen és automatikosan föltételező fogalmak. Lehet vélemény szinten legyávázni azt, aki ilyen vitában nem kíván részt venni, de semmiképpen sem lehet azt mondani, hogy a demokrácia hiányát bizonyítja, ha az efféle elmarad.
Bereznay András

borzimorzi 2014.03.19. 20:59:56
@Peszt Lajos: A baj csak az, hogy a felsorolt adatokból több is van, amelyik a telefonos kérdezés során nem ellenőrizhető.
1.) nem: talán még ez a legkevésbé csalható, bár hallottam már magas hangú férfit.
2.) kor: konkrétan bármit hazudhatsz, +/- 20 vagy akár 25 éven belül.
3.) iskolai végzettség: szinte bármit hazudhatsz, ha elég jó a beszélőkéd, és jó a stílusérzéked.
4.) régió: látszólag nehéz hazudni, mert a telefonszámról tudja a hívó, hogy melyik településen cseng ki. De aki felveszi, az nyugodtan mondhatja, hogy csak vendégségben van és valójában az ország másik végében lakik.
5.) településtípus: lásd mint fent.
Egy szó, mint száz: a közvél.kutok reprezentatív voltát csak elméletben lehet "igazolni", de a gyakorlatban az 1000 fős telefonos minták reprezentatív volta olyan, akár az állatorvosi ló.
De majd meglátjuk, kinek van igaza. A legtöbb közvél. kutos 2/3-os Fidesz-győzelmet jósol. Szerintem nem olyan biztos, hogy meglesz nekik a 2/3, sőt, akár még el is veszíthetik a választásokat, ha valami kapitális bakot lőnek még 6-áig.

borzimorzi 2014.03.19. 21:02:00
@timargabor: Ez így van.
De ettől még nem kárhoztatható az sem, aki elvből nem szavaz egy gyáva nyúlra.
Üdv:
b
De ettől még nem kárhoztatható az sem, aki elvből nem szavaz egy gyáva nyúlra.
Üdv:
b
közösperonos átszállás 2014.03.20. 09:44:49
@timargabor: "de semmiképpen sem lehet azt mondani, hogy a demokrácia hiányát bizonyítja, ha az efféle elmarad."
Ha az az általános vélemény, hogy minek vita, úgyis csak hazudnak (és csak egy lépéssel van ez után, hogy minek kampány, program, stb., úgyis csak hazudnak), akkor ott nemigen lesz demokrácia azért.
Ha az az általános vélemény, hogy minek vita, úgyis csak hazudnak (és csak egy lépéssel van ez után, hogy minek kampány, program, stb., úgyis csak hazudnak), akkor ott nemigen lesz demokrácia azért.
DezInf 2014.03.20. 10:24:55
@DezInf:
Ejnye, neked még a nicked is lopott.
Szégyellhetnéd magad.:)))
Más nickjén hazudozol?
Aki már a nickjét is lopja, az jó ember nem lehet, csak fidexes:)))
Amúgy, neked fizetnek azért is, ha lopott nickeken szórod a lendvai uccai gazságokat?

Doberdo 2014.03.21. 12:07:33
A képlet egyszerű. A plakátról nem más néz le ránk,
mint Magyarország miniszterelnöke. Akkor meg minek ide a vita, amikor itt van nekünk a Vitya. Csak egy
ipszilon a különbség....
mint Magyarország miniszterelnöke. Akkor meg minek ide a vita, amikor itt van nekünk a Vitya. Csak egy
ipszilon a különbség....
borzimorzi 2014.03.22. 21:46:06
@Peszt Lajos: Igen érdekesen futtatod az eszmét, jó részével egyet is értek. Abban viszont reménykedem, hogy 2016-ra vagy 2018-ra már nemcsak a szintén elkorrumpálódott mostani baloldali figurák lesznek választhatók és esélyesek.
Csaxólok, hogy a linked nem müxik egy lépésben, a távoli győzelem kifejezésre külön is keresni kell.
Üdv:
b
Csaxólok, hogy a linked nem müxik egy lépésben, a távoli győzelem kifejezésre külön is keresni kell.
Üdv:
b