A KARD a Facebook-on

Őket ajánljuk

Hírfolyam

Friss topikok

Elérhetőség

A KARD blog

e-mail: kard.blog@gmail.com

Facebook: A KARD

Twitter: @KARD_blog

Keleti nyitásunk és a krími invázió

2014.03.01. 18:53 timargabor

Miközben a hivatalos Magyarország hosszú távú energiapolitikáját teljesen Oroszországhoz köti a paksi paktummal, miközben a kormánypárt hívei szinte minden fórumon Oroszországot látszanak favorizálni a nyugati szövetségi rendszerrel (EU, Egyesült Államok) szemben, Oroszország épp megszállja fű alatt a Krímet, egyre nyilvánvalóbban megsértve Ukrajna területi szuverenitását. Amelyet Oroszország mellett az USA és az Egyesült Királyság garantált. Épp Budapesten, 1994-ben. Megint tuti időzítéssel állunk a rossz oldalra?

(AP, Daily Mail)

Amint a dotoho blog is írta, Oroszország krími beavatkozása alapjaiban sértheti meg a Budapesti Memorandumnak nevezett megállapodást. Az 1994-es megegyezés legfőbb pontja az Ukrajna által megörökölt volt szovjet atomfegyverek leszerelése illetve elszállítása, vagyis Ukrajna lemondott atomhatalmi státuszáról. Cserébe a memorandum első pontja szerint elfogadják Ukrajna függetlenségét, szuverenitását és jelenlegi határait. Minthogy az USA és Britannia nem tűnnek érdekeltnek ukrán területek megszállásában, ez gyakorlatilag Oroszországot kötelezi a status quo tiszteletben tartására. Emlékszünk 2008-ra és Grúziára: az oroszok ottani beavatkozása is egy másik állam szuverén területén történt, még ha azt nem is védte hasonló memorandum. Most perig Putyin átlépte a Rubicont: az orosz felsőház engedélyét kérte - és kapta meg - az ukrán területeken történő hadműveletekhez.

Putyin láthatóan teszteli a Nyugatot, meddig is mehet el. Elősegítheti az orosz többségű (és Hruscsov által az akkori Szovjetunión belül tét nélkül, amolyan ajándékként Ukrajnához csatolt) Krím elszakadását, esetleg megteheti ezt a szintén orosz többségű Kelet-Ukrajna egyes területein, vagy a tengermelléken, Odesszában is? 1938-ra, Münchenre emlékeztet a helyzet, még azzal a hasonlósággal is, hogy ha kisebb mértékben, de megint "érdekeltek vagyunk" magyar kisebbséggel. De mit reagál erre most a Nyugat?

Az a Nyugat, amelynek - ha egységes diplomáciai és esetleg katonapoltikai választ kell adni - EU- és főleg NATO-tagként mi is része vagyunk. A budapesti memorandumot aláíró két nyugati állam a NATO két vezető hatalma. Sokáig nem várhatnak a válasszal. Nem látunk a jövőbe, de ahogy a mostani helyzet kinéz, nagyon gyorsan, akár napokon belül színvallásra kényszerülhet a magyar kormány és külpolitika. Nehéz elképzelni, hogy ilyen esetben ne a budapesti memorandum, tehát Ukrajna szuverenitása mellé álljunk.

Úgyhogy csak lassan a Putyin-párti békemenet transzparenseinek tervezésével. Egy újabb 180 fokos fordulat simán belefér a helyzetbe.

Egyetértesz? Csatlakozz a KARD Facebook-csoportjához és oszd is meg a cikket:

 

Tegyük a KARD blogot a könyvjelzők közé

RSS hírfolyam a blog bejegyzéseiről

883 komment · 3 trackback

Címkék: külpolitika Oroszország Ukrajna Krím ukrán szuverenitás

A bejegyzés trackback címe:

https://kard.blog.hu/api/trackback/id/tr395838630

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Visszanyalt a fagylalt 2014.03.02. 13:28:59

A pár oroszellenes ukrán oligarcha által irányított kijevi puccs kezd kifulladni. A kezdeti lelkes nyugati támogatás, mely elsősorban magánalapítványokon keresztül történt, de a puccs győzelme után azonnal nyílt kormányzati támogatassá alakult, most ke...

Trackback: Keleti nyitásunk és a krími invázió 2014.03.02. 08:52:01

Megint tuti időzítéssel állunk a rossz oldalra?

Trackback: Február havi Nemzeti MTI-összefoglaló 2014 2014.03.02. 05:14:23

február 6. Az országgyűlés névszerinti szavazással elfogadta a Paks II. megépítéséről szóló szerződést. A szavazást megelőző több éves társadalmi és parlamenti vitában a kormánypártok kifejtették, hogy az új atomerőművet finanszírozó orosz hitel az ál...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

maxval a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.03.01. 19:31:38

A magyar kormány semlegességet tanúsít, ami helyes álláspont.

Ukrajnában pedig polgárháború zajlik atörvényes hatalom és akijevi puccsisták között. Kelet-Ukrajna és a Krím a törvényes hatalom oldalára állt immár nyíltan. Ezért dicséretet érdemelnek.

Oroszország pedig esetleg kénytelen lesz beavatkozni a rend visszaállítása érdekében. De ez csak a kijevi puccsistákon múlik, még nem késő, még észhez térhetnek. Ha nem, akkor esetleg Berlinig lesznek kergetve, mint 1945 májusában.

Klicsko menjen haza Németországba, a szökött rab Timosenko vissza a börtönbe, a puccsisták pedig kezdjenek tárgyalásokat.

AmBesten 2014.03.01. 19:53:24

@maxval a gondolkodó birca:
tisztára úgy tűnik, mintha reménykednél egy jóóóó-jóóó nagy Európára kiterjedő háborúban.
Gondolkodj már, birca.

maxval a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.03.01. 19:55:19

@AmBesten:

Senki nem akar háborút, ebben csak pár kijevi puccsista érdekelt.

porthosz 2014.03.01. 19:57:01

@maxval a gondolkodó birca:

Te meg mondjuk visszamehetnél orosz barátaidhoz szibériába :)

maxval a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.03.01. 20:00:31

@porthosz:

Tehát aki nem ért egyet egy adott véleménnyel, annak emigrálnia kell?

Pl. akinek nem tetszik Orbán, annak nincs helye Mo-n, ugye?

Muzsikok közt 2014.03.01. 20:03:09

'Miközben a hivatalos Magyarország hosszú távú energiapolitikáját teljesen Oroszországhoz köti a paksi paktummal'

Ez az 1. mondat és már ez is hülyeség.

A kínai számítógépeddel kínához kötötted magadat?

porthosz 2014.03.01. 20:04:33

@maxval a gondolkodó birca:

Csak abban az esetben, ha akit a helyébe képzelsz az nem magyar. Ha valaki magyarország vezetőjének mondjuk putyint várja akkor igen, az húzzon el oroszország anyácskába.

Sir Galahad 2014.03.01. 20:07:28

Magyarországnak nagyon óvatosan kell kezelnie az ukrán kérdést, tekintettel a kárpátaljai magyar közösségre. Eddig a magyar külpolitika óvatos volt, helyesen. Az, hogy a magyar politika nem tudja jó szívvel letenni a garast a kijevi új hatalom mellett, az teljesen érthető: a forradalmárok egyik első dolga ugyanis az volt a parlamentben, hogy eltörölték a kisebbségek, köztük a kárpátaljai magyarok szabad nyelvhasználatát biztosító törvényt. Gondolom, ezért nem a magyar kormány a hibás.

mrZ (törölt) 2014.03.01. 20:08:24

Ukrajna szuverenitása nem érdekünk. Túl nagy, ideje felaprózni. A budapesti szerződés csak egy papír, úgy néz ki hogy érvényét vesztette, van ilyen. Talán ha a nagyokosok nem tüzelik fel a nácikat, pont mint a jugóknál, tetszenek még emlékezni?
Szerintem nem igaz hogy az oroszok agresszívok, a nyugat provokált eddig is.

Jön a változás szele, befostatok?

maxval a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.03.01. 20:08:43

@porthosz:

Szerintem a magyar választásokon dőljön el, ki legyen Mo. vezetője. Mi a gond? Viszont nem szeretném, ha bárkit is puccsal döntenének meg.

egysmás 2014.03.01. 20:10:23

@mrZ: majd jönnek az oroszok és megen megbasszák a magyar nőket, hogy szülessen sok ruszofil fideszes

líder máximo 2014.03.01. 20:10:24

@maxval a gondolkodó birca: Én totál igazat adok neked Moszkvából, végre Magyarországon is belátta egy párt, a Fidesz, hogy nekünk kommunistáknak van igazunk a világon egyedül! Üdvözlünk kedves fideszesek titeket Moszkvából, Világ Proletárjai Egyesüljetek! Éljen Orbán elvtárs, éljen a Párt!

tlvajferi 2014.03.01. 20:11:52

maradjunk ki ebből a szláv buliból
semmi kötelezettségünk sincs ukrjana felé,csak jószomszédi és humanitárius

martonyi mondjon le, mert egyoldalúan kiállt az ukrajnát ilegitim módon kormányzó terrorista vagy forradalmárok mellett, ezzel súlyosan sértve a magyar nép érdekeit

ne küldjük fiankiat a nato miatt ukrajnába meghalni,mint amikor hrthyt belerángatták a háboirúba a keleti gonosz ellen

eg ybiztos, a nato le fog sz*rni minket ha kell és nem véd meg, hasonlóana brüsszeli maffiózók folyamtos támadásaihoz

martonyi viszont mindenképp mondjon le! mert egészen biztosan nem magyarország érdekeit képviseli!

Krisz11 2014.03.01. 20:12:04

@maxval a gondolkodó birca: Egyetértek.

"Putyin láthatóan teszteli a Nyugatot, meddig is mehet el."
Pont hogy az atlantista hatalom teszteli Putyint. Ukrajna inkább orosz befolyási övezet, mint az atlantista hatalmi szféra része, bár próbálják rátenni a kezüket ukrajnára is (a külföld által pénzelt narancsos forradalom is erre irányult).
Krím pedig Oroszország része volt tehát már csak ilyen alapon, és az ott élő orosz népesség alapján is nekik van több közük az országhoz, mint az atlantistáknak.
Amerika a Monroe elvet (amerika (a kontinens) az amerikaiaké) megkérdőjelezhetetlennek tekintik, de ilyen alapon tiszteletben kellene tartaniuk más befolyási övezetét.

Balt 2014.03.01. 20:12:10

@maxval a gondolkodó birca: "A magyar kormány semlegességet tanúsít, ami helyes álláspont."

Egyetértek. És blog - de talán még komment - szinten sem kell(ene) kényszert éreznünk az ukrán belpolitika véleményezésében.

Annyit talán megállapíthatunk - akár tetszik a kijevi forradalom, akár nem -, hogy ez a véresen kicsikart győzelem pirruszinak látszik, viszont egy újabb krízisgóc lesz hosszú ideig Európa peremén.

egysmás 2014.03.01. 20:12:18

@maxval a gondolkodó birca: A 2006 monnyonle fidesz-jobbik puccskísérlet voltl ahol jogos volt a gumilövedék, meg a rendőrattak.
Ezek szerint

01234567 2014.03.01. 20:13:16

Oroszország Putyin alatt egy hihetetlenül militáns állam lett, USA2. Ebbe a nyugat kergette bele. Nem gondolkodnak következményeken, vagy nem úgy ahogy Európában. Most komoly gáz van, az orosz nem fog engedni. Hogy a mi kormányunk mit tesz annyit számít mint 1916-os Ferenc József naptáron a száraz légysz@r. A legjobb kimaradni, kussolni, de ez nem lesz egyszerű.

Muzsikok közt 2014.03.01. 20:16:52

@01234567: 'Oroszország Putyin alatt egy hihetetlenül militáns állam lett, USA2.'

De egy gazdaságilag hihetetlenül fejlődő állam is lett Putyin alatt, ami az USA elmúlt 10 évéről kevésbé mondható el...

AmBesten 2014.03.01. 20:17:08

@maxval a gondolkodó birca:
Szóval akkor a kijeviek rosszak, a krímiek pedig a jók?

maxval a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.03.01. 20:17:13

@egysmás:

A békés tüntetésekkel semmi gond.

Viszont pl. a tévészékház elleni támadás, meg a Körűton lezajlott rombolások kapcsán a rendőrségnek SOKKAL keményebben kellett volna közbelépnie.

Gyurcsány dupla hibát követett el:
- a békés tüntetőket zaklatta, verte,
- az agresszívakat meg nem bántotta.

S nem mondd, hogy ezt külföldről nem tudhatom, mert akkoriban Budapesten éltem és személyesen láttam az egészet. Kétszer el is mentem közelről is megnézni.

maxval a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.03.01. 20:18:50

@AmBesten:

A krími egy reakció csak.

Az orosz kisebbség elfogadta, hogy az ukrán állam része, sosem lázadt volna fel a kijevi puccsisták provokációja nélkül.

AmBesten 2014.03.01. 20:19:18

@Muzsikok közt: Szóval nincs különbség egy asztali számítógép és egy atomerőmű között?

Balt 2014.03.01. 20:19:28

@Muzsikok közt: Jogos észrevétel.

@Sir Galahad: Így igaz. Ettől még nyilván nem kell rokonszenvezni Janukovicsékkal, de a helyzet nagyon képlékeny (sajnos).

@tlvajferi: Martonyi a V4-ek képviseletében volt ott szomszédként - ahogy a lengyel meg szlovák Kü.M is (a csehre nem igaz egyedül), viszont az EU által nyélbe ütött megállapodás szerint végül is törvényesnek tekinthető a jelen vezetés, ahogy az EU (NATO) stb. tekinti.

maxval a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.03.01. 20:20:27

@01234567:

Biztosan nem az.

A kommunista párt Oroszországban egy ELLENZÉKI párt.

A német agresszió visszaverésének ünneplése pedig nem ideológiai kérdés.

01234567 2014.03.01. 20:20:36

@Muzsikok közt: Igaz. Ezért van gáz, az ilyen államok, ha militánsak, miatt törnek ki a háborúk.
Lásd: Japán, Németország a II-VH.

2014.03.01. 20:21:23

@maxval a gondolkodó birca: Az volt már ma, hogy a kurva anyád?

Krisz11 2014.03.01. 20:21:27

@egysmás:
"A 2006 monnyonle fidesz-jobbik puccskísérlet"
Van egy apró különbség, amit figyelmen kívül hagytál: Magyarországon a szocialista-liberális kormány eltakarodását az emberek hatalmas többsége akarta. Ez a demokrácia, népakarat, stb. Ennek érvényesülését akadájozták meg erőszakkal, tömegbe lövetéssel.
Ukrajnában nem tudjuk mi a helyzet, de a külföldről pénzelt tüntetők ellenére feltételezhető, hogy az oroszbarát oldal támogatói többségben vannak, így külföldről kierőszakolt puccskisérletnek tekinthető, ami ott zajlik.
A népakarat a lényeg, az hogy hol ki bírja a többség támogatását, ami ebben az esetben fordítva van.

Muzsikok közt 2014.03.01. 20:21:33

@AmBesten: Örülnék ha kifejtenéd a különbséget.

2014.03.01. 20:21:44

@Krisz11:

"Krím pedig Oroszország része volt......"

Erdéllyel mi a helyzet?

@Balt:

"És blog - de talán még komment - szinten sem kell(ene) kényszert éreznünk az ukrán belpolitika véleményezésében...."

Bizony!
Rohadt messze van Ukrajna. Meg Magyarok sem élnek ott....

@tlvajferi:

Te meg olyan ostoba vagy, hogy ez a reakció is felesleges volt arra, amit írtál!

01234567 2014.03.01. 20:22:36

@maxval a gondolkodó birca: Az az ünnepség ott november 7.-én van, a moszkvai csata megemlékezése címszó alatt...Putyin Szovjetunió párti hidd el.

Muzsikok közt 2014.03.01. 20:23:00

@01234567: Az a szar hogy itt vannak melletünk. Egyébként 1945 óta hány hábrút indított az USA, és hányat a SZU/Oroszország?

maxval a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.03.01. 20:23:47

@Viktor Mutyin:

Értem borzasztó dühödöt, hogy vesztésre áll az ukrán Jobbik, dehát ilyen az élet... nem nyerhetnek mindig a fasiszta haverjaid.

Dorian 2014.03.01. 20:23:54

@maxval a gondolkodó birca:
Ja, '56-ban is kénytelenek voltak a ruszkik beavatkozni a törvényes hatalom védelmében a "puccsisták" ellen, és dicséretet érdemelt mi? Szégyellhetnéd magad.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2014.03.01. 20:24:04

annyi a szépséghiba, h krím nagyobbik része elszakadna, illetve orosz többségű
1 180 400 orosz ami 58,3 %, ukrán 24 %, tatár 12 %

hogy is volt? wilsontól csak wilsoni békét?
a magyaroknak nincs dolga az ügyben egyelőre, (csak ha a magyarokat veszély fenyegeti, akkor kell bevonulni), az eu és az usa is behúzza a fülét. obama súlytalan lesz, emellett háborús bűnös. csak a szája jár.

A félsziget 1954-ig Oroszország része volt, csak 1954-ben, a Perejaszlavi Rada 300. évfordulóján ajándékozták Ukrajnának az akkor orosz etnikai többségű félszigetet.
oroszvilag.hu/?t1=tortenelem&hid=977

maxval a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.03.01. 20:24:55

@01234567:

SZU-párti és kommunista nem ugyanaz. Egy rakás nem kommunista orosz hibának tartja a SZU szétesését, úgy, hogy közben a szovjet ideológiát nem támogatja.

tlvajferi 2014.03.01. 20:24:59

@Balt: szerintem az eu olyan gyorsan tekintette "törvényesnek" a molotov koktélos terrorista forradalmárok által trónra ültetett maffiózó ukrán vezetést, hogy az már gyanús

másesetekben éveket várnak az elismeréssel, úgyhogy magyar külügyér ne ugráljon, semmi köze hozzá
az elkövetett hibáért pedig vállaja a felelősséget, ésmondjon le! mármint martonyi!

mellékesen még csak az kellett volna, hogy az ideje nagy részét a szentföldön töltő hende "honvédelmi" miniszterünk látogatást tegyen kijevben
vagy
szerettél volna budapest felett egy atombombát látni? a körülmények ideálisak, a budai hegyek ferdén erősítik a hullámot, hogy az vízszintesen is ideális legyen

Balt 2014.03.01. 20:25:05

@MikeBoy: De, élnek, pont ezért kell ésszel megnyilvánulnunk. (Nem azért mondom, de a magyarok (magyarul) kisbetű, csak a bunkó angolszászok írják naggyal a nemzetneveket. Igaz, mindet.) :)

2014.03.01. 20:25:16

@tlvajferi: Nézesd át a gyógyszereid, mert valamelyiket nem jól szeded, retardált. Addig ne indulj el a békamenettel Putyin elvtársat megsegíteni, nehogy marhaságokat kiabálj.
Ez vonatkozik a másik hazaárulóra is, aki itt ossza az észt.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2014.03.01. 20:25:18

@maxval a gondolkodó birca: törvényes hatalom?
puccsisták? te dániel péter vagy? hát az éles lőszered megvan

maxval a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.03.01. 20:26:48

@Dorian:

Még jogilag se ugyanaz a helyzet volt, mint most... pl. Kádár volt a puccsista Naggyal szemben és nem fordítva.

Az lenne a párhuzam, ha az oroszok segítségével lett volna puccs Kijevben.

2014.03.01. 20:26:50

@Muzsikok közt:

"De egy gazdaságilag hihetetlenül fejlődő állam is lett Putyin alatt, ami az USA elmúlt 10 évéről kevésbé mondható el... "

Szerintem nézegess egy főre jutó GDP adatokat, mielőtt ilyen irreleváns mondatokat gyártasz

hu.wikipedia.org/wiki/Orsz%C3%A1gok_egy_f%C5%91re_jut%C3%B3_GDP_szerinti_list%C3%A1ja_%28nomin%C3%A1lis%29

röhögő 2014.03.01. 20:26:53

@líder máximo: Tudod hogy tiltott önkényuralmi szimbólumot használsz? Rábaszol ha valaki feljelent.

Krisz11 2014.03.01. 20:27:01

Mellesleg megnézném némelyik vadbarom atlantista ukrán fejét mondjuk 4-5 év privatizáció, a gázárak meg a rezsi piaci árszintre emelése, meg mondjuk a GDP 50%-át kitevő IMF hitelkamat törlesztés miatti leépítések és megszorítások után.
Fogalmuk nincs mi vár rájuk. Jó lenne még nekik az az olcsó orosz gáz majd ha nemtudnak mivel fűteni.

Muzsikok közt 2014.03.01. 20:27:10

Az megvan, hogy az ukrán zsidók már el is kezdtek ajvékolni hogy védjék meg őket az antiszemitizmustól, miközben az új ukrán elnök természetesen zsidó?

OkoskaTo:rp 2014.03.01. 20:27:20

@maxval a gondolkodó birca: Ugye neked 1956 is egy csőcselék randalírozása volt a törvényes hatalommal szemben?
Téged sem az agyadért fizetnek a Pártközpontban.

AmBesten 2014.03.01. 20:27:20

@maxval a gondolkodó birca: Hmm. Az írod, hogy az orosz kisebbség elfogadta, hogy az ukrán állam része. Akkor miért nem tiltakoznak, hogy egy idegen állam (Oroszország) fegyverrel be akar avatkozni az ukrán állam ügyeibe? Nem azt kellene mondaniuk, hogy a választásokon majd helyreállítják a törvényes rendet, és bízzák a döntést az Ukrajnában élő népre?

01234567 2014.03.01. 20:27:34

@Muzsikok közt: Kb. egálban vannak, a röhej Afganisztánban mindkettő járt pl. :)
És igen, az a gáz hogy ez ITT van. Egy kínai-USA konfliktust Tajvanért lazábban vehetnénk...

Muzsikok közt 2014.03.01. 20:27:42

@MikeBoy: Én fejlődésről beszéltem, nem egy főre eső GDP-ről.

2014.03.01. 20:27:43

@maxval a gondolkodó birca: Ruszki csicska, orbán-tálib hazaáruló vagy. Nincs több időm rád.

maxval a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.03.01. 20:28:46

@AmBesten:

Ha megmarad a fasiszta puccsisták hatalma, kénytelenek nemzetközi oltalmat keresni.

röhögő 2014.03.01. 20:28:53

A legjobb ha kussban maradunk. Semmi közünk ehhez.
Eddig nagyon helyesen csinált mindent a kormány.

Muzsikok közt 2014.03.01. 20:29:32

@MikeBoy: A gazdasági fejlődésnek az egy főre eső GDP nem a mérőszáma.

2014.03.01. 20:29:33

@Balt:

A struccpolitika az ésszel való megnyilvánulás szerinted?

Nemzeti Dohányos 2014.03.01. 20:29:37

@Muzsikok közt: Öö..
hu.tradingeconomics.com/russia/gdp-growth-annual

A ruszkikat az olajár megszaladása húzta ki a csávából, meg is látszik, hogy amikor beszakadt a válság után, nem voltak annyira vidámak. Az utóbbi év hihetetlen fejlődése meg már-már a magyar sikersztorival vetekszik.

Blogger Géza 2014.03.01. 20:30:28

Hát, lehet, hogy Ukrajna is Jugoszlávia vagy Csehszlovákia sorsára fog jutni. Elég nagy baklövés volt, hogy az első intézkedéseik egyike a nyelvtörvény hatályon kívül helyezése volt, egy ennyire sokszínű, instabil országban. Ez az ottani magyaroknak sem tetszett, ne feledjük.

E.Csaba 2014.03.01. 20:30:28

@mrZ: "ideje felaprózni"
Aha, de Trianon az bezzeg fáj annak a szittyahun szívednek, mást meg felpróznál..

01234567 2014.03.01. 20:30:33

@maxval a gondolkodó birca: A SZU Internacionalista gondolkodás nélkül elképzelhetetlen, na jó, elismerem ehhez Marx, Engels, Lenin nem fontos, de azért...a rasszista és az antiszemita sem ugyan az DE...

röhögő 2014.03.01. 20:30:52

@Muzsikok közt: Kis zsidózás nélkül nem bírtad ki, mi? Te keretlegények fattya!

2014.03.01. 20:31:09

@Muzsikok közt:

Én meg azt írtam, hogy irreleváns (értsd: gyakorlatilag lényegtelen) amit írtál és nem azt, hogy nincs igazad!
Azt meg főleg nem írtam, hogy az egy főre jutó GDP a mérőszáma lenne.

rockseiaXLL · http://nemfasza.blog.hu/ 2014.03.01. 20:32:00

Arany wc-kefe?
Nohiszen.
Stadionja van-e?
Na ugye.
És még:
Kibírja-e, hogy csak a simicskának, meg a többi csicskának osszon, és ne legyen neki is arany wc-keféje?
Kibaszott lúzerek a magyarok, ha azt hiszik, nem nagyobb cár orbán janukovicsnál...

maxval a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.03.01. 20:32:17

@01234567:

A SZU területe kb. azonos volt az 1917 előtti Oroszország területével, pár területet leszámítva.

Balt 2014.03.01. 20:32:20

@tesz-vesz: Nagyjából egyetértek.

@tlvajferi: ??? Egyelőre épp arról szól a blog, hogy "eladtuk magunkat a zoroszoknak örökre" (ami egy irtó nagy fasság amúgy), tehát atomot csak fűtőelemként kaphatunk. :)) (Megjegyzendő: ez így volt a múltban is, még az átkosban is, mert az "oroszok" - khm., még Gromiko, Csernyenko stb. amúgy ukrán pártfunkcik idején is - maguknak hoztak atomtölteteket, mint utóbb kiderült, nyilván nem is tehették volna, hogy a MN-t felfegyverezzék ilyennel.

röhögő 2014.03.01. 20:32:22

@Blogger Géza: Igen, az egy nagy faszság volt. Egy instabil politikai helyzetben nem szabad a nemzetiségeket heccelni. Ezt anno Kossuthék is elbaszták.

Muzsikok közt 2014.03.01. 20:33:15

@Blogger Géza: 'Elég nagy baklövés volt, hogy az első intézkedéseik egyike a nyelvtörvény hatályon kívül helyezése volt'

Úgy tudom nem írta alá az elnök.

01234567 2014.03.01. 20:34:07

@MikeBoy: Szerintem te meg utazz el Oroszországba, főleg moszkvai régió, Ural, távol-keleti területek...meglepődsz, főleg ha jártál volna ott 15 évvel ezelőtt.

Yogi 2014.03.01. 20:34:09

Hányigert kapok azon okosoktól,akik párhuzamot vonnak az ukrán események és a magyar belügyi esetek között. Valamint azoktól akik, úgy kommentelnek ukrajnáról, hogy csak azt tudják, hogy keleti szomszédunk és volt ott egy csernobil.... A probléma sokkal összetettebb, mint hogy hulye gyerekek posztoljanak vagy kommeteljenek a súlyos helyzetről.

Nemzeti Dohányos 2014.03.01. 20:35:03

@Blogger Géza: Az ideiglenes elnök nem írta alá, nem hatályos.

AmBesten 2014.03.01. 20:35:22

@Muzsikok közt: Különbség az ára. Különbség a garancia. Különbség a jótállás. Az atomerőmű hatalmi eszköz, a notebook-od viszont soha.

Krisz11 2014.03.01. 20:35:22

@MikeBoy:
"Erdéllyel mi a helyzet?"
Az atlantista antant hatalom romániának adta teljes egészében, nem tudtad?
De hogy ne kerüljem meg a kérdést, Krímhez az atlantista hatalomnak végképp semmi köze szerintem.

2014.03.01. 20:35:34

@01234567:

Nagyjából lövésem sincs ennyiből, mire célzol!

Arslab01 2014.03.01. 20:35:51

A végén kell jól időzíteni, nem az elején. Ez volt a magyar külpolitika hibája 1918-19-ben, 44-45-ben is.
Románia 1913-18 között cirka ötször váltott szövetségest, és ez azóta is így van, és ünneplik, hogy milyen jó a román külpolitika...
Az NDK szuverenitását és területi egységét nem garantálta véletlenül nemzetközi egyezmény?
Ukrajna a rendszerváltás óta legitim szavazás ellenére nem hozta létre az autonóm Kárpátalját és a magyar autonómiát. Ukrajna hasadó állam erről már 20 éve regélt Huntington.

Balt 2014.03.01. 20:36:04

@Krisz11: Sajnos ez valószínű forgatókönyv: akár az IMF, akár az oroszok, Ukrajnának reszeltek (legalább egy időre)...

01234567 2014.03.01. 20:36:37

@maxval a gondolkodó birca: Ennyit sem nézel ki belőlem hogy ezzel tisztában vagyok? :)

Kim lr Szen 2014.03.01. 20:36:48

Majd én rendet rakok ott. Szöveccséget k5ök Viktorral és kiterjesztem Észak-Korea 6almát a Dunáig.

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2014.03.01. 20:37:07

@Sir Galahad:

"eltörölték a kisebbségek, köztük a kárpátaljai magyarok szabad nyelvhasználatát biztosító törvényt."

- Az, hogy volt egy ilyen törvény, nem jelenti azt, hogy a benne foglalt jogok működtek is.

Fliege 2014.03.01. 20:37:13

Nem értem a kettős mércét. Nem szeretem az oroszokat, de ebben a beteg liberàlis vilàgban megpróbàlnak ragaszkodni az elvekhez. Azokhoz, amikhez nekünk is ragaszkodni kellene, példàúl az orosz fontosabb mint az idegen, egyszóval nem szeretik a multikulturalizmust. Putyin újra tartàst adott nekik, mint nemzetnek. Megvédik a sajàt népüket még egy màsik ország területén is. Nekünk is ezt kellett volna tenni 89-Ben Erdélyben vagy a délszláv háború idején a Vajdaságban. Tehát Obama és az USA ugatása a kettős mérce, őket sem hívta senki Afganisztánba vagy Irakba. Ugyanilyen agresszor, mint most az oroszok. Viszont az orosz ukrán viszony sem hasonlítható az afgán hoz. Annak idején Sztálin alatt pár miilió ukrán éhen halt, tehát érthető az oroszok iránti ellenszenvük. Egy lényeg a nigger elnök ne ugasson, mert nincs jogalapja, ha maga is ugyanezt csinàlja, az ukránoknál meg az egyik gazember helyett a másik gazember akar hatalomra jutni. Miért nem azzal foglalkoztok, hogy az istenített ellenállók a hatalomra jutás ül után elsőként betiltották többek közt a magyar nyelvhasználat öt. A sok beltenyésztett belvárosi liberális gyerek miért nem ez ellen tüntet az orosz nagykövetség előtt

tlvajferi 2014.03.01. 20:37:45

@Viktor Mutyin:nézd reálisan, semmi kedvem azt látni,hogy magyar katonákat ismét a keleti gonosz ellen vetik be eu-s barátaink, mint régen a horthy idején
semmi közünk a szlávok vitájához, akkor sem volt
csak beugratták a horthyt, illetve ázsakon, nyugaton, délen a német barátok, keletn a román barátok közrefogták és egy kis bombázási trükkel meggyőzték, hoyg a szovjetunió ellen kell vonulni

nekünk viszon semmi keresnivalónk nem volt ott
most sincs
martonyi igenis mondjon le, mert semmi keresnivalója nem volt az ukrán terroristák által választott kormánynál kijevben (iegn terroristák, "unalmukban" molotov koktéljaikkal megdobálnak egy -egy kisebbségi kegyhelyet is)

azt meg végleg felejtsd el, hoyg sírjak a luvnya szöszi gázhercegnő miatt, aki ezeleőtt harmincvalahány évvel karrierjéta komszomolnál és kgb-nél kezdte és az orosz gáz lenyúlásából lett milliárdos a heverjaival együtt
őt vissza kell vinni a börtönbe, hogy leülje hátralevő büntijét...nem kiengedni és "gyorsított" eu-s eljárásban elismerni!

bezzeg mi várhattunk éveket az eu-s pénzekre, vagy vizsgálatokra
ez az ukrán terrorkormányt meg egy óra alatt elismerik
pfujj, agymosottak

2014.03.01. 20:37:48

@Krisz11:

Az lehet, szerintem az oroszoknak is maximum annyi köze van Krímhez, mint nekünk Erdélyhez nem?

Balt 2014.03.01. 20:38:16

@Viktor Mutyin: Ezt rendesen benézted: Birca azon ritka beismert Gyurcsány-fanok között van, akivel amúgy értelmesen el lehet beszélgetni.

Yogi 2014.03.01. 20:38:47

Azt még hozzá kell tennem, hogy volt egy paktum 1989-ben is, ahol a NATO és az EU jogelődje garantálta - az akkor még SZU-nak- hogy a balti államok nem lesznek sem EU, sem NATO tagállamok... Akkor ki és kit vert át és milyen szerződést szegett meg??

Nyekenyóka · http://www.hir24.hu/elet-stilus/2014/02/19/itt-a-bizonyitek-a-netes-trollok-pszichopatak/ 2014.03.01. 20:38:48

1956. Ha az USA most sem megy segíteni nekik, úgy ahogy nálunk sem tette, akkor végleg leírtam őket.
Mennek Vietnamba, meg a Közel-Keletre, de Európában a II. Vh. óta érdemi beavatkozást nem tett.

Kim lr Szen 2014.03.01. 20:39:22

@AmBesten: Jaj, haggyál már ezze a paksozással! Majd küldök koreai atomot, amint Viktor kirájjá koronázattya magát.

01234567 2014.03.01. 20:39:33

@MikeBoy: Döbbenetes a változás, mind infrastruktúra, ingatlanfejlesztés, beruházások, mind az átlagember életszínvonala tekintetében, na jó, ez utóbbi talán az Uralban nem annyira.

2014.03.01. 20:39:47

@Balt:

"..Birca azon ritka beismert Gyurcsány-fanok között van"

:))))))))))))))

egysmás 2014.03.01. 20:40:40

@MikeBoy: jah, hiszen már deportálták, kinyírták a tatárokat...

2014.03.01. 20:42:46

@01234567:

Ezért nézzük az egy főre jutó GDP-t, mert általában a demokráciában az életszínvonal a fontos.
Nyilván van most pénze az oroszoknak, de az "államnak" és nem a polgároknak, mint ezt az adatok mutatják.
És az államnak azért van sok pénze, mert a polgároknak nincs...

chepunk 2014.03.01. 20:42:56

@maxval a gondolkodó birca:

10 pontos Muhahaaha! A Szovjetúnió mikor?

Balt 2014.03.01. 20:43:15

@röhögő: Kivételesen egyetértek.

@MikeBoy: Milyen struccpolitika? Az előbb valaki Martonyi fejét követelte, mert el merészelt menni Kijevbe. :) (Nem mellesleg: felszólalni a nyelvtörvény elhamarkodott visszavonása ellen.)

@Yogi: "csak azt tudják, hogy keleti szomszédunk és volt ott egy csernobil..."

Azé' ne túlozzunk: nem biztos, hogy tudják. :)

Nyekenyóka · http://www.hir24.hu/elet-stilus/2014/02/19/itt-a-bizonyitek-a-netes-trollok-pszichopatak/ 2014.03.01. 20:43:17

@maxval a gondolkodó birca: @Balt:

És az nem lenne cél, hogy Kárpátalját valahogy visszaszerezzük? Vagy ez teljesen hülyeség lenne? Miért?

chepunk 2014.03.01. 20:44:00

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn:

Senki sem pénzelte a kijevi tüntetőket! Ez egy ruszki szokásosan hazug propaganda által terjesztett marhaság!

Yogi 2014.03.01. 20:44:57

És az már volt, hogy három évvel ezelőtt, fuujj oroszok, harom hónappal ezelőtt meg éljen ROSATOM, ma meg fuujj orosz beavatkozás? Óceánia mindig is Eurázsia ellen viselt háborút... Birkák

Muzsikok közt 2014.03.01. 20:45:26

@AmBesten: Az atomerőmü hogyan lesz hatalmi eszköz? A franciák is karban tartottak eddig is pakson(holott orosz az alaptechnika), be is szart amit alkottak.

chepunk 2014.03.01. 20:45:52

@MikeBoy:

Nem! Sokkal kevesebb! Igazándiból a tatároknak van köze hozzá. Valószínűleg bele is keverdnének velük még egy csecsen háborúhoz hasonló helyzetbe.

timargabor · http://kard.blog.hu 2014.03.01. 20:46:08

Bár kétségkívül érdeklődéssel olvasom, hogy ki mit tart Ukrajnáról vagy az ukrán belső konfliktusban érdekelt felekről, Krímről, Erdélyről, de a poszt felvetése nem igazán ez.

Egy nemzetközi, Nyugat vs. Oroszország konfliktus körvonalazódik amiatt, hogy egy nyugati hatalmakkal kötött valamikori megállapodást az oroszok nagy ívben letojnak, ami eddig nem igazán volt szokásuk.

Nem, nem fog a Nyugat fegyvert ragadni, a történelemben nagyon ritkán tette meg (elsőre 1939 Lengyelország és 1991 Kuvait ugrik be). Lesz itt haragszomrád, meg hidegháború, még a gazdasági bojkott is belefér (vége a télnek, az orosz gázfegyver hónapokig kilőve). Na, hogy *ebben* hol állunk, azt fogják nekünk szegezni. Udvariasan, mosolyogva persze, de tétre megy. És ez már Paksot is érintheti.

2014.03.01. 20:46:16

@Balt:

Én erre gondoltam.

"És blog - de talán még komment - szinten sem kell(ene) kényszert éreznünk az ukrán belpolitika véleményezésében. "

De igen is kell!
És, ha az oroszok beindulnak,kíváncsi leszek, mit teszünk, de jelenleg nagy szarban vagyunk.
Pontosan azért, mert a túl nagy orosz függőségnek túl nagy a kockázata.

Ad Dio 2014.03.01. 20:46:22

Isten bocsássa meg, de nem szeretem az oroszokat. Amióta az eszemet tudom, nem szeretem őket.

De jelenleg nem ők a hunyók.

Nem Oroszország "teszteli" a nyugatot, hanem a nyugat kezdte el rángatni a medve bajszát. Csakhogy az EU és Oroszország nem egy ligában játszik. Nagyon nem.

A térségünk katonai szuperhatalma kérdés nélkül Oroszország. És ha tetszik ha nem, Ukrajna az ő érdekeltségébe tartozik. Ebbe belerondítani minimum felelőtlen ostobaság. Ukrajnában hatalomra kerül (EU-s segédlettel) egy oroszellenes nacionalista blokk (nyelvtörvény!) mégpedig úgy, hogy kelet-ukrajna többségében oroszok által lakott. A Krím-fsz katonailag és gazdaságilag egyaránt kulcsfontosságú. Mégis mit vártak? Hogy Oroszország majd szépen csendben feláll az asztal mellől és elnézést kér a létezéséért?!

Az EU olyan játszmába ment bele, ami messze meghaladja az erejét. Az eredménye minden bizonnyal egy szétesett Ukrajna lesz, rosszabb esetben polgárháború. Arra nem is merek gondolni, hogy mi van ha más is beszáll katonailag.

Mindez azért a k**va gázcsőért...

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2014.03.01. 20:46:35

@Blogger Géza:

Az, hogy Jugoszlávia vagy Csehszlovákia sorsára jut, nagyon nem mindegy!

A magyarok nem osztanak-nem szoroznak. a lakosságnak még fél százalékát sem teszik ki.

Nemzeti Dohányos 2014.03.01. 20:47:07

@MikeBoy: Eee.. az egy főre jutó gdp nem azt méri, hogy mennyi pénze van egy-egy polgárnak, vagy bármiféle állam-állampolgár felosztást, egyszerűen a gdp elosztva a lakosságszámmal. Ebből bármi ilyesmit kiolvasni csúsztatás.

2014.03.01. 20:47:24

@timargabor:

" Na, hogy *ebben* hol állunk, azt fogják nekünk szegezni...."

Igen, ez a nagy kérdés!

Grabb 2014.03.01. 20:48:13

@maxval a gondolkodó birca:

„Oroszország nem kommunista.”

De az. Hogy papíron nem, az semmit nem jelent. A állami hatalom egy ex-KGB-s gengszterbanda kezében van, és az élet minden szintjén a volt kommunisták, komszomolisták és titkosszolgálati emberek gyakorolnak hatalmat – hogy most egy részük keresztény jelmezt visel, az megtévesztés és számítás. A mai putyini Oroszország minden ízében a bolsevik ideológiát hordozza. Még az Egyházba a rendszerváltás után beáramlott tömegek jelentős része is kommunista gyökerekkel bír, és hozta magával a bolsevik mentalitást és szocializációt, annak összes gyomorforgató és aljas megnyilvánulását produkálva. Nem véletlen, hogy mérhetetlen károkat okoznak, egyházközségeket vernek szét, papokat tesznek tönkre és félemlítenek meg – és nem véletlen, hogy az egyházi vezetés jelentős része is ma olyan, amilyen: ezeknek a tömegeknek az ízlését, mentalitását szolgálják ki, az ez ellen fölszólalókat pedig elhallgattatják. Orthodoxként olvass mérvadó egyházi sajtót, hiteles papokat és hívőket (magyar nyelven pl. az ortodoxszemle.wordpress.com oldalnak a mai orosz egyházi állapotokat taglaló cikkei), és meglátod, hogy a „nem kommunista” és a „keresztény” jelzők a mai Oroszországra nézve egyszerűen illúziókból táplálkoznak. Semmit nem jelent, hogy a magát kommunista pártnak nevező formáció ellenzékben van. Ez bizony egy minden ízében kommunista, bolsevik állam, a bolsevik hatalmi logikában élve, gondolkodva és cselekedve. Sajnos.

Muzsikok közt 2014.03.01. 20:49:15

@Ad Dio: 'Nem Oroszország "teszteli" a nyugatot, hanem a nyugat kezdte el rángatni a medve bajszát. Csakhogy az EU és Oroszország nem egy ligában játszik. Nagyon nem.'

Katonailag olyan nincs hogy EU, olyan van hogy NATO. De biztos vk. benne hogy lesz megoldág (nyugat becsicskul). Nem kell a balhé.

Ad Dio 2014.03.01. 20:49:38

@timargabor:

"Egy nemzetközi, Nyugat vs. Oroszország konfliktus körvonalazódik amiatt, hogy egy nyugati hatalmakkal kötött valamikori megállapodást az oroszok nagy ívben letojnak, ami eddig nem igazán volt szokásuk.

Az a megállapodás kétoldalú volt. A másik oldala az volt, hogy a Nyugat elismerte, hogy Ukrajna Oroszország befolyási övezete marad. Az EU-s csatlakozási tárgyalások erőltetése rúgta fel ezt.

Nyekenyóka · http://www.hir24.hu/elet-stilus/2014/02/19/itt-a-bizonyitek-a-netes-trollok-pszichopatak/ 2014.03.01. 20:51:13

@timargabor:

Ezt rühelltem mindig is bennük, mennek "békét fenntartani" keletre, meg Észak-Afrikába, Irakba, Afganisztánba, de Európát mindig leszarják, mintha nem is létezne nekik. 1945 óta bezzeg le se szarták ezt a Kontinenst. HOL VOLTAK 1956-ban? A Times-ban az év embere(i) az 56-os tüntetők voltak, de közben semmit sem segítettek nekünk, most meg Ukrajnának sem segítenek, csak pofáznak. Ennyit az USA-ról...

2014.03.01. 20:51:21

@Nemzeti Dohányos:

Nem is olvastam ki belőle.
De két országot egy főre jutó GDP alapján érdemesebb összehasonlítani, mint néhány utóbbi év gazdasági növekedése alapján.
Én csak ennyit tettem meg reflektálva egy beírásra.

Ezenkívül az egy főre jutó GDP és az életszínvonal (értsd: mennyi pénze van egy-egy polgárnak)igen erős sztochasztikus függésben vannak egymással.
Ami azt jelenti, hogy ez:

"Ebből bármi ilyesmit kiolvasni csúsztatás. "

konkrétan nem igaz!

Muzsikok közt 2014.03.01. 20:51:51

@Grabb: 'A mai putyini Oroszország minden ízében a bolsevik ideológiát hordozza.'

Ezzel szemben tisztább a kapitalizmusuk mint nyugaton.

Nyekenyóka · http://www.hir24.hu/elet-stilus/2014/02/19/itt-a-bizonyitek-a-netes-trollok-pszichopatak/ 2014.03.01. 20:52:31

@Ad Dio:

És mit akar az UKRÁN nép?! Nem, nem az érdekel, hogy az egyik mit akar, a másik meg mást. Hanem összességében mit akarnak az ukránok? Kelet, vagy Nyugat? Melyik?

Blogger Géza 2014.03.01. 20:53:04

@Nemzeti Dohányos: @Muzsikok közt: Még ha ez így van is, akkor sem lett volna szabad idáig eljutnia a dolognak. Az orosz nyelvű kisebbség (amely jóval nagyobb számú a magukat orosznak vallóknál) ezt nyilván provokációnak fogja fel. Ha nem lenne tömegtámogatás az új rezsim ellenzői mögött, Janukovics meg Putyin önmagában nem sokra menne. Így viszont szerintem de facto (és talán később de jure) ketté fog szakadni az ország. A Szerbia-Koszovó, ill. Grúzia-Észak-Oszétia mintára.

2014.03.01. 20:53:12

@Ad Dio:

"hogy Ukrajna Oroszország befolyási övezete marad"

ez meg mit jelent és hol van erre egy forrás?

Balt 2014.03.01. 20:53:41

@Nyekenyóka: Nem biztos, hogy üdvözlendő lenne egy 3. világháború közvetlenül a határok mellett, pláne magyar kisebbséggel megáldott országban.

Kárpátaljánál is legfeljebb valami VALÓDI területi autonómia lehet a reális célunk, a helyben élő többi nemzetiséggel (szlovákokkal, lengyelekkel, ruszinokkal) karöltve!, de úgy sejtem, sajnos magyar többség már települési szinten is alig akad.

Muzsikok közt 2014.03.01. 20:54:26

@Blogger Géza: Az orosz ukrán utálat évszázados, szóval nem lepődtem meg annyira. Remélhetőleg megegyeznek valahogy.

Ad Dio 2014.03.01. 20:54:34

@Muzsikok közt:

Katonailag olyan nincs hogy EU, olyan van hogy "NATO."

Helyesebben idáig mg nem volt... ugyanis az "EU (=hangadó államai)" még sosem került szembe egyetlen nagyhatalommal sem. Most viszont épp ennek voltunk szemtanúi. És amikor ilyen játszmába belemegy valaki, nem hiszem hogy érdemes a NATO-ra apellálni. Az USA messze van, a térség államai ezer szállal kötődnek Oroszországhoz. Az EU ebben a kérdésben impotens. Épp ezért iszonyat felelőtlen dolog volt ilyen módon belerondítani a medve territóriumába.

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2014.03.01. 20:55:02

Szerintem Putyinnak hosszú távon nehéz a Monomáh sapkája.

Ebben a posztban benne van a mondás jelentése.

Ad Dio 2014.03.01. 20:55:06

@MikeBoy:

Melyik bolygón élsz?

butus, a Magyar Köztársaság állampolgára 2014.03.01. 20:55:21

@Blogger Géza: Nem nézed és olvasod a híreket? A nyelvtörvény hatályon kívül helyezését TÖRÖLTÉK!

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2014.03.01. 20:55:39

Szerintem Putyinnak hosszú távon nehéz a Monomáh sapkája.

Ebben a posztban benne van a mondás jelentése.

bunkobrendelmatyi.blog.hu/2014/02/24/koronak

maxval a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.03.01. 20:55:49

@chepunk:

Nézz meg egy térképet.

A SZU területe magában foglalta az összes orosz területet + Kárpátalja, Kelet-Poroszország, Észak-Bukovina. S nem foglalta magában az orosz területkből Lengyelországot és Finnországot.

Plusz még egyes apróbb területek.

Nyekenyóka · http://www.hir24.hu/elet-stilus/2014/02/19/itt-a-bizonyitek-a-netes-trollok-pszichopatak/ 2014.03.01. 20:56:27

@Balt:

Nem hinném, hogy 3. világháború lenne ebből. Irak, Afganisztán megtámadásából sem lett semmi.

maxval a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.03.01. 20:56:35

@Nyekenyóka:

Kárpátalján a lakosság 12 %-a magyar. Abszurd a visszaszerzéséről elmélkedni.

Balt 2014.03.01. 20:56:46

@Nyekenyóka: Dehogynem: Gyurcsányt rossz politikusnak tartja (már legalábbis cselekvés szintjén), de az elveivel eléggé egyetért. Ezt leírta párszor, de majd mindjárt megerősíti. :) (Magunk közt szólva: ez a kiállás elismerést érdemel, még akkor is, ha nyilván nem vagyunk vele egy állásponton.) :)

Ad Dio 2014.03.01. 20:57:49

@Nyekenyóka:

"Hanem összességében mit akarnak az ukránok?"

Szerinted mit? Melyik? Hol?

Blogger Géza 2014.03.01. 20:57:54

@timargabor: Orosz haderő és flotta állomásozik Ukrajnában. Ezt nehéz máshogy értelmezni, még ha az egyezményben nincs is ilyen szó szerint leírva.

Az EU már az eddigi keleti integrációt is nehezen emészti meg (lásd a britek besokallását a k-európai bevándorlókkal), totál felesleges volt Ukrajnát ilyesmivel hülyíteni, és az oroszokat provokálni.

maxval a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.03.01. 20:58:14

@Balt:

Voltam csak. Gyurcsánytól elpártoltam már 3 éve.

timargabor · http://kard.blog.hu 2014.03.01. 20:58:28

@maxval a gondolkodó birca: ezt azért egy lengyelnek vagy finnek ne mondd

timargabor · http://kard.blog.hu 2014.03.01. 20:59:34

@Blogger Géza: a támaszpontok használatát orosz-ukrán kétoldalú egyezmény teszi lehetővé. Legutóbbi verziója 2010-es.

mrZ (törölt) 2014.03.01. 20:59:36

@E.Csaba:
Miért fájna? Nekem semmi bajom a szlovákkal-románnal-ruszinnal-szerbbel-horváttal. Olyanok mint mi, ők is ugyanolyan felaprózott államokban élnek mint mi, nekik sem jobb. Nehogymár ukrajna megússza. De közben azért szurkolok a skót(welszi) függetlenségnek is. Sőt kalifornia négybe vágásának is, meg az kurd, a katalán meg kutyafüle népek önállóságának is. Sőt szurkolok hogy példul felsőszölnök ha akar tartozzon szlovéniához, és a VII. ker meg izraelhez.

Balt 2014.03.01. 20:59:51

@timargabor: Ne lihegjük túl: hogy áll vajon az Északi Áramlat? Aztán a német(-orosz) cég élére készülő EU energiapolitikáért felelő (nép)biztos? :))

Ad Dio 2014.03.01. 21:00:12

@Nyekenyóka:

Még pont az hiányzik hogy még egy front nyíljon, és esetleg a harag a kárpátaljaiakra is irányuljon...

Balt 2014.03.01. 21:00:48

@MikeBoy: Pont ezért nem kell beleugatnunk. Szorítkozzunk a HTM-ok érdekeire!

01234567 2014.03.01. 21:00:58

@Nyekenyóka: Hehe ott 1938-ban Hitler volt, 39-ben meg Sztálin, ennyit erről...

maxval a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.03.01. 21:01:06

@chepunk:

Igen, több tízezer ember felmondott a munkahelyén és 3 hónapig a megtakarított pénzéből élt, sőt abból vásárolt fegyvereket is.

Ez még egy gazdag nyugat-európai országban is hihetetlen, egy Mo-nál kb. 5-ször szegényebb országban meg egyenesen nevetséges.

Oroszellenes ukrán oligarchák pénzelték az egészet , együttműködve nyugati alapítványokkal.

Grabb 2014.03.01. 21:01:10

@Muzsikok közt: „Ezzel szemben tisztább a kapitalizmusuk mint nyugaton.”

Mit értesz „tisztább kapitalizmus” alatt? Oroszország a lehető legkorruptabb országok egyike.

Nyekenyóka · http://www.hir24.hu/elet-stilus/2014/02/19/itt-a-bizonyitek-a-netes-trollok-pszichopatak/ 2014.03.01. 21:01:20

@Ad Dio:

Én nem tudom, azért kérdeztem tőled, hátha te igen :) Vagy ők se tudják miért hartcolnak? :)

Nem hiszem hogy pont 50%-uk akarná azt, amit a másik fele ellenez.

tlvajferi 2014.03.01. 21:02:24

vigyázó szemetek szíriára vessétek
amíg a szlávok egymássalvannak elfoglalva, készülőben eg yamcsitípusú "iszlamista" államkikiáltása
vigyor

Muzsikok közt 2014.03.01. 21:03:23

@Grabb: A korrupció a kapitalizmus része is.

Azt értem tiszta kapitalizmus alatt, hogy korlátlan a kapitalizmus, mint a 19. századi európában, vagy a mai kínában. Ez pedig kizárja a bolsevik ideológiát, piaci extrémizmus van Oroszországban.

maxval a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.03.01. 21:03:44

@Grabb:

A SZU-ban három nemzedéken keresztül akommunizmus államvallás volt. Ez nem tud elmúlni. Az emberek kb. 20-25 %-a most is kommunista, a kommunista párt a legnagyobb ellenzéki párt. De éppen Putyinék nem kommunisták.

dr kíváncsivagyok 2014.03.01. 21:03:57

"
A külügy aggódik az orosz mozgások miatt
A krími helyzet súlyosan veszélyezteti Ukrajna területi egysége mellett a térség békéjét is."

Lehet szervezni a békemenetet !

Az EU agressziónak tekinti az Oroszok bevonulását !

Namármost Orvbán mit lép ????
Agresszornak tekinti frissen valasztott orok barátját , Putyin komisszárt ?

Hahóóóó , itt most nem babra megy !!!!!

playfellow 2014.03.01. 21:04:37

Kíváncsi vagyok, hogy Putyin ebből, hogy fog kijönni.
Ugye a rendőrségnél van egy olyan szabály, hogy ne kezd el egy olyan intézkedést, amit nem tudsz végigvinni.

maxval a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.03.01. 21:05:13

@timargabor:

Miért ne? Ez történelmi tény, amit minden művelt finn/lengyel tud.

Balt 2014.03.01. 21:05:21

@Ad Dio: Egyetértek.

@Muzsikok közt: "De biztos vk. benne hogy lesz megoldág (nyugat becsicskul)."

:) Pedig már összehívták a jövő hétre (meg az EP választások utánra...) a EP illetékes testületét. Lol. (Az ENSZ már ma ülésezik, pedig az is egy gittegylet...)

2014.03.01. 21:05:45

@timargabor: Érdekes avatarod van. Hol találtad azt a muszlim zászlót?
:)

Blogger Géza 2014.03.01. 21:06:56

@timargabor: És szerinted ez nem jelzi, hogy kinek a befolyási övezetébe tartozik??? :D El tudod képzelni, hogy az oroszok hasonlót kössenek Kanadával? Na ugye.

Muzsikok közt 2014.03.01. 21:07:09

@Balt: Igen ezt is vártam, az ENSZ majd ülésezik jó sokat meg kell dolgozni a fizuért. Talán majd közleményeket is adnak ki prémiumért.

Persze én nem akarok világháborút, se EUs Ukrajnát, szóval jó ez így.

líder máximo 2014.03.01. 21:07:49

@maxval a gondolkodó birca: "Oroszország nem kommunista."

Picinyem, Oroszországot egy hű KGB-s vezeti! Örülök, hogy Magyarország kormánya végre felismerte, hogy a KGB-s kommunista Oroszország az igazi partner, szövetségbe forrt szabad köztársaságok!

01234567 2014.03.01. 21:07:53

@MikeBoy: Oroszországban minden van, csak demokrácia nincs. Cipruson, Észak-Afrikában, sőt Ausztriában, Görögországban tele vannak szezonban a nyaraló(telelő) helyek orosszal, szinte már szakosodnak rájuk, de itt Pesten is rengeteg az orosz turista. Sármellékre már repülő hordja őket charterben. az utóbbi 10 évben az átlagemberek életszínvonala, főleg a városokban nagyon megugrott, pont azon rétegeké, akik nálunk folyamatosan csúsznak lefelé.

porthosz 2014.03.01. 21:08:53

@maxval a gondolkodó birca:

"Igen, több tízezer ember felmondott a munkahelyén és 3 hónapig a megtakarított pénzéből élt, sőt abból vásárolt fegyvereket is. "

Ehhez képest orosz mesterlövészek lötték torkon a szeretetszolgálat munkatársait miközben ellátták a sérülteket... Nem ég a pofádról a bőr hogy véded a védhetetlent?

Janukovics pl. mit keres oroszországban? Most ő egy ukrán politikus aki ukrajna érdekeit védi, vagy egy orosz? Nekem nagyon is úgy tünik hogy ő egy orosz aki oroszország érdekeit védte ukrajna ellenében...

Az meg már tényleg vicc a javából, hogy miközben az orosz hadsereg parádézik ukrán területen ukrán engedély nélkül, ők beszélnek provokációról

Az ilyen erkölcsi nyomorékok meg mint te még véditek őket. Kiváncsi lennék ha a román hadsereg megszállná debrecent akkor is arról pampognátok hogy hát ez mennyire jogos...

Ad Dio 2014.03.01. 21:10:26

@Nyekenyóka:

"Vagy ők se tudják miért harcolnak? :)"

Az események elindulása óta az a benyomásom, hogy itt nincsenek "ők". Helyette van egy csomó érdek, ami felet az EU és Oroszország kötélhúzása zajlott. Egy közös pontja volt a tiltakozóknak: a korrupt gengszterállammal való szembenállás. Ezt a szembenállást és feszültséget igyekezett az EU szerencsejátékos módjára meglovagolni, de itt számára hosszú távon nem terem babér, csak annyi a kérdés, hogy kicsi vagy nagy tockost kap :-(. Ukrajna etnikailag és politikailag nagyon megosztott. A majdan-i eseményeket nem AZ ukrán nép, hanem az ukrán nép bizonyos kis csoportjai mozgatták.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2014.03.01. 21:10:35

a dotoho nálam vörös posztó amúgy

dr kíváncsivagyok 2014.03.01. 21:10:38

@maxval a gondolkodó birca:
"Oroszellenes ukrán oligarchák pénzelték az egészet , együttműködve nyugati alapítványokkal. "

Nono , némi Orosz érdekeket látok a mostani események tukrében...
Hallotttál már errol : titkosszolgálati eszkozok...

timargabor · http://kard.blog.hu 2014.03.01. 21:10:44

@Viktor Mutyin: székely.

@Blogger Géza: persze, ahogy Kuba is Castro alatt végig USA befolyási övezet volt, hisz ott van Guantanamo Bay. Na ugye.

entrpnr 2014.03.01. 21:10:47

@líder máximo:
Ez nem igaz.
"haverjával, a szintén volt KGB-s, dohánymutyista Kirill pátriárkával együtt kvázi államvallássá emelték az orosz ortodoxiát, és egyfajta orosz tradicionalista nemzeti-keresztény “szabadságharcba” kezdtek a rothadó Nyugat ellen."

kapitalizmus.hvg.hu/2014/2/20/miert-szeretik-putyint-amerikai-konzervativok/

maxval a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.03.01. 21:10:53

@playfellow: @Balt:

A NATO kedden ülésezik a témáról. Ez eleve egy jelzés Putyinnak, hogy a NATO nem akar komolyan beavatkozni.

Mi történt? A kijevi puccsot a nyugat abban a reményben támogatta, hogy a puccsisták képesek lesznek megszilárdítani a hatalmukat és legitimitást nyernek. Viszont időközben kiderült: a puccsista frakiók között óriási szakadékok vannak (ott az erős szélsőjobb, a centristák és a mérsékeltek, mindenki mást akar), a tüntetők elégedtelenek az új hatalommal, s Kelet-Ukrajna meg fellázadt. Ezek után a nyugat ki fog hátrálni óvatosan a puccsisták mögül.

Blogger Géza 2014.03.01. 21:10:59

@playfellow: Csinál egy második Grúziát. Az ottani orosz nyelvű, Oroszországgal határos vidékek lényegében kiváltak Grúziából (Abházia, Dél-Oszétia), és ott orosz katonai erők "garantálják a békét". És ezt az USA és a NATO eltűrte.

Muzsikok közt 2014.03.01. 21:11:26

@01234567: Igy igaz. A moszkvai átlagkereset magasabb mint a budapesti.

dr kíváncsivagyok 2014.03.01. 21:12:27

@01234567:
"az utóbbi 10 évben az átlagemberek életszínvonala, főleg a városokban nagyon megugrott, pont azon rétegeké, akik nálunk folyamatosan csúsznak lefelé. "

Ez konkrétan hazugsag ...
Nagy ország = sok oligarcha...meg tobb rokonnal !
Ennyi...

bloggerman77 2014.03.01. 21:12:28

@Balt:

'de úgy sejtem, sajnos magyar többség már települési szinten is alig akad. '

Még az ukrán etnikai térképek is a Szatmár-Beregi határmenti területen magyar etnikai többséget mutatnak.
Azért mert ott az a határvonal, a túloldalán magyarok élnek.

maxval a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.03.01. 21:12:43

@porthosz:

Ha kimész állig felfegyverzetten puccsot csinálni, akkor ennek megvan az a veszélye, hogy esetleg visszalőnek rád, tudod...

timargabor · http://kard.blog.hu 2014.03.01. 21:12:54

Na de akkor vágjunk már bele kicsit a hazai választási lecsóba is. Szóval ha minden érdemi kormánypárti kommentelő oroszpárti, akkor mégis kire szavazzon az, aki balra mindenféle elvi és gyakorlati okból nem akar, de inkább a nyugatot pártoló Magyarországot szeretne?

Balt 2014.03.01. 21:13:24

@Nyekenyóka: Persze, de a csecsenek (muzulmánok) miatt ott az oroszok is érdekeltek voltak a bevonulásban. A határuk mentén, milliós orosz kisebbséggel nem ugyanaz a szitu. De amúgy igazad van: itt bármi lesz is, biztos, hogy a NATO (meg pláne az EU) csak szájhősködik és magára hagyja az ukránokat...

maxval a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.03.01. 21:14:04

@porthosz:

Janukovicsot elűzték a puccsisták, ezért menekült Oroszországba. Mint 1939-ben a lengyel kormány, mely Londonba menekült a német agresszió után.

Muzsikok közt 2014.03.01. 21:14:44

@timargabor: 'akkor mégis kire szavazzon az, aki balra mindenféle elvi és gyakorlati okból nem akar, de inkább a nyugatot pártoló Magyarországot szeretne?'

Ez költői kérdés?

entrpnr 2014.03.01. 21:15:03

@timargabor:
Csináljon egy pártot mondjuk? ;) He-he

maxval a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.03.01. 21:15:15

@Blogger Géza:

Egész más helyzet. Abházia és Dél-Oszétia sosem álltak eleve grúz szuverenitás alatt.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2014.03.01. 21:15:16

@tlvajferi: martonyi mondjon le, persze

nemcsak emiatt, amúgy is át kéne világítani
kkbk.blog.hu/2013/08/22/a_magasdi_fedonevu_martonyi

"egyoldalúan kiállt az ukrajnát ilegitim módon kormányzó terrorista vagy forradalmárok mellett"

timosenkó a régi rend. olyan mint itthon gyurcsány orbána. semmi különbség köztük, csak egymás ellen szítanak

Blogger Géza 2014.03.01. 21:15:23

@timargabor: Hát ez elég béna analógia volt, mert háborúban foglalta el az USA a spanyoloktól, de annyiban igaz, hogy az USA valóban nem tűrte el, hogy orosz rakétákat telepítsenek Kubába.

timargabor · http://kard.blog.hu 2014.03.01. 21:16:05

@Balt: szlovák és lengyel kárpátalján gyakorlatilag nincs. Van három román falu. Meg Beregszász járás magyar többséggel, illetve jó néhány falu az ungvári, nagyszőlősi és munkácsi járásokban, meg elszórva "beljebb" is. Ungvár és Munkács magyar jellegét 1944-ben elintéztük.

maxval a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.03.01. 21:16:11

@timargabor:

Én nem látok magyar belpolitikai vonatkozást.

2014.03.01. 21:16:25

@porthosz: "Az ilyen erkölcsi nyomorékok meg mint te még véditek őket. Kiváncsi lennék ha a román hadsereg megszállná debrecent akkor is arról pampognátok hogy hát ez mennyire jogos... "

Láttál már következetes erkölcsi nyomorékot? Ez a retardált máris indulna a Krimbe, hogy megsegítse Putyin elvtárs csapatait. Csak azt nem tudom, hogy Bájer elvtárs mikor szándékozik kiosztani a kalasnyikovokat?

Muzsikok közt 2014.03.01. 21:17:13

@timargabor: 'Ungvár és Munkács magyar jellegét 1944-ben elintéztük.'

zsidó jellegét

bloggerman77 2014.03.01. 21:17:46

@porthosz:

"Janukovics pl. mit keres oroszországban? Most ő egy ukrán politikus aki ukrajna érdekeit védi, vagy egy orosz? Nekem nagyon is úgy tünik hogy ő egy orosz aki oroszország érdekeit védte ukrajna ellenében..."

Janukovicsot egy törvényes választáson választották meg EU s EBESZ felügyelettel.

Ezután vicces őt diktátornak nevezni.

A majdanosok puccsisták. Valószínűleg a nyugatiak nem gondolták, hogy a több havi sátorozás most fegyveres harcba torkollik, ellentétben 2004-gyel.

2014.03.01. 21:18:22

@Ad Dio:

"Melyik bolygón éltek?... "

Ahol van poker és blöff is...
És most a tied el lett kapva! :)

2014.03.01. 21:18:23

Borzasztó rosszkor történik mindez, ha van ebben a tragikus szituációban valami pozitívum, akkor az, hogy végre belássák,milyen veszélyekkel jár a Kelet felé fordulás,mekkora naivitás és égbekiáltó ostobaság fejlődést,békés megoldást várni az araboktól, kínaiaktól és az oroszoktól.Féltem a kárpátaljai magyarságot, féltem a kedves barátnőmet akikért és akiért minden nap aggódom... Remélem hogy a kormány nem fogja őket cserben hagyni,most mutassák meg, hogy törődnek a határon túli magyarsággal, bizonyítsák be, hogy nem csak a szavazataik a fontosak...

Blogger Géza 2014.03.01. 21:18:27

@maxval a gondolkodó birca: A grúzok ezt szerintem egészen máshogy látják. Akik Grúziát elismerték, a teljes, Abháziát és Dél-Oszétiát is magában foglaló Grúziát ismerték el.

meszena 2014.03.01. 21:18:45

Magyarország megfelelő politikát folytat a témában. A történelmi tapasztalatok pont azt mutatják, hogy nem szerencsés szembe menni a nagy Oroszországgal. Az, hogy részei vagyunk a nyugati szövetségi rendszereknek, nem jelenti, hogy folytonosan ismételgetni kellene valami központi ukázt. Az a helyes, ha a legjobbat próbáljuk kihozni e helyzetből. És még nem dőlt el, kinek is áll a zászló.

entrpnr 2014.03.01. 21:19:20

@timargabor:

Az, hogy Orbán Viktor kelet felé kezdett tájékozódni, még nem olyan rossz ötlet. Thürmer máris Bethlen Gáborhoz hasonlította, hogy Orbán megvalósítja a bethleni egyensúlypotikikát a "zülledő Nyugat" és az autoriter Kelet között.

A nagy kérdés, hogy tényleg sikerül-e egyensúlyoznia Orbánnak és nem esik-e át túlságosan a másik oldalra, hogy valóban lesz-e Bethlen Gábor belőle, hogy képes-e arra, hogy Ő használja ki Putyint és ne fordítva.

Ez csak a jövőben fog kiderülni, hogy Orbán (Bethlen) köpönyegforgató kommunista (törökkel bélelt vazallus) vagy pedig államférfi...

líder máximo 2014.03.01. 21:20:11

@entrpnr: nacionalista-kommunista, nem ismered? Pont, mint Orbán Viktor és a Fidesz!

@maxval a gondolkodó birca: Dehogynem, pont úgy, mint az MSZP, kutyából nem lesz szalonna, de mi büszkék vagyunk rájuk! Putyinra is, és most már Orbán Viktor elvtársra is!

Nyekenyóka · http://www.hir24.hu/elet-stilus/2014/02/19/itt-a-bizonyitek-a-netes-trollok-pszichopatak/ 2014.03.01. 21:20:32

@bloggerman77:

És? Attól, hogy valakit demokratikusan megválasztanak még nem biztos, hogy a kormányzása is az lesz.

Balt 2014.03.01. 21:20:57

@maxval a gondolkodó birca: :) Ezt nevezem bircatürelemnek! :))

@Muzsikok közt: Az EU-s Ukrajna már legalábbis a kárpátaljai magyarok miatt kívánatos lenne... meglátjuk, hova forr ki a helyzet. (Magunk közt szólva: cserébe vigyék az oroszok a Krímet meg Donyecket.)

Nyekenyóka · http://www.hir24.hu/elet-stilus/2014/02/19/itt-a-bizonyitek-a-netes-trollok-pszichopatak/ 2014.03.01. 21:22:13

@entrpnr:

És ez mikor, miként derül ki? Amikor a magyarok úgy élnek majd mint az osztrákok, vagy hogy? Miben fejlik ki mindez?

líder máximo 2014.03.01. 21:22:14

@maxval a gondolkodó birca: "Én nem látok magyar belpolitikai vonatkozást."

Csak annyi vonatkozása van, hogy a rendszert ami Kijevben megbukott, pont most építi ki Orbán Viktor elvtársunk Budapesten! Van hova menni a kommunistáknak továbbra is!

Ad Dio 2014.03.01. 21:22:32

@Nyekenyóka:

Ez most teljesen irreleváns sajnos. Itt jelenleg nem a demokrácia szabályai szerint zajlik az élet. Ráadásul sajnos Ukrajna egy nagyhatalom érdekkörébe tartozik. Nem kell neki örülni, de ez van. A helyzetet súlyosbítja csak az a jelentékeny orosz népcsoport aki Ukrajnában él.

01234567 2014.03.01. 21:22:41

@dr kíváncsivagyok: Putyin pont az oligarchákat tette helyre (Oroszországban elég ortodox módon, rájuk küldte a KGB-t) . Pont azt oldta meg, amit itt is létfontosságú, a kioffshoreolt pénzeket részben haza hozta, az oligarcha életéért cserébe, a belföldi tolvajoknak pedig megmondta, lopni lehet, de nem minden a csajod szilikonozására, 11.,12.,13 Porschedra, hanem egy részét vissza a gazdaságba. És láss csodát 10 év alatt rendbe tette az országot.

Blogger Géza 2014.03.01. 21:22:41

@timargabor: Döntsd el, hogy Ukrajnával akarsz foglalkozni, vagy a belpolitikával, a kettő együtt nem megy. Magyarország annyira jelentéktelen szereplő ebben, hogy tök mindegy, mit csinálunk, úgysem attól függ, mi lesz Ukrajnában.

Ez amúgy kb ugyanolyan kérdés, mint Paks, amiből a pártpolitikát jó lenne kihagyni.

Muzsikok közt 2014.03.01. 21:23:34

@Balt: A kárpátaljai magyarok többsége EU állampolgár vagy az lehet. Ennél többet nem is remélhetnek.

maxval a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.03.01. 21:24:05

@Blogger Géza:

Ennek oka azonban eleve egy későbbi precedens.

bloggerman77 2014.03.01. 21:24:25

@Nyekenyóka:

Az egész az EU-s szerződés miatt tört ki. Állítólag. Ezek a szerencsétlen ukránok azt hiszik, hogy egyből belépnek az EU-ba és kolbászból lesz a kerítés, holott már a "forradalom" győzelme után az IMF bejelentette, hogy Ukrajnának fel kell vennie az IMF hitelt. Ezt nem akarta Janukovics...

Olyan elégedetlenség lesz ott, hogy ihaj, ha megkezdik az IMF követeléseinek megfelelő brutális megszorításokat.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2014.03.01. 21:24:48

@maxval a gondolkodó birca: puccsisták, cseszd meg, tudod mi az? smikor a többség nem támogatja a hatalomátvételt, márpedig a többség támogatja janukovics megbuktatását, vagy te olyan ostoba v agy h szerinted janukovics tök oké?

miért nem polgárháború? he?
de még a forradalom is létezőbb

Balt 2014.03.01. 21:24:49

@Ad Dio: "EU szerencsejátékos módjára meglovagolni, de itt számára hosszú távon nem terem babér, csak annyi a kérdés, hogy kicsi vagy nagy tockost kap :-("

Sajnos az a helyzet, hogy megint nem az EU, hanem az ukránok kapják a tockost... ahogy az lenni szokott a periférián. Megint a "más farkával..." tipikus esete.

maxval a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.03.01. 21:24:58

@líder máximo:

Nem, nem így van. Az embernek változhat a politikai álláspontja.

porthosz 2014.03.01. 21:25:22

@bloggerman77: "Janukovicsot egy törvényes választáson választották meg EU s EBESZ felügyelettel.

Ezután vicces őt diktátornak nevezni.
"

Senki nem nevezte diktátornak (rajtad kivül). Szóval a kérdés továbbra is adott:
Mit keres oroszországban ha ő egy ukrán politikus?

Tudod, ha téged megvádolnak hogy orosz báb vagy, majd megdöntik a kormányod és te az oroszokhoz futsz egyből akkor az némileg azt valószinüsiti hogy tényleg orosz báb vagy...

entrpnr 2014.03.01. 21:25:29

@Nyekenyóka:
Nem feltétlen az életszínvonal az egyetlen szempont, bár tényleg fontos dolog.

maxval a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.03.01. 21:25:38

@líder máximo:

Szinte semmi hasonlóság Ukrajna és Mo. között.

timargabor · http://kard.blog.hu 2014.03.01. 21:26:08

@Blogger Géza: miért ne menne, látod, Neked is megy az :)

Paks és pártpolitika: hát, ha nem pártpolitikai alapon döntöttek volna Paksról, akkor ki lehetne hagyni belőle. Lásd:
indavideo.hu/video/Ennyit_tudnak_a_kepviselok_Paksrol

maxval a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.03.01. 21:26:51

@tesz-vesz:

A puccs kapcsán polgárháború lett. A lakosság jelentős része nem ismeri el az új hatalmat.

Nyekenyóka · http://www.hir24.hu/elet-stilus/2014/02/19/itt-a-bizonyitek-a-netes-trollok-pszichopatak/ 2014.03.01. 21:26:56

@entrpnr:

Azt majd mindenki elkönyveli saját magának, hogy ki milyen. Ezért is szép a történelem, mert mindenki szubjektívan ítél meg mindenkit, és ez így jó.

smartdrive 2014.03.01. 21:27:23

a Krímet csak a hruscsovi önkény juttatta az ukránoknak, mi meg 94-ben asszisztáltunk hozzá, hogy ez a szerencsétlen állapot fennmaradjon, még ha csak a helyszínnel is. bravó

Muzsikok közt 2014.03.01. 21:27:34

@timargabor: Ebben a 2 városban kötöttek ki a 'galíciai gyüttmentek' százezrei, és innen vándoroltak tovább. A lakosság több mint a fele még 1930-34ben is, amikor a nagyfater oda járt középiskolába, jiddisül beszélő pajeszos (büdös) zsidókból állt, akik koldusszegények voltak.

teleki térképén nincs zsidó szín

2014.03.01. 21:27:38

@maxval a gondolkodó birca: "Ha kimész állig felfegyverzetten puccsot csinálni, akkor ennek megvan az a veszélye, hogy esetleg visszalőnek rád, tudod..."

Anyádat teherbe ejthetnéd. Nem csak hazaáruló vagy, hanem hazug is. Az ukránok sima tüntetéssel indultak, te szarházi. Miért nem állsz ki Kievben ezzel az elméleteddel? Félsz?
Ezek szerint 2006-ban jogosan lőttek gumival a huligánok közé? Mert ugye, ha szervezetten felgyújtod a várost, akár éleset is kaphatsz a burádba? Így van, maxval elvtárs?

Blogger Géza 2014.03.01. 21:28:19

@entrpnr: Amúgy itt a pénzügyi kérdések meghatározóak. Ukrajna sokkal rosszabb pénzügyi helyzetben van, mint Magyarország, rövid távon finanszírozó kell neki. És ebben eddig az oroszok sokkal bőkezűbbnek mutatkoztak. (Analógia Pakssal: ott sem tudunk arról, hogy akár USA, akár Franciaország egy hasonló kedvező hitellel beállt volna egy erőműajánlat mögé). Mintha a Nyugat sértettségében áttette volna egy új fegyverbe a párbajt: akkor jöjjenek a zavargások/puccs.

bloggerman77 2014.03.01. 21:28:24

@porthosz:

"'Senki nem nevezte diktátornak (rajtad kivül). Szóval a kérdés továbbra is adott:
Mit keres oroszországban ha ő egy ukrán politikus?'

Dehogynem nevezte. Nézz szét a neten, egy csomó helyen diktátorozzák.
Mert ha otthon marad, letartóztatják, aztán menekülés közben tarkónlövi saját magát? :)

porthosz 2014.03.01. 21:29:26

@maxval a gondolkodó birca:

"Janukovicsot elűzték a puccsisták, ezért menekült Oroszországba. Mint 1939-ben a lengyel kormány, mely Londonba menekült a német agresszió után. "

1939-ben a lengyel kormányt egy idegen ország hadserege üzte el. Hol láttál te ukrajnában idegen ország hadseregét? Az oroszokon kivül akik pont a leváltott kormányt támogatják? Epic fail...

Hát komoly problémák lehetnek a fejedben ha szerinted az
idegen hadsereg megszállja az országot = a saját néped levált...

Gyurcsányt is leváltották aztán mégsem szaladt át az usába vagy angliába... Nem furcsa hogy valaki a saját népe elől külföldi országba menekül?

Ad Dio 2014.03.01. 21:30:02

@Balt:

Ha most csendben kivonul az EU, akkor megúszhatja kis tockossal (nem jött be a betli), de ha még izmozik, szerintem már most kezdjen gyúrni a globális felmelegedésre, mert gázáremelés várható. Nem kicsi, nagy.

De abban igazad van, hogy a kötélhúzásban a kötél szívja meg legjobban...

entrpnr 2014.03.01. 21:30:21

@Nyekenyóka:
Persze, ez is igaz. Én egyébként nem akarom teljesen megvédeni Orbánt, meg Putyint, csak azt akartam mondani,hogy vannak érvek mellettük és egyben az EU ellen. A legjobb lenne olyan helyzetben lenni, hogy úgymond "bejárásunk legyen" Brüsszelbe is és Moszkvába is. És a végén mi lennénk akik a legjobban járunk.

Blogger Géza 2014.03.01. 21:31:04

@timargabor: Az is hiba volt, legalább te próbáld meg visszafogni magad.

taga20 2014.03.01. 21:31:04

@maxval a gondolkodó birca: te vagy a bloggszféra igazi suttyója. és ezt vedd dicséretnek.

Nyekenyóka · http://www.hir24.hu/elet-stilus/2014/02/19/itt-a-bizonyitek-a-netes-trollok-pszichopatak/ 2014.03.01. 21:31:19

@bloggerman77:

Engem inkább az érdekel, hogy mi a különbség az autokrácia és a diktatúra között. Mert nem ugyanaz a kettő, de egyik sem demokrácia. ((Ezt nem Janukovics kapcsán írom, hanem csak úgy, elvonatkoztatva..))

lost hope 2014.03.01. 21:31:43

Fura módon nem látom a kommentek között sem azt a gondolatot, hogy a ruszkik, akik 56-ban oly hatékonyan biztosították az érdekeik érvényesítését hazánk területén, később Grúziában, ma meg Ukrajna területén szemrebbenés nélkül vetik be a hadsereget... szóval ezek az arcok a közvetlen szomszédaink lesznek, ha maguk alá gyűrik Ukrajnát?
Az ország fele eközben néhány százalék "rezsicsökkentést" remélve boldogan masírozna "Éljen az Orosz és Magyar nép örök és megbonthatatlan barátsága" transzparensekkel?
A seggünket a földhöz verhetjük örömünkben, hogy NATO-tagok vagyunk, így TALÁN nem jelent ez az egész közvetlen fenyegetést ránk.
De a Kedves Vezető épp ebből a szövetségi rendszerből igyekszik kihátrálni, hogy visszavezesse népét oda ahová való: Ázsiába.

Nyekenyóka · http://www.hir24.hu/elet-stilus/2014/02/19/itt-a-bizonyitek-a-netes-trollok-pszichopatak/ 2014.03.01. 21:32:37

@Ad Dio:
Majd meg lesz nálunk a 83-ig rezsicsökkentés és de jó lesz. Vagy nem?! :D :)

bloggerman77 2014.03.01. 21:33:02

@Viktor Mutyin:

"Az ukránok sima tüntetéssel indultak, "

Ami ellen a Janukovics ne lépett fel, három hónapig ott sátoroztak a Majdanon. Igaz?

A Berkutosok akkor lettek bevetve, amikor kozák jelmezbe öltözött emberek kardokkal suhogtattak... A helyzet eldurvulásakor eleinte több volt a rendőr sérült, mint tüntető.
Biztos azért, mert a tüntetők békés módon nem voltak felfegyverezve...

Kim lr Szen 2014.03.01. 21:33:39

@porthosz: "Mit keres oroszországban ha ő egy ukrán politikus?"
- Mit keresett Kossuth Amerikában?

Ad Dio 2014.03.01. 21:34:30

@Nyekenyóka:

Én nagyon ellene vagyok ennek a rezsicsökkentős baromságnak.

Amúgy a gáz be sincs vezetve hozzánk, szóval elvileg nem kéne hogy érdekeljen, de azért mégsem hagy hidegen ha megfagy a szomszéd...

Kim lr Szen 2014.03.01. 21:34:30

@Ad Dio: "szerintem már most kezdjen gyúrni a globális felmelegedésre, mert gázáremelés várható."
- logika?

Alick 2014.03.01. 21:34:35

@tesz-vesz: "a többség támogatja janukovics megbuktatását"

Kijevben ez igaz lehet, de ha Kelet-Ukrajna (egykoron elcsatolt) orosz dominanciáját is hozzászámítjuk, akkor már billeg a mérleg nyelve.

Blogger Géza 2014.03.01. 21:34:45

@porthosz: A helyzet annyiban bonyolultabb, hogy Ukrajna jelentős része szemmel láthatólag nem örül ennek a puccsnak, és nem ismeri el az új vezetést. És helyette orosz, orosz katonai, meg krími zászlókat lengetve meg tüntetni.

porthosz 2014.03.01. 21:34:49

@bloggerman77:
"Mert ha otthon marad, letartóztatják, aztán menekülés közben tarkónlövi saját magát? "

Ha otthon marad akkor szépen letartoztatják és ennyi. Érdekes, hogyhogy Timosenkó asszonykát senki nem lőtte tarkón? Volt egy birósági eljárás, bünösnek találták lecsukták ennyi.
Érdekes módon Janukovics meg egyből moszkvába szaladt putyinhoz...

timargabor · http://kard.blog.hu 2014.03.01. 21:34:56

@Blogger Géza: Miért fognám vissza magam? Ha a Fidesz csinálhatja (következményekkel!), akkor miért is ne mondjam el, hogy EZT csinálja, amit Te is kifogásolsz?

Te miért nem mondod, ha szerinted is hiba volt?

Blogger Géza 2014.03.01. 21:36:08

@lost hope: Senki nem akar a NATO-ból kihátrálni.

2014.03.01. 21:37:35

@meszena: "szembe menni"

Szembe helyezkedni, helyesen. A narancsfejűek nem tudnak helyesen fogalmazni: az egyik retardált elkezdte mondani ezt a szembemenést, azt hiszem hogy a pápaszemes papagáj, aztán felkapta minden balfasz.
Szembe menni a gyorsvonattal lehet, esetleg a forgalommal az autópályán.
A hozzászólásod pedig sima kormánypropaganda volt.

Ad Dio 2014.03.01. 21:38:06

@Kim lr Szen:

"- logika?"

A diszkurzív, oksági gondolkozást leíró filozófiai diszciplína. Neve a görög "logos" szóból származik. Hétköznapi jelentése "helyes gondolkozás".

bloggerman77 2014.03.01. 21:38:13

@porthosz:

"Ha otthon marad akkor szépen letartoztatják és ennyi. Érdekes, hogyhogy Timosenkó asszonykát senki nem lőtte tarkón? "

Timosenkót nem egy puccs buktatta meg, hanem elvesztette a választásokat.

Puccs esetén nehezen biztosítható, hogy nem történik "baleset"

Alick 2014.03.01. 21:38:18

@bloggerman77: hát igen, ha 2006-ban nálunk a tüntetések alatt rendszeresen lőttek volna a rendőrökre, minimum éjszakai kijárási tilalom lett volna belőle.

maxval a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.03.01. 21:39:35

@Viktor Mutyin:

A békés tüntetők verése nem oké. De az agresszív tomboló tüntetőt meg kell állítani. Budapesten is, 2006-ban.

bloggerman77 2014.03.01. 21:39:46

@bloggerman77:

Ja és ez a diktátor, oroszbarát Janukovics azzal az indokkal csukatta le Timosenkót, hogy az Ukrajnát elárulva kedvezőtlen szerződést kötött Oroszországgal a gázügyben...

Blogger Géza 2014.03.01. 21:40:14

@timargabor: OK, hát kijött belőled az MSZP-s örökség, ez van.

porthosz 2014.03.01. 21:40:23

@Blogger Géza:

Tudom. A megoldás az lenne hogy ukrajna ketté válik, a keleti régió becsatlakozna oroszországhoz, a nyugati meg az eu-ba és akkor mindenki befoghatná a száját.

Mondjuk 50 év múlva kb. akkora különbség lenne a két országrész között mint ausztria vs románia között.

Kim lr Szen 2014.03.01. 21:40:31

@Ad Dio: A globális felmelegedésre minek gyúrunk ha nincs gáz? Még most se esett le?

Nyekenyóka · http://www.hir24.hu/elet-stilus/2014/02/19/itt-a-bizonyitek-a-netes-trollok-pszichopatak/ 2014.03.01. 21:40:39

@Ad Dio:

Nálunk a társasházban valaki állandóan letépi a tájékoztatót, amit a közös képviselő kitesz (ugye kötelező tájékoztatni a lakókat, és ezért őt büntetik meg ha bejelentik, hogy hiányzik, ez a legundorítóbb az egészben. Nem gondoltam, hogy valaha ide jut ez az ország. Főleg, hogy a társasház magántulajdon. Na mindegy, ez már OFF.

maxval a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.03.01. 21:41:09

@porthosz:

Jó, akkor vedd a haiti puccsot. Puccsisták megbuktatták a törvényes elnököt, az elmenekült az USÁ-ba, majd őt az amerikai hadsereg helyezte vissza posztjára.

Kim lr Szen 2014.03.01. 21:41:11

@bloggerman77: Aztán az oroszokhoz menekült.

P.Freddy 2014.03.01. 21:41:12

@Blogger Géza:

Szólj Orbánnak, hogy szóljon át oda, "a haza nem lehet ellenzékben", oszt jónapot. Valaki majd csak magára veszi, és akkor tiszta az ügy, mint itthon:)

Tóth Ágas 2014.03.01. 21:41:40

demokrácia, meg EU, meg úgy fogunk élni, mint az osztrákok, persze, persze, de én azért nem szeretnék az oroszok ellen harcolni.

Ad Dio 2014.03.01. 21:41:47

@Kim lr Szen:

Ha amúgy is meleg van, nem kell fűteni.

Arslab01 2014.03.01. 21:41:53

@maxval a gondolkodó birca:
"Kárpátalján a lakosság 12 %-a magyar. Abszurd a visszaszerzéséről elmélkedni. "
Inkább az az abszurd, ha nem elmélkedünk akár a jelenleg abszurd dolgokról

Mikor volt Kárpátalján magyar többség? 1000-1918 között? :-P
1919-ben vajon azért került Csehszlovákiához, mert cseh vagy szlovák többségű volt?

maxval a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.03.01. 21:41:56

@taga20:

Pártfüggetlen érvelésem minden párt fanatikusait nagyon zavarja, ezt tudom.

dr kíváncsivagyok 2014.03.01. 21:42:32

@01234567:
" Putyin pont az oligarchákat tette helyre (Oroszországban elég ortodox módon, rájuk küldte a KGB-t) . Pont azt oldta meg, amit itt is létfontosságú, a kioffshoreolt pénzeket részben haza hozta, "

Ez konkrétan nem igaz !
Putyin csak a hozzá huseges oligarch akat engedi boldogulni , aki ellenzéki az mehet vagy szibériába , vagy "véletlenul" sugárzó anyagot eszik-iszik !!

Hazahozta a vagyonokat ?

Kié is a Chelsie , ha jól írom...?

entrpnr 2014.03.01. 21:42:38

@maxval a gondolkodó birca:

Általában egyet szoktam érteni veled, most nem teljes mértékben. 1848-ról mi a véleményed? Kossuth, Petőfi puccsot csináltak?

2014.03.01. 21:42:49

@Blogger Géza: "Ukrajna jelentős része szemmel láthatólag nem örül ennek a puccsnak"

Hazudsz. A Krím nem Ukrajna "jelentős része". Idióta.
Mire játszik most Orbán elvtárs? Hogy Putyin elvtárs visszahelyezi erővel Janukovics elvtársat?
Valami infót mondhatnál, Gejza... te mindig ott vagy a seggében, hajjá meg.

Arslab01 2014.03.01. 21:43:33

@porthosz:
Ukrajna EU-csatlakozása csak annak állhat érdekében, aki szét akarja verni az EU-t.

maxval a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.03.01. 21:44:02

@entrpnr:

Kossuth pénzügyminiszter volt egy TÖRVÉNYESEN kinevezett kormányban.

Kossuthék hatalma teljesen legitím volt 1849 áprilisáig.

dr kíváncsivagyok 2014.03.01. 21:44:25

@Nyekenyóka:
"Nálunk a társasházban valaki állandóan letépi a tájékoztatót, amit a közös képviselő kitesz (ugye kötelező tájékoztatni a lakókat, és ezért őt büntetik meg ha bejelentik, hogy hiányzik, ez a legundorítóbb az egészben. Nem gondoltam, hogy valaha ide jut ez az ország. Főleg, hogy a társasház magántulajdon. Na mindegy, ez már OFF. "

Ez nem off,...ez Orvbánisztán...

Kim lr Szen 2014.03.01. 21:44:57

@Ad Dio: Ja hogy nem tudod a rágyúrni jelentését? Akkor nem szóltam!

Ad Dio 2014.03.01. 21:46:00

@Nyekenyóka:

Néhai nagymamám hasonló szavak kíséretében megpróbálta visszaküldeni a Medgyessy 19000 forintját. Nem lehetett :-). És az még csak az ámokfutás kezdete volt mint tudjuk.

Ezek a populista szarok fájdalmasak, de nem tragikusak. Ne ess kétségbe.

timargabor · http://kard.blog.hu 2014.03.01. 21:46:24

@Blogger Géza: én már kigyógyultam belőle (lásd fent: "aki balra mindenféle elvi és gyakorlati okból nem akar"), de Te láthatóan még most is fidióta vagy.

(bocs, de övön alulért övön alul jár.)

A kérdésemre viszont nem válaszoltál. Szóval ha szerinted is baj, miért nem kritizálod?

Ad Dio 2014.03.01. 21:46:59

@Kim lr Szen:

Ja, hogy trollnak tetszik lenni. Én kérek elnézést :-).

P.Freddy 2014.03.01. 21:47:51

@porthosz:

"Gyurcsányt is leváltották aztán mégsem szaladt át az usába vagy angliába... Nem furcsa hogy valaki a saját népe elől külföldi országba menekül? "

De bizony furcsa volt, amikor Orbánt leváltották, aztán szaladgált fűhöz-fához, hogy vonják meg Magyarországtól a támogatásokat... persze mindenki elhajtotta a vérbe. Most a kis puffancs mindenkinek visszavág, mert vele van a félhülye birkasereg.

Hogy közben kinyírja az országot meg a jövőnket? Miafaszt érdekli az ilyesmi, neki már mindene megvan, offshore-ban a rezsimilliárdok, Franciaországban az ingatlanok, gyerekek külföldre menekülnek, oszt tjónapot.

Szevasztok, Fidesz-szavazók! :)))

nemhívő 2014.03.01. 21:49:28

...az ukránok szeretnének jól élni...Az orosz átlag kb hatszor magasabb jövedelemből él,..mint az ukrán. Nem csoda, hogy az oroszok vagy "orosz érzelműek" szeretnének csatlakozni Oroszországhoz. Az ukránok soha nem érik el az orosz átlagot sem. Marad az orosz utálóknak a nyugat, akiktől szintén a jobb létet várják.
A magyarok pedig a térség örök vesztesei,...a határon túliak nemsokára annyira szégyelleni fogják a származásukat az anyaország miatt, hogy pár emberöltő alatt eltűnnek,..minta burgenlandiak is.

entrpnr 2014.03.01. 21:49:48

@maxval a gondolkodó birca:
"Kossuthék hatalma teljesen legitím volt 1849 áprilisáig."

1848 aug. 31.-én visszavonta az udvar a törvényeket, onnantól már puccs volt a szabadságharc, vagy nem? De mindegy is, hagyjuk 48-at. Abban nem értek veled együtt, hogy a majdanisták ne a népakaratot képviselnék. Igaz, valóban egy jelentős részük szélsőségesnek tekinthető (akár puccsistának), de azért talán az a döntő, hogy ki kezdte a vérontást, és ezért inkább a kormány a hibás szerintem.

Balt 2014.03.01. 21:50:14

@maxval a gondolkodó birca: Vsz. így lesz.

@bloggerman77: "A mai Kárpátalja egykori etnikai viszonyait az alábbi táblázat mutatja:

területkm² terület% összesFő magyar%
Kárpátalja1910 12.774 100,00 603 185 30,66
Kárpátalja1939 12.774 100,00 603 185 30,66
magyar tömb 1.957 15,32 168 139 82,96

Az adatokból közvetve látszik, hogy a nyelvhatáron túli 46 ezer fős magyarság ott alig 10 százalékos súlyt képviselt. Ha számításba vesszük, hogy nagyrészt olyan zsidók voltak, akik a Kárpátalja elcsatolása után rögtön fel is adták magyarságukat, akkor belátható, hogy nem igazán érdemes bánkódni az Ungvár-Munkács-Nagyszőlős vonaltól (lásd a piros pontokat) északkeletre fekvő területekért. Huszthoz kulturális emlékek kötnek, de nagyon távol esik tőlünk. Viszont a határunkhoz közeli Beregszász, Munkács és Ungvár elcsatolása a történelmi múlt és az ott lakó magyarok miatt egyaránt fájó a számunkra."

mek.oszk.hu/11800/11891/html

@timargabor: ??? Hol olvastad, hogy bármelyik kormánypárti egyben "oroszpárti" lenne? Ez inszinuáció.

01234567 2014.03.01. 21:50:31

@dr kíváncsivagyok: Nem. Annyi kedvezmény van, hogy minél közelebb állsz a hatalomhoz, arányaiban annál kevesebbet kell visszaforgatnod, de kell, és nem keveset. Akiket kinyírt azok nem értettek a szóból, aki Szibériába ment az meg volt olyan hülye, oda ment Moszkvába pattogni. Abramovics konkrétan komoly összeget "tett vissza", mint mondtam nem az egészet kellett.

porthosz 2014.03.01. 21:50:52

@P.Freddy:

Gyurcsány nem menekült külföldre. Pont.

Az hogy amúgy hülyeségeket beszélt más tészta, de azt a kormányzása alatt is megtette :)

Nyekenyóka · http://www.hir24.hu/elet-stilus/2014/02/19/itt-a-bizonyitek-a-netes-trollok-pszichopatak/ 2014.03.01. 21:51:50

@Ad Dio:

De kétségbe esek, mert ilyen dolog a rendszerváltás óta nem volt példa. Basszameg, nem teszi ki a közös képviselő a pártpropagandát egy olyan épületbe ami MAGÁNTULAJDON és ezért pénzbírságra büntetik?! Vagy jönnek a köpőlegyek és szólnak a fogy.védelemnek, meg összeugrasztják a ház lakóit? Menjenek a picsába! Soha többé nem szavazok már a Fideszre! De a Maszopra sem! Ez a demokrácia? Büntessük meg a közös képviselőt, mert nem teszi ezt ki? vagy mert egy lakó miatt hiányzik amikor ellenőrzik, hogy ki van-e téve, és ezárt a közöst éri a pénzbüntetés?!
Nagy gecik voltak a szocik, de ilyet ők se csináltak.

2014.03.01. 21:52:03

@bloggerman77: "A Berkutosok akkor lettek bevetve"

Talán ott voltál? Nem tudhatod, hogy mi volt ott pontosan, de ez még nem indokolta mesterlövészek bevetését éles lőszerrel. Vagy szerinted igen?

bloggerman77 2014.03.01. 21:53:43

@entrpnr:

II. Rákóczi Ferencet XIV. Lajos nem ismerte el Mo. nagyfejedelmének, mert csak egy egy lázadó főúr volt.

Pénzt adott Rákóczinak, mert a kurucok lefoglalták a Habsburgokat, de Rákóczit nem ismerte el soha uralkodónak, ezzel gyakorlatilag bukásra is ítélte a kuruc mozgalmat, mert a többi európai entitás s a franciákat követte.

dr kíváncsivagyok 2014.03.01. 21:54:29

@Nyekenyóka:
"mi a különbség az autokrácia és a diktatúra között."
Az autokrácia...= diktatúra light...

dr Smittpálelnökúr 2014.03.01. 21:55:53

A fidesznyik idióták az oroszok seggét nyalják, mert az imádott vezér szintén azt teszi.

A gyomrom forog tőletek, mocskos hazaárulók!

líder máximo 2014.03.01. 21:55:57

@maxval a gondolkodó birca: "Szinte semmi hasonlóság Ukrajna és Mo. között." Most, hogy az ukrán Viktort elkergették, valóban semmi. Egyetértünk!

Arslab01 2014.03.01. 21:56:47

@entrpnr:
"1848 aug. 31.-én visszavonta az udvar a törvényeket, onnantól már puccs volt a szabadságharc, vagy nem? "
Nem az udvar hozta a törvényeket, hanem a magyar országgyűlés... kis magyar jogtörténet...

Balt 2014.03.01. 21:57:19

@maxval a gondolkodó birca: "Én nem látok magyar belpolitikai vonatkozást."

Én sem. Legfeljebb annyit - de ez is voltaképpen külpolitikai -, hogy a kárpátaljai magyarokra tekintettel megfelelő óvatossággal kezelendő a kérdés.

@Crescence: "akkor az, hogy végre belássák,milyen veszélyekkel jár a Kelet felé fordulás"

Nézőpont kérdése. Nem akarok cinikus lenni, de az ukránoknak vsz. az (lesz) a tanulság, hogy "milyen veszélyekkel jár a Nyugat (sic!) felé fordulás"... Nem mintha örülnék ennek.

Blogger Géza 2014.03.01. 21:57:24

@timargabor: Mi baj? Semmi baj nincs se azzal, hogy bővíteni akarjuk a paksi erőművet, se azzal, hogy a magyar külpolitika visszafogott az ukrán kérdésben. A baj azokkal a szarkeverőkkel van, akik mindenből pártpolitikai ügyet akarnak csinálni, hogy egymásnak ugrasszák az embereket.

bloggerman77 2014.03.01. 21:57:32

@Viktor Mutyin:

Bakker, ha a tüntetők pisztolyokkal vadászpuskákkal lövik a rendőröket, akkor a rendőrök birkanyáj módjára várják, hogy leszedjék őket? A Berkutosok célzottan kiszedték a tömegből a hangadókat, hogy visszaverjék av tömeget.

Ha az USÁ-ban van zavargás, ott is gond nélkül lövik az embereket. A Katrina hurrikán utáni fosztogatások idején a Nemzeti Gárda harci helikopterről lőtték a fosztogató csőcseléket, akik pisztollyal lövöldöztek a segélyszállító helikopterekre.

P.Freddy 2014.03.01. 21:57:50

@Nyekenyóka:

Bizony, ezt már KURVÁRA UTÁLTUK KÁDÁRÉK alatt is, most miafasznak kellett újra elővenni?

Orbán Viktor azt gondolja, hogy a magyar embereknek ilyen SEGGHÜLYE-IDIÓTÁNAKNÉZŐ-KOMMUNISTA propaganda kell, és akkor majd rá fog szavazni???

Hát teljesen hülyének nézi Magyarországot ez a kommunista barom???

dr kíváncsivagyok 2014.03.01. 21:58:07

@Nyekenyóka:
"Soha többé nem szavazok már a Fideszre! De a Maszopra sem! "

Ez fából vaskarika....
Ha nem szavazol az Osszefogásra,...akor a Fideszgyíkokra szavazol....és a szeretett házmestered újabb 4 évig szopni fog...

líder máximo 2014.03.01. 21:58:22

@Nyekenyóka: Akkor még nem szerettük Viktort, de most már rendes kommunista elvtárs ő is, ezért lehet vele üzletet is kötni!

Ad Dio 2014.03.01. 21:58:31

@Nyekenyóka:

Szar ügy ez is. Nem megyek bele, hogy mi volt a "szocik" alatt, mert ez tök irreleváns.

A közös képviselő meg vigyen magával egy tanút a "kifüggesztéshez" ha annyira retteg a retorziótól (én a helyében ejtenék rá magasról). Ír egy fél oldalas jegyzőkönyvet, aláíratja oszt jónapot. Eztán akár saját kezűleg letépheti a papírt, mégse tudja senki bántani (erre azért ne legyen tanú :-) ).

2014.03.01. 22:00:35

@bloggerman77: Elég jól maszatolsz.

dr kíváncsivagyok 2014.03.01. 22:01:30

@P.Freddy:
"Hát teljesen hülyének nézi Magyarországot ez a kommunista barom??? "

Én szomorúan nézegetem a sárga gázos-csekken a piros betus fidesz-kampány-propagandát,...hogy már csak 1 hónapig élvezhetem...
( Hiányolom , hogy a wc papíron nincs fidesz-reklám.Pedig pont azzal érintkezne , ami való hozzajuk : a szaros seggem...)

Blogger Géza 2014.03.01. 22:03:01

@Viktor Mutyin: Le vagy maradva, egy egész sor (nem krími) városban voltak oroszpárti tüntetések, még a nem orosz többségű Odesszában is.

bloggerman77 2014.03.01. 22:03:05

@Viktor Mutyin:

Mi a maszatolás? Pechére a lánglelkű tiszta forradalmárokról zengedezőknek, sok fotó került ki a netre a lövöldöző Berkutosok bevetése ELŐTTI időből, amiken felfegyverzett békés tüntetők vannak.

Szerinted azok a rendőrök hogyan végezték, akik alatt felgyújtották azt a BTR-t a békés tüntetők??

Nyekenyóka · http://www.hir24.hu/elet-stilus/2014/02/19/itt-a-bizonyitek-a-netes-trollok-pszichopatak/ 2014.03.01. 22:03:10

@Ad Dio:

Úgy tudom a fogy.védelmisek LESZARJÁK, hogy mi miatt hiányzik. Büntetnek akkor is ha a szél fújja le egy gyengén kitett papírt. Ezért megy a para. Hiába fotózza le, hogy ő igenis kitette, ha eltűnik másnapra és ezt jelenti valami barom szomszéd akkor megy megbüntetik a közös képviselőt. Először azt hittem, hogy ezt az ellenzék találta ki kampányként, de az igazság az, hogy ez szóról, szóra iga. Tényleg ilyen szemétséget vezettek be.

dr kíváncsivagyok 2014.03.01. 22:03:34

@Nyekenyóka:
Én csak a kedves házmestered miatti aggodalmamban javasoltam hogy szavazz az osszefogásra...
Te tudod , ha bírja még a szopást 4 évig...maradjatok otthon a házmestereddel egyutt...

P.Freddy 2014.03.01. 22:03:38

@Blogger Géza:

"A baj azokkal a szarkeverőkkel van, akik mindenből pártpolitikai ügyet akarnak csinálni, hogy egymásnak ugrasszák az embereket. "

Ez itt a lényeg. Emlékszel ugye?

- "A haza nem lehet ellenzékben"
- "Mindenki aki Fideszes viseljen kokárdát!"

Ilyeneket csak egy büdösparaszt szarkeverő hazaáruló tapló mondana azért, hogy mindenből pártpolitikai ügyet csináljon, hogy egymásnak ugrassza az embereket.

Biztos te is azt kívánnád, rohadjon ki a bele annak szarkeverőnek, aki ilyesmire képes lenne.

P.Freddy 2014.03.01. 22:05:21

@dr kíváncsivagyok:

Ez jó névötlet..:))

Együtt-PM = Összefogás
Fidesz-KDNP = Összeszopás

Balt 2014.03.01. 22:05:32

@meszena: Így van.

@Blogger Géza: Egyetértek.

@Muzsikok közt: Titokban - mert (egyelőre) Ukrajna nem ismeri el a kettős áp.-ságot. (Ha 1 "haszna" lesz az eseményeknek, ez talán minimum megoldódik.)

@bloggerman77: Ez a helyzet: Akár oroszok, akár IMF, Ukrajnának mindenképpen reszeltek rövid úton, mint államnak, jelen formájában, meglehet, örökre...

timargabor · http://kard.blog.hu 2014.03.01. 22:06:28

@Blogger Géza: valamit félreértettem volna? Erre (mert gondolom erre reagáltál):

"Paks és pártpolitika: hát, ha nem pártpolitikai alapon döntöttek volna Paksról, akkor ki lehetne hagyni belőle."

írtad hogy

"Az is hiba volt, legalább te próbáld meg visszafogni magad."

Ezt nem Paks pártpolitikává tételére értetted?

Blogger Géza 2014.03.01. 22:07:40

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn: És te ugye mindent szó szerint elhiszel, amit valaki leír a neten? :) Érdekes módon nem jelent meg a magyar sajtban interjú a lelőtt rendőrök osztaginak képviselőivel stb. Ez kb olyan, mint amikor az alaszkai sajtó "reális" képet ad Magyarországról, és hogy, hogy nem, csak a ballib oldal képviselői szólalnak meg benne.

dr kíváncsivagyok 2014.03.01. 22:08:28

@Nyekenyóka:
Miafaszt csodálkozol...
Mai hír : egy tudobeteg no egyedul neveli két gyerekét.
Meglátták egy foldmutyi elleni tuntetésen és ELVETTE a polgármesteri hivatal a juttatását , állítólagos hiányzo iratok miatt !
Bemutatta a természetesen nem hiányzó iratokat és ALÁIRATTAK VELE EGY BOCSÁNATKÉRO LEVELET amiért a tuntetésen részt vett !
Akkor adták csak oda a neki járó pénzt !
Ezt személyesen mondta el , kamera elott !!!

komplikato 2014.03.01. 22:08:32

"Oroszország épp megszállja fű alatt a Krímet, ..."

Fű alatt? Az nem látta ezt aki vak. Másrészt nem megszállja, MEGVESZI. Kemény hat milliárd dollárt ígértek ... a probléma az, hogy sokak szerint nem fog megállni Putyin a Krímnél.

Mi meg ugye az EU és a NATO tagja vagyunk, egyik sem barátja Putyinnak. Ráadásul Ukrajna a szomszédban van. Azért lehet most nem lesz elég pár ellátó meg építő század ha be kell segíteni, ha érthető mire gondolok?

lost hope 2014.03.01. 22:08:55

2032-ben (*) az akkor már 22 éve hatalmon levő velejéig korrupt, diktatórikus hatalom ellen hónapokig tartó tüntetéssorozat kezdődött a Kossuth téren. Az oroszbarát kormányzat hatalmát hosszú éveken át biztosította a keletről érkező olcsó energia, és az ellenzéki szerveződések szisztematikus ellehetetlenítése eleinte adminisztratív, később egyre erőszakosabb eszközökkel.
A tüntetők átlátható, elszámoltatható államigazgatást, és nyugati típusú demokráciát követeltek, s bár a Terrorelhárítás éles lőszert is bevetett a fővárosban, a népharag végül elsöpörte az oroszbarát oligarhákat. Egy részük Oroszországba menekült.
Miskolcon eközben valaki "vissza az olcsó gázt" kiáltással kitűzte az orosz zászlót, s az orosz csapatok megindultak a főváros felé...

(* fiktív történet. A valósággal való bármilyen egyezés pusztán a véletlen műve lehet.)

Muzsikok közt 2014.03.01. 22:10:15

Meanwhile in Bp.

index.hu/belfold/2014/03/01/ujabb_zsido_szervezet_allti_ki_a_holokauszt_emlekev_ellen/?token=d4094d5bb7226c80fca9f7a7b69cea51

'Nyílt levélben jelentette be a Somer Hacair Egyesület, hogy csatlakozik a Mazsihiszhez és azokhoz a szervezetekhez, melyek tiltakoznak a Holokauszt 2014 kapcsán.

A szervezet bejelentette: a Civil Alaptól pályázaton nyert pénzt visszautasítják, a cionista ellenállás hőseit bemutató projektjüket más forrásból próbálják megvalósítani.'

Ti tudtátok hogy somer hacair néven is lehúzták az államot eddig?

dr kíváncsivagyok 2014.03.01. 22:10:23

@Nyekenyóka:
"És a Gyurcsány??!! 2

Leszarom én Gurcsányt is meg a Mesterházit is - akit egyébként kifejezetten utálok -...de ORVBÁN NEM MARADHAT , mert túl sokat ártott !

Tudod , a haza lehet ellenzékben...

Nyekenyóka · http://www.hir24.hu/elet-stilus/2014/02/19/itt-a-bizonyitek-a-netes-trollok-pszichopatak/ 2014.03.01. 22:10:30

@P.Freddy:

""Mindenki aki Fideszes viseljen kokárdát!""

Ez azért nem így volt. Ezeket a szavakat kiforgatáttok.

bloggerman77 2014.03.01. 22:11:22

A Mos Maiorum blogon olvasható interjú szerint a felfegyverzet tüntetőket a kormány vezényelte ki a "forradalom" lejáratására. Ezek komplett hülyének nézik a külföldi közvéleményt?

:)

Baszki, a tüntetők barikádján belül voltak a felfegyverzett csapatok.

Blogger Géza 2014.03.01. 22:11:39

@P.Freddy: Ott nem volt semmiféle határon túliakat érintő ügy, amiből indokolatlanul belpolitika lett csinálva, az színtiszta belpol volt. A kokárda meg már a Kádár-rendszerben is alkalmas volt nemzeti érzelmű tiltakozás kifejezésre.

dr kíváncsivagyok 2014.03.01. 22:12:26

@Muzsikok közt:
"Ti tudtátok hogy somer hacair néven is lehúzták az államot eddig? "

Nem,...eddig csak a BÉKEMENETROL hallottam...

2014.03.01. 22:13:18

@bloggerman77: Az a maszatolás,hogy nem válaszolsz a kérdésekre, szokás szerint mint bármelyik fideszes. Gratulálok, hogy megvéded az orvlövészeket, akik nyakon lőttek egy vöröskeresztes lányt (többek között). Viszont, ha te oroszbarát vagy, velem nem vitatkozhatsz: én csak hazafiakkal állok szóba, az anyukám is ezt kérte, amikor kicsi voltam.

dr kíváncsivagyok 2014.03.01. 22:13:19

@Nyekenyóka:
"Biztos pénzt kapott érte, hogy ezt mondja. "

Ja,...mert olyan hihetetlen , mi ?

Balt 2014.03.01. 22:13:44

@lost hope: Hazugság: a Fidesz nem EU-ellenes, csak érvényesíteni próbálja az érdekeit, ahogy azt minden tagország teszi. (Kivéve minket 2010-ig...)

dr kíváncsivagyok 2014.03.01. 22:14:19

@Nyekenyóka:
"Biztos pénzt kapott érte, hogy ezt mondja. "

Miért ?
Hihetetlennek tartod ?

timargabor · http://kard.blog.hu 2014.03.01. 22:15:19

@Balt: nem, nem off, sőt. Pont azt támasztja alá, hogy pártpolitikai döntés született.

A "nem pártpolitika" ebben az ügyben pl. ez:
www.energia.bme.hu/images/hirek/2014/Paks%20II%20egy%20szakember%20szemevel.pdf

Blogger Géza 2014.03.01. 22:15:23

@dr kíváncsivagyok: Az orvosa pedig megduplázta a gyógyszeradagját...

bloggerman77 2014.03.01. 22:16:42

@Viktor Mutyin:

Mi a megvédés? Meséld már el. Minden rendőri szerv megteszi ezt a tömegbe lövést. Van aki gumilövedékkel (dániai zavargások), van aki éleslőszerrel (USA).

Torokra nem céloz mesterlövész, az eltévedt lövés lehetett.

Balt 2014.03.01. 22:22:55

@nemhívő: "a határon túliak nemsokára annyira szégyelleni fogják a származásukat"

Mekkora szerencse, hogy téged ez a kérdés már nem érint!...

Tóth Ágas 2014.03.01. 22:23:16

így elolvasva a Budapesti Memorandumot, az nem tűnik Ukrajna szuverenitása megsértésének (1.-es pont), hogy a Nyugat a demokratikusan megválasztott kormányt megpuccsolókat támogatja és ismeri el hivatalos hatalomnak?

mert ez esetben nem az oroszok sértették meg a szerződést először.

különben nekem is szimpatikusabb a Majdanon felállt csapat, de a jogszerűség nem szimpátia és hangulat kérdése.

2014.03.01. 22:23:16

@bloggerman77: Jó, maszatolj tovább. Én már elkönyveltem, hogy egyetértesz orvlövészek bevetésével a tüntetők ellen. Azt is, hogy Orbán elvtárs imádatából kifolyólag itt Janukovics elvtárs embereit véded, aki Moszkvában sír Putyin elvtárs vállán, mert kibaszták a kijevi három szobás paneljából.

indapass90210 2014.03.01. 22:25:27

@Blogger Géza: Odesszában EU párti tüntetés is volt, tehát ez nem jelent semmit. De Odesszában akár Vietnam, Kína vagy Nigéria párti tüntetés is lehetne, annyira multinacionális összetételű város.

P.Freddy 2014.03.01. 22:26:09

@dr kíváncsivagyok:

Dettó mint a közmunkás: elmondta, amit tudott, vagyis hogy a Fideszes polgármester kihajtotta őket libával ordítozni.

Másnapra "kiokosodott": a polgármester "megkérte", hogyha nem akar munka nélkül maradni, akkor hazudja azt, hogy tegnap hazudot...:))))

Rohadék, utolsó, mocskos hazug Fideszgörény tempó.

De mindenki csak saját maga döntsön:
Halgass a szivedre, szavazz a Fideszre!:))

Legfeljebb aki így tesz, görényekre szavaz, oszt jónapot:)

Shopping 2014.03.01. 22:27:02

Azért örülök hogy páran "átlátnak a híreken" és levágják hogy amit a TV ben mondanak annak a fele sem igaz.

Az ukrán "forradalom" irányított akcio volt a hatalom megszerzéséért.

Ez a nagyhatalmak játszmája, sztem nem kell ebbe beleszólni.
Az ukrán helyzetről ( az ott élők sérelmeiről ) lövésünk sincs, igy pedig hiba lenne elítélni, vagy támogatni valamelyik ottani csoportosulást.

Muzsikok közt 2014.03.01. 22:27:53

www.youtube.com/watch?v=7jLpOPRy3Gs&feature=player_embedded

Juan "El Risitas" Joya boldog születésnapot kíván a Párbeszéd Magyarországértnak

Balt 2014.03.01. 22:29:22

@dr kíváncsivagyok: Nyihihi, a böszmefogás most igyekszik 15% alá küzdeni magát, tehát a házmestery szempontjából abszolút indifferens a választás kimenetele.

indapass90210 2014.03.01. 22:31:27

@Dövan: ja, és Odesszában erővel kizárólag a kormány által felbérelt tituskik léptek fel. Se az EU, se az oroszpárti tiltakozók nem kezdtek verekedni.

Én úgy gondolom, hogy az a kormány, amelyik békés tiltakozókra verőembereket küld, teljes joggal lesz elzavarva.

Tiborpapa 2014.03.01. 22:32:40

@Balt: " a Fidesz nem EU-ellenes, csak érvényesíteni próbálja az érdekeit, ahogy azt minden tagország teszi. (Kivéve minket 2010-ig...) "
Hazugság. A Fidesz EU-ellenes, mert csak nélkülük tudja érvényesíteni a saját érdekeit, ahogy azt minden diktatúra teszi. (Kivéve minket 2010-ig...)

steery 2014.03.01. 22:33:48

Háború lesz. Az oroszok fognak győzni és megszerzik kelet Ukrajnát, amit a lakói közfelkiáltással Oroszországhoz csatolnak. Nyugat Ukrajna belefullad a káoszba és adósságba, a NATO pofázik és nem csinál semmit. Nálunk átmenetileg gáz és kőolajhiány lesz, aztán majd megoldjuk valahogy és jót nevetünk a nagy rezsinövelésen.
Ha lenne fél deka esze az ukránoknak, azt mondanák: jó pénzért eladjuk az oroszoknak a keleti részt. Cserébe kérjük az adósságaink elengedését, meg 10-20 évig ingyen gázt és olajat. És nem kell háborúzni.

indapass90210 2014.03.01. 22:34:42

@maxval a gondolkodó birca: nem puccs volt, hanem jogos önvédelem a nép részéről. Ha éltél volna egy percet is Ukrajnában, akkor tudnád, hogy igen fos ott a helyzet.

Balt 2014.03.01. 22:34:52

@P.Freddy: Kamu. Lám, H. Kovács is kitűzte a kokárdát a pártelnöki vita végén, és nem "esett semmi bántódása". Pokorni csak ennyit mondott szelíden: "Na látja, Elnök úr, ha úgy érzi, ki kell tűzni a kokárdát." Nem térdelt rá a mellére azt letépendő... Magyarul: ezzel igazolást nyert, hogy ez merő önkirekesztés.

Parajpuding 2014.03.01. 22:36:25

1. A birkamenet majd időben megkapja a szélkakas utasításait, hogy éppen kinek leszünk, és kinek nem a gyarmata.
2. Ez a felcsúti, még focistának is hitvány alak a szellemi képességeinek megfelelően kutyaszorítóba került, amibe saját magát kormányozta bele.
Döntenie kell, hogy Putyin himbilimbijét inkább megharapja, vagy tovább szopogatja.

Danubium 2014.03.01. 22:38:06

A grúz szuverenitás "megsértése" ostoba példa.

www.latimes.com/news/opinion/la-oew-tskhovrebova17-2008nov17,0,2251465.story#axzz2ukWRIWrR

Inkább a koszovói háborúhoz hasonlít.

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2014.03.01. 22:38:27

@Blogger Géza:

Mikor változott meg a véleményed dr Orbán Viktorról, Magyarország regnáló miniszterelnökéről?

meszena 2014.03.01. 22:38:42

@komplikato: Ellenzem, hogy újra magyar katonák harcoljanak Galíciában. Már így is tele van magyar katonasírokkal.
Ugyanakkor nem hiszem, hogy a NATO Ukrajna miatt háborúzna az oroszokkal.

zobod 2014.03.01. 22:41:46

@Tiborpapa: Ha úgy gondolod hogy most diktatúrában élsz, akkor neked fogalmad nincsen milyen egy diktatúra.

Balt 2014.03.01. 22:42:43

@timargabor: Ezen el lehet(ne) mélázni, ha bármi kézzelfogható rentábilis üzleti ajánlat felmerült volna a forralóvizes ("Fukusima típusú") reaktor mellett. De ilyen, mint tudjuk, nem volt, lásd pl. az Origo cikkét. :)

Balt 2014.03.01. 22:44:31

@Peszt Lajos: Sőt, azonnal küldjük vissza nekik a földgázt is, irgumburgum! :)

meszena 2014.03.01. 22:46:13

Amint többen is megjegyezték: a helyzet azért képlékeny, mert kilépett a jogszerűség medréből. Puccsal és nem választásokon keresztül győzték kergették el regnáló hatalmat, ami választásokkal került hatalomra. Tudjuk, hogy sokan nem szerették, de a puccsisták nem merték megkockáztatni, hogy megvárják a választásokat, hogy megmérettessenek. Várható volt, hogy az oroszok nem lesznek lelkesek Ukrajnában. És Oroszország nem engedheti meg magának, hogy magára hagyja őket. természetesen minden érdeke is ezt kívánja.
Magyarországnak az a dolga, hogy saját érdekeit tartsa szem előtt.

meszena 2014.03.01. 22:47:55

@zobod: Mit nem lehet ezen érteni? Diktatúra ott van, ahol nem a "demokraták" vannak hatalmon. A demokraták pedig egyértelműen a balliberálisok. Ha tehát ők regnálnak, az a demokrácia.

Tiborpapa 2014.03.01. 22:48:30

@zobod: Látszatszabadság, látszatjólét, látszatdemokrácia, látszatboldogság. Kirakatpolitika. A Kádár-rendszer ilyen volt, vagy azt nem neveznéd diktatúrának? Puha volt, de diktatúra, és mi kezdünk arra hasonlítani. Csak nehogy Rákosi rendszer legyen a vége!

bgp 2014.03.01. 22:48:51

@maxval a gondolkodó birca: Ja, azt ugye vágod, hogy a ruszkik teljesen törvénytelenül vannak Krímben.
Senki se bántotta a Krími orosz kisebbséget, annyi történt, hogy Janukovics ellen fellázadt Ukrajna.
Tudtommal, Ukrajna szuverén állam, és azt csinálnak az elnökükkel amit akarnak. A ruszkiknak ehhez semmi köze.
A végén nehogy már ide is behívjátok a ruszkikat, ha esetleg a Viktor bukik :D
Durva lenne, ahogy Wittner Mária csápol nekik.

borzimorzi 2014.03.01. 22:49:37

@Nyekenyóka: Pontosan így van.

Nagy kérdés, hogy az oroszok belemennek-e abba, hogy népszavazásokon dőljön el, hogy egyes, számottevő ill. többségi orosz lakossággal bíró ukrán területek akarnak-e Oroszországhoz csatlakozni... Mert az igazán nagy pofára esés az lenne Putyinnak, ha kiderülne, hogy az ukrajnai oroszok sem Oroszországban látják a boldogulásukat, hanem egy nyugatos fejlődésű, belátható időn belül EU-tag Ukrajnában...

Üdv:
b

meszena 2014.03.01. 22:50:37

@Tiborpapa: Az egész EU ellenesség érthetetlen. Az EUban mindenki a saját érdekeit képviseli, annak akar érvényt szerezni. Ez nem EU ellenesség. Ha valaki EU ellenes, akkor az a kilépést teszi a programja középpontjává. Hát ez nem a fidesz.

indapass90210 2014.03.01. 22:51:29

@steery: szerintem nem lesz háború. Megy az izmozás egy darabig, Krím megszavazza az elszakadást, az oroszok meg beülnek oda is ugyanúgy, mint Tiraszpolba, de nem csatolják magukhoz.

Szerintem nem célja az oroszoknak káukrajna annektálása, nincs ott semmi, ami nekik kellene. Csak az ütközőzóna, meg vásárlók a drága gázra.

meszena 2014.03.01. 22:52:37

@bgp: Az orosz flotta bázisa a Krímben van, törvényesen. Ez katonapolitikai kérdés is.

bgp 2014.03.01. 22:52:48

@Nyekenyóka: Elég alja dolog lenne. A turul tudtommal sólyom és nem dögkeselyű.

Balt 2014.03.01. 22:53:25

@Shopping: Egyetértek.

@Tiborpapa: Ez nagyon dedós, de ez nyilván már a 2. gyerekkor...

@steery: Van benne valami. Egyébként: most talán kimondottan előnyös (bár nem feltétlenül erkölcsös), hogy az oroszokkal úgymond "nem vagyunk rosszban".

Nyekenyóka · http://www.hir24.hu/elet-stilus/2014/02/19/itt-a-bizonyitek-a-netes-trollok-pszichopatak/ 2014.03.01. 22:53:40

@bgp:
Attól még Kárpátalja a miénk volt! Magyaroké!
Pedig én messze nem vagyok jobbikos, de ami tény, az tény.

timargabor · http://kard.blog.hu 2014.03.01. 22:53:59

@Balt: ugyan, Te sem veszel furgont személykocsi helyett csak azért, mert nincs kézzelfogható ajánlat. Ha kitalálom, hogy milyent szeretnék, meg kell találni az ajánlatot. Pl. tendert írok ki, amelynek - ha nincs rá pénzem - része a finanszírozás is.

(Attól mert beírod, hogy "Fukushima-típusú", és mindenki elretten, hogy jajistenem, az "felrobbant", olyant nem akarunk, még nem lesz sem a forraló, sem a nyomottvizes biztonságosabb. Mindkettőt baromira zavarja, ha elszáll az üzemi áramellátás és a tartalékgenerátorok sem indulnak be, mert elmosta őket a cunami)

De a lényegre visszatérve: nem elmélázni kéne, hanem ilyesmik alapján dönteni. Az nem nyugtat meg, hogy nemcsak a Fidesz de az MSZP is benne volt, attól az még ugyanúgy pártpolitika.

bgp 2014.03.01. 22:54:55

@meszena: Értem, de teljesen más csücsülni a bázison, mint fegyverrel nyomulni :D
Ha Janukovics maradt volna az elnök, a seggükön maradnak. Az új Ukrán vezetésnek nem velük volt a baja, hanem a diktátorukkal.

Nemzetstratégia · http://nemzetstrategia.blog.hu 2014.03.01. 22:57:28

A cikk teljes értelmetlenség. Nem Putyin teszteli a "nyugatot", hanem Amerika teszteli Oroszországot.

A szíriai hatalomátvétel nem sikerült, hát akkor Ukrajnára kell helyzeni a nyomást, hátha ott igen.

A Krim-félszigetet 1954-ben adta oda Nyikita Hruscsov Ukrajnának. Sosem volt az ukrán felségterület azelőtt.

A Krím-félszigeten lévő lakosság túlnyomó többsége orosz, (és NEM úgy orosz hogy betelepültek és leszaporodták az ukránt), vagyis minden joguk megvan hogy az oroszok segítségét kérjék hogy védjék meg őket, különösen a most felállt új "ukrán" kormány szélsőséges russzofób elemeinek (Szvoboda & tsai) ismeretében.

"Az a Nyugat, amelynek - ha egységes diplomáciai és esetleg katonapoltikai választ kell adni - EU- és főleg NATO-tagként mi is része vagyunk."

A nyugat, jelenlegi formájában a pusztulásra, kihalásra van ítélve. Demografikus okok, kulturális nihilizmus, a liberális perverzió (homokos agenda stb) és a tömegmédia mindent elárasztó fogyasztói propagandája miatt. Egy ilyen tábornak nem dicsőség tagja lenni. Az EU-hoz teljes egészében anyagi megfontolásból csatlakoztunk, nem erkölcsiből vagy kulturálisból, de még ez sem jött be.

"a budapesti memorandum, tehát Ukrajna szuverenitása mellé álljunk."

Ukrajna lakóinak 45%-a oroszul beszél, miközben az etnikailag orosz népesség csupán 17%. Ha az elmúlt 20 év ukrán nacionalizmusa sem bírta leszoktatni a maradékot az orosz beszédről, akkor ez egyértelműen jelzi, merre húz a szívük.

Állítólag a Donyeck-medencében népszavazás lesz valamikor közeljövőben, hova akarnak tartozni. Hát, kíváncsi leszek.

Ami pedig a gazdasági helyzetet illeti: Ukrajna teljes csődben van. Óriási államadósság, kevéssé hatékony gazdaság, korrupció és oligarchák mindenütt. A mostani új brancs is ugyanolyan korrupt mint a régi, csak most az EU nevében fognak lopni meg sikkasztani.

Ezt a cikket a szerzőnek teljesen fölösleges volt megírnia. Hangulatkeltés, annak is az ócskább fajtája.

indapass90210 2014.03.01. 22:57:30

@meszena: "Magyarországnak az a dolga, hogy saját érdekeit tartsa szem előtt."

Valaki végre jól szólt! Ha tegyük fel az apacsok olcsó bölényhúst ajánlanak a dakota királynak és cserébe csak annyit kérnek, hogy kussoljon amíg az irokézeket picit megrendszabályozzák, akkor nem biztos, hogy a dakota király népének lázadozni kellene emiatt...

Tiborpapa 2014.03.01. 22:58:12

Kedves Balt, Meszena, Zobod, stb! Beszélgessetek egymással! Megérdemlitek.

meszena 2014.03.01. 22:59:04

@bgp: Az új ukrán vezetés gyanús az ukrajnai oroszoknak, nemigen örülnek neki. A rend felbomlott, új helyzet, új helyezkedés van. Oroszország is újragondolja a dolgokat. És pozíciókat foglal. Teljesen természetes viselkedés.

Balt 2014.03.01. 22:59:34

@borzimorzi: "Mert az igazán nagy pofára esés az lenne Putyinnak, ha kiderülne, hogy az ukrajnai oroszok sem Oroszországban látják a boldogulásukat, hanem egy nyugatos fejlődésű, belátható időn belül EU-tag Ukrajnában..."

Az a helyzet, hogy ha ennek mentén szakad Ukrajna, akkor valahol a Dnyeper mentén, vagy még nyugatabbra...

Nyekenyóka · http://www.hir24.hu/elet-stilus/2014/02/19/itt-a-bizonyitek-a-netes-trollok-pszichopatak/ 2014.03.01. 23:00:16

@Nemzetstratégia:

"A cikk teljes értelmetlenség. Nem Putyin teszteli a "nyugatot", hanem Amerika teszteli Oroszországot."

Nézőpont kérdése.

A többi amit írtál az meg vélemény, de nem feltétlenül tény.

meszena 2014.03.01. 23:00:26

@Dövan: Az irokézek maguknak keresték...

meszena 2014.03.01. 23:02:28

@Tiborpapa: Igaz, az én beszédem a Kinyilatkoztatással nem ér fel, úgyhogy csak a beszélgetés marad :)

Balt 2014.03.01. 23:02:37

@Dövan: Tiraszpol helyzetét nem ismerem, de az ugye nem határos Oroszország anyácskával... Akkor már inkább észak-oszét/abház modell várható, bár az meglehet, ugyanaz, mint Transznyisztria. :)

borzimorzi 2014.03.01. 23:03:49

@bgp: Arról nem is beszélve, hogy az ukránoknak eddig sem volt bajuk azzal, hogy az orosz flotta használja Szevasztopol kikötőjét. Legfeljebb szeretnék, ha a kikötő használatáért fizetnének nekik a ruszkik, mondjuk, gázzal.
Szerencsétlen ukránok a teljes, területükön állomásoztatott atomarzenált átadták a ruszkiknak, cserébe azért, hogy a ruszkik az angolokkal és az amcsikkal együtt majd garantálják Ukrajna biztonságát.
Ezek után az is hülye, aki Putyinnal üzletel!
Üdv:
b

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2014.03.01. 23:05:05

Pár dolgot élesen el kellene különíteni:

Ukrajnában voltak tüntetések.

A tüntetők közül többen nem békésen tüntettek, megtámadták a rendőröket.

A mesterlövészek békés tüntetőket is eltaláltak.

Az elnök elmenekült.

Az elnökről kiderült, hogy mérhetetlenül korrupt.

Ideiglenes kormány állt fel, választások lesznek, prezidenciális helyett immár parlamentáris köztársasággá vált Ukrajna.

-->Ez eddig ukrán belügy.

Az orosz csapatok ukrán területen való grasszálása immár nemzetközi ügy.

Balt 2014.03.01. 23:08:33

@timargabor: "Pl. tendert írok ki, amelynek - ha nincs rá pénzem - része a finanszírozás is."

So-so, ebben nagy gyakorlatunk van... :) Sajnos. Az ugye megvan, hogy a világon összesen 3 db atomerőművet (blokkot?) építettek tendereztetés útján?

A nyomottvizes reaktor nem tud megszaladni, még ha hűtés nélkül marad, akkor se, mert maga a (prímerköri) víz a moderátor. (A forralóvizesben nincs két vízkör.)

Balt 2014.03.01. 23:10:09

@timargabor: "Több szocialista képviselő szerint a paksi bővítésről az Orbán-kormány mostani eljárásával ellentétben nemzetközi pályázatot terveztek. A szocialisták ugyanakkor nem tagadták, hogy ezen a pályázaton az oroszok a körülmények miatt nagy helyzeti előnnyel indultak volna. (Erre a WikiLeaks által kiszivárogtatott amerikai nagyköveti táviratok is utaltak.) "Amikor kiderült úgy 2008 körül, hogy az oroszoknak van az 1000, illetve 1200 megawattos blokktípusa, ami nekünk a legmegfelelőbb, lelke mélyén mindenki tisztában volt azzal, hogy ez kell" - mondta egy szocialista képviselő. Egy másik azt említette az orosz előnyeként, hogy "az atomenergiával foglalkozó magyar szakemberek 80 százaléka Szovjetunióban vagy Oroszországban végzett, azt ismeri, onnan vannak kapcsolatai". A harmadik érv az oroszok mellett pedig az volt, hogy miután eldőlt, hogy Pakson építenek új blokkot, drágább lenne nem orosz technológiával dolgozni.

Egy negyedik érv is szólt az oroszok mellett. Bár az amerikaiakat, a franciákat és a japánokat is érdekelte a beruházás, és érdeklődtek is a megfelelő minisztériumi tisztségviselőknél, az oroszok voltak az egyetlenek, akik a legmagasabb szinten is folyamatosan napirenden tartották a paksi bővítést. Gyurcsány Ferenc és Vlagyimir Putyin találkozóin rendre visszatérő téma volt a Malév helyzete mellett a paksi bővítés – mondta egy, a találkozók részleteit ismerő forrás."

borzimorzi 2014.03.01. 23:10:11

@Dövan: A sztori jó, csak annyi korrekcióra szorul, hogy az apacsok a piac legdrágább bölényhúsát vétetik meg éppen a dakota királlyal, és még azt is elvárják tőle, hogy mosolyogva nézze végig, amíg az irokézeket megrendszabályozzák. Ilyen esetben a józan ember azt kérdezi, hogy mégis, miféle ügyecskék kapcsán kerülhetett annak a dakota királynak a töke az apacsok főnökének a markába?
Üdv:
b

zobod 2014.03.01. 23:10:16

@Tiborpapa: a Kádár-rendszert mindenképpen diktatúrának nevezném, mert ott esélyed sem volt leváltai demokratikusan, békésen a neked nem tetsző politikusokat. Magyarországon erre minden _esély_ adott, az más kérdés hogy a nagyobbik ellenzéki blokk nem tud élni ezzel az eséllyel. Nem azért, mert ebben megakadályozzák, hanem mert nem _képes_ rá. Érted ugye a különbséget. A baloldaliak a politikusaik tehetetlenségét nem kellene hogy a jobboldal diktatúrájának tartsák.

Húsleves 2014.03.01. 23:10:48

@Nyekenyóka:
A blogger észosztása is csak vélemény. Kissinger véleménye viszont Nemzetstratégáéhoz áll közelebb, ráadásul előre figyelmeztette Obamát.
bekialtas.blog.hu/2014/02/06/ukrajna_kissinger_az_amerikai_magatartast_biralja
"Amerikának nem érdeke, hogy a ’megszállt erőd’ helyzetébe sodorja az oroszokat, hogy kénytelenek legyenek megmutatni, mire képesek – jelentette ki Henry Kissinger."
Ez alapján pedig nekem is inkább úgy tűnik, hogy Amerika tesztelte Oroszországot, és meglett az eredménye.
Persze ez az egész nem menti Janukovicsot, mert ha csak a fele igaz, ami kiderült róla, már az is nagyon gáz. Csak az a baj, hogy a legyőzői se tűnnek különbeknek.

timargabor · http://kard.blog.hu 2014.03.01. 23:12:22

@Balt: Tiraszpol jó hely, volt hozzá szerencsém. Tiszta 80-as évek Szovjetunió (volt 10 éve, amikor ott voltam): T-34-es emlékmű, Gyetszkij Mir játékáruház. Ja, és kirakodó piac, ahol használt (!!!) óvszert is lehetett venni. Épp áramszünet volt amikor megérkeztem, tolták a trolit (szocializmus=kommunizmus mínusz villany). A moldáv határon orosz "békefenntartók", gyakorlatilag határőrség.

Nem, nem határos Oroszország anyácskával - most még. Ám ha az orosz többségű ukrán területek mennek, akkor az lesz.

Nyekenyóka · http://www.hir24.hu/elet-stilus/2014/02/19/itt-a-bizonyitek-a-netes-trollok-pszichopatak/ 2014.03.01. 23:13:27

@Húsleves:

Minden csak vélemény, a lényeg a megélhetés, hogy mennyi a fizetés az árakhoz képest és fordítva. Ez az ami nem túl jó.

Zerwikaptur - Hármat egy csapásra! 2014.03.01. 23:15:36

Szerintem a paksi "paktum" inkább lépés az energiafüggetlenség felé. Olajat és gázt biztonságosan csak Oroszországból tudunk beszerezni, uránt jónéhány más helyről is. A zöldek elképzelései a megújuló energiáról pedig szépek, csak a jelenlegi technológiai körülmények között megvalósíthatatlanok. Nem vagyok szakértő, de abból, amit eddig a média az üggyel kapcsolatban közölt, nekem jó üzletnek tűnik a bővítés.

Más.

A magyar külpolitika eddig visszafogott, és szerintem ez így is van jól. Magyarország kis játékos ezen a pályán, akinek érdeke mindkét féllel jóban lenni, az oroszokkal a gazdasági kapcsolatok miatt, az ukránokkal pedig egyrészt a szomszédság okán, másrészt meg a kárpátaljai magyarok miatt is. A világháborúk idején elkövettük azt a hibát, hogy nem kibekkelésre játszottunk, hanem teljes mellszélességgel kiálltunk az egyik oldal mellett, holott az érdekeinkkel ez nem esett egybe. Egyik vagy másik fél telipofából való szidása helyett most bölcsebb lenne a sarokból figyelni a nagyok iszapbirkózását és közben minimalizálni a veszteségeket.

borzimorzi 2014.03.01. 23:17:18

@Balt: Fenét, Nem hülyék az ukránok egy olyan országhoz csatlakozni, amelyik a XX: század során egyszer a Holodomor alatt kiirtott 7 millió ukránt, meg a gulágra is elvitt belőlük pár milliót. Plusz a Generalisszimusz idiotizmusa és a Vörös Hadsereg 1938-as lefejezése miatt sikerült a németekkel elhitetni, hogy győzhetnek, és az azt követő események során a német előrenyomulás megszámlálhatatlan áldozatot követelt ukrán földön. S ha ez még mind nem elég, az oroszok még a Nagy Honvédő Háborút is jórészt velük, az ukránokkal vívatták meg. Tudod, az a két kontingens, amelyik pl. Magyarországot legyakta, az a II. és a III. Ukrán Front volt. Ukrán frontból volt még a szovjet Vörös Hadseregnek I. és IV. is...

Ilyen ukránirtó bagázshoz aligha akarnak az ukránok csatlakozni! Meg tudom érteni.

Üdv:
b

Balt 2014.03.01. 23:17:38

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn: Ez így igaz. Másrészt: Koszovó, Irak, Líbia is "nemzetközi ügyek" voltak, nemzetközi felhatalmazás nélkül. És nem az USA határai mentén, többmilliós "amerikai" népességet érintve...

Nyekenyóka · http://www.hir24.hu/elet-stilus/2014/02/19/itt-a-bizonyitek-a-netes-trollok-pszichopatak/ 2014.03.01. 23:18:50

@zobod:

Magyarországon most sincs diktatúra, ez tény, viszont van olyan, hogy diktatórikus elemeket hoz egy kormány, de attól még a rendszer nem válik diktatúrává.

Balt 2014.03.01. 23:20:39

@timargabor: "(szocializmus=kommunizmus mínusz villany)"

:) Ez jó. Felírom. Szabad a nevét? :))

Tiborpapa 2014.03.01. 23:22:19

@zobod: " Nem azért, mert ebben megakadályozzák..."
Sorolhatnám az intézkedéseket, amivel akadályozzák, de minek. Megingatnálak? Ugye nem. Egyszer talán magad is rájössz, kiket favorizálsz. Nem vagy rossz ember. Menj és javulj meg!

indapass90210 2014.03.01. 23:22:45

@meszena: azért az irokéz törzsi tanács kitett magáért az arany vécékefével. Szó szerint lerabolták a törzset, nem csoda, hogy elpattant egy húr.

indapass90210 2014.03.01. 23:23:51

@borzimorzi: ezt nem tudjuk konkrétan, mert semmi sem nyilvános az üzletből. Most tételezzük fel, hogy a dakota király nem hazaáruló és jó üzletet kötött az apacsokkal.

timargabor · http://kard.blog.hu 2014.03.01. 23:24:33

@borzimorzi: miközben a lényeggel (az ukrán nemzetiségű lakosságot illetően) egyetértek, csak a történelmi hűség jegyében: az ukrán frontok neve nem a személyi állomány származására utalt (voltak még belorusz és balti frontok a háború végén, de ezeket korábban másképp hívták), hanem az átnevezéskori működési területre.

en.wikipedia.org/wiki/Front_%28military_formation%29#List_of_Soviet_fronts_in_World_War_II

Balt 2014.03.01. 23:26:11

@Zerwikaptur - Hármat egy csapásra!: Tökéletesen egyetértek.

@borzimorzi: /pill. a Donyeck-medence ill. az egész Don mente és a Krím máris bukó Ukrajnának. De még nincs vége, szerintem a tengerpartról is lemondhatnak, és itt érünk a poszterhez (kivételesen igaza lehet...) @timargabor: "Nem, nem határos Oroszország anyácskával - most még. Ám ha az orosz többségű ukrán területek mennek, akkor az lesz."

Húsleves 2014.03.01. 23:26:49

@Nyekenyóka:
Hát igen, és akkor szerencsétlen Ukránok mit szóljanak, mi hozzájuk képest szupergazdagok vagyunk. Janukovics egy szarházi volt, semmi sem menti fel, de ami felháborít, hogy teljesen nyilvánvaló, hogy az EU is meg Amerika is csak kavarja a szart, és a várva várt nagy nyugati felkarolás helyett maximum IMF hitelt kapnak majd. Mintha nem lenne nyilvánvaló, hogy abban a még nálunk is korruptabb országban az teljes egészében Offshore számlákra fog szivárogni, az emberek meg még szegényebbek lesznek. Akkor viszont a nyugati követségek meg cégek fognak megismerkedni a molotov koktéllal.

Balt 2014.03.01. 23:28:49

@timargabor: Ezt azért tudtam, már csak "szakmailag" is. :) (Goelro-elv.)

komplikato 2014.03.01. 23:29:27

@Tóth Ágas: " demokratikusan megválasztott kormányt megpuccsolókat támogatja "

Annak a kormánynak majd minden tagját Janukovics kirúgta, őt magát pedig a demokratikusan megválasztott parlament, benne a saját pártja embereivel(!) rúgta ki a minden normális országban alkalmazható bizalmatlansági indítvánnyal.

Balt 2014.03.01. 23:30:54

Jut eszembe: a posztot nem is olvastam, csak a blogketrecből jöttem. :)

komplikato 2014.03.01. 23:31:08

@meszena: Azt, hogy Ukrajna miatt konkrétan én sem hinném, de ki mondta, hogy ez itt csak Ukrajnáról szól? Észtország és Lettország is úgy érzi, hogy ilyen alapon bármelyik percbe őket is lerohanhatják. Vagy ha egész Ukrajna sorra kerül, ki mondta, hogy megállnak a ruszkik?

timargabor · http://kard.blog.hu 2014.03.01. 23:32:46

@Balt:
Ukrajna népszámlálás-alapú nemzetiségi térképe (2001):
upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/a/a7/UkraineNativeLanguagesCensus2001detailed.PNG

2012-es választás_
upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/6/6d/Ukr_elections_2012_multimandate_okruhs.png

Valahol a kettő közt lehet a valóság, inkább a másodikhoz tippelem közelebb.

P.Freddy 2014.03.01. 23:34:58

@Balt:

"Kamu."

Kamu? Mint a "miniszterelnököd" bármelyik időszaka, aki liberálistól cionistán át jobbkeresztényből kommunista minden volt már.

Ti meg követitek, nem az elveiért, hiszen akkor saját magatokat is szemenhányjátok, hanem a személyért. Tudod, ezt úgy hívják, SZEMÉLYI KULTUSZ.

Egyébként a kokárdára visszatérve: ritka nagy szarban vagytok ezzel, mert Orbán ocsmány módon besározta a kokárdát. Jó lenne most utólag kimagyarázni, ezt értem, de nem fog sikerülni.

Aki saját magát szájbaszarja mint Orbán Viktor, az utána ne akarjon csókot adni. Soha a büdös életbe.

buday008 2014.03.01. 23:35:30

Orbán most véletlenül végre a jó oldalra állt. Semmi hasznunk az EUból az ukránok meg szarra sem tartanak, tartottak sosem. Főlega szélső jobb akikért itt könnyeznek sokan. Nagyon is jó lenne ha a mesterségesen kreált nagy ukrajnából végre lecsatolnák az orosz többségű részeket. A románok is kicsit leadnák a nagyrománia dumájukat, kárpátalja magyar többségú része meg kiirhatná a népszavazást végre...

komplikato 2014.03.01. 23:35:35

@Nemzetstratégia: "A cikk teljes értelmetlenség. Nem Putyin teszteli a "nyugatot", hanem Amerika teszteli Oroszországot."

Szerintem meg vagy USA, EU és Oroszország teszteli körbe egymást, vagy az USA-Oroszország teszteli az EU töketlenségét, miközben Kína röhög a markába.

tobeor 2014.03.01. 23:35:41

Nem olvastam el kommentet sem.

Feltételezem hogy nincs olyan MAGYAR ember, egy sem, aki támogatná az orosz agressziót.

Ha csak nem ő Kádár János unokája.

Aki az orosz agresszió mellé áll, az elárulja 1956 hőseit, nagyapáinkat, apáinkat.

Az a hazátlan rongy, ki a ruszkik mellé áll, a soha a büdös életben ne merje szájára venni se 56-ot, se 48-at.

Nyekenyóka · http://www.hir24.hu/elet-stilus/2014/02/19/itt-a-bizonyitek-a-netes-trollok-pszichopatak/ 2014.03.01. 23:36:36

@P.Freddy:

"Orbán ocsmány módon besározta a kokárdát."

Nem ő sározta be, hanem az mszp találta ki azt, hogy aki a kokárdát viseli 2002-ben az fideszes.
Nem mindegy!

buday008 2014.03.01. 23:36:50

Most megmutathatja az UNIO a lefikázott oroszhadsereg ellen mit ér:_)))))

buday008 2014.03.01. 23:38:02

@tobeor: Papa Kádár alatt éltünk a legjobban...mer valahogy az elmult 23 év szar volt...

Balt 2014.03.01. 23:38:37

@timargabor: Már csak azért is, mert ez még annyira sem egyértelmű, mint az délszláv háborúban, nem is annyira nemzetiségi alapon (szerb, horvát, bosnyák) húzódnak a "frontvonalak". (Lásd: Klicsko nem beszél ukránul, Janukovics meg talán igen, Tyimosenko voltaképpen moszkvai, egykori ifjú pártfunkci.)

komplikato 2014.03.01. 23:38:38

@buday008: Na ezért érdeklődnek Putyin felé sokan, hogy akkor ezen elvek alapján ugye elismerik Koszovót. :P
Nem lehet egy seggel két lovat megülni, pláne ha ellenkező irányba vágtatnak. Bár a politikusok néha próbálják. Másrészt nem pont Oroszországnak szokása beleköpni mások függetlenedési kísérleteibe?

tobeor 2014.03.01. 23:39:23

@buday008:
Kádár alatt, mi?
Szerettél orosz gyarmat lenni?

Komolyan mondom, sajnállak...

buday008 2014.03.01. 23:39:30

amúgy meg amerika sem gondolta komoylan hogy ukrajnán keresztül teljesen körbe zárja oroszországot...belehet menni mint hitler:_)))azt ennyi

Balt 2014.03.01. 23:39:57

@P.Freddy: :)) Gyenge próbálkozás. Ti csak énekeljétek el szépen az Internacionálét, ha a "kokárda szaros"...

komplikato 2014.03.01. 23:40:10

@Nyekenyóka: De most komolyan, aki 2002 március 15-től EGÉSZ évben (sőt van aki mai napig!) kokárdában járt, az nem volt Fideszes? :D

fvipera 2014.03.01. 23:41:54

@bloggerman77: igen. eltévedt.nem találta el a fejét

2014.03.01. 23:42:24

Nyekenyóka: a diktatúrák sohasem ismerik el, hogy diktatúrák, mindig arra hivatkoznak,hogy tudják mi a közjó és megfelelően képviselik a zemberek érdekeit, csak éppen megakadályozzák, hogy a másik párt,csoportosulás is képes legyen erre.
...
Az adózás és a választójog kapcsán mindig indulatokat gerjeszt és problémás a kettős állampolgárság megítélése... Tételezzük fel, ha most bármilyen atrocitás érne ukrán-magyar állampolgárokat, hogyan reagálna a kormány? Vajon lepattintaná őket (ekkor ukránok,oldják meg maguk) ha viszont nem történik ilyesmi és szavazni kell akkor persze magyarok? Kíváncsi vagyok,hogyan reagál a kormányzat,mert végre nyilvánvalóvá válik az igazi szándékuk a határon túliakkal kapcsolatban (szavazógép).

buday008 2014.03.01. 23:43:07

@tobeor: inkább lépnék be a FÁKba , meg Kínával mint a nyugat szarának lerakóhelye legyek...őszintén mi a szent szarrra mentünk a nagy EU-val?? tönkretettek , eladtak elloptak leépítettek mindent..Orosz barátainkkal vagyok..putyin adja ki a parancsot:_))

Balt 2014.03.01. 23:43:10

@komplikato: Így valahogy. Sajnos...

Balt 2014.03.01. 23:44:21

@komplikato: Senki nem tiltotta meg (H. Kovácsnak sem), hogy kitűzze. Függetlenül attól, hogy mit gondolunk (vagy gondolt pl. Pokorni) a túlbuzgó akcióról.

Húsleves 2014.03.01. 23:45:17

@tobeor:
Ok, akkor mi sem olvastuk el a kommentedet! Felesleges is lett volna elolvasni, mivel feltételezzük, hogy a kurva nagy liberalizmusoddal nem te akarod megmondani hogy ki a MAGYAR ember, ki Kádár János unokája, meg hogy ki merjen a szájára venni mit, meg hogy kinek mi lehet a véleménye.

buday008 2014.03.01. 23:45:18

@Crescence: ha esze van kivár-amugy az ukránoknak nem biztos hogy keménykedni kéne a magyarokkal- mert most egy kalap alá esünk az orosszal, tatárral csecsennel stb - azt szegény viktor még segítséget kapna putyintól azt ukrajna tényleg feleakkora lesz mint most:_))

fvipera 2014.03.01. 23:46:40

a magyar jobboldal megint ráront a nemzetre. nagyeszű orbán janukovicsot tavaly a stabilitás zálogának nevezte, aztán nekilátott, hogy leszopja putyint. most pedig a szovjetek oldalán állunk egy olyan konfliktusban, ahol az EU/USA és a szomszédos Ukrajna a túloldalon. sem érdek, sem érték alapon nem képviselhető orbán álláspontja. mármint az ország érdekét tekintve. tehát van valami más ok. ugye lajos?

tobeor 2014.03.01. 23:46:56

Ezúton üdvözlök mindenkit aki helyeselte Paks2 odadobásár, és ezzel az ország energetikai kiszolgáltatását a ruszkiknak.

Most legyen nagy pofátok ostoba idióta barmok.

buday008 2014.03.01. 23:47:20

Egyből sértegetni kezd mert megmondom az igazat hoy bizony az ország nagy része Kádár alatt élt a legjobban.............jellemző... de nem tehetek rola inkább kádár mint ez a rabló banda 23 éve...

fvipera 2014.03.01. 23:48:38

@buday008: érettségizned kellett volna és nyelvet tanulnod, akkor nem sírnád vissza a kommunizmust.

tobeor 2014.03.01. 23:48:59

@Húsleves: Téged ki nem szar le?

@buday008: Ismétlem: sajnállak. Ha gondolod, egyszer olvass utána hogy a ruszkik és a ruszkik magyar talpnyalói hány magyar embert vetettek börtönbe, illetve kínoztak is meg pl. az Andrássy úton (de máshol is).

fvipera 2014.03.01. 23:49:15

@buday008: érettségizned kellett volna és nyelvet tanulnod, akkor nem sírnád vissza a kommunizmust.

buday008 2014.03.01. 23:49:49

@fvipera: Arra nem is gondol senki hogy érdekes módon Orbán most valamiért gyorsan sietett pakksal, meg hirtelen hangot váltott putyinnal szemben.. Csak nem halott valamit 4 -6 szemközt már előre ami most fogja magát kiforrni?..

Muzsikok közt 2014.03.01. 23:50:20

@fvipera: És bármit csináltok marad megint 4 évig a nyáladzás meg a hörgés, nem fogunk unatkozni.

P.Freddy 2014.03.01. 23:51:19

@Balt:

Tudjuk hogy nektek jó a saját szarotokkal saját magatok által bekent kokárda, ez világos. Éljetek büdös Fidesz sárgafos áporban, rohadék kommunisták!:)

Tőletek függetlenül, a nem hülyék természetesen fideszfosmentes kokárdát és nemzeti jelképet akarnak.

Reméljük, eltakarítódtok a szemétdombra, ahová a gyűlölet-kapmánytanácsadóitok vezetnek.

- Hajrá Fidesz
- Hajrá Orbán Viktor
- Hajrá Viktor Janukovics
- Hajrá Bierbaum, Fickelstein (még szerencse, hogy így legalább Orbán anyagilag támogatja a melegeket, cserébe a kiváló öklendező-kampánytanácsokért:)

buday008 2014.03.01. 23:52:15

@fvipera: Pont hogy minél tanultabb valaki annál jobban átlátja miről szólt ez az elmut 23 év szabadrablása- lehet komám neked ez tetszik de nekem kurvára nem. ja és naponta vernek agyon időseket megélhetésbő....

Muzsikok közt 2014.03.01. 23:52:15

@buday008: Ja lehet hogy magyar orosz dualizmust főztek ki nagy gerjedelmükben.

Ettől még a baloldalnak marad 8 évig a hörgés, nyáladzás az egyre apróbb szemétdombjukon. He Hehe

meszena 2014.03.01. 23:52:55

@Zerwikaptur - Hármat egy csapásra!: Teljesen igaz, a poszt direkt (kampány okokból) félreértelmezi a helyzetet. A magyar külpolitika iránya most teljesen jó.

Muzsikok közt 2014.03.01. 23:53:59

@buday008: 'Pont hogy minél tanultabb valaki'

Szerintem a közepesen tanultak is szívesen megtanítanak téged helyesen leírni 2 mondatot.

Nyekenyóka · http://www.hir24.hu/elet-stilus/2014/02/19/itt-a-bizonyitek-a-netes-trollok-pszichopatak/ 2014.03.01. 23:54:00

@Húsleves:

Amit írtál. Senki nem akarja megmondani, hogy ki a magyar, ezt csak bemeséled magadnak.

buday008 2014.03.01. 23:54:05

@Nyekenyóka: Mert most mia afszomból élsz ember???? kibaszott kötvénykibocsájtásból -ami hitel apafej... és az államadósságunkis jóval magasabbb minta komcsik idején volt - ergo a kurva 23 éved is hitelből ment és emgy a mai napig de ráadásul msot még szarul is élsz mivel egy vékonyréteg teszi szebre ellentétbe akádár rendszerrel...

Vajda Gábor (Gabor_V) · http://www.linkedin.com/in/gaborvajda1984 2014.03.01. 23:54:22

Azért még reménykedhetek abban, hogy OV Oroszországot éltető beszédet mond el 15-én? ;)

tobeor 2014.03.01. 23:55:04

Ugyanazt mondom, tiszta szívemből, amit 56-os hőseink mondtak:

RUSZKIK HAZA!

Nyekenyóka · http://www.hir24.hu/elet-stilus/2014/02/19/itt-a-bizonyitek-a-netes-trollok-pszichopatak/ 2014.03.01. 23:55:49

@Muzsikok közt:

Azért te is elég sok helyesírási hibát követtél el ebben a posztban is :) (nem csak billentyűgomb félrenyomást)

buday008 2014.03.01. 23:55:58

Orbán most véletlenül a jó lóra tett..

Mezga Geza (törölt) 2014.03.01. 23:56:52

Nincs mit csodalkozni az oroszokat es a velejeig korrupt volt ukran kormanyt tamogatok viselkedesen. Ezt hoztak otthonrol. Az apaik 56ban tapsoltak az oroszoknak, a nagyapaik pedig a nemeteknek lobogtattak a zaszlot 44ben. Nem tudnak kibujni a borukbol, habar az mszmp taggyules helyett a rendszervaltas utan templomba kezdtek jarni csak ugyanazok a csocselek maradtak.

Húsleves 2014.03.01. 23:57:04

@tobeor:
Nocsak! Mégis olvasod a kommenteket? :-))))))
Te kis sunyi!

meszena 2014.03.01. 23:57:05

@tobeor: Nem tudom, hogy a szovjet kommunisták és a mai Oroszország közé egyenlőségjelet lehet-e tenni. Szerintem nem.
Ez az orosz ellenesség új jelenség balról. Az Mszp elődpártja még lelkes kiszolgálója volt a hazánkat megszálló szovjet hatalomnak...

Nyekenyóka · http://www.hir24.hu/elet-stilus/2014/02/19/itt-a-bizonyitek-a-netes-trollok-pszichopatak/ 2014.03.01. 23:57:32

@Vajda Gábor (Gabor_V):

A márciusi 15-ei megemlékezésünknek semmi köze a külhoni politikához és a külföldhöz.

Vajda Gábor (Gabor_V) · http://www.linkedin.com/in/gaborvajda1984 2014.03.01. 23:58:47

@Nyekenyóka: Ha jól emlékszem, az okt. 23-ai "megemlékezés" sem volt más, mint párhuzam felállítása a SzU és az EU között.

Nyekenyóka · http://www.hir24.hu/elet-stilus/2014/02/19/itt-a-bizonyitek-a-netes-trollok-pszichopatak/ 2014.03.01. 23:59:09

@meszena:

Orbán Viktor már szó szerint lediktátorozta Putyint. Na nem most, hanem néhány évvel ezelőtt.
Szó szerint.

meszena 2014.03.01. 23:59:18

@Mezga Geza: Érdekes kérdés.
Ezek az emberek nagy valószínűség szerint az MSZMP tagjai lettek, amelyből létrejött az Mszp.

Muzsikok közt 2014.03.01. 23:59:35

@meszena: 'Az Mszp elődpártja még lelkes kiszolgálója volt a hazánkat megszálló szovjet hatalomnak...'

Az Mszp mindenkit kiszolgál aki megszáll minket. Ez nekik alapvető, követni kell, nem pofázni.

buday008 2014.03.01. 23:59:41

nem kell az ukránokat sajnálni mert magasan szarnak a mygarok fejére.. az euhoz akarnak tartozni nem hozzánk. gazdaságilag meg megint csak ártanak inkább mint használnak -lásd gázvita, nyelvtörvényrőlhagy ne beszéljünk ami igaz nem gazdaság de azért "kösz"- na lépek is remélem holnapmár a dnyszter túl partja orosz lesz:_)))))))))))))

Muzsikok közt 2014.03.02. 00:00:24

@Nyekenyóka: 'Orbán Viktor már szó szerint lediktátorozta Putyint.'

És?

fvipera 2014.03.02. 00:00:28

@Vajda Gábor (Gabor_V): minden okod megvan rá. Moszkva nem Brüsszel vagy valami ilyesmi

Nyekenyóka · http://www.hir24.hu/elet-stilus/2014/02/19/itt-a-bizonyitek-a-netes-trollok-pszichopatak/ 2014.03.02. 00:01:02

@komplikato:

De a mostani valami belső hitel, ami az országunkba pörög vissza, nem? Tökre más mint az IMF hitel, vagy nem? (nem csak a kamatláb, hanem más dolgok miatt is különböző ez a kötvénykibocsátás) mint az IMF.

komplikato 2014.03.02. 00:01:19

@buday008: Még 2013 őszén szólta el magát valamelyik műsorban egy rendőrségi jóember, hogy évente 30-40.000 öregembert rabolnak ki, főleg saját lakásában vagy utcán, mert ők a legvédtelenebbek. ha ez igaz, akkor érdekes módon a médiában még a naponkénti sem jön le, amit írtál. Márpedig sanda gyanúm, hogy igaz. :(

Mezga Geza (törölt) 2014.03.02. 00:01:39

@meszena: Meg az MDF, kisgazdapart majd a fidesz jobbos fordulata utan athuztak oda. Ugye apa?

buday008 2014.03.02. 00:01:55

@Nyekenyóka: Közben rájött hogy árral szemben hugyálni nem lehet...Egyébként meg nemtudom mivvel jobb Tel -avivban segget nyalni mint mondjuk az oroszoknak?? mit adnak eme derék uriemberek amit az oroszk nem tudnának??

meszena 2014.03.02. 00:02:13

@Nyekenyóka: Változnak az idők és a helyzetek. Nem tűnt fel, hogy az Mszp és a Fidesz pont egymás korábbi véleményét képviselik most Oroszország és Paks ügyében?
:)
Orbán mai véleménye inkább a reálpolitika, mint a régi. Az akkor kampányvélemény volt, mint most az Összefogás véleménye.

Nyekenyóka · http://www.hir24.hu/elet-stilus/2014/02/19/itt-a-bizonyitek-a-netes-trollok-pszichopatak/ 2014.03.02. 00:02:38

@Muzsikok közt:

Nincs és. Diktátor az diktátor. Kim Jong Un-nal MIÉRT NEM üzletel? MIÉRT NEM?! (na nem mintha örülnék), csak kettős mércézik. És ne jöjjön nekem senki azzal, hogy sok ország üzletel Putyinnal, mert ez demagógia lenne a javából.

Húsleves 2014.03.02. 00:02:43

@Nyekenyóka:
Pedig de. Most másoljam be ide neked az egész szöveget amit írt? Vagy mit nem értettél?

buday008 2014.03.02. 00:03:08

@komplikato: Lakatos attila 2milliora teszi a kissebbségünk számát... belső infoks zerint 3---de ez sem jelenik meg sosem a médiában.:_))

Muzsikok közt 2014.03.02. 00:03:53

@Nyekenyóka: Az a lényeg hogy az ország teherbjrásához képest most egyensúlyban van a hitel mennyisége.

Tehát felveszünk mindig 10 ft-ot és annyit vissza is fizetünk.

Eddig felvettünk 20 ft-ot és 10etvisszafizettünk. Sajnos Kádár alatt is.

Nyekenyóka · http://www.hir24.hu/elet-stilus/2014/02/19/itt-a-bizonyitek-a-netes-trollok-pszichopatak/ 2014.03.02. 00:04:12

@meszena:

De igen. Azért nem szavazok se az mszp-re se a fideszre. Amíg nem hullanak ki a Parlamentből ez a 2 párt, addig nem hogy Belgium, de Ausztria szintjén se ütjük meg.

meszena 2014.03.02. 00:04:35

@Mezga Geza: Biztosan mindenütt próbálkoztak. Azért az Mszp belőlük alakult :) És a legutóbbi időkig az mszmp-ben szocializálódott csapat vezette a szocialistákat...

Muzsikok közt 2014.03.02. 00:05:31

@Nyekenyóka: 'Nincs és. Diktátor az diktátor. Kim Jong Un-nal MIÉRT NEM üzletel? MIÉRT NEM?!'

Mert nincs mit felkínáljon.

Persze Putyin nem diktátor Kim Jong Un-i értelemben, de nem is nyugati demokrata. Ez nem érdekel senkit ez csak üzlet. Nyugat legnagyobb üzletfele és befektetője a nemdemokratikus Kína.

meszena 2014.03.02. 00:06:16

@Mezga Geza: Mi ez az "apa" megszólítás?
Remélem, nem most kell megtudnom valamit :)

komplikato 2014.03.02. 00:07:43

@Nyekenyóka: Háááát, 15 milliárdnyi dollárkötvény? A normális dollár kamat duplájával? Vagy 10 milliárd euró orosz hitel? ami ugye a jelek szerint eredetileg nem is Paksra kellett volna "valakinek", de az igazat már soha nem tudjuk meg ...

@buday008: "gazdaságilag meg megint csak ártanak inkább mint használnak"
Aham, hát persze. A 444-en egy kulturált sok nyelvet beszélő orosz úriember levezette, hogy Ukrajna gyártókapacitása vagy 1.5 akkora mint egész EU-nak, és az ottani sz*r bérekkel együtt ez KELL az EU-nak és kell Oroszországnak is. Annak idején a SZU nagy részét ellátták kajával és majdnem egészét fegyverekkel, tankokkal, repülőkkel ... és sok minden most is ott készül.

A nyelvtörvényről meg tényleg kár is írni, hiszen NEM lett eltörölve, mivel az államfő NEM írta alá az eltörlést.

buday008 2014.03.02. 00:08:00

@Nyekenyóka: Teljesen mindegy hogy hitelfelvételnek nevezed vagy annakegy lehetséges változatának: kötvénykibocsájtásnak...UAZ

tobeor 2014.03.02. 00:08:16

@Húsleves: Múltidőben írtam, akkor. Te nyilván orosz vagy, és még nem jutottál el a magyar nyelvben múlt idő tanulásáig.

@meszena: Aha. "Szerinted". Elsöprő érvelés. lol. Add elő a csecseneknek is, biztos meg fogod győzni őket.

RUSZKIK HAZA!

Nyekenyóka · http://www.hir24.hu/elet-stilus/2014/02/19/itt-a-bizonyitek-a-netes-trollok-pszichopatak/ 2014.03.02. 00:08:49

@komplikato:

És ezt most is fizetjük vissza, vagy lesz egy dátum, amettől kell fizetnünk? Vagy már fizetjük?

Mezga Geza (törölt) 2014.03.02. 00:10:09

@meszena: pl pozsgay alkotmanyiro imi vagy kover kisz titkar laci. :-)

buday008 2014.03.02. 00:10:11

@komplikato: magyarország szempontjából értem hogy gazdaságilag többet ártanak mint használnak...és ige egyetértek veled abban hogy milyen sors várna rájuk ha az eu kezébe kerülnének- és igen Putyin helyében éns em engedném hogy eu égisz alatt kibasszannak x millió orosszal mint mondjuk velünk amgyarokkal tették

Muzsikok közt 2014.03.02. 00:11:19

Na ma a princetoni egyetem egyik jogásza hazudozik a Jew York Times blogjában:

'Kim Lane Scheppele kifogásolta, hogy az új választási rendszerben "az egyesült ellenzéki pártok akkor sem szerezhetnek parlamenti többséget, ha több szavazatot kapnak, mint a kormánypárt".'

www.napi.hu/magyar_gazdasag/orban_mesteri_terveirol_irtak_kulfoldi_lapok.577685.html

Honnan ismerősek ezek a szövegek?

buday008 2014.03.02. 00:11:27

@Mezga Geza: pozsgai a legnagyobb köpönyegforgató... szánalom az az ember...

komplikato 2014.03.02. 00:12:21

@Nyekenyóka: Úgy emlékszem 6 év a futamidejük, de lehet van belőle 3 és 10 éves is. A Gyurcsányék meg amikor elk*rták, akkor vagy nem tudtak kötvényt kibocsátani vagy nem tudták a régieket fizetni (vagy mindkettő) és ezért vettek fel IMF hitelt ugye. Nem függetlenül a kötvényektől. Mondjuk IMF-et meg Kádár papáknak és az ő elk*rásuknak köszönhetjük eleve. Szintén hitelből lébecolás ürügyén.

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2014.03.02. 00:12:47

@Zerwikaptur - Hármat egy csapásra!:

"Szerintem a paksi "paktum" inkább lépés az energiafüggetlenség felé. Olajat és gázt biztonságosan csak Oroszországból tudunk beszerezni, uránt jónéhány más helyről is."

- Ahogy orosz erőmű-alkatrészeket meg az MDF piacon lehet kapni

meszena 2014.03.02. 00:13:22

@tobeor: Nincs mit érvelni, a kettő nem ugyanaz.
Ahogyan nem ugyanaz az Mszmp és az Mszp. Csak utódja ez is :)

buday008 2014.03.02. 00:14:10

persze lehet tul sokat dolgoztam "terepen" azért látom hogy baszzarintja szét a sok értelmetlen unios előírás a magyar gazdaságot.

komplikato 2014.03.02. 00:14:48

"Már vasárnap összeülnek a NATO-tagországok, hogy megvitassák az ukrajnai helyzetet Brüsszelben. Magyar idő szerint 11-kor fog összeülni a miniszterek tanácsa, délután háromkor pedig az Ukrajnával foglalkozó bizottság."

Mint írtam, nem lenne kedvem Nato tagország polgáraként "önként" fejbe lövetni magamat Ukrajnában az oroszokkal ... bár Putyin szvsz nem hülye és egyenlőre beéri a Krímmel. Ha már megvette 6 milliárdért ...

meszena 2014.03.02. 00:14:54

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn: Ez egy üzleti kérdés. A jelenlegi Paks-i üzemeltetéssel negatív tapasztalatok voltak?

P.Freddy 2014.03.02. 00:15:15

@meszena:

Az MSZMP utódpártja viszont, ami a Fidesz, bőszen követi a Kádári hagyományokat.

Muzsikok közt 2014.03.02. 00:15:21

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn: '- Ahogy orosz erőmű-alkatrészeket meg az MDF piacon lehet kapni'

Pakson az egyetlen üzemzavar a francia közremüködésnek köszönhető, tehát akkor még őrájuk is lehetett bízni a karbantartást, de a jövőben nyilván csakis az oroszokra bízhatóugyanez

buday008 2014.03.02. 00:15:37

@komplikato: Mutass már nekem egy olyan országot ami gyakorlatilag nincs eladosodva???na de msot komyolan!!! Neked nem fura?:_))

tobeor 2014.03.02. 00:15:38

@Muzsikok közt: te hazudozol, amit Kim Lane Scheppele ír az úgy igaz.

Megszokhattuk már, hogy a maffidesz hazug propagandistái mindenkit lehazugoznak akik nem az ő hazugságaikat fújják.

Mezga Geza (törölt) 2014.03.02. 00:17:05

@buday008: ugy tunik jol illik a jelenlegi iranyvonalba, hasonloan schmidt copy paste pali

Húsleves 2014.03.02. 00:17:06

@tobeor:
Jaj elő ne add már ezt, hogy nem olvastad a korábbiakat, te szánalmas libsi retek. Persze hogy elolvastad, azért nyitottál azzal a rátok jellemző sokszínűséggel, nyitottsággal és elfogadással mások véleménye irányában :-)

meszena 2014.03.02. 00:17:31

@P.Freddy: A fidesz a korábbi Mszpére emlékeztet, sokat tanult tőlük. Csak jobban csinálja...
A fidesz az Mszmp hatalommal szemben jött létre, az Mszpét meg az Mszsmpések hozták létre. Ezek a tények.

tobeor 2014.03.02. 00:17:35

@meszena:
Nézd, lehet hogy te tényleg olyan kretén vagy, hogy bemagyarázod magadnak, hogy a szovjetek nem oroszok voltak (hanem? japánok? ugandaiak?), de sajnos ez ettől nem igaz.

buday008 2014.03.02. 00:18:48

A képlet kurva egyszerűa tőkéseknek, bankároknak, multiknak ill az ásványkinccsel rendelkező országoknak az elmult 100 éveb akkora többlete keletkezett számlapénz formájában, hogy szinte versenyeznek hova helyezzék egymás elől ki.. A mindnekori kormányok meg kéynelmes helyzetben valós azdasági teljesítmény nélküliskiválóan ellébecolnak ebből -azt ha elérnek egy kezelhetetlen szintet majd leiratják---

Muzsikok közt 2014.03.02. 00:18:50

@tobeor: Ja csak a forrásait nem adta meg, csak kijelentette hogy az egyesült ellenzék hiába kap több szavazatot, akkor is Orbán alakít kormányt.

Ami 2 hazugság.

1. Nincs egyesült ellenzék, mert az ellenzék minimum harmada Jobbikos.

2. Az a párt nyer amelyik több szavazatot kap.

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2014.03.02. 00:19:39

@Balt:

Koszovó.

A jugoszláv polgárháború (direkt írtam jugoszlávot) után meg tudom érteni a koszovói albánokat, hogy szakítani szeretnének a szerbekkel.

Nem tudom, milyen a köznapi érintkezés a koszovói albánok és szerbek között, ahogy azt sem tudom, egy ukrajnai orosz és ukrán között milyen. Mindössze feltételezem, hogy az oroszok és ukránok akár jól is megférnének egymással, ha nem hergelné őket a háttérből senki.

.

Irak.

Az első jogos volt.

A második, akkor, úgy, nem volt jogos. Már az első öbölháborúban el kellett volna Szaddámot távolítani, de valamilyen megfontolásból akkor ettől eltekintettek.

.

Líbia.

A nyolcvanas években egyértelműen ki akarták nyírni Kadafit. Tudjuk miért.
Az arab tavasz során nem volt beavatkozás.

P.Freddy 2014.03.02. 00:19:53

@fvipera:

Orbán Viktor teljes kudarc már, kizárólag a saját hibájukat beismerni képtelen, vallási Fidesz-hívők nyalják még a seggét.

Orbán Viktor egy nulla, egy nímand, egy lábtörlő európa közepén.

Kár, hogy ennek összes negatív következményét hagyja, hogy az ország szívja meg - mert egy gerinctelen, ócska tapló, akinek pénze és hatalma van, valamint seggnyalói vannak. Más értéke NINCS.

tobeor 2014.03.02. 00:19:57

@Húsleves: Nem olvastam. Eszemben sem volt. Hogy te annyira hülye, vagy hogy még egy ilyen kérdésben is jobban hiszel a saját előítélteidnek, az ismét csak téged minősít, ahogy trágárkodásaid is.

Aki az orosz agresszió mellé áll, az 1956 hőseit árulja el, az NEM MÉLTÓ A MAGYAR NÉVRE.

Kádár unokái, húzzatok Moszkvába, ha nektek az tetszik!

buday008 2014.03.02. 00:20:53

Kérem az USA szarrá van adósodva, Japán szintén,az EU is kezd-- mali modjuk nincs mert egy az egybe lerabolják az összes elvihető ásványát---most akkor melyika jobb?:_))

Mezga Geza (törölt) 2014.03.02. 00:21:24

@meszena: szerinted a jobboldalt ki hozta letre? A nepfrontos vonal as osuk, azert olyan nagy pajtasok pozsgayval.

tobeor 2014.03.02. 00:21:39

@Muzsikok közt:
1. Olcsó, aljas kiforgatás, mindenki tudja mire gondolt, mi magyarok is ezt a szóhasználatot használjuk.

2. Nem, nem feltétlenül, meg van hekkelve a rendszer, a fidesznek lejt.

hagyd abba a hazudozásaid.

meszena 2014.03.02. 00:23:12

@Mezga Geza: A fideszben IS vannak, akik tagjai voltak az előző rendszer valamely szervezetének. Főleg a KISZnek, a koruk miatt. A KISZ többsége azonban nem meggyőződéses volt csupán a "mindenki az és kész" alapon került be. A felső vezetők más történet. Biztos van belőlük a fideszben is, de a leghíresebb e körből mégiscsak Gyurcsány Ferenc :)

Pozsgay todtommal soha nem volt fidesz tag...

meszena 2014.03.02. 00:24:04

@meszena: tudtommal - akart lenni...

P.Freddy 2014.03.02. 00:24:34

@Nyekenyóka:

"Ja! Hitelből! "

Mint most: szarrá hazudják Orbánék hogy nincs IMF hitel, van helyette KÉTSZER DRÁGÁBB, piaci hitel...

Ezt majd nem nekik kell visszafizetni, hiszen ők már kilopták az ezermilliárdokat offshore-ba, Orbán, Kósa, Lázár, Kövér, Polt, Selmeczi, Zsigó és az összes vérgenyó Fideszesnek számlája van Belizben.

Ja, meg eltapsolták a 3ezermilliárdot. NULLA a hozadéka!! Az államadósság SOHA NEM LÁTOTT MAGASSÁGBAN.

Éljen Orbán Viktor, Hajrá Fidesz Szavazók, nehogy megjöjjön az eszetek a választásokig!!! :)))

buday008 2014.03.02. 00:25:29

@Lrdx: Az iszlám ugy tanítja ha jol olvastam hogy ha egy üzletben megállapodnak, akkor kerüljön sor fizetésre, ha mindkét fél teljesít. magyarul közvetetten ugy tiltja a kamatot, hogy bűnnek tartja azt hogy a másik fél mégs emmit nem teljesített hiszen idő kell a kölcsöne beforgatásábnak fialtatásához ,d e a bank már előre szedné a hasznot..persze a muszlim bankoknak is vannak díjai de kétségtelen hogy nem iylen pofátlan rablás zajlik mint nálunk pl

meszena 2014.03.02. 00:26:10

@tobeor: Ha jól értem, elővennéd a volt komcsi vezetőket, hogy egy kis vagyonelkobzás, meg bírósági eljárás keretében elszámoljon velük a társadalom? Szerinted az Összefogás támogatná?

Muzsikok közt 2014.03.02. 00:26:11

@meszena: 'Pozsgay todtommal soha nem volt fidesz tag...'

Az a legjobb amikor a kommunista utódpárt azon az alapon fikázza az ellenfelet, hogy az szóba állt valakivel a kommunista pártból. Aztán ha mégsem akkor árokásó, diktátor, megosztó patás.

Muzsikok közt 2014.03.02. 00:26:43

@tobeor: gondoltam, hogy annyit tudsz erről mint Scheppele.

buday008 2014.03.02. 00:27:16

@P.Freddy: igazából szar itt mind a 3....

Mezga Geza (törölt) 2014.03.02. 00:27:50

@meszena: arra a gyurcsany ferencre gondolsz akivel kover laci egyutt volt miszot alelnok 1988ban?

pozsgay tenyleg nem fidesz tag de azert olyan komoly ellenseg se lehet ha bevettek a takolmany iro brigadba.

buday008 2014.03.02. 00:28:11

ha érted mire - kikre irtam:_))

buday008 2014.03.02. 00:29:20

@Mezga Geza: jött Ő magától is :_)))

meszena 2014.03.02. 00:29:27

@Nyekenyóka: Mivel csak a szavazók szólnak bele a választás eredményébe, szoktam szavazni. Kizárásos alapon. És ebben a sorban, ahogy most kinéz, nem fog más maradni...
Neked a Bajnai-Gyurcsány-Mesterházy triumvirátus jön be?

meszena 2014.03.02. 00:30:58

@Mezga Geza: Szóba álltak vele. Tudtommal a balliberális oldal se fordult el azoktól, akik korábban a Kádár rendszerben vitézkedtek. Sőt, lehet, hogy erős, de nagyrészt belőlük állt a kapcsolati háló kezdetben...

komplikato 2014.03.02. 00:31:29

"A hiperkonzervatív alaszkai politikus arról írt most twitterjén, hogy nem szokása naugyézni, de nem állhatja meg most, hogy idézze 2008-as önmagát. Akkor azzal kampányolt, hogy Barack Obama elnökjelölt szenátor annyira határozatlan volt a grúziai orosz beavatkozáskor, hogyha hatalomra kerül, Putyin simán lerohanja Ukrajnát. Igaza lett?"

Húsleves 2014.03.02. 00:32:51

@tobeor:
Bagoly mondja verébnek, hiszen itt szitkozódsz, már a nyitásod is az volt, és még te kéred ki magadnak mi? :-)
Tényleg elgondolkozik az ember, hogy az ekkora ökör mint te egyáltalán még észreveszi magát? És miért szidod így kollektívan az oroszokat? Hol van ilyenkor az egyéni felelősség, meg a kurva nagy tolerancia? Nem gondolod, hogy ők is ugyanúgy áldozatai a kommunizmus bűneinek, amit ilyenkor jaj de szajkóztok, amikor meg mások a fasizmushoz hasonlóan el akarják ítélni, akkor meg bagatellizáljátok? Meg hogy van az, te liberális szarházi, hogy akiknek nem tetszik a véleménye, az szerinted húzzon el? Ezért röhög már a ti "befogadó", "toleráns", "szabadságszerető" retkes bagázsotok hazugságain mindenki. De persze amikor a választásokon megkapjátok az irányt a béka seggébe, akkor lesz megint nagy pofád, hogy a magyar nép már megint nem jól választott.

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2014.03.02. 00:33:08

@Muzsikok közt:

" a jövőben nyilván csakis az oroszokra "

- Jól leírod, mi a baj Pakssal.

- Orosz atom
- Orosz gáz
- Orosz olaj

Egy lábon állunk.

Danubium 2014.03.02. 00:33:23

Az 1994-es budapesti memorandum az OSCE szerződéseknek csupán egy része volt, amit 1999-es jugoszláv háborúban maga a nyugat söpört le az asztalról.

www.nti.org/treaties-and-regimes/organization-cooperation-and-security-europe-osce/

Ennyi.

Nyekenyóka · http://www.hir24.hu/elet-stilus/2014/02/19/itt-a-bizonyitek-a-netes-trollok-pszichopatak/ 2014.03.02. 00:33:45

@meszena:

Nem! Olvass vissza amiket írtam! Én mindvégig Fidesz szavazó voltam 2010-ig, de kiábrándultam belőlük.

tobeor 2014.03.02. 00:34:11

@Muzsikok közt:
te tényleg ennyire hülye vagy? :D te hol élsz, a holdon, vagy te is a fideszmédiával mosod az agyad? egyáltalán nem Scheppele az első aki ezt kimondja, ez már itthon is rég köztudott. ez a választás már most is velejéig tisztességtelen, a maffidesz egyszerűen elfoglalta a plakátokat simicska cégeivel, amivel természetesen visszaélnek, a választás rendszert pedig meghekkelték a nekik kedvező módon átrajzolt kerülethatárokkal, és a külföldi szavazók egyenlőtlen esélyeivel is.
te komolyan ennyire vak vagy és süket? nem látod mi folyik ebben az országban? ugye csak a hír tv reggeltől estig ezért vagy ennyire ostoba?

Húsleves 2014.03.02. 00:34:31

Egyébként itt van egy érdekes kis cikk arról, hogy az Oroszok is megszívták már a dicsőséges nyugat kisded játékait, nem is kicsit:
bekialtas.blog.hu/2014/01/23/a_nemetek_penzeltek_lenint_allitja_az_orosz_allami_teve

komplikato 2014.03.02. 00:35:29

@P.Freddy: Bocs ha beleugatok, de nem 2x annyiba kerül mint IMF hitel, mert akkor kb. 6% körül volt, most meg úgy emlékszem a Paks2 hitel kapcsán volt róla szó, hogy 5.8%. IMF meg valahol 4-4.2 között volt? A többi stimmt, de ne legyél pongyola ha érveket akarsz felhozni.

meszena 2014.03.02. 00:36:00

@Mezga Geza: Az Mdf volt jó kapcsolatban a népfrontos vonallal az indulása idején. Ha jól emlékszem Pozsgay Lakitelekre is elment. A kezdetek kissé más idők voltak, mint, amikor felpörögtek az események. Az Mdf is mozgalomnak indult, amikor az Mszmp diktatúra volt. Ha emlékszel...

buday008 2014.03.02. 00:36:00

@komplikato: jó mondjuk azt minden épeszű ember tudta hgy még fél ukrajna orosztöbbségű és jellemzően az iparközpontok, bányák ahol vannak stb addig- bármikor robbanhat a helyzet...De eza McCain se normális, mit vár Obamától egy afganisztán emg Irak után-támadja meg oroszországot gyakorlatilag az USAnak vége lenne-és örülhetne ha csak anyagilag. Obama nem hülye..

tobeor 2014.03.02. 00:36:01

@meszena: én elővenném őket bizony, ahogy a spicliket is, de Orbán védi őket tíz körömmel.

Amúgy el akarod terelni egy kis komcsizással a témát? A lényeg hogy ne a mocsadék ruszkikról legyen szó ugye? Gágogj fideszes, gágogj, azt zabálják az elvtársaid!

tobeor 2014.03.02. 00:36:49

@Húsleves: Kussolsz moszkovita hazaáruló.

RUSZKIK HAZA!

Muzsikok közt 2014.03.02. 00:36:51

@komplikato: 'Akkor azzal kampányolt, hogy Barack Obama elnökjelölt szenátor annyira határozatlan volt a grúziai orosz beavatkozáskor, hogyha hatalomra kerül, Putyin simán lerohanja Ukrajnát.'

Egyrészt nem rohanta le, és egész Ukrajnát biztos nem is fogja. Pláne hogy megveheti kilóra.

Másrészt Obamának se könnyü. Amikor háborúzott akkor azért kapott, ezek drága dolgok. Ukrajnához az ososzoknak egyértelmüen több közük van mint az Eu-nak vagy az USA-nak. Úgyhogy csak szájkarate lesz, nem éri meg ez a dolog. Obamát meg úgysem választják újra, nehogy már még egy plusz háborúval bonyolítsa az életrajzíróit.

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2014.03.02. 00:37:13

Azoknak a figyelmébe, akik helyeslik a 'kiváró magyar külpolitikát' meg 'az óvatos magyar lépéseket', stb....

Amikor a külügyminisztert Kovács Lacinak, esetleg Göncz Kingának hívták, akkor ezek a dicséretek hol voltak?

Muzsikok közt 2014.03.02. 00:38:41

@tobeor: Na a köztudottból egy db. konkrétumot tessék mondani.

Scheppele ezt állítja: "az egyesült ellenzéki pártok akkor sem szerezhetnek parlamenti többséget, ha több szavazatot kapnak, mint a kormánypárt"

Ez nem igazolható, tehát hazugság.

Nyekenyóka · http://www.hir24.hu/elet-stilus/2014/02/19/itt-a-bizonyitek-a-netes-trollok-pszichopatak/ 2014.03.02. 00:39:01

@komplikato:

Bocsi, de mintha 3 lépcsős hitelről lenne szó Paks 2 kapcsán: 4, 4.5, 5%. Vagy tévedek?!

Lordhell 2014.03.02. 00:39:03

@maxval a gondolkodó birca:
A nácik már a spejzban vannak... csak halkan!
Mindenhol gonosz fasz-isták bújnak, és döngetik a vörös október tsz kapuit szerte az nagy világon.

Mellesleg úgy írsz véleményt, erről a "forradalomról", mintha személyesen vettél volna részt benne, pro vagy kontra tök mindegy. De ha egyszer kiállnál valamiért az életben, lesz ami lesz alapon. Elmondhatod, hogy férfi módjára erődből megtettél amit lehet, és esetleg még véredet is adod. Akkor leszel olyan szinten, hogy tollat fogva írj azokról akik megsebesültek, vagy haltak meg, mert nem hiszem, hogy az a huszon pár éves ápoló SS jelvényben teljes náci díszben ugrált volna a majdanon, ahol nyakon lőtték az igazság bajnokai, mert a kezében lévő kötszeres táskát piszkos bombának vélték.
Addig jó magyar módjára sunnyogsz, fikázol, keresed, mit mért nem lehet megtenni, nyalod az éppen erősebb valagát, vagy ahogy érdekeid kívánják, nem amit a haza a nép kíván.
De a Te típusod soha nem áll ki semmiért, még önmagért sem.

meszena 2014.03.02. 00:39:10

@Nyekenyóka: Már leszámoltam a naivitással, a gondolkodó ember minden szavazásnál kompromisszumot köt magával. De szabad vagyok dönteni és váltani :)

P.Freddy 2014.03.02. 00:39:24

@Húsleves:

"a magyar nép már megint nem jól választott. "

Idefigyelj, alapgyökér. Ha a magyar nép alatt Matyi Bácsit érted, és arra onanizálsz, hogy síkhülye seggfejek birkamenetelnek, és neked ez a magyar nép aki véleményt formálva Orbán Viktort alkalmasnak gondolja arra, hogy nyalhassad a seggét, akkor:

IGAZAD VAN. Eszméletlen, eszemfaszommegáll, hihetetlen. Gyökér, paraszt, kőkemény kommunistageci Fidesz. Mindent tud a magyar emberekről, mindent. Tudja, hogy segghülyefasz, Diktátorigénylő, genetikailag birkaszolga fosnép vagyunk, bazmeg.

mandiner.hu/cikk/20140220_a_rezsicsokkentok_mar_a_nagyszobaban_vannak

Aki erre nem hányja el magát, az Fidesz-szavazó.

Mi sajnos már negyven éve régen hányunk ettől az ocsmányságtól. Rezsifasz, RezsiSzilárd, RezsiOrbán, Rezsigeci. Fidesz :)))

Húsleves 2014.03.02. 00:40:18

@tobeor:
"Kussolsz moszkovita hazaáruló.
RUSZKIK HAZA!"
Na erről van szó retkes libsi, ezért ne kérjél te ki magadnak semmit.

tobeor 2014.03.02. 00:40:33

@Muzsikok közt: De igazolható, te hazudsz.

Már írtam neked:
te tényleg ennyire hülye vagy? :D te hol élsz, a holdon, vagy te is a fideszmédiával mosod az agyad? egyáltalán nem Scheppele az első aki ezt kimondja, ez már itthon is rég köztudott. ez a választás már most is velejéig tisztességtelen, a maffidesz egyszerűen elfoglalta a plakátokat simicska cégeivel, amivel természetesen visszaélnek, a választás rendszert pedig meghekkelték a nekik kedvező módon átrajzolt kerülethatárokkal, és a külföldi szavazók egyenlőtlen esélyeivel is.
te komolyan ennyire vak vagy és süket? nem látod mi folyik ebben az országban? ugye csak a hír tv reggeltől estig ezért vagy ennyire ostoba?

buday008 2014.03.02. 00:41:38

@Muzsikok közt: Obama is érzi hoy az oroszlakta területekhez valamiylen szinten joga van Putyinnak. persze hivatalosan védi az ukránokat gyakorlatilag csak vér ne foyljon bár lenne szavazás rola. A maradék területre meg ezek után nyugodtan hozhatja a rakétákat mert puzyin nemszolhatna ezek után:_)))))))

meszena 2014.03.02. 00:41:48

@Muzsikok közt: Elvileg lehet több szavazattal vesztes is egy párt, de ez bármelyikkel megtörténhet. Ennek ellenére azt gondolom, hogy a győztes lista pártjai kapják majd a több szavazatot is.

tobeor 2014.03.02. 00:42:24

Akik támogatják az orosz inváziót, azok az orosz tankok hátán bevonuló Kádár János szellemi örökösei.

Ez van.

Muzsikok közt 2014.03.02. 00:43:27

@tobeor: Akkor igazold, ne koptasd hülyeségekkel a billentyüzetet mint Scheppele.

Nagyon könnyü dolgod van biztosan megmagyarázta ez a neves jogászprofesszor demokrata szakértő csak ide kell ctrl-copyznod és kész.

buday008 2014.03.02. 00:43:47

@tobeor: tény hogy lejt a pálya a fidesznek a piac már kezdte is beárazni:_)) Az ellenzék célja a 2/3 megakadályozása kellene hogy legyen...

Muzsikok közt 2014.03.02. 00:44:16

@meszena: A kormányalakítás koalíciózás más tészta, Scheppele nem erről hazudozott.

Muzsikok közt 2014.03.02. 00:45:57

@buday008: A nem oroszlakta területért sem fogja a kisujját sem mozdítani az ENSZ, NATO, USA. Ez abból is tudható hogy nem anyahajó jött a Földközi tengerre hanem tanácskozás kezdődött...

Mezga Geza (törölt) 2014.03.02. 00:46:06

@meszena: tehat a konkluzio az hogy az mszmp atalakult mszpve, a magukat jobboskent definialo partook pedig alapjaban mentesek a komcsi multtol, pont mint ahogy az ndk a naci multtol. Ugye te ebben hiszel?

wallenberg8805 (törölt) 2014.03.02. 00:46:58

* * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * *

A trianoni rablóbékediktátum által sújtott magyarok a krími konfliktusban Oroszország oldalán állnak, mert Krím orosz többségű, ezért az orosz haderő jogosan vonul be oda. Ha létezne magyar hadsereg, ha a magukat demokratáknak nevező kártevők nem szüntették volna meg a magyar hadsereget, akkor a magyar hadseregnek is joga lenne bevonulni a magyar többségű területekre.
Hajrá oroszok, intézzétek el az orosz többségű Krimet megszállva tartó soviniszta ukrán hatalmat.

* * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * *

Húsleves 2014.03.02. 00:47:25

@P.Freddy:
Nagyjából igazad van, csak higgadj le egy kicsit, mert az idegesség elhomályosítja a gondolkodást. A FIDESZ-ről, vagyis a párttitkár apucik KISZ-titkár gyerekeiből előbb liberálissá, majd konzervatívvá átvedlett pártról nem olyan távoli a véleményünk, csak ebből számomra nem következik, hogy egy másik, ugyanolyan szar bagázsnak, ami ugyanúgy eljátszotta már a renovéját, higyjek, vagy azokban bízzak. Úgyhogy nekem hiába jössz a rezsifasszal, mert én nem Orbán miatt utálom az álbaloldalt, hanem önmaga miatt.

meszena 2014.03.02. 00:47:37

@tobeor: Ha jól emlékszem, te kezdted a komcsizást, és nem volt ellenemre.
Én szívesen beszélek az oroszokról is, de nem biztos, hogy az jobban tetszik neked :)
Érdekelt vagy a politikában, hogy annyi indulat van benned? Megéri neked ezért másokat sértegetni?

Muzsikok közt 2014.03.02. 00:47:51

@buday008: Az hogy a fidesznek több szavazója lesz (ha hihetünk a kkv-nak), az nála azt jelenti hogy oda lejt a pálya?

Mert nekem ez mást jelent.

buday008 2014.03.02. 00:48:09

Ilyenkor azért elgondolkodom trianonról---vajon meddig tudtuk volna megtartani azokat az országrészeket amelyeket teljesenn tulszaporodtak a kisebbségek... vagy mi is megéltünk volna egy polgárháborút? ..Mondjuk normális etnikai alapon is2szer ekkorának kellene lennünk kb..Mert most félremagyarázzák sokan de itt erről van szó az ukránoknál is... az ország egyharmadán kisebbség az ukrán. mint anno a jugoknál a szerb...

buday008 2014.03.02. 00:50:12

@Muzsikok közt: tény kérdés hogy a fidesz nemjátszik tisztán mivel a célja a 2/3. de ha tisztán játszana akkor is éppen nyerne..

tobeor 2014.03.02. 00:50:58

@Muzsikok közt:
Te nem bírsz olvasni?
Nem beszélsz kicsi magyar?

Már írtam: "egyáltalán nem Scheppele az első aki ezt kimondja, ez már itthon is rég köztudott."

Melyik szót nem érted kedves? Segítsek?

nesze bazdmeg:
valasztas2014.hir24.hu/komment/2014/01/30/igy-lehet-mesterhazybol-miniszterelnok/

"Az új választási rendszerben legalább 300 ezer belföldi szavazattal kell többet szereznie a baloldali ellenzéknek a Fidesz-KDNP-nél ahhoz, hogy megszerezze a parlamenti többséget. Ennek egyes számú oka a jobbra húzó kerülettérkép"

"László Róbert úgy számol, hogy a koalíciónak 6 %-kal jobb eredményt kell felmutatnia, ha egyszerű többséget akar a parlamentben."

www.personal.ceu.hu/departs/personal/Gabor_Toka/Papers/Toka13%20Constitutional%20Principles%20and%20Electoral%20Democracy%20in%20Hungary.pdf

"Tóka Gábor, a Közép-Európai Egyetem professzorának becslése szerint az új rendszerben az egyesült balközép ellenzék egyenlő szavazati arány mellett 8 százalékkal kevesebb mandátumot kaphat, mint a Fidesz."

Elég lesz fideszbolsi?
Az a választási rendszer, amely 6-8% előnyt biztosít eleve egy pártnak - micsoda véletlen, pint a fidesznek - az NEM TISZTESSÉGES, NEM LEGITIM.
Az NEM DEMOKRÁCIA ahol 6-8% előnnyel indul egy párt.

na nem mintha nem vérezne ezer sebből amúgy is az a kibaszott kurva orbainsztán.

Na, hazudgálsz még tovább?

meszena 2014.03.02. 00:51:48

@Mezga Geza: A szövegértelmezés nem az erősséged.
Valóban az mszmpések alapították az mszpét, ez a történelem.
A többit magad költötted hozzá.
Az exndk nácikhoz nem értek, azokat meghagyom neked.

A politikának semmi köze a hithez. Én nem a politikában hiszek.

Muzsikok közt 2014.03.02. 00:52:51

@buday008: Nem, mert a 3/3 a célja. Ez természetes.

Ha kb. a szavazatok 52%-át megkapja akkor 2/3. Ha az ÖF kap 52% akkor ÖF 2/3.

komplikato 2014.03.02. 00:53:48

@buday008: Szerintem Obamanak vége. Az USA-nak is, csak nem tudjuk a következő 20 évben előbb omlik be katonailag, mint a világ Sheriffje vagy gazdaságilag, amikor Kína benyújtja a számlát ...
A kérdés az, milyen lesz az új világ? Orosz sheriff és kínai gazdasági uralom?

És nem csak Obama van sz*r helyzetben szerintem. Putyin nem egy hülye gyereke, de azért elég nehéz lehet neki is. Szerencsére egyikkel sem kell cserélnem.

tobeor 2014.03.02. 00:53:55

@meszena: te kezdtél komcsizni. na mintha számítana, meg amúgy is letagadod. és amúgy is leszarom mit gondolsz. te szóltál hozzám, nem kötelező velem beszélgetni, nekem te kurvára nem fogsz hiányozni ha nem szólsz be. a véleményem elég világosan leírtam, akik az orosz invázió mellé állnak, azok 1956 vérbefojtóinak szellemi és morális testvérei. minden más süketelése, és pont leszarom a tereléseket.

buday008 2014.03.02. 00:54:27

2012ben a sokak által szidott oroszoknak volt egy vitájaa románokkal moldova miatt..-amineka végén hivatalosan közöltéka románokkal hogy ha az orosz kisebbségnak baja lenne ott is akkor erdély mondjuk magyarországhoz kerülne- és ez 2012 ben volt és nem mese. na ezek után ne álljak ki az oroszok mellett??

Muzsikok közt 2014.03.02. 00:54:31

@tobeor: hir24

ceu

- ilyen szarokat nem olvasok csak független demokratákat

buday008 2014.03.02. 00:55:57

sajnos előbb megvédenék a magyarokat mint a nato bármelyik szomszédos országban.

komplikato 2014.03.02. 00:56:05

@buday008: Persze az is jó kérdés, hogy Szlovákia hogy nézne ma ki, ha anno 1890-es években a külföldre emigráló milliónyi "magyar" jó része nem pont szlovák lett volna?

meszena 2014.03.02. 00:57:32

@tobeor: És ezt hogy hoznák össze? Nem számokról van szó?
Jobbra húzó kerülettérkép :)
Ha a szavazókat az Összefogás győzi meg, akkor ők kormányoznak.
És ha időközben a húzás iránya megváltozik?
Ennyire rosszul állnak, hogy előre magyarázni kell az eredményt?

P.Freddy 2014.03.02. 00:57:54

@Húsleves:

Azért van olyan, hogy nagyon mély. Amikor Matyi bácsit felfestik, akkor olyan határt lépnek át, amit 89-ben békésen leromboltunk, és életünk vágya volt lerombolni - innen nem lett volna szabad visszafordulni, mint RezsiOrbán RezsiViktor RezsiKöcsög.

Ezzel visszaélni, ez Orbán Viktornál olyan főbenjáró bűn, hogy ne tudd meg.

Rezsifasz, akiből ki se jön a RezsiGeci, mert impotens, de azért húzzunk rá RezsiÓvszert, mert legalább nem büfögi tele RezsiHányással a levegőt.

RezsiSzilárd például gusztustalanul, hájasan RezsiKövér, nem sok RezsiSpórolása volt, zabálja biztosan a RezsiVelőt a köcsög, pirítóssal. RezsiBirkák menetelnek majd, RezsiHuggyos Kossuth Téri idiótákkal az élen, mint RezsiBájer Agyhalott Alkesz, vagy RezsiPatakiUfó, Fényevő barom.

Hajrá Rezsi, Hajrá RezsiFaszok, Halgassatok a Rzesire, Szavazzatok a Fidezsre, oszt majd lesz aszfaltos út a helyi Fideszes RezsiHarcoshoz.

tobeor 2014.03.02. 00:58:30

@Muzsikok közt: ja, neked simicska magyar nemzete a hiteles forrás :D

lolka, tudtam hogy le fogod tagadni a valóságot, már az elején megmondtam :) remélem a bérencmeneten majd ott fogsz vonulni a többi birkával :)

tobeor 2014.03.02. 00:59:41

@meszena: látom nem sikerült értelmezni a bonyolult mondatokat. sebaj, fuss neki újra, hátha... és akkor se, akkor megint...

buday008 2014.03.02. 01:00:03

@komplikato: Hát nem tudom de én szerintem javában zajlik az uj "hidegháború" . Nem vélezlen hogy McCain ezzel példálozik ürügyet keresve hogy hivatalosan is elsimerje. egyik oldal oroszok, kína -dél amerika nagyg része- másik oldal india , brazilia, japán dél-korea- vietnám! sajos az eu ebben hadszíntér mert anyagilag nem tényező már.

komplikato 2014.03.02. 01:00:17

@buday008: Ezt felhoztam az orosz úriembernek, aki 444-en kissé felhomályosított minket és meglepődtem amikor közölte, hogy Moldova azóta szét is vált csak az új államot Oroszországon kívül nem nagyon ismerik el. Ebben az a nem vicces, hogy én eddig nem is hallottam erről ... úgy értem hazai médiában nem verték nagy dobra.

Mezga Geza (törölt) 2014.03.02. 01:01:19

@meszena: nem lep meg hogy nem vallalod a velemenyed, dehat to mar csak ilyenek vagytok

komplikato 2014.03.02. 01:01:54

@buday008: De nem is novemberben kezdődött ez a hideg háború és nem is Ukrajnával. Nekem rémlik valami balhé Lengyel vonalon, rakéta elhárító rendszerről, meg USA-ról ... most meg majd a ruszkik fognak picit közelebb az EU-hoz telepíteni ezt meg azt.

Muzsikok közt 2014.03.02. 01:03:39

@tobeor: Na jó, az elsőt megnéztem.

Nem azért kell több szavazat az Összefogásnak, mert a fidesz geci, hanem mert az elemző álláspontja szerint a külhoniak közük 400 ezren fognak szavazni, aminek 90%-a a fideszé (ez 2 vélemény).

Na és? Miért nem az mszp-é?

He?

buday008 2014.03.02. 01:05:15

@P.Freddy: A fideszesek nagy része azért szavaz a fideszre mert az mszpt de főkeg gyurcsányt egy életre!!!! megutálta ami nem csoda 12 év alatt sajnos- és hiába lenne msot az összefogás talán szerencsésebb MO- számára- valószínű megszavazzák főleg ugyhogy kb 600 ezer magyar emigrált akinek nagy része nem szavaz és helyettük érkezett párszázezer kettős államplgár aki valószínű rájuk szavaz. a jobbikba meg benne a robbanás veszélye..xd

Muzsikok közt 2014.03.02. 01:07:19

@komplikato: Moldovával kapcsolatban Mo-n utoljára annak volt hírértéke, hogy az ott élő nagyszámú román lakos román (EU)s állampolgársággal is rendelkezik mert Románia így döntött.

Még a magyar ÁPTV előtt.

meszena 2014.03.02. 01:07:22

@Mezga Geza: Bizonyára, te jobban tudod, hogy mi a véleményem :)
És most Téged idézlek: "dehat to mar csak ilyenek vagytok"
És tényleg ilyenek vagytok.
:)
Gondolom, téged nem zavar, ki mit mond, hiszen te a gondolatolvasó vagy :)

buday008 2014.03.02. 01:07:45

@komplikato: Putyinnak lépnie kell!! ezzel az amerikából fizetett Klicsko gyerekkel elérte volna amerika hogy az ukránokat szépen bevigye a natoba meg az euba- azt nesze neked a dnyeszter partján amerikai rakéta meredne moszkvára....szigoruann ellen rakéta :__)) sok ember ezt nemérti hogy ha az megvalosul oroszországnak csak az atombomba mardna magát védeni...

meszena 2014.03.02. 01:08:25

@tobeor: Tökéletesen sikerült, csak erőszakoltnak tartom magyarázatot.

tobeor 2014.03.02. 01:09:16

@Muzsikok közt:
Te már megint hazudsz? 5 percig sem bírod ki hazugság nélkül? Azt hiszed én nem tudom mit írtam le, és még azt is meghazudtolod? Világosan ott van, el se lehet téveszteni:

"Ennek egyes számú oka a jobbra húzó kerülettérkép"

Magyarul beszélsz? Mondatot érted?

buday008 2014.03.02. 01:09:32

@Muzsikok közt: ország érdeke hogy a fidesz ne nyerje tul magát már ha éppen nyer.. de valószinű

tobeor 2014.03.02. 01:10:09

@meszena: Nem sikerült, válaszod elárult. vajában nem is akarod érteni, hagyd a színjátékot, úgyse veszem be.

tobeor 2014.03.02. 01:11:47

@Muzsikok közt:

Mellesleg itt vannak Scheppele érvei is. kellemes olvasgatást:

krugman.blogs.nytimes.com/

meszena 2014.03.02. 01:11:52

E hajnali órában a személyeskedés indulatai csaptak fel, amely hajlamos a nyugalom megzavarására.
Így mindenkinek meghagyva a saját igazát, gyűlölködésmentes szép álmokat kívánok!
:)

buday008 2014.03.02. 01:12:30

Nem szoktam kamukat meg baromságokat irni ebből islátszik:_))

taxi546 2014.03.02. 01:12:45

Még a végén visszakapjuk Kárpátalját.

meszena 2014.03.02. 01:13:24

@tobeor: Van értelme ennek a kötekedésnek? Biztos, hogy csak neked lehet igazad?
Ám hidd, csak ne veszítsed el sokáig a reális értékelésedet!
Az árthat. Jó szándékkal mondom.

Mezga Geza (törölt) 2014.03.02. 01:13:48

@meszena: ne idegeskedj inkabb vallald a felelosseget a szavaidert. 2-3 hozzaszolason keresztul erveltel amellett, hogy a szocike a kommunista mult, a fideszbe csak kiszesek vannak ami nem komoly. benezted egy kicsit mert gyurcsanyt emlitetted aki pont kover lacival szolgalt.

Szoval del a fejjel, mindenki viselkedhet gerincesen. Te is :-)

Muzsikok közt 2014.03.02. 01:13:59

@buday008: Dehogy. Úgy lesz a 45 milliós Ukrajna EU tag, ahogy a 75 milliós Törökország.

Azaz még úgy se, a törököknek 150 év múlva összejöhet!

tobeor 2014.03.02. 01:17:17

@meszena:

neked is szép álmokat. garantálom, hogy az ukránoknak nem lesz szép álma ma éjjel. de ez téged egy cseppet sem érdekel. mosolyogj csak tovább.

buday008 2014.03.02. 01:17:25

@Muzsikok közt: azért az ukránok jóval vonzóbbak az EU számára. Ha tag nem is lesznek de ez a kis balhé után a maradék ukrajna érdekes módon különleges partneri státuszt fog kapni meg egyfajta "marshall segélyt"

Muzsikok közt 2014.03.02. 01:18:30

@tobeor: Mi az hogy jobbra húzó kerülettérkép?

Az hogy a jobboldalra szavaznak? Beszarok.

tobeor 2014.03.02. 01:18:49

@meszena: egy mondta értelme nem szabadon hajlítható, és aki ezt szóvá teszi az nem kötözködik. talán te sem örülnél ha kiforgatnák a szavaid, és ha miután te ez ellen tiltakozol, még azt mondanák neked hogy kötözködsz....

Muzsikok közt 2014.03.02. 01:20:13

@buday008: Ez más kérdés. Igen, a fidesz 2/3 szükségtelen ahhoz hogy a ballibeket megszüntessék. Ezért csak az egyéni szavazatom megy fideszes képviselőre, de a listás se az ÖF-re.

tobeor 2014.03.02. 01:20:30

@Muzsikok közt: nem, nem az. ennyire kimosták az agyad, hogy nyilvánvaló dolgokat sem értesz? Scheppele-t olvastad? belinkeltem csak neked, mert te egyedül nem tudtad megtalálni, csak látatlanban lehazugozni. angolul tudsz egyáltalán? hamarosan jön a bérencmenet Putyinért, ott leszel ugye?

meszena 2014.03.02. 01:21:54

@Mezga Geza: Idegeskedni? Nekem nincs miért :)
Az Mszp esetét vitatod? Akkor nem az Mszmpések alapították meg?
A fideszesek fiatalabbak, ezért a kiszesek jellemzőbbek voltak, mint az mszmp vezetők. Mszmp tagok bőven akadnak ott is. De a fidesz mégsem utódpárt.
Az Mszp mag az. Habár ennek egyre kevesebb jelentősége van, csupán a történeti húség kedvéért említem :)
Soha sem állítottam, hogy a Mszmp tagjai kizárólag az Mszpében politizáltak volna tovább.
Gyurcsány jelentős vezető volt a Kiszben, csak példaként említettem, mint a legismertebbet. Abban az időben majdnem mindenki Kiszes volt. HA emlékszel...

Húsleves 2014.03.02. 01:21:54

@buday008:
"marshall segélyt" biztosan nem. Kapnak majd IMF hitelt, ami teljes egészében az oligarchák zsebébe vándorol, így még nagyobb lesz a szegénység, mert a hitelt fizetni kell.

Muzsikok közt 2014.03.02. 01:22:16

@buday008: Nem hiszem hogy szétszakadnak. Putyinnak az egész kell úgy mint eddig.

Ukrajna jól jön majd ki ebből, csak meg kell várnia ki fizet többet. És az nem az EU meg az IMF lesz.

Muzsikok közt 2014.03.02. 01:23:32

@tobeor: Sheppele egyetlen szóval sem támasztja alá amit fent beidéztem tőle, hanem a TV kampányról hablatyol.

meszena 2014.03.02. 01:25:35

@tobeor: Hogy jönnek ide az ukránok álmai? Mintha bármi közöm is lenne hozzá. Se jó, se rossz álmukhoz nincs közöm. A Kárpátaljai magyarokért aggódom, mert több kedves ismerősöm is él ott. És természetesen remélem, hogy ebben a szomszéd országban béke lesz, és nem az embertelenség folytatódik.

tobeor 2014.03.02. 01:27:09

@meszena: Hogy jönnek ide az ukránok álmai? LOL.Megmondom: úgy, hogy a blog az ukrajnai orosz invázióról szól. sőt, mi több, amúgy is ez volt a téma, erről írtam én is. de ez téged ne érdekeljen. meg úgyse érdekel, nem kell téged erre biztatni.

Muzsikok közt 2014.03.02. 01:27:35

@meszena: Szerencsére annyira a peremvidéken élnek a magyarok, hogy a városi forradalom talán nem sok vizet zavar majd, ahogy '56 is csak bp-ről szólt.

Mezga Geza (törölt) 2014.03.02. 01:27:49

@meszena: nem vitatom hogy az mszp utodpart. Te viatod hogy a fidesz tele van mszmp-sel?

tobeor 2014.03.02. 01:28:58

@Muzsikok közt: ismét hazudsz. már uncsi. habony a tartótiszted ugye?

meszena 2014.03.02. 01:29:40

Párbeszédre nemigen van már remény a más véleményen levőkkel. Ezt sajnálom. De tudomásul veszem. És igyekszem gyakorolni az elfogadását, hogy nem mindenkinek van azonos véleménye :)
Ahogy olvasgattam itt, nemcsak nekem nehéz :)
Valahogy a tolerancia követői elkerültek e helyet :)
Jó éjt!

meszena 2014.03.02. 01:31:00

@Mezga Geza: Vitattam, hogy ott is vannak, volt Mszmpések?
Most sem teszem.

Muzsikok közt 2014.03.02. 01:31:53

@tobeor: Nyilván te is olvastad amit az előbb Scheppelétől belinkeltél.

Kérdeznélek milyen érvekkel támasztja alá ezt?

"az egyesült ellenzéki pártok akkor sem szerezhetnek parlamenti többséget, ha több szavazatot kapnak, mint a kormánypárt"

meszena 2014.03.02. 01:33:46

@tobeor: Sajnálom az ukránokat, a legtöbben nagyot fognak csalódni. Ugyanakkor megértem a felháborodást is, ami elvezetett a megmozdulásokhoz.
És ezt bővebben is el tudom mondani, csakhogy a poszt nem erről szól. Hanem a magyar külpolitikáról. És ebben más véleményen vagyok, mint a szerző.
A többi téma meg jött sorba, ahogy szokott...

meszena 2014.03.02. 01:36:03

@Muzsikok közt: Arra gondolnak, hogy egyes körzetekben eleve a fidesz fog nyerni, mert a körzetek egy részét tuti fideszes többségűnek tekintik. Így azok a szavazatok nem járulnak hozzá a nem fideszes pártok (bár itt csak az Összefogást sajnálják) eredményéhez.

liebend 2014.03.02. 01:36:16

Százegyszer is leírom: a keleti nyitás nem stratégiai irányváltás: a jelenlegi kormány is elkötelezett az atlanti irány mellett és az EU-n belül képzeli el Magyarország jövőjét, akkor is ha olykor csörtéket vív Brüsszellel. Erre nézve az érvényben lévő szerződések mellett, számos nyilatkozat a bizonyíték. Ami Ukrajnát illeti, nem színtiszta a képlet: 1. középtávú patt és kiegyenlített erőviszonyok jellemzik. Vagyis nem tisztázottak és legitimitásukban kétesek a hatalmi viszonyok. Vagyis azt sem lehet mondani, hogy a "szent ukrán nép akaratából", valami forradalom zajlott az elmúlt hetekben 2. Ukrajna területének egy része hagyományosan orosz érdekterület. Nos, nekünk persze nem jó ha az oroszok kvázi a spájzban vannak, bár riogatni sem kell, mert az oroszok nem akarnak tőlünk semmit és mi védve vagyunk (NATO, EU). Magyarország nem Ukrajna!!!! 3. Ami nagyon fontos: nagy agresszorok az oroszok, de azt el kell ismerni, hogy az EU lépte át a Rubicont azzal, hogy Ukrajna előtt felcsillantotta a belépés esélyét (ami természetesen soha nem fog megtörténni), mivel az EU jelenleg az atlantizmus szolgálatában áll, joggal értelmezhetik úgy Moszkvában, hogy ez az eddigi status quo felborítása. Ez ugyanolyan pofátlanság, mint a kubai rakétaválság provokálása volt szovjet részről.

tobeor 2014.03.02. 01:36:31

@meszena: Te csalódásnak nevezed azt az érzést, amikor ruszki tankok vonulnak be és elfoglalják a hazád? Érdekes. A magyarok is nagyon "csalódtak" amikor az oroszok jöttek 56-ban....

tobeor 2014.03.02. 01:37:18

@Muzsikok közt: Belinkeltem, olvasd el. Azzal hogy hülyének tetted magad, nem mégy semmire.

Muzsikok közt 2014.03.02. 01:38:34

@tobeor: Elolvastam, ez az. Egy szó nincs benne erről.

meszena 2014.03.02. 01:38:40

@liebend: Egy ilyen mérsékelt, elemző értelmezés nem jön be a kampányidőszakban :)
Azért köszi, mert tényleg jó összefoglalás!

Mezga Geza (törölt) 2014.03.02. 01:40:02

@meszena: orulok hogy nem vitatod. Mar csak az nem vilagos hogy miert sugalmazod hogy az elso kommentem megallapitasait az mszpre vonatkoznak.

@Mezga Geza: Érdekes kérdés.
Ezek az emberek nagy valószínűség szerint az MSZMP tagjai lettek, amelyből létrejött az Mszp

meszena 2014.03.02. 01:40:32

@tobeor: Én a remélt változásokról beszéltem. Abban fognak sokan csalódni.
Az oroszokkal majd rendezik a konfliktust.

tobeor 2014.03.02. 01:41:55

@meszena: igazad van, az ukrajnai orosz megszállás témája most nem aktuális....

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2014.03.02. 01:47:46

@timargabor:

Az "elintézést" egyébként már 1941-ben elkezdtük Kárpátalján, de akkor főleg Kőrösmező környékéről deportálták az embereket Kamenyec-Podolszkijba. Tudtommal magyar többség nincs már "beljebb" - gondolom, Tiszabogdány, Rahó környékére céloztál -, tényleg már csak a határmenti sávban érvényesül a magyar többség, ezen kívül meg már csak szórványtelepülések vannak.

Az evolúció megfordítója... vissza a fára! (törölt 2014.03.02. 02:34:47

@maxval a gondolkodó birca: sajnos a ruszkik megint azt a strategiat valasztottak, amit az utobbi idoben gyakran: befolyasi ovezetet epitenek ki, allampolgarsagot osztogatnak, utlevelet adnak idegen allamok lakosainak, akiket aztan hirtelen meg kell majd vedeni a nagy semmitol, epitenek atomeromuvet (Paks), majd azt is meg kell vedeni... Ezzel indokot teremtenek a katonai beavatkozasra. Kamu indok persze. Az oroszokat most mar vissza kellene bombazni a kozepkorba Putyin a sajat nepet elnyomja, de hogy egy szuveren orszag teruleti egyseget megsertse, az felhaborito, haborus buntett. Remelem egyszer meg logni fog a patkany.
Ukrajna egyseget meg kell orizni.

Magyarorszag pedig tanulhatna ebbol az into peldabol, nem szabad beengedni a mocskos Putyin fasiszta ruszkika, Paks ugyet le kell allitani, az csak urugy az oroszoknak a katonai beavatkozasra. Majd egy esetleges kormanyvaltas eseten jonnek a Specnaz alakulatok, hogy helyreallitsak Orban kereszteny-fasiszta diktaturajat. Mert Orban az uj Janukovics, Putyin seggnyaloja, pincsije es a haza elaruloja.

A KDNP-FIDESZ eladta az orszagot, a jovot a ruszkiknak

Az evolúció megfordítója... vissza a fára! (törölt 2014.03.02. 02:42:36

@maxval a gondolkodó birca: ha oroszok beavatkozhatnak az orosz ajku lakossag vedelmeben, akkor a csecsenek is tamadhatjak a ruszkikat mert elnek csecsenek orosz teruleten es rendszeresen verik oket
Vagy a kinaiak is lerohangatnak az orosz tavol keletet, hiszen rengeteg kinai el ott, akiket meg kell vedeni, raadasul az orosz tavol kelet hagymanyosan kinai terulet

Az evolúció megfordítója... vissza a fára! (törölt 2014.03.02. 02:48:07

Eljen Orban, Putyin leghusegesebb tanitvanya, a haza kiarusitoja, az oroszok behivoja, a felcsuti torpe, a legkomplexusosabb magyar oligarcha!
Keresztenygecik szevasztok!

röhögő 2014.03.02. 05:41:11

@tobeor: Hol a belekotty??? Nincs?
Akkor: napelem, napelem, putyin csicska, hazaárulás, rosz atom

Willy 2014.03.02. 06:11:46

@maxval a gondolkodó birca: Van bőr a képeden :) Szerhij Akszjonov új krími miniszterelnök mennyivel autentikusabb vezető akinek joga van csapatokat hívni mint Jacenyuk? Vagy az ENSZ piha? Néha tetszenek amit írsz, de amit itt összehordtál zagyvaság. de nagyon.
Ukrajnában szétesett a társadalom mert sok éve csak az ígéretek vannak, és a kiskirályuk épp orosz/eu kiad többet játékot játszva elk@rta.
Az oroszok nem akarják adni Ukrajnát, mert nekik védvonal + kikötő is ott van. Az EU meg néz mint a moziban. A szerencsétlen ukrán nép aki elzavarta ezt a hóhért meg szív. Mi a tököm ebben a jó vagy a törvényes? Az egészből annyit kell meglátni: Ha Putyinnak nem tetszik valami, akkor ha kell hadsereget is bevet. Ilyennel csak akkor haverkodunk ha van valami amivel meg tudjuk védeni magunkat. Különben úgy járunk mint a 25 éves bombanő akit betesznek 10 rendes de 8 évre elítélt rab közé...

Circus 2014.03.02. 06:37:53

Lehet, hogy már írta valaki, de van egy konteóm (??? már se abban, hogy konteó, se abban nem vagyok biztos, hogy az enyém...) mely szerint már teljesen érthető, miért lettünk akkora barátai Oroszországnak hirtelen: megszellóztették, mire készülnek a szomszédban, és a kvázi csendbenmaradásunk fejében köthettünk egy jó üzletet - hosszútávú kölcsön egy atomreaktorért és Kárpátaljáért cserébe...

midnight coder 2014.03.02. 07:12:34

A helyzet az, hogy ez az egész felhajtás az ukránoknál nagyjából fölösleges volt. Most azt a vonalat hagyjuk is, hogy kb. a helyi Jobbik puccsát ünnepli a demokratikus ellenzék - és amúgy a ruszkiknak pont ez a bajuk velük, ugyanis ezzel az ott lévő oroszok - és kb. minden más kisebbség is, mint Pl. a magyarok szívnak mint a torkosborz.

A nagyobbik probléma - és az az ami miatt a felhajtás felesleges volt - az, hogy a mindenkori ukrán kormány így is, úgy is az oroszoktól függ. Mivel onnan jön az energia. A jóságos EU pedig, akiben annyira bíznak, max. annyit fog "segíteni" ahogy odatelepül egy-két bevásárlóközpont ami elhozza nekik az ócó kínai zoknit - és ami megöli a maradék hazai iparukat is.

Amúgy, ha nagyon akar, Putyin vígan be is vonulhat oda - a művelt Nyugat pont úgy szarja majd le a dolgot, ahogy anno 1956-ot is. Az ukránoknak nincs olajuk, gázuk, sem semmi amiért érdemes lenne megvédeni az ottani demokráciát...

ati27 2014.03.02. 07:19:33

Azért van valami szépsége annak, hogy akik pàr éve teli pofàval üvöltöttèk: "ruszkik haza" most egymàst félrerugdalva igyekeznek Putyin seggét nyalni. Nekem így utólag gyanúsnak tűnik utólah ez a zéli olimpia dolog is! Az oroszok egyesek szerint hihetelen gazdasàgi fejlödése is csak az energia exportnak tűnik javarészt. Magyarul középtàvon szopàsban lesznek. Alternatív energiàk, amcsi "palagàzforradalom" hamar betesziakd a kaput Putyinéknàl. Tudjàk ezt ők nagyon jól. Euért sietnel ennyire. Meg ugye az oroszok nem egy Norvégia, akik központilag készülnek az olaj/gàz utàni időkre..

röhögő 2014.03.02. 07:33:57

@ati27: Az USA nem szállíttat magának orosz gázt. A tengeren való szállítás qrva drága, alapvetően csak Japán csinálja, mert nincs másra lehetősége.

röhögő 2014.03.02. 07:35:01

Azért azzal ugye mindenki tisztában van, hogy az ukrán forradalmat Gyurcsány szervezte, hogy megakadályozza a paksi bővítést?

ati27 2014.03.02. 07:35:12

@Húsleves: Khm. az zoroszoknàl mi van? ja tudom nemoligarghàk.. :)

McKinney 2014.03.02. 07:35:46

Amikor kilencvenben kimentek, hihetelen öröm volt, de arra gondoltam, hogy ezek még majd visszajönnek. Ha finnek lennénk, vagy svájciak pl., akkor lenne tökünk, meg legalább egy gépkarabély fejenként otthon, de nem, mi magyarok vagyunk, szopni fogjuk a faszukat.

röhögő 2014.03.02. 07:36:39

@Willy: "Ilyennel csak akkor haverkodunk ha van valami amivel meg tudjuk védeni magunkat."
- Nem is tudom. Ha valaki erősebb nálam, azzal inkább haverkodok, mint erősködök. Nem ülsz fordítva a lovon?

ati27 2014.03.02. 07:40:33

@röhögő: Azzal meg ugye tisztàban vagy, hogy pl a palagàzforradalomnak, meg az egyre terjedő alternatív energia forràsoknak milyen szerepe van a fossuilis energiahordozók àràra? Pl olvastam egy cikket, hogy ha tartósan 100 dolcsi alà megy a kőolaj hordónkénti àra akkor màr szaud- aràbiànak is komoly gondjai lehetnek..

2014.03.02. 07:41:48

csak a rend kedvéért, nem mintha bármi realitása lenne, ha visszaadnák kárpátalját, az a szlovákoké lenne

timargabor · http://kard.blog.hu 2014.03.02. 07:55:15

@h.kovacs: egy darab szlovák többségű település nincs Kárpátalján. Az ukrán (ruszin) - szlovák nyelvhatár Szlovákiában húzódik, észak (a Kárpátok) felé kissé bekanyarodva nyugatra.

2014.03.02. 08:12:03

@timargabor: na igen, de tőlük vették el

borzimorzi 2014.03.02. 08:14:57

@Zerwikaptur - Hármat egy csapásra!: Ebben tökéletesen igazad van. Nem először...

Üdv:
b

NA POCS KA 2014.03.02. 08:21:10

Nahát, tímár, te már kitiltottál engem innen? No akkor nem is kommentelek. :D

NA POCS KA 2014.03.02. 08:21:49

És két nicken is, baszdki... mik vannak. Nem emlékszel, miért?

NA POCS KA 2014.03.02. 08:22:40

Akkor ennyit a reformról, meg a demokráciáról... :)

visszakettopadlogaz (törölt) 2014.03.02. 08:35:18

A szeles gabor fele energiacella kell putyinnak, ukrajna az elso lepes csak, majd jon utanna zahony es kisvarda, lassan miskolc... Igy tovabb. Putyin nem hulye, keszul az olaj utani idokre, kezd sporolni. ( szevasztopolbol van olcso wizzair jarat, azert azt foglalta el eloszor )

xvxvxv 2014.03.02. 08:47:39

@buday008: te, buday, te valami nagyon sötét vagy. jó, egy egyszerű tálib talpas vagy, és még azt is feltételezem, hogy egy forintot se látsz a FideszMaffia Országrablásából.

a fideszoligarcháknak eszük ágában sincs kilépni az eu-ból - ugyanis a legnagyobb kaszát éppen itt csinálják. az össze-vissza hazudozó, lótolvaj Szarházi az egésze keleti szarakodást nektek csinálja, politiko-vallási fanatikus, egyszerű, ostoba fidesztalibánoknak, és tik meg az analógiák miatt imádjátok a putyini-rendszert: álmaitok netovábbja egy hasonló berendezkedés.

de visszatérve az eu-ra. a nemzetáruló fideszoligarchák itt lopják el - az adózás kikerülésével - a legtöbb pénzt hazánktól:

1, 2010-ben a Szarházi ELSŐ kormányrendelete az országban működő off-shore cégekre kivetett pénzutalási illeték teljes eltörlése volt;

2, az évi mintegy 1500 milliárdnyi eu-s pénzek több, mint 90%-át fidesz-közeli off-shore cégek kapják. amellett, hogy túlárazva végzik el a munkát, az illeték eltörlése miatt 0 ft. veszteséggel utalhatják ki az országból a pénzt.

hát, fidesztalibán, igen, ilyen hazaáruló, magyarokat meglopó a tetves, rühes fideszbolsevik fajtátok!

érted már, fidesztalibán?

♔bаtyu♔ 2014.03.02. 08:54:57

Balibsik!

Orbán nem behívta az oroszokat mint anno ti, hanem csak üzletel velük.

Ezért a seggüket sem kell nyalnia, mint anno nektek.

toportyánzsóti 2014.03.02. 09:00:18

Putinka vajon mire megy olyan országával ahol 4 rubelből 3-at ellopnak az offshorkkjai,a népesség jelentős része szimpla alkesz,bevételi forrásainak nagy része ásványi kincs amit nyugatra ad el?Esélye sincs normális élhető ország megteremtésére ha berágnak rá tőle nyugatabbra.

xvxvxv 2014.03.02. 09:01:43

@♔bаtyu♔: hát, a sunyi, szemérmet nem ismerő, hazug fajzatoknál nehéz undorítóbbat elképzelni.

te, jó, csak néha-néha, nem szoktál okádni önmagadtól ennyi, jól tudott hazudozás után?

pocakos focisla 2014.03.02. 09:02:33

Érdekes olvasgatni, ezt az embereket ki-cenzúrázó, magát jobboldalinak hazudó blogot.

Ostoba MSZP csicska !

2014.03.02. 09:03:33

Végre valaki foglalkozik a kérdéssel! Én megszüntettem a blogjaimat, ezért nem írtam erről, de baromira bosszantott, hogy eddig ezt a problémát senki sem vette komolyan. Az impotens ellenzék feladata lenne, hogy végre határozottan kimondják: Orbán hazaárulást követett el az orosz atomerőmű szerződéssel, amiért bizony börtön járna neki, nem is kevés. Egy ilyen diktatúrával, mint Oroszország még szóbaállni is hazaárulás. A nagyapámat egy kis romeltakarításra vitték el 44-ben, tífuszban halt meg 45 februárjában. Az oroszok azóta sem kértek bocsánatot ezért, és senki sem ítélte el őket emberiségellenes cselekedet miatt, vagy népirtásért. Pedig ez népirtás volt. Az oroszok azóta sem változtak. Ha az érdekeik úgy kívánják, tankokkal tapossák bármilyen ország földjét. Soha nem éltek még demokráciában, fogalmuk sincs arról, mi az. És Orbán ezekhez köti az országot, nyilván azért, mert neki sincs fogalma arról, mi az, hogy demokrácia. Ráadásul ismét választást fog nyerni, a tohonya ellenzékünk miatt, ha csak ki nem megyünk az utcára. Nagyon sajnálom Ukrajnát, de lehet, hogy nekünk az az egyetlen reményünk Orbán megbuktatására, ha az oroszok valami nagyon csúnya dolgot követnek el Ukrajnában. A mi demokráciánk is Ukrajnában áll vagy bukik. Isten óvjon bennünket!

toportyánzsóti 2014.03.02. 09:03:34

@♔bаtyu♔: Nem kéne nyalnia ha nem puccsolt volna 2006-ban,így nyugaton csak 1 putyinpincsikutya,ezért kell nyalni neki az összes keleti komcsinak,basinak,posztkomcsinak prosztatáig.Beszoptad nem kicsit moszkovitya élő istened,Moszkva teret átnevező russzofób jobber takonygerinc.

pocakos focisla 2014.03.02. 09:04:29

@tobeor:

Az a te problémád, hogy az MSZP-re csak az 50-60 plusszos ex-munkásőrök, agyatlan pufajkások, és ügynökök szavaznak.
A fiataloknál 5%-on se állnak.

Ki fogtok kapni, és ez nagyon fáj neked !

Az MSZP-t soha többet nem engedjük hatalom közelébe se, és ehez jobb ha hozzászoksz !

Demokráciában a több szavazatot kapó formáció nyer.
Az MSZP 4 év múlva pedig kiesik !

kentauri 2014.03.02. 09:05:32

@maxval a gondolkodó birca: aki nem ért egyet a volt ukrán elnökkel(Klicsko)az menjen vissza Németországba....igaz? a köcsög elment pénzt keresni a bunyóval...

pocakos focisla 2014.03.02. 09:07:40

@Holden:

Nevetséges vagy. Nem jobban kötjük magunkat az oroszokhoz, mint ezek az országok (Mi még a mozgolódásba se tartozunk, mint pl a Finnek):

index.hu/gazdasag/2014/01/20/roszatom/
A Roszatom erőművet épít Törökországban, Vietnamban, Ukrajnában, Indiában, Kínában
Mozgolódik Jordániában, Mongóliában, Bangladesben, Argentínában, Finnországban. Urándúsítót üzemeltet Kazahsztánban, jelen van Ausztráliában, Tanzániában, Mexikóban, az Egyesült Államokban.

kentauri 2014.03.02. 09:10:06

@maxval a gondolkodó birca: az lehet, hogy te(ti) nem szeretnétek a puccsot, de vagyunk egy páran akik nem csak a gazdáidtól hánynak sugárban.

♔bаtyu♔ 2014.03.02. 09:12:13

@xvxvxv: Téged ki kérdezett faszfej? Érvelj b+, ne személyeskedj, mert azt én is jól tudok.

midnight coder 2014.03.02. 09:14:06

@kentauri: De sokkal többen vannak azok, akik viszont a ti gazdáitoktól hánynak sugárban. Ezért nincs realitása a puccsnak, de még a választási győzelemnek sem.

♔bаtyu♔ 2014.03.02. 09:15:24

@toportyánzsóti: Rábasztál tetves rohadék komcsi, két szék közül estek a földre.

Se Putyin, se Barroso.

E helyett megint mentek a kukába, de most már lehetőleg végleg.

Na nem mintha te már nem lennél ott, eléggé bűzlesz.

fidesz 6 tagkönyv 2014.03.02. 09:15:32

Magyarország folyamatosan cukkolja a kisebbségekkel a szomszédokat,mi mindig kiállunk a kisebbségi jogokért.Krími félszigeten több mint 60 százalék orosz ajkú,na most ha az új ukrán kormány megnyirbálja a jogaikat vajon kifog értük kiállni?????Biztos a rezsi harcosok.

♔bаtyu♔ 2014.03.02. 09:16:08

@pocakos focisla: Sőt úgy néz ki a cseheknél is.

kentauri 2014.03.02. 09:16:11

@Muzsikok közt: 0-ról nem néhez elutni 2-ig....csak amerika már vagy 60 éve 100-on áll.

midnight coder 2014.03.02. 09:19:38

@Holden: Ne keverd a szezont a fazonnal, az oroszokat a kommunistákkal. Azokat az oroszokat, akik amúgy a jó Lenin elvtársat a derék németektől kapták ajándékba. És akik többet szoptak emiatt mint bárki - a jó Lenin elvtárs azzal kezdte a tevékenységét hogy kiirtott vagy kétmillió muzsikot, csak mert vallásosak voltak és szerették a cár atyuskát, és ez nem illett az internacionalista világforradalomba.

A népirtásért pedig elsősorban az MSZP-nek kellene bocsánatot kérnie, elvégre ők az MSZMP jogutódai.

De a nagy és dicső Nyugattól sem igen hallottam bocsánatkérést azért, mert anno itt hagytak minket a szarban 56-ban. Ahogy az ukránoktól sem fognak ha majd úgy 2-3 év múlva becsődöl az új EU-barát kormányuk.

maxval a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.03.02. 09:21:23

@bgp:

Tehát nincs joga a lakosságnak tüntetni a puccsisták ellen?

Nyilas 2014.03.02. 09:23:23

Felcsút hőse megint nagy szarban van mert Putyenkónak bepuszilt,de most meg itt vannak az ukrajnai magyarok,legalább olyan mint 99-ben a NATO kérte Taszárt,hebegett habogott mert ugye a bombázásra innen szálltak fel a gépek,ahol bombáztak ott meg ugye voltak magyarok is!

Holden (törölt) 2014.03.02. 09:23:54

@pocakos focisla: Nem érdekel kik kötik magukat egy olyan országhoz, ahol nem ismerik a demokráciát. Mi már ismerjük az "ideiglenesen hazánkban tartozkodó testvéri orosz csapatokat", és én nem kérek belőlük. Az atomerőművükből sem kérek, mint ahogy a diktatúrájukból sem. Szerencsétlen Korea mióta szív a geci oroszok miatt. Észak-Korea soha nem létezett volna, ha a fasz nyugati hatalmak nem engedik meg a Szovjetuniónak, hogy a japánokat ő verje ki északról. Az atombomba miatt abszolút semmi szükség nem volt arra, hogy az oroszok "besegítsenek" a Távol-Keleten. Nézd meg mi van ott még mindig. Remélem fog még Orbán politikai menedékjogot kérni Putyintól. Aztán járhatnak együtt focimeccsre Depardieu-vel! Meg fürdeni a Jeges-tengerben.

midnight coder 2014.03.02. 09:27:13

@toportyánzsóti: A tőle nyugatabbra nem nagyon tud berágni, mivel az ő általa forgalmazott ásványi kincsek nélkül nagyjából lehúzhatná a rolót. Energiát csak tőlük és a még instabilabb araboktól tudunk importálni. És ha marad a Jelcin vonal, az oroszok mostanra egymást ennék meg, és tényleg mindent csak pár oligarcha uralna. Ahogy amúgy Putyinig kb. történt is. És igazából ez is a fő baj Putyinnal: nem hagyja a nyugati multiknak hogy rátegyék a kezüket az orosz nyersanyagokra.

pocakos focisla 2014.03.02. 09:27:19

@Holden:

Azt ugye vágod, hogy Amerika legnagyobb pénzügyi támogatója (hiteleik több mint felének gazdája), nem az IMF, de még csak nem is a bankok, hanem a kommunista Kínai Népköztársaság !?

Holden (törölt) 2014.03.02. 09:28:20

@midnight coder: Ekkora baromságot már régen olvastam. Szerinted az MSZMP volt a felelős a szovjet népirtásért 44-45-ben??? Normális vagy? Talán még a magyar nőket is az MSZMP erőszakolta meg? Elmégy te a p...-ba!

maxval a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.03.02. 09:28:23

@Balt:

Őseim egy része onnan származik, így tanulmányoztam a kérdést. S mesélt dédnagymamám, nagymamám is pár dolgot.

Kárpátalja volt a Trianon előtto Mo. azon területe, ahol a zsidók tömegesen nemzetiségként határozták meg magukat és jiddis anyanyelvűek voltak. Azaz a többségök nem tartotta magát magyarnak se előtte, se utána. S a csehszlovák uralom alatt is maradtak zsidók, nem lettek csehek.

maxval a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.03.02. 09:30:24

@entrpnr:

Lehet, viszont az ellenoldal is hatalmas néptámogatással bír. Azaz hamis a médiákban a szöveg, hogy "nép contra Janukovics", nem, most éppen a Janukovics-pártiak lázadnak. Azaz a közvélemény megosztott Ukrajnában.

midnight coder 2014.03.02. 09:31:07

@Nyilas: Jelenleg az ukrán Jobbik nyert az ottani MSZP-vel szemben. Ennek örülnek amúgy a magyar MSZP-sek, ami elég vicces. De a magyarok szempontjából az ukrán Jobbik a lehető legnagyobb szívás (ez már egyszer bebizonyosodott), mivel ugyan leginkább az oroszokat ütik, de ugyanakkorát kapnak az ottani magyarok is, a náci nem nagyon nézi hogy orosz vagy magyar, neki az is elég ha nem ukrán.

Holden (törölt) 2014.03.02. 09:31:43

@pocakos focisla: Ez lehet, hogy így van, de mi köze van ahhoz, hogy az oroszok megtámadnak egy szuverén országot? Az, hogy a világon mindent a kínaiak gyártanak semmilyen viszonyban nincs azzal, hogy Oroszországgal üzletet kötni hazaárulás, és népellenes bűntett. Egyébként a kínaiak sem éltek még demokráciában, tehát értük sem rajongok jobban, mint az oroszokért.

Húsleves 2014.03.02. 09:34:51

@ati27:
Te figyelj, észerevetted már, hogy az á betűiden a vessző nem jobbra dől, hanem balra?
Ja, és azt elfelejtetted megírni, hogy mire volt tőled válasz ez: "Khm. az zoroszoknàl mi van? ja tudom nemoligarghàk..".
Én ugyanis nem állítottam az ellenkezőjét. Abból, hogy valaki nem fújja veletek kórusban amit a komcsikból liberalizmusra átnyergelt gazdáitok az agyatokba mostak, nem következik, hogy az általatok szajkózott demagóg duma ellenkezőjét gondolják. Lehet, hogy csak képesek veletek ellentétben nem fekete-fehérben látni a világot.

fidesz 6 tagkönyv 2014.03.02. 09:40:48

@pocakos focisla: Te félbuzi csak a magad nevében beszélj.Mi akiktől elvették a nyugdíj megtakarításunkat,mi fiatalok szavazzunk ezekre,akik szeptemberbe megadóztatják a pénzem kivételét a bankból,februárban meg rezsi csökkentés keretében vissza adják.Te igazi ökör vagy de azért mert ilyen hülyék vagytok még megnyerhetitek a választást.Utána boldog lehetsz jön az adó emelés,fizetsz mindenért,mert most azt mondják már 4 millióan dolgoznak,a másik mondatukban meg azt mondják kevés járulék folyik be.Hogy is van ez??????Köcsög

Balt 2014.03.02. 09:41:38

@Muzsikok közt: A galamusról? :) Nem keresgéltem a NYT blogon, de tegnapelőtt még ez volt a helyzet:
cink.hu/sajtovilagcsucs-a-magyar-forditas-elobb-jelent-meg-m-1533207608

Balt 2014.03.02. 09:46:35

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn: A (jelen) paksi tápszivattyúk jugoszlávok, a reaktor cseh(szlovák), az átrakógép magyar, a 3-4 blokk villamos berendezése jórészt magyar, a műszer-automatika nagyrészt Siemens. Nyilván a műszaki specifikáción ill. a magyar engedélyes/beruházó/átvevő kikötésein múlik, mi is kerül beépítésre.

Balt 2014.03.02. 09:54:28

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn: Egyik esetben sem volt ENSZ felhatalmazás. (Nyilván nem '91-es öböl-háborúra gondoltam, mert akkor volt.)

Balt 2014.03.02. 09:58:12

@Mezga Geza: Kamu. Pozsgay a mai napig sértődött a Fidesz által (is) kezdeményezett négyigenes népszavazás miatt. (Más kérdés, hogy utólag értékelve talán jobb lett volna egy kollaboráns MDF-fel kinevezett Pozsgay, mint egy MDF-SZDSZ paktummal becselezett Göncz.)

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2014.03.02. 10:04:42

@maxval a gondolkodó birca: Gondoltam magadba szállsz mert hülyeséget írtál, vagy pedig konkrét adatokkal és egyéb hivatkozásokkal kiegészíted a wiki cikkét.

Így viszont elég súlytalanra sikerednek a benyögéseid.

toportyánzsóti 2014.03.02. 10:08:20

@♔bаtyu♔: Szegény narancsbolsika,neked mindenki komcsi aki nem nyal be prosztatáig putyinnak moszkovitya seggén keresztül.

Balt 2014.03.02. 10:08:25

@Balt: "kinevezett" helyett: közvetlenül választott.

@P.Freddy: "helyette KÉTSZER DRÁGÁBB, piaci hitel..."

Kamu.
privatbankar.hu/kotveny/kiszamoltak-nem-is-lett-volna-olyan-olcso-az-imf-hitel-255454
stb.

toportyánzsóti 2014.03.02. 10:11:39

@midnight coder: Netto baromság amit írtál,sajnállak.Palagázforradalom betesz putinkának nem kicsit,és a 4 rubelből 3-at lenyúló offshorkkjai nem belföldiek,ahogy a közgépstrabag sem magyar.

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2014.03.02. 10:12:56

@Balt:

Nem is gondoltam, hogy ennyire multikulti.

A jugó és csehszlovák gyártók (és termékeik) megvannak még?

A siemens cucc eredetileg is benne volt, vagy valamikor menet közben lett Siemens?

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2014.03.02. 10:16:36

@maxval a gondolkodó birca:

Melyik elnököt hozta vissza az USA? Nem írnak róla semmit. - Te meg nem látod önnön ellentmondásodat.

Elkönyveltelek súlytalan embernek.

DezInf 2014.03.02. 10:17:19

@maxval a gondolkodó birca:

Te bírka, mikor fox comingótóni?
Grani már megtette.
A földid megmutatta ki is ő valójában.
Most rajtad a sor, hidd el türelmesen megvárjuk :)))

Minden blognál elsőzöl :))))))
Ettől még nem leszel komoly véleményformáló, remélem tudod?

maxval a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.03.02. 10:20:42

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn:

Ja, nem ismered az eseményeket. Nem gond, segítek, végülis nem kötelező ismerni Haiti történelmét: en.wikipedia.org/wiki/Operation_Uphold_Democracy

maxval a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.03.02. 10:21:33

@DezInf:

Sosem titkolom álláspontomat, eleve kamingautolva vagyok.

Córeszmaci 2014.03.02. 10:23:56

@visszakettopadlogaz:
Igen jól látod, és ezért sem szabadott eddig lebontani/áthelyezni a "Szabadság" téri szovjet "emlékművet". Ha majd megint bevonulnak, ennek a tetejére tűzik majd ki az orosz lobogót.

pocakos focisla 2014.03.02. 10:31:41

@fidesz 6 tagkönyv:

Tessék nézegesd a statisztikákat:

mandiner.hu/cikk/20131118_tarki_a_jobbik_a_fiatalok_az_mszp_az_idosek_partja

A Fidesz stabilan 45-50% között van minden korosztályba, az MSZP keménymagja pedig az exmunksáőr, expufajkás, exügynökök közül kerül ki az 50-60 plusszos korosztályból.

Ez van, ezek a tények, és ez neked nagyon fáj. :DDD

Balt 2014.03.02. 10:34:15

@tobeor: "a külföldi szavazók egyenlőtlen esélyeivel is."

Hmm, milyen igaz. A nem önszántukból elszakított magyarok csak pártlistára szavazhatnak, míg a (gazdasági) "emigránsok" egyéniben is, ha van mo.-i lakcímük...

timargabor · http://kard.blog.hu 2014.03.02. 10:34:27

@h.kovacs: dehogy tőlük. Csehszlovákiától esetleg (bár formálisan Benes ajánlotta fel a SZU-nak), de Csehszlovákián belül (sem) volt Kárpátalja soha Szlovákia része.

@pocakos focisla: akkor Neked is felteszem a kérdést: kire szavazzon ma idehaza egy olyan konzervatív, aki balra semmiképp, de a Putyin vs. Nyugat meccsben az utóbbi mellé állítaná az országot? Mondjuk emiatt:

2007-2010.orbanviktor.hu/hirek_list.php?item=328

pocakos focisla 2014.03.02. 10:38:26

@timargabor:

Az aki, az MSZP-re és az Elkúrókra szavaz, vagy arra buzdít, az teljesen biztosan nem volt soha konzervatív.

Ezen túl szavazzon arra, aki számára szimpatikus.
Én magam nagyon remélem, hogy lesz a Fidesznek valódi alternatívája a jobboldalon.

De mindent megteszek, hogy a hazánkat végletekig eladósító, munkanélküliségi rátát megduplázó, hazánkat a szlovákok előtti pozícióból EU utolsóvá züllesztő MSZP soha ne térjen vissza.

Balt 2014.03.02. 10:40:32

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn: Nem mindegy, hogy kivel "bátorkodik" az ember. A mezei nyúllal vagy a barlangi medvével... Amúgy azt senki nem mondta, hogy a kárpátaljai magyarok érdekeit nem kell szem előtt tartani, sőt!

timargabor · http://kard.blog.hu 2014.03.02. 10:42:23

@pocakos focisla: ahogy már nyáron is megírtam:
kard.blog.hu/2013/07/02/levalthato-e_a_ketpartrendszer
a legjobb az lenne, ha ez az MSZP ahogy van, eltűnne a föld színéről. Ebben nem lesz köztünk vita. (Egybites agyúak figyelmébe: attól, mert a Fidesz it ugyanide kívánom, még nem fogom a szocikat szeretni). Most a 15%-os küszöbükkel és a tendenciákkal még össze is jöhet.

Akkor a Fidesz elfoglalhatja az őt megillető helyet a kádári kisemberek pártjaként a baloldalon, és talán megérdemlünk majd egy konzervatív pártot is.

Balt 2014.03.02. 10:44:33

@Nyekenyóka: "A hitelmegállapodás tízmilliárd euró értékben négy kamatsávval [időarányosan, tehát előbb törlesztve alacsonyabb a kamat] - 3,95, 4,5, 4,8 és 4,95 százalék - jött létre, "fenntartva a magyar fél számára a mindenkori előtörlesztés lehetőségét, valamint a Nemzetgazdasági Minisztériumnak (NGM) a kifizetésekkel kapcsolatos jóváhagyás jogosítványát, amely egyértelmű magyarországi kontrollt jelent a költségek felett"

Balt 2014.03.02. 10:49:41

@meszena: "Elvileg lehet több szavazattal vesztes is egy párt, de ez bármelyikkel megtörténhet."

Ahogy ez 2002-ben történt. (Meg a tisztesség kedvéért: '98-ban is.)

pocakos focisla 2014.03.02. 10:51:22

@timargabor:
Ezzel a meglátással egyetértek, és magam is ezt vallom.

Viszont a sorrend az nem is lehet más, mint amit leírsz.

Amíg kormányzati tényezőként felmerülhet az MSZP, addig nehéz a Fideszt lecserélni, hacsaknem lehetetlen a jobboldalon.

Córeszmaci 2014.03.02. 10:52:55

Ne má, hogy itt a demokráciáról van szó!
Nagyhatalmak feszülnek egymásnak, csak most Ukrajna a ring, így ők szívnak szegények.
A nyugati PC duma a "demokrácia" feliratú szőnyeg alá söpör be minden mocskot. Közben ugyanúgy nyomja, terjeszti, védi az érdekszféráját, ahogy az oroszok is a magukét. Hol hadsereggel (Irak), hol a "forradalmak" felpiszkálásával, támogatásával (arab tavasz, Szíria, Ukrajna (?)). Oszd meg és uralkodj! Mi marad utánuk? Menekültek milliói, permanens létbizonytalanság és gerillaháború. Washingtonból nézve sokkal jobb, mint valami ugráló, pofázó, erősködő diktátor.
A nagyhatalmaknak nincs erkölcsük, csak érdekeik. A kicsiknek meg nem jut más csak a seggbekuki.
Persze mindenki nyáladzhat a demokráciáért, szíve joga.

maxval a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.03.02. 10:53:39

@timargabor:

Fidesz: beszéljünk össze-vissza, legyünk demagógok, közben lengessünk magyar zászlót.

Összefogás: beszéljünk össze-vissza, legyünk demagógok, közben lengessünk európai zászlót.

Balt 2014.03.02. 10:56:19

@komplikato: Az biztos, az EU immár dobogóra sem állhat a versenyben. Sajnos...

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2014.03.02. 11:02:01

@maxval a gondolkodó birca:

Kedves birka! Mi lett volna, ha az első ráutalásomkor belinkelted volna?

Attól félsz, hogy akkor esetleg komolyan lehetne téged venni ?

Balt 2014.03.02. 11:02:27

@buday008: "ha az orosz kisebbségnak baja lenne ott is akkor erdély mondjuk magyarországhoz kerülne- és ez 2012 ben volt és nem mese."

Erről van vmi dokumentum?

@tobeor: "Attól még, hogy a kormány minden mozgatható állami pénzforrást és közmunkást átcsatornáz a pártkampányba és nekik jó szabályokat hoz, még ugyanolyan szánalmas, nevetséges féregség az ellenzéktől előre csalásra hivatkozni. Semmi nem példázza jobban a magyar balliberális szerencsétlenséget, nyávogást, vinnyogást, önsajnáltatást és picsogást, mint ez. Mi a kurva anyám az, hogy a magaugró léc felé futva inkább lelassítunk, meg is állunk, és sírva megvádoljuk a versenyrendezőt azzal, hogy szarul tette föl direkt a lécet, ahelyett, hogy legalább megpróbálnánk átugrani? Mi a fasz ez tényleg? Mit képzelnek, ki szavaz ilyen szánalmas, kivert faszokra?

A választási rendszer például tényleg szemét és igazságtalan és durván segíti a Fideszt. Pont addig, amíg elő nem áll az, hogy az emberek jelentős százalékban elégedetlenek velük és közben akad olyan ellenzékük, amelyik nem csak rinyál. Mert akkor hopp, a saját rendszerük fordul ellenük fordul, és ugy kiszoptak, mint a torkos kereszténydemokrata.

Na, egy olyan ellenzékkel, amelyik a szklerotikus hetilapjában előre csalózik, ilyen soha a bódös életben nem történik meg persze."
Source: orulunkvincent

timargabor · http://kard.blog.hu 2014.03.02. 11:05:44

@pocakos focisla: Akkor ebben lényegi vita nincs közöttünk.

Egyetlen morális kérdés, hogy az "MSZP-vel (mint esetleges alternetívával) szemben minden megengedett" állításban mi fér bele a "minden"-be? Mert odáig egyetértünk, hogy az MSZP által - lásd alább - követett politika káros volt. Ámde azért, hogy ne is jöhessenek vissza, megcsináljuk ugyanezt? Ez kicsit olyan, mint amikor a verekedőpartner inkább leállítja Piedonét, és magának húz be egyet.

Hogy konkrétabb legyek: 1998 és 2002 közt a Fidesz az aktívak pártja volt, az MSZP meg pont nem. Paraszthajszállal, de az utóbbi nyert. Ebből a Fidesz azt a következtetést vonta le, hogy inkább ő is az inaktívakra kezd hajtani. És ami azóta történik, amit a kettő együtt előad, az még a túlmozgásosnál is nagyobb, igazi össznépi elkúrás.

Nyekenyóka · http://www.hir24.hu/elet-stilus/2014/02/19/itt-a-bizonyitek-a-netes-trollok-pszichopatak/ 2014.03.02. 11:07:18

@maxval a gondolkodó birca:

Hát ha olyan pártra akarsz szavazni amelyik egyáltalán nem demagóg akkor bajban vagy. :)

maxval a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.03.02. 11:07:18

@Balt:

A választási rendszer nem a Fideszt segíti, hanem a legnépszerűbb pártot. Ha ez nem a Fidesz lenne, ugyanez a választási rendszer csökkentené a Fidesz esélyeit.

maxval a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.03.02. 11:07:54

@Nyekenyóka:

Ez igaz, de azért lehet kisebbik rosszra is szavazni.

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2014.03.02. 11:09:32

@timargabor:

Már azzal is beérném, ha az első két-három vonal nyugdíjba menne.

Rengeteg negyed-ötös-hatod-stb vonalast ismerek közelebbről. 99%-uk tisztességes ember.

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2014.03.02. 11:13:01

@Balt:

Te elindulnál egy olyan futóversenyen, ahol a címvédőnek a 100-ból csak 60 métert kell lefutnia?

Ha elindulnál, és látnád, mennyivel hosszabb a te pályád, csendben lenyelnéd ugye?

szamarhegy 2014.03.02. 11:14:14

@Circus: 1 millió elukránosodott ruszinnal, lengyelekkel, románokkal együtt, sima ügy...

Balt 2014.03.02. 11:14:50

@Mezga Geza: Ezzel alaposan mellédurrantottál. A MISZOT egyfajta "ifjúsági kerekasztal", érdekszövetség, ahol a Kövér Fidesz színekben érkezett:

"Egyike volt 1988-ban a Fidesz harminchét alapító tagjának. Vitavezető volt 1988. március 30-án a Bibó István Szakkollégiumban a Fidesz megalakítását eldöntő tanácskozáson."

"1988 novemberében a frissen alakult Magyarországi Ifjúsági Szervezetek Országos Tanácsa (MISZOT) alelnöke lett (a másik MISZOT alelnök Gyurcsány Ferenc volt). A szervezetben nem választottak elnököt, a kollektív vezetést a választmány látta el."

2014.03.02. 11:16:12

@pocakos focisla: "De mindent megteszek, hogy a hazánkat végletekig eladósító, munkanélküliségi rátát megduplázó, hazánkat a szlovákok előtti pozícióból EU utolsóvá züllesztő MSZP soha ne térjen vissza."

Hazudsz. A 2008-as válság hatásait akarod a maszop nyakában varrni, ami szépen megmutatja a jellemedet. Nem mintha találkoztam volna az utóbbi 20 évben jellemes Orbán-bolsevikkal...
Miután a kedvenceid több százezer munkahelyet hoztak létre a magyaroknak (igaz, külföldön), lehet itt nyomni a süket dumát az ország eladosításáról. Csak hogy a szockók idején az embereknek volt munkahelyük, a jogállam még működött és az orvosok még itthon voltak. Aztán jött a Viktorod és ellpota a jövőnket, a nyugdíjpénztárakat, a földeket stb.
Hol tartunk az elmúlt 4 év rablásai után? A vezéred Putyin-csicska, az államadósság nem csökkent (tettek róla, hogy több száz milliárd jusson a haveroknak), az ország nem fejlődik, te meg itt téped magad.
Alig várom, hogy beszóljon az EU: Viktor, ki vagytok baszva az EU-ból, hoci vissza az összes pénzt, amit tőlünk kaptatok!
Na akkor lesz meg a bolsevik agyakban az öntudatra ébredés (lásd terminátor), amikor a vezíretek aszongya: véreim, fizessünk és harcoljunk! De sok lámpavas fog kifényesedni akkor, egy miattad is...

padlogaz 2014.03.02. 11:16:45

a magyar kormánynak egy markáns irányt kellene következetesen képviselnie: "elítéljük és nem tartjuk elfogadhatónak a katonai beavatkozást, ugyanakkor minden kisebbségben élő nemzetiségnek joga van népszavazáson döntenie hovatartozásáról akár autonómia, akár a teljes függetlenség szintjén, de ez csak békés úton mehet végbe."

ezt kéne nyöködjük minden nemzetközi fórumon folyamatosan napirenden tartva és támogatva a skót, katalán stb. elszakadási törekvéseket, és folyamatosan sulykolva a határon túli magyar többségű területek(nemcsak székelyföld esetében) helyi autonómiáját.

legyen már precedens arra, hogy valaki visszaszerzi az igazságtalanul elcsatolt részei (nek egy részé)t.

ehhez képest, sajnos úgy tűnik, konszenzus van a magyarorzsági pártok között, hogy ezzel a kérdéssel nem foglalkoznak :-((

maxval a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.03.02. 11:18:01

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn:

Oké, semmi gond. Ez még egy művelt, politika iránt érdeklődő ember számára sem alapismeret. Én egyszerűen sokat foglalkoztam a karibi térséggel, ezért tudom.

Hannibal ante portas 2014.03.02. 11:18:07

@röhögő: szerintem Orbán volt az, a patás ördög maga, csakhogy hogy megint szomszédok legyünk végre...hehe

szamarhegy 2014.03.02. 11:19:18

@maxval a gondolkodó birca: A választási rendszer leszűkíti, tömbösíti a sokszínű társadalom képviseletét, bedarálja a kis pártokat, magasította a belépési korlátokat, amit megugorni (szervezés, média részvétel) főleg a magukat közpénzekből kistafírozó, az államot korrupciós hálózattal fojtogató közepes, nagyobb pártoknak lehetséges.

Balt 2014.03.02. 11:20:03

@Muzsikok közt: Ilyen geczy ezek, persze. Mennyivel jobb lenne, ha az összes baloldali választó egyenként érne 1-1 mandátumot, a jobboldali meg en bloc 1-et. :) Amúgy a vk. átszabása/arányosítása régi adóssága volt az Ogy.-nek az AB határozata (és EP direktívája) alapján, "mulasztásos alkotmánysértés" ezen ciklusig. Azt meg Szigetváriék ismerték el, hogy 2010-ig kifejezetten a baloldalnak kedvezett a vt.

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2014.03.02. 11:21:51

@timargabor:

Nem teljesen igazán!

Pár fideszest is ismerek, rendes és tisztességes emberek ők is.

Viszont nehezen emésztik meg azt a központi fidesz utasítást, hogy a szocikkal semmiben sem szabad közösséget vállalni. Mert helyi szinten rengeteg olyan beruházás-újítás stb lenne, ahol érdemes a szocikkal együtt szavazni.
Egyik ilyen helyi fideszes képviselő mondta: Ha a szocik holnap előterjesztenék, hogy 2x2=4, azt nekik le kellene szavazni.

Noha tisztességes rendes emberek, mégsem értem, hogy ezt hogyan képesek a tisztességükkel összeegyeztetni.

Ezért óvatosságból inkább az összefogás - ott nagyobb biztonságban látom a demokráciát.

Lehet, hogy a szocik 23x kártékonyabban kormányoztak bárkinél, de őket 4 év múlva is le lehet váltani demokratikus eszközökkel, ebben biztos vagyok.

Hannibal ante portas 2014.03.02. 11:23:59

@timargabor: megérdemelnénk, de amint látszik, ez nem ezen múlik. Kell még vagy 25-30 év, hogy kitisztuljon valamennyire az ég fölöttünk. Csakhogy addigra már réges-régen alulról fogom szagolni...Ezt bánom talán a legjobban, ha a magyar átlagéletkort számítom, bizony nem sok van hátra (vagyis, inkább előre). De sebaj, majd a gyerekeink, unokáink!

pocakos focisla 2014.03.02. 11:24:09

@Viktor Mutyin:

Éppen te hazudsz ostoba MSZP csicska.

Magyarországon a munkanélküliségi ráta 2002-ben 5,7% volt, az EU-s átlag 9,1% volt.
A válság kirobbanásakor 2008 szeptember körül Magyarországon ez az érték 7,9%-ra nőtt, azaz több mint 2%-al, miközben az EU-ban 7,1%-ra csökkent.

Azaz mindenhol javultak a foglalkoztatási mutatók EU szerte, csak az Elkúró MSZP-s kedvenceid alatt növekedett, az egész EU-ban a legszarabb mutatókat produkálták válság elött is.

Persze válság közben, és után is, egészen 2010-ig nálunk voltak a legszarabb mutatók.

Grafikon, google data explorer, eurostat adatok:
https://www.google.com/publicdata/explore?ds=z8o7pt6rd5uqa6_&ctype=l&met_y=unemployment_rate#!ctype=l&strail=false&bcs=d&nselm=h&met_y=unemployment_rate&fdim_y=seasonality:sa&scale_y=lin&ind_y=false&rdim=country_group&idim=country_group:eu:non-eu&idim=country:hu&ifdim=country_group&hl=en_US&dl=en_US&ind=false

maxval a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.03.02. 11:24:24

@szamarhegy:

Ez mindig így volt, sőt máshol is így van.

Mezga Geza (törölt) 2014.03.02. 11:25:28

@Balt: latom te vagy a kovetkezo aki elmagyarazza hogy a magyar jobboldalnak nem ugyanaz az mszmps gyokere van mint az mszpnek. A wiki bejegyzes Kover laszlorol, amit ideztel, ugy kezdodik hogy kommunista aktivista, kisz titkar. Annyira unalmas ez a piti hazudozas.

pocakos focisla 2014.03.02. 11:26:00

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn:

A Fideszt is le lehet váltani, leginkább akkor ha nem pont az elkúrók jelentkeznének megmentőként.

Tudod..
A több szavazatot kapó formáció nyer most is.

szamarhegy 2014.03.02. 11:26:22

Aki támogatja Putyin rendrakását az orosz többségű területeken, amely többség a szovjet időkben sokszor mesterségesen (milliós etnikai tisztogatások keretében) alakult ki, az gondolom azt is magától értetődőnek tartja, hogy a már román többségű, majd később szintén durva román beavatkozás kapcsán tovább románosított Erdély a románokhoz került Trianonban.
Putyin és a Nem,Nem Soha! nem fér meg együtt, választani kell!

szamarhegy 2014.03.02. 11:29:50

@maxval a gondolkodó birca: Ok, ez a Te véleményed, én azért vagyok még itthon, mert maradt még bennem remény, hogy ezek a folyamatok visszafordíthatóak mielőtt az ukrán helyzetig, a vérontásig jutunk..

pocakos focisla 2014.03.02. 11:31:45

@szamarhegy:

Azt ugye vágod, hogy az orosz barát ukrán kormány adott kisebbségi jogokat elsősorban Ukrajnában, pl a Kárpátalján lakó honfitársainknak, amit a mostani puccal hatalomra jutott garnitúra vett el tőlük, oktatás, és autonómia törekvések kapácsán egyaránt.

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2014.03.02. 11:32:43

@padlogaz:

Az autonómiatörekvéseket mindig csínján kell kezelni.

Mert a magyar kormány ugyan támogatja az autonómiát Székelyföldön, Skóciában stb.., ám mit lépne egy ilyen magyar kormány, ha a jászok akarnának elszakadni? Esetleg a független Palócföld megalakulását is ennyire szorgalmaznád? A Kun Szabadállam újjáalakulását Baja-Kecskemét térségében?

És akkor még nem beszéltem a hazai szórvány szlovákság-németség ügyéről, akik helyenként még ma is 50% feletti koncentrációban vannak jelen. (Pl Szentkereszten gyakrabban hallok az utcán szlovák szót, mint magyart.)

Vigyük tovább a gondolatot! Holnap kiköltözöm az erdőbe pár hasonlóan gondolkodóval, és ott megalakítjuk a hegyigót köztársaságot. De ha hideg van, akkor lejövünk a Duna partra, és átmenetileg vizigótok leszünk.

.

Egyébként az első Orbán kormány idején történt, hogy egy hegyoldalt (engedély nélkül - A gond nem is a hegyoldal volt, hanem a közművek nem voltak állítólag annyi állandó lakosra méretezve) beépítettek a gazdagok. Az önkormányzat kiadta a bontási határozatokat és a bírságokat.
Volt az építkezők között kettő fideszes, így létrejött egy új település, ahol szépen az új önkormányzat megadta a fennmaradási engedélyeket.

Muzsikok közt 2014.03.02. 11:33:14

@Mezga Geza: 'latom te vagy a kovetkezo aki elmagyarazza hogy a magyar jobboldalnak nem ugyanaz az mszmps gyokere van mint az mszpnek.'

Nem mindegy ez most már? Erqrtátok, már megint, 20%ra se vagytok jók.

2014.03.02. 11:33:52

@padlogaz: "legyen már precedens arra, hogy valaki visszaszerzi az igazságtalanul elcsatolt részei (nek egy részé)t"

Ostoba vagy. Úgy látom, ebből az álomból agyilag soha nem tudtok felébredni...
Próbálj már végre tisztán látni, segítek. Először is, részt vettünk olyan vesztes háborúkban (a nemzeti jobboldalnak köszönhetően), amelyek következtében az emberveszteség mellett, aránytalanul sok területet elcsatoltak Magyarországtól. Ez egy ilyen játék, ha veszítesz, akkor fizetsz. Ez a szabály a magyarokra is érvényes.
Másodszor: az elcsatolt területek nem mind voltak magyar többségűek, ráadásul a Monarchia részei voltak, ami nem egyenlő Magyarországgal. Mehetsz ma bármelyik szomszédos országba terjeszteni az elméletedet, hogy amit elvettek tőlünk, az magyar föld. Biztosan nagy sikert fogsz aratni... Más országnak is van történelme (jó reggelt!), és az nem biztos, hogy az echte magyar változatot erősíti.
Ha tovább megyünk, az ország jelenlegi területe sem ősi magyar föld, hanem invázióval elrabolt terület (honfoglalás). Ezért nehéz a szomszédoknál érvelni. A mi földünk ott van, ahol hagytuk, ahonnan eljöttünk, ahogy ők mondják. Mi meg, ahelyett hogy István király örökségét ápolva, ezeréves európai nemzetté nőnénk ki magunkat VÉGRE, mennénk vissza Ázsiába egy elmebeteg csökevénnyel és az agymosott bolsevik birkáival.
Itt mindenki meghülyült ebben az országban?

pocakos focisla 2014.03.02. 11:34:04

@Mezga Geza:

Tekintve, hogy az MSZP kormánynak ezidáig csak az MSZMP KB szűk körét kiszolgáló, jelentgető, pufajkás, és ügynök miniszterelnök jelöltjei voltak,
és azt a tényt figyelembe véve, hogy Orbánt és feleségét a Gyurcsány féle spiclik megfigyelték, lakásukba lehallgató berendezést telepítettek, mint minden ellenzéki csoportosulásnak, gyanítom az arányok cseppet mások.

maxval a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.03.02. 11:34:58

@szamarhegy:

Mo-n nincs se etnikai konfliktus, se külpolitikai konfliktus. Miért lenne vérontás?

maxval a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.03.02. 11:36:58

@szamarhegy:

Hamis.

Etnikai tisztogatás valóban volt a SZU-ban, de nem Ukrajnában és nem ukránok ellen.

Az ukrajnai orosz kisebbség nem betelepítés eredménye, hanem ez a helyzet évszázadok óta. A két nép együtt élt mindig.

Balt 2014.03.02. 11:37:45

@liebend: Pontos.

@Az evolúció megfordítója... vissza a fára!: Ezért valóban kár volt lemászni...

@Circus: :) Bár igazad lenne.

@midnight coder: Kb. ez a helyzet.

2014.03.02. 11:39:39

@pocakos focisla: Szerintem, azon kívül hogy egy szánalmas muzsik vagy, az orbánista hazaárulók táborát erősíted (figyelembe véve Magyarosrszág történelmét és az orosz birodalommal való kapcsolatait).
Ma reggel elküldött már valaki a kurva anyádba vagy tegyem meg én?

pocakos focisla 2014.03.02. 11:40:14

@Viktor Mutyin:

mandiner.hu/cikk/20140224_balogh_akos_gergely_az_mszp_gajdos_istvan_es_janukovics
Épp csak Gajdos Istvánról nem esik benne szó, ami meglehetősen hálátlan eljárás az MSZP kárpátaljai stratégiai partnerével szemben, aki 2013 szeptemberében olyan szép szavakkal méltatta Janukovics európai integrációs elkötelezettségét és bírálta az Orbán-kormányt az MSZP vásárosnaményi rendezvényén, Mesterházy Attila jelenlétében.

Gajdos, az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség (UMDSZ) elnöke régóta szoros kapcsolatot ápol az MSZP-vel. Ennek a szoros kapcsolatnak az sem tudott ártani, hogy a Janukovics akkori pártjának színeiben induló Gajdos 2002-ben választási csalással lett parlamenti képviselő a másik magyar jelölttel, Kovács Miklóssal, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség elnökével szemben. Ez a választási csalással nem csak afféle publicisztikai túlzás: strasbourgi ítélet van róla, hogy csalással, a Kucsma- és Janukovics-féle szocialisták kezében lévő közigazgatás jóvoltából jutott parlamenti mandátumhoz 2002-ben. A választások előtt hét olyan falut csatoltak el a kérdéses választókerülettől, ahol korábban a KMKSZ nyert, de ez is kevésnek bizonyult, így aztán további falvak választási eredményét semmisítette meg a hatalom, olyan falvakét, ahol Kovács volt a győztes.

2012-ben Gajdos Janukovics új pártja, a Régiók Pártja színeiben került be ismét a Radába, amihez az MSZP sietett is gratulálni. Mesterházy 2013. november 28-29-én Kárpátalján Gajdossal közösen mutatta be az MSZP új nemzetpolitikai programját. Hogy tisztában legyünk a kronológiával: Ukrajna november 21-én állította le az EU-s társulási megállapodás aláírásához vezető folyamatot, november 25-én pedig már könnygázzal oszlatták Kijevben az EU-párti tüntetőket – Mesterházy-t ez nem zavarta abban, hogy a Janukovics-párt képviselőjével tartson közös sajtótájékoztatót. Gajdos kedden még felszólalt a Majdan ellenében szervezett, hatalompárti demonstrációkon, ahol azt mondta, a kárpátaljai magyarokat képviseli – hogy aztán csütörtökön kihátráljon Janukovics mögül.

Mezga Geza (törölt) 2014.03.02. 11:41:58

@pocakos focisla: igen igazad van :-)

Kövér László: a Magyar Szocialista Munkáspárt (MSZMP) Központi Bizottsága alá tartozó Társadalompolitikai Intézet munkatársa, Pozsgay Imre: MSZMP KB tag, Szűrös Mátyás: MSZMP KB tag, Schmitt Pál: miniszter-helyettes elvtárs, Stumpf István: MSZMP tag, Hazafias Népfront alelnök, Járai Zsigmond: MSZMP tag, kormánytag, III/2 együttműködő, Matolcsy György: MSZMP tag, III/2 együttműködő, Martonyi János: MSZMP tag, kormánytag, III/2 együttműködő, Pintér Sándor: MSZMP titkár, Boross Péter: MSZMP tag, Kerényi Imre: MSZMP alapszervezeti titkár, Fónagy János: MSZMP tag.

Balt 2014.03.02. 11:42:10

@h.kovacs: Tévedés: a Csehszlovákoktól. "Szlovákiáé" sosem volt.

"Az 1920. június 4-én Csehszlovákiával megkötött trianoni békeszerződés során Podkarpatská Rus néven Kárpátalja Csehszlovákia részévé vált, ám autonómiát csak 1938 szeptemberében kapott ismét a terület.
Kárpátalja közigazgatási beosztása 1939. tavasza (a magyar megszállás) és 1940. ősze (a második bécsi döntés végrehajtása) között.
Kárpátalja közigazgatási beosztása 1941. elején a második bécsi döntés végrehajtása után.

Az 1938. november 2-ai bécsi döntés értelmében Kárpátalja déli része is (így Ungvár, Munkács, Beregszász) Magyarországhoz került. 1939. március 15-én a magyar hadsereg megszállta a vidéket, ezzel Kárpátalja egészét Magyarország annektálta. 1944 októberében a szovjet hadsereg foglalta el a vidéket, majd 1945. június 29-én a Szovjetunióhoz csatolták a területet."

Mezga Geza (törölt) 2014.03.02. 11:43:51

@Muzsikok közt: honnan veszed hogy balos vagyok? A nickembol? :-)

Muzsikok közt 2014.03.02. 11:44:51

@Mezga Geza: Jók ezek a listák.

Az tán kimaradt hogy Pozsgay MSZMP-KB tag később MSZP tag a fidesznek nem volt tagja...:))

Szürös Mátyás ugyanígy.

padlogaz 2014.03.02. 11:46:03

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn:

ha az általad felsorolt népcsoportok nemzeti kisebbségként definiálják magukat, meghatározzák nyelvi-nemzeti identitásukat, megszervezik saját közigazgatási egységüket, és ezek alapján úgy döntenek, hogy autonómiában kívánnak élni, és ehhez megszerzik az adott terület lakosainak többségi támogatását, akkor hajrá.

2014.03.02. 11:46:22

@pocakos focisla: "Gajdos Istvánról nem esik benne szó"

Terelsz, kenegeted a szart, tetves hazaáruló troll. Ha már így kiérdemelted: a sarkon álló anyádat ejtenéd teherbe, hogy többen legyetek Orbán, Janukovics és Putyin elvtársak soraiban.

padlogaz 2014.03.02. 11:48:22

@Viktor Mutyin:
"Itt mindenki meghülyült ebben az országban?" - szemlátomást csak te...

Mezga Geza (törölt) 2014.03.02. 11:48:26

@Muzsikok közt: igazad van, vannak kozottuk olyanok akik nem voltak soha fidesz tagok csak kormany tagok vagy alkotmany irok vagyis ellensegek :-)

Muzsikok közt 2014.03.02. 11:50:12

@Mezga Geza: Ki volt fidesz kormány tagja vagy alkotmányíró?

Muad\\\'Dib 2014.03.02. 11:50:18

@szamarhegy:
húú, nagyot mondtál. Képzeld, értelmes ember nem kívánná Erdély azon részeinek a visszacsatolását, ahol 95%-ban románok laknak. Ugyanis értelmes ember a 21. században NEM óhajt többségi lakosságú területeket erőszakkal egy országban tartani.
Az ember nehezen tudja megállni öklendezés nélkül ezt a mocskos álszent nyugati viselkedést, meg az orosz kardcsörtetést. Koszovónál ugyebár pont fordítva járt a "fejlett" nyugat agya. Piszok tetű imperialista görény mindkét oldal. Azok, akik itt most hangosan szidják Putyint és éljeneznek a nyugatnak azt a mocskos imperializmust támogatják, ami egyenlő a hitleri és sztálini viselkedéssel, csak kifinomultabban száll meg területeket. Az oroszok pedig éledeznek és visszatértek az imperialista játszmáikba, ahogy mindig is tették a történelemben. Ennyi történt, nem több.

Balt 2014.03.02. 11:51:18

@Balt: "csehszlovákoktól" - írásban így helyes. :)

A történethez még:
"4 hónappal a döntés után, miután 1939. március 14-én a Tiso vezette Szlovákia önállóvá vált és másnap Hitler bevonult Prágába létrehozva a Cseh-Morva Protektorátust, Magyarország március 15–18 között megszállta Kárpátalja fennmaradó, saját önállóságát - a bomlasztó szándékú orosz hátszéllel - március 14–15-én Ruszinföld néven kikiáltó részét is, majd háborút kezdett Szlovákiával, hogy annak trianon óta immár húszéves keleti határát az ezeréves magyar érdekek szempontjából kedvezőbb, eredeti vonalon véglegesítse."

szamarhegy 2014.03.02. 11:51:29

@maxval a gondolkodó birca: Talán, hogy az ukrán 90%-ot ellopunk a közpénzekből arányt egyre sikeresebben közelítjük és kevés példa volt arra a történelemben, hogy ez a közjót emelte volna, azaz eljöhet a reménytelenség, kilátástalanság ukrán szintje...

Muad\\\'Dib 2014.03.02. 11:52:53

Amúgy tényleg nem győzöm hangsúlyozni mennyire hányingerkeltő ez a döbbenetes álszentség, amit a hasonló blogok produkálnak. Le merem fogadni, hogy Koszovó esetében nem ordítottak ilyen hangosan a szuverenitás megőrzéséről.
Kettős mérce rulz! Ami nem is lenne baj, emberi tulajdonság, csak legalább ne hazudoznának közben szabadságról, meg demokráciáról...

Balt 2014.03.02. 11:58:35

@Holden: Ez úgy marhaság, ahogy van.

@kentauri: Birca speciel kárpátaljai gyökerekkel bíró félig bolgár pravoszláv ex-gyurcsányista, de hogy a "gazdái" nem fideszesek, erre mérget vehetsz.

2014.03.02. 11:59:05

@padlogaz: "szemlátomást csak te... "

Kifejtenéd, hülye gyerek?

pocakos focisla 2014.03.02. 11:59:40

@Muad\\\'Dib:

Az a durva, hogy maga az MSZP és Gyurcsány is egészen az Ukrajnai konfliktus kezdetéig azt hangsúlyozták, hogy nem az atomenergiával van bajuk.
Mégcsak nem is az oroszokkal és Paksi bővítéssel, hanem pusztán és kizárólag a szerződéskötés titkosságával.

Nagyot fordult az MSZP és csicskáik életében azóta a világ.
Már nem ezzel van gond, hanem mindennel.
Pedig 1 hónap se telt el.

Balt 2014.03.02. 12:01:05

@midnight coder: "Ahogy az ukránoktól sem fognak ha majd úgy 2-3 év múlva becsődöl az új EU-barát kormányuk."

Sztem napokban mérhető...

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2014.03.02. 12:01:06

@Balt:

Újpétery Elemér "Végállomás Lisszabon" c. könyvében első kézből számol be erről az epizódról.

Nem volt háború, de a magyarok megpróbáltak többet elfoglalni, mint ami a bécsi döntés alapján járt. A németek visszaparancsoltak minket a megállapított határ mögé.

szamarhegy 2014.03.02. 12:01:25

@Muad\\\'Dib: Nem vállalnám magamra az egész nyugati világ képviseletét és nem neked szólt,amit írtam, hanem azoknak, akik csak legyen már rend, akár Putyin bevonulása árán is, mert ez a náci csürhe lincsel az utcákon verziót képviselték. Igyekszem informálódni, tegnap is megjelent egy érdekes interjú a Mos Maiorum oldalán, nekem úgy tűnik, hogy Putyin erősen benne van, hogy zavargásokról szóljanak az oroszok által érintett területeken.
Én az önrendelkezés és a békés együttélés híve vagyok, amire sokáig esély volt, nem orosz-ukrán etnikai ellentétről van/volt szó, egy felszított szituáció persze bármikor képes szembeállítani embereket, mint azt annyiszor láttuk.

2014.03.02. 12:02:45

@Muad\\\'Dib: " Azok, akik itt most hangosan szidják Putyint és éljeneznek a nyugatnak azt a mocskos imperializmust támogatják, ami egyenlő a hitleri és sztálini viselkedéssel, csak kifinomultabban száll meg területeket."

Úgy érted, hogy népszavazáshoz kötik a csatlakozást? Néhány fogalmat nem ártana átvenned...

pocakos focisla 2014.03.02. 12:03:10

@Mezga Geza:

Erről beszélek én is, hogy mások az arányok. A Fideszbe van pár egykori MSZP-s (kb 10).
Az MSZP, mint utódpárt pedig megkapta az összes többi MSZMP tagot, mint utódpárt.
Kb 40ezret.

Mezga Geza (törölt) 2014.03.02. 12:04:31

@Muzsikok közt: milyen gyenge valsz ez? Ennel te jobb vagy :-)

kormanytag Pinter sandor peldaul. Pozsgay alkotmanyiro.

Muad\\\'Dib 2014.03.02. 12:04:40

@Viktor Mutyin:
Jajj, hagyjuk már az álszenteskedést. Igen, a 90%-ban oroszok lakta Krím, ami amúgy is félfüggetlen entitása volt Ukrajnának (kvázi kényszerrel benntartott) biztos csak orosz nyomásra akar távolodni a "forradalmároktól".

Muad\\\'Dib 2014.03.02. 12:05:46

@szamarhegy:
Agreed. de a szuverenitással példálózni Koszovó után, több, mint álszent viselkedés...

szamarhegy 2014.03.02. 12:07:36

@maxval a gondolkodó birca: Nem utaltam az ukránokra, mivel most a krími félszigeten 'kell leginkább az orosz többséget védeni', ezért a krími tatárok legyilkolására, kitelepítése, elűzésére utaltam.

2014.03.02. 12:09:29

@Muad\\\'Dib: Mi a faszról beszélsz, troll? Nem olvastad, amit írtam? Értem, itt egy újabb ruszki csicska... ti fényre jöttök elő, halnátok meg? Mielőtt Viktor apátok el nem adott bennünket Putyin cár atyuskának, még bőszen szídtátok az oroszokat. Hagyd a maszatolást, Orbán-csicska, kurvára átlátszó...

Balt 2014.03.02. 12:09:42

@Nyilas: Ezt nagyon benézted: meglehet - azonos érdekek alapján - épp az oroszok tudnak garanciát nyújtani a kárpátaljai magyarok érdekeire.

Ha már ide keverjük az ENSZ felhatalmazás nélküli NATO légicsapásokat Koszovó miatt (én egyénként aláírtam a tiltakozó ívet ellene anno):

1. "a NATO csatlakozásról '97-ben népszavazás döntött"
2. Maga a felvételi aktus pont azért volt sürgető, hogy meg tudjanak indulni a légicsapások.

Mezga Geza (törölt) 2014.03.02. 12:10:25

@pocakos focisla: aha, masok az aranyok. De azert jutott belole a belugy, penzugy, mnb elere meg meg a koztarsasagi elnoki szekbe is. Elhiszem hogy nehez orban tamogatni es magyarkent villogni hiszen minden koponyegforgatoval lepcsacsizik. Ez van halgass az eszedre es be a szivedre :-)

Balt 2014.03.02. 12:12:58

@Holden: É-Korea ma (és vagy 50 éve) kínai érdekszféra.

Muzsikok közt 2014.03.02. 12:13:52

@Mezga Geza: Pozsgay egy betüt sem írt az Alaptv-be, mellőzték a véleményét.

Pintér kormánytag, de nem volt kormánytag az MSZMP idején.

Úgyhogy ez igen gyenge vót.

maxval a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.03.02. 12:15:25

@szamarhegy:

Igen, ez tény, a krími tatárok ki lettek telepítve Közép-Ázsiába a 40-es években.

szamarhegy 2014.03.02. 12:16:23

@pocakos focisla: Igen, ez rendkívül szerencsétlen intézkedés volt, úgy tudom szerencsére nem lépett hatályba.
"Gajdos István, az ukrán parlament egyetlen magyar képviselője csütörtökön szóbeli ígéretet kapott Olekszandr Turcsinov ideiglenes elnöktől, hogy nem írja alá a kisebbségi nyelvtörvény eltörléséről hozott jogszabályt, amíg nem készül el egy új, minden érintettnek megfelelő nyelvtörvény."
Egyébként a magyar kisebbség, mint ukrán állampolgár nem csak a nyelvhasználati témában érintett, hanem (és főként) az összes ukrajnait érintő maximumra vitt korrupcióban és kilátástalan szegénységben, a magyarok nem izoláltan élnek ott, hanem egy 48 milliós közösség részeként, nem tudom hová fut ki ez a sztori, de sajnos a ukrajnai embereknek nem sok veszíteni valója maradt.

Muad\\\'Dib 2014.03.02. 12:17:34

@Viktor Mutyin:
ROTFLMAO!!!!
Bocsánat, nem láttam, hogy hülyével beszélek...
Olyan kényelmes lehet a langymeleg s*arban üldögélni, ahol mindenki orbáncsicska, akinek a véleménye nem egyezik a tiéddel. A funkcionális analfabetizmusod külön mókás, mivel már az első kommentemben lehúztam az oroszokat is az ügy kapcsán...
Na visszatérek beszélgetni olyanokhoz, akiknek az IQ-ja meghaladja egy szobanövény szintjét és különböző véleményünk dacára lehet velük beszélgetni.
Jó dagonyázást!

Balt 2014.03.02. 12:18:15

@midnight coder: Kb. ez a helyzet. Nem nagyon lehet a hazai balliberáltakat következetességgel vádolni, legfeljebb annyiban, hogy mindig szartak a nemzeti érdekekre. :) :((

Balt 2014.03.02. 12:19:36

@Holden: "Oroszországgal üzletet kötni hazaárulás"

Akkor ugye jöhetek leszerelni a gázórádat és lefejteni a benzint az autódból...?

Balt 2014.03.02. 12:22:42

@Húsleves: Hagyd, ha jól rémlik, ő az egyik "csalódott fidesz-szavazó" (akiket 1 kezemen meg tudtam számolni az elmúlt 3 évben), amúgy közülük ketten is jelen vannak itt - a bloggert nem számítva :) -, tehát ritka ünnepi alkalom, már-már szignifikáns sűrűséget képviselnek. :)))

Mezga Geza (törölt) 2014.03.02. 12:24:06

@Muzsikok közt: Pinter a jelenlegi es az elozo fidesz kormany tagja es mszmp tisztsegviselo volt. Szoval pozsgaynak atirtak a mondatait that o nem szamit. Ertem. Be kell latnom, hogy az osszes mszmps mult az mszpnel van :-). Olyan ez mint a volt ndk. Minden naci mult az nszkhoz kerult. Vannak feketek es feherek :-)

maxval a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.03.02. 12:26:11

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn:

Nem, ez nem pontosan így volt.

1938-ban volt a bécsi döntés. Ekkor szerezte meg Magyarország a mai Szlovákia és mai Kárpátalja déli sávját.

Aztán 1939-ben Mo. benyomult a frissen kikiáltott független Ruténiába és átvette a hatalmat, megszüntetve a ruszin államot. (Ekkor utálták meg a ruszinok a magyarokat.) A ruszin vezetők Hitlerhez fordultak segítségért, de Hitler nem reagált, nem érdekelte a ruszin-magyar viszály.

Egy héttel később a frisssen elfoglalt Ruténiából a magyar hadsereg benyomult Szlovákiába. Háború kezdődött Mo. és Szlovákia között. Végül Hitler közbelépett és leállította a 2 szövetséges közti harcot, de Mo. jött ki nyertesen, megszerezte a kelet-szlovákiai Takcsányt és Szobráncot egy vékony területsávval együtt.

Most itt a link is, tanulva a haiti esetből :-)
hu.wikipedia.org/wiki/Magyar%E2%80%93szlov%C3%A1k_kis_h%C3%A1bor%C3%BA

Muzsikok közt 2014.03.02. 12:26:37

@Mezga Geza: Nem volt fontos tisztje az mszmp-ben.

Balt 2014.03.02. 12:28:45

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn: Régóta nem vagyok képben, de az ex-jugó gyár éppúgy létezik, mint a Skoda művek. :) Az 1-2-es blokkhoz még főleg orosz kapcsolóberendezéseket hoztak, a 3-4. már VERTESZ volt, később az 1-2-esen is cserélgették a készülékeket. A műszer-automatikát anno leszállították kompletten az oroszok (khm. szovjetek), ennek nagy része már a '80-as években sem került beépítésre, amit lehetett, kiváltottak hazaival, később nyugatival: a Siemenset szerették akkoriban.

Balt 2014.03.02. 12:34:04

@timargabor: "kire szavazzon ma idehaza egy olyan konzervatív, aki balra semmiképp, de a Putyin vs. Nyugat meccsben az utóbbi mellé állítaná az országot?"

Most mondjam azt, hogy ha nem elég egyértelmű a kérdés számodra, akkor maradj otthon? :) Az alapállás nálam is hasonló (bár a "konzervatívot" nem vállalnám, esetleg "hagyománytisztelő" értelemben), számomra pedig teljesen egyértelmű...?

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2014.03.02. 12:37:03

@maxval a gondolkodó birca:

Kösz! Előveszem újra Újpétery könyvét, és együtt átolvasom a kettőt (könyv + Wiki).

Balt 2014.03.02. 12:38:59

@timargabor: "Most a 15%-os küszöbükkel és a tendenciákkal még össze is jöhet."

Azt azért remélem, hogy Gyurcsánnyal nagyon belefutnak a késbe. Minél egyértelműbben, annál jobb.

Ha komolyan vesszük az előző kérdésedet: nekem az LMP - de legalábbis Schiffer - korrekt pasasnak tűnik, bár "konzervatívnak" aligha nevezhetők, Paks miatt pedig egész biztosan nem szavazok rájuk. (Azt hittem, ez a téma a PM-esek meg Vágó és a kékharisnyák távozásával idejétmúlt lesz náluk...) Ettől függetlenül kívánatos lenne, ha bejutnának.

Exploiter 2014.03.02. 12:45:18

@Muad\\\'Dib:

Igen, visszatérnek.
A nyugat is terjeszkedik, a ruszkik is terjeszkednének. De értékrendet kell választani.
Az orosz módszer eredményeit látjuk mindenhol kelet-európában. Kösz, inkább a gyarmatosító nyugatot választom és feltételezem ezek alapján, hogy az oroszbarát emberek mind tehetségtelen, önállótlan ostoba vesztesek.
Ha oroszország újra komolyan veszélyeztetné MO szuverenitását, az első gépen indulnék menekültnek családostól minél messzebb innen. A világnak úgy általában semmi szüksége egy erős oroszországra.

Nyekenyóka · http://www.hir24.hu/elet-stilus/2014/02/19/itt-a-bizonyitek-a-netes-trollok-pszichopatak/ 2014.03.02. 12:46:55

@Balt:

Persze, az LMP épp hogy eléri az 5-6%-t az Összefogás nem éri el a 15-t, akkor a Fidesz meg a Jobbik ketten kapnak 80-at, vagy hogy? :D

Balt 2014.03.02. 12:48:05

@Córeszmaci: Kb. ez a helyzet.

@timargabor: Ez kicsit túlzol, de I. Orbán nekem is jobban bejött. Most ez van, ezt kell szeretni; öregszünk, na. :)

Muzsikok közt 2014.03.02. 12:55:00

@Balt: Nincs 15%-os küszöb, és sosem volt. 10% a küszöb a pártszövetségeknek.

Nyekenyóka · http://www.hir24.hu/elet-stilus/2014/02/19/itt-a-bizonyitek-a-netes-trollok-pszichopatak/ 2014.03.02. 12:55:51

@timargabor:

A konzervativitás és a liberális elvek csak társadalmi téren léteznek (abortusz, eutanázia, melegházasság, stb...)
Van baloldali gazdaságpolitika + konzervatív eszmék
baloldali + liberális
jobboldali+konzervatív
jobboldali+liberális

Az oldaliság vonatkozik a gazdaságpolitikára.

Tölts ki egy politikai tesztet és kapsz egy koordináta rendszert, hogy hol helyezkedsz el.

A többség baloldali+konzervatív.

Balt 2014.03.02. 12:55:52

@Neander: Kár a paksi felvezetésért, de a többivel lényegében egyet lehet érteni.

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn: @maxval a gondolkodó birca: Bircával értek egyet.

@Viktor Mutyin: Idézz már pl. a roppant népszerű "igazságbeszédből" olyat, ami téged támaszt alá!

tollas 2014.03.02. 12:58:42

1. Nem nagyon látja át a helyzetet a blogíró, de ennél nagyobb baj, hogy azt hiszi igen.
2. Egyelőre nem álltunk semelyik oldalra
3. Melyik a jó oldal?

Muzsikok közt 2014.03.02. 12:59:27

@Nyekenyóka: Tévedés, nem számít hány párt van a szövetségben.

Balt 2014.03.02. 13:03:24

@Mezga Geza: "a magyar jobboldalnak nem ugyanaz az mszmps gyokere van mint az mszpnek"

OK, akkor kezdjük:
"1989. október 7-én alakult jogelődje, a Magyar Szocialista Munkáspárt (MSZMP) XIV., egyben a Magyar Szocialista Párt I. kongresszusán, ahol többek között döntöttek a párt nevében addig szereplő „Munkás” szó elhagyásáról is."

tollas 2014.03.02. 13:03:34

@Exploiter: Erős amerikára nincs szüksége. Meg folyton ugrándozó Izraelre.

Balt 2014.03.02. 13:10:34

@szamarhegy: Mondjuk a Krím sosem volt "ukrán", csak Hruscsov "ajándékozta" jelképesen az Ukrán SzSzK-nak 19540-ben - nem mintha ennek jelentősége lett volna a SzU-n belül. Aztán úgy maradt, mert a precedensek miatt világ balga módon retteg a határkorrekcióktól (nem úgy, mint 1920-ban), így általában többet árt mikro- és makroszinten, mint használ.

Balt 2014.03.02. 13:12:25

@szamarhegy: Ja, egyébként pont a krími oroszok autonómiájának min. magától értetődőnek kell(ene) lennie, tehát ugyancsak nagyon is passzolhat a mindenkori magyar érdekekbe...

Exploiter 2014.03.02. 13:12:34

@tollas:

Izrael hasznos a mi szempontunkból, mert legalább leköti a hülye arabokat. Amíg egymást lövik, addig nem velünk foglalkoznak.

Egy erős USA helyett jobban örülnék egy erős EU-nak, de ha amerika vs oroszország a kérdés, ezerszer is amerikát választanám.

2014.03.02. 13:13:08

@Balt:
tekintve, hogy a győztes nagyhatalmak utólag érvénytelenítették a bécsi döntéseket, kárpátalja nem volt magyar terület, így a szovjetek nem vehették el magyarországtól, csak csehszlovákiától ,mivel szlovákia jogutód, így nem értem mi a tévedés
kárpátalján valóban nincs szlovákság, de
szlovákiában jelentős ruszin kisebbség él ma is

Mezga Geza (törölt) 2014.03.02. 13:14:54

@Muzsikok közt: igy igaz titkar volt. Azok utan amit ezek az orszaggal muveltek nekem csak egyfajta kommunista letezik. Ha te elfogadod ezeket lelked rajta, a sajat lelkiismereteddel kell elszamolnod vegul.

Balt 2014.03.02. 13:16:05

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn: Trianon óta Mo.-ot aligha fenyegeti bármilyen etnikai-szeparatista törekvés. (Nem mondom, hogy örömteli, de ez az egy "előnye" megvolt: "kvázi-homogén" nemzetállam lettünk, amelyet saját nemzete vesz körbe.)

Muad\\\'Dib 2014.03.02. 13:19:24

@Exploiter:
Jó lenne észrevenni, hogy jelenleg a megszállást, mint a politikai és gazdasági értékrend terjesztésének módszerét nem Oroszország, hanem bizonyos USA alkalmazza előszeretettel. Valamint (papíron legalábbis, mert a valóságban mindkét fél ezt csinálja), nem Oroszország, hanem az USA engedélyezi az állampolgárainak korlátlan megfigyelését, és a potenciálisan veszélyes elemek tárgyalás nélküli bebörtönzését.
Tehát egy erős Oroszországra nagyon is szükség lenne az egyensúly megteremtéséhez, és ahhoz, hogy az EU végre kigyógyuljon az euroatlantista marhaságból és visszatérjen a saját, valóban szabadságjogokra épülő útjára.

Balt 2014.03.02. 13:20:11

@Viktor Mutyin: "Először is, részt vettünk olyan vesztes háborúkban (a nemzeti jobboldalnak köszönhetően), amelyek következtében az emberveszteség mellett, aránytalanul sok területet elcsatoltak Magyarországtól."

Ez úgy hülyeség, ahogy van. A horvát, szlovén, cseh, szlovák (erdélyi) román, rutén baka ugyanabban a kuk hadseregben harcolt az utolsó puskalövésig, mint a magyar. Javaslom olvasásra a híres fasiszta-irredenta irodalmat a tisztánlátás érdekében: :))
beszelo.c3.hu/cikkek/a-masodik-szamu-ellenseg
(Vigyázat, hosszú!)

Balt 2014.03.02. 13:21:47

@Viktor Mutyin: Amúgy gratulálok, elég jól megtanultál magyarul, idegenként. :))

Mezga Geza (törölt) 2014.03.02. 13:22:06

@Balt: ne farassz. Mindket fidesz kormany tomve volt mszmp tagokkal. Ha azok utan amit a kommunistak muveltek az orszaggal szamodra ezek figurak hitelesek lelked rajta es szavazz rajuk nyugodt lelkiismerettel.

Balt 2014.03.02. 13:24:16

@Mezga Geza: Ennyi? A felsoroltak között talán 2-3 Fidesz tag van...

J.László 2014.03.02. 13:24:45

Az oroszok szemében a Krím Ukrajnához tartozása kábé olyan, mint egy amcsinak lenne az, ha Mexikóhoz csatolnák Floridát.

Mezga Geza (törölt) 2014.03.02. 13:26:51

@Balt: a tobbiek meg kormanytagok vagy koztarsasagi elnok. Osszessegeben ennyi, magaddal vegul elszamolnod a tobbi csak jatek a szavakkal.

Balt 2014.03.02. 13:27:02

@Viktor Mutyin: Írass fel vérnyomáscsökkentőt, mert áprilisban agyvérzést fogsz kapni. Ja, a mocsokorbán a gyógyszerárakat is csökkentette, úgyhogy arra vigyázz, ez ne jusson eszedbe a tablettákról. :)))

Di622 · http://www.microglobe.co.uk/nissin-di622-digital-flash-for-canon-eos-ttl-ii-camera-p-5535.html 2014.03.02. 13:29:26

Nekem roppant módon tetszik, hogy a fideszes fiúknak a ruszkik a spanjaik lettek és fúj nyugat meg minden.
Röhögni fogok, amikor október 23-án majd Nagy Imre helyett Kádár János sírjához mennek koszorúzni... :D

zobod 2014.03.02. 13:32:38

@Exploiter: miért kell bárkit is választani? Ez a baja a magyar politikának, hogy országunk vezetői szerint valakit választani kell. Fel sem merül egy semlegesség, ami mellé még lehet valamiféle orientációnk, olyan mértékben, ami a társadalom értékrendjének megfelel.

Ami meg az ukrán helyzetet illeti, mi magyarok lehetnénk bölcsebbek. '56-ban a Nyugati hatalmak minket is jól felhecceltek, aztán hagyták hogy a Szovjetunió vérbe fojtsa a forradalmat. Miért lenne másképp Ukrajnában? Egyelőre az oroszok adtak az ukránoknak konkrétan segítséget, dollármilliárdokat kölcsön és gázár kedvezmény formájában, a Nyugati országok csak ígérgettek és hitegettek. Most, hogy a helyzet tovább romlott, megint az oroszok akik cselekednek, a Nyugat meg csak tárgyal, és hiteget.

J.László 2014.03.02. 13:32:50

Az USA egyébiránt egy másik helyzetben lazán kavarta a szart Koszovóban. Miután ENSZ felhatalmazás nélkül bombázta Szerbiát, ami önmagában háborús bűntett (a hiányzó ENSZ felhatalmazás miatt).

Balt 2014.03.02. 13:33:24

@Muad\\\'Dib: Így van kb. @Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn: Mégis sikerült kijutni a Kárpátokig, melynek köszönhetően a lenyel-magyar határon üldözött lengyelek (és lengyelországi zsidók) tízezrei menekültek Mo.-ra...

Balt 2014.03.02. 13:35:21

@pocakos focisla: +a 800 ezer párttagot szavazónak. Legalábbis '94-ben, mert '90-ben nem mentek el vsz.

buday008 2014.03.02. 13:40:00

@xvxvxv: Mi a faszomért le4ttem én azért Fidesz talibán azért ,mert mondjuk Orbán szavaival egyetértek abban hogy Magyarországnak ujra szorosabbra kell fűznie a kapcsolatait az általa "keleti" államoknak hívott országokkal. Példának okáért , oroszország, kína, vagy éppena befektetni való tőkében dúskáló közel-keleti arab monarchiák? Rudod barétom megsugom Neked ellenben Orbánnal aki mardt jobbára a szavak szintjén én valóban komyoalbbra fűzném az üzleti kapcsolatokat eme államokkal. Lehet Te boldog avgy hogy 2-3 másodosztályú szar autógyárat a németek idetettek ahol kutyába nemveszik az általuk csak "cigánynak" tartott magyar munkaerőt, de én nem. Minekakrsz te annyira kapszkodni ahhoz a nyugathoz, akinek már most is a szemétlerakata avgy és több soha az életbe nem leszel. nyugodj meg bátyja: a németnek csak egy cigány leszel a sok közül. ( török, biulgár, román , amygar mind az nekik.) Vagy nem világos hoy Cameron is angliába ponta legjobban a románok, bugárok, maygarok, lenygelek elle kampányol érdekes módon-nem a msuzlimok ellen. Szerintem a napnál is világosabb a szar auslander státusz. Mivel a kurva unión belül előre ugysem tudsz jutni igazat adok Orbánnak-de tudom ő csak beszél sajnos nem cselekszik.Másik hülyeséged hogy a fidesz lopja el az unios pénzeket- most őszintén szerinted az mszp nem lopott csalt miota csak megalakult?? kedves barátom az olajszőkítő vonatok előszörmelyik párt kasszáját gyarapították? annyit segítek hogy egy alkoholista volt ávhs volt az elnöke valami gyula.:_)))Madár szerited én nem tudom hogy hova mennek el a pénzek??lehet jobban mit Te magad....Csak azt nemértem mi a afszért hőzöngsz azért, mert Veled ellentétben én az oroszoknak adok igazat az ukrán szélsőjobbal meg a bokszoloval szemben. Megmondom neked őszintén hamár feljött az összes indulópárt tökéletesen alkalmatlan az ország rendbetételére. S hogy örüljél valószínűleg az összefogásra fogok X-elni mé akkor is ha gyurcsányt szarra nemtartom is..

buday008 2014.03.02. 13:42:55

Jó a válasz szarjankó?xd

Balt 2014.03.02. 13:44:17

@Nyekenyóka: :9 Valahogy úgy. Ez persze >80%-os Fidesz mandátumarányt eredményezne... de sajnos arra nem lehet (most) komolyan számítani, hogy a böszmefogás nem jut be.

buday008 2014.03.02. 13:44:18

@J.László: USA-nak mi a fasz köze va ide már nem azért?? Kiment már afganisztánból?? Guantanamo be van már végre zárva??

Mekk Meister 2014.03.02. 13:45:01

@Viktor Mutyin: igazi, gyokertelen liberalus taho vagy. Vannak reszigazsagok a mondandodban, de azert a Monarchia onallo reszeinek beallitani az elcsatolt magyar teruleteket, nem enyhe hazugsag. Melto a fajtadhoz.

Balt 2014.03.02. 13:47:32

@Muzsikok közt: Ez új, mindenhol 15%-ot olvasok. pl.:

"4. Parlamentbe jutás feltétele

A főszabály maradt, az országos listára leadott szavazatok alapján dől el, mely pártok jutnak be a Parlamentbe. Ha egy párt önállóan indul, a bejutási küszöb 5%. Ha két párt köt pártszövetséget (pl. Fidesz-KDNP), vagy választási szövetséget, akkor a bejutási küszöb 10%. Ha három, vagy több párt köt párt- vagy választási szövetséget (pl. az Összefogás 2014 pártjai: MSZP, Együtt 2014, PM, DK és MLP), akkor a bejutási küszöb 15%"

www.10keruleti-hirhatar.hu/hirek/valasztasi-kisokos-2014

Berzengő 2014.03.02. 13:49:54

@maxval a gondolkodó birca: "A magyar kormány semlegességet tanúsít, ami helyes álláspont."

Aha hol almodtad?
______________
index.hu/belfold/2014/03/02/sepelev-ugy_eleg_halott_van_mar_ukrajnaban/

Mihail Fridental lányát és vejét tavaly júliusban Ukrajna kérésére kiadott Interpol-körözés alapján vették őrizetbe Budapesten. Kijev mindent elkövetett, hogy a férjet, Alekszandr Sepelevet kiadja Magyarország. Fridental információi szerint szeptemberi hivatalos útja előtt a nyár folyamán nem hivatalosan többször is járt Magyarországon Vitalij Zaharcsenko – a hétfő óta körözött ex-belügyminiszter –, aki Pintér Sándorral tárgyalt. Eközben Polt Péterhez is ellátogatott a legfőbb ügyész ukrán kollégája, a hétfő óta szintén körözött Viktor Psonka. Állítólag mindketten ígéretet kaptak arra, hogy Budapest kiadja Alekszandr Sepelevet és feleségét, Galina Sepelevát.
__________________

Exploiter 2014.03.02. 13:51:01

@Muad\\\'Dib:

A baj az, hogy a politikai és gazdasági értékrend nekem megfelel, amit terjesztenek.

Egy elméleti ellensúllyal én is egyetértenék, ha nem itt élnék az ütközőzónában. De mivel itt élek, ezért jobban örülnék, ha oroszország egyszer és mindenkorra eltűnne a világról mint hatalmi tényező.

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2014.03.02. 13:51:26

@Balt:

A közös magyar-lengyel határra való törekvésről ír Újpétery is, erre határozottan emlékszem.

buday008 2014.03.02. 13:54:14

Sok idiota fasz itt Isteníted azt az Uniót amit márcsak EUrábiának nevez mindenki. Ahol többa török , arab , néger stb , mint az őslakos. Ami csak azért tűr el minket hogy a 70-80-90 éves nyuggerjai zavartalanul korzózhassanak még a magyar rohad szaré hugyé az autógyáraiban, mosogat stb.S amit megjegyzem az arab tőke ygakorlatilag felvásárolt... nézd mega reklámokat Etihad,Fly Emirates stb... akkor ez most mi?? nem kibaszott keleti nyitás??? végül is nem emrta kelet kilora megvette őket..Erre mondtam azt hogy árral szemben pipikélni nem lehet- a tőke jelenleg orosz , kínai, japán, arab, stb-akkor kedves megszállott ű barátaim hova kellene nyitni? Pártszimpátiától függetlenül?

Exploiter 2014.03.02. 13:54:26

@zobod:

Mert két (lassan már több) civilizáció találkozásánál vagyunk. Nem lehetünk függetlenek, csak A: csatlósok/ágyútöltelék B: stratégiai partnerek. (legalább névleg, amíg nem kerül szar a ventillátorba)
Nem vagyunk svájc és soha nem is leszünk. Pufferzóna vagyunk, kelet-európa nagy részével együtt.

Balt 2014.03.02. 13:56:08

@tollas: Jogos.

@Di622: Gagyivaku megvilágosul. :))

@buday008: "összefogásra fogok X-elni"

Befogott orral? Na neee! Akkor már inkább a mellplasztikás 4K! :))

Berzengő 2014.03.02. 13:59:25

@buday008: "Példának okáért , oroszország, kína, vagy éppena befektetni való tőkében dúskáló közel-keleti arab monarchiák? ... 2-3 másodosztályú szar autógyárat a németek idetettek ahol kutyába nemveszik az általuk csak "cigánynak" tartott magyar munkaerőt, "

Te nagyon hulye, az oroszok, kinaiak talan partnernek vesznek?

Pont az autogyarat peldanak hozni amikor a SZUZUKIBAN milyen rabszolga munkament, hogy WC-re nem mehettek ki?!

Muad\\\'Dib 2014.03.02. 14:00:20

@Exploiter:
Nagyon veszélyes helyzetet teremt, ha kvázi diktatórikus módszereket úgy próbálunk védeni, hogy amúgy nekem tetszik a cél. Mert a demokratikus jogállam lényege, hogy bizony nem csak te létezel, és semmiféle hátrányt nem kéne, hogy szenvedjen az, akinek esetleg nem tetszik...

Nyekenyóka · http://www.hir24.hu/elet-stilus/2014/02/19/itt-a-bizonyitek-a-netes-trollok-pszichopatak/ 2014.03.02. 14:03:22

@Balt:

Én annak örülnék ha soha egyik pártnak se lenne 2/3-a vagy több. A Fidesz és a Jobbik pedig nem fog 70%-nál több szavazót hozni szerintem.

buday008 2014.03.02. 14:08:33

@Berzengő: Oroszok , Kínaiak másban gondolkodnának. 2: mikor valakivel tárgyalok akkor egyeztetek vele hogy mit tudék mit nem..oroszok az összes mezőgazdasági termékedet megvennék. Kína mindent megadna a sivatagosodás elleni küzdelem való segítségért(növénytechnologia) , logosztikai fejlesztéseket hajtaná márévek óta. ( vasút ) Az oroszok a gázvezetékekért stb hadd ne soroljam estig. Kiment Orbán Szaúd -arábiába mit mondtak neki- kaja-kaja kaja...
@Balt: befogott orral ha kell, mert azt sem tartom jónak ha a Fidesz túlnyeri magát.Nem mintha a libásért rajonganék, vagy fletóért, de szerencsésebbnektartanám ha a fidesznek sima többsége lenne csak.

Nyekenyóka · http://www.hir24.hu/elet-stilus/2014/02/19/itt-a-bizonyitek-a-netes-trollok-pszichopatak/ 2014.03.02. 14:10:27

@buday008:

Megmondom őszintén én mint Fidesz szavazó 2010-ig örültem a 2/3-uknak, aztán lassacskán rájöttem, hogy ez így nem jó. Remélem soha nem lesz itt semmilyen pártnak ekkora fölénye. Remélem az LMP bejut, rájuk szavazok.

buday008 2014.03.02. 14:14:11

@Muad\\\'Dib: Na ha ebből indulok ki akkor paradox módon éppen ukrajna akarna diktálni és röhej de a diktátor puzyin lép fel éppen az emberi jogok melett. Mert azt sokan elfeletik hogy a krími oroszok, tatárok , kárpátaljai magyarok 10 éve hiába küzdenek az autonómiáért-kijev leszarta őket. Most meg játsza a meglepődöttet mikor népszavazás utján függetlenedni fognak teljesen. Ő beszél aggresszziorol aki minden demokratikus szavzást csuklóból elutasít eme kérdésekben. De majd hasonlítsuk össze a független Skócia, ill Katalónia megalakulásáért kiírt népszavazásra adott spanyol ill. brit reakciókkal. Azt egy iylen ország akar társulni:_)))

buday008 2014.03.02. 14:16:16

@Nyekenyóka: 2010ben én is a fideszre szavaztam vállalom. Most kb ugy vagyok vele mint TE/ÖN. Csak én valamiért ebben a Mesterházy gyerekben látok valamit- persze lehet megint melléfogtam alaposan:_))

buday008 2014.03.02. 14:17:40

Mindamelett mindig azt mondtam minden pártnak lehet jó ötlete, soha nems zerettem kategorikusan a másik oldlat elutasítani..lásd keleti nyitás az Uniós meglévő tagság mellé..

Balt 2014.03.02. 14:22:32

@Di622: Gyengus.

Én egyáltalán nem vagyok mérges, sőt, együtt örülök Konrádékkal a böszmefogásnak. :)))

@Nyekenyóka: Az lehet, de a 70%-ot (tetszés szerinti arányban) tápláld be a mandátumbecslőbe...

@buday008: Komolyabban: ha a Jobbik nem szalonképes (nekem bizonyos bloggerbarmaik miatt biztosan nem az), akkor az LMP-t megfontolnám a helyedben. Még lehet, hogy a "magam helyében" is, ha a nem lennének ab ovo Paks ellenesek (bár kétségtelen: ők legalább hitelesek lehetnek ebben).

Balt 2014.03.02. 14:24:49

@buday008: "Csak én valamiért ebben a Mesterházy gyerekben látok valamit"

??? 2. sz. táncos-komikust? :)

buday008 2014.03.02. 14:29:19

@Balt: Jobbikkból nekem a Novák Előd féle folyamatos zsidózással lett elegem. Lmp-ben van valami- bárnáluk tényleg csak a bejutás lehet a maximum kormányt váltani esélytelenek

buday008 2014.03.02. 14:30:53

@Balt: Olyan embert aki gazdasági, stb kérdésekben hajlandó hallgatni olyanokra akik nála jobban értenek hozzá. sajnos Orbánnak pont az egyik legnagyobb hibája hogy önfejű - szerintem.

Exploiter 2014.03.02. 14:37:57

@Muad\\\'Dib:

Ez nagyon messzire vezet. A kvázi diktatórikus rendszert kicsit túlzásnak érzem, főleg innen magyarországról. Ugyanis amíg a "kvázi diktatórikus" amerikában egy polgár úgy fikázhatja az államhatalmat, ahogy akarja, itt a "kvázi demokratikus" magyarországon már az is veszélyezteti az állásodat, ha egy ellenzéki párt neve alá írod a nevedet.
Az USA külpolitikája pedig nyilván más tészta - én kicsit másképp látom a dolgokat, de azt nem akarom most elővezetni. Röviden: aki a nyugaton él, annak be kéne látnia, hogy a világ leggazdagabb társadalmai közé tartozik (igen, még mi is), ami csak úgy lehetséges, ha máshol az emberek bizony megszívják. Ez ellen lehet kampányolni, de én nem akarok, mert szeretek jól élni.

Exploiter 2014.03.02. 14:40:32

@buday008:

Ez megint más kérdés: tartsanak népszavazást, aztán csatlakozzanak az oroszokhoz, legyenek velük boldogok.
Nem kell kifejezetten örülni neki, de etnikai szempontból érthető.
Orosz katonák nemzetközi felhatalmazás nélkül viszont inkább a faszukkal játszadozzanak, ennyi erővel mi is bevonulhatnánk a magyar lakta területekre, hogy biztosítsuk a biztonságukat.

buday008 2014.03.02. 14:41:33

@Exploiter: Ez így van.. szeretünk itt mi magyarok síránkozni,de mi még relatíve jól élünk. persze az ember ha már dolgozikegy élete át minimum egy helyben maradni, de inkább előre fele szeretne jutni. Nem életszínvonal csökkenést elszenvedni foylamatosan mint most x éve..

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2014.03.02. 14:44:40

@timargabor:

Eddig mindig Visken szálltunk meg, amikor Kárpátaljára mentünk, szoktunk is mostanában beszélni az ottani vendéglátóinkkal, akik nagyon aggódnak.:-/ (Bustyaházán és Técsőn meg még élnek rokonok is.) Visk klasszikusan nem belső terület, mert a Tisza román határmenti szakaszánál van, tőle keletre meg még ott van Técső is, inkább egyfajta félsziget.

buday008 2014.03.02. 14:45:49

@Exploiter: Csakhogy ezek az oroszok akik tagjai az ensz btnek, pontosan tudják hogy ők hogy szoktak a klf dolgokhoz hozzáállni ők maguk is, illetve a többiek:_)) ergo arra aztánvárhatnáak hogy enmzetközi felhatalmazást kapjanak. Az pedig lehet a krímben valószinűleg azért nem , de más régiokban valós veszély hogy ukrán nacionalisták tényleg oroszokra gyujtsák a házat... én azt mondom addig nincsen relatíve nagy baj amég csak orosz többségű területeken jelennek meg és vér nem folyik. Mondok még valamit lehet éppe az orosz katonák foogják megakadályozni azt hogy felfegyverkezett orosz szabdcsapatok tömegyilkosságokat kövessenek el. Lásd a szerbek példája..

buday008 2014.03.02. 14:48:14

Bárki bármit mond ukrajna az utóbbi párévben radikalizákódott erősen. nem kell az oroszoknak bemenni majd menekulnének el ezrével a kisebbségek hozzájuk. A kreml jó párszor átrágta már ezen magát mivel mit veszit..

Muad\\\'Dib 2014.03.02. 14:52:13

@Exploiter:
Ez tényleg messzire vezet. Röviden annyit mondanék, hogy ebben az esetben viszont hadd emeljük már fel páran a szavunkat a hazug nyelvhasználat ellen (lásd: szabadságjogok terjesztése, demokrácia terjesztése, felszabadítás, megvédés, stb..) Nevezzük nevén a dolgokat. A geopolitikai status quo megőrzése érdekében indított gazdasági és fegyveres összetűzések, és megszállások.

buday008 2014.03.02. 14:59:28

A maygar kormánynak meg fel kell készülnie hogy elképzelhető ezrével érkeznek majd menekültek. Magyarok ukránok akár oroszok stb. Nagyon elakarok vonatkoztatni Kárpátalja magyar lakta részei is idekerülhetnek az események kombinációja kapcsán. ki tudja.....

buday008 2014.03.02. 15:04:43

@Nyekenyóka: ide IS. de szerintem inkább ide mint pl a románokhoz, szlovákokhoz ...valami azt sugja:_))

buday008 2014.03.02. 15:07:59

Nagyon veszélyes vizek ,de ki tudja...ha az embernek jó barátai vannak...

buday008 2014.03.02. 15:09:20

@Nyekenyóka: végül is jobb hely kétségtelen :_)))))))))

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2014.03.02. 15:12:20

@Viktor Mutyin:

"az elcsatolt területek nem mind voltak magyar többségűek, ráadásul a Monarchia részei voltak, ami nem egyenlő Magyarországgal."

Csak egyetlen területet említs, ami 1918-ban nem Magyarország, hanem a monarchia része volt, mégis magyar veszteség. Még az autonómiával és országgyűléssel rendelkező Horvátország is a magyar korona része volt, ahogy Fiume is.

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2014.03.02. 15:19:33

@Balt:

Kárpátalja egyébként 1939. március 14-én, kb. fél napig független is volt, mielőtt bevonultak volna a magyar honvédok.

borzimorzi 2014.03.02. 15:35:36

@buday008: És onnantól kezdve mi lenne, kedves revansista olvtárs? Mert Erdély ma 80+%-ban román. Onnantól kezdve a románok nonstop lázadoznának, és igen hamar lenne terrorszervezetük is. Kinek kell bomba a budapesti metróban heti rendszerességgel?

Vagy azt is megígérték a ruszkik, hogy előbb megtisztítják a területet a román állam által szándékosan odatelepített több millió c és r típusú személytől? Aztán, amikor már tisztán magyarok lakják, visszaadják nekünk?

Hát tudod mit? Etnikai tisztogatás árán nekem semmi nem kell, köszi. Egy független Erdély persze jó lenne, mind a román, mind a magyar lakosainak. Mert egyelőre 100 éve pumpolja őket a román kormány, aztán elszórja az adóbevételeket Olténiában meg Munténiában. Erdélybe meg nem ad vissza semmit fejlesztésre.

Üdv:
b

Húsleves 2014.03.02. 15:35:56

@Balt:
Ja igen, én is emlékszem a "csalódott FIDESZ szavazó" áradatra. Már a választás után rögtön megjelent belőlük egy csomó. Éppencsak megnyerték a választást, és máris csalódtak :-)

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2014.03.02. 15:47:08

@Balt:

A lengyeleknek mi voltunk az utolsó menedék - miután a románok, akikhez először menekültek, elárulták őket -, minden tisztelet kijár Telekiéknek, amiért Balatonbogláron létrehozták az akkori Európa egyetlen lengyel tanítási nyelvű gimnáziumát, és végig ellenálltak a német tiltakozásnak. Ellenben a lengyelországi zsidókat már nem fogadta ekkora rokonszenv, a lehető legtöbbjüket deportálták "haza", már 1941-től kezdődően.

Balt 2014.03.02. 16:04:29

@Mj: Lehet, de pl. id. Antall J.-nek - aki kormánytisztviselő volt akkor - fát ültettek Jad Vasemben a zsidómentésért. (Isten látja, nem kedveltem utódját, pláne nem az őt követőt, de ezt talán érdemes megemlíteni. Na meg persze a Mazsihisznek is bemutatna - ha nem tudnák. Nagyon távolra visz: elképesztő volt Braun Róbert kirohanása a minap az atv-n, de hát lelkük rajta...)

Balt 2014.03.02. 16:06:02

@Húsleves: Pont azt mondom, hogy én a blogszférában összesen 4-5 ilyennel találkoztam. Ketten itt jelen voltak a posztban. :))

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2014.03.02. 16:21:21

@Balt:

Igen, természetesen tiszteletreméltó kivétel mindig akadt.
Amúgy én is a Fideszre szavaztam 2010-ben (ahogy 2006-ban is), de most biztosan nem fogom rájuk behúzni az x-et. (Maximum az önkormányzati választáson, mert a fideszes polgármesterünk tényleg jó.) Sajnos nincs olyan konzervatív párt, ami képviselne, úgyhogy még mindig nagy dilemmában vagyok.:-/

Circus 2014.03.02. 16:24:50

@Balt: lehet, hogy most nagyot fogok zuhanni a szemedben, ilyen áron ezt NEM szeretném...

Balt 2014.03.02. 17:03:17

@Circus: Komolyan: én sem. Egyébként a krími autonómia (minimumként), mint megoldandó probléma rokonítható a kárpátaljai magyarok - és Koszovó, Dél-Tirol stb., bármilyen kisebbség - problémájával, tehát innen nézve az oroszokkal nagyon is egy platformon vagyunk.

Balt 2014.03.02. 17:05:13

@Mj: Akkor javítok: három csalódott Fidesz szavazó is jelen van. Ez lokális csúcs a 3 év alatt, tényleg bajban lehet a Fidesz... :)

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2014.03.02. 17:12:53

@Balt:

Pontosan a lelkiismeretem miatt nem szavazok többé rájuk, mivel szimplán vállalhatatlannak tartom őket. (A megalkuvást meg bőven kimeríti majd a fideszes polgármesterre való szavazás, mert a kerületem érdeke az első, ezek után meg csak másodlagos, hogy "ez is olyan".:-/)

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2014.03.02. 17:14:12

@Balt:

Nem hinném, hogy bajban lennének, friss adatok szerint a 2010-ben Fideszre szavazók 89%-a újra megválasztaná a Fideszt, én csak egy szűk kisebbség képviselője vagyok.

Nyekenyóka · http://www.hir24.hu/elet-stilus/2014/02/19/itt-a-bizonyitek-a-netes-trollok-pszichopatak/ 2014.03.02. 17:14:52

@Mj:

Amúgy én nem értem, hogy miért az időközi választásokat veszik mércééül, hogy melyik párt milyen népszerű. Az időközik lényegében önkoris választások, és elég sok ember szavaz máshogy önkorison mint országgyűlésin. Vagy nem?!

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2014.03.02. 17:20:18

@Nyekenyóka:

Attól függ, hol. Kecskeméten például tök mindegy, hogy ki indul, a lényeg, hogy narancssárga legyen, és akkor garantált a győzelem. Ugyanakkor kisebb településeken nincs annyira pártokrácia, hiszen a súlyuk is eltörpül a megyeszékhelyek, nagyvárosok mellett.

Nyekenyóka · http://www.hir24.hu/elet-stilus/2014/02/19/itt-a-bizonyitek-a-netes-trollok-pszichopatak/ 2014.03.02. 17:34:24

@Mj:

Azért a Fideszes Debrecenben Kósa miatt eléggé rezeghet a léc. Nem sokan kedvelik már.

Balt 2014.03.02. 18:11:25

@Nyekenyóka: :) Egyáltalán nem. :))

Másik: Meglepne, ha épp Debrecent nem hozná a Fidesz.

@Mj: "mivel szimplán vállalhatatlannak tartom őket"

Nyilván itt nincs mód ezt kifejteni, nem is kérnék ilyet.

"Nem hinném, hogy bajban lennének"

Voltaképpen én sem, ami meg lényegesebb, a Tárki sem. Pl.

Nyekenyóka · http://www.hir24.hu/elet-stilus/2014/02/19/itt-a-bizonyitek-a-netes-trollok-pszichopatak/ 2014.03.02. 18:31:06

@Balt:

Engem is meglepne.
Másik: kíváncsi vagyok, hogy Lázár hozza-e a körzetét, mert az még a Fideszesek szemében is egy hazudós seggfej. Legalábbis nem sok embert ismerek, akik kedvelik.

timargabor · http://kard.blog.hu 2014.03.02. 19:47:03

@Mj: ez egy nagyon jó tanulmány, mindenkinek csak ajánlani tudom, már olvastam korábban.

És amióta olvastam, tűnődöm rajta, hogy lehet, hogy itt és Kárpátalján volt az első európai lövöldözés (a spanyol polgárháborút leszámítva) a II. vh. előszeleként?
süti beállítások módosítása