A KARD a Facebook-on

Őket ajánljuk

Hírfolyam

Friss topikok

Elérhetőség

A KARD blog

e-mail: kard.blog@gmail.com

Facebook: A KARD

Twitter: @KARD_blog

Keleti nyitásunk és a krími invázió

2014.03.01. 18:53 timargabor

Miközben a hivatalos Magyarország hosszú távú energiapolitikáját teljesen Oroszországhoz köti a paksi paktummal, miközben a kormánypárt hívei szinte minden fórumon Oroszországot látszanak favorizálni a nyugati szövetségi rendszerrel (EU, Egyesült Államok) szemben, Oroszország épp megszállja fű alatt a Krímet, egyre nyilvánvalóbban megsértve Ukrajna területi szuverenitását. Amelyet Oroszország mellett az USA és az Egyesült Királyság garantált. Épp Budapesten, 1994-ben. Megint tuti időzítéssel állunk a rossz oldalra?

(AP, Daily Mail)

Amint a dotoho blog is írta, Oroszország krími beavatkozása alapjaiban sértheti meg a Budapesti Memorandumnak nevezett megállapodást. Az 1994-es megegyezés legfőbb pontja az Ukrajna által megörökölt volt szovjet atomfegyverek leszerelése illetve elszállítása, vagyis Ukrajna lemondott atomhatalmi státuszáról. Cserébe a memorandum első pontja szerint elfogadják Ukrajna függetlenségét, szuverenitását és jelenlegi határait. Minthogy az USA és Britannia nem tűnnek érdekeltnek ukrán területek megszállásában, ez gyakorlatilag Oroszországot kötelezi a status quo tiszteletben tartására. Emlékszünk 2008-ra és Grúziára: az oroszok ottani beavatkozása is egy másik állam szuverén területén történt, még ha azt nem is védte hasonló memorandum. Most perig Putyin átlépte a Rubicont: az orosz felsőház engedélyét kérte - és kapta meg - az ukrán területeken történő hadműveletekhez.

Putyin láthatóan teszteli a Nyugatot, meddig is mehet el. Elősegítheti az orosz többségű (és Hruscsov által az akkori Szovjetunión belül tét nélkül, amolyan ajándékként Ukrajnához csatolt) Krím elszakadását, esetleg megteheti ezt a szintén orosz többségű Kelet-Ukrajna egyes területein, vagy a tengermelléken, Odesszában is? 1938-ra, Münchenre emlékeztet a helyzet, még azzal a hasonlósággal is, hogy ha kisebb mértékben, de megint "érdekeltek vagyunk" magyar kisebbséggel. De mit reagál erre most a Nyugat?

Az a Nyugat, amelynek - ha egységes diplomáciai és esetleg katonapoltikai választ kell adni - EU- és főleg NATO-tagként mi is része vagyunk. A budapesti memorandumot aláíró két nyugati állam a NATO két vezető hatalma. Sokáig nem várhatnak a válasszal. Nem látunk a jövőbe, de ahogy a mostani helyzet kinéz, nagyon gyorsan, akár napokon belül színvallásra kényszerülhet a magyar kormány és külpolitika. Nehéz elképzelni, hogy ilyen esetben ne a budapesti memorandum, tehát Ukrajna szuverenitása mellé álljunk.

Úgyhogy csak lassan a Putyin-párti békemenet transzparenseinek tervezésével. Egy újabb 180 fokos fordulat simán belefér a helyzetbe.

Egyetértesz? Csatlakozz a KARD Facebook-csoportjához és oszd is meg a cikket:

 

Tegyük a KARD blogot a könyvjelzők közé

RSS hírfolyam a blog bejegyzéseiről

883 komment · 3 trackback

Címkék: külpolitika Oroszország Ukrajna Krím ukrán szuverenitás

A bejegyzés trackback címe:

https://kard.blog.hu/api/trackback/id/tr415838630

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Visszanyalt a fagylalt 2014.03.02. 13:28:59

A pár oroszellenes ukrán oligarcha által irányított kijevi puccs kezd kifulladni. A kezdeti lelkes nyugati támogatás, mely elsősorban magánalapítványokon keresztül történt, de a puccs győzelme után azonnal nyílt kormányzati támogatassá alakult, most ke...

Trackback: Keleti nyitásunk és a krími invázió 2014.03.02. 08:52:01

Megint tuti időzítéssel állunk a rossz oldalra?

Trackback: Február havi Nemzeti MTI-összefoglaló 2014 2014.03.02. 05:14:23

február 6. Az országgyűlés névszerinti szavazással elfogadta a Paks II. megépítéséről szóló szerződést. A szavazást megelőző több éves társadalmi és parlamenti vitában a kormánypártok kifejtették, hogy az új atomerőművet finanszírozó orosz hitel az ál...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Balt 2014.03.02. 12:34:04

@timargabor: "kire szavazzon ma idehaza egy olyan konzervatív, aki balra semmiképp, de a Putyin vs. Nyugat meccsben az utóbbi mellé állítaná az országot?"

Most mondjam azt, hogy ha nem elég egyértelmű a kérdés számodra, akkor maradj otthon? :) Az alapállás nálam is hasonló (bár a "konzervatívot" nem vállalnám, esetleg "hagyománytisztelő" értelemben), számomra pedig teljesen egyértelmű...?

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2014.03.02. 12:37:03

@maxval a gondolkodó birca:

Kösz! Előveszem újra Újpétery könyvét, és együtt átolvasom a kettőt (könyv + Wiki).

Balt 2014.03.02. 12:38:59

@timargabor: "Most a 15%-os küszöbükkel és a tendenciákkal még össze is jöhet."

Azt azért remélem, hogy Gyurcsánnyal nagyon belefutnak a késbe. Minél egyértelműbben, annál jobb.

Ha komolyan vesszük az előző kérdésedet: nekem az LMP - de legalábbis Schiffer - korrekt pasasnak tűnik, bár "konzervatívnak" aligha nevezhetők, Paks miatt pedig egész biztosan nem szavazok rájuk. (Azt hittem, ez a téma a PM-esek meg Vágó és a kékharisnyák távozásával idejétmúlt lesz náluk...) Ettől függetlenül kívánatos lenne, ha bejutnának.

Exploiter 2014.03.02. 12:45:18

@Muad\\\'Dib:

Igen, visszatérnek.
A nyugat is terjeszkedik, a ruszkik is terjeszkednének. De értékrendet kell választani.
Az orosz módszer eredményeit látjuk mindenhol kelet-európában. Kösz, inkább a gyarmatosító nyugatot választom és feltételezem ezek alapján, hogy az oroszbarát emberek mind tehetségtelen, önállótlan ostoba vesztesek.
Ha oroszország újra komolyan veszélyeztetné MO szuverenitását, az első gépen indulnék menekültnek családostól minél messzebb innen. A világnak úgy általában semmi szüksége egy erős oroszországra.

Nyekenyóka · http://www.hir24.hu/elet-stilus/2014/02/19/itt-a-bizonyitek-a-netes-trollok-pszichopatak/ 2014.03.02. 12:46:55

@Balt:

Persze, az LMP épp hogy eléri az 5-6%-t az Összefogás nem éri el a 15-t, akkor a Fidesz meg a Jobbik ketten kapnak 80-at, vagy hogy? :D

Balt 2014.03.02. 12:48:05

@Córeszmaci: Kb. ez a helyzet.

@timargabor: Ez kicsit túlzol, de I. Orbán nekem is jobban bejött. Most ez van, ezt kell szeretni; öregszünk, na. :)

Muzsikok közt 2014.03.02. 12:55:00

@Balt: Nincs 15%-os küszöb, és sosem volt. 10% a küszöb a pártszövetségeknek.

Nyekenyóka · http://www.hir24.hu/elet-stilus/2014/02/19/itt-a-bizonyitek-a-netes-trollok-pszichopatak/ 2014.03.02. 12:55:51

@timargabor:

A konzervativitás és a liberális elvek csak társadalmi téren léteznek (abortusz, eutanázia, melegházasság, stb...)
Van baloldali gazdaságpolitika + konzervatív eszmék
baloldali + liberális
jobboldali+konzervatív
jobboldali+liberális

Az oldaliság vonatkozik a gazdaságpolitikára.

Tölts ki egy politikai tesztet és kapsz egy koordináta rendszert, hogy hol helyezkedsz el.

A többség baloldali+konzervatív.

Balt 2014.03.02. 12:55:52

@Neander: Kár a paksi felvezetésért, de a többivel lényegében egyet lehet érteni.

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn: @maxval a gondolkodó birca: Bircával értek egyet.

@Viktor Mutyin: Idézz már pl. a roppant népszerű "igazságbeszédből" olyat, ami téged támaszt alá!

tollas 2014.03.02. 12:58:42

1. Nem nagyon látja át a helyzetet a blogíró, de ennél nagyobb baj, hogy azt hiszi igen.
2. Egyelőre nem álltunk semelyik oldalra
3. Melyik a jó oldal?

Muzsikok közt 2014.03.02. 12:59:27

@Nyekenyóka: Tévedés, nem számít hány párt van a szövetségben.

Balt 2014.03.02. 13:03:24

@Mezga Geza: "a magyar jobboldalnak nem ugyanaz az mszmps gyokere van mint az mszpnek"

OK, akkor kezdjük:
"1989. október 7-én alakult jogelődje, a Magyar Szocialista Munkáspárt (MSZMP) XIV., egyben a Magyar Szocialista Párt I. kongresszusán, ahol többek között döntöttek a párt nevében addig szereplő „Munkás” szó elhagyásáról is."

tollas 2014.03.02. 13:03:34

@Exploiter: Erős amerikára nincs szüksége. Meg folyton ugrándozó Izraelre.

Balt 2014.03.02. 13:10:34

@szamarhegy: Mondjuk a Krím sosem volt "ukrán", csak Hruscsov "ajándékozta" jelképesen az Ukrán SzSzK-nak 19540-ben - nem mintha ennek jelentősége lett volna a SzU-n belül. Aztán úgy maradt, mert a precedensek miatt világ balga módon retteg a határkorrekcióktól (nem úgy, mint 1920-ban), így általában többet árt mikro- és makroszinten, mint használ.

Balt 2014.03.02. 13:12:25

@szamarhegy: Ja, egyébként pont a krími oroszok autonómiájának min. magától értetődőnek kell(ene) lennie, tehát ugyancsak nagyon is passzolhat a mindenkori magyar érdekekbe...

Exploiter 2014.03.02. 13:12:34

@tollas:

Izrael hasznos a mi szempontunkból, mert legalább leköti a hülye arabokat. Amíg egymást lövik, addig nem velünk foglalkoznak.

Egy erős USA helyett jobban örülnék egy erős EU-nak, de ha amerika vs oroszország a kérdés, ezerszer is amerikát választanám.

2014.03.02. 13:13:08

@Balt:
tekintve, hogy a győztes nagyhatalmak utólag érvénytelenítették a bécsi döntéseket, kárpátalja nem volt magyar terület, így a szovjetek nem vehették el magyarországtól, csak csehszlovákiától ,mivel szlovákia jogutód, így nem értem mi a tévedés
kárpátalján valóban nincs szlovákság, de
szlovákiában jelentős ruszin kisebbség él ma is

Mezga Geza (törölt) 2014.03.02. 13:14:54

@Muzsikok közt: igy igaz titkar volt. Azok utan amit ezek az orszaggal muveltek nekem csak egyfajta kommunista letezik. Ha te elfogadod ezeket lelked rajta, a sajat lelkiismereteddel kell elszamolnod vegul.

Balt 2014.03.02. 13:16:05

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn: Trianon óta Mo.-ot aligha fenyegeti bármilyen etnikai-szeparatista törekvés. (Nem mondom, hogy örömteli, de ez az egy "előnye" megvolt: "kvázi-homogén" nemzetállam lettünk, amelyet saját nemzete vesz körbe.)

Muad\\\'Dib 2014.03.02. 13:19:24

@Exploiter:
Jó lenne észrevenni, hogy jelenleg a megszállást, mint a politikai és gazdasági értékrend terjesztésének módszerét nem Oroszország, hanem bizonyos USA alkalmazza előszeretettel. Valamint (papíron legalábbis, mert a valóságban mindkét fél ezt csinálja), nem Oroszország, hanem az USA engedélyezi az állampolgárainak korlátlan megfigyelését, és a potenciálisan veszélyes elemek tárgyalás nélküli bebörtönzését.
Tehát egy erős Oroszországra nagyon is szükség lenne az egyensúly megteremtéséhez, és ahhoz, hogy az EU végre kigyógyuljon az euroatlantista marhaságból és visszatérjen a saját, valóban szabadságjogokra épülő útjára.

Balt 2014.03.02. 13:20:11

@Viktor Mutyin: "Először is, részt vettünk olyan vesztes háborúkban (a nemzeti jobboldalnak köszönhetően), amelyek következtében az emberveszteség mellett, aránytalanul sok területet elcsatoltak Magyarországtól."

Ez úgy hülyeség, ahogy van. A horvát, szlovén, cseh, szlovák (erdélyi) román, rutén baka ugyanabban a kuk hadseregben harcolt az utolsó puskalövésig, mint a magyar. Javaslom olvasásra a híres fasiszta-irredenta irodalmat a tisztánlátás érdekében: :))
beszelo.c3.hu/cikkek/a-masodik-szamu-ellenseg
(Vigyázat, hosszú!)

Balt 2014.03.02. 13:21:47

@Viktor Mutyin: Amúgy gratulálok, elég jól megtanultál magyarul, idegenként. :))

Mezga Geza (törölt) 2014.03.02. 13:22:06

@Balt: ne farassz. Mindket fidesz kormany tomve volt mszmp tagokkal. Ha azok utan amit a kommunistak muveltek az orszaggal szamodra ezek figurak hitelesek lelked rajta es szavazz rajuk nyugodt lelkiismerettel.

Balt 2014.03.02. 13:24:16

@Mezga Geza: Ennyi? A felsoroltak között talán 2-3 Fidesz tag van...

J.László 2014.03.02. 13:24:45

Az oroszok szemében a Krím Ukrajnához tartozása kábé olyan, mint egy amcsinak lenne az, ha Mexikóhoz csatolnák Floridát.

Mezga Geza (törölt) 2014.03.02. 13:26:51

@Balt: a tobbiek meg kormanytagok vagy koztarsasagi elnok. Osszessegeben ennyi, magaddal vegul elszamolnod a tobbi csak jatek a szavakkal.

Balt 2014.03.02. 13:27:02

@Viktor Mutyin: Írass fel vérnyomáscsökkentőt, mert áprilisban agyvérzést fogsz kapni. Ja, a mocsokorbán a gyógyszerárakat is csökkentette, úgyhogy arra vigyázz, ez ne jusson eszedbe a tablettákról. :)))

Di622 · http://www.microglobe.co.uk/nissin-di622-digital-flash-for-canon-eos-ttl-ii-camera-p-5535.html 2014.03.02. 13:29:26

Nekem roppant módon tetszik, hogy a fideszes fiúknak a ruszkik a spanjaik lettek és fúj nyugat meg minden.
Röhögni fogok, amikor október 23-án majd Nagy Imre helyett Kádár János sírjához mennek koszorúzni... :D

zobod 2014.03.02. 13:32:38

@Exploiter: miért kell bárkit is választani? Ez a baja a magyar politikának, hogy országunk vezetői szerint valakit választani kell. Fel sem merül egy semlegesség, ami mellé még lehet valamiféle orientációnk, olyan mértékben, ami a társadalom értékrendjének megfelel.

Ami meg az ukrán helyzetet illeti, mi magyarok lehetnénk bölcsebbek. '56-ban a Nyugati hatalmak minket is jól felhecceltek, aztán hagyták hogy a Szovjetunió vérbe fojtsa a forradalmat. Miért lenne másképp Ukrajnában? Egyelőre az oroszok adtak az ukránoknak konkrétan segítséget, dollármilliárdokat kölcsön és gázár kedvezmény formájában, a Nyugati országok csak ígérgettek és hitegettek. Most, hogy a helyzet tovább romlott, megint az oroszok akik cselekednek, a Nyugat meg csak tárgyal, és hiteget.

J.László 2014.03.02. 13:32:50

Az USA egyébiránt egy másik helyzetben lazán kavarta a szart Koszovóban. Miután ENSZ felhatalmazás nélkül bombázta Szerbiát, ami önmagában háborús bűntett (a hiányzó ENSZ felhatalmazás miatt).

Balt 2014.03.02. 13:33:24

@Muad\\\'Dib: Így van kb. @Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn: Mégis sikerült kijutni a Kárpátokig, melynek köszönhetően a lenyel-magyar határon üldözött lengyelek (és lengyelországi zsidók) tízezrei menekültek Mo.-ra...

Balt 2014.03.02. 13:35:21

@pocakos focisla: +a 800 ezer párttagot szavazónak. Legalábbis '94-ben, mert '90-ben nem mentek el vsz.

buday008 2014.03.02. 13:40:00

@xvxvxv: Mi a faszomért le4ttem én azért Fidesz talibán azért ,mert mondjuk Orbán szavaival egyetértek abban hogy Magyarországnak ujra szorosabbra kell fűznie a kapcsolatait az általa "keleti" államoknak hívott országokkal. Példának okáért , oroszország, kína, vagy éppena befektetni való tőkében dúskáló közel-keleti arab monarchiák? Rudod barétom megsugom Neked ellenben Orbánnal aki mardt jobbára a szavak szintjén én valóban komyoalbbra fűzném az üzleti kapcsolatokat eme államokkal. Lehet Te boldog avgy hogy 2-3 másodosztályú szar autógyárat a németek idetettek ahol kutyába nemveszik az általuk csak "cigánynak" tartott magyar munkaerőt, de én nem. Minekakrsz te annyira kapszkodni ahhoz a nyugathoz, akinek már most is a szemétlerakata avgy és több soha az életbe nem leszel. nyugodj meg bátyja: a németnek csak egy cigány leszel a sok közül. ( török, biulgár, román , amygar mind az nekik.) Vagy nem világos hoy Cameron is angliába ponta legjobban a románok, bugárok, maygarok, lenygelek elle kampányol érdekes módon-nem a msuzlimok ellen. Szerintem a napnál is világosabb a szar auslander státusz. Mivel a kurva unión belül előre ugysem tudsz jutni igazat adok Orbánnak-de tudom ő csak beszél sajnos nem cselekszik.Másik hülyeséged hogy a fidesz lopja el az unios pénzeket- most őszintén szerinted az mszp nem lopott csalt miota csak megalakult?? kedves barátom az olajszőkítő vonatok előszörmelyik párt kasszáját gyarapították? annyit segítek hogy egy alkoholista volt ávhs volt az elnöke valami gyula.:_)))Madár szerited én nem tudom hogy hova mennek el a pénzek??lehet jobban mit Te magad....Csak azt nemértem mi a afszért hőzöngsz azért, mert Veled ellentétben én az oroszoknak adok igazat az ukrán szélsőjobbal meg a bokszoloval szemben. Megmondom neked őszintén hamár feljött az összes indulópárt tökéletesen alkalmatlan az ország rendbetételére. S hogy örüljél valószínűleg az összefogásra fogok X-elni mé akkor is ha gyurcsányt szarra nemtartom is..

buday008 2014.03.02. 13:42:55

Jó a válasz szarjankó?xd

Balt 2014.03.02. 13:44:17

@Nyekenyóka: :9 Valahogy úgy. Ez persze >80%-os Fidesz mandátumarányt eredményezne... de sajnos arra nem lehet (most) komolyan számítani, hogy a böszmefogás nem jut be.

buday008 2014.03.02. 13:44:18

@J.László: USA-nak mi a fasz köze va ide már nem azért?? Kiment már afganisztánból?? Guantanamo be van már végre zárva??

Mekk Meister 2014.03.02. 13:45:01

@Viktor Mutyin: igazi, gyokertelen liberalus taho vagy. Vannak reszigazsagok a mondandodban, de azert a Monarchia onallo reszeinek beallitani az elcsatolt magyar teruleteket, nem enyhe hazugsag. Melto a fajtadhoz.

Balt 2014.03.02. 13:47:32

@Muzsikok közt: Ez új, mindenhol 15%-ot olvasok. pl.:

"4. Parlamentbe jutás feltétele

A főszabály maradt, az országos listára leadott szavazatok alapján dől el, mely pártok jutnak be a Parlamentbe. Ha egy párt önállóan indul, a bejutási küszöb 5%. Ha két párt köt pártszövetséget (pl. Fidesz-KDNP), vagy választási szövetséget, akkor a bejutási küszöb 10%. Ha három, vagy több párt köt párt- vagy választási szövetséget (pl. az Összefogás 2014 pártjai: MSZP, Együtt 2014, PM, DK és MLP), akkor a bejutási küszöb 15%"

www.10keruleti-hirhatar.hu/hirek/valasztasi-kisokos-2014

Berzengő 2014.03.02. 13:49:54

@maxval a gondolkodó birca: "A magyar kormány semlegességet tanúsít, ami helyes álláspont."

Aha hol almodtad?
______________
index.hu/belfold/2014/03/02/sepelev-ugy_eleg_halott_van_mar_ukrajnaban/

Mihail Fridental lányát és vejét tavaly júliusban Ukrajna kérésére kiadott Interpol-körözés alapján vették őrizetbe Budapesten. Kijev mindent elkövetett, hogy a férjet, Alekszandr Sepelevet kiadja Magyarország. Fridental információi szerint szeptemberi hivatalos útja előtt a nyár folyamán nem hivatalosan többször is járt Magyarországon Vitalij Zaharcsenko – a hétfő óta körözött ex-belügyminiszter –, aki Pintér Sándorral tárgyalt. Eközben Polt Péterhez is ellátogatott a legfőbb ügyész ukrán kollégája, a hétfő óta szintén körözött Viktor Psonka. Állítólag mindketten ígéretet kaptak arra, hogy Budapest kiadja Alekszandr Sepelevet és feleségét, Galina Sepelevát.
__________________

Exploiter 2014.03.02. 13:51:01

@Muad\\\'Dib:

A baj az, hogy a politikai és gazdasági értékrend nekem megfelel, amit terjesztenek.

Egy elméleti ellensúllyal én is egyetértenék, ha nem itt élnék az ütközőzónában. De mivel itt élek, ezért jobban örülnék, ha oroszország egyszer és mindenkorra eltűnne a világról mint hatalmi tényező.

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2014.03.02. 13:51:26

@Balt:

A közös magyar-lengyel határra való törekvésről ír Újpétery is, erre határozottan emlékszem.

buday008 2014.03.02. 13:54:14

Sok idiota fasz itt Isteníted azt az Uniót amit márcsak EUrábiának nevez mindenki. Ahol többa török , arab , néger stb , mint az őslakos. Ami csak azért tűr el minket hogy a 70-80-90 éves nyuggerjai zavartalanul korzózhassanak még a magyar rohad szaré hugyé az autógyáraiban, mosogat stb.S amit megjegyzem az arab tőke ygakorlatilag felvásárolt... nézd mega reklámokat Etihad,Fly Emirates stb... akkor ez most mi?? nem kibaszott keleti nyitás??? végül is nem emrta kelet kilora megvette őket..Erre mondtam azt hogy árral szemben pipikélni nem lehet- a tőke jelenleg orosz , kínai, japán, arab, stb-akkor kedves megszállott ű barátaim hova kellene nyitni? Pártszimpátiától függetlenül?

Exploiter 2014.03.02. 13:54:26

@zobod:

Mert két (lassan már több) civilizáció találkozásánál vagyunk. Nem lehetünk függetlenek, csak A: csatlósok/ágyútöltelék B: stratégiai partnerek. (legalább névleg, amíg nem kerül szar a ventillátorba)
Nem vagyunk svájc és soha nem is leszünk. Pufferzóna vagyunk, kelet-európa nagy részével együtt.

Balt 2014.03.02. 13:56:08

@tollas: Jogos.

@Di622: Gagyivaku megvilágosul. :))

@buday008: "összefogásra fogok X-elni"

Befogott orral? Na neee! Akkor már inkább a mellplasztikás 4K! :))

Berzengő 2014.03.02. 13:59:25

@buday008: "Példának okáért , oroszország, kína, vagy éppena befektetni való tőkében dúskáló közel-keleti arab monarchiák? ... 2-3 másodosztályú szar autógyárat a németek idetettek ahol kutyába nemveszik az általuk csak "cigánynak" tartott magyar munkaerőt, "

Te nagyon hulye, az oroszok, kinaiak talan partnernek vesznek?

Pont az autogyarat peldanak hozni amikor a SZUZUKIBAN milyen rabszolga munkament, hogy WC-re nem mehettek ki?!

Muad\\\'Dib 2014.03.02. 14:00:20

@Exploiter:
Nagyon veszélyes helyzetet teremt, ha kvázi diktatórikus módszereket úgy próbálunk védeni, hogy amúgy nekem tetszik a cél. Mert a demokratikus jogállam lényege, hogy bizony nem csak te létezel, és semmiféle hátrányt nem kéne, hogy szenvedjen az, akinek esetleg nem tetszik...

Nyekenyóka · http://www.hir24.hu/elet-stilus/2014/02/19/itt-a-bizonyitek-a-netes-trollok-pszichopatak/ 2014.03.02. 14:03:22

@Balt:

Én annak örülnék ha soha egyik pártnak se lenne 2/3-a vagy több. A Fidesz és a Jobbik pedig nem fog 70%-nál több szavazót hozni szerintem.

buday008 2014.03.02. 14:08:33

@Berzengő: Oroszok , Kínaiak másban gondolkodnának. 2: mikor valakivel tárgyalok akkor egyeztetek vele hogy mit tudék mit nem..oroszok az összes mezőgazdasági termékedet megvennék. Kína mindent megadna a sivatagosodás elleni küzdelem való segítségért(növénytechnologia) , logosztikai fejlesztéseket hajtaná márévek óta. ( vasút ) Az oroszok a gázvezetékekért stb hadd ne soroljam estig. Kiment Orbán Szaúd -arábiába mit mondtak neki- kaja-kaja kaja...
@Balt: befogott orral ha kell, mert azt sem tartom jónak ha a Fidesz túlnyeri magát.Nem mintha a libásért rajonganék, vagy fletóért, de szerencsésebbnektartanám ha a fidesznek sima többsége lenne csak.

Nyekenyóka · http://www.hir24.hu/elet-stilus/2014/02/19/itt-a-bizonyitek-a-netes-trollok-pszichopatak/ 2014.03.02. 14:10:27

@buday008:

Megmondom őszintén én mint Fidesz szavazó 2010-ig örültem a 2/3-uknak, aztán lassacskán rájöttem, hogy ez így nem jó. Remélem soha nem lesz itt semmilyen pártnak ekkora fölénye. Remélem az LMP bejut, rájuk szavazok.

buday008 2014.03.02. 14:14:11

@Muad\\\'Dib: Na ha ebből indulok ki akkor paradox módon éppen ukrajna akarna diktálni és röhej de a diktátor puzyin lép fel éppen az emberi jogok melett. Mert azt sokan elfeletik hogy a krími oroszok, tatárok , kárpátaljai magyarok 10 éve hiába küzdenek az autonómiáért-kijev leszarta őket. Most meg játsza a meglepődöttet mikor népszavazás utján függetlenedni fognak teljesen. Ő beszél aggresszziorol aki minden demokratikus szavzást csuklóból elutasít eme kérdésekben. De majd hasonlítsuk össze a független Skócia, ill Katalónia megalakulásáért kiírt népszavazásra adott spanyol ill. brit reakciókkal. Azt egy iylen ország akar társulni:_)))

buday008 2014.03.02. 14:16:16

@Nyekenyóka: 2010ben én is a fideszre szavaztam vállalom. Most kb ugy vagyok vele mint TE/ÖN. Csak én valamiért ebben a Mesterházy gyerekben látok valamit- persze lehet megint melléfogtam alaposan:_))

buday008 2014.03.02. 14:17:40

Mindamelett mindig azt mondtam minden pártnak lehet jó ötlete, soha nems zerettem kategorikusan a másik oldlat elutasítani..lásd keleti nyitás az Uniós meglévő tagság mellé..

Balt 2014.03.02. 14:22:32

@Di622: Gyengus.

Én egyáltalán nem vagyok mérges, sőt, együtt örülök Konrádékkal a böszmefogásnak. :)))

@Nyekenyóka: Az lehet, de a 70%-ot (tetszés szerinti arányban) tápláld be a mandátumbecslőbe...

@buday008: Komolyabban: ha a Jobbik nem szalonképes (nekem bizonyos bloggerbarmaik miatt biztosan nem az), akkor az LMP-t megfontolnám a helyedben. Még lehet, hogy a "magam helyében" is, ha a nem lennének ab ovo Paks ellenesek (bár kétségtelen: ők legalább hitelesek lehetnek ebben).

Balt 2014.03.02. 14:24:49

@buday008: "Csak én valamiért ebben a Mesterházy gyerekben látok valamit"

??? 2. sz. táncos-komikust? :)

buday008 2014.03.02. 14:29:19

@Balt: Jobbikkból nekem a Novák Előd féle folyamatos zsidózással lett elegem. Lmp-ben van valami- bárnáluk tényleg csak a bejutás lehet a maximum kormányt váltani esélytelenek

buday008 2014.03.02. 14:30:53

@Balt: Olyan embert aki gazdasági, stb kérdésekben hajlandó hallgatni olyanokra akik nála jobban értenek hozzá. sajnos Orbánnak pont az egyik legnagyobb hibája hogy önfejű - szerintem.

Exploiter 2014.03.02. 14:37:57

@Muad\\\'Dib:

Ez nagyon messzire vezet. A kvázi diktatórikus rendszert kicsit túlzásnak érzem, főleg innen magyarországról. Ugyanis amíg a "kvázi diktatórikus" amerikában egy polgár úgy fikázhatja az államhatalmat, ahogy akarja, itt a "kvázi demokratikus" magyarországon már az is veszélyezteti az állásodat, ha egy ellenzéki párt neve alá írod a nevedet.
Az USA külpolitikája pedig nyilván más tészta - én kicsit másképp látom a dolgokat, de azt nem akarom most elővezetni. Röviden: aki a nyugaton él, annak be kéne látnia, hogy a világ leggazdagabb társadalmai közé tartozik (igen, még mi is), ami csak úgy lehetséges, ha máshol az emberek bizony megszívják. Ez ellen lehet kampányolni, de én nem akarok, mert szeretek jól élni.

Exploiter 2014.03.02. 14:40:32

@buday008:

Ez megint más kérdés: tartsanak népszavazást, aztán csatlakozzanak az oroszokhoz, legyenek velük boldogok.
Nem kell kifejezetten örülni neki, de etnikai szempontból érthető.
Orosz katonák nemzetközi felhatalmazás nélkül viszont inkább a faszukkal játszadozzanak, ennyi erővel mi is bevonulhatnánk a magyar lakta területekre, hogy biztosítsuk a biztonságukat.

buday008 2014.03.02. 14:41:33

@Exploiter: Ez így van.. szeretünk itt mi magyarok síránkozni,de mi még relatíve jól élünk. persze az ember ha már dolgozikegy élete át minimum egy helyben maradni, de inkább előre fele szeretne jutni. Nem életszínvonal csökkenést elszenvedni foylamatosan mint most x éve..

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2014.03.02. 14:44:40

@timargabor:

Eddig mindig Visken szálltunk meg, amikor Kárpátaljára mentünk, szoktunk is mostanában beszélni az ottani vendéglátóinkkal, akik nagyon aggódnak.:-/ (Bustyaházán és Técsőn meg még élnek rokonok is.) Visk klasszikusan nem belső terület, mert a Tisza román határmenti szakaszánál van, tőle keletre meg még ott van Técső is, inkább egyfajta félsziget.

buday008 2014.03.02. 14:45:49

@Exploiter: Csakhogy ezek az oroszok akik tagjai az ensz btnek, pontosan tudják hogy ők hogy szoktak a klf dolgokhoz hozzáállni ők maguk is, illetve a többiek:_)) ergo arra aztánvárhatnáak hogy enmzetközi felhatalmazást kapjanak. Az pedig lehet a krímben valószinűleg azért nem , de más régiokban valós veszély hogy ukrán nacionalisták tényleg oroszokra gyujtsák a házat... én azt mondom addig nincsen relatíve nagy baj amég csak orosz többségű területeken jelennek meg és vér nem folyik. Mondok még valamit lehet éppe az orosz katonák foogják megakadályozni azt hogy felfegyverkezett orosz szabdcsapatok tömegyilkosságokat kövessenek el. Lásd a szerbek példája..

buday008 2014.03.02. 14:48:14

Bárki bármit mond ukrajna az utóbbi párévben radikalizákódott erősen. nem kell az oroszoknak bemenni majd menekulnének el ezrével a kisebbségek hozzájuk. A kreml jó párszor átrágta már ezen magát mivel mit veszit..

Muad\\\'Dib 2014.03.02. 14:52:13

@Exploiter:
Ez tényleg messzire vezet. Röviden annyit mondanék, hogy ebben az esetben viszont hadd emeljük már fel páran a szavunkat a hazug nyelvhasználat ellen (lásd: szabadságjogok terjesztése, demokrácia terjesztése, felszabadítás, megvédés, stb..) Nevezzük nevén a dolgokat. A geopolitikai status quo megőrzése érdekében indított gazdasági és fegyveres összetűzések, és megszállások.

buday008 2014.03.02. 14:59:28

A maygar kormánynak meg fel kell készülnie hogy elképzelhető ezrével érkeznek majd menekültek. Magyarok ukránok akár oroszok stb. Nagyon elakarok vonatkoztatni Kárpátalja magyar lakta részei is idekerülhetnek az események kombinációja kapcsán. ki tudja.....

buday008 2014.03.02. 15:04:43

@Nyekenyóka: ide IS. de szerintem inkább ide mint pl a románokhoz, szlovákokhoz ...valami azt sugja:_))

buday008 2014.03.02. 15:07:59

Nagyon veszélyes vizek ,de ki tudja...ha az embernek jó barátai vannak...

buday008 2014.03.02. 15:09:20

@Nyekenyóka: végül is jobb hely kétségtelen :_)))))))))

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2014.03.02. 15:12:20

@Viktor Mutyin:

"az elcsatolt területek nem mind voltak magyar többségűek, ráadásul a Monarchia részei voltak, ami nem egyenlő Magyarországgal."

Csak egyetlen területet említs, ami 1918-ban nem Magyarország, hanem a monarchia része volt, mégis magyar veszteség. Még az autonómiával és országgyűléssel rendelkező Horvátország is a magyar korona része volt, ahogy Fiume is.

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2014.03.02. 15:19:33

@Balt:

Kárpátalja egyébként 1939. március 14-én, kb. fél napig független is volt, mielőtt bevonultak volna a magyar honvédok.

borzimorzi 2014.03.02. 15:35:36

@buday008: És onnantól kezdve mi lenne, kedves revansista olvtárs? Mert Erdély ma 80+%-ban román. Onnantól kezdve a románok nonstop lázadoznának, és igen hamar lenne terrorszervezetük is. Kinek kell bomba a budapesti metróban heti rendszerességgel?

Vagy azt is megígérték a ruszkik, hogy előbb megtisztítják a területet a román állam által szándékosan odatelepített több millió c és r típusú személytől? Aztán, amikor már tisztán magyarok lakják, visszaadják nekünk?

Hát tudod mit? Etnikai tisztogatás árán nekem semmi nem kell, köszi. Egy független Erdély persze jó lenne, mind a román, mind a magyar lakosainak. Mert egyelőre 100 éve pumpolja őket a román kormány, aztán elszórja az adóbevételeket Olténiában meg Munténiában. Erdélybe meg nem ad vissza semmit fejlesztésre.

Üdv:
b

Húsleves 2014.03.02. 15:35:56

@Balt:
Ja igen, én is emlékszem a "csalódott FIDESZ szavazó" áradatra. Már a választás után rögtön megjelent belőlük egy csomó. Éppencsak megnyerték a választást, és máris csalódtak :-)

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2014.03.02. 15:47:08

@Balt:

A lengyeleknek mi voltunk az utolsó menedék - miután a románok, akikhez először menekültek, elárulták őket -, minden tisztelet kijár Telekiéknek, amiért Balatonbogláron létrehozták az akkori Európa egyetlen lengyel tanítási nyelvű gimnáziumát, és végig ellenálltak a német tiltakozásnak. Ellenben a lengyelországi zsidókat már nem fogadta ekkora rokonszenv, a lehető legtöbbjüket deportálták "haza", már 1941-től kezdődően.

Balt 2014.03.02. 16:04:29

@Mj: Lehet, de pl. id. Antall J.-nek - aki kormánytisztviselő volt akkor - fát ültettek Jad Vasemben a zsidómentésért. (Isten látja, nem kedveltem utódját, pláne nem az őt követőt, de ezt talán érdemes megemlíteni. Na meg persze a Mazsihisznek is bemutatna - ha nem tudnák. Nagyon távolra visz: elképesztő volt Braun Róbert kirohanása a minap az atv-n, de hát lelkük rajta...)

Balt 2014.03.02. 16:06:02

@Húsleves: Pont azt mondom, hogy én a blogszférában összesen 4-5 ilyennel találkoztam. Ketten itt jelen voltak a posztban. :))

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2014.03.02. 16:21:21

@Balt:

Igen, természetesen tiszteletreméltó kivétel mindig akadt.
Amúgy én is a Fideszre szavaztam 2010-ben (ahogy 2006-ban is), de most biztosan nem fogom rájuk behúzni az x-et. (Maximum az önkormányzati választáson, mert a fideszes polgármesterünk tényleg jó.) Sajnos nincs olyan konzervatív párt, ami képviselne, úgyhogy még mindig nagy dilemmában vagyok.:-/

Circus 2014.03.02. 16:24:50

@Balt: lehet, hogy most nagyot fogok zuhanni a szemedben, ilyen áron ezt NEM szeretném...

Balt 2014.03.02. 17:03:17

@Circus: Komolyan: én sem. Egyébként a krími autonómia (minimumként), mint megoldandó probléma rokonítható a kárpátaljai magyarok - és Koszovó, Dél-Tirol stb., bármilyen kisebbség - problémájával, tehát innen nézve az oroszokkal nagyon is egy platformon vagyunk.

Balt 2014.03.02. 17:05:13

@Mj: Akkor javítok: három csalódott Fidesz szavazó is jelen van. Ez lokális csúcs a 3 év alatt, tényleg bajban lehet a Fidesz... :)

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2014.03.02. 17:12:53

@Balt:

Pontosan a lelkiismeretem miatt nem szavazok többé rájuk, mivel szimplán vállalhatatlannak tartom őket. (A megalkuvást meg bőven kimeríti majd a fideszes polgármesterre való szavazás, mert a kerületem érdeke az első, ezek után meg csak másodlagos, hogy "ez is olyan".:-/)

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2014.03.02. 17:14:12

@Balt:

Nem hinném, hogy bajban lennének, friss adatok szerint a 2010-ben Fideszre szavazók 89%-a újra megválasztaná a Fideszt, én csak egy szűk kisebbség képviselője vagyok.

Nyekenyóka · http://www.hir24.hu/elet-stilus/2014/02/19/itt-a-bizonyitek-a-netes-trollok-pszichopatak/ 2014.03.02. 17:14:52

@Mj:

Amúgy én nem értem, hogy miért az időközi választásokat veszik mércééül, hogy melyik párt milyen népszerű. Az időközik lényegében önkoris választások, és elég sok ember szavaz máshogy önkorison mint országgyűlésin. Vagy nem?!

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2014.03.02. 17:20:18

@Nyekenyóka:

Attól függ, hol. Kecskeméten például tök mindegy, hogy ki indul, a lényeg, hogy narancssárga legyen, és akkor garantált a győzelem. Ugyanakkor kisebb településeken nincs annyira pártokrácia, hiszen a súlyuk is eltörpül a megyeszékhelyek, nagyvárosok mellett.

Nyekenyóka · http://www.hir24.hu/elet-stilus/2014/02/19/itt-a-bizonyitek-a-netes-trollok-pszichopatak/ 2014.03.02. 17:34:24

@Mj:

Azért a Fideszes Debrecenben Kósa miatt eléggé rezeghet a léc. Nem sokan kedvelik már.

Balt 2014.03.02. 18:11:25

@Nyekenyóka: :) Egyáltalán nem. :))

Másik: Meglepne, ha épp Debrecent nem hozná a Fidesz.

@Mj: "mivel szimplán vállalhatatlannak tartom őket"

Nyilván itt nincs mód ezt kifejteni, nem is kérnék ilyet.

"Nem hinném, hogy bajban lennének"

Voltaképpen én sem, ami meg lényegesebb, a Tárki sem. Pl.

Nyekenyóka · http://www.hir24.hu/elet-stilus/2014/02/19/itt-a-bizonyitek-a-netes-trollok-pszichopatak/ 2014.03.02. 18:31:06

@Balt:

Engem is meglepne.
Másik: kíváncsi vagyok, hogy Lázár hozza-e a körzetét, mert az még a Fideszesek szemében is egy hazudós seggfej. Legalábbis nem sok embert ismerek, akik kedvelik.

timargabor · http://kard.blog.hu 2014.03.02. 19:47:03

@Mj: ez egy nagyon jó tanulmány, mindenkinek csak ajánlani tudom, már olvastam korábban.

És amióta olvastam, tűnődöm rajta, hogy lehet, hogy itt és Kárpátalján volt az első európai lövöldözés (a spanyol polgárháborút leszámítva) a II. vh. előszeleként?
süti beállítások módosítása