A KARD a Facebook-on

Őket ajánljuk

Hírfolyam

Friss topikok

Elérhetőség

A KARD blog

e-mail: kard.blog@gmail.com

Facebook: A KARD

Twitter: @KARD_blog

Illés Zoltán ugye lemond?

2014.01.15. 12:00 Carnivore

Most, hogy Orbán Viktor miniszterelnök úr hazatért Oroszországból és megkezdődik a Paksi Atomerőmű blokkjainak bővítése, ugye nincs más hátra, mint hogy Illés Zoltán környezetügyekért felelős államtitkár úr lemond?

Ahhoz a környezetpolitikához ugyanis, amely egyszerre volt környezetromboló és egyszerre mulasztó, s amihez szégyenszemre Illés Zoltán az elmúlt majdnem 4 évben asszisztált, elérkezett mélypontjához.

bucsu.jpg

Pedig bíztunk benne, bíztunk elveiben, bíztunk józanságában és őszintén elismertük korábbi elszántságát, bátorságát. Egészen addig, amíg meg nem bizonyosodtunk róla, hogy bársonyszékében helyet foglalva "szinte varázsütésre" indult szembe saját korábbi megnyilatkozásaival, elveivel, cselekedeteivel. Csak egy sort hadd idézzünk tőle:

Az atomlobbi és más gazdasági körök pedig állami pénzből 1000-1500 milliárdért akarják meghosszabbítani a paksi atomerőmű élettartamát, annál is inkább, mert az ilyen adófizetői pénzből finanszírozott állami nagy beruházásból jó sokat lehet lopni. - lásd 2008-as nyilatkozatát.

Szégyenletesnek tartjuk, hogy Illés Zoltán környezetügyekért felelős államtitkárként a környezet ügye helyett a miniszterelnökhöz való feltétlen hűséget választotta. Rendíthetetlen támogatásával azonban nemcsak a környezet ügyét árulta el, hanem immár őt is: mert nem figyelmeztette, nem kényszerítette őt annak belátására, hogy a paksi bővítés vállalhatatlan.

Nyilvánvalóvá vált, hogy Magyarországon az elmúlt évek környezetpolitikája nemhogy nem tudta végre érdemi elképzelések és intézkedések révén javítani, óvni környezetünket és lépéseket tenni egy biztonságosabb és fenntartható jövő felé, hanem folytatta azon ámokfutását, amely a korábbi években, évtizedekben is tapasztalható volt, s amely mindannyiunk és utódaink jövőjét veszélyezteti. Ebben vállalt Illés Zoltán aktív szerepet, s ezért kell most egyszer s mindenkorra felelősséget vállalnia. Ezzel a felelősségvállalással azonban - államférfihez méltó módon - még utoljára példát mutathat a társadalomnak és példát mutathat a Miniszterelnöknek: figyelmeztethet mindannyiunkat arra, hogy az az út, amelyen most elindultunk, zsákutcába vezet.

Ez Illés Zoltán becsületbeli ügye. Ezért nem maradhat más választása, mint hogy lemond.

Egyetértesz? Csatlakozz a KARD Facebook-csoportjához és oszd is meg a cikket:

Tegyük a KARD blogot a könyvjelzők közé

RSS hírfolyam a blog bejegyzéseiről

133 komment · 3 trackback

Címkék: környezetvédelem államhatalom alkalmatlanság Illés Zoltán nemzetmegmentés

A bejegyzés trackback címe:

https://kard.blog.hu/api/trackback/id/tr165758627

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Paks 2 és az inkompetens ellenzék 2014.01.16. 06:37:46

Magasra csaptak az indulatok kedd és az Orbán-Putyin találkozó, a magyar-orosz energetikai megállapodás óta. A két vezető a paksi atomerőmű két újabb blokkja építéséről állapodott meg. Az ezzel kapcsolatos ellenérzések három irányban jelentkeztek: A...

Trackback: Paks: Orbán megpuccsolta 2008-as önmagát 2014.01.15. 21:37:16

Orbán Viktor tegnap aláírta Putyinnal a Paks bővítéséről szóló szerződét... ezzel, 2008-as beszéde szerint megpuccsolta önmagát! Két új orosz blokk Pakson több évtizedes eladósodással... Kérdés minden magyar állampolgárhoz: Van fölös 300.000 forintod ...

Trackback: Paks: az oroszok kijöttek a spájzból 2014.01.15. 18:32:04

Megállapodott Orbán és Putyin: pályáztatás nélkül a Roszatom épít két új erőművi blokkot Pakson. Bár jómagam nem vagyok eleve atomenergia-ellenes, ez - különösen a beruházás költségeiben mutatkozó nagyon komoly bizonytalanságok és a hosszú távú anyagi...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

borzimorzi 2014.01.15. 12:34:23

Egy fidesznyiktől ugyan ki várja még el, hogy becsületes legyen?
Üdv:
b

Doberdo 2014.01.15. 12:44:10

Nem kényszerítette O.V-t "belátásra"...Orbán -elszabadult hajóágyú- Viktort nem lehet belátásra
kényszeríteni. Az a fontos, hogy mindíg az ő pillanatnyi véleményét kell szajkózni. A korábbi
véleményeit meg úgyis törlik az állami archivumból és majd azt találják mondani, hogy nem érvényes,
mert az csak "klón volt"....

Indazs 2014.01.15. 14:39:02

Vagyis, ha ez a tudós ember 1000 - 1500 milliárdra teszi a bekerülési költségeket, akkor minimum 1500 milliárdot ellopnak, mert most 3000 milliárdban egyeztek meg az oroszokkal. Ez valamelyik megbízható spannak jelent némi tulajdonrészt mondjuk egy orosz olajvállalatban a háttéralkuk folytán.

Nick Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekbe 2014.01.15. 16:26:43

le fog mondani, mert 200 lesz a parlament szama es amugy is van biztos allasa a terézeknél

hederg 2014.01.15. 17:02:03

Már a hatalom átvétel után, a vörösiszap tragédiánál
látszott jó kis hely ez a semmit mondó zsíros állás!
Mint ahogy emlészünk a tragédiát megelőzve tartott egy hatósági ellenőrzést a tárca egyik hölgyikéje, azt hiszem ez elegendő minden túlzást nélkülözve.
Nos az egyoldalas hatósági ellenőrzés minden szakmaiságot nélkülözött, beleértve magát az ellenőrtzést.
Nos a bünbak keresés és minden mutogatás alatt bár a felügyelet mulasztása nyilvánvaló volt a kedves államtitkár hallgatott mint a nyúszi.
És ez volt a kezdet, a lojalitás kedvenc főnökei felé...

Jancsipapa (törölt) 2014.01.15. 17:10:43

Ááá..ne mondjon le mutasson példát vállalja felelőséget az emut nyocévben lett volna ideje rájönni hogy amöbának nézik

Hidvégi Mihály 2014.01.15. 18:09:44

Nem fog lemondani. Egyrészt mert ő is olyan vastagbőrrel rendelkezik, mint a többi mai politikus, másrészt a NER-t úgy rakták össze, hogy nem is tudna lemondani.

Amúgy végtelen buta is ez az ember, semmit nem ért a piaci működésből. Nálam az verte ki a biztosítékot, mikor így nyilatkozott: nem adhatjuk a hulladékszállítást magáncégekhez, mert az korrupcióra adhat okot.

Lassan ott tartunk, hogy semmit nem lehet magáncégben végezni, mert az korrupcióra ad okot. S így szép lassan eljön a Magyarország Nonprofit Kft., ahol majd sorban állunk a kenyérjegyért.

czjanos 2014.01.15. 18:22:36

Ő mondana le, aki látta Tolnainé diplomáját?

paráznabillegető 2014.01.15. 18:23:11

szégyen, szégyen, de az a pár miska (nem feltétlen forintban...), amit visszaosztanak a svejci számlára, az meg jó.
mondd, te mit választanál?

bebe tv 2014.01.15. 18:26:18

@Hidvégi Mihály: Ha ez a fazon nem lenne Fidesz párttag, esetleg gátőr lehetne a Vajdaságban.Csak azt nem értem, hogy mi a francnak kellenek a Fidesznek ilyen határon túli intellektuális nullák.

miketbeszéltek 2014.01.15. 18:32:11

Igen sok mindenben nem értek egyet a Fidesszel,és a paksi bővítés kapcsán is igen sok a visszásság, de az atomerőmű (bár potenciálisan veszélyforrás) nálunk a legtisztább elérhető energiaforrás. Ilyen módon a poszt fő kitételével nem értek egyet.

rockjano 2014.01.15. 18:38:48

Illés ugyanolyan gerinctelen opportunista fideszes rohadék mint a társai.

Csak álca az hogy néha tud normálisabbnak is kinézni…

rockjano 2014.01.15. 18:40:17

@miketbeszéltek:

Az atomenergiáról lehet vitázni és sok szempont van és a fene tudja… lehet hogy valóban nincs egyenlőre alternatívája….

Ez a módszer ahogy ezt ránk akarják erőltetni viszont teljesen elfogadhatatlan… ez így ne megy és nem is mehet…

efi 2014.01.15. 18:41:23

@bebe tv:
Hát inkább vonalbejáróként látnám szívesebben.
Mondjuk a transzszibéria vasúton.

Gribbin János 2014.01.15. 18:46:16

Illés mint államférfi?
Hát röhögnöm kell. Egy acsarkodó nagyképű kis kukac - semmi több.

Balt 2014.01.15. 18:48:51

Nos, akkor ugyanaz, mint a méregzöldeknek: kéretik holnaptól szén-dioxidot lélegezni!

lost hope 2014.01.15. 18:50:24

Az öt-nyolc évvel ezelőtti Illés Zoltán talán megfontolta volna a lemondást.

A mai nem fogja.

Ugyanolyan megélhetési bűnöző, mint mindenki más az országban, aki elfogadja az alamizsnát a maffiától arra hivatkozva, hogy "de hát élni kell valamiből".

miketbeszéltek 2014.01.15. 18:52:17

@rockjano: Pont ezt gondolom én is. Képzeld el, ha sikerül majd áttörést elérni az akkumulátor-technikában, és ezáltal az elektromos járművek valóban elterjednek, milyen töménytelen mennyiségű áram kell majd. De nem orosz atommal képzeltem el az orosz szénhidrogénektől való függőség csökkentését:-). Ráadásul most totális átalakulás alatt van az energia-piac. Itt a palagáz-forradalom, beindul az izraeli gáz-export, ebben a helyzetben az országot évtizedekre elkötelezni komoly szakmai vita nélkül...

Konzervatív0 2014.01.15. 18:57:44

@Indazs: ööö asszem valamit félreolvastál. A cikk arról szól hogy a paksi atomerőmű élettartamának MEGHOSSZABÍTÁSA kerül 1000-1500 mrd-ba, nem pedig új blokkok építése. Ez egyébként megtörtént. A paksi blokkok 2030 után kerülnek szakaszosan kivonásra. Ezeket hivatott pótolni a 2 új blokk.

Egyébként meg nem igazán értem az embereket.
Azt tudjuk hogy a szénerőmű nem hatékony, környezetszennyző és mellesleg nincs szenünk. (max lignit, ami fűtőértéke egyenlő a virágföldével)
A gáz ill olajerőmű éppúgy fosszilis energiára épül, ez is környezetszennyező melleseleg gázunk meg olajunk sincs és a világpiaci ár igencsak változékony.
A szélerőmű az nagyon jó dolog, csak ugye van vele pár gond. Leveri a madarakat (madárvédők), a rezgése zajszennyezi a környezetet (lakosság) és csak akkor termel áramot ha fúj a szél. (a fenébe)
Naperőműről beszélni magyarországon vicc kategória. Ha bevoritjuk a hortobágyot napelemmel akkor ki tudjuk termelni egy szép nyári napon a 1 paksi blokk teljesitményénak a tizedét, arről nem is beszélve hogy ezen az éghajlaton van tél is mégha most nem is úgy tűnik.
Vízerűmű is vicc kategória, merthogy laposban van az ország, ráadásul a környezetvédők itt is végigsirják a világot hogy tönkreteszi élőhelyeket fajokat.
Geotermikus ... nos ez még nem kiforrott dolog, senki nem meri megfúrni olyan mélyen a földkérdet hogy meg is érje a befektetés és ne is legyen belőle baj.
Atomerőmű, az igen drága beruházás és egyébként is ha felrobban ..bla bla bla...
Mi marad ezeken felül?
Hát van a fúziós csak ugye ilyet még nem sikerült csinálni senkinek.
Na itt kicsit elakadtam...

.... de ugye mindenkinek természetes, hogy hazamegy és bedugja a vasalót a konektorba miközben tv-t néz, a klíma fújja be a hűslevegőt a frigóban meg hideg a sör.

Na ezt kellene valahogy összhangba hozni ...

Miért ont az oroszok?
Hátöö a franciákkal már égettük meg meginket nem egyszer, legutóbb a lapposkerekű alstommal, de nem csak mi vagyunk így.
A finneknék franciák kezdtek atomerűművet bővíteni. 2009-re át keleltt volna adni, nem tudom az idén átadják-e... 2 mrd euró pótszámlát nyujtottak be a válalási áron felül amit természetesen a finnek vitatnak... és ezen felbuzdulva már a finnek is egy ujabb erőművet az oroszoknál rendeltek meg.
(tegnap még fennvolt az indexen, de valahogy szőrén szálán eltünt :)) Egyébként finnországban ha jól emlékszem 6db erőmű van (nem 6 blokk, 6 erőmű).

vajdasagi 2014.01.15. 19:12:49

@Konzervatív0: Nekem nincs az atomerőművel bajom. Az Illés viszont valóban egy tudatlan, nagyképű és gerinctelen politikus (és ezt nem a bal-jobb szembenállás mondatja velem). Illés Vajdaság egyik szégyene.

Gátőr Vajdaságban? Nem rossz ötlet, csak lehet hogy dehonesztáló a gátőrökre nézve.

lost hope 2014.01.15. 19:13:53

@Konzervatív0: LEHET hogy az atomerőmű a legjobb megoldás, és LEHET hogy a Roszatom a legmegfelelőbb kivitelező. (nem valószínű)

A probléma az, hogy szokás szerint meg sem próbáltak szakmailag megalapozott, transzparens döntést hozni, hanem ex katedra kijelentették, hogy ez van és kész. Csak az nem világos, miért nem követeli az ország népe ordítva, hogy húzzanek el ezzel a módszerrel a bánatos vérbe?!?? Nekünk tényleg nem az európai módszerek valók, hanem a Bölcs Vezér személyes útmutatása?!??

csepke 2014.01.15. 19:15:28

Nem úgy van az, hogy az oroszok ha valamihez, hát az atomerőműhöz meg a vadászrepülőkhöz értenek? Pakssal pedig, az okosok szerint, most már valamit kezdeni kell, és mivel Orbánék az előző ciklusban jól elcseszték az akkori aktuális vadászrepülős dolgot, gondolom most az atomot már nem akarják elcseszni ugyanúgy, hogy csak mert fújfúj oroszok választanak valami más semmivel sem kompatibilis cuccot.

metal · http://electric.blog.hu 2014.01.15. 19:20:56

Az eljárást lehet támadni, de azt állítani (mindenféle érvek nélkül), hogy az atomerőmű környezetszennyezőbb a többi áramforrásnál, és ezáltal az erőmű építése környezet szennyezéshez vezet. Hát eléggé elvakultnak kell lenni hozzá (politikailag).

Hidvégi Mihály 2014.01.15. 19:22:09

@bebe tv: Orbánnak kellenek az intellektuális és erkölcsi nullák. Gerinces ember nem vállalna mellette munkát, így maradnak a gerinctelenek: Scmittpali, Áderjankó, Illészotya, Matolcsy...

Hidvégi Mihály 2014.01.15. 19:26:20

@metal: A kérdés összetettebb ennél. Tény, hogy ha működik, akkor környezetbarátnak is tekinthető akár, bár a hosszú lebomlású rádióaktív hulladék nem kis probléma.

De ha baj adódik, akkor az rettenetesen nagy tud lenni. S ki vállalja a kockázatot?
S biztos, hogy más primer energiahordozó nem olcsóbb? Nem, egyáltalán nem. Miközben megújulóra, naperőművekre bohócpályázatot írtak ki, újból kiírták, újból visszavonták.
Bohóc kormány bohóc munkája.

ob.szerver 2014.01.15. 19:28:55

Orbán 3 hónappal a választások előtt lemutyizott egy atomerőmű bővítést 3000 milliárd forintért, amit semmi sem sürgetett, nulla transzparencia, nulla társadalmi / szakmai vita, kidolgozatlan finanszírozási konstrukció mellett.

Egy dolgot tudunk: a Roszatom itteni irodavezetője a Simicska istállóból érkezett.

És akkor most ideírom azt a számot, ahány fideszbaromnak ettől végre kinyílt a szeme, és nem lesz hajlandó áprilisban a fideszmaffiára szavazni: 0

Konzervatív0 2014.01.15. 19:31:45

@lost hope: nem értem mi a probléma a döntés szakmaiságával?
A Roszatom a világ legnagyobb atomvállalata, kismillió reaktort építettek és nagyon jó referenciákkal birnak. Legutóbb 2013 decemberében a finnek rendeltek meg náluk erőművet, mert a farnciák a 209-re tevezett erőművet még most sem tudták átadni (perelik is egymást asszem).
lmv.hu/Olkiluoto_3_mar_8md_euro
A költségek? De hisz még nem is tudjuk mennyi lesz a költsége, csak annyit hogy max. 10mrd euró kölcsönt kapunk tőlük (mert ugye nincs rá pénzünk) a megvalósításra kedvező kamatokal ha velük csináltatjuk. És nem térek ki arra hogy a meglévő paksi blokkok is orosz technológia...
Miért nem mások?
Vannak ugye a franciák. Legutóbb a finneknél és franciaországban is befürödtek és egy centtel sem olcsóbbak mint az oroszok vélelmezett árajánlata és még kölcsönt sem adnak. Na ebben az esetben megérteném a szakmai megalapozottságot számonkérni. Esetleg ameriaki cég lenne még, meg talán izraeli vagy valami hasonló.
Közös bennük hogy európai referenciájuk nincs és egyik sem hajlandó hozomra megépíteni.
Maradnak az oroszok. Tudod mint a faluban a kisboltban. Ott vásárol a szegényember mert ott lehet hozomra vásárolni, a tescóban meg lehet olcsóbb (pedig nem) de nem ad hitelbe...

Transzparens döntés? Nem gondolom hogy más kormány másként csinálná, főleg úgy hogy előtte már a szocik is egyeztettek az ügyről az oroszokkal.
Magánvéleményem szerint egyébként, hogy egyéb kedvezményeket is kapunk amit nem verhetünk nagydobra a tárgyalások ezen a szakaszában.
Szerintem igen erős fantziára utal feltételezni hogy a semmiért vagy egy tál vacsoráért akár orbán akár más ilyen elkötelezettséget vállalna. (mégha maga az örsög is egyesek szerint)
Irták fentebb hogy azért hogy ebből megszedjék magukat... nos az építés vége valamikor 2023 környékén lesz, szerintem 2016-ig egy kapavágás nem lesz, max az engedélyek beszerzése és akárhogy is van de igen erős jóslás kategória a teljes időre orbánt jósolni kormányfőnek...

_most_ 2014.01.15. 19:37:13

@Balt: kéretik rádióaktív hulladékot tárolni a kertedben :D

lost hope 2014.01.15. 19:44:29

@Konzervatív0: azért, mert ha egy gombostűnél bonyolultabb dolgot szeretne beszerezni az ember, akkor:

1. Ír egy specifikációt
2. Árajánlatokat kér
3. A műszaki tartalom, az ár (és az adott esetben egyéb stratégiai szempontok) gondos mérlegelése után meghoz egy döntést, azaz kiválasztja a kivitelezőt.

Ezzel szemben most eldőlt a kivitelező, de sem a műszaki tartalom, sem az ár nem ismert. Ez vert helyzet, ebből jól kijönni nem lehet. Bármilyen fosért bármennyi kérhetnek az oroszok a következő tíz évben. Bármiről kijelenthetik, hogy bocsi, az nem volt benne a tiz(enkét) milliárdban, tessék szépen kifizetni, ennyi meg ennyi lesz.

Nem tudom, mi lehet az a vélt vagy valós előny, amiért a Bölcs Vezető aláírt egy ilyen biankó csekket.

Lordofearth 2014.01.15. 19:45:24

Könyörgöm, akasszuk fel..az igazság az, hogy ez az egyhelyben topogás iskolapéldája. Sehol egy környezettudatosság, sehol egy jövőbemutató elképzelés, sehol egy átgondolt, szakmailag megalapozott tanulmány, miért is lenne atom a nyerő, sorolhatnám. Látszik, hogy a jelenlegi állapot, ami a világban zajlik, sokáig nem tartható fenn. Háború lesz, belátható időn belül. És akkor ez az egész atombaromság megöl a környezetében mindent, mindenkit, mint ahogyan a többi is, ami a közelében van. Miért nem lehet Magyarországból egy élhető osrszágot csinálni?

Na ja, a pénz, az a rohadt pénz legyen elég a nyugdíjamra. Ez az igazi orbáni mélység, ez az igazi gagyi és kisstílű politizálás.

Szúnyog 2014.01.15. 19:46:11

"a paksi bővítés vállalhatatlan" - írja a posztoló.
1. Nem bővítésről van szó, hanem egy második erőműről.
2. Kissé sommás a megállapítás. Ugyan miért vállalhatatlan? Talán van valami ötlet, mivel lehetne ennyi energiát termelni? (A szélerőműveket, ha kérhetem, hagyjuk ki, butácska válasz lenne.)

Illés milyenségétől, ha úgy tetszik hülyeségétől függetlenül is, elég színvonaltalan fikaposzt lett ez.

ob.szerver 2014.01.15. 19:46:56

@lost hope:

"Nem tudom, mi lehet az a vélt vagy valós előny, amiért a Bölcs Vezető aláírt egy ilyen biankó csekket."

Esetleg az a biankó csekk, amit ő kapott.

házelnök 2014.01.15. 19:50:37

@ob.szerver:
Qrvára tetsz az avatar képed.

ob.szerver 2014.01.15. 19:51:46

@házelnök:

Mit csináljak, ő a példaképem.

ob.szerver 2014.01.15. 19:53:18

@házelnök:

Különben azt a pillanatot sikerült elkapnia a fotósnak, amikor Putyin átnyújtotta neki a csekket.

metal · http://electric.blog.hu 2014.01.15. 19:55:21

@Hidvégi Mihály: Tudod ez olyan, hogy az emberek félnek a repüléstől, mert amikor baj van, akkor a hírekben az van, hogy sokan meghaltak. Pedig a repülés statisztikailag jóval biztonságosabb minden más utazási módnál. Na valahogy így van az atomerőművel is. Van egy két baleset, ami nagy kárt okoz, akkor mindenki retteg tőle, pedig a többi erőmű a folyamatos károkozásával sokkal nagyobb bajt okoz. És egyenlőre nem nagyon van reális alternatíva. Lassan a megújuló energia egy részéről is kiderül, hogy korántsem olyan környezetbarát (lásd szélerőművek szerepe a légmozgások megváltoztatásában, hogy a vízi erőművek környezetromboló hatását ne is említsem). A legjobban azok az érvek tetszenek, hogy a gazdasági válság miatt olcsóbb lett a Co2 kvóta, ezért most inkább szénerőművet éri meg építeni.

Konzervatív0 2014.01.15. 19:56:10

@lost hope: Valóben egy gombostűnél bonyolultabb a dolog, annyival bonyolultabb, hogy a specifikáció annyiban kimerül hogy 2,4GW. A részletes specifikációt pedig ugye annyira be van határolva a nemzetközi atomügynökség által hogy nagyon okoskodni nem lehet a dologban.
Ajánlat. Nos igen. A farmciák adtak a finneknek, aztán lassan a duplájánál tartanak a vállalási árnak, pereskednek (mint mi az alstommal), és szerintem még 2014-ben sem lesz semmi noha a határidő 2009 volt. Ugyan így a faranciáknál. Ennyit ér az ajánlat, és ha valaki üzletelt már oroszokkal egy valamit biztosan tud. Az orosz ha valamire szavát adja ha belegebed is meg fogja tartani, mert ez náluk fontos.

Nem védem egyik bandát sem, de attól hogy kiírunk mindeféle etndert amit aztán az unió is elkezd nyomni hogy kivel kellene, (mert ők sem más mint az oroszok), a végére meg a szivás az épp akkor regnálüó kormányé. mint most orbánéké az alstommal.

Azt gondolom hogy vannak olyan dolgok ahol az ilyen közbeszerzéses hókuszpókok többet visznek mint amit hoznak.

Észmegálló 2014.01.15. 20:00:17

Illés Zoltán eskü alatt vallotta, hogy saját szemével látta az igazolást arról, hogy az új erőművekben felhasználni szánt fűtőelemek nem sugároznak.

Azokat kifejezetten környezetbarát uránból, környezetbarát technológiával állították elő, és évek óta azzal fűt az otthoni kandallójában.

_most_ 2014.01.15. 20:01:54

@Konzervatív0: jaja, oroszok a hihetetlen korrektségükről híresek, jobb esetben csak elzárják a gázt ha problémájuk van, rosszabb esetben küldik a tankokat.

larry 2014.01.15. 20:03:50

Többször elolvastam, de komolyan nem értem. Tegyük most félre, hogy Illés egyébként mekkora barom. Miért kéne most emiatt lemondania?

borzimorzi 2014.01.15. 20:04:00

@Konzervatív0: Teljesen mindegy, ki lesz a kormányfő, a magyar állam jogfolytonos. Amire ez a barom választások előtt 3 hónappal leszerződött, azt bizony fizetni fogjuk. Még az unokáink is fizetni fogják. Akkor is, ha közben áttörés következik be az energiatermelésben és annak következtében az energiapiacon is.

Üdv:
b

lost hope 2014.01.15. 20:04:01

@metal: Nem az erőmű biztonsága a legnagyobb probléma, hanem az, hogy a kiégett fűtőelemek és a nagy aktivitású hulladék elhelyezésére nincs létező műszaki megoldás. Egy úszómedencében áztatjuk őket a kert végében azzal, hogy majd csak lesz valami. Reméljük, hogy talán valamikor valahol tudunk ásni egy elég mély gödröt, azt jó lesz.

Arról nem beszélve, hogy egy atomerőmű elbontása az üzemidő végén elmondhatatlanul sok pénzbe és hosszú évekbe telik. Nem egy-kettőbe, hanem öt-tízbe. Ha ezeket a költségeket mind beleszámítanánk az áram árába, valószínűleg abszolút versenyképtelen lenne egy atomerőmű.

Ez egyébként teljesen független a mostani abszurd döntés keltette politikai hullámoktól.

Bambano 2014.01.15. 20:04:36

most akarod lemondatni, mikor kiderült, hogy igazat mond?

házelnök 2014.01.15. 20:08:53

Szeretnék vadász lenni, és az orbán nevűt meglátni a fák között.

Bambano 2014.01.15. 20:10:48

@rockjano: mert mi a probléma ezzel? akárki gyártja le és építi fel, attól függni fogunk. akárki lesz hatalmon, a nokia fontos beszállító lesz, legalább a dobozok terén.

teljesen mindegy, hogy mit gondolunk, max. az arányokban lehet kis különbség, hogy az egyik 100-at lop, a másik meg csak 98-at. na bumm, az már nem tétel. vagy az, hogy roszatomnak kötelezted el magad vagy siemensnek, toshibának, tökmindegy.

apika2 2014.01.15. 20:10:54

@Konzervatív0:
Nem is írok hozzá sokat, gyakorlatilag mindent elmondtál amit kell. (talán a jövő tórium alapú erőműveit lehetne még említeni)
Mindenesetre sokan el se tudják képzelni, mi lenne az új blokkok nélkül egy-két évtized óta...

Lehet szeretni az oroszokat, vagy utálni, de az atomerőmű kérdésben jelenleg világelsők. Az USA leállt a fejlesztéssel az olaj-szén lobbi miatt, a franciákat írtad, a kínai,indiai orosz licenc, a nyugatiak pedig annyira félnek a zöldek kampányaitól, hogy nem lépnek...

Az atomerőmű jelenleg a legkisebb környezeti terhelést jelentő energiaforrás. (a napelem előállítása, a hozzá tartozó akkumulátor telepek pl. hihetetlen terhelést jelentenek) ...és fejlesztve még a régieknél is kisebb sugárzó anyagot termelnek,,,

lost hope 2014.01.15. 20:13:54

@Konzervatív0: Az Alstommal kötött szerződés nyilvánvalóan el lett kúrva. Ezrével vannak olyan szakemberek az országban (mérnökök, jogászok), akik össze tudtak volna rakni egy rendes specifikációt és egy rendes szerződést. Az egész (kapitalista) ipar így működik, és jól, hatékonyan oldja meg a problémákat.
Más kérdés, hogy a közbeszerzéseknél valahogy sosem ezek a szakmai szempontok érvényesülnek, ezért nyílik az ember zsebében a bicska a közbeszerzés (=mutyi=korrupció=lopás) szó hallatán. Meggyőződésem, hogy atomerőművet is pontosan ilyen szakmai szempontok alapján kellett volna specifikálni és a lehetőségekhez képest tiszta versenyben, transzparens módon dönteni.

Arra építeni, hogy a ruszkik majd "tartják a szavukat"... hááát... nem tudom, hogy vicc, naivitás, vagy mi lehet...

apika2 2014.01.15. 20:14:38

@lost hope: Hiszed, nem hiszed, minden költséggel együtt az atomerőmű messze olcsóbb bármilyen jelenleg ismert energiatermelési módnál. ...és a sugárzó anyagok mennyisége a fejlődéssel folyamatosan csökken...

_most_ 2014.01.15. 20:16:52

@Bambano: azért az elég kockázatos, hogy az ország teljes energiaellátása egyetlen országtól függ, akik ráadásul előszeretettel élnek vissza ezzel a pozíciójukkal.

apika2 2014.01.15. 20:17:58

@apika2: Szóval nem Orbán itt a lobbista, ő egy porszem ebben a kérdésben...

mirigy187 2014.01.15. 20:20:07

hihi 10 éve még szarkofágot akart húzatni paksi atomerőműre ez a nagyeszű.

zgabi 2014.01.15. 20:20:09

Havi 2 millió nettóért szinte mindenki hajlandó lenne előző elvei revideálására, sőt, még a gazda hátsólyukának nyalása is bőven belefér, ha amúgy az illető nem ért semmihez.
Illés nem szakember hanem pártkatona, csinovnyik, fidesznyik...itákdáse.
Írom ezt úgy, hogy Paks bővítésével és a régi reaktorok felújításával magam is egyetértek, de egyetértettem 2008-ban is.
Ha valaki komolyan gondolja, hogy pálfordulása miatt Illés lemond tisztéről, hát, az több, mint naív.
Még a gondolata is utópia.

apika2 2014.01.15. 20:20:14

@_most_: Paks nem függ az oroszoktól, soha egy pillanatig se volt gondunk azzal, hogy az ország elektromos áramának 40 százalékát itt állítják elő. Egy fia orosz se dolgozik Pakson. Soha nem volt gond a szervizeléssel, stb...

metal · http://electric.blog.hu 2014.01.15. 20:23:41

@lost hope: Igen a kiégett fűtőelemek gond, de ha azt az energiát mással akarod helyettesíteni (gyakorlatilag a jelen technikákkal szén, és gáz jöhet szóba), akkor azoknak is van nagyon komoly mellékterméke.

miketbeszéltek 2014.01.15. 20:24:46

@Konzervatív0: Nem találod visszásnak a helyzetet? OrbánViktor 2008:
"Anélkül, hogy külpolitikai kalandokba bocsátkoznék, szeretném önöket tájékoztatni arról, hogy Magyarországon éppen puccs van. A magyar kormány puccsot hajt végre a magyar parlament ellen, a magyar kormány puccsot hajt végre a saját népe ellen". Orbán Viktor azt bírálta kijelentésével, hogy a kormány egyelőre titkosított, hosszú távra szóló szerződést köt Oroszországgal "a XXI. századot és a teljes Kárpát-medencei magyar nép életét meghatározó" energiakérdésben." Illés meg ugyanakkor népszavazást követelt.....
Meg hát a hitel...A gonosz IMF ellen már majdcsak valódi háborút indítottunk, most meg dalolva eladósodunk a testvéri Szovjet..izé Oroszország felé.

ob.szerver 2014.01.15. 20:24:51

Nekem azt tetszik leginkább, hogy milyen kibaszott sok energia szakértő bújt ki pik-pak a földből, akik ráadásul elmagyarázzák, hogy:
- miért jobb kijelölni valakit mint versenyeztetni
- miért jobbak az oroszok mint a nyugatiak vagy távol keletiek
- miért kellett lépni percekkel a választások előtt, amikor még évekig ráérne a döntés
- miért jobb mutyiban mint nyilvánosság mellett
- miért kerül fajlagosan másfélszer annyiba, mint amit a bolgároknak építenek.
- miért nem tud legalább egyszer Orbán olyat csinálni, amit ne támogatnánk teljes mellszélességgel

Konzervatív0 2014.01.15. 20:24:58

@apika2: egy baj van a thoriummal. Egy darab erőmű sincs még ilyen. Most építenek egy zseberőművet indiában. Én azért elgondolkodnék rajta miért nem ilyet építenek 100 szám finnországban meg bárhol a világon. Szerintem még messze nem kiforrott technológia.

Bambano 2014.01.15. 20:27:23

@_most_: velünk szemben mindig mindenki visszaél, mert kicsik vagyunk. mit javasolsz helyette?

GyMasa 2014.01.15. 20:29:03

@Indazs:
az 1500Mrd a JELENLEGI blokkok elettartamanak a meghosszabitasara kell, 3000Mrd-ert pedig epitenek egy (ket) uj eromuvi blokkot a mostani melle.
Azert az nem ugyanaz.

Konzervatív0 2014.01.15. 20:34:36

@miketbeszéltek: Én nem orbán mellett lobbizom. Leirtam egy mésik blogban, hogy épp olyan baromság orbántól szájából a hazaárulózás adott témában mint mesterháziéból vagy épp gyurcsányéból. Szimpla kisstilű politikai csörték. Fölöslegesek.
Fentebb leírtam most ujra leirom. Nincs pénzünk megcsinálni önerőből, hitel kell rá. Az energia meg kell mert 2030 után itt maradunk csupasz gatyával.
Egyszerű matemarika.

@ob.szerver: nekem meg az tetszik, hogy orbán nem tud egy pohár sört meginni úgy hogy amögött ne az ördögi műveit lássátok.
Nem kell atomszakrétőnek lenni ahhoz hogy az embernek véleménye legyen vagy el tudjon olvasni néhány cikket témakörben, de sokaknak erre nincs szüksége. Elég tudni hogy orbánhoz köze van akkor már fujja a butaságait és természetesen csak rossz lehet.
Betyárul hiányolom a politikai korrektséget.

Alick 2014.01.15. 20:41:30

Egy kicsit elsiették ezt a paksi rendelést, Széles Gábor ingyenenergia kütyüje már a spájzban van..!
:))

Konzervatív0 2014.01.15. 20:42:39

@Alick: mondjuk ebben lehet valami :)
atom meghajtású ikarusz :)

lost hope 2014.01.15. 20:52:17

@apika2: Hogyan számolsz össze _minden_ költseget, ha nem letezik technologia a _vegleges_ megoldasra? Magyarazd el kérlek, mert nem értem...

MolnarErik · http://heraldika.blog.hu/ 2014.01.15. 20:56:25

Neked eddig úgy tűnt, hogy Illés Zoltánnak van becsülete?
2010 után becsületes fideszes csak tévedésből kaphatott bármiféle szerepet.
Ha meg mégis lemondana, majd tüzépes Kati lép a helyébe.

krj 2014.01.15. 20:56:48

"...bíztunk józanságában...". miben??? elég szarul néz ki.

komplikato 2014.01.15. 20:57:59

@Konzervatív0: "Hát van a fúziós csak ugye ilyet még nem sikerült csinálni senkinek."

Hát pár hete sikerűlt olyan indítás, ami már pozitív energia mérleggel bír. :D
Röpke 20-50 év és meglesz az.

Viszont engem érdekelne, hogy egy fúziós erőmű mitől biztonságosabb egy atomerőműnél? Mert azért több tízmillió kelvin fokos plazma vagy ami lesz belőle elszabadul, az viccesebb tud lenni, mint pár atombomba.

ProsTata 2014.01.15. 21:01:47

Én alapvetően atomerőmű párti vagyok, de nem így, ahogy ez most megvalósul.

Már a poszt megszületése előtt bennem is felmerült ez a kérdés, Illés "Sötétzöld" Zoltán hogyan élte meg elvtársai eme jeles húzását?

Balt 2014.01.15. 21:03:02

@_most_: Azt hiszed, a tiédben nincs?

Konzervatív0 2014.01.15. 21:05:35

@komplikato: igen olvastam, csak kicsit szektikus vagyok.
Nem vagyok benne biztos hogy érdeke bárkinek is ilyen szinte korlátlan ingyenenegrgiát csinálni amig a meglévőekről az utolsó fillért is le nem húzták... meg ugye egy minimap itt a földön szép kis kalamajkát tud csinálni ha leszabadul :), főleg ugy hogy a világ működését is max elméleti szinten sejtük :)

w650 2014.01.15. 21:05:45

Ha 1000-1500 milliárdból jó sokat lehet lopni, akkor 3000 milliárdból mennyit lehet lopni?

Konzervatív0 2014.01.15. 21:08:39

@w650: te mennyit lopnál belőle? :)

zoliopata 2014.01.15. 21:10:35

"Ez Illés Zoltán becsületbeli ügye."
Ahhoz becsület is kellene!Fél évig fedezte az OKTVF hazug,hamisító,tolvaj főigazgatóját(Látta Tolnainé diplomáját).

zoliopata 2014.01.15. 21:12:18

@MolnarErik: Tüzépes Kati már kiírta magát a magyar politikai életből.-Remélhetőleg

FILTOL · http://hulyekkimeljenek.blog.hu/ 2014.01.15. 21:23:10

egy államtitkár a kormány programját hatja végre. a kormány így döntött ő köteles ezt végrehajtani. miért kéne lemondania?

FILTOL · http://hulyekkimeljenek.blog.hu/ 2014.01.15. 21:28:11

@zoliopata: tegyük fel hamis (nem tudjuk az -e) te megismernél egy hamis okiratot...nyilván. na persze..háhógyne.

tisztapista 2014.01.15. 21:28:22

A Roszatom tulajdonosa 1 személyben Simicska Lajos. Azért nincs tender, hogy megint ki ne derüljön egy könnyelműen aláírt nyilatkozat után.

tisztapista 2014.01.15. 21:33:02

Egyébiránt milyen más választás lenne az atom helyett:

Napelem?
Geotermikus energia?
Szélesgábor űrenergia csapolója?

Utóbbi fejlesztés biztosan befürdött, mert Viktor egyébként nem ment volna az oroszokhoz, elég lett volna menetelni egy békéset az Echo TV-ig, oszt Gáborunk átadta volna az űrkincset.

lost hope 2014.01.15. 21:57:07

@tisztapista: háát, ha már így rákérdeztél, pl egy európai megoldás lett volna valami ilyesmi:

1. Szakmai konszenzus keresése (és megtalálása) arról, hogy feltétlenül szükség van-e új atomerőműre, és ha igen, mikortól, mekkorára.
2. Hosszútávú energetikai stratégia felvázolása
a) alaperőművek + megújulók növekvő részaránya
b) széleskörű energiamegtakarítási programok indítása (nem csak csókosoknak, nem csak csókosok által...)
Egy ilyen, alaposan kidolgozott, átlátható, szakmai konszenzuson alapuló csomag részeként talán könnyebb lenne lenyomni a zemberek torkán még egy atomerőművet is. De a látszatra, sem adnak a fiúk, szokás szerint...

tisztapista 2014.01.15. 22:03:16

@lost hope: "háát, ha már így rákérdeztél, pl egy európai megoldás lett volna valami ilyesmi:"

OK, ok, értem én azt, hogy normális emberi hangnemben tálalva, kellő szakmai egyeztetéssel körítve többen elfogadták volna.

Ezen túllépve, VALÓJÁBAN van-e ma konkurenciája az atomenergiának?

Itt egyeztettünk a blogokon több hónapja, napelemeket is számolgattunk, de sehogy sem jött ki sem műszakilag sem pénzügyileg egy atomenergiát megközelítő hatékonyságú energiaforrás sem.

csárli hárper 2014.01.15. 22:15:30

ennek a senkiházinak is csak egy takonyhúr rezeg a gerince helyén...

hackbard.celine 2014.01.15. 22:20:27

Az nem létezik, hogy egy ennyire közéleti és felvilágosult blog nem tud a 2010-es interjúról?!?!
www.origo.hu/gazdasag/hirek/20101028-interju-illes-zoltan-kornyezetvedelmi-allamtitkarral.html
Idézet:
Origo: És mi van, ha a környezetvédelem érdekei mást diktálnának, mint Orbán Viktor? Akkor melyiket választja?
Illés: Akkor a miniszterelnök úrnak akarok megfelelni.

2014.01.15. 22:25:30

@Konzervatív0: Nos, jelenleg úgy tűnik, hogy ez a beruházás olyan nagy lesz, hogy növelni fogja a villany árát, nem csökkenteni...(Varga) Tehát amennyiben tényleg olcsóbb lesz a gáz (palagáz), ez lesz a világ egyik legfölöslegesebb beruházása. Ha elterjednek a villanyautók. Ha. Ha mindenki napelemet használ, ha mindenki leszigeteli a házát...
De mi van, ha olcsóbb lesz importálni az áramot, mint Pakson megtermelni?

2014.01.15. 22:27:45

@tisztapista: Épp arról nyilatkozgatnak, hogy a Paks bővítés megemeli az áram árát. Tehát a kérdés nem az, olcsóbb-e vagy lehet-e pótolni napenergiával, szénerőművel. A kérdés az, mi lesz, ha importálni olcsóbb?

2014.01.15. 22:29:41

@Konzervatív0: szektikus vagyok"
Mi vagy? Csak nem szkeptikus?

2014.01.15. 22:33:20

@Konzervatív0: Nem vagyok benne biztos hogy érdeke bárkinek is ilyen szinte korlátlan ingyenenegrgiát csinálni amig a meglévőekről az utolsó fillért is le nem húzták.."
Te kurva egyszerűen gondolkozol. Látszik hogy konzerv vagy. Elmondom hát neked a világ működését: ha van bármi, ami ingyen termeli az energiát, az nem jelenti azt, hogy az energia ingyenes. Tehát, ha szeles gabi birtokában lenne, azonnal levédetné a szabadalmat, és a megtermelt áramot eladná. Mondjuk a magyar export révén. Esetleg magát a szerkenytyűt árulná méregdrágán.
De nem teszi. És nincs nekije olajmezeje sem. Tehát....

röhögő 2014.01.15. 22:54:49

@apika2: Mindig jöttök ezzel a tóriummal. A tóriummal üzemeltetett erőműben U232 képződik. Ennek a bomlástermékei pl tallium 208, vad gammasugárzók. Egy kiégett urános fűtőelem mellett egy méterre órák mire megkapod a halálos sugáradagot. Ugyanez ez kiégett tóriumos rúd mellett csak percek.

jet set 2014.01.15. 23:06:23

@lost hope: Mennyivel lenne jobb a tendereztetés? Láttuk a metrótendernél, villamostendereknél vagy pl. az M4-es autópályánál. Az oroszok legalább tudnak atomerőművet építeni és ez a jelenleg elérhető legkörnyezetkímélőbb energiaforrás.

w650 2014.01.15. 23:10:00

@Konzervatív0: Nyilván nem veled beszélném meg, csak Orbánnal. Tudod, ne én nyerjem a legtöbbet...

ősirománszokás 2014.01.15. 23:39:27

A teljesség igénye nélkül a következő gondjaim vannak a Paksi bővítéssel:
1) Minimum 10 évig még ráért volna a döntés, semmi nem indokolta hogy sietve döntsünk (ha lehet hinni a közvéleménykutatóknak a választások közeledte sem), honnan tudható hogy 10 év múlva mi lenne a leghatkonyabb technológia (a napenergia az utóbbi évtizedekben, 5 évente duplázta a hatékonyságát)
2) Fidesz ismét seggget a szájából, az álláspontja az üléspontjával együtt 180 fokokat tud változni.
3) 0 hatástanulmány, szakmai vita, társadalmi vita (ok, tudom álmodik a nyomor, de van ország ami ezt így csinálja, mi csak a rezsicsökkentésről nemzeti konzultálunk)
4) Ohne tender, csak bianco meghatalmazás, az úgy jellemzően jó szokott lenni, csak drága, de hát megengedhetjük magunknak.
5) Pont az oroszok, akiktől jelenleg is függ szinte a teljes energiaellátásunk?
6) A GDP 10%ról döntöttek nagy hirtelen, lehet itt nyilatkozgatni hogy milyen növekedés lesz majd tőle, de az nem nagy mutatvány hogy hitelből növekszem, azt a szocik is abszolválták 2004-7-ig. Lett is eredménye.
7) A fenti szám egyébként azt jelenti hogy minden honfitársunkra jut további 300e Ft hitel. Némileg zavar, hogy nem kérdeznek meg mielőtt felveszik.
8)Érdekelne a megtérülés, valamint az, hogy a megtermelt energiát milyen ipari tevékenység fogja felvenni. Mondjuk a MAL amit azóta tönkrevágtak? Vagy megy exportra?
9) Az is érdekelne, hogy az új munkahelyek (mert ugye most ez a mantra) teremtésénél számolnak-e azzal hogy hány régi szánik majd meg (pl. a maradék széntüzelésű erőmű), a zöld energiáról nem is beszélve. Vagy a rugalmas része a termelésnek mehet a levesbe?
10) Nyilván a fritzek, meg a rizszabálók az ostobák hogy építik le az atomerőműveiket és napelemet telepítenek ezerrel (hasonló adottságokkal), és már megint a mi unortodox elképzelésünk a helyes. Szembemegyünk a világgal a trendekkel, de biztos a többi országgal van a gond, nekünk meg itt van a kárpátok új géniusza aki mindig tudja a tutit.
11) Annyira biztos hogy nálunk sose lesz olyan mint Csernobilban vagy Fukusimában?

Amúgy jobboldali volnék (a jelenlegi kormánnyal ellentétben), és támogatom az atomenergiát bizonyos keretek között. De nem így.

Rátóti Mutyikos 2014.01.16. 00:32:33

az uj paks alternativaja a kevesebb fogyasztas.
0 ft kiadas es bodogsag...

bioLarzen 2014.01.16. 00:35:55

Már miért mondana le Illés? Ez polgári, NER-barát atom, nem az a kommunista-liberálbolsi atom, amit az előzőek akartak.

bio

bioLarzen 2014.01.16. 00:37:03

@jet set: Jaja, a tendereztetés jóval veszélyesebb lett volna: a Közgép még sosem épített atomerőművet...

bio

Carnivore 2014.01.16. 00:43:53

@hackbard.celine: Tudtunk róla. Ez a sor pontosan az általad idézettekre utalt: "Szégyenletesnek tartjuk, hogy Illés Zoltán környezetügyekért felelős államtitkárként a környezet ügye helyett a miniszterelnökhöz való feltétlen hűséget választotta. "

RÖVIDLÁTÓ 2014.01.16. 00:44:45

"Ez Illés Zoltán becsületbeli ügye."
Micsodabeli ügye?
Tárcabeliként ki nem mert bemenni az általa felügyelt létesítménybe amikor egy kis zavar volt?
Most meg 2* akkora lesz imádata tárgyának jóvoltából!

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2014.01.16. 00:55:55

Nekem egyik közeli munkatársa moindta róla: "Az Illés egy f.... "

lobster thermidor 2014.01.16. 05:07:50

A csicskások, és pártkatonák nem szoktak lemondani. Főleg nem a fidesz zsarolható mamelukjai, akik csak a nevüket adják Orbán döntéseihez. Lásd az ominózus Paks II. szerződést aláíró rattan bútor kereskedő, korábbi belügyes Némethnét.
Illés addig marad a helyén, ameddig Orbán érdekeit mindenben kiszolgálja.
Ez eddig ennyi.

Viszont érthető volt a nagy sietség Orbán részéről, hiszen alighanem soha többé nem lesz abban a kényelmes helyzetben, hogy kedve, politikai, és anyagi érdekei szerint barkácsolhassa az ország törvényeit.
Most alaposan megragadta az alkalmat, hogy a 2025 -ig nyúló beruházással, melynek persze akkor sem lesz vége, hiszen az üzemeltetés, karbantartás, környezetvédelem környékén is akadnak zsíros falatok a klientúra számára, a következő 10 - 15 évre biztosítsa saját maga számára biztos bevételi forrásból a milliárdokat.

Mert senkinek ne legyen kétsége, a titkosított szerződések is arra utalnak, hogy a hazai beszállítói kör tagjai milyen érdekcsoportból kerülnek majd ki. Kis időre visszatekintve itt nyernek értelmet a korábban Orbánék által "alkotott" törvények. Putyin, a "fekete öves" despota kiváló partner, tanítványa Orbán játékaihoz.

Azon sem lennék meglepve, ha a Nyerges - Simicska hálózatnak ne lennének már meg az erre a célra alapított projektcégei. Természetesen mindenben megfelelve, a senki által nem ismert követelményeknek. Bár ez semmilyen különösebb jelentőséggel nem bír, mert nemzetgazdaságilag kiemelt beruházás lévén, nincs szükség közbeszerzésre, tehát Orbán kijelöl - Simicska elvégez.
Mi meg fizetünk!

Berzengő 2014.01.16. 06:03:16

@ carnovire.

Nő vagy? Mert akkor Illés Zoltán miniszterűr nevét a szádra ne merd venni!

;-))

Berzengő 2014.01.16. 06:32:18

@lobster thermidor:

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~
2007-2010.ORBANVIKTOR.hu/hirek_list.php?item=150

„Európában, bizony, ELSZAPORODTAK PUTYIN PINCSIJEI, és ezt már mindenki kezdi VESZEDELMESnek látni”

„Sötét korszakban élünk ma Magyarországon, hiszen napról napra újabb és újabb bizonyítékok kerülnek felszínre. A MAFFIAPOLITIKA KORÁBAN ÉL MA Magyarország.

Ez a tény azt mutatja, hogy még nem sikerült véglegesen visszakapaszkodnunk a nyugati demokráciák világába, a múlt erői újra és újra igyekeznek visszahúzni bennünket” – jelentette ki Orbán Viktor.

2007. szeptember 30. Lakitelek

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

Andras J Fazekas 2014.01.16. 06:33:38

A nagy ellenzékieskedés közepette, itt már az ész is elszállt.

A kákán csomó keresés, meg az értetlenkedés, nem igazán az intelligencia ismertető jegye.

ob.szerver 2014.01.16. 07:04:41

@Könnyen elkaptuk, uram!:

"De mi van, ha olcsóbb lesz importálni az áramot, mint Pakson megtermelni?"

Szerinted ez miért szempont, ha Orbán és Simicska zsebre tehetnek pár száz milliárdot, amivel nagyjából befejezhetik Magyarország felvásárlását. Amire meg még ebből sem futja, azt törvénnyi úton rekvirálják el.

Oszt jónapot.

FILTOL · http://hulyekkimeljenek.blog.hu/ 2014.01.16. 07:12:10

@Könnyen elkaptuk, uram!: De mi van, ha olcsóbb lesz importálni az áramot, mint Pakson megtermelni?"
és mi lesz ha nem?

na kb. ilyen vita ez...szerintem olcsóbb, nem, drágább
olcsóbb
drágább
nem
de

ismerős már azért ez a vegyük meg dolog ala szdsz. növényiolajipar? cukorgyárak? malomipar?

FILTOL · http://hulyekkimeljenek.blog.hu/ 2014.01.16. 07:30:09

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn: gondolom a takony a szemébe is belemondta...úgy az igazi. amúgy egy nulla. egy csicska beosztott ugatása a főnökre. 10ből 6 ilyen.

VT Man 2014.01.16. 07:32:18

Az a baj, hogy sok értelmes baloldali egyetért az atomerőmű építéssel, mert van annyi eszük, hogy rájöjjenek, nem sok más alternatíva van...

De mivel Orbán írta alá, ezért most fikázni kell.

Sok kevésbé értelmes baloldalit meg mintha az olajlobbi fizetne: atomerőmű helyett szélerőművet! (de mivel nincs elég szél, ezért szénerőművet) nevetséges szlogennel jönnek..

VT Man 2014.01.16. 07:34:10

Na, ballibek, most lehet magyarázni a bizonyítványt!

hvg.hu/gazdasag/20140115_Oroszok_Pakson__hogyan_jutottunk_idaig#
"A jelenlegi kormány szerint az atomerőmű bővítésére (valójában új blokkok megépítésére) egy 2009-es országgyűlési határozat ad felhatalmazást. Ezt még Gyurcsány Ferenc kormányzásának utolsó napjaiban terjesztették be, és a kormányválság kellős közepén fogadták el, ráadásul korábban példátlan egyetértéssel: 330 képviselő nyomta meg az igen gombot, mindössze 6-an szavaztak ellene, és 10-en tartózkodtak. A határozat lényegében egyetlen mondatból áll: az Országgyűlés "előzetes, elvi hozzájárulást ad (...) a paksi atomerőmű telephelyén új blokk(ok) létesítését előkészítő tevékenység megkezdéséhez"."

noirp 2014.01.16. 07:56:22

@miketbeszéltek: +1
1) Az atomerőmű bővítése szükséges, ha nem lignitből és gázból, netán vízlépcsőből (a Szalajkán?) óhajtunk áramot termelni.

Egyéb hozzáfűznivalóm
2) Illés szakmailag egy nagy büdös nulla, ez már a ciánszennyezés idején (azaz 14 éve) is ékesen kiviláglott. Sem ökológiából, sem kémiából stb. nincs meg az alapvető tudása sem, ez kiderült már néhányszor.
3) Kézcsókom! Most vettétek észre, hogy tetejébe még elvtelen is? Üdvözlet a magyar valóságban. Mindig az volt.
4) Az, hogy az erőművet (amivel az orosz gázhoz való kötöttségünk csökkenhetett volna, ha kis mértékben is) orosz beruházó építi, sajátos farfintor.
5) Hogy ezt Putyin új kiscicája, O.V. üti nyélbe? Nos, ez már nem a poszt tárgya.

lobster thermidor 2014.01.16. 08:38:07

@VT Man:

Te idézed be a lényeget, bár valószínűleg egy árva szót sem értesz belőle.

"előzetes, elvi hozzájárulást ad (...) a paksi atomerőmű telephelyén új blokk(ok) létesítését előkészítő tevékenység megkezdéséhez"

Itt elvi hozzájárulásról, és az előkészítés megkezdéséről van szó. Hol látod te azt leírva, hogy valakik a fideszen kívül megegyeztek egy titkos szerződés aláírásáról?
Odalökött ócska elmebeteg kifogásból mindig van elég, amit a fülkeforradalmárok úgy csócsálnak, mintha volna valami cupák is a csupasz csonton.

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2014.01.16. 09:06:49

@FILTOL:

Nem beosztottja volt, munkatársa. A kettő nem ugyanaz.

Nem mondhatom el, ki volt az, de már nincs ott.
Mesélt még keményebb dolgokat (komoly szakmai hibákat) is.

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2014.01.16. 09:09:51

@VT Man:

"De mivel Orbán írta alá, ezért most fikázni kell."

- Engem még az se zavar nagyon, hogy ő írta alá (Ez csak OV-t zavarja, ha valami nem az ő hivatali idejében valósul meg, lásd EU belépés). Engem az zavar, hogy nem tudunk lehetséges alternatívákról, nem tudunk az alternatívák vizsgálatáról, és arról sem, ezt a jelenleg aláírt dolgot más mennyiért csinálta volna.

CSENDES 2014.01.16. 09:13:56

@Andras J Fazekas:

Andras J Fazekas 0 bejegyzést írt és 4 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

2014.01.16. óta tag.

miketbeszéltek 2014.01.16. 09:16:34

@noirp: Ezeket miért nekem írtad? (Egyetértek ezekkel.)
Egyébként mind Oroszország, mind Kína viszonylatában igaz, hogy egyrészt óriási potenciális gazdasági lehetőségek is vannak benne, ugyanakkor a nagyhatalmi ambíciók miatt valós a nemzetbiztonsági kockázat. Oroszország esetében ehhez még hozzájön az energiafüggőség. Ezekből az ellentétes szempontokból mindig a pártdirektíváknak megfelelőt hangsúlyozzák. Ha az MSzP kötött szerződést, akkor a Fidesz jött a nemzetbiztonsági kérdéssel és fordítva. Viszont szemben a cikkíróval én a Fidesz köpönyegforgatását érzem sokkal irritálóbbnak, a korábbi évek kommunikácija, és -sikeres- uszítása és az Unióval szembeni hadjárat fényében is. (persze ez utóbbinak is van valós kockázata.)

miketbeszéltek 2014.01.16. 09:21:42

@miketbeszéltek: És szinte ijesztő, hogy sokan mennyire ész nélkül követik az aktuális pártutasítást, el sem gondolkodva azon, hogy nemrég még az ellentétét harsogták kritika nélkül, akkor pont ellentétes okból gyűlölve a "ballibet". Mint a szocializmusban.

HunMag 2014.01.16. 09:56:08

Carnivore: nem baj ha valaki, mint Te, nem egy lángész, de legalább hallgatna...

jelen esetben az atomenergiának nincs alternatívája, ugyanis a megújuló energiák termelésének technológiája, jelenleg még nem alkalmas a hagyományos (szén, földgáz, atom) kiváltására, a vízenergia hasznosításának is megvannak a maga környezetvédelmi hátulütői...

a szén, földgáz és atom hármasból, messze az atomenergia hasznosítása a legtisztább...

tekintettel arra, hogy a kiégett fűtőelemek plutóniumot tartalmaznak, gyengébbek kedvéért ez az atombomba előállításának igen kedvelt eleme, ezek elszállításáról nem véletlenül gondoskodik az orosz (másik oldalon amerikai stb. fél)

az eddig ismertté vált atomkatasztrófák esetében MINDIG EMBERI HIBA volt a kiváltó ok, ez sajnos teljes egészében nem zárható ki, de eddig Pakson gyakorlatilag rendben működött az erőmű...

kár lebecsülni az orosz atomtudósokat, a MIR űrállomásra is olyan mini atomerőművet készítettek, amilyennek megalkotására az amerikaiak a mai napig képtelenek...

az meg, hogy Viktorka észrevette, hogy a gáz- és olajvezeték csapja az oroszok kezében van, csak a javára válik, de ugyanez a póráz van az EU-n is, csak ezt sokan hajlandóak elfelejteni...

a bővítés ára pedig az épülő, hasonló méretű finn erőműhöz képest egyáltalán nem magas...

az meg, hogy MOST az ellenzék hirtelen a bővítés ellen van, azért hiteltelen, mert ez már 2009-ben napirenden volt...

HunMag 2014.01.16. 10:07:29

@ősirománszokás:

" A teljesség igénye nélkül a következő gondjaim vannak a Paksi bővítéssel:
1) Minimum 10 évig még ráért volna a döntés, semmi nem indokolta hogy sietve döntsünk "

csak hogy okosítsalak, ha szerinted semmi, hogy a 4 blokkból 2-őt !!! le kell állítani, mivel az előírt maximális üzemidőt eléri, a "kihordási ideje" lejár,
akkor eléggé ütődött vagy...

Lasombra 2014.01.16. 10:24:32

miért olyan nehéz megérteniük a narancstáliboknak, hogy nem egy atomerőmű építésével vagy általában az atomenergiával van a fő botrány, hanem:

- a Törpe vadiúj seggszáj világrekordjával (a putyin-csatlósokról, a hazaárulásról, a puccsról meg hasonló baromságokról)

- az átláthatatlansággal (ld. "ha nem tudod, hogy egy intézkedésnek mi a célja, akkor lopni akarnak")

- a mutyival (Roszatom -> Bács -> Simicska)

- adósságállománnyal (most akkor növelhetjük vagy nem? döntsék el. saját magukat szarják szájba. attól függetlenül, hogy ez államadósságnak lesz-e könyvelve, a megtérülés elég kétesélyes. az viszont nem, hogy milyen hatása lesz az áram árára. helló rezsicsökkentés!)

- az időzítéssel (miért is ilyen kurva sürgős most, hogy így a semmiből idenindzsáztak egy ekkora hitelt?)

persze, a lakosság nem energetikai szakértő, de annyit megérdemeltünk volna, hogy legalább megvitassák a hozzáértők, amit a hozzá nem értők megnézhettek / meghallgathattak / elolvashattak volna, hogy legalább arról legyen fingunk, hogy mi folyik a saját hazánkban.
lásd orvosi eseteknél, amikor elmondja a doki, hogy mi a szitu, de az én testemről én döntök, akkor is, ha nem vagyok szakember.

főleg azok után, hogy minden más fosról, szarról nemzeti konzultál ez a köcsög.
vagy azután, ahogy pár éve az EP-ben ájtatoskodott, hogy nem mondhatja meg, hogy bubis vagy mentes vizet kér, haza kell jönnie az Országgyűlés felhatalmazását kérni. ami persze vicc, hisz tudjuk mi van a Parlamentben, de legalább a.) tájékoztatásnak értékelhettük, b.) a formaságokra odafigyeltek.
legutóbb még az Országgyűlés volt a fő törvényalkotó/döntéshozó szerv, a Kormány meg a végrehajtó. ezek egyike sem a Törpe egy személyben.

elsősorban erről kellene elgondolkodni, nem arról, hogy tórium vagy urán, gyártás vagy importálás, megújuló vagy sem.

vagy arról, hogy tényleg vallásos hittel kell egy pártra tekinteni, akiktől minden gazemberséget mosolyogva be kell szopni? minden tartás kiveszett a fidesz szavazókból vagy már csak azok maradtak, akikben sosem volt?

timargabor · http://kard.blog.hu 2014.01.16. 10:27:03

@HunMag: "az meg, hogy MOST az ellenzék hirtelen a bővítés ellen van, azért hiteltelen, mert ez már 2009-ben napirenden volt..."

Az ellenzéknek az a része, amelyik 2009-ben mellette, volt nem nyilatkozott még a szükségesség kérdéséről. A hogyanról talán, de ez sem tűnt fel. Ők most épp egyesülnek, és ilyenekkel hagyják békén őket.

Az LMP akkor is megmondta hogy ne. A poszt toló pedig sem akkor, sem most nem tartozott az igent mondókhoz.

eszim 2014.01.16. 10:41:35

@ősirománszokás: az utolsó pontod a legjobb!! Elárulnád mekkora cunamira kell számítanunk Pakson?

É2I 2014.01.16. 10:51:06

Nem tudom, hogy írta már valaki, de a sejtésem az, hogy nem mellesleg jön majd egy kis gáz is bartelban. Mivel üresek a visszavásárolt tározóink és kurva nagy mákunk van, hogy ilyen enyhe a telünk. Némelyik hüLYe meg már a párnagázt akarta felhasználni amivel tönkre is vágta volna a háromszoros áron megvásárolt tározókat.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2014.01.16. 10:51:28

Majd viki eldönti mikor akar lemondani,ha egyáltalán.

vakapad 2014.01.16. 10:52:29

Van egy olyan szomorú gyanúm, hogy itten elég kevesen értik, miről is lenne szó.

1./ Maga a blogbejegyzés egyértelműen azt sugallja, hogy a korábban az alternatív energiákért küzdő, elvileg „zöld” Illés Zoltán, mikor saját Pártja és Kormánya ennyire szembemegy vele, csak levon valami következtetést ebből, kivéve, ha megélhetési politikus. Az alternatív energiaforrások támogatását az Orbán kormány az eddigi négy éve alatt látványosan negligálta, 2010 környékén beígérték ugyan a METÁR-t, de az még ma se készült el (a témáért felelős államtitkárok jövés –menése helyettesítette). Hogy Illés ilyen vagy olyan (olyan), annak a mostani Orbán húzást illetően különösebb jelentősége nincs.

2./ Az atomerőmű kérdés 2007 – 2008 környékén vetődött fel komolyan, amikor a gáz – atom vitában dönteni kellett, hogy akkor melyik legyen. Mint tudjuk, az atom győzött. Paks eddig alaperőműként látványosan bizonyított, akkor még nem volt palagáz, és ugyan mindig akadnak új, fosszilis energiahordozók a világban, de a kitermelésük egyre drágább, ráadásul, ha figyelembe vesszük azt, hogy Magyarországon jelenleg vadiúj gáztüzelésű erőművek állnak, kombi ciklus meg magas hatásfok ide vagy oda, a döntés eddig nem rossz. A későbbiekben nem tudjuk, de a gázdrágulási trend folytatódása nagyon valószínű.

3./ Az atomerőműről tudjuk, hogy veszekedetten drága. Első lépésként tehát célszerű volt a jelenlegi blokkok sokkal olcsóbb élettartam meghosszabbításában gondolkodni (így is lett). Ugyanakkor azonban az is igaz, hogy az élettartam nem hosszabbítható meg tetszőleges ideig, és egy új atomerőmű előkészítésének és építésének 18 – 20 évét tekintve (maga az építés kb. 10 év) a 2030 utáni időszakra el kellett kezdeni készülni. Ezért született meg a 2009-es országgyűlési határozat:
"Az Országgyűlés előzetes, elvi hozzájárulást ad az atomenergiáról szóló 1996. évi CXVI. törvény 7. §-ának (2) bekezdése alapján – összhangban a 2008-2020 közötti időszakra vonatkozó energiapolitikáról szóló 40/2008. (IV.17.) OGY határozat 12. f) pontjával –, a paksi atomerőmű telephelyén új blokk(ok) létesítését előkészítő tevékenység megkezdéséhez."
Ez egy „előzetes, elvi hozzájárulás” az „előkészítő” tevékenység „megkezdéséhez”. Építésről egy árva szó sincs benne.

4./ Akik az új erőműben gondolkodtak, úgy kalkuláltak, hogy a körülményeket elég 2020-2022-re tisztába tenni, és utána még bőven belefér az építkezés. Ez köszön vissza a 2010-es kormányváltásig(!) minden, Pakssal kapcsolatos országgyűlési dokumentumban. Egyértelmű, hogy Magyarországon nem szükséges két alaperőműként párhuzamosan működő atomerőmű, mert azt mi kihasználni nem tudjuk, a csúcsidőszakon kívüli áramot meg csak olyan olcsón lehet külföldre eladni, hogy a gazdaságtalanság borítékolható. A villamos energia ugrásszerű igénynövekedését prognosztizálók nyilván az egymillió munkahelyre gondolnak, amely tízévenként duplázódik, de aztán egyszer csak felébred az ember.

5./ Látható tehát, hogy a kérdés nem az atomerőmű megépítése, hanem az, hogy mikor. Hogy mi a fityfenének kellett ezt ennyire előrehozni, azt normál gondolkodással sose fogjuk megérteni. Ahhoz speciális agy kell. Úgy látszik, valakinek van.

ősirománszokás 2014.01.16. 10:58:02

@eszim és Hunmag: 11 pontból kettőre reagáltatok. Mindezt némi gúnnyal, és fölényeskedve, amire azt gondolom nincs sok alapotok. Nade; Paksi 2 reaktor leállítása kapcsán, élettartam-meghosszabításról hallottál már Hunmag? 2032-ig ca. megoldja a Paksi reaktorok gondját. 2022-ben ráértünk volna eldönteni hogy mi legyen. Eszim, cunami nem lesz. De lehet pl. földrengés, áradhat a Duna, és bejöhet számos olyan tétel amivel nem számolsz. Summa summarum, több érvet javasolok ha értelmes emberekkel próbáltok vitázni, és legyetek mindig pont annyira szerények, mint a képességeitek; én is ezt teszem.

eszim 2014.01.16. 11:13:24

@ősirománszokás: Az az érved, hogy kár bármit építeni, mert úgyis bármi történhet. Remek érv!

enpera · http://c64blog.wordpress.com 2014.01.16. 11:14:11

Gyurcsán lemondott? Kivonult a politikából?

Mad Mind 2014.01.16. 11:17:57

@Hidvégi Mihály:
A modern reaktoroknál nem történhet sem Csernobil, sem Fukushima. Magyarországon 8-as erejű földrengés nagyon kis valószínűséggel következhet be, és akkor meg az úgyis viszi az egész országot, nem az atomerőmű lesz a fő probléma.

vakapad 2014.01.16. 11:37:11

@Mad Mind:

Fukushimai eset valóban nem történhet (az ottani erőműnél az árhullám "túlzott magassága" volt a probléma, amivel a tervezők nem számoltak), de Csernobil igen. Ott ugyanis egy ember rendkívül felelőtlen "kísérlete" vezetett a balesethez, aki a "kísérlet" érdekében a biztonsági berendezéseket kikapcsolta, gondolván, hogy kézi vezérléssel is uralni tudja a helyzetet. Nem tudta.

Mivel Pakson is emberek dolgoznak, ilyen előfordulhat, persze erre (pláne Csernobil után és ismeretében) már csak mérhetetlenül kicsi az esély, de hogy nem abszolút nulla, az tagadhatatlan. Véleményem szerint viszont, ha a napi közlekedési hírek dacára az autógyárakat még nem állították le, akkor Paks nyugodtan üzemelhet, mert a veszélyessége messze az ésszerűen vállalható kockázati határok alatt van.

ősirománszokás 2014.01.16. 12:02:03

@vakapad: Akkor ha valami olyan bekövetkezik, amivel a tervezők nem számoltak, vagy nagyon kicsi volt a valószínűsége; majd ezzel elintézzük. Számos dolgot leírtam, ami nem tetszik az egész történetben. Egyet-egyet kiragadni és cáfolni értelmetlen. Azt el tudom fogadni, ha valaki az összes érv mellé odaír egy használható ellenérvet.

bebe tv 2014.01.16. 12:19:40

@Könnyen elkaptuk, uram!: Nem véletlen, hogy Csehországban épp most fújták le Temelin-ben az erőmű bővítés tendert, amit szintén az oroszok bővítettek volna. Pedig a cseheknek vannak olyan cégeik amelyek komoly atomerőművi alkatrészeket képesek gyártani. Nem egy egység Westinghouse licenc.A parlament indoka az volt, amennyiben drágább lenne emiatt az áram, azt a lakóssággal kéne megfizettetni. Ennek ódiumát egy parlamenti párt sem hajlandó felvállalni.
Nekem nagyon magas, hogy egy egyébként elfuserált jogász honnan ért annyi mindenhez.

bebe tv 2014.01.16. 12:25:15

@vakapad: 5./ Látható tehát, hogy a kérdés nem az atomerőmű megépítése, hanem az, hogy mikor. Hogy mi a fityfenének kellett ezt ennyire előrehozni, azt normál gondolkodással sose fogjuk megérteni. Ahhoz speciális agy kell. Úgy látszik, valakinek van.

Hát egyvalakinek megvan. A baj csak az, hogy klinikailag speciális. Hitler szakaszvezető is azt hitte, hogy jobban ért a hadviseléshez mint a tábornokai, és rendre kussoltak végrehajtva a blőd
utasításait.

vakapad 2014.01.16. 13:11:10

@ősirománszokás:

Lehet igényelni a teljesen veszélytelen életet, csakhogy asztat a jóisten egyedül magának biztosította. Más senkinek.

noirp 2014.01.16. 15:34:46

@miketbeszéltek: ...így valahogy.
a válaszom nagy része - igazad van - általános hozzászólás, nem (csak) reakció.
Nagyon egy srófra gondolkodunk.
kösz a választ.

Berzengő 2014.01.17. 04:56:19

@vakapad: NEM errol szol a dolog

Lázár János:

www.youtube.com/watch?v=jlXJncJ1PuQ

Magyarország szempontjából sosem sült el jól, ha az elveinket és az érdekenket az oroszokkal bizniszelve megpróbáltuk aprópénzre váltani. Az oroszokkal való üzletelés mindig értékválasztást is tükröz.

Értékválasztás volt 1849-ben, 1919-ben, 1945-ben, és 1958-ban, Nagy Imre kivégzésekor is. Mert, akik az oroszokkal üzletel, az nem lehet a szabadság pártján.... A keleti szelek, Európának ezen részébe, DEMOKRÁCIÁT ÉS SZABADSÁGJOGOT SOSEM sohasem fújtak. Egy orosz-magyar üzlet gazdasági értelemben akár még hasznosnak is tűnhet, de történelmi tapasztalat, hogy MINDIG A DEMOKRÁCIA FELADÁSÁVAL JÁR.

_________________________

2014.01.18. 07:37:18

@vakapad: Egy dolgot kihagytál: mivel Paks bővítése kurva drága lesz (a kalkulált összeget még megfejelheti pár tétel, ráadásul nem ismerjük a húsz év múlva esedékes árakat, plusz a karbantartás, üzemeltetés , tüzelőanyag és annak elszállításának árait), így valószínűleg még magasabb árakkal számolhatunk. Mivel ezt nem tudjuk érvényesíteni az exportban, így belföldre kell eladni. Az most tök mindegy, hogy az áram ára lesz magasabb, vagy "rezsicsökkentünk" és más adókból kompenzáljuk.
Szóval miénk lesz Európa legdrágább villamosárama.
Miközben benne vagyunk egy európai hálózati rendszerben.Tehát a fölös energia kimegy, azt viszont nem fizetik meg. Naaaagy biznisznek látszik, így első blikkre. Ráadásul azt olvastam, hogy a gáz ára sem lesz olcsóbb....
Mármint az orosszal való megegyezés hozadékaként, az orosz import gáz.
Egyébként láttad a Putyin-Orbán tárgyalás előtt és után készült fotókat? Beszédes.
Putyin pókerarc, Orbán bizakodó, magabitos, majd összetört, kifacsart.
süti beállítások módosítása