A KARD a Facebook-on

Őket ajánljuk

Hírfolyam

Friss topikok

Elérhetőség

A KARD blog

e-mail: kard.blog@gmail.com

Facebook: A KARD

Twitter: @KARD_blog

Csizmadia László vs. Martin Schulz

2013.07.14. 12:27 timargabor

Elképzelem az Európai Parlament szerencsétlen elnökét, hát ő most biztos összecsinálta magát félelmében. Csizmadia úr (v.ö. Békemenet, Nemzeti Együttműködési Alap) írt neki, szép, nyílt levelet, többek közt a "Szellemi Honvédők" nevében. Tegyük hozzá, kaptak korábban az EU és az EP képviselői is, de most sokkal határozottabb a hang, amikor idáig ér:

Jelezni kívánjuk ugyanakkor, hogy amennyiben az objektivitás helyreállítására nem tesz kísérletet az EP, illetve realizálódnak a Koppenhágai Bizottsággal kapcsolatos aggodalmaink, mi minden rendelkezésre álló eszközzel fel fogunk lépni ezen jogsértő helyzet felszámolására...

Még szerencse, hogy mielőtt felvetődne a szellemi honvédelem fizikaiba átcsapása és a Brüsszelre mérendő megelőző rakétacsapás terve, kiderül, hogy mi is a legfélelmetesebb csodafegyver:

...beleértve azt a lehetőséget is, hogy az Európai Bíróság előtt kívánunk gátat szabni az Európai Parlament ámokfutásának.

Ezt viszont kíváncsian végignézzük, és az EU oszlopos politikusaként biztos, hogy Schulz is érdeklődve figyeli majd a fejleményeket. Az uniós jogfejlődés szempontjából nyilván érdekes lesz, hogy a Bíróság megállapítja-e, hogy a Parlament túllépte a jogkörét. Számunkra azonban nem csak ez a lényeg.

Csizmadia úr biztosan elégedett lehet azzal, hogy jogában áll az Európai Bírósághoz fordulni, ha kifogásolja az Európai Parlament egy döntését. Jelzem, hogy ezt idehaza, a hasonló magyar intézmények (Alkotmánybíróság, Országgyűlés) kapcsán már nem tehetné meg, miközben a Antalltól a szocikig ez nem fájt senkinek - csak hogy jelezzem, milyen jellegű problémákról ír az inkriminált jelentés. Ez is megérne egy hasonló levelet, talán egy menetet is, nem?

UPDATE: Még szebb, hogy Csizmadia úr a visszamenőleges jogalkotás lehetősége miatt is aggódik:

Az EP ugyanakkor a Koppenhágai Bizottság létrehozására irányuló szándék támogatásával talán még súlyosabb jövőképet vetít előre, felvetve a lehetőségét a visszamenőleges szankcionálásnak, ami álláspontunk szerint elfogadhatatlan.

Persze lehet, hogy azt gondolja, nem pont a magyar kormány volt az, amely ilyent csinált. Hiszen az számukra elfogadhatatlan, és mégsem szerveztek Békemenetet ellene. De még egy európai bírósági keresetet sem.

Egyetértesz? Csatlakozz hozzánk a Facebook-on és oszd is meg a cikket!

Tegyük a KARD blogot a könyvjelzők közé

RSS hírfolyam a blog bejegyzéseiről

49 komment

Címkék: Európai Parlament Békemenet Tavares jelentés

A bejegyzés trackback címe:

https://kard.blog.hu/api/trackback/id/tr215404034

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

nevetőharmadik 2013.07.14. 12:45:35

Seggszáj #321456 vagy mi :P

Lattmann Tamás 2013.07.14. 12:50:59

A bíróság nem "korlátozza az EP jogkörét", hanem megállapítja, ha az túllépte az alapító szerződésekben számára biztosított hatásköröket. Ilyenre már számos esetben került sor az uniós jogalkotás tekintetében. A Tavares-jelentéssel kapcsolatban egyelőre erről persze szó sincs, de azért persze lehet hülyeségeket beszélni, különösen az ilyen "szellemi honvédő" című ezoterikus tisztánlátóknak.

Az Alkotmánybírósággal való összekötés meg touché. :D

szavazo26 2013.07.14. 12:57:13

Jó észrevétel :) hogy is hívják az ilyet? Kettős mérce? Ááá biztos nem valamit tuti félreértünk:)

Blogger Géza 2013.07.14. 14:40:49

Ja, és persze Antalltól a szocikig nem fáj senkinek az sem, hogy az AB előtt többezres ügyhátralék halmozódott fel, a benyújtott indítványok többségével egyáltalán nem is foglalkoztak érdemben. Lényeg hogy létrehozták Európa papíron (egyik) legerősebb (sokak szerint túlhatalmú alkotmánybíróságát, hogy működésképtelen volt, az már kit izgat.

Persze az is csúsztatás, hogy "Csizmadia úr" ezt már nem tehetné meg, dehogynem teheti meg, jogi képviselője útján megteheti, ha úgy érzi, alkotmányellenes jogszabály született, ami által őt jogsérelem érte, és nincs más jogorvoslati lehetősége.

Blogger Géza 2013.07.14. 14:45:13

@Lattmann Tamás: "Ilyenre már számos esetben került sor az uniós jogalkotás tekintetében" Tehát akkor az egész poszt egy totális melléfogás, mivel Schulz igenis agggódhat, hogy az egész kabarét lezárják. Remek. :)

Amúgy Schulz pontosan tudja, hogy milyen képlékeny területre tévelyedett az EP baloldala, korábbi nyilatkozatai ezt pontosan jelzik.

csak egy néző 2013.07.14. 14:54:27

Csizmás kandurka, ezzel az erővel és a honvédeivel bőnyállal kinyalhatja Viktorka és az unió seggét is.

illaim 2013.07.14. 15:02:04

@Blogger Géza: Maga idióta ! Ha olvasta volna a Travares jelentést, és akkor tudhatná, hogy nem hogy nem jogalkotás, de még szankciókat sem javasol !
Aztán mi lenne a Csizmadia beadvány tárgya?
Vagy egy olyan egytekervényű Cöf-ös- nek nem elég egy helyről a bírálat ?
Tényleg ! Ha már itt van. Hol olvashatók a nemzeti konzultációknak csúfolt össznépi zaklatás során visszaküldött levelek számáról szóló hivatalos jegyzőkönyve, és az adott válaszok közjegyző által hitelesített összesítése? Vagy csak folytatják a goebbelsi propagandát, hogy megkérdeztük a választókat. De hogy milyen válaszok érkeztek , azt már ne kérdezze senki?

2013.07.14. 15:18:08

Már akkor röhögőgörcsöt lehet kapni, amikor a CÖF vezetőjét és Schulz-ot együtt emlitik bármely sajtóban.
A CÖF egy fizetett, a közpénzből fenntartott, tüntetésekre és mindenféle ökörségre felhasználható, orbánista szervezet.
Ebből is meg lehet élni, és mint látható elég jól. Nem kell mást tenni, csak nyalni, hazudni és kezet csókolni Orbán basinak.
Ezt pedig Csizmadia nagyon jól csinálja.Igaz, meg is fizetik érte rendesen a haverjaival együtt. ( Azok sem piskóták az biztos )

De vajon mikor fog majd elszámolni a sok sok ellopott pénzzel, amit úgymond, a kormány támogatására használtak fel--mondta. De valójában mire is cseszték el ezeket a közpénzeket ? Ezt sokan szeretnék már tudni !

Nero Bianco 2013.07.14. 15:19:00

@illaim:
"Aztán mi lenne a Csizmadia beadvány tárgya?"

Azért ennyire ne higyjünk már csizmácskának.
Pont annyira komoly "fenyegetőzés" ez is, mint Harrach Péter "mindjárt rohanok feljelenteni" monológja.

Csizmácska feladata pusztán abban merült ki, hogy kreáljon egy virtuális eseményt a tavares jelentés körül, amiben a fidesz marketingesek által megadott szavaknak mindenképp szerepelnie kell.

Pont annyira értelmetlen, mint hoppálpéter verbális ámokfutásai.

Ez belpolitika. A cöfösök eddig még sehová nem küldtek az eu-ba levelet, és nem is fognak.

bulista 2013.07.14. 15:21:32

@illaim: Teljesen felesleges erőlködés a Kókler Gejza-féle hivatásos fülkeforradalmárok nem létező értelmére hatni érvekkel - nekik a habonyárpi és a kubatovgabi mondja meg, hogy mi a véleményük! :LOL:

Ezzel együtt most a nagyszerű CÖFF, a múltkor meg az a nyolc tagú leányegylet - hát nem lennék az EU vezéreinek helyében! :D:D:D

ob,szerver 2013.07.14. 15:30:10

Csizmadia és Martin Schulz egykutya.

Csizmadia a Fidesz alá dolgozik, Schulz és a többi baloldai, pedig az MSZP alá adja a lovat.

Scholznak ugyan nagyobb a szava nem kicsit, de jóval nagyobb közösséget blamál a leplezetlen pártosságával egyúttal.

Blogger Géza 2013.07.14. 16:00:22

@illaim: Elmondom, mi lenne a tárgy, az amit a Néppárt is kifogásol az ügy kapcsán:

""Teljesen elfogadhatatlan és minden jogi alapot nélkülöz a magyar Országgyűlésnek címzett több tucat jogalkotási ajánlás és egy olyan monitoring eljárás bevezetése, amely ezen javaslatok végrehajtását kíséri figyelemmel. Az Európai Parlament semmiképpen nem válhat +Nagy Testvérré+" - hangsúlyozta Manfred Weber, az Európai Néppárt képviselőcsoportjának alelnöke.

"Az uniós szerződések őreként az Európai Bizottság rendelkezik megfelelő hatáskörrel ahhoz, hogy objektív módon értékelje a tagállami törvények és az uniós jog összhangját" - tette hozzá Manfred Weber.

Az EPP közleménye szerint a dokumentum "az európai baloldali pártok kívánságlistája, akik a saját politikai programjukat akarják Magyarországra erőltetni"."

www.galamuscsoport.hu/tartalom/cikk/220346

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2013.07.14. 16:03:01

jobbikosok is pont így csinálnak, nem tetszik nekik a demokrácia, de ha sérül (szerintük) az ő demokratikus joguk (bármelyik) fel vannak háborodva.

Szűtté mamá? Szűjjé! 2013.07.14. 16:56:53

Mennyire beteg emberek ezek mind. Mondjuk nem is csoda, hiszen feltétel nélküli fidesz hívők. Majd Pataki Attila ráküldi Brüsszelre a szíriusziakat, és lesz nemulass. Fog még Semjén Zsolt belovagolni Brüsszelbe.

illaim 2013.07.14. 16:58:08

@Blogger Géza: Két kérdést kapott bogárka. az egyikre se sikerült válaszolni !

Szűtté mamá? Szűjjé! 2013.07.14. 17:04:39

@illaim: Mert még nem jött meg az elvi iránymutatás Habonyéktól, azért nem. Önálló gondolat a Géza féléknél nem létezik. Szimpla agitprop munkatárs a pártház pincéjében.

Gerardus A. Lodewijk 2013.07.14. 17:46:48

Az EU Bíróságától csak kötelező rendelkezés megsemmisítését lehet kérni, valamint a felperesnek bizonyítania kell, hogy számára a sérelmes rendelkezés konkrét jogi hátrányt okoz, és hogy megsemmisítéséből konkrét jogi előnye származna. A Tavares-jelentés egyik kritériumnak sem felel meg.

Lattmann Tamás 2013.07.15. 00:20:13

@Blogger Géza: A Tavares-jelentésben semmi olyasmi nincs, amit az Európai Bíróság előtt támadni lehetne. Szó nincs benne szankciókról, semmiről.

A kérdés az, hogy a jelentés nyomán mi lesz a "Koppenhági Bizottság" ötletével, amit legyünk erősek, nem most, és nem tegnap találtak ki, még csak nem is a "balosok". Hiszen 2007-ben pl. a Magyar Nemzet is tudósított róla, hogy éppen Martonyi hívta fel egy ilyen szükségességét (csak épp ellenzékben persze), de a hülye politikusokon túllépve is sokkal több magyar érdek szól egy ilyen megoldás léte mellett, semmint ellene. Csak tessék arra gondolni, hogy milyen hatékony eszközt tudunk elképzelni pl. a határon túli magyarok védelmében? Az igen csak kérdéses szlovák nyelvtörvény, vagy a jogállamiságot súlyosan sértő szlovák állampolgársági törvénnyel szemben is egy ilyen megoldás lehetne a leghatékonyabb politikai eszköz, hiszen az uniós tagállamok esetében már hogyan másképpen hívnánk fel a koppenhágai kritériumokat?

A gond az, hogy a kormány jelenleg marhára meg van sértve, hogy bántják a csodás kalaptörvényét, és azt a jogi bolondokházát, amit ráépítettek. És a látványos cirkusz kedvéért eldobná a hosszabb távú magyar érdekeket is.

Libatolvaj takarodj 2013.07.15. 07:03:07

@Lattmann Tamás: "Szó nincs benne szankciókról, semmiről."

Megkérhetlek, hogy ne hazudozz? Nem veszi jól ki magát és még sokan azt hinnék, hogy MSZP-s pártkatonaként teszed.

Holott tudjuk, hogy ez nem igaz, mi sem áll távolabb mint ez a két fogalom hogy "Lattman MSZP" vagy az hogy "Lattman Népszava". A google is nulla találatot ad ki ezekre a keresőszavakra. Természetesen.

dr. jenőke (jenőke) 2013.07.15. 07:10:46

Bebizonyosodott, hogy Brüsszel nem Moszkva.
Próbált volna valaki Kádár idején ilyen levelet írni - direkt nem Sztálint hivatkozom - mondjuk Jurij Vlagyimirovics Andropovnak, már a gondolat is komoly következményekkel járt volna, mint előkészület.

És tessék! Orbán Viktor nem tett semmit.

Nero Bianco 2013.07.15. 11:26:36

Csizmadia Lászlótól ne várjunk túl sokat.
Az egész jelentésről annyit tud szegény, hogy látta Tavarest fényképen.

Kandeláber 2013.07.15. 12:28:41

Egyik kutya, másik eb.
Csizmadia papa küld egy levelet a nyócelemis Sulcpapának.

Husz_János_Puszita 2013.07.15. 15:55:06

Alig várom, már, induljon a békamenet Strasbourgba. Remélem közvetítik a francia tömegoszlatást élő egyenesben.

Lattmann Tamás 2013.07.15. 16:34:46

@Libatolvaj takarodj: Végtelenül szánalmas vagy, de nem baj, hiszen minden esélyed megvan, hogy igazold, hogy mégsem: leszel szíves az EP által elfogadott szövegben pontosan megjelölni, hogy hol írja elő, és hogy milyen szankciót szeretne. Nem olyan nehéz.

Nézd, milyen jó fej vagyok veled, belinkelem neked magyarul. (Nem feltételezem, hogy más nyelven megértenéd, sőt, a magyarral kapcsolatban is kétségeim vannak, de egye fene, bizonyíthatsz.)

docs.google.com/file/d/0Bxf7REo5G6GHdXhfWDQ5anVFRm8/edit?pli=1

Szóval hajrá! Tessék előállni valami érdemivel a suttyó mocskolódás helyett.

Amúgy tájékoztatlak, hogy a "lattmann fidesz" szóösszetételre 22.000, a "lattmann mno" kombináció 3.180, a "lattmann jobbik" pedig 9.190 találatot ad, de valószínűleg csak azért, mert én le tudom írni a nevemet pontosan.

vantaan 2013.07.15. 18:25:25

@Libatolvaj takarodj: Magyarország: többen vannak a birkák, de még mindig nem elegen.

vg.hu/vallalatok/mezogazdasag
Címoldal Vállalatok Mezőgazdaság Magyarország: többen vannak a birkák, de még mindig nem elegen
...hát mán birka hiány van? Magyarország akkor most jobban teljesít vagy sem?

vantaan 2013.07.15. 18:30:19

@Libatolvaj takarodj: Magyarország egyre kockázatosabb
2013. 7. 15. 16:34|Utolsó módosítás: 2013. 7. 15. 16:50|Pénzügy » Hitel
Elkészült az új credit manager index, a CMI, az index alapján 2013. első negyedévére vonatkozóan a szakemberek véleménye továbbra is negatív konjunkturális és kockázati változásokat tükröz - tájékoztatta a Magyar Credit Management Szövetség (MCMSZ) az MTI-t hétfőn.

Jaj csak legalább a "libatolvaj" kormányzásának a szintjén lennénk! Engem nem érdekelt a D-209 es múltja sem s nem érdekel a "libatolvaj" jelző sem CSAK MAGYARORSZÁGNAK JOBB LEGYEN mint most van!

Libatolvaj takarodj 2013.07.15. 18:51:47

@Lattmann Tamás: Nem jutok szóhoz, mert most tényleg megleptél. Azt hittem hogy bár politikai véleményed olyan amilyen, de azért a szakmaiságnak egy bizonyos szintjét azért képviseled.

Erre belinkelsz ide egy olyan dokumentumot, amiről már első ránézésre nyilvánvaló a dátumokból és a nyelvezetből, hogy nem a végül elfogadott Tavares jelentést linkelted.

De hogy visszatérjünk a fő kérdésre.
Te ezt írtad a Tavares jelentésről:
LT-:"Szó nincs benne szankciókról, semmiről." Erre én ezt válaszoltam:
"Megkérhetlek, hogy ne hazudozz?" utaltam ezzel a Tavares jelentés egy konkrét pontjára, ami amúgy a te nem valós később még módosított verziódban is és a végsőben is benne volt.

Ez a paragrafus pedig nálad a 77.
"kéri az Elnökök Értekezletét, hogy abban az esetben, ha a magyar hatóságok által a fent említett ajánlásokra adott válaszok nem állnak összhangban az EUSZ 2. cikkében foglalt rendelkezésekkel, hozza működésbe az EUSZ 7. cikkének (1) bekezdésében előírt mechanizmust;"

Vagyis a Tavares jelentés teljesen nyíltan szankciókat "KÉR". Ezért hazudtál. Természetesen a parlamentnek nincs is joga szankciókat azonnal életbe léptetni. De a magyarellenesek akik megszavazták ezt igenis KÉRIK hogy Magyarországgal szemben legyenek szankciók. Ugyanis a szerződés 7. cikkelye pontosan ezt a folyamatot tartalmazza. Ennek az általuk KÉRT "mechanizmusnak" pedig az a vége, hogy Magyarország "bizonyos jogait, ideértve a szavazati jogokat is" felfüggeszthetik. Nem világos hogy a jogok közé értik a pénz megkapását is de valószínű hogy igen.

Mindenesetre a szavazati jog elvétele önmagában is jelentős tényező történelmileg különösen ("taxation without representation" mond valamit?)

A fő pont azonban az, hogy nyíltan hazudtál amikor azt állítottad a Tavares jelentés kapcsán "Szó sincs benne szankciókról". Ezzel szemben nem csak hogy VAN SZÓ szankciókról, a jelentés PONTOSAN egy olyan eljárás az EU szerződés 7. pontjának MECHANIZMUSÁT kéri aminek csak két lehetséges kimenetele van:
1. Szankciók Magyarország ellen
2. Az eljárás valamelyik pontján elbukik (nem kap megfelelő szavazati többséget)

nincs harmadik kimenetele ennek a mechanizmusnak.

Tehát az hogy "nincs szó" szankciókról, az egészen biztosan hazugság. Az hogy "most azonnal nem léptetik életbe a szankciókat" az megfelel a valóságnak, de azért tegyük hozzá: ehhez nem is lenne semmiféle joguk.

Lattmann Tamás 2013.07.15. 19:59:15

@Libatolvaj takarodj:

Figyelj, te írtad:

"hozza működésbe az EUSZ 7. cikkének (1) bekezdésében előírt mechanizmust;"

Vagyis a Tavares jelentés teljesen nyíltan szankciókat "KÉR"."

Na, és akkor most nézd meg, hogy milyen szankciókról van szó az EUSZ 7. (1)-ben. Semmilyenről. A szankciók a 7. (3)-ban jönnek elő, és ahhoz még két másik döntési körre is sor kell, hogy kerüljön az EP és a Tanács részvételével.

Tessék:
eur-lex.europa.eu/LexUriServ/LexUriServ.do?uri=OJ:C:2012:326:0013:0046:HU:PDF

A tűzoltókészüléket a szomszéd szobában lehet felvenni.

Libatolvaj takarodj 2013.07.15. 20:52:08

@Lattmann Tamás:
"Na, és akkor most nézd meg, hogy milyen szankciókról van szó az EUSZ 7. (1)-ben. Semmilyenről. A szankciók a 7. (3)-ban jönnek elő, és ahhoz még két másik döntési körre is sor kell, hogy kerüljön az EP és a Tanács részvételével."

Tudtam, hogy ezzel fogsz jönni, ezért hangsúlyoztam, hogy a Tavares jelentés MECHANIZMUSRÓL beszél. Ezt ki is emeltem az eredeti posztomban. A mechanizmus pedig ebben az értelmezésben semmi mást nem jelenthet mint az egész 7. cikkelyről beszél (egyébként direkt elolvastam az egészet, az előző posztom előtt). Ez a szankciókra irányuló mechanizmus több lépésből áll, amelyek egymás után következnek. A te védekezésed arra alapul, hogy a szankciókat az első lépéssel kezdik el, holott jogilag ez egy olyan folyamat amit NEM LEHET az utolsó lépéssel elkezdeni CSAK az első lépéssel.

Az első lépés valóban 7 (1.), valóban csak ezt nevesítik a bekezdés száma szerint. De ez a lépés egy folyamatnak a része aminek az egyetlen célja a szankciók érvényesítése. Csak két módon végződhet ez a folyamat, vagy szankciókkal, vagy megbukik a folyamat. Megpróbálhatsz úgy érvelni hogy azért indítanak el egy folyamatot hogy megbukjon, de egy átlag embernek könnyen támad az a benyomása hogy :csak a hülye kezdeményez valamit azért hogy megbukjon, általában azért teszed, hogy sikerüljön. Itt a siker az eljárás szempontjából egyértelműen Magyarország elleni szankció.

A 7.(1) önmagában teljesen értelmetlen, az egész mechanizmus lépésekből áll. A 7. (1) azért kell hogy tovább lehessen lépni a (2)-re, majd a (3)-ra.

Ugyanis a 7(1)-nek semmilyen önálló tartalma nincs, ha csak egy politikai deklarációt akarnál ANÉLKÜL hogy az a szándékod hogy továbblépj a 7(3)-ra akkor leírhatod, akár sokkal részletesebben is a konkrét ügyet.

Tehát az cél egyértelműen a Magyarország elleni támadás és szankció és semmilyen más értelmezési lehetőség nincs, mert a 7.(1) semmi más lehetőséget nem készít elő.

Nincs olyan verzió ami szerint a 7.(1)-ben elindított mechanizmus szerint Magyarország extra pénzeket extra szavazati jogokat kapna a további lépésekben. Csak olyan verzió van ahol Magyarország jogokat veszít és károkat szenved.

Ezért szerintem egy tisztességes magyar ember nem támogathat semmi olyasmit ami a 7.(1)-et kéri, azzal fenyegetőzik, azt akarja megvalósítani. Mert a folyamatnak semmi más célja és végkimenetele nincs mint Magyarország elleni szankció.

Legyünk őszinték egymással van aki annyira gyűlöli Magyarországot, hogy nyíltan támogatja a hetedik cikkelyt, mint például Bauer Tamás:

mandiner.hu/cikk/20130416_bauer_tamas_a_hetedik_cikkely_es_a_magyar_demokratak

Bauer szerint a demokraták "nem ellenezhetik az Orbán-kormánnyal szemben hozott politikai szankciókat, és azt sem kívánhatják, hogy az európai demokráciák eurómilliárdokkal támogassák egy önkényuralmi rendszer építését egy névleg még uniós tagországban. A hetedik cikkely alkalmazását nem ellenezni kell, hanem szorgalmazni."

Amint látod maga a gyűlölködő Bauer sem tesz különbséget a hetedik cikkely egyes pontjai között. És jó okkal teszi, hisz egy egységes kerek egészet adó rendszerről, mechanizmusról van szó.

Erre tekintettel úgy érzem, hogy a tények alapján teljesen egyértelmű a helyzet és nincs többféle értelmezési lehetőség.

vantaan 2013.07.15. 20:56:24

Dr. Csizmadia László? : "Az MSZMP-ben kezdett politizálni, 1980-tól volt tagja a pártnak. 1978 és 1990 között tanácstag, a lakásügyi (lenyúlós) társadalmi bizottság tagja, később elnökhelyettese."
Mocskos komcsi aki most is az igaz magyar emberek vérét szívja! S nyalja az Orbán seggét ezerrel.

Lattmann Tamás 2013.07.15. 22:57:51

@Libatolvaj takarodj:

Nézd, a 7. cikk egy többelemű rendszer, és akárhonnan nézzük, nincs közvetlen kötelező kapcsolat annak egyes elemei között. A 7.1. csak egyfajta megfigyelésre okot adó helyzetet állapít meg, ebből nem következik, hogy biztosan sor is fog kerülni a 2. bekezdés alkalmazására. Bőven lehet, sőt, ez is a cél, hogy az 1. bekezdésben foglalt helyzet elégséges a helyzet politikai kezelésére. Ez nem "értelmezési lehetőség", hanem ténykérdés.

A Tavares-féle szöveg uniós jogi szempontból akkor lenne gázos (és Luxembourg felé lökdöshető), ha közvetlenül a 7.3. alkalmazását hívná fel, a Tanács megkerülésével. Ebben az esetben lehetne az EP hatáskör-túllépéséről beszélni, e nélkül annak semmi értelme. Az alapító szerződésbe explicit módon belefoglalt lehetséges eljárás megindítását kívánni nem hatáskör-túllépés, hanem egyszerű szerződésszerű magatartás.

Amúgy a "taxation without representation" elvnek semmi köze az egészhez, mondhatni, otromba csúsztatás. Az Európai Unió nem adóztat, itt nem valamiféle közhatalom gyakorlásáról van szó, hanem egy szabályosan megkötött nemzetközi szerződés betartásáról, a szerződő felek által egyező akarattal a szerződésbe foglalt eljárás alapján. Amúgy meg 2007-ben is ennyire fel voltál háborodva, amikor Martonyi beszélt ennek az alkalmazásáról? (Lásd ugyanezen a blogon az előző posztot.) Végül is Bauer most ugyanezt csinálja...

De hadd ne kelljen már nekem politikusokat szakmai autoritásnak tekinteni. Hol érdekel engem, hogy ők mit mondanak? Vagy hogy milyen vágyakat táplálnak magukban és miért... Mellesleg a szocik meg pont azt mondogatják állandóan, hogy ők aztán semmilyen szankciókat nem akarnak...

Attitude Adjuster · http://atta.blog.hu 2013.07.15. 23:30:43

"Az uniós jogfejlődés szempontjából nyilván érdekes lesz, hogy a Bíróság megállapítja-e, hogy a Parlament túllépte a jogkörét. "

Miután a jelenlegi Bizottság, és különösen Reding biztos hathatós közreműködésével a Bíróság jogalkalmazóból de facto jogalkotóvá léptette magát elő, ennek nyilván semmi más akadálya nem lesz, mint hogy a Bíróság még Schultzéknál is durvábban ideológiavezérelt, és nem éppen Csizmadiáék nézetrendszere felé irányuló elfogultsággal.

Ezzel együtt nyilvánvaló, hogy Csizmadia olyan nagyot mondott, amekkorát csak bírt, és hát ekkorát bírt.

Attitude Adjuster · http://atta.blog.hu 2013.07.15. 23:42:14

@Libatolvaj takarodj: " Megpróbálhatsz úgy érvelni hogy azért indítanak el egy folyamatot hogy megbukjon, de egy átlag embernek könnyen támad az a benyomása hogy :csak a hülye kezdeményez valamit azért hogy megbukjon, általában azért teszed, hogy sikerüljön. Itt a siker az eljárás szempontjából egyértelműen Magyarország elleni szankció."

Az első pillanattól nyilvánvaló volt, hogy ez a cirkusz nem jut el semmiféle érdemi szankcióig, itt mindenki a saját választóinak játszik, Tavarestől Schultzon át Orbánig. Tavares meg Schultz sütkérezhet a magyar mumussal riogatott nyugati balosok előtt a demokráciamentő progresszív szerepében, Orbán pedig égnek emelt öklökkel átkozhatja a balliberális-gyarmatosító Moszkvabrüsszel önkényét. Valójában meg nem történt semmi, csak egy kis szájtépés, meg egy különféle szájízekre különféle módon kalibrálható, közös rágógumigyártás. Tavares, aki amúgy egy Bokros Lajosnál valamivel súlytalanabb politikai senki, megkapta a 15 perc hírnevet, Schultz bemosott egyet a Néppártnak, és erősített az elnöki ambícióért folytatott harcán, Orbán pedig megkapta a maga kis munícióját a Brüsszel-Moszkva párhuzamhoz. Mindenki boldog, mindenki csámcsog.

Attitude Adjuster · http://atta.blog.hu 2013.07.15. 23:51:34

@Lattmann Tamás: " Az igen csak kérdéses szlovák nyelvtörvény, vagy a jogállamiságot súlyosan sértő szlovák állampolgársági törvénnyel szemben is egy ilyen megoldás lehetne a leghatékonyabb politikai eszköz, hiszen az uniós tagállamok esetében már hogyan másképpen hívnánk fel a koppenhágai kritériumokat?"

Na, ne röhögtess, szarik egész Brüsszel magasról a nyelvtörvényre és a szlovák állampolgársági törvényre is. A csehek éppen megint egy réteg betont visznek fel a Benes-dekrétumokra, de valahogy nincs róla EP vitanap, ki érti.

A koppenhágai biszbasz egy föderalista rémálom, remélem, sosem lesz belőle semmi, de ha mégis, akkor kell menedékjogot kérni a haladó és jogállami Kínába.

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2013.07.16. 01:51:39

- Győztünk! Ugye megérte? Látja most jólesik most ülni a babérokon.
- Azért van egy kis rossz érzésem. Miért kell ekkora felhajtást csinálni? Mégis csak becsaptuk az embereket.
- Ugyan kit csaptunk be? Magunkat? Mi tudjuk miről van szó. A vonulókat? Azok örülnek, hogy megbuszoztatjuk őket. A széles néptömegeket? Azok úgyse olvasnak se jelentéseket, se nyílt leveleket, de örülnek, hogy velünk gyűlölködhetnek. Az imperialistákat! Azoknak most alaposan túljártunk az eszén. Nem szeretnék most a helyükben lenni! Kiadtuk a jelszót: Legyen civil összefogás! és lett civil összefogás. Mi nem ígérgetünk a levegőbe.

Lattmann Tamás 2013.07.16. 01:56:41

@Attitude Adjuster: A szlovák nyelvtörvény szinte teljesen egyértelműen nem tartozik az uniós hatáskörbe, legfeljebb ha tényleges diszkriminációt valósít meg, akkor nyílik meg a kötelezettségszegési eljárás lehetősége a Bizottság előtt. Az állampolgárság ugyanígy, bár ott az uniós polgárságra gyakorolt hatása miatt Barrosóék már húzogatták egyszer-kétszer a szemöldököt, de nem mentek bele a falba, inkább mondogatták mindenhol, amit ilyenkor szoktak - helyesen - hogy egyéni jogsértésekkel tessék Strasbourgba menni.

Ha az EU tényleg annyira föderalista lenne, akkor a Bizottságnak nem kellene ennyit tökölnie az ilyen kérdésekkel. De nem az. Ez van. A Koppenhágai Bizottság legalább elméletben - a Velencei Bizottsághoz hasonlóan - súlyt adhatna bizonyos kérdéseknek. Persze ettől még lehet, hogy értelmetlen módon működne, de ez nem törvényszerű. A magyar Alkotmánybíróság is a benne lévő emberanyagtól függően produkál színvonalat, most például épp olyat, amilyet.

Amúgy az Európai Bíróság régóta gyakorol "alkotmánybírói" kontrollt az uniós jogforrások felett, úgyhogy nem nagyon értem, hogy ennek mi köze Redinghez. Ezt a felvetést nem nagyon értem...

Lattmann Tamás 2013.07.16. 02:06:33

@Attitude Adjuster:

"A csehek éppen megint egy réteg betont visznek fel a Benes-dekrétumokra, de valahogy nincs róla EP vitanap, ki érti."

1. Meg kell szervezni. Mi tiltja?

2. Épp most volt EP-közmeghallgatás a témában, a szlovákok meg is sértődtek, miután sikerült olyan jól megszervezni, hogy csak ellenük irányultnak érezték. A csehek lapítottak, a többi állam meg nagy ívben tojt az egészre. Tehát ezt sikerült megint bilaterális cirkuszként előadni, arra meg nem kíváncsi a 26 másik állam, ez van. Ez az a helyzet, amikor valahol a politikusok még a politikához is hülyék.

3. Amúgy pedig a Benes-dekrétumok körüli marháskodás a klasszikus politikai maszturbáció, aminek semmi értelme, és csinálni sem lehet vele mit. A szlovák parlament lelkesen körbetáncolta 2007-ben, és? Nem alkalmazandó jog, még soha nem alapított rá egyéni jogot vagy kötelességet az állam, ha megtenné, Strasbourgban buktázna - ezt a Bizottság minden egyes alkalommal megmondta. Ettől függetlenül politikailag kényes, ergo mégis napirenden van - pont úgy, ahogy 23:42 kommentedben leírtad. Itt is ugyanaz a cirkusz megy, igazából bármennyire értelmetlen az egész, mindenki boldog vele...

Attitude Adjuster · http://atta.blog.hu 2013.07.16. 02:29:26

@Lattmann Tamás: "Amúgy az Európai Bíróság régóta gyakorol "alkotmánybírói" kontrollt az uniós jogforrások felett, úgyhogy nem nagyon értem, hogy ennek mi köze Redinghez. Ezt a felvetést nem nagyon értem."

Nem meglepő, általában a leglobogófülűbb föderációpártiak tudnak a legkevesebbet az unió tényleges működéséről. Nézz utána.

Keresőkifejezések: insurance, gender neutral pricing, reding, european court of justice

Igen tanulságos, amikor a jogi diploma nélküli (!) igazságügyi (!) biztos arról ömleng egy balti konferencián, milyen csodálatos, hogy a Bíróság öntevékenyen jogalkalmazóból európai jogalkotóvá vált.

Nem "alkotmánybírói" kontrollt gyakorol (amire szintén nincs semmi felhatalmazása), hanem jogot alkot. És ezt a jogelméleti nonszenszt ez az aluliskolázott pina, akiből bizottsági alelnököt csináltak, fennhangon ünnepli.

Függetlenül minden magyar vonatkozású afférjától, Reding egy elemi csapás a kontinensnek. Szerencsére a bizottsági elnöki ambícióit - úgy néz ki - temetheti. Remélhetőleg a föderalista álmokkal egy sírba.

Attitude Adjuster · http://atta.blog.hu 2013.07.16. 02:45:04

@Lattmann Tamás:

"Ha az EU tényleg annyira föderalista lenne, akkor a Bizottságnak nem kellene ennyit tökölnie az ilyen kérdésekkel. De nem az. Ez van"

Hála Istennek. Legalább ennyi haszna volt Barrosónak, a balfaszkodásával tökön lőtte egy időre a föderalista álmokat. Lehet, hogy tényleg kéne egy ciklus Reding, talán még a Bizottság jogait is meg lehetne utána nyírbálni.

"A Koppenhágai Bizottság legalább elméletben - a Velencei Bizottsághoz hasonlóan - súlyt adhatna bizonyos kérdéseknek."

Sokadik szarrágó sóhivatal lenne, ha valamit megtudhattunk Tavares kis showműsorából, az az, hogy már eleve a koppenhágai kritériumok egy rakás körvonaltalan, üres lózung, olyanok, mint egy Rorschach-teszt, mindenki azt magyaráz bele, amit akar. Nem egy újabb, inkompetens kádertemetőre lenne szükség, hanem épeszű, érdemi, gondosan és pontosan megfogalmazott szerződésekre és persze a lisszaboni szerződéssel lekukázott szubszidiaritásra, ami nélkül az egész föderalista bullshit csak az agyoncentralizált és velejéig korrupt döntéshozatal kivonása a demokratikus legitimáció és kontroll alól.

timargabor · http://kard.blog.hu 2013.07.16. 11:45:16

@Lattmann Tamás: "Nem alkalmazandó jog, még soha nem alapított rá egyéni jogot vagy kötelességet az állam"

Vitatom. A magyar (és az egy nagyságrenddel nagyobb szudéta-német) kisebbség egy részének kifosztását alapozta meg a 40-es évek végén. Visszavonása egyet jelentene egy igen érdekes kártérítési folyamatnak - amit egyébként magyarként igenis végig kéne játszani!

Lattmann Tamás 2013.07.16. 14:24:36

@timargabor:

"a 40-es évek végén"

Ami köztudottan az Európai Unió fejlődésének hőskorszaka volt, aktív csehszlovák részvétellel. Tehát egyértelműen az uniós hatáskörök közé tartozó kérdés, és semmi köze a tagállamok szuverenitásához, amúgy pedig az aktivista föderalizmusnál ocsmányabb dolgot a világ nem látott még...

Lattmann Tamás 2013.07.16. 14:28:02

@Attitude Adjuster:

Nem tudok mit kezdeni azzal, ha Reding esetleg hülyeséget beszél, ilyen irányú esetleges kritikáiddal fordulj hozzá.

Én olyasmire utaltam, mint pl. a dohánykereskedelem, a légiutasok jogairól szóló rendelet stb., és még sok más jogszabály ahol az Európai Bíróság mintegy alkotmánybírói jogköröket gyakorolva tartott hatályban, vagy helyezett hatályon kívül uniós jogot. Az alapító szerződésekbe foglalt felhatalmazása, és eljárási szabályok alapján.

Hogy Reding ezt hogy értékeli, az az ő dolga. Ha neked nem tetszik, a tiéd. Nekem ehhez nem sok közöm van.

Lattmann Tamás 2013.07.16. 14:31:25

@Attitude Adjuster:

"a lisszaboni szerződéssel lekukázott szubszidiaritásra"

Meg kéne nézni azt a Lisszaboni szerződést, mielőtt ilyeneket mondunk. Plusz mellette az EJEE most elfogadott 15. és 16. jegyzőkönyvének a szövegét, ami már a strasbourgi bíróság működésébe is be fogja hozni ezt a szubszidiaritás című agyrémet, ami a politikusok szerint azt jelenti, hogy "senkinek semmi köze ahhoz, hogy mit csinálunk", pedig ennek az EU struktúráján kívül aztán tényleg semmi keresnivalója nincs.

Attitude Adjuster · http://atta.blog.hu 2013.07.16. 15:56:58

@Lattmann Tamás:

Reding igen gyakran hülyeséget beszél, de ez a kisebb probléma, a nagyobb, hogy az Európai Bíróság közösségi jogot alkot, amire sem szerződéses felhatalmazása nincs, sem demokratikus legitimitása.

A dohánykereskedelem, vagy a légiutas-jogok kérdése nem ebbe a kategóriába esik, ugyanis ott nem indirekt jogalkotásról volt szó, hanem a létező joganyag hiararchikus ütközéseinek feloldásáról, amelyre a Bíróságnak egyébként valóban pontosan szabályozott jogkörei vannak.

A biztosítási piac nemi egyenlősdijének történetében (és korábban is több esetben) azonban a Bíróság nem létező, szerződéses joganyagot értelmezett, és még csak nem is szerződéses módon intézményesített jogalkotói jogkört gyakorolt, hanem egészen egyszerűen valamiféle "láthatatlan alkotmány"-szerű, nemlétező, saját belátása szerinti "értékrendhez" igazított nagyon konkrét jogelőnyöket és joghátrányokat eredményező szabályozást. Egyszerűen túllépte a felhatalmazását és hatáskörét. Ebben pedig buzgó helyeslőre és támogatóra lelt a föderalista agendát követő Bizottságban. Ez pedig igen messzire vezető, és igen súlyos következményekkel járhat és jár az egész európai, közös jogrendre nézve.

A még nagyobb baj, hogy ez csont nélkül átment a teljes uniós struktúrán, és a nagy föderalista centralizációs lázban gyakorlatilag minden szinten utólagos jóváhagyást kap, és legitim joganyagként kezelik. Ez viszont már elsősorban Reding, és a Bizottság sara, amelynek az alelnöke, sőt, igazságügyi biztosa.

Azt pedig egyenesen elképesztőnek találom, hogy az igazságügyi biztosi posztot nem jogvégzett ember tölti be.

A lisszaboni szerződés pedig részben az általad is megnevezett jegyzőkönyvekben, részben más renlkezésekben gyakorlatilag kiürestítette és önkényesen magyarázhatóvá és hivatkozhatóvá tette a szubszidiaritást, az egész integrációs folyamat egyik legalapvetőbb vezérlőelvét. Pontosan annak érdekében, hogy a "senkinek semmi köze ahhoz, hogy mit csinálunk" attitűdjét erősítse és igazolja. annak pedig nemhogy az EU struktúráján kívül, de azon belül sem lenne semmi keresnivalója.

"amúgy pedig az aktivista föderalizmusnál ocsmányabb dolgot a világ nem látott még"

Hogy ocsmányabbat látott-e, azt nem tudom, de hogy az egész európai integráció jövőjére nézve veszélyesebbet látott-e, az igen jó kérdés.

timargabor · http://kard.blog.hu 2013.07.16. 20:51:37

@Lattmann Tamás: Én annyit mondtam, hogy igenis volt egyéni jogkövetkezménye a Benes-dekrétumoknak, ezt pedig nem vitattad.

Lattmann Tamás 2013.07.16. 22:36:21

@timargabor:

Most itt az uniós jog kontextusa az érdekes. Mivel a dekrétumok bőven az EU előtt születtek, az azokból fakadó akkori KOLLEKTÍV jogsérelemmel az uniós jog ma nem tud mit csinálni, ahogy a létükkel sem. Ha ma konkrét ügyben alkalmaznák őket, akkor a strasbourgi bíróság megcsapná Szlovákiát. De egyrészt az nem az EU, márészt a szlovákok nem olyan hülyék, hogy ezt megpróbálják.

Amúgy meg a kártérítéseknek nem ez az akadálya, hanem az hogy Csehszlovákia, Magyarország és a Német Demokratikus Köztársaság annak idején a szocialista testvériség és a "minden meg van bocsátva" jegyében megállapodott abban, hogy nem állnak elő egymással szemben semmilyen igénnyel.

Lattmann Tamás 2013.07.16. 22:49:24

@Attitude Adjuster:

"A biztosítási piac nemi egyenlősdijének történetében (és korábban is több esetben) azonban a Bíróság nem létező, szerződéses joganyagot értelmezett"

Ami a diszkrimináció tilalmával kapcsolatos problémát illeti, az nem olyan egyszerű. Ez a "nem létező, szerződéses" kitétel pontosan mit jelent?

A Maastrichti Szerződés egyértelműen átkapcsol az Európa Tanácsra. Az Emberi jogok európai egyezménye tiltja a diszkriminációt és annak 12. jegyzőkönyve e tilalmat általánossá teszi. Ezeket minden EU tagállam kötelezően vállalta. Tiltja azt az Alapjogi charta, valamint az uniós jog már jóval korábban megteremtette annak alapjait, lásd: 2000/43/EC, 2000/78/EC, 2004/113/EC, 2006/54/EC irányelvek...
süti beállítások módosítása