A KARD a Facebook-on

Őket ajánljuk

Hírfolyam

Friss topikok

Elérhetőség

A KARD blog

e-mail: kard.blog@gmail.com

Facebook: A KARD

Twitter: @KARD_blog

Diáktüntetés: olaj volt a tűzre a nyilatkozat

2012.12.10. 21:20 timargabor

Érdekes volt a hétfői, Lágymányosról induló diákdemonstráció. Az állami finanszírozású felsőoktatási keretszámok drasztikus megvágása, gyakorlatilag a tandíj bevezetése miatt eleve elégedetlen volt a hangulat. A követeléseket tartalmazó 5 pont elfogadása után felvetődött a "hogyan tiltakozzunk" kérdése is, ötlet hangzott el az EMMI (emberi erőforrás-minisztérium) illetve az egyetem elfoglalására, nyilvánvaló célként pedig felmerült valamelyik közeli híd is. A sorozatos szavazásokon azonban nem kapott többséget egyik ötlet sem.

akihulye.jpg

Közben megérkezett a szegedi egyetemisták kormányhivatal-foglalási akciójának a híre, de amennyire a helyszínen meg tudtam ítélni, az igazi olaj a tűzre az volt, amikor kiadták az EMMI nyilatkozatát. Ennek felolvasása paprikázta fel annyira a hangulatot, hogy végül a hídfoglalás ötlete bizonytalan többséget kapott, a tömeg elindult, lezárta a Petőfi hidat és lassan, már rendőri kísérettel Pest felé vonult. Majd - ezt már nem követtem közelről - nyilván spontán ötletek döntötték el, merre legyen az arra. Szigorúan szubjektív véleményem szerint az EMMI-nyilatkozat nélkül nem ez lett volna a végkifejlet.

hidon.jpg

Két dolog mindenképp kiemelendő. Egyrészt a hallgatóságban megvolt az öntevékenység, és amikor a hatalom túlment egy általuk elfogadhatónak tartott határon, megmutatták, hogy nem akarnak beletörődni. Ilyen spontán diáktüntetés nagyon régóta nem volt Magyarországon, reménykeltő példáját adva az önszerveződésnek! A másik, az az EMMI nyilatkozata, a - szerintem - kiváltó ok, benne ilyenekkel:

Míg korábban 50 ezer diák tanulhatott állami segítséggel az egyetemeken, főiskolákon, mostantól a rendszer lényegében teljesen nyitottá válik, és akár 100-120 ezer diák is tanulhat ingyen.

Meg kell magyaráznom, hogy a Diákhitel 2 (mint általában minden hitel), az nem "ingyen"?. Hát a jelenlevőknek nem kellett. Ahogy a Hallgatói Hálózat elnöke megjegyezte: "vagy hülyék írták a közleményt, vagy minket néztek hülyének". A kormányzati kommunikátorok kezdhetnek feltenni valami új lemezt. Az 1984 reloaded láthatóan nem jön be a hallgatóknak. Lehet viszont, hogy nincs más?

Egyetértesz? Csatlakozz hozzánk a Facebook-on és oszd is meg a cikket:

Tegyük a KARD blogot a könyvjelzők közé

RSS hírfolyam a blog bejegyzéseiről

Tegyük a KARD blogot a könyvjelzők közé

RSS hírfolyam a blog bejegyzéseiről

335 komment · 6 trackback

Címkék: tandíj felsőoktatás tüntetés Hallgatói Hálózat

A bejegyzés trackback címe:

https://kard.blog.hu/api/trackback/id/tr154958795

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Milyen stratégiai megállapodás? 2012.12.11. 12:34:13

A hetedik nagyvállalati stratégiai megállapodást írta alá a minap a Kormány, melynek kapcsán csintalan nemzetgazdasági miniszterünk újabb emlékezetes performanszt adott elő.  Kínzó költői kérdések feszítenek.  Mi értelme van ennek az egésznek...

Trackback: Ha elég sokat magyarázzák, akkor majd megértjük? 2012.12.11. 11:03:22

A kormány csak magyaráz, meg magyaráz, az érintettek meg olyan csökött agyúak, hogy az istennek sem értik meg, hogy jó nekik, ami itt történik - kb. így foglalható össze Selmeczi Gabriella ma reggeli nyilatkozata  A Fidesz szóvivője szerint: "a l...

Trackback: Hajrá 1968! Tanácsok tüntető diákoknak 2012.12.11. 07:43:12

Ami ezen az estén történt, az azért mégiscsak történelmi. Ami megjelenik a tévékben és újságokban, azért megérte. Valahol az este közepén volt egy pillanat, amikor majdnem összeomlott minden, mert a Ha-ha nem volt éppen a hídfoglalás mellett. Nos, gond...

Trackback: Kakisztokrácia: a szar, ahol élünk 2012.12.11. 00:28:01

A kakisztokrácia az a kormányzási forma, amelyben a hatalom a legdilettánsabb és/vagy legjellemtelenebb emberek kezében van. Görög eredetű, a κάκιστος (kakistos, “legrosszabb”), és a -κρατια (-kratia, “kormányzat”) összevonásából jött létre. Szerinted ...

Trackback: Diáktüntetés: olaj volt a tűzre a nyilatkozat 2012.12.11. 00:15:02

Meg kell magyaráznom, hogy a Diákhitel 2 (mint általában minden hitel), az nem „ingyen”?. Hát a jelenlevőknek nem kellett.

Trackback: Gyurcsány dicséretére érdemes tervezetek és határozatok 2012.12.11. 00:06:24

Nem ez az első eset, hogy a második Orbán kormány megvalósítani látszik Gyurcsány Ferenc néhány évvel ezelőtti elképzeléseit. Most éppen a felsőoktatás fizetőssé tétele van napirenden. A felsőoktatásban alkalmazott tandíj elvével lehet vitatkozni, az v...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

erdomester2 2012.12.11. 09:22:41

A megoldás az lett volna, hogy megszüntetik a zskf, gábor dénes, károli stb kamuegyetemeket, hogy ne születhessenek 3 diplomás titkárnők. Így aki valóban akar valami lenni, az kénytelen kurvára tanulni, hogy bekerüljön a megemelkedett ponthatárok miatt. Igy elkerülhető, hogy egyesek 6-8-10 helyet jelölnek, mert fogalmuk sincs, hogy mit akarnak, csak bekerüljenek valahova. Na az ilyen menjen a westendbe eladónak. A rózsa néni meg elmehet a picsába az olyan kijelentéseivel hogy majd ez a tandíj megakadályozza azt, hogy egyesek 10 évig járjanak egyetemre. Mivel a kijelentése a diákoknak szól, majd pont ők nincsenek tisztában azzal, hogy 12 félévet finanszíroz az állam? Aki tovább tanul, az fizet is érte.
Tisztában vagyok vele, hogy itthon mind úgy gondoljuk, hogy az ingyenes oktatás az JÁR, de talán ha a családoknak nem jelentene terhet kifizetni a tandíjat, akkor nem is lenne belőle probléma!

zajos1 2012.12.11. 09:24:11

@saravad: Ha nem tudnád az egyház hozta létre az Európai egyetemeket, és nem kell szőr csuha hozzá (nincs is már). Ezek az egyetemek generálták Európa fejlődését...

Mérges 1234 2012.12.11. 09:24:18

@wmiki:

Na igen, de azért sokan azt is felfogták már, hogy a jelenlegi rendszer rossz.

És sokan nem csápolnak azért az egyik pártnak, mert ugyan szar, de a másik mégszarabb.

Én és sokan mások nem fogadjuk el, hogy azért jó a Fidesz, mert nem annyira szar, mint a többi debil.

Ráadásul van egy két terület, ahol már túltettek az elödökön. (Összeségében, a Fidesz még mindig kevésbé káros persze.)

Pont ezt a trükköt választja a hatalom, felosztják az emebreket, aztán faszán manipulűlják.

Nézd meg magad is mekkora fasz vagy, kiállsz a Fidesz eszetlen hülyesége mellett, mert a másik bandát jobban gyülölöd. Ahelyett, hogy mindketőtt elutasítanád a faszba.....

GOndolom ezt nem vagy képes belátni, nincs benne a Bibliában vagy mi a baj.

wmiki · http://kigondoltam.blog.hu/2014/07/20/stephen_hawking_538 2012.12.11. 09:25:03

most jön az értelmiségi teszt 2.0

vajon az elvakult mszp/bajnai/mesepárt hívők képesek-e két nicket megkülönböztetni egymástól?

valószínűleg nem, mivel a mocskolódáson kívűl eddig másra sem mutattak képességet xd

zajos1 2012.12.11. 09:25:44

@Pop40: Na, már elfelejtették, hogy csalással lett alternatív államfő jelölt?

Mérges 1234 2012.12.11. 09:25:45

@wmіkі:

Ja sejthettük, hogy magas volt neked a léc. Amúgy főiskolán és egyetemen, tanítanak ám értelmes dolgokat is, van egy csomó reál tudomány, mérnökök ezrei kerülnek ki évente a falak közül, amire tényleg szükség van az országban.

wmiki · http://kigondoltam.blog.hu/2014/07/20/stephen_hawking_538 2012.12.11. 09:26:29

@Mérges 1234: nagyon érdekes dolog, amit a hitedről mondasz, de ettől még, itt a valóságban, létező pártokra kell szavazni, ha képviseltetni akarod magadat

tudom, ez nagyon csúnya világ, dehát jelenleg most ez van
sajnálom, ha tőlem tudtad meg :((

dr. Balta$ár 2012.12.11. 09:26:54

nem leszünk adósok !

2001 első mafiaormány: lakásHITEL
2012 második mafiaormány: diákHITEL

wmiki · http://kigondoltam.blog.hu/2014/07/20/stephen_hawking_538 2012.12.11. 09:27:16

@Mérges 1234: lol

igen, ezért tart itt ez az ország, mert ennyi mérnökünk van
el sem bírom képzelni, mi lenne, ha 3-al kevesebb lenne xd

wmiki · http://kigondoltam.blog.hu/2014/07/20/stephen_hawking_538 2012.12.11. 09:28:28

@wagеm: te biztos sokat tudsz a majmokról xd
bár ők jobban érvelnek :((

Dexter... (törölt) 2012.12.11. 09:28:42

@Kivlov: "Amúgy érdekes, hogy fesztiválozásra, bulizásra, okostelefonra, márkás cuccokra a hallgatók nagy részének van pénze. A tandíjat meg (többek között) ilyen indokokra hivatkozva elutasítják."
Lehet, hogy ez meg fog lepni téged, de eléggé sok olyan hallgató van, akinek ilyenre nem volt pénze. Jó lenne, ha nem a kisebbségből vonnák le általános következtetéseket.
Ha mondjuk emiatt elveszítünk évente 10000 tehetséges embert, az már olyan veszteség, ami miatt nem éri meg ezt a pénzt kivonni a rendszerből.

"A rendszer alapvetően ott van elqrva, hogy nincs felvételi vizsga. 3-4es közötti átlagokkal egyetemre, főiskolára mennek a diákok. És ott lébecolnak, bukdácsolnak. Vicc…"

A rendszernek valóban voltak hibái, de akkor erre az a megoldás, hogy kizárunk egy csomó olyan embert, aki egyébként akarna és tudna tanulni.

@Cervisia: "* Ami nem helyes, hogy egy közelebbről meg nem nevezendő egyetem mérnöki szakán 3-4 félév műszaki rajzolást oktatnak (öreg profoknak legyen már mit tanítani), a ténylegesen használt számítógépes tervezés meg egy félév, egy 12(!) éves programmal. Nevetséges."

Teljesen egyetértek veled. Szerintem a felsőoktatásban ma rengeteg helyen lehetne spórolni, ha hozzá vennének egy normális tandíjat, egy jól felépített ösztöndíj rendszerrel, akkor teljesen más lenne a helyzet. Lényegében most pánik szerű forráskivonás zajlik, így semmilyen döntésnek nincs értelme.

Sokaknál olvastam, hogy ez a döntés szükségszerű, mert nincs pénz. Én ezt megértem, de azt jó lenne látni, hogy az ország jövőjét lényegében a felsőoktatás minősége határozza meg. Szerintem ez fontosabb a nyugdíjak szinten tartásánál, az egykulcsos adónál, vagy a focinál.

2012.12.11. 09:28:53

@wmiki: Nem tudom mi bajod a tudománnyal. Végül is ennek köszönheted, hogy erősen fogyatékos létedre képesek voltak téged is életben tartani az orvosok.

2012.12.11. 09:31:18

@Kivlov: Az én fiam pl. azért tud elmenni fesztiválra, és azért van márkás cucca, mert dolgozik az egyetem melett. Én örülök, ha az alapvető megélhetését tudom finanszírozni, pedig ő még államilag támogatott képzésben tanul.

Mérges 1234 2012.12.11. 09:32:04

@wmіkі:

Ne magadból indulj ki, nem mindenki szorul rá.

2012.12.11. 09:32:13

@wmіkі: Jól kibaszarintottál velük. :-)

2012.12.11. 09:32:44

@wmіkі: Téged látva ezzel csak egyetérteni lehet.

Mérges 1234 2012.12.11. 09:34:00

@wmіkі:

Szép kifogás, ha akartál volna tanulni, emiatt még el lettél voléna ott.

Az igazság az, hogy egy antiszocioális hülye vagy, ezt látjuk itt, látjuk a blogodból.

Még én vagyok a hülye, hogy szoba állok veled.

turulpina 2012.12.11. 09:34:04

Az már volt, hogy a Friends of Hungary 4Mrd Ft-jából hány ösztöndíj jönne ki? Vagy a fociba fosott pénzből?

És hogy melyik éri meg jobban?

2012.12.11. 09:34:47

@wagеm: Nem kellene a majmokra nézve ilyen dehonesztáló kijelentéseket tenni. ;-)

ftk 2012.12.11. 09:35:08

@Cervisia: Lehetne esetleg képzésformánként mozgó átlag. Meg lehetne ezt csinálni normálisan is. És igen, teljesíthető mértékű tandíjat egy jól kitalált ösztöndíjrendszerrel vagy tandíjmentességi rendszerrel én is el tudnék fogadni. Most viszont inkább tolom a gyerekeknek a két nyelvet ezerrel, hogy ki tudjam lőni őket tizennyolc évesen külföldre. Ahogy most kinéznek, az ország ezzel szegényebb lesz egy mérnökkel meg egy biológussal.

wmiki · http://kigondoltam.blog.hu/2014/07/20/stephen_hawking_538 2012.12.11. 09:35:56

@wmіkі: :0

ezek szerint van az a szint... téged megértenek

akkor további sok sikert ezekhez az értelmiségiekhez xd

2012.12.11. 09:36:20

@turulpina: Igen ez nekem is eszmbe jutot tegnap. Cirka 7 milliárdot zárolnak most a felsőoktatásban (azaz elvonják), s közben önmaguk polírozására elvernek 4 milliárdot. Ilyen egy felelős kormány....

KovA 2012.12.11. 09:37:08

Pusztán a saját érdekekért tüntetés - korlátoltság.
Ugyanígy korlátoltság ha pusztán tiltakozásban merül ki a követelés - anélkül hogy épkézláb, a helyzetnek és a dolog természetének megfelelő átgondolt megalapozott dolgot követelnének, amit megvédeni ami mellett érvelni ami mőgé komoly társadalmi támogatottságot lehet szerezni.
A kormány se különb mint a diákok ebből a szempontból holott épp tőlük méginkább elvárható lenne.
A diákok részéről a szerződés elutasítása és a röghözkötés emlegetése hülyeség,
a kormány részéről pedig a tandíjasdi, de a diákhitelesdi is.
A társadalommal kötendő tanulmányi szerződés elutasításának az a következménye, hogy a társadalom azon tagjai akik nem mennek felsőoktatásban, nem is lesznek érdekeltek olyan felsőoktatottakban, akiknek csak fizetik a tanköltségeit - de cserébe semmit nem hajlandók vállalni.
A tandíjasdi következménye, hogy tehetségek vesznek el, és csak meglehetősen pénzes családoknak jut felsőoktatás. Ugyanez a képzés minőségének felhígulását is okozza.
A támogatott/diákhitel - egyrészt banki nyereség (a támogatás a kamatok egy részének közösségi átvállalása - amiért a hallgató semmit nem vállal a támogatóval szemben) - másrészt teljes kockázata a hallgatóé - és jó eséllyel akkor tudja visszafizetni, ha lelép külföldre.
Az egyedüli biztos nyertes a bank - a társadalom tutti vesztese, a diák meg kockázatviselője.

Ez a jelenlegi helyzet ezen kell változtatni.
Olcsó dolog kárörvendezni a kormány hülyeségén,
ahogy szintén szánalmas dolog a diákokat szidni irigységből, hogy dó'gozzanak meg fizessék meg, hogy tanú'hatnak stb. - mert abból a szaktudásból műveltségből ugyan nem eszik amiért csak a diák fizet - azt már inkább elviszi oda, ahol fizetőképesebb rá a kereslet.
De ugyanígy jár az is, aki csak fizet és elfelejt feltételeket támasztani.
Marad itt az a felsőoktatott amire kereslet nincs - a nyakán - okostojáskodni.
A helyzet drámai - már-már forradalmi lehetne - de híjával az ehhez szükséges értelmes tartalomnak és társadalmi elszántságnak.
Értékrendetlenségnek se iránya se hatása - a belülről való önromboláson kívül.

2012.12.11. 09:37:20

@wmiki: Mondd hülyegyerek, nem veszed észre hogy magaddal csevegsz? Küldök már egy hngyászsünt neked....

tingli-tangli 2012.12.11. 09:38:35

Mint minden, a felsőoktatás is a legkisebb ellenállás irányába indult el, a gyerekszám kevesebb, a munkahely kevesebb, minél több gyerek a felsőoktatásba, a bújtatott munkanélküliség jó a kormánynak, az egyetemek fejpénzt kapnak, érdekük a sok hallgató, a hallgatók 40-45 százaléka az előírt 4-5 év alatt nem szerez diplomát, természetesen az oktatók érdeke sem az, hogy minden hülyét kiszórjanak.
Én és még jópár ember levelezőn végeztünk. A többségnek ezt a munkahelye támogatta. Nekünk ez még tovább is tartott, mint ha nappalin végzünk. Ennek ellenére megszereztük a szükséges tudást.
Ez is egy megoldás, ha van munkahely, de mostanság nem nagyon bővül a munkaerőpiac, ez pedig a kormány felelőssége.
Drasztikus, kiszámíthatatlan lépések, arrogancia minden téren, így működik a kormányunk, rosszabb, mint az előző volt, pedig már ott elkezdődött az alsófokú oktatás színvonalának csökkentése. Természetesen a fidesz akkor még tudta, mi a jó, aztán meg a Hoffmann Rózsikára bízta az oktatást, aki a franc tudja, milyen tudatmódosítót szed, talán mint a Matolcsy. Úgy látszik viszont, vallják, kétféle embert lehet irányítani: a tudatlant és az eladósodottat.

a2148116 (törölt) 2012.12.11. 09:39:12

@félázsiai nemecsek ernő áruló:

"Tandíjra szükség van. De általánosan, mindenki által fizetendően, (esetleg alacsonyabb mértékben - évente 105 ezer például, nem feltétlen félévente 150-200 ezer, mint ahogy most van) és ösztöndíj által kiválthatóan (teljesítmény alapon ugye). Mondjuk erre illik, amit 2008-ban leszavaztak a hülyék."

Ez hülyeség, 2008-ban annyi lett megszavazva, hogy

"Egyetért-e Ön azzal, hogy az államilag támogatott felsőfokú tanulmányokat folytató hallgatóknak ne kelljen képzési hozzájárulást fizetni?"

Most meg gyakorlatilag épp az történik amit leírsz történik: a legjobb tanulókat felveszik államira, a kicsit rosszabbakat pedig részösztöndíjra ami a teljes költség 50%-a (átlag 230.000 HUF fele 115.000 forint). Itt pedig van átsorolás: a legjobb 15%-ék átkerül államira a legrosszabb 15% pedig államiról részköltségesre. Az ez alatt teljesítő legjobb 15% pedig kérhet költségtérítés csökkentést 50% (115.000 fele pedig 57.500), ergo teljes árat tényleg csak a legrosszabbaknak kell fizetni, még a közepes tanulók is 6*115.000-be kerül a képzés, a kicsivel jobbaknak pedig 6*57.000.

Ez a diákhitel 2-ből egyetem után játszva kifizethető....

Itt egyáltalán nem szegény-gazdag ellentét van. Mit gondolsz miért az ELTE TÁTK ment tüntetni? Nem pedig a vegyészek, vagy BME-sek? Akik rosszul járnak azok a büfészakosok (komunikáció, nemzetközi tanulmányok, szociális munka, turizmus...) és a gyengébb tanulók.

buxa44 2012.12.11. 09:39:18

@wmiki: Valaki már javasolta előttem,hogy menj pszichiáterhez,szerintem is, te tényleg beteg vagy.Menj el egy szakemberhez és beszélgess vele egy kicsit.Biztos,hogy ambuláns lap nélkül,azonnal osztályos elhelyezést kapsz.Ilyen hidegben az nem is olyan rossz,hidd el sok hasonló gondolkodású ,félreértett vagy megnemértett kollégával fogsz találkozni.Nem hülyéskedek.......egy kört megér!üdv.

Szelid sunmalac 2012.12.11. 09:39:38

@wmіkі: Jeeeee! Ujra itt vagy Mikikem? Orom teged latni! Egy ideig nagyon unalmas volt a net, de most hogy mar ujra itt vagy, egeszen mas a helyzet! Milyen az ido Tapolcan?

2012.12.11. 09:43:07

@a2148116: Nemzetközi tanulmányok büfészak? Nocsak. Akkor hogy lehet az, hogy évek óta 450-460 pontokkal lehet bekerülni államilag támogatott képzésre?

2012.12.11. 09:44:10

@a2148116: "Az ez alatt teljesítő legjobb 15% pedig kérhet költségtérítés csökkentést 50% "
Nincs ilyen generális szabály. Kérni persze lehet bármit, csak nem adják meg.

Vajda Gábor (Gabor_V) · http://www.linkedin.com/in/gaborvajda1984 2012.12.11. 09:44:29

@Frengi: Igen, de ezt normálisan is lehetett volna kommunikálni, nem totál hülyének nézve mindenkit, mostanra már a szájat csinálva a seggükből, nem fordítva.

4 évvel ezelőtt még az emberhez ingyen hozzávágott diploma volt az ország felemelkedésének kulcsa, most meg már a felelős befektetés. Hoffmann Rózsának meg van képe olyat nyilatkozni, hogy ellenzékben nem felelős kormányprogramok kidolgozása volt a feladatuk, amivel végül harmadrészben megbuktatták az előző kormányt.

Újabb 4 év múlva meg tán az lesz, mint a Kincskereső Kisködmönben, hogy vigye mindenki a szenet, hogy tudjanak fűteni?

Lassan a zacskós tej nagyobb szavatossággal bír, mint egy kormányígéret.

északdakota 2012.12.11. 09:47:01

a tandíjügy orbán őszöde, hatását tekintve, ergo meg fog bukni és megszabadulnak tőle a magyarok határon innen és túl!!!

timargabor · http://kard.blog.hu 2012.12.11. 09:48:26

@a2148116: "Mit gondolsz miért az ELTE TÁTK ment tüntetni? Nem pedig a vegyészek, vagy BME-sek?"

Tévedsz, ők is ott voltak.

2012.12.11. 09:49:33

@Gábor (Gee Halen): Hoffmann Rózsának igen vastag kérges bőr van a képén.

a2148116 (törölt) 2012.12.11. 09:50:41

@_zulu_: ahová beszámítják a nyelvi érettségit mint felvételi tantárgy ott mindenhol 400 felett van a ponthatár...
azér egy nyelvi emelt szintű 1000x könnyebb mint egy matek,fizika,történelem, magyar

"Kérni persze lehet bármit, csak nem adják meg." dehogynem.

kverti 2012.12.11. 09:52:10

Mért ne lehetne tanulmányi átlag alapján sávos fizetési rendszert kidolgozni? 4.5 felett ingyenes, 3.5-4.5 mondjuk 15 rugó havonta, 2.5-3.5 30 rugó, alatta pedig 50. Egyik összeg sem az a pénz, amit némi szórólapozással, meg ezzel azzal ne lehetne összeszedni. Közben akár el is gondolkodhat a delikvens, hogy legközelebb mikor az atm kiokádja a diákhitelt, boroskóla gőzben és hányásban, vagy a könyvtárban szeretné-e eltölteni az idejét.

2012.12.11. 09:53:08

@Frengi: Oké, de a társdalom részéről is befektetésnek kell tekinteni, és nem csak az egyén részéről. Össztársadalmi érdek, hogy a legjobbak kiművelődjenek egy-egy területen, és ehhez kell az állami támogatás is. Európában példátlan, hogy az állam kivonul e területről.
Haldokló társadalom az, amelyik a fitalok képzésre sajnálja a pénzt, és a nyugdíjasokba tol bele mindent.

Szelid sunmalac 2012.12.11. 09:54:44

@a2148116: Fizettel te valaha diakhitelt? Mert en kenytelen voltam felvenni, es mellette dolgoztam is, pedig allamilag tamogatott nappalira jartam. Kvazi "ingyene" volt epp csak nyelvi hozzajarulast kellett fizetnem, felevente 150-et. Most felvehetik a diakhitel 1-et, hogy megeljenek vlaahogy, de az eleginkabb a rezsire talan eleg. Felvehetik melle a diakhitel 2-t, amibol ugye a tandijat fizetik. Mellette elmehetnek dolgozni, meg persze neha tanulni sem art.
Egyebkent pont a Fidesz volt az eloto regnalasa alatt, aki felboritotta a diakhitel fix kamatat, jol megemeltek, raadasul kamatos kamat lett. Mikor kikerultem, orultem, hogy a minimumnal valamivel tobbet tudok fizetni, de igy is evrol-evre nott a tartozasom. Volt olyan csoporttarsam, aki banki hitellel valtotta ki azt a szart!

Nekem lehet pofazni a diakhitelrol, hogy az igy jo, meg ugy jo, de tobb, mint haromszorosat fizettem vissza felvett osszegnek! Es az csak 1 hitel volt, nem 2!

a2148116 (törölt) 2012.12.11. 09:54:59

@_zulu_: bocs a lényeg le maradt: most csinálom a második diplomám a BME-n, így teljes állami támogatást nem kaphatok, de eddig még sosem kellet 120-nál többet fizetnem egy félévben,
neptunban kell kérvényezni, sőt még olyan is van hogy aki nem fér bele ebbe a 15%-ban hanem épp lemarad az kap 30%-os csökkentést.
Teljes árat tényleg csak a leggyengébbek fizetnek.

Lajosforras 2012.12.11. 09:56:18

hát... az Ybl építész karán idén megdőlt egy rekord, 16 év után végre befejezte az egyetemet egy nebuló. ebből nem kevés évet államilag finanszírozottan nyomott le.

nagy baj nincs a fizetőssé tétellel,de nem egészen értem,hogy:

1. ha a redvás iskolában lekapcsolják a fűtést decemberben és nagy többségében lepusztult épületekben folyik a felsőoktatás,
2. a profok az oktatás mellett vastagon megkenik a kenyeret a maszek világban is a főállású munkahelyeiken,
3. írásvetítőn és néhány lerottyant számítógépen oktatnak,

akkor mi szükség van ilyen mértékű tandíjakra,ha nem az,hogy már az iskolában eladósítsák az embert?

nem is tandíj léte vagy nemléte érdekes annyira,hanem hogy hol a pénz?

2012.12.11. 09:57:33

@a2148116: "azér egy nyelvi emelt szintű 1000x könnyebb mint egy matek,fizika,történelem, magyar"

Ez egy olyan állítás, melynek javára válna a bizonyítás.

""Kérni persze lehet bármit, csak nem adják meg." dehogynem."

Nézd, én véletlenül elég jó tájékozott vagyok e téren. Nincs igazad.

Fot L' Mondó · http://fotelmondo.blog.hu/ 2012.12.11. 09:58:24

Hm...
Érdeklődve figyelem a hogyantovábbot (is)...

Cervisia 2012.12.11. 09:58:45

@KovA: Te se bírod megérteni, a jelenleg egyetemistáknak az lenne a legjobb, ha miután végeztek bezárnák az egyetemeket, mert úgy nőne folyamatosan a papírjuk értéke.

2012.12.11. 09:59:34

@a2148116: Én elhiszem, de hidd el, hogy ritkaság és az egyetemeken egyáltalán nem általános hogy ilyen tömegeknek csökkentett költségtérítést kell fizetnie. Lehet hogy a BME ezt meg tudja engedni magának, de ez inkább kivétel mint szabály. Szóval ezzel nem lehet tervezni.

KovA 2012.12.11. 09:59:59

@Lajosforras: De nagy baj van a fizetőssé tétellel.
Azzal van a baj hogy a nem fizetésért cserébe legszívesebben semmit nem vállal a nebuló.

Egyébként : amiért meg a társadalom nem fizet - abból nem sokat remélhet.

különvélemény 2012.12.11. 10:02:10

@kverti: "4.5 felett ingyenes, 3.5-4.5 mondjuk 15 rugó havonta, 2.5-3.5 30 rugó, alatta pedig 50"

Nem jó, ez még mindig komcsi módszer.
A kapitalista a következő:
Van mondjuk 300 mrd a képzési támogatásra. (nem tudom pontosan mennyi, csak írtam egy összeget)
Ebből 200 menjen a legjobbak 100%-os támogatására, amennyi kijön, szakonként súlyozva.
100 menjen 50%-os támogatásra az utánuk következő legjobbaknak.

Így lehet költségvetést tervezni és az egyetemek sem tudnak visszaélni, vagy legalábbis sokkal korlátozottabban.

KovA 2012.12.11. 10:03:39

@Cervisia: Ja, :-) csak nem sok kedvem van humorkodni az a baj.
Az az érzésem, hogy az ország olyan szar helyzetben van az elmúlt 20 esztendőnyi ámokfutásnak köszönhetően - amit még a többség nem sejt.

Cervisia 2012.12.11. 10:07:26

@kverti: Akkor neked is leírom, ez nem középiskola, ebből az lenne, hogy a bölcsészek ugyan úgy járnának tovább ingyen, nagy ösztöndíjakkal, a műszakisok meg fizetnék a maximumot. Ezzel most nem azt mondom, hogy a bölcsészek nem kellenek, csak ha valamennyire ismered az egyetemi köröket, akkor btk-n csak az nem hoz 4.5 felett, aki tényleg teljesen beleszarik, műszakin meg egy 3.0-ért a lábad nyomát csókolgatják.

Lehet ilyen rendszert csinálni persze, csak ne a jegyek alapján, hanem a szakonkénti sorrend szerint. Végső soron az lenne mint ma, csak más keretszámokkal, több hozzájárulási aránnyal (0-25-50-75-100), és félévente teljes átsorolással.

Cervisia 2012.12.11. 10:09:27

@különvélemény: +10000000, mert az átlagos rendszerből lennének hirtelen 6.0-ás kreditátlagok, mert minden egyetemnek az lenne az érdeke, hogy államin maradjanak a diákjai, mert önerőből ki tudja, hogy fizet-e.

huttinger 2012.12.11. 10:12:36

@a2148116:

Te valamit nagyon félre hallottál akkor. Orbán azt mondta, hogy a felsőoktatásnak állami támogatás nélkül kell megélniük. Vagyis a végállapot az, hogy egyetlen egy állami képzésű hely sem lesz.

Akkor miről fogsz pampogni picinyem?????

Q-in-Law 2012.12.11. 10:18:23

@Mérges 1234: sosem voltam Orbán-fan. Amikor Gyurcsányék bevezették a tandíjat és támogatni mertem, komcsi voltam. Most narancsdroid. (Amúgy nem értek a jelenlegi koncepcióval egyet, de ez most mellékes.)

KovA 2012.12.11. 10:19:43

@különvélemény: A lényeg tekintetében még a "komcsi módszer" is jobban megfelel a dolog természetének mint az ami most van/készül.
Egyébként meg nem tudom miért volna visszaélős az a "komcsi módszer" - az egyetem pénze nem a jegyektől függ - azt a hallgatók kapják.
És minden költségvetésnek vannak előre nem fillérre tervezhető tételei. És a nem tervezhetőnek is van persze kerete.
Nics lényegi különbség kettőtök javaslata között.

Ami fontos, hogy jól előre kell jelezni milyen képzésben milyen arányban érdekelt a támogató közösség (ország).
Ennek megfelelően kell meghirdetni a keretszámokat, és szerződést kell kötni a tanulmányi eredményarányos társadalmi ösztöndíjra és képzési költségvállalásra - cserébe pedig a diák is megfelelő vállalásokat tesz, hogy megtéríti a társadalom beléfektetéset,
pénzben bármikor, vagy Magyarországon teljesített adóban, vagy ha közalkalmazott akkor inkább az foglalkozására jellemző európai átlagfizetéséhez képesti különbözet jóváírásával.
Azzal teljesül a szerződése mindkét félnek a társadalomnak is, meg a diáknak is.

Akinek ez nem tetszik az fizeti a saját képzésének költségeit. Ennyi.
A társadalomnak viszon érdeke, hogy akarjon beszállni a képzésbe és ne elbújni akarjon előle - mert Magyarország helyzetében másképp egyre kevésbbé jut hasznos felsőfokúképzett szakemberekhez - az marad itt amit máshol nem fizetnek jobban.
Kivérzik az ország szakemberekből.

taxi546 2012.12.11. 10:21:18

@reszeg tengeresz: Akkor még általános iskolások voltak.

Lajosforras 2012.12.11. 10:23:10

@KovA: szerintem nincs. én spec nem szeretném 8 évig finanszírozni adóból kovácspisti egyetemét és kollégiumát,csak mert inkább bormámorban tölti az idejét előadásra járás meg tanulás helyett.

inkább a tanulók munkavállalási lehetőségeit kellene rendbe tenni,a piócákat meg kiiktatni a rendszerből.

pl. okosabb lenne a diákszövetkezeteket seggbe rúgni,hogy ne 450 Ft-ot kapjon a munkájáért az a tanuló,akinek a munkáltatója valójában 8-900 Ft-os órabért fizet, a többit meg benyeli a "segítőkész" szövetkezet.
mennyivel egyszerűbb lenne,ha a cégek az egyetemek honlapján hirdethetnének,ha hirtelen munkás kézre van szükségük? egyetlen plusz fül a honlapon és nincs a diák meg a munkavállaló között a kereset 30%-át elszívó hiéna.

KovA 2012.12.11. 10:23:30

@huttinger: "a felsőoktatásnak állami támogatás nélkül kell megélniük"
A diploma pedig áru lesz - mert az egyetem abban lesz érdekelt, hogy minél többet fizessenek a nebulók és e kényszerében nem engedheti meg, hogy kirúgja aki nem odavaló.
Éljen a boncmesternek való sebészképzés :-)

KovA 2012.12.11. 10:25:42

@Lajosforras: Így van.
A szerződés tartalmaz feltételt az elérendő eredményre, és a képzés idejére is.
Ha valaki túlbukja - bukja a szerződést és tartozik azzal amit beléfektettek. Arra aztán vehet föl hitelt - a maga költségére.

Void Bunkoid 2012.12.11. 10:27:14

Amúgy, ha a2148116-nak igaza van a számolással, akkor a "kicsivel jobb" tanuló hat félévi 57 ezer forintos össztandíja az 342 ezer forint.

Mivel tapasztalatom szerint, hiába próbálnak a "végekre" tőkét pakolni, fejleszteni, a legtöbb piacképesnek tekinthető szakmát kitanult ember Budapestre megy dolgozni (éljen a vízfej!).

Egy kedves ismerősöm is így tett, elment fejlesztőnek egy céghez, ott most ha jól emlékszem, egy kicsivel több a HAVI nettó fizetése, mint ez a hat félévnyi diákhitel.

Ha valaki kifog egy ilyen melót, összehúzza magát, és csak egy félévnyit fizetget vissza havonta, kamatokkal együtt is 9-10 HÓNAP alatt le lehet tudni a dolgot. Ha valaki rosszabb állásban dolgozik, és felezzük a dolgot, akkor meg bő két év alatt (a HÁROM ÉVI tandíjat). Akkor mi ez a sipítozás az "egész életen át nyögés"-ről?

Con Storm · http://pszichohistoria.uw.hu/ 2012.12.11. 10:27:41

Az MSZP a gyülekezéshez való jogot sem tudta ilyen jól biztosítani... akkor most mi a baj?!

különvélemény 2012.12.11. 10:28:06

@KovA:
Azért komcsi, mert mindenkinek fizet, márpedig arra nincs pénz.
Ráadásul mindenki ugyanannyit fizet, szaktól függetlenül, ami szintén komcsi.

Az arányokat most megmondom neked:
40% orvosi, 30% mérnöki + természettudományos, 30% egyéb. :)

Cervisia 2012.12.11. 10:30:04

@KovA: Van ezer hallgatód egy adott szakon. A régi osztályzással abból 200 maradna államin, 300 felét fizetné, 500 mindent. Szóval a tuti 200 millióból cirka 130 hirtelen azon múlna, hogy a gyengén teljesítő hallgatóid hajlandóak-e, tudják-e zsebből is fizetni a képzést. Vegyünk két helyzetet:

Nem a legjobb egyetem vagy, eleve nem azok jöttek hozzád, akik a legtehetségesebbek, és a hírneved se akkora, amit védeni kellene. Mit teszel? Elmormolsz egy imát, hogy ne essen ki hirtelen 60-70 millió csak egy adott szakról, vagy összehívsz egy értekezletet, hogy "kollégák, engedékenyebben az osztályzással, vagy leépítések jönnek".

Az ország legjobb hírű egyeteme vagy, jó a hírneved. Nem teheted meg, hogy hirtelen két osztályzatot ugrik az évfolyamátlag, és minden hülye elvégzi. A diákjaid tehetségesebbek, ha szegények is, bátrabban vállalhatnak fel hitelt, mert jók az esélyeik az elhelyezkedésre. Ha lazítasz is, csak egy kicsit.

Mi lesz a végeredmény? A Gábor Dénes (ha van még) ontja majd a színötös informatikusokat, akik ingyen kaptak wc-papírt, a BME műinfósok, ELTE progmatosok meg, köztük az országosan legjobbak egy része is keményen fizetni fog.

Steve123 2012.12.11. 10:30:10

Félve értek egyet a tandíjjal és az alábbi bejegyzéssel.

kerdezzbatran.blog.hu/2012/12/09/ingyenes_felsooktatast_ingyenes_sort

Valakinek mindig állni kell a cehet. Annyira könnyű elhinni, hogyha az állam fizet, akkor nem mi fizetünk

Kivlov 2012.12.11. 10:31:17

@saravad:
Lehet hát.
Ahhoz nem szükséges az ingyenesség sem...

Netuddki. 2012.12.11. 10:31:39

@kun andras: "Néhány móricka lármázik. Aztán beülnek egy sörözőbe és elisszák a tandíj többszörösét."

Tulajdonképpen én örülök annak, hogy ennyire ostobák vagytok. Annál előbb lesz vége ennek az őrületnek...

Lajosforras 2012.12.11. 10:35:50

@KovA: ez igaz,csak mivel van a környezetemben pár éppen felsőoktatást gyűrő nebuló,azt is látom,hogy az egyetemek erősen profitorientáltak és sajnos sok esetben azt is elkaszálják,akit nem kellene. az egyik profnál 50%-tól kettes, a másiknál ugyanaz csak 65%-tól.
szóval nehéz ügy ez,mert mind a két oldalon sok a lehetőség a visszaélésre,viszont a profokat nem ellenőrzi senki. erőből meg könnyű diktálni.

nemecsek ernő áruló 2012.12.11. 10:37:30

@a2148116: A 2008-as formátumban is volt átszavazás, és első évben senki nem fizetett, teljesítmény alapján pedig karonként szelektálva a legjobb 20 megemelt ösztöndíjat kapott.

Cervisia 2012.12.11. 10:38:39

@Lajosforras: Azért ha megpróbálnál most elvégezni egy mérnöki szakot, ahol köztudottan vannak direkt szűrő tárgyak, mindezt a mai középiskolai alapozás után, lehet átgondolnád azt a borgőzös mondatod.

Amúgy is, akinek van pénze sört iszik, az a menő, nem a kannásbor :)

kverti 2012.12.11. 10:38:48

@Cervisia: Értem mire gondolsz, biztos hogy lehetne arányosítani a bölcsész-műszaki vonal fizetési kötelezettségeit. Csak engem tényleg dühít, hogy 100 felsőoktatásban tanuló diák közül minimum a fele romkocsmákban fejtegeti az élet értelmét, és kettesekkel ellébecolja azt a 4-5 évet.

Lajosforras 2012.12.11. 10:43:05

@Cervisia: vannak, pl. az építészeknek ott a mechanika. szinte mindenki szopik vele,mert a prof kénye-kedve szerint javít és osztályoz.
de nem gondolom át,mert nem véletlen van dugig minden nap az a két piálda a thököly-n a főiskolára alapozva.
egyébként tényleg a sör a menő...:)

különvélemény 2012.12.11. 10:43:07

@kverti:
Ezt kicsit átfogalmaznám:

Mindenki, aki nem tudja mi megy az egyetemeken, menjen el egybe, és beszélgessen el a hallgatókkal.
Után döntse el, hogy a 10 emberből, akivel elbeszélgetett, hánynak fizetné az ingyenes oktatását.
Csodálkoznék, ha elérné az 5-öt ez a szám, sokkal inkább 2 körül van.

Cervisia 2012.12.11. 10:45:21

@Steve123: Már a jelenlegi "ingyenes" felsőoktatásban sem a minimálbéresek gyerekei mennek egyetemre. Már pedig a minimálbéresek hiába vannak sokan, nagyítóval keresheted az adóbefizetéseiket a költségvetésben. Még az egykulcsos adó mellett is az "úgynevezett gadzagok" fizetik az szja többségét. Szóval anyuci meg apuci egyszer már leadózta a gyerekek diplomáját, a minimálbéres gyereke meg a társadalmi mobilitás jegyében, szolidaritásból mehet ingyen.

Meg ugye volt egy olyan idea régen, hogy a diplomás ingyen tanul, cserébe a magasabb fizetésből többet adózik. Igen, egykulcsossal is. Most mi van? Megköszönjük a szülők adóját, de a gyerek fizesse legalább a költségek felét, cserébe boci szemekkel elvárjuk, hogy maradjon itthon (ugyan annyit, mint a full állami), és fizesse a sok adót. Főleg majd ha újra lesz több kulcs. Aztán meg tetszenek csodálkozni, hogy fityiszt mutatunk, és húzunk külföldre.

KovA 2012.12.11. 10:46:06

@Void Bunkoid: Nem az a (fő) baj.
Az egyik az, hogy bármennyit kell fizetni/vállalni a diáknak - emiatt eleshet a tanulás lehetőségétől.
És munkát a visszafizetéshez jó eséllyel külföldön fog ki. Ő viszont számodra elveszik teljesen.
Egy orvos nemcsak a ráfordított felsőoktatási tanköltségét viszi el, hanem annál az állam/közösség sokkal többet fordított rá amíg egyáltalán az egyetemig eljutott.
Az mind elvész. És nincs egyensúly nem jön ide annyi minőség mint ami elmegy.
Akkor másoknak képzünk magunknak meg semmi nem marad belőle - legalábbis ilyen az érdekeltségi rendszer és ez nagyon veszteséges így.
lehet alternatíva, hogy állja a diák a tanköltségét - viszont akkor nem tartozik semmivel.
A közösség viszont érdekelt abban hogy a diák természetben fizethessen - éljen köztünk dolgozzunk köztünk legyen része a mi gazdaságunknak társadalmunknak.
Így legalább azoknak a tehetségeknek adva van a lehetőség természetben oktatást megtéríteni - akik a magukét fizetni nem tudnák.
és ebben igenis érdekeltek vagyunk közösségileg - mert a képzett szaktudást jól megfizetni pénzben úgysem tudjuk, és ennek következtében ő sem igen tudja sem a képzését megfizetni sem hatékonyan törleszteni pénzben a diákhiteleit - vagyis elmegy, ha teheti.
Ha nem teheti akkor valószínűleg itt sem ér sokat, hogy képezve lett.

KovA 2012.12.11. 10:51:57

@Lajosforras:
:-) Alapvetően visszaélésellenes vagyok - etekintetben biztosan egyetértek veled.
Viszont részleteiben nem tudom konkrétan hogy történik a visszaélés amiről beszélsz - ha tudnám mondanám találjunk ki valamit ellene konkrétan.

Ám ez aligha változtat azokon a lényegi összefüggéseken amiket felvázoltam.

Nagyon kell vigyázni arra, hogy valamely visszaélés felszámolására ne olyan eszközt használj, ami nagyobb kárt okoz mint akár a visszaélés. Kiirthatom a disznókat mert büdösek meg röfögnek - csak éhenpusztulok.
Vagyis a büdösséget és a röfögést kell pontosabban célbavenni - azzalé nem sokra megyek, ha kizavarom a disznókat az erdőre, hogy mátol fogva maguknak makkoljanak - mert aztán össze nem tudom szedni többet magamnak őket...

KovA 2012.12.11. 10:55:45

@Steve123: Az nem baj, hogy mi fizetünk. Sőt akarni kell, hogy fizessünk, hogy kaphassunk valamit érte !
és mert pénzünk kevés igyekeznünk kell természetben fizeteni és mert aki itt van annak a pénze is kevés - lehetőséget kell adni, hogy természetben téríthesse meg amit kapott - pl, a mérnök, hogy itt adózik/ dolgozik - és az orvos itt gyógyít...
Ha pénzzel nem tudjuk megfizetni a maradását akkor azzal kell, hogy álljuk az oktatását, ha teljesíti az elvárható szintet !

KovA 2012.12.11. 10:58:40

@különvélemény: Igen, készülök rá, hogy elmenjek - tegnap már majdnem összejött, de sajnos munkahelyi kötelmeim miatt nem volt lehetséges. :-(

2012.12.11. 11:00:20

@Lajosforras: "én spec nem szeretném 8 évig finanszírozni adóból kovácspisti egyetemét és kollégiumát"

Nem is teszed. Az állam max. 12 félévet finanszíroz.

Cervisia 2012.12.11. 11:01:09

Kicsit elkanyarodva, hogy miért is kezdett veszélyes játékba Orbán: a nyugdíjasokat a rezsin és a nyugdíjon kívül - tisztelet a kivételnek - még egy dolog tudja lázba hozni: az unokák.

2012.12.11. 11:03:30

@zajos1: "mert az állam átvállalja."

És ezt te elhiszed. Orbánnak. :-)))

dr. Balta$ár 2012.12.11. 11:20:36

semmi sem történt csak párszáz diák BAJNAI ellen tüntetett....

amugy meg a jelenlegi 50ezer hejett a jövőben 120-150 azer tanulhat INGYEN !

KovA 2012.12.11. 11:25:09

@Cervisia: :-)
Igen... sőt engem mint 3 gyermekes családapát is érzékenyen érint - magyar viszonylatban egyelőre jőnak mondható fizetés ellenére.
5 évnyi továbbtanuláshoz biztosabb háttér kell.
És ha a továbbtanulást sikerül saját erőből kiküzdeni - a közösség meg nem köt vele szerződést - én sem tudom másra bíztatni a fiamat - menjen külföldre, ahol megfizetik.
Ha én fizetek akkor az én befektetésem úgy jobban megtérül.
Ha a közösség állja, a közösség diktálhat.

Zollye 2012.12.11. 11:27:07

@dr. Balta$ár: Ezt részleteznéd egy kicsit? Hogy tanulhat 120-150 ezer diák ingyen? Vagy ebbe már benne vannak a középiskolások is? A többi pedig fizethet ott is tandíjat?

dr. Balta$ár 2012.12.11. 11:39:34

@Zollye: a kormány közleményben volt... szó szerint...

én csak egy betűt változtattam, így lehet igaz is...

ezer hejett azer... 120-150 hős azer barátunk tanulhat ingyen simán...

("Míg korábban 50 ezer diák tanulhatott állami segítséggel az egyetemeken, főiskolákon, mostantól a rendszer lényegében teljesen nyitottá válik, és akár 100-120 ezer diák is tanulhat ingyen." sajtóközlemény báj minisztérium)

kár hogy a bajnait nem kérded
egyrészt a nemzeti mti kb ezt mongya
másrészt még igaz is mert leánykori neve: bajnai rózsa...

szeretem ezeket a többszörösen csavaros vicceket:)

dr. Balta$ár 2012.12.11. 11:40:33

@Zollye: bocs most látom 100-120 van:) de ugy is jo:)

én nem akarok nagyot mondani:) bocs Bajnai Rózsát rosszul idéztem

Csak beugrottam 2012.12.11. 11:41:07

@Zollye: Két eset lehetséges :

1. Lefelejtette a :-) -t a hozzászólása végéről.
2 Beszopta az EMMI levelét miszerint aki diákhitelből finanszírozza a tanulást az ingyen tanul.
" Tudatosítsák, hogy ösztöndíj, részösztöndíj, diákhitel formájában az állam mindenkinek kifizeti a felsőfokú tanulmányait."

"Míg korábban 50 ezer diák tanulhatott állami segítséggel az egyetemeken, főiskolákon, mostantól a rendszer lényegében teljesen nyitottá válik, és akár 100-120 ezer diák is tanulhat ingyen."

Mert a hitel az olyan hogy nem kell visszafizetni.Ha hitelre veszek TV-t akkor az ingyen van :-)

KovA 2012.12.11. 11:41:42

@különvélemény: Hát azért ez így nagyon le van egyszerűsítve (őszintén szólva a komcsizás is az a tartalom ismerete nékül).

A "mindenki(nek)" akinek fizet is megvan a kerete (ahogy a cucjalizmusban is adva volt, hova hányat vesznek föl - tudod a tervgazdaság), tehát eleve megállapítható, hogy max. mennyibe kerül, ha mindenki jeles.

Utána aztán el lehet gondolkozni mi legyen azzal ami megmarad, merthogy nem mindenki jeles - vagyis lényegében ugyanott vagyunk mint a te szuper kapitalista módszerednél :-)

A dolgokat nem az minősíti, hogy "komcsi" vagy kapitalista - hanem az ésszerűsége meg a (társadalmi) hatékonysága pl.

különvélemény 2012.12.11. 12:06:03

@KovA:
Most a mostani állapotokról írtam, valamint akkor nem olvastad azt a kommentet, amire reagáltam.

De ha úgy jobban tetszik, most is csak a keretet módosította a fidesz.
Én tanulmányi eredmény alapján osztanám szét a lóvét, nem érdekel a hozott pontszám.
Az lenne az igazi esélyegyenlőség, mert ugye azt senki sem feltételezi, hogy egy borsodi cigánygyerek 480 ponttal jelentkezik felvételire.
Mivel az egyetemek jóval kevesebb embert rúgnak ki, mint amennyit kellene, így az államra maradna ez a feladat, úgy, hogy fizessen aki tehetségtelen, vagy lusta.

Munchausen 2012.12.11. 12:15:35

Arra megy ki a jatek, hogy adosagspiralba tekerjenek mindenkit, lehetoleg minel elobb, most kiterjesztettek a csapjaikat a diakok fele is, a hulye kormany meg okosan asszisztal ehhez, SG meg meg is magyarazza...
Kutya legyek, ha ez a lufi nem pukkan ki hamarosan, ez a sok kamatbol elo holyagfeju nagyot fog koppanni...

Ma Baker 2012.12.11. 12:37:04

A mai foglalások is önszerveződők voltak... csak egy kicsit uszítani kellett őket, meg ötletet adni nekik.

Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló ! · http://www.youtube.com/watch?v=Fe_6EavXIwA 2012.12.11. 12:40:20

Menj ki légyszives, és magyarázd el a diákoknak, hogy te és társaid az MSZP-s tandíjat akarjátok bevezetni, azért tüzelitek cukkoljátok őket most.

4 év múlva meg majd lecsürhézed őket, mikor az MSZP-s tandíj ellen tüntetnek, esetleg a főnökeid a szemüket is kilövik gumilövedékkel.

Ennyit tudtok mocskos kis MSZP droidok meg a nevetek.

2012.12.11. 13:22:12

@neoteny: Tudsz olvasni figyelmesen? Csak egy picit kell lejjebb görgetned.

Lajosforras 2012.12.11. 14:08:30

@KovA: az a baj,hogy tökéletes megoldást nem látok. amint az egyik javára billen a mérleg,azonnal visszaél vele és ez sajnos mindkét oldalra igaz.

KopaszMercis 2012.12.11. 14:18:44

@zajos1:
Te panelproli egy ervre sem reagaltal... Minden pontodat tetelesen szejjel szedtem... Szal akkor anyad kulfoldi gyogyszerei miert is az en ado,bol fizessuk? Miben is kulonbozik az attol ha mas kulfoldre kenyszerul egyetem utan, mert nem bur ilyen primko allatok kozt elni, mint ti?

Bicepsz Elek 2012.12.11. 16:27:08

Majd jonnek ide indiai orvosok es statisztikailag kimutathatjuk, hogy a c.sag ertelmisegi aranya jelentosen megnott!!!

labrabbit 2012.12.11. 21:40:00

@zajos1:
Tudom, hogy az első európai egyetemek a katolikus egyház keretei között jöttek létre és működtek. Évszázadokig kizárólagosan. Az egyháznak elévülhetetlen érdemei vannak a műveltség, kultúra őrzése és fejlesztése, másrészt monopolizálása, kisajátítása és cenzúrázása terén egyaránt. Kizárólag egyházi emberek tanulhattak, diák-diakónus.
Ám ez más kor.
Például ma már le szabad fordítani a bibliát is s világiak is olvashatják. Meg ugye egyéb változások is történtek...
süti beállítások módosítása