Az elmúlt hónapban egy érdekes fejlemény vezető politikusainkat is felkavarhatta (ami az Index október 11-i cikkének köszönhető). Orbán Viktor tőle szokatlan módon nem állta meg nyilatkozni arról, hogy (szerinte) „ha 2014-ben újra nyer a Fidesz, hazajönnek a fiatalok”; Bajnai Gordon pedig nem volt rest válaszolni erre a Milla tüntetésén: „mi nem olyan országot akarunk a gyerekeinknek, amelybe egyszer talán majd jó lesz visszatérni – hanem olyat, ahonnan nincs miért elmenni”. Egy alapvető hibát azonban mindketten elkövettek: csupán a vágyaikat vetítették ki – miközben az okok és a tények kinyilatkoztatásától eltekintettek. „Elfelejtették” ugyanis feltenni a kérdést: miért is vágyódnak el a polgárok ilyen tömegesen ebből az országból? Abból az országból, amelyet - nem mellesleg - a szóban forgó politikusaink irányítottak az elmúlt években?
A TÁRKI Társadalomkutatási Intézet márciusi kutatása szerint minden ötödik magyar felnőtt tervezi, hogy rövid- vagy hosszú távon külföldön vállal munkát vagy véglegesen kivándorol. Az Index október elején közzétett cikkének szavazógépét pedig közel húszezren vették eddig igénybe és az eredmények még az előbbinél is jóval drasztikusabb képet mutattak:
Tervezi, hogy elköltözne Magyarországról? |
||
Igen, a közeljövőben biztosan költözöm |
4187 |
22% |
Igen, bár még csak szervezem |
4997 |
26% |
Még nem döntöttem el |
2420 |
13% |
Ha rosszabb lesz a helyzet, biztosan |
3427 |
18% |
Ha rosszabb lesz a helyzet, esetleg |
2427 |
13% |
Semmiképpen |
1708 |
9% |
Összesen |
19166 |
|
az Index októberi felmérése (október 11-25.) |
A rendszerváltás éveit közvetlenül kísérő nyugati fény, pompa és csillogás okozta káprázat ma már nem tartozik a fő „felbujtók” közé. Annál inkább hozzájárul a menekülési ösztönök felszínre töréséhez a gazdasági és politikai kilátástalanság; az állandósulni látszó lúzer-szerep; a depresszív munkakörülmények; az aljasság, a közöny és a cinizmus halálos szimbiózisa; a korrupció természetessége; a hírnév helyett a hírhedtség felértékelődése; az ál-jólét és műmosoly kényszerű vetítése – és persze a negatív társadalmi morál (mert itt lassan már mindenki negatív, mindenki pesszimista, mindenki csak bűnbakokat keres). És persze amikor ezeket dühödten hozzávágjuk „bölcs” vezetőink fejéhez, ők csak csodálkozó, ártatlan tekintettel pillantanak vissza ránk. Mint akik nem értik, miért piszkáljuk folyton őket ezekkel a problémákkal? Miért téblábol népszerűségi indexük tartósan 50 százalékpont alatt? Miért fordulnak el tőlük – és az országtól! - a választók ekkora tömegben?
Ők azok, akik komolyan elhiszik: ha jobb lesz a foci, ha több lesz az olimpiai érem, mint korábban; akkor sikk lesz magyarnak lenni. Ha most még kicsit rosszabbul is élünk, de jövőre teszünk egy lépést előre, akkor mindenki meg fog nyugodni. Ha röghöz kötjük a fiatalokat, akkor majd szépen itthon maradnak. Hát nem. Nagyon nem.
Kik mennek és kik maradnak? Mennek a számítók és a rettegők. Maradnak az erőszakos ostobák és a reménykedők. Mindkét csapatban vannak kormánypárti és ellenzéki érzelműek is. Mi azonban csak az itthon maradottakkal tudunk foglalkozni. Őket kellene meggyőzni arról, hogy maradjanak - és segítsenek megmaradni. A sikernek viszont három olyan alapvető feltétele van, amit rendszerváltó politikusaink közül eddig senki nem tudott megteremteni: közbiztonság, jogbiztonság, létbiztonság. Pedig ezek miatt tényleg érdemes volna itthon maradni.
Persze mit várunk egy olyan kiépült klientúrától, amely úgy telepedett rá a magyar választó (de lassan választani nem tudó) agyára, hogy az még véletlenül se találhasson alternatívát? Megpróbáltam ábrázolni, milyen dilemma előtt állunk 2014-ig:
Amint látjuk, két nagy csapat szeli a magyar politika egét - a hozzájuk tartozó kicsik pedig csupán szatelit-pártként aposztrofálhatók. Az ő feladatuk, hogy a bizonytalankodó választók számára alternatívát színlelve behúzzák a szavazatokat a szélekről. Valójában azonban a nagy csapatok táborát hizlalják: nincs valódi filozófiai, felfogásbeli, értékrendbeli eltérés köztük és „gazdáik” között. Hol mérsékeltebb, hol radikálisabb álláspont felé húzódnak: azonban leszakadni sohasem fognak.
A politikai árvák számára az egyedüli érdekes formációt az LMP jelentheti. Illetve: jelenthette. Az ő elkeseredett küldetésük nagyjából arról szól, hogy folyamatosan próbálják bizonyítani a választóknak: nem szatelitek, nem válnak egyik nagy csapat hűbéresevé sem. Azonban erős „rugókkal” kénytelenek felszerelkezni, hiszen politikai filozófiájuk olyan satnya, hogy képtelenek volnának önállóan lebegni a politikai térben. Hol baloldali, hol konzervatív, hol jogvédő szerepet játszanak - nem valami jól. Sajnos így 2012-ben is nagyon látszik rajtuk, hogy a protest szavazók juttatták őket a parlamentbe - viszont ők is fogják kipenderíteni őket onnan. Egyszerűen azért, mert nincs elég önálló arculatuk ahhoz, hogy bárkit meggyőzzenek arról: ők egy olyan célt, ügyet szolgálnak, ami csak „az övék” – és csak velük lehetünk képesek azt elérni. Tipikus ellenzékiek. Széthullásuk nemcsak belső instabilitásuknak, széthúzásaiknak lesz köszönhető (mint arról blogtársam írt is mostanában), hanem csigalassú felfogásuknak, egoizmusuknak, személyi állományuk kvalitásainak - és persze naivitásuknak is. Ha így folytatják tovább, nekik tényleg fájni fog 2014. És nekünk is, mert így megszűnik minden akadály a kétpólusúvá válás előtt.
Az elkeseredett választó éppúgy forgatókönyveket gyárt, mint a politikai pártok. Nézzünk egy végtelenül leegyszerűsített - azonban mégis lehetséges - példát a következő két évre vonatkozólag:
az elkeseredett politikai árvák ("Én") lehetőségei |
|||||
|
IMF |
Orbán |
Bajnai |
Szatelitek |
Én |
IMF |
jön |
megy |
marad |
marad |
marad |
Orbán |
megy |
jön |
megy |
marad |
megy |
Bajnai |
marad |
megy |
jön |
marad |
marad |
Szatelitek |
megy |
marad |
megy |
jön |
megy |
Én |
senkit nem érdekel |
jön |
|||
Szatelitek = Jobbik vagy Gyurcsányék (kormánytényezőként) |
E szerint a forgatókönyv szerint lényegében akkor érdemes maradni, hogy Orbán megy, illetve ha Bajnai jön. Ez azonban nem azért van, mert kevés a Fideszes és sok az MSZP-s. Inkább olyan tényezőknek köszönhető, mint hogy: kormányon maradni eleve nehezebb; Bajnai szövetsége egy új(abb) reményt hoz és ez sokak számára vonzó; Orbánék pocsékul kormányoznak és máshogy nem lehet leváltani őket; a szélsőségek hatalomra segítésével pedig nem lesz jobb és biztonságosabb az életünk.
A felvázolt helyzet azért elég lesújtó. A két nagy pártszövetség között lebegő felhő egy betöltetlen politikai tér – amit úgy tűnik, nálunk senki nem kíván betölteni. Nyilván Orbán és Bajnai is áhítozik a „nagy nemzeti közép” megszerzésére – azzal azonban nem számolnak, hogy ott olyan gondolkodású választók bújnak meg, akiket mindenkettőjük - tetteik okán – taszít. Ők volnának a politikai árvák: akik elutasítják a demagóg, hazug, álságos kortesbeszédeket, akik elutasítják a szélsőséges, udvariatlan megnyilvánulásokat. Akik alternatívát keresnek – nem pedig hitet. Az ő álmuk a valódi alternatíva: őszinte beszéd a gazdaságról, a jóléti rendszerek fenntarthatóságáról, a jogbiztonságról, az esélyegyenlőségről. Számukra egy rossz hír nem jelent automatikus kiábrándulást: nem sértődnek meg azon, ha nem jutalmazzák őket (a saját pénzükből). Ők akkor maradnak itthon szívesen, ha látnak és hallanak egy kis őszinteséget is. Ha tudják, hogy a köz-, jog- és létbiztonság ügye rajtuk is múlik.
Egyetértesz? Csatlakozz hozzánk a Facebook-on: