A KARD a Facebook-on

Őket ajánljuk

Hírfolyam

Friss topikok

Elérhetőség

A KARD blog

e-mail: kard.blog@gmail.com

Facebook: A KARD

Twitter: @KARD_blog

A velünk élő szocializmus

2012.10.17. 14:56 garmr

Tulajdonképpen semmi különös nem történt a kormány mai bejelentésével, miszerint még további pénzelvonásra van szükség a költségvetési hiány tartásához. Mindenki tudja, hogy Matolcsy egy tehetségtelen bohóc akinek a programja, lassan már kimondható, hogy évek óta megbukott. Mindenki tudta már a nyáron elfogadott költségvetés körüli idétlenkedés után, hogy a költségvetés nem lesz tartható és újra kell tervezni. Azt is mindenki tudta, hogy hiába áll elő a kormány három havonta valami csomaggal az egész műsor csak cselekvés látszatát igyekszik fenntartani. Azt is mindeni tudta, hogy a kormány nem lesz hibás, hanem majd valaki más (ezúttal az IMF nem lehetett, hát lett a másik joker, Brüsszel). Azt is mindenki tudta, hogy a kormány már csak meg sem próbálja magát tartani a korábbi ígéreteihez és megállapodásaihoz, ha a pillanatnyi érdekei úgy kívánják. Azt is mindenki tudta, hogy a szavazások szempontjából stratégiai fontosságúnak tekintett nyugdíjasok továbbra is érinthetetlenek. Mint anno a rendszerváltás előtt.

Lassan mindenki leszámol magában azzal a nézettel is, hogy "ne az emberek fizessék meg", mert végső soron mindent az emberek fizetnek meg. Hiszen ki más fizetné? Cirmos macskám még nem jelentkezett, hogy akkor ő most fizetné a személyi jövedelemadómat helyettem. Népszerű elgondolás, hogy majd megfizetik a cégek, meg a multik, meg a mocskos kapitalista karvalytőkések. Tulajdonképpen ez még jól is hangzott a szocializmusban, de egy piacgazdaságban azért ez másként működik és bár nagyon úgy tűnik, hogy a Fidesz vissza kíván térni a kommunista gyökereihez (mihez máshoz térne vissza, hiszen onnan jöttek ők is), azért remélem, hogy ez csak átmeneti állapot lesz.

A jelenlegi gazdaságpolitikai kurzus doktrínája szerint az emberek helyett a költségvetés lyukait leginkább a külföldi cégeknek és a bankoknak kell megfizetnie. Ennek megfelelően a kormány rájuk vet ki adót, illetve kénye kedve szerint rúgja fel a velük kötött megállapodásokat. Ennek a következménye az, hogy Magyarországra nem érkezik tőke, a bankok pedig nem adnak ki hiteleket a vállalkozásoknak. Vagyis, nem jönnek létre munkahelyek, az elbocsátottakat nem pótolják, a fizetéseket csökkentik, vagy feketén adják ki és máris ott vagyunk hogy az emberek megfizették. Természetesen erre a válasz, hogy a közmunka. Amit azonban szintén az adófizetők fizetnek, azok akik még nem mentek ki külföldre és érdemi termelő vagy szolgáltató munkát végeznek. 

A jelenlegi megszorítási csomag továbbra is a növekedés lehetőségét ássa alá és az államszocialista berendezkedés irányába mutat. A tőkemozgást korlátozza - szegény Széchenyi a sírjában forog -, minél több embert próbál az államtól függővé tenni és bezárja az ország gazdasági kapuit. Ezért kellett rendszert váltanunk, hogy ismét ugyanoda menjünk vissza?

Socialist governments traditionally do make a financial mess. They always run out of other people's money. It's quite a characteristic of them. They then start to nationalise everything, and people just do not like more and more nationalisation, and they're now trying to control everything by other means. They're progressively reducing the choice available to ordinary people.

- Margaret Thatcher

Ismerős?

Egyetértesz? Csatlakozz hozzánk a Facebook-on:

Tegyük a KARD blogot a könyvjelzők közé

RSS hírfolyam a blog bejegyzéseiről

44 komment · 2 trackback

Címkék: fidesz megszorítás brüsszel szocializmus matolcsy

A bejegyzés trackback címe:

https://kard.blog.hu/api/trackback/id/tr654854182

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: A kormány nem ért egyet saját csomagjával 2012.10.17. 20:11:42

Kormányunk kifogás-gyártásban utolérhetetlen - színvonal mint az oviban, mutogatás a szélrózsa minden irányában. Nem mi voltunk, nem mi akartunk, már megint más a hibás, nem kicsit, nagyon. Meg nem értők, unortodxia-ellenesek körben 360 fokban, a világ...

Trackback: Szarlapátoláshoz nem kell furfang 2012.10.17. 17:41:23

Kezd kifogyni a lendület a Nemzetgazdasági Minisztériumból. Az index írta ma, hogy az Orbán-kormány nagy valószínűséggel kénytelen lesz újból módosítani a még nem is kéthetes költségvetési módosítását, amellyel a 2013-as költségvetést próbálták meg ren...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

dr kíváncsivagyok 2012.10.17. 17:41:31

"Fidesz vissza kíván térni a kommunista gyökereihez (mihez máshoz térne vissza, hiszen onnan jöttek ők is)"

Nono,...a kádári érában azért kicsit más volt az elosztás rendszere !!
Nem a Közgépes haveroknak és nem a felső tízezernek osztogatták a pénzt pályázatok és adókedvezmények formájában,...HANEM AZ ÁTLAGEMBEREKNEK , a dolgozó tömegeknek !

s 2012.10.17. 18:34:16

Vegyél bazdmeg egy baltát. Annak az áfáját máris becsengetted az államkasszába, ugyebár. Basszad szét vele a hűtődet, a mosógépedet, a TV-det. Basszál szét vele mindent, amit otthon találsz. Ekkor ugye ezeket meg kell venned megint, tehát pörög a gazdaság, mint matolcsy fasza hegyén az anyja nyelve, hogy a gecije is legyen általa lenyelve. Ezek után tedd a következőt - ez már nem kötelező, csak a plusz pontokért megy. Basszad szét matolcsy hülye fejét, annyira, hogy safarov irigykedve bámulja az erről készült videó összefoglalót. Basszad szét továbbá orbán, varga, lázár, kövér és mindenki más kibebaszott idióta faszfejét, akit csak találsz ebből a szánalom csürhéből. Kérj utána menedékjogot az azeriektől. Simán meg fogod kapni, és egyébként hőssé avatnak. Ha ők nem, én mindenképp.

ijontichy 2012.10.17. 18:38:42

@poszt: "minél több embert próbál az államtól függővé tenni" Itt van az eb elhantolva.

s 2012.10.17. 18:38:55

Most már a bankszámládon vezetett pénzed jön. A rohadt, kapitalista, neokolonialista, pfuj, szemét IMF miatt, hazafias érdekből. El kell venni. Elvesszük az egészet, te bazdmeg meg fizetsz rá tranzakciós illetéket, tehát egy kicsit mínuszban leszel, de mi ez ahhoz képest, amekkora mínuszban a nemzet van. A kurva életbe, és megint csak a kurva életbe. Mi mindent megteszünk, ami csak emberileg lehetséges, és most már lassan azt is, ami nem. Felfegyverezzük a hitlerjugendet, bazdmeg, azzal rontunk a dekadens IMF-re. Hazafias érdekből, mi másból, ezt a hülye is átlátja, nem hogy matolcsy. Ő, bazdmeg, aki az unorthodox szót korának legnagyobb nyelvújítójaként a dilettantizmus elfogadott szinonimájává varázsolta.

matolcsy gecifasz. Húzzál vissza anyádba te bandzsa köcsögbarom. Elég volt a brillírozásodból, mi az, hogy elég. Sok. Menjél a picsába innen, takarodjál el a gecibe. Erőszakold meg anyádat egy fagyott pingvinnel, vagy csinálj, amit akarsz, de ne itt, ebben az országban.

bádogos 2012.10.17. 18:51:23

>>> Lassan mindenki leszámol magában azzal a nézettel is, hogy olyan nincs hogy "ne az emberek fizessék meg" <<<

Értem, mit akart mondani, de ez pont az ellenkezőjét jelenti. Annyi bőven elegendő, hogy:

Lassan mindenki leszámol magában azzal a nézettel is, hogy "ne az emberek fizessék meg"
... vagy ...
Lassan mindenkiben tudatosul, olyan nincs, hogy "ne az emberek fizessék meg"

lyukszusz 2012.10.17. 18:57:29

@s: Kicsit húzós a fogalmazás,de igazad van. Egyre többenígy gondolják.

biturbo s - félázsiai bunkó állat · http://oldfordworks.blog.hu 2012.10.17. 18:59:51

@s: Ott a pont! Mindkét hozzászólásban!

Neazemberekkelfizetttesékmeg!Emmmútnyócévcsaklopcsányahibás!Mitkeresettoszkópéteravizzzzerben?Nemleszükgyarmat!Mindenkiannyitéramennyijevan!Brüsszelmiattvanszükségamegszorításokra!Azemberekkormányaazadófizetőkkormánya!

LallyPop 2012.10.17. 19:09:17

Bezzeg a hitelfelvétel meg előmozdítja a gazdaság növekedését. Legalábbis 2002 után így volt, igaz? Még a macska is szivarozott, ha szocialista volt.

A szép új világ az hogy muszáj hitelt felvenni és deficites ktgvetést csinálni, mert ha nem aláásod a gazdasági növekedést. Na nem a tiedet hanem Ábrahámékét.

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2012.10.17. 19:09:48

Azt is mindeni tudta, hogy a kormány nem lesz hibás, hanem majd valaki más (ezúttal az IMF nem lehetett, hát lett a másik joker, Brüsszel).

.

- "Nem leszünk gyaarmat !"

campobaszo 2012.10.17. 19:14:36

@dr kíváncsivagyok: Az ordas hazugságaid után a munkásőr múltadról is mesélsz majd nekünk??

komissarlajos 2012.10.17. 19:16:08

@s: Akkor ezek szerint még nem hallottad, hogy a Hummeres szemét gyilkost már most ki akarja adni az osztrákoknak a mi szeretett Vezérünk, a cigány orbánviktor. Mert ez megfelel az európai jognak, és a mi felfogásunknak.

Blogger Géza 2012.10.17. 19:19:02

Posztértékelés:
Információtartalom :1
Szakértelem: 1
Demagógiafaktor: 5

komissarlajos 2012.10.17. 19:22:04

@Blogger Géza: Megjöttél te meghibásodott pártszimpatizáns?

Fufo 2012.10.17. 19:27:01

@Blogger Géza: hozzászólásaid értékelése:
Információtartalom: 1
Szakértelem: 1
Nyalási faktor: 5

komissarlajos 2012.10.17. 19:28:45

Fidesznyikek! Van még bőr a pofátokon? Ma sem megszorítást jelentett be a ferdeszemű ork? Az átlagembert ez sem fogja érinteni? Majd a bankok, szolgáltatók stb. fogja fizetni az adókat?
Szegény, siralmas banda!

Bakacsin 2012.10.17. 19:29:06

@Ándi bácsi: "A szép új világ az hogy muszáj hitelt felvenni és deficites ktgvetést csinálni, mert ha nem aláásod a gazdasági növekedést. Na nem a tiedet hanem Ábrahámékét."

Már miért lenne muszáj hitelt felvenni? Azt csak akkor kell, ha deficites a költségvetés. Deficites költségvetést sem muszáj csinálni. Meg lehet úszni kimagaslóan jól működő, versenyképes gazdasággal, és meg lehet úszni a kiadások radikális csökkentésével. Csak előbbi nekünk elég régen volt (utoljára akkor, amikor még "osztrák gyarmat" voltunk), utóbbitól meg ritkán lesz népszerű egy politikus, így ezt igyekeznek elkerülni.

Úgyhogy kedves Salamon bácsi, ez nem kötelező, csak kényszer.

menőmano 2012.10.17. 19:31:49

Tulajdonképpen semmi különös nem történt "

Hát! Ja! Csak az a baj, hogy a társadalom egy hatalmas csoportja még szegényebb lesz.
A kormány minden megszoritó intézkedésével, szinte csak a szegényeket sújtja.
No, meg persze azt a társadalmi csoportot, mely (most már) lassan, de biztosan halad az elszegényedés felé.
Szerintem.

komissarlajos 2012.10.17. 19:31:53

@campobaszo: Apád nem a Duna parton teljesített szolgálatot 1944-ben? (És közben lövöldözött, unalbában.)

Bakacsin 2012.10.17. 19:32:34

@Blogger Géza:
Blogger Géza értékelés:

Tudatlanság: 5
Más blogok pofátlan és undorító gyalázása: 5
Kommunista restaurátorok egekig magasztalása: 5
Saját blog színvonala: 1

gyarló 2012.10.17. 19:39:45

@Ándi bácsi: "Bezzeg a hitelfelvétel meg előmozdítja a gazdaság növekedését."

Hát márpedig ez így van! Javaslom Széchenyi művét a témában, ő azért csak megfelel a te ízlésednek is.

komissarlajos 2012.10.17. 19:39:47

@Bakacsin: Blogger Géza értékelése:
Észbeli teljesítmény: -9
Pártalányalása (FIDESZ) +9999
Jövője? Talán a börtön.

komissarlajos 2012.10.17. 19:41:44

@gyarló: Széchenyi a Hitel című művében nem erről értekezik! El kéne olvasnod. Tisztelettel.

Celtic 2012.10.17. 20:01:22

"ne a zemberekkel fizettessek meg!"

Ja, mar elore orulok, hogy a banki kivonaton nem az lesz, hoyg "200 Ft levonva tranz. adoban", hanem a hiteltorlesztesem ugrik megint 10%-ot....Kurva jo :(

Eskuszom, amelyik bank eloszor nyiltan kijelenti, hogy naluk a tranzakcios ado megjelenik a folyoszamlan, oda megyek.

dr kíváncsivagyok 2012.10.17. 20:12:39

@campobaszo: " campobaszo 2012.10.17. 19:14:36
@dr kíváncsivagyok: Az ordas hazugságaid után a munkásőr múltadról is mesélsz majd nekünk?? "

Még úttörő sem voltam , Te seggnyaló genya fideszgyík...

dr kíváncsivagyok 2012.10.17. 20:13:56

@Bakacsin: "

Blogger Géza értékelés:

Tudatlanság: 5
Más blogok pofátlan és undorító gyalázása: 5
Kommunista restaurátorok egekig magasztalása: 5
Saját blog színvonala: 1 "

Miért nem nevezed nevén Szijjártó elvtársat ?

tatuman 2012.10.17. 20:30:10

most erre a cikkre csak az alvin és a mókusok zenekart lehet idézni: "a kurva anyád!"

IMF nem jön: bassza meg Orbán
megszorítás és jön az IMF: bassza meg Orbán

na ezek miatt a seggagyú majmok miatt fogok alapítani egy saját indexet, mert ilyeneket szóhoz engedni egy nagy BAZMEG!

Bakacsin 2012.10.17. 20:31:10

@dr kíváncsivagyok:

Nem akarom elrontani a kisded játékát, ha már úgyis köztudott, hogy incognito ergo sum.

LallyPop 2012.10.17. 20:33:35

@gyarló: Nem felel meg. Széchenyi nem egy 0ból valamit építő ember hanem egy gazdag papa fia. Másrészt nem a hitel a hibás hanem amit a hitellel OV minden egyes kihívója csinált, és csinálni fog.

spinat 2012.10.17. 20:33:36

ándi bácsi az endike reloaded.

Bakacsin 2012.10.17. 20:34:19

@tatuman:

Idézgess nyugodtan! Csak vigyázz, le ne csöppenjen a barnaság a nyelvedről! Számodra minden cseppje kincs.

tatuman 2012.10.17. 20:40:21

@Bakacsin: mi van bazmeg? milyen nyelv te seggfej? csak seggnyaló és seggnyaló kategória létezik az anyabaszó fejedben?

Bakacsin 2012.10.17. 20:43:57

@tatuman:

Gratulálok csodálatos kultúrádhoz, és képzavarokkal tarkított választékos fogalmazásodhoz. Éljen a Tatu sokáig! Ott ahol őshonos.

Foxtrotty 2012.10.17. 20:44:07

A Fidesz kb. annyira kommunista, mint amennyire a blog szerzője konzervatív. Innentől kezdve pedig az egész csak egy erőlködő gondolatkísérlet

wowerman 2012.10.17. 21:57:25

azért vicces hogy 4 éve hogy anyázta mindenki az MSZP-t, hát van rosszabb is, tessék. és még két év hátravan.

wowerman 2012.10.17. 22:01:16

@Ándi bácsi: a hiteltől pörög a gazdaság, ezt mindenki tudja, csak a fidesz és a fideszesek nem. tőke kell, akkor is ha 1 hét vagy 1 év múlva lesz visszafizetve. De egyébként egy cégnél mindennapos az olyan hitel amit felvesznek 2 hétre mert csak akkor fog fizetni X partner, Y-nak viszont most kell. Csak aki nem tanult közgázt az ezt nem tudja.

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2012.10.17. 22:57:04

Bloggergéza!

Meséld már el nekem, miért van szükség ezekre a nemmegszorításokra!

Brüsszel miatt? --> Gyarmat vagyunk?

-Szar dolog, mikor a szart kell magyarázni ugye?

laci0011 2012.10.18. 08:30:18

@Ándi bácsi: A jól sikerült baltás üzlet után nyugalomba vonulhatsz.Jól vizsgáztál erkölcsből és előre látásból.Minden pont úgy lett ahogy TE vártad.Köszönjük Emese.

Kandeláber 2012.10.18. 09:55:04

Állítólag londoni elemzők lelkesen méltatták a csomagot.

Szúrófény 2012.10.22. 05:44:54

@bádogos: Ki kicsoda?
Jelenleg Orbán Viktor a legfőbb garanciája a gyarmati státusz fenntartásának, az állami vállalatok létrejöttének megakadályozásának, a társadalmi kiszolgáltatottság és fasizmus elmélyítésének.
Az alkotmányt sajátjára cserélte, munkahelyek helyett munkatáborokat létesít, önkényesen megemelte a nyugdíjkorhatárt és csökkentette a munkavállalók jogait, a hazai vállalatok létrehozása helyett továbbra is idegen vállaltokat telepít be, gőzerővel rombolja az oktatást, korlátozta a sajtó és szólásszabadságot, magas adókkal, benzin árral és túlzott bírságokkal sarcolja a lakosságot, és mind ezt úgy teszi, mintha a társadalom óhaját hajtaná végre.
Orbán kötődései és eddigi ténykedése alapján ellenérdekelt a nemzet és demokrácia erősödésében.
Senkit ne tévesszen meg az alakoskodása, maga mondta hogy a tettei számítanak nem a szavai.
Forrás: www.politaktika.hu Kis betekintés Magyarország gyarmatosítása

Szúrófény 2012.11.25. 06:15:49

@s: Matolcsynak ismeretlen!
Berzevizcynek iskolái vannak, De mit is mondott? A politikailag függőségben lévő nemzetek erőteljes kivitele nem fejlett gazdaságukból, hanem kizsákmányolásukból fakad. Roppant tömege megy a pénznek keresztül Magyarországon, de nem marad itt, hanem az osztrák tartományok felé folyik el, és különösen Bécsben halmozódik fel… Ennél fogva kettős baj sújtja Magyarországot: a látszólagos gazdagság tünete, s a kimerült szegénység nyomasztja, mivel az ország elveszti pénzeit és a hevesebb keringésű átmeneti forgalom hatása azt még jobban szegényítvén, a politikai halál válsága felé siet. Amennyire gazdagítják a nemzeteket az ipar és kereskedelem, úgy viszont az ipar és a kereskedelem sem virágozhat ott, ahol a nép a legalsóbb és legnagyobb részét, a nemzet alapját a nyomor sanyargatja. Ennek a legnépesebb osztálynak fogyasztása által ingereltetik a belföldi termékek előállítása. Ez ad életet a belföldi iparnak és forgalomnak, ami azután a külkereskedelem bővebb folyásában is érvényesül. Ahol a szűkös állapotok által lenyomva úgyszólván nem létezik a gazdaság, ott a fogyasztás és a forgalom alapjának ingadozása folytán az arra fektetett ipar, kereskedelem és a közjólét is csak tengődik
süti beállítások módosítása