Újabb termék- és szolgáltatáscsoportot tett feketelistára a Kormány. A nyerőgépek azonnali kilövésére kapott parancsot Navracsics Tibor és - valljuk be - ezúttal is furcsa körülmények között született halálos ítélet. A fejleményre viszont a dühödt (ellen)véleményformálók is csak reflexből reagáltak: így ahelyett, hogy végre egyszer ők is örömtáncot lejtettek volna, mérgesen zúgolódtak. Pedig akárhogy nézzük: ez bizony egy jó intézkedés.

A dohányzás, az alkohol és más drogok, valamint a szerencsejáték-függőség ügye között jelentős szokáskülönbség mutatkozik. Abban feltétlenül hasonlítanak egymásra, hogy ha „közszemlére” tesszük őket, - vagyis a fiatalok nap mint nap érintkezhetnek velük - akkor nagyobb esély nyílik (már csak kíváncsiságból is) a kipróbálásukra. (Nem beszélve „csudálatos társadalmunk kulturális ösztönző erejéről", ami ebben az ügyben is nagy „segítséget” jelent növendékeink számára…) Ebből a szemszögből tehát hihetnénk azt, hogy a Lázár János-féle trafiktörvény is – a maga dohányárusító-helyritkító szándékával – jó intézkedésnek bizonyul. Azonban a helyzet sajnos bonyolultabb annál, hogy egyenlőségjelet tehessünk a két probléma megoldása közé: a nyerőgépek utáni lakossági vadászat/visszaszerző háború ugyanis közel nem lesz olyan drasztikus mértékű, mint a cigaretta illegális piaci forgalmának élénkülése. Pláne, ha azt vesszük figyelembe, hogy a pár grammos dobozkához való hozzájutás és annak birtoklása kicsit kényelmesebb és technikailag könnyebben kivitelezhető, mint egy több száz kiló, enyhén szólva nem mobilis berendezésé...

Akikről viszont megint nem szól a fáma, azok az áldozatok. Amióta a nyerőgépek betiltása szóba került, mintha mindenki elkezdte volna sajnálni a szerencsejáték-függők (mellesleg gyakran alkoholisták, tehát sajnos egyszerre több problémával is küszködők) százezreit, mert "gonosz módon még ezt a kis életörömöt is elvették tőlük". De azon tinédzserek és huszonéves fiatalok után miért nem hullajtunk könnyeket, akik kíváncsiságuk, unatkozásuk és persze a divat/csordaszellem folyományaként igen gyakran térnek be olyan lebujokba, ahol némi pia mellett csilingelő nyerőgépekkel üthetik el (feleslegesen) az időt? Merthogy általában itt kezdődik az életen át tartó „szórakozás”.

„Negyvenezer ember munkahelyét tesszük így tönkre!” – hát persze. Ezzel az erővel javasolhatnánk a belügyminiszternek meg a rendőrségnek, hogy hagyják működni a szórakozóhelyekre épülő bűnszervezeteket is, mert azok több ezer éhező drogdílernek adnak munkát. Amúgy meg milyen munkahely az, ahol az üzemeltető nap mint nap lehúzza nyomorultakat, akiket maga szoktatott oda - nem beszélve a nyerőgépek „trükkös” beállításairól? (Amikor rövid beetetési időszakot követően hirtelen „leromlik” a nyerési esély…de érdekes.)

„Bűnbarlangok elszaporodása várható!” – természetesen. Hiszen az igazán kitartó szerencsevadászok keresni fogják imádott tárgyukhoz való hozzáférés lehetőségét és mindig lesznek olyanok is, akik ezt kiszolgálják. Azonban két fontos ellenhatás is meg fog (végre) jelenni a rendszerben: egyrészt a kevésbé függők ezt az útját már nem fogják választani ön- és családrombolásuknak; másrészt mostantól aki illegális szerencsejáték-ipart akar űzni (kínálati vagy keresleti oldalról, tökmindegy), annak kockázatot kell vállalnia. És a bónusz: amíg ezt a – társadalmilag rettenetesen káros – tevékenységét űzni fogja, az attrakció addig sem lesz az ártatlan szemek előtt.

Társadalmunk elmúlt évszázadában igen egyértelmű kép bontakozott ki a népszerű, de káros szenvedélyekről. Éppen emiatt nem érdemes annyira hülyének néznünk egymást, hogy az egyik oldalról teljesen be akarjuk tiltani a cigarettát meg a szerencsejátékot, a másik oldalról viszont legalizálni a tudatmódosító drogokat. Szerintem akkor haladunk jó irányba, ha elkezdjük az egyenlő mércével való mérés irányába vinni a dolgot (s ezzel utódainkat is segítjük az erkölcsi tájékozódásban, hiszen jelenleg nehéz eldönteni, hogy ha az egyiket szabad, akkor a másikat miért nem?). Ugyanakkor – tekintettel e szenvedélyek jelenlegi körülményeinek különbözőségére – az egyforma kezelés nem megoldás: a kárszintek közti különbségek így ugyanis nem csökkenthetők.

A (közel) teljes tiltás a nyerőgépek ügyében – véleményem szerint – a lehető legjobb megoldás, a kaszinók felé terelés pedig annyiban mindenképpen hasznos út, hogy az elszeparálás mellett komoly adóbevételeket is hoz (immár egy valamivel tehetősebb – nem annyira elesett - réteg miatt megnövekedett forgalommal). Ugyanúgy támogatom, mint a dohányzásra kijelölt helyek jelentős szűkítését: ezeket a problémákat a tevékenység helyén kell megoldani – és általában szigorítással. A leszokás gondja már más lapra tartozik: azt sem a büntető törvénykönyv, sem a „Lex Trafik”, sem a „Lex Casino” nem orvosolhatja.

"A játék az nem játék" - Terence Hill

Egyetértesz? Csatlakozz hozzánk a Facebook-on: