A paternalista kormányzati filozófia érvényesülése során megszokhattuk, hogy Lázár János és a törvénygyáros munkatársak feladata a piacgazdaság újragondolása – a felülről irányítás megoldásaival, ami annyit jelent, hogy „Apuci” újraosztja a lapokat a játékosok körében (magyar kisvállalkozások helyzetbe hozása), miközben - természetesen a társadalmi igazságosság jegyében - egy kicsit csal is (értsd: haverok helyzetbe hozása). Hamiskártyázás kategóriába sorolható a dohány-kiskereskedelem rendjének forradalmi átalakítása is – ez azonban sokkal elegánsabb trükknek tűnik, mint a többi kápráztatás.
A sajtó kormányt nem kedvelő része sokszor háborodott fel Lázár János filozófiai felfogásán, politológusok tömkelege illette már dicsérő szóval jogi leleményességét, a kormánybarátoknak pedig sok fejtörést okozott az általa benyújtott törvények jó színben való feltüntetése. Hasonló helyzet alakult ki az ún. trafiktörvény kapcsán is, hiszen egyrészt jól jár majd vele Sánta János érdekeltsége, a Continental Dohányipari Csoport (ami ugye ízig-vérig magyar és még sikeres is – a druszák pedig köztudottan remek viszonyt ápolnak egymással), másrészt a dohány-kiskereskedelem állami monopóliuma ellen az Európai Bizottság sem emelt kifogást (és korrekt megoldásnak tűnt, hogy a zárószavazást a Fidesz javaslatára elhalasztották addig, amíg az európai testület nem adott zöld utat). Örülhetnek a patrióták is, hiszen lehet, hogy valamilyen úton-módon a külföldi multi Philip Morris, British American Tobacco és Imperial Tobacco "szívni fog". A boltok és benzinkutak válláról a törvény levesz egy komoly terhet, hiszen a dohánytermékek kötött fogyasztói ára miatt amúgy sem tudtak elég nagy hasznot kicsikarni a cigiből. És persze örülhet majd a feketepiac is, hiszen a jövedéki adó emelésével kombinálva igencsak megnő majd a „könnyebben” beszerezhető áruk iránti igény.
És akkor következzék, amiről nem szeretünk sokat beszélni: az egészség. Pedig ez volna a lényeg.
Sánta úr szerint „a legális forgalomban eladott cigaretta mennyisége idén a tavalyi évhez képest várhatóan mintegy 5 százalékkal csökken” és „szeptember 1-jétől már csak az elrettentő képekkel ellátott csomagolóanyagban gyárthatók a dohányáruk”. (Bár vicces, hogy ezt épp a dohánylobbistától tudjuk: az emberben olyan érzést kelt, mint amikor Selmeczi Gabriella hirtelen a Közgép szóvivőjévé lép elő.) Az pedig tény, hogy a törvény a kétezernél kisebb lélekszámú településeken legfeljebb egy, minden „további” kétezer fő után pedig egy-egy újabb trafik működését engedi meg. Egészségügyi szempontból tehát a korlátozás nem tűnik rossz ötletnek, mert a cigi így nem lesz annyira szem előtt.
Csakhogy a „Lex Trafik” csalóka törvény: ettől ugyanis nem fognak kevesebben dohányozni – még ha a Fidelitasos fiatalok lelkesen szónokolják is azt. Akik ilyet állítanak, nem veszik figyelembe, hogy a feketepiac felvirágzása szinte tökéletesen kompenzálni fogja a legálisan eladott termékek visszaesését (így a fogyasztási statisztika szerinti csökkenő tendencia maximum a kormányzat teljesítményének kozmetikázásra lesz alkalmas); és nem ismerik a dohányzás lélektanát sem. A marihuána illegális volta (és emiatt nehezebb hozzáférhetősége) például egyáltalán nem csökkenti az áru iránti keresletet: drogok ellen tehát elsősorban nem a tiltás és elzárás eszközével kell(ene) harcolni.
A Fideszt azonban még ez sem kell, hogy zavarja: mindenképpen jól fog járni az új szisztémával, hiszen – ellentétben a többi párttal – tényleg fel tud mutatni valamit dohányügyben 2014-ig. Elmondhatják majd magukról, hogy:
- az ő négy évük alatt - kicsit félázsiai szigorral ugyan, de eredményesen - szinte mindenhonnan kitiltották a dohányosokat
- a családbarát Lex Trafik segítségével jócskán megritkították az elérési pontokat („gyermekeink elől gondosan elzárva”)
- egy borzalmasan magas jövedéki adóemeléssel eltántorították a szegény embert az önmérgezéstől
- az elrettentő képek felragasztásával letudták a kötelezőt az EU és a WHO felé
- munkahelyet teremtettek olyanok számára, akik patrióta kisvállalkozni akartak a Nemzeti Együttműködés Rendszerében (plusz helyzetbe hoztak egy magyar dohánygyárat)
Tiszta haszon mindenkinek - és ők legalább csináltak valamit. Az emberek egészségesebbek ugyan nem lettek (így a társadalombiztosítási igény szintje sem csökkent), de ez nem is volt követelmény. A lepapírozás, az viszont igen.
A dalai láma szerint az ember azért furcsa lény, mert feláldozza saját egészségét azért, hogy pénzt keressen - majd feláldozza a pénzét azért, hogy visszaszerezze az egészségét. (Persze kit érdekel egy olyan „jelentéktelen” közszereplő gondolata, akit magyarországi látogatásakor nem fogad a miniszterelnök – de még külügyminisztere sem?) Ha a kormányt nem érdekli a népegészség, csak a kontroll és a nyereség, akkor javaslom, hogy egy huszárvágással tegye rá a kezét a drogpiacra is: hihetetlen adóbevétellel számolhat és a most kiépítendő infrastruktúrába is könnyen beilleszthető - az árukapcsolás pedig további hasznot hoz (hiszen ugyanazon árusítóhelyeken lehetne hozzájutni cigihez, fűhöz és kokainhoz). Még a választék- és a külkereskedelmi paletta is bővülne. Ehhez azonban rá kellene térni a legalizálás útjára és – a profitmaximalizálás érdekében – újra engedélyezni kellene a dohánytermékek reklámozását is. (Uramisten: kész liberalizmus, konzervatív mázzal leöntve!)
Tudják, hogy mi az, ami hiányzik ebből az - egyébként tényleg elegánsan kivitelezett - hamiskártyázásból? Egy cseppnyi őszinteség. Egy valódi cél kimondása, hogy: „magyar tüdőbe magyar rákot”. Az olyan finnyásak számára, mint én, ugyanis roppant idegesítő, ha egy népegészségügyi intézkedés nem az egészségről szól. Ha legalább vaskalapos konzervatívok lennének, megnyugodnék, mert tudnám, hogy ők is emberéleteket akarnak megmenteni (és ezért mondjuk betiltanának mindent, ami ördögtől való). Amit azonban most látok, az képmutatás és szemfényvesztés. Lázári filozófiával kifejezve: amit ezzel a törvénnyel elérnek, az annyit is ér.
Egyetértesz? Csatlakozz hozzánk a Facebook-on:
