Várható volt, hogy ez előbb-utóbb bekövetkezik: a magyar kisebbségek szempontjából legfontosabb három szomszédos államban sorra olyan kormányok alakultak, amelyek a korábbiaknál biztosan vagy várhatóan kevésbé kooperatív módon viszonyulnak majd nemzettársainkhoz. Az elmúlt évtizedek hazai diplomáciai gyakorlata ilyen esetekben az európai közvetítésben bízott: ezt a mankót viszont az elmúlt másfél évben mi rúgtuk ki saját magunk alól. A helyzet nem túl biztató.

Először Szlovákiában adódott úgy, hogy az eurómentő csomag megszavazását Fico előrehozott választáshoz kötötte, amit aztán annak rendje és módja szerint meg is nyert. A közelmúltban Romániában alakult olyan baloldali kormány, amely nem szorul magyar koalíciós részvételre, a hétvégi szerbiai választások pedig nacionalista fordulatot sejtetnek. Ezek a fejlemények egymástól függetlenek, de valószínűsíthetően vége a magyar kisebbségek elmúlt években kialakult relatíve kedvező pozíciójának a szomszéd államokban. Szlovákiával még az előző Fico-kormány óta több-kevesebb intenzitással folyik a szembenállás a kettős állampolgárság és a nyelvtörvény ügyében. Az új román kormány most jelentette be, hogy nem járul hozzá a marosvásárhelyi magyar orvosegyetemi kar megalakulásához, az ország új regionális felosztásának terveit - amelyben a Székelyföld nemhogy autonómiát nem kapna, de három régió felé szakítanák - pedig a románok többsége is nevetségesnek tartja.

A magyar külkapcsolatok szempontjából a romániai fejlemények az igazán fontosak. Orbán kormányra kerülésekor - igen jó érzékkel - lengyel-román-magyar együttműködési háromszöget vázolt fel, és minden nézetkülönbség ellenére Basescuval végig igyekezett jó kapcsolatot tartani, bár az utóbbi időben - a mi elég negatív európai reputációnk miatt - már sem a lengyel, sem a román fél nem rajong a magyar együttműködésért. A kettős állampolgársági törvény szövegében szinte teljesen átvettük a hasonló román szabályozást, így ez a vita a román-magyar viszonylatban meg sem jelenhetett, az csak Szlovákiával, illetve Ukrajnával okoz gondokat. Most pedig a román kapcsolat is kihullni látszik a rendszerből. Olyannyira, hogy Orbán ma már együttműködésre szólította fel az erdélyi magyar politikai erőket - ami helyes, de elég érdekes lépés azután, hogy ezen erők külön politizálását épp a Fidesz kezdeményezte pár éve...

A rendszerváltás időszakában, illetve azóta a hasonló konfliktusok megoldását Magyarország mindig az európai fórumokon kereste, és valamelyes szinten találta is. Most azonban sikeresen elértük, hogy az Unióban mi vagyunk a mindenkivel kötözködő, minden szabályt felrúgó és szisztematikusan kettős kommunikációt alkalmazó fekete bárány - emiatt sem az uniós szervekhez, sem a vezető hatalmakhoz, sem pedig a közvéleményhez nem fordulhatunk támogatásért egy esetleges magyar-szlovák vagy magyar-román nézeteltérésben. Az épp irányultságot váltó Franciaország (amely maga sem ismeri el pl. Koszovót) nem volt soha a magyar kisebbségek nagy barátja. Németország, az unión belül is hagyományos partner épp mindent megtenne, hogy Orbánt ne lássa hatalomban, miután jópár alkalommal eléggé feleslegesen hoztuk őket kellemetlen helyzetbe, legyen elég itt csak a Merkel-Sarkozy-paktummal kapcsolatos sasszézásunkra utalni. És hát sajnos bárki mondhatja, hogy milyen alapon kéri számon Magyarország nemzetközi egyezmények betartását, illetve szorgalmazza azok betartatását, ha más területeken velünk, a mi kötelességszegési eljárásainkkal van tele az uniós adminisztráció?

(Teleki Alapítvány; Sebők László)

A kisantant pedig nem arról híres, hogy az ilyen helyzeteket ne ismerné fel, és ne aknázná ki maximálisan a maga javára. Ez pedig különösen azért veszélyes, mert amúgy a Kárpát-medence magyar kisebbségeinek helyzete, amennyiben sorsukat nem az európai jogelvek szerint kezelik, tényleg veszélyes konfliktusforrás lehet. Vegyük ehhez még hozzá a mesterségesen szított "mindenki ellenünk van" hangulatot idehaza - hát ez így együtt nem sok jóval kecsegtet. A magyar politikai elitben pedig nem látom a helyzet kezelésének képességét, és azt a szándékot sem, hogy e fenyegető fejlemények árnyékában inkább önként és villámgyorsan visszatérjünk az európai jog útjára. Valószínűleg lépéshátrányban vagyunk, de a tévedések korrekcióját sosem lehet túl korán megtenni. Pedig most nagyon gyorsan kéne.