Lassan kezdhetünk aggódni, a kormány ugyanis öles léptekkel halad afelé, hogy megmutassa Európának, milyen az, amikor egy magyarok mellébeszélnek. Volt már ilyen, az úgy történt, hogy mi elkezdtünk futni, és mikor futottak utánunk, mi hátrafelé nyilaztunk, lóháton, persze. Akkor sokszor bejött, mígnem belefutottunk egy-két pofonba, nyugatról, persze. 

A menekültügy levezénylése - sajnos - eddig nem volt több mint hagyományos kormányzati kommunikációs cselfogás. A recept klasszikus, hirtelen, egyeztetés nélkül mondjunk valami nagyot, aztán napról napra vegyünk vissza a hangerőből, innen már kiabálni fognak az utánunk jövők. A szerb fal pont ilyen volt. A szerbek épp csak lefordultak a székről, mire kiderült, hogy mindez milliárdokba kerülne, Ausztria hőbörögni kezdett, mire Trócsányi elgondolkozott azon, lehet csak néhány hónapra kellene a fal. Az EU már képletesen a haját tépte, mire meglebbent a hír, hogy a fal ötlete igazából szimbolikus... A vicc kategóriája, hogy már a földikutyák miatt is kérdéses az egész. 5 millió menekült/bevándorló nem számít, 200 földikutya igen. Én kérek elnézést, nekem kellemetlen. Nincs itt semmi látnivaló, a Fidesz ezt csinálja évek óta a magyar ellenzékkel. De ami itthon vihar a biliben, az nemzetközi szinten rosszul is elsülhet, ott már nem Gyurcsányok és Tóbiások ülnek a padokban. A Dublini egyezség felfüggesztése, pardon fel nem függesztése, azaz felfüggesztésének felfüggesztése detto. Szimbolikus, persze. Ha Orbán ennyire szimbolizálni akar, akkor menjen el Brüsszelbe, és ajándékozzon két fasza kis kardot Juncker úrnak. Egy szablyát az Oszmán birodalomból, mondjuk amit az 1529-es bécsi ostromnál forgattak, és egy magyar végvári szurkálót. Ez kevésbé lenne bunkóság, de legalább valóban szimbolikus lenne. (Még megfejelné egy Jurisics Miklós vésettel, és készen is vagyunk. (Apropó, Jurisics: horvát nemes magyar területen az osztrákokért harcolt, na, ilyen is volt egyszer.) 

Magyarország helyzete most - sajnos - adott ahhoz, hogy az Európa figyelmének középpontjában legyünk. Finoman fogalmazva, a mi fenekünket nyomják délről (bár nem a miénket akarják, ezt se felejtsük), mégsem nekik fáj. Most lehetne kérni, akár követelni, felmérni, bemutatni, tárgyalni. Most lehetne számon kérni Európán a szolidaritást, az összefogást, hogy segítjük egymást a bajban. Ügyes kommunikációval a magyarokból most egy Európát védő, humánus, de a problémákról nyíltan beszélő nép képét tudnánk felvázolni az EU kék-csillagos egére. (Azt írtam nyíltan beszélő, és nem uszító.) És hogy miért erőltetném ezt, szemben a Fidesz elefánt-a-porcelánboltban stratégiája ellenében? Mert hatékonyabb.

Tudtommal Európa a szövetségesünk, és nem az ellenségünk. Ha elkezdjük őket szívatni, nehogy ők is elkezdjenek szívatni minket. Mi sem szeretjük az ultimátumokat, ugye? Most pipogya és tehetetlen bagázsnak tűnik az egész EU-s vezetés, de vigyázzunk, attól még egy kontinensnyi ország van alattuk, jóval komolyabb érdekérvényesítő kapacitásokkal, mint mi. Ha pedig nem jó a rendszer, meg kell változtatni, nem szétverni. Bojkottálhatjuk mi az egész EU-t, sőt, ki is léphetünk belőle, de egy dolgot ne feledjünk. Attól az illegális bevándorlók/menekültek problémája nem fog megoldódni. Felhúzhatunk mi akár két falat is márványból - mozgólépcsős metróval a földikutyáknak - egyedül nem fogjuk megoldani ezt a problémát, közben pedig rámegy ingünk, gatyánk.

Tetszett a cikk? Csatlakozz hozzánk a Facebook-on és nem maradsz le a későbbiekről sem: