A KARD a Facebook-on

Őket ajánljuk

Hírfolyam

Friss topikok

Elérhetőség

A KARD blog

e-mail: kard.blog@gmail.com

Facebook: A KARD

Twitter: @KARD_blog

Lehet szép a pártszakadás?

2013.01.25. 07:18 timargabor

Ha fogadni kéne, arra tennék, hogy ebből bizony szakadás lesz. A novemberi LMP-kongresszus válaszolt először a kétpólusú logikát erőltető választási törvénymódosításra, arra, hogy beáll-e ebbe a logikába az LMP vagy nem. Hogy a kormányváltásért együttműködik-e a szocialisták/Bajnai által uralt baloldallal, vagy önálló pólus marad, kerül ez nekik, amibe kerül. A választás az utóbbi irányra esett, nagyon kis különbséggel. A kongresszusi határozatot azonban a kisebbségben maradtak mindmáig nem érzik magukénak, és tippem szerint ez akkor is így lenne, ha fordított eredmény született volna októberben. A kérdésre adható két válasz mögött annyira más gondolkodásmód, attitűd van, hogy a sima belső meggyőzés nehéz, ha ugyan nem lehetetlen. Második forduló szombaton.

Tovább nehezíti a dolgot, hogy mind a szövetség, mind az önálló politizálás valamilyen szinten működő stratégia lehetne (vagy lehetett volna novemberben?), de a kettő együtt nyilvánvalóan nem vállalható fel. A szavazóbázis egy érdemi része kormányváltást szeretne, kerül amibe kerül. Az önállóságpártiak pedig talán számolnak azzal, hogy a kormányváltó hívek nagy része búcsút mond nekik, de észreveszik a rést - mit rést, óriási gödröt - a politikai palettán, hogy a szavazni készülők több mint fele nincs meggyőződve arról, hogy a fideszmszp valamelyik szárnyára kéne szavazni.

Bármi is motiválja a pártot, a végrehajtást az eddiginél sokkal meggyőzőbban kellene csinálni. Az Együtt 2014-gyel együttműködés fonák módon ma nagyobb LMP-s súly mellett valósulhatna meg mint novemberben: Bajnaiék formációja visszaesőben van, de legalábbis stagnál a szocialistákkal vívott dominanciaharc miatt, így az LMP esetleges csatlakozása most akár a túlélést is jelenthetné nekik. A kiábrándult fideszes szavazók hangsúlyozottan nem baloldali megszólítása meg minimum egy hangsúlyozottan nem baloldali politikát igényelne Schifferéktől (is). Ismétlem: mindkettő létező, lehetséges stratégia, de fájdalmasan lehetetlen egyszerre. Annál viszont bármelyik lényegesen több erőfeszítést kívánna az LMP-től, hogy erejét arra fordítsa, hogy egymást gyepálják, még ha ezt eddig a lehetőségekhez képest nem a nyilvánosság előtt tették.

Ezért mondom, hogy a szétválás benne van a kalapban, nagyon is. Mind az együttműködés, mind az önállóan politizáló LMP párthíveinek ez kínál kiutat az őszinte politizálás felé - afelé, amikor nem az egymásnak feszülés hanem esetleg az elképzelt stratégia követése a cél. A ma még egységes LMP-nek, mindkét félnek, azonban a döntés most hétvégi meghozatala előtt azt a  kérdést mindenképp, és indulatok nélkül meg kell válaszolnia: biztos, hogy ez a - pillanatnyi megkönnyebbülést hozó - döntés nem viszi mindkét irányt a marginalitásba és jelentéktelenségbe? Ha a felébe vágott frakció egyik fele sem marad "frakcióképes" a parlamentben, ez nem veszi el gyakorlatilag a teljes játékteret?

brian_kopkodo.jpg

(Monty Python: Brian élete. Handmade Films)

Ha pedig a ezt a kérdést nem teszik fel, vagy felteszik, de nem tartják ezt nagyobb kockázatnak, mint a bénaságra kárhoztató együtt tartását annak, amit talán mindkét fél feladott már, akkor ott a címben feltett kérdés: lehet ezt szépen csinálni? És főleg: lehet utána mindenkinek a saját céljai mentén úgy politizálnia, hogy az elvált felek egymás nevét sem veszik a szájukra? Nem pedig kiabálni egymásra, mint a Brian életében, hogy "Szakadár!" (vagy félrefordítva: "Köpködő!").

Nehéz ügy, nagy, talán irreálisan nagy önfegyelmet igénylő dolog ez - de kötelező. Ha a két, önmagában marginális pártfél nem kezd veszettül dolgozni a saját irányán, nem építi fel párttagok és aktivisták országosan is észrevehető hálózatát (az LMP-nek ma ilyene nincs!), akkor vége. Ehhez pedig dolgozni kell, olyan munkát végezni, amelyet az LMP egyik fele sem kóstolt meg az utóbbi években. Ehhez képest túl nagy a visszamutogatás és a másik féllel tartó ismerősök további egymástszidásánek csábítása. Ennek ellen kell állni. Erre viszont inkább nem fogadok, mert akkor még ennél is pesszimistább hangon fejezném be a posztot.

A Fidesz- és szocialista-szimpatizánsoknak még annyit: igen, tudom, hogy a mostani választási rendszer kétpólusúvá teszi a döntést. Igen, azt is tudom - le is írtam korábban - hogy 2014 az "Orbán vagy nem Orbán" kérdésről fog szólni. De engedtessék meg nekem, hogy ezt rossz kérdésfeltevésnek tartsam, még akkor is ha ezzel kisebbségben maradok. De nem is biztos, hogy kisebbség ez, "csak" nincs megszervezve.

 Egyetértesz? Csatlakozz hozzánk a Facebook-on és oszd is meg a posztot:

Tegyük a KARD blogot a könyvjelzők közé

RSS hírfolyam a blog bejegyzéseiről

36 komment · 5 trackback

Címkék: kongresszus önállóság lmp pártszakadás szövetségi politika

A bejegyzés trackback címe:

https://kard.blog.hu/api/trackback/id/tr685042436

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Respekt Schiffernek 2013.01.27. 19:36:22

Most mondják meg! Az elempé annyira eretnek, amennyire eretneknek lehet lenni. Úristen, nem akar együttműködni a letűnt korok politikusaival. Úristen, minden marad a régiben! Te jó ég, maradnak a novemberben meghatározott iránynál. Mi ez ha nem eretnek...

Trackback: Az LMP utolsó napjai 2013.01.25. 14:37:57

Két kisördög ül az LMP vállán. Az egyik azt súgja, hogy menjenek egyedül - vagy a 4K-val - neki a választásoknak. A másik pedig azt szajkózza, hogy csatlakozzon az ökopárt az Együtt 2014-hez. Már tudjuk, kik ülnek az E'14-ben (Schmuck, a nyugdíjasok v...

Trackback: Második lehetőség 2013.01.25. 13:08:34

Tavaly novemberben az LMP hatalmas lehetőséget szalasztott el. Megtehették volna, hogy ők kezdenek el elsőként tárgyalni az E14-el, így helyzeti előnyre tehettek volna szert, már belülről, egy nagyobb szövetség részeként - nem feltétlenül abban felold...

Trackback: Mandiner blogajánló 2013.01.25. 10:13:02

Ezt a posztot ajánlottuk a Mandiner blogajánlójában.

Trackback: Szárnyakat adtunk vágyainknak 2013.01.25. 10:02:24

Ha családi ház, akkor ugye udvar. Ha udvar, akkor már kert is. Ha meg kert, akkor állatok is. Haszonállatok. Na, ez a mi alapkoncepciónk, és most előrébb léptünk az ügy érdekében. A ház ugyebár, már megvan. Szegénykém, mostanában inkább hasonlít egy é...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

dr. jenőke (jenőke) 2013.01.25. 09:02:06

Az LMP egy része (Schiffer) úgy viselkedik, mintha esélye lenne a II/III-ra. Nincs kompromisszum senkivel, nincs elvek (?) feladása! Senkivel sem közösködik, ezért senki nem is szavaz rájuk, eredmény: volt egy LMP.
A maradék pártok kerülhetnek olyan helyzetbe, hogy Fidesz Mszp koalíció lesz.
Nem azért, mert lehet más..., hanem jobb híján.
Ha ez Schiffer célja, ezt elérheti.

Kandeláber 2013.01.25. 10:42:32

Szakadás? Nem, csak Jávor, Karácsony, Dorosz és még néhányan beállnak az E 2014 ernyője alá, nyilván ők még nem vették észre, hogy a Bajnai-lufi - nem kipukkadt, hanem szép csendben leeresztett.
Az egyre inkább Golda Meirre hajazó Kálmán Olgi hónapok óta szuggerálja őket.
Amúgy roppant demokratikus attitűdre vall, hogy a "platform" nem hajlandó tudomásul venni a pártközgyűlésének a határozatát, amit ugye a többség hozott meg...

nevetőharmadik 2013.01.25. 10:55:27

Mindamellett, hogy csatlakozáspárti vagyok és baromságnak tartom Schifferék érvelését, szerintem tisztességes az lenne, hogyha a kilépők a parlamenti mandátumukról is lemondanának, hogy az LMP frakció egyben maradhasson.

Nagyon meglep, hogy Tímár Gábor szerint most nagyobb súlya lenne az LMP-nek az Együtt2014-ben. Én úgy gondolom, hogy az LMP-nek akkor lett volna súlya, ha az E14 kezdeti népszerűsége és az LMP akkori népszerűsége állt volna az MSZP-ével szemben, hiszen akkoriban közel azonos súlyúak voltak. Az MSZP egyetlen érve az, hogy nélküle nem lehet, és ha akkor az E14 meg az LMP együttműködtek volna, erre mondhatták volna, hogy de, talán még MSZP nélkül is lehet.

Persze nem vitás, az LMP még mindig úgy kell az E14-nek, mint egy falat kenyér, mert szemmel láthatóan ők is undorodnak a szociktól, de ezzel együtt nem hiszem, hogy nagy esély lenne a szocikat visszaszorítani: pont amiatt, hogy most már tényleg úgy néz ki, hogy a szocik nélkül nincs semmi. Így már ha Bajnai fityiszt is mutat az MSZP-nek az LMP-vel, Mesterházy mosolyogva hátradőlhet, gondolván, hogy jöttök ti még az én utcámba.

Igaz, meg lehetne próbálni, hátha tévedek. Hátha az E14+LMP lehetne második erő az ellenzékben. Ha lehetne, akkor van értelme. Ha nincs, akkor mindegy.

Pepibubó 2013.01.25. 11:19:31

Annyira átlátszó, ahogyan a baloldali sajtó - tehát nagyjából mind ma, Magyarországon ?! - egyfolytában próbálja ledarálni az LMP-t mióta fityiszt mutatott a Bajnai-álarc elutasításával a "kétpólusú", azaz dupla markolatú pénzszivattyúnak.

"ebből bizony szakadás lesz" - károgják egyfolytában és drukkolnak, hogy megvalósítsa magát a "jóslat".
A tisztességes kimenetel igénye, hogy a kilépők a parlamenti mandátumukról is lemondanának, már csak a hozzászólásokban bukkan fel itt-ott.

Ha nem a FIDESZ-re, akkor az mszp-re "kéne" szavazni, ez itt a "lényeg"!

Hogy Bajnaiék formációja visszaesőben van, ez tény, de legfőképpen az LMP fricskája miatt, ez ugye fel se merül a hazai - baloldali - médiában.

Az LMP üzenetei csak az "egy a jelszónk" balos céljai szerint jelenhetnek meg,
persze hogy "a lehetőségekhez képest nem a nyilvánosság előtt tették", amit tettek, tesznek.

"Ha Bajnai fityiszt is mutat az MSZP-nek..."
Ezt meg hogyan kell érteni? Szóljon, aki bármiféle deklarált jelét tapasztalta annak, hogy Bajnaiék nem az MSZP-t és holdudvarát szolgálják!

Kandeláber 2013.01.25. 11:19:38

@nevetőharmadik: Már miért undorodna az E2014 a szociktól?
Szigtvári például a mai napig MSZP tag, Bajnai szoci többségű kormányokban volt miniszter, majd szoci miniszterek által alkotott kormányt vezetett. Ez a látszólagos idegenkedés része a színjátéknak. Bajnai hiába próbálja eljátszani a messziről jött, előkelő idegent, aki elhozza a bennszülötteknek a kultúrát, mindenki tudja ki is ő valójában.

pástétom 2013.01.25. 11:19:52

"A kiábrándult fideszes szavazók hangsúlyozottan nem baloldali megszólítása meg minimum egy hangsúlyozottan nem baloldali politikát igényelne Schifferéktől (is)."

De jó, hogy még vastagon ki is emeled. Az lmp társadalom, - de főként gazdaságpolitkája ugyanis kőkemény balos. Elég csak pl. Szabó Rebekát hallgatni földügyben...

Vajon hány, a Fideszből kiábrándult - meggyőződéses jobboldali gondolkodású (!) - szavazó fog egy balos ideológiákat felvállaló pártra szavazni, kiknek a száma, ill. a teljes szavazókorú népességben betöltött részaránya amúgy is marginális lehet?

Pepibubó 2013.01.25. 11:20:51

@Pepibubó:
a baloldali sajtó - tehát nagyjából mind ma, Magyarországon ?!

=

a baloldali sajtó - tehát nagyjából mind ma, Magyarországon !!

JackSparrow 2013.01.25. 11:22:44

Nem vagy egyedul azzal,hogy sem MSZP sem FideSS. Az orszag ugy 50%-a igy gondolja.

wowerman 2013.01.25. 11:44:42

@Kandeláber: látom te is úgy dumálsz hogy nem értesz semmihez... a küldöttek lehet hogy azt szavazták meg hogy ne legyenek tárgyalások, de azért mert ők imádják Schiffert. Felmérések szerint egyébként az LMP szavazók nagy többsége a tárgyalások megkezdését akarják/akarták. A jelenlegi helyzet pedig olyan hogy vagy Fidesz, vagy MSZP-E14-satöbbi. Harmadik opció nincs. Schiffernek bilibe lóg a keze amikor azt álmodja hogy ők majd önálló pólus lesznek. Ehhez már rég késő van, a választások előtt ennyi idővel már sokkal nagyobbnak kellene lennie a pártnak. Még az E14-et is nagyobbra mérik mint őket. Schiffernek olybá tűnik mintha nem is lenne annyira fontos a 2014-es kormányváltás, lehet hogy ő ráér még 4 évet, az ország nem.

czjanos 2013.01.25. 11:45:07

Az LMP nem fog szétválni, de a csatlakozás-pártiak kerülnek fölénybe. Schiffer azt nyilatkozta, hogy ha alul marad, akkor sem lép ki az LMP-ből, mert pl. az alkotmányjogi kérdésekben az LMP-nek szüksége van rá. Ami amúgy el is fogadható érv, ha bele törődik a status quo-ba.

nevetőharmadik 2013.01.25. 11:52:42

@Kandeláber: Azért, mert az E2014 nem csak Bajnaiból áll, még ha ő is a húzónév, és ő meg a társai adják a kompetenciát bármihez. A Milla kifejezetten szkeptikus az MSZP-t illetően, a Szolidaritásról most nem jut eszembe megnyilvánulás és lusta vagyok keresni.

Ugyanakkor Bajnai nem hülye, neki nem az MSZP hatalma kell, hiszen pontosan látta, mi történt Gyurcsánnyal. Neki az MSZP szavazóbázisa kell, ha közvetetten is, illetve az, hogy az MSZP támogassa, de lehetőleg kussoljon. Lásd: 2009-2010. és a "nem szopattok, mint Gyurcsányt" papír legendája.

Bajnaiék MSZP-s kötődésű múltja tagadhatatlan, de azt feltételezni, hogy ez automatikusan jelenti a szoci langymeleg tesze-tosza mutyi iránti vágyat, butaság. Lásd: 2009-2010. Bajnai-kormány.

Ezzel együtt persze nekik is fel kellett mérniük, hogy vágyhatnak akármire, az MSZP ott van és kész. Három lehetőségük van: vagy feladják itt helyben, már a startvonalnál, vagy hagyják, hogy az MSZP megegye őket, vagy megpróbálnak még az MSZP-től függetlenül megerősödni és legyőzni azt.

A hírek, miszerint párttá készülnek alakulni, erre a harmadig választásra utal.

Szóval nem kéne az indítékokat összetéveszteni azzal, hogy végül mi sikerül.

kennyking 2013.01.25. 12:02:53

@nevetőharmadik:

" Bajnaiék MSZP-s kötődésű múltja tagadhatatlan, de azt feltételezni, hogy ez automatikusan jelenti a szoci langymeleg tesze-tosza mutyi iránti vágyat, butaság. Lásd: 2009-2010. Bajnai-kormány."
???????????????????????????

Kandeláber 2013.01.25. 12:17:32

@wowerman: Ha szabad kérdeznem, Te mihez értesz?
Nyilván nem hallottál még arról, hogyan is működik egy demokratikus párt. Nyilván nem úgy, hogy egy platform ráerőlteti az akaratát a küldöttgyűlésre még akkor is, ha a döntési helyzetben lévők elutasítják az általuk képviselt irányvonalat.
Továbbá, ha jól értelmezem a mondanivalódat, a "Schiffer-imádás" az gáz, de a "Bajnai-imádás" az trendi.
"Az E 2014-et jobban mérik", ez csak természetes, annak az élén maga a felkent Messiás áll, aki a nép többségének akarata ellenére tavaly október 23-án nem vonult be a Parlamentbe, hogy ott kezét a Szent Koronára helyezve kinyilvánítsa, hogy a ráruházott bizalom folytán átveszi a hatalmat és feloszlatja az Országgyűlést.
Később persze kiderült, hogy messze még a többség, ez azonban nem zavarja őt.
@Kandeláber: Őszintén, véleményed szerint a kendermagos és a nyugalmazott katonatiszt milyen befolyással bír az esernyő alatt?
A Milla inkább Gyurcsány személyét és ez által a DK-t utasítja el, az MSZP-t azért ők is respektálják, tisztában vannak azzal, hogy a szocik töltik be az erősebb kutya szerepét a falkában.
Feltételezem, hogy épelméjű Millás, még ha ortodox hívő is, nem hisz abban, hogy ők egyedül, az MSZP nélkül választást nyerhetnek.
Az E 2014-nek az LMP-re kizárólag azért van szüksége, hogy az eddig be nem sározódott párttal legitimálják magukat: íme, mi nem utódok vagyunk, hanem a közép, az ernyő, amely alá még a romlatlanok is beállnak.
Ezt akarják most végrehajtani Jávorék, kérdés, megoldják-e a feladatot.

famfam 2013.01.25. 12:21:14

"A kiábrándult fideszes szavazók hangsúlyozottan nem baloldali megszólítása meg minimum egy hangsúlyozottan nem baloldali politikát igényelne Schifferéktől (is)"

Hogy ez mennyire kurvára nincs így, mi sem bizonyítja jobban, minthogy a jobboldal baloldali elemeket emelt be frazeológiájába és politikájába egyaránt. Vajon miért kádáristázzák, sőt kommunistázzák a Fideszt?

És sokan pont ezekért, a parlamenti baloldal által megtagadott elemekért szavaztak a jobboldalra, sőt részben a szélsőjobbra is.

Kandeláber 2013.01.25. 12:28:27

@nevetőharmadik: Bocs, a válasz második része neked szól.

nevetőharmadik 2013.01.25. 12:43:34

@Kandeláber: Persze, ez a legitimáció kell nagyon. Én azzal nem értek egyet, hogy ez kizárólagos cél, hogy aztán végül mindenki MSZP-s legyen.

De hát jól van, én már kezdek belenyugodni abba, hogy 2014-től megint Fidesz, én meg majd ennek megfelelően alakítom az életem.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2013.01.25. 12:46:51

Szakadás helyett gond nélkül el tudom képzelni hogy 2-3 havonta eljátszanak egy ilyen kongresszust és közben felváltva "uralja" a frakciót a két elképzelés. :S

Olyan amatőrök, hogy az már fájdalmas.

épészmérnök 2013.01.25. 12:47:00

@Kandeláber: "Nyilván nem hallottál még arról, hogyan is működik egy demokratikus párt. "

Hát mindenesetre nem úgy, hogy semmibe veszi a szavazóbázisának a véleményét.

épészmérnök 2013.01.25. 12:48:27

@Kandeláber: "Feltételezem, hogy épelméjű Millás, még ha ortodox hívő is, nem hisz abban, hogy ők egyedül, az MSZP nélkül választást nyerhetnek."

Cicuka, a Milla már eddig, szervezet nélkül is több embert mozgósított mint az LMP.

Kandeláber 2013.01.25. 12:59:32

@épészmérnök: Ja, összehívják az összes párttagot mondjuk a Batthyány térre, aztán kézfeltartással megszavaztatják őket: Schiffer vagy Jávor.
Humoros figura lehetsz, a Dumaszínházban a helyed.
Amúgy Csurka Pista bácsi hívei is minden évben megtöltötték a Hősök terét, aztán láttuk, mire ment vele.
Különben Norvégiában és Svájban sem sikerül beterelni a zembereket az EU-akolba, mert az aktuális népszavazáson mindig az ellenzők vannak többségben.
És mit ad isten, a vesztesek nem kezdenek krokodilkönnyeket sírni.@nevetőharmadik: Azért az még odébb van, lehet eső,lehet hó, ahogyan Koltai mondta.

dr kíváncsivagyok 2013.01.25. 13:04:05

@Kandeláber:
"nyilván ők még nem vették észre, hogy a Bajnai-lufi - nem kipukkadt, hanem szép csendben leeresztett."

Nono,... ez nem az Orvbán-kisgömböc...

dr kíváncsivagyok 2013.01.25. 13:07:18

@famfam: A "hagyományos " baloldal - jobboldal (Orvbán óta ) nem létezik..., mert Orvbán jobboldali-konzervatívnak mondja magát ( pár éve , mert a rendszerváltáskor jobb-liberálisnak indult)...közben nezeti-szocialista irányt vett !

famfam 2013.01.25. 13:25:58

@dr kíváncsivagyok: Jó, akkor másképp fogalmazok. A jobboldal számos olyan elemmel nyerte meg a választásokat, amit egy baloldali párt is nyugodtan felvállalhat anélkül, hogy sérülne a bármilyen értelemben vett baloldalisága, sőt.
Magyarán: az LMP nyugodtan megcélozhatja a Fideszből kiábrándult választókat úgy, hogy semmi sem sérül az identitásában. Mert sokan nem Trianonért és hasonlókért szavaztak a Fideszre. Sőt, gyanítom, a kiábrándult szocialista szavazók jó részét is ugyanazzal szerezhetné meg, mint a kiábrándult fideszeseket, mert az ország lakosságának a többsége nem fanatikus és főként nem ideológiák miatt szavaz arra, akire.

A fanatikus ballibek viszont akkor se szavaznának az LMP-re, ha az szövetkezne Bajnaiékkal. Mindig is gyanakvással és ellenszenvvel szemlélték ezt a pártot, csakúgy mint az elvakult jobberek.

Úgyhogy a Jávor féle vélemény faszság. Amit az LMP tényleg elbaszott, az az, hogy évek alatt képtelen volt saját médiát és vele saját kommunikációs teret létrehozni és nem kommunikált a társadalommal. Ezért nem lett komolyabb erő, és ezért fog kiesni a parlamentből, ha kiesik. (és ezért is merült fel az Együtt 2014-el való szövetkezés kényszere, ami mellesleg alapvetően ellentétes mindazzal a felfogással, amit létrejöttekor az LMP magáénak vallott)

DezInf 2013.01.25. 14:23:59

@Kandeláber:

Szerinted a norvégok,svájciak örömmel töltenék a mi kasszánkat az ő pénzükkel?
Holmi EU-s felzárkóztatási meg mittoménmilyen programok finanszírozásával:)
Vastagon nettó befizetők lennének, a norvégok ezt párszor kifejtették:)
Az EU nem az ilyen gazdag országoknak való,főleg ha nincsenek nagyhatalmi ábrándjaik:)

Svédország azért már érdekesebb:)

Kandeláber 2013.01.25. 14:40:27

Természetesen hülyék lennének kidobálni a pénzüket az ablakon.
Csupán azért hoztam fel példának ezeket az országot, hogy érzékeltessem egy hozzászóló előtt, milyen is a valódi demokrácia.
Az említett államok vezetői valamilyen okból ismételten népszavazásokat rendeznek a csatlakozás kérdéséről, de tudomásul veszik a többség nemleges válaszát.
Jávorék platformja ezzel szemben nem akarja tudomásul venni a pártkongresszus döntéseit, ők makacsul ismételgetik a saját, többször elutasított koncepciójuk megvalósításának a szükségességét, a tagságra és holmi homályos közvélemény kutatási adatra hivatkozva.
Értem én, hogy az E 2014 a saját vezető szerepét azzal kívánja igazolni, hogy minden ún. "demokratikus ellenzéki " erőt össze kíván gyűjteni a kolomp szavára, különösen a még romlatlan LMP-t, akik ugye egy Kuncze-féle liberális egyesülethez képest ászt jelentenek a pakliban, míg Kunczéék mondjuk egy treff kettest,
de önmagukon kívül senki sem mondta még róluk, hogy ők az osztók a partiban.

Vidéki 2013.01.25. 15:12:19

Helyes a diagnózis:

A. „A szavazóbázis egy érdemi része kormányváltást szeretne, kerül amibe kerül.”

Ezek hangadója az orbánfóbiás agybeteg Scheiring, aki misszionáriusnak képzeli magát, mintha ettől lehetne más a politika:

1. „saját missziónk feladása az Orbán-rendszer leváltásának feladatából való kiiratkozással jön el.”

2. »se nem MSZP és se nem Fidesz« antipolitikai dühe nem homályosíthatja el Orbán rendszerének bűneit.

3. Saját önazonosságunk, erkölcsi integritásunk védelmében részt kell vennünk Orbán rendszerének megdöntésében.

Hont András a HVG cikkében azonban így gondolja:

„Egy polgári demokráciában a választáson (kevés kivételtől eltekintve) hazájukat szerető demokraták vesznek részt, s indulnak egymás ellenében. Így is tekintenek egymásra: a másik hazaszeretetét, demokratikus elkötelezettségét nem vonják kétségbe, hanem a vesztes gratulál legyőzőjének, s dolgozik tovább a haza üdvén és az emlékiratain.”

B. „Az önállóságpártiak pedig talán számolnak azzal, hogy a kormányváltó hívek nagy része búcsút mond nekik, de észreveszik a rést - mit rést, óriási gödröt - a politikai palettán, hogy a szavazni készülők több mint fele nincs meggyőződve arról, hogy a fideszmszp valamelyik szárnyára kéne szavazni.”

Az LMP-t liberális gondolkodású szavazók juttatták be a parlamentbe. Sokan közülük korábban az SZDSZ-t támogatták, akik kiábrándultak abból, hogy az SZDSZ felső vezetése korábban lepaktált az MSZP-vel.

Az LMP neve is azt sugallja, hogy Lehet Más a Politika.

Mitől lenne más, ha ők is ugyanúgy lepaktálnának az MSZP-vel, mint korábban az SZDSZ vezetése nem túl bölcsen tette.

Az LMP renoméját nagymértékben rontaná az ilyen fajta paktum.
Érthető a mérlegelés.

A barkácsolók ismert szabálya volt:
„Inkább kétszer mérj, mielőtt egyszer vágsz!”

timargabor · http://kard.blog.hu 2013.01.25. 15:21:40

@Kandeláber: "míg Kunczéék mondjuk egy treff kettest" - szvsz még azt sem. Inkább egy pikk dámát, egy másik játékban.

Amatőr 2013.01.25. 15:30:12

@nevetőharmadik: "Mindamellett, hogy csatlakozáspárti vagyok és baromságnak tartom Schifferék érvelését, szerintem tisztességes az lenne, hogyha a kilépők a parlamenti mandátumukról is lemondanának, hogy az LMP frakció egyben maradhasson."

Kb így igaz, de jávorbenedekék erőltetik az ismételt tárgyalást. Azért, mert egy esetleges pártszakadás (helyesebben a kisebbség leválása a párttestről) azzal járna, hogy csupasz seggel
(szavazók nélkül) érkeznének a komcsimixbe. Ámde ott úgy már nem kellenek. Mert tisztjük van bőven, de szavazóból lenne felvétel!

Amatőr 2013.01.25. 15:49:23

@Vidéki: "Az LMP renoméját nagymértékben rontaná az ilyen fajta paktum.
Érthető a mérlegelés."

Ez így egy súlyos tévedés!
Az lmp-nek nem renoméromlást, hanem megsemmisülést jelentene a paktum.
A mérlegelés tehát értelmetlen. Öngyilkosság.

/ persze el lehet azon is gondolkodni, hogy akkor a jávorbenedekék miért erőltetik? Vágynak a levesbe./

Kandeláber 2013.01.25. 16:25:39

A legújabb közvélemény kutatási adatok ismeretében azért feltenném a kérdést: vajon miért igyekszik annyira a Jávor-féle platform a biztos pártválasztók körében jelenleg 7 %-on álló E 2014-es esernyő alá? Az LMP ezek szerint ugyanis 1%-al marad csak le mögöttük, 6 %-on áll.
Ennek ellenére Kálmán Olga tegnap bőszen lobogtatta a tabletet Schiffernek, aki igencsak csodálkozott ezen a hevületen.
Még a hvg.hu is elismeri, hogy Bajnai pillanatnyilag leszálló ágban van, pedig két hónapja még valóságos diadalmenetről és a bizonytalanok megszólításáról szóló győzelmi jelentéseket harsogtak. hvg.hu/hvgfriss/2013.04/201304_apad_bajnaiek_nepszerusege

nevetőharmadik 2013.01.25. 17:06:21

@Amatőr: "Mert tisztjük van bőven, de szavazóból lenne felvétel!"

Ez meg kb így igaz.

@Vidéki: nem kell jobb bizonyíték Schiffer álláspontjának helytelenségéhez, mint hogy te támogatod.

Tyreo 2013.01.25. 22:27:00

Amit én tudok:
Ha Schifferék kitartanak akkor nyertek egy újabb szavazót.
Ha beállnak az mszp és csatolmányai műsorba akkor fasszal szavazok.

Dr. Sör Kálmán · http://www.itallexikon.hu 2013.01.26. 01:54:47

Nekem ezek után már csak egy kérdésem van. HE?!

Vidéki 2013.01.27. 10:16:02

@nevetőharmadik:

Rettentő erős az érved.

Méltó egy misszionárius tanítványhoz!

Attitude Adjuster · http://atta.blog.hu 2013.01.28. 05:23:03

@wowerman: "A jelenlegi helyzet pedig olyan hogy vagy Fidesz, vagy MSZP-E14-satöbbi. Harmadik opció nincs. "

De. Most már van. Úgyhogy például az enyémet mindjárt két irányból kaphatja be a fideszemeszpé.

HaKohen 2013.02.11. 17:57:22

A posztból különösen a Brian életére hivatkozás tetszett.

Ezt továbbgondoltam:

A maradók és a kiváltak egy-egy új pártot gründolhatnának a következő néven:

Egyik: Júdea Népi Frontja
Másik: Júdea Népének Frontja

(Bár nem tudom, ki lenne a Júdea Nemzeti Frontja, tuggyátok, akik tökön szúrják magukat.)
süti beállítások módosítása