A KARD a Facebook-on

Őket ajánljuk

Hírfolyam

Friss topikok

Elérhetőség

A KARD blog

e-mail: kard.blog@gmail.com

Facebook: A KARD

Twitter: @KARD_blog

Diáktüntetések: a hazugság ára

2012.12.13. 06:33 timargabor

Hétfő után szerdán is utcára vonultak az egyetemisták és középiskolások a diákhitel mögé bújtatott költségtérítéses képzés, magyarul a tandíj ellen. Ráadásul fagyos hideg ide vagy oda, valószínűleg folytatás is lesz, márpedig ez ismét egy nagyon kellemetlen szituáció a kormányoldal számára. De miért az indulatok?

1. A legnagyobb részt mindenképpen a nyilvánvaló hazugságok számlájára kell írnunk. Feltehetően nem lenne ekkora, és főképp nem lenne a tandíj kérdésén ennyire túlmutató a tiltakozás, ha pont a Fidesz nem állt volna ki ellenzékben többször is a tandíjnak még az ötlete ellen is. Az, hogy 2008-ban népszavazásra vitte Gyurcsány tandíj-elképzelését, majd elég komoly kampány végén leszavaztatta, mindenkiben azt a jogos hitet ültette el, hogy kormányon nem fog tandíjat szedni. Ráadásul ekkor már túl voltunk Öszödön, és a Fidesz végig kritizálta Gyurcsányt amiatt, hogy elismerten hazudott, emiatt elveszett legitimációról és leválthatóságról is beszélt. Most pedig ez hullik rá vissza együtt. Ha most tandíjat szed, akkor a 2008-as kampány nyilvánvalóan nem a tandíjról, csak és kizárólag támogatásról és hatalomról szólt, vagyis hazugság volt. Hazug kormány pedig nem lehet legitim, mondták ők maguk. Az akkori lépések politikai árát kell megfizetni most.

Lerágott csont ez már persze és régen is volt. Lehet felejtésre is játszani, és ha ma elkezdenének érvelni, számokat mutatni, talán több esélyük lenne (persze hogy ez miért nem megy, a következő pontban látjuk). Ehelyett most is, hát hogy mondjam, nem fejtik ki az igazság minden részletét. Mert amikor azt mondják, hogy az ideinél sokkal többen tanulhatnak majd ingyen, az így elég durva hazugság, lévén a hitel nem ingyen pénz. Hadd tegyem itt hozzá, hogy Gyurcsány meg Bajnai ellen komoly fideszes érv volt a közelmúltban, hogy nem léptek fel a lakossági eladósodás ellen, hogy nem hívták fel a figyelmet a kockázatokra. Ehhez képest az, hogy most úgy írunk kommünikét, hogy hitelből = ingyen, az megint elég érdekes bakugrás. És a hallgatók ráadásul nem Habony úr átlag célcsoportja, amely bevesz mindent, ha elégszer ismételgetik neki: szépen megmondják, hogy értik ők, csak nem szeretik, ha hülyének nézik őket. Arra meg kifejezetten berágnak, hogy mindez értük van.

2. A következő gond ugyanis a céllal van. Akár még értük is lehetne, de nem. Azt még meg lehetne magyarázni (bár mint 2008-ban láttuk, nem egyszerűen), hogy szedjünk valamilyen tandíjat, amelynek az összegével növekedjen a felsőoktatásra fordítandó összeg. Most azonban nem erről van szó: kell a pénz a sorozatos Matolcsy-csomagokhoz, így a tandíj bevezetését évi több tízmilliárdos forráskivonás mellett tervezi a kormány. Persze, szorító gazdasági szükség is van a világon; azt azonban kifejezetten nehéz elmagyarázni, hogy miközben innen kivonjuk a pénzt és tandíjat szedünk, a profi focira az itteni kivonás többszöröse megy,a közmédia költségvetése kiemelten nő, egyházi rendek különösebb indoklás nélkül kapnak milliárdokat, és miközben szinte minden intézmény a csőd szélén áll, most kell teljesen kistafírozott közszolgálati egyetemet építeni. Ja, és nagyjából ennyi a Szajol-Püspökladány közti vasúti pályafelújítás Közgéphez köthető keretösszeg-növekménye is.

3. A harmadik baj a mérték és az időzítés. A tandíjmentes helyek harmadára vágása, mindez két hónappal a jelentkezési határidő előtt, ez nagyon durva dolog. Lehetett volna előbb mondani? Talán igen, hisz amire hivatkoztak (Széll Kálmán terv 2. ütem), az másfél éve ismert. Az ember fejében ott motoszkál a gondolat, hogy kivárták a vizsgaidőszakot meg a fagyokat, hátha kisebb lesz a tüntetési kedv. És tényleg, eddig egy-két-háromezer ember ment ki az utcákra, hidakra.

Most vagy kitart a tüntetéssorozat addig, amíg a kormány úgy ítéli meg, hogy ennyit már nem ér meg a huszonvalahány milliárdnyi kivonás a szektorból, vagy nem, és marad minden a régiben. Ez a döntés nagyrészt a tüntető hallgatók és gimnazisták, illetve az esetleg hozzájuk csatlakozók kezében van. Köztes út nincs, és ez megint a kormány politikájának következménye. Ígéretekben ugyanis már senki nem hisz, ilyen irányú hitelességüket (is) elvesztették, gondoljunk csak a pedagógus életpálya-modell visszavont ígéretére, vagy a többször becsapott Bankszövetségre. Ennek a vége vagy fekete lesz, vagy fehér. Viszont legalább a mai fiatalság is tétre játszhat, mint fideszék 88/89-ben. Ellenük.

Egyetértesz? Csatlakozz hozzánk a Facebook-on és oszd is meg a cikket:

Tegyük a KARD blogot a könyvjelzők közé

RSS hírfolyam a blog bejegyzéseiről

Tegyük a KARD blogot a könyvjelzők közé

RSS hírfolyam a blog bejegyzéseiről

311 komment · 3 trackback

Címkék: tandíj felsőoktatás hitelesség diáktüntetés

A bejegyzés trackback címe:

https://kard.blog.hu/api/trackback/id/tr1004962772

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Mandiner blogajánló 2012.12.13. 12:36:05

Ezt a posztot ajánlottuk a Mandiner blogajánlójában.

Trackback: 24 milliós tandíjtartozást vihet magával a sírba Orbán Viktor 2012.12.13. 11:43:37

Alsó hangon 10,7 millióval tartozik majd a magyaroknak nyugdíjba vonulásakor a sose használt, ingyen szerzett diplomájáért Orbán Viktor, ami 85 éves korára közel 24 millió forintra duzzad. Ez persze csak afféle “erkölcsi” tartozás, egy gond...

Trackback: Mennyivel drágább idén a karácsony, mint tavaly volt? 2012.12.13. 11:32:56

Egymás mellé tettem a TESCO friss és egy éve kiadott akciós újságját az élelmiszer árakkal. 20 tétel árát néztem meg, amelyeket a városomban a tavalyi és az idén december elején kiadott újság is tartalmazott. A bejgli ára ugyanannyi, mint egy éve volt,...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

turulpina 2012.12.13. 13:54:38

Amit a lajoson keresztül kilopatnak, az mondjuk a felsőoktatás, rákgyógyszerezés többszörösét fedezné.

Demagóg-e vagyok?

Ya Basta! 2012.12.13. 13:57:35

Aki meg emlekszik ra, ez megtortent Agliaban masfel eve.

Itt egy doku film arrol, h az ottani diakokhogyan kezeltek a helyzetet.

www.realsocialnetworkfilm.com/

turulpina 2012.12.13. 13:57:50

Egyébként, miközben maximálisan egyetértek a 'diákság' felháborodásával, szolídan megkérdezném, hol voltak az elmúlt 2 évben, amíg még nem az ő zsebükre ment a játék.

És kire szavaztak 2010-ben (aki már elmúlt 18)? Ugye, akkor még harciasan ment a komcsizás, hagyózás, kúrcsányozás?...

frew 2012.12.13. 14:00:27

@$$$=$$$:

"egyelőre van épp elég, szóval kb évtizedekig nem lenne gond, ha egy fia új tanár se képződne"

"egyébként természetesen nincsenek jó tanárok, mert a leghülyébbek mennek pedagógusnak általában."

Az igen bazdmeg. Olvasom már egy ideje az index/bloghu kommenteket, de ez mindent visz.

Moin Moin 2012.12.13. 14:01:24

@$$$=$$$:

"Leviszik a rezsit" - na ja, az valóban több millió családot fog érinteni, majd akkor, amikor ennek a populista, a gazdaság legalapvetőbb szabályaira is szaró intézkedésnek a valódi árát-kárát kell megfizetniük!
Javaslom, olvasd el ezt a cikket a témában – és próbált felfogni, miről is van itt szó!
www.portfolio.hu/vallalatok/a_rezsifetis_margojara_egy_strategiai_agazat_nem_jatekszer.176841.html

JohnHenry 2012.12.13. 14:02:03

üsse kavics, aszondom, ne legyen tandíj, de cserébe legyen 25 éves alsókorhatár az alkoholfogyasztásra és este 10-kor kapuzárás minden koleszben.

tede 2012.12.13. 14:04:27

@Moin Moin: populista? na ne nevettess

például ott van a tüzifa ára, amikor felvitték a gáz árát vele párhuzamosan emelték a tüzifa árát is pedig nem nagyon változott a termelőknek/előállítóknak a költsége csak az volt, hogy a parasz úgyis megveszi, mert a gáz drága akkor többet kifizet a fáért is

nehogy már könnyeket hullajtsak a szegény szolgáltatókért

a gázzal is úgy játszanak, ahogy akarnak, az hogyan van, hogy szobahőmérsékletű víz 2-3x annyi idő alatt forr fel télen?

Moin Moin 2012.12.13. 14:04:32

@$$$=$$$:

Úristen, hát már csak ekkora marhákat kap bérkommenzetőnek Kubatov?

Tegnap fellázadt Szörényi is - úgy látszik, tényleg lefarol mindenki a Fidesz mellől, akinek van egy csöpp esze!:-)))

turulpina 2012.12.13. 14:05:49

@Moin Moin: Ha levinnék parancsszóra az euró-árfolyamot, az lenne még csak a tuti.

Reggel kiállna orbánúr, hogyaszondja, ma reggeltől 230 az euró, öcséim.

Aureliano Buendía ezredes 2012.12.13. 14:08:04

@turulpina: Ezen már túl vagyunk, úgy hívják árfolyamrögzítés.

JosephSmith 2012.12.13. 14:08:28

@Lencsés István: Mert te nem tojtal a tanulasra, megis egy peksegben dolgozol fehervaron... errol nekem tenyem van...

belekotty 2012.12.13. 14:09:54

@turulpina: "Demagóg-e vagyok?" - Nem, mert nem lélegeztető gépben számoltál.

Moin Moin 2012.12.13. 14:10:34

@turulpina:

Nem lehetne inkább Orbánnak a gravitációt lefeleznie? Múlt szombaton is elestem, k.-ra be.-sztam a térdemet - komoly népjóléti intézkedés lenne, ha télen, csúszós időben a Kárpát-medencében a nehézségi gyorsulás értéke 9,81 m/s2 helyett csak úgy 4-5 körül lenne!

Gondold csak meg, mi pénzt megspórolna a TB az el nem törött lábakon!:-)

belekotty 2012.12.13. 14:10:36

@JosephSmith: Neki meg fáj az igaz. :-))

belekotty 2012.12.13. 14:12:15

@tede: A szobahőmérsékletű víz sehogy sem forr fel. :-))

turulpina 2012.12.13. 14:15:34

Az volt már, hogy az ótvarcigánybünözőorbán minek, és miből veszi meg az e.on-t? És abból hány ösztöndíj jönne ki?

Con Storm · http://pszichohistoria.uw.hu/ 2012.12.13. 14:20:53

Ha Ha Ha... elmúlt 8 év a hibás...

Szerintem 2 éven belül totálisan összeomlik a gazdaság.. és szerintem vagy egy évtizedig nem is lesz pénz felsőoktatásra... meg kb az összes közalkalmazott 70%-át le kell építeni..

Ez csak a kezdet... a csőd elkerülhetetlen... ha kell bíróság előtt is bizonyítom, csak tartson a tárgyalás legalább két évig!

tede 2012.12.13. 14:27:00

@belekotty: funkcionális analfabéta-e vagy?

azért írtam szobahőmérsékletűt mert télen a falból jóval hidegebb víz folyik, ha felétek nem így van, akkor érdekes

ergó nem lenne fair az összehasonlítás simán a csapvízzel, hanem megvárom, amig eléri a kb 22-23 fokos hőmérskéletet

télen felmelegíteni ugyanazt a mennyiségű és hasonló hőmérskéletű vizet 2-3x annyi ideig tart, 2-3x annyi gázt elégetve

nem érdekes?

Uzi 2012.12.13. 14:28:43

@tede: Ezért van a gáz fűtőértékével korrigálva a számlád, ha alaposan megnézed...

My Name is Nick 2012.12.13. 14:29:03

Örüljenek a diákok, hogy az érdekeiket nem a "Nemzet Védőnője" (Selmeczi Gabika) védi meg, bár ha muszáj lesz lehet, bevetik mint valami csodafegyvert.

Frizuravarjú 2012.12.13. 14:30:41

@$$$=$$$: Ámen.

@belekotty: Kikérem magamnak, én nem vagyok zsidó. Nőket és gyerekeket sem ölök és gazdaságokat sem döntök romba. Halottakból sem profitálok. Szégyeld magad!

turulpina 2012.12.13. 14:32:03

@Frizuravarjú: gyáva szobanáci-e vagy, szarcsimbók?

valaki senki 2012.12.13. 14:32:52

@Csetepaté márki: Igen. Vannak jobb, és rosszabb egyetemek is. Mint ahogy általános- és középiskolák iskolákról is készül rangsor. Zárjuk be? Ez, lehet egy döntés. Vagy azt mondani, ha nem tudsz ilyen - olyan nívót, bezárlak. A mostnai bejelentés, nem ezt tartalmazza! A jobb-és rosszabb iskolákra együttesen határoz meg keretszámokat, tisztán RÖVIDTÁVÚ költségvetési érdekek miatt. Hosszabb távon ugyanis, az állami kamattámogatás miatt, akár még többe is fájhat a büdzsének a cehh! Az eladósításon keresztül- fogyasztás - akár sokszor többe is! Ugyanakkor, a képzés MINDIG IS EGY ORSZÁG FELEMELKEDÉSÉNEK ZÁLOGA! Aki kimarad, az lemarad... Régen, egy jó középiskolai végzettség, ért annyit, mint ma egy közepes egyetem. Ma azonban, a szalagognál lehet csak elhelyezkedni középfokú végzettséggel. Kisebb pénz= kisebb adó+ kisebb fogyasztás is. Leszakadás folytatódik, megyünk a levesbe. Mármint, egész Magyarország. Nemzeti kormány?

tede 2012.12.13. 14:34:33

@Uzi: láttál te már gáz számlát vagy csak mondod az okosságot?

a téli és nyári fűtőérték között nincs 2-3x különbség, max pár százalék, de az jöhet a számtalan egyéb paraméter változása miatt is

belekotty 2012.12.13. 14:44:12

@tede: "az hogyan van, hogy szobahőmérsékletű víz 2-3x annyi idő alatt forr fel télen" - ezt írtad.
A szobahőmérsékletű víz NEM FORR FEL. Főképp nem télen. :-))

belekotty 2012.12.13. 14:44:58

@Frizuravarjú: Ki mondta hogy zsidó vagy? Náci, az vagy.

Ianas 2012.12.13. 14:48:28

@$$$=$$$: A hülye az te vagy a kenyéradó fikusz gazdáddal együtt. Kussol, ül.

Uzi 2012.12.13. 14:49:20

@tede: OFF Azonos nyomást feltételezve, ha neked 3* annyi ideig tart felforralni, akkor csak a fűtőérték lehet más.. (és az energiáért fizetsz, nem m3-ért) Ha éves leolvasáson (részszámlázáson) vagy nyílván egy átlag fűtőértéket kapsz, ha havi számlázason akkor láthatsz valamennyi különbséget számlánként.
(Mondom ezt szoftverfejlesztői oldalról pár közműves projekt után)
Ha nem így lenne, panaszt tehetsz a szolgáltatónál vagy a felügyeletnél
www.eh.gov.hu/gcpdocs/200703/microsoftwordafldgzminsgnekellenrzsemehhonlapraj.pdf

tede 2012.12.13. 14:50:19

@belekotty: na jó, totál primitív emberekkel nehéz, ezt már látom

tudod mit jelent a magyar nyelvben a vizet forralni kifejezés?

több módja van, csak azért írom, hogy ebbe a részébe ne köss bele, az egyik, amire nyilvánvalóan gondoltam, hogy fogod az edényt, megtöltöd vízzel és ráteszed a tűzhelyre (szintén ne köss bele, tudom, tisztában vagyok vele, hogy van villanytúzhely is, de nyilván nem arról beszéltem ezt a szövegkörnyezetből ki tudod találni) aztán felforralod

a forralás során nem szokták mérni a hőmérsékletét, de a víz viselkedéséből kiválóan lehet arra következtetni, hogy mikor érte el a kívánt hőfokot

nyilván, mivel ez a módszer nem pontos mérésen alapul nem fog kisebb eltéréseket kimutatni, de amikor nyáron x perc és télen 2-3 x perc, akkor azt azért már észre lehet venni

capish? vagy magyarázzam még neked víz forralásának a rejtélyeit?

a szobahőmérséklet a kiinduális állapot és azért fontos, ahogy írtam, mert a csapból hidegebb víz folyik télen, tehát ha nem várod meg, míg eléri a szobahőmérsékletet, akkor az okozhatná az eltérést

remélem világos volt neked is

2012.12.13. 14:54:52

@$$$=$$$: "szóval kb évtizedekig nem lenne gond, ha egy fia új tanár se képződne"

Mérhetetlenül buta vagy. Ha évtizedekig nincs egy képzés, leépül és elillan az ehhez szükséges infrastruktúra, tudás, oktatói gárda etc. Utána újra megteremteni rettenetesen nehéz.

amit még megtehetsz 2012.12.13. 14:56:22

@$$$=$$$: Többet nem is tudsz mondani. Baszod azért csökkentették a rezsit, mert akkora inflációt gerjesztenek márciustól h cseszheted a rezsicsökkentést.
Ja és nemsokára áramszünetek lesznek, mert az energiaszolgáltatók nem tudják finanszírozni a különadókat (amik azért kellettek, h az elit jól járjon).
Tapsoljál!

2012.12.13. 14:58:21

@$$$=$$$: "hogy csak egyet mondjak 10%al csökkentik a rezsit. ilyet még egy kormány se tudott csinálni, pláne ilyen gazdasági helyzetben."

Megsúgok egy titkot: ennek egyenes következménye lesz az infrastruktúra leépülése. Majd ez jusson eszedbe amikor ülsz a zsírmécses fényénél, és IFA akkuról nyomod a laptopodon a hülyeségeidet.

Arra meg ne legyél büszke, hogy ezt eddig egyetlen kormány sem lépte meg, mert ez csak annak köszönhető ilyen szinten hülye még egyik sem volt a gazdasághoz.

Legelő Őse · http://legeloose.blog.hu/ 2012.12.13. 14:59:09

@Frizuravarjú: te szerencsétlen, legalább olvasd el a cikket amit linkelsz. Az első - a kormány nem menti meg, hanem hagyta csődbe menni a húskombinátot. A másodikra, pedig tényleg bicskanyitogató az EU-ra fogni - ha egyszer úgy kaptunk 181 milliárdot a nyomorék metróra hogy megígértük hogy bevezetjük a dugódíjat (mondjuk azt is választhattuk volna hogy normális tömegközlekedést csinálunk p+r-eket és normális körgyűrűt ) akkor szerinted nem jogos az elvárás? Szerinted? Az szemét EU számon kári a szerződéseket.. nem semmi!!

2012.12.13. 14:59:32

@$$$=$$$: Hallod, ha a te családodban a gyerekkel való foglakozás szokta pótolni a szaktanárt, akkor már mindent értek :-)

2012.12.13. 15:04:46

@tede: "mikor felvitték a gáz árát vele párhuzamosan emelték a tüzifa árát is pedig nem nagyon változott a termelőknek/előállítóknak a költsége csak az volt, hogy a parasz úgyis megveszi, mert a gáz drága akkor többet kifizet a fáért is"

Ezt kb. az első mikorökonómia óra után már minden hallgató tudja. Tudod, ilyen ez a szemét tróger kapitalizmus.

Gulyáslikőr 2012.12.13. 15:08:18

@Lencsés István: az melyik egyetem/fősuli volt? csak gyarló kíváncsiságból

Totof 2012.12.13. 15:19:47

@tede: És az megvan, hogy mivel fűtesz? Gondolom leesett, hogy többe kerül a csapból kiengedett hideg vizet szobahőmérsékletűre melegíteni a szobában, utána a gázra feltenni, mint egyből a gázra tenni.
Fizika b+

tede 2012.12.13. 15:20:22

@_zulu_: jó, csak akkor most ne legyen itt siratókórus, amikor 10% meg csökken például a gáz ára és utána majd figyeld meg a tüzépeseket hogy a tüzifa ára vajon követi-e?

amikor felment a gáz ára szinte azonnal emelték a tüzifát is, remélem nem egyirányú utca ez

Totof 2012.12.13. 15:23:23

@tede: A téli tüzelőfát már megvette mindenki. A kereslet nemigen fog nyomot hagyni a fa árán.

tede 2012.12.13. 15:24:54

@Totof: b+ ezt csak kipróbáltam egypárszor, mert kíváncsi voltam, nyilván nem fogom a vizet mindig egy fél napra ott hagyni, csak azért, hogy felmelegedjen, de ettől függetlenül amúgy hamár fizika, akkor nagy baromságot mondtál most

ha 100 fokos vizet akarsz, akkor ha nem számolsz egyéb külső energiaforrást csak a gázt és a ház melegét (pl napsugárzás), akkor ugyanannak kell lennie a két módnak az energiafelvételének

ennyi agyas okos ph.sz, komolyan mondom

látzik, hogy buta városi emberek, kötözködnek azon, hogyan kell vizet forralni :))

ennyi pihent agyút régen láttam már, de legalább felvidítottatok

Totof 2012.12.13. 15:29:46

@tede: OK, tehát a szobában "magától" melegszik a jéghideg víz, nem fűtesz. Akkor igazad van. Ha fűtesz, a hideg víz felmelegítése 10-23 fokra több energiát fogyaszt (tudod, lehűti a szoba levegőjét, bármilyen hihetetlen), mint egyből a gázra téve, 10-23 fokra.

tede 2012.12.13. 15:34:26

@Totof: nem magától, éppen úgy, ahogy a tűzhelyen sem magától

sajnálom, ha nem érted

a szükséges energia pontosan ugyanannyi, ha pontosan ugyanarra a hőfokra akarod felmelegíteni a vizet

na mindegy, ezen nincs értelme vitatkozni, nekem arra nincs időm, hogy alap fizikát oktassak

Frizuravarjú 2012.12.13. 15:35:51

@Legelő Őse: Te melyik kormányról beszélsz? Igazad van, tökmindegy.

@belekotty: Az nem ugyanaz? Igaz, rosszabb.

Totof 2012.12.13. 15:38:53

@tede: Akkor ugyanannyi. Ebben megegyezhetünk. Te kezdted a hülyeséget azzal, hogy kevesebb energia kell hozzá.

belekotty 2012.12.13. 15:46:40

@tede: Hol írtad hogy vizet forralni?

belekotty 2012.12.13. 15:48:32

@Frizuravarjú: Nem, az nem ugyanaz. Ja hogy a nagyapád zsidó keretlegény volt? Akkor már értem miért vagy összezavarodva. :-))

reszeg tengeresz 2012.12.13. 15:50:13

@belekotty: ne magadbol indulj ki te libsi hanyadek. :)

belekotty 2012.12.13. 15:51:07

@tede: Különben ha a szobahőmérsékletű vized teszem az felforr, akkor az entrópia növekedésére melyiket kell felírni a párhuzamos entrópia axiómák közül?

tede 2012.12.13. 15:51:58

@Totof: mi van???

én nyárról meg télről beszéltem és felforraláshoz szükséges időröl hasonló hőfokról indítva

élénk a fantáziád, máshol kamatoztasd...

belekotty 2012.12.13. 15:52:05

@reszeg tengeresz: Nikket váltottál Frizuravarjú? :-))

Frady Endre · http://fradyendre.blogspot.com/ 2012.12.13. 16:13:17

Boldog diák tanul s fizet,
Vagy botütést kaphat, tízet!
Nem nyafog, a könyvbe hajol,
Vagy behúzunk neki ma jól!
Nem tetszik a diákhitel?!
Zavartatunk mindenkit el!
Jön a TEK kutyákkal hamar,
Akkor jó a blöki, ha mar!
Sok szamárból jönnek Iááá!-k,
Undorító minden diák!
Üvöltök, a torkom rekedt:
"Utálom a zembereket!"

;-)))

Boldog Chuck Norris-os Karácsonyt mindenkinek!:
fradyendre.blogspot.hu/2012/12/chuck-norris-karacsonya.html
:)

McDobbent 2012.12.13. 16:19:55

@Mária: Tájékozódjon kedves Mária. Az Unióban 8 országban ingyenes a felsőoktatás. Kérem értse meg, hogy SEMMI sincs ingyen. Az ajánlatom a következő: lecsökkentjük a nyugdíjakat, vagy emeljük az adókat, hogy a diákok ingyen tanulhassanak. Ja, hogy 40% sosem végzi el? Nem baj! Ja, hogy büfé-ruhatár szakosokat képzünk? Nem baj! A lényeg hogy ingyenes.
Egyébként a tandíjra felvett hitelt hosszú éveken ét lehet törleszteni HA nem állami szférában helyezkedik el, HA nem vállalja át a munkáltató. Mert akkor zéró a fizetendő. Mivel úgyis a legtöbben kimennek az országból, hadd ne vérezzen a szívem, hogy 40 euróval havonta törlesztgetnek. Demagógia az egész. A rektorok szervezik, mert elvesztik az élet-halál uralmukat a pénz felett.
Helyes és korrekt döntés. Hajrá Fidesz!

greatwideopen · http://baconakbisztro.blog.hu 2012.12.13. 16:22:17

@turulpina: "És kire szavaztak 2010-ben (aki már elmúlt 18)? Ugye, akkor még harciasan ment a komcsizás, hagyózás, kúrcsányozás?...
"
Kedves Pina!

Hogy Te is megércsed! Az, hogy Orbán Matolcsy idióták, nem jelenti azt, hogy Kúrcsány nem kúrt el mindent amit lehetett. Úgyhogy továbbra is menjen a kúrcsánozás, mostmár felzárkózhat Gy mögé Orbán is.

Na Pá!

belekotty 2012.12.13. 16:23:55

@Frady Endre:
Frady Endre újra versel,
a netről ezzel mars el!
Fáraszt minket rímjeivel,
nem mondja az angol - well
Kontra versem fárasztó,
olyan mint a száraz tó
Netes fűzfapoéta klavin teker
az Ip szolgáltató pénzt zsebel

greatwideopen · http://baconakbisztro.blog.hu 2012.12.13. 16:27:56

@belekotty:

Versed télleg bamba,
húzzál el a francba.

(Frady Endrével együtt)

reszeg tengeresz 2012.12.13. 16:29:52

@belekotty: ez nagyon gyenge provokacio te cigany.

Frady Endre · http://fradyendre.blogspot.com/ 2012.12.13. 16:33:51

@belekotty:
Jaj, ellenvers úgy megvisel,
Könnyem nyelem s tűnök is el!
Hídra mászok, vár a turul
Ám tűzoltó dühbe gurul,
Följön s mint horgász a halat
Lecipel a hóna alatt.
Lent aztán hülyére vernek
S jó tagja leszek a NER-nek.
:)

mazolika 2012.12.13. 16:34:25

@Lencsés István: Részben igazad van. A változás nem a tüntetésektől, hídfoglalásoktól és fórumoktól lesz.

De ez a kezdet. A forradalmi hevület arra jó, hogy az eddig hitt határokat, a régi status quo-t ledöntsük. És nem kell autógyújtogatásra és székházfoglalásra gondolni. Elég, ha a fejekben megkérdőjeleződik a régi rend. És ha elég emberben merül egyszerre fel ez, akkor ott elkezdődik a párbeszéd, a megoldások keresése.

Most jön egy átmeneti állapot, ami még rosszabb lesz, mint előtte, de a folyamat közben fognak azok az "emberek", megoldások, programok kitermelődni, amik egy nyugodt állóvízben soha fel sem merülhettek volna.

Az egyetemisták nem fognak autókat borogatni és székházat foglalni. "Békés" álarcos tüntekőként kockaköveket dobálni.

Miközben azzal vagy elfoglalva, hogy 20-an elfoglalnak egy nyamvadt előteret, addig a háttérben 200-an dolgoznak ki terveket, 2000-en szervezik a következő fórumot, 20 000-en szívják a fogukat a csökkent keretlétszámok miatt,
200 000-en fognak rájönni, hogy ez a kormány nem érti a dolgát, és 2 000 000-an fognak másra szavazni :)

belekotty 2012.12.13. 16:35:20

@greatwideopen: :-))))))))))))))))))))))))))))

belekotty 2012.12.13. 16:36:27

@reszeg tengeresz: Ez tény közlése, nem provokáció.

reszeg tengeresz 2012.12.13. 16:41:24

@belekotty: jaja. Szoval mar tenyleg csak annyi maradt, hogy a szel lengeti a szadat es kesz? Ejj ti aljas libsi szemetladak sem vagytok mar a regiek. :)

joseph1970 2012.12.13. 16:42:57

@painkiller21: Már bocsánat de mi a facért kell zsidózni. Csak zsidók tüntettek? És még ez az ember járt egyetemre és méghozzá jogra.SZÁNALMAS.

poor 2012.12.13. 17:10:30

@McDobbent:
Egy újabb vakhitű figyess droid. Nem baj bármit csinál a vezér tapsolunk.Gondolkodni biztos nem szoktál. Takarodjon orbánc és bandája nem ezt ígérték!!

Lencsés István 2012.12.13. 17:11:04

@JosephSmith: Nem pékségben dolgozom , tehát hazudsz , ráadásul se neved , se írástudásod . Szánalmas vagy .

@Gulyáslikőr: Ha megtanulsz írni , akkor válaszolni fogok a kérdésedre .

@mazolika: Változásra nincs szükség . MAGYARORSZÁGon most javulnak a dolgok. Amúgy meg el foglak keseríteni . 2014-ben is a FIDESZ fog nyerni .

Squid 2012.12.13. 17:14:34

@McDobbent: "Tájékozódjon kedves Mária. Az Unióban 8 országban ingyenes a felsőoktatás. Kérem értse meg, hogy SEMMI sincs ingyen. Az ajánlatom a következő: lecsökkentjük a nyugdíjakat, vagy emeljük az adókat, hogy a diákok ingyen tanulhassanak. Ja, hogy 40% sosem végzi el? Nem baj! Ja, hogy büfé-ruhatár szakosokat képzünk? Nem baj! A lényeg hogy ingyenes.
Egyébként a tandíjra felvett hitelt hosszú éveken ét lehet törleszteni HA nem állami szférában helyezkedik el, HA nem vállalja át a munkáltató. Mert akkor zéró a fizetendő. Mivel úgyis a legtöbben kimennek az országból, hadd ne vérezzen a szívem, hogy 40 euróval havonta törlesztgetnek. Demagógia az egész. A rektorok szervezik, mert elvesztik az élet-halál uralmukat a pénz felett.
Helyes és korrekt döntés. Hajrá Fidesz!"

Ah! Gondolom 2008-ban meg jó helyre Xeltél ugye aranyapa?

Figyi! Van egy kompromisszumos megoldás ajánlatom, hogy lást mi nemfideszhívők is tudunk engedni ha akarunk!

Fogjuk meg a focira és stadionépítésre szánt milliárdokat és költsük az oktatásra, és mindenki jobban jár!

A focirajongóknak nem kell silány ultraszar focimeccseket nézniük vadiúj stadionokban feszengve arra a régiek is jók, a diákok meg mondjuk járhatnak egyetemre!

No mit szólsz? Olyan fals és űberkínos lenne, ha valaki valahol elkezdené feszegetni azt az összefüggést blogban vagy újságban, hogy a felsőoktatásból kivont pénz szinte forint fillérre annyi mint amennyit a foci támogatására szán a kormány.

Olyan hülye üzenete lenne az egésznek, mintha a foci többet érne mint a gyerekeink több generációjának jövője..

Ugye ezt te sem szeretnéd hagyni?

Mária 2012.12.13. 17:23:24

@Totof:

"A téli tüzelőfát már megvette mindenki. A kereslet nemigen fog nyomot hagyni a fa árán."

Jövőre nem lesz tél? Arra nem a most télen kivágott fát veszik meg az emberek kora nyártól?

Mi a Fidesz hivatalos álláspontja ebben a kérdésben?

Matolcsy mit mond?

belekotty 2012.12.13. 17:25:35

@reszeg tengeresz: Ja hogy csak annyi hogy ömlik a mocsok a szádból amire az édesanyád tanított? Inkább nyelt volna le!

belekotty 2012.12.13. 17:26:30

@Lencsés István: De pék vagy, bevallottad. Meg sportkommunikációs büfészak diplomád is van.

mazolika 2012.12.13. 17:27:45

@Lencsés István: Nem értelek :) Azt mondod nincs változásra szükség, a következő mondatodban meg hogy magyarországon most JAVULNAK a dolgok. A javulás is változás. Pozitív irányú változás, nem?

Talán úgy értetted, hogy magyarországon nincs ARRA a változásra szükség, amit az a pár tíz-száz-ezer-stb. egyetemista képvisel? Ellenben az a "javulás", ami jelenleg folyik és amit a kormány képvisel, na az egy jó irány?

Mert akkor nem értek egyet teljesen :) A felsőoktatás jelenlegi átalakítása mindenképpen szükséges, ebben mindenki egyetért. Ellenzék és kormány, zemberek és politikusok itt még egy oldalon vannak. De a módszer, az új szabályok, az időzítés ... jaj. Ennél még én is nagyságrendekkel jobban csinálnám :)

Sajnos nem nyerhet a FIDESZ. Ha jövőre lennének a választások még talán csak-csak. De van még egy teljes évük "csinálni" valamit.

Mária 2012.12.13. 17:29:48

@McDobbent:

"Egyébként a tandíjra felvett hitelt hosszú éveken ét lehet törleszteni HA nem állami szférában helyezkedik el, HA nem vállalja át a munkáltató. Mert akkor zéró a fizetendő."

Ezt a hülyeséget sürgősen felejtds el, a Fidesz összes többi hülyeségével együtt.

A Fidesz 15 hónap múlva megy a szemétdombra, az összes gazdaságellenes, fejlődésellenes, nemzetellenes törvényével együtt.

Még akkor is, ha most tudatosan úgy fogalmaznak, mintha ÖRÖK időkre maradnának a hatalomban.

A Fidesz 2014 tavaszán pakolni fog.

Lencsés István 2012.12.13. 17:30:42

@belekotty: Igen pék az egyik szakmám , de nem abban dolgozom . Érted a kettő között a különbséget ? A másik mondatodban meg van hiba ....

@mazolika: Ha idézel , pontosan tedd . Amit a kormány képvisel az jó irány , vannak benne hibák , mivel ők is emberek , de az irány jó . " .... zemberek .... " Ilyen nincs . Most is jót csinál a FIDESZ . Nyerni fog , aztán sírhatnak tovább az anonimok . :)

Mária 2012.12.13. 17:33:43

@mazolika:

"A változás nem a tüntetésektől, hídfoglalásoktól és fórumoktól lesz."

Valóban.

A változás a fejekben kezdődik el.

Például azzal, hogy TUDATOSAN nem veszed át a Fidesz fordulatait, szómágiáját.

Például azzal, hogy odafigyelsz, hogy NE ÚGY beszélj az intézkedéseikről, mintha hosszabb távon a hatalomban maradhatnának.

reszeg tengeresz 2012.12.13. 17:43:28

@belekotty: ne a sajat cigany kurva anyadbol indulj ki, akinek az veri bele a szajaba, aki csak akarja. :D

mazolika 2012.12.13. 17:51:56

@Lencsés István: Nem idéztem sehonnan :)
Minden saját gondolat. Az idézőjelek csipetnyi szarkazmust fednek :) Illetve mások gondolatainak kreatív módon való felhasználása. A "zemberek és politikusok" felosztás egy közszájon forgó kifejezés, ami a "birkák és marhák" egy politikailag korrekt megfogalmazása.

Most SEM csinál jót a FIDESZ. Veszíteni fog, aztán sírhatnak újra a neves emberek :) De majd 1,5 év múlva kiderül kinek lesz igaza, nem?

mazolika 2012.12.13. 18:02:04

@Mária: Igen, még el kellene döntenem, hogy azt, amit a FIDESZ most főz, az 2014-ben ki fogja megenni.

A kisördög bennem azt mondja, hogy egye meg, amit főzött, de sajnos a kakitakarításban eddig nem nyújtottak túl jó teljesítményt.

Ennél még én is jobban lapátolom mások xarát. Jó kedvvel, bőséggel! :D

Úgyhogy drukkolok magunknak, hogy jó, munkás emberek legyenek a következő ciklusban a bársonyszékekben.

MolnarErik · http://heraldika.blog.hu/ 2012.12.13. 18:05:46

"Kedves diákok!
A megváltozott felsőoktatási keretszámok miatt, holnapra szervezett
országos diák demonstráció ügyében az iskolavezetés a következő
döntést hozta. A bizonytalan helyzetben az Isteni bölcsességbe vetett
hit és bizalom adhat segítséget, ezért a holnapi első órában a 11-12.
évfolyam diákjai szentmisén vesznek részt az 1. órát tartó tanáraikkal
és itt ajánlhatják sorsukat, jövőjüket Isten irgalmába."
www.crnlg.hu/index.php?pg=news_1_61

Frady Endre · http://fradyendre.blogspot.com/ 2012.12.13. 18:43:59

@belekotty: Pfűűű! Kösszy, most megnyugodtam NER tesó! ;-)

Gulyáslikőr 2012.12.13. 18:53:06

@Lencsés István: Akkor tőmondatban, hogy Te is megértsd. ;) Melyik egyetemre jártál? Mert szerintem az élő példája vagy annak, hogy miért nem kellene spórolni az oktatáson. Komolyan, Téged kellene kiállítani szónokolni a tüntetésekre. :D

Legelő Őse · http://legeloose.blog.hu/ 2012.12.13. 18:57:37

@Frizuravarjú: nem értem. Ha neked is tökmindegy, akkor miért linkelsz ilyeneket azt vizionálva, hogy valamiféle fura hatalom kívülről irányít minket? Mintha az Eu nem nemzetek közössége volna, melynek működését szerződések, és tagállamok által delegált parlament döntései szabályoznák. Nem értelek, de tényleg..

pityipalkó 2012.12.13. 19:39:15

Ez a kormány által "NEMTANDJNAK" hazudott valami elég felháborító,pláne annak a fényében,hogy minden valamit a hitelesség miatt magára adó tv. lejátszotta O.V. régebbi nyilatkozatait a tandíjjal kapcsolatos megnyílvánulásairól. Más : A kormányszóvivő milyen alapon meri feltenni azt a kérdést,hogy olyanok is tüntetnek akit nem is érint a tandíj !! És a lengyel elvtársak amikor itt voltak "BÉKEMENETELNI ?? Az nem b...ta a csőrét ?

Lencsés István 2012.12.13. 19:58:31

@mazolika: De tőlem idéztél de pontatlanul . Közszájon forgó , egyébként nem létező kifejezés . A birkák és a marhák pedig állatok , tehát nem tartoznak a témához . A FIDESZ most is jót csinál . Nem fog veszíteni . Persze hogy kiderül .

@Gulyáslikőr: Főiskolára jártam . Dunaújvárosba . A véleményed meg nem érdekel .

GeoCracker · http://endresy.blogspot.com/ 2012.12.13. 20:28:11

@Lencsés István: A Fidesz sokkal inkább a választási machináció miatt nyerhet, ha egyáltalán.

Squid 2012.12.13. 20:35:37

@Lencsés István: A Dunaújvárosi főiskolán nincs sporttagozat, nem nyert.. Próbálkozz újra!

mazolika 2012.12.13. 21:15:56

@Lencsés István: Bocs, legközelebb pontosan idézek tőled, de átjött az üzeneted :) És remélem az enyém is.

A kifejezés létezik, különben nem kellene letagadnod a létét :D

A birka és marha szavaknak a pejoratív értelmükben használtam. Szerintem frappáns és vicces, ahogy a "zemberek és politikusok" kifejezést a "birkák és marhák" kifejezéssel vontam párhuzamba, ami a "megvezethető/bamba és buta/fogalma-sincs-hogy-mit csinál" jellemvonásokra utal. Oké?

capacete 2012.12.13. 22:08:17

@McDobbent: Kedves McDobbent!
Orbán Viktor önfenntartó felsőoktatást akar. Tudja hány olyan ország van a világon, ahol az állam nem támogatja a felsőoktatást? 0
Még a legnagyobb amerikai magánegyetemek fenntartásában (pl. Harvard) is legalább 20%-ot vállal az amerikai állam.
Az Ovi-modell dedós képzéshez fog vezetni, mert a felsőoktatásból számolatlanul vonják ki a milliárdokat, viszont elvárják, hogy a képzés színvonala növekedjen. Ez pontosan hogy fog Ön szerint megvalósulni?

Szúrófény 2012.12.14. 04:53:31

@belekotty: 3 Antiszemita!

MÁRIA TERÉZIA, Ausztria, Magyarország és Csehország királynője (1771-1789)
"A továbbiakban egy zsidó sem maradhat itt, mindegy milyen indoklással írásos engedélyem nélkül. Nem ismerek egy másik kellemetlen kártevőt az államon belül, mint ezt a fajt, akik csalásukkal, uzsorájukkal és pénzkölcsönzésükkel elszegényítik az embereket és semmitől sem riadnak vissza, amit egy tisztességes ember nem csinál. Következésképpen amennyire csak lehet, meg kell szabadulnunk tőlük."

LISZT FERENC, 1811-1886, Die Israeliten
"A zsidó folytatja a pénz kisajátítását, és az állam torkát pénzeszsákja szájának a szorosabbra vagy lazábbra engedésével fojtogatja.A sajtó minden eszköze a kezében van, hogy a társadalom alapjait szétzúzza. Ő az alapja minden olyan vállalkozásnak, amely a trón ledöntésére, az oltár széttörésére és a polgári jog megszüntetésére irányul."

Luther Márton:
“A nap még sohasem sütött egy olyan vérszomjas és bosszúálló népre mint ők, akik azt képzelik magukról, hogy ők Isten kiválasztott népe és úgy gondolják, hogy nekik meg kell gyilkolni és szét kell morzsolni a pogányokat. Úgy gondolják, hogy Messiásuk első cselekedete az lesz hogy megöli és kiirtja az egész világot kardjával. Ahogy ezt már bemutatták ellenünk keresztények ellen és ha csak tudnák, szeretnék újra bemutatni.”
“Ezért, kedves keresztény feleim, az ördög mellett nincs keservesebb, mérgezőbb, hevesebb ellenségetek mint az a zsidó, aki komolyan zsidó kíván lenni. Lehet hogy van köztük néhány, aki abban hisz, amiben a tehén vagy a liba hisz, de mind vérrel és a körülmetéléssel van körülvéve.

belekotty 2012.12.14. 08:18:21

@reszeg tengeresz: Látom nagy tapasztalatod van anyucikád orális nemi életével kapcsolatban. :-))

@Szúrófény: És? ez mit bizonyít? Csak annyit hogy az antiszemitizmus a kereszténység körében elterjedt dolog.

belekotty 2012.12.14. 13:09:58

@Lencsés István: Jól van, te pék. Fáj az igaz? Nekem tényem van!

Totof 2012.12.14. 14:53:10

@Mária: Szerinted mikor vesz az ember téli tüzelőfát? Nem ősszel?
A másik kettőt meg kérdezd tőlük.

Totof 2012.12.14. 14:55:08

@tede: Nem gondoltam, hogy azt az alapvető tényt nem ismered, hogy télen hidegebb minden (képzeld el, nem csak a víz, hanem a gáz is)

Frizuravarjú 2012.12.14. 15:45:40

@Legelő Őse: Itt nagyon sokan nem akarnak érteni dolgokat. Egyszerű rosszindultból, hatalmi törekvésből, pénzért illetve butaság okán.
Te melyik "nemértő"-csoporthoz tartozol?

www.youtube.com/watch?v=1ul4ZoeJV_s

Mária 2012.12.14. 16:10:21

@Totof:

Nem ősszel vesz, mert a vizes fa ősszel már nem szárad. A téli vágásból kell kora nyáron venni, nem súlyra, hanem erdei köbméterre (1x1x1,7 m), és az őszig szépen kiszárad. De még jobb, ha nem azon a nyáron veszed, amikor fűteni akarsz vele, hanem egy évvel korábban, hogy tényleg jól kiszáradjon.

lyken 2012.12.14. 17:51:40

@Mária: Hány olyan embert ismersz aki így jár el? Akiket én ismerek és fával fűtenek, ősszel vásárolnak és nincs annyi tőkéjük, hogy egy évnyi fát bepufferljenek.

belekotty 2012.12.15. 07:02:14

@Frizuravarjú: Az értjük hogy te náci vagy. Csak azt nem tudjuk hogy rosszindulatból, butaságból, vagy pénzért? De hogy megértsük, az annyira nem fontos hogy ezért végignézzünk egy filmet.

Lencsés István 2012.12.17. 12:53:23

@GeoCracker: A választás nem lesz machinálva mégis simán nyer .

@Squid: Előbb tájékozódj , aztán írj .

@mazolika: A hülyeség ha vicces neked , ahhoz csak gratulálni tudok ....

@belekotty: Új ?

GeoCracker · http://endresy.blogspot.com/ 2012.12.17. 13:13:24

@Lencsés István: A választási törvény eleve befolyásol....

TrueY · http://qltura.blog.hu 2012.12.18. 11:13:25

@nyugger100: "Én nem százalékot határoznak meg ingyenesség feltételeként, hanem tanulmányi átlagot. Mondjuk 4,5 átlagtól mindenki ingyen."

Ez azért nem jó ötlet, mert mondjuk egy faiskola, ruhatár szakon az 5,00 átlag sem ritka. De mondjuk a Műegyetemen egy 3,5-ös átlag már jónak számít bizonyos karokon.

Ezért (szerintem) nem jó ötlet országosan meghatározni az átlagot. Inkább az adott karra, szakra specifikusan.

@$$$=$$$: "én pont fordítva csinálnám. mindenki fizetősen kezdené a mostani koncepció szerint (kivéve persze a 15% ösztöndíjast, stb)."

Ez azért nem jó (szerintem), mert sok tehetséges, de szegényebb családból származó (főleg aki vidéki és még az albérletet is fizetnie kell) nem is tudná elkezdeni a sulit.

"viszont aki az 5 éves képzésből az első 3 éven átverekszi magát mondjuk 3,5-4es átlaggal,"

Mondjuk a Műegyetemen ezek a nagyon felső kategóriás átlagok. :)

Viszont az Ms.C. diploma támogatását 5 évben korlátoznám. El lehet végezni az egyetemet 10 év alatt, de csak az első 5-öt támogatnám. Hasonlóan a Bs.C.-t.
süti beállítások módosítása