Felelős, döntésképes polgárokat szeretnénk? Akkor meg kell adjuk a polgároknak a valódi helyi döntés lehetőségét a fontos ügyekben - ha minden "odafent" dől el, akkor nem dönteni, hanem alkalmazkodni, kijárni tanulnak meg. Akkor tényleg visszamegyünk Kádárhoz.

Tegnap érdekes beszélgetésem volt egy barátommal, aki arra hívta fel a figyelmet, hogy a társadalmi folyamatok költségvetési szemléletű elemzése mellett annál még fontosabb a polgárok motivációjának vizsgálata. Igaza van, a mai bejegyzésben a frissen változott politikai modell egyik legfontosabb motivációs hiányosságát: a döntési jogköröknek az önkormányzatoktól az államhoz telepítését járom körül.

Miről is van szó? Az alap- és középfokú oktatási és az egészségügyi intézmények nagy részét eddig az önkormányzatok üzemeltették: az állam által meghatározott keretek között ők mondták meg, hogy milyen munka folyjon az iskolákban, kórházakban, rendelőintézetekben. Ők nevezték ki az intézmények vezetőit, utasítási joguk volt feléjük, ha elégedetlenek voltak, akkor pedig leválthatták őket. Ha az oktatásra vagy egészségügyi ellátásra a lakosságszám alapján kapott állami "fejpénz" kevés volt, megtoldhatták - ahol viszont a helyi gazdálkodás bármilyen okból rossz bőrben volt, akár el is vettek belőle. Mostantól az iskolák, kórházak egységesen állami kezelésben vannak. Az állami hierarchia dönt minden egyes falusi iskolaigazgató, minden városi kórházvezető kinevezéséről. A helyiek, ha nincsenek megelégedve, nehezen érhetik el a nekik tetsző cserét, és még kétségesebb, hogy ha a központi hatalom elmozdítana egy számukra kedves helyi intézményvezetőt, eredményesen ki tudnak-e állni mellette.

A változtatás előnyeit így mondják: egységes színvonalat tud biztosítani a rendszer ott is, ahol eddig inkább elvettek a normatívából, megoldja a színvonal javítását ott, ahol eddig helyben ez nem sikerült - bár a kérdés azért felmerül, hogy hogyan: logikus ésszel azt gondolnánk, hogy továbbra is a helybeli erőforrásokat kéne felhasználni, csak jobb szervezésben. A motivációs hátrány azonban brutális: azt üzeni a helyieknek, majd mi megoldunk mindent, te csak ne szólj ebbe bele, ezt mi úgyis jobban tudjuk. Ezt még akkor sem szabadna, ha néhány helyen tényleg jobban tudják.

Ez Kádár rendszere. A lényeges dolgok mind "odafenn" dőlnek el. Arc nélkül. Minisztériumi útvesztőkben. Hőbörögni lehet a kocsmában, és a végén a tanácselnök elvtárs majd próbál beszélni a megyénél X elvtárssal, aki talán odahat a minisztériumban, hogy történjen valami. És ha valamiben Orbán másolja Kádárt az ez: majd az állam megoldja. Te ne törődj vele. Az állam majd megvéd. Elintézi. Juttat. Megszervezi. Nem a te dolgod, ne törődj vele. (Vagy ha nagyon törődni akarsz vele, lépj be a Pártba...)

Pedig de. Törödj vele! Nemcsak lényegesen hatékonyabb és gyorsabb, de sokkal-sokkal motiválóbb is, ha a helyi döntéseket helyben hozzák meg, azokat, akit érint. Az állam szerepe ebben - az általam favorizált eddigi önkormányzati modell szerint -, hogy ellenőrizze, megvalósulnak-e a törvényekben meghatározott központi, országos normák. Ezen túl döntsön a kaposvári közgyűlés a városi kórházról, a bócsai vagy nagyrédei önkormányzat a helyi iskoláról. Ne az "odafentről" meghozott döntés utáni kuncsorgás legyen a sikeres viselkedési minta, hanem a helyi mérlegelés és döntés. Minden közösségnek magának kell kialakítania a saját döntéshozatali módját, helyben kell "megtanulni a politikát", különben nagyban sem fog menni.

Egy példát hadd hozzak még fel arról, hogy melyik rendszer a hatékonyabb. A döntési jogkörök egy fontos szegmensét a rendszerváltás utáni 20 évben sem kapták meg az önkormányzatok: a rendvédelmet. A falusi, városi, fővárosi és budapesti kerületi közbiztonságot, a közterületi rendőri jelenlétet és a helyi jelentőségű nyomozásokat is mind-mind a minisztérium irányítása alatti központi rendőri szervezet látta és látja el, az a fajta "városi" rendőrség, amely a helyi önkormányzatoknak tényleges eszközt adna a kezébe a polgárok számára egyik legfontosabb szempont, a közbiztonság védelmére, nincs meg (próbálják közterület-felügyelettel, városőrséggel, polgárőrséggel "szimulálni" ezt, nem túl sok sikerrel). A városi vagy kerületi rendőrkapitány persze "beszámol" évente az önkormányzat ülésén, de végső soron a felettese, és a parancsnoki lánc végén a minisztérium és az ORFK utasításait kell kövesse. Az eredmény például egy fővárosi kerületben 2-3 járőrpár 8-10 helyett, és a bűnügyi statisztikák mindenhatósága. Kicsit félve várom, hogy most ugyanez lesz az oktatásban, az egészségügyben is?

Ismétlem: lenne ezeken a területeken funkciója az államnak. Törvényekkel kell szabályoznia ezen területek működésének országosan érvényes normáit, és ezek betartásán őrködnie kell. Megjegyzem, bár e bejegyzésnek nem témája, ez lenne a szerepe a piaci folyamatok felügyeletében is - az erős állam, véleményem szerint arról is ismerszik meg, hogy hagyja-e a betéti és hitelkamatok közti marzs kétszeresre, háromszorosra hízását vagy nem, hogy meg tudja-e akadályozni a domináns piaci szereplők kartelljét vagy nem.

Azt sem lehet elhallgatni, hogy a hazai önkormányzati rendszer - épp a pénzügyi fenntarthatóság miatt - jelentős reformra szorul. Érdemes ezt is úgy megtenni, hogy azért valamilyen elöljáróság, helyi, ténylegesen helyi ügyekben döntésképes fórum megtartása már csak motivációs szempontból is fontos.

De amit nem lehet elégszer ismételni, fontos, hogy a helyi kérdések helyben dőljenek el, ahol az információk rendelkezésre állnak, ahol a következményeket viselik. A centralizáció rossz üzenetet közvetít: "nem a te dolgod". Elveszi a felelősségvállalás és döntés lehetőségét nagyon sok polgártársunktól, és ehelyett függő helyzetbe hozza őket.

Pedig felelős, döntésképes polgárokat szeretnénk, minél többet, nem? Hát tegyünk érte, adjuk vissza a döntési lehetőségeket a kisebb-nagyobb közösségeknek, attól csak az államhatalom lesz gyengébb, de nem az állam, a nemzet.

Én maradnék a magánnyugdíj-rendszerben, de a pénztáram nem bírja. Én megengedném, hogy a hozamból tartsa fenn magát, az állam - a nevemben - nem. Így aztán az államé lesz minden. Joseph Heller és Yossarian tapsolna.

"Nem élik meg a pénztárak a történet végét" - Írja a Privátbankár.hu. 

A jogi elégtétel sokáig húzódhat azonban, főleg a nemzetközi fórumokon, és nem biztos, hogy ennyi ideje lesz a pénztáraknak, melyek már így is 14 hónapja vegetálnak befizetések nélkül. A kormány a további befizetéseket is eltérítette, és megnyitotta a lehetőséget, hogy a pénztári tagok ismét visszalépjenek az állami rendszerbe - átértelmezve ezzel a "szabad választás" jelentését is.
Ez akár a magánkasszák halálos ítélete is lehet, a kis számú tagság miatt biztos, hogy többen megszűnnek. Így egyelőre úgy tűnik, ha bármelyik pénztártag is kap jogi elégtételt, mert szolgálati idejéből egy kis idő elvész, valószínűleg már mindenki az állami rendszer részese lesz

230-250 milliárd forint. Ennyi a megmaradt magánnyugdíjpénztári tagok megtakarítása. Matolcsy, elsőre talán meglepő decemberi törvénymódosítása nem mond erről semmit, csak azt, hogy visszaléphetek az állami rendszerbe. De miért lépnék vissza, ha a magánrendszerben maradva is megkapom mégis a javaslata szerint az állami nyugdíjat, de megtarthatom az örökölhető tőkét? Lehet, hogy ő már tudta, hogy ha maradok is, a körülmények olyanok, hogy csinálhatok bármit, mindenképp visszakerülök, a pénz pedig az államnál köt ki?

Miért is? Első ránézésre ennyi pénzből, annak hozamából egy "befektetési alapnak" illene működnie úgy, hogy még nekem, befektetőnek is megérje. Ha nem képes rá, válasszon másik szakmát. Igen ám, de pont a hozamból nem működhet. Azt a törvény, az állam - az én befektetésem védelmében - nem hagyja neki. Azt hagyja, hogy a befizetéseim 0,9%-ából működjön, de   azt már nem hagyja, hogy befizessek. Nullának akárhány százaléka nulla, ha csak ebből működhetnek, az tényleg nem elég. Ha pedig nem marad egy pénztár sem, az egész tőke megy az állami nagy kalapba, vége az örökölhetőségnek, a teljes tőkefedezetnek.

E bejegyzés nem az állami- és magánnyugdíj-rendszer közötti minőségi különbségeket taglalja (talán majd egy későbbi posztban). A tavaly meghozott törvény neve: "A Nyugdíjreform és Adósságcsökkentő Alapról, illetve a szabad nyugdíjpénztár-választás lebonyolításával összefüggő egyes törvénymódosításokról". Na, ez a "szabad választás", persze úgy volt szabad, ahogy, inkább zsarolásnak tűnt (ha maradsz magánban, akkor fizess az államiba is, de szolgálati időt nem kapsz). Most és itt kizárólag a Fidesz törvénye szerinti választásom tiszteletben tartását követelem. Hogy jön ahhoz akár a kétharmad, hogy hoz ő maga egy mégoly méltóságsértő szabályt, és egy év múlva azt se tartja be? És itt nem érv az sem, hogy azt a jogi képtelenséget, amivel akkor zsaroltak, visszavonják.

És azért azt is meg kell mondjam, hogy én, mint maradó pénztártag, becsületbeli ügynek tekintem a Pénztárszövetség részéről is a harcot, hogy valahogy oldják, oldjuk meg a kitartást. Maradjon csak egy kassza, kérjenek tőlem extra befizetést, de ha bedobják a törülközöt, akkor a szememben ők is mennek a kormány, a kétharmad meg az alkotmánybírósag (igen, már kisbetűvel) mellé a szégyenpadra.

Más kérdés, hogy amerre az ország tart, a forintban nyilvántartott megtakarításom pont annyit ér pár évtized (de akár pár hónap) múlva, mint ha az állam elvenné. Lehet, hogy Matolcsy ezt is tudja?

-*-*-

Még valami: ez az egész hercehurca csak arra jó, hogy a formál-logika híveit legalább meggyőzze arról, hogy a mostani kormány sok minden, de nem "konzervatív" (már ha feltételezzük, hogy a gazdasági miniszter és a Magyar Nemzet ugyanazon rendszer részei).

"A magánnyugdíjpénztári vagyon megszerzése nem államosítás, hiszen "egy konzervatív kormány nem államosít"
(Matolcsy György, 2010. november 29.)

"Végleg államosította az Országgyűlés a magán-nyugdíjpénztári tagdíjfizetést."
(Magyar Nemzet, 2011. december 20.)

Nem skandálták sokáig az Opera előtt, egy percig, vagy tán annyi sem volt. De mindenki felkapta a fejét.

Tüntet a budapesti elit: fontos, de nem elég - írja ma reggel a Véleményvezér, és hozzáteszi: a tegnapi nap lefontosabb híre nem az Opera előtti tüntetés, hanem a kétszámjegyű állampapírhozam felbukkanása volt. Nem a jogállami keretek lebontása fogja kiütni az igazán nagy tömegnél a biztosítékot, hanem a zsebbevágó kérdések. Igaza van, bár annyit hozzá kell tegyünk: egy tisztességes Seldon-válság egyszerre jön bentről és kintről. De még nincs itt: a belső és külső mozgástér beszűkülése még tényleg nem egyforma.

(Fotó: Huszti István/Index)

Már-már lassan szokás lesz, hogy a tüntetések utáni "afterparty" a nagyobb buli: a koncert, a beszédek persze fontosabb, de a kemény mag véleményt szeretne nyilvánítani. Így volt ez 23-án a Parlamentnél, és így volt most az Operánál is. Itt bukkant fel a már-már szokásos jelszavak közt egy régi is: Munkát, kenyeret!

(1907-ből... Forrás: mult-kor.hu)

Fel is kapta a fejét mindenki körülöttem. Talán amiatt, hogy ez élesben esetleg 70-80 éve nem hangzott el, de 1990 óta biztosan nem volt jellemző. Most talán csak egy percig zúgott, de ha egyszer ez lesz a fő üzenet, akkor tényleg itt a Seldon- (vagy ha úgy tetszik: a politikai válság, amikor a mozgástér csak egy utat enged a döntéshozóknak.

Lássuk mit is mond erről Asimov Alapítványában maga Seldon: "Látják most már ugye, hogy sarokba szorította Önöket a könyörtelen szükségszerűség, és cselekvésre kényszerülnek. Ennek a cselekvésnek a mikéntje, vagyis a dilemma megoldása természetesen magától értetődő!" (Baranyi Gyula fordítása)

- * - * -

Végezetül hadd tegyek hozzá egy, az előző gondolattól tán messze álló, de a tegnapi tüntetéshez igencsak kapcsolódó gondolatot egy barátom facebook-os kommentjéből: A KFT "Bál az Operában" című, sokaknak beugró dalát mostanában Bornai így énekli: "A Népköztársaság útján / Mennyi különös alakot rejtett / a konfekciókabát / És most már tudható / Hiszen mindenki látja őket / Hogy mivé változtak át".

(0:58-tól)

Mi köze a víziközmű-szolgáltatásnak a befektetési alapkezelőkhöz, az országgyűlés elnökének javadalmazásához, a kaszinók dohányzási tilalmához és a katasztrófa-egészségügyi ellátásokhoz?

Mielőtt valaki eltöprengene az alapkezelői irodák, a Parlament és a kaszinók vízellátásán, esetleg az árvízkatasztrófák idején biztosítandó egészségügyi szolgáltatásokról, rögtön elárulom: rossz az irány. Ne a mindennapi logikát, hanem a parlamenti működést tekintsük alapnak, és minden érthetővé válik - ami persze nem jelenti azt, hogy jól is van így.

Az Országgyűlés utolsó 2011-es ülésnapján, december 30-án szavazott a víziközmű-szolgáltatásról szóló törvényjavaslatról. Jóindulatúan lendüljünk most át azon az elmúlt másfél évben működési szabállyá tett eljáráson, hogy a törvény beterjesztője nem a szakminiszter, amely esetben a teljes közigazgatási-szakmai háttéregyeztetéseket is le kellene folytatni, hanem két fideszes képviselő, akik a - nyilván a minisztériumi apparátus által készített - javaslatot egyéni képviselői indítványként jegyzik. Foglalkozzunk csak a végszavazással, illetve a végszavazás előtti módosító indítványokkal: 17 ilyen érkezett.

Mire szolgálnána ez a lehetőség? Elsősorban arra, hogy ha az elfogadás előtt álló törvény szövegében olyan részt találna bárki, amely ütközne az adott jogszabály vagy a hatályos joganyag más részével, akkor ezt egy gyors módosítással javítani lehessen. Ehhez képest a zárószavazás előtt számos fideszes képviselő érdemi javaslatokat tett a törvénnyel kapcsolatban, ráadásul ezek bizony egymással is ellentmondásban voltak.

Összeült hát az Országgyűlés Alkotmányügyi Bizottsága, és rendet vágott köztük. Idáig akár rendben is lehetne a dolog, még akkor is, ha az érdemi kérdéseket nem itt kéne megszavazni, lényegében vita nélkül. Az Alkotmányügyi Bizottság azonban további, zárószavazás előtti módosító indítványokat is tett. Ezekben a vízközmű-szolgáltatási törvényhoz olyan paragrafusokat illesztettek, amelyek módosítják:
- a befektetési alapkezelőkről szóló törvényt
- az országgyűlési képviselők tiszteletdíjáról szóló törvényt
- a nemdohányzók védelméről és a dohánytermékek fogyasztásának, forgalmazásának egyes szabályairól szóló törvényt, illetve
- az egészségügyről szóló törvényt.
 

 
Saláta, igen. Nem örültünk annak sem, amikor a szocik csinálták ezt a nyócévben, de hát ugye arról volt szó, hogy amit ők rosszul csináltak, azt majd most jól csináljuk.

Az utolsó javaslat nyilván azt a "katasztrófahelyzetet" kívánja jóelőre szabályozni, amely majd akkor áll elő, ha a rezidensekkel nem sikerül megállapodni, és több ezer kezdő orvos felmond - biztos fognak ezzel mások foglalkozni. Én most a dohányzás kaszinókban történő engedélyezését lehetővé tevő indítványt venném ki a sorból, nem a tömegere gyakorolt fontossága miatt (valljuk be, nem sűrűn jár a legtöbbünk kaszinóba), hanem mert olyan szép, és annyira fideszes a javaslat, ami ritkán látható ennyire letisztult formában:



 Tehát: az Alkotmányügyi Bizottság (nem, nem valamelyik képviselő, hanem a Bizottság) azt javasolja, hogy a vízközmű-ellátási törvény olymódon módosítsa a nemdohányzók védelméről szóló törvényt, hogy a kaszinókban mégiscsak lehessen cigizni. Ez idáig is egy jogelméleti kéjhömpöly, de az indoklás, drága barátaim. Az indoklás megismétli a javaslatot! Magyarul: "Indoklás: Mert csak."

Az ember azt gondolná, hogy az Országgyűlés Alkotmányügyi Bizottsága a jogi stílusnak, eleganciának egyfajta zsinórmértéke próbál lenni. Igen, tudom, Magyarországon élünk, de én igenis olyan Magyarországon szeretnék élni, ahol ez tényleg így van.

Ehhez képest azt mondják, hogy ez nemcsak frankó így, de a saját gyakorlatuk példázza, hogy szerintük pontosan ezt kell csinálni.

Szerintem pedig nem. Még akkor sem, ha most úgy módosították a Házszabályt, hogy ebből törvényes rendszer lehet. A törvényeket tessék saját cím alatt módosítani, szakmailag-államigazgatásilag egyeztetve, megvitatva. Ez lenne az a rend, amely példát mutat mindennapi tevékenységünkhöz.

Egy konzervatív párt hitem szerint így csinálná.

Január 2-a, az érthető felháborodás az Alaptörvényre kihegyezett “operabál” kapcsán minden ellenzéki szervezetből automatikusan a "tüntessünk ellene" választ váltotta ki. De ki tüntessen, kivel, és főleg kivel nem? Ha Gyurcsánnyal tüntetsz, Szíjjártóért tüntetsz, írja Plankó Gergő az Indexen. Az LMP részt vesz, de nem szólal fel - határolódik el az ellenzéki párt a szocialistákkal és Gyucsánnyal való látványos összeborulástól. A DK vezetője, a volt miniszterelnök viszont facebookos blogján ostorozza a pártok feletti civil szervezés primátusát, a politikusok szerepvállalásának elmaradását. "Szeretném érteni, hogy Mesterházy és Schiffer miért nem látja, hogy mekkora erőt mutatna, ha valamennyi demokratikus ellenzéki párt és mozgalom együtt lép fel Orbán rendszerével szemben. Ezért nem értem, hogy miért akarnak a civilek mögött maradni?" - írja.

Értetlensége érthető, ámde sajnos a történet nem véletlen. "Ha a politikai funkciót ellátók teljes körűen elvesztik hitelüket, akkor megsemmisülhet a hivatás, melynek dolga a demokratikus népakarat felhatalmazásával keresni és építeni a közjót" - írja, és igaza van, viszont jelenleg épp ő az egyik, aki egy sikeres karaktergyilkosság után majdnem teljesen elvesztette a hitelét, az MSZP-vel együtt. A Fidesz most teszi ugyanezt. Lehet ezt szeretni vagy nem, lehet arról tűnődni, hogy mindez megérdemelten történt-e. A közvéleménykutatások viszont azt mutatják, hogy miközben a Fidesz egyre kevésbé kell a népnek, van egy markáns, 1,5-2 milliós tömeg, amely sem az MSZP-re sem a DK-ra nem szavazna (ha már itt tartunk: láthatóan az LMP-re sem).

E tömeg megnyerése a kulcskérdés Orbán megbuktatásához. És ha a fenti pártok külön-külön nem elég vonzóak a számukra, akkor bizony valós a veszély, hogy közösen fellépés esetén ők a 3 párt közül a legrosszabbul csengő név vagy vezető miatt a többire is legyintenek. A Szolidaritás pillanatnyilag fontos küldetése épp "ernyőt tartani" az egymással nem igazán kompatibilis, de Orbán ellen politizáló pártok fölé.

Véd- és dacszövetség: láthatóan idáig lehet 2011/12 fordulóján eljutni. Igen ám, de merre tovább?

Említettem, hogy a közvéleménykutatások másfél-kétmillió minden párttól elforduló szavazót, "politikai árvát" mutatnak. Egy részük valószínűleg a köz- és médiahangulat miatti rejtőzködő szavazó, de a nagy rész nem az. Véleményem szerint viszont nem, vagy messze nem pusztán a Gyurcsány Ferenc által említett "mindenki hiteltelen, mindenki ciki" civil hangulat miatt, hanem egy nagyon is nyilvánvaló okból. Van egy fontos szempont, ami most minden parlamenti pártban, a DK-t is ideértve, közös. Valamennyien szocialista vagy szocialisztikus programot hirdetnek, vagy ha kormányon lévén ennek ellenkezőjét hirdetik is, tetteikben mégis ezt követik.

Valamennyi parlamenti párt az inaktívak szavazatait célozza meg. Külön-külön ez persze érthető, hisz ki akarna kétmillió potenciális ellenszavazót teremteni azzal hogy kimondja: már ma is fenntarthatatlan az öregségi nyugdíjak rendszere, a szociális rendszer. Ámde így a kb. 4,5 millió inaktív szavazóra hajt minden működő párt (és láthatóan erre tájékozódik a 4K is) miközben az aktívak meg ott maradnak árván. Az inaktív tábor hiába nagyobb, ha mindenki rájuk hajt - amíg a többieket vagy egy vagy két szereplő célozná meg (ismétlem: ma egy sincs!) azért az már távolról sem esélytelen próbálkozás.

Írták már mások is: nincs hazánkban valódi konzervatív párt. A maiak közül talán az LMP lehetne leginkább ez, de ők sem akarják. Úgyhogy addig is, amíg valaki rájön a lehetőségre, marad a Szolidaritás ernyője, és annak a reménye, hogy Orbán akkora böszmeségeket csinál, hogy a politikai árvák hajlandók lesznek idővel elfogadni ezt a franchise-t. Nevezzük funkcionális Olajfának, még ha Schiffernek ez nem tetszik is. De látni kell, hogy mint írtam, ez nem egy stabil bázis így. Olaszországban sem volt az.