A KARD a Facebook-on

Őket ajánljuk

Hírfolyam

Friss topikok

Elérhetőség

A KARD blog

e-mail: kard.blog@gmail.com

Facebook: A KARD

Twitter: @KARD_blog

Illegitim

2014.11.07. 06:30 kinnbennfentes

Rég használtuk már ezt a bélyeget, hát most újra elővehetjük a fiókunkból. Poroljuk le, gyönyörködjünk benne. Aztán ragasszuk rá a NAV-ra és kezdjünk el hányni.

Mert a NAV-botrány elérte azt a fázisát, amely illegitimmé tette az egész adóhatóság működését. Most már nem söpörhetjük le egy mozdulattal azt a szimbolikus feliratot, hogy „bűnözőknek nem fizetünk adót”. Mert rohadtul ráragadt. És örülhetünk, hogy még nem égett rá.

Amióta van ebben az ügyben egy (félig-meddig és talán nem szándékosan) vallomást tett Vida Ildikónk és egy összevissza hazudozó, de mit sem tevő kormányunk, azóta ebben az országban – jelenleg – az adóhatóságnak nincs erkölcsi felhatalmazása arra, hogy bárkit adócsalással gyanúsítson. Illegitim. Az adóellenőrzés illegitim, a NAV-lista illegitim, a dádázás illegitim. Mert „ha a NAV csinálhatja, akkor én is”, akkor az nem bűn.

polopokol_nav_keresztapa_fekete.jpg

És ahol ilyen állapotok vannak, ott az adócsaló honpolgár felállhat a nyilvánoshely asztalára és teli pofával, rikkancsként ordibálhatja bele az éterbe: „Adót csalok! És élvezem!”. És akik szem- és fültanúi ennek, gúnyosan kacarászva tapsikolhatnak neki, ha úgy tartja kedvük.

Erkölcsi fertő az ilyen.

Így jogállam nem működhet. A bűnt nem moshatja tisztára és nem engedheti, hogy állampolgárai szabadon garázdálkodjanak. Mert nem arra hivatott, hogy asszisztáljon a bűn anarchiájához, hanem arra, hogy rendet tartson fenn.

Egy ilyen állam adóhatóságán nem ragad meg semmilyen bélyeg.

 Egyetértesz? Csatlakozz hozzánk a Facebook-on és oszd is meg a posztot:

Tegyük a KARD blogot a könyvjelzők közé

RSS hírfolyam a blog bejegyzéseiről

232 komment · 1 trackback

Címkék: korrupció abszurd államigazgatás következmények nélküli ország NAV-botrány

A bejegyzés trackback címe:

https://kard.blog.hu/api/trackback/id/tr736869881

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: A nemzetközi helyzet ismét fokozódik! 2014.11.07. 10:07:40

Orbán úr pedig kioszt pár sallert a parlamentben. Filmelőzetes!A mozgóképet nagy méretben és hangerővel méltóztassék megtekinteni.     

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Qub 2014.11.07. 23:20:39

@Online Távmunkás: ezt annyiban vitatnám hogy ma már azon mérnöktársaim is elkezdtek arról beszélgetni hogy nem-e lenne jobb külföldön munkát keresni akiknek eddig ilyen olyan dolgok (pl család) eszébe sem jutott ilyesmi.. Mindenki tényként kezeli hogy ott fent nagyon sokat lopnak -pártállástól függetlenül.. és ezzel a hozzáállással azokat a tisztességes embereket akik még itt vannak és fizetik az adókat, nagyon könnyű elüldözni.. Nem egyik percről a másikra de újabb szög

Qub 2014.11.07. 23:21:42

kimaradt a család MIATT eszébe sem jutott

sanyix 2014.11.08. 00:19:18

@Online Távmunkás: ez nem így van. Van jópár ismerősöm aki bár még fizet minden adót, de erősen gondolkozik hogy feketézős/szürke munkahelyre váltáson... és persze a külföldre költözés is benne van a pakliban.
Az már tényleg elég szomorú, hogy a mai huszonéves korosztály már tényként kezeli azt hogy ő nyugdíjat az államtól nem fog kapni, így nincs értelme a nyugdíj járulékot sem fizetni.

Gyakorlatilag a fiatalabbak közül mindenki magyarország lassú lecsúszására számít, és ez nem új dolog, ez a pesszimizmus már a gyurcsányizmus "fénykorában" megvolt, és bár 2010-ig volt reménykedés, de az új kormány tevékenysége megmutatta hogy nem lesz változás, ez látható a 2010-ben megugró kivándorlási adatokon is.

egysmás 2014.11.08. 07:27:49

Nem aért kell neki adót fizetni, mert az erkölcs meg kurvaanyja, hanem mert ha nem fizetsz, elveszi.

Maffia, védelmi pénz

Kurt úrfi [teuto-nordikus parasztlegény] 2014.11.08. 07:33:42

@Blogger Géza: "A magyar államot úgy hívják, hogy Magyarország. "
- Valóban. A Magyar Köztársaság név már nem illetheti meg.
Ha a pontos név most Magyar Fidesz Zrt.

Larry Silverstein 2014.11.08. 08:06:35

Illegitim? Nem hinném.

Orbán ügyes politikus, jól egyensúlyozik. Üzletel az oroszokkal, kínával, döntően meg európával.

Elég jól lefeji az EU-t, de nem tart be mnden szabályt, vagy legalábbis húzza a bevezetésüket amíg lehet. Barátkozik a németekkel, de velük is volt konfliktus 2010 óta, az osztrákokkal meg pláne. Orbán szavazói kerestek ezen. Az USA nem túl fontos ker. partner, de belengette nekik is orbán hogy többet költ majd hadseregre, és ha jól viselik magukat nem a svédektől veszi a cuccot.

Emellett sikeresen kibújt az IMF hálóból, és nem dőlt össze a világ. Az EUnak is csak 1,5 mrd euróval jövünk már.

Belföldön is jól egyensúlyoz, a baloldali és a jobboldali, összefogásra képtelen ellenzékétől is tud szavazókat elvonni.
A magyarországi oligarchákat sem hagyja a fejére nőni, balhézott már csányival, simicskával és demjánnal is, nem hagyja hogy bármelyikük 'túl' erős legyen.
A pártsajtót is bőviteni tudta, szinte ellenállás nélkül.

Jelenleg tényleg az néz ki hogy orbán miniszterelnöksége akkor ér véget amikor ő akarja.

Blogger Géza 2014.11.08. 08:24:25

@Qub: Tök egyszerű. Nincs ilyen kötelessége senkinek, hogy ilyet jelentsen. Vagy te másnap bemész a főnöködhöz jelenteni, ha hét végén megbüntették gyorshajtásért Romániában? Vagy épp kitiltottak onnan? (Tegyük fel, hogy a munkádhoz nincs szükség arra, hogy oda utazz, akárcsak Vida Ildikónak.)

Ez ez úgy helyzet, ezért is terveznek erre vonatkozóan törvénymódosítást, hogy a jövőben meglegyen a szükséges információáramlás.

Blogger Géza 2014.11.08. 08:25:37

@sanyix: Én? Miért én? Horváthtól kérd, nála van.

Blogger Géza 2014.11.08. 08:27:43

@sanyix: Speciel azt nagyon rövid idő alatt meg lehet állapítani egy rendszerből hogy történt-e kiemelt adózóval szemben (ugye Horváth ezzel jött, és ez az adózók egy kis töredéke) vizsgálat leállítása.

Blogger Géza 2014.11.08. 08:34:18

áfa bevétel 2010: 2313 Mrd Ft
áfa bevétel 2013: 2810 Mrd Ft
áfa bevétel 2014 (terv): 3014 Mrd Ft

Ezek a számok magukért beszélnek.

bulista 2014.11.08. 08:40:04

@Blogger Géza: Tévedsz Szarosnyelvű Géjzuka - Polpot Peti Testvéred emberei házkutatást tartottak Horváth Andrásnál, és elkobozták a Zöld Dossziét, ami azóta bizonyára gondosan meg lett semmisítve - úgy fidesz jogállami módra....

bulista 2014.11.08. 08:41:33

@bulista: Illetve dehogy tévedsz: hazudsz kutya!!!

Qub 2014.11.08. 08:47:00

@Blogger Géza: Igen, teljesen egyértelmű, ha én kapnék egy hivatalos! levelet bármely országtól vagy partnercégtől hogy korrupció miatt nem léphetek be hozzájuk azonnal jelentenem kellene.. És minimum felfüggesztenének a vizsgálat idejére.
Itt meg megy a maszatolás.. Már az is elég baj hogy lopnak de ezt tudtuk az előző brancsról is. A probléma ott van hogy nincs felelős nincs semmi csak hazudozás, pofátlanság meg "elveszett a levél a postán" kommunikáció.. Hol vannak az értelmes, politikailag képzett, jól kommunikáló, váratlan helyzeteket elegánsan lereagáló emberek? Ennyire hülye lenne mindenki? Vagy ennyire zsarolható és függő?? Mindegyik felvetés ijesztő..

Qub 2014.11.08. 09:05:03

Lassan egyébként a Kossuth tér 1-3 úgy néz ki mint egy óvoda.. A jóságos Viktor bácsi megmondja petikének, misikének, jánoskának hogy mit szabad és mit nem, ők meg onnantól azt fújják.. Aztán mivel még kicsik nincs nagyon önálló gondolatuk, így amikor szemberkerülnek egy ismeretlen helyzettel (vagy nem annyira ismeretlennel) akkor butaságokat kezdenek beszélni.. És nem, nem szeretnék ha ildikóka csoporttársukat elvinné a ovicsoporból egy másik felnőtt mert egy csomó közös titkuk van, együtt fedezték fel a vakondokat az ovi mögött, stb stb.. nagyon vicces..

nu pagagyí 2014.11.08. 09:27:30

Túl sok érdemi vizsgálat nélküli korrupciós gyanú lengi körül a Fidesz-kormány tevékenységét. Undorító, hogy az államigazgatás és a közpénzek kezelésének törvényes működéséért felelős kormány bármilyen gyanú esetén furcsán kezd viselkedni. Nincs szakszerű vizsgálat csak két szélsőség:

Egyes esetekben azonnal bűnöst kiáltanak totális az állami terror, ömlik a rendőrségről és ügyészségről a később hamisnak bizonyuló információk tömege, a delikvenst láncon vezetgetik, megszégyenítik és így tovább. Egy ilyen esemény kiváltásához elég egy névtelen levél vagy egy bulvár cikk.

Aztán vannak olyan esetek, amikor egyértelmű hangfelvételek, az adott szervezetnél dolgozó ember által, dossziéba gyűjtött és laikus által is megalapozottnak tűnő, gyanús működés bizonyítékai ellenére sem kezd el vizsgálódni az erre hivatott hatóság. Az esetet mély, hivatalos csönd veszi körül, az érintettek mártír szerepben tetszelegnek, a hatóság a bejelentőt vegzálgatja.

Nem kell ahhoz az USA, hogy egy olyan országban, ahol így mennek a dolgok, minden hatalommal rendelkező embert korruptnak tekintsen a nép és mindenki pontosan tudja, hogy azok is.

Blogger Géza 2014.11.08. 09:28:44

@Qub: Dehogy kéne jelentened.

Ez meg egy egészen új helyzet volt, senki nem volt erre felkészülve, ezért kicsit esetlen volt a kommunikáció, az igaz.

Blogger Géza 2014.11.08. 09:32:00

@nu pagagyí: Ha az a dosszié bármiféle érdemi bizonyítékot tartalmazott volna, akkor Horvátnak már rég el kellett volna sétálnia az ügyészségre/rendőrségre. Nem saját politikai pályájának megalapozása érdekében otthon csücsülnie rajta. Mégis mit gondolt, mi fog történni, ha otthon üldögél rajta, majd magától megoldódik bármi?

droid_ · http://matyiszuro.blog.hu/ 2014.11.08. 09:33:27

a politika lopott es lopni fog, nem csak itt, mashol is. ettol fuggetlenul fizetni kell minden kozkiadast, az allamdossag kamatatol a tanarok fizetesig. es fizetni is fogjak, mert beszedik ra a penzt. ha az allampolgar adot csal, akkor majd beszedik attol aki nem csal. ilyenforman a csalo a becsuletes polgartarsat lopja meg. minden egyeb hivatkozas, hogy ugyis lopnak, ugyis elpazaroljak, ugyis mas is csal, semmi mas, csak a tolvaj szimpla mosakodasa. amiben annyi pozitivum azert csak van, hogy a tolvaj is erzi, hogy o megiscsak tolvaj, kulonben nem igyekezne kimosakodni valami magyarazkodassal.

bölcsbagoly 2014.11.08. 09:41:59

@sanyix: Mindig felteszem a költői kérdést, hogy ti tényleg ennyire tájékozatlanok lennétek, vagy másokat néztek hülyének?
Ugyanis egy sor nyugati Eu-s ország pont 2010 környékén törölte el a megszorításokat a munkaerő vándorlás terén.
Persze, hogy nekiindult a nagyvilágnak egy v csomó olyan emberke, akit addig elriasztottak a követelmények, a hosszas bürokratikus eljárás. Pláne, ha nem rendelkeznek nyelvtudással és főleg keresett szakmával.

bölcsbagoly 2014.11.08. 09:54:00

@Blogger Géza: Ezek az új ballib hősök (Ángyán, Hadházi, Horváth és társaik) érdekes módon a választások előtt világosodtak meg és rögtön fel is karolták őket kölünböző pártok, akiknek a szineiben indultak a választásokon. Nulla sikerrel.
Viszont a hazudozásaikat bibliaként kezeli a basllib oldal.
Horváth pl. 2007 óta gyűjtögette a lopva másolt anyagokat a szekrényében, de csak tavaly jött elő a farbával, az üres zöld dossziét lobogtatva. Üreset, mert a titoktartás miatt konkrét ügyeket nem szellőztethetett meg a külvilágnak. bedobta a mágikus 1700 milliárdos adócsalás vádat, miközben ez nem egy évi, hanem sokévi lehet, hiszen éppen a tegnap is bemutatott táblázatból látható, hogy az AFA-rés egyre csökken,főleg az új pénztárgépeknek is köszönhetően, s az EU-s átlagnál már 2012-ben is nem volt sokkal nagyobb (16/25) azóta ez a szám még kisebb.
Jellemző, hogy Jóbarát Bandi is tárgyalt Horváth elvtárssal! No innen a "biztos" információk és a támadás Vidáék ellen. Sározz, csak sározz, biztos marad rajta valami- alapon.

egysmás 2014.11.08. 09:56:46

@Blogger Géza: esetlen kommunikáció.

ezt baszd meg, nem hiszemel!

Te, figyi, mit nevezel nyilvánvaló hazudozásnak, ha nem azt, amit a kormány csinál az ügyben?

nu pagagyí 2014.11.08. 09:57:36

@Blogger Géza: Pontosan tudható (te is tudod, Gézukám), hogy az ügyészség/rendőrség politikailag elfogult. Ezért fordult a nyilvánossághoz. Az ezt követő események pedig pontosan igazolják a félelmeit és azt, amit te is meg én is tudunk az Polt Petiről És Pintér Sanyáról. De te azért csinálj úgy, mint aki tegnap jött le a falvédőről.

Bizonyítékok eltüntetve, érdemi vizsgálat nincs, bejelentő megfélemlítve. Ha Horváth a hatósághoz fordul először, akkor rögtön ez történt volna. Így egy picit tovább tartott és mi is értesültünk arról, hogy amit amúgy látunk, arról bizonyítékok is léteznek.

Blogger Géza 2014.11.08. 09:58:05

@bulista: Tőled is megkérdezem: mit várt(ál), ha otthon ücsörög a dosszién, nem adja oda senkinek, mégis hogyan fog előrehaladni az ügy? Neki magának kellett volna bevinnie, (és előtte csinálni pár másolatot, ha akar.) Ha ennyi esze nincs valakinek, akkor mennyire lehet elhinni neki hogy az évszázad bűnügyére jött rá magányos zseniként?

egysmás 2014.11.08. 09:59:49

@Blogger Géza: Elviszi az amerikai nagykövetségre?

Blogger Géza 2014.11.08. 09:59:49

@egysmás: Egyelőre semmiféle hazugságról nem tudok, csak Goodfriend részéről. Hozzátéve, hogy ez nem az az ügy, amelyben feltétlen őszinteség várható el bármely kormánytól. :)

egysmás 2014.11.08. 10:01:37

@Blogger Géza: Nem tud róla a kormány- mondja a kormány
Természetesen tudunk róla - mondja Orbán
Én szóltam a kormánynak - mondja Vida
A kormány nem tud róla - mondja Semjén
Biztos elveszett a levél a postán - mondja L. Simon.

Jah, semmiféle hazugságról nem lehet tudni

Blogger Géza 2014.11.08. 10:01:47

@nu pagagyí: Kár, hogy senki nem látta őket. Egy hibbant alak senki által nem látott feljegyzései egy dossziéban még nem nevezhetőek bizonyítéknak.

Blogger Géza 2014.11.08. 10:08:19

@egysmás: 1. Így van, amikor ezt nyilatkozták, még nem közölte velük senki a listát.
2. Persze, az egész ország tud róla, mert megírta a sajtó.
3. Nem "a kormánynak" szólt, hanem tájékoztatott egy illetékest, de a mai napig nem tudjuk kit és mikor.
4. Így van, hivatalosan addig nem ismerheti a kormány a teljes listát, amíg az amerikaiak át nem adják a teljes listát. Vida levele (ha volt) sem hivatalos tájékoztatás, hiszen nem lehet tudni, hogy akiről ő tud, az a teljes lista-e. Goodfriend először nem nevezte meg, hány főről van szó, folyamatosan ködösített.
5. Ha most ő tényleg írt egy levelet, nem biztos, hogy az fénysebességgel eljutott egy kormányülésre.

sanyix 2014.11.08. 10:08:31

@Blogger Géza: tehát megint csak hazudoztál, fingod sincs az egészről. Minden ilyen infot elkoboztak tőle...

Persze ilyenkor nagyon rövid idő alatt meg lehet állapítani mindent, végül is nem is értem akkor hogy tudnak hetekig/hónapokig dolgozni a revizorok egy cég átvizsgálásával.

@bölcsbagoly: ó mindenre van egy gagyi válasz... ezzel is az a baj, hogy ha az ember el akarja hagyni az országot, el is hagyja, akármilyen nehézség megtenni. Na meg az hogy 2011-ben is hasonló ütemben emelkedett a kivándorlás, és 2012-ben is.

bulista 2014.11.08. 10:10:17

@Blogger Géza: És most hogy bent van néhány hónapja - mi is történt??? Horváth András amúgy egy gyáva ember, arra hivatkozva nem hozta nyilvánosságra a Zöld Dossziét, hogy akkor ő adótitkokat sértene, és jogosan csukná börtönbe a Polpot Peti/Szájer Józsefné páros. De ahogy a költő mondotta: Kinek drágább a rongy élete, mint a Haza becsülete...
Azt persze jogosan nem hiszed, hogy a Hosszú Bájtok Éjszakájával világhírnevet szerzett fideszes adószedők bármilyen titkot is elérhető helyen hagytak.

Blogger Géza 2014.11.08. 10:11:49

@sanyix: Információt senkitől nem lehet elkobozni. Amit te tudsz, azt te tudod. Az eredeti dokumentumokat persze, hogy elvitték, másképp hogy a fenébe nyomozzanak??? De Horváth nyilván nem egy idióta, nyilván készített másolatot. Vagy mégis egy idióta?? Akkor meg mit foglalkozunk egy idiótával?

bölcsbagoly 2014.11.08. 10:12:31

@egysmás: Jóbarát révén mindenki tudhatott a dologról! Arról hogy kb. 6-an, s korrupció gyanú miatt s arról hogy kormánytisztviselők. A személyek neve és a bizonyítékok voltak titkosak. Nem tudhatjuk, hogy a szabályok szerint Vidának kellett-e jelentenie , kinek és milyen formában a kitiltást. Ha tényleg postán, akkor simán elképzelhető, hogy valaki ellopta a levelet. Ezért jött a coming out a MN-ben. DE persze, a ballibnek nem kerül fáradtságába sokkal komplikáltabb forgatókönyvet kitalálnia és az sulykolnia a médiájában.

Qub 2014.11.08. 10:12:43

@Blogger Géza: Dehogy nem kellene jelentenem.. Külön szabályzat van rá zéró toleranciával, ha bárki bármilyen korrupciós üggyel összefüggésben van vagy arról tudomása van azonnal jelentenie kell a vezetésnek és a belső ellenőrzésnek. Ilyenkor visszakérdeznek.. Ha ők jönnek rá azonnal kirúgnak. És ez egy versenyszférás cég.. A NAV-nál ennél biztosan sokkal de sokkal szigorúbb belső szabályok vannak.. Gondolom meg lehet nézni a NAV belső szabályozását,mégiscsak az adófizetők által fentartott állami cégről beszélünk. Ha nem így van a NAV-nál akkor viszont tényleg nem érdemes adót fizetnünk

Blogger Géza 2014.11.08. 10:16:28

@egysmás: Na, örülök, hogy most már megértetted a folyamatot, és csak ennyire futja. :)

bölcsbagoly 2014.11.08. 10:16:28

@sanyix: elhagyni elhagyhatta, csak éppen kint nem kapott munkát és 3 hónap leteltével hazaküldték. mikor is tették pl.- a sógórok szabaddá a munkaerőpiacot Mo számára, gagyika?

egysmás 2014.11.08. 10:18:32

@bölcsbagoly: sokkal kevésbé komplikált az a forgatókönyv, hogy összeült a banda, hogy bazeg, ez van, találjunk ki valamit, aztán nem jutott eszébe senkinek semmi értelmes, úgyhogy Orbán elment Svájcba egy kicsit, a többiek meg beszélnek minden félét.

Blogger Géza 2014.11.08. 10:18:58

@Qub: Oké, akkor hozd ide azt a szabálypontot, ami alapján ezt bárkinek jelentenie kéne magáról. Még egyszer: itt nem a korrupcióról van szó, (semmilyen konkrét vádat nem tudott az USA összehozni), csak arról, hogy az illető nem utazhat be az USÁ-ba.

bölcsbagoly 2014.11.08. 10:21:19

@Qub: s mivel Vidát nem rúgták ki, azt jelenti , hogy sem a belső ellenőrzés, sem a kormány nem talált nála semmi törvénybeütközőt! Az hogy Sam bácsi mit csinál kit érdekel? Ezen az alapon lefejezheti az egész magyar köztisztviselő/kormáyntiszviselő kart egy humbuk váddal s a bizonyitékok visszatartásával. Ez csak nektek rágnivaló csont, a magyar ellenzéknek meg a külföldi gyalázkodóknak.

sanyix 2014.11.08. 10:21:56

@bölcsbagoly: nektek minden ballib ami nem ti vagytok, hiszen "ahol nem mi vagyunk, ott az ellenség".
Ángyán is 2012-ben kezdett panaszkodni a hazaáruló tolvaj oligarcháitokra, hát persze végül is az is választások előtt volt 2 évvel :D
Sőt ha a választások után teregetett volna ki 1 hónappal az is a választások előtt lett volna, ugye? Vagy akkor már az lenne a baj, hogy miért a választások után?

Mondd, milyen érzés ennyire szar, hazug, hazaáruló, elvtelen emberként élnetek? Vagy mennyi pénzt kaptok a párttól? Külön vicc hogy ballibeztek, amikor semmivel sem vagytok különbek a ballib megmondóemberektől, ugyan olyan alávaló "dolgok" vagytok.

bölcsbagoly 2014.11.08. 10:22:56

@egysmás: teljesen mindegy, hogy egy eleve hazug forgatókönyv komplikált vagy egyszerű.

egysmás 2014.11.08. 10:24:54

@bölcsbagoly: A belső ellenőrzés, amit ő vezet nem talál semmit.

_tényleg_ nem érzed kiscsit sem visszásnak?

Azt sem, hogy egy hétvége alatt átvilágítanak egy akkora rendszert, mint a NAV és semmit nem találnak?

bölcsbagoly 2014.11.08. 10:27:07

@sanyix: igen,. mindenki aki a kormány, az őt megválasztó 2/3-dot adó többség ellen van az pofátlan, hazaáruló. Ugyanis a vereséget (pláne ha féltucatnyi és lehengerlő) el kell tudni ismerni és nem azzal fenyegetőzni, hogy: nem lesz itt nyugi (Ágica) vagy nem demokratikus eszközökkel kell leváltani a kormányt (Gati). S tényleg ezzel próbálkoztok nap mint nap. S még van bőr a pofátokon mindent lehazudni, minden eredményt blamálni, semmibevenni.

bölcsbagoly 2014.11.08. 10:28:03

@egysmás: hol láttál már olyant, hogy az intézet vezetője vezeti a belső ellenőrzést? Kötelező hülyének tenned magad?

Szélmalomharcos 2014.11.08. 10:28:13

@ex-dr. vuk:
"akkor most volt korrupcio, vagy sem?"

Egyet tudok biztosan: engem senki sem akart megkenni. A fene vigye el, valamit rosszul csinálhatok

sanyix 2014.11.08. 10:28:38

@Blogger Géza: nem nyomoztak, eltussoltak. Igen, hülye volt hogy nem készített másolatot, de ez nem menti fel a korrupt tolvaj kormányodat.

Nézd, ha senki sem foglalkozna idiótákkal, szerinted ki írna neked vissza, vagy bölcsbagoly haverodnak, vagy a többi pártpapagálynak?

egysmás 2014.11.08. 10:30:41

@bölcsbagoly: Hazaárulás a netadó ellen tüntetni, vagy ellenezni a vasárnapi plázastoppot?
Hazaárulás a kötelező hit- vagy erkölcstan ellen ágálni, és ugyanúgy hazaárulás azt gondolni, hogy ostoba és rossz lépés leépíteni a közoktatást, elvenni a forrásokat?

Érdekes fogalmaid vannak a hazáról, demokráciáról, hatalomról.

bölcsbagoly 2014.11.08. 10:31:35

@bulista: a Hosszú Bájtok éjszakája egy mitologéma, viszont az konkrétum, hogy László Csaba mit másoltatott le! csak azzal nem dicsekedtek soha.

egysmás 2014.11.08. 10:31:37

@bölcsbagoly: Vida fogja kivizsgálni saját magát.

Gondolom, követi a protokolt.

bölcsbagoly 2014.11.08. 10:32:32

@egysmás: igen, ha ez nem a visszavonást , hanem a kormány bukását célozza meg!

bölcsbagoly 2014.11.08. 10:33:19

@egysmás: linkeld már be azt a szabályt amely szerint ő kézivezérli a belső ellenőrzést!

bölcsbagoly 2014.11.08. 10:34:15

@sanyix: neked ki a kormányod? te nem itthon élsz?

Blogger Géza 2014.11.08. 10:34:37

@sanyix: Dehogynem, folyik a nyomozás. Más kérdés, hogy azok alapján, amiket Horváth "bizonyítéknak" gondol, várható-e bármiféle eredmény. Az eddigi produkciója alapján nem teljesen komplett a figura, úgyhogy vannak kétségeim.

bölcsbagoly 2014.11.08. 10:38:22

@sanyix: Ángyán elvtárs mint az Védegylet alapitó tagja (Sólyom elvtárssal együtt) a szívén viselte a kishantosi álöko micsoda sorsát és nagyon szíven ütötte, hogy nem nyertek el egy újabb bérletet. DE oligarchákról pofázni erősen handabandázás, annak tudatában hogy 600 volt bérlő helyett 6000 új kapta meg ugyanazt a földet!

sanyix 2014.11.08. 10:39:38

@bölcsbagoly: Miért lenne hazaáruló az aki a hazáját védi egy azt romlásba dönteni hatalommal (veletek szemben). Ráadásul nincs többségetek, a választópolgárok 25%-a szavazott rátok, hazaárulókra(de milyen érdekes, 2006-ban nem demokráciáztál ennyire amikor tüntettél... vagy akkor még a fletó alkalmazottja voltál?). És mivel a fosztogatás/hazudozás/lassú lecsúszás folytatódik, a magyar embernek kötelessége ellenállni.

Nincsenek eredményeitek, ha csak az egyre többféle adót, az egyre növekvő kivándorlást, és az elszegényedést nem nevezitek annak. Bár unortodoxiában azt is megtudhattuk, hogy a negatív növekedés is növekedés :)
De a az a legszomorúbb, hogy nem csak egy nagy nulla a fütyisz 4 évi "eredménye", hanem negatív, hiszen szinte semmi sem javult, minden más rosszabb lett. A fent felsoroltakon kívül, az oktatás egyre rosszabb, az egészségügy is, minden drágul, elloptatok egy rakás nyugdíj megtakarítást.
Pacsizhattok gyurcsány elvtársatokkal, mert sikeresen folytatjátok azt amit ő elkezdett.

egysmás 2014.11.08. 10:41:12

@bölcsbagoly:

Nem linkelem be a szabályt, mivel nincs a birtokomban
Pusztán következtetni tudok rá, hiszen Vida ezt nyilatkozta:

„A vizsgálati csoport munkáját személyesen én fogom felügyelni, és természetesen az összes jogszabály legszigorúbb betartásával és betartatásával fogjuk végezni ezt a feladatot is. Fel kell tárnunk, hogy valójában mi az amerikaiak problémája”

Ha tudja úgy felügyelni annak a vizsgálati csoportnak a munkáját, ami az ő érintettségét vizsgálja, ÉS az összes jogszabályt betartják, akkor náluk az a protokoll, a törvényben előírt dolog, hogy legalábbis lehetősége van kézivezérelni a a belső ellenőrzést.

Bazeg, ez a nő SAJÁT MAGÁT fogja vuzsgálni, hogy nem korrupt-e.
(Közben vesz magának egy doboz Raffaellót, hogy segítse a jó vizsgálati eredményt.)

bölcsbagoly 2014.11.08. 10:41:29

@Blogger Géza: arról már nem is beszélve, hogy nem lévén adóellenőr, nem is lehetett rálátása konkrét ügyekre!A "bizonyitékait" a kollégái gépéről lopkodta össze és tárolta irodai szekrényében és odahaza ( az utóbbi már eleve bűncselekmény számba megy).

bölcsbagoly 2014.11.08. 10:43:41

@egysmás: ez nem a belső ellenőrzésről szól te tajdak! Hanem egy új vizsgálati csoportról amit azért állitottak fel, hogy az amerikai megfoghatatlan vádaknak után járhassanak.

Szélmalomharcos 2014.11.08. 10:45:57

@Qub:
"a kormány kommunikációja magában hordozza a teljes tanácstalanságot.."

Szerintem tényleg nem tudják mit mondjanak, mert egyrészt nincs olyan amire valamit mondani lehet (tehát egy határozott vád és ennek alapján lefolytatott vizsgálat), másrészt nem akarják növelni a diplomáciai feszkót Usa bácsival

Nekem az a benyomásom, hogy Usáék se kommunikálnak jobban, mert nincs a kezükben érdemi bizonyíték, másrészt egy politikai boszorkánykonyhán összekutyult katyvaszt nem lehet tiszta forrásból származó harmatvízként feltálalni

egysmás 2014.11.08. 10:46:26

@bölcsbagoly: Tehát saját maga ellen fog utána járni.

A belső ellenőrzés meg olyan hatékony, hogy egy hétvége alatt átvilágítja a NAV-ot, a NAV meg olyan fasza, hogy a teljes átilágítás során sem találnak semmit.

sanyix 2014.11.08. 10:47:13

@bölcsbagoly: az én kormányom az autómban és a motoromon van. Magyarországon élek igen, de nagyon szeretném ha nem ilyen "államigazgatással" kellene élnem, ami meglop mindenkit, és a nevemben csinál/mond faszságokat, na meg egy diktatúrákat próbál ránk húzni, miközben hol az "amerikai" üzletembereknek, hol a ruszki oligarcháknak próbál kiárúsítani mindent.

sanyix 2014.11.08. 10:49:19

@bölcsbagoly: miért terelsz már megint? Hogy jött ez ide?

@Blogger Géza: nem folyik nyomozás, max olyan álnyomozás mint fletó elvtársatok ellen :)

bölcsbagoly 2014.11.08. 10:49:42

@sanyix: no persze, minden anarchista, terrorista ezt szajkózza, mióta világ a világ! Rátok meg nem szavazott a választópolgárok 75%-a, mert ha akartak volna benneteket akkor meg is választottak volna.
Amúgy letagadni, minimálizámni azt a tényt, hogy:
1. 106 egyéni mandátumból 96-oz t nyertek a kormánypártok;
2. hogy 21 EP mandátumból 13-at;
3. hogy Bp 23 kerületéből 15-öt, és vidéken Szegeden kivül egy nagyvárost sem tudtatok megnyerni, meglehetősen vastag pofabőrt tételez fel, ami akár a NASA-nál is beválna űrhajó boritóként!

bölcsbagoly 2014.11.08. 10:50:52

@sanyix: akkor el lehet menni, vagy kivárni mig a kedvenceid hatalomba jutnak (sohanapján!), de nem ok nélkül gyalázkodni egész nap. Mocsok lumpenproli tempótok van.

bölcsbagoly 2014.11.08. 10:53:15

@egysmás: háát, ha a zöld dossziéban semmi lényeges sincs,akkor biza azt nem egy hétvégén, hanem pár perc alatt le lehet ellenőrizni! Pont ez a bizonyiték a Horváth -féle handabandázásra.

bölcsbagoly 2014.11.08. 10:56:23

@egysmás: Horváth elvtársad egy 1700 milliárdos áfarésről dumált, miközben az minden NAV-osnak rögtön világos volt, hogy eleve nincs akkora hiány az ÁFA beszedésben! Őrültségeket hogyan lehet ellenőrizni?

egysmás 2014.11.08. 10:57:01

@bölcsbagoly: Ha _bármi_ volt abban a dossziéban, akár egy nyugta a teszkóból, vagy egy szállítólevél a seftbététől, az nem kivizsgálható egy hétvége alatt.

Ha üres volt, akkor viszont azt mondták volna, hogy nem is volt benne semmi.

Ehelyett vizsgálódtak.
Csakhogy

sanyix 2014.11.08. 10:58:52

@bölcsbagoly: Nem tudom mit mondanak az anarchisták és terroristák, nem ismerek ilyet, bár ti végül is beleillenétek a terrorista skatulyába, hiszen tényleg merényleteket követtek el Magyarország, (ami mellesleg a magyar embereket jelenti, nem a 2/3-os sleppedet) ellen.

Mint mondtam többször, anno kádár elvtársatok meg 98%-al nyert, nyilván azt sem tagadtad. (Miért is tagadnád? Hiszen orbán elvtársad, kádár elvtársadat utánozza.)
Kik nem tudtak megnyerni mit? Kik az a "ti"? "ahol nem mi vagyunk ott az ellenség"?

sanyix 2014.11.08. 11:06:00

@bölcsbagoly: Gyurcsány elvtársad is ezt mondta :) és sajnos sokan meg is fogadták.
De én nem akarok elmenni, ez a hazám(képzeld, van ilyen).
Azt szeretném ha ti, mocsadék, hazaáruló, tolvajok mennétek el végre a bús picsába. Már 70 éve itt lopkodnak a hozzád hasonlók, ideje lenne lelépnetek mondjuk észak-koreába/oroszországba, ott építhetnétek a "szocializmust", és tisztelhetnétek a "kedves vezetőtöket" orrvérzésig.

Mint mondtam már többször, nem érdemes a saját, és választóitok életszemléletét (lumpenproli) rávetíteni másokra, mert igaz nem lesz, és maximum még nevetségesebbé teszitek magatokat.

DarthVader 2014.11.08. 11:12:40

@Szélmalomharcos:

A sukorói ügy - mint bebizonyosodott - azért volt "korrupció", mert Orbánt kihagyták belőle. Egyszerű ez.

A korrupció és adócsalás között azért van némi párhuzam, ugyanis a korrupt Zildikó adócsalás ügyben mulasztott el intézkedni, ráadásul combosabb összegek ügyében, mint lófaszjóska évi jövedelemadója. Úgyhogy ha Zildikónak nem hiányzik néhány százmillió, akkor az én párszázezrem, gondolom, mégúgyse hiányzik. Godolhatja lófaszjóska. A másik oldala a dolognak peniglen - és itt a korrupció - hogy Zildikó ezért a félrenézésért mennyit kaszál. Sokat. Olyan sokat, hogy lófaszjóska számára az összeget kifejező szám csak matematikai példákban létezik.

A "magadfajták" csak fizessenek böcsülettel :) A lófaszjóskáknak meg hagyjuk meg az elmélázás jogát.

DarthVader 2014.11.08. 11:14:40

@bölcsbagoly:

Minden NAV-os tisztában van a Zildikóék viselt dolgaival, csak félti a seggét. Ezt konkrétan tudom, van NAV-os ismerősöm.

Szélmalomharcos 2014.11.08. 11:14:43

@DarthVader:
"a korrupt Zildikó adócsalás ügyben mulasztott el intézkedni,"

Konkrétan?

bölcsbagoly 2014.11.08. 11:21:10

@egysmás: már miért ne lehetne, ha egyszerűen hülyeség?
Mit is állitott ez a jóemberetek?
1. nagy áfacsalások vannak (főleg cukor, étolaj, stb);
2. a kár eléri az 1700 milliéárd forintot;
3. mindenkinek jelentette, de mindenki lerázta.
Tehát:
1. mivel az Eu nem engedi a forditott áfát (ami a gabona utaztatásban eredményes is lett) és mivel az a áruk szabadon áramlanak az EU területén, ezt csak rajatéréssel lehet kezelni, de megelőzni nem.
2. nem tiszta hogy ez az összeg egy évi vagy sok éves hiány lenne? Egy éves nem lehet, a sok éves meg akár igaz is lehet, de az EU-s átlag 16% ami az ÁFA veszteséget (ÁFA-rés) illeti. Viszont nálunk évről évre csökken. Ergo, Horváth elvtárs nyílt kapukat dönget.
3. ha konkrét ügyeket nem tudott mondani, akkor persze,hogy lerázták, hiszen mindenki tudja, hogy csalnak az áfával (ezért lett bevezetve pl. az új online pénztárgép rendszer is), ergo semmi újat nem mondott. Kifele meg nem is mondhatott volna!

bölcsbagoly 2014.11.08. 11:23:52

@sanyix: hülye jobbikos duma. Hiába strapáljátok ennyire magatokat, az utóbbi három választás bizonyitja, hogy minden hülye az országban aki benneteket kedvel, már besorolt mellétek. Ennyi a támogatásotok. Most már foglalkozhatnátok valami értelmesebbel mint a kormány ballibsi típúsú cseszegetésével.

egysmás 2014.11.08. 11:27:47

@bölcsbagoly: Azért nem lehet, mert, ha szól a Béla, hogy kattog a stüfni, és hív, hogy nézzem át a cuccot, akkor, ha stüfni nem is kattog, a cucc átnézése időt vesz igénybe.

Magyarul, a NAV átvilágítása nem történt meg.

Hiába is mondja ezt az illetékes.
Magyarul ott és akkor hazudott.

A kérdés, hogy mégmiben hazudott és hazudik az illetékes.

bölcsbagoly 2014.11.08. 11:30:41

@egysmás: rossz a példád, Horváth állitásainak akkor lett volna értelme, hogy konkrét ügyet érint. De csak általánosságban dumált, amit ti bevettetek mint a kacsa a nokedlit, mert jólesett a választások tépázta lelketeknek.

bölcsbagoly 2014.11.08. 11:34:22

@egysmás: a gabona utaztatások idején is mindenki (nemcsak NAV-os) tudta, hogy létezik, főleg Románia felé. De megelőzni nem lehetett, mert az árú nem mozgott, csak a papirok! Miután bevezették a fordított áfát, a probléma magától megszűnt, mivel már nem volt értelme az áfacsalók részéről.
Nincs ez másként a cukor, étolaj, liszt, tőkehús, stb. esetében sem.

egysmás 2014.11.08. 11:35:41

@bölcsbagoly: Az átvilágítás pont arra való, ha nincs konkrétum.
Ha tudom, hogy Mariska lopja a teát, akkor Mariskát vizsgálom és a teát.
Ha csak arról van szó, hogy nem jönnek a bevételek, akkor átvilágítom a rendszert, hogy hol ereszt.

egysmás 2014.11.08. 11:37:20

@bölcsbagoly: Nem a megelőzésről van szó, hanem arról, hogy utólag mit lehet tenni az ügyben.

A megelőzés legegyszerűbb módja amúgy az ÁFA csökkentése.

bölcsbagoly 2014.11.08. 11:44:18

@egysmás: an rendszer az ÁFA csalások miatt ereszt. Héányszor írjam még le neked? Az EU-s átlag 16%, Szlovákiában 39, Romániában 44, nálunk 25 volt de csökkenő.
Megelőzni nem lehet, rajtakapáskor meg már nincs mit vizzgálgatni. Ergo, G ezért nem tudott Horváth sem konkrétumokat adni s ezért nem volt mit vizsgálgatnia hetekig a NAV-nak.
Ha olyan esetekről tudott volna, hogy a rajtakapást szándékosan elmulasztották volna, vagy hogy a rajtakapottat kenőpénzért futni hagyták volna, az tényleg konkrétum. De ilyen nem volt a zöld dossziéban sem! Mit vizsgáltak volna?

bölcsbagoly 2014.11.08. 11:46:08

@egysmás: a csökkentés nem út, mert a fogyasztó elől lenyelik, s ha kevesebbet lehet egy üzleten csalni, akkor növelik a csalások számát.
Két út van:
1. megszüntetni az ÁFÁ-t;
2. forditott áfát alkalmazni ahol lehet.

bölcsbagoly 2014.11.08. 11:51:13

@egysmás: de mariska bárki lehet aki valamivel kereskedik/valamit szállit!
A forditott áfa: A szállítónak az áfával semmi dolga, azaz nem kéri el azt a vevőtől (áfa nélkül számláz neki), és bevallási kötelezettsége sincs az állammal szemben. Ellenben a vevőre hárul az áfa ellenértékre való “rátétele”, az állam felé való bevallása, és bizonyos esetekben (ha ezt az áfát nem jogosult levonni) a megfizetése is.
Ergo, csak a felhasználó vevő fizet a NAV-nak! Nincs annyi visszaigénylés, áfacsalás, stb,

Qub 2014.11.08. 11:57:53

@bölcsbagoly: "a olyan esetekről tudott volna, hogy a rajtakapást szándékosan elmulasztották volna, vagy hogy a rajtakapottat kenőpénzért futni hagyták volna, az tényleg konkrétum. De ilyen nem volt a zöld dossziéban sem" - idézet vége.. honnan tudod hogy nem volt ilyen a zöld dossziéban? látta valaki a zöld dossziét.. má úgy értem azokon kivül akire azt mondjuk hogy lopnak (és itt a teljes politikai elitről szó van) hol vannak a becsületes politikusok?

bölcsbagoly 2014.11.08. 12:07:03

@Qub: igen sokan látták, mer folyvást lobogtatta a tv kamerák előtt! De eleve meglepően vékeny volt. S ha lett volna benne konkrétum, akkor miért tusolták volna el, ha tudják, hogy másolatok lehetnek róla, akár az ellenzéknél is? S mivel az elenték még nem állt elő az eltusolás vádjával, bizonyitja, hogy biza nem volt, semmi érdemleges az illető dossziéban.
Ez csak egy biológia tanár formális logikája...de mondj jobbat és bizonyithatóbbat.

Bereznay 2014.11.08. 12:07:49

Nem egészen értem a gondolatot, hogy a NAV nem lenne legitim. Mi abban a nem legitim, hogy adóhatóság létezik?

A probléma a jelek szerint más. A működése az ami nem felel meg azoknak az elvárásoknak, melyeket egy demokratikus államban lehet támasztani. Korrupt, önkényes.

Legitim, nem legitim?

Mi értelme van a kérdésnek a legkülönfélébb részletekre nézve, amikor az igazi kérdés amire koncentrálni egyedül érdemes, az, hogy az egész 25 éves rendszerváltásos rendszer úgy ahogy van, szőröstül bőröstül illegitim – legalábbis ami számít: demokratikus megközelítésben?

Attól kezdve minden egyéb csak következmény, a rendszer lényegének a letükröződése. Persze, hogy joggal számíthat érdeklődésre egy olyan esemény mint a mostani, de ne vesszünk el részletekben! Ami fontos, az nem ez, és még csak nem is a kormány.

Az alapoktól kell újrakezdeni.

Larry Silverstein 2014.11.08. 12:08:21

@Qub: az a bizonyitékk hogy nincs bizonyiték

na ne röhögtess

nem kéne netán bebizonyitani a megvádoltnak hogy mi nincs a ződ dossziéban?

anno a kampányban amikor hotváth elkezdte a szarkavarást, azt hazudta hogy ha az állam nem teszi meg a megfelelő lépéseket, a sajtóban villant bizonyitékokat. Aztán megtalálta a módját hogy ne villantson pont mint gÚdfrend papa.

Larry Silverstein 2014.11.08. 12:11:11

@Bereznay: milyen jelek?

Obamának van egy nagyon komoly (nem ilyen semmilyen) NAV-os botránya, ami egyebek között oda vezetett ahova most került...

www.foxnews.com/opinion/2014/08/26/standard-operating-procedure-for-obama-administration-delay-derail-deceive/

egysmás 2014.11.08. 12:33:14

@bölcsbagoly: sosem volt 39 meg 44% az áfa se romániában, se Szlovákiában és a 25% magyar áfa nem csökkent akkor, amikor 27% lett.

Egyéb meglátás?

Bereznay 2014.11.08. 13:11:14

@Larry Silverstein:

Komolyan nem érted mit mondok,vagy csak tetteted? Obamáról egyébként egyetértek.

igazi Ténytár 2014.11.08. 13:18:38

@bölcsbagoly: "Ugyanis a vereséget (pláne ha féltucatnyi és lehengerlő) el kell tudni ismerni és nem azzal fenyegetőzni,"

Milyen feltucat te?!

OGY választásokon eddig ez volt az eredmény. Erre a <50% orbáni sikerre vagytok büszkék?! Nem meglepő miért írta at a szabályokat, hisz sikertelen.

___
1990 VESZTETT
1994 VESZTETT

1998 Nyert az Torgyani visszalepessel (mint part akkor is az mszp)

2002 VESZTETT (egy Medgyessy ellen?!)
2006 VESZTETT

2010 Nyert hatalmasat
2014 Nyert (EBESZ altal is elitelten)

___

Önkorival meg ne peldalozz mert ott a FÜGGETLENEK tarolnak mar mióta. Most is az fele az. Ha az mszp vesztett mint párt akkor a fidesz is!

igazi Ténytár 2014.11.08. 13:41:45

@ nem ertem ezt az allando Vidazast. O csak a biztos poszt vedelmeben tett amit tett.

Ellenben BAYER ZSOLT meg BÜSZKÉN is világgá kiáltotta ORSZÁGOS CIKKBEN (Magyar Hirlap 2008-06-13) , hogy ő most ADÓT CSAL a magyarvero szlovák rezsimet gazdagítva minthogy itthon fizetne mert ott olcsóbb.

Előtte meg műsorában mondta a népnek hogy menjenek adót elől, vigyek ki vagyonukat!

""Aki ki tudja vinni a vagyonát Nagyváradra , holnap kezdje el" (2007, Péntek 8)

Lett valami baja? meg vizsgalat sem indult!

____
www.168ora.hu/cikk.php?cikk=26219

Bayer "Mélymagyar" Zsolt Szlovákiában kerüli el a magyar adórendszert

____

valasz.hu/publi/roman-ciganyok-szlovak-magyar-dzsipesek-31934

A két eset ugyanaz, a magyaré, aki drága kocsiját szlovák rendszámmal, és a román romáé, aki háznépét francia tájon futtatja.

igazi Ténytár 2014.11.08. 13:53:25

@Blogger Géza: A békemenetes nagy szervező, Bayer Zsolt, az istened barátja ezt másként gondolja!

Biztos hazaáruló akkor szerinted.

_______________
Bayer Zsolt, Magyar Hírlap

(...) NEM VAGYOK HAJLANDÓ EGY BÜDÖS VASAT SEM FIZETNI EZEKNEK. Sem magam, sem az autóm után.

Miképpen NEM VAGYOK HAJLANDÓ BIRKAKÉNT TŰRNI azt sem, hogy ez az állam, amely ellenségének tekinti a saját állampolgárait, amely MINDENKIT MEGPRÓBÁL MINDENÉBŐL KIFORGATNI, MIKÖZBEN SEMMILYEN SZOLGÁLTATÁST NEM NYÚJT, nos, hogy EZ A RABLÓ ÁLLAM azt csináljon velem, amit akar.

(...)

Kohlhaas Mihálynak kell lenni. Nekünk van igazunk, és nem követtünk el semmiféle jogsértést. Igazunkért pedig meg kell küzdenünk.

Az ÁLLAM, az ADÓHATÓSÁG, szegény vám- és pénzügyőrség, s mindenekelőtt a jó Gyurcsány Ferenc pedig TEHET nekünk EGY SZÍVESSÉGET. Ez van.

archivum.magyarhirlap.hu/cikk.php?cikk=148677
_________

ex-dr. vuk 2014.11.08. 14:14:45

@Szélmalomharcos: "tudod mi a korrupcio? amibol kihagynak"

bölcsbagoly 2014.11.08. 15:05:07

@egysmás: másik hülye! Nem az ÁFA, hanem az ÁFA rés! Tudod mi az?

bölcsbagoly 2014.11.08. 15:09:20

@a Ténytár: 1. 2006 - ÖK-i;
2. 2009- EP-i;
3- 2010- OGy-i;
4. 2010-ÖK-i;
5. 2014. Ogy-i,
6. 2014. EP-i;
7. 2014. ÖK-i.
Ez féltucat meg + egy, te hazudozás hatökör!

bölcsbagoly 2014.11.08. 15:16:46

@a Ténytár: a függetlenek a kis településeken tarolnak. DE 2014-ben is Szegeden kivül egy nagyvárost sem sikerült megszereznetek. Pesten 23 kerületben 7 -et (+ a független Geiger), mig a fidesz 15+ FP-t!. A kisebb megyeszékhelyeken , megxyei jogú és járásközpontú városok túlnyomó részét is a fidesz nyerte s nem ballib vagy független polgármester. Maradt nektek Salgótarján s még más kisebb város.
Azért nem tudtok nyerni, mert veszíteni sem tudtok!

Bereznay 2014.11.08. 15:38:54

@Larry Silverstein:

Jeleken, azt hittem nyilván, azt értem ami mostanában kiderült. Meg ami korábban.

Blogger Géza 2014.11.08. 22:06:31

@a Ténytár: Ha nem is hazaáruló, de nem különösebben érdekel, mit írt sok-sok évvel ezelőtt. Aranybulla idejéből nincs valamid? Már a link sem él...

Blogger Géza 2014.11.08. 22:10:37

@a Ténytár: Sőt, már a 70-es években sem a Fidesz nyert, azt ki ne hagyd, igen fontos! (Ja, nem, kit érdekel ma már...)
süti beállítások módosítása